- Jó napot uraim. Én Sarah Michael FBI ügynök. – mutatja fel a jelvényét. Odamegyek Jeremy mellé.

- Miben segíthetünk? – kérdem kedvesen, de a nõ elõkap egy fegyvert.Láthatatlanul összerezzenek.

- Kérem távozzon! Jeremyvel van beszélni valóm, nem pedig mag... –de nem tudja befejezni, mert szerelmem egy ügyes mozdulattal megszerzi a fegyvert és rászegezi.

- Ne merjen a közelébe menni, mert lepuffantom. Nem érdekel, hogy FBI ügynök. – Szeretem, mikor ilyen, de azt nem mikor hõsködik. Még baja esik.

- Manó. Nyugodj meg! Manó! – szólok rá, mert rezdületlenül sakkban tartja a nõt, de ahogy felfogta mit mondtam, visszaadja a fegyvert.

- Elnézést. Elragadtattam magam.

- Igazából nem baj. A reakciójára voltam kiváncsi.

- Mi van? – Jeremy inkább értetlenül helyet foglal.

- Igazából nem az apja miatt vagyok itt, hogy ki kérdezzem. Ez egy teszt volt, hogy felmérjem a reakcióját. Átment. – Ezt értem, de…

- De minek kellett ez a teszt? – fejezi be gondolatmenetemet szerelmem és a derekamat öleli át, mire hozzásimulok.

- Az FBI-nak új ügynökre lenne szüksége.

- Hogy jön manó... akarom mondani Jeremy a képbe? – Mert mellõlem aztán nem viszik el mittudoménhova, hogy mégtöbb veszélynek tegyék ki. Inkább visszabújok karjai közé és ölébe helyezkedem.

- Úgy hogy szerentnénk, ha õ lenne az az ügynök. – Na neeeeeeeeem!

- Kim! Kimennél egy picit? Szeretnék négyszemközt beszélni Sarah ügynökkel. – Miért nem utasította el egyszerûen?

- Ha ez a kérésed. – Hallkan szólok, szomorúan és elkapom ingem, amit manóm fejtett le rólam,majd felcibálon magamra és kimegyek.

 Leülök az ajtóhoz. Mindent hallok, a korházban papírvékonyak afalak. Nem akarom, hogy elmenjen. Washington a világ végén van.

-         Ha csatlakozni akar, meg kell szakítania minden nemû kapcsolatot vele. Az õ és az ön érdekében. – A szívem kihagy egy ütemet.

-         Értem – hallom meg Jeremy hangját is. Csak így beletörõdik? – Mikor indulunk? – Hát tényleg elmegy.

-         Ez a beszéd. Holnap reggel 6-ra legyen a new york-i repülõtér, 7 bejáratánál. – Tehát már holnap. Legszivesebben sírnék, demost erõs kell legyek és azt mutassam, hogy egy nyikkanást sem hallottam.

 NEM AKAROM, HOGY ELMENJEN WASHINGTONBA!!! – Ez a mondat most is a fejemben és a korház néma csendjében kong.

 Kilép életem megkeserítõje én meg rögtön bemegyek.

-         Mit akart?- kérdem mintha nem tudnám.

 - Kim, most jól figyelj rám. Szeretlek és meg akarlak óvni az apámtól. Te is láttad milyen tud lenni, ha akar valamit.

- Mért mondod most ezt? – Félek, a hangom is remeg.

- Mert szeretlek – magázhoz ölel, hozzábújok, mint egy ijedt õzike. Valahogy most nem vagyok képes hinni ennek a szónak, méha õ az aki mondja, akkor sem.

“Menj el, de akkor soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, forró pokol az életem, de mégis azt akarom, hogy ölelj, csókolj és suttogd õszintén, hogy mindig velem maradsz.”

~*~

 Mikor felébredek már nincs mellettem. Tudtam. Tudtam, hogy nem lesz itt, mégis reménykedtembenne és ez váratlanul ért.

 Fézom...

 Félek...

 Fáj...

 Mondtam már, hogy utálom az f betût?

 Mivel nem látom nagyobb okát, hogy maradjak, így hazamegyek. Nem búcsúzom Jeremyanyukájától, még az is fájna, ha ránéznék.

 A torkombanegy gombóc volt végig. Egy búcsúszó nélkül elment, még egy ócska cetlit sem képes hagyni.

 Egész úton hazafelé azon a kevés idõn gondolkodom, amit vele töltöttem. Annyira jól esett,mikor azt mondta szeretés csókolt, a mellkasomban melegség áradt szét,az egész testem bizsergett és valami földöntúli boldogság lett úrrá rajtam. De mindez csak múltidõ.

-         Tadaima! – mondom, mikor belépek az ajtón. Úgy látszik nincs ithon senki.

 Lehúzom a cipõmet és feltrappolok a szobámba. Azonnal belevettem magam az ágyba, a párnák közé.

 Mintha rálépnének a hátamra úgy törnek fel az érzelmeim, de még akkor is visszakényszerítem könnyeimet. Nem sírok én! Erõs vagyok!

 Valami odadörgölõzik az oldalamjoz. Felsikítok. Ennyit az egomról.

 Keserves nyávogáshangzik fel. Keserûen mosolyodom el és én is felnyávogva magamhoz húzom cicám és elkezdem a nyakánál simogatni, õ meg odaadóan dorombizik nekem.

 Mielõtt elaludnék eszembe jut, hogy pakoljak ki a táskámból.

 Üres ételes dobozok a konyhába, ruhák a sznnyesbe, könyv a polcra, kulcs az éjjeliszekrényre, a telefon melléje, fogkefe a fürdõbe, levél az íróasztalra, MP4 az ágyra... Várjunk csak... Milyen levél? Én nem kaptam semmilyen levelet, hát akkor?

 Odalépek az íróasztalhoz és elveszem a levelet. Felveszem azágyradobott zenelejátszómat és beállítom egyviszonylag vidám számra (Asterisk-Orange Range).

Csak addig megy ez a szám, amíg felmászom az ágyra a levéllel együtt. Most nincs ehhez hangulatom.

 Akkor BIGBANG. Hiába születtem Japánban, imádom a koreai,angol, német, sõt mg a spanyol zenéket is.

 This love... Tökéletes. Imádom és teljesenhasonlóan eltudom énekelni is.

 Hallkan dúdolva a számot kezdem olvasgatni a levelet. A szemem csak úgy fallja a sorokat. Tõle kaptam.

„Remélem megérted a döntésem. Érted tettem. Csak így tudlak megvédeni apámtól. Ha elkapom, akkor vissza térek hozzád. Kérlek szépen ne keress engem. Kérlek szépen várj meg engem. Szeretlek, Cica.”

 Elhomályosodik a látásom. A levelet könnycseppek fedik be. Sírok… Nem… Szabályosan zokogok már.

