Ismét egy ugyanolyan nap.

Jobbára mindegyik ugyanolyan, hacsak én nem teszek valamit ellene. Végülis ha már halandó lény keze nem tud végezni velem, legalább az unalomba halok bele. Ez is egy lehetõség.

Felnézek a felhõtlen, kék égre. Remek.. ezek szerint mûködött az varázslat. A tegnapi szélvihar kishíján a fél erdõt feldúlta.

A természet erõinek irányítása nem tartozik a mágusok feladatai közé, sõt.. elméletileg tiltott is, de mivel valószínûleg én vagyok az utolsó élõ példányuk nem hiszem hogy bárki is felelõsségre vonna érte.

Még tegnap eldöntöttem hogy a mai napot azzal fogom tölteni hogy elmegyek a folyóhoz, mert a múltkor láttam ott egy nagyon érdekesen csillogó követ. Minden bizonnyal a vízesés alatti barlanghoz vezet a repedés.. amit felfedeztem... Ha kiderül hogy mágikus hegyikristályokkal van tele az a barlang, akkor megoldottam a jövõ havi bajaimat is.

Már késõ délután..de még ma sem jutottam el odaáig hogy utánanézzek a dolognak.

Heh..

Tényleg keresnem kéne valami jobb elfoglaltságot, mert így a legnagyobb aggodalmamat az teszi hogy milyen étket varázsoljak magamnak holnapra.

Felemelem a köpenyem alját, amit most egy csapat tündérke áll neki húzogatni.

- Nem.. most nem .. - dörmögöm magamban. - Menjetek ki a mezõre..

Apró cirregõ..zizegõ hangjuk olyan mint egy nagyranõtt pillangó és méhecske keverékéé. A nevetésük meg ugyanolyan mintha sírnának.. na ezt különböztesse meg valaki.

Végül megadom magam, és szemeimet behunyva intek a ház melletti füves terület felé. Varázserõmnak csak apró morzsáit küldöm felé..és kis a területen máris virágok ezrei virulnak. A mágia maradékai szikrázva pulzálnak a levegõben.

Sóhajtok.

- Ellustultatok.. - jegyzem meg rosszallóan, de nem is figyelnek rám.. nevetve vetik magukat a virágok kelyheibe.

Elszakítom róluk a tekintetem, de elindulni sincs idõm, máris megérzem.. a közeledõ gonosz energiát.

Mi a szösz..?

Az erdõt az én pajzsom védi.. mégis hogyan juthatott akkor be..egy...?

És ekkor meglátom.

Egy férfi.. nem messze a fáktól. Ide érzem a belõle áradó mágikus erõt.. nem ember..

De akkor mi?

Szemöldökfelvonva figyelem ahogy leveszi a sisakját és meghajtja magát elõttem.

Hoppá! Ez kezd érdekes lenni...

Hagyom hagy jöjjön közelebb. Gondolatait ide érzem.. csak úgy kavarognak. Izgatott, és kissé ideges. Elkapom az egyik szál végét, így már azt is tudom hogy kicsoda és honnan jött.

Nah..nesze neked Arei..te akartál izgalmat.

Egy démon..

Mondjuk..nem néz ki annak. A szemeit leszámítva. Rubinvörösek..

- Üdvözöllek Arei Hallan, mágusok legnagyobbja. A nevem...

- Valley de Frizengas herceg.. - fejezem be helyette. Kissé meglepett arcot vág.. mondjuk mivel olyan fiatal.. jóllehet sosem látott még olyat mint én. De hízelegni azt tud..

Kiismerhetetlen arckifejezéssel mérem végig. Szemei vörös csillogása teljesen elüt attól az emberi.. arisztokratikus külsõtõl amivel rendelkezik.

Bõre halovány, haja világos szõke.. aranyossan csillogó.. teste karcsú, de izmos.. még a vértezet alatt is látni az izmait.

Nos hát.. ez érdekes..

Most mondjam azt hogy: pont az esetem?

