Nem tudom mit csinált velem, de koránt se tetszik az ami elkezdõdött. Nem tudja, mik a szándékaim, s hogy mi a múltam. Azok után várnak tõlem engedelmességet, hogy lecsuktak több ezer évre a pokol egy olyan szegletébe, ahova azokat zárják, kik többszörös bûnözõk.

Hazaérve zuhanyozom le és ágyamba dõlve ismét egy álmatlan éjjel vár rám. Alig tudom mit kezdjek magammal, így lakásomat teljes egészében kitakarítom… újra és újra.

~*o*~

Reggel újabb fürdés és kezdõdhet a nap, azonban az osztagomnál nem eresztenek be, s váltig állítják, hogy más helyen kell jelentkeznem szolgálatra, még pedig annál a férfinál, ki tegnap meglátogatott a kocsmában. Koránt sem tetszik a dolog. Forr bennem a düh és a harag. Nem teszi zsebre mit tõlem kap. Ebben már biztos vagyok.

Viharos léptekkel megyek az istállóba és lóra pattanva nyargalok el hozzá, mert persze nem is ebben a királyságban van az a nevezetes Niall király. Aljas megátalkodott terve, hogy maga mellett tudjon igen csak sínen van, de ne higgye, hogy megkönnyítem a dolgát. Na, az nem én lennék. Beengednek és egyenesen a dolgozó szobája felé robogok.

- Maga megátalkodott szemétláda! Hogy van mersze engem áthelyeztetni magához? Nem engedtek be az osztagomhoz, mert állításuk szerint mától itt kell jelentkeznem, magánál!

- A nagyfõnöknek köszönje – hangja nyugodt, s asztalánál ül rezzenéstelenül a papírokat irkálva. – Megelégelte magát. A viselkedését. 

- Maga intézte az egészet – vágom fejéhez.– Inkább a tanácsaimat fogadná meg, ostoba. 

- Nos, ha ostoba is vagyok, igen szerencsés – szélesen vigyorodik el mondandója közben. – Én ugyanis elismerést vívtam ki feljebbvalóimnál, aminek hála itt ülök – tárja szét karjait irodájára mutatva. – S még több embernek segítek, mint te bármikor. 

- Most elégedett magával? – kérdezem, miközben igyekszem rendezni arcomat, s fékezni indulataimat. – Maga mellett tudhat, de ágybetét sohasem leszek!

- Mást nem tudsz felhozni? – hangjába unottság vegyül. – Unalmas ez az ágybetét dolog. Mintha minden férfi csak téged akarna megdugni – Szavai, ahogy hozzám vágja újabb dühöt ébreszt bennem, s ez most szemeimen látszódik meg egy pillanatra. – Mondtam már. Ezerszer jobb szeretõim akadnak, mintsem rád kelljen fanyalodnom. Ne telj úgy el magadtól, csak mert dús keblû vagy s lengén öltözöl. A szajhák is ugyan ilyenek, de azok legalább tudják mikor kell befogni a szájukat- szavai éles tõrként szúr belém. Nem vagyok magamtól eltelve, de tudom, mit akarnak a férfiak… visszafojtott indulataimban felmorranok akaratlanul.

- Csak a szája jár! Rögtön lekaszabolnám. Azért ül ott, a papírjai felett. 

- Azért ülök a papírjaim felett, mert ezek a népemnek szükségesek. Elõbb írtam alá pár exportot a mellettünk lévõ királyság felé almáinkból, s egy kérvényt is írtam, mert az északi vidéken valami állat megmérgezte az ivóvizet s sorra hullnak a parasztok. Szóval nem a szám, hanem a kezem jár. – Persze, persze! Én is ezt mondanám. Oda sétálok asztalához és hirtelen csapok asztalára.

- Helyeztessen vissza.

- Látom a szövegértést is gyakorolnunk kell… vagy ez inkább abból ered, hogy nem vagy hajlandó senkisre se hallgatni? – néz rám érdeklõdve. – Ki tudja. 

- Nem mondom kétszer. 

- Én sem – sötétülnek el vonásai. – Nem én kértem, de elfogadtam. Ha befognád párszor azt a lepcses pofádat kedves, akkor bizonyára hamarabb megírhatnám a levelet az úrnak, hogy képes vagy a parancsok felét betartani. Így jár, ki nem bír senkit sem végighallgatni…

- Én végighallgattam! Csakis arról beszélt, hogy… - kezdenék, bele, de szavamba vágva csettint ismét, s a forróság újra végig szalad testemen. Fogaim szorítom össze, ahogy érzem lapockámnál apró sebet ejtve szivárog belõlem a hõ. Fogaim össze szorítva tûröm a fájdalmat és a kínzását. Szemeimben enyhén megcsillan a fájdalom.

- Nem fogsz a szavamba vágni. Tegnap este jóakarattal, a véleményedet kikérendõen mentem. Érdekelt mit gondolsz, hogy változtatnál. De ki nem tud másra egy pillanatra sem hallgatni, az az én szavamba ne vágjon! Amit adsz, azt kapsz. S most szépen velem fogsz jönni s kivizsgáljuk az északi hegyekben történõ mérgezés okát. – Hallom szavait, de ajkam harapom be, hogy tûrjem a fájdalmat, melyet õ okoz nekem. Megremeg testem, s mikor újra csettint az érzés lassan múlik el, s sebem azonnal begyógyul, mint ha ott se lett volna. Nagyobbat nyelek alig halhatóan.

Kezem szorítását lassan engedem el és elfordítva a fejem igyekszem legyûrni magamban a dolgokat. Nem értek a tûzhöz, így nem tudom magamból kiszedni ezeket a valamiket, mellyel elõszeretettel kínoz. Õ se jobb, mint a vezetõk bármelyike. Nem szólok egy szót sem, hogy vele megyek vagy sem. Parancsba kaptam, hogy menjek, keresztbe fonom karjaimat.

- Igenis… - mormogom végül, mire feláll, és mi elindulunk kivizsgálni a mérgezést. Elõre megy ki az irodából én pedig utána ugyan olyan karba tett kezekkel, de nem mondok semmit. Gyilkos tekintettel nézek rá. Legszívesebben itt helyben megölném, de akkor visszakerülnék a cellába. Hacsak… Nem, úgy is megtalálnak.

- Elvitte a cica a nyelvét? –kérdez odakint a lovaknál, melyekre könnyedén felülünk.

- Pusztán nincs mit mondanom önnek. –vágom hozzá és arcom rideg, hideg és nem nézek felé. Ha így játszunk, rendben legyen. Sose fogok engedelmeskedni egy olyan rendszernek, amely aránytalanul büntet és kénye kedve szerint.

A lovakat meghajtva megyünk át a mérgezett területre és annak a nagyvárosába szállunk csak le, ahol õ a fejeshez megy elõször. Én a lovakat maradok elrendezni és érdeklõdve figyelem az embereket, miként szenvednek a méreg miatt. Látva fájdalmaikat és kínjukat, hogy nem tudnak termelni és nincs vizük elszomorodom. Alsóajkamba harapva megfogva az egyik kulacs vizet egy gyerek csapathoz megyek, kik játék helyett lógatják az orrukat. Leguggolva hozzájuk adom oda nekik a kulacsomat, melybõl inni kezdenek szaporán miután megköszönték. Elmosolyodva kedvesen simítom meg arcukat és beszélgetek velük kicsit. Elfeledkezvén az idõrõl Niall hangját hallom meg hátam mögül.

- Nem barátkozni jöttünk. –morran fel keresztbe fonott karokkal karót nyelve. Lassan nézek fel rá s felállok én magam is.

- Beszélgettem csupán a gyerekekkel s kérdeztem tõlük, mikor vették észre, hogy az ivóvizük mérgezett, s hogy miként vették észre. –magyarázom és elköszönve a gyerekektõl indulok meg egy irányba. – A gyerekek a legõszintébb démonok a királyságunkban és a legjobb informátorok. Az õ szemükön s fülükön kívül csak az idõseké élesebb, azonban õk koránt sem fognak bármit elmondani. –mondom el saját tapasztalatomat és a lovam nyakát simítom meg.

