Álmatlanul forgolódom az ágyban. Fogalmam sincs, mire ébredtem föl, de azt tudom, hogy képtelen vagyok visszaaludni. Pedig szívesen tenném…
Most kezdem csak megérteni, mire gondolnak az emberek, amikor azt mondják, bal lábbal keltek föl. Mennyi, de mennyi kisebb viszályt kellett ilyenek miatt elsimítanom! Mindenesetre kezdem szörnyűnek érezni ezt az emberesedést, bele tudnék őrülni. Ráadásul egyre nehezebb dolgom van. Nem is értem, hogyan gondolhatta az Úr, hogy engem bíz meg ezzel a feladattal.
Talán egy hónapja hívatott magához. Testvéreket teremtett mellém, mindenkinek más csoportokat osztott ki. Ennek oka az volt, hogy belátta: a XXI. században egyre több probléma és viszály van – sokkal több, mint ezelőtt, sokkal több, mint amennyivel elbírnék egymagam. Így minden testvéremnek jutott egy csoport, én annyiban vagyok kivétel, hogy a hatalmam továbbra is kiterjed az összes élő – és nem élő – lényre. Egyébként pedig az emberek csoportja az enyém, bár legtöbbször a démonok fölötti testvérem, Strength helyett is én munkálkodom.
Az emberek miatt váltam ilyenné. Azt mondta, jobban kell rájuk hasonlítanom, jobban el kell vegyülnöm. Így már képes vagyok aludni, emberi érzéseket produkálni, az ő nyelvükön beszélni. És rendes emberi ruhákra kellett cserélnem a kedvenc ruhámat. Bár természetesen megtartottam azt is. Na, nem mintha a testemen bármi is változott volna, ezüstszínű hajammal legalább olyan feltűnő vagyok, mintha nem lennék kissé emberibb. Bár a hajfestésre rá tudom fogni…
Nagyot sóhajtva húzom a fejemre a takarót. Muszáj még aludnom… A legtöbb összezörrenés este és éjjel van, és kipihentnek kell lennem. Istenem, hogy én mennyire gyűlölöm ezt… sokkal egyszerűbb volt, amikor nem kellett aludnom, nem tudtam elfáradni, és egész nap talpon voltam. De most… nem igazság.
***
Ahogy leszáll az este, frissen lépek ki a házam ajtaján. Külvárosi, ám annál fényűzőbb házikó. Nehéz más körülmények között élni, ha az Úr egyik legkedvencebb angyala vagy… állandóan el akar kényeztetni.
De most irány a munka.
Gyalogosan indulok el a város fényeinek irányába, éberen figyelve, honnan érzek feszültséget.
***
Következő célom felé haladva egy kicsit zavartan érzem magam. Eddig csak néhány részegen viaskodó idiótával találkoztam, de ezúttal… furcsa érzésem van. A feszültség magasabbra hág az eddigieknél, és… mintha nem egészen emberi energiákat éreznék. Nagyon furcsa.
Már éppen a szokásos próbakörömet menném az épület körül – amikor csak ellenőrzöm a környéket, és magát a szituációt –, mikor egy férfi vágódik a ház falának közvetlenül előttem, aztán egyenesen a lábaim elé esik. Ajaj… ez a balhé komolyabb, mint gondoltam. Megállok, és félrebillentett fejjel vizsgálgatom a férfit.
Furcsa… nagyon furcsa. Ez a férfi nem is él. Külsőre egy ember, de… nem él. Amikor kinyílnak a szemei, és meglátom vörösen izzó íriszét, majdnem elmosolyodok. Nocsak, nocsak… legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy vámpírokkal hoz össze a sors.
A vámpír könnyedén összeszedi magát, aztán szeme sarkából villantja rám a tekintetét. Orrlyukai kitágulnak, majdhogynem lehunyt szemekkel vesz egy mély levegőt. Csak nem szagot fogtál, gonosz kis vérszívó?
- Hozzá ne érj! – hallok egy kiáltást nem messze.
Egy magas, fess férfi tart felénk. Vörösesbarna haja, stílusos öltözéke, és jóképű arca igazán megnyerő külsőt kölcsönöz neki. Csak az a baj, hogy ő is vámpír…
Odaér hozzánk, megragadja a földön térdelő férfi pólóját, és annál fogva emeli föl. Csendben figyelem a történéseket, ha le tudja rendezni egymaga, akkor én nem avatkozok közbe.
