|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| oosakinana | 2013. 12. 06. 13:23:22 | #28496 |
Karakter: Ian Salvatore
Megjegyzés: (anett-channak)
Egy újabb szokásos nap. Mióta meg van a képességem, ami körülbelül két napja lehet. Állandóan keresnek a bukott angyalok, hogy oldozzam fel őket, mert azt vették a fejükbe, hogy én vagyok a feloldozó, pedig én csak egy átlagos Nephilim vagyok, ahogy megtudtam az internetről. Nem érzem, hogy bárkit is fel kéne oldoznom.
Egy pusztáson van csak nyugtom az emberektől, és itt végre gondolkozhatok, és egyedül lehetek. Ám ez a nyugodtság nem tart sokáig. Ahogy állok valakit hallok felém futni, és mire megfordulok pont belém szalad, és elesik. Érdeklődve nézek le rá.
- Segíts… – kér tőlem segítséget. Ennyire érzi mindenki, hogy angyalszerűség vagyok? Nem értem. Ám ahogy a kétségbe esett arcát figyelem valami meg mozdul bennem. – Kérlek – emelem a lábam, hogy közelebb menjek, amire kicsit összehúzza magát. – Ne bánts… - ha azt kéri, az előbb, hogy segítsek akkor most miért fél tőlem? Nem értem igazából. A könnyeit meglátva térdelek le elé és a kezemet az ő lábára helyezem. – K-ki vagy?
- És te? Veszélyes idegentől segítséget kérni. Kik azok? – kérdezem meg tőle a háta mögött közeledő emberekre.
- Ők? Az Őrök… Bántanak, sokat… - ahogy meghallom a szavakat már tudom, hogy mit fogok csinálni. – A nevem Anazi… és tudom, hogy veszélyes, de nem érzem rajtad a veszély szagát. – ebben igaza van ám mielőtt válaszolhatnék neki felrántják tőlem. - Nem, nem akarok vissza menni. Nem akarok… – ordítja és csak úgy kapálózik, de az őrök nem engedik, amit nem hagyhatok.
- Engedjétek el. – parancsolok rájuk.
- Még is ki vagy te, hogy parancsokat osztogass nekünk. Inkább menj vissza anyucihoz, hogy pátyolgasson. – mondják a nagy legények vagyis kérdéses, hogy meddig lesznek azok.
- Engedjétek el. Én vagyok az őr angyala. – mondom komolyan, bár valamilyen szinten igaz is.
- És hol van a glóriád, meg a szárnyaid? – kérdezi és már kiröhögnek. Ezek komolyan azt hiszik, hogy bolond vagyok, akkor megmutatom én nekik.
Előhívva fekete szárnyaimat tárom ki nagyra, majd a kezembe egy kard alakú égő kard jelenik meg. Ez az angyalok tüze, ami az összes démont elpusztítja, de nem csak démont, hanem angyalt is képes, vagy bármilyen más élőlényt.
- Ez meg mi a szar? – kérdezik meglepődve. Azt hiszem most már kezdik megérteni, hogy nem vicceltem.
- Engedjétek el a lányt. – mondom még egyszer és felszállok a levegőbe, de csak nem akarnak eleget tenni a kérésemnek.
Odamegyek, és bár nem ölöm meg őket, de megsebzem, mind a kettőt, akik összeesve fogják a megsebzett tagjaikat. Bár ha így elnézve, még így is megölöm őket, mert ez a seb gyógyíthatatlan nem fog begyógyulni soha.
- Gyere velem. – fogom meg a derekánál, és úgy ölelem magamhoz és szállok fel az égre, hogy elvigyem innen, csak azt nem tudom, hogy hova vigyem, mert ha haza viszem, akkor a családom lesz veszélyben.
- Köszönöm. – mondja halkan, és úgy kapaszkodik belém. – Mi vagy te?
- Nephilim. – válaszolok kérdésére.
- Az meg micsoda?
- Majd elmondom, ha megérkeztünk egy biztonságos helyre. – jegyzem meg, de ekkor nagyot sóhajt.
- Soha nem leszek biztonságban. A lábam lévő nyomkövető miatt megtalálnak. – még jó hogy mondod picinyem.
