Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

- Keresnünk kéne valami táborhelyet… - jegyzi meg csókunk után, miközben szaporán veszi a levegõt.

- Ahogy akarod – mondom beleegyezve.

Nagyon sokáig sétálunk, mire végre találunk egy kis barlangocskát a környéken. Én tudom, hogy merre vagyunk, mert ismerem a környéket, mivel sokat járõröztem erre, de nem említem meg neki. Nem akarom, hogy azt gondolja, el akarom hagyni vagy valami, mert eszem ágába nincs. Inkább nem megyek vissza a klánomhoz, csak azt akarom, hogy vele legyek.

Amíg õ gondolataiba van, merülve hozok tûzifát és tüzet gyújtok, majd leülök mellé és a tüzet figyelem. Mikor felém fordítja a fejét és észreveszi, mi van, kicsit észhez tér, bár én aggódok miatta, hogy miken gondolkozhat és érdekelne is.

- Ne haragudj, egy kicsit elkalandoztam – mosolyog rám, de cseppet sem nyugtat meg.

- Nem gond. Minden oké? – kérdezem tõle, de olyan pofát vág, hogy minek kérdezted meg úgy sem fogok válaszolni.

- Persze, csak elgondolkodtam – válaszolja, de tudom, hogy ettõl sokkal több van, mint amit elárul. Mit akarhat elérni?

- Szeretnél beszélni róla? – kérdezek rá, mert csak érdekel, mi a gondja.

- Nem. Fölösleges lenne – válaszolja, végül fejét vállamra hajtja gondolom ez jelzi azt, hogy nem kíván róla beszélni.

Nem baj. Az álla alá nyúlok. Felemelem a fejét és hosszan forrón csókolom meg. Érzem, ahogy kicsit megremeg csókomra. Tovább csókolom, és kicsit kezdek benne reménykedni, hogy hátha lehet közöttünk megint valami. Most hogy egyedül maradtunk, de már megint nincs szerencsém. Eltol magától, ami már rosszul kezdõdik.

- Most ne. Nem tudjuk, miféle vidék ez – suttogja lehajtott fejjel. Gondolhattam volna, hogy nem fog tetszeni neki az ötlet, de hát ez van. Nem erõszakolhatom meg, mert õ éppen nem akarja, én viszont nagyon kívánom.

Figyelem, ahogy elheveredik a kövön. Nem mondok semmit, csak mögé fekszek és szorosan magamhoz ölelem, miközben kezemet a derekára és a hasára teszem. Kezét megérzem kezemen és úgy pihenünk.

Reggel mikor felébredek. Destra-t már nem találom magam mellett. Felkelek és körbe nézek, de sehol nincs. Akkor ezek szerint ezen gondolkozott tegnap, hogy elfog hagyni. És ezért nem akart velem lenni, mert tudta, hogy elhagy és nem akarta még nehezebbé tenni a dolgomat. Na szép.

Felállok, eloltom a tüzet és elindulok vissza a klánomhoz. Mikor a határnál vagyok. egyszer csak körbe fognak a lándzsák.

- Hé engedjetek már el nem látjátok ki vagyok? – kérdezem felemelt hangnemmel, amit megismernek.

- Ice. Te vagy az? – hallom a kérdést.

- Nem egy beépített ember, aki nem sokára szét fogja fagyasztania seggedet, ha nem hagytok békén. – vágom rá, mire elkezd röhögni. Nem lepõdök meg, Fagy mindig ilyen volt. Akár mit mondhattam neki csak röhögött rajta.

- Igen tényleg te vagy az. Csillag itt van a bátyád. – szól neki, mire csillag elkezd felém szaladni és egybõl a nyakamba ugrik.

- Ice. Végre itt vagy. Tudod, hogy aggódtam miattad? – mondja és elkezd kicsit sírni a megkönnyebbüléstõl.

- Nyugodj meg. Itt vagyok és itt is maradok. – mondom halkan. Bár cseppet sem boldogan, mire eltávolodik tõlem.

- Ice. – hallom aggódó hangját.

- Mindegy felejtsd el. – mondom, majd a csapatnak az élén megyek vissza régi börtönbe. Nem akarok itt lenni. Bárcsak Destra is velem lehetne és akkor minden jobb lenne és kényelmesebb.

- Jaj Ice. Pár órája kaptuk el az elrablódat. – mondja Fagy, mire ráemelem a szememet. Destra itt van?

- Mit csináltatok vele? – kérdezem egybõl.

- Lehibernáltuk, hogy ki tudjuk faggatni. – mondja, mire adok neki egy jobbhorgost.

- Mit csináltatok? Ti eszetlen barmok. – ordítom le õket, mire mindenki értetlen fejekkel néz rám. Leszaladok az alagsorba, ahova vitték és szegénykém eléggé rosszul néz ki. Elkezdem leszedni róla a jeget és vacogva nyitja ki a szemeit és néz rám. Leszedek róla mindent, majd összecsuklik, de érte nyúlok és magamhoz ölelem.

- Destra jól vagy? Hallasz? – kérdezem aggódva.

- I..I..Ice. – mondja vacogva a hidegtõl, mire mindenki csak értetlenül néz minket.

- Ne ácsorogjatok már ott, mint a kukák. Hozzon már valaki takarót. – mondom nekik idegesen és a kisebbek már szaladnak is. Mikor kapok, végre egy takarót körbe tekerem kincsemet vele.

-Sa…Sa…Sajnálom. – mondja remegõ hanggal és tiszte kék ajkakkal.

- Cssss. Ne beszélj, nyugodj meg. Minden rendben lesz. – mondom, majd felveszem az ölembe és utat engednek nekünk, végül bemegyek a házunkba, ahol eddig laktam. A szobámba megyek és befektetem Destra-t, majd jó pár takarót még terítek rá. De nem megyek el onnan. Végig ott fogok mellette maradni.

