Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Most is délután kelek fel az egész éjszakás meló kikészít teljesen, de legalább jól keresek vele. Oly annyira, hogy még saját bejárónõre is futja, hogy ellásson engem és ne magamat kelljen. Ki kelek az ágyból álló farokkal, de majd lecsillapítja valaki. Tudom is hogy ki lesz az.

- Drizella! – kiáltom el magam, mire már szalad is.

- I… igen uram? – hajtja le a fejét.

- Könnyíts rajtam most azonnal. – parancsolom neki, mire remegõ kezekkel kezdi el letolni a nadrágomat, de annyira szerencsétlen. Letolom helyette, majd kinyitja a száját és egybõl belevágom a farkamat.

Megfogom, a fejét a hajába markolok, és úgy kezdem el mozgatni szájába a farkamat. Annyira jól esik. Hangosan nyögdécselek, miközben a szobalány már sír, de leszarom. Az én élvezetem fontosabb, na meg, hogy ne legyen kölyke tõlem.

Addig folytatom a vad mozgást, amíg hangosan felnyögve el nem élvezek egyenesen szájába lövellve magomat. Kielégülve hagyom, hogy távozzon, hiszen úgy sincs rá szükségem egy pillanatra sem.

Felveszem a cuccaimat, majd szépen elindulok a munkahelyemre, amit most nyitnak ki. Megnézem az órámat késtek már megint.

- Mi akar ez lenni? Nem meg mondtam, hogy pontosan nyissatok? – üvöltöm le a fejüket, amire összerezzennek.

- Sajnáljuk nem akartunk rosszat. – mondják megrettenve. – Már is nyitva vagyunk. – mondja és elkezdik kapkodni magukat.

- Igyekezzetek is, különben kereshettek más helyet. – mondom megrovóan, majd bemegyek, de a táncosok java még mindig nincs átöltözve. – Mi ez a henyélés? – üvöltöm el magam, mire összerezzennek. – Takarodjatok átöltözni, különben nem lesz pihenõ! – fel is pattannak, és már rohannak. – Nem igaz, hogy nélkülem nem tudna mûködni ez a nyomorék bár. – mondom idegesen, majd felmegyek a szobámba, ahol tudom az ügyeimet intézni.

Szerencséjük van, hogy pár perc múlva nyitva áll a kapu és már özönlenek is be az emberek, hogy szépen hozzák nekem a pénzt, amibõl olyan jól el tudok élni.

Ám egyszer csak észreveszek egy csajt, aki beszélgetni próbál az egyik emberemmel. Ez nem társalgó klub. Felállok, majd szépen lesétálok és a szék háta mögött állok meg, mire Melissa rettegve tér vissza táncolni.

- Valami gondja van? – kérdezem, mire felém fordulva lazán próbál meg vigyorogni rám. Tökéletes teste van és hosszú barna haja, ami tökéletesen kiemeli a szemeit. Eltudnám fogadni egy menetre az ágyamba, vagy esetleg többre.

- Ugyan miért lenne? Csak érdeklõdtem az egyik szép hölgytõl.

- Ez egy sztriptíz bár nem pedig társalgó kocsma. – morranok rá, de csak elmosolyodik.

- Most miért ilyen mufurc? – kezd el játszani a tûzzel, de meg fogja égetni magát nagyon hamar. – A privát szobát merre találom? – kérdezi kicsit incselkedve és végig húzza lábát lábamon.

- Arra. – mutatok az ajtókra. – De jobb, ha nem próbálkozik semmivel. – mondom komolyan, majd feláll és még kezét végig simítja mellkasomon és már be is ment a szobába.

Felsétálok a helyemre, majd a kamerákat bekapcsolva kezdem el figyelni a kis szépséget, hogy még is mit csinálnak. Nem tudom, mit fog vagy mit akar, de ma akkor is járni fogok benne, hogy milyen helyzetben azt nem tudom, de nem is érdekel.

- Nem értelek. – válaszolja, és értetlen képet vág.

