|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Vadmacska | 2014. 11. 14. 18:24:09 | #31868 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: vámpíromnak
Leteszi a gépet, és magához húz, én a mellkasára hajtom a fejem.
- Mi lesz ha megtudja a főnököm, hogy mi lettem? – Kérdezem halkan, felszusszan és egy puszit nyom a fejemre. – Bukik ki belőlem a kérdés. Biztosan megölne vagy kísérleti nyuszinak használna.
- Ő már nem a főnököd. Már nem dolgozol neki, hisz üldözőbe vett. – Simogatja a hátamat gyengéden, majd felemeli a fejem és kapok egy puszit a számra. – Nem engedem meg senkinek se, hogy bántson téged. – Mondja komolyan. Elpirulok mire ő csak elmosolyodik.
- De ha megtudja még jobban üldözőbe fog minket venni. – Aggódva nézek rá, nem akarom hogy baja essen. Will csak megrázza a fejét.
- Ne töprengj ilyeneken. Majd megoldódik minden. – Megsimogatja az arcomat, majd meglepetésemre megfogja a derekam és az ölébe ültet. Érzem, hogy fülig pirulok, láthatja is rajtam mert kuncog. Azért próbálok nem zavarba jönni.
- R…rendben… Akkor most mi lesz? Elmegyünk innen is? – Terelem másra a témát.
- Egy darabig még itt maradunk, majd egy két nap múlva tovább állunk.
- Értem… - Motyogom, oda bújok a mellkasához és szusszanok egyet.
- Szeretnél lemosdani, és enni valami finomat? Tudod míg teljesen nem vagyunk benne biztos hogy átváltoztál addig enned kell valamit. Ha nem ízlik vagy nem érzed táplálónak az emberi étel annyira, akkor tudjuk hogy vámpír lettél. – Suttogja, közben a karomat simogatja. Pislogva ülök fel, tényleg nem is tudjuk még hogy átalakultam-e avagy sem.
- Szeretnék lefürödni… és enni is valamit… hogy megtudjuk mi lett velem… - Kicsit remeg a hangom, kíváncsi vagyok, de félek is egy kicsit. Ha ember maradtam vajon együtt maradhatunk?
- Rendben akkor engedek neked fürdővizet, míg fürdesz hozatok valamit enni. – Lassan felemel az öléből és az ágyra ültet, fel áll és a fürdő felé sétál.
- Köszönöm Will… - Mondom halkan elpirulva, ő még tetézi a dolgot hogy rám kacsint. Érzem hogy még jobban elpirulok, szerencsére ezt már nem látja mert be megy a fürdőbe. Pár kosza gondolat átfut a fejem, gyorsan el is hessegetem. A bőröndömhöz lépek és elő szedek tiszta ruhákat. Belépek a fürdőbe és a fiúra nézek, aztán lepakolom a ruháim. Ő fel áll átkarol hátulról.
- Mit rendeljek neked?
- Mindegy, bármi jó lesz…- Nézek rá, bólint majd ki megy és becsukja maga mögött az ajtót. Én levetkőzök és elmerülök a jó meleg vízbe. Lehunyom a szemem, és csak ásztatom magam. Félek, mi van, ha tényleg átalakultam? Vagy mi lesz, ha elkapnak minket? Nem. nem akarok most ezekre gondolni, inkább ki pihenem magam. Jó fél óráig ücsörgök a vízbe, aztán kiszállok, megtörölközök és felöltözök. Egy régi kinyúlt póló ami a combom közepéig ér és egy kis rövid nadrág. Kinyitom az ajtót és már érzem is a finom illatokat.
- Hmm mit rendeltél? – Ülök le az asztalhoz. – Jól néz ki, remélem ízleni is fog.
- Azért ez is itt van. – Egy bögre vért tesz még elém. Kicsit elfintorodok, de megkell kóstolnom. Elsőnek az ételből eszek egy két falatot, ízlik és jól is esik, végül megeszem az egészet. A bögre vért fogom, mély levegőt veszek és belekortyolok. A fémes íz elsőnek furcsa, de aztán valami édeskést is érzek. Lassan kortyolok még párat, ezzel sincs semmi bajom. Willre nézek hogy akkor most mi van. Ő rajta is látszik a tanácstalanság.
- A szemeid sötétebbek lettek, de az enni valót is megetted. Fogalmam sincs ilyenkor mi van.
- Akkor vámpír is vagyok meg nem is? Vagy még nem alakultam át teljesen? – Pillantok rá, közben a vért is lassacskán megiszom. Leteszem a bögrét, fel kellek és a mosogatóhoz megyek. Egy pillanatra megszédülök, Will elkap és aggódva néz.
- Pihenj le. – Terel az ágy felé, ellenkezni akarok de szigorúan néz rám. Felsóhajtok és bebújok az ágyba.
- Will jól vagyok csak megszédültem kicsit…
- Jenna ide figyelj, fogalmam sincs hogy most mi van veled. Aludj egyet én meg elmegyek az ismerősömhöz és megkérdezem hogy ő mit tud erre mondani. A mobil nálam lesz, fel tudsz hívni ha bármi gond van,de a szobából ne menj ki.
- De ha elfognak…- Már fel akarok ülni de vissza nyom. – Will ne…- Egy csókkal belém folytja a szót. Elpirulva nézek rá.
- Sietni fogok, ígérem. – Végig simítok az arcán és némán bólintok. Will gyorsan összeszedi magát és már el is megy. Én nyakig betakarózok, bekapcsolom a tv-t és egy darabig figyelem.
Lassan felébredek, valamikor elaludhattam. Körbe nézek Will sehol sincsen, fenébe ezért nem akartam elengedni. A telefonért nyúlok és már hívom is. Idegesen járkálok fel alá a szobába, nem veszi fel. Egyből a legrosszabbra gondolok, nem az nem lehet. Megrázom a fejem és újra hívom. Ismét nem veszi fel. A telefont az ágyra hajítom és gyorsan elkezdek öltözködni. Egyszer csak valami szöszölés hallok az ajtó felől, felkapom a pisztolyt és a belépő alakra célzok.
-Nyugi én vagyok… - Will lép be.
-Miért nem vetted fel a telefont. – Oda megyek hozzá. – Megsérültél…Mi történt? – Simítom végig az arcát ahol egy vágás éktelenkedik.
-A valahogy ránk találtak, a barátomat megölték, sikerült eltűnnöm de innen mielőbb el kell mennünk. – Fal fehéré válok, hogyan találtak meg minket ilyen hamar. Máris össze dobálom a cuccaimat, a fiú is össze szedi ami fontos. Ő lép ki elsőnek a folyosóra én pedig követem. A hátsó ajtón távozunk, úgy látszik ez nem fog változni. Kerüljük a fő utcákat, kis mellék utakon halladunk. Feszültek vagyunk mind a ketten, egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen hamar ránk találnak. Majdnem fél óráig gyalogolunk szótlanul egymás mellett, a házak most már ritkábbak, helyüket nagy raktárak veszik át. A kikötőbe megyünk, villan át az agyamon.
-Will az utas listát le tudják nyomozni…- Kezdek bele.
-Nem vagyunk fent az utas listán. – Pillant rám hamiskásan. Oh remek potya utasok leszünk, még a végén vízbe hajítanak minket. Több hajó áll a kikötőbe, mindegyik elég nagy. Will egy hatalmas utas szállítóra bök. – Nos vedd úgy hogy ingyen utazhatsz luxus hajón.
- Will elment az eszed, hogyan fogunk erre feljutni. – Kétségbe eseten pillantok rá. Persze nem mond semmit, hanem eltűnik a jegyirodába. Csak van annyi esze, hogy nem vesz jegyet. Mikor ki lép a kezembe nyom egy jegyet, meg egy út levelet is. Lepetten kinyitom.
- Hamis útlevél?! Akarom tudni hogy mikor és hol szerezted? – A jegyre nézek. – Görögország? Nem akarok hálátlanak tűni de repülővel nem lett volna egyszerűbb?
- De egyszerűbb lett volna, viszont szerintem a reptereket már megfigyelik. Nem hiszem hogy gondolnak arra, hogy hajóval akarunk lelépni. Egyébként is, az útlevél szerint friss házasok vagyunk, ingyen nászút. – Vigyorog mire elvörösödök. – Na gyere. – Megfogja a kezemet és a hajó felé megyünk. Hogy lehet ilyen komolyan, még hogy friss házasok. Más utasok is már felszállnak mi is beállunk a sorba. Ideges vagyok, még elfoghatnak minket. Willhez bújok, ő átkarol és a fejemre nyom egy puszit. Mi is sorra kerülünk végre, leellenőrzik a jegyünket meg az útleveleket. Mindent rendben találnak szerencsére. Megkeressük a kabinunkat, benyitok de a szavam is eláll a látványtól. A szoba hatalmas és gyönyörű, oké itt valami sántít.
- Honnan volt neked erre pénzed? – Nézek döbbenten a fiúra. – Ez kész vagyon, ne vigyorogj már így.
- Amikor a barátomhoz mentem előtte felhívtam egy másik ismerősömet. Pontosabban a hajó kapitányát. Megkérdeztem mikor megy hajó, ő tájékoztatott, hogy ma este. Lefoglaltatta nekünk ezt a szobát, és nem kért érte semmit. Azt mondta ne csináljunk galibát és érezzük jól magunkat.
- Ő intézte az útlevelet is? – Vonom fel a szemöldököm.
- Nem azt a barátom, még oda tudta adni. – Leül az ágyra én pedig mellé telepedek. Végig simíttok az arcán, egy kosza gondolattól vezérelve, közelebb hajolok, és óvatosan végig nyalok a sebén. Ha vámpír vagyok akkor tudok gyógyítani elvileg. A seb szépen el is tűnik. El akarok húzódni, de a fiú szorosan átkarol. pirulva pillantok fel a szemeibe. Közelebb hajol és megcsókol. Viszonzom, és szorosan hozzá simulok.
- Meg tudtál valamit rólam? – Kérdezem halkan.
- Nem, sajnos nem. – A hátamat cirógatja. Kopogtatnak az ajtón, majd egy férfi lép be.
- Will jó látni, bocsánat hogy zavarok, csak látni akartam egyben vagytok-e.
- Kösz Tim rendben vagyunk, és köszönjük ezt a szobát is. – Will hálásan pillant a férfira.
- Semmiség, csak ne csináljatok zűrt a hajómon. Ha gondoljátok este gyertek fel, a fedélzetre. – Int majd távozik.
- Rendes alaknak tűnik. – Nézek utána.
- Igen az. – Will hanyatt dől, engem magával húzva. Pirulva nézek rá. – Aranyos vagy mikor elpirulsz. – Mosolyodik el és megcsókol.
|
| Vadmacska | 2014. 07. 24. 20:15:38 | #30756 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: Vámpíromnak
Hideg és sötétség vesz körbe, fogalmam sincs mi lesz velem. Többször valami fém ízű kesernyés folyadékot érzek a számba. Aztán valami kép bontakozik ki előttem. Egy romos terület, amit majdnem teljesen belepett a hó. Akaratlanul is megborzongok, aztán hangokra leszek figyelmes utána a két alakra. Nem kell sok idő és felismerem mind a kettőt. Will az egyik, talpig feketében. A másik az a nő akit láttam, hosszú hófehér ruhája egybe olvad a tájjal. Will emléke…de miért látom? A táj elmosódik és megváltozik. Ugyan ott a romoknál Will a hóban fekszik eszméletlenül, a nyakából szivárog még egy kis vér. A nő önelégült mosollyal áll fölötte, aztán egy nagyobb szél fuvallattal eltűnik. A táj is eltűnik, csak összemosódó képek jelenek meg aztán pedig csak a fényesség. Mi élek még? Picit mocorgok, érzem, hogy megérinti valaki az arcomat. Furán érzem magam, és teljesen erőtlenek.
- Mi… történt? – Pislogok párat, a hangom halk, de rekedten cseng. Will hajol fölém.
