A tömegnyi ember között próbálok elkacsázgatni valahogy, éppen Cunade nõvérkémhez indultam, amikor megpillantottam Susanot. Tekintetünk találkozik, az én emlékeim pedig akarva, akaratlan felrémlenek arról az éjszakáról. Rá kell kérdezzek . Fúrom, löködöm, és szólongatom a körülöttem egységesedõ tömeget, hogy hagyjanak egy kis helyet végre. Nem is figyeltem, és már el is tûnt. Miért volt fent az irodában? Minek?

Végre engedtek nekem, és komótos léptekkel sétálok az épület felé, közben nagy levegõket véve, le kell hogy nyugodjak. Ez a közös emlék Susanoval , egyre jobban úgy érzem, hogy egy láthatatlan vékony kis fonálként teremt köztünk köteléket.

Egy, két, három lépcsõ… nyolc, kilenc, s végül tíz. Ennyit tettem meg üres tekintettel bámulva magam elé. Kopogtatok, majd egy halk tessékre benyitok.

- Ja csak te vagy az ! – fogadott komolysággal, viszont én láttam a jókedvet a szemében csillogni. Legalább neki jó napja van, és kipihent is amint látom.

- Szia. Van valami feladat mára?- állok asztala elé, és nézek a bútoron heverõ stócnyi papírra.  

- Hát egyenlõre számodra nincs. Pihenõt kapsz. – remek, legalább gyötörni fognak az emlékek. Valamivel el kell hogy tereljem a figyelmemet, le kell foglaljam magam , különben még Susano hiábavaló keresésére indulnék.

- Bármi megfelel! – könyörgök neki, mire keresgél a papírok között, és elõhúz egy piros pecsétnyommal ellátott darabot.

- Ha annyira tevékenykedni szeretnél, hát tessék. Tsubasaval gondok adódtak. ( Tsubasa Akane felügyelete alá tartozik , mivel az elsõnek említett leányzó pecsétjét csak Akane képes teljesen helyrehozni, illetve Tsubasa olyan erõkkel bír, amik elzárásához a fa elemre van szükség.)- nagyot nézek, és azonnal rá is kérdezek.

- Mi gond adódhatott volna vele ? – olvasom a fekete tintával írt szöveget. A piros pecsét , ami itt a papír jobb alsó sarkán éktelenkedik nem jelent túl jót. Megint lelki gondok kínozhatják szegény lányt. Csupán négy évvel fiatalabb mint én, de több szörnyûség történt vele ezekben az idõkben, mint az Uchiha klánnal egy éjszaka leforgása alatt.

- Megint készül összeomlani, hisz meséltem arról mi történt tíz évvel ezelõtt, amikor ilyen állapotba került?- egy aprót biccentek fejemmel, tudomásul véve szavainak súlyát.

- Megyek , és megkeresem. Hol van?- nézek fel a papírosból, Cunade pedig csak egy apró bólintással nyugtázza beleegyezésemet. Kicsit nyúzottan tartom kezemben a nagy papírívet, és kissebre tûrve süllyesztem el az egyik zsebemben .

A chakrámat kiszagolja, de nem tudom elrejteni, így a chakraburokkal fedett Yoo rezidenciához igyekszem, talán ott lesz. Felérek a hatalmas és széles lépcsõsoron, majd azonnal körbenézek, engem azóta ismer mióta elõször járt a Hokage irodájában. Megesküdtem neki hogy megóvom saját magától, a folytonos depresszióba süllyedéstõl, a kínoktól, és a barátok hiányától. Igazán sohasem volt képes beilleszkedni, akár hogyan is próbált, azonnal kiszemelték, piszkálták. És õ csak tûrt, nem ellenkezett, mert szerette volna ha szól valaki akár egy szót is hozzá. Mindegy hogy mi legyen az , csak emberi hangokat hallhasson, mert az õrületbe kergeti az örökösen itt uralkodó csend, és magány. Én szoktam néha egy kicsit megtörni a jeget, és nekem megnyílik a lelke.

