- Hah, most lebuktál! - felnevetek, üresen kongó szobámban visszhangzik hangom.

- Ööö, izé... - Zavarban van, de kis édes! Megõrülök, hogy láthassam õt a csúcson.

Miközben õ gondolatain mereng, én egyre csak gyorsítok mozdulataimon amit õ hangosodó nyögésekkel, szaporább légzéssel és édes sikolyokkal értékel.

Nyöszörög, szabadulni próbál, de hiába. Erõsek a bilincsek magukban is, hát még a rajta lévõ kötõ mágia. Nem ér el sokat, csak az, hogy felsérti a csuklóit. Kis butus...


- Te kis bolond! Abból nem szabadulsz egyhamar. - Felnevetek.

Míg nem figyel ujjaimmal lassan felnyúlok és simogatni, húzogatni kezdem benne. Gyönyörtõl részeges tekintettel sikolt fel, én meg ezen felbuzdulva folytatom.

Ajkaim az övére tapadnak, hogy csendre intsem, hallgat is a parancsra és elnémul.

Azzal, hogy ezt teszem magamnak mondok ellent. A hitemnek, az érzéseimnek, a világnézetemnek...

Soha, de soha, semmilyen körülmények közt ne szeress bele senkibe. Az emberek szánalmas, együgyû lények, csak táplálék forrás mind...mégis...

Igazából magam sem tudom mit is érzek, ha érzek egyáltalán. Nem emlékszem milyen szeretni, boldognak lenni. Mióta meghaltam nem tartozom sem az emberekhez, sem a vámpírokhoz, de még a démonokhoz sem. Én csak én vagyok...egy korcs, semmi több...

Gondolatomból feleszmélve veszem csak észre, hogy kis báránykám eszméletlenül fekszik alattam. Egy pillanatra csak lelassítok és nézem, majd megállok és kihúzom belõle az ujjaim.

-Sakura...-böködöm az arcát, de semmi válasz. Ujjaimat a nyaki ütõérhez illesztem, még van pulzusa. Motyogni kezd valamit...be aludt a kis nyomorult?!Na, szép...

Felkelek majd megigazítom a ruháim. Hát ha így állunk, legyen. Fölé libbenek majd nyakába fúrom a fejem. Ha úgy nem, hát így fogom kiélvezni teste minden porcikáját.

Szemfogaim kihegyesednek, szemeim újra vérben úsznak de mielõtt megtehetném mocorogni kezd és édesen nyöszörög álmában.

Elmosolyodok és leülök mellé. Haját kisöpröm a szemébõl majd rá borítom a vörös selyem takarót és úgy hagyom magára. A ruháit az ágy melletti székre teszem, gondosan össze hajtogatva, és rajta egy levéllel, melyen csupán ennyi áll ' Még találkozunk'

Egy hegytetõre épített kastély romjainál töltöm az éjszaka hátralevõ részét. Nem tudom miért, de már életemben is kedveltem ezeket a helyeket. Nyugis, csendes, az állatokon kívül csak elvetve keveredik ide pár, romantikára vágyó szerelmes pár. Vajon én voltam már szerelmes? Nem emlékszem...igaz, a múltamból sok minden kiesett halálomkor. Az elsõ csók... nem emlékszem...nem emlékszem kitõl, mikor, hol, milyen érzés volt... vagy hogy él-e még az az illetõ.

Érzem, hogy valami nedves folyik végig az arcomon. Végig tapogatok rajta...vérzõ könnyek. Vajon mikor sírtam utoljára?

Apró, édes csókok, finom harapások borítják testét, ajkaimmal néhol finoman össze csípem a bõrt.

Mikor mellei kivillanó felületén nyalok végig halkan felsikolt...milyen édes! Ennyire élvezi, vagy csak zavarban van?

Milyen jó, hogy csakis én hallom a hangját...hiába sikoltozik, senki sem segíthet rajta! Ajkaiba harap kínjában, olyan erõsen, hogy kiserken a vére. Nyelvem hegyével itatom fel az értékes nedût, majd vissza térek az eddigi játszóteremhez. Mellei közt egy ponton szívni kezdem, mire megremeg és a fejét a párnákba temetve nyom el még egy sikolyt.

- Basszus... - óóh...csak nem élvezi a kicsike?