- Tudod te, hogy mire gondolok, cicus. – közelebb lépkedek hozzá, de õ meg mindig hátrál. Nem baj úgy sem ismeri a házat és hát direkt nem a legegyszerûbb tervezés.

Ördögi vigyor jelenik meg a képemen és tovább fogócskázunk, de ekkor megbotlik a kanapéban. Kikerüli és elmegy mellette. Már nem sokára el tudom kapni, de ekkor átugrik és az ajtó felé kezd el rohanni. Kitépné, de bezártam így esélye nincsen. Közben minden szívdobbanását hallom, ami szinte zene füleimnek.

- Hihi. Nem értem. – mondja, de én csak elmosolyodok. – Magyarázd el, kérlek. – mondja mosolyogva. Gondolom végre rájött, hogy innen nincs kiút és nincs menekvés.

- Inkább megmutatom. – kezeimet a válla felett az ajtó felé teszem. Elkezdek közeledni felé, de kibújik karjaim közül és a kanapéhoz megy, de akkor én már ott vagyok. – Kezd elegem lenni belõled. – mondom mérgesen, mert kezd kihozni a sodromból.

- Nem is csináltam semmit. – mondja durcásan, majd ujjait arcom élén húzza végig. Megfogom a csuklóját és a kanapéra lököm le. - Auucs. Ez fájt. – nem érdekel egyáltalán, már rajta is vagyok. nem csinálok egyelõre semmit, csak bámulok a szemeibe. Elmosolyodik, majd megcsókol és elkezd hátrálni és kiszabadul karjaim közül.

Mikor elkezd menekülni egybõl a háta mögött, vagyok és nekem ütközik. Hátra nézve néz szemembe és egy kis félelmet látok benne, mert eléggé felhúzott. Karjaimba zárom és nem fogom elengedni. Innen már nem lesz menekvése. Felkapom az ölembe. Hevesen tiltakozik a kis cicus, de mi az nekem. Az ágyamra dobom és máris rásimulok, hogy még ideje se legyen tiltakozni. Elkezd mozgolódni, de ráülök a csípõjére és nem is hagyom menekülni.

- Nincs menekvés, cicus. – mondom huncut vigyorral, majd egybõl letámadom ajkait

Kezével megpróbál eltaszítani magától, de egyre közelebb simulok hozzá és tovább csókolom, de nem ad bejutást ajkaiba, amire vadul nyitom szét ajkait és úgy csókolom tovább és végre megérzem az õ nyelvét is.

Letépem róla a ruháját és nem engedem, hogy egy pillanatra is ellenkezzen.

- Engedj el rohadék. – ellenkezik és próbál karmolni is, de megfogom a kezét.

- Most játszadozni fogunk egy kicsit. – mondom komolyan és magamhoz húzom. Megcsókolom, miközben még mindig tiltakozik és megpróbál elbánni velem, de nem fogom hagyni magam.

- Dögölj meg hülye vámpír. – kiabálja, de nem veszem magamra. Kezdek kicsit besokkolni tõle, de szerencsére ilyenkor nálam mindig az ellenkezõje történik és lenyugszok. Ezt nevezik vihar elõtti csendnek.

- Csssss. Ne kiabálj. – suttogom, és a fülére adok puszikat. – Lazulj el. – suttogom neki még mindig, majd elengedem kezét és lefele vezetem kezemet egyenesen szép kerek melleire.

- Ne csitítgass rendben? Ne tapizz és engedj el. – próbál ellökni magát, de még mindig nem sikerül. Ekkor karmait mereszti belém, de most kit érdekel? Õt akarom megszerezni és nem érdekel más. Behunyom a szememet és érzem félelmét. Szíve felgyorsul, és majd kiugrik a helyérõl, hogy most mi lesz.

Hirtelen nyitom ki szemeimet, amire kicsit megugrik. Elmosolyodok, majd nyakához hajolok, amire sûrûbben kezdi el venni a levegõt. Gondolom nem kicsit fél, hogy átváltoztatom vagy megölöm. Csak mivel gyûlölök ölni és egy szépséget nem akarok átváltoztatni ezért csak a harmadik lehetõség van, amire szerintem nem is gondol. Apró csókot hintek nyakára, majd végig húzom rajta nyelvemet, amire megremeg és hallom, hogy picit felsóhajt.

