|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Sado-chan | 2015. 01. 29. 21:14:43 | #32360 |
Karakter: Gabriel Van Houl
Meleg, nyári este. Egyik kedvenc sárkányommal az ölemben üldögélek a terasz korlátján, bámulva a csillagos eget. Milyen szép...milyen jó lenne közelebbről is szemügyre venni, csak hát...szégyenszemre, sárkány létemre repülni sem tudok. Azt a kapálózós, ugrálós valamit inkább nem nevezném repülésnek, de még vitorlázásnak sem. Végül is, mióta az eszemet tudom emberként élek, emberként mozgok, viselkedem, és bár folyékonyan beszélem a sárkányok nyelvét, más nincs, amit elmondhatnék magamról.
Unottan ugrok le a párkányról, majd engedem útjára Scarabeust, aki dühösen fújtatva kezd csapkodni piciny szárnyaival. Tessék.. még ő is jobban repül nálam...Az éjszaka hátra levő részét a könyvtárban, vagy a folyosón fel alá járkálva töltöm. Valami nincs rendben... valami készül, érzem, csak tudnám mi az. Ez a nap amúgy is mindig feszültséggel tölt el, hisz pontosan 10 éve, hogy megölték a szüleim.
Hirtelen mintha zajt hallanék. A szívem a torkomban dobog, s a mellettem eddig gondtalanul röpködő tündérek is ijedten bújnak a könyvespolcok közé. Ki lehet az? Erre nem igen járnak emberek, hisz még út sem vezet ide.
Bizonytalan léptekkel megyek le a hallba, majd a főbejárat régi, de még mindig betörhetetlen vaskapuja előtt állok meg, hogy össze szedjem magam. Bár a kíváncsiságom most is nagy, valami azt súgja, bajom eshet.
Végül megemberelem magam, nyugalmat erőltetem magamra és egy határozott mozdulattal kinyitom a nyikorgó ajtót.
- Segíthetek?- kérdem a küszöbön várakozó páncélos férfitől. Különös alak, nem idevalósi. A páncélzata, a vonásai, az a madár a karján, inkább mondanám délinek...
- Jó estét..- mély, markáns hang szakítja meg a gondolatmenetemet.- Vándor kovács vagyok, éjszakára keresnék szállást, ha nem jelent nagy gondot
Vándor kovács...hmm..a kovácsok mióta hordana páncélt? Nem kellene beengednem, mégis van benne valami, amitől a kíváncsiságom erősebb, mit a félelmem.
Vonakodva bár, de félre állok, majd egy elegáns kar lendítéssel invitálom be az idegent. Ő egy biccentéssel köszöni meg, majd átlépi a kastély küszöbét.
Egy réz gyertyatartóval a kezemben haladok végig a folyosók hadán, szorosan mögöttem a férfival
- Mondja csak, uram, egy vándor kovács mi járatban egy olyan helyen, ahol nincs semmi, csak romok és vadak?- töröm meg a csendet végül
- Átutazóban, a nagyvárosba tartok. Jut eszembe, még be sem mutatkoztam- áll meg hirtelen, majd a torkát köszörüli, mintha beszédre készülne- Julien de Darkforest, úrfi, esetleg megtudhatnám a vendéglátóm nevét...
- Gabriel van Houl, az ifjabb, és jelenleg egyben utolsó. Ez a kastély a szüleimé volt, haláluk után pedig én örököltem. A hálószobák ezen az emeleten vannak, válasszon bátran, ha pedig vacsorázni kíván az éjjeli szekrényen talál egy apró gombot, a szolgáim valamelyike majd lekíséri a konyhába- felé nyújtom a gyertyatartót, majd eltűnök a sötétségben.
Az a madár a karján nem hétköznapi lény, így nyilván nem fog meglepődni, ha egy szilf vagy egy tündér felel a hívására, bár előbbit nem hinném, hogy foglalkoztatja a vendég kényelme, attól jóval önzőbbek ők.
A könyvtárba vonulok vissza, majd fújom ki magam. Remélem egy, vagy maximum két napnál tovább nem marad, nem tudom meddig leszek képes még megjátszani a higgadt grófuracskát.
A vacsora csendben telik.
Az asztal két, egymástól legtávolabbi végén terítettek meg, hogy ha lehet minél távolabb üljek tőle. Néha rám néz, vagy én őrá, ám mikor tekintetünk össze akad, elkapjuk a fejünk.
- Mondja... nem unalmas egyedül egy ilyen eldugott helyen egy fiatalnak?- kérdi végül, megszakítva a csendet.
- Koránt sem- teszem le a villát- sok minden...érdekes dolog van errefelé, amit másutt nem láthat az ember...például, gondolom ön is furcsállta, hogy ebben a házban egy teremtett lélek sincs rajtunk kívül, aki pedig levezette zöld ruhát és manósipkát viselt...