- Ha tudtál jöttömrõl, bizonyára céljaimmal is tisztában vagy mágus...

A démon. Egy átoknak köszönheti.. méghozzá annak az egynek, aminek létrehozásánál énis jelen voltam.

170 évvel ezelõtt...

Az a kard.. ide érzem..

Naná hogy tudom hogy mi bajod van.

A herceg az udvari protokoll tökéletes tudója lehet, nagyon ügyel rá hogy úgy beszéljen velem hogy még véletlenül se legyen tiszteletlen.

Kissé nosztalgikus érzés..

Ha belegondolok hogy... nem..nem gondolok bele.

Viszont az a kard..a mágiáját több varázsló együttesen alkotta..amik közül már nem él egy sem.. rajtam kívül.

Vajon mi vette rá hogy használjon egy ilyen gyilkos átokkal súlytott fegyvert? Milyen veszély..milyen kétségbeesés vihette rá?

Felmelet kezem nyújtom érte, de épp csak lerövidül a távolság és máris érzem azt a perzselõ forróságot.. amit ott.. akkor a hegyen...

Remek..ezek szerint az átok 170 év alatt is ugyanolyan erõs maradt.

A kard felragyog hívó szavamra. Ez érdekes..

Halványan elmosolyodom.

Leeresztem a kezem és felé pillantok. Kissé idegesen álldogál ott.

Pedig el fogom küldeni. El kell. Megfogadtam.

Mégha érdekel is kard átka... nem tehetem meg. Többé nem avatkozom az emberek ügyeibe. A fajtámat õk irtották ki. Többé nem segítek egynek sem. De...

Talán ha képes lenne arra hogy...

Talán egy démon képes rá.

- Fáradj be a házamba Val herceg.. - felelem hirtelen és hagyom hogy kövessen befelé.

***

Odabent egy intéssel rendezem vissza könyveket a polcaikra, és minden szerteszórt mütyürt a helyére.

Hellyel kínálom az asztalnál, figyelem ahogy bámészkodik.

Egy világra rácsodálkozó gyermek sem csinálhatná jobban a szájtátást. Haha.. szórakoztató azért..be kell vallani.

Aztán mikor már egy ideje nem szól semmit..azért elunom a dolgot.

- Val herceg... - szólítom meg, és elmosolyodom azon a rajtakapott arckifejezésen amit vág.

- Bocsáss meg - pillant rám bûnbánóan. - Még soha nem részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy egy mágus házába léphessek.

- Semmi baj.. -felelem jókedvûen, majd elkomorulok ha az átokra gondolok.

Behunyt szemmel kortyolok egyet a serlegembõl..majd újra ráfüggesztem a tekintetemet.

Nos..most jön az a rész hogy elõadod mi gondod bajod..

- Számíthatok a segítségedre?

Hmm..azért ne siessünk ennyire elõre..

Milyen izgatott.. és ideges.. bizonyára sejti hogy vissza fogom utasítani. Még egy herceg sem ér meg annyit hogy megszegjem érte a fogadalmam.

- Nem vállalok már el semmilyen megbízást. Régóta nem avatkozom már bele az emberek dolgába. Nem segítek senkinek, mert nem méltóak rá. - felelem tárgyilagosan.

Figyelem ahogy szinte kõvé dermed szavaim hallatán. Ennyire fél? De mitõl?

- Nincs más, aki képes lenne rá... - néz a szemembe. - Hidd el, nem fordítanám rossz célok elérésére képességeimet, ha segítenél nekem.

- Tudom, hogy nemes szívû uralkodó vagy, de akkor is csak egy ember. Illetve... az leszel, ha megtöröm az átkodat. - sóhajtok.

- Te tudod milyen átok súlyt engem? - kérdezi felcsillanó szemekkel.

Nos, hát igen..mivel én voltam az egyik aki megalkotta.

Bólintok.

- Ismertem apádat. Pontosan tudom milyen céllal készült az a kard, és mi az átok erejének forrása.

