Karakter: Hasshin Aiji (kitalált karakter)
Megjegyzés: (Raukonak)
A hetes csapattal kószálok az erdőben, a késő délutáni sugarak áttörnek a lombkoronán, s néha az arcunkat cirógatják, különös alakokat varázsolnak a terepre. A hetes csapat... A rejtőző levélfaluból. Irataim felmutatása után velük tarthattam, a rózsaszín hajú lány elég nyitott, csillogó szemekkel kérdezget, honnan jöttem, mi járatban vagyok errefelé. Naruto egy Jinchuuriki, a kilencfarkú róka van belezárva. Ahhoz képest, hogy egy ekkora démon bele van zárva, elég komolytalan... Másképp képzeltem el. A szürke bőrű srác, és a csapatvezető, Yamato, még bizonytalanok. Nem érdekel. Nem azért utazom, hogy elnyerjem az emberek bizalmát. Lassan lépdelünk, Elvileg S-osztályú terroristákat keresünk... Ez felettébb érdekesnek hangzik. Lelkemre kötötték, hogy bármi történjék, nem avatkozhatok bele a történésekbe... Úgyse lesz így... Ha valóban olyan erős az a hal és a depressziós haverja, akkor ezek semmit nem érnek a terroristák ellen.
Yamato elég hosszú időn keresztül ellenőrizte az irataimat, majd "keresztkérdéseket tett föl", miért jöttem ilyen messzire a falumtól, s országomtól, satöbbi.
Sannin akarok lenni. Elsőosztályú ninja. Ezt nem érhetem el úgy, hogy közben ki sem teszem a lábam a faluból.
Lassan le megy a nap, ezért tábort verünk. Tüzet gyújtunk, majd annál ülve mindenki elfogyasztja a magával hozott élelmet. Különböző történeteket mesélnek nekem, hogyan is történt az összetűzés... Igen érdekeseket hallok, főleg a depressziós férfi klánjáról. Hogy kiírtotta az egész családját... Soha nem vetemednék erre! Ki ez az állat, aki kiírtja a családját?
Persze elvárják, hogy én is meséljek, ezért nem fogom vissza magam. Mesélek a hazámról, szüleimről, eddigi kalandjaimról. Yamato vállalja az őrséget, én pedig egyből elteszem magam holnapra, ha lesz valami, úgyis felébredek rá...
-Aiji! AIJI! -rángat Sakura, mire kardomat felkapva azonnal felugrom -Naruto!.. -ki se bírja mondani, beszédét sírásba fojtja, én pedig azonnal indulok az ordítás irányába. Másodpercekre megállok, hogy szemügyre vegyem a két terroristát, akik ránk támadtak. Hosszú, fekete köpeny, vörös felhőkkel... ez az Akatsuki. A kék fickó egyből észre vesz, pedig megpróbáltam elfojtani a chakrámat. Ha jól emlékszem, az ő kardja a Samehada, mely elszívja a chakrát... Nagyon kell vigyáznom vele. A fekete nekem háttal áll, előtte Naruto mozdulatlanul... Gondolom szemének speckó képességével kínozza szerencsétlent... Gyorsan közbe kell avatkoznom! Feléjük ugrom, de a cápa megpróbál megállítani, kis teleporttal kitérek az utjából, mögé ugrom, és egy erőteljes rugást irányítok a hátába, amitől előreesik... Nyertem kb 10 másodpercet... Remek. Kardomat felemelve próbálok lesújtani az Uchihára, de ő gyakorolt kecsességgel és iszonyatos gyorsasággal fordul meg, közben kitér kardom útjából. Nem nézhetek a szemébe! Szememet lehunyva ugrok hátra, fejem fölül kardsuhogást hallok...
Samehada... Végem.
Nagy csattanás.
-TAKARODJ INNEN, TE IDIÓTA! -Yamato állította meg két kunai-al a Samehadat, én pedig egy "biztonságot adó" bokros-erdős rész felé venném az irányt, de még rá kell néznem az Uchihára...
Ébenfekete hosszú haj... Jaj ne... A gyengém. Vörös szemek... Tehát ez a sharingan... Még hasonlót sem láttam. Hihetetlenül hideg a tekintete... Gyorsan elkapom a tekintetem, s menekülnék tovább, de egy hatalmas dobbanással előttem terem a cápa.
-Van benned valami különleges, nem gondolod?! -vigyorog, megvillantja pengeéles fogait, amitől kiráz a hideg.
-Én is észrevettem... -hallom a hátam mögött az Uchiha mélybasszúsú hangját, amitől ismét végigfut a hátamon a hideg... Bár most nemcsak a félelemtől.
-Tehát, amikor az én szemembe nézett, kékek voltak a kisfiú szemei, amikor pedig a tiédbe, Itachi, vörös fénnyel izzottak... Te mire gondolsz? Új klán? -a cápa hangját egy ideig csend fogadja. Hátranézek, immár közvetlen a hátam mögött magasodik a fekete férfi, Yamato és Naruto ájultan fekszenek mögötte. Sai és Sakura vagy segítséget hívnak, vagy eltakarodtak... Remek... Itthagytak. Lassan fordulok a cápa irányába, nem nézek a férfi szemébe, mert nem szeretnék elájulni... Hát ezt nem fogom elmesélni a "hőstetteim" között, már ha egyáltalán tudok majd mesélni, és nem végeznek velem most azonnal.
-Tehát chakraelemet másol... -hallom mély, rideg hangját... Szinte a nyakamba liheg. Vagy messzebb van? Biztos csak én érzem úgy a félelemtől, hogy ilyen közel van. Most, vagy soha! Teleportálok 2 métert, majd rohanok. Minden egyes dobbanás a szívemben egy örökkévalóság... A vesztem elől rohanok... Az a férfi...
Egy fa elől ugrik elő...
Hogy csinálta?! Megtorpanok, de még csúszok felé piros sarumban a füvön. két kezemet a földre teszem, és mint egy megzavart, vagy kölykeit védő állat, úgy nézek alakjára. Fülemen erős rántást érzek, máris vigyázban állok, majd felemelkedem a földről egy pillanatra. A kék állat emelt fel a földről.
-Ne halj meg ilyen pózban, nem férfihoz méltó! Hé, te! Itachi! Ennek még a fülei sem emberiek! -szól, majd vizsgálgatni kezd. Szemeimet lesütöm, s próbálom ellökni magamtól a kétméteres cápát, ő csak nevet -Mint egy kislány! Komolyan! -őszintén szólva, annyira félek, hogy egy értelmes szabadulási ötlet se jut eszembe... A legrosszabb, hogy ő csak néz... Rideg tekintetét újra-és újra végigfuttatja szerencsétlen testemen -hasznos lesz szerinted számunkra, vagy öljük meg? -néz kérdőn az Uchihara a cápa. Ő hallgat... mintha elmélkedne...
-Ezzel a félelemmel a lelkében semmit nem tudunk vele kezdeni. Teljesen haszontalan -kezét arcomhoz érinti -Nézz a szemembe -hallom a hangját... Összeszedem magam, és teljesítem a kérését... Nem adom fel egykönnyen! Mélyen a szemembe néz, folytatja -De nem gyáva... Még hasznunkra lehet. Ha ő maga nem is, a szemei igen... -Na itt elborul az agyam... Kirángatom magam A kék férfi kezei közül, kardomat erősen markolva felé csapok, ő viszont egy kunaial védekezik, elég ügyesen... Hirtelen koppanás hallatszik, s éles fájdalom hasít a fejembe...
Sötétség.
|
