Ritsu ismét osztatlan sikert arat, mint mindig. A titkárnőm olvadozik a gyönyörűségtől, még ha titkolja is, és természetesen Akira, a kollégám is azonnal ráveti magát ahogy kilép a folyosóra és meglát minket. Felkapja és a levegőbe dobálja az rémülten pislogó Ritsut, akinek farkincáján ijedten borzolódik a szőke szőr. Ha nem lennék féltékeny, még nevetnék is, olyan aranyos arcocskát vág.
- Akira! Tedd le azonnal! Nem játék, hogy dobáld! - morranok rá.
Végre bemegyünk az irodámba, és amíg én a többiekkel tartok megbeszélést, addig Ritsu csendben játszik a sarokban. Képtelen vagyok tisztességesen koncentrálni, mert folyton rá figyelek. A fenébe is! Ahh nem kéne dühösnek lennem, elvégre ő tényleg csendben van, és nem zavar... de egyszerűen annyira vonz magához, mint egy mágnes. Legszívesebben mindenkit kizavarnék, hogy vele törődhessek. Ölelni, simogatni, puszilgatni akarom...
Szeretném feldobni az íróasztalomra, félresimítani az édes kis farkincáját, és fenekébe markolva keményen megd...
- Koga!
Felkapom a fejem Akira hangjára.
- Hm?
- Akkor rendben lesz így?
- Micsoda?
- Hát hogy én elmegyek erre a mai tárgyalásra. Nagyon jó stratégiát találtam ki, épp ott van leírva feketén-fehéren egy papírra, amit a kezedben szorongatsz már vagy 10 perce.
- Ja igen... tényleg...
- Megjött az ügyfél - szól be a titkárnőm, és átterelgeti Ritsut a másik szobába. Szomorúan pillantok utána, ahogy átriszálja kis popsiját... De legalább tudok koncentrálni.
Gyorsan lezajlik a megbeszélés. Örülök, hogy nem nekem kell most mennem tárgyalásra. Legalább több szabadidőm lesz. Ilyen sem fordult még elő velem.
Elköszönök az ügyféltől és Akirától, és amikor épp az ajtókilincset fognám meg, hogy becsukjam, nekem csapódik valami kicsi, puha és illatos. Ritsu!
- Segíts! Rosszul vagyok! - nyávogja rémülten. Szívrohamot kapva kapom fel a karjaimba, lábammal lököm be az ajtót, és a kanapéra ülve nézem meg alaposan. Belázasodott volna megint? De hát hogyhogy?
- Mi a baj? Hol fáj?
Ágyékára mutat ujjacskájával, könnyes szemecskéit zavartan lesütve. Jól látom, hogy erőteljesen dudorodik ott a nadrágja, és még a levegő is belém reked.
- Rosszat csináltam? Mi ez? Fáj... - nyávogja panaszosan, arcát a nyakamba fúrva kapaszkodik belém. - Menjünk haza, kérlek!
Levegőért kapkodva ülök két egész másodpercig, szinte sokkos állapotban.
Gőzöm sincs mi ez, de jobbkor nem is jöhetett volna. Végre hozzáérhetek egy kicsit...
- Mutasd - simítom meg ágyékát, és ő édesen felnyög. Kis híján beleélvezek nadrágomba ettől a hangtól. - Itt fáj?
Ujjaim finoman simogatják körkörösen az érzékeny kis területet közben.
- Ih...ihhgen... De mi...mi ez?
- Mit csináltál közvetlenül azelőtt, hogy megfájdult?
Hangom kissé rekedt a vágytól, de arcom kifejezéstelen. Felemeli fejecskéjét, és megdörgöli könnyes szemeit, úgy néz fel rám ártatlanul szép kis gombszemeivel.
- Labdácskámat kergettem... aztán meguntam, és sétálni indultam... - sorolja aranyosan.
Elhallgat, és ujjaimmal tisztán érzem ahogy még keményebbé válik. Nocsak...
- És mit láttál?
- Benyitottam egy irodába... Nyáá - nyávog fel halkan, fájdalmasan. - Nem akartam semmi rosszat csinálni, hiszen megígértem neked, hogy jó leszek!
Magamhoz szorítom, és fejecskéjét simogatva puszilom meg arcát.
- Semmi baj Ritsu. És most áruld el szépen, hogy mit láttál.
- Hát... - cincogja felpislogva rám. - Ketten voltak bent egy szobában. Meztelenek voltak és azt hiszem... verekedtek vagy ilyesmi...
- Aztán?
- Aztán megfájdult a farkincám, és elszaladtam - hüppög édesen. - És most is fáj... nyá!
Végig simítom ismét ágyékát. Igen, nagyon kemény már szegénykém. Ezek szerint még soha nem történt ilyen vele azelőtt. Ez jó. Nekem most mindenképpen.
- Nem verekedtek - kezdem halkan magyarázni neki. - Tudod Ritsu... ha két ember nagyon kedveli egymást, akkor ez történik.
- Mi? - szipogja kíváncsian.
- Szeretkeznek. Tudod az mit jelent?
Elgondolkodva pislog, majd egy félénk mosolyt végre láthatok szép pofiján.
- Azt hiszem igen... abból lesz a gyerek! - szegezi égnek ujjacskáját, mint aki magától találta ki a relativitás-elmélet alapjait. Mosolyogva biccentek.
- És ez itt? - pillant le ölére, és nadrágját megfogva kukkant bele kíváncsian.
- Ha valaki kedvel nagyon valakit... akkor kívánja a testét. Ezt jelenti, hogy ha megkeményedsz ott lent. Érted?
- De... de fáááj... nyááá... - hüppögi, kezecskéit merevedésére szorítva gömbölyödik össze a karjaimban.
- Ha ilyesmi előfordul, akkor segítened kell magadon.
- Ho... hogyan?
- Önkielégítéssel - mondom ki nyersen és egyszerűen. - Addig masszírozod magadnak a kezeddel, amíg el nem múlik.
Mégjobban összegörnyed, és nyöszörögve kapaszkodik belém. Megsajnálnám szegényt ahogy ennyire szenved, de... jeleneleg a saját merevedésem komolyabb probléma.
Végigsimítom a hátát, és ő megremegve nyüszög. Elfojtok egy elégedett vigyort. Ezek szerint hatással vagyok rá, méghozzá nem is akármennyire.
- Hogyan kell csinálni? Mutasd meg... - nyifogja. Az órámra pillantok. Alig fél órám van az értekezletig.
- Erre most nincs idő kicsim. Segítek neked, és ha majd hazaérünk, este megtanítom.
- Jó... csak siess...! - nyávogja panaszosan. Több sem kell nekem. Egy határozott mozdulattal lecibálom lábairól a cipőit, majd lerántom róla a nadrágot a cicamintás kis bugyikájával együtt, és az ölembe ültetem, nekem háttal. Kerek kis feneke merevedésemhez nyomul, és elfojtva egy állati hörgést, valamint a kényszert hogy az asztalra hajítva nekiessek, megfogom farkincáját. Ijedten nyikkan fel.
- Sss... próbálj meg csendben maradni - súgom mosolyogva, és puha cicafülét finoman megcsócsálom. Vadul megremeg ettől. Oh.. tehát ez egy érzékeny pontja. Ezt megjegyzem.
Óvatosan, lassan kezdem masszírozni. Kicsike és aranyos, pont a tenyerembe illik. És kemény...
Mellkasomnak dőlve feszül ívbe kis teste, és le is esne az ölemből, ha másik karommal nem ölelném derekát és szorítanám magamhoz határozottan, de nem fájdalmasan.
Óvatosan verem ki neki, és ő élvezi. Mi az hogy! Gyönyörűen verejtékezik, sóhajt és nyöszörög, miközben én munkálkodom rajta, és fülecskéjét harapdálom kéjesen.
Kezecskéit tulipiros arcocskája elé szorítja, hogy visszafogja a hangokat. Ahh pedig de szívesen hallgatnám, de nem baj. Majd otthon... este... már alig várom.
Felnyikkanva rándul össze, és meleg spermája ujjamra csurran. Félájultan ernyed el karjaimban, és én gyengéden oldalra fordítva fektetem el őt karjaimban. Valami gyönyörű így, ahogy kipirultan, kábán pislog fel rám, homályos tekintettel.
Mosolyogva puszilom meg homlokát.