- De a gyermeki fantázia átszínezi a történteket. –vág vissza, amire felsóhajtok lemondóan.

- Tudni kell különbséget tenni a fantázia és a valóság között a gyermekeknél. Igaz, ez bonyolult feladat egy király számára. –pillantok rá pimaszul, egy mosoly kíséretében. – Elmegyek a kúthoz, ahol elsõnek felfedezték a mérgezést hátha maradt ott valami nyom, esetleg egy üvegcse melybõl meg tudhatjuk a mérget és közömbösíteni tudjuk. –közlöm vele úti célomat, melynek irányába el is indulok, azonban õ maga is mellém szegõdik.

- Lássuk, hogy nyomozol. –hangja határozott és komoly. Láthatóan koránt se tudom eltántorítani a szándékától. Felsóhajtva csak folytatom megkezdett utamat.

A kúthoz érve alaposan körbenézek, de láthatóan nem nyúlok semmihez. Szememmel kutatok. Ezt már nagyon jól megtanultam, hiszen ilyenkor bármikor bekapcsolhat képességem, most azonban egyszerre kellesz mind az 5 lehetõségemet elhasználni, mert a mérgezés 2 napja fedezték fel, s kitudja mikor tették. Ráadásul nem is biztos, hogy itt öntötték a mérget a vízbe. Leguggolva a kút mellé nézem a kipusztult növényzetet.

- Itt kezdõdhetett a mérgezés… a növények a kút szélénél sokkal szárazabbak, mint arrább… körkörösen halad kifelé a szárasság mértéke… a kipusztultságé. –mondom hangot adva megfigyelésemnek.

- Igen valóban, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg innen indulhatott el. –válaszolja kötekedõn.

- Hát… mindjárt megtudom. –mondom és levéve az egyik kesztyûmet félve érintem meg a kutat és behunyva a szemem hirtelen rogyok össze a földön. Kezem még mindig a kúthoz ér, mintha oda tapadt volna. Testem teljes egészében megremeg, ahogy próbálom visszapörgetni a kút által látott eseményeket a múltban. Egy bizonyos pillanatot keresek, ami idõbe telik, de erõm fogytán van. Nem találom azt az emlékképet, és erõm lassan kezd elhagyni. Lassan veszem a levegõt, hogy tovább elegendõ legyen, mire sikerül megtalálnom. Elrántom a kezem a tárgyról és remegõ testtel hasamat fogom meg. Érzem magamon a kíváncsi tekintetet.

- Innen indult el… ezt a kutat mérgezték meg legelõször. –motyogom ziháltan és érzem gyengeségemet. Utálom, mikor ezt kell tennem. Kimerítenem magam. Visszahúzom a kesztyûmet és megpróbálok felállni, de még jobban utálom azt, hogy így lát. Nem sikerül lábaimra felegyenesedni esetlenül rogyok vissza, s utánam kap.

- Minden rendben? –kérdezi meglepetésemre aggódóbban. Eltolom a kezét. Megszoktam, hogy magamra vagyok utalva.

- Jól vagyok, csak kicsit összeszedem magam. –mormogom pihegve. Ha most csettint, én itt ordítok fel a fájdalomtól. Ajkaim megremegnek.

- Nem fogok változni, s nem leszek senki ágybetéte. Nem fogom azokat a parancsokat, szabályokat követni, amit nem tartok jónak, vagy épp mások épségét veszélyeztetik – folytatja a butaságait, miután beleivott az italába. Ha eddig úgy gondoltam, hogy érdekes s értelmes nõ, hát tévedtem.

- Egy harcos kötelessége követni a parancsokat. Nem dönthetsz önfejûen, s nem bírálhatod felül azokat! – felelem végül. – Igen egyszerûbb lenne, s ha nem hagysz más választást, valószínû meg is teszik, de egyelõre szeretnének… - teszem még hozzá a kínzó igazságot, de kifejteném a szándékomat is.

- Betörni, hogy jó és szófogadó harcos és katona legyek – vág a szavamba, amikor épp a lényegre térnék. Kész, ennyi, ha még a segítségemet se kéri, ennyi. Érzem, hogy a tíz perzseli ujjbegyeimet, a gerincem mentén melegség fut végig. Dühöngök, csak visszatartom. Utálom, mikor segíteni akarok, jót tenni valakiért, s az oly ostoba, hogy ezt nem fogja fel. Nincs ebben a nõben semmi vonzó!

- Ne vágj a szavamba! – morranom, míg õ akár egy kisgyerek egy vállrándítással elintézi. Lehet el se kellett volna vállalnom. Ezen a nõn már semmi nem segíthet.

- Nem érdekel a dolog… fogadjon meg egy jó tanácsot – kezd bele, mintha oly nagy tapasztalata lenne minden téren. Felhörpinti az alkoholt, s ha talán kevesebbet inna, nem lenne vele annyi gond. Feláll, majd kifizeti az italait s rám néz. - Ha meg akarja magának spórolni a bosszúságot. Menjen vissza a sebeit nyalogatva és mondja meg a tanácsnak, hogy Serena Riddle sose fog behódolni egy férfinak sem – feleli oly komolyan, hogy legszívesebben felnevetnék. Ostoba liba!

Felpattanok s utána eredek, majd kezénél fogva rántom vissza, hogy farkasszemet nézhessek vele. Fejemben már fogalmazódik a büntetése. Nem így terveztem, teljesen jó szándékkal s alkura képesen tettem be lábamat a kocsmába. Ez a lány nem tudja kivel játszik s mit kockáztat. Magam felé fordítom, lefogom, majd bele is kezdek.

- Nekem ne mond meg, mit csináljak, s ha ennyire biztos vagy magadban, akkor ne menekülj el, hanem állj ki elém s vállald a pimaszságod következményeit – morgom, hogy csak õ hallhassa, mire közelebb hajol hozzám.

- Én tanácsot adtam. És mi lenne a pimaszságom következménye? Megostoroztatsz? Elversz, vagy éppen bezártatsz? Nincs olyan eszköz a tarsolyodban, amit ne éltem már volna túl nem egyszer, nem kétszer. Nem te vagy az elsõ, ki próbál betörni. Nekik sem sikerült, miért gondolod, hogy neked menni fog? – mászik a képembe, míg bennem egyre jobban ég a tökéletes büntetés képe. Õ csak belát a múltba egy érintéssel; én azonban a tûz ura vagyok.

- Ne félts te engem! – felelem, majd erõszakosan megcsókolom. Nem számít erre, de nem is baj. Szabadulni próbálna, én azonban még nem végeztem, hajába markolok s úgy tartom fejét, hogy ne mozogjon. Ajkain átjutok, fogaiba ütközöm, azonban egy kis puhítás után átenged, én pedig nyelvemmel nyelvére simítok.

Nem sejtheti, hogy a csók is része a tervemnek: nyelvemmel apró hõ labdákat indítok útra testében, melyek ha lázat nem is okoznak neki, késõbb a hasznomra lesznek. Mikor érzékelem nyelvének rezdüléseit, hogy már épp visszacsókolna elhúzódom tõle. Szemei vágytól csillognak, ajkai csóktól duzzadnak s orcája is ki van pirulva. Aztán jön a fekete leves, a kisasszony annyira kikészül attól, hogy sikerült egy pillanatra a falakat ledöntenem, hogy kapok egy pofont.

- Ehhez nem volt joga! - rikkantja.

- De volt jogom ugyanis teljes szabad kezet kaptam abban, hogy betörjelek Serena –vigyorgom, hisz a hangjából kihallatszódott mennyire nem tetszik neki a helyzet. Azt már nem teszem hozzá, hogy azt is megengedték, hogy megverjem, csak arra vigyázzak, hogy késõbb is elláthassa katonai s fõleg nõi kötelességeit. Én azonban nem fogom elverni. Nem vagyok híve a testi fenyítésnek.

- Hagyjon békén, ha kedves az élete! – sziszegi a fenyegetést, majd kiviharzik az ajtón. Nos, ez már nem tetszik, túl nagy a szája a kisasszonynak. A lángok elnyelnek, majd nem messze tõle, egy sikátornál jelenek meg újra, hogy elkapva  a falnak szegezzem.