Gúnyos mosoly kíséretében vándorolok egyre lejjebb rajta, majd csúsztatom a kezem a lábai közé. Egyik ujjam hegyévem kezdem el simogatni, masszírozni, néha a combtõnél, néha egészen érzékeny helyen. Felpillantok, látom, hogy vörösben ég az egész arca. Élvezettel nyalok végig ajkaimon, majd készülök átnyúlni az anyagon, de közbe vág.
- Merre van a fürdõ? - ezen meglepõdtem. Minek neki a fürdõszoba? Talán ott jobban élvezné? Kis perverz...- De elõször is, oldozz el!
- Nem-nem. Majd fürdesz, ha végeztünk!
- Na de... Oké. - vissza ejti fejét a párnák közé, majd behunyja szemeit.

- Jó kislány- kuncogom. Vissza térek felsõtestéhez, de csak egy pillanatra. Háta alá nyúlok, és miután kitapogattam a csatokat egyetlen mozdulattal kipattintom. Össze rezzen mikor enyhül a melltartó szorítása, majd mikor a ruhája fûzõit is elkezdem kioldani újra felkapja a fejét.
- Te meg mit csinálsz?

- Ruhán keresztül nem olyan élvezetes- duruzsolom a fülébe- Lazulj el szépen!

Lassan, ezer és egy csók kíséretében lehámozom róla a ruháit, így egy szál bugyiban fekszik alattam az ágyon. Vissza térek kényes pontjához és újra kezelésbe veszem. Ujjaim finoman táncolnak a lassan átnedvesedõ anyagon, néhol mélyebben, néhol a szélén végig simítva. Újra elfolyt egy nyögést

- Ne fojtsd vissza...hallani akarom azt az édes hangod- suttogom a füléhez hajolva majd végig nyalok rajta és bele is harapok kicsit.

Testem az övének feszül mikor újra megharapom a nyakát, de nem szívok sokat, csak egy kortyot. Végig nyalok a sebeken, majd egy gyors igét elmormolva begyógyítom. Lejjebb csúszok és a mellei közt kiszívott és azóta elszínezõdött felületre nyomok egy csókot. Had lássa mindenki, hol bélyegeztem meg, tudniuk kell, hogy õ az enyém!

Amíg én felül szórakoztatom, ujjaim észrevétlenül csúsznak fehérnemûje alá és kezdik ez még jobban izgatni.

Remegve sikolt fel, majd szorítja össze a térdeit, mindhiába..erõsebb vagyok annál, minthogy megakadályozza

- Valaki itt nagyon beindult – nevetek. Újra elvörösödik. De kis édes!
- És ha igen? - bevágja a durcát, talán kényes helyre tapintottam
- Aranyos vagy, ha duzzogsz.
- Én nem duzzogok.
- Borzasztóan hazudsz.
- Tudom. És gondolom, látod rajtam, hogy mindjárt itt halok meg! Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? Egy tapodtat se mozdulok, amíg meg nem kapom, amit akarok. Ha kell, itt leszek életem végéig.- ebben nem kételkedek
- Hm. Ez meggyõzõ.

Telefon rezgése szakít minket félbe. Ki a halál az és mit akar?

- Halló? Ó, sensei! Persze, tettem a dolgom. Igen. Igeen. Minden rendben. Tényleg. Nem kell aggódnód. Persze, te sose aggódsz. De ha megbocsájtasz, letenném. Dehogynem. Legközelebb.

- Folytasd, kérlek. Eleget szenvedtem.
- Szerintem még nem.
- Dehogynem! Itt akarsz tartani halálom napjáig
- Meglehet...
- Kérlek!

Közelebb lép majd karjaimba veti magát, arcát a nyakamba fúrja. Milyen kis bátor itt valaki....

Újra megcsókol, a nyelvünk pedig újra egymásra talál. Bele túr a hajamba majd végig simítva hátra tûzi...olyan furcsa érzés...

Kezeim derekára csúsznak majd könnyûszerrel emelem fel.

- Hé!- ajkaimtól elszakadva kiált fel, bár inkább meglepõdöttség, mintsem félelem vagy harag hallatszik hangjából. Elmosolyodok, majd egy újabb kört megidézve elhagyom a helyiséget, ezúttal vele együtt.

A szobámban öltünk testet. Leteszem õt a földre ám nem engedem el. Csodálkozva néz körül, majd vissza rám. 

A szoba kopár, csupán egy ágy és egy gardrób van benne. A függönyök mind feketék és be vannak húzva, a fehér falak mellett fekete boszorkány gyertyák, lángjuk hosszú sávban feketére kormozta a falat. A kerek ágy elõtt idézõ kört véstem a padlóba, ám ezt nem láthatja mivel egy szõnyeggel van letakarva.