- Akkor... akkor segíts nekem kérlek! - kiált rám szinte könyörögve. Elgondolkodva figyelem vörös szemeit...

Nem szeghetem meg a fogadalmam. Ez a büntetése..amiért használta a démoni kardot...

De..

Elgondolkozva figyelem a pohár mágikusan csillogó mintáját.

Talán a démon erejével együtt van olyan erõs hogy legyõzzön. Talán õ lehetne az..aki..

A szemem sarkából érzékelem ahogy az egyik tündér a vállamra telepedik.

- Mit gondolsz Gindi? - kérdezem meg õt, mire gyorsan..hadarva válaszol azon a zizegõs..csicsergõs nyelven.

Nos..ezt magamtól is tudtam..de azért köszi.

Megiramodik és felé repül.

Leül a serlege szélére.. figyelem ahogy a herceg felé nyújtja a kezét.. õ pedig kinyújtott ujjára telepedik, majd meg is kóstolja azt.

Sziszegve rázza le magáról..  a tündér pedig a falnak csapódik a lendülettõl.

Elmosolyodom.

- Megharapott! - méltatlankodik.

- Tetszel neki.

- Na de megharapott!

-Nem tudtad Val herceg, hogy a tündérek vérrel táplálkoznak? Nagy megtiszteltetés, ha véredre megszomjazik egy tündér. Ez azt jelenti, hogy méltó vagy a tiszteletükre. - magyarázom mosolyogva.

Apró fintor tûnik fel az arcán. Látszólag nem nagyon hatja meg hogy a tündér így akarta kifejezni tiszteletét.

- Remélem minden tündér ilyen kicsi. - jegyzi meg halkan, mire nevetni kezdek.

Összeszedem a tündért, aki a vállamra telepedik és kissé durcásan pislog felé.

Talán.. talán tényleg megéri megpróbálni... talán...

- Rendben van, segítek neked.  - egyezem bele végülis.

Arca felragyog ahogy meghallja.

- Köszönöm! - hálálkodik, de leintem.

- De vannak feltételeim.

- Bármennyi pénzt kérhetsz.. - feleli izgatottan.

- Nem kell a pénzed...

Mosolyogva figyelem õt.

- Hallgatlak varázsló.

- Nincs szükségem pénzre. A mágikus varázstárgyak az egyetlenek amik érdekelnek...

- De.. nekem nincsen ilyenem. - néz rám csalódottan.

- Akkor majd szerzel nekem..

- Hogy?

- A tudok az országban pár olyan helyet, amit nehéz megközelíteni vagy éppen démonok és egyéb szörnyek õrzik... azt mondják jó harcos hírében állsz herceg.. ha segítesz nekem megszerezni õket.. akkor talán elgondolkodom róla.

Elmosolyodik.

- Nos..ha csak ennyi kell... örömmel segítek. Mikor indulunk?

Nahát..micsoda hatalmas lelkesedés..

- Holnap reggel.. addig pihend ki magad. Bizonyára kifáradtál az ideúton. -felelem és felállok az asztaltól.

***

Elgondolkozva figyelem ahogy leveszi magáról a páncélzatot. Karjaimat összefonom a mellem elõtt.

- Kérlek ne gyere a közelembe amíg alszom. - pillant felém, mielõtt levetné magát az ágy szélére. A hófehér prémes takarón olyan a bõre mintha csak onnan szakítottam volna ki...

Nos.. bizonyára hozzá van szokva a luxushoz.

Elõvesz a csomagjából egy ezüst bilincset és a csuklójára kattintja. Nocsak.. mégikus béklyó? Ezzel tartja féken a démont? Érdekes...

Ezek szerint csak öntudatlan állapotában képes átvenni felette az uralmat. Furcsa..

- Jó éjt Val-herceg... - csukom be az ajtót mögötte. A szobában a plafonból is varázsnövények nyúlnak le.. virágaik olyan illattal tölti be az egész helységet.. remélem nem fogja zavarni..

