|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Regusz | 2012. 08. 22. 11:53:10 | #23044 |
Karakter: Akiya Ogawa
Megjegyzés: Rékucimnak.
Bocsi, a hibákért.
- Te meg mi a fenét keresel itt? – Kérdezte Akinobu apától ingerülten, miközben a fejét fogta.
- Inkább én kérek magyarázatott. Ti mit csináltatok? – A szeme sem rebbent. Mereven bámult minket. Istenem csak ezt éljem túl… Ezek után minimum katolikus iskolába íratnak…
- Aludtunk, mégis mit? – Akinobu elképesztően higgadt maradt. Nem félt tőle.
- Tudod, hogy mire gondoltam… - Nem mertem rájuk nézni. Már csak abban reménykedhettem, hogy felébredek ebből a rémálomból. - Akinobu… mi ez az egész?
- Mégis mi lenne? – Ne akarja, hogy még ki is mondjuk… Pff… Ha jobban belegondolok, akkor én sem tudnám elmagyarázni, hogy pontosan mi is EZ.
- Miért a fiam? – Itt már felemelte a hangját. Csitítani akartam a kedélyeket, de Akinobu nem engedte, hogy megszólaljak.
- Mert azt akartam. Bánod, hogy nem te, mi? – Azt hittem megüt a guta. Hogy lehet ekkora idióta?! Az egy dolog, hogy nekem ilyeneket mond, dehogy apámnak?! Ez nem normális… Komolyan...
- Mióta van ez? Mikor először elment?
- De még, hogy elment… - Ennek hallatán levegőt is elfelejtettem venni. Csak akkor jutott eszembe, mikor már szédültem az oxigénhiánytól.
- Mekkora egy… - Apa agya elborult. Ó, nem is kicsit. Akinobu felé masírozott ökölbe szorított kezekkel. Attól féltem, hogy még a végén megüti.
Teljesen bepánikoltam. Megpróbáltam felugrani az ágyról,, de sajnos nem vettem észre, hogy a pld rá van csavarodva a lábamra. Így végeredményként estem egy hatalmasat. Ebből persze az a két dühöngő állat –na jó… apa a dühöngő, Akinobu meg az állat - nem észlelt semmit.
- Mi vagyok? – Kérdezte az a barom gúnyos hanglejtéssel.
- Képes voltál megrontani a fiamat? Elvenni az ártatlanságát? Ezt már gyakorlatilag üvöltötte. Először utánuk akartam menni a konyhába – mivel idő közben átvonultak oda-, de ezek után úgy döntöttem, inkább maradok és ülök a szép kis kerek hátsómon.
- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá. – Mondta Akinobu. – Már 18 éves, azt csinál, amit akar. – A Szemeim elkerekedtek. Tessék? Miről beszél ez? Kellet egy kis idő, mire leesett, hogy születésnapom van. Remek! Éljek én! Az ajándékomat már megkaptam…
- Mi? – Apa meglepődött.
- Igen, ma van a szülinapja. Szégyellheted, hogy nem tudod. Most pedig elmehetsz.
Nem igazán láttam, hogy ez után mi történt, csak az ajtót hallottam, ahogy becsapták. Mindenféle érzés kevergett benne. Elképzelni sem tudtan, hogyan fogom megmagyarázni a dolgokat apunak anélkül, hogy még jobban kiadjon. Valahol megértem a reakcióját, hisz mégis a fia vagyok, ráadásul az egyetlen. Nem tehetek róla, hogy lassan, de biztosan tökéletes homokossá válok. Ez teljes mértékben Akinobu számlájára írható. Másrészről nagyon örülnék neki, ha szüleim el tudnának fogadni annak, ami vagyok. És Akinobut is elfogadnák. Hisz… Szeretem és talán ő is szeret engem. Tudta születésnapomat, amivel sikerült jó nagy meglepetést szereznie. És valahol a mélyen nagyon örülök neki.
- Jól vagy? – Észre sem vettem, hogy Akinobu visszaért a szobába. Kicsit megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek.
- Honnan… honnan tudtad, hogy ma van..? – Ez volt az első, ami az eszembe jutott.
Felnevetett és megcsókolt.
- Boldog szülinapot, cica. – Csak azt ne várja, hogy nyávogni is fogok.
Elment a konyha felé és valamin szorgalmasan ügyködött. Utána mentem és rögtön letámadtam. Kapott tőlem egy igazi, belevaló cuppanósat.
.- Köszi. – Széles mosolyt villantottam rá. Ebben a szóban benne volt minden. Az, hogy megvédett apámtól, hogy most is itt van velem… Minden.
Leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk. Esküszöm az égre, hogy akkora halálfélelmem még nem volt, mint amikor az első falattal a szám felé közelítettem. De aztán kicsit megnyugodtam. Egész jó lett, amit csinált, bár nem tudtam beazonosítani, hogy mi is pontosan.
Miután jóllaktunk, magától felállt és… ELPAKOLT. Bennem egy világ tört össze. Mi történt vele? Talán beteg? Vagy mi ütött belé?
Amikor ezzel is végzett elment felöltözni. Na de én sem hagytam magam. Ugyanis előző este valami elmaradt. Halkan mögé osontam, szorosan megöleltem. Valószínűleg megijedhetett egy kicsit, mivel összerezzent.
- Mit akarsz ma csinálni? – Kérdezte.
- Hát… - a kezem lejjebb vándorolt. Hihetetlen, hogy milyen kis kéjenc lettem. De ma nem akarok ezzel foglalkozni. Születésnapom van. Hivatalosan is nagykorú lettem. Most már kiszolgálnának alkohollal, nem érvényesek rám a korhatáros dolgok… És büntetlenül lehetek együtt Akinobuval, úgy ahogy én akarom és ahányszor csak ő akarja.
- Ó, értem. Végül is egyszer van szülinapod. Engedhetek egy kicsit. – Szembefordult velem és elkezdett az ágy felé tolni. A Sliccemmel babrált, nekem pedig semmilyen ellenvetésem nem volt a dolog ellen. Rálökött az ágyra én pedig hatalmas szemekkel pislogtam rá. Már majdnem rám vetette magát, mikor belém bújt a kis ördög. Először nem akartam megkérdezni, de aztán sikeresen rábeszéltem magam a dologra, hisz ennél jobb alkalom nem lesz rá többet.
- Te…most akkor? – Makogtam. Nem igazán tudtam belekezdeni. Viszont ebből is megértett.
- Igen, csinálhatod. – Bárgyún elmosolyodtam. Kimondhatatlanul örültem neki, hisz már régóta ki szerettem volna így próbálni. De… Mi van ha elbénázom? Nem akarom, hogy fájjon neki… Annyira.
- Hahó! – Integetett a szemem előtt. – Na akkor mi lesz? – Mosolygott, de a hangja feszült volt, még úgy, is hogy megpróbálta leplezni.
Nem válaszoltam semmit. Megragadtam mindkét karját és az ágyra rántottam. Lassan lehúztam róla a nadrágot. Megcsókoltam, majd lejjebb haladtam egészen köldökéig. Felnéztem az arcára. Látni akartam a reakcióját.
értetlenül nézett, résnyire nyílt ajkakkal. Nem bírtam ki, hogy nem csókoljam meg.
A következő, amit a külvilágból érzékelt az Akinobu keze volt… Az ALSÓGATYÁMBAB! Elkezdett taperolni. Nem mondom, hogy nem esett jól, de… De. Most én irányítok. Nem neki kéne ezt csinálni. ezért megszakítottam a csókot és a kezét kihúztam gatyámból.
Lekaptam magamról a maradék ruhát és őt is megszabadítottam alsójától. Ismét csókot leheltem ajkaira, kezét pedig a vállamra tettem. Szerintem nem értette, miért. Ezzel tulajdonképpen annyi volt a szándékom, hogy érzékeljem, mennyire fáj neki. Hisz úgyis bele fog marni, ha nagyon…
Elkezdtem tágítani és rögtön megéreztem körmeit, ahogy húsomba vájnak. De nem hagytam abba. Lassan és óvatosan folytattam.
Közel negyed óra és temérdek kaparás után beléhatoltam. Artikulátlan hangon felnyögött és már mindkét kezével belém kapaszkodott. Vártam egy kicsit, hogy szokja az érzést. Nem akartam mozgássérülté tenni az elkövetkezendő pár napra.
Mielőtt elkezdtem mozogni közelhajoltam hozzá ás érzékien megcsókoltam. Majd mikor elválltunk halkan azt suttogtam: Szeretlek. Azelőtt még nem mondtam neki és most felemelő érzés volt. Mélyen a szemébe néztem. Riadt volt. Elképzelni sem tudtam mire gondol.
Óvatosan kezdtem mozogni. Ő pedig hangosakat nyögött.
Hosszú és kimerítő menet volt. És természetesen felülmúlhatatlan is. Lihegve feküdtem mellkasára. Ő a hajammal szórakozott miközben átölelt.
Akár egy óráig is így lehettünk, mikor kezdtem kínosnak érezni a csendet. Nem tudtam mit érezhet. Nem mondott semmit. Tekintetét hiába fürkésztem, az sem árült el semmit.
Hirtelen felpattantam és elkezdtem felöltözni. De erre sem reagált. Kezdtem megijedni. El kellet mennem. Nem bírtam tovább ott maradni.
Már nyitottam az ajtót, mikor megszólalt.
- Hová mész?
- Apámhoz… Muszáj vele beszélnem.
Nem vártam meg, hogy mit reagál, ha egyáltalán reagált bármit is… Elindultam apám szobája felé - időközben kiderítettem, hol van.
Kopogtam az ajtó.
Zaklatottan nyitotta ki. Meglepődött mikor meglátott. Aztán a meglepődöttség átváltott valamiféle bűnbánatba. Szorosan magához ölelt.
- Kisfiam… Ne haragudj rám, hogy elfelejtettem. Sajnálom.
- Semmi baj. Abban a helyzetben nekem is kiment volna a fejemből. De… Ezt ne itt beszéljük meg. – Elengedett és beljebb mentünk és leültünk az ebédlőasztalhoz.
- Szerintem sejtes, mi erről a véleményem…
- Igen. És kérlek próbálj meg így elfogadni… Melegnek. – Lesütöttem szemeim.
- Nem ezzel van problémám. A fiam vagy. És ezen nem változtat semmi. Szeretlek és mindig te leszel az egyetlen gyermekem. Viszont az nem tetszik, hogy pont azt a szemetet választottad…
- Tudom milyen Akinobu. Tisztában vagyok a legtöbb rossz tulajdonságával. És őszintén… Szeretem…
- Épp ez a baj! Fiatal vagy még! Nyolc évvel idősebb tőled, ráadásul nem az a fajta, aki csak úgy megállapodik egy embernél. Előbb vagy utóbb megcsal, megbánt és összetör. Vagy csak úgy eldob magától! Hidd el, már eléggé ismerem. – Hangjában éreztem; komolyan félt. Mély levegőt vettem.
- Nem baj. Vállalom az esetleges következményeket… - Tátva maradt a szája. Meg akart szólalni, de nem hagytam. – Apa én nagyon szeretlek téged is, és anyát is. Ezért tiszteletben tartom a véleményeteket és megfogadom a tanácsaitokat, hisz felneveltetek. De már nagykorú vagyok. Muszáj átélnem dolgokat. És néha… Néha csalódnom is kell. – Felálltam és megöleltem.
- Most megyek. Ha valamit szeretnél tudod, hol találsz. Szia.
Sietősen hagytam el a szobát és egyenesen visszamentem a mi lakosztályunkba. Az ajtón belépve nem láttam Akinobut. Valószínűleg még mindig az ágyban feküdt. Leültem a földre. Hátam a falnak vetettettem. Fejem lógott, olyan voltam, mint egy rongybaba.
Legyen már vége ennek a rémálomnak!
|
| Réka10 | 2012. 08. 13. 22:49:06 | #22886 |
Karakter: Akinobu Nishiyama
Megjegyzés: Bogyesznek.
Bocsi a hibákért.
Nem ellenkezett az ötletemnek, de a szemében mást láttam. Kicsit mintha elfáradt volna, de meg kell szoknia. Letettem a fürdőszobába és engedni kezdtem a vizet. Mivel nagy kád volt, sokáig tartott, míg megtelt, Akiya a szélén ült. Nem engedte teljesen tele, és habfürdőt is tett bele. Lassan belement, én csak figyeltem, utána mentem be mellé. Nem akartam rámászni egyből, a hátát kezdtem el mosni, aztán ő mosogatta a mellkasomat. Egyre lejjebb és lejjebb haladt. Be kell vallanom tetszett. Közelebb jött hozzám és megcsókolt. Nem mozdultam, vártam, hogy mit lép.
- Most mi van? – kérdezte meglepetten.
- Hagyom, hogy te irányíts. – elmosolyodott.
- Csak nehogy megbánd, hogy szabad kezet adtál. – Elém ült és vadabbul kezdtet csókolni. Egyre jobb ez a kölyök.
Már kellően kemény voltam egyből rám ült, nem kellett tágítás, az előbb már megvolt. Kapaszkodott a vállamba, ami még jobban felizgatott. Lassan mozogtunk, szegényt lefárasztottam. Hát igen, nincs még hozzászokva, hogy egész nap csak dugják. Mind a ketten elmentünk, megfürödtünk. Akiya bebújt az ágyba, és nyakig betakarózott. Már majdnem elaludtunk mind a ketten, amikor kopogtak. Félmeztelen voltam, nem akartam én kinyitni, ki tudja ki jött. Nem hallottam, hogy mit beszéltek ezért kimentem. Nowaki volt az. Elmondta, hogy találkozunk egy ügyféllel az étteremben. Sajnálom Akiyát, kicsit kifárasztottam, lehet, hogy pihenni kellett volna. Ne örültem, hogy mennem kell, de a munka az munka.
Egy óránk volt még a vacsoráig, én tudtam, hogy mivel kéne eltölteni, de láttam rajta, hogy teljesen kész van. Csodálkozok, hogy tud menni. Lefeküdtünk az ágyra, Akiya hátát simogattam. Attól féltem, hogy be fog aludni, de előtte átöltöztünk, nehogy megtörténjen. Hát nekem előnyömre szolgált, hogy sok ruhát hoztam, mert a kölyök csak egy fekete farmert és egy inget húzott. Hozzá a piros cipőjét. Már meg se lepődtem rajta.