- Jobban vagy? - kérdezem lágyan suttogva, holott pontosan tudom, hogy valami hihetetlenül csodásan érzi magát. Élete első orgazmusa. És itt fekszik a karjaimban... ahh atyám!
Nyöszörög és nyávog valami válaszfélét, ami kuncogásra késztet. Kis édes... Megtörlöm kezemet egy zsebkendőben, és felöltöztetem őt. Fogaimat észrevétlenül csikorgatva. Hihetetlenül felizgultam.
Beviszem az irodám melletti kis szobába, és a kanapéra fektetem, plüsscicájával. Be is takarom őket egy pléddel.
- Pihenj Ritsu-chan - becézem kedvesen, ahogy eddig még soha. Csodálkozva is pillant fel rám, és ismét elpirul, de boldogan mosolyog. Édes vagy... - Ha végeztem, hazamegyünk.
Nem sokáig maradhatok ebben a kényelmes pózban, mert Koga fölemel, és az ölébe ültet. Nekem itt is jó, most arcocskám fúrom a nyakába. Olyan jó meleg, és illatos. Szeretem az illatát. Ilyenkor kedvem lenne beleharapni a fülébe. Nem tudom, miért érzem ezt, de nagyon jó lenne. Alig bírok ösztöneimnek parancsolni.Nagyon álmi vagyok, és már majdnem elalszom, amikor hősöm halk hangját hallom.
-Ritsu... ne aludj el kicsim, mert mindjárt vacsizunk. És beszélni is szeretnék veled. –erre fölkapom a fejem. Az sosem jelentett eddig jót, ha ilyen komoly hangon akar velem beszélni.
-Miről? – kérdezem, megpróbálva közben az álmot kidörgölni szemecskéimből, nem sok sikerrel. Ő elindul a konyhába, én pedig követem. Lassan olyan leszek, mint egy hűséges kutya, nem mint egy cica.
Lerak elém egy szendvicset, aminek nincs túl jó illata, de mivel éhes vagyok, beleharapom. Fúj… az íze sem jó. Inkább ennék finom, meleg tejbegrízt. De csöndben maradok, és úgy falatozom tovább, közben Kogára figyelve.
-Mijől akajtál vejem betyélni?- tudom, hogy nme illik tele szájjal enni, de nem tudok választani, melyik a nagyobb: az éhségem, vagy a kíváncsiságom. Érdeklődve pislogok rá.
- Hogy érzed magad?
- Jól...
- Holnap tárgyalásra kell mennem. – ez az jelenti,, hogy egyedül kell itthon maradnom? Nem akarom! Vele akarok menni, akárhova is megy. Szemeimben máris megjelennek a könnycseppek, és remegő szájacskámmal ejtem ki a szavakat.
- Egyedül hagysz...? –tudom, hogy hisztis vagyok, de nekem csak ő jelenti a biztonságot, nélküle elveszettnek érzem magam.
- Nos, én arra gondoltam, hogy esetleg velem jöhetnél. Nem tart sokáig... –boldog sikkantással ugrok ismét az ölébe. De jó, mégsem kell egyedül lennem. Nevetve nézek rá, majd egy puszit nyomok az orrára, mire ő finoman belecsíp pofimba. Most még ez is elviselem, annyira boldog vagyok.
Ezek után közli, hogy ideje lefeküdnöm, mert holnap korán kelünk. Ezt nem is kell kétszer mondania, máris elfészkelődöm az ölében, és becsukom szemecskéim. Valószínűleg, Ő nem így gondolta az alvás dolgot, mert megindul velem saját szobámba. Sikerül kikönyörgöm, hogy legalább addig mellettem maradjon, amíg sikerül elalusziznom. Ez sajnos nagyon hamar bekövetkezik…
Másnap már korán reggel izgatottan topogok, nem bírom eldönteni, mit is vegyek föl. Melyik illik inkább egy irodába? A világoskék cicás pulcsim, vagy a bordó egyszínű. Végül az utóbbira szavazok, és azt is sikerül eldöntenem, miket vigyek magammal. A kiscicámat persze, és a csörgő labdámat. Milyen jól el fogok én játszani velük, amíg Koga üzletel, vagy minek mondják…
A kocsiban mindent megkérdezek tőle, hogy hova megyünk, miért, és hogy sok ember les-e ott.. és a legfontosabbat: kedvesek lesznek-e velem. Már feltűnt, hogy nem minden ember szereti a nekokat. Koga biztosít, hogy mindenki aranyos, és hogy szeretni fognak, így hát újult lelkesedéssel nézek a nap elé.Megmutatom neki labdácskám is, aminek kergetésével szándékozom tölteni a nap további részét. Csöndben, mintha láthatatlan és hallhatatlan lennék.
Ahogy belépünk, pár ember ül egy nagy aszalnál, kiket megmentőm üdvözöl, így én is integetek nekik. Mosolyogva intenek vissza, tehát kedves emberek.
Beszállunk egy nagy fém dobozba, aminek lift a neve, és én irányíthatom, hova menjünk.
Amikor kiszállunk, ismét meglátok egy nagy asztalt, aminél egyetlen nő ül, és telefonál. Amikor meglát minket, leteszi a készüléket, és odajön hozzánk.
.- Jó újra látni Főnök! És ki ez az édes cicafiú Önnel? –simogatja meg a buksimat, mire én egyből Koga mögé bújik.
-Ő itt Ritsu ... megtennéd, hogy segítesz neki, ha valamire szüksége van, és én nem érek rá? – mosolyog a nőre, mire az én gyomrom idegesen összerándul. Mégis mit képzel? Csak rám mosolyoghat ilyen szépen. Pff…máris utálom a nőt. Ekkor meghallok egy ismerősen éles hangot, de mire beazonosítanám, már a levegőben is vagyok.
-Akira! Tedd le azonnal! Nem játék, hogy dobáld! –ez már az én Kogám hangja. Szerencsésen földet érek, majd mindannyian bemegyünk az irodába. Én kapok egy külön bejárattal rendelkező kis zugot, ahol ellehetek, amíg dolgozik, és nyugodtan kimehetekszétnézni.A titkárnő ekkor jelenti, hogy megjöttek az ügyfelek, így már csak arra van időm, hogy egy puszit nyomjak az arcára, és már be is záródik az ajtó. Szerencsére a folyosóra vezető nyitva van.
Labdázok kicsit, majd amikor elunom magam, fogom a cicámat, és kimegyek a titkárnőhöz. Egy darabig csöndben figyelem ahogy dolgozik, és amikor ezt is elunom, elindulok szétnézni. Elég unalmas itt, nem tudom, mit lehet itt csinálni. Lassan kezdek éhes is lenni.
Az egyik ajtó mögül furcsa hangok szűrődnek ki. Talán valaki rosszul van? Benézek, és az látom, hogy a földön birkózik két ember, de ami furcsa, hogy egyikkőjükön sincsen ruha. Nem tudom, mi történik, detestem reagál a látványra, és a lábam között egyre nagyobb a forróság. Farkacskám furcsán megmerevedik, és eléggé kellemetlen, ahogy a nadrág súrolja. Nagyon megijedek, és rohanok Kogához, Ő biztosan tudja, mi ez. Épp az ajtóban áll, amikor nekifutásból a karjaiba vetem magam.
-Segíts! Rosszul vagyok! - Ő rémülten visz be az irodába, majd az ölében velem leül.
-Mi a baj? Hol fáj? –én csak lesütöm könnyes szemeimet, és dudorodó ölemre mutatok. Hallom, ahogy benne reked a levegő.
-Rosszat csináltam? Mi ez? Fáj… –bújok hozzá még jobban, buksim ismét nyakába fúrom.
- Hmm... talán mert aranyos vagyok? - kérdezi, hihetetlenül édesen. - Éhes vagyok!
Sóhajtva készítek neki reggelit, majd elakadó lélegzettel figyelem ahogy eszik. Mindig így csinálta? Vagy csak most tűnt fel, hogy egyszerűen embervadítóan szexi minden mozdulata... egyszerűen minden amit csinál?!
Miután befejezi a reggelizést, amit én inkább az idegeimen táncolásnak hívnék, hozzám bújna de inkább bemenekülök előle a dolgozószobám magányába.
