Tovább folytatja az ujjai ficánkolását, amire fel-felnyögök a csókba és testem is vonaglani kezd a fal mellett és alatta. Nem tudom, mit csinál velem, de egyszerûen kezd megrészegíteni az érzés, amit kivált belõlem és már nem tolom el. Nem akarok szabadulni. Kipirulok és elengedi fejem felül a kezem és felsõjébe kapaszkodom meg. Megtalálva nyelvét harapok bele, de most sokkal finomabban és kezdem el szívni vérét, de nem tudok sokat, mert a nyögések közben nem igazán sikerül nyelnem is. Még egy ujját csúsztatja belém és így mozgatja bennem, amitõl csak még erõssebben vonaglok meg alatta. Nem bírom már sokáig és egy olyan érzés kerít hatalmába, ami egyszerre részegítõ és mámorító.

Elszakadva nyelvétõl és ajkaitól sikítok fel, amikor a csúcsra érek, de nem hagyja abba kínzásom. Tovább folytatja és érzem, ha így meg tovább ki fog törni belõlem valami. Hirtelen guggol le elém és egyik lábam felemelve tapad ajkaival barlangom bejáratához és hirtelen tör ki belõlem nedvem amit kortyolgatni kezd engem teljesen zavarba hozva. Mikor végez lerakja lábamat és felállva vigyorogva néz rám.

- Édes vagy cica baba. – jegyzi meg, amire teljesen elvörösödöm és könnycseppek is megjelennek szemeimben.

- Köcsög bunkó vagy. – lököm el magamtól kifakadva és úgy szaladok be egy helyiségbe, ami bizonyára a fürdõ szoba.

A kád szélére próbálom magamat összeszedni, és rájönni, hogy mi is folyik velem. Vérszomj és a kéj, amit éreztem. Egyszerûen nem tudom összerakni a dolgokat és most elõször érzem úgy, hogy nem tudom a dolgok pozitív oldalát megközelíteni.

Nem tudom, mennyi idõ telik el, mikor az ajtó elõtt áll meg és hallom meg hangját.

- Elmentem feküdni. A szökéssel ne próbálkozz, mert felesleges, meg megölnéd a barátaidat is. – jegyzi meg, majd el is megy. Még egy darabig ott maradok a fürdõben és csak nagy sokára merek elõbújni mikor már régóta nem hallok felõle motoszkálást.

Óvatosan mérem fel a lakás alaprajzát és helységeinek elrendezését és végére hagyom az emeletet, ahol az utolsó szobába találom meg. Óvatosan nyitok be a szobába és a csendben meghallom szívének verését és újra elõjön a vérszomjam.

Lassan lépkedem oda hozzá, mert ha alszik, talán nem fog bántani, és fogok tudni belõle inni annyit, ami elmulassza a vérszomjam, ha már a szökéssel ne is próbálkozzak. Lassan lépkedek közelebb és finoman mászok fel mellé az ágyra, majd feje mellett megtámaszkodva lassan hajolok oda hozzá. Szemfogaim megnyúlnak és már nem messze vagyok nyakától, mikor hirtelen kap el és gyûr maga alá kezeim megint lefogva. A hirtelenségtõl megrémülve fel is sikítok.

- Megint élvezkedni akarsz? – kérdezi meg tõlem, ami vérlázító, csak erre tud gondolni?

- Csak éhes vagyok. Hagyj enni és akkor utána békén hagylak. – próbálok szabadulni alóla, de nem enged.

- Nem mész sehova. És meg mondtam, hogyha engeded, hogy megdugjalak akkor ihatsz közben belõlem. Mint az elõbbi kis afférünk közben is. – jegyzi meg vigyorogva, amire ismét rákvörös leszek.

- Nem dughatsz meg! Én nem vagyok olyan lány! –Mondom neki és tovább ficánkolok. –Eressz el te perverz állat! –Kiáltom neki és nem hiszem, hogy megint felülkerekedett.

- Nem foglak elereszteni, és tartom magam ahhoz, amit mondtam. –köti az ebet a karóhoz, én pedig ajkaim szorítom össze.

- Nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy neked adjam! Nem adom neked a szüzességemet! Egy perverz disznó vagy és gyûlöllek! –Mondom szemeibe nézve és tovább próbálok szabadulni. –Eressz el! –Kiáltok rá, de erre lehajol hozzám és ismét megcsókol erõszakosan. Direkt ingerelve, hogy nyelvére harapva igyak a vérébõl, hogy újra megtehesse.

Lassan szakad el ajkaimtól és pirulva nézek a szemeibe mély levegõket véve.

- Ugyan már cica baba… minek a szexhez ismerni a másikat? –kérdi önelégült mosollyal és egy kezével fog le és végig simít a karomon egészen a mellemig, amibe ruhán keresztül markol bele izgatóan. Nagyot nyelek és ajkamba harapok.

- Nem vagyok a cica babád! Nem vagyok játékszer! Érzõ lény vagyok! Nekem igenis fontos! –Mondom hadarva és ficánkolok, végül nagy nehezen sikerül kiszabadulnom alóla és szinte azonnal kifelé menekülök a szobából, de az ágyról épp sikerül lemásznom mikor derekamnál kap el és húz vissza ölébe.

- Hova menekülsz? Nekem igenis cica baba vagy. –Suttogja fülembe, mialatt derekamat átkarolva biztosan fog és nem ereszt. Combomon simít végig. –Na, hova lett a nagy pozitívizmusod? Hiszen ebbe semmi rossz nincs, csak élvezzük egymás testét. –suttogja kéjesen és én összeszorítom combjaim és így is közéjük fúrja kezeit egészen szeméremajkaimnál. Akaratlanul is megvonaglok érintése alatt.

- Miért csinálod ezt? –kérdem harcolva önmagam érték rendjével. Kezét próbálom meg lefejteni magamról.

- Mert iszonyatosan kívánom a tested. –Mondja, és felfelé bök csípõjével és fenekemmel érzem, hogy megint sátrat állított. Hirtelen dob hátra az ágyra és felém mászva fogja le a kezeim és elõhalászva a vas ágyának támlájáról csattan egy-egy szõrmével bevont bilincs ezzel kikötözve engem. Meg dobom magam ellenkezvén.

- Ne! Ne csináld ezt, kérlek! –Sikoltom és megsimítja az arcom.

- Engedd már el magad cica baba. –Suttogja és most elõször hangja nem perverz, hanem inkább lágy és simogató. Remegnek ajkaim. –Nyugi nem fog fájni. –Suttogja és fejem oldalra fordítva támadja be nyakamat, miközben mind két kezével kioldja ruhám.

- De én nem akarom neked adni! Én nem akarom olyannak adni, akit nem szeretek, akit nem ismerek! Nem szeretnék így emlékezni az elsõre! –Mondom és ajkaim préselem össze, amire érzem, hogy nagyot sóhajt és elszakadva nyakamtól néz a szemeimbe. Viszonzom tekintetét és nagyot nyelek. Vajon mire készül.

- Nézd cica baba vámpír lettél és iszonyatosan éhes vagy, ha innen elmész, a barátaid gyilkolod le. Az-az életed, ami volt, már a múlté, és inkább hálásnak kellene lenned, hogy elhoztalak a házamba, mielõtt meghaltál volna a napon. –mondja szemeimbe nézve komolyan.

- De akkor se teheted ezt velem! –Mondom szemeibe nézve. –Valamit valamiért? Ihatok a véredbõl és ígérem, kényeztetlek a számmal, anélkül, hogy megharapnálak oda lent! Úgy fogom csinálni, ahogy csak szeretnéd, de én nem akarom neked adni! Én elõbb megakarom, ismerni azt, akinek oda adom a szüzességem! –Mondom szemeibe nézve az én ajánlatom.

- Hékás. Mielõtt még nagyon belemerülnél az élvezetekbe. – távol tart magától és sajnos erõsebb, mint én hiába próbálok vissza férkõzni nyakához. Nem tudom mi ütött belém.

- Csak inni akarok. – mondom és megint oda hajolok, hogy megpróbáljam belémélyeszteni a fogaimat. Velem együtt áll fel és a falhoz szögez teljesen lefogva.