- Ne merészelj még egyszer arcon csapni, s fenyegetni, mert itt helyben kitéphetném a szíved. – sziszegem.

- Gyerünk! Hajrá! – biztat. Arcomra kiül egyfajta elégedettség,majd enyhítve a szorításon hátrébb lépek.

- Nem most… jobb szeretek mindent fokozatosan – suttogom, míg elégedetten csillan a szemem, s csettintek egyet. Látom arcán a meglepettséget, majd hirtelen egy pillanatra eltorzítja arcát a fájdalom. Újra csettintek, majd kicsit oldalra fordítom a fejemet. – A tûz úgyis elemészt. S csak én vehetem már ki belõled, s csak én irányítom… de ágybetétnek nem kellenél, kedves. Sokkal szebb és kívánatosabb szeretõim vannak – kacsintok rá, majd mindenféle további szó nélkül távozom a lángnyalábokkal.  

Hazaérve kellemesen kitombolom magamat, szabadjára engedve a düh által született lángokat. Muszáj kitombolnom magamat, ugyanis másnap reggel a kisasszony nálam fog kopogtatni. Az úr kiadta, ha nem tudok vele beszélni, másnaptól nálam fog szolgálni, s mindegy milyen módon, de törjem be. Kirúgni nem kívánja, jó harcosa, azonban túl sok panasz érkezik rá – több mint az összes többi katonájára együtt véve – én pedig azt a feladatot kaptam, hogy tegyem meg ezt érte. Bennem bízik. Micsoda megtiszteltetés!

Egy kellemes fürdõ után végül elteszem magamat másnapra, hogy aztán újra szócsatázhassak a beképzelt fruskával.

פ/***¤×

Korán kelek, frissen s mindenre készen. Bár, a Serena nevezetû nõnél nem lehet felkészülni semmire, annyira kiszámíthatatlan s ostoba néha. Azonban õ akarta így, õ kívánta eme sorsot magának. Én nem akartam se ágybetétnek, se cipõpucolómnak, egyszerûen segíteni szerettem volna neki. Értem én, hogy sokan bántották már, de kit nem? Démoni világban mindenki hordozza saját testi és lelki sebeit. Egy katona meg fõleg.

Nem kell sokáig várnom, hamar egy hírnök jön, ki a nõ jöttét jelzi. Azt monda dühös s tombol, mire én csak felnevetek. A férfi arcára döbbenet ül ki, fõleg, mikor közölöm, hogy engedje csak be. Már vártam. Szinte kitöri a terem ajtaját, ahogy becsörtet, s máris szenny hagyja el ajkait.

- Maga megátalkodott szemétláda! Hogy van mersze engem áthelyeztetni magához? Nem engedtek be az osztagomhoz, mert állításuk szerint mától itt kell jelentkeznem, magánál!

- A nagyfõnöknek köszönje – felelem nyugodtan, míg az asztalomnál ülve újabb papírt írok alá. – Megelégelte magát. A viselkedését.

- Maga intézte az egészet – feleli végül. – Inkább a tanácsaimat fogadná meg, ostoba.

- Nos, ha ostoba is vagyok, igen szerencsés - teszem hozzá nagyon széles mosollyal. – Én ugyanis elismerést vívtam ki feljebbvalóimnál, aminek hála itt ülök – tárom ki kezeimet. – S még több embernek segítek, mint te bármikor.

- Most elégedett magával? – kérdezi, míg rendezi arcvonásait. – Maga mellett tudhat, de ágybetét sohasem leszek!

- Mást nem tudsz felhozni? – kérdezek vissza unottan. – Unalmas ez az ágybetét dolog. Mintha minden férfi csak téged akarna megdugni – köpöm a szavakat, mire mérgesen felvillannak szemei. – Mondtam már. Ezerszer jobb szeretõim akadnak, mintsem rád kelljen fanyalodnom. Ne telj úgy el magadtól, csak mert dús keblû vagy s lengén öltözöl. A szajhák is ugyan ilyenek, de azok legalább tudják mikor kell befogni a szájukat- forgatom az utolsó kést is benne, mire felmorran.

- Csak a szája jár! Rögtön lekaszabolnám. Azért ül ott, a papírjai felett.

- Azért ülök a papírjaim felett, mert ezek a népemnek szükségesek. Elõbb írtam alá pár exportot a mellettünk lévõ királyság felé almáinkból, s egy kérvényt is írtam, mert az északi vidéken valami állat megmérgezte az ivóvizet s sorra hullnak a parasztok. Szóval nem a szám, hanem a kezem jár. – Mindeközben odasétál hozzám s mérgesen az asztalomra csap.

- Helyeztessen vissza.

- Látom a szövegértést is gyakorolnunk kell… vagy ez inkább abból ered, hogy nem vagy hajlandó senkisre se hallgatni? – nézek rá érdeklõdve. – Ki tudja.

- Nem mondom kétszer.

- Én sem – sötétülnek el vonásaim. – Nem én kértem, de elfogadtam. Ha befognád párszor azt a lepcses pofádat kedves, akkor bizonyára hamarabb megírhatnám a levelet az úrnak, hogy képes vagy a parancsok felét betartani. Így jár, ki nem bír senkit sem végighallgatni…

- Én végighallgattam! Csakis arról beszélt, hogy… - kezdene bele, de most én vágok közbe, s hogy biztosan figyeljen aprót csettintek. Rögtön hat, ahogy a forróság végigfut minden porcikáján s végül a lapockája egy pontján jön ki, szemei fájdalomtól csillognak.

- Nem fogsz a szavamba vágni. Tegnap este jóakarattal, a véleményedet kikérendõen mentem. Érdekelt mit gondolsz, hogy változtatnál. De ki nem tud másra egy pillanatra sem hallgatni, az az én szavamba ne vágjon! Amit adsz, azt kapsz. S most szépen velem fogsz jönni s kivizsgáljuk az északi hegyekben történõ mérgezés okát. – S újra csettintettem, mire a fájdalom, melytõl már ajkait harapta kínjában elmúlt. Nem tudom tudta e, hogy akár bõrébe égethettem volna ezernyi szavat, mint az engedelmesség s hallgatás. Azonban ha így halad, biza be kell vetnem, hogy minden este lássa. Aztán, ha végül megtanulja, a kis tûzcsóvát eltávolítva belõle ezek is eltûnnek. 

A feladatokat a magam elképzelése szerint fogom elvégezni, akármennyire is nem tetszik ez nekik. A mai napom is elég kemény volt, s fél füllel hallottam, hogy át akarnak helyezni egy királyhoz ideiglenesen, hátha õ majd be tud törni és megszelídíteni. Ezt elõre megmondom halva született ötlet. A nap lezárásaképpen elmegyek a Fõnix bárba, hogy legurítsak párat. A pulthoz ülök le, s rendelek magamnak piát, hogy kicsit kitisztítsam elmém és felvértezzem magam az elkövetkezendõ napokra.

Kellemesen telik az idõ, s szerencsére egyelõre, senki nem zargat, ám ez hamarosan félbeszakad. Mellém jön egy férfi, s nem sokkal ezután rám köszön.

- Jó estét – szemem sarkából sandítok rá, nincs most hangulatom az udvarlókhoz, épp elég volt már belõlük a mai napon.

- Neked is, de ezerszer jobbat – sziszegem neki, s bízva elmegy innen, ha nem nézek rá. Visszafordítom tekintetemet a poharamra, amit meg is forgatok.

- Csak nem rossz napod van? – ám ez nem jött be. Kérdez, én pedig nem leszek bunkó, hogy ne válaszoljak.

- Ha egyedüli nõ vagy a csapatban, mindig rossz napod van – közlöm rövid mondattal, s felhúzom poharam tartalmának maradékát. –Kérek még egyet, Jerry! – szólok oda a kocsmárosnak, aki jól ismer, hisz fogságom elõtt is már ide jártam. Fejét csóválva tölti újra.

- Ne vidd túlzásba, Serena. Nem segít. – Felhorkanok válasz gyanánt. Nem fogok vele vitatkozni, hisz tudom nagyon jól hol a határom és nem igazán veszem ezt komolyan tõle, hisz neki csak az a jó, ha egy vendége minél többet iszik.