Elmerülök a munkámban, de nehezemre esik a koncentrálás. Ah fenébe is, hát képtelen vagyok őt kiverni a fejemből?! Dühödten klimpírozom a számítógép billentyűzetét, majd telefonon egyeztetek a titkárnőmmel, lekiabálom és dolgozom tovább. Szétrobbanok a feszültségtől.
*
Halkan nyílik az ajtó.
Belopakodik a két lábon járó kísértés, és egy labdát gúrít lábaimhoz, négykézláb várva hogy visszagurítsam. Kis rózsaszín nyelve kilóg a koncentrálástól, popsija pedig kitolva.
Na jó, ez már sok.
- Ritsu, mit mondtam neked? Azt, hogy nem szeretném, ha zavarnál. Ez egy igen fontos ügy, és nem érek rá veled játszani.
Szavaim koppannak a szoba csöndjében, ridegen és keményen.
- De...de... megígérted... - néz rám hatalmas cicaszemekkel. Megrázom a fejem és elfordulok inkább, mielőtt olyat teszek ami nem helyes. Hallom az ajtó halk kattanását, és egy fájdalmas sóhajjal hajtom fejemet az asztalra. Merevedésem már fájdalmasan feszíti nadrágomat...
*
Megszállottan dolgozom, amúgyis elmaradtam egy csomó mindennel. A védőbeszédeket, megegyezéseket, szerződéseket meg kell csinálnom, nem halaszthatom tovább. Végül amikor már nemlátom tisztán a monitort, és fejem is megfájdul, az órára pillantok. Már este van!
És még csak ebédet sem készítettem Ristunak!
Felpattanok, és kisietek.
Tűvé teszem érte az egész házat, egyre növekvő ideggel. Hova tűnt? Hova a fenébe tűnt? Csak nem elszökött megint?
Végül a kertben találok rá egy fa tetején.
- Hát te meg mit keresel azon a fán? Gyere le azonnal! Mégis hogy kerülsz oda?- förmedek rá idegesen.
- Nem bírok… egy kutya…. - krákogja rekedten.
- Nem érdekel… de most ugorj, elkaplak.
Szót fogad, és karjaimba vetődik. Elkapom könnyű kis testét és észrevétlenül magamhoz szorítom pár pillanatra. Huh... nem is tudom mit csinálnék ha elhagyna...
- Hogy gondoltad, hogy egy szó nélkül kijössz? Annyi bajom van veled... - dorgálom miközben leteszem a földre. Beszalad, oda sem figyelve rám. Most meg mi ütött belé?
Főzök neki teát, mert biztos átfagyott. Ki tudja mióta fagyoskodott odakint.
Kicammog végre a fürdőszobából, átöltözve, sápadtan. Olyan kicsike és törékeny... és én egy olyan szemét mocsok vagyok, hogy kívánom őt, pedig nem kéne...
- Gyere ide és idd ezt meg - utasítom halkan, és ő szót fogad. Nagy, aranysárga szemecskéivel megbántottan pislog rám. Elolvadok.
- Jaj, kicsim, sajnálom, amit mondtam, de nagyon aggódtam érted. Már mindenhol kerestelek, és féltem, hogy bajod történt. Elmeséled, hogy kerültél a fára?
- Mondtad, hogy ne zavarjalak, ezért gondoltam, szétnézek kint, mert ott még nem voltam. Már lassan indulni akartam be, amikor megtámadott egy kutya, én felmenekültem a fára.. amikor elment, én le akartam jönni, de nem tudtam… kiabáltam neked, de nem hallottál meg…aztán csak vártam… a hó esni kezdett… én pedig fázni… nagyon...
Hát nem elsírja magát?! Jaj nekem...
Ellágyulva húzom buksiját az ölembe, és fülecskéjét vakargatva sóhajtok fel. A következő pillanatban pedig arcát a hasamba fúrja. Halkan felnyögve rándulok össze. Ez így nem lesz jó... nagyon nem...
Hóna alá nyúlok, felemelem őt, és az ölembe ültetem hagyományos módon. Ezúttal a nyakamba fúrja pofiját, ami szintén vadító, de legalább nem veszélyes annyira. Kezecskéi ingembe csimpaszkodnak, és én hátát cirógatva gondolkozom.
- Ritsu... - kezdem halkan, és ő dünnyög valamit. - Ne aludj el kicsim, mert mindjárt vacsizunk. És beszélni is szeretnék veled.
- Miről? - emeli fel buksiját, álmosan dörgölve szemeit.
- Gyere... - teszem le őt gyengéden, és a konyhába megyünk. Nagyokat ásítva nézi a szendvicset maga előtt, majd végül fanyalogva beleharap. Nos, legalább már tudom, hogy a zöldséges sajtot nem szereti.
- Egyedül hagysz...? - suttogja, és már könnyesek is a szemei. Jaj nekem...!
- Nos, én arra gondoltam, hogy esetleg velem jöhetnél. Nem tart sokáig...
Boldogan felnyávog, és már az ölemben is ül, puha karocskái nyakam köré szorulnak, boldog pofijával nevet fel rám csilingelően, édesen és imádni valóan. Mosolyogva csipkedem meg arcocskáját gyengéden.
*
Némi bonyodalom után végre sikerül a saját szobályába paterolnom az izgatott kis cicusomat, és zaklatott álomra hajthatom fejemet.
Hogy aztán reggel, még fáradtabban és letörten ébredjek. Ő persze boldogan kivirulva ficánkol reggeli közben, majd órákon át válogat ruhái közül, hogy melyikben jöjjön, aztán nagy nehezen eldönti hogy hozza-e magával a plüsscicáját vagy sem.
Jahj nekem...
A kocsiban egész úton az irodáig, be sem áll a szájacskája. Csak beszél és beszél, tervezi hogy hogyan fog nekem segíteni, hogy milyen aranyosan fog hallgatni hogy ne zavarjon, és büszkén mutatja labdácskáját is, amivel el szándékozik foglalni majd magát. Csendben.
Na persze.
Kiszállunk a kocsiból, és kezemet megfogva követ engem, plüsscicáját szorongatva. Belépünk az impozáns, 10 emeletes irodaházba, amelynek egyetlen emeletét bérelem az ügyvédi irodám számára.
Üdvözlöm a recepciósokat, majd a nagy liftbe beszállunk.
- Majd én majd én! - csicsergi lelkesen, és megnyomja a liftgombot.
Mosolyogva figyelem. A titkárnők imádni fogják. Most különösen édes, ezzel a boldogan kipirult arcocskával, és a cicafüles sapkával...
Reggel Koga mosolygó arcával találom magam szembe, és én gyorsan, egész testecskémmel köré fonódok, nehogy megint magamra hagyjon.
-Jó reggelt!- köszön nekem kedvesen, és én, ha lehet, még jobban hozzá bújok, majd előző éjszakai magányomra gondolva remegni kezdek. De most itt van velem, és ez a lényeg. Ő is átölel, szorosan magához von, és én hallgatom szíve vad dübörgését. Még mindig fáj, hogy magamra hagyott, így ennek hangot is adok.
-Nem akarok többé egyedül lenniiiii...- nyafizom neki, miközben könnyeim útjukra indulnak.Látom, hogy nem sikerül meghatnom, pedig nekem minden vágyam meleg, illatos ölelésében álomba szenderülni. De hajthatatlan.
- Néhány napig eltart, amíg megszokod, és hidd el, utána már élvezni fogod, hogy van egy saját kis birodalmad, ami csak a tiéd.
- De nem akarooom...- miért nem érti meg? Nekem mellette a legjobb. Lehetőleg az ölében. Erre a gondolatra az oda is huppanok, kényelmesen elficeregve.Pofim finom illatú nyakába fúrva kezdek bele dorombolásomba.Szükségem van rá, a megnyugtató közelségére. Belebetegszem, ha száműz maga mellől.
- Miért vagyok képtelen neked nemet mondani? – suttogja. Ezen elgondolkozom.
- Hmm…talán mert aranyos vagyok?- kérdezem tőle pajkosan, miközben alulról pillogok fel rá, egyik kis ujjamat ajkacskámhoz érintve.