- Aludjál, nyugodtan itt fogok melletted maradni. – mondom és elkezdem simogatni, miközben látom, hogy lehunyja szempilláit és elalszik.

Végig ott maradok vele és nem alszik el, mert félek, hogy megint elmegy. Húgom nem jön be a szobámba szerencsére így nem kell beszélnem senkivel sem, de nagyon várják a magyarázatomat. Majd idõvel meg is kapják.

Reggel ébred fel kicsim én meg ott ülök végig mellette és a kezét fogom és simogatom. Kinyitja a szemeit, majd rám néz és halványan elmosolyodik.

- Semmit nem aludtál? – kérdezi halkan.

- Nem akartam, hogy bajod legyen meg vigyázni akartam rád. – mondom õszintén és tovább figyelem.

- Mi lesz velünk? – teszi fel a kérést. – Hiszen te már visszajöttél a saját népedhez. – mondja, mintha elszomorodna. Megsimogatom az arcát és csókot lehelek ajkaira.

- Veled maradok. Nem érdekel a népem, ha menni akarsz, veled megyek. – nézek a szemébe mélyen. – Szeretlek. – mondom ki végre igazi érzéseimet, amit iránta érzek.

- Egyelõre nem – válaszolja csukott szemmel. Gondolom most kicsit fél, de nem értem miért.

- Miért? – kérdezem tõle és látom, hogy picit elmosolyodik.

- Mert neked meg kell gyógyulnod, normálisan. Nekem pedig utána kell járnom, milyen a politikai helyzet idehaza.

Kinyitja szemeit, majd felnézve rám, látja mosolyomat, amire gondolom, megnyugszik. Kimászik az ágy szélére. Látom, keres valamit, majd megtalálja a bugyiját és felveszi. Gyönyörködök gyönyörû testében, de csak addig, míg el nem tûnik a fürdõben. Nyitva hagyja a fürdõ ajtót, amin elmosolyodok, de most még nem megyek utána, hanem felállok és felveszem én is a nadrágomat. Kijön, már készen vagyok alulról. Elmosolyodik, majd kicseréli a kötéseimet.

- Öltözz fel, és akkor együtt reggelizünk – mondja kedvesen, amin elmosolyodok, de csak bólintva engedelmeskedek és felveszem a felsõmet.

Lemegyünk az étkezõbe, ami nagyon hatalmas, de annál szebb és ennél nincs i s szükség másra. Leülünk reggelizni. Látom Destra kicsit el van gondolataiban mélyedve, amiben nem akarom megzavarni, ezért inkább csendben eszek és õt figyelem.

Ahogy látom a reggeli visszahozta Destra ridegebbik arcvonását. Felkísér a szobájába, majd bûnbánó szemekkel, de ott hagy a szobába.

Nézek utána, végül elkezdek körbe járni a szobájába és alaposan szemügyre veszek mindent, végül leülök az ágyra tv-zni.

Meg akartam várni az éjjel Destra-t, de az álom eluralkodott felettem, így elalszok.

Nem sokkal késõbb arra ébredek, hogy valaki simogat. Elkezdem nyitogatnia szemeimet, mire egybõl Destre édes és finom ajkai tapadnak az enyémre. Szorosan a derekánál fogva magamhoz ölelem és viszonzom a csókot. Ennél jobb ébresztõt el sem tudnék képzelni. Nagyon tetszik és még jobban fog a folytatása tetszeni, mert itt lesz velem.

A csók után szorosan hozzám bújik, ami nagyon jól esik. Élvezem, ahogy teste az enyémhez ér. Ahogy élvezem a pillanatokat, egyszer csak kincsem megszólal:

- Még néhány napig maradunk, utána mennünk kell – suttogja, amire eleinte hirtelen ledöbbenek, és azt se tudom, hogy reagáljak rá. Lefagyok nem gondoltam, hogy ilyen hamar és ilyen korán vagy mi van??? Teljesen össze vagyok zavarodva, de végül is ezt akartam.

Elmosolyodok, majd levegõt véve nézek kincsemre és szorosabban ölelem magamhoz.

- Már alig várom. – suttogom, majd felém fordítom a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni, majd most én csókolom meg lágyan, de szenvedélyesen, de megszakítja a csókot és a szemembe néz.

- Nagyon csendben kell eltûnnünk. – mondja, és mintha aggódna, de azért vagyok, hogy megnyugtassam.

- Ne aggódj nem lesz semmi gond, minden bízzál rám, te csak azzal törõdj, hogy el tudj tüntetni minket az egyik dimenziókristályoddal. – mondom maga biztosan, amire õ lepõdik meg.

- Mit tervezel? – érdeklõdik egybõl.

- Ne aggódj semmi miatt, csak 3 nap múlva várj a palotádnak a kapujánál. – mondom neki kedvesen, de még is komolyan.

- Rendben. – nem faggatózik tovább. Nem akarom, hogy tudja a tervemet, mert akkor saját maga gyilkolna meg az egyszer tuti.

Nem sokára el is telik a harmadik nap. Kincsemnek szóltam, hogy este menjek ki és utána fogok menni. csak biztosítani akarom, hogy azt higgyék teljesen meghaltam. Mivel nem tudják, milyen vagyok, így simán csinálok magamról egy másolatot, majd kilököm az ablakon, ami nagy csattanással ér földet. Dobogásokat hallok, majd kimegyek és látom, mindenki lefele siet. Helyes. Kiosonok velük együtt, majd én a másik irányba terelem magamat, ahol kincsem áll.

- Megjöttem siessünk. – mondom neki és ijedt arcát látom meg.

- Mi történt? Mi volt ez a nagy csattanás? – érdeklõdik, majd elõveszi a kristályát és már megyünk is más hova.