Kicsit elmosolyodok, majd tovább kényeztetem. Hallom a félelem befogja pici száját. Csókjaimmal lejjebb kényeztetem, majd melleit érem el, amire megemeli mellkasát és felsóhajt. Jó érzéssel tölt el így hallani cicuskámat.

- Enghedj el. – bár már cseppet sem érzek akkora ellenkezést a hangjában, mint eddig, akkor ezek szerint csak élvezi cselekedeteimet.

- Nem foglak bántani. Ígérem. – suttogom, majd megcsókolom, de még mindig nem viszonozza ellen áll nekem. – Megölni nem szeretek senkit, egy ilyen gyönyörûséget, meg nem akarok átváltoztatni. – mondom komolyan és õszintén, miközben szemeibe nézek és várom reakcióját, hogy most már végre hagyni fogja-e.

Nem rég lett vége a télnek és végre elkezdõdött a tavasz. A madarak csicseregnek reggel és mindenki egyre jobban és többet sétál esténként is, mire rájuk tudom hozni a frászt, aminek csak én, örülök a legjobban. Mos, éppen az ablakból nézem a sétáló embereket. Olyan kedvem lenne megriogatni õket, de nem lehet, mert így felismernek este viszont nem. Csak figyelem õket egyszer csak meglátok sétálni a másik oldalban egy gyönyörû nõt, de valami furcsa van benne és nem tudok rájönni, mi lenne az. Sapka van a fején. Tavasszal. Valamit rejteget, csak kérdés mit. Meg kell tudnom. Felveszek egy színesített kontaktlencsét, majd felveszek egy felsõt és már kint is vagyok a házból. Keresem a szememmel, majd beleszagolok a levegõbe és még az illata is olyan másabb elkezdem követni az illatát végül megtalálom az egyik sikátorban. Leveszi a sapkáját és akkor látom meg füleit.

- Tudtam, hogy valami furcsa van benned, de már tudom mi. Szólalok meg vigyorogva, mire kicsit ijedten fordul meg, majd amikor meglát, elmosolyodik.

- Én meg tudtam, hogy valaki követ meg figyel. – mondja vigyorogva, majd közelebb jön hozzám. Körbe jár, miközben keze a mellkasomon és a hátamon húzza végig, majd mikor megint elöl jár, megfogom a kezét és mosolyogva nézek a szemébe.

- Akkor gondolom, tudod, mi vagyok és még véletlenül sem félsz tõlem. – mondom vigyorogva, és pici értetlen arcával találom szembe magam.

- Ezt mire érted? – teszi fel a kérdést, majd egyik szememhez nyúlok és kiveszem a kontaktlencsét így meglátja vörös szemeimet, majd fogaimat is megmutatom neki, amire mintha kicsit megijedne, de vagy nem akarja mutatni félelmét, hogy meghagyjam az életét vagy tényleg nem fél.

- Na, még mindig nem érted? – kérdezem tõle.

- Ha meg akarnál ölni, akkor már rég megtetted volna és nem mondanád el mi is vagy. – mondja a levont következtetéseit, ami nagyon is helyesek.

- Ebben igazad van. – visszateszem, majd megfogom a kezét. – Gyere velem. – mondom és elindulok vissza a lakásom felé, mert nem szeretek nappal túlságosan az utcán mutatkozni. Kicsit nehézkesen, de jön.

Bemegyünk, majd be is zárom az ajtót. Megfordulok, és teljesen elõttem van. Megrebegteti szempilláit. Kicsit hátrébb lépek és alaposan végig mérem, de hogy lássa is, mit csinálok. Engem nem zavarnak ezek a dolgok. Meg kell hagyni nagyon jó pipi.

- Csak nem tetszik, amit látsz? – teszi csípõre a kezét.

- Még szép.Sszívesen fel is próbálnálak. – mondom vigyorogva és ránézek, hogy erre mit fog mondani.