 Az zenébõl is fájdalmas sorok hangzanak el:

“ez a szerelem, most próbálom elfelejteni, idõvel majd eltûnik

 nyilvánvalóan az emlékekkel együtt, de miért fáj a szívem?

 ez a szerelem, annyira gyenge, hisz túl fiatal, hogy azt mondja ez szerelem

az emlékek és a múlt, a felhõk mögött már messze, messze száll”

 Minden a hangulatomat rombolja. Mielõtt még belekezdene az énekes egy újabb sorba, inkább kidobom a fülembõl a fülhallgatót és a levelet is a kezembõl. Most nem tudom visszatartani, sírok.

 NEKEM KELL JEREMY!

 Harciálláspa pattanok az ágyon… jobban mondva pattannék, ha nem lenne útban az ágy fölött logo könyvespolc, amibe szépen bekoppintom a fejem.

-         Áúúúú!!! – nyöszörgök és felhagyva tervemmel inkább visszafekszem az ágyba, magamhoz húzom Kamét (a plüssteknõsömet és meghalsz, ha elmondod valakinek, hogy vele alszom) és azt ölelve nézegetem a mellettem lévõ párnán pihenõ levelet.

-          Szeretlek, manóm – suttogom még a szoba csöndjébe…

 Hevesen viszonzom csókját, miközben átöleli a nyakamat. A hatám kezdi el cirógatni. Szinte letépem róla az ingjét és ismét nyakát veszem célba.

- Jeremy... kérlek ne csináld...! - próbál leállítani, de elengedem a fülem mellett.

- Miért, hisz te is kívánsz, érzem. - mondom és ágyékomat az õvének nyomom.

- Ngh... de a sebed... - nyõgi fel és tovább folytatom elõbbi tevékenységem. Mellkasát kezdem el kényesztetni. Mikor számmal már egész közel vagyok a nadrágja széléhez, rámszól. - Elég! - hallom eréjesnek tûnõ hangját. Ártatlanul nézek rá, mint a ma született bárány. Elmosolyodik, felhúz és átöleli a nyakamat. - Majd otthon a tiéd leszek jó? Most viszont neked pihenni kell. - mondja és szemembe néz.

- De én most akarlak! - mondom és bizonyítom állításom egy csókkal.

- Ne légy ennyire akaratos. - mondja kuncogva. Rámnéz aranybarna szemeivel. - Nem akarom, hogy valami baj történjen. - mondja és maga alá teper. Az ágyékomra ül rá és egy csók kíséretében, mellém dõl és hozzám bújik. – Kérlek, most pihenj... - mondja halkan. Átölelem és a fejemet hajába temetem. Hosszú csend telepedik ránk, amit én török meg.

- Szetelek, mégha ilyen gonosz cica is vagy. - homlokára egy puszit nyomtam. Halkan felnevetve válaszol.

- Én is szeretlek, mégha ilyen akaratos manó is vagy. - és nyakamba csókol.

- Ugye tudod, hogy ilyenkor a tûzzel játszol? - kérdem és felé magasodok egy ördögi mosoly kíséretében. A csókot, megzavarják...... megint. - Ezt nem hiszem el. Mindig ilyenkor kell megzavarni az embert? - kérdem hangosan és oda trappolok az ajtóhoz. Kinyitom és egy nõ lép be rajta.

- Jó napot uraim. Én Sarah Michael FBI ügynök. - mutat fel egy jelvényt. Cicám mögém jön és kedvesen kérdi.

- Miben segíthetünk? - a nõ egy fegyvert kap elõ és megszólal.

- Kérem távozzon! Jeremyvel van beszélni valóm, nem pedig mag..... - nem tudja befejezni, mert kiütötöm kezébõl a fegyvert és elkapva, rá szegezem.

- Ne merjen a közelébe menni, mert lepuffantom. Nem érdekel, hogy FBI ügynök.

- Manó. Nyugodj meg! Manó! - szól rám szerelmem, mire visszaadom a fegyvert.

- Elnézést. Elragadtattam magam.

- Igazából nem baj. A reakciójára voltam kiváncsi.

- Mi van? - kérdem meglepve és helyet foglalok.

- Igazából nem az apja miatt vagyok itt, hogy ki kérdezzem. Ez egy teszt volt, hogy felmérjem a reakcióját. Átment.

- De minek kellett ez a teszt? - kérdem és átölelem Kim derekát.

- Az FBI-nak új ügynökre lenne szüksége.

- Hogy jön manó... akarom mondani Jeremy a képbe? - kérdi Cicám az ölembe ülve. Mivel a hír hallatán inkább helyet foglaltam.

- Úgy hogy szerentnénk, ha õ lenne az az ügynök. - ahogy meghallom, elgondolkodom.

" Csak így védhetem meg õket. Anyát..... Nicket..... Keyrat.... és legfõképpen Kimet akarom megvédeni tõle."

- Kim! Kimennél egy picit? Szeretnék négyszemközt beszélni Sarah ügynökkel.

- Ha ez a kérésed. - mondja szomorúan és ingét felvéve kimegy az ajtón.

- Mit kell tennem, hogy ügynök legyek? - kérdem hidegen és az ablakhoz lépek.

- Csupán velem kell jönnie Washingtonba.

- Dehát az az ország másik végén van! - kiáltok fel és hadonászok a kezemmel.

- Igen, ott.

- Akkor mi lesz Kimmel?

- Ha csatlakozni akar, meg kell szakítania minden nemû kapcsolatot vele. Az õ és az ön érdekében.

- Értem. - mondom lehangolva és folytatom tovább. - Mikor indulunk?

- Ez a beszéd. Holnap reggel 6-ra legyen a new york-i repülõtér, 7 bejáratánál. - lép az ajtóhoz, mé vissza köszön, majd kilép. Rögtön Kim lép be rajta.

- Mit akart?

- Kim, most jól figyelj rám. Szeretlek és meg akarlak óvni az apámtól. Te is láttad milyen tud lenni, ha akar valamit.

- Mért mondod most ezt? - kérdi és hangjában kivehetõ a félelem.

" Nem mondhatom meg neki, hogy elmegyek. Akkor teljesen összeomlana és nem tudnám itt hagyni. De muszály elmennem."

- Mert szeretlek. - ölelem magamhoz. A nap további része eseménytelenül telt.

~*~

Reggel korán kelek és saját felelõségemre távozok a kórházból. Mielõtt kilépek az ajtón még egy utólso csókot nyomok ajkaira.

" Remélem megtalálod a levelet, amit hagytam neked, Szerelmem. " - mondom magamba és motorommal, sietek a reptérre. Felszállás után, ami elég fárasztóra sikerült, elalszom. A szenvedélyes csókok, amiket váltottunk és elképzeltem mit fog csinálni ha a levelemet olvassa. Nem vagyok jó búcsúzkodásban.