Az ablakból figyelem a holdkeltét. Az a démon.. tudnom kell.. talán van olyan erõs hogy megtörje az én átkomat is. Most vajon csak a kíváncsiség beszél belõlem? Mert még sosem láttam õket ember testben? Nos..meglehet.

Végül nem bírom ki. Halkan tolom be az ajtót.

A herceg a puha szõrmén alszik..látszólag teljesen nyugodtan. Hangtalanul sétálok mellé.

Nekem úgysem tud ártani. Ha meg igen.. annál jobb..

Gyerünk.. mutasd magad.. bestia..

Egyetlen mozdulattal kattintom ki a mágikus bilincset, épp hogy csak meg tudok kapaszkodni az ágy függönyében, mert a belõle áradó gonosz.. mágikus erõ szinte a falhoz szögez.

Mosolyogva nézek végig rajta. Nahát.. nem gondoltam volna hogy ilyen... gyönyörû.

Valley herceg joggal fél ettõl a démontól.. mert hatalmas az ereje..de attól még csodaszép. Olajbarna bõrén..csak úgy szikráznak a virágok világító szirmaiból áradó apró fénypászmák.. hegyes szemfogai és éles karmai vannak.. és azok a vörösen ragyogó szemek. A pokol tüze ég bennük.

Mielõtt még szólhatnék a másodperc törtrésze alatt kap felém, éles karmai a csuklómra fonódnak. Megnyalja a száját.. mély hangon morogni kezd.

Val herceg odabent bizonyára most mélyen alszik...amíg a démon uralja a testét. Viszont ez a forma legyengíti õt. Ha sokszor változik át.. a testét megmérgezi a gonosz erõ.

Érzem ahogy a hátamon bizseregni kezd a mágikus tetoválás. Értem már..

Elkapom a kezét, épp csak végigsimítok meztelen karján..máris mély hangon morogni kezd. Ujjaim közé fogom az arcát.. a vörös szemek dühösen merednek rám.. éles karmok hasítanak a bõrömbe a karomon.. de fel sem veszem. A seb azonnal bezárul én pedig csak a pillanatnyi fájdalmat érzem.

Van egy nagyon jó ötletem hogyan szabadíthatnálak meg ettõl az õrjöngõ..dühödt energiatömegtõl. Átveszem tõled.

Az én testem megtisztít minden gonosz erõt.. hála annak a régi kötésnek. Így talán Val herceget sem fenyegeti akkora veszély.

És ráadásul..- elmosolyodom a gondolatra. - ... úgyis már rég öleltem ilyen csodaszép testet.

A démon vicsorogva morog rám ahogy megérintem.

- Csak nem félsz.. - mosolygok rá elégedetten, mire felmorran és a nyakamba karmol. Odaemelem a kezem.. érzem végigcsordulni rajta a vért.. de már heged is be a seb.

Közelebb hajolok és a hajába markolva nyalom meg a száját. Felmorran és az ajkaim után kap. Ezek szerint a vér íze csak felizgatja..érdekes..

***

Egy démonnal osztom meg az ágyam. Nos, azt hiszem sok minden megfordul tmár a fejemben de ez biztosan nem.

Amilyen veszélyes.. pont annyira vágyik az érintésemre. Csak le kell igáznom.

Miután egy mágikus béklyóval a takaróhoz szegeztem a kezeit, máris sokkal engedelmesebb. Val finom ruhái cafatokban szakadtak le róla az átváltozáskor, így most teljesen meztelen.

Hajam ráfolyik a vállára ahogy lehajolok hozzá.

- Sajnálom..de nem hagyhatom hogy megharapj.. - súgom a fülébe a háta mögül. Mély hangon kezd el morogni ahogy ajkaim hozzáérnek a vállához. Ereje végigszáguld a bõrõmön..mintha folyékony fémhez értem volna..szinte perzsel.. de aztán a hátamhoz érve megnyugszik és átalakul azzá a hûvös.. bizsergetõ érzéssé amit a saját erõm tesz.

