|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Weritas | 2011. 02. 12. 16:49:47 | #11302 |
Karakter: Emuro
Megjegyzés: - Vyvyennek
Végeztem a napi teendőimmel, így más dolgom nem lévén a közeli erdőben pihenek meg. Felmászok egy fára és az egyik vastagabb ágon telepszem meg. Felnézve a szemembe talál néhány kósza fénysugár.
Kellemes szellő fut végig az arcomon. Lehunyom a szemem és...
Felébredek, nyílván elaludtam. Nem csoda ilyen szép időben. Megdörzsölöm a szememet és felállok. Neki támaszkodom a fa törzsének, nehogy leessem. Egy határozott mozdulattal elrugaszkodom és átugrok a szemközti fára, majd újra és újra.
Az utolsó ugrásnál belém hasít a gondolat.
A nevelőm utasítása: "Fiam mielőbb érj haza, mert különben hatalmas büntetésben lesz részed!"
Megkövülök...hoppá! Ehh... a fenébe... A nevelőm ez igazi agresszor...
Ha nem érek haza időben, már pedig ezzel a szunyálással bebiztosítottam magamnak: legalább egy hét kényszermunkát vagy minimum egy alapos verést.
Figyelmem elkalandozik és ennek meg is iszom a levét: sikeresen úgy lefejelem a szembejövő faágat, hogy szép nézni. Hagyján, de már zuhanok is a föld felé, mondanom se kell félájultan. Keményen érek földet, a hátamon landolok. Fejem éleset koppan az egyik fa gyökerén...
Jéghideg tekintet érzek magamon. Kipattan a szemem, de azonnal rájövök, hogy a Templomban vagyok, az szobámban. Körbenézek és meglátom a nevelőmet, ahogyan szembe ül velem. Kék szemei szinte röntgenszerűen figyelnek engem. Kezemet a fejemhez kapom, mert beléhasít a fájdalom. Összehúzott szemekkel szisszenek fel.
- Ostoba kölyök! - rivall rám és egy nagyot sóz, amúgy is sajgó kobakomra. - Hányszor megmondtam neked, hogy mindig figyelj a környezetedre! - azzal visszaül a székbe és megigazítja a ruháját.
- Hatalmas szerencséd volt. Meg is halhattál volna! Az Erődnek köszönheted, hogy kihúztad idáig.
- Kik hoztak ide? - kérdem fejemet fogva
- Nem kik, ki. Egy ismeretlen alak hozott ide, miután megtalált ájultan az erdőben. Kértük, hogy maradjon, de nem szólt semmit csak egyszerűen tovább állt. Hálával tartozol neki.
Még sokáig beszélgetünk, de aztán rám parancsol, hogy gyógyítsam meg magam, mert már vár a büntetés. Szemei semmitmondóan merednek rám, miközben kiadja az utasítást, de az arcán a legsátánibb vigyort veszem észre. Magamban előre felkészülök a közelgő borzalmakra. Nekiállok a gyógyításnak majd rövidesen újult erővel vetem magam alá a a nevelőm szadistábbnál szadistább kínzásainak...
- A feladatod az lesz, hogy felkeresd azt, aki idehozott téged. Figyelmeztetlek, ne próbálj meg kibújni a feladat alól. Ha meg mered tenni, olyan fegyelmezést fogok végrehajtani rajtad, hogy egy életre elszörnyedsz, ha még csak visszagondolsz rá! - mondja a nevelőm határozottan, amitől feláll a szőr a hátamon.
- Dehogyis, nem fogok.... - mondom ijedten. Te jó ég! Van még a tegnapinál is rosszabb a tarsolyában? Még mindig sajog a hátam, meg amúgy mindenem, annak ellenére, hogy valamennyire begyógyítottam a zúzódásaimat.
Most komolyan: jobban megszenvedtem azt a poklot, mint amikor lezuhantam a fáról!
