Az alakból figyelem ahogy a nap utolsó sugarai megfestik az ég alját. Ezek az utolsó napsugarak már nem égetnek engem sem, mégis imádom őket nézni. Emlékeztet a korlátaimra, hogy énis pont olyan sebezhető vagyok akár az emberek, csak másképp.
Mikor a nap eltűnik a látóhatár mögött, felmarkolom az asztalomról az odatett irattömeget, egy mappába süllyesztem őket, majd vörös zakómat magamra terítve lépek ki a házból.
Nyár van, és ilyenkor az illatok olyan intenzívek és sokfélék, hogy szinte ledöntenek a lábamról ahogy kilépek az útra. Virágzó mangóliacserják édes illata, közelben gyerekek játszhatnak, mert cukorkaillatot érzek.. és az készülő vihar semmivel össze nem hasonlítható illatát. Jobb lesz sietni mielőtt elázom.
Mikor belépek az egyetem főépületének kapuján, még mindig elég sokan vannak odabent. Ilyenkor nyáron sokan vállalnak esti órákat, hogy meg legyen az átlaguk, vagy csak mert érdekli őket egy-két tárgy. Van itt-két olyan stréber egyén, akiknak az órarendje bonyolultabb mint a Heathrow-i repülőtér forgalomirányítóinak napi beosztása. Az emberek érdekesek. Tanulnak egy életen át, hogy aztán ledöntse őket a lábukról egy gyógyíthatatlan betegség, vagy elüsse őket az az autó, amiért egy életen át dolgoztak.
Végigsétálok a folyosón, önkéntelenül is meghallok néhány gondolatot a mellettem elhaladó emberektől. Az elsősök mindig megbámulnak mikor elmegyek mellettük, egy kislány most is éppen a száját tátja, megállok mellette egy pillanatra és kedvesen a helyére igazítom leesett állát.
- Siess előadásra.. ha nem akarsz elkésni.. - súgom neki, és kuncogva tovább indulok.
Hosszú hajam a vállamra hullik ahogy megfordulok, mert valaki a nevemet mondja. Egy szőke férfi szalad felém, ha jól emlékszem.. ő valami tanársegéd vagy mi.
- Segíthetek? - villantom rá a szemeimet, ő pedig azt is elfelejti mit akart mondani. Kár hogy nem esetem.. szívesen elszórakoznék vele pedig.
- Az óráját áttették a kettes nagyelőadóba. Mert annyian jelentkeztek rá hogy nem fértek el a..
- Rendben. - teszem a vállára a kezem lazán. - Köszönöm hogy szólt. De azt hiszem magamtól is rájöttem volna.
Idegesen kezdi el fixírozni a kezemet a vállán.
- Ray.. nincs magának valami dolga? - pillantok rá kedvesen. - Már biztosan mindenhol keresik a jelentését. - felelem szemfülesen kiszúrva hogy épp azt szorongatja a kezében.
A folyosó körben be van üvegezve.. így az átjáró a két épület között olyan mint egy hatalmas üvegfolyosó. Az üveghez hátrál.. én pedig kuncogva nézek végig rajta.
- S..sajnálom hogy feltartottam... - motyogja és indulni készül. Hagyom hogy elszaladjon, és csak akkor mosolyodom el szélesen mikor már messze jár. Szemfogaimon megcsillan a lámpa fénye ahogy befordulok a folyosón.
Szóval akkor.. középkori történelem elődás.
Hatalmas döndüléssel tárom ki az előadó ajtaját, mire odabent néma csönd lesz. Oh te jó ég.. tényleg rengetegen vannak. Egy ilyen teremben vagy 2-300 diák fér el.. és szinte tele van a terem. Magamban mosolyogva sétálok előre, miközben tekintetem végigfuttatom a jelenlévőkön. Csupa új arc, de vannak ismerősök is.
- Khm.. köszöntök minden jelen lévőt. Ma a középkori inkvizícióról fogok nektek mesélni.
Kis susmus, majd ahogy tekintetem végigszalad a jelenlévőkön.. és kieresztem kissé mágiám jeges karmait.. elcsöndesednek. Ez egy olcsó trükk..de hatásos.
Fel-alá kezdek el sétálgatni miközben beszélek. Érzékeim letapogatják a jelenlévőket. Talán hátha akad közöttük egy-egy érdekes darab.