Szerkesztve Sado-chan által @ 2015. 01. 29. 21:16:51
|
| Dorcee | 2012. 07. 15. 23:30:25 | #22217 |
Karakter: Amy Botswall
Megjegyzés: ~Mayanak~
Egy átlagos pénteki délután. Kikelek az ágyból, elmegyek zuhanyozni, majd megreggelizem. Átöltözöm, majd nekilátok az edzésnek. Kis futás, box, és taekwondo. Kis játék a karddal, majd lőgyakorlat. Mivel alaposan leizzadtam, újra lezuhanyzom, majd megvacsorázom, végül őrzőmhöz lépdelek.
- Mit terveztél mára, Michael?
- Csak egy kis őrjárat, Amy.
- Merre?
- Most keleten. Elküldöm Timet nyugatra, Ambert meg Katiet északra, én meg délen nézek szét. Légy elérhető!
- Értettem!
Feltrappolok szobámba, keresek valami normális harci öltözetet, majd megkeresem maszkomat. Leszaladok a fegyvertárba, majd elteszek néhány karót, dobótőrt, kedvenc hosszútőrömet, valamint a családi fegyvereket is magamra aggatom. Felteszem maszkomat, majd elköszönök mindenkitől, leakasztom motorom kulcsait, majd elindulok keletre. Egy szórakozóhelynél parkolok, majd megyek tovább, az erdő felé. Lassan haladok, kiélesedett hallásom és látásom segítségemre van a sötét erdőben. Halkan lépdelek, igyekszem hangtalanul közlekedni. Fülesem jelez egy bejövő hívást. Megnyomom a gombot, majd suttogóra fogom.
- Botswall.
- Hathaway - válaszol Tim - Hogy állsz keleten, Amy?
- Az erdőben vagyok. Arra mi újság?
- A temetőben vagyok.
- Vettem. Helyzet?
- Tiszta. Arra?
- Eddig minden rendben. Botswall kiszáll.
Halkan osonok tovább, ez az erdő egészen kicsi, így hamar biztosítom a terepet. Kiérek, elindulok balra, a temető felé. Leszámítva néhány goth kölyköt, meg néhány gyengébb vámpírt tiszta a terep. Kisétálok, majd jelzek Michaelnak.
- Stumps.
- Botswall. Kelet tiszta.
- Értettem. Indulj nyugat felé.
- Hathaway. Nyugat tiszta!
- Tim, találkozzunk a Silverben! Botswall kiszáll.
Elsétálok motoromig. Elteszem maszkomat, majd megtámaszkodok járművemnél. Lehet, hogy mégsem biztosítottam a terepet. A fák között megbújik valaki. Hosszú, vörös haj, saccra olyan 180 centi magas lehet. Sötét öltözéke miatt nehezen szúrtam ki, de a bőre annyira világos, hogy szinte világít a sötétben. Óvatosan rámarkolok egyik dobótőrömre. Mintha engem méregetne. Erősebben markolok, már készen állnék dobni, mikor Tim megveregeti vállam, így kezem megcsúszik, kishíján magamba döföm a tőrt.
- Baszd meg! - rivallok rá.
- Mi van?
Tekintetem visszavezetem a fák irányába. Eltűnt. Teszek egy sóhajt, hajamba túrok, majd Tim-re nézek.
- Mehetünk?
- Menjünk.
A Silver az ilyen harcedzettek otthona. Katonák, boszorkányok és mágusok, civilből képzett harcosok tanyája. Belépdelünk, majd a pulthoz telepszem. Kikérem a szokásos vodkámat sörrel, majd hajamba túrok. Csak az a férfi jár az eszemben. Nem biztos, egyáltalán nem biztos, hogy vámpír volt. De a tekintetében volt valami túlvilági, éppen ezért voltam biztos abban, hogy el kellett volna dobnom a tőrt.
- Mi a helyzet, Botswall? - hallok meg egy érces férfihangot a hátam mögött. Shaun Carter, hivatásos katona.
- Semmi, Carter, igazán.
- Gondterheltnek tűnsz.
- Unalmas a meló. Néhány töketlent leszámítva nem találtam senkit.
- Nem erre célzok.
- Minden rendben, csak kicsit túlhajtottam ma magam az edzéssel.
- Társaság?
- Nem, kösz!
Kikéri italát, majd tovább is áll.
- Amy, minden rendben? - ezúttal Tim érdeklődik.
- Igen.
Megint csippan a fülesem.
- Botswall.
- Kennedy - szólal meg Katie - Észak tiszta.
- Vettem. Silver. Botswall kiszáll.
Néhány kör után Michael is csatlakozik a csapathoz. Mondanom sem kell, kicsit sokat ittam, míg azon gondolkodtam, ember-e, vagy démon a vörös hajú férfi. Tim hamar távozik, csakúgy mint Katie és Amber. Michael elveszi a kulcsaimat, és hazaviszi a motoromat. Fizetek, majd inogva elindulok haza. Már teljesen kihaltak az utcák. Nagy kanyarokat leírva sétálgatok haza. Addig elmélkedem, hogy valakinek neki megyek, és a karjaiban találom magam. De hiszen, ez a vöröshajú férfi...
|
|