- Majd levágjuk onnan, hogy ne okozzon több problémát. – mondom biztatóan, majd úgy repülök tovább az egyik házikóba, ahol lenni szoktam. Leteszem, majd bemegyünk a házba. – És te még is mi vagy, hogy a fogjuk vagy? – kérdezem meg, mert tudni szeretném, ha már vállalom érte a kockázatot, hogy megmentsem.
|
| Mora | 2011. 09. 21. 00:24:38 | #16780 |
Karakter: Adrian Spencer
Megjegyzés: (Raumnak)
- Szeretnél fogócskázni, vagy ugorjunk ahhoz a részhez, amikor végre megadom neked, amit megérdemelsz? – hajol közelebb, a fejem mellett támaszkodva. Állom a pillantását, de azért nyelek egy nagoyt.
- Fo... fogócska – préselem ki magamból, és már spurizok is. A gáz csak az, hogy fogalmam sincs, mi hol van ebben a bazi nagy házban.
Nem is csoda, hogy hamar nekikoppanva taálom magam, ő meg körülfogva dönt meg kissé, és csap le a számra. Vadul, közel se gyengéden szaggatja az ajkaimat, de még így is borzasztóan jól, és izgatóan csinálja.
Csakhogy engem se lehet büntetlenül harapni, vágnék vissza, de még előtte elenged, és eltűnik. A falnak támaszkodva kapkodom a levegőt, és törlöm meg véres számat. Utána gyorsan folytatom a kijáratkeresést, de még egy folyosónyit is alig haladok, mikor megint megjelenik, ezúttal mögöttem, és megragadva, új helyre visz.
Talán a padlás…?
- Mi a fasz... Ne már! – morranok fel, majd sóhajtok is egyet.
- Ugorjunk az ágyjelenethez? – érkezik a szórakozott kérdés a semmiből, hiába kapkodom a fejem, nem látom sehol.
- Nem kapsz meg ilyen könnyen – jelentem ki dacosan, de azért hízelgő, hogy kíván.
- Ha akarnám, már meztelenül nyögnél alattam kéjtől remegő hangon, hogy dugjalak még keményebben, még gyorsabban és abba ne hagyjam – susogja mögém kerülve, és merevedését a fenekemhez nyomva. Elfut a vágy, és hangosan nyögök fel, nem tudom visszatartani. - Látod? Remegsz a farkamért – nevet fel, és megint eltűnik.
Szórakozik velem, újra és újra, még a padlásajtót is bevonva.
- Mit akarsz tőlem? – kérem számon, mikor már tényleg kezdem unni, és félni a dolgot.
- Az életedet, kicsim – hangzik a felelet a semmiből. Összerezzenek, és azonnal mennék le, mikor kinyílik az ajtó, csakhogy becsapja előttem. Végül némi játszadozás után, leenged végre.
azonban így se jutok messze, megint nekiszaladok.
- Engedj már elmenni – nyüszögöm, egyre erőtlenebbül, pedig ez nem vall rám. De tény, hogy ez a helyzet kissé ijesztő. Az életemet akarja, egy démonvámpírvarázsló nem tudom én ki!
- Elmehetsz, ígérem – feleli vigyorogva, és beránt a szobába, ami mellett álltunk, én pedig már csak arra eszmélek, hogy az ágyhoz kötözött.
- Mit akarsz tenni velem? – vonom kérdőre, felpezsdülő vérrel. Ez már… ez már nagyon nem semmi… Nem csoda, hogy rendesen felizgultam és szorít a nadrág.
- Ne izgulj, egyelőre nem teszlek a magamévá. Csak játszani akarok veled – mosolyodik el, majd csettint egyet, eltűntetve minden ruhámat. remegés fut végig a testemen, de nem annyira a félelemtől, mint inkább a vágytól.
Azt akarom, hogy érintsen, és ő is ennyire akarjon, bár a kiszolgáltatottság annyira nem tetszik, még úgy se, hogy ennek hála, zavartalanul csókolja végig a testemet, nem feledve egy porcikámat se, csak farkamat kerüli.
Mikor aztán mellbimbóimhoz ér, és az egyikbe beleharap, a másikat pedig kényeztetni kezdi, halkan felsikkantok. Állat…!