" Még senkibe nem voltam szerelmes ennyire, mint beléd, Cicám. Remélem elolvasod a levelem, amit a táskádba dugtam bele, hogy senki ne találja meg, csakis te.
"Remélem megérted a döntésem. Érted tettem. Csak így tudlak megvédeni apámtól. Ha elkapom, akkor vissza térek hozzád. Kérlek szépen ne keress engem. Kérlek szépen várj meg engem. Szeretlek, Cica." ezt írtam a levélbe. remélem megteszi majd. Nem tudom. Most inkább pihennem kéne." - mondom magamnak és elalszom.

-         Hol is tartottunk? – kérdi és magához húzva, egybõl nyakamnak esik. Beleborzongok az érzésbe. Kimegy az ovónéni és a gyerekek elszabadulnak mi?

-         Héééééé. – nevtek fel, õ meg maga alá teper. A sebe! – Ezt nem itt kéne. Majd otthon. – nyöszörgöm fel, ahogy fülembe harap.

-         De én nem bírom ki addig…… - Akaratos. De a csókja isteni. - …….kívánlak, cica. – mondja, mire ismét orzongás fut végig rajtam. Keyével bebarangolja a testem és nyakamat csókolgatja. Így, hogy tudjak ellenállni?! Apró nyögések szabadulnak ki számon, majd… Kipp-kopp. Ilyenkor kell kopogni? Ha épp más helyzetbe talált volna, felnégyeltem volna! Csak egz csóknak szakadt vége, manóm meg kelletlenül nyög fel és arcát nyakamba fúrja.  – Ez nem lehet igaz. – De bizony. És jobban meggondolvaszerencse, hogy leállított.Még a végén baja esne Jeremynek, azt meg nem akarom. – Szabad. – szól és egyférfi lép be, virággal meg lufiva.

- Halihóóóóóóóó. Hoztam neked, hogy mihamarabb meggyógyulj.

- Keyra. Igazán nem kellett volna.

- Ugyan a hónap dolgozója igazán megérdemli.

- Mi van? Hisz állandóan elkések. Várjunk csak. Ugye nem a szülinapom, miatt hoztad?

- Bizony, talált. – mondja, majd beszélgetnek egy kicsit és elmegy.

- Nem is mondtad, hogy ma van a szülinapod. Ha tudtam volna, akkor... –kezdem, de õ meg sem hallgatva ugrik fel és az ajtóhoz lép, amit be is zár. Majd felém közeledik. Miért érzem azt, hogy legszívesebben elfutnék? Felránt ülõhelyzetembõl és hevesen megcsókol, majd rádönt az ágyra.

- Nekem nem kell semmi, csak te. – Egy újabb csókkal szédít el, majd nyakamat támadja. Itt szakad el nálam is a cérna. Gátlástalanul sóhajtozom alatta és ingjének gomjait pattintgatom. Nem akarom, hogy akár egy ruha is elfedje testét.  Kezével és ajkaival végigcirogatja a testem, majd mikor nadrágomhoz ér kissé megijedek. Felrántom magamhoz egy csókra, amit hevesen viszonoz. Átölelem a nyakát és teste az enyémnek simul. Érzékien simítom végig hátát, egészen nadrágja széléig, majd megszakítsa a csókot és az ingemet kezdi lesimogatni, jobban mondva letépni rólam. Heves minen mozdulata és ahogy ismét nyakamhoz hajol nem bírom ki, hogy ne nyögdécseljek kicsit hangosabban A vágy elhomályosítsa az elmém, de ezt nem engedhetem most...

- Jeremy... kérlek ne csináld...! – tolom el magamtól, de nemigen engedelmeskedik nekem.

- Miért, hisz te is kívánsz, érzem. – Hozzámsimítja magát, mire felnyögök. Neki is épp olyan problémái vannak, mint nekem, ott lent...

- Ngh... de a sebed... – nyögöm alatta, mert csípõjével épp ringatózásba kezdett, hogy netudjak mondani semmit. Ajkaival meg mellkasomat veszi célba, ami immár leplezetlen. Kipirultan folytom visza nyögéseimet és mikor látom, hogy tényleg nem akarja abbahagyni, ugyanis, már szájával egész közel került nadrágom széléig. – Elég! – szólok rá eréjesebben, már amennyire ilyen helyzetben lehetek eréjes. Megáll, de olyan ártatlan és ijedt arcot vág, hogy muszáj elmosolyodnom. Felhúzom magamhoz és átölelem a nyakát. – Majd otthon a tiéd leszek jó? Most viszont neked pihenni kell. – mondom kedvesen és szemébe nézek, amiben most is elveszem.

- De én most akarlak! – jelenti ki és az ajkaimra mar. Felnyögök az érzéstõl, már ennyi is elég, hogy ismét elmelegedjen a testem.

- Ne légy ennyire akaratos. – mosolygok rá kuncogva. Tényleg nem szeretném, ha valami baj lenne. Látom, hogy ezzel sem hatottam meg, ezért erõszakosán –már amennyi erõ van bennem- magam alá fordítom és ráülök csípõjére. Adok neki egy forró csókot és mellédölve hozzábújok ovatosan. – Kérlek, most pihenj... – szólok hallkan, hogy én is alig hallom. Érzem, ahogy átölel és hajamba fúrja az arcát. Még reggel van, de úgy érzem, mintha 20 órát táncoltam volna át. Már majdnem elalszom a csendben, ami ránk ereszkedik és az ölelõ karjaiban, de ekkor megtöri a csendet.

- Szetelek, mégha ilyen gonosz cica is vagy. – mondja és homlokomra ad egy csókot. Halkan nevetek fel.

- Héééééé. -neveti el magát, mire én egy gyors helycserés támadással felülre kerülök. - Ezt nem itt kéne. Majd otthon. - mondja miközben felnyalok a füléig és beleharapok.

- De én nem bírom ki addig...... - megcsókolom. - ...... kívánlak, Cica. - mondom neki és kezemmel felfedezõ utra indulok, míg számmal a nyakát kényeztetem. Aprókat nyõg, de azok is inkább csak nagyobb sóhalyok. Majd kopognak az ajtón. Belenyõgök a csókba és a fejem a nyakába fúrom. - Ez nem lehet igaz. - mondom és Kim kimászik alólam, én pedig elhelyezkedtem. - Szabad. - adom meg a választ. Fönököm lépett be rajta egy virág csokorral és egy gyógyulj meg lufival.

- Halihóóóóóóóó. Hoztam neked, hogy mihamarabb meggyógyulj.

- Keyra. Igazán nem kellett volna.

- Ugyan a hónap dolgozója igazán megérdemli.

- Mi van? Hisz állandóan elkések. Várjunk csak. Ugye nem a szülinapom, miatt hoztad?

- Bizony, talált. - mondja és egy kicsit még beszélgetünk, aztán kimegy.

- Nem si mondtad, hogy ma van a szülinapod. Ha tudtam volna, akkor...... - kezdi el, de én felpattanok a helyemrõl és bezárom az ajtót. Majd vissza megyek Kimhez és felránto helyérõl. Megcsókolom és az ágyra döntöm.

