Karakter: Keikilani Jada Galkin (kitalált)
Megjegyzés: Wyett Metthew-nak
Iszonyú izgatott vagyok!
Az első napom a fősulin!
Korán felébredek, nem bírok tovább aludni, annyira fel vagyok tunningolva! Már azért világos van, de látszik, hogy még igen korán, talán hat óra lehet. Végül is, mindegy is... Úgy döntök, hogy nem pörgölődök tovább az ágyban, elmegyek futni, hátha attól kicsit lenyugszok...
Amilyen halkan csak tudok, kikászálódok az ágyamból. A fürdőben gyors cicamosdás, majd pamut tanga, lasztex forrónaci, sportmelltartó, és futócipő. Hajamat csini lófarokba kötöm, és már indulok is.
Ahogy kilépek a kollégium ajtaján, megcsap a kellemesen hűvös, hajnali levegő, egyből felfrissülök tőle. Senki nincs az egyetemváros utcáin ilyen korán. Mélyet szippantok a friss levegőből, és nekilódulok. Eleinte csak lassan, kényelmesen kocogok, hogy átmozgassam izmaim, és kicsit felélénkítsem nemrég még alvó szervezetem, aztán felpörgetem a tempót. A legtöbben nem szeretnek futni, én viszont élvezem a futást. Ilyenkor teljesen kikapcsol az agyam, csak én vagyok, és az út. Nem megyek sehova, csak futok, mert futni jó. Érzem a testem, minden egyes izmom, ahogy mozdulnak, megfeszülnek, majd elernyednek, újra, és újra, fáradhatatlanul, ahogy a vér száguld az ereimben, ahogy mélyeket lélegzek, ütemesen.
Jókora kört teszek a campus-ban, jó fél óra múlva érek vissza a kollégiumhoz. Nagyon jól esett a reggeli mozgás, egész felvillanyozódok tőle. Jót tett, mert tényleg sikerült kicsit lenyugodnom, már nem vagyok úgy besózva, mint mikor elindultam.
Belépni készülök a kolesz ajtaján, amikor egy alakra leszek figyelmes. A diákszövetségek házai felől érkezik, komoly tempóban fut, szerintem nem is vesz engem észre, legalábbis semmi jele. Nocsak! – vonom fel a szemöldökömet – Ezek szerint mások is szoktak reggelente futni?
A srác egyébként meglehetősen feltűnő jelenség, kellően magas, legalább száznyolcvan centi. Teste karcsú, kisportolt, vállai szélesek, csípője, dereka keskeny, mint egy rövidtávfutóé. Egy rövidnadrág, egy atléta, és futócipő van rajta. Combjai szép, izmosak, hosszúak, izgalmas látvány, ahogy fut, izmai ritmusosan megfeszülnek, majd elernyednek. Jóképű srác, vonásai tiszták, kölykösen férfiasak, kimondottan vonzóak, aranyló-szőke, félhosszú haja selymesen szálldos arca körül futás közben, szemeit kissé lesüti, ahogy az utat figyeli, így azt nem látom. Wow! Milyen szemrevaló pasi! – fut át a gondolat a fejemen, aztán lemondóan sóhajtva teszem hozzá – Kár, hogy ez is csak olyan menőmanó, mint a többi...
Aztán benyitok a kollégiumba, és el is felejtem a fiút...
* * *
Nagyon pörgősen telik az első napom! A tantárgyak felvétele, a tankönyvek vásárlása, az órarend összeállítása, azt sem tudom, hogy hol áll a fejem! Aztán még délután a Blazin’ Cats-hez, a University Of California Los Angeles női amerikai futball csapatához is el kell mennem, bejelentkezni. Elvben ott már minden rendben van, az egyetemi edző megnézte a középiskolai döntő meccset. Állítólag nagyon tetszett neki, amit a pályán műveltem, és a középiskolai edzőm letárgyalta az egyetem csapatával, hogy minden gond nélkül felvesznek, sőt, alig várnak! De azért illenék még az első nap bejelentkezni.
Ebéd időben a büfében veszek egy szendvicset, és kiülök a főépület elé, egy fa alá, és eddig felvett könyveimet lapozgatom. Építészmérnöknek készülök, ezt kevesen nézik ki egy hozzám hasonló cicababából. Igaz, azt sem sokan gondolják rólam, hogy amerikai focit játszok, habár azért látszik rajtam, hogy valamit sportolok, de inkább néznek fitness versenyzőnek, vagy valami ilyesminek. Van nagy meglepetés, mikor kinyögöm, hogy nem, én amerikai focit játszok.
