Nem tudom, mi van velem. Sophie túlságosan is Alice-ra emlékeztet. De Alice elment, hazudott nekem, nem jött vissza, ahogy ígérte. Talán nem tehette, de vajon gondolt-e rám? Vajon mennyit tud Sophie? De nem gondolkodhatok ezen, hiszen elõ kell készítenem a ruhát Sophienak a bálra. Alice-nak sosem rendeztünk bált, hiszen elment, rögtön azután, hogy megölte a sárkányt. Kinézek az ablakon. Gyönyörû idõ van, tökéletes este lesz egy bálhoz.

Azonnal anyagot veszek elõ, ollót, tût, cérnát, és máris nekilátok kiszabni a ruhának való anyagot. Sokáig tart, de közben nem zavar senki. Sem Mally, sem Badar, de még Vigyori sem. Ez furcsa, de talán tudják, hogy most jobb, ha hagynak dolgozni. A ruha pedig készül, az a ruha, amit csak Sophie hordhat majd. Készítenem kell neki egy egész seregnyi ruhát. Nyári ruhát, téli ruhát, õszi ruhát, tavaszi ruhát, kalapokat, esernyõket, szalagokat, kabátokat, mindenféle színben. Egészen izgalomba jövök, és a báli ruha hamar készül. Aztán halk kopogtatást hallok, és az ajtó résnyire nyílik. Mally lép be rajta, apró lábain hozzám siet, majd megáll elõttem.

- Neki csinálod, igaz? – kérdi kíváncsian, mire bólintok, és lehajolva felveszem õt a kezembe. Majd az egyik asztalkára teszem. – De ugye tisztában vagy vele, hogy õ nem Alice? Sosem volt Alice, és sosem lesz. Akármennyire is hasonlít rá, õ nem Alice, õ Sophie.

- Tisztában vagyok vele – vigyorgok az egérre. – De hasonlít rá. A járása, a haja, a tekintete, a mozdulatai.

- De õ nem Alice! – dobbant Mally. – Alice becsapott téged, hazudott neked! És ha engem kérdezel, én nem bíznék meg ebben a lányban. Nem bírnám elviselni, ha megint valaki összetörné a szíved, Tarrant.

- Nem fogja – bólintok kacagva. – Õ nem Alice, õ a lánya. Õ Sophie, és tudod, hogy nem fogok beleszeretni, mert õ nem Alice, és nekem rajta kívül nem kell más, mert én csak õt szeretem, nekem õ az élet…

- Tarrant! – kiabál rám Mally, mire megrázom a fejem.

- Bocsánat – suttogom halkan, majd visszatérek a munkámhoz. – Jól vagyok.

Igaza van. Sophie nem Alice és sosem lesz Alice. Alice csak egy van, és egy is lesz. De nem fogok beleszeretni, kizárt dolog. Alice-on kívül nem lesz más, akit szeretni fogok. Megremegek, de hála égnek háttal állok Mally-nak, így õ nem látja ezt. Hiányzik Alice, a mosolya, a kétkedése, a nevetése, hogy a segítségemre sietett, hogy megállított, mikor majdnem megõrültem Borongóvárban. Miért? Hiszen alig két napig ismertük egymást, mégis… mégis… olyan furcsa érzés.

Mally nem tágít mellõlem, míg be nem fejezem a ruhát. Gyönyörû világoskék, fehér színû szalagokkal, és csipkékkel az ujján, meg a dereka körül. Hozzávaló világoskék kalap is készül hozzá, amelyet hosszú, aranyszínû pettyekkel meghintett fehér szalag fog körbe, és hosszan hullik le hátul. A kalapot fehér és rózsaszín virágok díszítik. Kissé egyszerû a többi alkotásomhoz képest, de hozzá tökéletesen fog illeni. Hozzávaló cipõt is választok, majd mûveimet kezembe véve Sophie szobája felé indulok. Ironikus, hogy Alice szobáját kapta, az enyém mellett.
Halkan kopogok, majd belépek a szobába. Sophie az ágyon fekszik, és mikor meghallja a lépteimet, felnéz. Szája halvány mosolyra húzódik, amikor felismer.

- Valami baj van, Sophie? – kérdem kissé riadtan. – Sírtál?

- Nem, dehogy – ül fel. – Csak fáradt voltam, és gondoltam pihenek egyet – valami baj van, érzem, de nem kérdezek rá. – Mi az ott a kezedben?

- Neked varrtam – teszem le az ágyra. – A bálra. Próbáld fel, hogy jó-e.

- Egy gyönyörû, Tarrant! – emeli fel a ruhát, és a szemei elkerekednek. – Köszönöm! – pattan fel, és ugrik a nyakamba. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – ölel meg, én pedig akaratlanul is visszaölelem. Még az ölelése is õt idézi fel bennem.

- Nincs mit, Sophie – mosolygok rá. – Most próbáld fel, ha nem jó, akkor átszabom kissé.

Nevetve enged el, és fut a paraván mögé, ahol átöltözik. Izgatottan várom, majd mikor kilép, a szám is tátva marad a látványtól. Tökéletes rajta a ruha, mintha ráöntötték volna. Talán túlzottan is tökéletes, azt kell mondanom. Megfordul, illegeti magát, én pedig csak nézem. Aztán kopognak, és Nyalka jelenik meg, közölve, már csak ránk vár mindenki. A kezem nyújtom Sophie-nak.

- Mehetünk? – kérdem, mire õ belém karol, és kissé elpirulva bólint.

~*~

Mikor leérünk, már mindenki vár minket. Mirana egybõl elénk siet, és miután meghajlunk elõtte, megöleli Sophiet, és mindkettõnket az emelvényhez vezet. Sophie megilletõdve néz végig az összegyûlt sokaságon, akik mind õt bámulják. Mirana végül megszólal.

- Odaország lakói! Azért gyûltünk össze, hogy megünnepeljük, Alice lányának, Sophie-nak látogatását – mondja. – Köszöntsétek nagy szeretettel és türelemmel a Bajnok lányát, Sophie-t! – mutat Sophie felé, mire hatalmas üdvrivalgás veszi kezdetét.

Látom, hogy Sophie zavarban van, így megszorítom a kezét, mire mintha mindjárt jobban érezné magát. Ezek után kezdetét veszi a bál, amely mint mindig, most is csodálatos. Mindenki táncol, csak Sophie nem, így felé fordulok, és meghajolok.

- Megtisztelne a kisasszony egy tánccal? – kérdem, és kíváncsian várom, mit fog válaszolni.