Kicsit sem lepõdtem meg, hogy nem vár sokáig, és máris elkap. Sõt, meglehetõsen sokáig bírta. Viszont vadsága és durvasága, már inkább, meglepõ. Ahogy megragad, még levegõhöz sem jutok, és úgy tapad ajkaimra, mint egy igazi vadállat. Persze viszonzom vad csókját, és nem ellenkezem. Miért is tenném, ez a dolgom. Kezdünk egyre jobban belelendülni, és már azt várom, mikor tépi le ruháim, mikor hirtelen megáll, és úgy pattan le rólam, mint aki tûzbe nyúlt. Kicsit feltámaszkodva, nézek rá.

- Gyere utánam, ribanc! – Kijelentésére, fel is ülök és felállva, azonnal követem. Mit ronthattam el? Ha most panaszkodni fog, engem tuti kicsinál a fõnök. Fenébe, mégis miért? Nem értem ezt a fickót, pedig odaad vagyok és engedelmes. Talán nem ezt várta tõlem? Ezekkel a gondolatokkal követem és kicsit megállok mögötte, ahogy belép a szobába.
– Megveszem ezt a ribancot! Mennyit kérsz érte? – Erre igazán felkapom a fejem, és értetlenül nézek, mindkettejükre.
- Sajnálom uram, de nem eladó! – Hát igen, a fõnök válasza, nem meglepõ. Én vagyok a leg kelendõbb prostija, nem csoda, ha nem akar eladni.- Nem hallottam kristálytisztán! Tudtommal nincs engedélyed és gondolom, nem szeretnéd, ha bezárna és te a rács mögé jutnál ugye? – Meg is zsarolja? Ez a férfi nagyon határozott, bár nekem mindegy, hisz ez a dagadt, disznó, úgysem ad el. Vagy mégis? Stílusa, vált és úgy tûnik, mégis megalkuszik.
- Nem szeretnék odajutni. – mondja kicsit lehajtott fejjel.
- Mennyit kérsz ezért a ribancért? Utoljára kérdezem! – emeli fel hangját, mire én csak figyelek.
- 100,000 ezer dollárt. – Válaszolja végül. Micsoda mocskos féreg. Ezek szerint, még õsszegben is kifejezhetõ az értékem. Elég sokat érek. Ezt az összeget, úgysem fizeti ki, miért tenné. Mégis kifizeti? Belenyúl a zsebébe, és elõvesz egy köteg pénzt.   
- Itt a maradék. Viszlát! – mondja és azonnal ki is viharzik. Nos, úgy tûnik, már nem tartozom ide, ezért megyek utána. Szívesen megkérdezném tõle, hogy mégis mi az ördögöt akar tõlem, hisz megvett, pedig még csak hozzám sem ért igazán. Persze, nem túl sok jóra számítok, és végül is teljesen mindegy, hisz az életem egy rakás, gõzölgõ, szarkupac. – Menj haza és pakolj össze. Este 9-re gyere a Montsert utca 45-be. Ne késs! – Adja utasításba, és nem is vár választ. A falhoz nyom, és kegyetlenül ajkaimnak esik. Kicsit fel is reped, amibõl vérem átszivárog ajkai közé. Mikor elenged, letörlöm szám és csak nézek utána. Egy darabig még figyelem, ahogy eltûnik. Végül elindulok, haza. Útközben, beugrom a patikába, némi lázcsillapítóért, hisz még mindig vacakul vagyok. Idõm meg van bõven. Mikorra is kell odamennem? Ja igen 9-re. Annyira fáradt vagyok, és a fejem is fáj. Hazaérve, azonnal kidõlök az ágyamon.
- Csak alszom egy órácskát, és megyek is. – Suttogom, miközben azonnal el is alszom, mint akit fejbe vágtak. Úgy vagyok vele, hogy majd indulás elõtt össze cuccolok. Túl beteg vagyok, ahhoz, hogy azon agyaljak, mit is akar tõlem az a fickó. Elõbb utóbb úgyis kiderül. Alig két órát tudok aludni, a gyógyszer segítségével. Kimászom ágyamból és kómásan a fürdõ felé veszem az irányt, mivel rendesen megizzadtam alvás közben. Fürdés közben, próbálok, ismételten életet lehelni, testembe. Fürdés után, felöltözöm, és az órára pillantok, ami negyed 5-öt mutat. Van idõm bõven, hisz cuccom alig akad. Elkezdek pakolni, egy táskába, de nem tart sokáig. Csak bevágok mindent és, a dolgom végeztével, gitáromra pillantok. Elveszem és leülve, kicsit gitározom, egy lágy melódiát, amit még annak idején, édesanyám dúdolgatott nekem alvás elõtt. Nagyon, megmaradt bennem. Lágy nyugtató hangja, szinte az agyamba égett. 8 órakor indulok el, gitárom gondosan becsomagolom, nagyon vigyázom rá. Hátamra kapom és a csomagom is felveszem. Nem tart sokból, megtalálni a házat, egy puccos, gazdag negyedben van, és nem csak a mérete, de a külleme is elképesztõ. Megállok a kapuban és becsengetek. Pont 9 elõtt érkezem, 10 perccel. Egy pasas jelenik meg, valami komornyik féle, erre igencsak nézek egyet.~ Ez a csávó, tényleg gazdag lehet, még ilyen izéje is van?~
- Jó estét, a fiatalúr, már várja. – Szólal meg, kimért stílusban, mire én csak biccentek. Még jó, hogy vár, hisz õ hívott ide. Bemegyek vele, mire egy szobába vezet, amolyan dolgozófélébe. Persze, ez is fényûzõ, alig merek hozzáérni, bármihez is.
- Itt várjon.
- Nem megyek sehova. – Felelem és ledobom táskám a padlóra.
- Ezt elviszem. – Emeli fel a táskám és már nyúlna a gitáromért is, mire elütöm kezét. Nagyon meglepõdik, de a gitáromhoz senki sem érhet, rajtam kívül.
- Nem a gitár marad, nem érhet hozzá, senki. – Morgok, mire bólint és nagy csodálkozó, tekintettel megy ki a szobából. Nem kell sokat várnom, és Caden beront a szobába, nem is köszön, de nekem sem hagy lehetõséget. Talán felhúzta valaki, mert mint egy állat ront rám. Alig tudom lerakni a gitárom, mert látom, hogy ebbõl nagy csapódás lesz. Megragad és a falnak nyomva, újra ajkaimra tapad, de most jóval hosszabb ideig. Szinte széttép, egyetlen csókjával. Mintha, most is dugna, de viszonzom csókját és igyekszem észnél maradni. Végül elszakad ajkaimtól, én meg levegõ után kapkodva nézek rá.
- Végre megjöttél ribanc.
- Idõben jöttem, ön mondta, hogy ekkorra jöjjek. – Felelem, tisztelettudóan, nem vagyok flegma, vagy bunkó, csak válaszolok. Õ mégis személyes sértésnek, veszi és szájalásnak, vagy nem is tudom, mert egy hatalmas pofont kapok tõle.
- Csak akkor beszél, ha engedélyt kap! Világos? – Mordul rám, mire visszafordítom tekintetem és nagyot nyelek.