Mégis mit akarok én tõle? Játszadozni csupán?...nem hinném...a vérét, az életét?.. elvehettem volna már rég..de akkor mit?

- Jót játszottunk, de most már add vissza, ami az enyém! - néz rám eszelõs tekintettel
- Mondtam már, vedd vissza! - vigyorgok
- Megõrültél?! NEM! - a fejét rázza, de látom, hogy akarja
- Akkor nem kapod vissza!
- De...
- Semmi de! Ha kell, nyúlj érte!
- Te beteg vagy... - lihegi. - Ennyire beszennyeznéd a józan eszem?
- Ugyan már... úgy se bírnád megtenni!
- Dehogynem!
- Akkor hajrá!

Felsóhajt, majd erõt vesz magán és közelebb hajolva lassan a ruhám alá csúsztatja a kezét. Mikor a bõrömhöz és felnyögök, megtorpan, majd vakon tapogatózik tovább. Arca a haj színében játszik, de kitartó, így még akkor sem hagyja abba mikor ujjai a melltartóm alá siklanak. Újabb halk nyögés hagyja el a szám, szemeimmel végig az övét fürkészem. Mikor végig simít a pisztolyt keresve megremegek kicsit, de sajnos végül megtalálja amit eldugtam elõle. Kirántja, majd elfordul, arca még mindig lángol, a pulzusa az egekben, tisztán hallom a szívverését...hmmm.. milyen ínycsiklandó!

Kiengedi gyönyörû haját, ami vérzõ fátyolként takarja el kivillanó nyakát és vállait. Felkelek majd mögé lépek. Finom mozdulatokkal húzom arrébb tincseit, majd hajolok közelebb nyakához. A vére illata olyan erõs, hogy bõrén át érzem, remegõ kezeivel pedig még ha akarna sem állíthatna meg. Ahogy elnézem, nem is nagyon áll szándékában. Karmaimat végig húzva cirógatom nyakát, nem megsebezni akarom, arra ott vannak a fogaim.

- Vernita... Mit csinálsz? - nyögi mikor megérzi forró leheletem a nyakán. Tiszta libabõr az egész.

- Nyugalom... élvezni fogod... megígérem- elõször ajkaimmal simítok végig csupasz nyakán, majd a nyelvemmel, karjaim a dereka köré fonom és úgy szorítom magamhoz épp annyira, hogy teste az enyémnek simuljon, de ne fájjon neki. Fogaim hegyével megsebzem bõrét, majd a kiserkenõ vért kezdem szívogatni. Halk nyöszörgése felbátorít. Oooh..ezek szerint élvezi a drága!

Remegõ kezei az enyémbe kapaszkodnak, fejét oldalra billenti, hogy az apró sebekhez férjek. Ahogy vére végig folyik a torkomon életet lehel aszott sejtjeimbe. Egyszerûen nem elég!...többre vágyom, de nem akarom õt megölni... még egy jó darabig biztos nem.

Bordáinál simítok rajta végig, majd egy erõteljes mozdulattal magam felé fordítom õt. A lendülettõl elveszti egyensúlyát és hátra esik, illetve csak esne, ha nem tartanám biztosan. Egy pillanatra a szemébe nézek, majd fejemet újra a nyakába fúrom és ezúttal teljesen belé mártom fogaim.
- Ne...hagyd abba!- sikolt fel, de nem hallgatok rá. Csak egy kicsit..csak egy kortyot...

hirtelen szakadok el tõle, majd rántom hátra a fejem. Nincs mitõl félnie, az én harapásomtól nem válik szörnyeteggé.
Vértõl vörös ajkaim az övéire tapadnak. Elsõre ellenkezni akar, de végül ellazul a karjaimban és hagyja, hogy csókoljam majd õ is beszáll a keringõbe. Nyelvem az övével játszadozik, az õ karjai a hátamba kapaszkodnak, az enyémek a derekába.

Remegve, levegõ után kapkodva szakadunk el egymástól. Arca skarlátvörös és valószínûleg az enyém is az lenne ha még élnék.

-Sakura...-suttogom a nevét. Finoman hátra döntöm majd egy apró, ám annál kínzóbb csókot nyomok mellkasa kivillanó felületére. Belenyö

Felpillantok, majd egy ravasz mosoly kíséretében elengedem és hátra lépek.