|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Kikyou-chan00 | 2015. 06. 29. 13:04:26 | #33106 |
 Karakter: Sakura Akimoto
Megjegyzés: ~ démonomnak
Elnézést a késésért!
Sakura:
- Te jó ég... mire készülsz? - kérdezi egy félmosoly kíséretében. Ah... megőrülök ettől a mosolytól.
- Semmi olyanra! - vörösödök el. M-még is mit gondol? Nem akarom megkérni a kezét, vagy ilyesmi... - csak oda szeretnék neked adni valamit... - nadrágom zsebéből kiszedem a meglepit, majd gyorsan a markomba zárom, nehogy észrevegye. Csak akkor pillantja meg, amikor óvatosan a tenyeremre fektetem.
- Ez...
- Ez egy elvarázsolt kristályfüggő... elrejt a többi vadász előtt, így csak egy embert látnak amikor rád néznek... neked készítettem, hogy akkor is biztonságban légy, ha nem vagyok melletted. - átnyújtom neki, közben inkább kerülöm a szemkontaktust. Vajon... tetszik neki?
- Ez aranyos... nagyon... de tudok magamra vigyázni... Mit gondolsz, eddig hogy maradtam életben? - ereszt el egy mosolyt.
- Ha nem kell, add vissza! - pedig jó sokáig csináltam... - Szép... kedves akarok lenni, erre te... - hirtelen nyelvét a számban találom.
- Nem azt mondtam, hogy nem kell... - nekem adja, és megfordul - inkább segíts feltenni... ígérem, nagyon fogok rá vigyázni...
Miután feltettem neki, elindulok fürödni részletes útbaigazítás után. Egyedül csak a szobájában és a konyhában jártam, máshol még annyira nem, még azt se tudom, hogy a WC merre van. Szóval... a folyosón balra. Mosolyogva engedek egy kád vizet, és hagyom, hogy a meleg víz és a habfürdő édes rózsaillata segítsen ellazulni. Még sosem éreztem ilyen nyugalmat, a tudat, hogy a közelemben van, egészen felvidít. Jó lenne, ha mellettem fürödne... Oh, Sakura, te kis perverz... na jó, ez a nő előhozza a vadabbik énem. Még fél óra áztatás után nagy nehezen ráveszem magam, hogy kikászálódjak a fürdővízből. Törülköző után nyúlok, gyorsan és hanyagül magamra csavarom, egyik kezemmel fogkrémért nyúlok, a másikkal egy hajszárító segítségével a hajamat szárítom.
- Nyuh, ez is megvan. - mosolygok a tükörképemre, ő pedig vissza. Épp nyitom az ajtót, amikor kissé rám jön a szívroham.
- Basszus, Vernita! Ne ijesztgess! - kezemet a szívem elé kapom. Jól rám hoztad a frászt, ehhez kétség sem fér.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e. - kezd el mentegetőzni - Ahogy látom, minden oké.
- Miért, mi bajom lenne?
- Például, belefulladhattál volna a vízbe.
- Mi? Én? - kerekedik ki a szemem.
- Nálad können előfordulhat.
- Mi van? Na ne már! Ennyire nem vagyok szerencsétlen. - miközben vadul mutogattam, a törülközőm szép lassan lecsúszott rólam, és én ott állok előtte full pucéran - Öh...
- Mit mis mondtál? - kuncog fel. Na szép, még ez is...
- Semmit. Na gyere, menjünk vissza. - rángatom vissza a szobájába, a törülközőt pedig szándékosan ott hagyom a fürdőszoba ajtajában.
|
| Sado-chan | 2015. 03. 05. 13:03:52 | #32577 |
Karakter: Vernita
- Vernita... - nyögi a kezeim alatt vergődve. Széles mosollyal a szám székén kényeztetem tovább, nem is törődve azzal az arckifejezéssel, ahogy rám pillant.
Nem egészen így terveztem az estémet, de nem bánom, legalább láthatom az élvezettől ködös szemeit...