Lassan mentünk a recepcióhoz, hogy a többiek is megérkezzenek. Nowaki is időben ott volt, ami egyáltalán nem jellemző rá. A mai ügyfél egy öreg nő volt. Reklámot akart a cégének, ami - később kiderült- férfi és női fehérneműt forgalmazott. Remélem nem ő lesz a reklám arc, pontosabban a test. Irgalmasan unalmas volt, és most kezdtem el érezni, hogy én is kifáradtam. Nem szóltam sokat inkább csak bólogattam, esetleg egy-egy mondatot hozzá fűztem.
Hirtelen egy lábat éreztem a combomon. Egyből jobb kedvem lett, Akiyára néztem, és pimaszul elmosolyodott. Szerencsére a terítő hosszú volt, így senki nem láthatta. Kihozták a levest, akkor abbahagyta a simogatást, ami jól jött, mert így volt egy kis időm lankadni. Aztán elvitték a tányért és megint akcióba lendült. Majdnem a nadrágomba élveztem, ami nem lett volna jó ötlet. Abbahagyta, amit nem értek, hogy miért. Próbáltam utalni, hogy folytassa, de nem sikerült, így megkerestem a lábát. Csak akkor volt egy kicsit gáz, amikor észrevettem, hogy Nowaki hatalmas szemekkel bámul. Remélem, nem hozza fel később.
Két óra után megbeszéltünk mindent, és tízkor értünk vissza. Akiya segített vetkőzni, és én is gomboltam az ingét. Már nagyon vágytam rá.
- Akinobu… - kezdte.
- Igen kölyök? – Nem lett mérges meg lekölyköztem, ami furcsa volt. Remélem, nem most akarja ő csinálni..
- Nagyon megharagudnál, ha most nem… ? – rám nézett és megkönnyebbültem. Csak elmosolyodtam.
- Nem. – nem haragszom, csak nagyon jó lenne. Annak ellenére levetkőztettem.
Lefeküdtünk, mellkasomra dőlt és átkarolt. Kezeimet a nadrágzsebébe dugtam, ha már csak így lehetek legközelebb a seggéhez.
Arra keltem fel, hogy Akiya megtérdel… OTT. Nem volt kellemes, senkinek nem ajánlom. Felnéztem és Nowakit láttam amint az ágy mellett állt összefont karokkal, egy furcsa mosollyal az arcán. Nem fogja bántani Akiyát.
- Te meg mi a fenét keresel itt? – kérdeztem a fejemet fogva. Borzalmasan fájt, és nem is tudom, hogy miért.
- Inkább és kérek magyarázatott. Ti mit csináltatok? – az arcán semmilyen érzelmet nem mutatott. Nem féltem tőle.
- Aludtunk, mégis mit?
- Tudod, hogy mire gondoltam… - Hogyne tudnám. Csak azt sajnálod, hogy nem tettem meg veled. Akiya csak ült az ágyon és nem nézett fel.
- Akinobu… mi ez az egész?
- Mégis mi lenne? – most komolyan, mire gondol mi ez? Szerintem félreérthetetlen.
- Miért a fiam? – itt már kezdett hangosabban beszélni. Nem kell itt az agresszió. Akiya felézett és szólásra nyitotta a száját, de nem hagytam.
- Mert azt akartam. Bánod, hogy nem te, mi? – mondtam gúnyosan, majd nagy nehezen felálltam. Nowaki szúrós pillantást vetett Akiyára, affajta ’majd még megbeszéljük’ fajtát. A konyhába mentem jégért, vagy valami hideghez. Elég rendesen megtérdelt.
- Mióta van ez? – kérdezte, de nem válaszoltam. – Mikor először elment?
- De még, hogy elment…- lehet, hogy ezt nem kellett volna.
- Mekkora egy… - nem fejezte be, felém masírozott.
- Mi vagyok?
- Képes voltál megrontani a fiamat? Elvenni az ártatlanságát? – ez már gyakorlatilag kiabálta. Kiszedtem a fagyott mirelit zöldséget és a farkamra tettem. Kezd idegesíteni a főnök.
- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá. – mondtam. – Már 18 éves, azt csinál, amit akar.
- Mi? – meglepődött. Ó, még hogy én vagyok a szemét, mikor a saját fia szülinapját nem tudja…
- Igen, ma van a szülinapja. Szégyellheted, hogy nem tudod. Most pedig elmehetsz.
Nem indult, csak nézett és a feje egyre vörösebb lett. Felálltam a zöldséget a mosogatóba dobtam és elkezdtem nógatni. Nagy nehezen elindult. Komolyan mondom, rosszabbkor is jöhetett volna. Az ajtóban megálltam és utána szóltam.
- Kösz az ébresztőt fater. – bementem. Akiya az ágyon ült megdöbbenve. Nem tudom, hogy mi járhatott a fejében, de semmi jóra nem számítottam. Odamentem mellé.
- Jól vagy?
- Honnan… - összeszedte magát, legalábbis próbálta – honnan tudtad, hogy ma van..?
Nagy szemekkel nézett rám. Hát igen, nem hiszem, hogy számított erre. Felnevettem és megcsókoltam.
- Boldog szülinapot, cica.
Elmentem, hogy megcsináljam a reggelit. Lassan kibotorkált ő is, amikor terítettem. Odajött hozzám és vadul lesmárolt.
- Köszi. – mosolyodott el. Leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk. Egész jó lett amit kotyvasztottam. Legalábbis számomra ehető volt. Miután elpakoltam –és a fagyasztott zöldséget is visszatettem – elmentem felöltözni. Hát nem sikerült.
A nadrágomat húztam, mikor hirtelen átkaroltak. Megijedtem.
- Mit akarsz ma csinálni? – kérdeztem. Egyszer van szülinapja.
- Hát… - a keze lejjebb vándorolt.
- Ó, értem. Végül is egyszer van szülinapod. Engedhetek egy kicsit.
Szembefordultam vele és az ágy felé toltam. Nadrágját gomboltam ki.
- Te…most akkor? – döbbent volt. Most megengedem, használja ki.
- Igen, csinálhatod.
|
| Regusz | 2012. 08. 11. 03:07:14 | #22827 |
Karakter: Akiya Ogawa
Megjegyzés: Rékucimnak
(Bocsi az írási hibákért)
- Te miért vagy itt? – Kérdezte.
- Ezt én is kérdezhetném. - Felvontam az egyik szemöldököm. Annyi kedvem van vele egy szobában lenni, mint egy laza tarkólövéshez.
- Ezt a szobát kaptam meg. 6227-es. - mutatta fel a kulcsot.
- Én is. –Én is ezt tettem. Nagyon remélem, hogy ez csak valamilyen hiba és tudja a hotel kompenzálni… Lassan elindult felém. Nem mertem mozdulni. Leült mellém az ágyra, majd elterült. Mindennél jobban szerettem volna hozzábújni, de eszembe jutott a repülős incidens.
- Nincs másik ágy?
- Nincs. – Felnézet, egyenesen a szemembe. Nem igazán akart hinni nekem. - Komolyan. – Két héttel ezelőtt nem hittem volna, hogy ezt valamikor sajnálni fogom…
Elfordultam tőle és én is elfeküdtem az ágyon. Legszívesebben rávetettem volna magam, lefogtam volna és addig csókoltam és szeretgettem volna, amíg el nem hiszi, hogy nem csináltam semmit. Egyetlen egy hátráltató körülmény volt… Mégpedig az, hogy most kurvára utálom, amiért megcsalt.
Ennek ellenére, a fantáziálás nem tett jót. Vagy inkább túlságosan is jó volt… Merevedésem volt…
- Érzed? – Hirtelen ötlettől felindulva kezét a számomra leg megfelelőbb helyre raktam. - Ez mind a tiéd… – Egy pillanatig azt hittem tényleg örülne neki… -
...lenne, ha nem dugtad volna meg azt a szőkét. – Adtam meg végül a kegyelemdöfést. Felálltam és elindultam a fürdő felé. - Egy pillanat, el kell intéznem valamit. – Hangosan bevágtam magam mögött az ajtót és elfordítottam a kulcsot a zárban. Persze jelen körülmények között eszem ágában sem volt kiverni… Tulajdonképpen a bőgés kerülgetett. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért kell pont ezt a seggfejt szeretnem?
- Nem kell segítség? – Szólalt meg az ajtó túloldaláról Akinobu… Végül is segíthetne… Mondjuk elhúzhatna a búsba és minden tökéletes lenne.
- Nem, megoldom egyedül. – A hangomba eröltettem egy kis magabiztosságot… Nehogy még a végén rájöjjön, hogy majdnem bőgők.
- Akiya! Sajnálom. – Jól hallottam? Ááá, biztos nem… Az a szemét nem ismerné be, hogy hibázott. De.. ha mégis?
- Én is sajnáltam, de nem hallgattál meg. – Leültem az ajtó elé és nekitámasztottam a hátam. Közel éreztem magamhoz. Szinte hallottam jellegzetesen zakatoló szíverrését. Megcsóváltam a fejem. Biztos már hallucinálok is…
- Beszéljük meg... kérlek. – Ezért könyörögtem neked két hétig!
- Engem megcsókoltak, akaratomon kívül, te meg lefeküdtél egy nővel. Ezen mit kell megbeszélni? Maximum, hogy ki alszik a kanapén... – Fakadtam ki. Kicsit ideges voltam… Hozzátenném; jogosan.
Ennél a pontnál borult ki a bili. Sirva fakadtam, de kezeim erősen számra szorítottam, nehogy meghalljon valamit.
Annyira szeretem ezt az idiótát. Hogy tehette ezt velem?!
- Kérlek...bocsáss meg... – Hangja gyenge, elfuló volt. Mintha… sírna? - Én.. nem tudtam.
Megtöröltem az arcom. és mélyeket lélegeztem. Össze kellet kicsit szednem magam, hogy a szemébe tudjak nézni. Lasan felálltam és kinyitottam az ajtót. Befelé nyílt, így nem vágtam vele Hátba Akinobut…
Ott ült, törökülésben és tenyerébe temette arcát. Sebezhető volt. Még nálam is sebezhetőbb. Alig akartam hinni a szememnek, hisz még nem láttam ilyennek. A szívem megsajdult, megesett rajta szívem és egyben boldog is voltam, hisz miattam sír. Azért, mert megbántott…
- Akinobu...te sírsz? – Hülye kérdés volt.
- Nem, de hogy is.
- De, látom rajtad. - Leguggolt mellém.
Letérdeltem mellé és simogatni kezdtem a hátát. Abban a pillanatban idősebbnek éreztem magam nála. Abban a pillanatban tényleg ő volt a gyerek, nem én. De jól esett, hogy megnyugtathatom, hisz ez a dolgom, nem? Hüm… Őt szeretni? Nem is olyan rossz elfoglaltság.
- Azt mondod, hogy nem is akartad azt a csókot? – Könnytől ködös szemekkel nézett rám. Olyan volt, mint egy 5 éves kisfiú. Megtudtam volna zabálni.
- Nem, dehogyis. Rád vártam, de tudod milyen az a fasz. Sajnálom. – Mondtam ki végre.
- Nem kell sajnálnod... - nevetett keserűen- Én voltam a balfasz. Elmenekültem előled, az érzéseim elől.
Nagyon meglepődtem. Furcsa volt hallani, ahogy pont Ő az érzéseiről beszél. Azt sejtettem, hogy vannak, de nem gondoltam volna soha, hogy egyszer beszélni is fog róluk… És pont nekem.
- Nagyon utálsz? – Hangja tele volt reménnyel.
- Igen. –Egy pillanatra el is hitte, de utána szép lassan leesett neki, hogy ironikus voltam. Elkapta a karom és az ölébe húzott. Szorosan átölelt, alig kaptam levegőt. De nagyon jól esett. Nem akartam, hogy elengedjen. Éreztem, ahogy dübörög szíve a mellkasában.
- Tudom, hogy nem. Ha haza megyünk megverem azt a köcsögöt. – Hangja olyan elszánt volt, hogy hirtelen elkezdtem Dai életéért aggódni. Ha a közelébe menne, tuti nem hagyná életben…
Felállt velem, én pedig gyorsan dereka köré kulcsoltam lábaim, hogy könnyebb legyen fognia. Az arca még csillogott könnyektől. Finom letörölgettem. Letett az ágyra és úgy ahogy voltunk – a lábaimmal derekán – rám feküdt.
- Borzalmasan fájt, amikor megláttalak titeket. – Még mindig nem akartam hinni a fülemnek. Valaki csípjen meg biztos álmodok. - Nem tudtam elfogadni, hogy mással vagy. Rettenetes időszak volt.
Odabújt hozzám. Szorosan magához húzott. Én is átöleltem. Bár kicsit furcsáltam, hogy nem kezdett el csókolgatni, sem taperolni. De abban a helyzetben nem is hiányzott. Megint sírva fakadt éreztem, mikor arcáról az enyémre folynak a sós kis cseppek.
- Basszus... Életemben nem bőgtem ennyit mint most. Nem tehetek róla, kibaszottul hiányoztál. – Szabadkozott, nekem pedig muszáj volt mosolyognom.
- Te is – Lesmároltam. Már nagyon hiányzott az az érzés, ahogy az ajkaim marcangolja, de… ez most sokkal érzelmesebb volt.
- Tudnod kell, hogy teljesen megváltoztattál. – Nagy szemekkel néztem rá.
- Mi van? - meg voltam lepődve, egyszerűen kikívánkozott belőlem. Én? Megváltoztattam volna? Úristen… Akkor milyen lehetett előttem?!
- Teljesen más milyen voltam, más ember.
El kezdett mesélni. Nem lepődtem meg túlságosan, de akkor is furcsa volt. Velem is szokott seggfej lenni, de nehéz volt elképzelni, azt, amit mondott. Talán az újonnan megismert arcának köszönheti. Ennek az ártatlan, érző arcának. Miután beszámolt magáról, megéheztünk. Nem akartunk szobaszervizezt, úgyhogy főzni kezdtem. Amíg kotyvasztottam ő megterítette az asztalt. Leültünk és csöndben fogyasztottuk az ételt. Aztán el kellet mosogatni. Ebből sem vette ki igazán a részét, de nem nagyon bántam. Váratlanul megölelt hátulról. Én pedig annyira megijedtem, hogy majdnem eldobtam a tányért. Az még szép lett volna… Magyarázkodhattam volna apámnak, hogy miért kell kifizetnie a hotellnek egy méregdrága porcelántányért… Hüm… Max ha előfordul, azt mondom, élettársi vita…
Elzárta a vizet, maga felé fordított és megcsókoltam. Szenvedélyesen, érezni lehetett, hogy hiányoztam neki.
