Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9. 10.

Levi-sama2010. 02. 11. 15:16:44#3607
Karakter: Koga



Azt hiszem, soha nem voltam még ennyire boldog. A napog csak úgy peregnek egymás után, és úgy érzem, le tudnám élni így az életemet. Vele.
Sokat dolgozom, de rá mindig sok időt szakítok. Elkísér néha a munkahelyemre is, mert a fontos ügyeket muszáj intéznem, viszont otthon nem szívesen hagyom, ahogy ő sem akar maradni.
Megnyerjük a pert. Végre.
Hogy ezt megünnepeljem, felkapom a telefont, veszek repülőjegyeket és foglalok szobát egy szép kis tengerparti szállodában. Rám fér a pihenés, és biztosan Ritsu is élvezni fogja a pihenést egy igazán meleg helyen. Elvégre itt a tél hideg, havas és szürke, egy neko számára utálatos dolog. Ritsu pedig nagyon szereti a meleget.
 
A repülőgépen is önmagát nyújtja, egyszerűen imádnivaló ahogy lelkesen szemlél mindent, és olyan apróságokkal képes órákig foglalkozni, ami nekem eszembe sem jut. Talál is magának egy kis barátot, egy aranyos kislányt, aki le sem száll róla, de Ritsu élvezi nagyon a babázást. Nem csodálom, hogy családok is tartanak nekot, a gyerekek imádják őket.
 
A szállodába érkezve elégedetten pillantok körül. Igazán nívós, elegáns hely. A szobánk is tökéletes, a hatalmas vízágyról nem is beszélve. Újév óta nem szeretkeztünk, nem mertem közeledni felé sehogy sem, mert féltem őt magamtól.
Csodálkozva fedezi fel a vízágyat, majd végre lemegyünk a strandra is. Borzasztóan jól mutat a kis fürdőnadrágjában, selymes bőre és aprócska mellbimbói alsóbb régiókba kergetik véremet, de megállom és nem érintem meg. A tengerpart szinte üres, hiszen az évnek ebben a szakában az emberek inkább otthon pihennek.
Ritsu nekiront a víznek, majd visítva ugrik a nyakamba.
- Ez hideeeeeg! - Mosolyogva teszem le, és egy napágyra telepedve figyelem őt ahogy beledugja lábujját.
- Óvatosan kicsim, ne menj nagyon be, mert mély, és te nem tudsz úszni.
 
Szót fogad, és órákon át játszadozik a sekélyesben. Napszemüvegemen keresztül figyelem őt, majd amikor már kimerültnek tűnik, felmegyünk a szobánkba. Zsákként dől el vacsora és fürdés után. Aranyos. Tetszik hogy ennyire élvezi... Holnap majd labdázom is vele.
 
A reggelit felhozatom a szobaszervízzel. A helyi újságot böngészve kávézom, amikor nyílik a hálószoba ajtó, és előkerül az én kis álomszuszim.
- Forró... fáj... - hallom, és azonnal leteszem a csészét, hogy homlokára tegyem a kezem. Letérdel elém, és ágyékomhoz simítja pofiját.
- Ritsu...? - kérdezném tőle, de belém reked a levegő amikor puszilgatni kezd, majd kiterül előttem a padlón, és morogva, nyögdécselve simogatja meg pizsamanadrágján keresztül péniszkéjét.
- Játsszuuuunk... - nyöszörgi követelőző hangnemben, nyávogva és mocorogva. Dermedten, mondhatni tátott szájjal figyelem őt. Ilyet még sosem csinált... mi a fene történik vele?
Hasra fordul, és felém tolja kerek kis fenekét, cicafarkincája izgatottan köröz a levegőben, várakozóan, vágytól homályos szemekkel néz rám.
- Jézusom... - túrok elkínzottan a hajamba. - Mi folyik itt? Ritsu mit művelsz?
- Játsszunk! Játsszunk! Játsszuuuuunk! - követeli egyre hangosabban, és hemperegni kezd a földön, kis kezeivel simogatja magát. A látványtól kis híján elhajítom az agyam.
Feltérdel, és mélyen a szemembe nézve kúszik közelebb, apró keze becsusszan a boxeralsóm elülső nyílásán, majd elégedett kis nyávogással rámarkol merevedésemre. Na igen, nem volt épp hatástalan a műsor amit az imént lenyomott nekem. Elgyengülve kapaszkodom meg az asztallapban, és zihálva hagyom hogy előhúzza. Jézus...
-Ri... Ritsu... - dadogom, majd felnyögve vetem hátra a fejem ahogy bekapja és szopni kezd. Dorombolva cuppog rajta, mintha valami nagyon finom dolog lenne, majd néhány perc múlva keserves nyávogással elenged, hasra fordul és felkínálja magát nekem.
Nem vagyok fából. Mögé térdelek, ott a földön, tekintet nélkül mindenre lerántom róla a kis pizsamanadrágot, benyálazom a bejáratát és óvatosan beléhatolok. Tágítanom kellett volna, vagy valami... deh ez elviselhetetlen... Makkom kissé nehezen hatol belé, de végül sikerül elmerülnöm benne teljesen, meglepően könnyedén. Magam sem értem, őt meg pláne nem, amikor hevesen mozogni kezd. Leszorítom a csípőjét, nehogy kisebesítse magát ezzel a vadsággal.
Nem bír magával, így a hátára nehezedem kissé, és leszorítom a földre. Hangosan nyivákolva vergődik alattam, sürgetve engem.
- Gyerünk már... siess! Nyááááá!
- Nyugalom Ritsu, különben kisebesedsz - nyögöm, de nem hagyja abba. Végül más nem jut eszembe, beleharapok a nyakába hátul, ahogy a macskák szokták párzás közben. Abban a pillanatban elernyed alattam, és hangosan dorombolni kezd. Na jó, ez nekem magas, de legalább lehiggadt már.
Lassan kezdek mozogni benne, és ő boldogan mozdul minden döfésemre, dorombolását kéjes kis nyögésekkel színesítve.
Felsikkantva rándul össze, és én belemorgok nyakába ahogy elélvezek benne...
 
Ó édes jézus!


zsebike2010. 01. 30. 17:09:21#3452
Karakter: Ritsu





Rongybabaként hagyom, tegye velem, amit csak akar. Egész hazaúton csöndben vagyok, rossz gyomromat igyekszem csitítani. Otthon leülök az egyik konyhaszékre, és tovább kókadozok. Ha előre tudom, hogy ilyen hatása lesz az alkoholnak, esküszöm, egy kortyot sem iszok. Pedig milyen finom édes volt… Koga elém tesz egy pohár vizecskét, és egy gyógyszert. Kíváncsian pillantok föl rá.

-         Mi ez? –nem szeretem a gyógyszereket. Nagyon nem.

-     Aspirin kicsim. Ettől jobban leszel. Másnaposság ellen ez a legjobb.

-         Másnaposság? –nagy szemecskékkel hallgatom, ahogy magyaráz. Hallottam már ezt a szót máskor is, de eddig fogalmam sem volt, mit is jelent.

-         Tegnap nem kevés alkoholt ittál, gondolom életedben először. Ilyenkor másnap az ember úgy ébred, mint akit fejbe vertek, megrágtak és kiköptek. Feje fáj, hasa fáj, hányingere van, gyenge és fáradt, fázik... Ettől jobban leszel, addig, pedig mars, az ágyba. Addig csinálok finom reggelit neked.

 

Miután kész lett a finomság, megettem, majd az egész napot Kogám ölében töltöm, Tv-t nézve. Valami aranyos vígjátékot nézünk, nagyokat kacagtam közben. Hála a gyógyszernek, teljesen elmúlt a fejfájásom. Hamar eltelik a nap, és ágyba kerülök. Szinte pillanatok alatt el is alszom.

 

A következő napokban nem történik semmi különös. Koga eljár dolgozni, ahova gyakran engem is magáéval visz, ilyenkor a nekem berendezett kis kuckóban várom, hogy végezzen. Lezárul végre az a bonyolult ügy, amitől olyan ideges mindig, így hogy kipihenje magát, kivesz két hét szabadságot, amelyet velem szándékozik eltölteni. Lefoglalt egy szállodai szobát a tengerparton, ahova repülővel kell menni. Annyira izgulok az utazás miatt, hogy egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem alszom, izgatottan mászkálok, és vagy háromszor ki-be pakolom a bőröndöm, hogy biztosan mindent eltegyek.

 

Elérkezett végre a nagy nap! Hamar odaérünk a reptérre, ahol is az első sokk ér. De hiszen itt rengetegen vannak, és nagy a hangzavar is! Félénken kapaszkodok hősöm kezébe, de azért kíváncsian leskelődöm, kicsiny bőröndöm magam után húzva. Fent elfoglaljuk a helyünket, de amikor a kedves hölgy azt mondja, kapcsoljuk be az övünket, mert felszállunk, rettegve bújok megmentőm levetett zakója alá. Nekem senki sem mondta, hogy fel fogunk szállni!  Amikor érzem, hogy egyenesbe kerülünk, kidugom orrocskám védőfalam mögül, és Koga mosolygó arca kerül a látóterembe.

-         Gyere kicsim, nézz ki az ablakon. –karolja át a derekam, mire én félénken, lapuló fülecskékkel kisandítok, majd meglepetten felsikkantok.

-         Hiszen ez gyönyörű! Pont olyan, mint abban a nagy, színes könyvben –lelkesedem, és onnantól fogva, mint valami matrica tapadok az üvegre, még enni sem tudnak elcsábítani.

-         Nézd… nézd milyen kicsi minden! –rángatom megmentőmet is az ablakhoz. Amikor elfáradok, ölébe bújva pislogok laposakat. Egyszer csak egy rántást érzek farkincámon, mire reflexből fújtatva fordulok az inzultáló felé. Aki… egy alig két éves kislány, nagy fekete szemekkel, és hatalmas mosollyal. Édesanyja szabadkozva jön oda, de én addigra már az aprósággal játszok. Ölembe veszem, és most az sem zavar, hogy fülecskéim cibálja. Teljesen elvarázsol. Grimaszolok neki, amin hangosan nevet, ettől annyira jól érzem magam. Hamarosan mindketten elszundítunk.

-         Már csak arra ébredek, hogy leszálláshoz készülődünk, és a picurkát vissza kell adnom a szüleinek. Nehezemre esik, hiszen annyira megszerettem. Könnyes szemeimet próbálom leplezni, ezért pofim Koga hasába fúrom.

 

A reptéren kocsit bérelünk, úgy hajtunk a szállodához, ami egy hatalmas fehér épület. Igazán nagyon szép, bár az én szívem még mindig fáj picit. A szobánkban gyorsan kipakolunk, énm pedig, minden eddigi bajomat feledve a hatalmas ágyra vetem magam, amely furcsán hullámzani kezd. Meglepett arcocskámon jót derül hősöm, majd magyarázni kezd.

- Ez egy vízágy. Nagyon kényelemes, majd meglátod. Kapok puszit a homlokomra, majd felajánlja, hogy menjünk le a strandra. Másodpercek alatt magara kapom apró fürdőnadrágom, és izgatottan rángatom lefelé. Amikor leérünk, egy pillanatra megállok, és megbűvölten nézem a tengert. Sosem láttam még egyszerre ennyi vizet. Visítva vetem bele magam, majd hangos fújtatással ugrok Kogám nyakába.

- Ez hideeeg! –nyávogom panaszosan, de azért óvatosan beledugom a lábujjam. Lassan, apránként haladok egyre beljebb a sekély, átlátszó vízben.