Gondolataimból hangos nyögései rántanak vissza, ezek szerint már nem bírja tovább.
Lassan húzom ki belőle az ujjamat, majd hagyom, hogy kifújja magát. Ő csak szuszog, szemeit forgatja, majd végül megszólal.
- Basszus... - nyögi, én csak mosolygok, majd mellé ülök. Na lássuk, elég volt-e neki a 'kínzás' nagy kér még egy menetet...
- Élvezted? - kérdem lágy hangon.
- Szerinted?
- Szóval igen.- konstatálom elégedetten.
- Talált. - végül ő is felkel, majd az ágy szélére kúszva alatta kezd kotorászni. Ooh, igen..az a bizonyos fehérnemű... - Mielőtt elfelejteném... Na, menj arrébb! - mellém ül, majd megfogja a kezem. Én csak értetlenül nézem őt, mi ez valami nagy esküre készül?
- Te jó ég... mire készülsz?- kérdem egy fél mosollyal a szám szélén
- semmi olyanra!- vágja rá fülig pirultan- csak oda szeretnék neked adni valamit...- vissza kúszik a ruháihoz, majd az egyik zsebből elő halász valamit. Nem látom mi az, csak mikor vissza ül és szétnyitja a markát
- Ez...
- Ez egy elvarázsolt kristály függő...elrejt a többi vadász előtt, így csak egy embert látnak amikor rád néznek... neked készítettem, hogy akkor is biztonságban légy, ha nem vagyok melletted- a kezembe nyomja, de nem néz rám.
- ez aranyos... nagyon...- nézegetem a vízcsepp alakú követ- de tudok magamra vigyázni... mit gondolsz eddig hogy maradtam életben?- kérdem mosolyogva
- Ha nem kell add vissza! Szép...kedves akarok lenni, erre te...- nem hagyom hogy befejezze, inkább magamhoz húzom egy csókra
- Nem azt mondtam, hogy nem kell...- kezébe nyomom és hátat fordítok neki- inkább segíts feltenni...ígérem nagyon fogok rá vigyázni...
miután feltette végre fel tudunk kelni. Ő fürdeni megy én meg addig rendet rakok. A lepedőre is ráfér a mosás...na mindegy, majd reggel...
Szerkesztve Sado-chan által @ 2015. 03. 05. 13:05:03
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 02. 04. 21:31:46 | #32406 |
Karakter: Sakura Akimoto
⁻ Rendben. Megígérem. De most ne ezzel foglalkozzunk... én most téged akarlak - szemei felvillannak. Ah, mennyire szeretem is ezt! Egy villámgyors mozdulattal maga alá küld. Érzékien simítja végig testem, amit én egy halk sóhajjal díjazok. Őrület...
- Mondd... édesem... - hm, ez tetszik. - érintett már téged valaki rajtam kívül? - nem, azt hiszem erre még nem került sor. Jó, oké, még gimi másodikban smároltam egy sráccal, de azért... na, ez sokkal különb és szebb annál a futó kalandnál. Pláne, hogy az a szemét csak fogadásból kezdett ki velem...argh.
Melleimet kényezteti, minden egyes megmozdulását egy-egy kitörő nyögéssel értékelem. Másik keze a lábaim közé csúszik, és izgatni kezdi féltett kincsem. Testem megfeszül, majd még vergődni is elkezdek.
- Nyöszörögj csak, hallani akarom. - suttogja a fülembe. Egy hirtelen mozdulattal kiveszi a kezét, majd leveszi rólam a fehérneműt, és nemes egyszerűséggel elhajítja. Oké, majd ne felejtsem el az ágy alól kihalászni a bugyimat. Most már közvetlenül simogatja, egyre bejjebb jár bennem.
Mozdulatain hol gyorsít, hol pedig lassít. Ha ez így megy tovább, jó úton halad affelé, hogy a csúcsra vigyen... A szívverésem ismét fénysebességgel gyorsul, a pulzusom már megint az egekben... ezelőtt még sosem tapasztaltam ilyet.