- Nekem nem kell semmi, csak te. - mondom és megcsókolom. A nyakát veszem kezelésbe. Puszilgatom, apró csókokat adok rá és nyalogatom. Aprókat sóhalyt. Az ingjét elkezdem kigombolni. Számmal követem a kezem útját. Majd amikor elérek a nadrágja határához, felránt egy csókra.

 Szóltam Emily-obaa-sannak, hogy maradjon itt mellette. Még megsimogatom az arcát, aztán megyek is haza. Elintézem a dolgaimat, bár enni nem bírtam, és összepakolok neki valami kaját, aztán futok vissza a korházba. 

-         Hahaoya! Elmentem, ne aggódj! – kiáltok még hátra. Azt hiszem be fogok rekedni, ha sokat ordibálok. 

 Mikor visszaérek õk még beszélgetnek.

-         Akkor én most megyek és magatokra hagylak. – mondja azédeanyja és egy puszit ad Jeremynek, majd úgy tesz, ahogy mondta. Odamegyek hozzá, õ magához húz és kapok egy csókot. Pirulva kezdek bele mondandómba.

-          Hoztam neked enni. Megkérdeztem a fönököd, hogy mi a kedvenced és hoztam neked egy kis sült csirkét, rízzsel. – magyarázom mosolyogva és nézem, hogy a vállán átázotte a kötés, de ilyennek nincs semi jele, hála Kami-samana.

-         Köszönöm, kedvesem. – mondja, mire megint elpirulok. Lehúz magához egy szenvedélyes csókra, amit készségesen viszonzok is. Megremegek ahogy melegség tõlt el egyetlen csókjától. Elszakadnak ajkaink én meg kipakolom elé a kaját, minek neki is áll azon nyomban. Jól elbeszélgetünk egy darabig, majd eszembe jut valami.

-         Figyelj, Manó.... – kezdem szemébe nézve. – Szóltam a rendõrségnek és már keresik az apádat. – Ssszzz. Ezt kedvesebben kellett volna, ugyanis egybõl ledermed és leteszi a villáját. Pillantásától kiver a víz.

-          Engem nem érdekel, hogy szóltál vagy sem. De amit tett az megbocsájthatatlan. Komolyan mondtam, azt, amit ott mondtam. Ha meglátom a te, vagy anyám közelében, akkor engem nem érdekel a rendõrség. Megölöm õt és az egész bandáját. -  Ahogy mondja inkább hátrébb húzódom tõle. Nem akarom, hogy megint baja essen. Ezt meg is mondom neki:

-         Nem akarom, hogy megint bajba kerülj! Ha apád miatt kerülsz megint korházba, esküszöm kiheréllek! – mondom neki teljes komolysággal, de azért érzõdik a hangomon, hogy mindjárt elsírom magam. Nyel egyet, majd gyengéden magához húz, úgy simogat. Próbálok úgy hozzábújni, hogy ne okozzak neki fájdalmat. De hamar észhez kapva, elhúzódom tõle.

-         Ennyire megbántottalak? – kérdi hallkan és újra magához húz, de mostmár visszabújok vackomba és szorosan fúrom mellkasába az arcomat.

-         Én… Én… Úgy aggódtam – mondom remegõ hangon és szemeimet összeszrítom.

-         Semmi baj, jól vagyok. Nem a te hibád volt- szólt kedvesen és gyengéden cirogatni kezdi arcomat.

-         De… - kezdem, de mégsem folytatom, mert könnyim utat törve maguknak elindulnak, õ meg készségesen törli le õket.Megretyyenek az érintésre, de hagyom magam. - …az én hibám.

-         Ilyet még viccbõl se mondj! Nem a te hibád, hanem azé az idiótáé, akit apámnak kell neveznem. – mondja de hangjában csak elfolytott düh és kedvesség cseng egyszerre. Nem tudom hogy képes erre.

-         De… - kezdtem volna tiltakozni, de ajkaimon éreztem egy ujját.

-         Ha azt mondom, hogy nem a te hibád, akkor az így is van, világos, cicám? – váltott kicsit szigorúbb hangnemre.

-         Igen –bólintok és hozzábújok még jobban, ha ez lehetséges.

-         Mi a baj? – kérdi meg kedvesen és kapok egy gyengéd csókot a buksimra.

-         Semmi… mostmár – felelek hallkan és magam indulok útnak egy csókért, ami gyengédnek indult, majd egyre jobban elmélyíti. – Tudod én… - suttogom ajkaira és szemébe nézek kipirult arccal. Lágyan mosolyodik el.

-         Tudom, én is szeretlek – mondja és egy apró puszit kapok még ajkaimra. Ekkor lép be a doctor és kicsit meglepõdik, hogy Jeremyt itt látja. Szépen ki is osztotta manómnak, hogy neki most pihennie kéne, mire õ eldõlt az ágyon és magához húzva nyakhajlatomba fúrta nyakát. Megborzongtam, ahogy lehellete a nyakamat cirogatja.

-         Pihenek – szól oda a doktornak, aki lemondó mosollyal rázza meg afejét.

-         Akkor csak engedje meg, hogy kicseréljük a kötését. – mondja a doki és megindul felénk.

-         Rendben. – sóhajtja megadóan Jeremy én meg mosolyogva figyelem, ahogy oltogatják egymást a doktorral. 

" Még magamnál vagyok, de nem tudok beszélni és a szemem se tudom kinyitni. Hallom, hogy kiabál, de mért, hisz megmentettem az életét. Azt nem értem mit, de tisztán hallom, hogy kiabál. Nyomást érzek a vállamon. Bekötözi, de édes. Abahagyta az ordibálást. Most meg simogat? Egy puszit is kapok tõle. Istenem, meg kell zabáljam. Felnõtteket meghazudtolva teljesít. Más szerintem már rég lebénult volna a félelemtõl. Megint a vállamat kötözi be...... " - képszakadás és a mentõben térek magamhoz.

" Foglya a kezem. Istenem, nem akarok meghalni! Még élni akarok! Szeretni akarom! Ölelni. Csókolni. Megadni neki a gyönyört. Miket beszélek, hisz nem szeret. " - aztán megint képszakadás. Egy külön szobába térek magamhoz. Egy szuszogó hangot hallok nem messze magam melõll. Felnézek és meglátom õt. 

" Hát nem ment el mellõlem? " - kérdezem magamtól és nagy fájdalmak között felállok. Odamegyek hozzá és elkezdem simogatni fejét és arcát. Pici mocorgás után, kinyitja gyönyörû aranybarna szemeit. Ilyedten ül fel.

 - Jeremy! Mit keresel itt?! Bolond! Menj vissza az ágyba! - teljesítem kérését, de nem a sajátomba fekszem vissza, hanem bebújok mellé.

- Úgye, jól vagy? - kérdem. Visszafekszik mellém és hozzám bújik. Gyengéden simogatja mellkasom. 