Egy erdõs részen állunk meg, ahol nyugodtság van. Közelebb megyek hozzá és magamhoz ölelem, mire egybõl kap az alkalmon és szorosan ölel magához. Érzem, nem akar elengedni és mintha féltene engem vagy féltett volna.

- Mit csináltál? – kezd megint bele faggatásomba, majd az arcomat fogja meg.

- Csináltam magamról egy másolatot jégbõl, amit ledobtam az ablakodon, hogy azt higgyék meghaltam. – mondom neki, mire ledöbben. Elengedi a fejemet, majd hirtelen egy pofonnak leszek tulajdonosa.

- Megõrültél? – elkezd kiakadni. – és ha rád találnak? És ha nem tudsz kijutni? Te nem vagy észnél. – kiabál velem, mire magamhoz ölelem.

- Nyugodj meg, nincs semmi baj, itt vagyok. – mondom neki, de csak tiltakozik és próbál ellökni magától, de nem hagyom. – Ne harcolj magad ellen. – mondom neki, majd lassan lenyugszik, és a végén átölel.

- Bolond vagy. – suttogja halkan, de jóval nyugodtabban.

- Te teszel bolonddá. Miattad csinálok mindent. – suttogom, majd felemelem a fejét és szenvedélyesen, kicsit mohón megcsókolom.

- Elõször is gyere vissza a szobámba – mondja egy kis gondolkozás után, amin én gondolkozok el.

- Ahogy akarod – egyezek bele. Akarom tudni, hogy mi lesz, és hogy egyáltalán, mit akar, mert egyre jobban kezdek össze zavarodni. Olyan furcsa a viselkedése, de végül is valamilyen szinten lehet érteni. Visszamegyünk a szobájába, majd leül az asztalához én meg az ágyon foglalok helyet. Látom, hogy gondolkozik, mit is mondjon én meg õt figyelem. Egyre jobban kezd érdekelni, hogy mit mond.

- Azt hittem, le akarsz rázni – töröm meg a kínos csendet közöttünk, mire felemeli fejét és rám néz.

- Még mindig nem érted igazán… Nem azért csináltam, mint gondolod… - kezd bele és lesüti a szemét.

- Akkor magyarázd el – mondom neki, mert tényleg érdekel, mit gondol és hogy õ egyáltalán, hogy gondolja a történteket, vagy miként gondolja el esetleg közösen az életünket vagy magányosan? Minden érdekel, amire nem tudom a választ, mert tudni akarom.

- Hát kezdjük ott, hogy Olivia rendes lány, de gyakran elég pletykás, és sok mindent félreérthetõen magyaráz – kezd bele, majd mély levegõt vesz és rám elemi tekintetét, és érdeklõdve hallgatom a szavait. – Nem arról van szó, hogy a családom az elsõ. Neves családba születtem, és engem jelöltek ki örökösnek ezért vannak bizonyos kötelességeim. Ahogy neked odahaza – feláll, majd a függönyhöz lép. – De nem errõl van szó.

- Akkor mirõl? – kérdezem, mert akkor most már találatom sincs, mire gondol, és miért nem lehetünk együtt, ha õ is akarja. Felállok és nesztelenül sétálok a háta mögé.

- Arról, hogy más-más világokhoz tartozunk. Az enyémben a pénz, a hatalom és egymás eltiprása áll a középpontban, de a tied ennek az ellenkezõjére épül. Segítitek egymást, és véditek a társaitokat a bajban. Az én világomban az egyetlen szent dolog a család, gyakran még az sem. A tiédben nem. Félek, ez a két értékrend összeegyeztethetetlen.

- Nem kell így lennie – mondom neki, majd kezemet a derekára rakom, és magamhoz húzva ölelem meg, mert nem akarom, hogy távol legyen tõlem. – Nem muszáj ezt csinálnod…

- Ha a munkámra gondolsz, az megint más kérdés. Nem én választottam, de sosem mondtam, hogy nem élvezem. Igazság szerint kifejezetten szeretem. Fõleg a nyomozást.

- Utánam is nyomoztál? – kérdezem érdeklõdve, majd félre söpröm a haját és a nyakára adok egy csókot.

- Igen, bár kicsit kapkodnom kellett – suttogja, majd megfordul a kezemben. Karjait nyakam köré fonja és megcsókol. Annyira élvezem, és egybõl viszonzom a csókot és nem akarom, hogy valaha is vége legyen.

Fullasztó a csókunk, de annál élvezetesebb. Megszakítja a csókunkat, mire mindketten lihegve nézünk egymásra, de nem hagyom sokáig pihenni, mert megint megcsókolom és közelebb húzom magamhoz. Egyszer csak érzem, hogy a kezeivel lesimogatja rólam a köpenyemet, amit hagyok, de én is leszedem róla a köntösét, de a csókot nem nagyon szakítjuk meg.

Leveszi a pólómat is, majd az ágyhoz araszolgatunk és eldönt az ágyon. Nagyon hamar már rajtam is terem. Csípõmre ül és látom, ahogy végig méri testemet, amin elmosolyodok, mert ezt egy kicsit bóknak veszem, fõleg tõle. Látom, kicsit gondolkozik, de a végén lehajol hozzám és hosszan, forrón csókol meg, amit egybõl viszonzok.

Szorosan ölelem magamhoz és a hátát simogatom, és nem akarom, hogy vége legyen a pillanatnak. Azt akarom, hogy tovább menjünk. Már nagyon rég óta ezt akarom, csak nem akartam megrémíteni és azt sem akartam, hogy gond legyen belõle, de most úgy érzem, igen benne lenne.