- Biztosan vannak közöttetek itt hithű katolikusok. Nos, az inkvizíció mint olyan az ő találmányuk. A történelemkönyvek szerint az első eretneküldözés a 11. századra tehető, de az igazság az hogy ennél sokkal korábban is végzett ki az egyház olyanokat, akiket nemkívánatosnak tartottak.
A fáma úgy szólt, hogy a hitetlenek és a gonosz által fertőzött lelkű személyek jutnak erre a sorsra, de rengeteg ártatlan ember is megégettek vagy megkínoztak.
- És a boszorkányokat és a vámpírokat. - szól közbe egy kicsi.. vörös hajú fiúcska.
Lassan fordítom felé a fejemet, mosolyom szenvtelen. Vámpírokat? Oh ha tudnád mennyire..
- Igen. Azokat is, akiket boszorkánynak van vámpírnak hittek. Na már most, ez a Szent Hivatal figyelt akkor minden gyanús eseményt. Mint manapság az FBI meg a belső elhárítás.
Többen nevetni kezdenek és összesúgnak, de folytatom tovább.
- Ha valaki furcsán viselkedett, azt kiszúrták és addig égették tüzes vassal, vagy öntötték le forró viasszal míg be nem ismerte hogy az ördög szállta meg. A szerencsétlen ember örülhetett ha előbb meghalt mielőtt a bőre teljesen leégett volna. A legtöbben persze ilyenkor azt is beismerték volna hogy egyenesen a sátánnal feküdtek össze, ha életben hagyják őket. És ez volt.. a halálos ítéletük.
- De miért csinálták? - kérdezi az egyik lány az első padban. - Úgyértem..féltek a gonosztól..de ez..akkoris..
- Az emberek a mai napig félnek attól ami ismeretlen. De ennek ehhez semmi köze. Igazából az inkvizíció nem a démonokkal szemben védte az embereket, csak azokat a nemkívánatos személyeket távolították el így, akik veszélyeztették az egyház hatalmát.
Síri csönd van a teremben. Elmosolyodom halványan. Az évek folyamán megtanultam úgy csinálni hogy ne villantsam meg a fogaimat minden alkalommal. Egész jól megy.
- Biztosan ti is úgy tanultátok hogy a hihetleneket üldözték de van a dolognak olyan oldala is, ami nincs benne a könyvekben. A kivégzéseket sokszor a királyok rendelték el, hiszen ez egy jó ürügy volt, amivel rá lehet fogni valakire hogy bűnös. Hogy bizonyítod be hogy valakit megszállt az ördög.. hm? Természetesen sehogy. Sokszor az egyház által kinevezett inkvizítorok végigjárták a városokat, vagy felszólították a népet hogy gyűljön össze valamelyik nap Isteni ítéletre a város főterén. Aki nem volt ott azt már rögtön eretneknek kiáltották ki. Volt hogy a kivégzeseket is nyíltan tartották.
Ahogy ezt kimondom beugrik egy kép.. ahogy megégetnek egy fiatal lányt... miközben a nép azt kántálja hogy boszorkány. Pedig annak lánynak egy bűne volt csupán..meggyógyított egy beteg kisfiút.. mert értett a mágiához.
Sóhajtva nézek végig a hallgatóságon. Mindenki feszülten figyel.. mindenki kivéve..
Egy fiút az első padban. Nocsak.. ilyen unalmas vagyok..?
Tovább beszélek, közben odasétálok elé, és az arca alá nyúlva finoman megemelem a karjára borult pofiját. Rögtön felriad és felkapja a fejét.
Nocsak.. micsoda szemek..aranybarnák, és a pupilla bennük..vékony..mint a ragadozóké. A fején egy sapka van, a ruházata teljesen átlagos mégis..
Megrázza a fejét, mire vonásai kisimulnak..és a szeméből eltűnik az a furcsa csillogás.
- Nem szép dolog elaludni míg más beszél.. - jegyzem meg halkan, hogy csak az első sorokban ülők hallják, mégis érzem hogy megborzong az egész társaság.
Már nyitná a száját hogy mondjon valamit, de leintem, és az ajkára simítom az ujjam.
- Semmi baj. - mosolygok rá, de azért hátat fordítva még megjegyzem. - Maradj itt óra után. Addig kitalálom a büntetésed.
Bosszúsan sóhajt fel, én pedig aláhulló hajam mögé bújva rejtem el széles mosolyomat.