- Takarodj el innen! – morogja az újonnan érkezett.
- Te nekem ne parancsolgass!
Ezt talán nem kellett volna, a következő pillanatban ugyanis a falnak szorítva találja magát.
- Azt hiszem nem tudod kivel beszélsz. Egy mozdulattal megölhetnélek öcsi.
Aztán a később érkezett vámpír elengedi a másikat, megragadja a csuklómat, és mit sem törődve a másikkal, az épület felé indul velem. Még egy vámpír áll az ajtó mellett, és két hatalmas, gorilla nagyságú férfi még kettőt vonszol ki az ajtón. A további eseményeket nem tudom, mert az ajtó becsukódik mögöttünk.
Egy bárba érkezünk meg. Elengedi a kezemet, és leül az egyik bárszékre.
- Nagyon sajnálom kisasszony – szólal meg.
Ahogy rám néz, egy pillanatra meglepődök. A szemei sárgás színűek… tehát ő nem az elvetemült fajta. Ez jó hír, nagyon jó hír.
- Mi volt ez? – érdeklődöm.
- Egy bandaháború.
Bandaháború? Ez érdekesen hangzik… Ritkán hallani olyasmit, hogy két vámpírbanda ilyen nyilvánosan kergesse egymást az őrületbe.
- És szabad tudni, miért folyik a harc? – ülök le vele szemben.
- Fáj nekik, hogy az én üzletem sokkal jobban megy – mutat körbe a bárban, aztán sóhajtva megrázza a fejét. – Egyébként, hogy hívnak?
- A nevem Rehael.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Rehael. Az én nevem Zack – mosolyog rám kedvesen.
Visszamosolygok, közben a pultos letesz elém egy pohár vizet. Zsigerből visszautasítanám, de aztán újra rájövök, hogy most nagyon is szükségem van az ilyen emberi dolgokra – így inkább megköszönöm. Mindegy… most jöjjön a becsapós kérdés.
- Hány éves vagy?
- Húsz – vágja rá szenvtelenül.
Majdnem elnevetem magam, de mosolyognom így is muszáj. Nagyon ügyesen hazudik, látszik, hogy mennyire tudja már a szerepét. De ez jó hír, legalább biztos, hogy nem jelent veszélyt az emberekre nézve.
- És te? – kérdez vissza.
Egy kissé hirtelen érint a kérdése, ehhez hasonlóakról eddig még senki nem érdeklődött velem kapcsolatban. Általában mindenki számára csak a „furcsa, ezüsthajú lány” vagyok.
- Tizenkilenc. – Nem hagyom magam hátköznapi kérdésekkel lerázni… Lássuk mit lép, ha lebuktatom magamtól. Közelebb hajolok hozzá, és halkan kérdezem. – És mondd csak, Zack… gyakran nyitnak bárt… a vámpírok?
Megütközve néz rám, a kérdésem erősen megdöbbentette. Muszáj mosolyognom. Végtére is, nem csodálkozom a reakcióján… én is hasonlóképpen reagálnék egy ilyen kérdésre.
- Honnan…
- Ugyan, ugyan – vágok közbe, aztán mosolyogva rákacsintok. – Női megérzés.
Gyanakodva méreget, tekintete hosszasan elidőz ezüstszínű hajamon. Furcsállja, az biztos. De neki már sokkal nehezebb dolga van… semmi nem utal angyali mivoltomra, így neki nehezebb lesz rájönnie, mi is vagyok valójában.
Úgy tűnik, mintha erre az időre feladná, hogy rájöjjön.
- Hát, legközelebb jobb lesz, ha vigyázol a környéken, Rehael – szólal meg.
- Igen, úgy lesz. Köszönöm a segítséget és a tanácsot.
- Igazán nincs mit.
Gyorsan felhajtom a vizet, aztán ránézek.
- Ideje lenne indulnom. Örültem a találkozásnak, Zack – mosolygok rá, majd felállok. – Viszlát!
Remélem, még találkozunk, teszem hozzá gondolatban. Elgondolkozva néz, úgy köszön vissza, aztán távozom is.
***
Másnap sötétedés után egy jó órával még otthon ücsörgök. Álmomban az Úr meglátogatott, és óva intett a vámpíroktól. Azt mondta, tartsam magam távol tőlük, mert egyébként is, ők Bloody testvérem fennhatósága alá tartoznak. Félt engem, mert szerinte az állítólagos szépségemmel megbabonázom őket – de még jobban aggódik amiatt, hogy angyali vérem földöntúli íze és illata fogja őket megvadítani.