Fordítok helyzetünkön. Elettem fekszik, miközben mélyen a szemébe nézek. Gyönyörû és nem akarom, hogy ez másképp legyen. Lehajolok, és lágy csókot adok ajkaira, majd elhagyva a nyakát kezdem el csókolgatni, miközben érzem, hogy a hátamat simogatja óvatosan, hogy ne okozzon nekem fájdalmat. Én is elkezdem simogatni és a felsõje alá is benyúlok kicsit, hogy végre érezzem a testét teljes mértékben.

Megfogom a felsõje alját, majd lassan lehúzom róla, amit enged, így most már szinte teljesen meztelenül fekszik alattam, már csak egy fehérnemû van rajta, ami kincsét takarja. Nyakát halmozom el csókjaimmal és megpróbálok a lehetõ leggyengédebb lenni vele, hogy élvezze az együtt töltött pillanatokat és ne akarjon nélkülem, lenni.

Lejjebb haladva kezdem el csókolgatni finom és édes bõrét, közben melleit gyömöszölöm kezemmel, amikre halk sóhajok szakadnak fel belõle. Annyira jó érzés ezeket hallani. Lejjebb haladok csókjaimmal és a melleit kezdem el kényeztetni, szívogatom és nyelvemmel körözök rajta, amikre megemeli mellkasát is, hogy jobban hozzá tudjak érni és õ is jobban élvezze a dolgokat, aminek nagyon örülök, legalább tudom, hogy jó úton járok.

Mikor már teljesen kemények a bimbói tovább haladok lejjebb és megszabadítom utolsó ruha darabjától, majd ágyékát kezdem el ajkaimmal kényeztetni, amikre hangosan felnyög, és a hajamat kezdi el markolni. Halványan elmosolyodok, majd tovább folytatom cselekedetemet, közben vágyam ár teljesen készen van és arra vár, hogy végre bele hatolhasson, de elõtte még õt is kényeztetnem kell, hogy jobban élvezze az együtt töltött pillanatokat.

Mielõtt elélvezne, abba hagyom a kényeztetést, majd felé magasodva csókolom meg szenvedélyesen és egyre mohóbban. Érzem, ahogy próbálja leszedni rólam a nadrágot. Segítek benne és vágyam már kellõ képpen merev. Húzok rajta vagy kettõt, majd bejáratához illesztem és beléhatolok egy határozott, de még is gyengéd mozdulattal.

Mind a ketten felnyögünk. Mélyen nézek a szemébe, mire a kezeit a nyakam köré fonja és lehúz magához. Megcsókolom, miközben elkezdek mozogni benne, majd megszakítom a csókot és a homlokomat az õ homlokának támasztom, közben folyamatosan mozgok és nyögések szakadnak fel belõlünk. Végül a nyakához hajolok és elkezdem a nyakát csókolgatni.

Elkezdem fokozni a tempót, majd nem sokkal késõbb, mind a ketten hangosan felnyögve lépjük át az orgazmus kapuját. Még kicsit mozgok benne, hogy minden hullámot átéljen, majd a szemébe nézek és lihegünk mind a ketten. Kicsúszok belõle. Mellé fekve ölelem magamhoz, mert nem akarom, hogy most távol legyen tõlem.

Meglepetésemre nem húzódik el, hanem inkább hozzám bújik és a fejét a nyakamba fúrja, miközben a kezével mellkasomat simogatja. Magunkra húzom a takarót és úgy pihenek, miközben nem engedem el egy pillanatra sem.

Reggel mikor felébredek Destra még alszik. Elmosolyodok és elkezdek, simogatom az arcát meg a hátát. Annyira aranyos és annyira nyugodt ilyenkor az arca. Szeretem figyelni, ahogy alszik, de sajnos lassacskán elkezd ébredezni.

- Jó reggelt. – köszönök mosolyogva.

- Neked is jó reggelt. – válaszol, majd egy csókot kapok ajkaimra, amire a hátára fordítom és viszonzom a csókját, közben a testét simítom végig és nem akarom elengedni. Levegõhiány vet véget a csókunknak, mire lihegve nézünk a másik szemébe.

- Jól aludtál? – kérdezem, majd az arcát kezdem el puszikkal halmozni.

- Melletted igen. – suttogja és õszintének tûnik a válasz, ami nekem meg nagyon jól esik. Szemébe nézek, mert fel akarok tenni neki egy komoly kérdést.

- Elszöknél velem, hogy boldogok legyünk együtt? – kérdezem tõle és a válaszát várom. Csak reménykedni tudok, hogy igent mond, és tényleg el tudunk menni innen, mert nem akarom magára hagyni, ahhoz a tegnap este történtek után képtelen lennék és nem is akarom. Mostantól örökre az árnyéka leszek, ha tetszik ha nem, de inkább remélem, hogy tetszik.

Kérdésem után. Nekem dõl, mire megtartom. Fejét vállamra hajtja, és így néz fel fele, majd megszólal:

- Ha nyíltan kimondjuk, mi folyik itt, szerinted változtatna bármin? – kérdezi, és kicsit elgondolkozok. Semmi nem változna, csak annyi, hogy végre nyíltan is vállalnánk a dolgokat.

- Akkor végre nem kéne tartanod a távolságot – elõre dõl és nagyot sóhajt. Most mit tettem? Valami rosszat mondtam? Megfordul. Kezével arcomat simogatja, ami nagyon jól esik, végül egy rövidke, de szenvedélyes csókot nyom ajkaimra.

- Egyelõre elégedj meg ennyivel. Késõbb megbeszéljük. Most pihenj – válaszolja, majd távozik a szobából. Lassacskán látom, kezd megbirkózni a dolgokkal, ami saját magában is van. Elmosolyodok és leülök az ágyra, közben folyamatosan Destra-ra gondolok.

Ahogy ülök az ágyon, egyszer csak megjelenik egy szolgáló.