- Ihatsz belõle, ha megdughatlak. – mondja vigyorogva, én pedig azonnal észhez térek. ~Mit akar ez? Perverz állat! Engem nem kap meg!~ gondolom és már lökném is el magamtól, de nem hagyja.

- Te hülye vagy. Mi az, hogy csak akkor ihatok belõled, ha megdughatsz. Engem senki nem dughat meg érthetõ voltam? – mondom felháborodottan és mondanám is neki tovább, de szavamba vág

- Akkor készülj fel az éhezésre, mert nem ihatsz addig senkibõl. – vigyorodik el és elengedve ki megy a konyhába.

- Most komolyan kínozni akarsz? Tudod az ember kínzást bünteti a törvény és ezért lecsukhatnak. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt bárki megtudja, akkor elfognak ítélni és kiutálnak a városból… - mondom utána menve, és tovább folytatom mindaddig, míg a szavamba nem vág.

- Ezzel a megállapításoddal egy a probléma kisszívem. – néz rám.

~Kis szívem?! Nem vagyok a kis szíved te perverz disznó!~

- Te már nem vagy ember és ha megtudják, hogy vámpír vagy akkor kísérleti alanyt csinálnak belõled. – vázol nekem és ajkamba harapva kell belátnom, hogy igaza van.

- Látom te csak azok közé az emberek közé tartozol, akiknek a külsejük szép, de a belsejük olyan rothadt, hogy ettõl romlottabb már nem is lehetne. – jövök akkor a másik oldalról és mondom neki tovább a dolgokat, de szerintem felét nem hallja.

- Fogd már be a szádat. – szól rám kicsit ingerültebben. – Hogy tudsz ennyit szövegelni?

- Ilyen a természetem nem tudok vele mit csinálni. – vonom meg a vállamat és igazából ez sose jelentett gondot másnak fõleg nem a munkámban. – Meg ne várd el, hogy befogom a számat, amikor annyira jó, hogy én téged ezzel tudlak idegesíteni. Folyamatosan csacsogni fogok. – mondom önelégülten elmosolyodva.

Nem hagyva magam tovább beszélek a fülébe, hogy pontosan miért nem bánta senki a környezetemben, hogy ennyit beszélek, fõleg a munkahelyemen és hogy mennyit segítettem már másoknak a pozitív gondolataimmal és hozzáállásommal. Egészen addig mondom neki, míg hirtelen a falhoz nem nyom és ajkait enyéimre tapasztja, legnagyobb döbbenetemre. Amint viszont magamhoz térek lököm el magamtól és lépek arrébb.

- Engedj el. Nem csinálhatod ezt. Nem veheted el az elsõ csókomat. Add vissza. – Mondom neki felháborodva, de csak széles vigyor terül az arcára.

- Szóval még senkivel sem voltál? Egyre jobb. – jegyzi meg és csak perverzen mosolyodik el.

- Felejtsd el. Nem fogok veled semmit csinálni. – Mondom neki és folytatnám, de újra a falhoz nyom és száját ragasztja ajkaimra. Izgatóan csókol meg miközben lábát enyéim közé fúrva térdét nyomja szeméremdombomhoz és érzékeny pontom nyomja meg. Meg kell hagyni jól csókol, de biztos, hogy rengeteg csók ál a háttérben és szabadulni próbálok, ám eszembe jut valami amit mér réégen tanultam.

Lassan viszonzom csókját és ficánkolást is abba hagyom, miközben érzem, egyre inkább elbízza magát, hogy nyert ügye van és betört. Lassan dugja át a nyelvét számba és én a megfelelõ pillanatban harapok nyelvére, amire felszisszen, de nem hagyom, hogy kihúzza a nyelvét. Megszívom és kicsordul vére és én teljesen bódultan kezdem el kortyolni a kicsorduló vért. Furcsa, de bódult állapotba kerülök a vér okozta kielégültségtõl, hogy csak arra térek magamhoz két-három korty után, hogy belsõmbe dugja a perverz kéjenc az ujjait. Felnyögve engedem el nyelvét és megragadva kezét próbálom magamból kihúzni.