- Finomabban már! – kiabálom neki, de ellenkezésből ennyire futja, a nyögésekben minden elveszik.
mikor már a nyakamat szívja és harapja, egyik kezével merevedésemet is kezelésbe veszi, én pedig végképp elveszek, és már csak kábán vágyom minden mozdulatát. Lehunyom a szemeim, és nyögve kapkodok levegő után, mígnem forróság ölel körbe, ahogy elveszek a szájában. Ezt már nem bírom, felsikoltok, és fejemet hátracsapva nyögöm a nevét.
- Markh...
- Methos. Jegyezd meg – kacsint rám, ujjait a szám elé rakva, majd visszahajol a farkamhoz. Fogalmam sincs, mit is mondott, de kit érdekel, azt nyögöm amit kért.
Egyre közelebb jutok a beteljesüléshez, mikor ráadásként még a bejáratomat is masszírozni kezdi, majd ujját a szám elé tartja. Gondolkodás nélkül, engedelmesen kezdem szopni, habár felőlem mindennemű felkészítés nélkül is belém vághatná magát, már olyan szinten elvesztem, hála neki.
végül elhúzza a kezét, és egy egészen picit vezeti a testembe, de nekem már ennyi is elég, nagyot nyögve élvezek a szájába, hogy aztán kábán, levegő után kapkodva meredjek a plafonra.
Egyszer csak eltűnik rólam, és a lepedőbe csavarva felkap. Nem igazán fogom fel, hogy mit csinál, továbbra is tompán szuszogok.
- Nem hagytál félbe valamit? – kérem számon.
- Ha folytatást akarsz, keress fel, Caspian – suttogja, megint téves nevet használva, majd durván az ajkaimra mar, de megint nem tudok visszavágni, elhúzódik. Én pedig megpillanthatom Mike-ot, és a nappaliját… Mi a fasz? hogy kerülünk ide?
- Jó mulatást – kuncog fel Mark… Methos, majd eltűnik. Anyád!
- Azt a rohadt… ! – csúszik ki, mikor tekintetem találkozik Mike-éval. Sose láttam még őt ilyennek, bár tény, hogy eddig még egyszer se bukkantam fel lepedőbe csavarva, csak úgy a lakásán, számban egy másik férfi nyelvével.
- Azt a rohadt? – morogja, elém lépve. – Ennél jobbra nem futja? Lazán felszívódsz pár órára, aztán meg ezzel a rohadékkal bukkansz fel? Azt mondtad nem megkeféltetni akarod magad vele. Látom változott a véleményed…
- Mi a szar bajod van? – húzom fel az orrom döbbenten. Soha! Ismétlem, soha nem viselkedett még így, pedig nem egy faszira lehetett volna féltékeny. Ám ő elfogadta, hogy másokkal fekszem le, ő pedig az egyetlen igazi barátom marad.
- Még kérdezed? – morran, a lepedőre bökve. – Legalább maradtál volna nála, miután megdugott! Egyáltalán mi a fene az a pasi? Muszáj volt neked felszedned valami szörnyet?
- Hűtsd le magad Mike, nem dugtunk! – vágok vissza, miközben igyekszem talpra állni. – Ráadásul te mondtad még anno nekem, hogy azt teszek, amit akarok! Ne kérjél számon!
- Amíg nálam laksz, a legkevesebb, hogy legalább a kuncsaftjaidat ajtón kívül hagyod!
- Szerinted szándékosan hoztam ide? Mit gondolsz, az utcán flangáltam így? – emelem fel én is a hangom, hozzá hasonlóan.
- Ki a faszt érdekel, hogy került ide! Tudod mit? Azt se akarom tudni, ki volt még a seggedben! – Szinte már tajtékzik, én meg először leesett állal, majd egyre dühösebben meredek rá.
- Fogalmam sincs, mi ütött beléd, de jobb, ha most hagyod abba… - közlöm vele, hűvös nyugalommal, mire még inkább elvörösödik a haragtól. A következő pillanatban, egészen meglepődöm, mikor durván a kanapára lök, és ráül a csípőmre, kezeimet pedig a fejem fölé szegezi.
- Bárki átmehet rajtad, mindenkinek odatolod a segged, ha fizet érte, csak nekem nem! Pedig én viselem el a rigolyáid, a hisztiidet, a problémás pénzszerzésed, és még azt is megengedem, hogy nálam lakj! Nem az lenne a legkevesebb, hogy a kedvemre teszel? – hajol le hozzám.