- Hoztam önnek enni valót. A kisasszony mondta, hogy hozzam fel jéggel és vízzel együtt. – mondja, amire elmosolyodok. Tudja, mire van szükségem és mikor mit kell felküldenie. Ez nagyon kedves.

- Köszönöm szépen. – köszönöm meg, majd elkezdek enni és ránézek. – Mond, csak nem tudnál nekem mesélni Destra-ról? – nézek rá és tényleg érdekel, mit tud róla és esetleg mi az, amit érdemes tudnom róla.

- Hát, a kisasszony, hogy is mondjam elég magányos típus. Nem szokott senkit a közelébe engedni, mert fél, hogy az apja esetleg csalódik benne és akkor elveszíti a bizalmát. – kezd bele én meg figyelmesen hallgatom. – Mivel a bátyai mindig is irigyek voltak rá, ezért meg próbál még az õ követeléseiknek is megfelelni, annak ellenére, hogy néha vagyis elég sûrûn veszekednek. – folytatja én meg figyelmesen hallgatom.

- Akkor, ha jól veszem a szavaiból, akkor Destra-nak a családja a mindene és velük akar tovább élni. – vonom le a következtetéseket.

- Igen valahogy úgy is lehet mondani, de a családja meg emellett szeretné, ha boldog lenne, még akkor is, ha nem mondják neki és esetleg nem is éreztetik, de arra vágynak, hogy valaki kicsit megváltoztassa és feladja ezt a cselekedetét, amiket most csinál. – fejezi be, én meg csak magam elé nézek és tanácstalan vagyok, hogy mit mondhatnék vagy csinálhatnék, amitõl jobb lenne mindenkinek, de leginkább Destra-nak, de a családja még is ne gyûlöljön meg.

Befejezem az ebédet, majd mindennel együtt lemegy. Én még mindig gondolkozok az ágyban fekve és azon agyalok, amit a szolga mondott nekem. Valakinek meg kéne változtatnia, de Destra-nak a családja a mindene.

Nem sokkal késõbb megérkezik Destra is, és ahogy látom rajta örül, hogy inkább az ágyban vagyok és nem mászkálva talál a hálójában. Ahogy meglátom, újra végig játszódik bennem a beszélgetés a szolgálóval és a dolgok következményén gondolkozok, amit kérdezett tõlem. Lassan azt hiszem, belátom kérdésének valódi szándékát. Magyarán úgy gondolja, hogy mi soha nem lehetünk együtt, mert akkor a családja elvenné tõle az egyetlen dolgot, ami hozzájuk köti, és amiért velük együtt dolgozhat.

Eltûnik a fürdõbe, majd meg is jelenik és egy fehér köntös van rajta. Folyamatosan figyelem és próbál kitalálni gondolatait, hogy õ is mit szeretne, mit csináljak vele. Bár én azt hiszem eldöntöttem. Amíg meg nem gyógyulok, itt maradok vele, és próbálkozok, de ha addig tudja állni csábításomat és még mindig ellent mond érzéseinek, akkor attól tartok, hogy tényleg el kell mennem, mert különben csak hátráltatnám.

Elindul felém, amivel nem kicsit meg lep, bár végül is az õ szobája és aludtunk már valamilyen szinten együtt, csak egy ágyban, ha jól emlékszek. Leül és leveszi a köntösét, mire meglátom, hogy miben alszik, amire nekem a szemeim is kikerekednek. Nagyon gyönyörû alakja van és ez ebben a kombinében még jobban meglátszik, és csak jobban tudok gyönyörködni benne. Annyira gyönyörû és csodálatosan áll rajta. Éppen szólni akarnák neki, hogy megbeszéljünk mindent, de áthajol és ujjait ajkaimra teszi, majd a tv-t is kikapcsolja.

- Majd holnap. Most én is fáradt vagyok – suttogja kedvesen, miközben én csak õt figyelem. Bebújik a takaró alá, majd még egyszer felém fordul.– Lehetõleg ne próbálkozz semmivel, oké? – mondja komolyabban, majd lekapcsolja a fény forrást végül az ágy széle felé fordul.

Csak õt figyelem képtelen vagyok aludni, vagy akár mit is csinálni. Csak a beszélgetésen gondolkozok, hogy mi lenne a legjobb neki. Õ vajon mit akar? Bár nem hiszem, hogy meg fogom tudni, mert kötve hiszem, hogy valaha is annyira önzõ lett volna, hogy csak a saját érdekeit képviselje, fõleg a családjával szemben.

Egyszer csak egyenletes szuszogását hallom, amibõl gondolom, hogy elaludt. Felállok, majd az ablakhoz megyek és kinézek rajta. Szinte koromsötétség van, de én a lényeget akkor is látom, amit látni akarok. Nem tudom, mit csináljak vagy, hogy csináljam a dolgokat. Teljesen tanácstalan vagyok.

Egyszer csak kezeket érzek meg a hátamon, de ott ahol nincs seb. Gondolom Destra az.

- Nem tudsz aludni? – kérdezi halkan, mire csak bólintok.

- Azt hittem alszol. Ne haragudj nem akartalak felkelteni. – mondom halkan és lehajtom a fejemet.

- Nem keltettél fel. Igazából annyira nem is aludtam. – mondja, majd elém áll és mélyen néz a szemembe.

- Beszélgettem ma a szolgálóval, akivel kaját küldtél fel nekem. – mondom neki, mire érdeklõdve néz rám.

- És mirõl beszéltetek?

- Megtudtam, hogy neked a család a mindened. Megértettem, hogy mi változna meg, ha bevallanád az irántam való érzésidet. – lehajtja a fejét és mintha nem lenne már olyan boldog, hogy rájöttem.

- Ne haragudj. – suttogja és leengedi a kezét is, ami eddig mellkasomon pihent.