Lassan elindult velem a háló felé. Kicsit megszeppentem, hisz már elég régótam nem voltunk együtt. Kijöttem a gyakorlatból. Mire az ágyhoz értünk már lefejtettem róla ingét. Lefektetett és elkezdett vetkőztetni. Látszott rajta, hogy nagyon lassan és óvatosan akarja csinálni, de nem sokáig tartott ez a nagy finomkodás. Túlságosan be voltunk indulva egymásra. Megcsókolt, majd egyre lejjebb haladt Végül megállt péniszemnél és szopni kezdett. Közben tágított is. Majdnem annyira fájt, mint legelőször, de jól kezeltem a helyzetet és egyre jobban élveztem. Úgy néz ki nekem ez mindig fájni fog… Hangosakat nyögtem. Meg sem fordult a fejemben, hogy apám esetleg a szomszédos lakosztályban lehet. Mikor belém hatolt majdnem elélveztem, de nem hagyta annyiban átfordult felem, most én voltam felül. Lehajoltam és megcsókoltam. Majd vadul szívni kezdtem a nyakát. Ennek tuti nyoma lesz..
Már mind a ketten közel jártunk a menyországhoz, mikor eszembe jutott egy őrült ötlet.
- Akinobu, szeretném én csinálni. – Láttam rajta, hogy meglepődött, a sze furcsán csillant fel. Először azt hittem izgatott, de aztán rájöttem, hogy ez valami más… Nem tudom mi…
- Én szerintem nem lenne jó ötlet. –Egy pillanatra abba hagyta a mozgást. - Esetleg legközelebb oké? Megcsókolt. Fáradtan elmosolyodtam és egy puszit leheltem ajkaira. Újra belendültünk, és folytatuk amit abbahagytunk.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek. - sugdosta a fülembe. Én nem tudtam kimondani. Nem kapja meg tőlem ezt a szót olyan könnyen. Arról ne is álmodjon.
Miután végeztünk egymás mellett feküdtünk. Rendesen kifáradtunk, egy 10 percig pihentünk is. Majd hirtelen felült.
- Fürdünk? - kérdezte és egyből felkapott.
Nem igazán ellenkeztem, de nem voltam benne biztos, hogy most elbír a testem még egy menetet. Kimerültem, elég laposakat pislogtam. De abban, a hitben, hogy majd én irányítok beletörődtem Akinobu ötletébe.
A fürdőszobában letett én pedig megengedtem a csapot. Eltartott egy ideig, míg megtelt a hatalmas kád. addig a szélén ültem és megpróbáltam nem bealudni. Gáz volt, hogy ennyire kimerültem, de nem tudtam mit csinálni, még növésben lévő gyerek vagyok, Akinobu meg már vénember, neki nem kell annyi alvás. Én még igénylem a napi 12 órát…
A háromnegyedéig engedtem vízzel és raktam bele habfürdőt. Mikor már elég hab volt. lassan belemásztam. Akinobu mosolyogva figyelt, majd beült mellém. Nem mászott rám rögtön. Először csak finoman megmosta hátam, én pedig csukott szemmel élveztem a kellemes forróságot. Én a mellkasát kezdtem mosogatni, és egyre lejjebb haladtam. Rosszak és éreztem magam, de neki érzékelhetően nagyon bejött, amit csinálok. Közelebb ültem hozzá és gyengéden megcsókoltam. De még mindi nem mozdult rám.
- Most mi van? – Kérdeztem tőle értetlenkedve.
- Hagyom, hogy most te irányíts. – Elmosolyodtam.
- Csak nehogy megbánd, hogy szabad kezet adtál. Ezzel az élébe ültem és vadul csókoltam. Érdekes módon ez fölébresztett.
Mikor éreztem, hogy már elég kemény rögtön ráültem, most nem volt szükségem tágításra.
Mind a tíz ujjammal vállába kapaszkodtam és összeszorítottam fogaim. Megpróbáltam visszafogni a hangos nyögdécselést.
Viszonylag lassan mozogtunk, elsősorban miattam… Nagyon le voltam már fáradva.
Miután elmentünk, megfürödtünk, hisz eredetileg azért mentünk a fürdőbe. Aztán felöltöztem és bebújtam az ágyba. Nyakig betakaróztam és már majdnem elszundítottam, mikor kopogtattak az ajtón. Akinobu még félmeztelen volt, ezért nekem kellet kinyitnom.
Apa állt előttem. Széles mosollyal az arcán.
- Szia. – Köszönt energikusan
- Heló. – Ásítottam
- Ma este találkozunk egy ügyféllel, itt a hotel éttermében.
- Oké… - Már hátat fordítottam neki, mikor sikerült felfognom, mit is mondott. – Várj csak! Találkozunk? Nekem is kell mennem?
- Persze, azért jöttél, hogy tanulj.
- De…
- Nincs kifogás! – Vágott a szavamba. A hátam mögött megjelent Akinobu. Apa vele is közölte a hírt. Kb annyira lelkesedett, mint én.
Aztán megint kettesben maradtunk. egy óránk volt a vagyoráig. Akinobun láttam, hogy lenne ötlete, hogy mivel töltsük el, de én már tényleg KO voltam. Visszafeküdtem az ágyba és próbáltam pihenni egy kicsit. Akimobu mellém feküdt és simogatta a hátam. Jó érzés volt. Majdnem el is altatott. De nem volt szabad elszunnyadnom. Húsz perc után átöltöztünk. Sajnos csak akkor tudatosult bennem, hogy nem hoztam az alkalomhoz illő ruhát. Nem volt más választásom. Felhúztam egy fekete farmert és az egyetlen inget, amit magammal vittem, egy szürkés darabot. Ezzel szemben Akinombu gyönyörű volt. Egy egyszerű fekete öltönyt viselt, fekete bőr cipővel. Ezzel szemben én elhúzhattam volna a sunyiba a kis piros Converse-mel.
Lassan levonultunk a recepcióhoz, apám azt mondta ott találkozunk vele és az ügyféllel is.
Apa viszonylag korán leért, pedig ő általában késik.
Az ügyfél egy idős hölgy volt. Bedauerolt ősz hajjal. Viszont rendkívül jól öltözött, csinos ruhákat viselt. A cégének akart reklámot, ami férfi- és nő is fehér neműket forgalmazott.
Halálra untam magam. De ahogy Akinobura néztem, láttam ő is. Eszembe jutott egy kis rosszasság. Mostanában szeretek tilosban járni.
Velem srégen ült az asztalnál és buzgón bólogatott az ügyfélnek és apámnak. Néha megszólalt, de látszott, hogy ő sincs a toppon. Lassan kinyújtottam a lábam és elkezdtem simogatni combjának belső felét. Meglepődött és látszólag rögtön felélénkült. Cinkos tekintettel nézet rám én pedig pimaszul elmosolyodtam, miközben hálát adtam a Felső Erőknek, hogy az asztalterítő mindent eltakar.
Mikor kihozták az első fogást abbahagytam kis akciómat. Lassan fogyasztottuk a levest. Ez alatt az idő alatt inkább nem csináltam semmit, nehogy még a végén félrenyeljen.
De mikor elvitték a tányérokat ismét rámozdultam. Élvezte. Ó, de mennyire. Aztán megint abbahagytam, neki figyelnie is kéne az ügyfélre. A szemével követelte még az akcióim, de inkább nem mentem bele a játékba. Csak azt furcsálltam, mikor Apa indokolatlanul bámult Akinobura kiguvadt szemekkel.
Két órán keresztül tartott a megbeszélés. Tíz óra volt már, mikor visszaértünk a szobánkba. Segítettem levenni Akinobu öltönyét, miközben kigombolta ingem. Attól tartottam, hogy talán most is szeretne dugni…
- Akinobu… - Kezdtem félénken.
- Igen, kölyök? – Fel sem vettem, hogy megint lekölyközött. Csak arra koncentráltam, nehogy megbántsam.
- Nagyon megharagudnál, ha most nem… ? - Jelentőségteljesen elhallgattam. Nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mire is gondol. Csak elmosolyodott.
- Nem.
De azért folytatta vetkőztetésem.
Lefeküdtünk az ágyra. Fedetlen mellkasára dőltem és átkaroltam nyakát. Ő pedig kezeit nadrágom farzsebébe tette. Nem sok kellet, ahhoz, hogy elaludjak. Nagyon fáradt voltam már.
A Korareggeli napsugarak finoman cirógatták arcom. Lassan kinyitottam a szemem és… Majdnem infarktust kaptam. Hirtelen felugrottam, és szegény Akinobu balszerencséjére, a legrosszabb helyen térdeltem meg. Elég kellemetlen ébresztő lehetett, de nem volt időm bocsánatot kérni, mivel kaptunk egy váratlan vendéget.
Apám állt az ágy mellet össze font karokkal, valamiféle mosollyal az arcán.
Azt hiszem nagyon nagy bajban vagyok…
|
| Réka10 | 2012. 08. 08. 00:47:40 | #22741 |
Karakter: Akinobu Nishiyama
Megjegyzés: Bogyesznek.
Bocsi a hibákért.
Mind a ketten meglepődtünk, de azt hiszem ő vitte a pálmát. Egyértelmű volt, hogy mit csinálunk, nem lehet félreérteni. Valamit ki kellett találnom így ezt mondtam:
- Beszállsz vagy elmész? - Most ő is érzi, amit én éreztem. Legalább tudja milyen szar, ha az emberrel ezt művelik.
Becsapta ránk az ajtót. Azt hiszem jobban megsértettem mint akartam, de ő is csak egy egy éjszakás kalndak indult. Befejeztük a menetet, és visszamentem a helyemre. Lehet, hogy túl vidám voltam, de ez a csaj nem volt semmi.
- Úgy gondolom, kettőnk közül mégsem én vagyok a gyerek…- jegyezte meg. Mi van? Rám se nézett. Azt hiszem el kell beszélgetnünk. Tisztázni kéne a dolgokat.
Miután leszálltunk a hotelhoz mentünk. Ráadásul a Hiltonba, amit nem értek, mert nem tudom, hogy bírt a cég ide küldeni minket. Ennyi erővel a fizetésemhez is hozzárakhatnák a pénzt. Elöszőr a bárba mentem, hogy legurítsak valamit, hatha el tudok aludni. Utánna mentem csak a recepcióhoz. Itt egy csávóka volt, de nem volt valami szívmelengető, szóval nem próbálkoztam. Rohadt sok cuccot pakoltam, kár volt. Ez a cucc elég lett volna két hónapra is. Örültem, amikor megkaptam a 6227-es szobát, ami a nyolcadik emeleten van... Lifteznem kellett, és közben arra gondoltam, hogy mi lenne, ha Akiya itt lenne, és jóban lennénk... Végülis én kezdem, de már ő is haragszik rám.. és van is oka. Köcsög voltam.
Amint belléptem elállt a lélegzetem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyen leszünk. Szép, világos falak, az egész szoba világos volt. A konyha nagy volt egybe az ebédlővel és a nappalival. A fürdeben egy gigantikus kád volt, amit lehetne fürdésen kívül másra is használni. Aztán megindultam a háló felé. Kinyitottam az ajtót, és nem akartam hinni a szememnek.
Akiya ott ült az ágyon. Nem erre számítottam. Ott álltam és bámultam, de ő sem tudott megszólalni. Csak ült, és nézett.
- Te miért vagy itt? - kérdeztem, és körülnéztem. Csak egy ágy volt... egy nagy, puha ágy. Beindult a fantáziám.
- Ezt én is kérdezhetném. - Felvonta az egyik szemöldökét. Nem tudom mit érzek vele kapcsolatban. Egy kicsit dühös is vagyok, miközben szeretem, és bűntudatom van. Érdekes.
- Ezt a szobát kaptam meg. 6227-es. - mutattam fel a kulcsot.
- Én is. - Ő is ezt tette. Ezt nem hiszem el. Lassan elindultam felé, de nem mozdult. Leültem mellé az ágyra. Puha volt, nagyon puha. Feljebbmásztam és elterültem.
- Nincs másik ágy? - kérdeztem, hátha el tudom küldeni.
- Nincs. - felnéztem rá - Komolyan.
Azta büdös... Azt hiszem le kell mennem a bárba még innom. Éreztem amint az ágy mozog, de nem nézem fel megint. Azt csinál amit akar. Szerintem elfeküdt. Kezdtem félni. Ha most itt fekszünk egymás mellett, beindul a fantáziám, és merevedésem lesz, az bizony nem jó. Szerintem egyre gondoltunk, mert Akiya elkapta a kezem és farkára rakta. Most mi a fenét csinál?
- Érzed? - naná- Ez mind a tiéd...- komolyan? Képes lenne megbocsátani? - ...lenne, ha nem dugtad volna meg azt a szőkét.
Neee. Ezt meg kitől tanulta? Ja, lehet, hogy tőlem? Felállt, és elindult a fürdőszoba felé.
- Egy pillanat, el kell intéznem valamit. - És magára csukta az ajtót.
Nem hülye egy kölyök az biztos. Mondanom sem kell, hogy már én is "kemény" voltam. Legszívesebben csak betörném az ajtót, és nekirontanék, de azzal csak bántom. Odamentem az ajtóhoz és bekopogtam. Megpróbáltam elővarázsolni a szexi hangom.
- Nem kell segítség?
- Nem, megoldom egyedül. - Ezt nem hiszem el. Nekidőltem az ajtónak és lecsúsztam rajta. Ilyen csak velem történhet meg. Volt egy ember akit szerettem, pontosaban szeretem és egy ilyen hülyeség miatt elveszítettem. És a legrosszabb, hogy borzalmasan fáj.
- Akiya! Sajnálom. - mondtam ki amit, már ki kellett volna.
- Én is sajnáltam, de nem hallgattál meg. - közelről jött a hangja, mintha ő is az ajtónál ült volna.
- Beszéljük meg... kérlek. - Egyre rosszabb volt. A fájdalom erősödött és nem tudtam mit kezdeni vele,
- Engem megcsókoltak, akaratomon kívül, te meg lefeküdtél egy nővel. Ezen mit kell megbeszélni? Maximum, hogy ki alszik a kanapén...
Ne csinálja ezt. Tudom, hogy mit tettem, és borzalmasan sajnálom is. Csak át akarom ölelni, tudatni vele, hogy többet nem csinálok ilyet, hogy szeretem. Hogy vele leszek, mindig.