Nincs itt~

Utamat az hármas számú gyakorlótér felé vettem, talán ott rátalálhatok, ott aludt az egyik fa tövében, halk léptekkel igyekeztem irányába. Amikor közelebb érek, kicsit megingatom vállát egyik kezemmel, de egy hatalmas füstfelhõt kapok az arcomba. Nem mérges gáz volt, ez egy klón akart lenni , amivel nekem üzentek. Egy kisebb papírocskán ezt a szöveget találtam:

„ Ne reménykedj abban hogy élve megtalálod, most már a miénk, ha még is elmerészkedsz hozzánk nem kerülsz ki onnan élve” – halálra rémültem, az az írás sejtette velem hogy ki, inkább kik voltak azok a nyomorultak akik elrabolták védencemet. Az Akatsuki.

Gyorsan kell cselekednem, így még erõsítést sem tudok hívni, veszélyben van a falunk biztonsága, és Tsubasa épsége is, amit nem hagyhatok. Mert fel fogja adni, és teljesen engedelmessé fog válni nekik.

Leggyorsabb tempómban követem az adott útvonalat, ugyan is kémjeink kiderítették még is hol van a bûnszervezet székhelye. Meglátom a hatalmas sziklát, és teljesen képben vagyok. De miért emelték fel? Várták talán hogy jöjjek?

 Kicsit szorongva haladok be a fekete lyuknak tûnõ pokolba.

Az elsõ amit azonnal kiszúrok az, hogy a térdelõ védencem hátából  egy csomó csillogó ezüst színû lánc fúródik a környezõ sziklafalba, és elõtte egy hatalmas vértócsa terjeng. Szívemet marni kezdi a látvány, némán zokog, lelke már lassan lassan fel akarja adni a harcot. Ennyire megtörték volna?

- Gusztustalan banda vagytok ti!- üvöltök kegyetlenül, és elõlépek a sötétbõl. Átbújok a láncok alatt, és lenézek a lányra, aki félve néz vissza rám.

- Szóval végre itt vagy, már vártunk téged… - lépett elõ egy narancssárga maszkos fazon elém. Gyáva, viszont elég merész dolog volt õt ellopni, ezért utálom az Akatsukit, és kivétel nélkül mindegyik tagját. Itachi sharinganját látom megvillanni a sötétségbõl. Áruló kutya. Sosem bíztam meg benned, és látom te is itt vagy, és képes volt végignézni ezt a kínzást. Nem is foglalkozok alattomos köszöntésével, elkezdem megnyugtatni, és szépen nekiállítok megjavítani a pecsétjét. Egy forgó mozdulatot téve állítom vissza a pecsét mintáját, és már is visszahúzódnak testébe a láncok, amik eddig kitartottak. Nyökögve szól felém.

- A-akane-san… - nem bírta tartani a testét, így a vállamra nehezedett, amint odaugrottam elé. Teste gyenge, és erõtlen, akár egy szalmababa.

Félek . És ez után mi lesz ? Szemembe néz , és megkomorodik az eddig sunyi vigyorral kiegészült ábrázata . Semmi ruha nincs rajtam , levetkõztetett , most még is õ rohan ki a dojo-ból  mint az õrült . Gyorsan , amint kiért magamra ráncigálom a ruháimat , és összekötöm a hosszú barna hajamat . Próbálok lenyugodni ,és megálljt parancsolni  az idétlen gondolataimnak , de óvatos léptek közelítenek felém , én pedig megtartom a két lépés távolságot . Ingatja a fejét , és felül az egyik idézett macskára és már indul is . Felülök hát én is a rám várakozó macsekra , és azonnal utánuk sietünk . Alig értem utol Susanot , már is újból kell hallanom azt a furcsa tónusú hangot .

 - Elkísérlek titeket a határig. – Susano csak bólint és természetesnek veszi Itachi jelenlétét , nem mondanám hogy teljes szívembõl gyûlölöm , de igen frusztráló a jelenléte . És hogy mindig körülötte legyeskedik ! De miért is akadtam én fel ezen ennyire ? Egész úton ezen kattog az agyam , de nem sokáig , mert már is odaérünk az országhatárhoz . Elmélkedésem közepén , Itachi már leszakadt tõlünk , mi pedig már egy Homokrejteki fogadóban lézengünk .

- Jó estét. – csenget , mire egy idõs hölgy nyit ajtót , és azonnal köszönt minket .

- Jó estét kedveskéim.