- Megértem, hogy a családod az elsõ számodra. – válaszolom, majd mély levegõt veszek. – Ha tényleg így gondolod, akkor eltûnhetek az életedbõl. Nem kell, hogy most miattam szenvedj és érezd úgy két tûz között vagy. – válaszolom, majd megfordulok. – könnyebbé fogom tenni az életed. – mondom még, majd felveszem a ruhámat és inkább kimegyek.

- Ice! – hallom a hangját, de nem fogom megnehezíteni a dolgát. Csak legyen boldog, ha a családja fontosabb neki, rendben legyen, nem fogok balhézni és semmit nem fogok csinálni, csak elengedem, akár mennyire nem akarom és fel sem tûnt mennyire hozzám nõtt és nehezemre esik elhagynom, de nem tudok, mást csinálni el kell engednem.

Egyszer csak dübögést hallok magam mögött, majd megölelnek hátulról, amin meglepõdök. Lenézek a karokra és Destra gyönyörû karjait látom meg.

- Kérlek, ne hagyj itt. – hallom a hangját, mire nagyot sóhajtok.

- Ne haragudj, de ha nem akarom, hogy miattam szenvedj, el kell, hogy engedjelek. – mondom neki gondolataimat

- Idióta. – csak ennyit mond, majd így maradok. Egyikünk sem tud mit mondani a másiknak. Kezemet a kezére teszem és elkezdem lágyan simogatni, közben élvezem, hogy a hátamnak dõlve ölel engem és most az egyszer végre nem akar eltaszítani magától. Ezzel viszont kicsit összezavar. Nem tudom, mit akar és egyáltalán, mit lenne szerencsés csinálni. Tehetetlen vagyok. Most akkor maradjak vele és esetleg boldog lesz mellettem, vagy hagyjam el, hogy a családja legyen a legfontosabb neki?

- Mit akarsz, mit csináljak? – teszem fel neki a kérdést, hogy megmondja, mire gondol, és mit akar az életben tõlem elérni vagy egyáltalán akar-e tõlem valamit.

- Nahát. Ismerkedünk a fogollyal? – hallom kínzóm gúnyos hangját.

- Semmi közöd hozzá! Egyáltalán honnan veszed a bátorságot, hogy beleavatkozz az ügyeimbe?! – üvöltözik Destra, ami meglepõ, hiszen velem is csak egyszer emelte fel a hangját csak éppen egy kicsit.

- Ha másért nem, ezért megérte.

- Miféle barom állat vagy te?

- Végre valódi érzelmeket mutatsz. És ami azt illeti, régen sikerült már felhúzni. Ez olyan szórakoztató – Nagyon is mutat érzelmeket, fõleg ha velem van kettesben. És érzékeny nõ, csak szereti elrejteni érzéseit.

- Komolyan kérdeztem – nem sûrûn hallottam így beszélni, de csak halványan elmosolyodni tudok.

- Én meg komolyan mondtam. Be akartam bizonyítani, hogy még mindig a húgom vagy, nem pedig egy robot. És bejött. Zero jön nekem 10 arannyal.

- Ti komolyan fogadtatok?! Két ekkora idiótát!

- Héj, héj. Eltöröd a karom. A testi erõszak már rég nem szerepel a csatározásainkban… de ha nagyon akarod – nem tudom, mi történik, mert képtelen vagyok mozgatni magam vagy akár mimet megmozdítani. Annyit hallok, hogy verekednek legalább is erre utaló hangokat hallok. Csattanásokat puffanásokat és kiabálásokat is hallok, amikbõl csak azt tudom leszûrni, hogy verekednek.

Viszont az én állapotom csak egyre romlik. Nem tudom hibernálni magam egyre gyengébb vagyok, ha így folytatják, tovább meghalok tényleg.

- Nyugi már – szólal meg a srác, de már ismerem annyira Destra-t, hogy tudjam, nem fogja hagyni magát legyõzni. Még tovább verekednek én meg kezdek egyre rosszabbul lenni és elveszíteni az eszméletemet.

- Feladod? – hallom Destra hangját 5 perc elteltével.

- Fel, csak engedj el! – válaszolja, és fájdalmas pózban lehetnek, mert fájdalmas hangja van.

- Még egyszer ne próbálj így szívatni – mordul rá, de õ maga is nagyon zilál.

- Értettem. Basszus, Destra. Legyél már nõiesebb! – kezdi, de ezt nem kellett volna. Tudom, hogy a nõk az ilyenre érzékenyek.

- Eddig csak te panaszkodtál ez ügyben.

- Oké, nem mondtam semmit – kis szünet, majd mozgolódást hallok. - Fájdalmas tapasztalat volt, de jó tudni, hogy még mindig olyan vagy, mint régen.

- Kapd be! – megérzem magam elõtt édes illatát. Nem sokkal késõbb kezeit érzem meg lábaimon, ami nagyon jól esik, és a szemembe próbál nézni. – Élsz még, vagy ez a barom teljes munkát végzett? – kicsit megerõltetem magam. Kinyitom a szemem és felemelem a fejem, hogy rá tudjak nézni.

- Csak fél munkát végzett. – mondom halkan és akadozva nagyon, végül ennyi volt a tûrés határom és elájulok.

Mikor felébredek, valaki a hátamat gyógyítja. Kinyitom a szememet, de nem nincs a látó körömben senki. Megmozdítom a kezemet és megpróbálok feltápászkodni, de egy lágy kéz megakadályoz benne.

- Pihenjél. Nem akarom, hogy még nagyobb bajod legyen. – hallok egy számomra ismerõs hangot… Destra.

- Destra? – szólalok meg, mire kicsit elõre hajol, már megint a csípõmön ül, amin elmosolyodok.

- Fáj valamid? Hozzak valamit? – érdeklõdik, mire elmosolyodok, és a fejemet rázom.