- Szóval Serena – jegyzi meg nevem egy halovány mosollyal, mire lassan felé fordulva nézek rá érdeklõdve, hogy vajon mit akarhat. Arcomon némi elismerés tükrözõdik, hogy leszûrte nevem az iménti kis közjátékból. Rendezve vonásaim nézek rá.

- Igen, így hívnak – bólintok egy aprót, s egy ujjammal poharam karimáján kezdek el körözni szórakozottan játszadozva.– S téged?

- Niall vagyok – mutatkozik be mosolyogva, s felém nyújtja a kezét. – Örvendek a szerencsének, Serena. – Természetesen viszonozom a kézfogást, és ahogy gyengédebben ráfog, s én is az övére képességem sajnos bekapcsol, ami ilyenkor mindige egy enyhe fájdalommal jár, s közelmúltjában látok egyet, s mást. Például, hogy régebb óta keres valamiért, s hogy õ a király. Hirtelen rántom ki kezemet, s rendezem arcvonásaimat. Megállítani ajkam apró remegését, ami nehezen, de sikerül.

- Mit akar tõlem egy király? – kérdezek rá halkan, s kezemet nézem megdörzsölve azt, mint ha csak áram rázott volna meg. – Ne hazudjon, tudom, hogy az. A nevébõl nem sejtettem, hisz más is akad ezzel a névvel, de így már minden világos.

- Azt nem láttad, miért vagyok itt? – a válasza csupán egy kérdés, amit koránt se szeretek, s válaszul megrázom fejemet, hisz azt nem láttam miért is keresett. Jó persze a pletykák, de azokra sose lehet adni. Hátradõl s állát simítja meg hümmögve, majd felegyenesedve néz rám. Én nem mozdulok helyemrõl. – Beszélnem kell veled, de nem terveztem olyan komolyra, eleinte. Így azonban ki tudja milyen információkat láttál meg… - néz rám komoly vonásokkal, s erre felvonva szemöldököm nézek fel rá. Koránt se tetszik ez nekem. Lehet mégis igazak a pletykák?

- Nem láttam semmi fontos információt – jelentem ki rögtön és még a feltételezés is sért, hogy nem bízik bennem. Megkocogtatja mutató ujjával homlokát.

- Itt csak fontos információk vannak, Serena. No de, nem távozom mielõtt nem beszéltem veled – támaszkodik mellém a pultra. – Sok a panasz rád, nálam is.

- Oh, ezért jött? – nevetek fel sértetten, s ezek szerint mégis igazak azok a rohadt pletykák. Már annyira nem bír velem a vezetõség, hogy egy királyt küldenek a nyakamra. Ez után már csak maga Lucifert fogják. A poharamat fogom meg, s ismét lehúzom az italt elfordulva tõle. – Férfiak! – motyogom orrom alatt, s intek a kocsmárosnak egy újabb körért.

- Nem számon kérni akarlak, hanem a problémára megoldást találni – jegyzi meg. Szóval probléma vagyok. Igazán kellemes érzés, s így még senki nem definiált. Egy probléma. Lassan nézek fel rá és látom sértettségét megjegyzésem miatt, hogy férfiak. Farkas szemet nézek vele állva a tekintetét, s próbálom kitalálni gondolatait, de biztosra veszem, hogy õ is jön majd a hím soviniszta dumájával, hogy egy nõnek elsõdleges dolga az engedelmesség és a jó ágybetéti feladat.

- Köszönöm, hogy felvilágosított, hogy mindenki számára probléma vagyok, ami megoldásra vár. Egyszerûbb megoldás lenne, ha visszazárnának nem? –kérdezem a szemeibe nézve kissé flegmán elhúzva a számat, és újra a poharam felé fordulva iszok bele. Elõre nézek. –Nem fogok változni, s nem leszek senki ágybetéte. Nem fogom azokat a parancsokat, szabályokat követni, amit nem tartok jónak, vagy épp mások épségét veszélyeztetik. –jelentem ki komolyan.

- Egy harcos kötelessége követni a parancsokat. Nem dönthetsz önfejûen, s nem bírálhatod felül azokat! –felei válaszomra és érzem rajta, hogy koránt se tetszik neki a válaszom. –Igen egyszerûbb lenne, s ha nem hagysz más választást, valószínû meg is teszik, de egyelõre szeretnének…

- Betörni, hogy jó és szófogadó harcos és katona legyek. –vágok szavába félbeszakítva õt, amit hallok nem igazán tetszik neki.

- Ne vágj a szavamba! –morran fel, amire megrántom a vállam. Vele szemben sem leszek tisztelettudóbb hiába király.

- Nem érdekel a dolog… fogadjon meg egy jó tanácsot. –mondom s felhúzom a poharam maradékát, s felállva rakom a pultra az elfogyasztott ital árát és úgy nézek a királyra. –Ha meg akarja magának spórolni a bosszúságot. Menjen vissza a sebeit nyalogatva és mondja meg a tanácsnak, hogy Serena Riddle sose fog behódolni egy férfinak sem. –mondom halálosan komoly arccal és megfordulva indulok kifelé a bárból. Ehhez nekem semmi hangulatom, mire hirtelen érzem meg erõs kezének fogását felkaromon, s ránt vissza magához.

Maga felé fordítva ragad meg másik kezével is, hogy ne mehessek el innen. Nem szisszenek fel az erõs fogására és mérges, bosszús tekintetét fapofával, komoly tekintettel, kissé unottan nézek ismét farkas szemet vele.

- Nekem ne mond meg, mit csináljak, s ha ennyire biztos vagy magadban, akkor ne menekülj el, hanem állj ki elém s vállald a pimaszságod következményeit. –morogja láthatóan máris sikeresen felbosszantottam. Közelebb húzódom arcához és úgy nézek a szemeibe.

- Én tanácsot adtam. –mondom ugyan olyan komolyan, s hangomban higgadtság van és egyben makacsság, dac. – És mi lenne a pimaszságom következménye? Megostoroztatsz? Elversz, vagy éppen bezártatsz? Nincs olyan eszköz a tarsolyodban, amit ne éltem már volna túl nem egyszer, nem kétszer. Nem te vagy az elsõ, ki próbál betörni. Nekik sem sikerült, miért gondolod, hogy neked menni fog? –kérdem a képébe mászva idegesítõen.

- Ne félts te engem! –morranja, majd hirtelen oda hajolva hozzám erõszakosan csókol meg. Nah erre nem számítottam! Teljesen lefagyva kerekednek ki a szemeim és karjaimat elengedve erõsen s biztosan szorít magához. Mikor fejem húznám hátrébb õ követ és szabaddá vált kezével hajamba túrva fogja meg fejemet, hogy ne húzhassam tovább hátra.

Nem ereszt s erõszakosabban fúrja nyelvét ajkaim közé, miközben érzi, miként próbálom mellkasára téve kezeimet eltolni magamtól kevés sikerrel. Nehezen, de sikerül nyelvével szétnyitnia ajkaimat és ekkor fogaimmal találkozik második védelemként. Ekkor alsóajkamra harap gyengédebben és hormonjaimra igyekszik hatni. Eléggé sokáig sikerül ellenállnom, de nem elég sokáig. Kitartóbb… Lassan fokozatosan gyengül taszításom, s fogaim is eltávolodnak egymástól, így már nyelvével számba hatolva csókol meg. Nyelvemet egy érzéki vad táncba hívva elhúzza a csókot mindaddig, míg minden ellenállásom megszûnik, s épp viszonoznám. Elszakadva ajkaimtól diadal ittas mosoly húzódik ajkaira, ahogy látja kivörösödött arcom, s enyhén csillogó tekintetemet. eresz fogása, amibõl így már kitörök, s hirtelen keverek le neki egy nagy pofont.

- Ehhez nem volt joga! –mordulok rá és sikerül kihoznia a sodromból.

- De volt jogom ugyanis teljes szabad kezet kaptam abban, hogy betörjelek Serena. –vigyorog önelégülten, hogy sikerült meggyengítenie.