- Éhes vagyok - jelentem ki, miközben a konyha felé indulok. A reggeliző asztal megpakolva vár mindenféle finomsággal. Az én tányérkámon már ott gőzölög kedvenc reggelim, a tejbegríz. A tejet önmagában ki nem állhatom, de így isteni. Jól megkakaózom, és elmerülök az élvezetekben. Mind az utolsó cseppig kikanalazom, még a kanálkám is lenyalogatom, szemecskéim lehunyva, halk morranó hangokat adva ki magamból. Nyami! Igazán finom volt. De hősöm olyan furcsán viselkedik. Csak nem beteg? Odasétálok hozzá, és homlokom, az övéhez illesztem. Nem… szerencsére nincs láza. Akkor meg nem értem… Már indul is dolgozószobája felé, épp csak hátravakkantva nekem, hogy ne zavarjam, mert sok dolga van. Én összepakolom az ételmaradékokat, és elmosogatok. Ezután kihasználom, hogy nem láthat, belefekszem a puha, Koga illatú ágyneműbe. Sikerül szusziznom, és amikor ránézek az órára, látom, már dél is elmúlt. Azt hiszem, itt az ideje játszani… labdámat magamhoz veszem, és elbattyogok a dolgozószobáig. Halkan kinyitom az ajtót, majd buksim bedugva körbenézek. Igen… ott ül a számítógépnél, és eléggé feszültnek látszik. Rá is ráfér egy kis labdázás. Kúszva közelítem meg, és felé gurítom a labdát. Mire rám néz, már támadóállásban várom, popsim az égnek mered, farkacskám izgatottan billeg, és még a nyelvecském is kidugom a nagy koncentrálásban. De nem történik semmi. Egy ideig csak néz rám, majd fojtott hangon megszólal.
- Ritsu, mit mondtam neked? Azt, hogy nem szeretném, ha zavarnál. Ez egy igen fontos ügy, és nem érek rá veled játszani.
- De…de… megígérted-nagyot sóhajtva kivonulok a szobából. Biztos nagyon ideges lehet, nem szokott így viselkedni. Jobb, ha nem zavarom. Kinézek az ablakon, és látom, kint milyen szép az idő. A hóesés elállt, a nap is elő-elő bukkan a felhők közül. Tudom, mit fogok csinálni! Felderítem az udvart. Alaposan felöltözöm, még a kis, cicafüles sapim is fejembe csapom. Ahogy kilépek a jó meleg házból, megcsap a hideg. A hó a térdemig ér, így csak lassan haladok. Mekkora ez a kert! Megállok egy hatalmas fa alatt, amely nyáron hűs árnyékot ad, de most csak csupasz ágai meredeznek az ég felé.Éppen azon gondolkozom, hogy mivel kéne elfoglalnom magam, amikor a kerítés mellől hangos morgás üti meg fülecském. Egy kutya! Istenkém, most mit csináljak? Nagyon félek tőlük, és ők sem szívlelnek engem. Máris elindult felém, vicsorog, én meg, amilyen gyorsan csak tudok, feliszkolok a fára. Sajnos nem vagyok elég gyors, így a vadállat lehúzza rólam egyik kis cipőmet. Olyan magasra mászok, amennyire csak tudok, és várom, hogy megunja a várakozást. Nagyon sokáig nem történik semmi, de egyszer csak megfordul, és elmegy. Végre! Elindulnék lefelé, amikor rájövök, nem tudok. ..most mit csináljak? Túl magasan vagyok, nem kockáztathatom meg az ugrást. Csak egyet tehetek… De hiába kiabálok, nem hallja meg, csak azt érem el, hogy berekedek. Összekucorodom egy vastagabb ágon, és reménykedek, hátha hamarosan hiányzom majd neki. Csak várok, és várok, de semmi. Órák óta nem keres, ráadásul be is sötétedik lassan. Pechemre a hó elkezd esni, és a szél felerősödik. Már teljesen átfagyok, mire meghallom a hangját. Panaszosan felnyávogok, ezzel hívva fel figyelmét lelőhelyemre. Észrevesz, és a fa alá siet.
- Hát te meg mit keresel azon a fán? Gyere le azonnal! Mégis hogy kerülsz oda?- hangjában most nincs egy cseppnyi gyöngédség sem.
- Nem bírok… egy kutya….- krákogom, de félbeszakít..
- Nem érdekel… de most ugorj, elkaplak. Erre én a karjaiba vetem magam, és bújnék hozzá, de nem engedi, letesz a földre, és szúrós tekintetétől elkezdek reszketni, fülecskéim fejemhez lapulnak.
- Hogy gondoltad, hogy egy szó nélkül kijössz? Annyi bajom van veled...- ezt nem bírom tovább hallgatni, könnyes szemekkel befutok a lakásba, és a fürdőig meg sem állok. Levetkőzöm, és akkor látom, hogy a kutya belekapott lábimba is. Eddig nem is vettem észre, hogy fáj. Sokáig folyatom magamra a forró vizet, néha felszisszenek, amikor a sebhez ér, felöltözöm, majd vastag pizsamámban kicammogok. Koga a kanapén vár, egyik kezében egy gőzölgő teásbögre, a másikkal megpaskolja a helyet maga mellett.
- Gyere ide és idd ezt meg – nyújtja felém a bögrét, hangja sokkal nyugodtabban, lágyabban cseng. Leülök mellé, lábacskáim felhúzom, és bizalmatlanul méregetem.
- Jaj, kicsim, sajnálom, amit mondtam, de nagyon aggódtam érted. Már mindenhol kerestelek, és féltem, hogy bajod történt. Elmeséled, hogy kerültél a fára?
- Mondtad, hogy ne zavarjalak, ezért gondoltam, szétnézek kint, mert ott még nem voltam. Már lassan indulni akartam be, amikor megtámadott egy kutya, én felmenekültem a fára.. amikor elment, én le akartam jönni, de nem tudtam… kiabáltam neked, de nem hallottál meg…aztán csak vártam… a hó esni kezdett… én pedig fázni… nagyon - nem bírom szipogás nélkül végigmondani. Ő csak belehúzza buksim az ölébe, és fülecskéim kezdi vakargatni. Most nincs erőm dorombolni… teljesen kimerültem, és átfagytam. Nagyot nyüffenve fordulok meg, nózim belefúrom kemény hasfalába.
- Én…sajnálom, hogy ennyire erőltettem ezt az egészet, de nem tudtam, hogy ez neked rossz. Ígérem, visszafogom magam, és kevesebbet bújok, ha azt szeretnéd. Csak nekem is új ez az egész. Eddigi életemben senki nem szeretett, senkinek nem voltam fontos. És ekkor jöttél te. Befogadtál, törődsz velem, és én máshogy nem tudom kimutatni, hogy mennyire kötődöm hozzád - válaszolja édesen naiv arccal, és kezecskéjét is érzem az államon finoman végigfutni. Simogat... beleborzongok, annyira jó érzés.
- Ritsu, te így vagy jól, ahogy vagy. Nem szeretném, hogy megváltozz. De most aludjunk... - mosolyodom el, és mellé fekszem, magamhoz húzva őt. Vakargatom fülecskéjét, és halk dorombolással merül álomba. Hajára simítom arcomat...
Koga... mibe cseppentél?
Elengedem, és hátrébb húzódok tőle, nehogy arra ébredjen fel, amire nem kéne. Szegényke biztos sokkot kapna, ha megérezné a nyilvánvaló problémámat a popsijával, amellyel édesen beleficergett az ölembe.
Beletemetem arcomat a kezembe, úgy próbálok meg hideg fejjel gondolkodni.
Ez nem maradhat így tovább... még a végén baj lesz ebből...
Nehéz a döntés, de megkérgesítem a szívem.
Néhány órával később az álom már a nappalim kanapéján talál rám.
*
Zaklatott éjszaka, és erotikus álmok kínja után, hajnalban ébredek, fájdalmas merevedéssel.
Hidegzuhany.
Reggeli.
Ritsu felébred, és aranyosan, kócosan, kótyagosan ballag ki hozzám. Borzasztóan édes, és szép így. Úgy teszek, mintha nem venném észre. Mögém lopakodik, és átölel. Megremegek a vágytól, és ő elhúzódik. Visszarántom, és magam is meglepődöm, mennyire heves volt ez a mozdulat. Megcirógatom buksiját. Olyan kis kába, hogy észre sem vette.
- Jó reggelt - motyogja. - Hogyhogy ilyen korán fent vagy?
- Neked is jó reggelt cicus... Van számodra egy kis meglepetésem. Reggeli után elmegyünk neked bútorokat venni. Most, hogy eldőlt, velem maradsz, szükséged lesz egy saját kuckóra. Nem lesz túl nagy, de úgy rendezzük be, ahogyan szeretnéd.