- Köszönöm. – suttogom, majd lehajtom a fejemet a vállamhoz és egy kézcsókot nyomok kézfejére.

- Fogd be és pihenj. – mondja a szokásos hangnembe, de tudom, hogy csak el van pirulva a dolgoktól meg kicsit zavarban is van. De ez természetes. – Mondtam, hogy szökj el. – szakítja meg a csendet közöttünk.

- Tudom, de nem akartam. – válaszolom, amire csak hangos sóhajt kapok.

- Idióta. – leszáll róla, majd bekötözi a sebet, majd elindulna kifele a szobából.

- Destra. – szólok utána. – Nem maradnál inkább itt? – kérlelem és rám néz.

- Pihenj. Innen nem fognak elvinni, de elõtte a bátyáimat el kell rendeznem. – válaszolja, majd félre áll az ajtóból. Kinyitja és a két testvére, beesik rajta. – Minek is hallgatóztok, nem tudtok a saját dolgotokkal foglalkozni? – teszi fel a kérdést, kicsit ingerültebben.

- Nyugi húgi, csak meg akartuk tudni, hogy mi van köztetek. – válaszolja a kínzóm, Griffin.

- Ne húzzátok túl az idegeimet. Tûnjetek dolgozni, de most azonnal. – mondja, és kifele mutat a szobájából. Felállnak, majd motyogva mennek kifele. Destra megnézi, amíg a folyosón is elmennek, addig én felülök az ágyon és õt figyelem. Olyan gyönyörûen néz ki és egyszerûen nem tudom levenni róla a szememet, ha akarnám se, de nem is akarom. Tökéletes alkat. Vékony test és lábak. Vonzák a férfiak tekintetét, bár én már kicsit másabb kapcsolatban állok vele, mint esetleg mások. Legalább is remélni tudom, hogy szorosabb kapcsolat van közöttünk.

Felállok és megpróbálok közelebb menni hozzá, de pont akkor csukja be az ajtót és rám néz.

- Te meg minek állsz? Inkább feküdj vissza és pihenjél. – mondja, majd odajön és megpróbálna, visszatolni, meg leültetni, de megfogom a kezét és közelebb húzom magamhoz.

- Mindjárt visszafekszek. – suttogom, majd a fejét felemelem az állánál, hogy a szemembe nézzen, majd lehajolva hozzá csókolom meg. Nagyon hiányzik a csókja és édes ajkainak finom zamata.

Visszacsókol egybõl és mind a két kezét mellkasomra helyezi fel, mire én a derekánál ölelem magamhoz és nem akarom elengedni. Fergeteges nyelvcsatába kezdünk bele, amit csak a levegõhiány szakít szét.

Látom, ahogy megnyalja ajkait a csók után, majd inkább mellkasomat figyeli.

- Most már feküdj, vissza sokat kell pihenned, hogy rendbe gyere. – mondja halkan, de nem mozdulok.

- Kérlek, ne taszíts el magadtól. – kérlelem, de még mindig nem néz rám. El akar menni, de meg fogom a kezét és magam felé fordítom. – Nem vetted még észre? – kérdezem és értetlenül néz rám.

- Mit? Mirõl beszélsz? – kérdezi, én meg a kezét mellkasomra rakom, hogy érezze a szívem majd meg bolondul érte, de még nem vagyok képes kimondani azt a szót, meg annyira nem is vagyok az szavak embere, inkább a tetteket szeretem helyette.

- Szükségünk van egymásra. – próbálom meg felnyitni a szemét, de csak elveszi a kezét.

- Ne beszélj hülyeségeket. – vágja rá egybõl bunkón és elfordul, de tudom, hogy nem így gondolja. Odamegyek hozzá és a kezemet karjaira teszem.

- Miért nem akarod bevallani magadnak? Te védesz engem, én védelek téged. Te aggódsz értem én is aggódok érted. Mit akarsz még több bizonyítékot? – kérdezem tõle és próbálom meggyõzni, hogy fogadja az irántam érzett érzéseit, mert én tudom, mi van, már csak õt kell rá vennem, hogy fogadja el érzéseit és ne vitatkozzon önmagával.

Megszakítja a csókot, majd eltol magától. Lehajtott fejjel nézi a kezét, ahogy a mellkasomon van. Bár tudnám, mire gondol éppen. Olyan jó lenne, csak egy kicsit bele látni a fejébe, hogy tudjam, mit érez és mit kéne tennem érte.

Eltávolodik tõlem, majd leül a barlang legtávolabbi helyére. Egy ideig csak nézem, ahogy gondolkozik és mintha szomorú is lenne, de nem biztos, hogy jól látom. Leülök a helyemre én is. Egyáltalán nem örülök, hogy ennyire. Érzem, ahogy engem figyel, de hát ez van õ akarta így a dolgokat. Elfekszek neki háttal, majd el is alszok nagy nehezen.

Reggel mikor felébredek, felülök és körbe nézve nem messze tõlem meglátom Destra-t, pedig a barlang legtávolabbi zugában aludt el. Elmosolyodok, majd amikor elkezd ébredezni szóvá is teszem neki.

- Mégis a közelemben volt kényelmes? – kérdezem egy vigyorral az arcomon.

- Pofa be – morogja, majd elfordítja a fejét, de az álla alá nyúlva fordítom magam felé, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Azért annyira nem lehetek rossz társaság – mondom neki, de látom, nem tetszik valami.

- Frászt nem – vágja rá egybõl, amin csak elmosolyodok. A hirtelen rávágásból csak az ellenkezõjére tudok gondolni.

Nem mondok semmit, mert teljesen felesleges lenne. A hátamra fekve hagyom, hogy átkötözze a sebeimet és elbánjon velem. Érintése nagyon szelíd és nagyon jól esik. Nem hiszem, hogy komolyan bántani szeretne. Lehet már õ is másként érez irántam, mint eddig érzett. Gondolat menetemen, csak elmosolyodok.