- Óvatosan kicsim, ne menj nagyon be, mert mély, és te nem tudsz úszni. –kér meg szerelmem. Dehogy is megyek, itt is annyi szépséget látni! Színes halacskák kergetőznek a lábamnál, homok simogatja talpacskám. Élvezettel bukok le igyekezem egy - egy színes csodát megfogni, de mindig kisiklanak apró mancsocskámból. Nem tudom, mennyi idő telik el, mire hősöm szól, hogy idej mennünk, mert kezd hűvösödni. Fent alig ülök le az ágyra, zsákkén dőlök el, és durmizok reggelig.

 

 

Furcsán érzem magam, mintha lángolnék belülről. Kapkodva veszem a levegőt, szinte harcolva a kortyokért. Nem tudom mi ez, de megrémiszt. Kogámhoz fordulok, de a helye már üres, és ki is hűlt. Azonmód, meztelenül indulok megkeresni. A konyhában találom meg, épp kávézik, és újságot olvas. Megállok az ajtóban, onnan nyöszörgöm.

- Forró... fáj. –lehelem, és közelebb megyek hozzá. Most valahogy a puszta látványa is különös érzést kelt bennem, izgatottan nyalom meg az ajkaimat. Muszáj a közelében lennem. Ahogy elé érek, rögtön a homlokomra tapasztja a kezét, én pedig térdre rogyok széttárt lábai között, tüzelő arcomat bokszeréhez dörzsölve. Felnyávogok, és apró puszikat hintek alsóján átsejlő kedvenc játékszeremre, majd hirtelen hanyatt vetem magam, és morranva, nyöszörögve követelem, hogy játsszon velem, nem érdekel, hogy hideg a kőpadló. 
Még sosem éreztem ilyen heves vágyódást, szinte elégek belülről, és tudom, csak Ő tudja eloltani ezt a belső tüzet, de nem akar megmozdulni, ezért most popsimat kínálom fel neki, farkacskámmal izgatottan körözve a levegőben, és így nézek hátra, várom, hogy végre lépjen…

 



Levi-sama2010. 01. 14. 22:28:12#3276
Karakter: Koga



Alaposan előkészítettem, elég nedves is, lassan óvatosan nyomulok belé, mégis látom arcán a fájdalmat, ahogy fejét a párnán pihenteti oldalra fordítva. Kisimítom arcából az aranyszőke hajtincseket.
- Abbahagyjam kicsim? - kérdezem tőle, aggodalmasan fürkészve szép arcát. Megrázza fejecskéjét, és nyakamba csimpaszkodik, halkan dorombolva. Arcát és vállát csókolgatva várom hogy lassan táguljon, óvatosan araszolva előre. Kanomban fogaimat csikorgatom és az ágyat markolom, mert annyira szűk és forró... El tudnék veszni benne. Nem sok hiányzik, hogy önuralmam veszítve rontsak rá, de inkább leharapom a saját farkamat, minthogy megerőszakoljam őt, vagy fájdalmat okozzak. Soha.
Óvatos, lágy ringatózással folytatom amikor már eléggé kitágul, és ő fokozatosan ellazul végre. Látom rajta, hallom édes nyögésin hogy élvezi végre. Falom szemeimmel a látványt. Gyönyörű így... alattam, kéjesen nyögdécselve, ritmikus mozgásomat felvéve... haja szétterül a párnán, szemei ragyognak a sötétben. Kiáltozva az élvezettől karmolja végig a hátamat újra és újra, ami teljesen bevadít... ó édes jézusom, vissza kell fognom magam akkor is!
Az orgazmus úgy taglóz le, akár egy hatalmas erő. Szinte félájultan hallgatom és érzékelem az ő gyönyörét, és mellé rogyok az ágyra. Kifújom magam, és benne gyönyörködöm. Képtelen vagyok elszakítani róla a szemeimet... Képtelen...
Felnyalábolom és a fürdőszobában leöblítem róla a spermámat, majd megtörölgetve őt visszafektetem és bebújok mellé.
- Szeretlek édes kiscicám - búgom a fülébe, miközben bevackolódik az ölelésembe.
- Én is téged...
 
***
 
Jó mellette ébredni. Ha tehetném, most megismételném vele a múlt éjszakát, de mivel első alkalom volt neki, bizonyára fájni fog ma a feneke.
Cirógatom finoman, és ő felébred.
- Rosszul vagyok - panaszolja nyávogva. - Fáj a buksim, a pocim és ott lent is... ráadásul fázok...
Magamhoz ölelem, de mielőtt megszólalhatnék megcsörren a telefon. Megpuszilom a feje búbját és kisietek.
- Halló?
- Koga! Koga! Te vagy az?
- Ki más? - morgom a hajamba túrva ujjaimmal és az asztali órára pillantok. Korán van. - Mi ennyire sürgős?
- A Kanamo-per! Elveszítjük!
- Miért?
- A férj egy videot hozott be, amin minden rajta van. Valóban megcsalta őt az asszony, és így a válás során igényelt kártérítés teljesen elúszhat! Muszáj összehívnom egy válság-megbeszélést!
- Jól van, megyek.
Leteszem a telefont, és Ritsuhoz visszasietve magyarázom el neki miért is nem töltöm vele az első szeretkezés utáni reggelünket az ágyban összebújva. A rohadt életbe.
- De... de én nem akarok egyedül lenni. Most nagyon nem - nyüszögi szipogva. Nem is hagynám most itthon egyedül semmiképp. Nem vagyok szörnyeteg.
Nehezen de sikerül rá imátkoznom a ruháit, és a karjaimban viszem ki a kocsiig.
 
Odabent az irodám kanapéjára fektetem.
- Aludj szépen édesem. Itt leszek a szomszéd irodában. Nyitva hagyom az ajtót, rendben?
 
Odaát már tűkön ülve várnak.
- Na had lássam azt a videot.
Sajnos a legrosszabb ami történhetett most. Házi felvétel, egyértelmű. A feleség egy idegen férfival kefél a kanapén. Marha jó. Meg sem próbálom leplezni a dühömet. Lekapcsolom a videot.
- Nos hölgyem - köszörülöm meg a torkom, kollégáim pedig visszafojtott lélegzettel figyelnek. - Perdöntő bizonyíték lenne, de meg tudjuk támadni.
- Valóban? - csillannak fel mohón a szemei. Biccentek. - Jogilag nem felhasználható a bíróságon ez a felvétel, mivel ennek elkészítése nem az ön beleegyezésével készült.
- Nem az én...? - Nem érti. Ostoba.
- Csak annyi a dolga, hogy ezt hajtogatja amikor a per előtti megbeszélésen felveti a férje ügyvédje a bíró előtt. A bíró nem engedi meg hogy bevessék, ha ön azt nyilatkozza, hogy a felvétel elkészítéséhez nem volt hozzájárulása. Senki nem vitathatja, hiszen írásos hozzájárulást nem tudnak mellékelni hozzá. Ez a bizonyíték jogi értelemben nem létezik.
Megkönnyebbült sóhajjal dől hátra a székben.
- Na és mennyi esélyem van? Elperelhetem a férjem teljes vagyonát?
- Elégedjen meg a felével. A bíró is ezt fogja támogatni. Ha a teljes vagyont akarja, abba elvérezhet, asszonyom.
- Nem érdekel! Nekem azt mondták, hogy ön az ügyvédek közül a legkeményebb! Igazi cápa! Hát zabálja fel a férjemet, és minden pénzét sajtolja ki belőle!
Komoran összehúzom a szemöldököm.
- Ha így áll a dologhoz, attól tartok új ügyvédi irodát kell keresnie. Utálok pert veszíteni az ügyfelem mohósága miatt.
Észhez tér végre, és zavartan harap vörösre rúzsozott ajkába.
- Jó rendben... ha ön azt mondja akkor jó... Nekem mennem kell... viszlát.
Felállok, kezet fogunk és kimegy. Morcosan ülök vissza a székembe, kollégáim véleményét hallgatom amikor is nyílik az ajtó és besurran az én kis kincsem. Gondterhelt arcvonásaim azonnal kisimulnak, és hagyom hogy az ölembe másszon.
- Nagyon rossz a pocim, és még mindig fázok - nyüszögi arcocskáját a mellkasomba fúrva. Magamhoz ölelem és a többiek felé fordulok.
- Mára ennyi volt. Most hazamegyek, és nem szeretném ha bárki is zavarna.
Felállok vele, és lesviszem a kocsihoz. Egész úton hazáig meg sem szólal.
 
A konyhában a széken kucorog elveszetten, lekonyult fülecskékkel, amikor végre elé teszem a pohár vizet a gyógyszerrel.
- Mi ez? - kérdezi gyanakvóan billegetve fülecskéit.
- Aspirin kicsim. Ettől jobban leszel. Másnaposság ellen ez a legjobb.
- Másnaposság? - pislog fel rám csodálkozva, majd bekapja a bogyót és mohón nyeli rá a vizet. Bólintok.
- Tegnap nem kevés alkoholt ittál, gondolom életedben először. Ilyenkor másnap az ember úgy ébred mint akit fejbe vertek, megrágtak és kiköptek. Feje fáj, hasa fáj, hányingere van, gyenge és fáradt, fázik... Ettől jobban leszel, addig pedig mars az ágyba. Addig csinálok finom reggelit neked.


zsebike2010. 01. 03. 19:16:49#3143
Karakter: Ritsu






Valahogy kiesik, hogyan is értünk haza, csak azt érzem, hogy valami puhára érkezek, mire kinyitnám szemeimet, Koga már fölöttem van, és éhesen csókol. Lángol a testem… minden érintése apró kis tüzeket gyújt bennem, melyek szépen lassan elégetnek. Éhesen dörgölöm farkacskámat hozzá, miközben nyaka finom bőrébe mélyesztem fogacskáim. Néha fel-felmordulok egy különösen intenzív érzésre. Megszabadít ruháimtól, és már meztelenül, mindenemet átadva neki fekszem alatta. Forró nyelvével a hasamon barangol, de én arra vágyok, hogy kicsivel lejjebb játsszon velem.
Ezt az óhajomat igyekszem is tudomására hozni. Fejét arra a területre nyomom, amely a leginkább sóvárog érintései után. Amikor végre szájába vesz, úgy érzem, nagyon közel van már az a csodás érzés, amit úgy szeretek. Annyira lassan csinálja... kínoz. Most minden eddiginél jobban vágyok a kénytetetésére, de Ő hírtelen abbahagyja, és én ködös szemecskékkel nézek föl rá. Remélem nem gondolta meg magát… abba belehalnék. Olyan hevesen égek, hogy menten felgyullad az ágy is. Akkor alhatna velem a kicsi ágyikómban, szorosan hozzám simulva…

-         Neh... ne hagydhh abba...- nyöszörgöm. Amikor látom, hogy vetkőzni kezd, én is segítek neki. Vagyis... letépem róla a ruhákat, néhol felsértve gyönyörű, hibátlan bőrét, de nem foglalkozik ilyen apróságokkal egyikünk sem.

-         Kis bestia –sóhajtja, én pedig rávetem magam. Ha én játszani akarok, akkor játszani is fogok. Vadul csókolózunk, és amikor megérzem fenekemhez nyomódni a kedvenc játékomat, csípőm ütemes ringatásába kezdek. Azt már észrevettem, hogy szereti, ha ezt csinálom. Én pedig az Ő játékát szeretem nagyon… Sajnos nem élvezhetem sokáig, mert fordít egyet magunkon, és már alatta is fekszem. Neee.. én szeretnék lovacskázni.

-         Nem, itt ma én irányítok kiscicám... – amikor a fülecskémet kezdi csócsálni, fenekemet feltolom, és igyekszem minél jobban hozzá préselni magam, miközben farkincámmal a hátát, fenekét, lábát simogatom. Imádom, amikor velem játszik.

-         Koga... Koga... Koga.. –ismételgetem, majd, amikor végignyal a hátamon, vadul megremegek, és a párnába nyögök. - Neh... játszani akarok! Játszani! – Ő nem válaszol, csak popómba harap. Nyááá…

-         Ez is egy játék... csak komolyabb. –hallom érzékien rekedtes hangját

-         Igen? –pillogok hátra, miközben igyekszem a szemembe lógó hajacskám,at kisöpörni. Akkor megnyugodtam.