- Két szobát kérünk.- lecsapja az asztalra a szobák árát , és azonnal feléjük is veszi az irányt . A matróna elvezet minket a szobákhoz , és én azon nyomban választok is , enyém lesz az elsõ szoba . Körbekémlelek mindent , ellenõrzök minden egyes zugot , nem szeretném ha meglepnének . Minden rendben , így lecsatolom a kardomat és megropogtatom ujjaimat . Elõször lefürdök , utána pedig törökülésben ülök a futonon , és meditálni próbálok . egyszerûen lenyugtatom a lelkem , és megpróbálok mindent alaposan átgondolni .

Szemeim lassan felnyílnak , és automatikusan magamra borítom a takarót . Mélyen alszom , nagyon mélyen . Furcsa álmaim egyike megint kísért , Uchiha Madarával vívok élet halál harcot , és elõkapok egy hatalmas tekercset . Egy hosszadalmas fegyverekkel vívott párbaj után felriadok . A langyos napfény süt arcomra . Felpattanok , elrendezek mindent , felkapom a katanámat , és igyekszem Susanohoz , hogy eligazítást kapjak . Halkan lépek a szobába , és ott látom meg az ablakpárkányon üldögélni .

- Régóta, hogy minden reggel látom a napfelkeltét, de megigéz, ahogy játékra hívja az esõcseppeket és a harmat gyöngyeit. Mindig meg tud igézni, akárhányszor láttam eddig az életem során. – halovány mosoly figyel arcán.

- Mióta látod a napfelkeltét?- lehuppanok az ágyra .

- Neked elég csak annyit tudni, hogy régóta. Remélem te többet aludtál, mint én. – nyújtózik , és felkel az ablakból , majd be is csukja.

- Én jól aludtam. Az egész éjszakát végig aludtam. Fárasztó volt az út, még ha macskák hátán is jöttünk. Ráadásul sajog a fenekem a sok üléstõl. – panaszoltam el minden jelenlegi gondomat .

- Meg kell csak szokni. De most menjünk reggelizni. Aztán beszédem van egy két emberrel. Viszont innen, csak köpenyben megyünk ki. Nem akarom, hogy lebukjunk. – bólintok , és leindulunk a fogató elõterébe. Hamar meg is reggelizünk , és Susano elmegy köpenyeket venni . Ezekben rejtjük el magunkat , majd megyünk is információt gyûjteni . Lassan megint este lett . Az õ szobájában vagyunk , és mérlegeljük azt a tömérdek tudást ami a birtokunkban volt . De egyszer  csak befogja a számat , és elõrántja az Uchiha kardot , szemei furcsák egy laza mozdulattal a falba döfi a kardot , és azon nyomban egy anbu ügynök esik össze ott elõttünk .

- Nem egyedül volt. – suttogja , és az ablakpárkányra veszi a célt . Csak guggol ott egyik kezén megtámaszkodva , és kémleli az alattunk húzódó várost . De jómagam sem maradtam egyedül , látóterembe kerül egy mozgó gyanús test .

Felém tart , talán egy tõrrel támadhat .

- Mokuton : Jubaku no Jutsu ! – elkiáltom magam , mire Susano visszapillant , de nem kell a segítsége egy másik anbut kötöztem meg .

- Beszélj ! – rivallok rá az elkapott ügynökre . Egy szót sem hallat , kerámia maszkja takarja arcát és hidegséget sugároz . Nem is figyeltem , de Susano már nincs ott a helyén , a többi után eredhetett . De én sem tétlenkedhetek itt . Otthagytam megkötözve a krapekot , és nagy lendületet véve kiugrottam az ablakon . Csak sejthetem merre mehetett társam , de azonnal egy csomó ügynök kezdett követni . Valaki eszméletlen gyorsasággal  vagdosta õket halomba mögöttem . Akatsukis köpeny , és vörösen világító sharingan . Itachi . Nem kell a segítséged ! Elintézem õket ! Egy hatalmas robajra leszek figyelmes , és azonnal a felé veszem az irányt .

- Itachi , megint elhibáztad . – csak nevetgél , de erre nincs idõnk ! Megindulok Itachi felé , de Susano leint .

- Ne támadj ! – szólít fel de miért ? Mi okom ne lenne támadni , idegességemben a szavak csak egymás után csúsztak ki a számon .

- De miért ? Hisz Akatsuki tag ! Körözött bûnözõ ! Elárulta a falut ! – felment bennem a pumpa , de még mindig csitít .