 -Persze, te bolond. De most ne velem törõdj! – hallom hangjából, hogy mosolyog, de már nem tudok rá válaszolni. Ez a két lépésnyi távolság, minden erõmet kiszívta. – Szeretlek. – suttogja, de még hallom.
 

" Hát szeret! " - Aztán elalszom. Egy puszira ébredek. Kinyitom szemem és anyát látom meg magam felett. Tágra nyitom szememet, mikor nem találom Kimet magam mellett.

" Hát álmodtam volna? " - kérdem magamtól

- Ha Kimet keresed, õ haza ment lezuhanyozni és enni valamit. Azt mondta, hogy siet vissza. - mondja anyám. Megnyukszom és ülõ helyzetbe tornászom magam.Lehajtom fejem és kérdezek tõle:

- Mért nem mondtad meg az igazat? - nem nagyon érti mit akarok kérdezni. - Az apámról. Miért nem?

- Meg akartalak óvni. Nem akartam, hogy itt köss ki.

- Majdnem megölte azt, akit szeretek. Szerinted milyen érzés volt látni, hogy ott remeg annak a vadbaromnak a kezében? Szerinted milyen érzés volt látnom azt, hogy amikor a fegyvert rászegezi a fejére, lefagy és megrémül? Ha elmondtad volna feltudtam volna rá készülni és ha kell, megtudtam volna ölni. - mondom neki és ekkor jön be Kim, egy szatyorral a kezében.

- Akkor én most megyek és magatokra hagylak. - mondja és egy puszit ad a homlokomra, majd kilép az ajtón. Kim jön oda hozzám. Magamhoz húzom és egy csókot nyomok a szájára. Amikor elengedem, kicsit pirulva kezd el beszélni.

- Hoztam neked enni. Megkérdeztem a fönököd, hogy mi a kedvenced és hoztam neked egy kis sült csirkét, rízzsel.

- Köszönöm, kedvesem. - mondom ki és elpirul. Ismét lehúzom egy csókra, viszont ez egy szenvedélyes és vággyal teli csók volt. Érezem, hogy megremeg. Kirakja elém az ételt és neki állok enni. Közben beszélgetünk.

- Figyelj Manó..... - kezdi el és a szemembe néz. - Szóltam a rendõrségnek és már keresik az apád. - megáll a villa a kezembe és lerakom. A falatot még lenyelem és keményen nézek rá.

- Engem nem érdekel, hogy szóltál vagy sem. De amit tett, az megbocsájthatatlan. Komolyan mondtam, azt, amit ott mondtam. Ha meglátom a te, vagy anyám közelében, akkor engem nem érdekel a rendõrség. Megölöm õt és az egész bandáját. - mondom ki és látom, hogy megilyed tõlem.

-         Aranyos vagy, amikor elpirulsz – mondja és gyengéd csókot lehel ajkaimra. Ha lehet még jobban zavarba jövök. – Gyere, hazaviszlek. – mondja és kinyújtja a kezét. Elfogadom és összekulcsoljuk ujjainkat. Kimegyünk a motorhoz és felpattanunk rá, majd elindulunk. Egy számomra ismeretlen házhoz érkezünk meg. Leszállok a motorról és õ betolja a ház garázsába. Aham, szóvalö övékez az épület.

-         Azt mondtad, haza viszel!? – kezdem és elpirulok.

-         Igen, haza hozzám. – nevet fel és megfogva kezemet húz be a házba. Mikor beérünk három férfit látok meg és inkább odaoldalazom Jeremy mellé.

-         Üdv itthon, fiam – üdvözli szívélyesen, majd a két emberét ránkuszítja. Elhúzódnék, de annak az állatnak erõsebb a szorítása. Most mit akarnak csinálni? Bántani akarnak? Félek...

-         Mit akarsz? – kérdi Jeremy fennhangon, mire a gyomrába kap egyet. Felkiáltok, de amint látom, nem hatotta meg. -  Hagyd... hagyd õt békén! Bármit.... bármit megteszek, csak nem bántsd. – Ne mondd ezt! Nem akarom! Engedjenek el!

-         Rendben! Akkor velem jössz és te leszel a Black Scorpion nevû maffia csoport vezére. Engedd el! – Mi? Ezt nem hagyom! Csak… az a baj, hogy nem sokat tehetek ellene, mert mindig fognak. Heh, most meg elengednek. Jeremy ugrana neki, aztán a látoteremet egy fegyver tölti ki. Megremegek és lefagyok.

-         Szóval anyát is te lõtted le. Mert rá jött, hogy kihez ment férjhez. Igaz? – Hallok egy kattanást. Most végem… A golyó elindul,behunyom a szemem, aztán mikor kinyitom, Jeremyt látom magam elõtt. - Takarodj innen. Ha mégegyszer meglátlak a közelébe, akkor megöllek! – mordul fel, de én nem nagyon értem. Látom, ahogy vérzik a válla. Térdre esik. Kim! Necsak nézdd, csinálj valamit, az Isten szerelmére!

 Könnyek ostromolják szemem, de nem akarok sírni. Odatérdelek elé és arra a kezére csúsytatom a sajátom, amelyikkel görcsösen fogja vállát.

-         Miért álltál elém? – kérdem szipogva és szemem, azon a területen tartom, ahol már átvézett.

-         Tudod...... milyen..... milyen bolond az..... az ember, ha...... ha szerelmes. – És elájul. Ne ha nem tér magához én ölöm meg!

-         Hé, el ne mertj ájulni! Magyarázd ezt meg! – kiabálom és kiszaladok a konyhába, amit pánikszerûen találok meg. Kutatok, amíg tiszta ronggyra, vagy gézre akadok. Végül kapok két fehér terítõfélét, egyikbõl tépek le egy csíkot késsel. Megvizezem és a késsel együtt rohanok vissza, nem tudom, miért hoztam magammal, de most nem foglalkozok vele. Letérdelelek mellé és leszaggatom szó szerint a pólóját.  A vizes ronggyal metisztítom, majd szorosan lekötözöm vállát. Könnyim megállíthatatlanul potyognak. Folyamatosan ordibálok neki, felesleges dolgokat, hogy ne veszítse el eszméletét. – Ki kérte, hogy ezt tedd?! Ki mondta, hogy ugorj elém?! Ki kért, hogy ments meg?! Ki? – ordibálom hisztérikusan, bár nem is tudom, hogy van-e értelme, amjd mikor érzem, hogy magánál van, csak nem bírja kinyitani a szemét sem a fájdalomtól, gyengéden megsimogatom homlokát és adok egy puszit is rá.

 Közben kikotorászom a zsebembõl a telefonom és hívom a korházat. Miközben kérek egy mentõt és elmagyarázom a dolgokat, folyamatosan figyelem õt. A francba! Átvézett a kötés és már megint az ájulás határán van.