- Egy vámpír teljesen kiszívta belőled a vért… Sajnálom… Nem tudtalak megvédeni…
- Nem… te tehetsz róla… - Suttogom, tényleg nem ő tehet róla.
- De én tehetek róla… Nem tudtam, hogy az a nő keres engem…
- William… ne magadat okold… - Fel akarok kelni de gyengéden vissza nyom.
- Ne kelj még fel… gyenge vagy… - A szemeimbe néz, látom rajta hogy aggódik valami miatt.
- Mi történt még, Will? – A szemeit nézem, furcsa érzés kerít hatalmába mintha valami összekapcsolna minket.
- Egész este… a véremmel itattalak, hogy életben maradhass… - A hangja remeg, oldalra fordul, majd a kezébe temeti az arcát. Jó pár percig döbbenten nézek rá, de aztán bevillan az emlék. Így már értem miért láttam. Hisz a vére a szervezetembe került. Vajon ő is látott emlékeket amikor belőlem ívott. Tudom, hogy mások ordítanának vele, de én nem tudok. Egyszerűen nem tudok. Óvatosan megérintem a vállát, megremeg.
- Will ha nem teszed ezt már hallott lennék, és az még annyira sem bocsánatád meg magadnak. Lehet, hogy nem lettem vámpír, még nem tudjuk. De ha az is lettem, legalább élek. – A fiú döbbenten néz rám, nehézkesen felülök, nem érdekel, hogy feküdnöm kéne még.
- Jenna…Tönkre tetem az életed…- Megrázom a fejem.
- Nem, és nem szeretném ha hibáztatnád magad miatta.
- Hogy a frászba tudsz ilyen nyugodt maradni? Mégis miért nem haragszol rám? – Pár pillanatig csak nézek rá aztán magam sem tudom miért de megcsókolom. Ahogy megteszem rögtön vissza is húzódom és rák vörösen a kanapét bámulom. Hogy ehetek ekkora hülye, biztos itt fog most hagyni, akkor meg mihez fogok kezdeni.
- Will izé…- Már szabadkozni akarok amikor felemeli az arcom, értetlenül pillantok fel rá. A következő pillanatban már az ajkunk összeér. Pár pillanatig levegőt is elfelejtek venni. Hozzá simulok és a mellkasára hajtom a fejem.
- Szóval ezért nem haragudtál rám, amikor ittam belőled. – Pirulva bólintok. Egy lökött kamasznak érzem magam.
- Nem…Nem lesz gond ebből…Mármint eddig csak bajt hoztam rád. – Emelem fel a fejemet, hogy a szemibe nézek. – Nem akarom, hogy még nagyobb bajba keveredj miattam.
- Ennél nagyobb slamasztikába már nem kerülhetünk remélhetőleg. – Simít végig az arcomon, erre elpirulok. – Estig itt maradunk aztán vissza megyünk a hotelbe és kitaláljuk mi legyen.
A nap nagy részét átalszom, lehet hogy a kimerültségtől, lehet hogy attól hogy átalakultam. Este fele Will felébreszt, elindulunk visszafelé. Kerülő utakon megyünk, ne kövessenek minket. Szerencsére egyben visszaérünk a hotelhez. Én elnyúlok az ágyon, Will a laptopal együtt mellém ül. Egy ideig csendben figyelem mit csinál.
-Will…- Fel ülök és a szemeibe nézek. – Lehetséges hogy a véred miatt láttam az emlékeidet?
- Hogy mi? – Néz rám döbbenten. – Mit láttál?
- Azt amikor az a nő meg harapott. – Motyogom halkan és lehajtom a fejem. Jó pár pillanatig csendben ülünk, aztán felemeli az arcom.
- Vannak erős kötelékek vámpírok között, amik létre hozhatnak ilyent. De akkor is fura. Mikor én ittam belőled még ember voltál. – Végig simít az arcomon mire elpirulok és hozzá bújok, a mellkasába fúrom az arcomat. Félek, ha a főnököm megtudja, hogy vámpír lettem…ki tudja mit művelne velem.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2014. 07. 24. 20:17:44
|
| Vadmacska | 2014. 05. 09. 19:06:58 | #29909 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: Vámpíromnak
- Bocsánatot kérek… és sajnálom, amit tettem… - Dörmögi rekedtes hangon, még a tekintetét is elfordítja.
- Mióta ittál utoljára vért, William? – Szegezem neki kicsit mérgesen a kérdést. Erre csak felmorran és megrázza a fejét. Nem értem miért ilyen, vámpír szüksége van a vére.
- Épp elég ideje, hogy láthasd milyen, ha egy vámpír bekattan egy kis vér láttán is. – Szinte suttog, gondolom nem akar megijeszteni.
- Miért nem szóltál, hogy vérre van szükséged, te barom? – Közelebb lépek hozzá, miért nem veszi észre hogy aggódok érte. Most már egy csapat vagyunk, szólnia kell, ha gond van.
- Mert nem akartam, hogy tud, milyen szörnyeteg lakozik bennem… és erre mégis megláthattad tegnap… - Lép egyet hátrébb. Legszívesebben pofon vágnám hogy térjen már észhez.
- Az ég szerelmére! Hisz vámpír vagy… vérre van szükséged, nem pedig arra, hogy megvond magadtól… - Kiáltom rá kicsit hangosabban, de a végére elcsuklik a hangom. Magam sem tudom, miért reagálok így rá.
- Nem akartam megvonni magamtól… Csak nem akartam, hogy lásd a vérengzésem. – Néz rám és lassan oda lép elém, gyengéden megérinti a harapás nyomát. A szívem mélyén tudom miért viselkedek így, csak nem akarom magamnak bevallani. Beleszerettem, fogalmam sincs hogyan de beleszeretem.
Könnyek szöknek a szemembe, és ezt ő is látja mikor felnézek rá. Próbálom letörölni de megelőz. Egy darabig így bámulunk egymásra, és nem szólalunk meg. Lassan leszedi a sebtapaszt, az hogy felszisszen nem igazán tetszik.
- Ez kibaszottul ronda… ezért nem akartam, hogy a közelembe légy. – Lehajol hozzám, érzem a légzését a bőrömön. Megrémülök. – Csak begyógyítom. – Suttogja és megnyalja a sebem.
Elhúzódik, a sebhez érek, de már csak a sima bőrt érzem.
- Köszönöm, hogy begyógyítottad… és a fene essen beléd… aggódni se lehet érted? – Nézek fel rá, ismét könnyes lesz a szemem. Istenem ennyire bele habarodtam volna? Ő csak egy nagyot sóhajt.
- De lehet értem aggódni… de általában inkább én miattad aggódom… Sok vért vettem el tőled.
- Megállítottalak, nem? – Nézek rá, karjaimat a melleim alatt összefonom, válaszul csak bólint. – Hoztam neked vért, hogy ne történjen meg még egyszer ilyen, hogy elveszítsd a fejed. – Bökök a zacskók felé.
- Köszönöm… bár én a helyedben, magamba egy karót szúrtam volna a szívembe… Hisz az életedre törtem… megölhettelek volna… - Néz rám, lehuppan a földre. Szenved, látszik rajta hogy mardossa a bűntudat.
- Nem tudok rád haragudni, értsd már meg! – Kiabálok rá, sírástól remegő hangon. Elég sétálok és leguggolok vele szembe.
- Miért nem tudsz? – Kérdezem komoran.
- Erre nem kapod még meg a választ… Nem haragszom rád, és kész… - Nem, nem mondtatom, most el neki mit érzek iránta, csak olaj lenne a tűzre. Nem, majd ha eljön az ideje, akkor megtudja. Megérintem a vállát, de még mindig remegek a visszatartott sírástól. Kimerült is vagyok, hisz nem sokat aludtam az éjszaka. Az ágyhoz sétálok és befészkelem maga.
Figyelem ahogy Will felkell a zacskókat a hűtőbe teszi. Aztán a kanapé felé veszi az irányt, leveszi a pólóját. Érzem, hogy elpirulok, néhány halványabb heg húzódik végig a hátán. Kíváncsi vagyok mikor szerezte őket. Egy boxert vesz elő, aztán mintha csak megérezni hogy nézem, rám pillant. Rögtön a párnába temetem az arcom. Hallom még hogy a fürdőbe megy, aztán lassan elnyom az állom.
Másnap kora délután ébredek fel, álmosan ülök fel. Hmmm kávé és fánk illatot érzek. Nyújtozkodók egyet majd körbe pillantok. William azt asztalnál ül és a gépemen keresgél valamit. Ohh é igen ott a kávé és a fánk is. Kimászok az ágyból és leülök mellé.
- Mit keresel? – Nézek rá.
- Valami támpontot hogy hogyan legyen tovább…- Rám néz. – Hoztam neked kávét meg fánkot. Nem tudtam melyiket szereted szóval több fajta. – Elmosolyodom, a szemei még mindig sötét színűek de a hangja már a régi. Belekortyolok a kávéba, pont olyan ahogy szeretem. Az egyik fánkot elmajszolom.
- Hmmm honnan találtad ki hogy a fánk a kedvencem? – Nézek rá kérdőn. – Ja gondolom a fánk receptek a gépen.
- Nos igen az ilyen infók sok minden elárulnak. – Mintha halványan elmosolyodna. – Jenna tényleg sajnálom ami történt…
- Will ezt megbeszéltük… Nem haragszok. Csak kérlek, legközelebb szólj. Egy csapat vagyunk, vigyáznunk kell egymásra. – Mondom közben ránézek, mintha kicsit meglepődött volna.
- Fura egy nőszemély vagy te…- Vakarja meg a fejét. – Nos mit szólnál ha elmennénk Velencébe. Karnevál lesz, amíg nem okoskodunk, ki valamit legalább egy kicsit lazítunk. – Felcsillannak a szemeim.
- Menjünk! – Mosolygok, megiszom a maradék kávémat és a fánkokat is majd elrobogok a fürdőbe átöltözni. Egy laza farmert és egy világosabb felsőt kapok magamra. Kisétálok, addigra a fiú is elkészült. Bezárkózunk magunk mögött majd elindulunk a vasútállomás felé. Van egy vonat ami egyenesen Velencébe megy. Megveszem a jegyeket majd felszállunk a vonatra.
- Na ne fészkelődj már, komolyan kis izgága vagy.
- Ne haragudj, csak soha nem voltam még Velencébe. Mindig is látni szeretem volna. – Mosolyodom el. William a zsebébe nyúl majd egy mobilt nyújt felém. Kérdőn elveszem. – Ez az amit vettél?
- Igen, benne van a számom. Ha bármi gond van el tudsz érni – Bólintok majd elteszem. Hamar megérkezünk, az állomásról gyalog indulunk el. Nagyon sokan vannak, az egész város ki van díszítve. Lassan sétálgatunk, nem siettünk hiszen az egész nap a miénk. Jó pár órát sétálgatással töltünk, majd beülünk egy pizzériába. Egy pizzát rendelünk, nem kell sokat várni és már ki is hozzák. Mennyei az illata.
- Szoktál emberi kaját is enni vagy csak vért iszol? – Kérdezem halkan amikor a pincér távozik.
- Hmmm…néha de nem igazán használ. A vámpírok a vérrel laknak jól. – Elfelezem a pizzát és a felét neki adom. – De…
- Ne vitatkozz hanem edd meg. – Mosolygok majd beleharapok az enyémbe. Hmm mennyei, ilyen finomat még nem ettem. Lassan megeszem a részem, látom, hogy a fiú is eszi. A világ leg hülyébb embere vagyok, hogy pont egy vámpírba szeretem bele. Lassan megeszem a pizzát, közben az embereket figyelem. Willre nézek ő is azért megette a maga részét, halványan elmosolyodok. Fizetünk aztán csak úgy sétálgatunk.
- Hogyan lettél vámpír? – Kérdezem meg tőle amikor az egyik kis utcácskába sétálunk.