- Nem tudsz te semmit . Szóval álmomban is te üzentél ! Mit szeretnél ? – figyelembe sem vesznek , karjaimat összefonom és figyelem Itachi beszédét .

- Bár Tsunade azt a küldetést adta nektek , hogy menjetek Homokrejtekbe , de én azt mondom , hogy ne tegyétek . Veszélyes odamennetek , az Akatsuki ott mozgolódik erõteljesen . – mondja majd bólint , és halk suhanással eltûnik az orrunk elõl . Idegességemben számat rágcsálom , és lehunyom szemeimet , lenyugszom … le kell nyugodnom le-le kell nyugodnom .Kérdõen pillant rám , majd szó nélkül a dojo-ba veszem az irányt . Belépek és kedves kis környezet fogad , lehuppanok a dojoban porosodó hatalmas szõnyeg közepére . Nagyot fújok , egy szót sem kívánok szólni Susanohoz , nem bírom az Uchihákat szinte irtózom tõlük . Dacosan rámerednek szemeim az elõttem álldogáló lányra  . Hunyorgatok nem tetszésemet kifejezve , majd lecsatolom a hátamon pihenõ kardot , és lassan kihúzom a tokjából .

- Mi bajod ? – guggol le hozzám , és magára irányíja tekintetem .

- Az hogy nem szegülhetek ellen a kiadott parancsnak , különben letekeri a fejemet . – körözök mutató ujjammal körbe körbe .

És még is mit kezdünk ezek után , hmm ? Mert én biztos hogy nem fogok Itachinak engedelmeskedni .  – helyezem el kardomat a hüvelyébe csúsztatva az oldalamon .

- Tudsz jobbat ? Azt mondta hogy ott mozgolódnak az Akatsukisok , oda akarsz menni és megöletni magad ? – hangja erélyesebben cseng , és alkaromra markol . Ki akarom feszegetni a karomat markából , de minden egyes alkalommal amikor meglendítem , visszahúzza .

- E-engedj el ! – nyögve nyelve jön ki számon  mert erõs  és nem ereszt .  Egyre közelebb és közelebb hajol , én pedig furcsállva figyelem minden mozdulatát . Fülemhez hajol és halkan belesusog .

- Aranyos vagy amikor ideges vagy . – sikerül végre kiszabadulnom szorításából , és hátraestem zavaromban . Vörös fejjel pillogok csupán , amint egy kaján vigyor ül ki arcára . Gyorsan megpróbálnék felállni amikor is visszalök a földre .

- Ughhh …. hé ! Ha-hagyj… -  egy lélegzet vételnyi idõt sem hagy , összefogja kezeimet majd felfeszíti õket fejem fölé . Nem szól semmit csak tekintetemet keresi , egyik kezével fejemet fordítja a sajátja felé . Arca egyre jobban közelít az enyémhez , én pedig hadarva szólongatom , de meg sem hallja .

Su-susano mi a francot csi-csinálsz ? – ajkunk összeér , én pedig kimeredt szemekkel fürkészem a plafont . Keze gyengít a szorításon , ezt kihasználva nagy lendülettel elrántom kezeimet . Hajamból e közben a hajgumi valahogyan eltûnt , és barna hajkoronám beterített mindent .

*ajtócsapás

- Mi van már megint?Miért rontasz rám ? – kérdi Tsunade akit megzavartam a koncentrálásban .

- Már megint az a mocsok  , esküszöm  hogy ki fogom nyírni ! Nem érdekel hogy milyen rangja van! – füstölgök fejemet fogva , és idegességemben már fel és alá sétálgattam az irodában.

- Tudod hogy nem tudok semmit sem tenni ellene , még én sem pedig én vagyok a hokage … - teszi karba kezeit és kérdõen néz szemeimbe , és folytatja mondanivalóját.

Muszáj lesz elfogadnod és végre megbékélni a helyzettel .

-  Muszáj lesz ? – állok elé és nagy fintor ül ki az arcomra . Nem igaz hogy nem veszi észre mit mûvel itt az az ember.

Én mentem! – haladok az ajtó irányába , majd hangosan becsapom magam után , és leviharzok a lépcsõkön. E közben majdnem elsodortam egy nálam kicsivel alacsonyabb  , de annál szebb lányt úgy 17 éves lehet . A két irodasegéd utánam szól :

- De kisasszony ! Már megint mi a baj ?