-         Siessenek! – kiálltok még bele és ledobom magam melléa telefont. – El ne merj ájulni megint! Miért akarsz itt hagyni? Magyarázd el, miért mondtad azt az elõbb! – mondom, de hangom már nem emelem fel. Visszafutok a konyhába és ujabb csíkot vágok a fehér anyagból. Kicserélem a kötést, de megint nem sikerül annyira elszorítani. Vérzik még mindig.

 Odakintrõl meghallom a mentõk szirénáját. Keserûen mosolygok rá és homlokom az öbének döntöm.

-         Héj, hallod, már ittvannak?! Minden rendben lesz, jó?- kérdem és adok egy puszit arcára. Nem tudok mit tenni. Nem bírom magánál tartani. Ismét elájul.

 A mentõsök elszakítanak mellõle és kezelésbe veszik, majd mindkettõnket a kocsiba kísérnek. Én csak nyugtatót kapok és nem engedem el a kezét. Közben a mentõsök kifaggatnak, hogy mi történt és mondják, hogy majd ha minden stabil helyzetbe lesz, felhívják a rendõrséget.

 A korházban külön korterembe visznek, engem folyamatosan tömnek nyugtatókkal és dícsérnek, hogy nem hagytam hogy eláljuljon hamarabb és még a sebet iselláttam gyengén.

 4 órát volt a mûtõben. Ez idõ alatt én álomba sírtam magam. Már javában hajnal van. Arra ébredek, hogy valaki gyengéden simogat. Mocorgom kicsit, majd kinyitom a szemem.

 - Jeremy! Mit keresel itt?! Bolond! Menj vissza az ágyba! – mondom és felülök, jobban mondva ülõ helyzetbe pattanok. Õ meg ágyba is mászott. Csak nem a neki kijelöltbe, hanem ide mellém, és felszisszen kicsit. Keserûen mosolyodom el és végigsimitok felkarján.

- Úgye, jól vagy?  - kérdi és próbál közelebb húzódni. Megenyhûlve fekszem vissza és bújokoda hozzá. Gyengéden simogatom mellkasát.

-Persze, te bolond. De most ne velem törödj – mosolyodom el, mert nem hiszem, hogy hallotta. Elnyomta az álom, ahogy a fejét a párnára hajtotta. – Szeretlek – suttogom a betegszoba csöndjébe és engem is elnyom az álom.

A hátamat simogatja és elkezd ringatózni velem, mint egy kisbabával. Pár perc múlva elenged és arcomat két kezébe fogja.

 - Lehet, hogy kicsit rossszul esik, amit mondok, de próbálj idefigyelni! – mondja kedvesen, de határozottan. – Nem roskadhatsz össze. Az anyukád egyedül van, szüksége van rád. Légy erõs, és mutasd meg neki, hogy olyan fia van, aki még ilyenkor is képes talpraállni õ érte. Érted amit mondok, Jeremy? – kérdezi.

- Igen, igazad van. - mondom halkan.

- Helyes. Most pedig gyere, állj fel és kérdezzük meg a doktort, hogy mit is kéne tenni, hogy jól legyen. – mosolyog rám és megpuszilja az arcom. Azonnal hátat fordít. Hátulról ölelem magamhoz és fejem nyakába rejtem. Érzem, ahogy a lehelletemtõl megborzong. Az orvos kijön és vidáman kezd el beszélni.

- Uram, ez kész csoda. Az édesanyja jól van, sikerült stabilizálni az állapotát, ráadásul magához tért. – felkapom a fejem és reménykedve nézek rá, hogy igaz legyen amit mond. - 2 napig még bent tartom megfigyelésen, de aztán hazamehet. Bemehet hozzá, de csak egyedül. - mondja és elmegy. Még mindig ölelem, de a kezemre csúsztatja kezét és kibontakozik ölelésembõl.

- Menj csak. - mondja és egy puszit ad, ami a szám szélére sikeredett. Leül a terem elött lévõ székekre. Én pedig bemegyek.

- Szia, anya. - köszönök halkan.

- Szerbusz kicsim.

- Ki.... Ki tette.... ezt veled? - kérdezem tõle és egy könnycsepp folyik le az arcomon.

- Gyere ide, kicsim. - mondja és engedelmesen leülök mellé az ágyra és megfogom a kezét. - Betörtek hozzánk. Én a konyhába voltam. Amikor meghallottam, hogy vannak bent nálunk, elõszõr azt hittem te vagy. Kimentem és minden elsötétedett.

- De akkor ki hívta a mentõket?

- A szomszéd néni. - mondja. Még egy kicsit beszélgetünk, majd kimegyek. Látom, hogy Kim elaludt a székeken. Odamegyek és szenvedélyes csókot lehelek puha ajkaira. Majd nyakát kezdem el puszilgatni. Kezével körbefonja a nyakamat és felhúz mégegy csókra. Amikor kinyitja szemét, ilyedten húzodik hátrébb, mint egy ilyedt kiscica.

- Je-Jeremy? Mi-Mit csinálsz? –kérdi. 

- Csak még egy csókot, kérlek… Olyan édes voltál, ahogy itt szuszogtál. – mondom neki és az arcát kezdem el simogatni. Teljesen elpirul. - Aranyos vagy, amikor elpirulsz. - mondom és egy lágy csókot lehelek ajkaira. - Gyere hazaviszlek. - mondom neki és a kezemet nyújtom neki. Elfogadja és ujjaink megint összefonodnak. kimegyünk a motorhoz és mikor már mindketten rajta vagyunk, elindulok. Egyenesen magamhoz hajtok. Mikor megérkezünk meglepetten száll le a két kerekû jármûrõl. Követem példáját és betolom a garázsba. A vihár már elmúlt.

- Azt mondtad haza viszel? - kérdezi és elpirul.

- Igen,haza hozzám. - felelek nevetve és megragadva kezét, behúzom a házba. Mikor beérünk, meglepõdve veszem észre, hogy apa ott ül a fotelba és minket néz.

- Üdv, itthon fiam. - mondja és két oldalról két böhöm nagy állat elkap minket. Szegény Kimen látom, halálra van rémülve.

- Mit akarsz? - kérdem hangosan és próbálok ellen állni. Feláll és beleöklöz a hasamba. Kim felkiállt. Apám ránéz. - Hagyd... hagyd õt békén! Bármit.... bármit megteszek, csak nem bántsd. - mondom.

- Rendben! Akkor velem jössz és te leszel a Black Scorpion nevû maffia csoprt vezére. Engedd el! - szól rá a talpnyalójára, aki elenged. Neki rontanék, de Kimre szegezi a fegyvert.

- Szóval anyát is te lõtted le. Mert rá jött, hogy kihez ment férjhez. Igaz? - mondom elfojtott dûhvel. A kezem ökölbe szorul. Kibiztosítja a fegyvert és Kimre szegezi. Mielõtt lõni tudott volna, Kim elé ugrok és engem ér a golyó.
- Takarodj innen. Ha mégegyszer meglátlak a közelébe, akkor megöllek! - mondom neki, mire kimennek. Én térdre esek. Kim könnyezve térdel elém.