Most, hogy felvázoltam neki ez ötletet, megnyugszom kissé. Igen, ez a lehető leghelyénvalóbb megoldás. Nem járja, hogy az én hálószobámban aludjon, kell neki saját szoba és saját ágy.
Nem vitatkozik, úgy fest fel sem fogja, mit is jelent mindez. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy nem ennek.
*
Gyorsan elrendezek mindent. Egy bútorboltban csupa szép, színes és kedves bútort vásárolunk, ami egy ember kamasz számára gyermeteg lenne, de egy nekonak maga a mennyország. A boltba is bemegyünk, és a kocsiban figyelem ahogy élete első csokiját nassolja. Nagyon édes és aranyos lenne, ha nem lenne vérforralóan erotikus minden mozdulata. Ahogy megnyalintja szájacskáját, arcán a színtiszta élvezet, farkincája izgatóan billeg, és ahogy élvezettel sóhajt közben... ahhhrrr...
Kitakarítjuk a raktárszobát. Ez egy kicsi szoba, idáig csak iratokat tároltam itt, amelyek most a garázsba költöztek. Kifesteni nem szükséges, hisz nemrég újítottam fel a házat. A krémszínű fal pont megfelel majd, az új szőnyeg pedig puha lesz és Ritsu imádni fogja.
Megérkeznek a bútorszállítók.
Mire beesteledik, mindent elrendezünk. Boldog fejecskével veszi birtokba új birodalmát, és én kifújom magam. Huhh... ez könnyebben ment, mint gondoltam.
Leülök a nappaliban, ás fáradtan kortyolgatok el egy pohár whiskeyt. Megérdemlem, nehéz nap van a hátam mögött...
Hallgatom ahogy zuhanyozik, és ahogy a kandalló tüzét bámulom merengve, lelkiszemeim előtt megjelenik meztelen teste, ahogy végigcsordulnak rajta a vízcseppek.
Törékeny és kicsi, épp csak a mellkasomig ér, soványka is, de volt alkalmam őt meztelenül látni amíg beeg volt, és még abban az elgyötört állapotban is gyönyörű volt. Bőre mint a hamvas barack... olyan selymes és bársonyos, haja mint a folyékony arany, és ahogy a csokoládéra nézett a kocsiban...
Dühösen töltök magamnak újabb pohárral és felhajtom. Haragszom... mert nem tudom vágyaimat kontrollálni, pedig mindig is hidegfejű, erős férfi voltam, és az is akarok maradni.
Sóhajtva teszem le a poharat, és a hálószobámba megyek.
A látványtól erősen megszorítom a kilincset.
- Hát te? Miért nem a saját szobádban vagy? - kérdezem visszafojtott hangon. Nyugalom Koga...
Megrázza a fejét, mint egy akaratos gyermek. Na nem, nem alszol velem. Még egy éjszakát így nem tudnék elviselni...
Felnyalábolom puha, meleg és illatos testét, és a szobájába viszem. Nem akarja elengedni a nyakamat, ahogy az ágyába fektetem. Fogaimat összeszorítva ülök le, és tűröm hogy az ölembe kucorodjon. Halkan győzködöm.
- Ritsu, kicsim már nagyfiú vagy, nem aludhatsz mindig mellettem. Hogy néz az ki?
Könnyesek a szemei, de elhatározásom szilárd.
Lefejtem magamról kezecskéit, egyikre észrevétlenül egy sóvár puszit hintek, és magára hagyom. Pár pillanatnyi tétovázás után halkan rákattintom a zárat is.
Már hallom is ahogy az ajtóhoz szalad, és nyafogva feszegeti a zárat, kapirgálja az ajtót.
A nappaliba sietek, és egy újabb adag whiskeyt töltök magamnak, majd a fotelbe rogyva temetem kezembe az arcomat.
Sír.
Felőlem egész éjjel sírhat, akkor sem alhat többé nálam.
- Kurva életbe! - szisszenek fel, amikor lelki szemeim előtt meztelenül vonaglik az ágyamban...
Dühösen vágom a kandallóba az üres poharat.
*
Másnap reggel, egy hidegzuhany, két bögre kávé és két szem aspirin tabletta után megállok a szobája előtt. Kinyitom az ajtót, és a földön fekvő Ritsu láttán felsóhajtok. Összekuporodva alszik, a plüsscicáját ölelve. Ehh... nem értem minek kell ebből akkora drámát csinálni. Én egész gyermekkoromban saját szobámban aludtam.
Mondjuk ő egy neko... és tudom, hogy szüksége van a fizikai közelségre és gyengédségre, de én azt nem tudom neki megadni. Illetve igen, de nem úgy, ahogy azt ő elképzeli...
Felkanalazom a földről, és az ágyába fektetem. Felriad, és nagyra nyílnak kisírt szemecskéi.
- Jó reggelt - mosolygok le rá. Nyakam köré fonódnak karjai, és szorosan hozzám bújik, még farkincája is rám tekeredik. Érzem ahogy remeg... Édes istenem, hogy remeg a karjaimban!
Megborzongva ölelem magamhoz én is őt, és elakadó lélegzettel temetem vállaira omló puha, illatos hajába az arcomat.
- Nem akarok többé egyedül lenniiiii... - sírja nyafogva, körmöcskéi hátamba vájnak. Ajkamba harapva fogok vissza egy kéjes nyögést. Ah fenébe is...
Határozottan fejtem le magamról a kezeit, és komolyan nézek a szemeibe.
- Néhány napig eltart amíg megszokod, és hidd el, utána már élvezni fogod, hogy van egy saját kis birodalmad, ami csak a tiéd.
- De nem akarooom...
Reményvesztett sóhajjal ülök le az ágyra, és hagyom hogy az ölembe másszon. Rám csimpaszkodik, mint egy kis majom, mindenével ölel.
- Ritsu...
Dorombolni kezd, arcát a nyakamba fúrva.
Kész, legyőzött.
Magamhoz ölelem, és lesz ami lesz, hajába temetve arcomat átadom magam annak az édes melegségnek és érzéseknek amelyekbe minden sejtem beleborzong...
- Miért vagyok képtelen neked nemet mondani? - suttogom halkan.
Kíváncsian nézem, de nem válaszol, csak a karjaiba vesz, és besiet velem a szobába. Finoman lefektet az ágyikómra, levetkőztet, majd nyakig betakar. De én nem tágítok. Még egyszer felteszem neki a kérdést.
-Miért nem szeretnél a családom lenni? Nagyot sóhajt, és a szemembe néz.
- Honnan veszed, hogy nem szeretnék?
- Mert... mert... nem szereted ha hozzád érek... és...és... elhúzódsz... tőlem...- nem bírom tovább, könnyeim újult erővel törnek elő. Fejecském a párnámba fúrom, igyekezve őket leplezni. Ekkor meghallom hangját.
- Én még soha nem éltem együtt senkivel. Senkivel -hangsúlyozza. - Aztán jöttél te, egy tündérien édes fiú, és oldottad a magányomat, vidámságot és színeket hozva magaddal a szürke életembe. De tudnod kell valamit... Engem nem ölelgetett, hozzám nem bújt oda senki. Az ég szerelmére, hiszen kezdetben azt sem tudtam, hogyan kell egy magadfajtát simogatni, etetni és gondozni! De igyekszem nagyon... Talán… talán van remény? Nem akar eltaszítani magától? Felülök, és érdeklődve figyelem.
- Idővel megszokom majd, hogy folyton bújsz hozzám... Tudod, délután a kandallónál... én csak zavarban voltam. Szeretlek ölelgetni és simogatni, csak... szokatlan nekem, és zavarba jövök tőle. Ne akarj elmenni Ritsu... maradj velem. - fejezi be vallomását, és fejét lehajtva várja válaszom.
- Én…sajnálom, hogy ennyire erőltettem ezt az egészet, de nem tudtam, hogy ez neked rossz. Ígérem, visszafogom magam, és kevesebbet bújok, ha azt szeretnéd. Csak nekem is új ez az egész. Eddigi életemben senki nem szeretett, senkinek nem voltam fontos. És ekkor jöttél te. Befogadtál, törődsz velem, és én máshogy nem tudom kimutatni, hogy mennyire kötődöm hozzád- ezzel végigsimítok az arcán.