- Ne eressz el! –Kiáltok rá szinte kétségbe esetten, nem akarom ennek a perverz disznónak adni a szüzességem. Hevesen kezdi bennem mozgatni ujjait válaszul.

- Ne rémüldözz! Csak élvezd vámpírka! Te kaptál vért én is kérek valamit. –suttogja perverz kéjes hangon én pedig akaratlanul is felnyöszörgöm ujjainak mozgása miatt.

- Nem… nem teheted ezt velem! –Mondom és végre sikerül kiszednem magamból ujjait és ellököm magamtól. Futásnak eredek, hogy messze legyek tõle. Nem tudom merre rohanok, mert nem ismerem a helyet.

Egy lépcsõsorhoz érek, ami elõtt kap el és kezeim a fejem felett megfogva szorít ismét a falhoz. Riadtan nézek a szemeibe. Nem éne ezt nem akarom. Szorosan nyom a falnak testével és ágyékát nyomja enyémhez ahol megérzem nadrágjában lévõ feszültséget.

- Innen nem tudsz megszökni kicsikém! Nem vagy elég gyors hozzá. –jegyzi meg és ismét ajkaimra tapasztja övéit egy követelõzõ heves csókra én pedig szabadulni próbálok. Lábaim szorosan zárom össze, mialatt õ combomon simít végig és ismét szoknyám alá csúsztatja kezét.

Nem ebbõl nem eszik. Alsó ajakába harapok, de nem történik semmi, csak megint meg érzem vérének bódító ízét és felszusszanva nyelek ismét két kortyot, mire ismét ujjainak érintését érzem magamba. Felnyögve eresztem el ajkait, amin a sebek azonnal begyógyulnak. Ismét összezárom combjaim, de már késõ. Bennem van ujja ismét.

- Már késõn eszmélsz kicsikém. –búgja egy önelégült mosollyal, én pedig ficánkolva próbálom kihúzni kezei alól csuklómat.

- Eressz el! Ezt nem teheted velem Ahw… - nyögök fel, ahogy ujjával egy erõsebbet nyom barlangom falán.

- Ugyan már engedd el magad és akkor olyan élvezetet nyújtok neked, hogy soha többet nem akarsz majd mást. –mosolyog önelégülten maga biztosan.

- Eressz el, én ezt nem akarom! –Sikoltom, de testem már reagál érintéseire és nedvem már kezére folyik ki.

- Hol vagyok? Ez a mennyország? –kérdezem meg ránézve homlokom dörzsölve.

- Nem ez nem a mennyország, hanem a lakásom. –szólal meg kellemes mély baritonján, amitõl olvadozni tudnék, ha nem fájna ennyire a fejem, ja és nem lennék éhes. Furcsa mód vért innék a legszívesebben.

- Ez csak is a mennyország lehet, hogy egy ilyen helyes férfival vagyok egy szobában. –Mondom felnézve rá elmosolyodva és egy önelégült mosoly jelenik meg arcán.

- Hmm… simogatod az egóm kislány. –Mondja vigyorogva önelégülten, ami kicsit meglep. Elmosolyodom kedvesen.

- Én nem szándékoztam az egód simogatni, csak kimondtam a véleményemet. Mindenki szép a maga nevében, bár van aki külsõleg szép és egzotikus, van aki belsõleg makulátlan és gyönyörû és a legritkább párosítás az amikor mind kettõ egyszerre. Bár a szép jelzõ és társai egy szubjektív dolog, mert kinek mi tekinthetõ kellemesnek, esztétikusnak és vonzónak. Szóval ez csak az én meglátásom, az én szubjektivitásomon alapszik, hogy te helyes vagy. –Mondom ki õszintén a hirtelen gondolat menetemet, amire láthatóan felvonja a szemöldökét.

- Te mindig ennyit beszélsz vámpír lányka? –kérdi rám nézve érdeklõdve.