- Leakartam, vadászni egy vámpírt, de sarokba szorított és én húztam a rövidebbet. –Feleli komoran. Egy kis ideig némán ballagunk, ki érünk egy kis térre amikor Williem megtorpan és maga mögé húz. Kérdőn nézek rá de aztán megpillantom azokat az alakokat akik el állják az utat. A szemeik vörösen izzanak, ők is vámpírok. Arra sandítok amerről jöttünk, hát a menekülő út is el van zárva. A következő pillanatban az összes vámpír ránk támad engem lefognak, Will küzd még de sajnos őt is legyűrik. A sötétből egy női alak lép ki.
- Nocsak Williem mikkor is találkoztunk utoljára? – Látom, hogy a fiú arca teljesen megfeszül. – Hmm hány éve is már annak a napnak? – A nő lassan közelebb sétál hozzánk. Magas, karcsú hosszú fekete haja kiemeli szürke szemeit.
- Te…mi a frászt akarsz? – Kiáltja dühösen Will. A szemei egy pillanat alatt sötété válnak, mitől akadt ki ennyire. A nőre pillantok aztán bevillan. Ő az a vámpír aki megharapta.
- Csak egy kicsit szórakozni…- Mosolyog gonoszan, az egyik fogva tartom a hajamnál fogva hátra rántja a fejemet. A következő pillanatban már csak a fájdalmat érzem a nyakamon. Mintha Will kiáltana valami a nő csak gúnyosan mosolyog. A fájdalom egyre erőseb lesz, éget, az egész testemet bejárja. A két vámpír elenged, erőtlenül a földre zuhanok. Az égő érzés egyre erőseb, elsötétül minden és elvesztem az eszméletemet.
|
| Vadmacska | 2014. 02. 04. 11:10:08 | #29247 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: Williamnek
Próbálok valami utca nevet keresni, hogy egyáltalán rá jöjjek hol vagyok. A zsebembe valami rezgést érzek, a telefon kijelzőjére nézek, egy ismeretlen szám.
- Az ég szerelmére! – William kiált bele a telefonba. – Miért nem vetted fel a telefont elsőre? – Egy pillanat alatt felkapom a vizet.
- Ne kiabáljál velem! Te nem jöttél, én meg eljöttem megkeresni téged! – Mondom elégé dühösen a telefonba, komolyan eljövök megkeresni és még ő kezd el velem kiabálni. – A telefonom meg le volt némítva, azért nem vettem fel! De honnan tudod a számom, egyébként?
- Az most nem fontos! Merre vagy? – Sóhajt egyet, már nem mérges legalábbis remélem.
- De érdekel! Amúgy meg az egyik téren vagyok. Most indulok vissza a hotel fele. – Indulok el arra amerről jöttem. Azt már el se merem neki mondani hogy eltévedtem.
- Várj meg ott, ne mozdulj… Veszélyes egyedül egy vad idegen országban. – Dörmögi, akaratlanul is elmosolyodom ahogy magam elé képzelem a morcos arcát, közben tovább sétálok – Ne tedd le a telefont, míg oda nem érek. Szeretném tudni, hogy minden rendben.
- Nem vagyok gyerek, hogy megmond, mit tegyek! – Emelem fel a hangomat dühösen, komolyan meg akarja mondani mit csináljak.
- Létszíves maradj ott! – Próbál kicsit kedvesebb hangnemet megütni.
- Rendben! De ezért a parancsolgatásért még kapsz! – Fenyegetem meg de végül megállok. .
- Megegyeztünk! – Hallom a lépteit hogy sietősebbre veszi. Valami zajt hallok, idegesen nézek az egyik utca felé. Feszülten figyelek, mintha lépéseket is hallanék. – Mit látsz a téren, Jenna? – Összerezzenek ahogy meghalom William hangját a telefon túl oldalán.
- Sötétséget… és valami neszt hallok… - Kicsit megijedek, és elkezdek az ellenkező irányba sétálni.
- Jenna maradj ott, vagy menj egy közeli kávézóhoz. – A lépéseket közelebbről hallom, idegesen nézek körbe majd megpillantok egy kávézót.
- Jó… Beülök valahova… - Suttogom a telefonba, és sietős léptekkel a kávézó felé veszem az irányt. Bemegyek és leülök az egyik bokszba, ideges vagyok, nem szabadna hogy ilyen hamar ránk találjanak.
- Jenna, s kávézóban vagy?
- Igen, a kávézóban vagyok…
- Rendben, mi a kávézó neve? – Kérdezi, nagyon remélem hogy kint van.
- Caffee Drink… Miért? Itt vagy? – Kérdezem, picit megkönnyebbülök, és hálás is vagyok amiért ide jött értem. .
- Igen itt vagyok. Gyere ki, és menjünk vissza a hotelbe. – Leteszem a telefont, felkelek és az ajtó felé indulok, kilépek azonnal megpillantom és oda siettek hozzá. Szúrósan néz rám, mire kicsit összébb húzom magam.
- Haragszol rám? – Kérdezem meg, mire csak egy mérges fújtatással válaszol.
- Majd megbeszéljük. – Feleli komoran, megfogja a kezemet és a hotel felé kezd húzni. Egész úton nem szól hozzám, tényleg mérges lehet.
- Komolyan nem értem mit füstölögsz…aggódtam érted, ezért mentem utánad. – Le akarok ülni de megfogja a karomat, értetlenül nézek rá. Nem mond semmit a zsebembe nyúl és elveszi a telefonomat. – Hééé mit csinálsz? – Mielőtt kikaphatnám a kezéből már apró darabokra tőri. – Te megvesztél, mi a frászért kellet összetörnöd? – Kiakadva nézek rá.
- Egy, nem kellet volna kitenned a lábadat a szódából, mégis mit csináltál volna ha elkapnak? – Morran rám mérgesen. – A telefonodban meg nyomkövető volt. Vettem helyette másikat.
- De akkor sem kéne ennyire kiakadnod, miért nem érted meg hogy aggódtam? – Kiáltok rá mérgesen.
- Tudok magamra vigyázni ha nem tűnt volna fel! – Most már ő is felemeli a hangját, elönt a düh.
- Jó akkor vigyáz magadra…- Vettem oda mérgesen és az ajtó felé veszem az irányt de egy pillanat alatt elállja az utamat. – Állj félre! – Kiáltok rá dühösen.
- Nem mész ki! – A szemei feketére váltanak, egy két lépést hátrálok majd a fürdőbe zárkózók be. Jó pár percig csak az ajtónak dőlve állok, tudom hogy simán képes betörni az ajtót. Mikor pár kicsit megnyugszok levetkőzők és a zuhany alá állok, a víz jól esik, segít megnyugodni. Kopogást halok, elzárom a vizet, magam köré csavarok egy törölközőt. Ahogy fordulok a mosdókagyló széléről lesodrok egy kis üvegcse parfümöt. Csodás már csak ez hiányzott, össze kapkodom a szilánkokat, de amilyen ügyes vagyok sikerül megvágnom magam. William újra kopog, felsóhajtok és kinyitom.
- Mi történt? – Biztos nem ezt akarta kérdezni, de meglátja a szilánkokat a kezemben.
- Összetörtem egy üveg parfümöt…- Motyogom, kislisszolok mellette és a kukába dobom a darabkákat, majd keresgélni kezdek valamit a tenyeremre mert még mindig vérzik. Hirtelen William kezeit érzem a derekamon. Maga felé pördít majd ledönt az ágyra, kicsit riadtan nézek fel rá, szemei ében feketék.
- William…mi….mit csinálsz? – A tenyeremről lenyalja a vért, érzem ahogy orrával súrolja az arcomat majd a nyakamat. Teljesen megdermedek, mozdulni sem tudok. Mégis mit akar, mi ütött belé. A kulcscsontomnál egy csókot lehel a bőrömre, egyre szaporában szedem a levegőt. A fogával egy kis helyen felsérti a bőrömet, érzem ahogy a meleg vér lefolyik a mellkasomig. William elkezd inni belőlem, mély levegőt veszek, próbálok megnyugodni. Hosszú percekig hagyom, had igyon, de mikor már kezdem érezni hogy szédülök el akarom tolni magamtól.
- William kérlek hagyd abba…- Mivel nem tágít, kénytelen vagyok más eszközökhöz folyamodni. A mellettünk lévő kis szekrényről elérek egy vázát és akármennyire is fáj leütöm vele. A váza egyben marad de a fiú elveszti az eszméletét. Lelököm magamról és fel ülök. Elgondolkodva nézek rá, mikor az arcomon volt sem akkor nem kattant be ennyire. Vajon mikor ihatott utoljára, talán ezért volt ilyen. Akármennyire is rám ijesztet nem tudok rá haragudni. Betakarom majd vissza sétálok a fürdőbe, egy sebtapaszt teszek a sebre, felöltözök. Idefele jövet láttam egy kórházat, talán onnan tudok pár tasak vért szerezni. Halkan kisétálok a szobából, elhagyom a szállodát majd egyből a kórhát fele megyek. Szerencsére hamar megtalálom, könnyen be is juttok, egy betegnek adom ki magam, aztán mikor egyedül maradok felveszem az egyik doktornő alakját akit láttam és megkeresem hol tárolják a vér tasakokat. Pár darabot elteszek és sietve távozok. Szerencsére senki nem vesz észre, így könnyen kijuttok az épületből. Vissza megyek a hotelbe, kinyitom a szoba ajtót, William magához tért és komoran áll az ablaknál. Nem mondok semmit csak be megyek, a vér tasakokat leteszem az asztalra.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2014. 02. 04. 11:11:40
|
| Vadmacska | 2013. 12. 17. 17:54:58 | #28577 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: William Othen
- Mondtam, kis nézeteltérés volt köztem, és pár bunkó faszkalap között. – Pimaszul vigyorog, lehajol az arcomhoz mire kissé megdermedek. Mit akarhat ez a perverz alak. – Szóval mibe is keveredtél?
- Semmibe… Csak rám támadtak. – A szemeibe nézek, teljesen megbabonáz a kékes-zöld örvény, olyan mintha a lelkembe látna vele.
- Csak úgy nem támadnak rá senkire se. – Közelebb hajol hozzám, legnagyobb megdöbbenésemre végignyalja a sebemet. Lendül a kezem és pár pillanat múlva már egy pofon kis gazdája lesz.
- Mit művelsz? – Teljesen kiakadok, hozzáérek az arcomhoz. A seb teljesen eltűnt, döbbenten nézzek rá, érzem, hogy elpirulok így elfordulok. Komolyan, hogy lehet ilyen perverz alak valaki.
- Csak meggyógyítottam a sebed… Te is segítettél a sebeimet leápolni, most visszaadtam, így kvittek vagyunk. – Megérinti a vállamat, de nem akarok felé fordulni.
- Emberi gyógymóddal is lehet… Nem így, hogy lenyalod a sebem… Ez kissé perverz… - Morgolódok mérgesen, elégé zavarban érzem magam tőle. William gyengéden maga felé fordít.
- Ez így hatásosabb, és heg se marad. – Vigyorog pimaszul.
- Mit izgat pár heg? A munkával jár. – Felelem komoran.
- De ez nem a munkád része volt, vagy igen? – Látszik rajta, hogy valamin töri a fejét, bármi is az engem hagyjon ki belőle.
- Nem… - Hátrébb megyek tőle pár lépést. – Inkább azon törd a fejed, hogy miért támadtak rád, és rám is…
- Azt teszem, de sehogy se jövök rá… - Járkálni kezd fel-alá a szobában. Végig figyelem, kár, hogy a másik cégnél dolgozik… – Meséltél valakinek arról, hogy velem találkoztál a küldetésed során, és hogy tegnap este együtt iszogattunk? – Meg lep a kérdése, nem értem ez miért érdekli.
- Már hogyne mondtam volna, hogy belekontárkodtál a dolgomba, jelentenem kellett. – Szúrósan nézek rá, azért a húzásáért még mindig haragszom.
- Én is a munkám végeztem…- Válaszolja komoran. Rájöhetett valamire, mert megváltozik az arckifejezése.
- Miért nézel úgy, mintha most tudatosodott volna benned valami? – Nézek rá felvont szemöldökkel.