- Mért áltál elém? - kérdezi.

- Tudod...... milyen..... milyen bolond az..... az ember, ha...... ha szerelmes. - mondom ki és minden elsötétül elõttem.

-         Bemegyek veled – mondom, mire elmosolyodik és magáhozölel. Nyakához bújok.

-         Köszönöm. – súgja a fülembe, mire megborzongok, majd kapok az arcomra egy puszit. Elmosolyodom. Kapok egy bukosisakot a fejemre, majd felszállok mögé. – Kapaszkodj. – Ezt nem kell kétszer mondani. Átölelem derekát és magamhoz szorítom.

 Mikor a korházhoz érünk és már mennénk be az épületbe, de Õ lemarad. Odamegyek hozzá és nagy szemekkel pislogok rá.

-         Mi a baj?

-         Nem… Nem tudok bemenni. – Na ezt nem! Vissza akar mászni a masinájára, de megforgom a kezét és elkezdem húzni magam után. Összekulcsoljuk ujjainkat, mire jólesõ érzés tölt el. Odamegyönk a recepcióra.

-         Elnézést, kisasszony. Emily Chandlerhez jöttünk. Meg tudná mondani hol van? – kérdem, mert Jeremy nem igen akaródzik megszólalni. Mikor elmagyarázza, hogy hol van, elkezdem húzni a lifthez, fel a harmadikra. Nem engedem el a kezét, akarom, hogy tudja, én Mellette vagyok most.

-         Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Anyukád erõs asszony, fel fog épülni – vigasztalom és tovább húzom gyengéden magam után, amint megáll a lift. Bekopogok a szerintem jó ajtón és mikor kiszólnak, hogy igenis be lehet fáradni, én meg is teszem, ezzel a manóval együtt.

-         Jó estét. Melyiköjük Jeremy? – kérdi az doctor bácsi kedvesen, a fekete hajú meg jelentkezik, mint az oviban. Elmagyarázza, hogy mi aprobléma és kikísér minket a váróba, ahol Õ a falnak dölve lecsúszik és összegömbölyödik. Látom, ahogy tengerkék szemébõl vízcseppecskék kezdnek el peregni. Átölelem és magamhozhúzom, amennyire tudom, de kibontakozik karjaimból és a szemembe pillant. Elmosolyodva végigsimítok arcán, mire õtenyeremhez simul. Átkarol és nyakamhoz bújva sír hangtalanul. Simogatom a hátát és elkezdek hintázni vele, mint egy kisbabával. 

 Miután már csak egy-egy szipogást hallok, elengedem és kezeim közé fogom két arcát.

-         Lehet, hogy kicsit rosul esik, amit mondok, de próbálj idefigyelni! – mondom kedvesen, de harározottan. Õ figyelmesen hallgat. – Nem roskadhatsz össze. Az anyukád egyedül van, szüksége van rád. Légy erõs, és mutasd meg neki, hogy olyan fia van, aki még ilyenkor is képes talpraállni õérte. Érted amit mondok, Jeremy? – kérdem kedvesen és kicsiujjammal tarkóját cirogatom,mertaz elég megnyugtató tud lenni.

-         Igen, és igazad van – mondja határozottan, dew alig hallhatóan.

-         Helyes. Most pedig gyere, állj fel és kérdezzükmeg a doktort, hogy mit is kéne tenni, hogy jól legyen. – mosoylgok rá és megpuszilom az arcát. Azon nyomban hátat is fordítok, nehogy lássa piros arcomat.

 Hátulról karolja át derekam és úgy húz magához. Arcát hajamba temeti és a nyakamba szuszog. Megborzongok lehelletétõl, ahogy nyakamat cirogatja. Ekkor jön ki egy orvos fülig érõ szájjal, csillogó szemekkel.

-         Uram, ez kész csoda. Az édesanyja jól van, sikerult stabilizálni az állapotát, ráadásul magához tért. – újságolja boldogan. Manó pedig felkapja a fejétés hitetlenkedve, de reménykedve nézi az orvost, aki fecsek a gyógyszerekrõl, meg hogy két napig megfigyelés alatt lesz. Most kapott egy nyugtatót és bemehet hozzá, de csak õ egyedül.

 Jeremy még mindig ölel, amikor az orvos visszamegy a betegszobába. A kezemet az övére siklatom és megszorítom, majd kibontakozok karjai közül és elengedem.

-         Menj csak. – mosolygok bíztatóan és egy gyros puszit adva –ami a szája szélére sikeredett-, leülök az egyik várotermi székbe. Onnan nézem, ahogy bemegy a szobába. Nem kell sok idõ és elnyom az álom. Hisz már majdnem éjfél, csodálkozom, hogy még nem estem összea fáradtságtól. Álmomban ledölök a székekre és felgömbölyödöm oda.

 Arra ébredek, hogy valaki fölém tornyosul és szenvedélyesen megcsókol, majd a nyakamat kezdi puzilgatni. De várjunk csak… Ez nem álom. Vagy mégis? De ha igen, akkor kérek még ilyen csókot. Kinyújtom karjaimat és magamhoz húzom “zaklatómat”, majd követelek egy csókot. Érzem, hogy mosolyog. Akkor ez nem álom! Kami-sama!

 Felpattannak szemeim és ijedt kiscicaként húzódnék hátrább, csak a szék és a fal nem enged.

-         Je-Jeremy? Mi-Mit csinálsz? –kérdem nagy szemekkel felpislogva rá.

-         Csak még egy csókot, kérlek… Olyan édes voltál, ahogy itt szuszogtál. – magyarázza és közben arcomat simogatja. 

" Nem sok kedvem van felkelni. Megint munka. Ma nem akarok bemenni. Olyan rossz érzésem van. Tegnap is éjszakába nyúlva zenét írtam. Mondjuk ez nem a fönök hibája. Lehet, hogy bemegyek. " - gondolkodom magamban és ránézek az órámra.

- Mégcsak negyed kilenc..... - mondom és vissza teszem a fejem a párnára. - Mi negyed kilenc? A francba. Elkéstem. Meg fognak ölni. Én halott vagyok. - pattanok fel az ágyból, villám gyors tusolás és felkapom a szokásos fekete farmer, piros csikos poló kombinációt. Csak úgy találomra veszek fel kiegészítõt, majd leruhanok a lépcsõn.

- Megint késésben vagy, kicsim? - kérdez anya kedvesen. 

- Igen anya, megint. De most megyek. Szia. - mondom neki és egy puszit nyomok az arcára. Majd rohanok ki a garázsba és felpattanok a motoromra. 10 perc múlva már benn is vagyok. 

- Jeremi Engerrand! Te kétbalkezes, fafejû, rézbörû, öregasszony szomorító, kis tökfej. Megint késtél! Most mi a magyarázatod? Ellopta a krokodil a motorodról a gumit? Vagy egy birka csorda állt meg az út kellõs közepén és neked kerülnöd kellett? - kérdezi fönököm dühösen.