-         Szexnek hívják. Jól tudod mi ez... –alig észrevehetően megrándulok, ahogy lelki szemeim előtt megjelennek társaim szenvedései, és az utána következő, hosszas betegeskedés.

-         És fájni fog? – suttogom alig hallhatóan. Még ha fáj is, érte elviselem, hiszen annyira szeretem, hogy kifejezésére szegényes szókincsem nem elég. Ő nekem a minden, és még annál is sokkal több.

-         Ismersz engem kincsem. Okoztam neked valaha fájdalmat?- megrázom a buksim. Nem lenen rá képes, hiszen annyira kedves és gyöngéd.

-         Bízom benned... a gazdám vagy. - mondom lehajtott fejjel.

-         Nem édes. Nem a gazdád vagyok, hanem a szerelmed, ahogy te nekem. Nincs gazdád, mert te több vagy egy neko-nál... sokkal több. Az én kis Ritsum vagy. A szerelmem. Ezt soha ne felejtsd el. –meg sem tudok szólalni. Tényleg szeret engem, úgy, mint én Őt? Ha ez egy álom, akkor sosem akarok felébredni. Könnyes szemecskékkel nézek föl rá, melyekben kimondhatatlan szerelem és hála csillog.

-         Koga...

-         És most szeretkezni fogunk, ahogy a szerelmespárok.

-         Szerelmes...párok...- még mindig felfoghatatlan számomra ez az egész, hogy ennek a gyönyörű, kedves férfinak én kellek, aki csak egy kis neko, abból sem a legszebb. Visszafektet az ágyra, és ismét csókolni kezd, majd belém dugja az ujját.

-         Mit csinálsz?- nyöszörgöm, amikor a hideg ujj belém siklik. Jó érzés, csak szokatlan. Eddig még nem csinált velem ilyet.

-         Finom? Már két ujjam van benned... ez most a harmadik. – most... most valami nagyon jó helyet érintett meg. Felnyögök. Már nem az ujjai kellenek. Nekem a játékszerére van szükségem. Szinte már nem is vagyok magamnál, amikor abbahagyja, és megfordít. Ösztönösen a derekára kulcsolom a lábaim, és várakozva nézek a szemébe.

-         Felkészültél, kiscsillag? –kérdezi. Mosolygós, szeretettel teli arca megnyugtat. Csak bólintok, és már meg is érzem, hogy lassan belém hatol. Annyira nagy, és forró. Feszít… becsukom a szemecskéim, hogy ne lássa bennük a könnyeket, de a fájdalmas nyögéseket nem bírom elfojtani. Nagyon… fáj. Lágy érintést érzek az arcomon, és kinyitom szemecskéim. Koga hajol fölém, tekintete csupa aggódás és féltés.

-         Abbahagyjam kicsim?  - érzem, hogy nehezen bírja visszafogni magát, így csak tagadólag megrázom a fejem. Nem tehetem ezt meg vele. Karjaim a nyaka köré fonom, és önmagam megnyugtatására halk dorombolásba kezdek. Apró puszikat kapok, amikért nagyon hálás vagyok. Kezdek ellazulni, ezt Koga is érezheti, mert lágy ringásba kezd, figyelve minden reakciómat. Lassan elviselhetővé csitul a kín. Én is megmozdítom csípőmet, igyekezve felvenni a hősöm által diktált ritmust. Tekintetem képtelen vagyok elszakítani az övétől. Annyira szeretem! Amint sikerül ellazulnom, a várt kellemes érzések is visszatérnek. Most már nem a fájdalomtól nyöszörgök, és amikor ismét megérint bennem egy helyet, hangosan felkiáltok. Ez…ez az, amire vágytam.
Most már felszabadultan, kéjesen nyöszörgök, vadul karmolászva a hátát. Egyre gyorsít a tempón, érzem, hamarosan nagyon jó érzés lesz neki. Közénk nyúl, és lökései ritmusában kezdi el cirógatni apró farkacskám. Közelebb törleszkedek hozzá mindenemmel. Hírtelen megremeg, és érzem, valami meleg folyadék áraszt el. Hamarosan én is követem, engem is megtalál az a jó érzés. Felnyávogok, annyira intenzív.
Utána még hosszan pihegek a karjaiban, buksikámat izzadt mellkasára fektetve, és hallgatom szíve vad ritmusát. Annyira fáradt vagyok… érzem, hogy felemel, valami kellemesen hűvösbe fektet, majd lágyan simogatni kezd, de ahhoz túl lusti vagyok, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem, hol is vagyok. Ezután megtörölget, visszafektet az ágyba és szorosan magához ölel. Úgy bújok, mintha az életem múlna rajta.

-         Szeretlek édes kiscicám. –hallom távolról a hangját.

-         Én is téged. – nyünnyögöm, majd álomba merülök.

 

Reggel lágy cirógatásokra ébredek. Nyújtózok, majd szinte azonnal vissza is bújok a takaró alá. Furcsán érzem magam, és nagyon nyűgös is vagyok. Laposakat pislantva mászok mégis Kogám ölébe, majd magamra cibálom a takarót.

-         Rosszul vagyok. –panaszolom. –Fáj a buksim, a pocim, és ott lent is… ráadásul fázok - bújok hozzá egész kis testemmel. Még tovább sorolnám, ha nem zavarna meg a telefon. Szerelmem leemel az öléből, és kimegy. Hamarosan visszatér, de az arca nem ígér sok jót.

-         Kicsim, be kell mennem az irodába, olyan bizonyítékot kaptunk, amely új megvilágításba helyezi az egész ügyet.

-         De… de én nem akarok egyedül lenni. Most nagyon nem. –nyafogok könnyes szemekkel.

-         Akkor segítek felöltözni, és bejössz velem rendben? Ígérem, gyorsan végzünk.

-         Nem. Itthon akarok maradni, és azt szeretném, hogy te is maradj. Kérlek… - könyörgök neki.

-         Édesem. Most muszáj bemennem, és szeretném, ha az én drága kiscicám is velem lenne. Utána, ha lesz kedved, és jobban érzed magad, elmehetünk valahova rendben? – kapok egy puszit a homlokomra. Segít felöltözni, és már indulunk is. A kocsiban ismét rám tör a hányinger, de amint lehúzzuk az ablakot, kicsit jobb lesz. Jobban szerettem volna otthon durmizni, de ha ez az ára, hogy Kogával lehessek, kibírom.  Még mindig fázok, és amint megcsap a kinti levegő, remegni kezdek, de hősöm magához szorít, és a karjaiban visz be az irodába. Ismét a figyelem középpontjába kerülök, de most nincs jó kedvem, ezért arcocskám szerelmem mellkasába fúrom, és egészen addig ott is tartom, amíg le nem rak a kanapéra. Szerez nekem egy pihe- puha takarót, és gondosan bebugyolál vele.

-         Aludj szépen édesem. Itt leszek a szomszéd irodában, nyitva hagyom az ajtót, rendben? –pofim belesimítom a tenyerébe. Amikor egyedül maradok, megpróbálok pihenni, de nem megy. Még nem voltam ilyen rosszul. Émelygek, szédülök és fázok. Egy idő után feladom a próbálkozást, és elindulok megkeresni Kogámat. Hamar meg is találom, egy nagy íróasztal mögött ül, és elmélyülten tanácskozik két másik emberrel. Odasietek hozzá, és az ölébe kucorodok.

-         Nagyon rossz a pocim, és még mindig fázok. – panaszkodok, orrocskámat a mellkasába rejtve. Nem érdekel, mit gondolnak rólam a többiek.




Szerkesztve zsebike által @ 2010. 01. 03. 19:19:08


Levi-sama2009. 12. 23. 13:35:46#2933
Karakter: Koga



Csak nehezen sikerül megnyugtatnom. Belediktálok némi tejbegrízt és ágyba dugom, amikor közli velem, hogy „szuszi”. Ilyenkor imádom a legjobban.
- Te is aluszikálj velem - utasít a maga kis édes módján.
- Te kis akarnok - mosolygok rá felszabadultan. - És ha azt mondom, nekem más dolgom van még?
- Nem érdekel. Te akartál cicát, nem? - vigyorog vissza huncutul. Ellenállhatatlan, de hát ezt már ezer éve tudom. Mellé fekszem és szerényen mosolyogva hagyom hogy őkirályi fennsége birtokba vegyen. Konkrétan, akár egy alvópárnát, úgy vegyen igénybe. De nem bánom, nem én.
 
*
 
A napok nyugisan telnek. Néha próbálkozom finoman kikérdezni a múltjáról, és a kapott információmorzsákat apámnak telefonon elmesélem.
 
Szilveszter.
 
Akira barátom és kollégám szokásos házibulija közeledik. Jó alkalom, hogy végre kimozduljunk egy kicsit és lazítsunk. Nehéz év van a hátam mögött...
 
Átjön Yume is, Akira barátnője. Bezárkóznak Ritsu szobájába és hosszas mojolás után kerülnek csak elő.
Épp egy pohár fehérbort kortyolgatva támasztom a kandallót, illetve az engem, amikor végre előkerülnek. Leteszem a poharat és megigazítom ingem gallérját. Talpig feketében vagyok, ingem kigombolva mellkasomig. Szokatlan számomra ez a laza viselet, de nem vészes. Felemelem a fejem, és belém reked a levegő.
A jelenség közelebb jön, és előttem megtorpanva néz fel rám gyönyörű aranysárga macskaszemeivel. Csak bámulni tudok ki a fejemből. Haja puhány és csillogón omlik vállaira, izgatóan vörös pólója a legérzékibb helyeken van megszaggatva, még kis köldöke is kikandikál. Ebben a fekete nadrágban látszik milyen formás és hosszú combjai vannak... és a... uhhh...
- Ennyire rossz? - szólal meg a kis szexis dög az én aranyos Ritsukám hangján. Macskaszemei még macskásabbra vannak kifestve. Tátogok két sort, aztán megtalálom végre a hangomat.
- Nem... dehogy is. Gyönyörű vagy kicsim... de most induljunk, nehogy elkéssünk.
 
*
 
 
 
Akira házában már javában tart a bulizás amikor megérkezünk. Ristu elvegyül az emberek között, engem a házigazda foglal le. Hosszas beszélgetés és nem kevés alkohol elfogyasztása után úgy vélem, ideje az én szexi kiscicámmal táncolni egy kicsit. Hamar meg is találom, egy idősebb és fejlettebb neko társaságában. Úgy látszik genetikai sajátosság náluk, hogy mind gyönyörűek. Féltékenység mar belém amikor meghallom érzéki, mély hangját.
- Hol a gazdád szépségem? Bánná, ha sétálgatnánk kicsit? - Grrr... és még hozzá is mer érni!
- Igen, bánná. - Lépek melléjük, és birtoklóan teszem kezemet kiscicám vállára. - ésmost, ha megbocsájtasz...
Magamhoz szorítva viszem a táncparkett másik végébe.
- Ne csatangolj el, szépségem. Ha nem látlak, nem tudlak megvédeni - dörmögöm neki. Megitatom, majd táncolni viszem. Itt az ideje már.
 