De arról nem szólt, hogy mi van akkor, ha nem feladatként megyek el oda… Fellelkesülök a gondolattól, és rögvest el is hagyom a házat.
-Mi lenne, ha beszélgetnénk egy kicsit? – kérdezem tőle a kanapéra telepedve.
-Én nem szeretnék beszélgetni, visszamegyek a képemért.- Komolyan mondom, hogy kezd felidegelni ez a srác. Tényleg ennyire hülyének néz vagy ő ennyire fájdalmasan hülye? Nem mész kicsikém sehova! Jó erősen neki vágom a falnak, hogy nyomatékosítsam benne akaratom.
-Mégis mekkora hülyének nézel, hogy beveszem neked ezt a szöveget, hogy csak a képért mész? Közben meg szépen felhívod a zsarukat, igaz?
-Nem, csak a képemet akartam hazahozni. – dühösen lihegve magasodom fölé, szinte már elvész a falban.
-Hazudsz! Nem mész sehová, ha csak én meg nem engedem! –osztom ki őt, majd elveszem azt, ami nekem jár. Mohón kóstolom meg ajkát, s kivárva a megfelelő pillanatot, szájába vezetem tekergő nyelvemet. Egy darabig megint úgy tűnt, hogy lefagyott, de aztán megéreztem kicsi, puha nyelvecskéjének táncát. Jó fiú, ezt már szeretem. És, hogy lássa mennyire, erősen megmarkolom odalent. Eddig még nem került sor, hogy kezembe vegyem, vagy letapogassam, de nem csalódom, egész jó a fogása, tudnék vele mit kezdeni. Hogy felsikkant a kis édes, szeretem látni az emberek szemében a félelmet.
-Te tényleg szűz vagy. –jelentem ki biztosra. Ha tudná, hogy ez csak jobban felizgat. De nem kell félnie, amíg itt vagyok, lesz időm bejáratni őt. Meg sem próbál eltolni, csak nyögdécselve hagyja, hogy körkörösen masszírozzam, markolásszam büszkeségét. Jobban teszi, ha meggyezi ezeket a mozdulatokat és hasznosítsa majd a gyakorlatban, mert nem leszünk jóban kisherceg. Megkóstolom zsenge kis húsát, még a vére is kiserken durva harapásaimtól.
-Elég…-Buta fiú, miből elég? Még semmit sem csináltam? Reszkess csak, nem hatsz meg túlzottan vele, de a kis ártatlan báránykákra valahogy mindig jobban felizgulok. Beteges? Kit érdekel, beteg vagyok, na és? Soha rosszabb betegséget mindenkinek, élvezetes egy dolog.
-Olyan ízed van, mint a tengernek…szinte hallom a morajlását…te, én komolyan hallom! –alig, hogy kimondom a szavakat, menekülni próbál. Azt a rohadt kurva…grrr…na ezt most nem viszi el szárazon! Kis nyeszletke, le mert lökni a kanapéra? Csak kapjalak el!
-Elmegyek a képért, és nem szólok a zsaruknak! –Na most meg mit magyarázkodsz pici szívem? Hát ha ezt csak félelmedben mondtad, akkor meg is van rá minden okod, mert úgy szétrúgom a segged, hogy ülni sem fogsz tudni rajta. Talán még mást is kap a popód, de azt sem fogod megköszönni!
Mondanom sem kell, hogy az én erőnlétemmel nem volt egy nagy mutatvány utolérni és elkapni őt. Leesünk a homokba, én meg fölé térdelve vonom kérdőre.
-Mi a fene volt ez a házban? Ha még egyszer megpróbálod, esküszöm, kicsinállak! –a késemmel erről nyomatékot is adok a nyakához szorítva.
-Nem tudsz megölni Choi…-valakinek de nagy itt a pofája! De be fogom én majd a késemmel. Mi a szart képzel magáról? Most már tényleg felidegelt! Hiába ijesztek rá újra, semmi.
-Te nem vagy normális! – mondom neki, mikor be akarja bizonyítani, hogy halhatatlan, és nyakához nyomja a kést. Gyorsan el is kapom, de hamarosan vége a beszélgetésnek, mert szakadni kezd az eső. Lassan, szinte simogatva gördülnek le testemen a cseppek, végig minden apró porcikámon, lehűtve perzselő bőrömet. Kicsit ő is elunta már a haszontalan beszélgetést, ezért kissé lemondóan és belefáradtan szólal meg.