- A szokásos . – intek és halk suhanással el is indultam a környezõ erdõ irányába.

Le kell nyugodnom , az egyetlen helyre mentem ahol megtalálhatom a békémet .

*~*~*~*

A hatalmasra nõtt fák lombján átsütött a halvány fénysugár … én pedig letelepedtem az egyik  tövébe és élveztem a napsugarak simogatását. Elaludtam és a múltamban jártam , harcoltam azt hiszem … Uchiha Madara ellen ,  megidézve ellenem a kyuubi-t térdre akart kényszeríteni , de én lezártam azt a hatalmas erõt , majd harcoltunk egészen pirkadatig  és végül én kerültem ki nyertesen .. ennek viszont meg volt az ára , az élettársamba kellett bezárnom a Kyuubit.  Egyességet kötöttem Madarával , így megszületett a Konohagure.  Nem sokkal  ezek után én is meghaltam , ez már túl sok volt nekem is . Az öcsém lett a második. Én pedig örök álomra hajtottam a fejemet , legalább is azt hittem. Álmomból felszenderülve , hallgatom környezetem kisebb nagyobb zörejeit . Majd egy ismerõs hang kajtat utánam szorgalmasan.

* A távolból

- Hol lehet , esküszöm az agyamra megy kiviharzik az irodából amikor beszédem lenne vele ! –közeledik hangja rohamos ütemben. Ez alatt én egy faágon üldögélve vártam a lecseszést.

- Hali ! – intek felé , amikor is az a lány lép mellé akit majdnem fellöktem korábban.

- Küldetést kaptál . Gyere le ! – teszi derekára kezeit , majd leugrom hozzájuk , sálam kicsit meglebben a lendülettõl  majd pont eléjük érkezem.

- Milyen küldetésrõl lenne szó ?  - kutatom tekintetüket , és körbefonom kezeimet mellem alatt .

- Szigorúan titkos… Homokrejtekbe kell hogy menjetek Susanoval . – mutat a mellette álldogáló lányra . Tekintetem az ezüstösen csillogó szempárba mélyednek , és képek ugranak be , még is ki lehet hogy ennyire megigézett ? Megrázom fejemet és tárgyalni kezdek Tsunadéval.

- De ott csak a föld típusú technikáimat vethetem be , a többi pedig semmit nem fog érni .

- Tudom jól , a képességeid fejlesztése miatt küldelek pont oda . Akkor bebizonyosodik hogy igaz- e a szóbeszéd … - halkul el szép lassan , mire összevonom a szemöldökömet és acélszürke tekintetem elkomorodva terelem el róluk ,  a fára nézek ami alatt szunyókáltam , halvány mosoly terül el arcomon.

- Rendben van … - lágyul el hangom , és Susanora tekintek.

A részleteket pontosan kitárgyaltuk , valaki illetéktelenül tartózkodik Homokrejtekben ki kell derítenünk hogy ki és mi célból , készülõdni kezdtünk ez napnyugtáig tartott . Alaposan átszámoltam a shurikeneket és kunaiokat , majd a lebeszélt találka helyhez siettem.

- Hali ! – köszöntöm társamat .  Aki alaposan végigmér csillogó szemeivel.

Most is ugyanaz a terv. Meg kell szereznünk a Kyuubit. Bár Peinnek jelenleg más céljai is vannak, amik elõttünk még homályosak. Annyit mondott, hogy találkozunk értékesebb képességû ninjákkal, akkor azokat vigyük magukkal. Mivel kettesével járunk, két embertõl kért egyet, és azt, hogy azt az egy ninját tartsuk magunknál, amíg más parancs nem érkezik. Kicsit dühít, hogy nem tudom a céljait, de nem ez az elsõ eset. Minden bizonnyal el fogja mondani.

Az erdõben járunk éjszaka. Kisame hirtelen megáll, de ekkor már én is érzem. Ez a Kyuubi. Nos, ha nem is kell elvinnünk, lehetséges, vagy valamelyik tagnak a csapatából van valami különleges képessége. Úgyis érzek valamit. Idegen chakra. Nem éreztem eddig. Nem a rózsaszín lányé, és nem a másik kettõtõl származik.