- Igen, uram, felfogtam. – Felelem, mire ellép és végignéz rajtam. Valamiért úgy érzem, felfal tekintetével. Megrázó,
hogy ez a tekintet, erõteljesen, megfog engem. Pedig általában, nem hat meg senki külseje.
- Gyere utánam ribanc. Megmutatom, hol, fogsz lakni, az elkövetkezõ, pár napban. Ezen az uramon is változtatunk. Mostantól gazdámnak szólítasz. – Magyarázza, miközben kiviharzik a szobából. Persze követem, de elõtte magamhoz veszem szeretett gitárom. Felmegyünk a lépcsõn egy hatalmas szobához érve, bemegyünk. Egy hálóba lépünk, ami nagyon fényûzõ, és elegáns. Kifejezettem illik hozzá.
- Itt fogsz lakni, és most, térjünk a lényegre. Vetkõzz, ahogy a klubban. – Adja utasításba. Hû ez a csávó, nem vacakol, azonnal a közepébe vág. Zenét kapcsol és ledõl az ágyára. Erre persze táncolni kezdek. Ismételten kiszolgáltatott vagyok, új gazdám, talán rosszabb, mint az eddigi. Bár legalább jól néz ki. Egója, viszont csoda, hogy elfér ebben a házban. Sexin vonaglok a zenére, miközben egyre több ruhadarab kerül le rólam. Ajkait nyalogatva néz engem, én pedig végig a szemébe nézek. Közben néha végigsiklatom kezem testemen. Mikor már nincs rajtam ruha, elégedetten vigyorog és felállva odasétál hozzám. Ujjával testemen játszadozik, és egy hirtelen mozdulattal, fenekembe markolva ismét ajkaimnak esik, majd nyakam falja. Szép foltokat okoz, és néhol még vérem is kiserken. Halk nyöszörgésbe kezdek és vetkõztetni kezdem. Ezt szemmel láthatóan élvez, mert, ahogy nacijához érek, odalent férfiassága, kezd megmerevedni. Az ágyra taszít és elõvesz egy kötelet a fiókból, ami az ágy mellett helyezkedik el. Fogalmam sincs, mire készül, de hozzá vagyok szokva a durvasághoz, így elvileg fel vagyok készülve erre is.
- Mit vársz tõlem gazdám? – Kérdezem, sexi tekintettel, és négykézláb ereszkedem. Kutyus pózba. Kigombolom nadrágját és alsón keresztül farkát nyalogatom.
- Majd meglátod. – Feleli, és a hajamba markolva felránt, majd megfordít, és hátra húzza karom. Itt szépen szorosan összeköti õket. Épp csak jut vér kezembe. Felnyögök, ahogy megrántja a kötelet.
- Most szophatsz, ribanc. – Veszi elõ farkát és megragadva hajam, farkát egészen torkomig tolja. Vadul mozgatni kezdi csípõjét. Szó szerint megdugja a szám. Alig kapok levegõt, és szemim is könnybe lábadnak, de ellenkezni persze nem tudok, mert rendesen fogja fejem. Nyálam kicsordul számból és mikor hangos, nyögéssel számba élvez, vagy inkább egyenesen a torkomra, elrántja fejem. Nyálam és majának egy része, nyakamon folyik végig. Levegõ után kapkodok és próbálom visszanyelni nyálam és jobb híján magját is.
- Nem is rossz, a szád egész ügyes, kedvemre való, kis ribanc. – Nevet fel, és felmászik az ágyra. Fejem a párnába nyomja és csípõm megragadva, magasra emeli. Egy mozdulattal hatol belém, amitõl megfeszülök, és még jobban farkára szorítok.
- Játszd meg, hogy élvezed ribanc. – Szól rám.
- Ahh… igen gazdám… nagyon élvezem… még… még keményebben dugj… Ahhh… - Nyögöm, és kicsit mozgatni kezdem csípõm, hisz elvileg élvezem kínzásom. A fájdalom nem zavar. Az sem hogy ennyire durva, már volt rosszabb is. Kezdek kicsit hozzászokni, hatalmas farkához, de akkor õ megint vált és megragadva kötelem felhúz magához. Fülem harapdálja, és a párna alól egy vibrátort húz elõ.
- Túl laza vagy ribanc. – Nem is mond mást, csak farka mellé feltolja a vibrátort. Szemeim, majd kiesnek a fájdalomtól. Még vérezni is kezdek kicsit, de nem zavartatja magát., csak egyre jobban belelendül és maximumra kapcsolja a cuccot. Elégedett nyögéseket hallat. Én meg úgy érzem, lassan megint kezd felmenni a lázam. Persze egy szót sem szólok. Mit is mondhatnék, csak játszom tovább a szerepet, amit követel tõlem.
- Igen gazdám… Ahh kérlek, még ne hagyd abba. Büntess meg Ahh… - Nyögöm, egyre hangosabban. Farkam megkeményedik, de nem a nagy élvezet miatt. Pont jó helyen találja el prosztatám. Tempója ismét bevadul, nekem meg egyre forróbb lesz a testem. A láz hamarosan, kezdi elérni a durva, 40 fokos értéket. Persze õ észre sem veszi, csak élvezkedik testemen. Mondjuk miért is venné, hisz nem is említettem, meg valószínû nem is érdekelné. Ez az én problémám. Egyre közelebb jut a kielégüléshez, hallom hangján, hogy közel van, majd egy erõteljes nyögéssel ismét elélvez. Testem erõtlenül dõl elõre, mivel már tényleg nagyon lázas vagyok.
- Mi van ribanc, gondolod ennyi volt? Gyerünk, ha ilyen silány vagy a végén, még megbánom, hogy megvettelek, attól a disznótól. – Hallom a hangját, de nem tudom, mégis mit vár tõlem, a kezem hátra van kötve és amúgy is, minden erõm elfogyott. Mégis erõt veszek magamon és feltápászkodom, majd ránézek, de vacakul nézek ki. Szemeim karikásak és holt sápadt vagyok. Kezét homlokomra rakja és igen mérgesen kapja el.
- Takarodj ki a fürdõbe, és hozd rendbe magad. Tiszte láz vagy. Kapsz fél órát, utána folytatjuk, ha megdöglessz, akkor is! – Kiabál rám, mérgesen. Kiköti kezem, mire lemászom az ágyról.
- Igenis gazdám. – Remegõ lábakkal indulok el a fürdõbe. A zuhany alá lépek és hideg vizet engedek magamra. Ordítani tudnék, annyira hideg a víz, de tudom,hogy ez leviszi lázam. Majd 20 percig állok alatta, majd kijövök, és a tükörbe nézek. Jobban nézek ki valamelyest így, meztelenül kimegyek a szobába. Ahogy becsukom az ajtót, egy rémült lánnyal találom szembe magam, aki összerezzen az ajtó csukódásától. ~ Ez meg ki? És miért van itt? ~ Nézek a lányra érdeklõdve, majd gazdámra nézek, de nem szólok semmit, csak nacimhoz lépek és kiveszek belõle, két lázcsillapítót, amit szétrágva nyelek le. Visszamászom az ágyra és várok. Nekem végül is mindegy, mi történik.