-Ritsu, te így vagy jól, ahogy vagy. Nem szeretném, hogy megváltozz. De most aludjunk!- ezzel visszafekszik mellém, én egy jóéjt puszival búcsúznék, mire közelebb húz magához, és fülecskéim vakargatásába kezd.
Reggeli finom illatára ébredek. Hogyhogy ilyen korán? Álmosan battyogok ki a konyhába, cicámat magam után húzva. Koga a tűzhely mellett áll, és valamit bőszen kavargat. Mögé osonok, és két kis karommal átölelem a derekát. Aztán eszembe jut a tegnap, és gyorsan el szeretnék húzódni tőle. Erre ő lehajol, megsimogatja a hajam, és visszahúz.
- Jó reggelt- nyammogom- Hogyhogy ilyen korán fent vagy?
- Neked is jó reggelt cicus!- mosolyogja. Van számodra egy kis meglepetésem. Reggeli után elmegyünk neked bútorokat venni. Most, hogy eldőlt, velem maradsz, szükséged lesz egy saját kuckóra. Nem lesz túl nagy, de úgy rendezzük be, ahogyan szeretnéd. Gyorsan megreggelizünk, és útnak indulunk. A boltban beszerzünk mindent, a szekrénytől az ágyneműig. Estére házhoz is szállítják. Hazafelé menet beugrunk még egy élelmiszer boltba is, mert az utóbbi napokban eléggé kifogytunk. Már a kocsiban ülünk, amikor Koga felém nyújt valamit,és mosolyogva nézi, mihez kezdek vele. Kérdő tekintettel figyelem, buksim ingatom közte, és a valami között.
- Csokoládé- kuncogja. Harapj bele. Engedelmeskedem, és mikor megérzem a felséges ízt, nagyot morranva vetem rá magam a maradékra.
- Ez isteni – nyalintom le szácskámról a csokit. Észre sem veszem, hogy közben hazaérünk, annyira el vagyok foglalva. Arra eszmélek, hogy Koga szólongat.
Fent gyorsan kitakarítottuk a kis szobát, de nem értem… minek külön szoba? Jó nekem így is.
Estére tökéletesen készen lettünk mindennel.Birodalmam készen várta, hogy birtokba vegyem.
Fürdés után befeküdtem közös ágyikónkba, és már majdnem sikerült elaludnom, de ekkor megmentőm bejött, és meglepődve megkérdezte:
-Hát te? Miért nem a saját szobádban vagy?
A szobámban? Hogy nekem ott kéne alusziznom egyedül? Neeem!Vadul rázom fejecskémet, de ez nem hatja meg, karjaiba véve sétál át velem a másik helyiségbe. Amikor le akar rakni, én nyaka köré fonom karocskáim, és minden erőmmel megpróbálok az ölében maradni. Ő erre leül velem, és a szemembe nézve kezd magyarázni.
- Ritsu, kicsim már nagyfiú vagy, nem aludhatsz mindig mellettem. Hogy néz az ki? Érzem, hogy könnyeim megindulnak. Nem hagyhat itt egyedül… nagyon félelmetes. De ő feláll, és magamra hagy. Utána futok, de már csak azt látom, hogy az ajtó becsukódik előttem. Megpróbálom kinyitni, de nem bírom. Bezárta az ajtót? Tényleg kizárt engem? De hát én nem bírok nélküle aludni… Keserves nyávogásba kezdek, de nem érek el vele semmi. Cicámat magamhoz ölelem, és az ajtó előtti hideg kövön álomba sírom magam.
Szívem olyan hangosan dobog, levegőt sem kapok rendesen...
Hajának finom illatát mélyen magamba szívom...
Dobb-dobb-dobb...
Hirtelen kicsusszan karjaimból, és én zihálva figyelem ahogy a fürdőszobába rohan. Lehet... lehet hogy észrevette, hogy milyen hatással van rám? Megijesztettem szegényt?
Ah fenébe, tudtam hogy ez lesz...
Percekig tart amíg összekaparom magam, és utánamegyek. Halkan bekopogok a fürdőszoba ajtón.
- Ritsu, kicsim jól vagy? Engedj be kérlek! Már nagyon régen bent vagy! Ugye minden rendben?
Csend.
Néhány perc múlva nyílik az ajtó, de én óráknak érzem. Sápadt, kisírtak a szemei, és nagyon rosszul fest.
Jézusom...
Megnézem a homlokát, de nem érzem forrónak. Mint egy kísértet, úgy lebben el mellettem, és a hálószobába megy.
Mit tettem?! Te jó ég... Hiszen amilyen szép, bizonyára bőven volt része már szexuális zaklatásban. Elég csak arra gondolnom, hogy a parkolóban is a fiúk miket műveltek volna vele ha nem érkezem időben... És most, én, akiben a legjobban bízott, most észre vette, hogy vonzódom hozzá.
Egy szörnyeteg vagyok.
Szegény kiscicám...
Talán megbocsát nekem, csak remélhetem...
Utánamegyek, betakargatom összegömbölyödött kis testét. Megint rajta van a kabátja. Ezek szerint már nem érzi biztonságban magát mellettem. Elszomorító...
Óvatosan megsimogatom fejecskéjét, de semmi reakció. Se dorombolás, se dörgölőzés.
Magára hagyom.
Szomorúan ülök dolgozószobám foteljében, és az ablakon túli havazást figyelem. Rémesen érzem magam.
Talán egy órával később benézek a hálószobám ajtaján. Alszik. Picike gombóc az én nagy ágyamon.
Összeszorul a szívem a látványtól. Talán az a leghelyesebb, ha megpróbálok úgy testi kontaktust teremteni, hogy minden önuralmamat latba vetve elrejtem érzéseimet és zavaromat. Akkor talán újra bízni kezd bennem...
Mellé fekszem, magamhoz ölelem, és igyekszem nem tudomásul venni, hogy milyen finom illata van, mennyire selymes a haja, és meleg a bőre.
Az álom hoz megkönnyebbülést számomra.
*
Éktelen csörömpölésre riadok fel. Felpattnnak a szemeim, és az éjjeliszekrényről felkapom szemüvegemet és felveszem. Mi a fene volt ez?
Kisietek a ház elé- Valaki felborította a kukákat. Közelebb lépve azonnal feltűnik, hogy valami van alattuk.
- Úristen! - nyögöm, és félrelökve a szemeteseket, felnyalábolom az eszméletlenül heverő Ritsut. - Ritsu! Ritsu! Jól vagy? Szólalj meg! Megsérültél? Mi történt veled?
Kábán nyitja fel szemecskéit, könnyek ragyognak bennük. Jaj istenkém...
- Miért nem szeretnél a családom lenni? - nyüszögi sírós hangon. Elakad a lélegzetem meglepettségemben, majd észbe kapok. Idekint nagyon hideg van, és már sötétedik is.
Magamhoz szorítom törékeny kis, remegő testét és beviszem. Csendben hagyja magát, csak könnyei patakzanak. Befektetem az ágyamba, lehúzom cipőjét és vizes kabátját. Alaposan betakarom, leülök mellé, lesimogatom arcáról könnyeit.
- Miért nem szeretnél a családom lenni? - ismétli meg susogva a kérdését.
Nagyot sóhajtok.
- Honnan veszed, hogy nem szeretnék?
- Mert... mert... nem szereted ha hozzád érek... és...és... elhúzódsz... tőlem... - elsírva magát hasra fordul, és belefúrja pofiját a párnába.
- Ó jaj nekem... - lehelem, és leesik végre. Hát azt hitte a kandallónál, hogy irtózom tőle, vagy hasonló? - Te komolyan ezt gondolod?
Figyelem ahogy sírdogál, és kutyául érzem magam, mit ne mondjak.
- Ritsu... - szólalok meg komolyan, és ő felemeli könnyes arcocskáját. Aranysárga szemecskéi az enyémekbe néznek.
- Én még soha nem éltem együtt senkivel. Senkivel - nyomatékosítom meg a szót komoran. - Aztán jöttél te, egy tündérien édes fiú, és oldottad a magányomat, vidámságot és színeket hozva magaddal a szürke életembe. De tudnod kell valamit... Engem nem ölelgetett, hozzám nem bújt oda senki. Az ég szerelmére, hiszen kezdetben azt sem tudtam, hogyan kell egy magadfajtát simogatni, etetni és gondozni! De igyekszem nagyon...