- Kérlek...bocsáss meg...- mondtam elfuló hangon, és szabadjára engedtem könnyeimet, amik már a repülőn is kikívántkoztak volna. - Én.. nem tudtam.
Nem történt semmi. Csak ott ültem az ajtónál, és tudtam, hogy nem fog kijönni, hogy nem fog megbocsájtani. Többet nem találkozhatok vele, nem csókolhatom, nem érhetek hozzá. Könnyeim patakokba folytak végig az arcomon, államnál összegyűltek, majd leestek a padlóra. Szívem fájdalmasan dobogott, éreztetve bűnömet, amiért bántottam. Nem érdemeltem meg, hogy kijöjjön és megbocsájtson. De éreztem, amint az ajtó kinyílik.
- Akinobu...te sírsz? - kérdezte. Gyorsan dörzsölni kezdtem szememet.
- Nem, de hogy is. - Ő az első aki előtt megteszem. Aki előtt lenne értelme.
- De, látom rajtad. - Legugolt mellém.
Simogatni kezdte a hátamat és ez az egész komikus volt. Nekem kellene őt, én vagyok az idősebb...de nem éreztem magam annak. Ahogy mondta repülőn is. Látszott rajta, hogy beszélni akar velem, én meg elmenekültem előle. Megbántottam. Holott nem is csinált semmit.
- Azt mondod, hogy nem is akartad azt a csókot? - kérdeztem, mint egy kisgyerek.
- Nem, dehogyis. Rád vártam, de tudod milyen az a fasz. Sajnálom.
- Nem kell sajnálnod... - nevettem keserűen- Én voltam a balfasz. Elmenekültem előled, az érzéseim elől.
Melepődött, nem is csodálkozom. Neki nyíltam meg a legjobban. Megbízok benne, de sajnos én már eljátszottam az övét.
- Nagyon utálsz? - kérdeztem. Remélem nem. Szükségem van rá.
- Igen. - egy pillanatra el is hittem, de látszott rajta, hogy nem igaz. Elkaptam a karját, és az ölembe húztam. Átöleltem.
- Tudom, hogy nem. Ha haza megyünk megverem azt a köcsögöt.
Felálltam vele és az ágyra vittem. Arcom még nedves volt a könnyek miatt, amiket elkezdett letörölni. Jó volt kezét az arcomon érezni.
- Borzalmasan fájt, amikor megláttalak titeket. - Rám nézett. Szerintem nem akarta elhinni, hogy elmesélem neki, hogy beszélek neki az érzéseimről. - Nem tudtam elfogadni, hogy mással vagy. Rettenetes időszak volt.
Odabújtam hozzá. Nem csókoltam meg, nem tapogattam, csak öleltem, és mégis jó volt. Ő is átölelt, de olyan keveset beszélt, nem tudom, hogy érez, mit gondol, meg bocsájt-e. Nem tehettem róla, megint folytak a könnyeim. Szegény kölyöknek ráfolyt a fejére, mert az államat rátettem.
- Basszus... Életemben nem bőgtem ennyit mint most. Nem tehetek róla, kibaszottul hiányoztál.
- Te is - lesmárolt. Igazi könnyes csók volt. Hogy lehetek ennyire puhány? Nem akartam jelenleg többet, nehéz volt abbahagyni, de muszáj volt. Tudnia kell, hogy mit érzek.
- Tudnod kell, hogy teljesen megváltoztattál. -Rámnézett nagy szemekkel.
- Mi van? - meg volt lepődve. Én is ezt tettem volna a helyébe. Nem minden tinédzsernek van ilyen szerelmi élete, az már biztos.
- Teljesen más milyen voltam, más ember.
Elkezdtem neki mesélni. Elmondtam milyen ember voltam, hogy egy beképzelt, önfejű, makacs, igaz ez még most is, de megtanított az önzetlenségre, az érzésre. Miatta tudok megint érezni.
Miután beszámoltam magamról, megéheztünk. Nem akatunk szobaszervizet, úgyhogy Akiya főzni kezdett. Én csak néztem ahogy sertepertél a konyhában. Szecsuánit csinált, és be kell vallani, van érzéke a főzéshez. Megterítettem, ha már ő főz, nekem is csinálni kéne valamit. Leültünk a tölgyfaasztalhoz és hozzáláttunk. Nem beszélgettünk közbe, jó volt a kaja. Elkezdtünk össze takarítani is, ő mosogatott, én nem tudom, hogy nekem mit kellett volna csinálnom, mert ő lekötötte a figylememet. Lassan odalopóztam mögét, és hátulról átöleltem. Szegény úgy megijedt, hogy majd nem kiesett a tányér a kezéből. Elzártam a vizet, magamfelé fordítottam, és megcsókoltam. Szenvedélyesen, érezni lehetett, hogy hiányoztam neki. Hiányzott a kölyök. Mindene, az illata, a teste, egyszerűen Ő maga. Költözni fog, nem lesz választása. Lassan haladtunk a háló felé.
Mire lefeküdtünk volna, rajtam már nem volt ing. Próbáltam finoman csinálni, lassan, hogy minden percét kiélvezzem. Érződött, hogy hiányoztunk egy másnak, csak úgy téptük egymásról a ruhát. Csókoltam a nyakát, a mellét, a hasát, majd a legjobb része jött. Már elég kemény volt, de én még azért bekaptam a péniszét, miközben kezdtem tágítani. Hanggosakat nyögött, nagyon élvezte. Jól összeszűkűlt, de élvezte. Olyannyira, hogy amikor behatoltam majdnem elélvezett, de nem hagytam annyiban. Átfordultunk és ő volt felől, rajtam ült. Lehajolt és csókolgatni kezdett. Kiszívta a nyakamat, legalábbis úgy éreztem. Nem tudtam, hogy hol van az apja szobája, de reméltem, hogy nem a szomszédban. Egyre jobb és jobb, amit én nem bánok. Már mind a ketten elég közel voltunk, hogy elmenjünk, amikor megszólalt, bár én sem értem hogy honnan volt ennyi energiája.
- Akinobu, szeretném én csinálni. - Mivan? Ne most akarja... Szeretem meg minden, de nekem ahhoz fel kell készülnöm.
- Én szerintem nem lenne jó ötlet. - megálltunk. Nem folytatuk tovább. - Esetleg legközelebb oké? - csókoltam meg. Bágyadtan mosolygot, és én apró csókot lehetlem a szájára.
Újra belendültünk, és folytatuk amit abbahagytunk. Imádni való egy kölyök.
- Szeretelek, szeretelke, szeretlek. - sugdostam a fülébe.
Miután végeztünk egymás mellett feküdtünk. Rendesen kifáradtunk, egy 10 percig pihentünk is. Majd mikor már erőre kaptam felültem.
- Fürdünk? - kérdeztem és egyből felkaptam, hogy kipróbáljuk a kádat.
|
| Regusz | 2012. 07. 30. 14:30:33 | #22545 |
Karakter: Akiya Ogawa
Megjegyzés: Rékucimnak
(Bocsi a hehyesírási hibákért^^)
Arra eszméltem fel, hogy Akinobu leparkolt mellettem kocsijával. Átnyúlt az anyósülésen és kinyitotta nekem az ajtót. Tétován beszálltam. Annyira sokkhatás alatt voltam, hogy még köszönni is elfelejtettem neki.
De ami furcsálltam; ő sem köszönt nekem. Láthatott valamit? Ugye, nem? Istenem…
- Figyelj, Akinobu... – Kezdtem volna magyarázkodni. Nem mertem ránézni. Szégyelltem magam, pedig nem tettem semmi rosszat… Én nem.
- Ne mondj semmit. Beviszlek apádhoz, utána hazamegyek egyedül. - közömbösen mondta. Nagyon haragudhatott… Lassan az arcára néztem. Szemei ködösek voltak. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy bármit is mondhatok, nem fog nekem hinni. Tekintetemmel végig követtem karja vonalát. Ujjaival szorosan kulcsolta át a kormányt. Rápillantottam a kilométerórára. Amikor megláttam mennyivel megy, csendes szívinfarktust kaptam. Oké, elhiszem, hogy most gyűlöl, meg minden. De attól nem kéne 120-szal száguldoznia még a KANYAROKBAN is! Én még élni szeretnék… Legalább csak addig, hogy kibékítsem…
- Oké, de… nem mennél egy kicsit lassabban? – Megpróbáltam nyugodt maradni.
Lassított, de nem nézett rám. El akartam hitetni magammal, hogy csak, azért, mert biztonságosan akar vezetni. De ahogy Akinobut ismerem… A középső neve Veszély.
Beértünk, és csendben mentünk Lehajtott fejjel sétáltam mellette és megtartottam a tisztes távolságot. Utál. Haragszik rám. És esélyem sincs megmagyarázni. Pedig ártatlan vagyok. Semmiért és senkiért nem bántanám meg. Fontos számomra, nagyon. Szeretem…
Bementünk az irodába. Apa a szokásos helyé ült, nagy, bőr forgószékében.
- Sziasztok. - köszönt. Mi csak mondtunk egy hellót és leültünk.
- Nos.. Arról lenne szó, hogy elmennénk egy üzleti útra, így hármasban. - mondta, kicsattanó örömmel.
- Miért mi? – kérdezte Akinobu. Láttam rajta, hogy neki sincs túl sok kedve menni. Remek…
- Ennek is megvan az oka. Akiya itt fog később dolgozni, így jönnie kell, hogy tanuljon. És te Akinobu, pedig... – Elgondolkozott egy kicsit - Az egyik legjobb emberem vagy. Könnyedén rá tudod venni az embereket, hogy belemenjenek a reklámokba. Ezért.
Ennél jobban már nem is alakulhatnának a dolgaim. Akinobu azt hiszi megcsaltam és nem hajlandó meghallgatni. Ráadásképp együtt fogunk utazni mit tudom én, hogy hová… Nem érdekel..
- Az útitervet odaadom nektek, nézzétek át. - átadott mindkettőnknek egy-egy papírt. Ha van Isten segít, hogy addig elkapjak valamilyen fertőző betegséget, és utazásképtelen legyek. - Előre szólok, nem mondhatjátok le.
- Köszi. Én leléceltem. Szevasztok. – Jelentette be Akinobu, és villámsebesen elhagyta a szobát. Nem volt erőm megmozdulni. Ami végül is nem okozott túl nagy gondot, hisz apámnál voltam.
Kérdőn nézett rám, de én csak megcsóváltam a fejem. Nem akarok vele erről beszélni. Sem másról. Attól, hogy az apám nem ismer. És talán jobb is így. Ha megtudná, mi történt velem az elmúlt egy hónapban valószínűleg kitagadna…
Húsz perc után mégis kikászálódtam a kényelmes karosszékből.
- Bocsi, hogy eddig itt rontottam a levegőt. – Mondtam apunak halovány mosollyal az arcomon. – Szia! – Mielőtt átléphettem volna a küszöböt megszólalt.
- Fiam, történt valami? Feszültnek tűnsz. – Á, csak most rakták ki a szűröm. Minden oké.
- Nem, semmi.
Nem vártam meg a reakcióját. Egyenesen hazamentem. Szerencsére anya nem volt otthon.
Bevánszorogtam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Párnámat az arcomra szorítottam. Legszívesebben saját kezűleg megfojtottam volna magam.
Ez már nem csak önsajnáltatás volt. Ez már komolyan fájt. Ok nélkül bánt. Megsebez. Pedig tudnia kéne, hogy mindennél jobban szeretem. De még akkor is, ha ő már nem szeret, legalább meg kéne hallgatni. Igazságtalan.
Kínomban nem akadt jobb dolgom, mint megnézni a menetrendet. New York-ba megyünk. Hüm… Milyen szép is lenne más körülmények között.
Ahogy haladtam a lap alja felé felfedeztem pár telefonszámot. Apáét, az enyémet és… Akinobuét… Mi lenne, ha felhívnám? Á, nem hiszem, hogy felvenné… De a biztonság kedvéért lementettem a számát a telefonomba
Este nem voltam hajlandó vacsorázni, sem a egy percet eltölteni családom társaságában. Aludni sem bírtam. Csak dobáltam magam az ágyamban. Egyszer túl melegem volt, máskor a hideg futkosott hátamon. Viszont az igazi probléma nem a hőmérsékletingadozással volt. Folyton kattogott az agyam, nem hagytak nyugodni gondolataim. Nem lehet ez a vég… Nem szakíthat velem… Nem dobhat csak így… Neki adtam az ártatlanságom… Mondjuk ez egy fiúnál nem akkora dolog, de nekem sokat számít.
Nem bírtam tovább. Előkerestem a számát és tárcsáztam. Nem néztem az órára, de biztos jó későre járhatott az idő.
- Hallo. – Szólt bele fáradt hangon a telefonba. Sajnálom, hogy felébresztettem, de muszáj beszélnem vele.
- Szia Akinobu. – Olyan voltam, mint valami rossz zaklató.
- Honnan van meg a számom? – Mérgesnek tűnt.
- A papírról, amit apám adott. Figyelj, én saj... – Nem engedte, hogy befejezzem..
- Nem érdekel, Dainak magyarázd. - kinyomta. Hiába próbáltam visszahívni kikapcsolta a telefont.
Dühömben a földhöz vágtam a készüléket – kismillió darabkára repült szét. Remek… Vehetek egy új mobilt.
***2 hét múlva***
Repülővel mentük. Első osztályra szóló jegyekkel. Eleinte úgy tűnt Akinobu megbékült egy kicsit. Egymás mellet ültünk, apa valahol messze tőlünk. Kedves volt, engedte, hogy az ablak mellé üljek, de nem szólt hozzám. Nem bántam, mert a két és fél órás úton lesz vele időm beszélni. Nem fog tudni elmeneküli, nem hagyom, hogy elmeneküljön…
Az elmúlt két hét rendkívül vontatottan telt. Csomószor próbáltam hívni Akinobut, de mindig kinyomta. Egyszer még a céghez is bementem, de mielőtt megtalálhattam volna inamba szállt a bátorság és leléptem. Tulajdonképpen nem igazán tudom kezelni a jelenlegi szituációt… Jó lenne, ha legalább meghallgatna, de nagyon makacs és önfejű. Már eldöntötte, hogy megcsaltam, bármi is az igazság. Ő az a fajta ember – vagy legalábbis annak hiszi magát -, akinek nincs mindig igaza, de sosem téved…
Otthon kitaláltam és begyakoroltam, hogy mit szeretnék neki mondani, csak inába szállt a bátorságom, mikor már ott ült mellettem. nem tudtam belekezdeni a mondókámba. Szánalmas vagyok…
Amíg azon törtem magam, hogy sikerüljön megnyikkanni, Akinobu elkezdett szemezni egy légi kísérővel. Azt hitte nem veszem észre, de messziről kiszimatolom, ha valaki szemet vet a tulajdonomra. Gyilkos tekintettel méregettem a szőke szilikon cicát. Puszta gondolattal ki tudtam volna nyírni… Vagy kilógatni az egyik ajtón és megkérdezni tőle, milyen az időjárás…
Amire észbe kaptam Akinobu felállt mellőlem és elindult a mosdó felé.