Ma is erõteljes fájdalommal ébredek, mint mindig, ez a fájdalom a testem mardossa. Még az elõzõ napi kliensem nyomai. Nem sokat hagynak maguk után, csak némi pénz és a fájdalmat. Peresze akad, némileg finomkodóbb paciens, de az a ritka. Jó pénzt a beteg, mocskos alakok hoznak. Lelkileg, már hozzászoktam a dolgokhoz. Az évek el nem maradtak nyom nélkül, mostanra leginkább, a lelki toprongy a legjobb szó rám. Még a tükörbe is undorral nézek, legszívesebben szemen köpném magam, amiért ilyen tehetetlen senki vagyok. Na igen, az öngyûlölet is életem szerves része, már jó ideje. A tegnapi vendégrõl, csak annyit, hogy egy patológus, akinek az a fétise, hogy egy kád jeges vízbe fektet, amíg a testem ki nem hûl, és a szám el nem lilul. Ekkor már hasonlítok, hõn imádott hulláihoz. Gusztustalan, kiráz tõle a hideg, de jól fizet. Na nem mintha én kapnám meg a pénzt. Azt más zsebeli be. Egy Larten nevû fickó, aki szépen átvert, annak idején. Azóta a rabja vagyok. Na nem arról a nyálas, szerelmi drámáról beszélek. Az egyetlen érzés, amit iránta táplálok, azaz undor. A mai nap valahogy, gyengébbnek érzem magam, mint álltalába. Kimászom ágyamból és a fürdõ felé veszem utam, a tükörbe nézve kissé sápadtnak látom magam. Talán megfáztam a jeges fürdõ miatt.