Nevelőm a vállamra teszi a kezét, majd megpördít a tengelyem körül és egy mesteri seggberúgással útnak indít. Nem kis erő van a rúgásában, vagy jó tíz métert repülök tőle. Arccal érkeznék, de egy légies akrobata mutatvánnyal talpra érkezem, majd megfordulok. Nevelőm még mindig ott áll a kapuban és engem figyel. Nyílván meglepte, hogy sikerült karcolás nélkül megúsznom. Integetek neki, majd egy gyerekes grimaszt vágok. Összehúzza szemöldökét és felém kiált:
- Neveletlen kölyök!
- Amilyen a mester, olyan tanítvány! - kiáltom vissza
Egy pillanatra dühösnek látom, de vonásai azonnal megenyhülnek és mosolyra húzódnak. Megfordul, visszamegy és bezárja a kaput. Én pedig előre tekintek és elindulok, hogy megtaláljam azt, aki megmentett.
A városban érdeklődöm az ismeretlen után. Megtudom, hogy Északnak ment, ezért arra folytatom az utam. Délutánra el is érem a következő falut, ahol reményeim szerint megtalálom őt. Vajon ki lehet sés hogy nézhet ki? Hamarosan kiderül.
Sajnos nem volt szerencsém. Akit keresek, nemrég állt tovább, de megtudtam, hogy csak egy pár órája. Gyorsan utána eredek és az erdőbe vetem magam. Ágról ágra ugrálva lassan ritkulni kezd az erdő, de sehol sem találom.
Megpihenek az egyik ágon és az ismeretlenen agyalok. Feladom. Inkább henyélek kicsit. Végigfekszem az ágon és kifújom magam. Pár perccel később megunom ezt a pózt és inkább gyakorolok kicsit. Összpontosítok, mire megjelennek a Kezeim. Megidézek egy kis tűzlabdát, majd még két másikat és elkezdek zsonglőrködni velük. Nem túlzottan nehéz, de még csak ritkán volt időm gyakorolni. Hirtelen megbillenek és elejtek egy-kettőt közülük. Összpontosítás híján Kezeim eltűnnek, majd váratlanul egy hatalmas ordítás szeli át a levegőt.
Lepillantok és észreveszem, hogy egy férfin landoltak a kis játékszereim. Azonnal leugrom és kioltom a lángokat. Bizonyára sokkos állapotban van, mert még mindig kétségbeesetten hempereg a földön. Rövidesen megnyugszik, rám pillant majd felkel. Eközben megnézem magamnak:
A húszas évei végét taposhatja, de sokkal fiatalabbnak tűnik nekem. Talán ruhája teszi vagy a teste... nem tudom. Hosszú haja most kócokban áll. Nyaka köré egy vastagabb kendő tekeredik, aminek a végeit sikeresen megpörköltem. Arcára téved a tekintetem és látom, hogy vonásai határozottak, de mégis mintha megbújna valami mögöttük.
Rendbeszedi magát, majd kérdő tekintettel felém néz.
- Az én hibám, hogy kigyulladt a ruhája. Kérem bocsásson meg! - mondom leszegett fejjel, ahogy azt az illem megköveteli.
- Már megint te? - szegezi nekem a kérdést. Erre felkapom a fejem és reménykedő szemekkel ránézek.
- Csak nem maga lenne az, aki megmentett?
- De. Én volnék. - sóhajtja, majd rám néz és végigmér. Ettől kissé feszélyezve érzem magam.
- Akkor kérem engedje meg, hogy kifejezzem a hálámat. - mondom és egyik kezemet a markomra téve meghajolok előtte.
- Ugyan nincs mit - mondja - És nem kell itt hálálkodnod előttem.
Leeresztem a kezeimet és kérdőn nézek rá.
- És amúgy is, nem kell tegezned engem - mondja és jobbját nyújtva nekem folytatja - A nevem Ryouichi.
Megrázom a kezét és én is bemutatkozok:
- Én Emuro vagyok, örülök, hogy megismerhetlek.
Szerkesztve Weritas által @ 2011. 02. 12. 16:50:05
|
|