Aztán már képtelen vagyok kontrollálni magam. Kipirult arccal, érzéki szexi kis döggé változik a szemem láttára. Ringatózik, simul dörgölőzik, dorombolva harapdálja nyakamat, és szinte belerobbannék a nadrágomba. Úristen!
Akadozó légvételekkel veszek részt játékában, majd amikor már számba marva csókol meg mohón és szenvedélyesen, én is felbátorodom. Vagy inkább... elfelejtkezem arról, hogy nem vagyunk egyedül. Végigsimítom nadrágjának dudorodó részeit, és ő fülembe súgja:
- Játsszunk... megint szeretném azt az érzést.
Na jó, ebből elég.
Zokszó nélkül ragadom meg a kezét, és búcsú nélkül hagyjuk faképnél a bulit. Nem is értem miért nem ezzel kezdtem amikor megláttam őt így. A nappaliban ott azonnal neki kellett volna esnem, ahogy akartam. Csak a különbség az akkori és a mostani Koga között, hogy utóbbiban van nem kevés alkohol is.
Az autóban már rémlik valami, hogy ittasan nem vezethetnék, de nem érdekel. Padlógáz.
Egy piros lámpánál megállok, és éhesen vetem rá magam. Számba harapva mélyeszti körmeit vállamba, és én felnyögök. Úristen...
Ránk dudálnak a hátunk mögött, és ismét elindulunk. Pá perc múlva már a lakásajtón rántom be őt, és a becsukott ajtóhoz préselve csókolom meg. Nem marad adósom, éhesen viszonozza, és nyelvünk vad csatázásba kezd. Mielőtt az ajtónak döntve teszem magamévá, inkább feneke alá nyúlok és felemelem. Combjai derekamra fonódnak, karjai nyakam köré, és így indulok el vele a hálószobám felé. Szexis dorombolása egyszerűen bevadít...
Az ágyra vetődök vele, és ránehezedem. Eltépve tőle mohó számat pillantok le rá. Aranyszőke haja szétomlik a párnán, szemei ragyognak a félhomályban. Leveszem a szemüvegem és félrehajítom, miközben másik kezemmel felrántom a pólóját. Felszabaduló hasát végignyalom. Mmm... bőre puha, meleg és édes. Olyan mint ő.
- Legszívesebben felfalnálak... - suttogom a köldökébe. Amíg én nadrágját cibálom le róla, ő szorgalmasan húzza le a pólóját magáról. Két másodperccel később teljesen meztelenül hever alattam, feltárulkozva gátlástalanul. Egy igazi, érzéki kiscica...
Megpuszilom ismét a hasát, de ő hajamba markolva tol lejjebb.
- Naaa... - nyöszörög türelmetlenül sürgetve engem. Elvigyorodva nyalom meg farkacskáját, és ő felkiáltva feszül meg. Hát már ennyire felizgattalak? Ejnye...
Kínzóan lágyan kezdem szopni, és ő úgy vergődik alattam, mintha nagyon szenvedne. Szenved is. Mosolyogva egyenesedem fel, és térdelve kezdek vetkőzni.
- Neh... ne hagydhh abba... - nyafogja. Csak halkan kuncogok, és vetkőzni kezdek. Ő segít nekem, de inkább nevezném vad karmolászásnak amit művel. Szinte lehántja rólam a ruháimat, és minden egyes vörös csík amelyet bőrömre rajzol, kéjes morranást vált ki belőlem.
- Kis bestia - nyögöm. Macskaugrással vetődik rám, és sikerül hanyatt döntenie. Nocsak...
Mohón csókolva simul hozzám, és szinte önkívületben mozgatja csípőjét, ütemesen hozzám dörgölőzve. Kis édes...
Rántok egyet és magam alá teperem.
- Nem, itt ma én irányítok kiscicám... - súgom, és a nyomaték kedvéért a fülét is megharapdálom.
- Koga... Koga... Koga... - nyöszörgi, fenekét türelmetlenül préselve ágyékomhoz. Leszorítom, és végignyalom lágyan a hátát. - Neh... játszani akarok! Játszani!
Nyafogását hallva elvigyorodva harapok popsijába.
- Ez is egy játék... csak komolyabb.
- Igen? - pislog rám a válla felett aranyosan.
- Szexnek hívják. Jól tudod mi ez...
Bólint. Tudja bizony, előző gazdájánál látta már hogyan csinálják.
- És fájni fog? - kérdezi olyan halkan, hogyha nem lenne minden idegszálam kihegyezve rá, talán meg sem hallom. Felemelkedem hozzá, és megcsókolom.
- Ismersz engem kincsem - súgom. - Okoztam neked valaha fájdalmat?
Megrázza fejecskéjét.
- Bízom benned... a gazdám vagy.
- Nem édes - fogom meg állát, hogy jobban a szemébe nézhessek. - Nem a gazdád vagyok, hanem a szerelmed, ahogy te nekem. Nincs gazdád, mert te több vagy egy neko-nál... sokkal több. Az én kis Ritsum vagy. A szerelmem. Ezt soha ne felejtsd el.
- Koga... - suttogja, könnybe lábadó szemecskékkel.
- És most szeretkezni fogunk, ahogy a szerelmespárok.
- Szerelmes...párok... - ismétli édesen.
Visszaszorítom az ágyra, és miközben csókolózom vele, finoman tágítani kezdem. Szerencsére az éjjeliszekrény fiókjában van síkosító, így az ujjaimra kenek belőle, és popsiját kezdem felkészíteni.
- Mit csinálsz? - zihálja a lepedőt markolászva. Kéjesen remeg bele ujjaim minden mozdulatába.
- Finom? - dörmögöm a nyakába. Nyöszörögve biccent. - Már két ujjam van benned... ez most a harmadik.
Felnyög. Ez tetszik... ez a hang annyira érzéki és új tőle. Még így nem nyögött soha nekem.
Figyelem kipirult pofiját, és felajzva simulok a hátához, úgy folytatom tovább.
Egyre hangosabb és vadabb, kis ánusza is már nedves és elég tág, úgyhogy kihúzom belőle ujjaimat és megfordítom. Hozzá simulok, ránehezedem és mohón, szomjasan csókolom.
Karjai, lábai de még cicafarka is rám tekerednek, remegve csimpaszkodik belém.
- Felkészültél, kiscsillag? - mosolygok le rá kedvesen. Egész hihető is lenne, ha nem ülne ki arcomra is a vad vágy. Péniszem már bejáratát érinti... úristen, megőrülök!


zsebike2009. 12. 13. 18:18:18#2805
Karakter: Ritsu




Koga megnyugtató illata ringat engem most már édes álomba. Arra ébredek, hogy egyedül vagyok, és ez eléggé megrémiszt. Felpattanok, hogy megkereshessem hősömet. Mivel elég hideg van, a vastag, Koga illatú takarót magam köré vonom, mintha Ő ölelne. A nappaliban találom meg, de attól, amit hallok, földbe gyökerezik a lábam, a pánik jeges marka szorítja össze a szívemet. Ez… nem lehet. Nem kerülhetek vissza ahhoz az emberhez. Megmondta, hogy bántani fog, mert nem váltottam be a hozzám fűzött reményeket. Hatalmas, könnyes szemekkel meredek hősömre, de megszólalni nem bírok jó ideig. Mikor végre sikerül, csak rekedt nyöszörgés féle tör elő fájó torkocskámból.

-         Elvisznek tőled? Visszavisznek hozzá...?- remegni kezdek, egyre jobban elhatalmasodik rajtam a rettegés.

-          Nem! –szól magabiztosan, majd magához ránt. Én úgy kapaszkodok belé, mint fuldokló a mentőövbe. Valahol az is Ő nekem. Ha nem lenne, már nem élnék. -  Nyugodj meg kicsim, itt biztonságban vagy, mindentől és mindenkitől megvédelek. Néhány nap múlva már hivatalosan is az enyém leszel, csak légy türelemmel. – könnyeim előtörnek. Most, életemben először nem hiszek neki. Nem ismeri gazdámat, nem tudhatja, hogy mire képes. Ha vissza akar kapni, vissza is fog.  Arcocskámat jó illatú nyakába fúrva igyekszem megnyugodni. Velem együtt áll föl, és még mindig engem nyugtatgatva indul meg a konyha felé.

-         Nyugodj meg kicsim, gyere, csinálok neked valami finomat, amitől megnyugszol. Mit szeretnél?

-         Téged! –bújok még közelebb hozzá. –Nem vagyok éhes.

-         De valamit enned kell. Már majdnem egy napja nem ettél semmit. –nem törődve makacs fejrázásommal, a tűzhelyhez lép, és tejet tölt az egyik lábasba.

-         Tejbegrízt kapsz rendben? Tudom, mennyire szereted. Gyakorlott mozdulatainak hála gyorsan előttem gőzölög a kakaóval bőven megszórt finomság, de én csak utálkozva fordítom el a buksim. Nagyot sóhajtva ül le mellém, és a kanalat belemártja az ételbe, majd felém közelít vele.

-         Nyisd ki a szádat kicsim. Nem kell sokat enned, csak pár kanállal. Tudom, hogy fáj még a torkod, de az orvos szerint fontos a rendszeres étkezés. –nagyra nyitott cica szemecskékkel igyekszem eltántorítani szándékától, de nem hagyja magát. Végül feladom, és kitátom a számat. Amint lenyelem a langyos, édes falatot, rájövök, ez nagy is finom. A következő kanálnál már önként nyitom ki, Koga pedig türelmesen adogatja az apró adagokat. Így sem bírok sokat enni, jóllakottan simogatom meg pocakomat. Most már hősöm is elégedett, édes mosollyal néz rám.

-         Szuszi. –mondom neki, majd karocskáimat felé nyújtva jelzem az irányú szándékomat, hogy bizony vissza akarok kerülni karjaiba, melyet Ő teljesít is. Visszasétálunk a hálóba, óvatosan betakargat, ellenőrzi a kötésem, majd ki akarna menni.

-         Te is aluszikálj velem. –követelem, és húzom le magam mellé, összeszedve csöpp kis erőmet.

-         Te kis akarnok! –mondja vidáman. És ha azt mondom, nekem más dolgom van még? – hangszínéből érzem, hogy csak évődik velem.

-         Nem érdekel. Te akartál cicát nem?  - vigyorgok már én is. Erre az érvemre nem szól, csak mellém helyezkedik, és mire kettőt pislantana, én már a mellkasán durmolok.

 

 

Reggel fini illatok ébresztenek. Kipattannak szemeim és már a konyhában is vagyok. Koga jól meg is szid amiatt, mert mezitláb álldogálok a hideg kövön. Visszaaraszolok mamuszomért, és mire visszafordul, én már az asztalnál is ülök. Békésen falatozom a halpástétomot meleg kenyérkével, míg hősöm meg nem szólal.

-         Kicsim, beszélnünk kell. Szeretnék kérdezni pár dolgot, ami ahhoz kell, hogy velem maradhass. –félénken bólogatok, fülecskéim a fejemhez lapulnak.

-         Hogy hívják azt az embert, aki ezt művelte veletek? –hajol át az asztalon, és kézfejem kezdi cirógatni.

-         Nem tudom… nekünk Gazdámnak kellett szólítani. Soha, senki nem mondhatta ki a valódi nevét. Amikor összejöveteleket szervezett a házban, mindenkin maszk volt.  –az emlékek hatására ismét reszketni kezdek, de Koga már mellettem is terem és az ölébe húzva vígasztal.

 

A következő napok leginkább kényeztetéssel teltek. Sokat játszottunk a labdácskámmal, vagy csak feküdtünk összebújva. Szerencsére visszakaptam Mirát is. Ma viszont hősöm előállt azzal, hogy, mivel az év utolsó napja van, menjünk le egy házibuliba, melyet barátja, az az Akira rendez. Nekem persze rögtön fölállt az összes szőrszálam, annyira nem akarózott kitenni a lábam otthonunkból, de Koga annyira szeretett volna menni, így én is készülni kezdtem. Szekrénykém előtt állva döbbenek csak rá, hogy nincs olyan ruhám, amit egy buliba felvehetnék. Ebben a pillanatban Akira és barátnője, Yume lépnek be az ajtón, kezükben csomagokkal. Yume kizavar mindenkit, azzal a felkiáltással, hogy majd Ő felkészít az éjszakára.