- Megvesztél? – hördülök fel, és megpróbálom lelökni magamról, csakhogy egészen rám nehezedik, és amúgy is gyenge lábakon álló mentsváramat, a lepedőt is lejjebb hámozza. Szinte szó szerint izzik fel a szemében a düh, mikor a nyakamon meglátja a szívás és harapásnyomokat.
- Kis szajha… - sziszegi, mintegy maga elé, mire a pumpa magassági rekordot dönt bennem, és ez elég erőt ad hozzá, hogy levessem magamról. Elterül a padlón, miután lefejelte a kisasztalt, majd kótyagos fejjel ül fel. Én addigra már fortyogva állok előtte, egy száll semmiben, amit megpillantva, alaposan elvörösödik.
- Adri…
- Jól figyelj rám, idióta… pff… seggfej! – dühöngöm neki, csípőre vágott kezekkel. – Fingom sincs, mi a kínod így hirtelen, de még egyszer ilyet mondasz rám, és nem hogy velem, de mással se fekszel le, mert kiheréllek! Kapis?
Mike ledermedve, döbbenettől tágra nyílt szemekkel hallgat, hirtelen mintha azt se tudná, miért vagyok így kibukva. A tekintete kicsit kábának tűnik, valószínűleg fájt az asztalnak is az a koccanás.
- Nem kell félned, a kis szajha most elhúzza a csíkot! – jelentem ki, és egy sebes zuhany után, gyorsan felöltözöm, és oda se figyelve barátomra, rácsapom az ajtót.
Kissé már kábán, hagyom, hogy a fekete hajú faszi felkaroljon, és elvezessen a mosdóig. Valószínűleg parti drogot tett az italomba, csak tudnám mi a fasznak, mikor anélkül is hagynám magam. De ha neki jó, hát legyen boldog.
Legalább a drog okozta koordinációs zavarok miatt, még a gatyámtól is ő szabadít meg, nem kell küszködnöm vele. Az meg, hogy kapásból föl vagyok izgulva, csak hab a tortán. Csak az élvezet lesz egészen fura, és inkább érzem nevetségesnek, mint kéjesnek. Ezért nem drogozom én soha!
Most azonban, hogy bennem van az anyag, még unom is kissé, ahogy vadul, a csempének nyomva dolgozik bennem. Viszont elég egy röpke, félrecsatangolt gondolat, mely hatására Mark képe jelenik meg előttem, és fel is csap bennem a vágy.
A hangom felerősödik, körmeim a csempék közötti fugába vájnak, és már magamtól is moccanok, hogy hátratolva a fenekemet, mélyebben fogadjam magamba. Azon már meg se lepődök, hogy Methost, vagy mit sikítva élvezek el, míg partnerem is mélyről jövően nyögve éri el a csúcsot.
Pár perccel később, már jóval józanabbul ücsörgöm a klub előtt, számban egy füstölgő cigivel. Mi a francot keresek én itt? Egy ilyen helyen, nem találok gazdag pasit, az tuti.
Lenyugodni jöttem volna? Áh… inkább azért, hogy tereljem a gondolataimat Markról… Methosról, vagy kiről. Csakhogy az se vált be, hogy helyettesítettem mással, még mindig veszettül kívánom. Ráadásul most aludnom sincs hol…
Halk káromkodással tápászkodom fel, és némi hezitálás után, találomra elindulok valamerre.
Végül az éjszaka nagy részét kóválygással töltöm, míg végül egy másik, felületes ismeretségemnél alszom át a maradékot, hogy aztán reggel továbbálljak.
- Adrian, hol vagy? – csendül Mike hangja, mikor végre felveszem a mobilom, úgy dél táján.
- Nos, engem ismerve, biztos kefélek valakivel, nem? – vágok vissza mogorván. Úgy tűnik neki sincs jobb kedve, de azt mondja, nem tudja mi ütött belé tegnap. Persze ma se tudja kevésbé szemrehányóan elmondani, és ismét összeveszünk, mikor azt akarja, hogy menjek haza. Basszus, túl komolyan vette a szerepét, mint pasim!
- Elmegyek inkább hozzá! – köpöm végül, mikor már teljesen felhúzott. Erre persze megint kontrázna, de előbb kinyomom a telefont, és első fellángolásomban, valóban megindulok a tegnapi ház felé.
Félúton járok, mikor egy elegáns kocsi fékez le mellettem, és célszemélyem könyököl ki az ablakán.
