Karakter: Akasha
Megjegyzés: Ty-nek ~ Nanami-nak
A vér vöröslőn körülölel, teljesen elvarázsol. Olyan mintha egy pillanatra meghalnék, majd ismét élet járná át a testem tőle. Különös ... Miért van ez így? A miénk az éjszaka, míg a nyomorult halandóké a nappal. Ők meghalnak, mi nem. Lehunyom szememet és elmerülök a fürdőmben. Hagyom, hogy a mélyére lesülyedjek. Milyen régen is volt, mikor úgy érezhetem a nap fényét mint ők, mikor nem a vér jelentette a táplálékot, mikor még csak egy lány voltam a sokból ... De most már A lány vagyok, A vámpír királynő!
***************** ************ ****************
Az ágyamban fekszek, gyöngén, magatehetetlenül. A szoba sötét, sehol senki, egyedül érzem magam. De ... Mintha furcsa árnyak járnák át a szobámat.
Egy sötét árny tűnik fel, közel hozzám és szemei megvillannak. Ki van ott? Hogy jutott be ide? Tehetnék fel millió kérdést, de nem, egyiket sem teszem fel. Csak halvány, keserű mosoly jelenik meg arcomon.
- Meg fogok halni igaz. - ejtem ki és megpróbálok feljebb ülni, de nem megy. Igen, én meg fogok halni, ez már biztos. Érzem és ez ellen senki sem tehet semmit. Csak a sok reménykedő hang mellett, szeretném hallani, hogy valaki kimondja: "Igen, meg fogsz halni."
- Az csak rajtad múlik. - a felelet meglep. Nem erre számítottam. Rajtam áll? Egy haldoklónak azt mondani, hogy te döntöd el meghalsz-e vagy sem. Butaság. Nem én döntöm el, hanem a sors.
- Rajtam múlik? - láztól csillogó szemeimmel az árnyat kutatom. - Butaság, ebbe nincs beleszólásom. Ha meg kell halnom, meghalok.
- Nem, te tévedsz. Pont ez a butaság. - jelenik meg hirtelen elöttem. A fekete árny alakot ölt, egy férfi alakját. Nem tudom mit mondhatnék, csak hallgatok. - Még élhetsz, csak add nekem a lelkedet ...
***************** ************ ****************
Hirtelen jövök a felszínre és törlöm le arcomrról a vért. Valamit érzek, valami ami vonzz. Kilépek a medencéből és a vért letörölve magamról öltöm magamra fekete-vörös ruhámat. Meg kell találnom azt aki vagy ami vonzz.
- Úrnőm? - a fiatal fiú felé kapom a fejemet.
- Mit akarsz Damien? - mérem végig. Meglepetnek tűnik és kissé zavartnak. Talán ugyanaz nyugtalanítja őt mint engem, ő is érzi azt az édeskés illatot.
- Úrnőm is érzi igaz? És a keresésére indul ... - állapítja meg. Okos fiú, pedig kezdtem azt hinni már nincs remény, hogy normális szolgára találjon a magamféle éjlény.
- Valóban, úgyhogy takarodj az utamból. - elindulok és ő már félre is áll.
Nem tudom merre megyek, csak hagyom, hogy a megérzéseim vezessenek. És nem messze a kastélytól meg is lelem.
Csak szemlélem a harcot. Furcsa lények, nem is tudom hirtelen, hogy honnan. Arcomon gonosz mosoly jelenik meg. Vér és harc. Kell ennél több, hogy jó éjszakám legyen? Igen!! Egy valaki akivel majd elszórakozhatok ma este. Sorba hullanak a furcsa lények, érdekes az ellenfelük is.
Tekintetem egy fiún akad meg. Barna rakoncátlan tincsek, és a tekintete mikor találkozik az enyémmel ... Kék és valami egészen sötét. Úgy emlékeztet valakire ... Valakire aki már rég meghalt.
***************** ************ ****************
A nap fénye éget, marja a bőrőmeet és fáj. Kínomnak hangot adok, szabadulnék, ordíttok. Ez fááj!!! A többiek csak néznek. Az apám, anyám, mindenki. Valaki ... Én nem akarok meghalni ... Még nem. Testem megfeszül, szinte könyörgök tekintetemmel. Valaki!!!
Egy fiú ... Barna haj, szép szem ... Kétségbeesetten néz engem.
- Kérem ... - hangja elcsuklik. - Nem halhat meg!! - löki félre az útjába akadokat és berántja a függönyt. Arcán mintha könny folyna végig. Szemeim vérvörösen felizzanak, elszakíttom a köteleimet és neki esek az első elém kerülőnek. Vére felfrissít, új erővel tölt fel. Mostmár vége, nincs megállj, nem maradhat senki!
Vére megőrjít. Nem akarom megőlni, legyen velem, de ... Abbahagyni sem tudom. Egyszerűen nem megy. Mostmár halott, ő is halott mint a többiek...
***************** ************ ****************
A gyűrűre pillantok. Igen, hasonlít rá. Ismét elmosolyodok és eltünők a szemük elöl. Sorban gyilkolom le azt ki rájuk tör, mindet egyesével és ez számomra hatalmas élvezet. Félrecsalom a társaitól és mikor mögé kerülök esélyt sem adok neki támadásra, csak a fának szoríttom.
- Te fiú kellesz nekem játéknak! - villantom meg szemfogaimat. Ha én így döntök, ez így lesz. Nem számít mit akar, nekem szórakozni van kedvem ... És ha már nem érdekel, végzek vele.
|