- Nem,fönök. Teljesen igaza van. Nincs magyarátatom. Egyszerûen csak elaludtam. - mosolyodok el csábosan.

- Ne csináld ezt, tudod, hogy ennek a mosolynak nem tudok ellenállni. Na, jó ezt most még elfelejtem, de ha mégegyszer késel, akkor megbánod, hogy ide jelentkeztél. Most pedig tünés dolgozni.

- Köszönöm fönök. - mondom és kimegyek, egyenesen a pulthoz megyek. Felveszem a kötényt és neki látok a munkának.

~*~

" Nem történik semmi, jóformán egész nap. Már du 4 óra van és semmi érdekes nem történt. Nincs egy izgalamas ember? " - elmélkedem és meglátom, hogy bejön egy igazi szépség. 

" Istenem milyen helyes. Az aranybarna hhaj és szem. Karcsú test és napbarnitott bõr. Uramisten,de gyönyörû. " - gondolom magamba és úgy 10 perc után odamegyek. 

" Vajon most mit csinál? Táncol? Itt? Ilyen nyilvános helye? Megõrült? "

- Öhm.... Bocsi, de mit csinálsz? – nézek rá, értetlenül.

- Táncolok. – nyikkan meg és elpirul.

- Azt látom, de miért itt? – kérdezem ls leülök az asztalához.

- Tudod, a teremben nem mentek a lépések és most is elrontottam a végét. – magyarázza hadonászva és elpirul.

- Szerintem ez elég jó volt. – mosolyogok rá. – De ne ülj ilyen búskomoran, igyál egy kávét, jobban leszel – kacsintok rá és megint elpirul, de elmosolyodik.

- Oké, akkor kérek is egyet, de három cukorral. – mondja és már megyek is teljesíteni a kérését. Mikor vissza megyek elmosolyodik. – Köszi. – belekortyol. – Hmm... finom édes – nyalja meg a száját és közben végig a szemembe néz.

- Öhm... Nincs mit, ez a dolgom – mosolyodom el. 

- Egyébként hogy hívnak? – kérdi kedvesen, miközben a kávéját kortyolgatja. Én hanyagul az asztalra támaszkodok és úgy felelek.

- Jeremy Engerrand vagyok! És neked, szépségem, mi a neved? – mosolygok és egyenesen a szemébe nézek.

- Kim Yousei vagyok! – motyogja és megint elpirul. 

- Hány éves vagy, Kim? – kérdezem tõle és megsimítom arcát, mire elpirul, ismét.

- 19. És te? – pislog fel rám nagy szemekkel.

- Én 25 vagyok. És ha most megbocsájtassz, megyek és kiszolgálok néhán y vendéget, majd visszatérünk ide, édes – mosolygok és rákacsintok.

Mikor vége a müszakomnak, már sötét van. Vissza pillantok az aszalához és még mindig itt van. meglepetten megyek oda és kérdem meg.

- Te még mindig itt vagy? - közben leülök az asztalhoz.

- Csak gondoltam... megvárlak. 

- Elég késõ van. – nézek ki az ablakon.

- Áááá – kiállt fel és összehúzza magát.

- Nyugi, ez csak egy kis vihar. – mondom neki nyugodtan.

- De úgye, nem fog ide becsapni egy villám? – kérdi kiskutya szemekkel.

- Kevés az esély rá – mosolyodom el és átülök mellé. Közelebb bújik és fejét a nyakamba fúrja.

- Nem akarok villámlást! Sem dörgést! – jelenti ki és a mellkasomnál kapaszkodik a polómba. Egyik kezemmel átölelem derekát és a másikkal pedig a remegõ kezéhez nyúlok. Megcsörren a telefonom. Õ elakar húzodni, de nem hagyom. Kikapom egyik kezemmel a zsebemból és felveszem, miközben még mindig a derekát ölelem. 

- Halló, itt Jeremy Engerrand. - mutatkozom be illedelmese. A kávézóban még mindig nagy a nyüzsgés.

- Itt Dr. Keith McGround. Az ön édesanyja Emily Chandler, bent van a Memoryal közkórházban. Most hozták be, fél órája, mellkasi lövéssel. Az édesapját nem tudjuk elérni. Betudna jönni a kórházba? - kérdi, mire én felpattanok.

- Természetesen, úgy 20 perc múlva bent leszek. - mondom és lecsapom a telefont. - Keyra! - ordítom el magam, mire fönököm kirohan az irodájából. Mindenki minket néz.

- Mi az földrengés? Égszakadás?

- Holnap nem jövök be dolgozni. Anyám a kórházban van és bent maradok nála. - mondom, de már kint vagyok a motormnál. Egy gyenge kis kezet érzek a vállamon.

- Bemegyek veled. - mondja kedvesen. Akaratlanul is elmosolyodom és magamhoz ölelem.

- Köszönöm. - Súgom a fülébe és egy puszit nyomok az arcára. Egy bukosisakot húzok a fejemre, majd neki is adok egyet. Felrakja és felszáll mögém. - Kapaszkodj. - szólók neki hátra és már inditom is a motrot. Erõsen a derekam köré fonja kis puha kezeit és kapaszkodik. 15 perc múlva már a kórház elõtt állok meg. Mindketten leszállunk. Õ elindul, míg én megállok. Visszafordul és közelebb jön.

- Mi a baj?

- Nem...... Nem tudok bemenni. - mondom ki és ülnék vissza a motorra, de megragadja a kezem és húzni kezd befele. Ujjaink összekulcsolodnak és különös bizsergés fit végig a testemen. Egyenesen a recepcióra megyünk.

- Elnézést, kisasszony. Emily Chandlerhez  jöttünk. Meg tudná mondani hol van? - kérdi, bársonyos hangján. Én meg se bírok szólalni.

- A mûtõben van. 3-dik emelet. Az emelet végén van Dr. Keith irodája. Kérem oda menjenek be. - mondja kedvesen a hölgy. Egyenesen a lifthez húz. Mikor beszáltunk, még mindig fogja a kezem.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Anyukád erõs asszony, fel fog épülni. Nem felelek rá semmit. Amikor megállt a lift, egyenesen a doktor nõ irodájába húz. Bekopog és amikor megkapja a választ benyit.

- Jó estét. Melyiköjük Jeremy? - felemelem a kezem és a szemébe nézek. Felkészülök a legrosszabra. - Az édesanyja a mûtõben van. A legjobb szakemberek vannak a szobában. Mi mindent megteszünk, a többi már csak az akaraterején fog múlni. - fejezi be és kikisér minket a váróba. a falnak dölök és lecsúszom. lábaimat felhúzom és átölelve gömbölyödök össze. Az arcomat könny lepi el. Valaki átölel. Kibontakozok ölelésébõl és a szemébe nézek. Végig simít arcomon. Hálásan nyomom bele arcom a kis kezébe. Majd átölelem és nyakába fúrva fejem sírok tovább. Õ a hátamat simogattja.