- Rohadék, tuti megfáztam miatta. – Támaszkodom meg a mosdó szélén, majd mély lélegzetet véve, megnyitom a csapot és megmosom arcom, jó alaposan, hogy észhez térjek, majd fogat mosok és végül borotválkozással egybe kötött fürdéssel zárom reggeli tisztálkodásom. Nincs sok idõm, hamarosan indulnom kell, a munkahelyemre. Vicc még munkának nevezni is, nem hogy munkahelynek. Inkább életem pokoli színtere. Egy fekete, csípõ nacit rángatok magamra, és egy szintén fekete passzos ujjatlan pólót, amin egy fehér angyal, kõrvonalai láthatóak. Persze egy bõr, csukló szorító, némi ezüst gyûrû, egy halálfejes, öv teszi teljessé öltözékem. Felkapva bõrkabátom, már indulok is melózni. Ha sokat kések, megdorgálnak érte, ami nem jelent sok jót. Belépve a mocskos lebujba Larten fogad, nem túl kedvesen.

- Végre, hogy betoltad a képed, már épp ideje volt! Hol a faszomban, mászkáltál?! Már délután 3 is elmúlt! – Esik nekem dühösen, kicsit sem érdekelné, hogy szarul vagyok, és a patológus barátja taccsra tett, ezért nem is magyarázkodom, csak megalázkodva kérek bocsánatot.

- Elnézést utam, nehezen ébredtem, de behozom a lemaradást. – Utálok megalázkodni, ez elõtt a túlhízott gusztustalan alak elõtt, de ha nem teszem, én húzom a rövidebbet, néhány maradandó sebem bizonyítja, hogy jobb meghunyászkodom.

- Azt ajánlom is! – Ragadja meg karom és magához ránt, majd közel hajol és fülembe liheg.

- Ma kicsit más feladatot osztok ki számodra. Van egy fontos vendégem, és szórakoztatásra vágyik. Ajánlom, ne okozz neki csalódást, mert velem gyûlik meg a bajod, ha elégedetlenül, fog holnap távozni. – Magyarázza fenyegetõen.

- Ezek szerint egy szeméjjel kell foglalkoznom egész nap, és még este is? – Kérdezem. Gondolom, megint valami vén fasz, teli undorító beteges hajlamokkal.

- Pontosan, ma csak vele foglalkozol.  VIP szobát fogjátok megkapni. – Magyaráz tovább. Hû milyen fontos alak lehet ez a titokzatos pasas? A VIP szoba és kiemelt figyelem? Mondjuk mindegy, ez számomra ugyan olyan munka, mit bármelyik másik.

- És mát itt van? Vagy esetleg késõbb érkezik? Csak, hogy tudjam. Ha olyan kiemelt vendég, jó leszek ebben a ruhában? – Kérdezgetem, hisz ha már fontos, azaz alak akkor nem biztos, hogy az én extrém külsõm, meg fog felelni számára.

- Nem maradj csak így, ez tökéletes. Képrõl választott téged, és pont a ruházatod, és állítólag a tekinteted tetszett meg neki. Persze vényeztetek  kicsit, azt mondtam te vagy a legjobb ribancom, így szedd össze magad, elbûvölõ társaság legyél, alig egy órán belül. Világos? – Pacskolja meg arcom és otthagy. Egy fintorral a képemen ülök, le a bárpulthoz és intek a pultosnak. A pultos int és már jön is oda hozzám, egy hatalmas adag kávéval.

- Reggelt Dim, mégis mi történt veled tegnap? Elég nyúzottnak tûnsz. – Mondja nekem sajnálkozó tekintettel. Na ebbõl egy kicsit sem kérek, nem is kértem soha, elég ha én sajnálom saját magam. Nem szorulok más szánalmára. Ez a pultos Tom gyakran próbálkozik be nálam, próbál kedves meg barátságos lenni, de csak a seggemre pályázik, nagyon jól tudom.

- Semmi mégis minek kellett volna történnie? – Iszom bele kávémba. – Neked nincs dolgod? Kösz a kávét, de azt hiszem ott már várnak rád. – Veszek elõ egy cigit és rágyújtok, jól megérdemelt kávém mellé. A csávó veszi a lapot, hogy most még annyira sincs kedvem a képét bámulni, mint egyébként így int és otthagy. Lassan iszogatom kávém, kihasználva, ezt az egy óra pihenést, ami a mai napban marad nekem. Ahogy ott ücsörgök, egy férfi lép oda mellém és a pultnak dõlve int a pultosnak. Elõször rá sem nézek, hisz sokan megfordulnak itt, ez is csak egy újabb flegma, nagyképû újgazdag, vagy nem is tudom mi, aki azt hiszi, körülötte forognak a bolygók, de ez már az õ dolguk.

- Egy cigit, de gyorsan! – Szól Tomnak, aki azonnal ugrik, és már adja is a cigit. Akaratlanul is felfigyelek reszelõs hangjára, és mégis felé fordítom tekintetem. Egy elég fiatal, hosszú hajú és kegyetlen tekintetû pasas áll mellettem, de valamiért megfog a külseje. Persze ezt a világért sem mutatnám ki, csak visszatérek kávémhoz és próbálok ügyet sem vetni rá. Ugyan minek is agyalnék, jó külsejû pasikon, mikor egy vén fószerrel leszek egész álló nap. Mikor a csávó lelép, 10 perc elteltével int a fõnököm, hogy megérkezett a VIP vendég, így lehúzom kávém maradékát és elnyomom cigimet, majd követem. Egy magán szobába visz, ahol a vendég egy kétszemélyes kanapén ül elterpeszkedve, mint a nagyalföld, de nem is ez a leg meglepõbb. A vén fószer helyett, akire számítok, az a nagyarcú fiatal férfi vár rám, aki a pultnál cigarettát vett.