-Teljesen eláztunk, menjünk vissza a házamba, most már úgy is szétázott a festményem. – Már megint az a rohadt kép. Miért olyan fontos neki? Azt hiszem, hogy most alaposan mellé nyúltam és kifogtam egy elmeháborodott ürgét. Szinte mániákusan imádja a vizet, csak tudnám, hogy miért… Látom, hogy még mindig kicsit pirulva fekszik alattam, az eső meg csak egyre jobban és jobban esik. Egy pillanatra elfelejtem, hogy meg akart szökni és kicsit ráteszek zavartságára. Kiszomjazott vadként húzom fel felsőjét, majd nyalogatom le puha bőréről a rá eső cseppeket. Egészen megnyugszom vöröske fejétől, szeretem látni azt az apró remegést zöld szemeiben, mikor gyengéden érintem őt. Megint megérzem azt a kellemes sós illatot, de ez több mint sós és az íze is…ez maga az afrodiziákum. Kicsit ficánkol alattam, mint egy halacska a parton, de iszonyat nagy szerencséje, hogy olyan dög fáradt vagyok, hogy még a farkam sem állna fel, ami elég ritka, szóval tényleg a nullán vagyok. Bólintok a hazaindulásra, a házhoz érve meg már nem is izgat, hogy elszökik-e vagy sem, csak aludni akarok.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy ő már nincs sehol. Hú de szét lesz baszva a feje, ha megtudom, hogy köpött. Kikecmergek az ágyból egy szál alsóban. Bahhh…nem látok ki a fejemből, olyan kómás vagyok. Reflexszerűen csinálnám a reggeli fekvőtámaszokat, nos igen, valahogy a börtönben is formában kellett tartanom magam, na meg a fel-le mozgás máshol is jól jött, hehe. Szóval épp csinálnám abban bízva, hogy az újdonsült szüzike barátnőm csak reggelit csinál, mikor meghallok egy idegen férfihangot. Kitépem az ajtót, hogy megnézzem, ki az. Egy lenyalt hajú, művész figura fogdossa épp a kezét, azt ecsetelve, hogy bízzon jobban magában, és, hogy milyen remekek a képei. Na buzikám, jobb lesz, ha elengeded, mielőtt még a kibaszott kezed a seggedbe feldugva végzi.
-Ki ez az ürge? –húzom fel szemöldököm kérdően, bár azt nem hinném, hogy zsernyák lenne.
-Jó reggelt Choi! Ő az ügynököm…-kezdi el Agenor.
-Kezdő fiatal tehetségeket karolok fel, akikben látok valamit…-egészíti ki az a pojáca. Én meg kezdő fiatal tehetségeket akarok már megkapni, és akkor mi van műmájer? Szarom le, hogy ki vagy, a pofádat sem bírom látni.
-Na én húzok, majd jövök. –mondom nyersen, majd elmegyek. A városba mentem vásárolni, tudtam, hogy a kölyök most egy ideig ellesz azzal a pasassal, uhhh…a bicska nyílik a zsebembe, ha rá gondolok. Nem, mert érdekel, hogy kit tapogat vagy, mert a hangjára kellett kelnem, hanem, mert gyűlölöm a társadalom azon faját, aki affektálva adja elő, hogy ő mekkora zseni, na meg, hogy rohadtul érti, amit csinál. Ideje lesz lenyugodnom és kitalálni valami jó programot estére, hogy kárpótoljam magam. Betérek pár boltba kaját meg bilincset venni muhaha, aztán még egy gyors furulya is belefér az eladónővel a mosdóban, mivel reggel nem kaptam meg, ami járt és már elég kanos voltam. Kis cafat, mindenre kapható nőszemély, csak mosolyogni kell tudni. Ide sem jövök többet, még a végén rám akaszkodik. Brr…fúj…
Hazaérkezésemkor hála az égnek a fickónak már hűlt helye sem volt, csak az én kis csibém pingálgatott valamit a szobában. Biztos megrendelés vagy ilyesmi. Na de ideje lenne már kezdenem is valamit ezzel a kis drágasággal, mert ma szűzpecsenyére fáj a fogam!