Eleinte nem gyanítottam semmit, de fél óra múlva feltűnt, hogy a stewardess sincs sehol. Felugrottam a székemből és nagy léptekkel megindultam én is a WC felé.
Idegesen rángattam a kilincset. Nehezen sikerült csak kinyitni az ajtót, de lehet jobb lett volna, ha nem is sikerül…
Akinobut és a szőkeséget pillantottam meg félreérthetetlen szituációban.
Hiába sejtettem mi folyik odabent, mégis meglepődtem. De nem csak én… Akinobu szemei is eléggé zavartnak tűntek. Viszont ő gyorsabban összeszedte magát és hozta régi, jól megszokott formáját.
- Beszállsz vagy elmész? – Kérdezte ingerülten, de szemében mást láttam… Mintha vérbosszút állt volna rajtam. Elsöpört. Megsemmisített.
Nem válaszoltam semmit, csak becsaptam rájuk az ajtót. Visszaültem a helyemre és igyekeztem nem bőgni. Oké, értem én, hogy dühös, de még ha tényleg megcsaltam volna, akkor is lenne különbség – sőt van is különbség – egy csók és a félrekefélés között.
Hogy viselkedhet így? És még engem mer kölyöknek nevezni… Az embert nem a kora, hanem a viselkedése teszi felnőtté.
Húsz perc után megjelent őméltósága is. Lehuppant mellém és vidáman dudorászott. Chh… Seggfej…
- Úgy gondolom, kettőnk közül mégsem én vagyok a gyerek… - Jegyeztem meg cinikusan. Nem néztem rá. Nem volt gusztusom a pofájához… Undorító.
Az egyik Hilton hotelben szálltunk meg. Nem is értem honnan volt erre keret… Én rögtön elkértem a szobám kulcsát a recepcióról és fellifteztem a nyolcadik emeletre. 6227-es szoba… Szent Isten.
Kizártam az ajtót és bementem. Hatalmas volt. És gyönyörű. A falak kellemes világos árnyalatúra voltak festve. A fürdőben egy hatalmas, rendkívül kényelmesnek tűnő kád foglalt helyet. Az ágy meg… Az volt a leg bizalomgerjesztőbb. Puhának nézett ki, te le volt párnákkal.
A bőröndöm ledobtam a fal mellé én pedig fejest ugrottam a párnák közé. Olyan volt, mintha felhőben feküdnék.
Már majdnem elszundítottam, mikor halk neszezést hallottam a folyosóról. Először azt hittem, hogy a takarítónő, de délután volt, szóval ez az elképzelés nem tűnt túl valószínűnek. Felültem és mereven az ajtót bámultam. Lassan kinyitódott.
A szemem elé táruló látványtól égnek állta a hajam és teljesen libabőrös lettem. Akinobu vánszorgott be, hatalmas csomagjaival. Igen… Ő két hónapra pakolt…
Nem tudtam mit reagálni. Kukán ültem az ágyon és vártam, hogy észrevegyen.
|
| Réka10 | 2012. 07. 27. 01:06:32 | #22450 |
Karakter: Akinobu Nishiyama
Megjegyzés: Bogyesznek.
Bocsi a hibákért, álmos voltam ^^
Korán keltünk fel, lehet, hogy ez a munkának köszönhető, amikor minden reggel időben kell felébredni. Én személy szerint aludtam volna még, de Akiya félt a szülei miatt. Mondjuk, megértem, én sem örülnék, ha anyuka betoppanna, és egy ágyban találna a fiával. Felhúztam a ruháimat, bár nem akaródzott. Megkerestem a telefonom, mégis csak szólni kéne, hogy ma nem megyek dolgozni. Elővarázsoltam a beteg hangomat és előadtam, hogy ma nem tudok bemenni. Nowaki el is hitte, és ezért áldom. Aztán be kellett másznom a szekrénybe. A szekrénybe! Ez a kölyök képes volt betuszmákolni egy szekrénybe... Jobb lett volna, ha ő is bejön. Nyolcfelé már kijöhettem, és elindultunk a városba. Próbáltunk arra menni, ahol véletlenül se találkozhassunk össze a szüleivel.
Akiya ki akart menni a játszótérre, én meg persze mentem vele, de amikor megláttuk a sok gyereket a szüleikkel, inkább odébbálltunk. Nem örültek volna, ha ott kezdem el enni a kölyköt. Úgy döntöttem, menjünk el fagyizni, persze úgy hogy én fizettem. Meg sem kérdeztem mennyit kér, egyből négy gombócot vállalt be Akiya. Nekem elég volt a kettő is, legszívesebben mást nyalogattam volna...
- Kölyök, biztos, hogy ezt meg bírod enni? - Őt elnézve, nem hiszem, hoyg belefér.
- Tuti. - Nagyot nyalt a legfelsőből. Olyan maradt a szája, csupa fagyi. Nem tudtam mit csinálni, elmosolyodtam, és ügyelve, hogy ne vegyenek észre lenyaltam. Hmm...epres. - Ha mégsem bírom, majd lepasszolom neked. - Naná. Elnéznéd, ahogy a fagyidat nyalogatnám.
Csörögni kezdett a telefonja, előkereste és amint meglátta, hogy ki hívja, fel sem vette. Már zavaró volt a csörgése.
- Nem veszed fel? - Légyszí...
- Nem... - ne már.
- Elég kitartóan csörget. Biztos fontos. - Gyerünk!
- Na, jó. - Végre kinyomta, arrébb ment és beszélni kezdett. Csak annyit halottam, hogy velem van és siet valahová.
Én meg ott ültem és vártam, hogy az én cicám visszajöjjön és felmenjünk hozzám. Végre egy nap amikor ketten lennénk. Visszajött, addigra már megettem a fagyimat.
- Van egy rossz hírem. - Csodás. - Nekem ma dolgoznom kell. - Hogy mi? Én felhívom az apját, hogy beteg vagyok, miközben itt bárki megláthat, erre nekidolgoznia kell...
- Nem úgy volt, hogy a mai napot együtt töltjük? - Ennyit arról, hogy feljön hozzám.
- Bocsi. Teljesen elfelejtettem. Ez az első napom, de már elkéstem. - Hogy lesz ebből rendes dolgozó felnőtt?
- Hol dolgozol?
- Az állatmenhelyen. - Lesütötte a szemeit. Szóval állatok között.
- Elkísérlek.
Nem mondott semmit, jobban is tette. Egy kicsit pipa voltam. És most mit fogok csinálni egész nap. Otthon üljek és nézzem a falat? Csendben mentem utána, tartva azt a tempót, amit ő diktált. Ha lassított én is, ha gyorsított, akkor én is. Nem akartam, hogy lásson, nem akartam, hogy bántsam. Igen ilyenért is képes lennék. Megpróbált nem foglalkozni velem, de látszott rajta, hogy mégiscsak érdeklem. Helyes.
Az ajtónál megálltunk és megragadtam vállát. Magam felé fordítottam, és a szemébe néztem. Azt akartam, hogy emlékezzen erre.
. Önző vagyok, ezért nem adlak senkinek. Te az enyém vagy. Ezt ne feledd soha!- Elmosolyodtam, ahogy a szemeit néztem, amiből nem tudtam kiolvasni semmit. Látszólag megzavartam. Nem csókoltam meg, de nem engedtem. Érezze, hogy törődöm vele.
- Megértettem. - Bólogatott kábultan, majd elengedtem. Valahogy beszédelgett, és eltávoztam.
Bántam, hogy nem kocsival vagyok, de hívtam egy taxit. Lassan kullogtam fel a lépcsőn, és sétáltam be a házba. Minden úgy maradt, ahogy hagytam, ez mondjuk nem is meglepő... Elpakoltam, amit előző nap nem, és leültem a nappaliba. Nem tudtam mit kezdeni magammal, amíg meg nem pillantottam a laptopot. Dolgozzunk, az eltereli a figyelmet. Amint bekapcsoltam, már is kaptam egy e-mailt. Nowaki volt az. Azt írta, hogy be kéne mennem a céghez, és ha tudnám, elvihetnék Akiyát is. Majd, hogy mikor végez a kölyök. Lassan telt el az az idő, amit egyedül töltöttem. Kéne egy lakótárs, vagy valaki, akivel ellenék. Talán... Akiya ideköltözetne. Nem tudom, mit szólnának a szülei, de egy próbát megér, nem.
Úgy indultam el Akiyáért, hogy azt terveztem, mikor vetem fel ezt az ötletet. De amikor már közel voltam, nem ilyen látványra számítottam. Akiya egy másik sráccal smárolt, méghozzá azzal a Daittal, vagy kivel.
Miután végeztek beszéltek két mondatot és az a hülye fasz elment. Odamentem a kocsival, és kinyitottam az anyósülés felöli ajtót. Elviszem az apjához, de többet nem csinálok. Ennyit arról, hogy oda költözzön hozzám. Mégis hogy képzeli? Vele töltöm az estéim, miatta eljátszom a beteget, és közben mással van?
- Figyelj, Akinobu...- ez volt az első, hogy megszólalt, de nem néztem rá. Tudtam mit akar mondani, de csak az utat figyeltem, és egyre gyorsabban mentem.
- Ne mondj semmit. Beviszlek apádhoz, utána hazamegyek egyedül. - közömbösen mondtam.
- Oké, de... - mit akar? Azt hiszem elég világos voltam. - nem mennél egy kicsit lassabban?
Ja, hogy ezt akarta. Hát igen, belvárosban 120-szal menni, nem valami bizalommelengető. Lassítottam, de még mindig nem néztem rá. Egyszerűen nem volt undorom.
Beértünk, és csendben mentünk fel a liftben. Lehajtott fejjel sétált. Megérdemli, hogy így érezzen. Kegyetlenül fáj, amit csinált. Szerettem. Szeretem, és ezt ő is tudja. Még sosem éreztem ekkora fájdalmat, amit most, de nem mutathattam ki. Nem tehettem. Bementünk az irodába.
- Sziasztok. - köszönt Nowaki. Mi csak mondtunk egy hellót és leültünk.
- Nos.. Arról lenne szó, hogy elmennénk egy üzleti útra, így hármasban. - mondta, kicsattanó örömmel.
Én nem megyek vele sehova. Ezek után nem. Ránéztem, most először, és kiguvadt szemekkel nézte az apját.
- Miért mi? - kérdeztem.
- Ennek is megvan az oka. Akiya itt fog később dolgozni, így jönnie kell, hogy tanuljon. És te Akinobu, pedig... - mert megdugtalak? Azt akarod, hogy mindenkivel azt tegyem, mint veled?- Az egyik legjobb emberem vagy. Könnyedén rá tudod venni az embereket, hogy belemenjenek a reklámokba. Ezért.
Ez hihetetlen. Miért velem történik meg mindez? Most, hogy megcsaltak, még együtt is kell utaznom vele. Remélem, egymás mellett kell ülnünk végig.
- Az útitervet odaadom nektek, nézzétek át. - átadott mindkettőnknek egy-egy papírt. Legszívesebben, már most visszamondanám. - Előre szólok, nem mondhatjátok le.
Na, ennyi. Halálra vagyok ítélve.
- Köszi. Én leléceltem. Szevasztok.
Tudták, hogy nincs jó kedvem, nem kérdezték miért. Akiya tudta, Nowaki meg ismert már. Nem akartam senkivel sem összefutni, beszélgetni, vagy bármi féle kommunikációt létrehozni.
Gyrosan mentem haza, és egy gyors zuhanyt vettem. Ledőltem az ágyamra, de nem akartam gondolkozni. Nem kellemes, ha az embert megcsalják, főleg, ha azt a valakit szereti. Utat engedtem könnyeimnek. Nem érdekelt semmi sem. Legszívesebben kimennék az út közepére...
Nehezen el tudtam aludni, amikor a telefoncsörgés ébresztett fel. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehet az, hajnali 3-kor.
- Hallo. - szóltam bele.
- Szia Akinobu. - Akiya...
- Honnan van meg a számom? - kérdeztem mérgesen.
- A papírról amit apám adott. Figyelj, én saj...- kezdte volna el.
- Nem érdekel, Daitnak magyarázd. - kinyomtam. Megpróált visszahívni, de kikapcsoltam a telefont. Vissza aludam, szerencsére mélye, így nem álmodtam semmit.
***2 hét múlva***
Na, ki a legpechesebb ember? Én, ez gyértelmű. Repülővel megyünk Amerikába, és egymás melletti széket kaptam Akiyával. Hagytam, hogy ő válassza ki a helyet, hogy ablak melletti-e. Alig vártam, hogy elinduljunk, aztán le is szálhassunk, nincs kedvem mellette ülni. Az utóbbi két hét borzalmas volt. Csak arra tudtam gondolni, hogy megcsalt. Nem tudtam tartósan lekötni magam, csak ezzel a munkával, de most nem volt elég. Mindig előbb végeztem.
Akiya sokszor hívott, de mindig kinyomtam a telefont. Egy csomó üzenetet hagyott, hogy sajnálja, de nem regáltam rájuk.
Fél órája repültünk, mikor jött az első sztyuárdesz. Egy igazi, feszülős ruhában, hosszú szőke hajú nő. Megkívántam, minden férfi megkívánta volna. Észrevette, hogy bámulom, egy kicsit biccentett a fejével a mosdó felé. Egy aprót bólintottam, hogy felőlem mehet. A többiek ebből mit sem vettek észre. Miután kiment, két percre rá én is utána. Belöktem a WC-be és vadul csókolni kezdtem. A szoknyáját felcsúsztattam, és elővette a "szerszámom". Készen álltunk mind a ketten, hozzá is láttunk. Jó volt, olyanyira, hogy azt hittem, kilökjük a repülő oldalát. Hogy ez a nő mit tud művelni a szájával. Lehet, hogy háromszor is elélveztem, amikor a kilincs mozogni kezdett. Azt hittem bezártuk, amikor kinyilott az ajtó.