- Itt is van Dimitri. Remélem nem fog csalódást okozni önnek Caden  Jorvey. – Hajol meg a fiatal srác elõtt és közelebb tol, majd távozik, én meg felveszem a plé mosolyom és odalépek hozzá.

- Szép napot, ma én fogom szórakoztatni, a nevem Dimitri, de persze ezt már tudja. Én hogy szólíthatom? – Kérdezem mosolyogva, mire a srác szótlanul mér végig és int a kezével, hogy üljek le mellé. Továbbra is vigyorgok, mint a tejbe tök, és leülök mellé.

- Nos engem uramnak szólíthatsz, te pedig simán ribanc leszel, ez sokkal jobban illik rád, mint a Dimitri, az túl komoly név egy szukának! – Jelenti ki lazán, mire én csak nézek egyet, de a mosoly, mint aki megfagyott, még mindig ott virít arcomon.

- Értem uram, ahogy jónak látja. Rendeljek esetleg valami itókát? – Kérdezem kedvesen. Hát igen, az életben kicsit sem voltam mosolygós, de itt kénytelen voltam, megpróbálni azt adni, amit általában elvártak tõlem.

- Igen lehet róla szó, pezsgõre szomjazom, de közben jól esne némi szórakoztatás, mondjuk egy tánc. Táncolj nekem ribanc. – Adja utasításba. Fiatal kora ellenére, elég nagy féregnek tûnik, de végül is mindegy, felállok és megnyomok egy gombot, mire bejön egy pincér és rendelek italt, majd mikor meghozza, elé állok és zenét kapcsolva lassan vonaglani kezdek elõtte. A mozgásom, nagyon sexi és izgató. Néha odahajolok, hozzá és végignyalok nyakán, csak, hogy fokozzam a hangulatot. Legalább jól néz ki és nem egy gusztustalan vénember. Így csókolgatni, és nyalogatni, nem, hogy nem rossz, de kimondottan élvezetes, ha eltekintünk, ocsmány stílusától, kimondottan dögös a pasi.  Egyre jobban belelendülök, táncomba, de nem vetkõzöm, az még korai lenne, csak izgatom fantáziáját. Itt, ott megmutatva, magamból, néhány részletet.

Rövid alvás után érzem, hogy ujjai végigszaladnak arcomon, hajam söpri félre, s egy csókot ad a homlokomra. Ellágyulva mártom ujjaim sûrû, fekete hajába, élvezem, ahogy ujjaim alatt mellkasának izmai lágyan rángatóznak, mint apró billentyûk.

- Azt hiszem… új ruhát kéne szereznem – mondja, én pedig elmosolyodva bólintok igenlõen. A ruhája meggyulladt rajta, így csak a nadrágja maradt meg épen. Errefelé feltûnõ lenne, ha egy férfi félmeztelenül járkálna az utcákon, fõleg éjjel.

Felkelve magamra veszem ruhámat, míg Õ a nadrágját – már ami megmaradt belõle, így is perzselt foltok díszítik - erõlteti fel magára, addig kitekintek az ablakon. Gyönyörû az éjszaka, csendes, nyugodt, a csillagok fényesen ragyognak az égen.

Megfogja a kezem, elvon az ablaktól, majd egy rövid csók után elindulunk a városba. Igazság szerint varázsolnák neki ruhát, de nem hiszem, hogy a fehér jól állna neki. Halványan elmosolyodok a gondolatra, hogyan festene Lucien hófehérben… mint egy fekete hajas hógolyó.

Végül Lucien fogja magát, és betör egy boltba, ahonnan késõbb rendesen felöltözve kerül elõ, én pedig kicsit kelletlenül éreztem magam a dolog miatt. Lefagyasztottam a biztonsági berendezést, így az majd késõbb fog jelezni, ha kiolvadt. Amit nem tartok annyira valószínûnek.

Kérdez azokról a percekrõl, mikor nem volt mellettem, természetesen jól megválogatom a szavaimat, eszem ágában sincs neki megmondani, mi történt. Ezt hívják azt hiszem kegyes hazugságnak. Mosolyogva nézek fel rá, a szívem repes, hogy újra láthatom, és hogy újra itt van velem. Egyszerûen leírhatatlan, megfoghatatlan érzés, hogy mellettem sétálva beszél hozzám, nem rémkép és álom csupán hatalmas alakja.

Átkarolja vállaimat, és csókot lehel hajamra, amitõl ismét úgy érzem: boldog vagyok. Azonban az idilli pillanat nem tart örökké, Lucien hirtelen elhúzódik tõlem, és feszülten koncentrálni kezd valamire.

- Valami baj van? – kérdezem aggódva. Már megtaláltak minket? Mi történt? És én miért nem érzem? Elnéz a fõutcán, egyenesen fel, arra, amerre Avram lakik. Kikerekedett szemekkel, ijedten nézek fel rá, megmarkolom frissen szerzett ruháját, de nem figyel. Másfelé összpontosít.

- Ne… - egy pillanat alatt lép el mellõlem, és suhan el a kastély felé, én pedig lemaradva mögötte kezdem el követni Õt. Mi történhetett? Nem hiszem, hogy Lucien megsajnálta volna a dulakodó farkasokat, de azt… én is megéreztem volna.

A kastély elõtti havat vér borítja, szám elé kapva kezeimet lassítok le a szörnyû látvány elõtt. Szaporán dobogó szívvel keresem Adam testét a földön, de miután rájövök, hogy nem lenne tanácsos itt kint maradnom, Lucien után sietek.