- Bizonyára nagyon magányos vagy.. ebbe a testbe zárva.. igazam van..?

Felnyög azon a furcsa bestiális hangon ahogy a kezembe fogom a férfiasságát.

Nahát..micsoda hang... zene füleimnek. Azt hiszem ezt vehetem igennek.

- Nem szereted ha leigáznak mi..? - kuncogom halkan, õ pedig szétkarmolja a matracot ahogy megérzi testem a hátához simulni.

Apró ezüst vonalak jelennek meg a testén ahogy hozzáérek.. ezzel lezárom a kötést.. amivel megszerzem tõle ezt az erõt.

Hörögve rángatja a kezeit amiket az ágy támlájához rögzítettem egy varázslattal. Döbbenten dermedek meg, ahogy elszakítja a köteléket, és már emelném is magam elé a kezeimet hogy pajzsot vonjak magam köré, mikor megérzem fogait a nyakamon. Nem harap belém..csak nyalogat.. és harapdál..  Ez most..

Finoman simítom végig a tarkóját. Szinte már dorombolásnak elmegy az a hang amit hallok.

Hát ez azért...meglepõ.

- Értem.. szóval nem szereted ha megkötnek..

A vörös szemek szikrázva pillantanak rám.. megnyalja hegyes fogait. Elvigyorodom.

Oké..oké.. tudom én mi kell neked.

Durva és vad csók.. a fogak felsebzik a számat, de nem törõdöm vele..

Úgy simul hozzám mintha az élete múlna rajta. Bizonyára érzi a bennem lévõ varázserõt..és ez vonzza úgy mint a lepkét a fény.

Karmok mélyednek a vállamba ahogy belém kapaszkodik, vonításszerû gyönyörteljes hang tör fel a torkából ahogy belé hatolok.. végigkarmolja a mellkasomat.

Ahh..ezt nem hiszem el. Én most komolyan...?

Ereje bizsergeti a bõrömet..ahogy minden egyes mozdulatra egyre több és több árad felém. Hátamon ezüstös fénnyel feldereng a mágikus minta.

Megragadja a hajamat és megrántja, miközben fejét hátravetve mordul fel a gyönyörteljes érzéstõl. Olajbarna testén a verejtékcseppek drágakövekként csillognak.. csodaszép.

Összerándulok ahogy rajtam és végigcikázik a gyönyör, érzem hogy a karmok visszahúzódnak a vállamról.

Épp hogy csak magamhoztérek.. de már Val herceg fekszik elõttem. Testemen még látszanak az utolsó karmolások.

Finoman végigsimítok az arcán, kezem végighúzom meztelen testén, mire a ruhacafatok összeállnak rajta.

Megjavítom az ágyat is.. hiszen kishíján darabokra szedte az elõbb.

Felveszem a földrõl a köpenyem és magamra terítem. Meglátom a földön csillogni a bilincset is... gyorsan visszateszem rá.

Sokkal békésebben alszik. És most démonra sem lesz gondunk egy ideig.

A hátamon még mindig lüktet a mágikus tetoválás.

Mosolyogva csukom be magam után az ajtót.

***

Másnap reggel még mielõtt felébredne a vízeséshez sétálok, hogy megtisztítsam magam és kicsit felfrissüljek.

Ledobom a köpenyemet és meztelenül sétálok a vízbe.

A hideg..kristálytiszta víz rámzúdul.. érzem ahogy megnyugtat és felfrissít.. mint mindig.

Miközben az alázúduló víz a vállaimat csapdossa a tegnap történteken merengek.

Az a démon..

Teljesen megõrültem hogy ilyet tettem.. de mégis..

Azóta se tudom elfelejteni.

Hirtelen megérzem hogy valaki figyel. Kisétálok a vízbõl és magamra veszem az egyszerû fehér köpenyt amiben jöttem.

- Val herceg.. -szólítom meg õt, mert tudom hogy õ áll a sziklák mögött.