Aztán egyszer csak megpillantom azt a fiút. Világos farmerja izgalmasan feszül meg hosszú combjain, apró, kerek fenekén, vékony ingjének felső két gombja lazán nyitva, kivillantva vonzó, izmos mellkasát, ingujjai felhajtva. Körüllengi a lezser elegancia aurája, és persze egyfajta szexi kisugárzás. Biztos nagy kúrógép a srác! – gondolom magamban fanyar gúnnyal – Csak rámosolyog a csajokra, rájuk villantja azokat a gyönyörű, kék szemeit, azok a kis hülyék meg már omlanak is térdre előtte, hogy leszophassák!
Nem egyedül van, pár fiú, és lány társaságában telepedik le egy nagyobb fa alatt, tőlem távolabb. Hangos társaság, láthatóan a menők csapata. Na, nekem is abban a társaságban a helyem! A fiúk, és a lányok közül is páran – többek között az a fiú is – a suli valamelyik sportcsapatának könnyű, nyári dzsekijét viselik, az egyik lány például a Blazin’ Cats-ét. Szép darab csaj, van vagy hetven kiló, igaz, jó magas is. Tipikus lineback, nagydarab, erős, de formás, sportos lány. Aha, akkor ő csapattárs lesz majd, úgyhogy akkor nem lesz nehéz a menők csapatába bekerülni! – állapítom meg. A fiú, akit hajnalban láttam elég flegmán nyomja a többiekkel, de úgy látszik, hogy ez senkit nem zavar.
Gondolataimból egy csicsergő hang riaszt fel:
-Halihó! – köszön rám a lány, akivel az előbb, az egyik fakultáció feliratkozásán ismerkedtem össze.
-Szia... ööö... Ginger, ugye? – mosolygok rá – Csüccs le!
Könnyed csacsogásba kezdünk, közben többször is a hangos társaság felé pillogok.
-Harper-éket stírölöd? – kérdezi egyszer csak újdonsült barátom.
-Harper? – kérdezek vissza szórakozottan.
-A nagydarab, kigyúrt srác – bök a legnagyobb termetű fiú felé – A foci csapat legjobb linemen-je. A menők egyik vezére.
-És ki a másik vezér? – kérdem leplezett érdeklődéssel.
-Whyett... A helyes kis szöszke! – aztán elfintorodik – De ne nagyon ácsingózz rá!
-Mert? – fordulok felé kissé meglepetten.
-Áh! Nem a mi súlycsoportunk! Kőgazdag a családja, és az egyetem egyik legmenőbb pasija! Sorszámot kell húzni, ha meg akarod magad dugatni vele, arról meg álmodni sem szabad, hogy vele járj!
Elnevetem magam:
-Akkor őt nekem teremtették! Szinte mindig betalálnak az ilyen nagy kanok, én meg élvezettel pattintom le őket! Amúgy meg... én is nagymenő voltam eddig, szerintem itt sem lesz ez másképp! – kacsintok Ginger-re kihívóan.
* * *
Ebéd után még pontosítom az alap előadások, és fakultációk időpontjait, aztán olyan három óra felé átmentem az egyetemi sportcentrumba, hogy a Blazin’ Cats első edzésén már én is részt vegyek, ami amúgy inkább csak egy „alakuló” ülés.
Amikor megérkezek, az edző már vár bennünket, és pár lány is megérkezett már a csapatból. Mikor az edző – Ms. Mary-Ann Kettler – észrevesz, mosolyogva köszönt:
-Szia! Keikilani, ugye? Nagyon különös neved van...
-Hawaii-n születtem, csak később költöztünk Miami-ba – válaszolom udvariasan – Édesanyám ragaszkodott, hogy hawaii nevem legyen... Amúgy Kei, Kieki, vagy Kila...
-Rendben, Kei... Gyere ide, mindjárt ideér mindenki, és szeretnélek bemutatni a csapatnak! – aztán kicsit halkabbra fogja a hangját – De ne felejtsd! Én bemutatlak, de neked kell megharcolni azért, hogy elismerjenek!
Halkan elnevetem magam:
-Semmi gond, mester! – válaszolom magabiztosan – Tudom, hogy megy ez, mi is halálra szívattuk az újoncokat a volt csapatomnál!
Közben a csajok gyűlnek, és hamarosan mindenki megérkezik. A csapattagok között meglátom azt a lányt is, akit a szőke fiúval láttam egy társaságban.
A mester köszönt mindenkit az új évben, és némi lelkesítő beszédet tart hogy természetesen idén sem adjuk alább, mint hogy megnyerjük az egyetemi bajnokságot, ami még eddig nem sikerült a University Of California Los Angeles lány focicsapatának. Aztán előrébb tessékel:
-Ő itt Keikilani Jada Galkin, gólya, itt az UCLA-n. Mostantól ő is tagja a Balzin’ Cats-nek, tekintettel középiskolai sikereire, ahol halfback-et játszott. Kei?