- Hagyjon békén, ha kedves az élete! –sziszegem és megfordulva viharzom el onnan ki a bárból. Az utolsó katona, aki szexuálisan magáévá akart tenni holtan végezte. Lehet, jobb lenne ennek utána járnia. Nem érdekel, hogy király… ha az életembe kerül is, nem fogom olyannak adni magam, aki csak ágybetétnek akar használni, vagy betörni.

Az utcán haladok, mikor ismét megjelenik, s egy sikátorba ránt be és a falnak nyomva mérgesen néz szemeimbe.

- Ne merészelj még egyszer arcon csapni, s fenyegetni, mert itt helyben kitéphetném a szíved. –sziszegi. Koránt se rémiszt meg. Ismét arcába törleszkedek.

- Gyerünk! Hajrá!

Átvágva a hosszú folyosókon, a hatalmas nagy elõcsarnokon kilépek a belsõ udvarra, ahol már több kisebb s nagyobb rangú démon áll. Amint meglátnak, arrébb állva utat biztosítanak nekem maguk között. Nekem sem kell több, kihúzva magamat, méltóságteljesen lépdelek végig közöttük. Tudják, ki az úr. Ez jó. Több parancsnokom van a gyûlésen, akik a jelentésüket adják le s elõ. Figyelmesen hallgatom õket, azonban mikor felcsendül egy név a fõnök csapatából, mindenki elhallgat. Szemöldökömet összevonva dõlök hátra a székemben az asztalfõn.

- Ezt meg mire véljem? – kérdezek rá, mire egy nagy sóhajjal a jobbomon ülõ démon megszólal.

- Tudja uram, nem rég volt tagfelvétel a Titkos Csapatba és…

- Van egy igen akaratos s nyakigláb közöttük – fejezi be egy távolabb ülõ. – Ha a mi küldetéseinkhez csapják õket, révén, hogy eliteknek hívják õket, ama leány remekül megszegi folyton-folyvást a parancsainkat.

- Leány? – kérdek vissza. – Ritka a Titkos Csoportban.

- Eléggé ritkafajta még a saját nemében, biztosíthatom, felség – morogja a mellettem ülõ, mire elvigyorodom.

- Azt szeretnék, hogy beszéljek vele, vagy a fõnökével? – nézek körbe, hisz minden szem rám tapad. Azt hiszem rátapintottam a lényegre, úgy csillognak szemeik, mintha fizetésemelést jelentettem volna be. – Legyen hát. Meglátom mit tehetek az ügy érdekében.

- Köszönjük, uram. Nagyon hálásak vagyunk a fáradozásaiért.

פ/***¤×

Természetesen nem úgy tervezem, hogy csak úgy berontok a Titkos Csoporthoz, hisz annak semmi jó vége nem lenne. Annak idején, nagyon régen, én magam is tag voltam. Onnan kapaszkodtam fel a ranglétrán, hosszú s nehéz út volt, de nekem sikerült. Meglepett a parancsnokaim egyetértése, miszerint eme új tag nagyon nagy gond nekik. Legtöbbször vitáznak és sértéseket dobálnak egymáshoz, most pedig egyetértésben bólogattak. Komoly gond lehet. Nem értem miért, hisz egy nõ sosem gond, ha kellõen bánnak vele. Lehet itt van elásva a baj: nem ütötték meg a kellõ hangnemet vele.

Tudom, hogy a csapattagok pihenõidejükben sokat tartózkodnak egy bárban, ami pont a hozzájuk hasonlóak igényeit elégíti ki. Betérek hát oda, azonban hiába a remeknek induló ötlet, bizony a célszemély nem tartózkodik ott. Pár tagot ismerek, kik ezer örömmel kezdenek el nekem mesélni a Serena nevezetû újoncról. Forrófejû, akaratos, makacs. Nem egy feleség mintapélda, de felkelti az érdeklõdésemet. Kezdõ létére tesz a szabályokra, saját kútfõbõl dönt, ami úgy tûnik eddig vesztét senkinek sem okozta. Tetszik, tetszik. Szeretem a kihívásokat. Azonban akad más dolgom is.

Pár nap is eltelik addig, míg szerencsém nem lesz találkozni a kisasszonnyal. Homokóra alkat, lenge ruházat, rögtön nem az az elsõ gondolatom, hogy katona. Civilben vagyok, senki nem kísért el, a leányzó pedig úgy tûnik, hogy betér a bárba egy kis felejtésre. Rossz napja lehetett. Követem, leülök az egyik boxba s onnan figyelem. Rendelek egy italt is, hogy könnyebben beolvadjak, s várok. Mikor alkalmasnak látom az idõt, felállok s odasétálok hozzá, s leülök mellé a pulthoz.

- Jó estét – köszönök neki oda, mire õ fél szemmel rám néz s felsóhajt.

- Neked is, de ezerszer jobbat – teszi hozzá. Jól éreztem rajta a negatív kisugárzást, még rám se néz, csak a pultot lesi.

- Csak nem rossz napod van? – kérdezem, míg intek a pultosnak, hogy töltse újra a poharamat.

- Ha egyedüli nõ vagy a csapatban, mindig rossz napod van – közli, majd elhúzza a saját pohara tartalmát. –Kérek még egyet, Jerry! – szól oda õ is az idõsebb démonnak, aki fejét csóválva teljesíti kívánságát.

- Ne vidd túlzásba, Serena. Nem segít. – A leány válasza csak egy horkantás, nem hinném, hogy igazán komolyan veszi a figyelmeztetést.

- Szóval Serena – jegyzem meg halvány mosollyal az ajkamon, mire hajlandó végre rám nézni. A kezdetleges unott arcára egy pillanatra valamiféle elismerés s izgalom ül ki, de hamar rendezi vonásait.

- Igen, így hívnak – bólint egy aprót, míg egyik ujjával a poharán köröz. Felkeltettem az érdeklõdését, biztos vagyok benne. – S téged?

- Niall vagyok – mutatkozom be mosolyogva, majd mit sem sejtve nyújtom felé a kezemet, hogy kezet rázhassunk. – Örvendek a szerencsének, Serena. – Apró keze az enyémbe csúszik, én pedig gyengéden rászorítok. Arca eltorzul, ajkai megremegnek, szemei elködösödnek, s oly hirtelen rántja ki kezét a kezembõl, hogy idõm sincs felfogni a történteket. Egy valami biztos, hogy megérzett valamit, de vajon mit?

- Mit akar tõlem egy király? – kérdezi halkan, míg azt a tenyerét nézi, amivel megérintett. Kezdem összerakni a dolgot, de biztosra se mondanám. Nem említették a társai, hogy különleges képessége a nagy száján kívül akadna. Nagyot sóhajtva dõlök kicsit hátrébb a székemben, s nézek mélyen a szemeibe. – Ne hazudjon, tudom, hogy az. A nevébõl nem sejtettem, hisz más is akad ezzel a névvel, de így már minden világos.

- Azt nem láttad, miért vagyok itt? – kérdezek rá nyugodtan, mire õ tagadóan megrázza a fejét. Hümmögve simítok végig az államon, majd végül vállrándítással felegyenesedem. – Beszélnem kell veled, de nem terveztem olyan komolyra, eleinte. Így azonban ki tudja milyen információkat láttál meg… - nézek rá komolyan, mire õ szemöldökét összevonva felveti a fejét.

- Nem láttam semmi fontos információt – jelenti ki rögtön, mire én mutató ujjammal megkocogtatom a homlokomat.

- Itt csak fontos információk vannak, Serena. No de, nem távozom mielõtt nem beszéltem veled – támaszkodom rá a pultra. – Sok a panasz rád, nálam is.

- Oh, ezért jött? – nevet fel sértetten, majd a pohara után nyúl s lehúzza. – Férfiak! – dörmögi orra alatt, míg int egy újabb körért.

- Nem számon kérni akarlak, hanem a problémára megoldást találni – felelem, míg legbelül kissé megsértett eme kijelentéssel. Õ is csak egy nõ, s attól, hogy harcos, nem jogosítja fel semmire. Farkasszemet nézünk egy darabig, neki egyáltalán nem tetszik a dolog, engem pedig hajt a kihívás iránti vágyam. Ki tudja mi sülhet ki ebbõl, mit hoz a közeli s távoli jövõ. Egy biztos: hiába csinos, akaratos is.