- Minő meglepetés, végül csak eljöttél hozzám, igaz? – mustrál végig, a napszemüvege felett.
- El ne bízd magad, ha nő még az egód, nem férsz be vele a kocsidba! – morgom vissza, némi nehezteléssel a tegnapi miatt.
Végül is ő volt az, aki odavitt, olyan állapotban.
- Ugyan-ugyan, ha egyszer igazam van… - nevet fel, majd kipattan a kocsiból, és előttem terem. Vajon most miért kocsizott, mikor elvileg tud teleportálni. – Valld csak be, mennyire kívánsz! – lehel az ajkaimra, én meg kezdek megint elkábulni kicsit, de most erőteljesebben ellenállok. Kissé elhátrál, én meg már örülnék, csakhogy nem saját magamnak köszönhetően… - Voltál valakivel nemrég. – ez nem kérdés, ez kijelentés, és úgy hallom, nem boldog a ténytől.
- Semmi közöd hozzá! – közlöm vele, az igazságnak megfelelően.
- Talán nem… - feleli nyugodtan, de a következő pillanatban, olyan vadul mar az ajkaimra, hogy nyekkenek egyet a fájdalomtól. Baszki, még így is milyen izgató! – De talán igen… - teszi hozzá, már-már figyelmeztetően. Mi a fene van már vele? – Hozzám jöttél, annál több!
- Csak… csak tudni akarom, mik vagytok! – préselem ki magamból, mire felvonja a szemöldökét, de továbbra se mozdul el előlem.
- Biztos vagy bene, hogy készen állsz az információra? – búgja lágyan, kissé csillapodva, én meg heves pislogással próbálom lerázni a tompaságot, ami ellepne.
- Szavaljál! – morgom, de csak annyit érek el ezzel a határozottnak szánt utasítással, hogy hirtelen kinyitja a kocsi hátsó ülését, és belökve rá, rám telepszik, és bezárja.
- Csináljuk élvezetesen a dolgot, mit szólsz? – csúsztatja kezét az ágyékomra, mire hangos nyögés szakad ki belőlem. Elégedetten elvigyorodik, majd egy pislogással tünteti el az ingem, nekem meg eszemben sincs ellenkezni. Igaza volt, azért jöttem ide, hogy ezt tegyük…
Hirtelen változik a kép, pedig csak pislogtam egyet, és máris a tegnap látott szobában találom magam, ezúttal is kikötözve. Feldübörgő szívvel kapom tekintetem „vendéglátómra” aki felsőjének levetése után, visszatámaszkodik fölém.
Elmerengve mustrálom végig, és máris fellángol a vágyam, ahogy ránézek. Basszus, kár tagadni, azt akarom, hogy az ágyba döngöljön!
- Akarod, igaz? – suttogja a számra hajolva. – Akarod, hogy benned legyek, hogy gondolkodni se legyél képes, úgy lepjen el a kéj… mond ki! Gyerünk, ismerd el!
Beharapom az alsóajkam, nekem aztán nem szokásom ilyen beismeréseket tenni, általában mások könyörögnek az én seggemért. Csakhogy ezúttal fordult a kocka…
- Ahh… Ahkarohm! Tehedd… meg! – nyögöm, mikor tenyerét nadrágon keresztül simítja az ágyékomra.
- Mit, Caspian? Mit? – duruzsolja, eltűntetve rólam a nadrágot is. Felhúznám a lábaimat, hogy ezzel csillapítsam az égető kéjt, vagy legalábbis felajánljam magamat, de kötelékeim nem engedik.
- Du…dugjh meg! Érezhni… ahh…ahkrarlakh! – lihegem el neki, miközben ujjaival szórakozottan zongorázik merevedésemen.
Elvigyorodik, de nem tesz semmit, csak feláll rólam, és betakar.
- Nos, ezt jól jegyezd meg, és legközelebb tartsd magad hozzá, ne add oda magad másnak! – azzal eltűnik, magamra hagyva. Kis híján felcsuklom, majd mikor magamhoz térek a döbbenetből, tajtékozva kiabálok utána, lehordva mindennek, mégse jön vissza.
|
| Rauko | 2011. 09. 20. 10:54:49 | #16765 |
Karakter: Methos / Mark Dascaron
Megjegyzés: ~ Morámnak
- Leseggfejezett - világít rá Silas.