- Mert pontosan ez történt. Mivel én is meséltem a főnökömnek arról, hogy egy másik bérgyilkosba ütköztem. Ma reggel azt kaptam tőle, hogy egy ideig nem lesz munkám, és élvezzem a szabadságot. Nagybetűkkel kiemelve, hogy csak, ha fontos problémám van, akkor keressem. – Kizárt, ez nem lehetséges. Nem dobnának csak úgy el, nem ezt nem hiszem el. William keze ökölbe szorul, elég mérgesnek tűnik.
- Ezek szerint azt akarod mondani, hogy a két ügynökség egymás ellen akar ugrasztani minket? – Elkerekedik a szemem, mire csak egyszerűen bólint.
Leülök az ágy szélére és elkezdek gondolkodni. Ha kiderül, hogy mind a ketten élünk még más ügynököket fognak küldeni. Áhhh ez ilye nem jó…nem szeretném, ha bármelyikünk is meghaljon. Ha pedig össze fogunk még nagyobb bajba kerülünk.
- Össze kell fognunk. – Szólal meg még végül, értetlenül nézek rá.
- Úgy érted te, és én? Álljunk szembe a munkaadóinkkal, hogy aztán kinyírjuk őket? – Pislogok párat, de végül is elkezdem mérlegelni a helyzetet.
- Igen, úgy! Jobb, ha hamar döntesz, mivel hamarosan új embereket, és nem embereket küldenek utánunk, hogy kiiktassanak minket. Ha meg megtudják, hogy még jóban is vagyunk, még rosszabb lehet a helyzet. – Igaza van, bárki láthatott minket a bárban, csak idők kérdése és máris a nyomunkban lesznek.
- Rendben van! De utána külön válnak útjaink. Ha tényleg úgy van, ahogy te azt állítod, akkor más esélyünk nincs. – Felállok, a szekrényhez lépek és elkezdem kipakolni a fegyvereimet.
- Ahogy akarod. – Vissza fordul, én tovább pakolok, a fegyvereimet hamar össze szedem majd a ruháimat kezdem bedobálni a bőröndömbe. Az agyam kattog, miért alakultak így a dolgok. Emily szerint már máskor is voltak össze tűzések a két cég között de ez most más. Felsóhajtok, remélem hogy csak véletlen egybe esés, és nem tervezték meg előre a dolgokat. Bár ezek után nem lepődnék meg semmin. William végül felém fordul.
- Csak a szükséges ruhákat hozd.
- Ezek mind szükségesek. – Magyarázom majd oda lépek mellé. – Kész vagyok!
- Rendben, akkor még az én cuccaimat kell összeszedni, és indulunk.
William az ajtóhoz lép, kiles. Szerencsére tiszta a terep, sietve elkezd kitessékelni mire harapósan nézek rá. Meg se várja, hogy kiosszam, csak lefelé vezet, a hátsó lépcsőn távozunk így elkerüljük a tömeget. Elő veszi a telefonját, valamit megnéz rajta, a következő pillanatban darabokra zúza a markába. Lepetten pislogok, ez meg miért csinálta, jobb lesz ha nem haragítom magamra. Kis kerülő utakon megyünk abba a szállodába ahol ő lakik. Itt is a hátsó ajtót használjuk, szerencsére nem találkozunk senkivel, felsietünk az emeletre majd az ajtó ellőtt meg áll. Mikor kinyílik az arca megfeszül, a szobát teljesen felforgatták. Körbe nézünk de sehol senki, biztos elvitték amit akartak.
- Elvittek valamit? – Fordulok William felé, keresgél a szétszórt ruhák és papírok között.
- El…a gépemet… - Ököllel belevág a falba, de olyan erővel hogy egy kisebb horpadás marad utána. – Egy csomó adat volt rajta…- A szemei csak villognak a dühtől, kicsit hátrább lépek. Jó pár percig nem szól semmit, addig az ajtót figyelem, végül elkezdi össze szedni a ruháit, párat behajít a bőröndjébe, szerencsére a fegyvereit nem vitték el, így azokat is el pakolja. – Jobb ha megyünk…- Némán bólintok, kinyitom az ajtót kilesek de sehol senki. Ugyan arra távozunk amerről jöttünk, fogunk egy taxit William utasítására a reptérre visz minket. Olyan 30-40 perc alatt érünk oda, besétálunk.
- Van bank kártyád?
- Hmmm? – Nézek rá kérdőn. –Igen de miért érdekel?
- Add oda. – Értetlenül nézek rá, de inkább oda adom neki, nem akarom magamra haragítani. Elmegy megvenni a jegyünket, idegesen nézek körbe. Remélem nem fognak minket kiszúrni. Vajon mit forgat William a fejében, ha bankkártyáról veszi a jegyet, azt le tudják nyomozni se perc alatt. Ezt neki is kéne tudnia. A fiú visszasétál, kezembe nyomja a bakkártyát és egy jegyet.
- Így lefognak minket nyomozni…- Nézek rá.
- Tudom, ezt a kettőt kézpénzzel fizetem, kettőt pedig a kártyáddal ami teljesen máshova szól. – Elvigyorodik. – Egy ideig kereshetnek minket.
- Lökött vagy…- Mosolyodom el, a jegyre nézek. – Olaszország? Minek megyünk oda?
- Majd elmondom de most menjünk, mert lekéssük a gépet.
Fél óra múlva már a gépen ülünk, az ablak melletti helyet lestoppolom. Befészkelem magamat, soha nem repültem még így kicsit izgatott vagyok. Mivel az éjszaka folyamán nem aludtam valami sokat így lassacskán elnyom az állom. Ez az egyetlen hátránya annak hogy alakváltó vagyok, sokkal többet kell aludnom mint egy normális embernek. Jó pár órát alszok, a fiú vállának dőlve ébredek. Elpirulok és álmosan elhúzódók tőle.
- Sajnálom nem akartam neked dőlni. – Motyogom kicsit kómásan.
- Hogyan tudsz ennyit aludni? Komolyan egy normális ember nem alszik ilyen sokat. – Pimaszul elmosolyodok.
- Egy szóval sem mondtam, hogy normális ember vagyok.
- Elárulod, hogy mi vagy? - Néz rám kérdőn.
- Csak akkor ha te is megmondod mi vagy. – Pimaszul nézek rá.
- Hmmm…Rendben van, én vámpír vagyok. – Kicsit lepetten nézek rá, végül is megmagyaráz azt, ami a gyárban történt. – Nos és te?
- Alakváltó vagyok…Ezért is alszok olyan sokat, amikor alakot váltok rengetek energiát elhasználok. – Magyarázom neki. –Most már elárulod mért megyünk Olaszországba? Vannak ott ismerőseid vagy mi?
- Valami olyasmi…Van egy alak aki évekkel ezelőtt kilépet a cégből. Olaszországban telepedet le és most kereskedő, de szerintem tud néhány infóval szolgálni. Egy darabig ott nem találnak ránk.
- Hmmm majd kitaláljuk hogyan legyen. – Ásítok egyet mire elneveti magát. – Ne neves ki, tudod milyen rossz ez. – Persze csak pimaszul vigyorog, egész rendes ahhoz képest, hogy vámpír. Az út hátra levő részében beszélgetünk, elmesél magáról ezt-azt. Én is elmondok magamról egy két dolgot, normális srácnak tűnik. Jó pár órába telik mire megérkezünk Olaszországba. Padovában szállunk le és egy olcsó kis hotelben szállunk meg. Csak egy szabad szobájuk van így azt vesszük ki, felmegyünk a szobába és lepakolunk. A kanapéra fészkelem be magamat.
- Hé ott az ágy, ha akarsz aludj ott. – Néz rám közben leül mellém.
- Nem alszok veled egy ágyba, egy perverz alak vagy…- Sunyin elmosolyodik, nem tetszik, hogy így néz. – Ne néz már így…- Kellek fel, és az ablakhoz sétálok.
- Jól van ahogy gondolod, elmegyek körbe nézni, ne engedj be senkit. – Mire megfordulok már csukódik is mögötte az ajtó. Elmegyek lezuhanyozom és hajat mosok, miután felöltöztem befészkelem magam a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Lassan eltelik egy óra majd még egy de William sehol sincsen. Aggódva kellek fel, magamra kapok valami meleg cuccot és elindulok megkeresni. A telefonját is összetörte így még felhívni sem tudom. Idegesen járkálok az utcákon, vajon merre lehet. Egy téren bukkanok ki, ilyen késő este nincsen már senki kint.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2013. 12. 17. 17:58:21
|
| Vadmacska | 2013. 09. 30. 19:56:53 | #27491 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: Williamnek~risamisa666
Egyenesen rám mered, a mellettem álló férfi halkan morog. Oda kapom a tekintetemet, értetlenül nézek rá. Elindul a gyilkos felé.
- Maradj ott, ahol vagy kislány! – Vicsorog hátra.
- Nem vagyok kislány! – Kiáltok mérgesen rá. – És nem te mondod meg, hogy mit tegyek és mit ne!
- Oh, majd a saját kis világodba legyél bérgyilkos. De az én világomba, én diktálok! – Hátrapillant a válla fele, szemei vörösen izzanak, szeme fehérje pedig lassan feketévé válik. Riadtan nézek rá, reflexből hátrálok két lépést. Nem ember… Mi a jó franc? A két férfi egymásra támad. Egy ideig harcolnak, elő húzom a 9 mm-es pisztolyomat. Ha sikerül megsebesítenem akkor már nyert ügyem van. Elsütőm a pisztoly, nem találja el a fickót, helyette engem vesz célba. Rohanni kezdek, hallom a lépteit magam mögött. Az egyik sarkon befordulok, dulakodást hallok magam mögül.
- Kár volt, a csajt követned! – Pont akkor tép le a fejét amikor elő merészkedek. Egy pillanat alatt elönt a düh. Ez az én melóm volt erre keresztbe tesz nekem.
- Te meg mi a francokat képzelsz? – Ripakodok rá mérgesen.
- Mondjuk megmentettem a formás hátsódat! – Feláll a férfi teste mállani kezd. – Ahogy látod, nem épp ember volt ez a féreg. – Ryd-ból nem maradt más csak egy kupac hamu.
- Ki mondta, hogy nem bírok el vele? – Oda sétálok elé és egyenesen a szemeibe nézek.
- Nem mondta senki, csak a munkámat végeztem! – Megfogja az államat és lehajol hozzám. – Jobb lesz, ha vigyázol a kis szádra, mert az ilyeneket hamar móresre tanítják. – Elenged majd megfordul és elindul. Komolyan kinek képzeli magát ez az alak.
- Egy hozzám ne merj nyúlni még egyszer, kettő meg tudom védeni magam. Három én is a munkámat végzem, ha az utamba állsz, kinyírlak! – Ordítom, utána mire megáll és felém fordul.
- Hm… Igazán? Meg tudnád védeni magad? – Vigyorodik elé és el elindul felém.
- Ne gyere közelebb! – Megpróbálok hátrálni de neki ütközök a falnak. Riadtan nézek fel rá.
- Na most mi lesz? – Két kezével elzárja a menekülés útját, lehajol egészen az arcomig. A szemei teljesen megbabonáznak, mintha bele látna a lelkembe. – Hajrá! Védd meg magad! – Tágra nyílt szemekkel nézek rá, mire csak elneveti magát.
- Engedj el! – El akarom taszítani magamtól, de nem enged el.
- Hm… Hadd, gondolkodjam! – Vigyorog. – Most elengedlek, de ha még egyszer az utamba állsz, nem leszek kíméletes!
- Tőlem se várj könyörületet… - Kimászok a karja alatt és elszaladok.