- Brian! – hallom kedvesem csattanó, figyelmeztetõ arccal, én pedig látom, ahogy a vörös, göndör hajzuhatag megpördül, és kikerekedett szemekkel bámul ránk. Látom, hogy kard van nála, és a több sebbõl vérzõ farkasok szinte teljesen közrefogták.

Pár másodpercre megfagy a levegõ.

Utána félelmetes gyorsasággal beindul minden.

- Lucien! Brian! – sikoltom tehetetlenül, és meg akarom ragadni Lucien ruháját, de kisiklik az ujjaim közül, és barátja megmentésére siet. Lehetetlen! Túl veszélyes! Leszorítják õket a földre, a fokozott túlerõ ellen esélyük sem volt.

És ez csak egyet jelenthet…

Brian önként és saját szándékából támadt Avramra, ami azt jelenti, hogy…

- Avram! Állítsd meg a farkasokat! Hívd vissza õket! – kérem reszketve, kegyelmezzen meg nekik, tudja, hogy sokat jelentenek nekem… De az igazság az Õ oldalán áll, még ha olyanokat is követett el ellenünk, ami…

Könyörgõn nézek rá, de Avram csupán kifejezéstelen arccal futtatja végig pillantását rajtam, én pedig esdeklõn toporgok a küszöbön.

- Sajnálom, nem kellene látnod ezt az egészet. Luka. Kísérd fel a szobájába – közli Avram nyugodtan, mire a mellette álló szõke farkas már pattan is, megfogja a karom, de a forróságtól és a hidegségtõl sisteregni kezd mindkettõnk bõre, így egy pillanatra hitetlenkedve enged el.

- Nem! Avram, kérlek… Mindig azt nézted, mi a jó nekem! Kérlek! Tégy most is így! Avram…! – könyörgök, de nem hatja meg. Örül. Örül, hogy megölheti azokat, akiket szeretek, hogy végre megint, csak vele törõdjek! És most joga is van hozzá!

Nem… nem fogok még egyszer ebbe a hibába esni!

- Luka, vidd el – újabb utasítás, a farkas letépi a pólóját, a kezére csavarja, és úgy fogja meg karom, hogy elhúzzon a veszélyes övezetbõl. Avram még mindig nem akarja, hogy bajom essen, de…

Én nem akarom, hogy Lucien vagy Brian meghaljon!

Mit tehetnék? Gyenge vagyok, õk a földön, Avram pedig diadalmasan álldogál a lépcsõn, lenézve ránk. Havier nem tudom, hol lehet, és senkit sem hívhatok segítségül… Idegesen kezdem el a kezeim tördelni, nem mernek hozzám érni, a levegõ megfagy, ahogy nem tudom kontrollálni az érzelmeimet.

Odaugrik mellém egy újabb vérfarkas, kezein kesztyû feszül, így seperc alatt kapja el a grabancom, és erõteljesen vonszolni kezd el magával, kifelé, a lépcsõkhöz. Bárcsak egy nõvérem itt lenne! Egyetlen egy!

Hát nincs aki…

Gwendolyn!

Õ mondta mindig, hogyha bajban vagyok, csak kiáltsak Õrzõért! Lehetetlenség, még Angliában vannak… De aki nem mer, az sosem nyer, és ahogy most Brian és Lucien a padlón fekszik, várva, hogy széttépjék õket, nincs más választásom…

Meg kell próbálnom.

- Dárius! – sikítom, lerázom magamról a farkast, fagyos kezem csattan a felkarján, amitõl nyüszítve ugrik el. A jéghideg sokszor tûzforrónak érzõdik, ez az én nagy szerencsém. – Dárius! Dárius!

Hirtelen lila villanás vág végig a termen, mindenki megfagy abban a mozdulatban, amit éppen csinált, sejtelmes csönd és halk csengés váltogatja egymást. Mellettem egy nagy szélörvénnyel megjelenik egy kámzsás alak, aki levéve csuklyáját letérdel elõttem.

- Szólítottál?

- Ó, Dárius! – reszketve törlöm le kifolyt könnyeimet, mire elém lendít egy zsebkendõt, amit kikapok a kezébõl, és Lucienhez szaladok, aki kinyílt szemekkel fekszik négy farkas alatt. Megsimogatom arcát, mire hirtelen megelevenedik.

- Mi a… Natasha! – pillant körbe, aztán rám emeli gyönyörû szemeit, én pedig mindjárt boldogabban nézek a jövõ elébe. – Lefagyasztottad õket?

- Nem, Dárius bûbája…

- Natasha. Csak azokhoz érj, akiket elevenen szeretnél látni – szól rám még idõben, mialatt Lucien lerúgja magáról a farkasokat, és kimászik alóluk. Magához ölel, szinte már fájdalmasan szorosan, de nem bánom.

- Akkor Briant… - tolom el magamtól kissé Lucient, és lehajolva a vörös hajú vámpírhoz, megérintem annak homlokát, mire a merev tekintete megélénkül, sûrûn pislogni kezd.

- Fú, most kivételesen káromkodni szeretnék, de Natasha jelenlétében nem lenne túl… - kezdi, és lerázza a felesleges embertömeget a hátáról, mint valami megtermett oroszlán. Leporolja a felsõjét, és a kardot felemelve ránk pillant.

- Ez meg ki? – teszi fel a kérdést angolul, de már voltam annyit a közelében, hogy ezt megértsem. Odalépek Dárius mellé, aki biccent a vámpírok felé.

- Õ itt Dárius, az egyik Õrzõ – mutatom be a zöld szemû, magas férfit, aki újra üdvözli a vámpírokat.