-Szia Choi! Ma nagyon furcsa voltál reggel.- szólal meg tovább festegetve, de most nekem nincs kedvem dumálni. Mögé lépek, miután ledobom a szatyrokat. Egy kendőt kötök a szemére, hogy így nehezebben tudjon tájékozódni, és ne fusson el, mint legutóbb. Lejjebb húzom az ingét, majd beleharapok a vállába. Hmm, finom…friss, puha husika. Mielőtt még reagálhatna a dologra, hátra húzom mindkét kezét. Egy kézzel megy a dolog, másik kezemmel meg betömöm a száját, hogy ne csipogjon nekem itt feleslegesen. Huhú…már ettől a látványtól ki vagyok. Olyan kiszolgáltatott és tehetetlen, hogy rá nézve is felizgulok, ágyékom tüzel a szenvedélytől, de ma nem akarom megdugni. Jó lenne már egy kis energiához jutni, szóval érzéki kínzást szánok neki.
Durva mozdulattal lököm az ágyra, és mielőtt még kivenné a rongyot a szájából, a szeméről meg a kendőt, kattan az egyik, majd a másik bilincs. Eléggé rugdosódik, talán idegesíti a dolog vagy csak fél, hogy mi lesz vele. Nem tudom, de kit érdekel? Te hülye Choi, hogy nem vettél több bilincset! De nem akartam már szarakodni a vásárlással, mert már csak az kellett volna, hogy valaki kiszúrja a pofámat és megkérdezze, hogy mi a fenét csinálok a bilincsekkel. De okos gyerek vagyok, van itt más is, hogy ne ficánkoljon annyit. Felhasítom a lepedőt, majd szépen kikötöm azokat is az ágy lábaihoz. Ez jól leszorítja, most aztán már sem visszapofázni, sem rugdosni nem fog tudni. Annyira izgatott vagyok, hogy azt sem tudom, mivel kezdjem. Legszívesebben hagynám a fenébe az előjátékot, és úgy vágnám bele a formás popójába, hogy csak na. De jófej a gyerek, ezért most én is kicsit kényeztetem őt. Na meg a szenvedéséből erőre teszek szert.
-Próbálj meg nem nagyon ficánkolni meg nyöszörögni! Hidd el, hogy jó lesz neked is. És, hogy lásd, mennyire jó vagyok….- lehajolok hozzá, majd leveszem a szeméről a kendőt- És lőn világosság! –nevetek.
-Mivel nagyon szeretsz festeni, ma egy szép képet festünk…rád…- teszem hozzá vigyorogva, mire elég értetlenül pislog rám. Talán nem igazán érti még, de akkor én majd megmutatom. Szépen kipattintom a bicskám, és azzal szaggatom le a felsőjét. Nahát, nem is olyan rossz. Mindenhova követ szemével, miközben a szatyorba nyúlok egy doboz fagyiért meg az ecsetei közül hozok párat. Belemártom az egyik tiszta ecsetet a fagyiba, majd lassan húzom végig az egész mellkasán. Látszik, hogy libabőrös lett a hidegtől. A hasánál időzök egy keveset, ez talán kicsit csiklandozza is, majd az egyik bimbóra térek át, néha összerándul erre az érzésre. Nyelvemmel takarítom le az olvadozni kezdő krémes édességet, miközben megint orromba száll a kellemes tengeri illat. Finom kis shusi, hát rögtön megzabálom! Na, nyugi van Choi, most nem az élvezet a fontos, hanem, hogy erőt nyerj! Megfogom a kést és a hegyével lassan kezdem el aláírni a kis pocóját…Áhh…mire a i betűhöz érek, már egyre jobban érzem testembe áramlani az energiát. Végig nyalok a seb mentén, most meg finom, édes ízt érzek. Miután a testén végeztem, az utolsó cseppeket is lenyalogatom a pengéről, ami fel is sérti nyelvem. Közben rá is nézek, szeméből látom, hogy fáj neki, de próbálja nem mutatni. Alsó ajkába harapva köszönöm meg neki az eddigi energiát, de itt még nem ért véget a móka. Megkóstoltatom vele saját vérem, átdugva nyelvem játszadozom kicsit a szájában, aztán gyorsan megint betömöm. Ma megtanítom neki, hogy mit kell csinálnia velem legközelebb, és még hasznot is húzok belőle energia formájában…Überkirály vagyok hehe.