 Izgatottan vetem rájuk magam, és szinte letépem a finom selyempapírt. Mélyükről előkerül egy szűk, fekete farmer melyen hátul lyuk tátong farkacskámnak, a hozzá tartozó lánccal, egy feszülős, vörös, szaggatott póló fekete cicafejjel, és egy kényelmes cipőcske. Vörös fejjel öltöm magamra a szettet, mely meglepően kényelmesnek bizonyul. Ezután a fürdőbe kísér, és beszárítja a hajam. Megszokott copfom helyett most kiengedve omlik vállaimra, kissé megtépve, és zselével rögzítve. Végső simításként, fekete szemceruzával emeli ki aranysárga szemeimet. Amikor a tükörbe nézek, nem ismerek magamra. Belém karol, úgy vezet le a lépcsőn.
Én kissé pirulva állok, nem szeretem, amikor minden szem rám szegződik, pedig most ez történik. De engem csak Koga véleménye érdekel. Ő megdöbbenve áll, akkor sem mozdul, amikor elé sétálok, majd félrebillentett fejjel nézek föl rá.

-         Ennyire… rossz? –kérdezem félénken.

-         Nem... dehogy is. Gyönyörű vagy kicsim. De most induljunk, nehogy elkéssünk. – simít végig arcomon, mire én tenyeréhez dörgölőzöm. Kézen fogva megyünk a kocsiig.

 

Akira közelebb lakik, mint gondoltam. Alig pár perces út után megérkezünk. Bent már dübörög a zene. Félénken simulok Kogám oldalába, de Ő csak kézen fog, és bevezet. Bent rengeteg az ember, mindenhonnan harsány nevetgélés hallatszik. Egyből egy poharat nyomnak a mancsomba, aminek édes illata van. Megkóstolom… ez nagyon finom. Egy hajtásra lehúzom az egészet. Hősöm leül az egyik kanapéra, én pedig felfedező útra indulok. Annyi itt az ismeretlen illat... mindent meg kell szaglásznom. Megint megkínálnak azzal a fincsi itallal, melyet jó szívvel el is fogadok. Most lassabban kortyolom, miközben fel-alá sétálgatok.
Kicsit kezdem magam furcsán érezni, de… nem zavar valahogy jó érzés. Kicsit oldottabb a hangulatom. Ekkor valaki hátulról megfogja a vállam. Ijedten fordulok meg… de hisz ez egy Neko. Magasabb, mint én, és fülecskéi koromfeketék. Kihívó pillantással néz rám.

-         Szia. A nevem Saiki. –mutatkozik be.

-         Ritsu. –hadarom el. Hirtelen simogatni kezdi az arcomat. 

-         Hol a gazdád szépségem? Bánná, ha sétálgatnánk kicsit?- olyan furcsán néz rám. Mintha föl akarna falni. Ekkor szerencsére megérkezik az én hősöm.

-         Igen, bánná. És most, ha megbocsájtasz… - húz el a közeléből. Mint kicsit eltávolodunk, magához húz, és a fülimbe suttogja.

-         Ne csatangolj el, szépségem. Ha nem látlak, nem tudlak megvédeni. Észre sem veszem, hogy megint az italpulthoz keveredünk. Kogám egy új pohárka finomsággal kínál, melyet el is fogadok.

-         Gyere, táncoljunk. –húz a parkett felé. Én, hogy nehogy kárba vesszen frissítőm gyorsan magamba döntöm. Enyhén szédülve megmentőmbe kapaszkodom. A zene lágy ütemére ringatózunk, szorosan átölelve egymást. Apró puszikat kapok az arcomra, a számra... később a nyakacskámra is, miközben kezei megállás nélkül simogatják a hátamat, majd fenekembe markolva von közelebb magához.
 
Nemsoká már vágytól terhes sóhajok hagyják el a számat, ágyékomat Kogáéhoz dörzsölöm, majd finoman a nyakába mélyesztve szemfogaim, morranok fel. Nem bírom tovább, vadul marok ajkaira. Nyelvemmel utat török, felderítek, hódítok.
Nagyon élvezem, hogy most én vagyok az, aki kezdeményez. Nem tudom, mi lehet velem, máskor nem lenne bátorságom ezt tenni. Ő is egyre jobban felbátorodik, egyik kezével már mereven álló farkacskámat kényezteti nadrágon keresztül. Melegem van… Füléhez hajolok, és belesúgom.

-         Játszunk… megint szeretném azt az érzést. –nem szól semmit, csak megragadja a kezem, és mire észbe kapok, már az autóban ülök, és hazafelé száguldunk…

       

 




Levi-sama2009. 12. 13. 14:18:23#2801
Karakter: Koga



 
Maradék önuralmam huss, és már majdnem... Amikor kopognak.
- Kisfiam, téged keresnek telefonon. Azt mondják, nagyon fontos.
Elmormolva pár nem túl szép szót kászálódom ki a kádból, és magamra kapom köntösömet.
 
Odalent a telefont markolva dühösen fújom ki a levegőt.
- És nem ért volna rá...? Na jó, rendben van. Holnap reggel az első géppel odarepülök.
Komoran teszem le a telefont. De utálom néha a munkámat, főleg most. Belemászik az én békés kis életembe, és a legrosszabb hogy Ritsumat nem vihetem magammal sajnos.
 
Amikor visszaérek a szobánkba, rögtön észreveszi rajtam és faggatni kezd.
- Semmi baj kicsikém, de holnap korán reggel el kell utaznom pár napra egy nagyon fontos tárgyalás miatt, de téged nem vihetlek magammal.
Elszomorodva gömbölyödik az ölembe.
- Meddig leszel távol?
- Két talán három napig, de igyekezni fogok vissza hozzád. - Végigsimítom hátát, ujjaim fülecskéjét is megvakargatják. - Ha jó kiscica leszel, akkor hozok neked valami nagyon szépet.
 
Dorombolását hallgatva merülök álomba...
 
*
 
Másnap, még a nap sem kelt fel már megyek is. Érzelmes búcsút veszünk egymástól, még a plüsscicát is nekem adja. Olyanborzasztóan édes...
 
A repülőgépen ülve a laptopomon átolvasom az ügy anyagát. Komoly és nehéz dolog. A védencem elszökött, a rendőrség elkapta, és gyorsított eljárással még ma le akarják zavarni ott helyben a tárgyalását. Ostoba lépés volt elszökni, valószínűleg az ügyet elveszítjük, hiszen a védencem bűnös. Enyhíteni a büntetésén ezek után nem sok esély lesz.
 
Ahogy megérkezem, máris a helyi fogdába kell sietnem. Hosszú megbeszélés, majd az ügyészséggel való egyezkedés után végre este lepihenhetek a szállodában. Azonnal felhívom a szüleimet, és az én cicámat kérem a telefonhoz.
- Kogaaaaa - sipítja édesen és aranyosan, örömében, majd ezer kérdéssel kezd bombázni. Azonnal ellazulok és felnevetek.
- Lassabban szeleburdi uraság. Egyszerre csak egy kérdést.
A hosszú, aranyos csevegés után olyan kedves szavakkal búcsúzik el tőlem, amelyekkel végtelenül meghat és még a torkom is összeszorul.
- Nagyon hiányzol, kérlek siess haza hozzám, jó?
Kapok sok puszit, majd anyám szól a telefonba. Halántékomat masszírozva sóhajtok fel.
- Anya... nagyon vigyázz rá - kérem tőle halkan.
- Ne aggódj kisfiam. Apád és én is nagyon szeretjük, minden szemünk rajta egész nap. Inkább mesélj, hogy érzed ott magad? Jól alakul a tárgyalás?
 
*
 
- Bíró úr... - folytatom a szövegelést. Már egy órája tart a tárgyalás, az összes tanú kihallgatva, és a védőbeszédem utolsó mondatánál szakít félbe a zsebemben rezgő telefon. Befejezem az utolsó mondatot, visszaülök a helyemre. Mi a fene? Előveszem a telefont és vetek rá egy pillantást. Ismeretlen szám, de már vagy huszadszor hív.
 
Kihirdetik az ítéletet. Hát sejtettem, hogy a bíró nem lesz könyörületes. Elköszönök védencemtől, és a már ötvenedszer csörgő telefonomat végre fel tudom venni.
- Igen?
- Kisfiam! - kiabál bele szinte sikítva az anyám. Lesápadva rogyok vissza a székbe. Ritsu... Ritsu... istenem, könyörgöm... ugye nem vele történt valami?
 
Ahogy befejezi mondandóját, táskámat megragadva rohanok ki a tárgyalóból, és az első gépre pattanok fel. A szállodát felhívom, és megkérem őket hogy küldjék utánam minden holmimat.
 
Legszívesebben ordítanék. Miért nem hoztam magammal?! Inkább velem lett volna, és mellettem ülve csendesen babázott volna a tárgyalás alatt, mint hogy hátrahagyom, aztán ki tudja mi történik vele. Ez őrület!
 
*
 
Kipattanok a taxiból és berohanok a kórház ajtaján. A szüleimet meglátom a folyosón és felszakad belőlem egy sóhaj, ahogy megölelem őket.
- Jól vagytok? - kérdezem füstszagú hajukba fúrva arcomat.
- Igen, mi jól vagyunk... - hüppögi anyukám. - Apád kimentette Ritsut, aki addigra már füstmérgezést kapott. Egyik füle is megperzselődött amikor ráesett egy égő fadarab a tetőből, de már jól van. Az orvosok szerint nem súlyos az állapota.
- A házatok?
- Csak az egyik szárny égett le, szerencsére. Így van hová mennünk, de nem lesz olcsó megcsináltatni a leégett részt.
- Majd segítek...
- Szükségtelen, fiam - rázza meg fejét apám.
- Hol van Ritsu? Látni szeretném...
 
Belépve a kórterembe az én kis sápadt cicámat az ágyban látni borzasztó érzés. Leülök mellé, és arcát megcirógatom.
- Cicám... - suttogom halkan. Úgy örülök hogy életben van...
Felnyílnak szemecskéi, és köhögni kezd. Megitatom.
- Mi történt? Hol vagyok? - kérdezi rekedten.
Elmagyarázok neki mindent, majd lefogom kezecskéjét amivel a fülén lévő kötés felé nyúl.
- Ne piszkáld. Kicsit megégett, amikor rád esett egy kisebb fadarab, de hamarosan rendbe jön, és jobb lesz, mint újkorában. Nagyon megijedtem, amikor felhívtak. Azt hittem, most elveszítelek végleg.
Arcomat látva komolyan néz a szemembe.
- Ne félj, nem hagylak el, ha én nem lennék, akkor ki lenne a kiscicád? - feleli, a kiscica szónál már mosolyogva. Ellágyulva cirógatom meg kezecskéjét. - Haza akarok menni. Nagyon nem szeretem a kórházakat. Kérlek, vigyél haza. - bújik ki belőle az akarat. Igen, ez az én kiscicám, és el is mosolyodok a gondolatra.
- Rendben, szólok egy orvosnak, és ha Ő azt mondja eléggé jól vagy, akkor hazamehetünk. De csakis akkor.
 
Beszélek az orvossal, behívom, megvizsgálja néhány jó tanáccsal lát el, majd utunkra bocsát.
 
Belecsomagolom a kabátomba és szüleimtől elbúcsúzva hazaviszem. Egyenesen a saját házamba. A kocsiban felturbózom a fűtést a maximumra. Amikor a hosszú út után végre ahazaérünk, azonnal az ágyamba dugom és fülig betakarom.
- De jól vagyok... - csicsergi aranyosan a kis rekedt hangján, de nem érdekel.
- Itt maradsz és pihensz, gyógyulsz. Ha kell, az ágyba kötözlek. Stimt?
Megitatom, és magára hagyom, mert még el kell intéznem néhány telefonhívást. A szüleimet, a kollégáimat és a bírót is fel kell hívnom.
 