- Szóval felébredtél. - mosolygok rá.

Ezek szerint a kis tündér vezette el ide. Mert ott lebeg a feje fölött.

Elpirul és elfordul amíg összegombolom magamon a köpenyt.

- Igen.. és.. a lovam készenáll az indulásra. - feleli.

Melléérek.

- Remek. De nem lóval megyünk.

Csodálkozva pillant rám.

- De.. a lovam az egyik leggyorsabb a királyságban. Talán..gyalogolni fogunk?

Elmosolyodom.

- Repülünk.

***

Visszastálok a házhoz és magamhoz veszek pár mágikus tárgyat, meg a botomat. Fehér köpenyem egy fekete utazóköpenyre cserélem, és kényelmes.. hasítottbõr csizmára.

A herceg odakint vár.. látszólag még mindig azt találgatja azt meg hogy.

- Mindjárt meglátod.

Várunk. De nem sokáig, mert hirtelen árnyék vetül ránk, és szélvihart kavarva leszáll elénk..

Egy sárkány.

A herceg hátrál jópár lépést, kezét a kardján tartva.

- Semmi baj Val.. õ itt Selim.

A sárkány felé fordítja pikkelyes fejét és egy adag füstöt fúj rá. Köhögve legyezi ki az arcából.

- Gyere! - nyújtom neki a kezem, immár a sárkány hátáról, õ pedig felpattan kissé viszolyogva.

- Olyan messzire megyünk?

- Csak nincs tériszonyod? - kérdezem mosolyogva.

- Ööö.. nincs.

- Akkor jó.

Megfogom a sárkány nyakába kötött mágikus láncot és rántok rajta egyet, mire a levegõbe emelkedik.

- Hová megyünk? - kérdezi hátrafordulva felém. Kezével a sárkány hátából kiálló tüskékbe kapaszkodik.

- A mocorgó csontok völgyébe. - felelem a látóhatárt kémlelve. Alattunk a folyó zubog.

- A mit csináló mibe?

- Látom még nem hallottál róla. Van ott egy nagyon értékes drágakõ.. de az ott élõ lények..eleven csontok õrzik.

Érzem ahogy megborzong, mivel háta a mellkasomnak simul.

- Nem hangzik valami bizalomgerjesztõen. - feleli.

- Nem is az. De épp ezért vagy itt te.

- Végülis..azok is csak...... csontok.. - nyugtatgatja magát.

Val:

- Isten önnel Val herceg...fiam... Kérem, vigyázzon magára... - szipogja édesanyám, a királyné. Megölelem õt búcsúzóul, és dadusomat is karjaimba szorítom.

- Vigyázzon népünkre a távollétemben anyám - mosolygok le rá. Könnyes szemekkel mosolyog fel rám. Kemény asszony, tudom hogy minden rendben lesz.

 
Elbúcsúzom harcostársaimtól, utánam sírdogáló udvarhölgyektõl és barátaimtól, majd felülök kávébarna pej lovam nyergébe, és kardomat megigazítom. Gyûlöletes pengéje halk zizegõ hangot hallat.

Bíborszín szemeimet még utoljára végigfuttatom udvartartásomon, a sok aggódva csillogó szempáron, és arcomra erõltetek egy mosolyt.

- Hamarosan visszatérek! - intek búcsút, és kilovagolok. Mellvértemen megcsillannak a felkelõ nap sugarai, sisakomon keresztül fúj a szél halk sivítással.

Néhány hetes utazás után végre nyomára akadok a híres Arei Hallan nevû mágusnak.

Kalandos utam során számtalanszor vettem hasznát különleges kardomnak, és az engem hátráltató sötét varázslényeket elpusztítottam.

De most végre... végre...

Belovagolok az elátkozott erdõbe, keresztül vágom magam a gyilkos fák és vérszomjas bokrok sûrûjén, s a sötét lényeken. Ha kardom nem volna, itt vesznék. Lovamat is sikerül megóvnom.