- Sokan mondták már, hogy sokat csacsogok, de eddig nem igazán vettem én észre magamon. Kimondom a gondolataim õszintén és nyíltan, ahogy a véleményemet is. Azt tudtad, hogy a pozitív gondolkodásmód, egyfajta pozitív kisugárzást is eredményez? Ez a kisugárzás pedig vonzza a megfáradt meggyötört embereket, de egyben taszítja is, mert irigylik a másiktól, azt, hogy mindent pozitívan lát? De várjunk csak… miért szólítottál Vámpír lánynak? Én ember vagyok. –Mondom össze húzva a szemöldököm.

- Az voltál esetleg, de tudod mit… ez a pozitíves dolog nekem nem igazán jön be és a csacsogást se igazán szeretem, szóval inkább szorítkozz a szûkszavúságra. Én inkább a tettek embere vagyok. Nem vagy éhes? –kérdi rám nézve érdeklõdõn.

- Hogy érted, hogy az voltam? –kérdem pislogva rá nézve.

- Mire emlékszel az elmúlt éjszakából? –kérdi érdeklõdve.

- Hát… arra, hogy egy bárban voltam, de nem tudom, hogy keveredtem ide. Volt egy idegen, akivel táncoltam, de ez az utolsó emlékem. Mi történt velem? Te tudod? –kérdem érdeklõdve.

- Én az erdõben találtam rád egy férfi karjaiban és épp átváltoztatott, de utána ott hagyott az erdõ közepén és ide hoztalak. Ájult voltál. Nem tudom miért, de nem tudtalak ott hagyni. –bálaszolja õszintén és a kanapé háttámláján keresztül átöleli a vállaim és oda húz magához. –Ezért mondtam, hogy ember voltál. –jegyzi meg és nem igazán értem a dolgokat. –Nem érzel vérszomjat? –teszi fel a kérdést.

- Furcsa a számomra, de igen érzek némi vonzódást a vér iránt. –Mondom, és ahogy magához húz meghallom szívének erõs dobbanásait és érzékeim egyre inkább kezdenek erõsödni. Hallom, ahogy vére folyik ereiben és egyre csábítóbbnak érzem nyakát, hogy bele harapjak. Átveszi valami felettem az uralmat és szemfogaim kezdenek megnyúlni. Odahajolva nyakához hirtelen fordulok bele ölébe és kezeit megfogva nyomom a kanapé támlájának azokat. Nyakához hajolok, és elõször csókot hintek bõrére, majd megnyalom. Nem tudom, miért teszem, de kitárom ajkaim és harapásra készülök.

- Ne aggódj, a világ kinyílik majd elõtted és megtanít mindenre, ahogy haladsz elõre – jegyzi meg bölcsen. tetszenek a szavai. Kellemesek és igaznak hangzanak.  
De akkor is tanácstalan vagyok. Hazafelé nem mehetek, hiszen a sötét elfek már minden bizopnnyal lertohanták Amaria palotáját és elfoglalták, õt magát pedig... Ó, istenek. Nem.... nem veszíthetek el minden csepp reményt. Szerzek fegyvert, társakat és pénzt, aztán visszamegyek a palotához. Ha megölnek, akkor ez volt megírva, de muszáj megmentenem õt, ha még életben van!
Közben észre sem veszem, hogy az ekkorra már a vízben megmártózó vándort bámulom, de szerencsére kiszakít gondolataim sûrûjébõl és megszólal.  

- A szeretõd gazdag ember lehetett - jelenti be, mire szomorkás érzés markol rá a szívemre.  – Bocsáss meg, semmi közöm hozzá, de ugye tudod, hogy ilyen öltözékben nem érnéd meg az elsõ napot sem azon a dombon túl? Érdemes lenne eljutnod abba a városba, rengeteg utazó megfordul ott és akár egy kényelmesebb lovas kocsival is mehetsz tovább – folytatja azonnal, picit elterelve a témát, amiért hálás is vagyok. De azért...

- Túlságosan lebecsülsz – vetem oda neki, kicsit morgósabban, mint szerettem volna.
Percekkel késõbb aztán fogja magát, kimászik a vízbõl, és elém áll.