- Vernita... - nyögök fel, mikor gyorsabban kezd mozogni bennem. Mikor ránézek, látom, hogy elégedetten mosolyog. Óh, szóval ilyen mulatságos lennék, ha épp kezdek megőrülni? Jó tudni.
Érzem, hogy forog velem a világ. Jaj... A sejtésem beigazolódik, arra kapom magam, hogy elér a gyönyör. Kapkodva veszem magamhoz a levegőt, és a lepedőn pihegek.
- Basszus... - sóhajtok fel. Az arcáról azt olvasom le, hogy nagyon is élvezte mind azt, ami kettőnk között történt. Én sem csalódtam, az tuti. Mosolyogva ül le mellém, én is kezdek lassan magamhoz térni.
- Élvezted? - hangja édesen cseng.
- Szerinted? - kérdezek vissza.
- Szóval igen.
- Talált. - ülök fel, majd előkeresem a bugyimat az ágy alól. Ő erre kérdőn felhúzza a szemöldökét. - Mielőtt elfelejteném. - legyintek. - Na, menj arrébb! - csücsülök le mellé, majd megfogom a kezét.
|
| Sado-chan | 2015. 01. 11. 22:04:43 | #32289 |
Karakter: Vernita
- Nem kell aggódnod, tudod, hogy vigyázok magamra.- biztat egy lagy mosoly kíséretében.
- Tudom, de bármikor történhet valami, amire nem vagyunk felkészülve.
- Tisztában vagyok vele. De nem féltem az életemet. Ha valami meg akar támadni, csak hajrá. Annál inkább féltelek téged...
- Még is mitől? - kérdem kétkedéssel. Kettőnk közül ő az, akit könnyebb megölni.
- Attól, hogy valami rossz történik majd veled, és én nem vagyok ott. Ha esetleg ugyanaz történne veled, mint a szüleimmel, nem bocsájtanám meg magamnak.
- Mi történt akkor?- kérdem értetlenül
- A szüleimet lemészárolták. Egy mocskos, undorító vámpír. Mi van, ha esetleg téged is megtalál? Mi van akkor, ha te is úgy jársz, mint a szüleim? - szemein könny csillan... ezek szerint meg most is fáj...azt hiszem jobb, ha nem mesélek neki az én szüleimről.
- Nem fog, ne aggódj. - nyomok puszit a homlokára, mire ő csókkal válaszol. Hosszú, lassú és érzéki...ujjai a tincseim közt játszanak, hátra simítva azokat.
- Ígérd meg, hogy óvatos leszel! - mosolyog rám. Én csak behunyom a szemem és vissza mosolygok
- Rendben. Megígérem. De most ne ezzel foglalkozzunk...én most téged akarlak- villannak fel a szemeim, majd egy gyors mozdulattal magam alá fordítom. Egyik kezem az oldalán, másik a mellei közt siklik végig. Édes sóhaja felpezsdíti a vérem...szinte már megrészegít.- Mond... édesem...érintett már téged valaki rajtam kívül? - kezem újra reményedő dombjaira csúszik, először vegig simitok mindkettőn, majd az egyikre rámarkolok. Hangos nyögése bíztat, így tovább megyek. Ujjam mellbimbójára csúszik és finoman masszirozni kezdi míg az teljesen meg nem keményedik. Másik kezem lába közé csúszik és lassan, egyenlőre ruhán keresztül kezdi ingerelni. Teste megfeszül, majd a gyönyörtő kezd vergődni.
- nyöszörögj csak, hallani akarom- duruzsolom a fülébe. Kihúzoom a kezem a lábai közül, majd egy gyors mozdulattal leveszem róla az amúgyis átázott fehérneműt és ezúttal közvetlenül kezdem el simogatni, lassan eg,re beljebb haladva forró testében.