Kirohanok az épületből, a motelig meg sem állok. Felsietek a szobámba bezárom az ajtót, remegve dőlök az ágyra. Miért… Miért riadtam meg ennyire? Felhívom, Emilyt elmondom neki mi történt és hogy az a barom mit csinált. Kicsit még beszélgetünk, megígérte, hogy utána néz ki lehet az a másik bérgyilkos. Visszadőlők az ágyra elnyom az álom. Hajnalban a telefonom csipogására ébredek. Álmosan megnézem, Emily írt, küldött egy e-mailt. Magam elé veszem a gépet, megnézem a leveleimet. Ott van a srác adatlapja. Szóval William a neve… Hmmm kár hogy a másik cégnél dolgozik. Elmegyek a fürdőbe lezuhanyozók, magamra kapok egy fekete újatlan felsőt meg egy laza farmert majd elindulok a városba. Elégé éhes vagyok így betérek egy kávézóba. Veszek egy kávét megy egy lekváros fánkot. Lassan megeszem, a kávét is eliszogatom. Itt maradok még pár napot aztán majd meglátjuk merre kell mennem.
Egész nap sétálgatok, ebédtájban egy olcsó éterembe ülök be. Kirakatokat nézegetek, egy boltba be is megyek, veszek magamnak ezt-azt. Ahogy sötétedik, többen jönnek ki az utcákra, párocskák andalognak kézen fogva, fiatalok ücsörögnek egy padon és iszogatnak. Mások valamelyik bárba térnek be. Úgy tűnik itt ilyenkor indul be az élet. Egy bárt pillantok meg „Dark Angel Bar”, egész találó név. Belépek, itt is nyüzsög az élet, a pulthoz sétálok és kérek egy italt. A pultos sráccal kezdek beszélgetni. Két nagydarab fickó sétál oda.
- Egy ilyen kis szépség mit csinál ilyenkor egyedül? – Felvonom a szemöldökömet.
- Nem szorulok pátyolgatásra. – Erre csak elröhögik magukat.
- Milyen kis harcias…Gyere igyál velünk! – Fogja meg az egyik a karomat, és az egyik asztal felé kezdene húzni.
- Hagyjatok békén, semmi kedvem két kotta részeg ősbunkóval tölteni az estémet. –Hátulról átkarol valaki.
- Sajnálom kicsim, hogy késtem. Remélem nincs semmi gond…- Ez a hang, felnézek. William áll mögöttem, titokban örülök neki hogy felbukkant. A fickó elengedi a karomat, a társával odébb állnak, de minket figyelnek.
- Köszönöm…- Mosolyodom el, felé fordulok, kicsit szorosabban húz magához.
- Gyere üljünk le valahova. – Az egyik sarokban lévő asztalhoz sétálunk. – Mindig ennyire felelőtlen vagy? – Néz rám mikor már leöltünk.
- Általában…És te azt mondtad, hogy nem kegyelmezel ha a szemed elé kerülök. – Vigyorgok rá pimaszul, mire elmosolyodik. – Vagy csak a munkára vonatkozik?
- Pimasz egy fruska vagy te…Tudod mit, ma tegyük félre a munkát és csak érezzük jól magunkat. – Mosolyogva bólintók, a este további részében jól érezzük magunkat. Kicsit iszogatunk, beszélgetünk. Olyan éjjel 2 óra körül indulunk el, egészen a motelig kísér. Elbúcsúzunk majd fel sétálok. Egész rendes srác, de kockázatos lenne vele járni. Ki tudja, mit tenne a főnököm ha meg tudná. A fürdőbe megyek, levetkőzök, beállok a zuhany kabinba. Jól esik a meleg víz, hamar lezuhanyozom, magamra kapom a kinyúlt pólót és elnyúlok az ágyon. Egy kis ideig még nézek tv-t majd elnyom az álom.
Dörömbölésre ébredek fel, álmosan az órára nézek, reggel hét óra. Mégis ki a frász az ilyenkor. Kikecmergek az ágyból és kinyitom az ajtót.
- Eresz be! – William áll ott elég komor képel. Mi a francot keres ez itt? Rá nézek, majd egy vágást pillantok meg az oldalán. Felsóhajtok, majd félre állok, ő besiet, az ajtót bezárom mögötte. Most hogy végig nézek rajta elég ramaty állapotban van, a fölsője több helyen elszakadt, és több kisebb seb is van rajta. Kint lett volna egész éjszaka…
- A sebet be tudom kötni valamivel? – A kezébe nyomok egy kis elsősegély dobozt amit mindig magam hordok, majd a fürdő felé bökök.
- Mi történt? – Kérdezem tőle mikor már bent van. – Összevertek vagy mi?
- Nem…csak egy kis nézet eltérés történt. – Lép ki, elmosolyodom ahogy végig nézek rajta.
- Beáztatom a fölsődet, hátha kijön belőle a vér. – Be megyek a fürdőbe, beáztatom a fölsőjét. Mi történhetett vele? Ki megyek, elmosolyodom, William eldőlt a kanapén és elaludt, ennyire fáradt lenne. Nincs szívem kidobni, betakarom, hagyom had pihenje ki magát. Elő kaparok magamnak valami ruhát, a fürdőben átöltözök. Kisétálok a szobából, kívülről bezárom, el akarok beszélgetni a sráccal és nem szeretném, ha lelépne. Lesétálok az egyik boltba vesszek mindkettőnknek reggelit. Egy másik kis utcán indulok el visszafelé, valami zörgést halok magam mögött. Megpördülök, egy kés repül felém, félre hajolok, de így is végig szántja az arcomat. Komoran nézek körbe, egy férfi lép elő. Nem ismerős az arca, ki a frász lehet ez? A férfi elindul felém.
- Ki maga? – Nem jó, nagyon nem jó. Nincs nálam fegyver, a férfi nem mond semmit csak gonoszul elmosolyodik, majd támadásba lendül. Félre ugrok és rohanni kezdek. Ha sikerül eljutnom a motelig akkor nyert ügyem van. Rohanok tovább már látom az épületet, átszaladok az úttesten nem foglalkozok a kocsikkal. Az épületben egy pillanatra megállok és hátra pillantok, még mindig követ. A szobába siettek, amilyen gyorsan tudom bezárom magam mögött az ajtót. Ellépek az ajtótól feszülten figyelek, hirtelen megragadja valaki a karomat. A számra teszi a kezét hogy ne sikítsak. Williamről teljesen megfeledkeztem.
- Csss nyugodj meg...- Súgja, ránézek de nem tudok semmit leolvasni az arcáról. Lépések szűrödnek a folyosóról, az ajtóra pillantok. Valaki megáll az ajtó előtt, majd tovább halad. – Mibe keveredtél mi? – William elenged végig simmit az arcomon ahol a kés megvágott.
- Miért te? Te is elég ramatyul néztél ki mikor ajtót nyitottam neked.
|
| Vadmacska | 2013. 08. 29. 23:25:07 | #27128 |
Karakter: Jenna Shesui
Megjegyzés: William Othen- risamisa666
Csörög a telefon, utálom, ha reggel felébresztenek. Kicsit nyűgösen a kijelzőre nézek, már megint a cégtől. Komolyan miért nem tudnak egy nap pihenőt adni. Felveszem a telefont.
- Tessék?
- Jó reggelt! Van egy új munkád, bejössz érte vagy küldjem át e-mailen. – A főnököm titkárnője az Emily. Rendes nő csak minid ilyen rohadt korán hív fel, ha akad valami meló.
- Küld át kérlek, ha megkapom vissza hívlak oké. –Dőlök vissza az ágyba. Lerakja, nyakig betakarózom és visszaalszok. Jó két órával később fel kellek, a laptopomat magam elé veszem és megnézem a leveleimet. Áhh Emily már el is küldte a megbízást. Tom Ryd a neve egy középkorú féri, aki több gyilkosságot elkövetett már és a rendőrök is körözik. Értem megint fel akarnak vágni a rendőröknek és ilyen szarságot sóznak a nyakamba. Visszahívom Emilyt.
- Szia… Ezek szerint meg kaptad.
- Emily nem fogok megint egy piti bűnöző után koslatni. Normális munkát kérek.
- A főnők döntött így nem én. Tudom, hogy utálod az ilyeneket, de ő azt mondta, hogy egy bérgyilkosnak az ilyent is el kell végezni. Sajnálom, ez van.
- Jól van rendben…- Sóhajtok egyet. –Ha végeztem jelentkezek. – Leteszem, a telefont majd újra a megbízás kezdem tanulmányozni. Egy északi városba kell utaznom. Csodás… Kikecmergek az ágyból előhalászom a bőröndömet, bedobálok pár ruhát, a fegyvereimet is elrakom. Összecsomagolok, gyorsan eszek egy falatot, majd elhagyom a lakásomat. A vasútállomásra megyek, megveszem a vonatjegyet. Felszállok a vonatra, majd befészkelem magam az egyik ülésre. Előveszem a laptopomat és elkezdek rajta dolgozni. Kéne valami olcsó szállodát keresni, este lesz mire oda érek, nem óhajtók akkor már keresgélni. Felpillantok, egy magas férfi közeledik felém, a másik sorban ül le. Egy-két fekete hajtincs zöldeskék szemébe lóg. Elmosolyodva visszapillantok a szállodák listájára, közben a vonat is elindul. Találok, egy olcsó kis motelt pár napra lefoglalok egy szobát, kikapcsolom a gépet és elteszem. Az ablaknak döntöm a fejemet, szememet lehunyom. Néha szívesebben hagynám a fenébe ezt a munkát. Más embernek van családja, rendes munkája és normális élete. Az én szüleim meghaltak, a főnököm talált rám bevett a cégbe és bérgyilkosnak nevelt fel.
Az út hosszú, szerencsére tudok pár órácskát aludni. Mikor megérkezik a vonat fogom a csomagomat és elindulok a motel felé. A szoba egész normális azt hittem rosszabb állapotú, lepakolok, kiveszem, a fegyvereimet majd elindulok kicsit körbe kérdezősködni. Az akta szerint a férfit egy régi gyárépületben látták utoljára így oda megyek. Az épület félig már összedől, de egy nagyobbik szárnya még áll. Nem hülye a fickó, itt könnyen el tud rejtőzni. Óvatosan megközelítem az épületet majd be megyek. Szerencsére valamennyi fény szűrődik be kintről így a fél homályban könnyebben tudok tájékozódni. Óvatosan lépkedek a törmelékek között, a földön megpillantok valami sötét foltot. Lehajolok, vér. Egy újabb áldozat vagy a fickó sérült meg. Reccsenés hallok mögülem, megpördülök de nem láttok semmit. Játszadozni akar vagy mi? Tovább megyek, egy lépcsőhöz érek, elindulok felfelé. Felérek az emeletre, sötétebb folyósora érek. Sikítás rázza meg az épületet, sietősen arra veszem az irányt. A folyosó balra fordulok, egy kisebb terembe érkezek, itt is vérnyomok vannak. Körbe járom a termet majd a közepén megállok háttal a bejáratnak. Reccsen valami, a pillanat tört része alatt a földre kerülök. Mire fel fogom mi is történt a támadom karjaimnál fogva le szorít.
- Mi a francot keresel itt kislány? – A szorítás enyhül, de nem enged el. Dühösen nézek fel rá. A zöldeskék szemek, fekete haj, a férfi a vonatról. Mi a frász keres ez itt?
- Engedj el, semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok itt… - Vágom hozzá mérgesen. A férfi nem mond semmit, elenged, de ugyan ezzel a mozdulattal kiveszi a sebemből az irataimat. Már kapok utána, ő csak könnyedén feláll, és arrébb sétál.
- No lásuk csak ki is vagy te…
- Rohadék add vissza. – Állok fel.
- Szóval bérgyilkos vagy. A céged ilyen kis csitriket is felvesz? – Odalépek és kikapom a kezéből. A folyosó felé pillantok, halk csoszogó léptek melyek egyre hangosabbak. Egy alak bontakozik ki a sötétből, örült vigyorral tekint ránk. Arcát egy mély vágás szeli ketté.
|
| Mora | 2011. 09. 15. 00:07:16 | #16678 |
Karakter: Benjamin Scanshier
Megjegyzés: (Raumnak)
- Ne beszélj vissza a tanáraidnak…
- Nem fogok, ha nem igazságtalanok.
- … ne balhézz a többi diákkal…
- Nem én szoktam kezdeni.
- … ne szegd meg a szabályokat…
- Nem szándékosan csinálom.