Szipogva csücsül fel, fülecskéi már nem lapulnak a fejéhez, hanem érdeklődve mozognak.
- Idővel megszokom majd, hogy folyton bújsz hozzám... Tudod, délután a kandallónál... én csak zavarban voltam. Szeretlek ölelgetni és simogatni, csak... szokatlan nekem, és zavarba jövök tőle. Ne akarj elmenni Ritsu... maradj velem.
Jajj de jó! Végre játszani fogunk. Hogy sürgessem, hatalmas tenyerébe csúsztatom mancsocskám, és húzni kezdem a nappali felé. A kandalló előtti szőnyegre telepszünk, és mivel itt jó meleg van, kibújok takarómból. Koga kissé tanácstalanul tekinget hol rám, hol a labdára.
-Na és most? –kérdezi. Hogyhogy? Hát nem egyértelmű?
- Hát... játssz velem!
- Rendben, de... hogyan? Én még sosem játszottam nekoval... Dobáljam neked? Vagy ilyesmi?
-Gurítsd ide, és én majd visszagurítom! –helyezkedek támadóállásba, minden figyelmem a labdára irányul. Annyira élvezem! Először csak püfölgetem, majd a magasba kezdem dobálni. Szép is az élet. Teljesen belemerülök a játékba, bár néha azért megmentőmre sandítok. Ő csak mosolyogva ül, hátával a kanapéra támaszkodva, és mintha valahol máshol járna. Sajnos hamar kifáradok, és pihegve gurítom neki a labdát. Ő felveszi, de nem passzolja vissza.
-Elég lesz mára ennyi, most pihenj. Neee! Még játszani szeretnék… sajnos nem hatja meg szomorú tekintetem, így felállok, és megszokott mozdulattal az ölébe ülök. Pofim nyakába fúrva kezdek bele vidám dorombizásomba, így akarván megköszönni, hogy mindig szán rám időt. Olyan jó illata van! Nagyon szeretem ezt az illatot, olyan megnyugtató. Kezecskéimmel a mellkasán kezdek gyúrmizni, de ekkor megmerevedik. Mi történt? Eddig nagyon szerette, ha ezt csináltam… Már nem akar engem? Vagy túlságosan ragaszkodom hozzá, és ez zavarja? Nem tudom, de azt érzem, hogy nem akar mellettem lenni. Óvatosan magához ölel, de ebben a mozdulatban kis kényszeredettséget érzek. Gyorsan kimászok öléből, és hogy ne láthassa meg a szemecskéimbe gyűlő könnycseppeket, gyorsan bemenekülök a fürdőszobába. Nem tudom, mennyi ideje ülhetek már itt, de egyszer csak meghallom Koga kissé rémült hangját.
-Ritsu, kicsim jól vagy? Engedj be kérlek! Már nagyon régen bent vagy! Ugye minden rendben? De nincs erőm válaszolni. Olyan rosszul érzem magam… fáj a mellkasom bal oldala. Megtörlöm az arcom, és mielőtt kimennék, még belenézek a tükörbe. Ez én lennék? Bőröm sápadt, szemeim vörösek, és apró fülecskéim teljesen a fejemhez lapulnak. Borzasztó fáradt vagyok, minden mozdulat megtétele óriási nehézséget okoz. Kogát az ajtóban állva találom. Kérdő tekintettel néz rám, és kezét homlokomra szorítja. Én, amilyen gyorsan csak tudok, bevonulok a hálószobába, és a kabátomat szorosan magam köré tekerve, szemecskéim behunyva gömbölyödök össze az ágyon. Nem tudom, most mit csináljak. Olyan sokáig töröm ezen a buksim, hogy teljesen megfájdul. De arra rájöttem, mi lenne a helyes… és azt is fogom tenni. Érzem, ahogy hősöm leül mellém az ágyra, betakargat, majd kis idő múlva megsimítja a hajam. Egy darabig még üldögél, majd visszamegy dolgozni, engem pedig magával ragad az álom.
Arra ébredek, hogy Koga befekszik mellém az ágyba, és egyik karjával átfogja kicsiny testem. Furcsa, de most valahogy nem esik olyan jól. Pár órával ezelőtt szinte bármit megtettem volna egyetlen érintéséért, de most? Nagyon összezavarodtam… Várok még egy kicsit, majd amikor halk horkolását meghallom, óvatosan kibújok mellőle. Magamra rángatom az első meleg holmit, ami a kezembe kerül, fölé veszem rongyos kabátkám, rövid gondolkodás után zsebébe csúsztatom a labdácskám, és odalépek az ágyhoz. Elnézegetem egy darabig, annyira békés… és én annyira megszerettem. Fölé hajolok, majd arcára hintek egy lágy búcsú puszit.
-Köszönök mindent, és legyél nagyon boldog. – súgom neki halkan. Az előszobában fölhúzom kiscsizmám, és nagyon halkan kisurranok az ajtón. A szemecskéimbe gyűlt könnyektől nem látok semmit, így a hó alatt rejtőző jég is elkerüli figyelmem. Hírtelen kiszaladnak alólam lábaim, és rémületemben belekapaszkodom az első tárgyba, amit észlelek. Sajnos nem tart meg, így hatalmasat esek, és a két vas kuka is hangos csattanással dől rám. Eléggé megütöttem a buksim, így kell egy kis idő, mire felfogom, hogy Koga magához szorít, és kétségbeesve kérdezget, hogy megsérültem-e. Ösztönösen elhúzódok, és szemébe nézve felteszem neki az egyetlen kérdést, ami foglalkoztat:
A két nap hamar elröppen, és öröm nézni ahogy szemmel láthatóan egyre jobban és jobban van. Az egészséges Ritsu személyisége igazán elbűvölő. Kedves, aranyos, bájos és ragaszkodó természet. Nem lehet nem törődni vele, hisz ha szükséges, kierőszakolja magának a figyelmemet és a törődést, és én egyáltalán nem bánom, hiszen mindezt annyira aranyosan csinálja, hogy bármikor képes levenni teljesen a lábamról.
Hazaviszem a kórházból, megetetem, belediktálom a gyógyszert is, és ő egyszerűen minden helyzetben olyan édes reakciókat produkál, hogy elolvadok.
Végül az ágyba küldöm ebéd után, hiszen még nem teljesen egészséges, én pedig a dolgozószobámba sietek. Szabadságon vagyok, de egyszerűen olyan sok a munkám, hogy nem háríthatom rá az ügyvédi irodám többi tagjára mindet.
Sóhajtva kapcsolom be számítógépemet, és az irathalmazra tekintek. Egy hagyatéki tárgyalás. Igazán kellemetlen. Az özvegy megtámadta elhunyt férjének végrendeletét, aki mindenét a fiatal szeretőjére hagyta. Én a fiatal szerető ügyvédje vagyok, de ahogy elnézem, esélytelen az egész. A bíró az özvegy javára fog dönteni, hiszen az esetek nagyon nagy százalékában ez történik.
Mialatt a szükséges okmányokat vezetem be a gépbe, halkan nyílik az ajtó. Halvány mosollyal figyelem, ahogy Ritsu besompolyog, szinte elvész a nagy takaróban amit maga köré csavart. Lecsüccsen mellém a földre, és buksiját a térdemre hajtja. Nem zavar, csendben marad. Mégis nehezemre esik a munkára koncentrálni, ugyanis ha ő a közelemben van, pláne ha a karjaimban, semmi másra nem tudok figyelni. Zavarba ejtő tény, de ez van.
Kipillantok az ablakon. Havazik...
- Ez így olyan unalmas... - nyüffen a kis drága. - Csináljunk mást.
Mosolyogva nézek le rá. Valami hihetetlenül édes.
- Na és mit csinálna szívesen az én kiscicám?
Előkerül a takarókupac alól kis kezecskéje, és benne a csörgőlabda, amit tőlem kapott. A takaró alól kilógó farkinca is vígan mozogni kezd, vidám pofijában pedig csak úgy csillognak az aranysárga szemecskék.
- Játszana!
Sóhajtva kapcsolom ki a számítógépet.
- Rendben van, de csak egy kicsit. Utána visszabújsz az ágyba.
- Nyá! - biccent boldog vigyorral.
- Na gyere, menjünk a nappaliba.