Ahogy a mester a középiskolai sikereimet emlegette, lenéző fintorokat, és ciccegéseket kapok a társaságtól. De ez nem lep meg, ez természetes. Egy lépést teszek előrébb, és határozott, kemény hangon szólalok meg:
-Sziasztok, csajok! – látom, hogy erre nem számítottak, valami sokkal megszeppentebb kiscsajt vártak – Gólya vagyok itt, a fősulin, és újonc a csapatban. De ez nem jelenti azt, hogy szart se érek, vagy csak egy poroshasú véglény lennék!
Erre látom, hogy döbbent fejekkel néznek rám, nagyon nem erre számítottak. Nem hagyom őket sokat csodálkozni, folytatom:
-A korábbi csapatommal – hangsúlyozom ki – az utolsó tanévben megnyertük a Floridai Középiskolák Állami bajnokságát, ami szerintem nem rossz eredmény! Tudom, hogy az egyetemi bajnokság keményebb, itt tényleg csak a legjobbak maradnak talpon. Lehet, hogy van még mit tanulnom, és hajlandó is vagyok tanulni, de én a legjobb vagyok! Ezt jó, ha mindjárt az elején az eszetekbe vésitek! Amúgy meg – teszem hozzá kedvesen mosolyogva – örülök, hogy a csapat tagja lehetek, és biztos vagyok benne, hogy idén végre megnyerjük a bajnokságot!
Döbbent csend szakad a társaságra, aztán az egyik lány szólal meg, flegmán:
-OK, csaj, ez elég lehengerlő belépő volt! De majd a holnapi edzésen meglátjuk, hogy a pályán is ilyen lehengerlő leszel-e? – kérdezi kétkedve.
-Arra mérget vehetsz – nézek rá elszántan – hogy mindenképpen eljuttatom a labdát az alapvonalra!
-Jól van lányok – szól közbe az edző – holnap akkor megnézzük, mit is tud az új lány! Addig is jó pihenést, de holnap már keményen nekilátunk a felkészülésnek! A bajnokság hamarosan kezdődik, és a legjobb formában akarom látni az Államok legjobb egyetemi lánycsapatát!
Lassan széledni kezd a csapat. Ahogy elfelé sétálok, a lány, aki a szőke fiú társaságában volt, mellém lép:
-Szevasz! – köszön – Dana vagyok! Csíptem a bemutatkozásodat! Eléggé megmondtad a miújságot a bandának!
-Hát – vonom meg a vállam vigyorogva – Gondoltam, hogy jobb mindjárt az elején felkarcolni a pályát!
-Szerintem most tudják – nevet rám – Nincsenek hozzászokva, de szerintem nem baj, ha holnapra feltunningolod magad, mert szét fogunk szedni, apró fecnikre! De ettől még tetszik a búrád, és meg akarlak hívni az évnyitó bulinkra, a ΔΨΓ-házba! Ha van kedved, gyere el, péntek este, nyolctól már melegítünk!
-Köszi, Dana!
* * *
Másnap reggel kicsit később indultam futni. Már visszafelé tartottam, amikor összetalálkoztam a szöszkével.
Az út másik oldalán futott, nem tudom, hogy észrevett-e, jelét nem adta. Én azért megnéztem magamnak, mert bár biztos, hogy egy menő vadász, azért még szeretem az szépet, az izgalmasat, és kénytelen vagyok elismerni, hogy ez a srác tetszik nekem. Nagy kár, hogy ennek sincs, még a legkevesebb fogalma sem róla, hogy mire is vágyik egy lány! – gondolom lemondóan.
Mai napra egy leopárd mintás forrónadrágot választok, egy hozzá passzoló, testre simuló, zipzáras felsővel, és egy igen merészen magas, tűsarkú szandállal. Többnyire ki szokott ugrani a pasik szeme az üregükből, mikor ebben a szerkóban meglátnak, és ezt én nagyon évezem! Persze, minden rongyom ilyen stílusú, úgyhogy talán nem is tudnék úgy felöltözni, hogy ne tunningoljam fel a srácok vérnyomását, úgy nagyjából háromszázra.
A nap gyorsan elszaladt, az első előadásokkal. Hát, mit mondjak, nem kispályáznak az egyetemen! Azt hiszem, hogy össze kell kapnom magam, pedig a középiskolában könnyedén hoztam az „A” szintet! De ezek itt olyan tempóban nyomják az anyagot, hogy csak úgy lesek kifelé a fejemből!
Az ebédszünetben ismét kimentem, amíg jó idő van, és kint lehet enni, addig azt fogom tenni, egy fa alatt. Alighogy kilépek, egy kiáltás harsan:
-Hé, Kei! Gyere, egyél velünk!
Arra kapom a fejem, és Dana-t látom, a menők bandájában, lelkesen integetni felém. Vidáman visszaintegetek, és megindulok a társaság felé. Ahogy feléjük lépkedek, látom, hogy a szőke fiú is itt van, akit már többször megcsodáltam eddig…
|