Veszem a boltban vett ollómat és szépen megszabadítom a többi felesleges szövettől is. Ez az a pont, ahol próbál ficeregni, azt hiszem, hogy most lett elege mindenből és menne. Menne, de nem tud. Ahogy ott előttem dobálja a csípőjét…grrr…rossz kisfiú…Ekkor megjelenik ujjaim közt egy másik ecset, ez kicsit már vastagabb, mint az előző. Lassan csúsztatom bejáratához, mire valami sikkantó hangocskát ad ki. Ha azt hiszi, hogy kivárom, hogy ellazuljon, téved. Kíméletlenül dugom fel, mire felnyög. Lehajolok hozzá, lélegzete szinte bőrömbe ivódik, tekintete pedig vádlón fúródik az enyémbe. Lassan mozgatni kezdem benne a kis szerszámát, mire tekintetére fátyolos köd ül. Fájhat neki, de egy idő után már biztosra veszem, hogy élvezi, mert nem nyerek belőle annyi erőt. Hát mielőtt itt még túl jó lenne neki, egy másikat is szépen beletolok. Argh… ha most én mozoghatnék a kis pingáló kellékei helyett…Ujjaimat éledező merevedésére fonom és lassan mozgatni kezdem. Öröm látni a hiába való kapálózását, hisz a bilincs nem enged. A mellkasa olyan gyorsan mozog fel és le, hogy attól félek, még infarktusa lesz.
-Te kis ribanc, hiába vagy szűz, a tested akkor sem tudja nem élvezni. Úgy lüktet a farkad, hogy mindjárt a kezembe élvezel…- vigyorgom elégedetten, de persze ezt nem hagyhatom. Olyan nedves már, szinte kicsúszik a kezemből a kis halacskája. Jó erősen megmarkolom, ami inkább fájdalmat, mint élvezetet okoz. Ahh, igen, már érzem is, hogy töltődöm meg energiával. Úgy áramlik szét bennem, mint a vér az erekben. Betölti az egész testem, felpumpál életerővel. Mikor úgy érzem, hogy ennyi talán mára elég lesz, megkönyörülök és kezem ritmikus mozgásával a csúcsra segítem. Annyira zavarban van, úgy látom, hogy egyáltalán nem érti, mi történt vele. Ez lett volna az első orgazmusa? Hehe, már mindegy. Miután kiéltem beteges vágyaimat rajta, megszabadítom az ecsetektől is, ami még egy utolsó kínt okoz neki.
-Megköszönheted, hogy ennyire jó vagyok veled. A többieket általában felvagdosom, megrugdosom, megerőszakolom, de téged megsajnáltalak. Tanítgatni foglak a sex örömeire, hogy egy nap méltó partnerként dugjalak meg. Na mit szólsz? – leveszem a lábairól a kötést, majd a bilincsektől is megszabadítom. Kezét már kikezdte a fém a nagy rángatolózásban. Vigaszként megcsókolom vékony kis csuklóját. Utoljára a szájába tömött rongy is kikerül, majd vigyorogva várom, hogy szóljon valamit.
Rohadt egy nap ez a mai. Még csak pár napja vagyok kint abból a retek patkányfészekből, de már most el kell rejtőznöm. Magamat ugyan nem félteném, de a bandám tagjai nem természetfeletti lények, hanem puszta halandók. Ha beigazolódik, hogy a másik banda orra elől megfújtuk a frissen lopott ékszereket, hát az én bandámnak meggyűlhet a baja. Most az hiányzik a legkevésbé, hogy egy bandaharc miatt visszavigyenek a rácsok mögé. Pff…aki járt már ott, az tudja, hogy nem egy tipikus luxusszálló, ahová az ember bérletet váltana. Az egyetlen jó csak az volt benne, hogy nem unatkoztam sexuális téren. Igaz, hogy egy kis szuka megerőszakolásáért kerültem be, de azért kemény férfi popókat megdöngetni még is csak kellemesebb elfoglaltság. A kis nyavalyások úgy sikítoztak, mint az első barátnőm, mikor elvesztette a szüzességét…Már egy hete nem voltam senkivel, ideje lenne keríteni valakit, aki…
Szent mindenható, hogy végre meghallgattatik egy kurva kívánságom. Már kezdtem nagyon ideges lenni, hogy fél órája caplatok a parton, és még mindig nem láttam senkit. Tépett hajamba belefúj az esti szellő, mikor megállok és elnézek a távolban ücsörgő fickóra. Épp festeget, innen legalább is úgy látszik. Meztelen felsőtestemen végig csorognak az izzadtságcseppek, hisz meleg van, én meg még futottam is idáig. Veszek egy nagy levegőt, amitől izmaim csak jobban kidagadnak testemen, és az óceán felé veszem az irányt. Először csak megnézem magamnak a fiút, ezért pár méterre tőle a vízbe sétálok, hogy felfrissítsem magam. Fél szemem rajta tartom, látom, hogy néha megáll az ecset a kezében, mikor rám néz. Szóval nem egy kis nyálas hetero vagy, aki unalmában itt pingál, hanem talán van benned is valami, ami izgalmasabbá teheti az estémet. Magamhoz veszem a cuccaimat, amit a parton hagytam, aztán elindulok felé.