- Hallottam, itt állok melletted - morgom. - De nem baj, lesz ez másképp is - kuncogok fel.
- Mit tervezel? - kérdez Kronos.
- Nem teljesen egyértelmű? - morranok fel. - Megszerzem, és nem engedem el többé. - Önhittségemben fürödve próbálom nem észrevenni Kronos rosszalló fejrázását és Silas epés megjegyzéseit a remekül kidolgozott tervemmel kapcsolatban.
Másnap persze be is megyek, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy érezni lehet Caspian édes illatát. Hm... akkor itt kell lennie valahol, de úgyis lényegtelen, ha rám vár, itt lesz délután is.
És persze, hogy rám vár, így vigyorogva indulok el felé, mikor belövöm, hogy merre lehet.
- Nocsak, máris hiányoztam? Jöttél meglátogatni? – kérdezem kedvesnek szánt hangon.
- Álmodik a nyomor, haver! Csak itt volt dolgom – rángja meg a vállát, majd elkapja a mellette álló, szánalmas kis senki kezét.
- Új kuncsaft? – Gúnyolódok, hogyne tenném. Olyanokat tudnék mutatni neki, mitől ez az ember meghalna... de Caspian még csak akkor kezdené élvezni a dolgot.
- Nem kurva, üzletember vagyok! Ja, és a Caspian se talált, a nevem Adrian! – húzza fel magát. Kuncogni kezdek. Kis buta...
- Nos… nézőpont kérdése! – Közelebb lépek. Akarom...
- Hát baromi szar pontot találtál a nézelődésre!
- Gondolod?
Majdnem sikerül lekapnom, hiszen teljesen ledermeszti a közelségem, de az a kis dög persze közbe kell, hogy avatkozzon. Meg is hálálom neki, a következő pillanatban elkapom Caspiant és megcsókolom, a kis idióta homlokán pedig végighúzom a kezem. Ha pasi, ha haver, ha ismerős, akkor is meg fog romlani a kapcsolatuk. Embereket egymás ellen fordítani vicces.
Közben kiélvezem, hogy csókolhatom az én szerelmemet. Harapom, és ő már épp harapna vissza, de a kis barom megint belekotkodál.
- Menjünk! – jelenti be fellengzősen, és már csak a hanglejtéséből is tudom: nyert ügyem van. Még figyelem őket, szinte szikrázik körülöttük a levegő, de aztán, mikor messzebb érnek, visszatérek a lakásunkba.
***
- Silas, valaki jár a kertben - morgom, miközben épp nézem, ahogy Kronos valamit... főz. Tudnám minek, nekünk nem kell emberi étel, de nagyon rászokott erre.
- Tudom - feleli flegmán, majd a következő pillanatban eltűnik, de azonnal vissza is tér, kezében az én kicsi Caspianommal.
- Nézzétek kit fogtam az udvaron! – vigyorog rám, és megjelenik Kronos is, törölgetve a kezét. Persze Caspian visszaszájal, nem is ő lenne, és végre mindenki biztos benne. Aztán Silas elém löki.
- Csak nem játszani jöttél? – kérdezem, előre hajolva.
- Játszani? Sakkot? Pókert? Ki nevet a végént? Kösz inkább kihagynám, még megártana nektek a megsemmisítő vereség! Szóval, megvolt a vizit, császtok!
Felnevetek a gyenge szabadulási kísérleten, de valahogy felötlik bennem a gondolat: ma nem változtatom vissza. Ma játszani akarok vele.
- Szeretnél fogócskázni, vagy ugorjunk ahhoz a részhez, amikor végre megadom neked, amit megérdemelsz? - hajolok közelebb, megtámaszkodva feje mellett. Nyel egyet, de végig a szemembe néz.
- Fo... fogócska - nyögi ki, így hagyom neki, hogy elrohanjon.
- Jó mulatást - szólal meg Silas, és látom, ahogy beül a konyhába Kronoshoz. Persze, hogy nem segítenek. Egy halandóval negyedennyi energiával elbánok, de Caspian játszani akar, akkor játszani fogunk.
Hagyom, hogy kicsit kiérjen a folyosóra, majd megjelenek előtte, így pontosan nekem szalad. Karjaimba zárom, és picit hátradöntve csókolom meg, picit sem kedvesen. Szaggatom, tépem az ajkait, és ahogy megérzem a számban a vére ízét, valahogy feltüzel, de őt is. Azt viszont megint nem hagyom, hogy megharapjon. Még nem...