Nocsak.. micsoda új fejlemény. Ez a fiú biztosan nem ember...érzem rajta.
***
Figyelem ahogy kiszállingóznak, páran még idejönnek hozzám hogy kérdezennek. Az asztalon ülve, lazán keresztbetett lábbal hallgatom őket, majd mikor az utolsó is elment, gondolataim erejével becsukom mögöttük az ajtót.
Figyelem ahogy csodálkozva fordul meg, az ajtót fixírozva, majd megelégszik azzal hogy bizonyára az utolsó itt felejtett valamit és ő csukta be.
- Gyere közelebb! - intek neki, mert elég távol ül.. a sor közepén. Figyelem a mozgását. Ruganyos.. és sokkal könnyedebb mint amit egy ilyen korú fiútól várna az ember. Telitalálat.. tuti hogy nem ember.
- Én.. sajnálom az előbbit. Ha gondolja írok büntetőmunkát vagy valamit. - feleli rámnézve.
A kezembe támasztom az arcom, és jóllalkott nagymacska mosolyával nézek végig rajta.
- Arra nincs szükség. - felelem.
Leugrom az asztalról, közelebb lépek hozzá, kezem az arcát érinti.. összerezzen. Ereje végigkúszik a bőrömön. Szerintem ő is érzett valamit, mert elkapta a kezem.
Finoman leemelem a sapkát a fejéről, és elvigyorodom magamban.
Hófehér fülecskék.
- Nahát.. ki gondolta volna. - jegyzem meg halkan, mosolyogva. Látom hogy erejét megfeszítve koncentrál hogy eltüntesse őket, de talán túl fáradt hozzá hogy sikerüljön neki.
Elkapom a kezét.
- Semmi baj, nem kell elrejtened őket.
Csodálkozva néz rám.
- Úgyis tudom hogy nem csak a szemem káprázott.
Nahát.. nahát.. ma is érdemes volt kimászni az ágyból ezek szerint.
Ujjaim a tenyerének belső oldalát simogatják. Embereknél ez egyszerű hipnotikus trükk, rajta viszont nem működik. Érdekes.
Hátrál két lépést, én pedig elvigyorodom, szemfogaim kivillannak egy pillanatra.
- Maga egy...egy vámpír. - összegzi a látottakat.
- Te pedig egy vérfarkas vagy. Egy-egy. - közlöm vele nyugodtan. - Egyikünk sem lehetne most itt, de ezt gondolom te is tudod. - teszem hozzá mosolyogva.
- Tudtam hogy nem stimmel valami a lányok elbeszélésében. - jegyzi meg elgondolkozva.
- Miért? Azt mondták hogy három fejem van és tüzet okádok? - kérdezem felnevetve.
Elgondolkozva figyel.
- Viszont jobban kéne vigyáznod, mert nem csak én vagyok ilyen szemfüles ezen a helyen. - teszem hozzá, és a papírokat kezdem el rendezgetni.
- Értem. Akkor én megyek is. - mondja, azzal indulni készül, de egy pillantással megbénítom.
- Hova-hova..? Még nem is mondtam mi lesz a büntetésed. - sétálok oda hozzá elégedetten vigyorogva. Kezembe fogom az arcát lehajolok hozzá, hogy az ajkaim már csak pár centire vannak az övéitől. Érzem rajta a farkas illatát.. és vérszagot is.
Vörösen villanak meg a szemeim.. a vér illata mindig felizgat, nem tehetek róla.
Lassan engedem el, de mielőtt elvenném a kezem, ajkaimmal finoman végigsimítok az arcán. Bőre sokkal simább és puhább mint egy embernek.
- Segíteni fogsz nekem az órai előkészületekben. - nézek rá elégedetten.
- De..
- Úgyis akartam egy segédet már régen. Neked pedig remek büntetés lesz, hogy máskor ne aludj el mikor beszélek. - villantom rá a szemeimet. - Talán.. tivornyáztál az éjjel.. farkaskám..? - kérdezem mély hangon suttogva.
Elfordítja a fejét.
- Értem már.. tegnao volt telihold.. biztosan nem sokat aludtál. - simítok végig a vállán. Összeszedem a papírjaimat és elsétálok mellette.
- Holnap.. fél 5-kor várlak a keleti szárnyban. - teszem hozzá mosolyogva és otthagyom.