-Helló öcsi, egyedül vagy? – kérdezem tőle hajamat megrázva, hisz még mindig vizes vagyok. Felnéz rám azokkal a mély zöld szemekkel, mire mosolyra húzom a számat. Vegyem elő most a pisztolyom és fogjam rá? Nem, kicsit beszélgessünk…
-Üdv! Amint látod, nincs itt senki. – válaszolja röviden. Erre jobban elmosolyodom, pont ezt akartam hallani. Nem tűnik túl barátkozó fajtának, elég hűvös és magának való típus, én meg egy kiéhezett oroszlán vagyok, ráadásul tökölni sincs időm. Bármikor felbukkanhatnak az ellenségem, most a jópofizásra igazán nem futja.
-Akkor most told el a seggedet a legközelebbi házhoz, ahol meghúzhatom magam, vagy golyót eresztek a fejecskédbe! – kapom elő fegyverem, majd a halántékához nyomom. Hallom, ahogy nyel egyet. Hehe, ha tudná, hogy hamarosan lesz már mit nyelnie. Jobban hozzá nyomom a pisztoly csövét, mire megindul végre.
-Egy közeli kisházban lakom most, oda tudlak csak elvinni. –néz hátra, mire én a tarkójához nyomom újra a fegyvert.
-Szedd a lábad, ne dumálj annyit, mondhatnám úgy is, hogy kussolj! Nem vagyok kíváncsi a dumádra, jó lesz az, ne aggódj! –most nem megyek bele a részletekbe, hogy egy hete még a rácsok mögül néztem a külvilágot és, hogy egy matrac is megteszi. Látom, hamar rájön, hogy nincs értelme, nyugodtan és szótlanul megy előttem.
Útközben legalább a nevét megtudom, meg megmondom a sajátomat, de nem akarok nagyon udvariaskodni, így is-úgy is megkapom, amit akarok. Hamarosan egy szerény, de elég otthonos házhoz érünk. Mivel a parton van, ahol amúgy sem laknak annyira sokan, pont jó lesz egy időre. Bemegyünk. Nem vagyok az a szégyenlős típus, ezért azonnal eldobom magam szétterpesztett lábakkal a kanapén, majd előveszem a cigis dobozt, és rágyújtok. A fiú csak ott áll és bámul, mintha azt várná most, hogy elhozott a házba, majd tényleg lelövöm. De ugyan már…Minek is tennék ilyet, ha itt van ő, akin majd szépen kiélhetem több napos kanosságomat.
-Van itt valami fürdőféleség, ahol le tudom mosni a sós vizet magamról?- nézek rá szigorú tekintettel, hogy meg se próbáljon trükközni vagy meglógni.
-Van. A második ajtó a fürdőszoba. De minek még mindig a fegyver? Még sosem próbáltál normális hangon kérni valamit? És legalább a festőkészletemet elhozhattuk volna…– szól hozzám.
-Eltaláltad. Az ecseteid meg nem nagyon izgatnak, itt is látok párat, legyen elég annyi. –vigyorgom bele abba a kis cuki pofájába, majd felállok és nyújtózom egyet. Hozz egy törölközőt meg tusfürdőt és indíts a fürdőszobába!- mielőtt megszólalna, folytatom. -Nincs semmi de, értve vagyok?- bólint. Megteszi, amit kértem, majd a fürdőbe indulunk. Úgy látom, hogy nem az a veszekedős fajta, elég komoly srác. Nem sokat beszél, de én pont így szeretem. Elég kicsi a zuhanyzó, azt már most látom, hogy eredeti tervemtől el kell térjek, és helyhiányában nem tehetem a víz alatt keményen magamévá. Sebaj, azért jó lesz legalább felfrissülni előtte.