- … és az istenért Ben, tanulj meg nyakkendőt kötni végre!
- Hé, nem én tehetek róla, hogy nem marad úgy, ahogy én akarom! – kapom fel végre a fejemet, hisz eddig szinte csak magamban motyogtam a reagálásaimat apám nevelésére, talán csak két oldalamon ücsörgő testvéreim hallották.
- Ugyan drágám, minden rendben lesz – mosolyog rá anya apára, aki sóhajtva igyekszik teljes mértékbe az útra koncentrálni, de a visszapillantó tükörből mégis mindig rám villan a tekintete. Aggódik, és csak látszólag a család hírneve miatt, mert tudom, hogy engem is félt. Bár nem értem mit parázik, nem egy másik világba küld, csak magán suliba. Majd csak elboldogulok.
- Ben, nézd! – karolja át nyakamat hirtelen a bátyám, és szinte nővérem ölébe tolva, az ablakhoz nyom, és ő is odahajol, mit sem törődve Naomi felháborodott – és kissé talán fuldokló -, nyögésével.
Rod ösztönzésére kibámulok az ablakon, és rögtön felcsillan a szemem, ahogy megpillantom a völgyből előretörő tornyokat, a végtelen erdőt, és a mesebeli táj egyéb hozzávalóit. Rákönyökölök az elektromos ablaklehúzóra, és nagyot szippantok a betörő, friss levegőből.
- De tök jó, érezni a fenyők illatát is! – lelkendezek bőszen, mire kapok egy idegen végtagot az oldalamba.
- Remek, örülnék, ha én is levegőhöz jutnék! –morogja Naomi, miközben lendületesen visszatol minket a helyünkre. Elvigyorodom, és még Rod is követi a példámat, pedig ő azért tud viselkedni, ha akar. Bár… ezt most ő kezdte.
Amúgy se értem, miért kellett nekik is eljönni, de ragaszkodtak hozzá. Azt mondták, látni akarják a sulit, mielőtt kirúgnak belőle. Persze apa csak még stresszesebb lett ettől az eshetőségtől, és ha anya nem állítja le, gyorstalpalót tart egy angol dandy mindennapjaiból. Megint…
Most viszont, hogy mindjárt odaérünk, egy kicsit nyugodtabbnak tűnik, legalábbis képes úgy tenni, mint aki nem fog világgá szaladni, ha félregombolom az ingem. Hupsz… félregomboltam.
Gyorsan rendbe szedem magam, így alig jut időm a park megszemlélésére, míg áthajtunk rajta, de azért feltűnik, mennyire gondozott, és gyönyörű, nem úgy, mint a kerítésen túl elterülő vad erdő. A hatalmas kapu se semmi, amin behajtottunk, miután Rodnak sikerült kinyitni, és nagy büszkén visszamászott mellém.
A szökőkút a legjobb. Meg a hatalmas fák. Meg a nagy terület. Meg a…
- Kiszállás! – sóhajt fel apa, amint lefékez a kavicsokkal felszórt elülső udvaron. Lelkesen pattanok ki, és cibálom elő a táskámat a csomagtartóból, míg apa csak talál egy rosszul begombolt részt, és gyorsan helyrerakja.
- Ezt nem anyának kéne csinálni? – vigyorgok fel rá, mire enged kicsit, és szelíden elmosolyodik.
- Ő se tud rendesen begombolkozni, ezért hord pólót.
- Hé, hallom ám! – terem mellettünk az említett, és a hajamba borzol, kis híján a szívbajt hozva apára, aki éppen próbál normális külsőt kölcsönözni kusza tincseimnek.
- Hé, öreg, skubizz ide, Így kell smárolni valakivel – kiáltja hirtelen valaki, nem messze tőlünk. Kíváncsian pillantok a hang irányába, és szépen elkerekednek a szemeim, mikor egy csókolózó párt pillantok meg, akik történetesen… mindketten fiúk.
Úgy tűnik a szőke szülei nem is díjazzák igazán a dolgot, leoltják, és sietve elhajtanak, amit fiúk látszólag nem igazán könnyezik meg. Tyűha, ez se egy idegbajos srác! Jó tudni, hogy nem csak úrfik vannak itt. Habár lehet nem haverkodik, csak… khm… mást csinál, de ki tudja, talán találkozunk még.
- Hogy mik vannak! – háborog mellettem apa, míg problémájának alanya, a partnerével van elfoglalva, még egy táskát is kikap a személyzet tagjának kezéből. Apa felmorran, bár szerintem nem az uccsó tettével van gondja, inkább a stílusával, amiben előadja.
Na attól viszont kis híján kibukik, mikor a srác felénk pillant, és rám kacsint. Leesik az állam, Rod pedig szabályosan felhorkant a visszafojtott nevetéstől, az autó másik oldalán állva.
- Úgy látom valakinek hódolója akadt – lép mellém vigyorogva. – És én még azt terveztem, hogy benyögöm, ne ejts teherbe senkit!
- Hülye! – morgom neki, megelőzve apa kitörését. – Ez egyébként is egy fiú suli…
- Részletkérdés! – Kapok egy kokit, majd magához ölel. – Bye öcskös, azért vigyázz magadra!- Azzal visszaszáll a kocsiba, helyet engedve nővéremnek, aki hiába általános higgadtsága, most mégis elérzékenyültnek tűnik.
Anyás, mintha a seregbe lépnék be. Kezdek félni, mi is vár itt rám… Ezek már tudnak valamit?
- Légy jó öcsi, és írj néha! – búcsúzik ő is, majd behuppan Rod mellé.
Apától még kapok egy végső ellenőrzést, majd némi atyai tanácsot, pénzt, és egy komoly búcsúzást, majd ő is elfoglalja helyét a kocsiban.
- Ha nagyon nem bírod itt, szólj, és megoldjuk, hogy visszamehess Floridába! – ölel magához anya gondterhelten. Tduja, hogy ez nem teljesen az én világom, de azt is, hogy ha egyszer megígértem, végigcsinálom.
- Minden rendben lesz! – ígérem mosolyogva. Elenged, és nyom egy puszit az arcomra, majd beül az anyósülésre, és integet míg elhajtanak és lát.
- Ad csak a táskád – szólal meg hirtelen mellettem az előbbi jelenet egyik szereplője. Összerezzenve, enyhe pírral pillantok a barnahajú fiúra, de azért hálás mosollyal adom oda a főbb cuccomat.
Nem sokat beszélünk, míg fölvezet egy emeleti szobába, én ugyanis tátott szájjal szemlélek mindent, ami az utamba akad.
- Ez lesz a te szobád, de úgy tűnik szobatársad egyenlőre nincs – jegyzi meg, amint lecuccolunk az egyik ágy elé. – amúgy Scott vagyok, ha bármi kéne, szólj!
- Köszi mindent – mosolygok rá, majd a gardróbot kezdem áttanulmányozni, ahogy elmegy.
Szinte már derékig veszek el a méretes szekrényben, mikor Scott visszajön, és bejelenti, hogy mégis kapok szobatársat. Örömmel fogadom a hírt, egyedül uncsi lenne, de azért remélem jó fej lesz az illető, és ki fogunk jönni.
Pakolászom még kicsit, mikor nyílik az ajtó, én pedig kíváncsian fordulok a belépők felé. Hoppá, a smárolós srác! Úgy érzem, ez izgi lesz!
Rámosolygok, miközben végigmérem, és mellé lépve elveszem az egyik bőröndjét. Nem sokkal magasabb nálam, lázadónak tűnik a fekete cuccaiban, meg a piercingjeivel, de nagyon jól áll neki ez a stílus.
- Szia, én Benjamin Scanshier vagyok – köszöntöm vidáman, amin látszólag meglepődik kicsit. Nem értem miért, de lehet azt hiszi, gondom van a párválasztásával?
- Öhh... ja. Hali. Seymour McCain vagyok, becenevet kreatívkodj ki egyedül - kacsint rám, ahogy a parkolóban. - Melyik az enyém? – kérdezi a szekrényekre célozva.
- Enyém a jobb oldal, ha neked is megfelel – felelem, hisz én már elkezdtem kipakolni, mikor azt hittem egyedül leszek. Bár ha akarja, átpakolok a másikba.
- Bal.. tökéletes, köszi – vigyorog rám, és Scott felé fordul.
- Ohh, várjatok, addig kimehetek! – célzom meg az ajtót, kissé zavartan, mire mindketten nagy szemekkel bámulnak rám. Most mi van? Valami rosszat mondtam?
- Mire gondolsz? – kérdezi a barna meglepetten, hajába túrva.
- Hát... ti a parkolóban... – kezdem pirulva, de befejezni már nem tudom, remélem így is értik miről van szó.
- Nem vagyunk együtt. Csak szopattam a jónépet – rántja meg a vállát Sey, majd témát is váltva fordul a barátjához. - Mi lesz a vacsora?
- Rántott hal rizzsel. Tetetek félre nektek – kacsint rá a fiú, majd elmegy. Én még mindig előző zavaromból épülök fel, de már sikerül is.
- Ben... ugye? – pillant rám Sey mosolyogva, és érdeklődve végigmér. - Úgy fair, hogy előre közlöm a dolgot, mert az előző sráccal is ez volt az alapgond – lép közelebb. - Meleg vagyok, Ben – néz mélyen a szemembe. Wow, milyen szép szeme van. Izé, mit is mondott? Jah, megvan…
- Öh… egészségedre – bököm ki, kissé zavartan túrva a hajamba, de aztán leesik, hogy ez nem a legudvariasabb felelet, így hadarósan folytatom. – Mármint sejtettem mert ha csak szekálásnak csináltad is… izé gondolom nem tennéd ha nem élveznéd de amúgy engem nem zavar ha valaki rendes az így se változik ráadásul Floridában láttam már ezt-azt ezen igazán nem fogok fennakadni velem nem lesz gondod! – szavalom el egy szuszra, mindennemű írásjel és levegővétel nélkül.
- Értem, értem, azért lélegezz! – nevet fel, és a hajamba borzolva ellép mellettem, megcélozva az ágyát. Csak kicsit érzem magam óvodásnak, de hamar visszazökkenek az eredeti kerékvágásba, és átugorva bejelentését követő zavaromat, az ágyak mögötti, egész falat beterítő ablakhoz lépek, és kitárom az egyik szárnyát.
- Wooow, innen még a kerítésen is átlátni, és van ott egy tó! – jelentem ki lelkesen, és derékig kihajolok, kis híján engedve a gravitációs erőnek, de még a kiesés előtt visszahúzom magam. – Ráadásul lazán át tudok ugrani a fára az ablak mellett! Mit gondolsz, azt tiltja a szabályzat? – perdülök Seymour felé, aki látszólag éppen pattant volna fel, hogy elkapjon, ha zúgnék kifelé, csak éppen én már rég máshol tartok.
- Elég nagy rá az esély – dől vissza ülőhelyzetbe, töprengő vigyorral. – De mond csak Ben, hogy a francba kötöttél te ki itt? Mert akárhogy is nézem, marhára nem ide illesz.
- Ugyanez elmondható rólad is! – mosolygok vissza rá, majd felülve az ablakpárkányra, elgondolkodva kezdem lóbálni a lábamat. – Amúgy a nagyszüleim kívánságának teszek eleget – vonom meg a vállamat. – És te?
- Kikapcsolódom, ősmentesen! – feleli vidáman, majd felkel az ágyról, és megindul az ajtó felé. – Gyere, kajáljunk valamit, Scott biztos a legjobb részeket tette félre!
Most, hogy említi a kaját, meg is kordul a hasam, így ellenkezés nélkül ugrom le a párkányról, és szegődök a nyomába.
Míg vezet végig a számomra ismeretlen folyosókon, lelkes hadonászással veszek minden szemügyre, hangot adva gondolataimnak.