- Akkor ezt vegyem úgy, hogy szeretnéd, ha szeretkeznénk? – kérdezi meg, de félek neki ez akkor is csak egy dugás lesz, viszont én kezdek teljesen bele habarodni.

- De csak akkor ha tényleg szeretkezünk. – simítom meg mellkasát, amire cserébe ágyékát nyomja enyémnek, mire behunyva szemem sóhajtok fel halkan és érzékien.

- Az lesz. – suttogja fülembe és teljesen beindít. Nem tudok neki tovább ellenállni.

Hosszú érzéki órákban részesít és én is õt, annyira nem fájt a szüzességem elvesztése, mint hittem. Élveztem minden egyes pillanatot és hosszan eljátszadozott velem kiélvezve minden egyes pillanatát. A végén fáradtan bújok oda hozzá és mellette alszom el, ami rendkívül jó érzés.

~*o*~

Másnap megint elmegy dolgozni, bár nem tudom mi lehet a munkája. Mikor azonban éjfélre se jön haza már teljesen kivagyok és rá kellett jönnöm, neki semmit nem jelentett az, hogy neki adtam. egy lettem a sok közül. Nem bírok aludni, így várom haza. Elég késõre jár, mire haza ér én meg ott várom az ajtóba.

- Te meg még is merre voltál? – kérem számon, bár nagyon jól tudom hol járt.

- Hogy mondod? – kérdi felháborodottan. Nekem itt ne legyen felháborodva!

- Már megint másnál voltál? – kérdezem meg tõle és nem sok kell, hogy a könnyeim is elinduljanak, azt hittem, ha neki adom magam, akkor már nem kellesz neki más. Egy felejthetõ trófea lettem, ráadásul a szüzességem is neki adtam!. – Neked mit jelentett a tegnapi? – kérdezem meg, mert nekem nagyon sokat számított, de úgy látszik neki semmit.

- Mi közöd hozzá, hogy merre voltam? Meg amúgy ha másnál voltam azaz én dolgom. – hívja fel a figyelmemet, de ekkor nem bírom már magamba fojtani. Könnyeim útnak indulnak. Nem hiszem el, nem akarom elhinni.

- Annyira köcsög bunkó és szívtelen alak vagy. – kiáltok rá és sírva rohanok ki az ajtón.

Ahogy a lépcsõn rohanok le azonban rám támadnak és hirtelenjében egy hangos sikoly jön ki az ajkaimon. Nem tudom ki lehet és mit akarhat, de a falhoz nyomva tart. Próbálom ellökni, de erõsebb nálam, mire megvillannak szemfogai. Riadtan kezdek el ficánkolni alatta, mikor mind ketten meghalljuk Derek hangját.

- Engedd el, te szemét. – mordul rá és átváltozik egy kisebb állattá és rá is támad.

Elenged és félve nézek rájuk. Aggódni kezdek Derekért és a harc se úgy néz ki, hogy jól fog elsülni. Nem igazán látom a dolgokat túl gyorsan folyik minden, a vége azonban az, hogy derek leharapja a vámpír fejét, és az szénné ég elhamvad. Mikor vissza változik sietek oda hozzá és rámnéz.

- Jól vagy? – kérdezi, de én inkább érte aggódom.

- Én jól, de téged meg harapott. – mutatom meg karját és a sebe nem is akar gyógyulni, még inkább eluralkodik rajtam az aggodalom.

- Fel kell mennünk a lakásomba. – sürget meg és el is indul fel a lakásába, én pedig sietõsen követem. A lépcsõ tetején már alig bír menni.

- Derek mi van veled? – Sietek mellé és segítek bemenni neki a lakásba ahol épp, hogy becsukom az ajtót össze esik.

- A vámpírok átváltoztató folyadéka az alakváltóknak halálos méreg. – jegyzi meg és látom, hogy izzadni is elkezdett. – Nem tudom meddig fogom bírni. – mondja még mindig a földön fekve, én pedig iszonyatosan aggódni kezdek érte.

Kezemet teszem a homlokára és forrósodni kezdett a teste. Segítek neki felállni és a szobájába viszem be, ahol az ágyába fektetve rohanok a fürdõbe és kapkodni kezdek. Hideg vizet engedek egy lavórba és egy törölközõt lekapva sietek vissza hozzá.

- Minden rendben lesz! Nem hagyom, hogy meghallj. –Mondom nagyokat nyeldekelve és szemeimbõl most a félelem miatt kezd elindulni a könny. Félek, hogy elvesztem, bár magam sem értem miért, hiszen átvert, csak hogy megszerezhessen trófeának. Hideg vizes borogatást teszek rá, hogy próbáljam levinni a lázát.

- Nem segít Elin. –Nyöszörgi, mert fájdalom kezdi gyötörni.

- És ha kiszívnám a mérget? –Kérdem Derekre nézve és csak megrázza a fejét.

- Esélytelen Elin. –Mondja és ajkamba harapok. Mint ha teljesen feladta volna, hogy meggyógyulhat, de én tovább borogatom, a hideg vizes törölközõkkel. Nemsokára el is alszik, vagy legalábbis ahhoz hasonló állapotba kerül. Nagyon piheg és láthatóan fáj neki én pedig aggódva mellette maradok és cserélgetem a borogatásokat rajta, és a nem begyógyult sebbe mélyesztve fogaim szívok ki egy kis vért belõle. Érzem vérében a méreg keserû ízét, amit inkább kiköpök mielõtt lenyelném és a végén megnyalintva állítom el a vérzést.

Az egész éjszakát mellette töltöm ébren és a nappalt is, de nem akar javulni én pedig egyre inkább aggódóm érte. Nem bírok aludni, és nem tudom miért kerültem ebbe az állapotba, de nem veszíthetem el. Már mindent kipróbáltam, ami csak eszembe jutott és végsõ elkeseredésemben megpróbálom „befejezni” az átváltoztatását, azzal, hogy megitatom vérembõl. Mögé ülve döntöm fejét mellkasomnak és megharapom csuklómat és kinyitva száját csepegtetem bele a véremet, de ekkor már jócskán eltelt 24 óra, sõt még több is, mert már hajnal 4 körül jár az idõ. Csak reménykedni tudok benne, hogy ez segít.

Nem tudom, meddig csöpögtetem ajkaiba a vért, amit szerencsére le is nyel és utána csak át ölelve kezdek el ingázni vele. Könnyeim is kicsordulnak újra a takarójára. Továbbra is cserélgetem a vizes ruhát rajta, végül a ringatásba inkább én alszom el könnyeimben.

~*o*~

Mocorgásra kezdek el ébredezni, majd arra nyitom ki a szemeim, hogy az arcom simítják meg. Kinyitva a szemem Derek élénk zöld szemei néznek vissza rám.

- Derek… - Suttogom nevét és ajkamba harapva nézek szemeibe és újra könnyek szöknek bele. –Jo… jobban vagy? –kérdem rekedtes hangon.

- Igen jól vagyok. –Mondja szemeimbe nézve simítja meg ismét arcomat. Nem tudom miért is csináltam ezt, de nem tudom itt hagyni. Homlokára csúsztatom kezemet és érzem a láza is lement. Szipogok kicsit.

–Akkor, ha jobban vagy akkor örülök. –Mondom kicsit ridegebben és próbálom érzéseimet elrejteni. –Feküdj le még aludni. –Mondom és finoman felültetem és kimászom mögüle és leveszem róla a borogatásokat. –Elpakolom. –jegyzem meg ridegen és a lavórt felvéve viszem ki a fürdõ szobájába. ~Miért vagyok még mindig itt? Miért nem örültem annak, hogy fájdalma van hisz csak egy trófeának néz… én mégis ápoltam… ostoba liba vagyok.~ a gondolataimmal térek vissza a szobába, hiszen csak ezen az úton tudok elmenni. – Remélem, minél hamarabb talpra állsz és tudsz menni kielégíteni a vágyaid… sajnálom, hogy miattam sérültél meg. –Mondom ránézve és lehajtom a fejem. –Azt hiszem ezzel már kvittek vagyunk. –Mondom, de nem tudok a szemébe nézni. Még mindig az ágyon ül én pedig elindulok ki a szobájából. –Nem… zavarom tovább az életed.

