Karakter: Tsutsui Yukitaka
Megjegyzés: (Eimnek)
I-di-ó-ta. Idióta. Igen, annak a pökhendi tuskó marslakónak talán igaza volt, mikor azt mondta, hogy ő egy istencsapás. Bár ezzel eddig is tisztában voltam. De mégis, azért kicsit reménykedtem, hogy valami kis értelem szorult belé. Csak egy iciri-piciri… nüansznyi… de nem. Ő aztán a legnagyobb földre pottyant marha, akivel csak életemben találkoztam!
És nem szabadott volna energiaitalt innia. Éreztem, hogy el kellene vennem tőle. De mit tehettem volna? Éppen a visítozó nőket próbáltam lecsitítani, akiktől pár másodperce eltulajdonította a piát. Ja, visszaadni már nem is tudtam nekik. Így én kaptam a jó kis szemkiverős táskaütéseket. Ezért is megöllek, te Baka!
De ahhoz előbb utol kéne érnem. Ööö… melyik Hello Kittys boltba is ment be az előbb? A sarkiba, vagy a sarkon túliba? A gáz az, hogy az ő kinézetével már eleve nem szabadna a sarokra járni. Egy perverz szemet vet rá, aztán pápá idióta szőkefasz… tulajdonképpen nem is őt félteném. Hanem azt a szegény perverzet.
De visszatérve a boltokhoz: végre megpillantom az egyikbe Bakát, ahogy épp egy inget próbál, de a következő pillanatban már egy gatyát húz fel, és mindezt a kirakatba, hogy még jobban kiakasszon mindenkit, az eladóktól kezdve a négy éves kislányokig és öreg mamákig. Kezdek én is nagyon kiakadni, és ez neki nagyon nem jó hír, tekintve, hogy így valószínűleg majd az ő haja fog beakadni egy rohadt nagy úthenger alá… bár, talán az is megtenné, ha csak annál fogva akasztanám fel egy fára. Várjunk, ez nem jó ötlet. Túl feltűnő lenne, hogy a közelben lévő bokrok neonosan világító virágokat növesztenek, a döglött tücskök feltámadnak, esetleg még a szétlapított giliszták is… na ne, ezt nem kockáztathatom! Elég nekem ez a hülye, nem kellene még a neonok-tücskök-és giliszták inváziója is!
Végül belépek az üzletbe, és Bakát a hajánál megragadva kezdem kihúzni az ajtón. Nyávog, kapálózik, és valami pittyegő szöszről dumál, de nem nagyon érdekel, én már a halálának körülményeit tervezgetem.
- Hé, uram, ezt ki kell fizetnie! - állít meg egy pasas, már éppen akkor, mikor kint lennénk a szabadban, tehát nem nagyon örülök annak a ténynek, hogy ez még sincs így. A fickó a Bakán virító pink dzsekire mutat, amit valószínűleg a női részlegről csórt el, de engem aztán nagyon hidegen hagy, meg nem veszem neki.
- Vedd le szépen - fordulok felé amolyan Fűrészféle fejjel, de hiába is erőlködöm, max csak az itt hagyott porfelhőjét tudom megijeszteni vele. Picsába, ez meg mikor szökött el a kezeim közül? Lényegtelen. De ha elkapom, még a szart is kiverem belőle!
- Kegyetlen vagy, Yukitaka-kun - sírja a szőke, miközben a fején lévő búbot simogatja, de ezt még olcsón megúszta, mert nem akartam, hogy a többi ember előtt kezdje el folyatni azt az undorító kék trutyit magából. Na de majd ha kihalt utcába érünk… muhaha!
- Te meg hülye - ásítok fáradtan, és meg sem próbálok belegondolni, vajon hány órája is basszuk itt a városban a rezet, és valahogy nagyon nem is akarok. A végén még tényleg megölném ezt a barmot.
- Woooow Yuki-kun, nééézd! - tapad rá az egyik kirakatra a szőke, mint egy kokós, én pedig már húznám is tovább, mikor rájövök, mit is nézeget.
Hmm. Fehérneműbolt. Kirakat. Pink melltartó… és bugyi. Khm. Nem akarom tudni, mit lát benne.
- Menjünk - invitálom tovább, de hiába, úgy nézi a rózsaszín csodát, mintha csak valami istenséget látna.
- Yuuuuki-kun, nálad mért nem látok ilyet soha? Ez olyan praktikusnak tűnik! - Úgy hátba csapom, hogy a földön köt ki, aztán a grabancánál fogva húzni kezdem.
- Naná, hogy nem látsz. Ellenben veled, én nem vagyok transzvesztita.
- Micsoda? Ismételd meg, az utolsó szót nem értettem tisztán! - teszi a füléhez a kezét Baka, én meg ismét csapnék hátra, de most időben kikerüli az ütést. Hm, tanulékony kis kék takony. Talán még jóba is lehetünk! Affene, mért is álltatom magam ilyenekkel…
- Ooow, egy Papilio machaon! - kiált fel hirtelen, és úgy eltűnik a markomból, mintha ott sem lett volna. Megállok, és döbbenten bámulom hűlt helyét. A jófenébe. Ehhez én nem vagyok elég csökkent agyú!
De mégis hova a kibaszott életbe tűnt?! És ez herceg? Nem, ez a világ csődtömege. Vajon hol van ilyenkor a drágalátos felmentő serege? Mért NEKEM kell hajkurászni? Nagyon elegem van már belőle!
Végül csak két ujjam a halántékomhoz emelve próbálom lenyugtatni magam. Minden oké Yukitaka. Nem gáz, hogy akármikor elfoghatják a kutatók, és felvághatják különböző szép módszerekkel, esetleg egy másik földönkívüli krapekkal is összetalálkozhat, akit aztán holtra ver, és megint kizárólag csak ÉN fogok érte szívni… Yukitaka, ez… hm.
Arcomon széles vigyorral indulok el az ellenkező irányba, ahová a Herceg spurizott. Jobb helyre nem is mehettél volna, kincsem. Errefelé árulnak baseballütőket is. Ez a te nagy peched… hehhe.
|