*
 
- Jól van anya, ha minden rendben, akkor megnyugodtam. Mondd meg apának, hogy ha kell, bármikor átmegyek segíteni a... - Éles sikítás szakít félbe. - Visszahívlak.
Lecsapom vagy inkább elhajítom a telefont, és a hálószobába rontok. Ristu az ágyon ül, zokogva sikítozik, mint akit egy szörny támadott meg. Az ő rémületét nehéz felülmúlni, de rendesen rám hozta a frászt. Magamhoz ölelem és csitítgatni kezdem. Mi a fene történt? Ennyire rosszat álmodott volna?
 
Csak hosszú percek múlva nyugszik meg, és felnéz rám könnyes arcával.
- Emlékszem. Mindenre - súgja, és bennem megfagy a vér. - Tudom, ki vagyok, ki volt az előző gazdám, hol éltem… mindenre. Gazdám állattenyésztő volt, aki fillérekért vásárolt minket, melyeket utána borzalmas körülmények között tartott, és olyan… dolgokra kényszerítette őket. Gyereket kellett csinálniuk a nőstényeknek, vagy éppen férfiakkal kellett párzaniuk, miközben a vendégek nézték...
Az iszonyattól megfájdul a fejem, szédülni kezdek és szorosabban ölelem őt magamhoz. Nem, ez nem lehet... hogy vele ezt tették.. nem lehet...
- Neked is... - préselem ki magamból a szavakat iszonyú erővel. - ...kellett olyan dolgokat... csinálnod?
- Nem... - suttogja belém kapaszkodva ujjacskáival. - Én még túl fiatal voltam akkor. Nem akarok visszamenni hozzá. Veled szeretnék maradni. Veled szeretnék, veled... - suttogja egyre halkabban, míg el nem alszik.
- Velem maradsz - súgom a fülecskéjébe, és elernyed végre teljesen. Visszafektetem, de még álmában is kapaszkodik belém, így mellé bújok és hagyom hogy szinte belém bújva aludjon tovább.
 
Ez nagyon nehéz ment lesz.
 
*
 
Órákkal később óvatosan kibontakozom karjaiból, és a dolgozószobámba megyek. Felhívom apámat. Mindent elmesélek neki. Ő tud segíteni, vannak kapcsolatai a rendőrségen.
- Hát fiam, ez nem lesz könnyű. Ha Ristu felébred, tudd meg ki ez a férfi. Ha megtaláljuk és elkapjuk, akkor vége. Egy életre börtönbe kerül Neko-kínzásért. Udod, az állam törvényei értelmében egyenértékű az emberkínzással, amióta a Kotring-egyezmény életbe lépett. Szóval ne aggódj.
- És mi lesz Ritsuval?
- A férfi tulajdonát képezi, ezért elkobozza őt is a rendőrség, ahogy a többi Neko-t. De mivel már nálad van egy ideje és te találtad... hát jó esély van rá, hogy megtarthatod. De nem ígérek semmit.
- Nem lehetne...
- Eltitkolni? Nem! - szakít félbe. - Nyugodj meg fiam, megoldjuk.
- Ugye tudod, hogy nem leszek hajlandó őt átadni senkinek? - kérdezem tőle komoran. Némaságba burkolózik a vonal túlsó végén, majd hosszú hallgatás után töri meg a csendet.
- Fiam. Ha ennyire fontos ő neked, akkor megígérem, hogy bármi áron megszerzem neked a tulajdonosi jogot.
Megnyugszom. Tudom, hogy ő el tudja intézni, elvégre nem akárki ő.
- Köszönöm apa.
- Hálád jeléül, néha látogassatok meg minket, mert anyád imádja őt és nekem is hiányzik - nevet fel apám halkan. Megkönnyebbülten elmosolyodva ígérem meg neki, és elbúcsúzom.
Leteszem a telefont, és szipogásra figyelek fel. Ritsu áll az ajtóban, a takarót szorongatja, amiről eszembe jut hogy a plüsscicáját is a szállodában hagytam. Remélem a személyzet azt is utánam küldi.
- Felébredtél? - szólalok meg, csak hogy megtörjem a csendet. Közben lázasan gondolkozom, mi mindent hallhatott a beszélgetésből.
- Elvisznek tőled? Visszavisznek hozzá...? - kérdezi, és szemeiben már látom a kitörni készülő rettegést, és hisztériát. Remeg egész testecskéje, a takarót szorító ujjai elfehérednek.
- Nem! - csattanok fel azonnal, és gyorsan a karjaimba kapom. Istenem, hogy remeg... - Nyugodj meg kicsim, itt biztonságban vagy, mindentől és mindenkitől megvédelek. Néhány nap múlva már hivatalosan is az enyém leszel, csak légy türelemmel.
Arcát a nyakamba fúrva szuszog, érzem bőrömön a könnyeit. A fenébe is. Hátát simogatva indulok vele a konyhába.
- Nyugodj meg kicsim, gyere csinálok neked valami finomat amitől megnyugszol. Mit szeretnél?


zsebike2009. 12. 06. 19:44:53#2725
Karakter: Ritsu





-         Édes kis butusom. –szorít magához még jobban, ami isteni érzés. - Vacsora után elmegyünk együtt és megkeressük.

-         Tényleg? –kapom föl erre a buksim. Hogy én menyire szeretem ezt a férfit. Képes volt felülkerekedni dühén, csak hogy engem vigasztalhasson, ráadásul most még a hideg, sötét erdőbe is eljönne velem cicámat keresni.

-         Hát persze. Na és most hagyd abba a picsogást! Karácsony van, és ilyenkor csak nevetni szabad. –kap a hóna alá, majd elindulunk vacsizni. Az jó, mert már ugyancsak korog a pocim, ma még nem nagyon ettem. Hogy jobb kedvem legyen, megcsikizi az oldalam, amitől ellenállhatatlan nevethetnékem támad. Boldog, csilingelő kacagással ajándékozom meg. Lent az apukája vár minket, kezében… a kiscicám!

-         Ha jól sejtem, ez a tiéd. –dörmögi kedvesen. Magamhoz szorítom, de Kogát sem akarózik elengednem, így valahogy úgy festhetek, mint valami kis majom.

-         Mira... Mira... Úúúgy aggódtam érted...! Úgy de úgy! –lehuppanok talpacskáimra, majd Kogaanyu megfogja a mancsocskám és bevisz egy helyiségbe, ahol sok gép van. A mosógépbe berakja Mirámat, mire panaszosan nyávogni kezdek.

-         Mira-cica nem szereti a pancsit. Meg fog fulladni. –próbálom kiszedni onnan, de az ajtó nem enged. Ezután elmagyarázzák, hogy jót fog neki tenni a fürdés, így megnyugodva baktatok az ebédlőbe, de azért fél szemmel oda-oda sandítok. Vacsoránál elmesélem mi mindnet láttam az erdőben.

-         Képzeljétek, csináltam cica angyalkát is. És hógolyóztam, meg várat építettem. Nagyon szép volt, olyan mintha porcukorral lenne leszórva minden. - Jut eszembe porcukor: be is kapok egy fini sütikét. Nyamm.. fincsi. Mire hazamegyünk, gurulni fogok. Miután jóllaktam elégedetten simogatom pocimat, majd nagyot ásítok.

 

Az emeleten Koga elvonul fürdeni, én pedig az ágyon ülve unatkozni kezdek. Miért is ne fürcsizhetnék vele? Gondolataimat tett követi, gyorsan meztelenre vetkőzöm, és besurranok. Pár pillanat és már a meleg vízben ülök, jó szorosan hősöm mellett.

-         Én is pancsizok veled. –jelentem ki boldogan. Szeretem a közös fürdést, mert akkor olyan kellemes dolgokat szokott velem csinálni. Mint most is. Jó alaposan beszappanoz, nagy, meleg kezével cirógatva közben.  Percek kérdése és már izgatottan sóhajtozom hála áldásos tevékenységének. Most háttal az ölébe ülök, hogy még többet érezhessek belőle, majd, amikor megunom az incselkedést, kezét célratörően vezetem oda, ahol most a legjobban vágyom törődését. Beleharap fülimbe, de még mindig nem csinálja azt, amit igazán szeretnék. Miért kínoz? Ha a hegy nem megy Mohamedhez… csípőmet vadul mozgatva igyekszem elérni, hogy végre játsszon farkincámmal is. Már mereven ágaskodva követeli a figyelmet.

      -     Édes vagy...

      -     Koga... –már éppen rámarkolna, amikor halk kopogtatás szakítja félbe mozdulatát.

     -       Kisfiam, téged keresnek telefonon. Azt mondják, nagyon fontos. –szitkozódva száll ki a kádból, és magára ölt egy hosszú fürdőlepedőt. Azt hiszem, itt ma már nem kapom meg azt, amit szeretnék. Gyorsan megtörölközöm, felveszem cicás pizsimet, és befekszem a nagy ágyba.

 

Elég sok idő telik el, mire visszakapom az én morgós Kogámat. Ajjaj! Nagyon rossz kedve lett hírtelen. Leül az ágy szélére, és kezébe hajtja fejét. Rémülten pattanok föl, majd hozzá araszolva ölelem át, buksimat a vállára hajtom.

-         Mi a baj? Rosszul vagy? –nyávogom ijedten. Nem szokott így viselkedni!

-         Semmi baj, kicsikém, de holnap kora reggel el kell utaznom pár napra, egy nagyon fontos tárgyalás miatt, de téged nem vihetlek magammal. Nem akarok egyedül lenni, de azt sem tehetem meg, hogy nekiálljak hisztizni. Van nélkülem is elég baja, így csak lehúzom magam mellé az ágyra, és mellkasára gömbölyödöm.

-         Meddig leszel távol? –szinte félek megkérdezni.

-         Két talán három napig, de igyekezni fogok vissza hozzád. Ha jó kiscica leszel, akkor hozok neked valami nagyon szépet. –kezdi el cirógatni a buksim, mire dorombolni kezdek.

 

 

Másnap már hajnalban útra készen áll. A szívem szakad meg, de próbálok vidámnak látszani, hogy ne nehezítsem meg neki még jobban. Amikor megérkezik a taxi, leguggol hozzám, és magához szorít.

-         Legyél jófiú, és fogadj szót, rendben? Sietek vissza. – puszilja meg pofim. Amikor feláll, én felé nyújtom Mirámat.

-         Kérlek, vidd magaddal, hogy vigyázzon rád, rendben? Vigyázzatok egymásra. –dobok egy puszit felé, majd beszaladok a házba, egyenesen az emeletre, és az ágyon zokogni kezdek. Még sosem hagyott magamra ennyi időre, nem tudom, hogyan fogom kibírni.

 

Az első nap viszonylag hamar eltelik, hiszen szinte végigalszom az egészet, csak akkor kelek fel, amikor Koga hív telefonon. Szinte repülök a készülék felé, és belevisítok.

-         Kogaaaa. Jól utaztál? Szép helyen alszol? Nagy az ágyad? Mira hogy van? Mit hozol ajándékba? –árasztom el kérdéseimmel, de ő csak halkan felnevet.

-         Lassabban szeleburdi uraság. Egyszerre csak egy kérdést. - amikor válaszol az összesre, ő kérdez.

-         Jól érzed magad? Mit csináltál ma? Ugye nem törted semmi rosszaságon a buksid?  - tagadóan rázom a fejem, de amikor rájövök, hogy nem láthatja, rendesen válaszolok. Sajnos nem beszélhetünk sokáig, mennie kell. Búcsúzóul még belehüppögöm a telefonba.

-         Nagyon hiányzol, kérlek, siess haza hozzám, jó? –még küldök neki puszikákat, majd visszaadom a kagylót édesanyjának, és visszamegyek a szobába.