- De király, ezek a folyosók kajak olyanok, mint a kísértetfilmekben! Tisztára el tudom képzelni, ahogy a páncélok mindjárt megmoccannak, és felénk vágnak a kardjaikkal, meg lándzsáikkal, vagy éppen a következő kanyar után, egy áttetsző alakba botlunk. Tudtad, hogy elvileg a kastélynak van saját szellemhistóriája? Még nem ismerem, de úgy hallottam jó nagy könyvtár van, majd utánanézek! Na meg… Upsz, bocsi! – húzom vissza a kezem, miután majdnem letaroltam egyet, a mellettünk elhaladó srácokból.
Az illető szúrósan pillant rám, majd szinte keresztüldöfi Seymourt a pillantásával, és végül felhorkanva elsiet. Nagy szemekkel nézek utána, majd bőszen vigyorgó társam felé fordulok.
- Csak nem a barátod? – húzom félmosolyra ajkaimat.
- A tavalyi szobatársam – feleli élcelődve. – Látszik mennyire a szívébe zárt, mi? Hiányozni fog a drága, jó volt ugratni.
- Hát, látszólag nem fog magába zuhanni – vonom meg a vállam. – Eléggé savanyúnak tűnt, ahogy sokan mások is. Bah… van itt valaki, aki tud szórakozni?
- A kékvérűek között nem sok, bár akad. Viszont az igazán jó fejek, a személyzetben vannak, mint például Scott. Hmm… tudod mit? Este bemutatlak nekik, kétlem, hogy pont te lennél ünneprontó – vigyorog rám, én pedig felcsillanó szemekkel viszonzom.
Örülök, hogy ő lett a szobatársam, habár apa valószínűleg sokkot kap, ha megtudja. HA megtudja… Nem hiányzik, hogy áttetessen másik szobába, mondván, hogy komolyodni és művelődni küldött ide, egy Seymour kaliberű srác csak rossz hatással lenne rám. Én viszont elégedett vagyok!
Nem is kicsit, hisz ez a kastély lenyűgöző, alig várom, hogy minden centijét felfedezzem. Nem mondom, hiányozni fog Florida, a napsütés, a szörf, az ottani barátaim és egyebek, de itt legalább kiélhetem a kísértetes dolgok utáni rajongásom.
- Megjöttünk! – zökkent ki gondolataim közül Sey, ahogy megtorpan előttem, én pedig felkenődöm a hátára. Az orromat dörzsölgetve kukkantok át a válla fölött, de jobb rálátásom csak akkor nyílik a helyiségre, mikor félreáll.
- Ez nem a nagyterem – állapítom meg nagy bölcsen, felmérve az új eszközökkel kiválóan felszerelt, de számos ponton régi vonásokat viselő konyhát.
- Remek meglátás – lép elém Scott, széles mosollyal, és int az egyik kőpult felé, amin két tányér vár minket. Hálásan ugrom fel egy magas székre, és ahogy Sey is mellém telepszik, rávetem magam a kajára. Fél füllel hallgatom, ahogy beszélgetnek, de közben folyton körbetekintgetek, és mindent jól megbámulok.
Végül kaja után elbúcsúzunk, azzal, hogy majd este jövünk, és Sey visszafelé más utat választ a kérésemre, így újra teljes energiával vetem bele magam a kastély megismerésébe, de mire visszaérünk a szobánkba, kissé elfáradok.
- Fene, nem alkalmazkodtam még az óraátálláshoz – ásítom, a szememet dörzsölve. – Már majdnem egy napja nem aludtam, asszem estig ledőlök – jelentem ki. – Csak előtte fürdés!
Hiába a fáradtság, így is lelőhetetlenül pattogok a táskám, a szekrény számomra kijelölt része között, és pár pillanat múlva, már a fürdőbe lépek be.
- Azta! Mennyibe, hogy a diákok fele csak a fürdőszoba miatt jár ide! – kiáltok fel, a luxust látva. Eddig még be se jutottam ide, most meg lehet ki se megyek.
- Hát igen, nem semmi a szolgáltatás – jegyzi meg Sey mögém lépve, míg én már az ingemtől igyekszem megszabadulni, csak éppen a gombokról feledkeztem meg, és szépen belegabalyodom az anyagba. Mire végre zsörtölődve kihámozom magam az anyagból, már nem csak ki vagyok pirulva, de előre tudom, hogy gondjaim lesznek az egyenruhával.
- Ez a produkció se volt semmi! – nevet Sey, aki úgy tűnik végignézte a szerencsétlenkedésem. Oldalra fordítva a fejem rápillantok, és nyelvet öltve tolom ki a fürdőből.
- Mára vége a műsornak, folytatás várható, amint szembetalálom magam a nyakkendőnek keresztelt rémmel! – zárom be mögötte az ajtót, hogy végre elmászhassak fürödni.
Miután végzek, egy pólót és alsót kapva magamra, bedőlök az ágyba.
- Ébressz, ha van valami, légyszi! – motyogom a párnába, és már húzom is a lóbőrt.
|
| Rauko | 2011. 09. 08. 10:08:24 | #16591 |
Karakter: Seymour McCain
Megjegyzés: ~ Morámnak
Ahogy a kocsi a hegyi szerpentineken halad, én kábultan nézelődök az ablakra tapadva. Minden olyan igazi, olyan valóságos, olyan... hah. Cseszettül szép. Anyu lehúzta az ablakot, így a belső térben is érezni a fenyőillatot, a friss, eső utáni föld szagát, és magát... az erdőt.
Imádok itt lenni. Igaz, eleinte a hátam közepére sem kívántam ezt az egészet, de már... hiányozna, plusz addig is ezek nélkül a lököttek nélkül vagyok.
- Mézescsuprom, nézz csak oda! - Apa fellelkesülten mutogat. Az alfahím díszpéldánya, ül az anyósülésen, míg a nősténye végzi a melót. Ch... csak nálunk az az oka, hogy ez a lúzer nem tud vezetni.
- Milyen édes... - sóhajt fel anya. - Nézd, csemete, ott egy mókuska! - Csemete. Az vagyok én.
- Nem érdekel, anya - sóhajtom unottan, és tovább kábulok az őszi eleji ködbe öltözött kastély tornyaira.
- Seymour, ne beszélj így édesanyáddal! - dörren apa hangja.
- Jaj mackósajtom, te annyira... annyira... - Szerencsétlen? Lúzer? Szánalmas? Impotens? Ronda? Amatőr? - Menő vagy! - És már fékezne, hogy megcsókolja, amit én nem hagyok.
- Ha most lekapod, esküszöm, leugrom az út széléről - szólok előre, és már nyitom az ajtót, mire apa morogva húzódik vissza. Na, azért ezt jó az elején tisztázni.
Néhány perc múlva a kocsi megáll a hatalmas kapu előtt. Kiszállok, hogy kinyissam, és megcsap a kellemes, hűvös levegő. Az idő persze esőre áll, ami nem meglepő, itt mindig esik.
Anya behajt, én meg zárom a hatalmas kovácsoltvas kaput, hiszen ez az előírás, a birtok körbe betonfallal van kerítve. A két kapun kívül lehetetlen be-, vagy kijutni.
Tekintetem a kertre siklik. A hatalmas fákra a parkban, arra, ahol a szökőkút van, majd elindulok gyalog az ősök után. Addig legalább felküldetik a cuccot. Ilyenkor ugyanis a takarítók amolyan csomagcipelők, hiszen rengeteg diák jön, néha még konyhai kisegítőknek is be kell állni, hogy minden időben felérjen a szobába, mire a kedves diák is felcammog.
Út közben elhaladok a park többi része mellett, majd megpillantom a fák között az első épületeket.
Mire odaérek, a bőröndjeim már gondolom fent, a szüleim meg a kocsi mellett állnak és várnak. Oldalra pillantva viszont valami érdekesebb fogad.
Egy másik milliomospalánta lehet, de különleges kis falatnak néz ki. Szőke, barnás bőrű, és isteni a mosolya. Hm...
- Az egyik új gyerek - közli Scott, aki épp egy hatalmad bőröndöt cipel. Rá pillantok, és vigyorogva lépek hozzá, majd ölelem meg.
- De rég láttalak, haver - sóhajtok fel, miközben mindenki engem néz. Köcsög milliomoséknál nem divat a szolgálókkal barátkozni.
- Seymour, te idióta - nyöszörög a karjaimban. - Megint meg lesz rólad mindenki véleménye - suttogja.
- Leszarom. - Apám felé pillantok. - Hé, öreg, skubizz ide, Így kell smárolni valakivel - ordítok apucinak, mire Scott megfeszül a karjaimban, de nincs ideje ellenkezni sem, picit hátradöntöm, és olyan vadul kapom le, hogy nyögni sem tud, de azért a nyakamat megölelgeti.
- Elég legyen! - dörren anyuci hangja. - Itt a készpénz és a csekkfüzet, most nem látsz minket egy darabig - hisztizi, miközben elengedem Scottot, aki hatalmas szemekkel, pipacsvörösen pislog. Elveszem anyutól a borítékot, majd sandán oldalra pillantok. A másik família és kerek szemekkel méreget, még a szösszencs is. Kedves szüleim bepattannak a verdába, és megszégyenülten elhajtanak.
- Idióta barom - vigyorog rám Scott. - Na, gyere, megmutatom, hol lesz a szobád - röhögi, és elindul.
- Adj egyet - mondom, és elkapok tőle egy táskát. A szösszencs családja felmorran. Hátrapillantok, de nem szólok, csak a szöszire kacsintok, amit az apjáék is látnak.
- Hagyd már abba magad - bök oldalba Scott és végül besétálunk. Megcsap a kastély kellemesen ódon, mégis élettől hemzsegő, diákokkal teli illata, és megborzongok.
Felsétálunk a lépcsőn, miközben Scott elmeséli, hogy ő felröhögött, mikor meglátta, kivel leszek egy szobában, de nem lövi le a poént. Bár én már sejtem...
Aztán kinyitja az ajtót, ami az én szobámhoz vezet, és megállok a befelé lépés mozdulatában.
- TE?! - üvöltünk fel egyszerre a tavalyi szobatársammal, Eddel.
- TAKLARODJ A SZOBÁMBÓL! - folytatja ő, mire én Scottra nézek.
- Neki sem szóltam - húzza ki magát rettentő büszkén, mire én felsóhajtok.
- Ha a cuccaimhoz érsz Seymour McCain, kibelezlek - sziszegi, ahogy kilép mellettem. Tudom ám, hogy hova megy. A dirihez. Höhö.
Közben körbepillantok. Átlagos szoba, két ággyal, az ajtó mellett a gardróbokkal, két, tök átlagos íróasztallal, ahhoz illőő székekkel, és bejárattal a fürdőnkbe és a konyhánkba. Király kis szobák ezek, nem arról van szó, csak Eddel sosem jöttünk ki jól.
Tavaly voltak összezörrenéseink... nem is kevés. Úgy kezdtük az évet, hogy rám nyitott, miközben egy másik elsőst toltam épp hátulról. És mivel Ed saját bevallása szerint hetero és homofób, nem esett neki jól. Onnantól indult a lavina. Miután dühében kizavarta a kis alkalmi szeretőmet, megesküdtem neki, hogy életének minden velem töltött pillanatát megkeserítem.
De ha én valamit megígérek, azt be is tartom. Az utolsó szóig.
Így történt az ágyára élvezés, az ágyára morzsázás, viszketőporral beszórása a ruháinak, cigit csempészni a cuccai közé és behívatni a dirit, szóval majdnem kicsapattam. Úgy váltunk el év végén, hogy ha még egyszer meglát, kikaparja a szemem. Pedig nem is mondtam neki bántót, csak rányitottam zuhany közben és megpaskoltam a seggét. Az kiverte a biztosítékot. Höhö.
- Mr. McCain... Seymour - sóhajt fel az éppen most belépő igazgató. - Miért nem tudtok békében meglenni? - kérdezi.
- Uram, én hozzá sem szóltam jelentem be.
- Persze, persze - fújtat Ed. - Elég, ha rám nézel, borsózik a hátam! - morog rám a diri háta mögül.
- Ugyan már faszagyerek, gyere, áll elém és pattogj itt - vigyorgok rá.