Akiya volt az. Azt hiszem ez a repülőút rosszabb nem is lehetne. Legalább megtudja milyen érzés ha megcsalnak.
|
| Regusz | 2012. 07. 26. 22:42:56 | #22446 |
Karakter: Akiya Ogawa
Megjegyzés: Rékucimnak
(Bocsi, hogy ennyit kellet rám várni... Legközelebb igyekszem. Helyesírási hibák miatt is sorry^^")
- Szia, cica. – Mikor felismertem hangját, a nyakába vetettem magam. Két karomat szorosan köré kulcsoltam
- Hé, hé... nyugi, itt vagyok. – Bebújt mellém az ágyba és magára húzta a takaróm.
- Félek, féltem. Féltem, hogy nem látlak. Suttogtam fülébe elhaló hangon.
- Itt vagyok, már nincs semmi baj. Csak két nap volt. - Simogatta a hátam. Lassan engedtem egy kicsit a szorításból. Nem kellene még megfojtanom. Más terveim vannak vele ma estére... Szándékosan nekinyomtam ágyékom ágyékának, aminek rögtön észlelhető eredménye lett… Látszólag nagyon tetszett neki ez a kis mutatványom, de megpróbálta türtőztetni magát.
- Ez így nem lesz jó. – Ó, dehogy is nem cicám…
- De – Még közelebb férkőztem férfiasságához. - miért is jöttél? – Nekem is nehezemre esett ellenállni a csábításnak. A Hideg is kirázott közelségétől.
- Én... – Egy kicsit elgondolkodott. - nem tudom. Miattad. – Remek válasz! Úgy néz ki ma jó estéd lesz…
Megcsókoltam. Már nagyon vágytam ajkai érintésére. Kicsit meglepődött. Biztos furcsa volt, hogy most én kezdeményeztem, de nem igazán foglalkoztam vele. Kivételesen csak magamnak akartam jót.
- Akarod? – Kérdezte reménnyel teli hangon.
- Nem kérdés. – A Hátára döntöttem és azzal a mozdulattal rá is másztam.
- Mi történt veled? - kérdezte kuncogva. Az első pillanatban nagyon élvezte a dolgot, de aztán valami félelem csillant meg a szemégen… Ilyet sem láttam még tőle… Akinobu, a Sátán, a szex-mániás seggfej tartana valamitől? Később meg kell tudnom mi lehet az…
- Elvonási tüneteim vannak. – Válaszoltam félvállról odavetve, majd dörgött egy hatalmasat. Összerezzentem. Megfeledkeztem a kint tomboló viharról, így váratlanul ért. Fenébe… Utálom, hogy ilyen beszari vagyok… Csak Akinobu ne tudja meg. A mi kis játékunk majd eltereli a figyelmemet.
- Minden rendben? – Érdeklődött.
- Igen. – A nyakához bújtam és óvatosan szívogatni kezdtem, na nem olyan durván, hogy meglátszódjon. Túl feltűnő helyen lenne a foltocska… Annyira szemét még én sem lehet.
Ajkaimmal és nyelvemmel bejártam egész felsőtestét. Aztán megint belém bújt a kisördög és csináltam neki egy meglepetés ajándékot a kucs csontjára.
Megpróbáltam szexin lehúzni a sliccét. Valószínűleg sikerült is, mivel kigúvadó szemekkel figyelt. Miután végeztem a mutatvánnyal lekapta rólam a pizsama felsőt. Végig simította a mellkasom, én pedig lehajoltam. Nyalogatni kezdtem a férfiasságát, majd bekaptam és a mennybe röpítettem. Mikor elélvezett felhúzott magához és lesmárolt. Pfujj!!! Az egy dolog, hogy az én számban van a cucc… De hogy a csók által a saját szájába kerüljön?! Bllöö…
Miután elengedte ajkaimat megfordított. Most ő volt fellül. Gyorsan leszedte rólam a maragék ruhát is. Megcsókolt és lejjebb ment. Nyelvét végighúzta hasamon –beleborzongtam - majd a csípő csontomnál babrált valami. Közben tágítani kezdett. Érdekes módon egyre jobban élveztem. Hírtelen felemelte lábaim és behatolt. Hatalmas, artikulátlan nyögés hagyta el számat, de ezt már nem a fájdalom idézte elő… A Francba is… Kurva jó ez a pasi. Megőrjít.
Közben vadul csókolt, én pedig tíz körömmel kapaszkodtam a hátába. Az elkövetkezendő pár napban biztos kellemes élmény lesz számára a fürdés…
Miután kellő képen kidisznólkodtuk magunkat elterült mellettem. Én még kicsit ziháltam. De muszájnak éreztem kimondani a gondolataim.
- Hiányoztál. – mondtam. Halkan felkuncogott..
- Szóval csak a szexre vagyok jó mi? – Ó, nem csak arra… He gonna be my sex machine… Gyengéden megcsókoltam.
- Le kéne fürdeni... –Jelentettem be szemlesütve. Nem tagadom, ismát voltak hátsó szándékaim.
- Fürdesselek meg? Erre már felcsillant a szemem. És beindult a fantáziám.
Átmentünk a fürdőbe és ott sem kímélt. Nem vagyok vallásos, de ilyenkor hálát adok a Jóistennek, hogy anyámék szobája nagyon messze van az én lakóteremtől.
Miután végeztünk visszamentünk lefeküdni. (Nem úgy!) Elfáradtunk mind a ketten, aludni akartunk.
- Holnap nem lesz iskola. Muszáj menned dolgozni? – Kérdeztem tőle félálomban.
- Megtudom oldani. – motyogta. Adtam neki egy jóéjt puszit és valószínű, hogy ebben a pózban aludtunk el.
Viszonylag korán, már hét órakor fenn voltunk. Akinobu aludt volna még egy kicsit, de én nem mertem kockáztatni… Mégis egy házban voltunk a szüleimmel. Nagy nehezen rávettem, hogy aggasson magára valamiféle ruhaneműt. Aztán előkereste a mobilját földön heverő nadrágjából és felhívta apát… A szobámból… Nagyon beteg hangon előadta miért nem bír bemenni dolgozni. Apa persze naivan el is hitte neki. Ez után már csak azt kellet megvárni, hogy a szüleim lelépjenek. Szombat volt, nem kellet tartanom, attól, hogy anya esetleg berobog felkelteni. De a biztonság kedvéért Akinobut beirányítottam a szekrényembe.
Nyolc felé felszívódtak apámék. Mi pedig nyakunkba vettük a várost. Minden létező helyet bejártunk, ami távol esett a cég főépületétől és anyám munkahelyétől.
Ki akartam menni a játszótérre is. De amikor kiértünk szembesültem a gyerektömeggel. Höhöhh… A kölykök előtt csak nem kéne smacizni. És a szülőknek sem tetszett túlságosan a társaságunk, szóval sietősre vettük. Elmentünk fagyizni is. Négy gombócot kértem, mivel Akinobu állta az egészet.
- Kölyök, biztos, hogy ezt meg bírod enni? – Nézett rám kételkedve.
- Tuti. – Nagyot nyaltam a felső gombócból. A szám szexin fagyis maradt. Akinobu kajánul elmosolyodott és egy gyors mozdulattal lenyalta. Felállt a hátamon a nem létező szőr. Nyugi Akyia, nyugi! Nem izgulhatsz fel az utca kellős közepén! Gondolj valami kellemetlenre… Mondjuk a mennydörgés… De arról is csak az előző éjszaka jutott az eszembe. Szörnyű. – Ha meg mégsem bírom, majd lepasszolom neked. – Akinobu csak felkuncogott.
A mobilom csörgése mentette meg az életem. Gyorsan elővadásztam a farmerem zsebéből. Megnéztem a kijelzőt. Ó, ne... Rin… Nem akartam felvenni, de Akinobut lassan kezdte idegesíteni.
- Nem veszed fel?
- Nem…
- Elég kitartóan csörget. Biztos fontos. – Rinnek minden fontos.
- Na jó. – Kicsit arrébb vonultam és felvettem.
- Na végre! Mi Tartott Eddig Akyia?! – Hangja tele volt szemrehányással.
- Hát… Csak… - kezdtem volna magyarázkodni.
- Hát csak mi?
- Akinobuval vagyok.
- Ó, így már értem. – Megtört a jég, rögtön éreztem, hogy érdekli a dolog. – Ha beértél a menhelyre, mindent el kell mesélned. Oké?! – Ez inkább parancs volt, mint kérdés. De a Francba is. Elfelejtettem, hogy dolgoznom kell menni.
- Rin, lehet, hogy kicsit késni fogok.
- Szivi, már most fél órás késésben vagy.
- Nem baj. Ments ki valahogy. Sietek. – Azzal letettem.
Visszasiettem Akinobuhoz, aki addigra már megette a saját, két gombócát. Egy padon ült és csak rám várt.
- Van egy rossz hírem. Nekem ma dolgoznom kel. – Látszólag nem tetszett neki a dolog, aminek hangot is adott.
- Nem úgy volt, hogy a mai napot együtt töltjük? – Hányta a szememre.
- Bocsi. Teljesen elfelejtettem. Ez az első napom, de már elkéstem… - Megcsóválta a fejét, el sem tudtam képzelni, hogy mire gondol.
- Hol dolgozol?
- Az állatmenhelyen. – Lesütöttem a szemeim.
- Elkísérlek.
Nem válaszoltam semmit, csak csendben elindultam. Ő jött utánam. A hangulat nyomottá vált. A feszültség kettőnk között a kétszeresére nőt, de rossz értelemben. Egész úton mögöttem jött, ha lassítottam ő is. Nem engedte, hogy ránézzek. Rövid időn belül meguntam a szarakodását és megpróbáltam nem foglalkozni vele. Több, vagy inkább kevesebb sikerrel.
A menhely bejárati ajtójáig kísért. Ott megragadta a vállam és maga felé fordított. Mélyen a szemembe nézett. Közel hajolt, az orrunk összeért.
- Önző vagyok, ezért nem adlak senkinek. Te az enyém vagy. Ezt ne feledd soha! – Pimasz mosolyra húzta tökéletes ajkait. Nem csókolt meg, de nem is engedett.
- Megértettem. – Bólogattam kábultan. Lassan kieresztett karmai közül, én meg, mint egy törött szárnyú kismadár, bevergődtem az épületbe.
Rin már várt rám. Veszélyes aura lebegett körülötte. Ajajj. Ha eddig nem ölt meg, akkor most végem.
Majd leszedte a fejem, de mikor elkezdtem neki regélni és eljuttottam a zaftosabb részletekig, megenyhült. Résnyire nyílt szájjal és elkerekedett szemekkel figyelt. Ami elég érdekes látványt nyújthatott, mikor a menhely vezetője ránk nézett. Ugyanis a boxokat takarítottuk közben.
Dél körül kaptam egy SMS-t apámtól. Munka után be kell mennem a céghez. Valami fontosat akar mondani. Azt is írta, hogy Akinobu értem jön és bevisz. Remek... Most már felfogadta bébiszitternek is… Mondjuk, esti mesét olvashatna. Aztán játszhatna velem egy kicsit… De fordított sorrendben is megfelelne.
Délután, mikor végeztem az épület előtt vártam Akinobura. Rin gyorsan lelépett, sietnie kellet valahova. Leültem a járda melletti fűre. és elkezdtem zenét hallgatni.
Hátulról valaki gyengéden befogta szemeim. Azt hittem, hogy Ő az, de mikor felálltam és megfordultam megfagyott bennem a vér.
Dai sziluettje tornyosult fel előttem. Önelégült mosollyal a képembe röhögött. Mielőtt elmenekülhettem tőle, megragadta mind a két karom és lesmárolt. Durvavolt és erőszakos. Hiába próbáltam ellökni magamtól, a köztünk lévő 30 centi és 20 kiló meghiúsította terveim. Majd mikor befejezte kínzásom ellökött. Kibillentem egyensúlyomból, de nem estem el.
- Ez mire volt jó?! – Ziháltam a dühtől.
- Tudni akartam, milyen smárolni egy buzival. – Sarkon fordult és otthagyott.
|
| Réka10 | 2012. 07. 21. 19:18:45 | #22328 |
Karakter: Akinobu Nishiyama
Megjegyzés: Bogyesznek.
Remélem tetszik... ^^
Boldogan vezettem a munkahelyemre. Jól esett ez a kis gonoszság; még ha nem is volt teljesen az. Hikari nem köszönt, nem is foglalkoztam vele. Régebben jó volt, de most már itt van nekem Akiya. Borzalmas volt ma dolgozni, nem is tudtam koncentrálni, végig az ajtót néztem. Mire vége lett a munkaidőmnek, fél feladatomat sem csináltam meg. Ritkán volt olyan, hogy haza visszem a munkát, de most muszáj lesz.
Gyorsan kiértem az irodából, egyenesen hazmentem, és gyakorlatilag futottam a lépcsőn, nem is értem, miért. Az ajtónál jöttem rá, hogy Akiyát vártam, hátha megint itt lesz, hogy várni fog rám. Fájdalom ütött meg, mikor az üres ajtót pillantottam meg. Beléptem a házba, lepakoltam, és kerestem valami alkoholt, hátha segít. Mikor nincs itthon? Amikor kellene... Inkább futni megyek. Átöltöztem a "futós" ruhámba, felkaptam a feltöltött iPodomat és indultam.
Megint a játszótérren szaladgáltam, nem is gondolkoztam, hogy hova jöjjek, csak úgy reflexből mentem. Nem tudom hanyadszor futottam körbe, de még mindig tele volt a fejem a kusza gondolatokkal. Egy kicsit leültem pihenni, amikor egy nagyon szerelmes párocskát láttam meg a szomszédos ülőhelyen. Belém mart a féltékenység, hogy ők együtt lehetnek, szabadon. Mérgembe még kétszer megkerültem a teret, majd haza mentem.
Otthon lezuhanyoztam -egyedül- és neki láttam befejezni a dolgokat. Elaludhattam, mert reggel a kanapén ülve ébrettem. Megfájdult a hátam, és éreztem, hogy ez a mai nap borzalmas lesz. Szerencsésen beértem, de a mai hiányérzet más volt, mint amikor otthon hagyok valamit. Erősebb és rosszabb. Nem foglalkoztam senkivel, lehúztam a rolót. A laptopon befejeztem a munkát és csak ültem, nem gondolkodva. Halk kopogás zavarta meg koncentárcióma, miközben a falon néztem egy repedést.