 

Arra ébredek, hogy alig kapok levegő, mindent sötét füst borít, és iszonyatos meleg van. Nagyon félek… mi történik itt? Kipattanok az ágyból és az ajtó felé sietek, de a plafonról lehulló forró pernye megégeti a fülem. Nagyot nyávogok fájdalmamban, és a kilincset kezdem rángatni. Ki akarok menni, de az ajtó nem enged. Egyre sűrűbb és fojtogató a füst, ég a tüdőm. Fáj levegőt venni, ráadásul már szédülök is. Feladom a reményt, lekucorodom az ajtó mellé és várom, jöjjön, aminek jönnie kell. Csak az bánom, hogy nem mondtam el Kogának, mennyire szeretem.
Lassan sötétség borul tudatomra, de hírtelen úgy érzem, mintha lebegnék, és hamarosan éltető, friss levegő hűti le az arcom, majd valami hidegre fektetnek. Nem bírom kinyitni a szemem, nagyon fáj a tüdőm, a torkom a fejem és a fülecském is, ráadásul alig bírom abbahagyni a köhögést. A távolból hangokat hallok, de nem tudom őket beazonosítani. Csak egy nevet suttogok öntudatlanul

-         Koga…Koga.

 

Amikor legközebb feleszmélek, lágy simogatásokat érzek arcomon. Lassan nyitom fel szememet, de amikor meglátom Kogát, boldogan pattannék fel, de megint elkap a köhögés. Csak akkor csillapodik, amikor kapok pár korty vizecskét. Mindenem fáj, de kárpótol a tudat, hogy hősöm ismét velem van. Kiszáradt torkocskámmal nehezemre esik beszélni, de muszáj…

-         Mi történt? Hol vagyok? – krákogom .

-         Tűz ütött ki a szüleim házában, és te most füstmérgezéssel kórházban fekszel. Szerencsére az orvos szerint nem súlyos az állapotod. –itt fájó fülimhez nyúlnék, de megmentőm előre látja mozdulatomat, gyengéden visszarakja kezem a takaróra.

-         Ne piszkáld. Kicsit megégett, amikor rád esett egy kisebb fadarab, de hamarosan rendbe jön, és jobb lesz, mint újkorában. Ismét visszatér arcom simizéséhez, miközben beszélni kezd.

-         Nagyon megijedtem, amikor felhívtak. Azt hittem, most elveszítelek végleg. –még mindig nagyon sápadt.

-         Ne félj, nem hagylak el, ha én nem lennék, akkor ki lenne a kiscicád? –mosolyodom el. – Haza akarok menni. Nagyon nem szeretem a kórházakat. Kérlek, vigyél haza. –végre halványan elmosolyodik.

-         Rendben, szólok egy orvosnak, és ha Ő azt mondja eléggé jól vagy, akkor hazamehetünk. De csakis akkor. – kapok egy puszit a homlokomra, majd kimegy. Pár perc múlva egy fehér köpenyes alakkal tér vissza, én pedig igyekszem visszafojtani az irányú ingeremet, hogy megkarmoljam. A kórházaknál csak a hideg műszerekkel vizsgálgató orvosokat utálom jobban.  Gondosan meghallgatja a tüdőmet, megméri a hőmérsékletem, és átköti a fülecském. Amikor ezekkel végzett Kogához fordul.

-         Semmi akadályát nem látom annak, hogy hazamenjenek. Bár jó lenne, ha pár napig még pihenne, bőségesen fogyasztana folyadékot, és ha bármi gyanúsat észlel, azonnal jöjjenek vissza. Egy ideig még előfordulhat köhögés, gyengeség és enyhe szédülés, de ez természetes egy ilyen trauma után.  – mindezek után végre kiveszi orrocskámból a csövet, mely már nagyon irritált. Ennek örömére hatalmasat hapcizom. Sajnos ruhácskám nincs hordható állapotban, így hősöm kabátjába csomagol bele, úgy hagyjuk el a kórházat.

 

Otthon persze rögtön ágyba dug, hiába mondom neki, hogy jól érzem magam, makacs, akár egy öszvér. Így inkább kényelemesen elhelyezkedem, és elégedetten kortyolgatom kedvenc gyümölcslevemet, azzal az édes, cicás szívószállal, melyet most kaptam. Álmos vagyok, de Koga nélkül nem szeretnék aludni, viszont neki még telefonálni kell. Megpróbálok fennmaradni, de nem sikerül, az engem ért izgalmak alaposan kifárasztottak.

 

 

Álmomban egy idegen házban járok, ami… nem is olyan idegen. Mindenhol ketrecek, és egyéb, számomra ismeretlen eszközök vannak a falakon, én pedig a falhoz vagyok láncolva, fölém egy középkorú férfi hajol. Nincs rajta semmi rémisztő, de én mégis rettegek tőle. Köteleimet rángatva igyekszem szabadulni, de nincs esélyem. Élvezettel nézi szenvedéseimet, és a mikor feladom, még egy nagy pofonnal is jutalmaz.
Tudom, hogy rossz ember, de nem jövök rá, honnan ismerem. Erősen gondolkozom, már a buksim is belesajdul, amikor hírtelen fellebben a fátyol múltamról. Zokogva, sikoltozva ébredek föl. Koga berohan, magához ölelve igyekszik lecsillapítani zokogásom, nem sok sikerrel. Eddig ismeretlen rettegés kúszik fel a torkomba, alig kapok tőle levegőt, csak zihálni vagyok képes. Hősöm magához ölel, majd lágy, lassú ringatózásba kezd, engem próbál nyugtatni, miközben látom rajta, hogy Ő is meg van rémülve, nem ért semmit. Pár perc múlva már képes vagyok megszólalni.

-         Emlékszem. Mindenre. –suttogom. Tudom, ki vagyok, ki volt az előző gazdám, hol éltem… mindenre. Gazdám állattenyésztő volt, aki fillérekért vásárolt minket, melyeket utána borzalmas körülmények között tartott, és olyan… dolgokra kényszerítette őket. Gyereket kellett csinálniuk a nőstényeknek, vagy éppen férfiakkal kellett párzaniuk, miközben a vendégek nézték... - Megmentőm csak még jobban ölel, majd félve kiböki.

-         Neked is kellett olyan dolgokat csinálnod?

-         Nem… én még túl fiatal voltam akkor. - még jobban ölelésébe bújok. –Nem akarok visszamenni hozzá. Veled szeretnék maradni. – egészen addig ezt hajtogatom, amíg nagy nehezen vissza nem alszom.

-          

 

 

 



Levi-sama2009. 11. 08. 15:34:01#2402
Karakter: Koga



- Koga... gyere... mmmhhh... susogja édesen, az ágyamban kiterülve, meztelenül. Ujjacskái kis farkacskáját simogatják, arca kipirult, szemei ködösek... jaj nekem.
Felébredek végre, és döbbenten pislogom ki az álmot a szememből. Jah, nem is otthon vagyok, és Ritsu... Épp a merevedésemhez simítja pofiját!!!
Megrezzenek és tágra nyílnak a szemeim.
- Játszunk! - követeli édesen, finoman megharapva péniszemet az alsónadrágomon keresztül. Felnyögve túrok a hajába, és finoman elhúzom onnan a fejét, titokban a fogaimat csikorgatom. Mindennél jobban esne most egy szopás, de a szüleim házában nem tehetem.
- Kicsim, itt nem lehet, de ha hazaértünk, otthon annyit játszhatunk, amennyit csak szeretnél. De most ideje lemenni reggelizni.
Mire kettőt pislogok, már csak egy takaródudor jelzi a jelenlétét, úgy elbújt.
- Én nem! Ki nem teszem a lábam. Nem szeretnék még több bajt okozni - motyogja a paplan.
Elmosolyodva kapom ki onnan, és hónom alá dobva őt, leviszem az étkezőbe.
 
Természetesen amikor kérdezni kezdik mi is történt, ős csak pár édes mondatot elejt, megmutatva milyen is ő valójában. A család olvadni kezd, és egyként szeretik meg mégjobban, ha ez lehetséges. Ritsu ilyen. Nem lehet őt nem szeretni.
Unokahugom és a testvérei játszani hívják őt, és én elengedem, miért is ne? Természetesen figyelmeztetem őket, hogy Ritsu nem olyan mint ők, rá jobban kell vigyázni, mert sérülékenyebb egy embernél.
 
Kellemes beszélgetésekkel telik a délelőtt, aztán a kis csapat megérkezik ebédre. De...
- Hol van Ritsu? - kérdezem őket.
- Azt mondta mindjárt jön ő is, csak valamit keres.
Zordan vonom össze a szemöldököm, és az unokahugom felé fordulok.
- Menj vissza és hozd magaddal.
Fél óra múlva üres kézzel jön vissza, sápadtan rázva a fejét, hogy nem találja. Mire a család feleszmél, én már bele is ugrottam a cipőmbe, és magamra hajítva kabátomat, rohanok kifelé. Ez a kis butus folyton bajba keveredik! Egyszer komolyan kitépkedem cicafarkincájának összes szőrszálát, hogy végre komolyan vegye amit mondok! Ahhrrggg...
 
Már kezd lemenni a nap! Te jó ég, hát hova a fenébe tűnt?!
Végre megpillantom őt a befagyott tó mellett, és megnyugodva fújom ki a levegőt. Aggodalmam azonnal haragba csap át.
- Tudod te mennyi az idő? - dörrenek rá. - Mit ígértél nekem?
- De...én...
Nem érdekel a mentegetőzése, csak megragadom kesztűs kis mancsát és magam után cibálom a nagy házba. Jó messzire elkalandozott. Ha besötétedett volna, hogy találtam volna meg? Éjszaka úgy lehül a levegő, hogy bele is halt volna a hidegbe... A gondolattól is összeszorul a gyomrom és még dühösebbé válok. A házba belépve már tajtékzok a dühtől. Felparancsolom a szobánkba.
- Ma nincs vacsora. Gondolkozz azon, hogy mennyire megrémültem, amikor a többiek megjöttek, de te nem voltál közöttük.
Ahogy eltűnik a lépcsőfordulóban, anyám lép mellém, vállamat megszorítja a kezével.
- Ne légy hozzá ennyire szigorú, fiam. Tudod, hogy a nekoknak nincs félelemérzetük. Ő nem kisgyermek, hanem...
- ...egy neko - fejezem be helyette. Beletörődve biccentek. Igen tudom, mégis folyton nevelni akarom, holott tudom jól, hogy nagyobb felelősséget kell érte vállalnom, és jobban oda kell figyelnem.
Fáradtan masszírozom meg az orrgyökömet, és megigazítom szemüvegem.
- Igazad van - sóhajtom. - Mindjárt lehozom a vacsorához...
 