Megtalálom a különös nagy fát, amelyrõl a bába mesélt nekem néhány nappal ezelõtt, és mögötte a kis tisztást, közepén a különös kis házzal.

Leszállok lovamról, és kantárját megfogva folytatom utamat. A ház elõtt álló férfit látva izgatottan dobban egyet szívem a mellkasomban.

Végre! Végre...! Oly sokat vártam már erre a pillanatra!

Elengedem lovamat, és udvarias távolságban megtorpanok. Leveszem sisakomat, jobb öklömet a szívem fölé szorítom és udvariasan meghajolok.
- Üdvözöllek Arei Hallan, mágusok legnagyobbja. A nevem...

- Valley de Frizengas herceg - fejezi be helyettem. Mély hangja halk, mégis erõteljes. Meglepetten nézek szemeibe, melyek oly azúrkéken csillognak, mint egykor az enyémek. Kíváncsian mérem végig. Õ lenne az a híres és hatalmas varázsló? Soha nem láttam még ilyen férfit. Legalább egy fejjel magasabb nálam, pedig én sem vagyok alacsony. Arca kortalan szépségû, haja mint az olvadt ezüst, és úgy csorog alá vállain, mint egy hömpölygõ folyó, melyet a hold fest meg az árnyékos éjszakában. Hosszú, sötétkék köpenyben van, egyik kezével pedig egy furcsa végû botot tart, amely a mágusok elengedhetetlen tartozéka. Idáig érzem bûbájának perzselését. Sokkal erõsebb, mint kardomé.
Õ is végigtekint rajtam, úgy érzem teljesen a lelkemig belém lát.

- Ha tudtál jöttömrõl, bizonyára céljaimmal is tisztában vagy mágus - töröm meg a ránk telepedõ csendet, lágy hangomon. Udvariasan és tisztelettel beszélek vele, hiszen ismerem az összes legendát amely róla szól.
Nem hibázhatok, nem haragíthatom magamra. Csak õ segíthet nekem...

Felemeli jobb kezét, és felém nyújtja. Kardom azonnal felzendül, és búgó hangján tompán felragyog, reagálva rá.

Kifejezéstelen arcán egy halvány mosoly jelenik meg, és leereszti különlegesen csillogó köves gyûrûvel díszített kezét. Az biztos varázsgyûrû. Nincs drágakõ, mely így ragyogna magától, ha csak nem mágia izzik benne.

- Fáradj be a házamba Val herceg - válaszolja végül, és hátat fordít nekem. Elcsodálkozom, mennyire hosszú és dús, ezüst hajzuhatag libben utána.

Belépek a házba, és követem õt a masszív tölgyfaasztalhoz. Elegáns mozdulattal int egy székre. Leülök, sisakomat egy másik székre teszem és körülnézek. Nahát... egy igazi mágus otthona! Borzasztó nagy kiváltság, hogy láthatom. A varázslók nem engednek be az otthonukba átlagos embereket.

Elém libben magától egy bronzserleg, benne bíborló folyadék. Csodálkozva figyelem, és megízlelem. Finom bor.
Körülpillantok.
Mindenféle tárgyak, különleges bútorok. Az a cserepes növény valóban mozog? Jé, egy levelekkel teli ágával elvett egy darab kekszet a mellette lévõ kisasztalról. Döbbenten figyelem, és amikor a furcsa növény felõl csámcsogó hangokat hallok, meghökkenve szakítom el tekintetem róla. A kandalló elõtti fehér szõrmét is alaposan megnézem. Önmagában nem lenne benne semmi érdekes, csak a rajta üldögélõ két egér, amelyek apró poharakat tartanak kezükben, és iszogatva beszélgetnek. Halk cincogásukon át is kihallok néhány emberi szót. Számat is eltátom kissé a döbbenettõl. Ez hihetetlen!

Egy bronzszoborra siklik tekintetem, mely egy félmeztelen nõt ábrázol. Ahogy alaposabban megszemlélném, a szobor megmozdul, és karjait szégyenlõsen szorítja fedetlen keblei elé, majd mozdulatlanná merevedik ismét.