- Elég legyen! - dörren a diri hangja. - Hallottam az érkezéskori akciódról is, fiam - sóhajt fel. - De tudod mit? Kapsz egy esélyt. Van egy kétágyas szoba még, az egyik ágy szabadon. Szedd össze a holmidat, mindjárt köldök valakit és átköltözöl. - Már menne is ki.
- Hol a szoba? - kérdezem gyanakodva. Az ő lakószobája mellé nem költözök... inkább a halál.
- A legfelső emeleten - fordul hátra, mire elvigyorodom. Apuci megalapozta a dolgot és küldött egy adag szét, ha egy ilyen jó ajánlatot kapok. Ki is megy, Ed meg az ajtóban marad.
- Amíg elmész, én... elmegyek a vacsorámért - nyel egyt nagyot é kirohan. Én röhögve pakolom vissza egy kupacba a bőröndjeimet, és várok.
Percekkel később Scott száguld be vigyorogva, majd leolvad a mosoly az arcáról.
- Ne már... lelépett? - nyafogja.
- Azt hitted, egymásnak esünk? - röhögök fel, miközben elkezdjük felszedni a cuccainkat.
- Azért rohantam ennyire - szomorodik el. - Na, mindegy.
- Kivel kecózok? - kérdezem, mikor kilépünk. Minden cuccomat tudjuk hozni, ketten vagyunk.
- A szőkével - vigyorog rám, mire elkerekednek a szemeim.
- Nem mondod... azzal a kis kölyökkel, aki kint volt a parkolóban, mikor lekaptalak?
- Azzal hát - bólogat. - Csak mellette volt üres ágy. De egyébként jó fej gyerek, nincs vele baj. Velem is aranyos volt - mondja, miközben felérünk a lépcsőn.
- Na, mindegy, majd kiderül. Ha jó fej, nem készítem ki - jelentem be.
- Ja, egyébként este kicsit összeülünk a srácokkal piálni, vacsora után. A konyhában, ha szeretnél, majd gyere le - mosolyog rám, mikor megállunk az ajtó előtt.
- Oké, mindenképp - felelem, és benyitok.
Ugyanolyan szoba, mint amit otthagytam, csak itt egy tündér is vár.
Mert az.
Ahogy belépek, rám mosolyog, majd elém is siet, hogy elvegye az egyik bőröndöt.
- Szia, én Benjamin Scanshier vagyok - mosolyog rám töretlenül. Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel... tavaly Ed morogva fogadott, hogy ne lépjek már rá az új szőnyegére.
- Öhh... ja. Hali. Seymour McCain vagyok, becenevet kreatívkodj ki egyedül - kacsintok rá. - Melyik az enyém? - kérdezem a szekrényekre célozva.
- Enyém a jobb oldal, ha neked is megfelel - mondja kedvesen.
- Bal.. tökéletes, köszi - vigyorgok rá, és Scott felé fordulok.
- Ohh, várjatok, addig kimehetek! - lép mellénk, mire mindketten kikerekedett szemekkel nézünk rá.
- Mire gondolsz? - kérdezi Scott és beletúr a félhosszú, barna hajába.
- Hát... ti a parkolóban... - kezdi elpirulva a srác.
- Nem vagyunk együtt. Csak szopattam a jónépet - rántom meg a vállam, majd Scottra nézek. - Mi lesz a vacsora?
- Rántott hal rizzsel. Tetetek félre nektek - kacsint rám, majd kimegy.
- Ben... ugye? - fordulok meg mosolyogva, és végigmérem. Szép lesz ez... kellemes és minden bizonnyal izgató, ha egy szál gatyában flangál majd előttem. - Úgy fair, hogy előre közlöm a dolgot, mert az előző sráccal is ez volt az alapgond. - Közelebb lépek. - Meleg vagyok, Ben - nézek mélyen a szemébe.
|
| Weritas | 2011. 02. 26. 23:42:58 | #11757 |
Karakter: Emuro
Megjegyzés: - Vyvyennek
- Valamiféle szerzetes vagy? Nem annak tűnsz.... - szegezi nekem a tekintetét.
- Én őrzök és védek - mondom büszkén és elmosolyodom.
- Nah az remek, akkor további szép napot! - köszön el és máris hátat fordítva távolodni kezd tőlem.
- Várj! - kiáltom meglepetten.
- Mit akarsz még? - intézi felém a kérdést.
- Hát, mesélhetnél magadról kicsit, ha már így összehozott minket a sors keze. - térek lassan a lényegre. Nagyon érdekel, ki is ő valójában. Honnan jött? Mit csinál most itt?
- Nem vagyok beszédes ember - jelenti határozottan, ami nagyon rosszul esik. - Éppen szállásért indulok a szomszéd faluba. - megörülök, nagyszerű, akkor vele tartok.
- Egyébként zsoldos gyilkos vagyok. - toldja meg a válaszát. Erre teljesen ledermedek. Miért? Miért kell pont neki annak lennie? Nem hozzá való ez a szakma. Harcosnak néztem, de maximum a pacifista fajtából. Erre most kiderül, hogy embereket öl, még rosszabb, pénzért.
- Jobb, ha távol maradsz tőlem, nem én vagyok a neked megfelelő társaság. - fordul el tőlem és elindul.
Hosszú percekig még ott állok, egymagamban. Hirtelen felkapom a fejem és elszánt tekintettel utána lendülök. A fákon ugrálva reményeim szerint hamar utolérem.
Miért? Mi értelme van kioltani bárki életét? Idők óta vannak gyilkos hajlamúak, ez tény. De mi az az ok, amiért megéri elvenni bárki létét?! Én azért maradtam a Templomban, hogy meg tudjam védeni azokat, akiknek nincs erejük másokkal szemben. Eddig is legfeljebb ha egyszer kellett ölnöm, de annak megvoltak az igaz okai. Őt mi vezethette ide? Mi történhetett, hogy ezt az utat kellett választania? Ki fogom deríteni és meg fogom változtatni, ezt már most eldöntöttem.
Hamarosan utolérem és a következő városig kísérem. Már későre jár, mikor kiér az erdőből, de még így is látom, hogy a fogadó felé tart. Az épület mellett szerencsémre egy terebélyes fa áll, annak ágairól könnyen meg tudom majd figyelni. Gyorsan felmászok és már ugranék az egyik magasabb ágra, de ujjaim elgémberedtek ebben a hidegben, így eltévesztem és persze, hogy megint fejjel érek biztosat az alattam levő ágra. Nagyot koppanok, amit nem hagyhatok csak úgy figyelmen kívül. Felordítok.
Fejemet fogva feltápászkodom és meglátom őt, ahogy az egyik ablakból engem figyel. Mikor találkozik a tekintetünk, szánó pillantást vet felém, majd megszólal:
- Mondtam, hogy nem vagyok jó társaság. Miért követtél mégis? - kérdi tőlem, jogosan. Most mondjam el neki, hogy, amit csinál, az nem helyes?
Nem várja meg míg válaszolok és egyszerűen becsukja az ablakot. Az ablakhoz ugrok és könyörgő szemekkel nézek felé, hogy engedjen be. Megfagyok, bevallom őszintén. Az ablak még mindig nincs nyitva, így rálehelek és egy szolid üzenettel nyomatékosítom az előbbi kérésemet.
Meghallgatást nyerek nála és már nyitott utam van a szobába.
- Nem kellett volna követned. - mondja miközben gyorsan bemászok és megpróbálok átmelegedni - Ilyen ruhában nem csoda, ha megfagysz. Ebben az évszakban az esték jóval hidegebbek, nem kellett volna eddig elmerészkedned.
- Ne haragudj! Csak kíváncsi vagyok rád, de te semmit sem mondtál, csak azt, hogy gyilkos vagy. - vallom be, de szinte azonnal lesütöm a szemem és elfordítom a fejem.
- Pénzért ölök, ennyi, valakinek ezt is meg kell csinálnia. - vágja rá szokatlan egyhangúsággal... Ennyire nem számít neki az élet?
- Ölni nem jó dolog. - kezdeném elmondani neki, amit már az erdőben végiggondoltam, de valamiért a szám, zárva marad.
- Nem állítottam, hogy jó dolog, csak azt, hogy megfizetnek érte, és ez a lényeg, - folytatja ugyanazzal a szenvtelen hanggal - jobb lenne, ha aludnál, de egyébként nem érdekel, mit csinálsz, csak maradj csendben, most pár napig pihenni szeretnék, nyugalomban.
Azzal eloltja a gyertyát, mire sötétség ereszkedik a szobára. Én ott állok, ugyanazzal az érzéssel, mint ami akkor kerített hatalmába, mikor otthagyott az erdőben. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer öljön, nem fogom engedni.
Mellételepszem. Az ágyat nem két emberre tervezték, de mégsem túr ki. Háttal nekidőlök, majd érzem, milyen finom meleg a háta. Így feküdve még belefeledkezem a gondolataimba, majd elnyom az álom...
Mikor felébredek, egyedül találom magam a szobába. Gyorsan megmosom az arcomat és lemegyek a földszintre. Még itt van, ott reggelizik az asztaloknál. Melléülök és rendelek magamnak valami könnyűt. Hamar kiszolgálnak és már nyálamat csorgatva várom az ételt, mikor halkan megszólal:
- Remélem azt tervezted, hogy magad fizetsz… - mondja nem kevés célzással.
- Természetesen. - vágom rá és már falni is kezdem a reggelimet, amit frissiben rak elém a kiszolgáló.
Teli hassal már sokkal könnyebbnek érzem, hogy elmondjam neki, amit akarok. Ha nem állna fel és indulna máris a kijárat felé.
- Várj! - szólok utána és én is felállok, de még előtte az asztalra dobok néhány érmét fizetség gyanánt.
Mikor utolérem a fenyveseknél, megtorpan, és felém fordul.
- Mégis hányszor kérdezzem még meg? Miért követsz engem?! - mondja kissé dühösen.
- Mert nem helyes, amit teszel... - mondom halkan - Nem jó, amit művelsz, embertelen...
- Már elmondtam, hogy nekem se tetszik, de valakinek ezt is meg kell csinálnia...
- De miért pont neked? - kérdem, de már csak a hátát látom, ahogy egyre messzebb kerül tőlem. Utána eredek és egy tapodtat sem maradok el mellőle.
Hirtelen megfordul és jobbjával galléromnál fogva megragad. Ez ugyan váratlanul ér, de nem ijedek meg tőle.
- Nem tudom, miért vagyok számodra ennyire érdekes, de figyelmeztetlek. Ha továbbra is ilyen leszel, megöllek.
Kezemmel kiszabadítom magam és komoly tekintettel felpillantok rá.
- Nem fogom hagyni. Se engem, se mást nem fogsz eltenni láb alól. Megállítalak, hogy ne tehe...
Nem tudom befejezni, mert hirtelen eltűnik, majd váratlanul egy hatalmas ütést kapok a gyomromba. Majdnem visszajön a reggelim.... basszus. Feltápászkodom. Fenébe! Nem kis erő szorult az öklébe. Kicsit szédülök, nem is említve a homályos látást. Nincs időm teljesen rendbe jönni, mert egy újabb csapás ér, ezúttal a hátamon. Elterülök a földön és úgy érzem mentem széthasad a testem.
- Elég volt már? - kérdi tőlem határozottan. Érzem, hogy nem folytatná szívesen az előbbieket.
Jó adagnyi vért köhögök miközben feltápászkodom. Hideg verejték folyik végig az arcomon, az ájulás kerülget. Látja rajtam, hogy nem adom fel, ezért újra támadásba lendül.
Koncentrálok és megjelennek a Kezeim. Gyorsan egy hevenyészett pajzsot emelek magam elé, most ennyi telik tőlem. Megállítja ugyan az ütését, de attól millió darabra törik szét. Kétkedő tekintettel méreget, látom, hogy nem érti a dolgot.
- Mégis mi vagy te? - kérdi méregetve.
- Már mondtam: én szolgálok és védek... - felelem és egy energiagömbbel a kezemben felé indulok.
Most én következem...
|
|