Feláll, majd megvárja,a míg elkészülök. Felveszem a cuccaimat, majd a torlaszt is elhárítom. Kinézünk, majd Destra a kezét a vállamra teszi és látom, hogy gondolkozik, merre menjünk. Elmosolyodok, hiszen olyankor olyan édes. Szeretem, amikor gondolkozik. Olyankor elfeledkezik magáról és csak a terveinek él, ami nekem nagyon tetszik benne. Végül, amikor dönt, elindulunk a gyalogúton.

Egésznap csak sétálunk. Nem szólalok semmit, de a tûzõ napon való sétálgatás meg a sziklák. Nekem megterhelõ, fõleg, hogy máshelyen nem voltam még a klánunk hazáján kívül. Nagyon rosszul vagyok. A sebem is felszakadt és nem tudom, meddig fogom tudni tovább menni, mert nagyon rosszul érzem magam és ráz a hideg is. Gondolom, lázam van.

Megérkezünk egy újabb barlanghoz. Teljesen ki vagyok merülve. Lihegek és a hátamat a falnak támasztom, ami már veszettül fáj, de nem mondok inkább semmit. Destra odasétál hozzám, majd elõre dönt és az átvérzett sebet nézni, már vagy fél útnál kezdett el vérezni megint.

- Marha! – kezd bele megint a veszekedésbe. – Miért nem szóltál, hogy baj van?

- Miért lenne baj? Eddig is fájt – válaszolom neki, bár ahogy rám néz, abból a tekintetbõl azt tudom kivenni, hogy nagyon tetszik neki a mondatom, amiket az elõbb mondtam neki.

- Mert a sebed felszakadt, és nem tudom mivel fertõtleníteni. Ha idõben szólsz, most olyan helyen lennénk, ahol el tudlak látni – mondja, bár érzékelem, hogy cseppet sem nyugodt, a hangjával ellentétben.

- Nem akartam gondot okozni… - mondom neki, mert hát így igaz. Eleget bajlódott már miattam.

- Na jó. Vetkõzz – mondja, amire meglepõdök nem is kicsit. – Azért a kötésed még le tudom cserélni – teszi hozzá ingerülten, amire elvigyorodok. Én is így fogalmaznék.

Megteszem, a mit kér és leveszem a felsõmet. Lefekszek, és annyira jól esik meleg kezének érintése, hogy az elmondhatatlan. Örülök, hogy itt van velem és ennyire vigyáz rám még annak ellenére is, hogy át kell majd adnia. Ahogy ápolja a sebeimet, nem sokára el is alszok.

Másnap reggel, mikor felébredek Destra mellettem ül, amin kicsit meglepõdök. Egy energia labdát szed össze, amit már láttam nála. Felállok és rendbe szedem magam, meg felöltözök, majd ahogy odamegyek, hozzá megfogja a kezemet és eltör egy dimenziós átjáró követ.

Számomra elég ismeretlen helyen vagyunk, de ahogy észreveszem Destra eléggé el tudja tájolni magát, ami csak jól jön és így legalább nekem nem fõ a fejem miatta, fõleg, hogy már régen nem vagyunk a klánunk földjének a közelében.

- Gyere, nem kell sokat mennünk – suttogja, majd rám néz. Nem válaszolok, nem azért, mert nem akarok, hanem mert még rosszabbul érzem magam, mint amikor elindultunk. Nem tudom mitõl és miért, de valahogy nem tetszik ez a dolog, ahova kerültem. Mintha ez tenne rá még egy lapáttal a betegségemre.

Nem figyelem merre megyünk, csak odamegyek ahova Destra éppen húz vagy mennem kell. Elegem van vízszintesbe akarok lenni s azt akarom, hogy végre velem legyen és ne kelljen könyörögnöm érte, de ha kell azt is megteszem, most hogy tudom lassacskán miként érez irántam. Bemegyünk valahova, én a falnak dõlök, mert már alig élek és lassacskán el is ájulok, ha így folytatom tovább.

- Minek köszönhetem, hogy betért, kisasszonyom? – hallok egy érdekes hangot Destra elõl.

- Késõbb, Gromli. Kvártély kellene. És egy kis alapanyag elsõsegélynyújtáshoz.

- Inkább fogoly. De ne most kérdezõsködj.

Felmegyünk, majd nem sokkal késõbb egy vízszintes helyen érzem magam, ami puha és jó meleg. Egyre rosszabbul vagyok, ami sokkal rosszabb, mint eddig valaha bármi is. Egyszer csak Destra odahajol hozzám.

- Most el kell mennem, elintézni néhány apróságot. Lehet, hogy beletelik pár napba. Addig Gromli fog ellátni. Próbálj meg meggyógyulni, rendben? – nem is hagyja, hogy válaszoljak, csak feláll és egybõl el is tûnik. Felemelem a kezemet utána, de feleslegesen, mert magamra hagy. Akár csak õ. Õ is elhagyott, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Mindenki el hagy, akire csak számíthatnék egy kicsit is.

Ahogy fekszek, érzem, hogy kitisztítják a sebemet, de már nem érnek el vele semmit, mert már így is túlságosan beteg vagyok. Le kéne valahogy hibernálnom magam, csak arra ilyen állapotban nem vagyok képes. Vissza kell mennem a klánomhoz, a jéghez, akkor lenne esélyem, hogy minden rendben jöjjön és velem se legyen semmi baj.

Nem tudom, mennyi ideje fekszek itt és kínlódok. Állapotom egyre rosszabb és ez nem is fog változni, max ha meghalok, vagy ha visszavisznek a klánhoz, vagy csak az ország környékére.

Egyszer egy férfihangot hallok meg.