- Val herceg... - szólal meg egy mély hang, és rajtakapottan rántom fejemet a hang irányába, egyenesen a velem szemben ülõ varázsló mosolygó arcára. Udvariatlanul bámész voltam.

- Bocsáss meg - rendezem arcvonásaimat. - Még soha nem részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy egy mágus házába léphessek.

- Semmi baj - válaszolja, és hosszú ujjaival saját poharát megfogva kortyol egyet borából. Ujján ezúttal nem zölden, hanem sárgán ragyog fel a gyûrûje.

Izgatottan összeszoruló torokkal simítom egyik kezemet az asztal lapjára, melyen a királyi pecsétgyûrûm csillog.
- Számíthatok a segítségedre? - kérdezem, kissé türelmetlenebbül mint illene. Elgondolkozva hunyorít ragyogóan kék szemeivel, és halk koppanással teszi le poharát.
- Nem vállalok már el semmilyen megbízást. Régóta nem avatkozom már bele az emberek dolgába. Nem segítek senkinek, mert nem méltóak rá.

Megdermedek.

- Nincs más, aki képes lenne rá... - nézek szemeibe nyíltan. - Hidd el, nem fordítanám rossz célok elérésére képességeimet, ha segítenél nekem.

- Tudom, hogy nemes szívû uralkodó vagy, de akkor is csak egy ember. Illetve... az leszel, ha megtöröm az átkodat.

- Te tudod milyen átok súlyt engem? - kérdezem izgatottan. Egy mágus sem volt képes eddig megmondani. Talán õ tudja.

Csak bólint.

- Ismertem apádat. Pontosan tudom milyen céllal készült az a kard, és mi az átok erejének forrása.
Felpattannék izgalmamban, de erõt veszek magamon.

- Akkor... akkor segíts nekem kérlek!

Elgondolkozva pillant poharára, majd a vállára szálló lepke felé fordul. Furcsa egy kis lény. Ahogy jobban megfigyelem, látom hogy nem is pillangó az, hanem egy aprócska tündér, szivárványszínûen ragyogó lepkeszárnyakkal. Pici kis testén virágszirom ruhácska, fehér haja kócosan mered szerteszét, pimasz kis arcocskáján mosoly.
- Mit gondolsz Gindi? - kérdezi tõle a varázsló. A kis tündérke megszólal, de csak madárcsicsergés-szerû hangot hallok. Megrázza fejecskéjét, majd megvakarja egyik hosszú, hegyes fülét. Rámosolyog a varázsló, és a tündérke a levegõbe lendül, apró szárnycsapásokkal röppen elém, leül serlegem szélére, és fekete kis gyöngy-szemecskéivel rám néz.
Milyen aranyos! Mosolyogva nyújtom felé az ujjamat, és õ rácsüccsen, majd beleharap. Felszisszenve rázom le magamról, és megdöbbenve pillantok a mosolygó mágusra.

- Megharapott!

- Tetszel neki.

- Na de megharapott!

- Nem tudtad Val herceg, hogy a tündérek vérrel táplálkoznak? Nagy megtiszteltetés, ha véredre megszomjazik egy tündér. Ez azt jelenti, hogy méltó vagy a tiszteletükre.

Elfintorodom.

- Remélem minden tündér ilyen kicsi.

Halkan felnevetve int a sértetten zümmögõ kis tündérnek, aki ismét vállára telepedik.
- Rendben van, segítek neked - szólal meg nagylelkûen.
- Köszönöm! - ragyogok fel lelkesen, de mielõtt felállnék, figyelmeztetõen emeli fel kezét.

- De vannak feltételeim.

- Bármennyi pénzt kérhetsz - biccentek megértõen. Elmosolyodik.

- Nem kell a pénzed...

Kérdõn szegezem bíbor szemeimet rá.

- Hallgatlak varázsló.