Segíts levetkőzni! –parancsolok rá, mire egy nagyot néz.
-Én? Én segítsek vetkőzni? –kérdez rá bizonytalanul, aztán előveszem, amivel meggyőzhetem. Igen, megint a pisztoly, de ez eddig mindig bejött.
-Ne húzd az időt, fürödni akarok! Most te leszel a személyes rabszolgám, hacsak nem akarsz megdögleni…- nevetem el magam. Kicsit még húzza a száját, de amikor egy kést veszek elő, és azzal vágok egy kis sebet a karjába, már látja, hogy komolyan gondolom. Most figyelek rá oda csak jobban, olyan különös a kisugárzása…Nem tudom megmagyarázni, mert külsőleg nagyon emberi, de még is valami…Na mindegy, most rohadtul nem a származása érdekel. Nem esik nagyon nehezére levenni rólam a nadrágot, de az alsóval már akad némi gondja. Miután a szövet lekerül rólam, szembesülnie kell vele, hogy erekcióm van. Hehehe, hát ez várható volt egy ilyen cuki pofa mellett. Úgy tett, mintha észre sem vette volna, én meg szó nélkül álltam be a zuhany alá, de aztán intek neki, hogy jöjjön közelebb.
-Térdelj le elém! –mondom neki.
-De miért?- néz értetlenül. Megragadom a hajánál fogva, majd a földre kényszerítem. Merev hímtagomat dörgölöm arcához, ahh már ettől el tudnék élvezni. Olyan puha a bőre, ahogy felcsiholja minden érzékiségem. Látom rajta, hogy zavarban van, de ezzel is csak felizgat. Kicsit megringatom a csípőmet, hogy jelezzek neki, mit is akarok, de nem veszi a lapot. Ez már azért sértés! Bármelyik csaj vagy pasi már rég bekapta volna, neki meg külön kérvényt nyújtsak be? Tekintetében valami nem evilágit látok, mintha már nem is érdekelné, hogy mi van vele. Hirtelen egy kicsit enged, mikor ujjam a száján húzom végig, ki is nyissa. Kicsit érdektelennek érzem, mintha csak meg akarna felelni nekem, miközben semmit sem ért, de nem nagyon zavar a dolog, élvezettel csusszanok be ajkai közé. A haját tépve mutatom meg neki a helyes tempót, de mintha nem tudná, hogy mit kell csinálni. Egy kicsit elengedem, megragadom az arcát, hátha megtetszem neki és folytatja, de semmi. Pff, ez még szűz? De a vágy már szétrobban bennem, nem bírom kivárni, hogy történjen valami. Ha már neki nem megy, akkor nekem kell kezembe venni a dolgokat, jobban mondva a kezébe adni. Megfogom a kezét és szépen büszkeségem köré fonom, majd így rászorítva kezdem el mozgatni. Nagyokat pislog, még sosem láthatott férfit orgazmus előtt? Addig-addig mozgatom, míg egy utolsó felhördülés alatt nedveim végig nem folynak kezén. Nem ez volt életem legnagyobb durranása, de ez most jól esett. Kicsit pihegek, közben ő is elhúzza a kezét.
-Mi van veled ember? Nem tudod használni a nyelved vagy élvezni egy kicsit? Kibaszott szerencséd, hogy fáradt vagyok, mert most úgy…Na mindegy. – köhögöm el inkább a mondat végét.
-Én…én nem tudom, hogy mi volt ez az előbb…- Paff, kifekszem, ez tényleg szűz! De egy szűz sem beszél így. Ezzel a sráccal nem stimmel valami, nem olyan, mint a többi. Tényleg van valami a tekintetében meg a viselkedésében, ami megkülönbözteti a többi embertől. Érdekel, hogy mi az. Lemosom magam a zuhanyban, aztán a derekam köré tekerek egy törölközőt. Ásítok egyet, mert fáradt vagyok, de kíváncsiságom nagyobb.
-Mi lenne, ha beszélgetnénk kicsit? Mesélhetnél magadról, mert egy darabig állandó vendég leszek…- mosolygom. Kicsit talán meglepi, hogy én mindent fordítva csinálok, először kielégítetem magam, aztán kérdezgetem, de rohadtul unom magam meg zavar a tekintete is. Kimenve a nappaliban elvágódom a kanapén és várom, hogy lökje a sódert.