- Még is hova mennél? – kérdezi meg tõlem elég keményen. – A világ gyûlöli a másokat. Mindenki rettegne tõled. A barátaid eltaszítanának nem is kicsit. És még a családodat is megölnéd. A sírba akarsz kijárni hozzájuk már most? Szerinted miért csinálnom azt, amit csinálom, miközben iszol? Azt hiszed nem volt még dolgom vámpírral? Hát nagyon tévedsz. Ez az egyet dolog, amivel vissza tudom fogni az étvágyadat, hogy megölj, különben úgy eluralkodna feletted a vérszomj, hogy nem csak engem, de még jó pár embert rajtam kívül is megölnél. – tájékoztat a cselekedetei mikéntjérõl, ami eléggé meglep.

- Ezt hogy érted? – kérdezem meg, tõle, mikor kicsit lenyugodtam.

- Úgyhogy õ mondta, hogy így lehet csak kordában tartani az evéseteket. Oké, hogy közben én is jól szórakozok, mert így van. – vigyorodik el. – De azért is csinálom, hogy közbe ne ölj meg és ne szívj teljesen szárazra.

- De miért nem engedsz ki a házból? Ki akarok menni és sétálni akarok. – folytatom tovább, mert nem tarthat fogva. Erre csak megsebzi a kezét és mikor megérzem vérének édes illatát, valami eluralkodik rajtam és szemfogaim megnyúlva támadok rá. A falnak lök mielõtt hozzá érhetnék. Kicsit magamhoz térek, fõleg akkor, mikor begyógyul a sebe.

- Mert nem tudsz uralkodni magadon. Amint megérzed a vért elveszíted a fejedet. Szerinted hány sérült ember járkál kint az utcán? – kérdezi meg, én pedig gondolkodóba esem. – Elõbb tanulj meg uralkodni magadon és majd utána kiviszlek. És ha jó kislány leszel, akkor elintézem, hogy nappal is ki tudj menni az emberek közé. – az utolsó kijelentésére felcsillanó szemekkel nézek fel rá.

- Igen? És még is hogyan? – megyek közelebb hozzá és jó lenne megtudni, ez mégis hogyan lehetséges.

- Az egyenlõre az én titkom. Légy jó kislány és akkor sétálhatsz a napon, mint eddig. – hívja fel a figyelmemet, és elfekszik az ágyon. Elégedetlenül húzom el a számat.

- Ki szeretnék menni az erdõbe. – mondom kelletlenül és újra bombázni kezdem egy hosszú monológgal. hogy elérjem a célomat.

- Jól van kiviszlek egy kicsit, csak fogd be a szádat. – mondja mérgesebben. – De nem mehetsz el mellõlem, és ha szökéssel próbálkozol magadra vess. Többet nem állítalak el. Elmondtam mindent, mit miért teszek innentõl kezdve, ha nem tudod kontrolálni magad, és úgy döntesz elmész. Engem nem fogsz onnantól érdekelni. – hívja fel a figyelmemet és igazából nem tudom mit kellene tennem. Családom már nincs barátaim se nagyon, max a munkahelyemen, de míg nem tudok nappal járni, dolgozni se dolgozhatok.

Lemegyünk együtt és szorosan mellé szegõdve sétálok mellette. Nem kapaszkodom belé, mert azért még nem kedvelem, és bár logikus amit mond, mégis gondolkodom, hogy mi lehetne más megoldás a dolgokra.

- Miket tudsz még amúgy a vámpírokról? – érdeklõdök tõle csendesen.

- NE aggódj, majd idõben mindent el fogok neked mondani, de ahhoz elõbb önuralmat kell, hogy tanulj. Anélkül semmi nem fog menni, meg nem kockáztatok meg semmit. – jegyzi meg nekem és kiérünk az erdõbe.

Megállunk és felém fordul teljesen, én pedig felnézek rá.

- Emlékszel, mondtam, hogy megmutatom mi is vagyok valójában. – emlékeztet, amire kíváncsian kezdem figyelni,mit mutat nekem.

Nyújtózkodik egyet és meglepetésemre a szemem láttára változik át egy hatalmas farkassá. A bundája ezüstszínû és még így is magasabb tõlem, ami eléggé szokatlan egy farkastól. Büszkén kihúzza magát, én pedig hírtelenjébe olyan kicsinek érzem magam.

- Akkor te vérfarkas vagy? –kérdem félénken, amire csak felnevet.

- Nem cica baba én alakváltó vagyok. –adja meg a választ és tágra nyílnak a szemeim, de most inkább nem ezzel foglalkozom. Sétálni indulunk el az erdõbe.

- Nem vagyok cica baba… az én nevem Elin. –mondom összepréselve utána ajkaim.

- Elin… hmm nekem cica baba maradsz. Az én nevem Derek. –mutatkozik be õ is, és csend áll be közénk, inkább sétálok tovább.

Jól esik a séta és közben még egy nyulat is elkapok, bár nem tudom hogyan és miért, de a vérét kiszívva jóllakom, ami igen csak furcsa a számomra, viszont talán ez egy kiskapu, hogy ne Derek vérébõl igyak. Bár sajnálom szegény állatot, mégis annyira éhes voltam és jelenleg ki is elégítette a vérszomjam. Ez talán lehetne megoldás.

~*o*~

A séta alkalmával rájöttem, hogy az állati vér jobban ízlik nekem, mint Derek vére, így megkértem Dereket, hogy esténként egy órácskára menjünk ki az erdõbe, hogy vadászhassak, de persze ez nem mindig ment, mert Derek fáradt volt, így kénytelen voltam az õ vérébõl inni, amit õ nagyon élvezett, hiszen ilyenkor kényeztethetett és utána én is kényeztettem õt. Igazából rá jöttem, hogy nem is olyan szörnyû a dolog. Két hétig ment ez és egyre jobban kezdem uralni a vérszomjamat és volt, hogy hiába kényeztet és vágta meg a csuklóját, hogy igyak közben, nem kértem a vérébõl, pontosabban ellen álltam a kísértésnek. Élvezetesebb volt az, amit velem csinált. Egyszer azonban nem engedte el a fejem szerszámáról, míg magját le nem nyeltem, de utána sajnos rohannom kellett a mosdóba és köhögve adtam ki gyomrom tartalmát. Ekkor adta fel szerencsére azt, hogy lenyeleti velem.

A két hétbe rájöttem, hogy miként küszöbölhetem ki Derek uralmát felettem a vérével, mert a vadászatok alkalmával üveget is lecsempésztem és abba eresztettem állati vért. Már 4 hét telt el azóta, hogy elkezdtem uralni a vérszomjam és Derek egyre ritkábban van itthon. Furcsa, de kezdem hiányolni itthonról. Egy perverz állat, de mégis… kezd hiányozni a társasága és talán a köztünk lévõ játszadozás is. Az elmúlt 4 hétben állati vért ittam csak, és talán a megszûnõ intimitás miatt is van távol sokat.

Már kezdek hozzá szokni, hogy csak éjfél körül várhatom haza, bár nem tudom, hol járhat, és mit csinálhat. Azóta szót fogadtam neki, hogy elmondta mit miért tesz, csak ugye ezt a kis fifikát csempéztem be. Mivel még csak este 10-van, így fehér nemûmbe rohangálok a lakásban. Épp a konyhába vagyok és iszom a pohár vért, mikor hallom az ajtót nyílni.

- Megjöttem. –szól be én pedig felvonva a szemöldököm iszom gyorsan meg poharam tartalmát és elé menve nézek rá. Kiment idõközben a fejembõl, hogy csak bugyiba és melltartóba vagyok.

- Hogy-hogy ilyen korán haza jöttél? –kérdezem meg ránézve kicsit oldalra döntve a fejem. Lassan emeli rám a tekintetét, ami láthatóan végig mér és elsötétül. Válaszul csak morran egyet és a szobájába megy.

Pislogva nézek utána, és ezt nem tudom szó nélkül hagyni, így utána menve lassan lépek be a hálójába. Már az ágyban fekszik behunyt szemmel. Halkan osonok mellé becsukva magam mögött az ajtót és az ágyra ülök mellé.