Elengedem, eltűnök előle, de így is látom, hogy a falnak támaszkodva, véres száját törölgetve szuszog. Heh, nem csak én vagyok itt felizgulva, ahogy így elnézem a dolgokat.
Hagyom, hogy szaladjon tovább, de persze nem talál ki azonnal, különösen azért nem, mert mögötte termek, és felteleportálom magunkat a padlásra, aztán elengedem.
- Mi a fasz... Ne már! - morran fel, majd sóhajt egyet.
- Ugorjunk az ágyjelenethez? - kérdezem, de nem jelenek meg neki, csak a hangom hallja, kapkodja is a fejét.
- Nem kapsz meg ilyen könnyen - jelenti be dacosan.
- Ha akarnám, már meztelenül nyögnél alattam kéjtől remegő hangon, hogy dugjalak még keményebben, még gyorsabban és abba ne hagyjam - suttogom, megjelenve egyenesen mögötte, és merevedésemet a fenekéhez nyomom. Hangosan nyög fel. - Látod? Remegsz a farkamért - nevetek fel, majd megint eltűnök. Ő megint szuszog, hangosan kiabál, majd elindul lefelé.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezi kicsit kétségbe esett hangon, mikor nem talál le még a padlásról sem.
- Az életedet, kicsim - válaszolom, de nem jelenek meg, csak kinyitom neki a lejárót, mire felcsillan a szeme, és már rohan is. Azonban nem olyan könnyű azt kinyitni, hiszen visszacsapom, és az erőmmel tartom lezárva, így nem tudja felnyitni újra. Ijedten tántorodik meg, de most már nem húzom tovább. Azt sem tudja, mik vagyunk, és ráadásul be van zárva egy idegen házba. Persze, hogy megrémül.
Hagyom lemenni, egészen addig, míg el nem halad a hálóm mellett.
Akkor jelenek meg előtte újra, és megint a mellkasomnak szalad.
- Engedj már elmenni - suttogja.
- Elmehetsz, ígérem - felelem neki vigyorogva, majd berántom a szobába, és egy szempillantás alatt találja magát az ágyamhoz kötözve.
- Mit akarsz tenni velem? - kérdezi, de már hangzik rémültnek. Inkább kéjtől cseng a hangja, és a nadrágjának dudorodó eleje is erről biztosít.
- Ne izgulj, egyelőre nem teszlek a magamévá. Csak játszani akarok veled - mosolygok rá, és egy csettintéssel robbantom le róla a ruhákat. Megremeg, de nem rémül meg, inkább megint vágyat látok a szemeiben.
Nem szól egy szót sem, felesleges lenne, így inkább csak fölé mászok, és kihasználva, hogy mindkét keze és lába ki van kötve, így nem tud mozogni, elkezdem csókolgatni a testét. Lentről haladok felfelé, a térdétől fel a belső combján, kikerülve lüktető farkincáját, végigcsókolgatva izmos hasfalát, közben gyönyörködve abban, hogy mennyire szép most is... mindig gyönyörű volt, de ez a reinkarnáció sikerült a legjobban!
Aztán elérem a mellbimbóit. Felsikít, mikor az egyikre ráharapok, a másikat pedig az ujjaimmal kezdem kényeztetni.
- Finomabban már! - kiabál rám, de nem foglalkozom vele, hiszen minden további ellenkezése nyögésbe fullad.
Tovább haladok, fel a nyakához, ahol viszont nem kegyelmezek a bőrének. Lenyúlok, és egyik kezemmel elkezdem kiverni neki, míg vörös foltok sorát hagyom nyakának halvány bőrén. Hadd lássa csak mindenki, különösen a kis barátja: ő már az enyém.
Nyög, szuszog, de ahogy ajkaim közé veszem, szinte felvisít a kéjtől.
- Markh... - nyögi a nevem, de ujjamat az ajkai elé vezetem.
- Methos. Jegyezd meg - kacsintok rá, majd visszahajolok a farkára. Tudom, hogy nem érti, de nem foglalkozik vele, csak nyögi, amit mondtam, és ahogy hallgatom... ahh. De nem szabad most engednem a saját vágyamnak,magamhoz kell édesgessem, úgy sokkal bulisabb.