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 05. 17:46:42 | #32241 |
Karakter: Sakura Akimoto
- Csak hogy meglepjelek... mind ez nekem is tilos lenne, de fütyülök a szabályokra... - lasan kezdem kioldani a fűzőjét, ami azóta rengeteget vesztett biztos tartásából. Mellettünk ruhahegyek tornyosulnak, már csak egy szál alsóneműben fekszünk mindketten. A sebe ismét felszakad, én ijedten szorítom rá a kezem.
- Megint vérzel - megragadja csuklómat, és a mellkasára helyezi kissé remegő kezem.
- Mit érzel?
- Semmit... - suttogom, teljesen ledöbbenve. De... ez meg hogy lehet?
- Úgy van... már évek óta nem ver... hiába szúrom szíven magam, nem halok bele... ennél sokkal több kell, hogy újra meghaljak... már én is látom
- Miért akartál meghalni? - tekintetem az övébe fúrom.
- Mert azt hittem elveszítelek - hajtja le fejét. Jaj már, nem halok meg olyan könnyen! Miért veszthettél volna el? Óvatosan elmosolyodok, majd állánál fogva húzom egy csókra.
- Nem kell aggódnod, tudod, hogy vigyázok magamra.
- Tudom, de bármikor történhet valami, amire nem vagyunk felkészülve.
- Tisztában vagyok vele. - suttogom. - De nem féltem az életemet. Ha valami meg akar támadni, csak hajrá. Annál inkább féltelek téged...
- Még is mitől? - húzza fel szemöldökét.
- Attól, hogy valami rossz történik majd veled, és én nem vagyok ott. Ha esetleg ugyanaz történne veled, mint a szüleimmel, nem bocsájtanám meg magamnak.
- Mi történt akkor?
- A szüleimet lemészárolták. Egy mocskos, undorító vámpír. Mi van, ha esetleg téged is megtalál? Mi van akkor, ha te is úgy jársz, mint a szüleim? - könnyezik be egy picikét a szemem.
- Nem fog, ne aggódj. - nyom egy puszit a homlokomra, én ezt egy csókkal viszonzom. Egy hosszú, és szenvedélyes csókkal. Közben hajába túrok, finoman hátratűzve a tincseket.
- Ígérd meg, hogy óvatos leszel! - mosolygok rá. Ha az a mocsok esetleg rájött, hol vagyok, és tudja, mi a gyengém... de már lehet, hogy rég meghalt. Értelmetlen ilyesmiken aggódnom, amíg nem látom, addig minden tökéletesen rendben van.
|
| Sado-chan | 2014. 12. 26. 18:30:31 | #32163 |
Karakter: Vernita
- Hmmm... Itt vagyok veled, és nem öltelek meg. És ez egy vámpírvadásztól nagy szó. Ennyi nem elég?- motyogja fülig vörösen. Kis édes!
- Nem. - makacsolom meg magam. Ennél jobbal kell elő rukkolnia ahhoz, hogy elhiggyem neki, valóban élvezi.
Semmibe bámulva forgatja szemeit, azért ennyire nem mondtam nehezet.
Hirtelen elmosolyodik, majd felül és megcsókol. Nem ellenkezek, viszonzom a csókját de nem csinálok semmi mást, csak hagyom, had találja fel magát.
Keze ruhám alá csúsznak, majd kipattintja a csatot és elhajítja az apró ruhadarabot.
- Most meglátod, hogy szeret egy vadász... - suttogja édesen
keze minden porcikámat bebarangolják, minden kényes és érzékeny pontot, én pedig jóleső sóhajokkal és nyögésekkel díjazom mindezt.
- Akár hiszed, akár nem, egy vadász is képes szeretni egy vámpírt, vagy akár egy démont. Annyira, mint én, sosem szerette senki a zsákmányát. Mindezzel súlyos bűnt követek el, de ez egyáltalán nem érdekel. - szóval mindez tilos...hmmm...akkor most igazán rossz kislányt csináltam belőle. Haha! Most akár büszke is lehetnék magamra. Háta alatt átkarolom és az ölembe rántom, ő a nyakamba fúrja az arcát és csókolgatni, harapdálni kezd.