- Gyere be.
Nowaki volt... Ennél jobb már nem is lehet.
- Mi a baj Akinobu? Lehangolt vagy. - aggodalmas tekintete volt, ami nagyon zavart. Azért mert egyszer megdugtam nem kell velem törődnie.
- Csak fáj a hátam. Rosszul aludtam. - Hagyj békén. Kérlek...
- Miért nem mész haza? - kérdezte a legnagyobb közönbösséggel. Ez valamit akar. Nem szokott ilyen lenni.
- Tényleg? - nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet csinál.
- Persze. Majd megcsinálod máskor a munkád. Rádfér egy kis pihenés. - nem tétováztam, össze is szedtem a cuccomat és indultam. Később kezdtem el azon agyalni, hogy miért teszi ezt velem. Hálából tenné, amiért a fia nálam volt, és nem részegen fetrenget az egyik sikátorban? Nem sokáig gondolkoztam ezen, örülök, hogy eljöhettem.
Amint beléptem, akkor esett le, hogy nem fogok tudni semmit sem csinálni. Mivel fogom elütni az időt? Senki nincs akit felhívhatnék, hogy igyunk meg valamit, akihez lenne kedvem, annak meg nincs meg a száma. Borzalmas.
Eltelt a délután, jött a vihar. Természetesen nekem most kellett megindulnom sétálni. Milyen zombi lettem egy fiú miatt. Basszus a macskám miatt nem voltam ilyen szomorú, holott az meghalt. Én meg nem láttam Akiyát két napja és máris depressziós vagyok. Ez is csak én lehetek. Mire felnéztem egy ismerős háznál álltam.
Csak néztem az épületet, gondolkozva, hogy miért is jöttem ide? Azt mondta gondolkoznia kell, és majd keresni fog. Mi van akkor, ha nem is akar többet látni. Ha azt mondja vége, takarodjak az életéből? Nehezen élném túl, talán meg sem tudnám tenni. Ő az egyetlen aki ismer, aki iránt érzek valamit, aki egy kicsit is fontos nekem. Megváltoztatott, még ha nem is tudja. Más ember lettem, és nem tudom, hoyg melyik az igazi, a régi Akinobu, vagy az új...
Nem néztem körbe, elkezdtem mászni a kerítésen. Rákezdett az eső, dörgött az ég és villámlott. Tudtam hova kell menne, még ha csak egyszer voltam itt. Tisztelem Nowakit, amiért nem bízik az őrkutyákban. Odaértem az ablakhoz, amit éppen hogy elértem. Egy picit löktem meg és máris kinyilott. Ez a kölyök még viharban sem csukja be az ablakát?
Egy lépést tettem előre, azonnal nyikorogni kezdett a padló. Láttam amint összeébb húzza magát Akiya. Leültem az ágya szélére, és szegény majdnem infarktust kapott.
- Szia, cica. - suttotgam a fülébe. Most tűnt fel, hogy mennyire is hiányzott. Az illata, a teste, az arcának vonala, selymes haja. Mikor felismerte a hangomat körém fonta kezét, úgy hogy majdnem megfulladtam.
- Hé, hé... nyugi, itt vagyok. - bebújtam mellé az ágyba. Egyre erősebben szorított, és elcsukló hangon mondta.
- Félek, féltem. Féltem, hogy nem látlak.
- Itt vagyok, már nincs semmi baj. Csak két nap volt. - Simogattam a hátát.
Lassan engedett az embrió pozícióból és minnél közelebb férkőzött hozzám. Mondanom sem kell, hogy mikor az ágyékunk összeért egyből merevedésem lett.
- Ez így nem lesz jó.
- De - közelebb nyomta a péniszét az enyémhez - miért is jöttél? - kérdezte.
- Én... - most megfogott - nem tudom. Miattad.
Megcsókolt. Akiya engem, és nem fordítva. Leesett az állam. Nagyon ki lehet éhezve szegény.
- Akarod? - kérdeztem.
- Nem kédés. - döntött a hátamra.
- Mi történt veled? - kérdeztem kuncogva. Ilyet még nem csinált, hogy letámadott. Remélem nem akarja ő csinálni...
- Elvonási tüneteim vannak. - majd dörgött egy hatalamasatt. Azt hittem kettéhasad az ég. Akiya megijedt és láttam a szemében, hogy valami nincs jól. Talán... fél a mennydörgéstől?
- Minden rendben?
- Igen. - bújt a nyakamhoz, majd szívogatni kezdte és csókolgatni. Lassan gombolta ki ingemet, és minden egyes porcikámat bejárta a szájával vagy a nyelvével. Egyre jobb lesz.
Már a nadrágomnál járt, a sliccemet kezdte lehuzni, de valami elképesztően szexin. Mire lehúzta, a pólójához nyúltam és levettem róla. Végig simítottam a mellkasát, és ő lehajolt. Nyalogatni kezdte a férfiasságomat, majd bekapta és valami fenomenális érzést nyújtott. Mikor elélveztem, felhúztam magamhoz és átfordultunk.
Most én voltam felül, és kezdtem el vetkőztetni. Mikor minden lekerült róla, megcsókoltam és lejjebb mentem. Nelvemet végighúztam hasán, majd a csípőcsontájál megálltam és elkezdtem szívni. Legyen valami emléke. Közben tágytani kezdtem, és egyre jobban élvezte. Miután befejeztem a vámpírosdit, felhajtottam lábait és behatoltam. Nyögött egyet, de láttam rajta, hogy élvezi. Szinte már tudomást sem vett a kinti viharra.
Közbe csókoltam ahol értem, ő a hátamat kaparta, de úgy, hogy szerintem meg is látszik. Beleélveztem, majd elkezdtem vele is foglalaskodni. Egyre jobban bírja. Mikor kellőképpen kifáradtunk, elfeküdtünk egymás mellett.
- Hiányoztál. - mondta és nekem kuncognom kellett.
- Szóval csak a szexre vagyok jó mi? - kérdeztem, mire megcsókolt, de szenvedéllyel, inkább romantikusan.
- Le kéne fürdeni... - mondta szemlesütve.
- Fürdesselek meg? - kérdeztem, mire felcsillant a szeme.
Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Mire készen lettünk, megint kifáradtunk, de most inkább aludni akartunk. Már félálomban voltam mikor Akiya megszólalt a karjaim között.
- Holnap nem lesz iskola. Muszáj menned dolgozni? - a kis mohó...
- Megtudom oldani. - motyogtam, majd forgolódott egy kicsit és egy másik szájat éreztem az enyémen. Így aludtunk el, egymást ölelve, mintha ez lenne az utolsó napunk. Milyen egy kis nyálas pöcs lettem....
|
| Regusz | 2012. 07. 21. 12:15:41 | #22324 |
Karakter: Akiya Ogawa
Megjegyzés: Rékucimnak
Bocsi, a helyesírási hibákért:)
Olyan jó puha volt az ágy, a takarót egészen a fülemig felhúztam. Még nem volt kedvem felkelni. A tegnapi nap csak egy szép álomnak tűnt és nem akartam, hogy véget érjen. A párnán érződött Akinobu illata. Minden olyan békésnek tűnt.
- Hahó, fel kéne kelni. Ma még iskola van. - Lassan nyitottam ki a szemeimet, majd lassan felfogtam mit is mondott. Teljesen elfelejtettem, hogy ma még tanítás van. Francba… Viszont legalább azt megtudtam, hogy nem csak álmodtam az egészet.
- Bassza meg.. – Halvány mosolyra húztam a szám. Megdörzsöltem szemeim és csak akkor vettem észre, hogy kezében egy tálkát tart.
- Nyugi, van még időd. Hoztam kaját is. – Meglepődtem, de „kaja” címszó alatt nem tudtam, hogy mire számítsak. Nem igazán bízok a főzőtudományában. Azért reméltem, hogy nem akar megmérgezni. Mikor átadta az öblös edénykét láttam, hogy csak zabpehely. Huhh… Nagy kő esett le a szívemről.
Akinobu ki ment a szobából, egyedül maradtam. Felültem törökülésbe, miközben alapos figyelmet fordítottam arra, hogy a lábam véletlenül se takarjam ki. Megeszegetem a meglepetés reggelim. és az éjjeli szekrényen lévő órára néztem. Ideje lesz kikászálódni az ágyból.
Mielőtt elhagytam volna a hálót levettem a farmerem. Póló már úgy sem volt rajtam, szóval nem sokat számított, de talán javított kicsit az összképen.
Akinobu a pultnak támaszkodott és éreztem, hogy engem fixíroz. Ohh, szóval bejön neki az alsógatyám.
- Elmegyek lezuhanyozok. – Jelentettem be. Amikor elindultam felnevetett. Kócos fejem ráfordítottam.
- A másik irányban van. – Nem szóltam semmit, csak megfordultam és megindultam a helyes irányba.
Levetkőztem és megnyitottam a csapot. Jó tágas zuhanyzó volt, akár ketten is elfértünk volna benne. Hüm.. Ez nem is olyan rossz ötlet.
Ahogy áztattam magam, teljesen ellazultam a meleg víz hatására. Hirtelen, a semmiből két kar fonta át a derekam. Csendes szívinfarktust kaptam.
- Nyugi, én vagyok. – Duruzsolta fülembe Akinobu és fejét a vállamra hajtotta. Zavartan felnevettem.
- Még így sem zuhanyoztam...- Ez vagy gondolatolvasó, vagy az évek során már kifejlődtek a receptorai…
Maga felé fordított és megcsókolt. Érzéki volt és izgató. Alig akartam abbahagyni. Keze egyre lejjebb csusszant a hátamon. Amire észbe kaptam már elkezdett tágítani. Most sokkal kevésbé fájt, mint legelőször. Biztos a víz is segített ellazulni. Meg már nem volt bennem olyan mértékű stressz sem.
hirtelen megfordított és behatolt. Ezt azért már megéreztem, de valamiért élveztem is.
Belém élvezett egy párszor kezével elkezdett dolgozni férfiasságomon. Nekem sem kellet túl sok.
Miután végeztünk lefürödtünk rendesen is.
Gyorsan felöltöztünk, majd elindultunk. Nem vezetett túl gyorsan.
- Akiya. Megértem, ha most zavarodott, vagy, de én nem szeretnék rád erőltetni semmit. – Nem nézett rám, a vezetésre koncentrált.
- Nem...én... gondolkoznom kell... – Nem tudtam mit reagálni. Egészen magába bolondított… De féltem attól, hogy ő mit érez. Azt állítja kedvel és kötődik hozzám… Nem akarok pofára esni…
- Oké. Ha eldöntötted, tudod, hol lakok.
Odaértünk, viszonylag közel parkolt az iskola bejáratához. Vártam, hogy mondjon, vagy csináljon valamit, de nem mozdult. Végül kiszállt és odaadta a táskám a csomagtartóból.
- Jaj ne... – mondtam, mire felnézett.
- Mi az? - kérdezte. Nem értette mi baj van.
- Mi van köcsögök, meg volt a reggeli menet? – Dai jelent meg tőlünk pár méterre. Csípőre tette kezét és nagyon önelégült arcot vágott megnyilvánulásához.
- Igen, anyád jól tud szopni. - Kiabálta vissza, mire a többiek felnevettek, vagy sziszegtek. Az én számon is kiszaladt egy halk kacaj, de rögtön lehervadt a mosoly arcomról, mikor Dai megindult felénk és arca a vörös egy új árnyalatában pompázott.
- Mit mondtál anyámról? - kérdezte, és idegesnek tűnt. Kezdtem félni… Akaratlanul is közelebb húzódtam Akinobuhoz. - Azt, hogy jól szop. - külön hangsúlyozott minden szót.
- Tudod, hogy kivel szórakozzál! Inkább menj és kurd seggbe Akyiát. – Kezdett eldurvulni a dolog.
- Hidd el, előbb tenném meg mint, hogy egyáltalán hozzád érjek. - Ez kiverte a biztosítékot nála. - De - vágott a szavába még mielőtt megszólalt volna - , ha egy ujjal is hozzá mersz érni, úgy seggbe raklak, hogy két hétig nem fogsz tudni menni. Most pedig el lehet menni. – Szóval rá jött mi történt a csuklómmal.
Sokan csak nevettek ezen, ő pedig elvonult. Még közelebb lépett hozzám Akinobu.
- Ki ez a fasz? - kérdezte elég hangosan, hogy hallja ő is.
- Dai. – Féltem Dai reakciójától. Biztatásra volt szükségem és ránéztem Akinobura.
- Nyugi nem fog bántani. – Átnyújtotta a táskám, aztán adott a számra egy puszit. Elpirultam, de csak később jutott eszembe, hogy ezt esetleg más is láthatta. - Legyen jó napod! – Beült a kocsijába és elhajtott.
Elindultam a bejárat felé, de mielőtt átléphettem volna a küszöböt Rin barátnőm elkapott. Karjai körbefonták nyakam és elkezdett az iskola épülete mögötti parkos terület felé rángatni. Ott leültünk egy padra. Rögtön el kezdett faggatni. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet neki kitálalni. De muszáj volt megosztanom valakivel az érzéseim.
- Mond már el, hogy ki volt az a pasas! – Szólt rám felháborodottan.
- Akinobu Nishiyama. Apám cégénél dolgozik.
- És mi van köztetek? – Cinkos mosoly ült az arcán. Meglepődtem kérdésére. Ilyen gyorsan rájött volna a dolgokra? – Mármint láttam valamit, ami elég félreérthetetlen volt.
- A puszira gondolsz? – Tenyereimbe temettem az arcom.
- Aham… Szóval mi történt? – egyre izgatottabb volt.
- Hát, azaz igazság, hogy nem tudom. Egyéjszakás kalandlak indult…
- MI??? – Leesett az álla. – Ti már… ?
- Igen… De eleinte megpróbáltam rá gondolni. Aztán úgy éreztem, hogy muszáj lesz beszélnem veled. Végül felkerestem. És beszélgettünk én meg egyre jobban kötődtem hozzá.
- És most jártok?
- Nem… Kérlek, hagyd, hogy végigmeséljem.
- Oké, bocsi.