De több idõnk nincs gondolkodni. Kisame ugyanis nem tud nyugodtan ülni, máris támadni kezdett. A jounin támadta meg. A Kyuubi viszont meggondolatlanul nekem ront. Nem hiszem el, hogy ennyi idõ után sem tudja még. Nem most találkozunk elõször, mégis azonnal a szemembe néz. Õt már le is gyõztem… a saját képzeletének világában ég elevenen.

Érzem, hogy felbukkan az idegen chakra tulajdonosa, azt is tudom, hogy támad, de nem térek ki. Érdekel az ereje… de ez a rúgás nem túl erõs. Ha ennyivel támad, nem lesz hosszú harc. Nem képes a közelembe sem jönni, ha én nem akarom. De õ legalább okos. Próbál nem a szemembe nézni, de Samehadát nem tudja így elkerülni. Azonban a jounin megmenti. Ez is mindig rossz helyen van… hihetetlen.

A fiú menekülne, de nem értem miért, visszanéz rám. A szemembe is néz, de valamiért nem tudom azonnal használni a Sharingant ellene. Vajon milyen képesség ez?
- Van benned valami különleges… - hallom meg Kisame hangját, mikor útját állja a menekülõnek. Mögé lépek.
- Én is észrevettem.
- Tehát, amikor az én szemembe nézett, kékek voltak a kisfiú szemei, amikor pedig a tiédbe, Itachi, vörös fénnyel izzottak... Te mire gondolsz? Új klán? - kérdezi Kisame. Érdekes feltevés. Egy új klán, akikrõl még Pein sem tudott? És a Sharingan sem hat rá azonnal. Egy ötletem van.
- Tehát chakraelemet másol… - jelentem ki. A fiú megint menekül. Azt hiszi, hogy gyorsabb nálam? Szánalmas, kiszámítható és nevetséges. Meghalhatna férfiként is.

Betérdel elém. Érdekes póz. Kisame rántja fel a fülénél fogva, és észre is veszi, amit én is csak most. Nem ember. De fél. Nagyon fél. Elé lépek, és felszólítom, õ pedig készségesen néz a szemembe. Illedelmes fiú. De a lelke nem egy gyáva ninjáé. Akkor miért veszítette el ennyire az önkontrollt? De tényleg azt hiszem, hogy a hasznunkra válhat. Ha más nem, kivágjuk a szemeit.

Nem adja fel. Újra támad, de újra reménytelen… milyen fura fiú. Nevetséges. Amikor elájul, én már lépek is el.
- Hová mész? - szól utánam Kisame.
- Itt akarod hagyni õket? - kérdezek a Kyuubi felé mutatva. - Pein dühös lenne.
- De azt sem mondta, hogy vigyük magunkkal - morran fel. - Azt hiszem, ezt nem dönthetjük el csak mi. - Fáj beismerni, de igaza van.
- Akkor mire vársz? Zárd el õket. - Morog, de megteszi, aztán mellém lép. Pár pillanat koncentráció után már látjuk is a barlangot és Pein ott vár minket, most egyedül.
- Megtaláltuk a Kyuubit, de volt vele egy különleges képességû ninja is - foglalom össze. - Mit tegyünk a Kyuubival? - kérdezem. Ez a lényeg, nem kell feleslegesen beszélnem.
- Mennyire különleges? - szólal meg Pein.
- Nem használt ellene azonnal a Sharingan. - Pár perc csend, aztán újra Pein.
- Egyelõre a Kyuubi nem elsõdleges. Felhasználni nem tudjuk akkor sem most, ha elhozzátok. Sokkal egyszerûbb, ha a ninját hozzátok ide. - A beszélgetésnek vége, én már ott sem vagyok. Kisame pár pillanattal késõbb követ.

Fárasztó egy kissé ez a technika, de nincs idõnk pihenni. El kell vinnünk a Folyó Országába. Pár napig eltarthat, és ahogy látom, már mocorog. Sõt, valahol pihennünk is kell, három napja folyamatosan haladunk. Bár az tény, hogy a jutalmunk megvan a keresésért. A Kyuubit megint sikerült legyõznöm. Félni fog tõlem, és ez rengeteg elõnyt jelent majd, ha eljön az ideje, hogy rá lesz szükségünk.