- Csak hogy meglepjelek... mindez nekem is tilos lenne, de fütyülök a szabályokra...- keze a hátam mögé csúsznak és lassan elkezdi kioldani a már amúgy is laza fűzőmet. Hamarosan az összes ruha repül, így mindketten egy szál bugyiban fekszünk a vérvörös lepedőn. A sebem újra felszakadt, de nem érdekel. A penge energiája kitisztult nagyrészt, már nem halok bele, csak lassítja a gyógyulást.
- Megint vérzel- szorítja a kezét a sebre, de én csak megfogom a csuklóját és melleim közt a mellkasomhoz szorítom a tenyerét
- Mit érzel?
- Semmit...- suttogja döbbent arccal
- Úgy van.... már évek óta nem ver...hiába szúrom szíven magam, nem halok bele... ennél sokkal több kell, hogy újra meghaljak...már én is látom
- Mért akartál meghalni?
- Mert azt hittem elveszítelek- hajtom le a fejem. Ha élnék, valószínűleg rákvörös lennék most. Még jó, hogy nem tudok elpirulni. Gondolataimból ujjainak puha érintése ránt vissza, ahogy államnál fog meg és emeli fel a fejem egy csókra.
|
| Kikyou-chan00 | 2014. 12. 24. 09:25:07 | #32139 |
Karakter: Sakura Akimoto
Ahogy jéghideg kezei végigcsúsznak felsőtestem minden pontján, majd az ikreimre tévednek, egy meglehetősen hangos nyögés kíséretében kapom fel a fejem, ő elhallgattat egy édes csókkal, majd visszanyom fekvőhelyzetbe.
- Nyugalom, egy engedelmes játékszer nem mozog, ha gazdája nem parancsolja - játékszer, mi? Hát, kösz szépen...
Óvatosan szorítja meg őket, amit én egyre hangosodó nyöszörgésekkel díjazok... mi ütött belém? Már nem is ismerek magamra...Viszont amit a mester nem tud, az nem fáj neki, szóval nyert ügyem van.
Ajkaival ismét nyakamra téved, ám most nem harap meg, csupán szívja, csókokat hint rá. Behunyom a szemeim, összeszorítom a fogaim. Már nem bírom sokáig...
Minden előjel nélkül az ölébe vesz, majd letesz az ágyra. Mire készülsz már megint? Mellém csúszik, s néz le rám, én csak nézem őt, ne hogy lemaradjak akár csak egyetlen mozdulatáról is.
- Ha valóban akarod... ha akarsz, bizonyítsd be! - eléggé csak ledöbbenek.
- Bizonyítsam be? Hogyan? - szinte már hallani lehet, ahogy az agytekervényeim kidolgoznak egy lehetséges ötletet.
- Hát, találd fel magad... Hitesd el velem, hogy valóban akarsz, és nem csak elviseled, hogy játszadozzak veled!
- Hmmm... - gondolkozok. - Itt vagyok veled, és nem öltelek meg. És ez egy vámpírvadásztól nagy szó. Ennyi nem elég?- fordul át egészséges arcszínem vörösbe.
- Nem. - oh, sejtettem...
Nos, akkor ötleteljünk. Miként is bizonyítsam be neki, hogy szeretem? Sajnos ez nem jön ösztönösen, bármennyire is akarom. Remélem, jól szórakozik, látva a merengő fejem, akárcsak a vizsgákon, olyannyira bambulok a semmibe, hasznos ötlet után kutatva.
Hirtelen beugrik. Basszus, de hülye vagyok! Nem szavakkal kéne előrukkolnom. Á, a fenébe is...