Felállok, és apró kezecskéje már tenyerembe is simul. Ezek a spontán érintések... Nem szoktam még hozzá. Őelőtte nem volt még senki, akivel ennyire szoros kontaktusom lett volna. Persze voltak már nőkkel alkalmi kapcsolataim, hiszen vonzó külsőm van, de azokban semmi érzelem vagy érdeklődés nem volt. Csak testi kielégülés.
Kivezetem a nappaliba, és leülünk a kandalló előtti puha szőrmére. A kellemes melegben kicsomagolja magát a takaróból. Ezúttal a cica-mintás pizsamája van rajta. Alkata még mindig kis törékeny, de hát még csak egy hete van nálam, ráadásul épp lábadozik. Hiába van jó étvágya, el kell telnie némi időnek ahhoz, hogy hízzon is egy kicsit.
Megfogom a felém nyújtott labdát, és tanácstalanul pillantok az izgatottan csillogó szemekbe.
- Na és most? - kérdezem, és ő csodálkozva nyitja ki szájacskáját.
- Hát... játssz velem!
- Rendben, de... hogyan? Én még sosem játszottam nekoval... Dobáljam neked? Vagy ilyesmi?
- Gurítsd ide, és én majd visszagurítom! - feleli, és vidáman lehasal a földre, popsiját felemeli, farkincája izgatottan billeg, fülecskéit hátrasimítja, és minden érzékszálával a kezemben lévő labdára koncentrál. Halkan kuncogva leteszem a földre, és felé gurítom.
- Nyááá! - csap le rá vidáman, és pofozgatni kezdi, majd kezecskéivel megragadja, hanyatt fekszik és felfelé dobálja, kalimpál lábaival is... Látszólag rettenetesen élvezi, és hát a látvány...
Az minden pénzt megér.
Nevetve figyelem, mert egyszerűen annyira aranyos.
Felém gurul a labda, így megfogom és visszagurítom neki. Ő pedig hanyatt fekve, vidáman kalimpálva kezecskéivel gurítja vissza. Kipirul arcocskája is a játék hevében, és én egyszerűen képtelen vagyok róla elészakítani a tekintetem. Amikor már nagyon piheg, a felém guruló labdát elkapom.
- Elég lesz mára ennyi, most pihenj.
Kissé csalódott arcot vág, de azért engedelmesen biccent, majd négykézláb felém indul. Elakad a lélegzetem a meglepettségtől, ahogy teljesen természetes könnyedséggel az ölembe mászik, kipirult pofiját a nyakamba fúrja, és dorombolni kezd.
Zavartan köszörülöm meg a torkom.
- Khm... Ritsu-chan... - kezdeném, hogy elmagyarázzam neki, hogy ez nekem kínos, de ekkor kezecskéivel mellkasomat kezdi gyömöszölni, hosszú farkincája pedig derekam köré tekeredik.
Végül bátortalanul, de magamhoz ölelem, fejecskéjére támasztva államat. Megadóan hunyom be szemeimet, és örülök, hogy nem látja rajtam, mennyire zavarban vagyok, és férfi létemre elpirultam...
Arra kelek, hogy Koga mellettem ül, ölében egy tálcával. Most sokkal jobban érzem magam, végre kapok normálisan levegőt. De éhes az nem vagyok, és ezt megpróbálom tudtára adni, de ő csak dorgálón tekint rám.
-Ha nem eszel rendesen, akkor nem gyógyulsz fel gyorsan. Mi történik akkor...?
Erősen töröm kis buksim, mire beugrik a válasz.
-Tovább kell itt maradnom?
- Bizony. Na, akkor lássunk is neki… már nagyon hiányzik az ágyikóm. Szájacskám nagyra nyitom, és hősöm apró falatokat kanalaz bele. Mikor már tényleg nem bírok többet enni, lefekszem, mire ő gondosan betakargat és vakargatni kezdi a fülecskémet. Már nagyon hozzászoktam az ilyen kis kényeztetésekhez. Boldogan merülök békés álmomba.
Alig egy óra múlva ismét felébresztenek, de ezúttal az a fehér köpenyes orvos az, és alaposan megvizsgál.Nem nagyon értem, mit mond, de Koga nyugodt arcából leolvasom a választ. Ha minden jól megy, holnapután már haza is mehetek. Ennek örömére magamhoz húzom Kogát, és nagy szemekkel pillogok fel rá.
-Mit szeretnél? – mosolyog le rám
- Feküdj mellém...- mióta itt vagyok, még a szokottnál is nyűgösebb lettem. Ő ellenkezik, hogy nincs elég hely, ezért inkább a karjaiba vesz, és beszélgetni kezdünk.
-Ritsu... az előző gazdádról tudsz valamit? Hogy hívják, vagy hogy hol lakik? - Előző gazda? Erre a szóra nem ugrik be semmi kellemes érzés, nagy szemecskékkel nézek rá és megrázom buksim. Ő gyengéden elkezdi kibontani hajacskám, miközben válaszolok neki.
-Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy az utcán ébredtem fel. - kicsit elszontyolodok visszaemlékezve arra az időszakra, de hamar túljutok rajta. Elvégre most itt van nekem Koga, és ő törődik velem. Nem is kívánhatnék nála jobb gazdát.
-Az előtte való időszakról semmi emléked?- miért faggatózik hírtelen? Nem... semmi... csak a kabátom. Tényleg... hol van?- most veszem észre, hogy nincs rajtam. De hogyhogy? Most nélküle is biztonságban érzem magam. Ez is az ő érdeme. De azért megnyugszom, amikor elmondja, hogy benne van a csomagomban, a többi holmimmal együtt.
-Behoztam, nyugodj meg. Itt van a táskában a többi holmid között.
- A halacskás pizsamám is elhoztad?- az a kedvencem, olyan aranyos rajta az a sárga halacska. Kíváncsiságomon jót derül.
-Akkor jó…- dőlök hátra cicámat szorongatva.
-Lejárt a látogatási idő...- sóhajtja szomorúan. Úgy örülök, hogy maradna még. Búcsúzóul nyakába fúrom arcocskám, és megajándékozom egy szívből jövő, búcsú- dorombolással. Amikor lehajol, hogy puszit adjon, felfele mozdulok, és én is megpuszilom az arcát. Miután elindul, még sokáig integetek neki.
Végre eljött szabadulásom napja! Már kora reggel az ajtóban toporgok, várva hogy megjöjjön értem. Mindent bepakoltam, és cicámmal a hónom alatt várakozok. Végre megérkezett!
-Szia kicsim!Hova ilyen sietősen?- hajol le hozzám, én pedig orrocskámat az övének dörgölve üdvözlöm.
-Haza!- ő csak magához húz, miközben hallgatja az orvos utasításait, hogy pihenjek, egyek rendesen és figyeljen rám nagyon. Elbúcsúzunk, és útnak indulunk. Szerencsére nem lakunk messze, így hamar oda is érünk. Boldogan robogok be a házba, és nagy sikkantással vetem magam ágyikómba. Hogy mennyire hiányzott… Koga csak mosolyogva néz az ajtóból.
-Na, gyere, te kópé, ideje enni valamit- kap ölbe és visz a konyhába. Már az asztalon van a tányérkám és a pohárkám, mellette az a borzalmas gyógyszer.
-Muszáj bevennem?- nézek rá hatalmas szemecskékkel, minden cica-bűverőmet bevetve.
-Bizony ám, különben indulunk vissza!- fenyeget meg viccesen.
-Akkor oké - nyelem le, és ő nagyot nevet mókás fintoromon. Az étellel már könnyebb boldogulni, élvezettel habzsolom, néha elégedetten fel-fel morranok. Miután végeztem, jóllakottan simogatom meg pocim.
-Ez nagyon finom volt- mosolygok rá, és jutalmul kap egy puszit is.
-Örülök, de most pihenj le kicsit, nekem még dolgom van - simogatja meg fejecském. Bevonulok ágyamba, de nélküle nem olyan jó… ezért felnyalábolom a dolgaim, és megkeresem. A dolgozószobában, a gépe előtt találom. Odamegyek hozzá, majd takarómat magam köré csavarva fektetem fejecském térdére. Így maradunk egy ideig, majd panaszosan megszólalok.
-Ez így olyan unalmas… csináljunk mást. - ő csak lenéz rám és egy mosollyal arcán megkérdezi:
-Na, mit csinálna szívesen az én kiscicám? Én pedig gyorsan felé mutatom kis csörgő labdám, és még a farkincám is billegtetem előtte.