- Hé! Én cipelem? - szólal fel Kisame, mikor én már pár méterrel elõttük járok, de õ még mindig a fiú mellett áll. Rá pillantok.
- Azt hitted, hogy én fogom? - kérdezem tõle, kicsit sem változtatva a megszokott hangszínemen. Õ is tudja, hogy most felesleges. Ha akarom, egy pillantással ártalmatlanná tehetem, Samehada ide, vagy oda. Felsóhajt, és a vállára fekteti a fiút.

Ki lehet ez? Nem ember, ismeretlen technikát használ. Meg akarom tudni, hogy miért nem használ ellene a Sharingan. Ha chakraelemet is bont, akkor sem tudja kivédeni a Sharingan támadását ilyen könnyedén. Bár tény, hogy ha egy pillanattal tovább néz rám, akkor már hat rá. Ahogy meg is történt, hiszen beleláttam a lelkébe. Neki is könnyebb, ha én szedem ki belõle, és nem Deidara vagy maga Pein. Esetleg ha nagyon kezelhetetlen, akkor Kisame gondjaira fogom bízni. Gondolom, hallott az Akatsukiról annyit, hogy tudja, kitõl kell igazán tartania. De ha így lenne, nem támad rám olyan vakmerõen. vagy ennyit jelenthet neki a Kyuubi? De õ nekik nem lehet lényeg, hiszen amikor a sápadt fiú és a rózsaszín lány leléptek, akkor még meg is ölhettük volna. Bár a lányt ismerve, biztosan segítségégért mentek. De ketten? Egy ott maradhatott volna, hogy legalább megpróbáljon feltartani minket. De õk mindketten azonnal elmentek, mikor a jounin és a Kyuubi elájultak.

Fura belegondolni, hogy ilyen gyenge társai voltak Sasukénak. Õt ismerve ez zavarhatta, hiszen, bár a Kyuubi nagyon erõs lenne, képtelen rá, hogy használja is az erejét. Csupán hõsködni tud, a lány semmire sem jó, a másik kettõ meg azt hiszem új tagok mellettük. Érdekelne mondjuk, hogy Kakashi miért nem tart már velük. Sasuke eltûnésével levette volna a kezét róluk? Bár azt sem értem, hogy az öcsém miért pont Orochimarut választotta szövetségesének, ellenem, ellenünk. Nem tudom, miben reménykedik. Ott nem kap olyan erõt, amivel megölhet engem.

- Ébredezik - szólal meg megint Kisame. Rájuk nézek, és valóban. Felemelem a fejem, és körbepillantok a tájon. Pár méterre épp van egy barlang. Az tökéletes lesz pihenni, és vallatni a fiút.
- Oda megyünk. - El is indulok, õ pedig utánam.

Mire beérünk a fiú pont eszméleténél van.
- Hol… - kezdené, de megállok elõtte.
- Késõbb. - Lehajolok, és ahogy ezt megteszem, így közelebb kerülve hozzá, feltûnik valami. Milyen fura szemei vannak… Picit olyan, mint Orochimarué, de szebb. Izgalmasabb. Végigfuttatom rajta a tekintetem, és most látom csak, hogy milyen szép. Kellemes test, szép arc. Ha nem ilyen helyzetben találkozunk, minden bizonnyal gyorsan a lényegre tértünk volna. De eme felfedezésem fényében legalább már tudom, hogy milyen módszert fogok használni ellene.

Elkapná a fejét, de nem hagyom. Tenyereim közé zárom arcát, és így ösztönösen néz a szemembe. Pár pillanat múlva azt látom, amit õ, és már el is engedem. Nincs rá szükség, hogy fogjam.
A hely ugyanez a barlang, õ pedig a semmiben függ, mozdulni sem bír, mintha ki lenne feszítve. Az már csak nekem bónusz, hogy a felsõteste meztelen. A saját kezemben ekkorra már egy tüzes vasdarab van.
- Ki vagy te? - kérdezem, de makacs, és nem felel. Beharapja az alsó ajkát. Nos, akkor játszunk így. Közelebb lépek, pont elõtte állok. Figyelmeztetõen közel tartom a vasat a testéhez, de remélem, õ is tudja, hogy egy esélye van. Ha nem felel, akkor nem fogom megkímélni. - Még egyszer megkérdezem. Ki vagy te?