Elmosolyodok saját hülyeségemen, majd óvatosan hajolok felé, megcsókolva őt. Milyen rég nem csináltam már ezt... Azt hittem, el is felejtettem, hogy kell.
Közben kezeimmel óvatosan pattintom ki melltartójának csattjait, majd elhajítom az említett ruhadarabot. Ha már csinálnom kell, akkor csináljanm rendesen! - Most meglátod, hogy szeret egy vadász... - suttogom a fülébe.
Kezeim óvatosan kúsznak mellkasára, minden egyes porcikáján végigsimítok, ugyanígy mellein is. Ő ezt mind zavarba ejtő nyögésekkel díjazza.
- Akár hiszed, akár nem, egy vadász is képes szeretni egy vámpírt, vagy akár egy démont. Annyira, mint én, sosem szerette senki a zsákmányát. Mindezzel súlyos bűnt követek el, de ez egyáltalán nem érdekel. - durozslom fülébe, csak hogy tisztában legyen az igazsággal. Jobb ha tudja. Azt hiszem...
Szerkesztve Kikyou-chan00 által @ 2014. 12. 24. 09:34:51
|
| Sado-chan | 2014. 12. 16. 20:19:15 | #32102 |
Karakter: Vernita
Ahogy reszketni kezd karjaim közt felvonom a szemöldököm, majd elszakadok nyakától és szemeibe nézek. Ujjaim könnyedén siklanak végig puha ajkain.
- Biztos nem félsz?
- Bi-biztos... - nyöszörgi remegő hangon. Aha, persze...látszik...
- Ez nem volt túl meggyőző... - mosolygok. Ennél több kell, hogy higgyek neki.
- Tudom... -sóhajt - Oké, esetleg egy nagyon kicsit...
- Gondoltam.- elégedett mosollyal az arcomon simítok végig mellkasán majd pattintom ki a melltartó kapcsát.
- Mire készülsz?
- Mindjárt meglátod...
Lassú mozdulatokkal veszem le róla az említett ruhadarabot, ejtem a szalagja mellé. Kulcscsontján simítok végig ujjaim hegyével, mire felszisszen. Na, ennek nem lenne szabad fájnia, vagy talán csak hideg a bőröm? Nos, meglehet...
élvezettel simítok végig minden pontján, beleértve a kis heget is, majd egy ravasz mosoly kíséretében melleire tévednek.
Felnyög, majd felkapja a fejét, de én egy lágy csókkal csitítom és nyomom vissza fekvésbe
- Nyugalom, egy engedelmes játékszer nem mozog, ha gazdája nem parancsolja- kuncogom. Élvezem a hatalmat, nagyon is és bár nem tervezem őt rabszolgaként tartani, most, egyelőre még ezt nem kell tudnia.
Finoman kezdem neki markolászni, amit elégedett nyöszörgéssel díjaz...oh, kis édes, csak nem élvezed?
Ajkaim nyakára tapadnak ismét, de ezúttal nem ejtek sebet, nyak szívogatom, édes csókokkal borítom mindenütt. Látom, szemei is behunyja, talán már az őrület határánál járhat....
hirtelen gondolattól vezérelve ölembe kapom majd az ágyra fektetem öt. Ott kényelmesebb, mit a csupasz földön. Mellé kúszok és térdelve nézek le rá, ő csak mohó tekintettel figyeli mozdulataim
- Ha valóban akarod...ha akarsz, bizonyítsd be!
- Bizonyítsam be? Hogyan?
- Hát, találd fel magad...vigyorgok hamiskásan- hitesd el velem, hogy valóban akarsz, és nem csak elviseled, hogy játszadozzak veled!
|
| Kikyou-chan00 | 2014. 12. 15. 16:09:15 | #32100 |
Karakter: Sakura Akimoto
- Tényleg... azt akarod, hogy a tulajdonomnak tekintselek? Hogy akkor akaszkodjak rád, és szívjam ki a véred, mikor én akarom? ... hogy akár meg is ölhetlek ezzel, ha úgy akarom? - Utolsó mondatán akaratlanul is megborzongok. Igen, tisztában vagyok vele, hogy megölhet. Azzal is, hogy bármikor, mindenféle előzmény nélkül megteheti. De, talán megéri vállalni a kockázatot... hisz, fájdalom nélkül nincs szerelem. - hát legyen... az enyém vagy... csak is az enyém...