- És ezt hamara… - kezdi Brian, de Lucien figyelmeztetõleg a lábára lép. Boldogan elmosolyodok, de nem érzem úgy, hogy teljes biztonságban lennénk. Felpillantok Dáriusra, aki ismét meghajol elõttem.

- Ameddig csak akarod.

- Nem lehetne Avramot megeleveníteni? – fordul a vörös hajú vámpír mélázva a farkas felé, aki még mindig egy eltántoríthatatlan sziklaszirtként áll a helyén. Még így is olyan sebezhetetlennek tûnik, hogy belefacsarodik a szívem. - Olyan szívesen felkon…

- Brian! – dörren rá Lucien, mire az felhorkanva fordul felé, a kardot szerelmemnek szegezi, amitõl kikerekednek a szemeim. Szinte a fém karddal mutogat, miközben folyamatosan szidalmazza Lucient.

- Ne próbálj meg visszafogni! De te küldted azt a… - innentõl már nem hallok semmit, mert Dárius befogja a fülemet, de így, ahogy a két veszekedõ vámpírt nézem, bizonyára szalonképtelen szavaktól és vámpíri vijjogástól lettem megkímélve. Miután kitombolják magukat, elfordulnak egymástól, Lucien pedig felém és Dárius felé közeledik, így oda tudok szaladni hozzá.

Szorosan átölelem, karjaim a nyakára fonom, hogy le tudjam húzni magamhoz, érezzem finom, megnyugtató illatát.

- Összevesztetek? – kérdezem halkan, miközben a vörös hajú éppen egy vérfarkast bökdös a kardmarkolatával, majd egy jól irányzott mozdulattal belevág annak gyomorszájába, és így végigsétál a megjelent farkasok között, ugyanígy eljárva.

- Nem, csak megbizonyosodtam afelõl, hogy Brianra ráragadt Havier hülyesége.

- Mit küldtél neki? – nézek rá egy kicsit szigorúan, fõleg, hogy megint, egy ilyen szituációban képes Haviert piszkálni.

- Semmi említésre méltót, kedvesem – csókolja meg a homlokom, majd az orromat is, ezután leér ajkaimhoz, és hosszan megcsókol. – Semmi különöset.

A következõ félórában Brian és Lucien lefegyverezi az összes farkast, én pedig a dermedt Avramot járom körbe, minduntalan azzal a késztetéssel küzdve, hogy érintsem meg, és hagyjam elmenni. Nem menne el. Túl csökönyös és ragaszkodó, képes lenne a három férfinek nekirontani egyedül, ami szerintem esélytelen.

Bár ha átalakul… nem.

Dárius és Brian mágiájával nem igazán tudna mit kezdeni, és Avram kifejezetten közelharcos.

- Dárius…? – szólítom meg a sarokban álldogáló férfit, aki azonnal mellettem terem. – Nem lehetne valami erõteret feszíteni közénk és a farkasok közé? És egy duplát Avramra?

- Nem kérsz lehetetlent, Natasha – biccent, és kitárva karjait egy lila négyzetet hoz létre, ami minden farkast kisöpör az útból, csupán mi öten maradunk ott. Avramra egy duplafalút dob, ami kifejezetten szûknek tûnik, nem igazán tudna benne mozogni.

Bár… végülis ez a célunk.

Rosszul érzem magam attól, amit teszek, de így helyes. Így senkinek nem eshet bántódása.

Halk és elismerõ füttyentés, Briantól.

- Megérintsem? – kérdezem tétován, mire a két vámpír lopva egymásra néz. Benyúlok a dupla falú, lilásan áttetszõ erõtéren, és óvatosan megérintem Avram arcát, aki szinte rögtön megmoccan, alighogy elértem bõrét.

Hirtelen minden alattvalója felébred, de szinte rögtön össze is görnyednek a fájdalomtól, az összes térdre hullik. Brian arcára vigyor kerül, elégedetten csapja össze tenyereit.

- Mi a franc ez? – morgolódik az alfa a falak között, öklével hatalmasat vág az erõtérre, ami hullámjól nyeli el irdatlan erejét. Lucien mellé szaladok, aki átkarolja a vállamat, s magához húz.

Elhátrál tõlem, én pedig csillogó testemrõl rá vonom tekintetem. A falhoz lép, és nekiveti hátát, majd sóhajt egy hatalmasat, szinte érzem, ahogy körvonaltalan testem belelebben.

- Ne haragudj… könyörgöm… - hangja olyan mértékû szomorúságot és elkeseredést hoz hozzám, hogy szinte fojtogatja szívem. Hát még az a kétségbeesett mozdulat, amivel arcát kezébe temeti…

Odasiklok elé, amit megérez, kezét próbálom körülfogni kezemmel, a másikkal pedig fuvallatnyin megérintem arcát, s ezután megcsókolni próbálom, de tudom, hogy esélytelen, hogy érezze. Nem akarom, hogy megint szenvedjen, miattam, mindig miattam és miattam. Neki is kijár a boldogság, az önfeledt öröm…

Felsóhajt, és leül a fal tövébe, én pedig mellé kucorodva próbálom tartani benne a lelket. Nem volt vészes, gyengéd volt és szenvedélyes. Olyasmi, mintha megcsókolt volna, csak a nyakamon…

Behunyja szemeit, és pillanatokon belül már alszik is. Mozdulatlanul, élettelenül, ahogy eddig is. Megnyugodva ülök mellette, és próbálok én is pihenni kissé, mígnem elnyom az álom…