Odafönt azonnal megtalálom az ágyban, egy hüppögő takarókupac formájában. Mellé fekszem és arcocskáját kihámozva húzom őt magamhoz.
- Miért nem jöttél haza időben? - súgom, és fülecskéjét vakargatom közben, hogy megnyugodjon. Tudom hogy imádja.
- Én…én...elhagytam a cicámat...meg szerettem volna keresni… biztosan fél, és magányosnak érzi magát ott kint. Olyan lehet, mint én voltam, amíg rám nem találtál. Szeretném őt visszakapni. Az enyém…
 
Már értem. Nagyon fontos neki az a plüssállat, hát ezért kockáztatta a haragomat is. Ráadásul ő, akit az utcán a hidegben, fázva és betegen, éhesen találtam, teljesen azonosulni tud a hasonló helyzetbe kerültekkel. Még ha az csak egy élettelen kis játék... akkor is.
- Édes kis butusom - ölelem magamhoz szorosabban. - Vacsora után elmegyünk együtt és megkeressük.
- Tényleg? - kapja fel fejecskéjét. Letörlöm könnyeit és megpuszilom puha ajkait.
- Hát persze. Na és most hagyd abba a picsogást! Karácsony van, és ilyenkor csak nevetni szabad.
Felkelek, a hónom alá vágom és alaposan megcsiklandozom, miközben a lépcsőn lesétálok vele. Édesen csilingelő kacagását hallva a család mosolyogva fordul felénk, majd apám egy ázott, nedves valamit nyújt felénk, másik kezében martinis poharát tartva.
- Ha jól sejtem, ez a tiéd. - Jah, hogy az a valami lenne a plüsscicája? Hát elég romosan fest. Egy boldog sikkantással kapja ki a kezéből, és a vizes, sáros, bigyót magához szorítja, miközben még mindig a karomban lóg akár egy nagyobb plüssbaba.
- Mira... Mira... - nyávogja édesen. - Úúúgy aggódtam érted...! Úgy de úgy!
Leteszem a földre őt, és hagyom hogy anyám megfogja a kezét és elvezesse. Elmagyarázva neki közben, hogy a cica nem fog megfulladni a mosógépben, ellenben nagyon jót tesz neki.
Nevetve rázzuk a fejünket.
-Úgy sejtem, a vacsorára még várnunk kell egy kicsit, mert anyád épp mással van elfoglalva - dörmögi apám vidáman csillogó szemekkel, melyek pont olyanok mint az enyéim. Biccentek. Nem bánom, legalább ez is elrendeződött.
Hát...
Ritsu mellett nem lehet unatkozni.
- Na és meddig maradtok?
- Nem tudom. - Valójában szívesen hazamennék már, hogy végre kettesben lehessek az én kiscicámmal, de látom hogy mennyire jól érzi itt magát...
- Ritsu döntse el? - mosolyog rám pohara felett az apám. Elvigyorodom.
- Akkor ideköltöznénk, gyanítom.
 
Mikor visszajön anyám a cicámmal, jó hangulatú nevetéssel fogadja a család. Nagyon kellemesen, vidáman telik a vacsora, igazi családi hangulat. Ritsu pedig igazán elemében van, be nem áll a szájacskája, ha csöndben van, akkor is csak azért, mert a sok süti közül épp egyet töm magába. Mindenki mosolyogva figyeli, igazi kis üdítő színfolt a családban. 
 
*
 
- Na végre... - dőlök hátra fáradtan a fürdőkádban, és behunyt szemekkel sóhajtok fel. Ez az izgalom nem hiányzott a mai napból...
Elfojtok egy vigyort, amikor nyílik az ajtó, és meztelen talpak surrannak közelebb hozzám, majd halk csobbanás és a kis karcsú test hozzám simul. Magamhoz ölelve hintek puszit a szőke buksi tetejére.
- Én is pancsizok veled - mosolyog fel rám.
- Ühüm - dörmögöm, és élvezettel simítom végig a hátát és kemény kis seggét. Már merevedésem is van ennyitől... Nem semmi. Ha most otthon lennénk... De nem vagyunk. Pont.
Így inkább csurgatok egy kevés szappant a kezembe, és élvezettel kenem be vele, minden porcikáját amit csak lehet. Isteni érzés őt így simogatni, ráadásul a látvány sem utolsó, pláne amikor már kipirulva nyöszörög és sóhajtozik. Megfordul, hogy hátát a mellkasomhoz támassza, mellkasát szappanozó kezeimet pedig már duzzadtan álló kis farkához vezeti.
Vigyorogva harapdálom meg finoman a fülecskéjét, és újabb nyögést kapok ajándékba.
- Te kis huncut... - dörmögöm elégedetten. Nem mászhatok rá, de egy kis incselkedés... az most jól esik. Később majd maszturbálok egyet egyedül... de akkor is most ezt akarom.
Kikerülve a lényeget, végigsimítom megfeszülő, remegő lábait, majd combjainak belső felszínét kínzóan lassan cirógatva jaladok egyre feljebb. Kezeivel karomat markolja, apró körmei bőrömbe fúródnak, és nyöszörögve mocorog karjaimban. Csípője hullámzik, próbálja kezeimet rávezetni farkacskájára...
- Édes vagy...
- Koga...


zsebike2009. 10. 22. 18:56:29#2204
Karakter: Ritsu





-         Miért mentél le? Felébreszthettél volna nyugodtan...- suttogja a fülecskémbe. Hogy miért? Én sem tudom megmondani.

-         Én-én csak …szomjas voltam. – szipogok fel. Ha előre tudom, biztosan szólok neki.

-         Hiszen te megsérültél...- szólal meg hírtelen, ahogy észreveszi ajkacskámon a parányi sebet, melyről én már el is felejtkeztem. Nemsokára megnyugodva fújja ki a levegőt. Hát ennyire aggódott értem?

-         Jól van, semmi komoly. Hozok neked vizet...- áll fel, és kimegy a fürdőbe. Most esik le, hogy ott is ihattam volna. Jaj, Ritsu, miért kell neked mindig a bonyolultabb utat választani? Hamarosan megkapom a vizecskét, és mohón kezdem kortyolni. Amint megiszom, rögtön visszabújok a karjai közé. Érzem, sikerült kissé megnyugodni, bár nagyon szégyellem magam. Hogy lehet valaki olyan két bal mancsos, mint én?

-         Sajnálom, hogy feldöntöttem a fát. Most biztos haragszik rám mindenki...- már az emléktől is paradicsom piros leszek. Azt hiszem, itt tartózkodásunk ideje alatt ki sem fogok lépni a szobából. Jobb nekem itt bent, ahol nem sok kárt okozhatok.

-         Kicsim... itt mindenki nagyon szeret téged. Biztos lehetsz benne, hogy holnap te leszel a nap hőse. A kis Ritsu-chan, aki túlélte a gyilkos fenyő támadását. –annyira szeretem, hogy még most is engem vígasztal, amikor én vagyok a bűnös. Felkuncogok, és pofimat nyakába temetem, és.. Ő is velem nevet, ráadásként megcsikizi az oldalamat, amitől kitör belőlem a kacagás. Már folynak a könnyeim, mire abbahagyja. Visszafészkelem magam szokott helyemre, és halk dorombolással hálálom meg neki, hogy kiállt mellettem, és mindig vigyáz rám.  Mielőtt leragadnának a szemecskéim, édesen, puhán megcsókol, olyan inkább, mint egy kislepke érintése.

-         Máskor ne ijessz meg ennyire. Ha bajod esne, belepusztulnék. Ígérd meg, hogy jobban vigyázol magadra picim...- hogyne tenném. Neki akármit megfogadnék. El sem tudom mondani, mit is jelent nekem ez az ember, hiszen szegényes szókincsem kevés lenne hozzá.

-         Megígérem Jó éjt...

-         Jó éjt neked is, kicsi...  – Ölel még jobban magához.

 

Reggel korán ébredek, Koga még húzza a lóbőrt mellettem. Ahogy helyzetet váltok, érzem, hogy valami nem úgy van, mint amikor elaludtunk. Kíváncsian kukkantok be a paplan alá, és szembetalálom magam nagy gondjával.  Lehúzom róla a takarót, mire fölébred, és álmosan pislog rám. Arcocskámat a dudorhoz simítom, s egy puszit hintek rá, majd rápillogok.

Játszunk! – harapom meg finoman alsón keresztül. Ő erre nagyot nyög, de elhúzza a buksim.

-         Kicsim, itt nem lehet, de ha hazaértünk, otthon annyit játszhatunk, amennyit csak szeretnél. De most ideje lemenni reggelizni. – erre a mondatra reflexból a takaró alá bújok, hogy csak fülecském hegye látszódjon ki, és onnan dünnyögöm.

-         Én nem! Ki nem teszem a lábam. Nem szeretnék még több bajt okozni. –de Koga csak kikap az ágyból, és ahogy vagyok, kis pizsamámban cipel le a lépcsőn.

 

Lent már az egész család az asztalnál ül, a fa pedig úgy áll, mintha mi sem történt volna. Én mégis majd meghalok a szégyentől. Megmentőm édesanyja mellém ér, és megsimogatja az arcomat, mire én kissé bátrabban nézek körül.

-         Mi történt kicsi csillagom? –kérdi gyengéden, hangjából azt szűröm le, hogy nem haragszik.

-          A nagy fa bántotta a kiscicát –felelem neki, mire az egész szobát nevetés tölti be. – Csak inni mentem le… és megláttam egy világító színes gömböt...annyira szép volt…csillogó…muszáj volt megszereznem. –hajtom le megint a fejem, és elkezdek szipogni, de hősöm izmos mellkasához von, úgy vígasztal.

-         Semmi baj.  Az a lényeg, hogy neked nem történt bajod. –leülünk az asztalhoz, és békésen megreggelizünk. Az asztalnál megint az a kedves lány ül mellettem és megkérdezi:

-         Akkor jössz ki velünk reggeli után? Nem megyünk messzire.  –könyörgőn nézek Kogára. Annyira szeretnék menni, még sosem voltak barátaim. Szerencsére Ő nem tiltja meg.

-         Persze menjél csak. De –fordul a kis csapathoz. –Nagyon vigyázzatok rá rendben? Olyan kis sérülékeny. Te  pedig sipirc felöltözni. – borzolja meg a hajamat. Gyorsan felrohanok, és magamra kapom az első holmit, ami a kezembe kerül. Amikor minden rajtam van, hónom alá vágom a cicám és lecsörtetek, az engem váró társasághoz. Megmentőm még utánunk szól:

-         Ne menjetek messzire, és ebédre legyetek itthon! –kapok egy puszit az arcomra és mehetünk is.

 

Kint szépen süt a nap, és fénylik a hó. Igazán nagyon szép itt, igaza volt Kogának.  Gondolataimból egy hideg labda szakít ki, amely az arcomon landol. Ledöbbenve meredek magam elé, amíg a többiek nevetnek.  Amikor látják döbbenetem, elmagyarázzák, hogy hogyan is kell játszani. Leteszem magam mellé kiscicám, majd teljes erővel belevetem magam a játékba. Mire észbe kapok, már indulnunk is kell haza, de ekkor észreveszem, hogy nincs meg kedvenc játékom. Mondom a többieknek, hogy induljanak el, mindjárt megyek én is, de muszáj megtalálnom. Már mindent felforgattam érte, de semmi. Lassan sötétedik is. Kezdek nagyon kétségbe esni, amikor meglátom Kogát közeledni felém. Arca semmi jót nem ígér. Megragadja a karomat, és maga felé fordít.

-          Tudod te mennyi az idő? Mit ígértél nekem?

-         De… én… –vágnék a szavába, de nincs esélyem. Megfogja a kezem, és hazaindulunk. Bent levetkőzünk, és felparancsol a szobába.

-         Ma nincs vacsora. Gondolkozz azon, hogy mennyire megrémültem, amikor a többiek megjöttek, de te nem voltál közöttük. –lassan vonszolom magam a szobába, és zokogva az ágyra vetem magam. Magamra húzom a puha, meleg takarót, de akkor is fázok. Nem tudom...rossz érzésem van. Végre volt valami, ami csak az enyém, és én nem vigyáztam rá.  Apróra kucorodom össze, s meredek a félhomályosból sötétté váló szobában magam elé, még a villanyt sem kapcsolom föl. Nemsokára megérzem Koga testét magam mellett, ahogy nagyot sóhajtva elnyúlik az ágyon. Magához húz, és úgy igazít, hogy buksim a mellkasán feküdjön.

-         Miért nem jöttél haza időben? – suttogja, miközben a fülecském tövét vakargatja.

-         Én…én...elhagytam a cicámat...meg szerettem volna keresni… biztosan fél, és magányosnak érzi magát ott kint. Olyan lehet, mint én voltam, amíg rám nem találtál. – nyöszörgöm fájdalmasan. – Szeretném őt visszakapni. Az enyém…



1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9. 10.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).