Nyelvével kutatni kezdi nyakamon a megfelelő pontot, ahová beleillesztheti fogait. Szívverésem egyre csak gyorsul, azt hiszem, sosem vert még ennyire hevesen...
Egyik keze lejjebb halad, majd megáll egyenest a szívemnél. Ezzel csak még jobban érezheti, mennyire vadul kalapál a szívem. Talán... mindvégig erre vágyott?
MÍg egyik keze a mellkasomon, a másikkal a hajamban lévő fekete szalagot oldozza ki, mely egy szempillantás alatt hull a földre. Óvatosan túr bele hajamba, és feszíti hátra kis buksimat.
- Annyira akarlak... - suttogja fülembe. Már válaszolnék is, de ő megelőz, máris belémharap.
Sikítanék, de nem jön ki hang a torkomon, a szavak már szinte odaforrtak. Köré fonom karjaim, jobban magamhoz húzva őt. Igyál csak... neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.
Nem tétovázik, mohón iszik nyakamból, avagy az ajkaimon ejtett aprócska sebekből, melyek azonnal begyógyulnak, mihelyt vad csókunk véget ér. Nyögve markolok dús hajkoronájába, ő a hátámra fektet, és mélyen a szemembe néz.
- Félsz tőlem?
- Nem... -nyögök fel.
- Pedig kellene - suttogja, majd ismét visszatér a nyakamhoz. Ismét inni akarsz? Van egy rossz hírem... már nem bírom sokáig... túl sokat vettél magadhoz...
Mi a...? Hirtelen újúlt erőre kapok. Ah, persze, hiszen nem megharapott, hanem egy varázsigét mormolt el. Hm, ennyi erővel képes lennék végigúszni a Niagarát is, ha nagyon akarnám...
Új felfedezőhelyekre téved testemen, mint például a csuklómon, a vállamon, a combomon. A ruhám is apró, véres cafatokban hullik le rólam.
- Tanulj meg félni... és akkor életben maradsz... a félelem hasznos dolog... ebből látszik hogy élsz! - mintha csak a mestert hallanám... Csak ő persze nem támadna le. Viszont ezt, a századjára hallott, unalmas mondatot az ő szájából hallani egészen felemelő.
Most jöttem csak rá, hogy fázom. Hát, elég hideg van ruha nélkül. Befűthettél volna, aranyom.
Ujjait gyengéden végighúzza ajkaimon. - Biztos nem félsz?
- Bi-biztos... - hangom megremeg. Nem is tudom, hogy azért, mert fázok, vagy azért, mert esetleg egy picit félek tőle...
- Ez nem volt túl meggyőző... - mosolyodik el.
- Tudom... -sóhajtok fel. - Oké, estleg egy nagyon kicsit...
- Gondoltam.
Kezei végigcsúsznak mellkasomon, melyet már csak a melltartó takar. Annak könnyedén nyitja ki csattjait, így az egész ruhadarab végigcsúszik a vállaimon. Már nem remegek annyit, megszoktam.
- Mire készülsz? - nyöszörgöm, pont úgy, mint annak idején.
- Mindjárt meglátod...