- Köszönöm az ételt és a vizet, azonban nincs semmim, hogy megfizethessem mindezt – mondja határozottan.
- Nem tudom, mit kérhetnék attól, akinek semmiféle kincse nincs - mosolygok rá. - De ha már itt vagy, aludj is itt. Sötétedik, ilyenkor, még én is tudom, hogy nem tanácsos az erdõben mászkálni, akármilyen féllény is vagy te - mondom neki, majd leülök a partra. - Te nem innál valamit? - kérdezem, mire mellém telepedik.
- Ha igen, sem tudunk tenni semmit, a város messze van - feleli.
- Ugyan - mosolygok rá, és megfordulva, Laro felé sétálok. Már tudja, mi következik, hiszen hallott mindent, morog, ideges.
- Talán nem kellene zavarni - szólal meg mögöttem a vándor.
- Csak rossz napja van - suttogom, majd közelebb lépve megsimogatom a hatalmas sárkányt. - Kérlek - nézek a szemébe, mire felmorran és egy picit félrehúzódik. Felvont szemöldökkel pillantok hátra.
- Most mi történt? - kérdezi a vándor.
- Nem tudom - felelem az õszintén majd elindulok befelé. Hallom magam mögött a vándor lépteit, de mielõtt szólhatnék, már csak annyit érzékelek, hogy Laro beengedi õt is. Talán, mert velem van, vagy a sárkány is érzi, hogy nem jelent veszélyt sem rám, sem a kincsekre.
- Hova megyünk? - kérdezi a vándor.
- Nem tudom - ismerem be, majd belépek a kis nyíláson. Ami a szemem elé tárul.... leírhatatlan.
A kincsek, az aranyak és a gyémántok csillogása szinte bántja a szemem, ahogy a barlang tetején, pici réseken beszûrõdõ fény megtörik. Olyan kincsek vannak itt.... csak árjuk nézek, és tudom: az életemmel nem lenne több gond, ha ezek közül csak egyet elvihetnék, de nem teszem. Miközben hagyom a vándort nézelõdni, én a sarokban álló ládához lépek, ami tele van italokkal.
- Borpárlat? - kérdezem, mire felém pillant, és bólint. Elveszek egy üveggel, és elindulok kifelé, õ pedig követ engem. Ahogy kiérünk, megsimgatom Larot, és egy lágy csókot hintek az orrára, mire morog egyet, és visszakúszik úgy, hogy eltakarja a rést.
- Mesélnél nekem errõl? - kérdezi. - Hogyan lehet egy látó ilyen szoros kapcsolatban egy sárkánnyal?
- Egy szövetség eredménye - felelem. - Réges régen, a mi népünk rettegett a sárkányoktól, akik gonoszul, orvul támadtak ránk, irtva a népemet. Aztán, összeszedve minden erõnket és hatalmunkat, sikerült õket legyõznünk, és egyezséget ajánlottunk nekik. Vagy átadják minden kincsüket, vagy életük végéig szolgálják a látókat. Én egy voltam a látók közül, akik sárkányt kaptak. Így össze vagyunk kötve - mosolygok hátra a vállam fölött a fél szemmel minket figyelõ óriásra. - Csodás lények õk, tudod? Nekem még úgy mesélte az édesanyám, hogy a hegyek az õ csontjaikból keletkeztek - nézek a vándorra. - Egyébként... nem kérek tõled semmi különlegeset.
- Valami mégis csak lenne, nem igaz? - kérdezi.
- Lenne hát - nevetek fel, majd átadom neki az üveget, hogy igyon õ is. - Kísérj el a városba, és akkor nem leszel adósom. Segíts nekem átlagos lenni, hogy ne egy gazdag, hatalmas úr szeretõjét lássák bennem, hanem egy egyszerû elf látót - nézek rá szomorkás szemekkel.
Amaria... még a halála után sem enged el engem. nem is baj. Hiszen én hozzá tartozom... mellette kellett volna lennem, de ha már nem lehet, tovább kellene lépnem. De nem... nem tudom, képes vagyok-e rá.
Az viszont biztos, hogy ez a férfi kedvemre való lenne. De nem mutatja jelét, hogy ez kölcsönös lenne, így gyanítom, a ma éjszaka lerészegedéssel és alvással fog telni, semmi mással.