- Valami rosszat tettem, hogy alig vagy itthon? –kérdem félénken ránézve. Csak kérdésemre nyitja ki a szemeit.

- Egyszerûen csak vannak szükségleteim, amit te nem adsz meg nekem. –morranja ingerültebben, ahogy ismét végig néz rajtam. Úgy érzem, mint ha kerülne engem. Igaz még mindig nem adtam neki a szüzességem. Talán ez lehet a baja. Ajkamba harapva fekszem mellé és vállára döntve fejem bújok oda hozzá.

- Derek…

- Mondd. –Morran fel ismét, bár most hangjában némi meglepõdöttséget is vélek felfedezni. Lehet azért, mert oda bújtam hozzá.

- Miért kerülsz engem? –kérdem félénken és csak jobban simulok hozzá. Kezemmel finoman simítok végig mellkasán egészen ágyékáig, ahol megérzem, férfiassága ismét vágyakozik. Nyakára óvatos, ám érzéki csókot hintek, miközben nadrágjába és bokszerébe csúsztatva kezem kezdem el finoman simogatni szerszámát.

- Nem kerüllek, csak vannak szükségleteim, amit te nem elégítesz ki, mert nem engeded, hogy megdugjalak. –morran fel, de hallom hangjában, tetszik neki amit csinálok.

- Mert én nem dugni, hanem szeretkezni szeretnék. –Suttogom nyakába és kioldva nadrágját engedek a feszültségén és kezeimbe véve szabad tagját finoman kezdek el játszadozni vele kezemmel.

- Jó oké értettem elsõre is. – vágom rá egybõl elpirulva. Nem értem mi a jó neki abba, ha engem kényeztet.

- De csak ezekkel a feltételekkel hagyom, hogy igyál belõlem. – jelenti ki komolyan és tekintetével is nyomatékosítja. Oldalra fordítom a fejem és ajkaim összepréselve gondolkodok a dolgokon. Visszafordítva a fejem nézek szemeibe.

- De akkor addig nem fogod elveszíteni a fejedet, amíg én azt nem mondom, hogy mehet? – kérdezek rá nyomatékosan.

- Most komolyan azt várod tõlem, hogy megesküdjek rá? – vonja fel a szemöldökét, de én meg addig nem megyek bele míg meg nem ígéri.

- Igen. Mert reménykedek abban, hogy a szavadban bízhatok. – mondom ki a véleményemet, bár szerintem akkor is résen kell lennem.

- Rendben van ha azt csinálhatok veled amit akarok, akkor nem foglak megdugni, amíg azt nem mondod. – mondja nekem és ajkamba harapva nézek a szemeibe. Tétovázás után egyezem bele.

- Megegyeztünk, de most már adj ennem, mert éhen halok. – mondom neki nyûgösebben.

- Igyál. – nyújtja oda a nyakát, én pedig habozás nélkül harapok nyakába és kezdem el szívni vérét. Nagy kortyokba nyelem az elsõ kettõt, de utána megérzem ujját magamban. Alig tudok inni az ujjazás miatt. Gyakran kel bele nyögnöm a nyakába, de most igyekszem inkább az evésre koncentrálni. Meg vonaglok alatta és nyöszörgöm is ivás közben.

Nem sokat iszom, mert nem is tudok, mert a testem közben olyan kéjeket jár be, ami nem hagy táplálkozni. Ha ez így fog menni, neki lesz ebbõl csak elõnye, mert gyakran kellesz kérnem, hogy had ihassak a vérébõl. Számító aljad perverz disznó. Elszakadva nyakától szinte automatikusan megnyalintom ezzel a vérzést elállítva és nyögök fel az élvezettõl. Egész testem megfeszül alatta. Nedvem ágyára folyik ki. Kipirulok és csak akkor ereszt testem mikor kihúzza belõlem ujját.

- Te is vámpír vagy? – teszem fel pihegve a kérdés, miközben látom, nyakán a seb bezáródik.

- Én nem, de ez neked csak jó, hogy ilyen hamar meggyógyulok. – jegyzi meg. – ilyen hamar pótolódik a vérem is, bár amennyit most kiszívtál belõlem lehet, hogy csak reggelre jön helyre. – jegyzi meg és ekkor oldozza el a kezemet végre.

- De akkor te még is mi vagy? – kérdezek rá és felülve simogatom meg csuklóimat és látom, letolja a boxerét. Ekkor pillantom meg termetes férfiasságát és elkerekednek a szemeim. Igazat megvallva nem tudom mibe mentem bele, mert én még nem kényeztettem senkit.

- Elõbb térj a lényegre. – mutat ágaskodó szerszámára én pedig szemeibe nézek. A mocsok ki is fog használni. Hamar rá kell jönnöm, miként léphetek meg innen. – És majd utána elmondom, hogy mi féle vagyok, sõt akár meg is mutathatom. – teszi hozzá és várja, hogy neki lássak a kényeztetésének. Nagyot nyelve kicsit bizonytalanul térdelek fel mellé és lassan veszem kezembe. Ajkamba harapva figyelem, ahogy meg feszül kezemben, csak attól, hogy hozzá érek.

- Na mi az, csak nem imponál a méretem? –kérdi önelégülten, én meg inkább behunyva szemem fogom össze hajam és elõre hajolva látok neki kényeztetésének.

Lassan és finoman veszem ajkaim közé. Fülig pirulva hajam dobom arra az oldalra, ahonnan láthatná, mit csinálok, így eltakarva és a hajam mögé bújok. Nem sokáig élvezhetem hajam takarását, mert kezével fogja össze és teszi kezét fejemre. Úgy rendezi hajam, hogy láthassa, amint dolgozok falloszán. Perverz disznó.

Hosszasan kényeztetem, míg el nem élvez, és próbálok úgy tenni, ahogy õ kéri, mert hát észrevette, hogy tapasztalatlan vagyok, így mondogatja, mit hogyan csináljak, én meg úgy cselekszem. Így legalább egy óra mire elélvez. Számban landol sûrû folyadéka, mire hirtelen állok fel és rohanok ki a mosdóba, ahol kiköpöm és még kicsit köhögök is a fertelmes íze miatt. Kiöblítem a szám.

- Mi az cica baba nem bírod az ízét? –kérdi az ajtófélfának dõlve. –Pedig legközelebb le kell nyelned. –mondja egy önelégült mosollyal.

- Nem fogom. –Morranok rá felnézve szemeibe.

- Akkor nincs vér. –továbbra is mosolyog. –Én elhúztam, de nappal van jobb, ha a lakásba maradsz, ha csak nem akarsz meghalni. –Mondja, miközben felöltözik. Kimegyek a hálóba és mikor felém néz csak elfordítva fejeim veszem fel a ruháim, amit feleslegesen leszedett rólam. Szótlanul megyek ki a szobából. Valahogy nincs kedvem beszélni most. Egy üres szobába megyek be oda bezárkózva.

~*o*~

A nappalt a szobába töltöm kulcsra zárt ajtó mögött, hogy véletlenül se tudjon bejönni. Alkonyat felé kallottam a kilincset megmocorogni, hogy be akart nyitni, de végül nem engedtem be, amire nem kicsit volt mérges. Azonban most már besötétedett és elérkezett annak az ideje, hogy elmenjek innen. Kiosonva a szobából igyekszem a bejárati ajtóhoz. Ott felkapva a cipõm nyitom ki az ajtót, amire hirtelen megszólal a riasztó.

- Francba! –Morranok fel és mennék is ki gyorsan, mikor elkap derekamnál és az ajtót becsapva mögöttünk nyom a riasztó bekapcsoló doboza mellé és leállítja a riasztót.

- Szökni akartál mi?! –Kérdi szemeimbe nézve.

- Eressz el! Nem tarthatsz fogva! –Kiáltok rá és próbálom eltolni magamtól.

- Naggyon rossz kislány vagy ugye tudod? –Kérdi önelégülten és nem enged szabadulni.

- Nem tarthatsz fogva, eressz el! Nem akarok veled lenni és nem akarlak megismerni. Nem fogom neked adni és elég volt! –mondom és tovább próbálkozom eltolni magamtól.