Óvatosan veszi le rólam a melltartót, mely a szalag mellé érkezik, amely már korábban ott feküdt. Felszisszenek, amint jéghideg kezei hozzáérnek a bőrömhöz. Ő ezen láthatóan jól szórakozik, én már kevésbé, viszont élvezem. Oldalvást rápillantok arrra a hegre, amit ő csinált, nem is olyan rég... szép, színes lett, mit ne mondjak. Őt annyira már nem érdekelheti, mint engem. Ezentúl a gazdámnak kellene hívnom? Fogalmam sincs...
|
| Sado-chan | 2014. 12. 10. 20:50:11 | #32068 |
Karakter: Vernita
- Mi mást is tehettem volna? Eldobjam azt, ami mindennél fontosabb? - erőtlen mosolya elárulja, hogy aggódott...de miért? Miért aggódna valaki egy olyan korcsért, mint én...csak egy selejt vagyok, akit a halál is vissza dobott...kétszer is.
Röhej! Még meghalni sem vagyok képes! - Azt hiszem, jobb lenne, ha mától nem hagynálak magadra. A végén még komolyabb bajod is lehetne, mint a mostani... viszont ez most nem fontos. Szükséged van valamire?
- Nincs.- nyögöm majd lesütöm szemeim
- Biztos? Bármit hozhatok.
- Egész biztos.
- Hát, rendben. Nem vagy éhes? Mert, szívesen adok. - arca egyik pillanatról a másikra vát skarlát vörösre. Milyen kis ártatlan!
- Öh...- csak ennyit tudok hirtelen kinyögni
- Komolyan mondtam. Bármikor. Hiszen a tiéd vagyok.
- Hogy érted? - kérdezek rá értetlenül
- Hát, mondhatni, hogy megbélyegeztél, egyszóval, akár a gazdám is lehetnél... Persze ez csak egy feltételezés, nem kell komolyan venni... - szóval a gazdája? Ohhoo ezt még meg fogod bánni aranyom!- de ha szomjas vagy, akkor csak nyugodtan. Nem fogok ellenkezni. - nem néz rám, csak halkan motyog. Felkelek az öléből és a vállaiba kapaszkodva húzódok közelebb
- Tényleg...azt akarod, hogy a tulajdonomnak tekintselek? Hogy akkor akaszkodjak rád, és szívjam ki a véred, mikor én akarom?...hogy akár meg is ölhetlek ezzel, ha úgy akarom?- utóbbira össze rezzen, de csak bólint. Talán tudja, hogy nem testem meg csak próba elé állítom...- hát legyen...az enyém vagy...csak az enyém...- szűröm át kihegyesedő fogaim közt
Nyakába temetem az arcom és lassan nyalogatni kezdem puha bőrét, keresve a megfelelő helyet. Mikor nyelvem a nyaki ütőérre téved megérzem szapora pulzusát. Mennyire kívánatossá teszi mindez...
Vállán lévő kezem mellkasára csúszik, így közvetlenül érezhetem a szívverését...milyen rég volt már, hogy az én mellkasomban is ilyen hevesen vert a magamé...
Másik kezemmel kioldom a haját tartó szalagot ami a földre hull, majd hajába markolok és finoman hátra feszítem a fejét.
- Annyira akarlak...- duruzsolom a fülébe, majd mielőtt válaszolhatna belé mártom fogaim.
Néma sikoly hagyja el a száját, karjai pedig körém fonódnak. Érzem, új erőre kapok, amit az első korty vére lecsorog a torkomon...egyszerűen nem elég...többet akarok!
Mohón szívom, hol a nyakából, hol a csók közben ajkain ejtett sebekből, mely begyógyul, amint ajkaink ketté válnak. Nyöszörögve markol a hajamba, én pedig gyengéden a hátára fektetem őt és szemébe nézek.
- Félsz tőlem?
- Nem...
- Pedig kellene- suttogom, majd újra nyakába temetkezem. Halkan duruzsolok egy igét, mely nem engedi, hogy hogy elfogjon a vére és így életben marad.
Mikor már meguntam a nyakát, a csuklóján ejtek sebet, majd a vállán, a combján. Lassan a ruhái is darabokban hullanak le róla.
- Tanulj meg félni...és akkor életben maradsz...a félelem hasznos dolog...ebből látszik, hogy élsz!
|
|