***

Arra ébredek, hogy valami hideg, de mégis bársonyos érinti ajkaimat, majd nehezen felnyitom szemeimet, és meglátom Õt, ahogy markáns arca fölém hajol… Kicsit még álmosan bár, de visszacsókolok, majd ropogó karjával a hátára fekszik, és magára húz… Egyre inkább elkapja az indulat, az érzéki és lágy csók szenvedélyessé és vaddá válik, érzem, ahogy árad belõle a szerelem, s a szeretet…

Csak nekem küldi ezt…

- Mon amour… Je t’aime… ou non… J’adore toi… J’adore toi mon amour… - szorosan magához húz, mintha magába akarna olvasztani, és tudom, hogy mostantól, soha de soha nem fog magamra hagyni…

Csókja finom és lágy, kimondott szavai tûzként mardossák mellkasomban szaporán dobogó szívemet. Visszaölelem, hihetetlen boldogság járja át a testem, mikor karjaim ismét megtalálják hatalmas és nyurga alakját, hogy végre magamhoz szoríthatom biztonságot nyújtó lényét, szerelmes tekintetét ismét magaménak tudhatom. A túláradó szeretet végigrohan rajtam, én pedig erõsen megremegek, egyszerûen iszonyatos, mennyire hiányzott, és mennyi marhaságot beszéltem be magamnak…

Szenvedélye elsodor, mint valami fullasztó ár, és egyetlen levegõm csak Õ, és senki más ebben a viharban, melyet kettõnk összesimulni és eggyé válni akaró lelke kavart fel… Egyik kezemmel végigsimítok arcán, majd ujjaimat hajába fúrom, karja szorosabban ölel, tenyere pedig a hátamon végigsimítva a fenekembe markol. Boldogan sóhajtok fel, a vágy csak fokozódik, ujjai letolják vállamról a ruhát, az enyémek pedig az Õ így is hiányos felsõjét próbálják meg lehámozni róla…

Annyira akarom érezni… Ölelését, szerelmét, azt, hogy kimutassa, mennyire szeret, akarom, hogy érezzem, eggyé akarok válni vele, meg akarom tudni testének és lelkének minden egyes szegletébe felvésett gondolatot…

Elengedi ajkaimat, és nyakamba csókol, harapásnyomát körbetáncolja nyelve, keze hajamba túr, én pedig testét simogatva próbálok kedveskedni neki. Szabad keze lehúzza rólam a ruhát, én pedig leszedem róla kissé megégett nadrágját, mire váratlanul felül, és kissé a falnak dõlve húz magára, és egy fojtogató csókban részesít. Fülledt a levegõ, lüktetõen távolinak érzem a külvilágot, csak Õ van nekem, és senki más, jelenléte megremegtet, finom illata elkábít…

Ölében ülve simogatom és csókolom, majd tétova ujjaim férfiasságára kúsznak, mire egy nyögés hagyja el a száját, és még mohóbban kap utánam. Lassan mozgatni kezdem a kezem fel és le rajta, de a bennem lüktetõ vágy mást diktál…

Nem, ez így nem jó… Valahogy máshogy kellene… Valahogy…

Felemelkedem, és zihálva megkapaszkodom vállában, majd lassan ráülök merevedésére… Hangosan felmordul, ami meglep, így ijedtemben teljesen magamba fogadom Õt. Szaporán kapkodva a levegõt marok vállába, érzem, ahogy teljesen betölt, és feszít… Összecsókolja arcomat, ajkaimra úgy tapad rá, mintha soha életében nem lehetett volna alkalma megcsókolnia engem… Két keze megfogja a csípõmet, és hatalmas erejével –akár csak egy babát-, mozgatni kezd magán.

Mikor úgy érzem, hogy képes vagyok magamtól is mozogni, elenged, így saját magam folytatom tovább… Csak a saját kéjes zihálásomat hallom, az Õ tengermély sóhajait… Körkörösen mozgok csípõmmel, igyekszem valami változatosságot vinni bele, de lábaim hamar elfáradnak, így lendületem vesztve hullok vissza mindig rá. Ismét megmarkolja csípõm, és elfektet a padlón, majd saját, kissé erõszakos ritmusát felvéve hajszol mindkettõnket a csúcs felé.

Fejét a nyakamba temeti, én pedig egyre hangosabban kiáltozok alatta, szinte szikrázik a levegõ, ahogy érzem, hogy mindjárt vége lesz… Szerelmes szavakat suttog a fülembe, fogai aprón megkarcolják nyakam, én pedig körmeimet a hátába mélyesztem, és markolászom feszes bõrét, érzem, ahogy izmai meg-megrándulnak…

Bõre az enyémen van, teste ott van rajtam, mindenütt, mindenhol… Hideg sóhaja, érintése és selymes hajzuhataga szinte elsodor…

- Szeretlek – nyögöm ki nagy nehezen a sebes tempóban, majd hirtelen minden leáll… Lassítva érzek és látok mindent, szemeimet lehunyom, hogy ezt a fenséges érzést tovább magamba fogadhassam… Minden fehér, a hangokat sem hallom, csupán sok szikrázó fénypontot, az Õ hideg ajkait, és testét magamon…

- Én is, mindennél jobban, örökké… - mély hangja olyan szinten betölt, mintha a lelkemben szólna. Szorosan magához von, én pedig bágyadtan simulok hozzá, élvezve azt, hogy elveszek hatalmas alakjában.