- Utána meg apa meghívta vacsorára. És akkor majdnem dugtunk… a szobámban… De aztán anya bekopogott én meg szívrohamot kaptam. – Ezen mosolygott egy kicsit, visszagondolva én is elég viccesnek találtam. – Aztán tegnap megint átmentem hozzá. És tegnap is beszélgettünk. Estefelé elaludtam és nem keltett fel. Reggel pedig csinált nekem kaját, utána meg a zuhanyzófülkében összebújtunk… - Jelentőségteljesen elhallgattam. Hüm… Nem is olyan rossz kielégülten iskolába menni.
- Komolyan?
- Igen.
- De még mindig nem értem… Mi van köztetek? Amúgy nem idős kicsit hozzád?
- Ha jól emlékszem 25 éves, 7 év az nem olyan vészes. És hogy mi van köztünk? Jó kérdés… Még azt sem tudom mit érzek. Akinobu egy kibaszott nagy seggfej. Önző és önelégült. De velem néha nagyon figyelmes… Gondolom hallottad, hogy kiosztotta Dait a csuklóm miatt…
- Aha. – Mind a ketten elhallgattunk. – Szereted őt? – Rám nézett, nagy, barna szemeivel? – Zavartan felkuncogtam.
- Talán… Lehet… - Mély lélegzetet vettem. . Igen…
- És ezt miért ne mondod el neki is?
- Mert két férfi kapcsolata bonyolult. Nem élhetnek együtt feltűnés nélkül. Ráadásul még kiskorú vagyok.
- Csak a kifogásokat keresed, mert nem mered vállalni a következményeket.
- De…
- Nincs de! – Vágott a szavamba. – Gondolj át alaposan mindent, most egy pár napig ne találkozzatok. És az idő mindenre megadja a tökéletes választ.
Becsöngettek, mi pedig futólépésben elindultunk az óráinkra. Végigszenvedtem a napot, de csak akkor tudatosult benne, hogy mekkora bajban vagyok, mikor otthon anya fogadott táskás szemekkel, kialvatlan arccal. Jajj ne… Megint máshol éjszakáztam és nem is tudta, hogy hol vagyok.
Mikor meglátott nem volt mérges, inkább megkönnyebbült. Felállt és szorosan átölelt. Tudom, hogy félt. Tudom, hogy én vagyok az egyetlen gyereke és aggódik értem. De most tényleg véletlen volt…
- Sajnálom. – mondtam, mikor kicsit engedett a szorításból.
- Kérlek, ne csinálj többet ilyet! Halálra aggódtam magam. Még szerencse, hogy reggel Akinobu visszahívott, már azon gondolkodtam, hogy értesíteni kéne a rendőrséget. – Tartozom egyel Akinubunak.
Még egy kicsit ölelgetett, de aztán engedte, hogy menjek tanulni. Befeküdtem az ágyamra és elkezdtem csinálgatni a leckét. Nem haladtam túl sokat, mivel minden második pillanatban azon kaptam magam, hogy Akinobura gondolok. Ez nem mehet így tovább.. A-a… Valamit muszáj lesz kitalálni. Senkinek sem jó, ez az állapot.
Este korán lefeküdtem és eldöntöttem, hogy megpróbálom kizárni a gondolataimból Őt, és mindent, ami vele kapcsolatos.
Talán kéne valamilyen figyelemelterelés. Lehet, hogy mégis elmegyek Rinnel az állatmenhelyre dolgozni.
Eltelt egy egész nap, úgy, hogy nem láttam Akinobut. Huhh, hogy bírtam ki?
Délután elmentem Rinnel a menhelyre. Egész normálisnak néztek ki az alkalmazottak.
Rengeteg állatot láttam, de egy kifejezetten belopta magát a szívembe. Egy fekete –vörös kiscicát. Alig lehetett másfél hetes. Nem volt anyja, a gondozók fecskendővel etették. Őt nagyon szívesen hazavinném, kár, hogy apa allergiás az állatszőrre.
Még egy nap eltelt nélküle. Már hiányzott… De elterelte a figyelmemet róla az esti, hatalmas vihar. Erősen fúlt a szél, az eső zuhogott. Villámlott és dörgött. Nem szeretem beismerni, de… utálom a mennydörgést. Rettegek tőle… A fejemre húztam a takarót. Úgy legalább nem láttam semmit. A füleimet befogtam és összehúztam magam magzati pózba. Kicsit szégyelltem magam a gyávaságom miatt, de abban a helyzetben nem foglalkoztam vele.
Zajt hallottam, a padló nyikorgott. Nem mertem megnézni, hogy mi lehet az. Aztán valaki leült az ágyam szélére, majd ki ugrott a szívem a helyéről.
- Szia, cica – suttogta a fülembe Akinobu.
|
| Réka10 | 2012. 07. 19. 00:47:47 | #22274 |
Karakter: Akinobu Nishiyama
Megjegyzés: Reginek.
Remélem jó lett, a hibákért bocsi. : )
- Mondd Akinobu, te voltál már szerelmes?
- Nem tudom.. Vagy legalábbis nem emlékszek. - pontosan emlékszek, hogy nem.
Hasára fordult, és belefúrta a fejét a párnába. De tényleg. 25 éves vagyok és csomó partnerem volt, de még senki iránt nem éreztem így. Sőt, sehogy nem éreztem, talán egy kis tetszést. Nem tudtam volná mással elképzelni az életem.
- És te voltál már szerelmes? - kérdeztem, reménykedve, hogy nem tapasztaltabb, mint én. - Akiya. - Nem válaszolt, azt hittem elaludt. Kicsit megbökdöstem az oldalát, mire ő nevetni kezdett. Ezt nem értem... - Most miért nevetsz?
- Se-se-semmi. - Nem bírta végig mondani, de én nem hagytam abba. Most esett le, hogy mi is van.
- Áááá! Már értem. - Óvatosan lefogtam és simogatni kezdtem a nyakát, a hasát, bármiét ami szabad volt. Nagyon élveztem, és legszívesebben neki estem volna. - Csikis vagy? - tudom hülye kérdés, de mégis feltettem.
Már rendesen terrorizáltam szegényt, még a pólóját is levettem. Képes lennék rá? Még akkor is ha csak én érzek iránta valami? De ha nem akarja, akkor szól, remélem. Nem akarom kényszeríteni. Megfogtam a kezeit, de vigyázva csuklójára, ha fájna és megsimogattam az arcát. Hibátlan volt és puha. Beletúrtam hajába, látni akartam az egész arcát. Haja selymes volt, lassan túrtam, érezve minden hajszálat, ahogy érintkezik a kezemmel.
Egy halk sóhaj szaladt ki a száján, amit nem tudtam mire vélni. Azon kaptam magam, hogy mosolygok mint egy szerelmes tini, és nem tudom abbahagyni. Ha ilyen a szerelem, akkor még is csak tetszik. Elengedtem kezeit, és megfogtam arcát. Kicsit felemeltem és megcsókoltam. Vágytam már erre. De nem tudtam tovább csinálni. Nem akarom bántani. A testem persze már készen volt mindenre, és mégis volt önuralmam, hogy visszafogjam magam.
Visszafektettem, és betakartam, ha már lefektettem. Melléfeküdtem, mire ő becsukta szemeit és közelebb bújt. Átöltem, és simogattam a hátát. Nem gondoltam, hogy valaha ilyet fogok csinálni, de be kell vallanom jól esett. Vállamhoz fúrta az arcát majd mélyebbet lélegzet. Biztos aludni akar, ezért megpróbáltam elhúzódni, hoyg nagyon teret adjak neki, csakhogy nem volt olyan könnyű.
- Ne hagyd abba... Kérlek.. - motyogta álmos hangon, és közelebb bújt. Ismét átöltem arra gondlva, had legyen jó éjszakája fájdalomtól mentesen.
- Szeretlek kölyök. - magam sem tudom miért mondtam.
Reggel előbb keltem fel. Ahogy kifelé mentem kávét inni, megláttam a telefonját, hogy villog. Kíváncsi lettem, hiszen nem szokott magától így jelezni. Természetesen nem magától villogott. A drágalátos anyuka hívta. Nem olyan sokszor csak ötször. Nem tudtam, hogy mit csináljak, visszahívtam.
- Jajj kisfiam, hol vagy? - aggódó volt, képzelem mennyit aludhatott este.
- Jó reggel, Akinobu vagyok. Akiya itt van nálam.
- Miért van ott? - kérdezte zavartan. Hát most nem lesz szükségem magyarázatra.
- Nem történt vele semmi gond, nyugodjon meg. Összefutottunk és felhívtam, hogy nálam beszélgessünk. Közbe még főztünk is valamit. Aztán elálmosodott és elaludt.
- Huh, nagyon aggódtunk érte. Köszönöm, hogy vigyázott rá. - megkönnyebbült. Én sem tudom, mit csináltam volna, ha eltűnik. - De ma iskola van.
- Elviszem, nem probléma.
Letettük a telefont, és folytattam az utam. Megittam a kávémat és észrevettem, hogy már kelnie kéne. Csináltam neki reggelit, de csak zabpelyhet. Nem akarom, hogy ételmérgezésben haljon meg.
Bevittem neki, és melléültem. Édes volt, ahogy aludt, a haja az arcába hullott, elsöpörtem onnan.
- Hahó, fel kéne kelni. Ma még iskola van. - Lassan nyitotta ki a szemeit, majd hirtelen felült. Majdnem kilökte a kezemből a tálat.
- Bassza meg.. - motyogta és megdörgölte a szemeit.
- Nyugi, van még időd. Hoztam kaját is. - Meglepetten nézett rám. Hiába, neki köszönhető ez a változás. Igen, ő az első akinek reggelit is hoztam. Eddig csak kirugdostam az embereket az ágyból, de ez más.
Elmentem, hagytam, hogy megegye a kaját. Kicsit összébb pakoltam a konyhában, mert tegnap elmaradt. Egy kicsit megálltam a pultnak támaszkodva, és elgondolkoztam mi is volt este. Azt mondtam neki, hogy szeretem. Tényleg így éreznék? Én, akinek eddig semmi érzelme nem volt, és egyedül a munka miatt kelt fel minden nap? Én, aki nap mint nap mással dugott, lecserélné azt az életet az ilyenre? Ő rá? Azt hiszem igen. Megtenném mind érte.
Lassú lépteket hallottam, majd meg is jelent Akiya. Kócos volt, és egyedül egy gatyában volt. Kihozta a tálat, de mégis kerülte a tekintetem. A tegnapi miatt?
- Elmegyek lezuhanyozok. - mondta és elindult az ellenkező irányba. Nevetnem kellett.
- A másik irányban van. - Nem mondott semmi, csak megfordult és most már a helyes irányba haladt.
Halottam amint megnyitja a vizet. Hirtelen arra gondoltam, hogy nekem is kéne zuhanyozni, de ez most más hogy. Beléptem a fürdőbe, és levetkőztem. Lassan Akiya mögé léptem és átkaroltam. Összerezzent, amit megértek, nem mindenki számít arra, hogy zuhanyzás közben hátulról megölelik.
- Nyugi, én vagyok.
Vállára tettem a fejem és átöleltem. Nem gyakran csinálok ilyet. Zavartan nevetett fel.
- Még így sem zuhanyoztam...- Elgondolkodott. Nem tudom mi járt a fejében, de most nem érdekelt.
Magamhoz fordítottam és csókolni kezdtem. Nem ellenkezett, sőt... Éreztem, hogy most nem csak csók lesz. Mind a ketten készen álltunk, elkezdtem a kezemmel lefelé haladni. Elkezdtem finoman tágítani, majd mikor megfelelőnek éreztem, behatoltam. Egy nyögéssel jutalmazta. Ahogy ott szeretkeztünk, mert ez az volt, nem csak eszeveszett dugás, folyt ránk a víz. Ahol értem Akiyát csókoltam, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Elmentem egyszer, kétszer... Nem akartam, hogy csak nekem legyen jó, így kézbe vettem a férfiasságát. Mondanom sem kell, hogy nem kellett sokat foglalkoznom... Miután mind a ketten eléveztünk párszor még csókoltam, majd rendesen lezuhanyoztunk.
Gyorsan felöltöztünk, majd elindultunk. Időben voltunk, lassan haladtam.
- Akiya. Megértem, ha most zavarodott, vagy, de én nem szeretnék rád erőltetni semmit.
- Nem...én... gondolkoznom kell...
- Oké. Ha eldöntötted, tudod, hol lakok. - vártam, hogy azt mondja, hogy döntött és inkább velem marad, minthogy az iskolába legyen.
Odaértünk, megálltam, de nem mozdultam. Nem tudom mit kéne mondanom. Kiszálltunk mind a ketten, és a csomagtartóhoz sétáltam. Oda tettem a táskáját.
- Jaj ne... - mondta, mire felnézett. Zavart volt.
- Mi az? - kérdeztem. Nem értettem mi baja van. Majd láttam amint egy vele egy idős, bár nagyobb termetű gyerek felénk fordul.
- Mi van köcsögök, meg volt a reggeli menet? - Mi van? Köcsögnek nevezett? Várjunk csak... ő tette Akiya csuklójával..?
- Igen, anyád jól tud szopni. - Kiabáltam vissza, mire a többiek felnevettek, vagy sziszegtek. Nem tud mit csinálni velem. Közelebb jött, paprika piros fejjel.
- Mit mondtál anyámról? - kérdezte, és idegesnek tűnt. Ez a reggel sokkal jobban indult, mint máskor. Jó napom lesz.
- Azt, hogy jól szop. - külön hangsúlyoztam minden szót.
- Tudod, hogy kivel szórakozzál! Inkább menj és kurd seggbe Akiyát. - Na itt vége. Azt hiszem, ezt be kéne fejezni.
- Hidd el, előbb tenném meg mint, hogy egyáltalán hozzád érjek. - Ez kiverte a biztosítékot nála. - De - vágtam a szavába még mielőtt megszólalt volna - , ha egy ujjal is hozzá mersz érni, úgy seggbe raklak, hogy két hétig nem fogsz tudni menni. Most pedig el lehet menni.
Sokan csak nevettek ezen, ő pedig elvonult. Nem fogja piszkálni Akiyát az biztos. Oda mentem hozzá.
- Ki ez a fasz? - kérdeztem elég hangosan, hogy hallja ő is.
- Dait. - Rám nézett, a szeme félelemmel volt tele.
- Nyugi nem fog bántani. - Átnyújtottam a táskát neki. Már senki nem foglalkozott velünk. Megcsókoltam. - Legyen jó napod!
Majd beültem a kocsimba és egyenesen a munkahelyre mentem
Szerkesztve Réka10 által @ 2012. 07. 19. 00:49:17
|
|