Csak kényeztetem, ő meg csak nyöszörög, de nem hagyom ki, hogy kicsit fel is tüzeljem, hogy magától keressen fel újra. Egyik ujjammal elkezdem a bejáratát masszírozni, majd ajkai elé tartom. Ködös, kába tekintettel kezdi szopni az ujjam, mire megint megremegek, de nem baj. Most csak ő a lényeg, és a tervem.
Aztán, amikor már elég síkosnak érzem az ujjamat, kihúzom az ajkai közül, de nem dugom be teljesen a testébe, csak első ujjpercemig. Így is majdnem elélvezek, ahogy érzem, hogy rám szorít... hihetetlenül jó menet lesz ez majd!
Azonban, ahogy megérzi magában az ujjamat, teleélvezi a számat, és szuszog. Én persze nem várathatom tovább a kedves lakótársat, így eloldozom, köré tekerem a lepedőt, és teleportálok hozzájuk.
A nappaliban érünk földet, ő még mindig kába és szuszog.
- Nem hagytál félbe vbalamit? - kérdezi.
- Ha folytatást akarsz, keress fel, Caspian - suttogom a nevét, és az ajkaira marok. Próbálna megharapni, épphogy sikerül előle elhajolnom, de ekkor jelenik meg a kis köcsög, aki villámokat szóró tekintettel néz Caspianra.
- Jó mulatást - kuncogom, és elillanok, vissza, a szobámba, hogy levetkőzve beálljak a zuhany alá, és ott gondoskodhassak magamról. Legalább nekem legyen jó esté, hiszen Caspiannak nem lesz. A kis barátja, hála nekem, támadni fogja folyamatosan. Hehe... élvezem ám!
|
| Mora | 2011. 09. 18. 13:33:19 | #16731 |
Karakter: Adrian Spencer
Megjegyzés: (Raumnak)
Kijárat… kijárat… oh, meg is van, király vagyok!
Megcélzom a legközelebbi kaput, de kénytelen vagyok megtorpanni egy pillanatra, míg az érzékeli jöttemet, és kinyílik. Csakhogy mielőtt lépnék tovább, hirtelen egy testet érzek meg magam mögött, és karok fonódnak a derekamra. Mi a…?
- Hová sietsz? – suttogja a fülembe, ugyan az a hang, mint az előbb otthagyott pasié. Összerezzenek, és fordulnék felé, ne ő legyen már a helyzet irányítója, ki kezdeni én is ki tudok vele! Viszont hiába pillantok hátra, nincs már ott senki.
Meghökkenve teszek pár fordulatot a tengelyem körül, de még csak a közelben se látom. Képzeltem volna? Tény, hogy ha nem lenne benne valami rémisztő, szívesen venném az ágyamban, de még olyankor se szokásom álmodozni valakiről, ha marha helyes. A rendszer fordítva működik, legyek csak én az álmodozások alanya!
Mindenesetre, megvonom a vállam, és gyorsan kislisszolok az épületből, mielőtt másnak is szemet szúrnék.
Felpattanok az első utamba kerülő buszra, ami legnagyobb mázlimra, pont Mike lakása közelébe visz. Unottan, a szemem sarkából mérem fel a tömeget, csakhogy tekintetemet rabul ejti egy sárga szempár, de egy pislogás után, már el is tűnik. Felgyorsuló szívveréssel kapok levegő után, de próbálok higgadt maradni. Mi a faszom? Bekattantam?
Óvatosan pásztázom át megint az emberek sokaságát, de egyelőre nem bukkan fel újra. Viszont amíg el nem érem a lakást, többször is azt hiszem, látom itt-ott megjelenni, de akárhányszor megbizonyosodnék róla, eltűnik.
Csak nyugi, csak nyugi, csak nyugi! - próbálok higgadt maradni, de azért már a hideg verejték is kiül a homlokomra. Mikor végül megragadhatom a kilincset, már megkönnyebbülten fújtatnék egyet, ha valaki nem csapná tenyerét az ajtóra, és akadályozna meg a belépésben, a hátamhoz simulva.
- Ugye, mennyire jó móka volt? – kuncog fel mögöttem, én pedig levegő után kapva, dühösen fordulok felé. Anyádra hozd a frászt, seggfej!
- Mi a fasz vagy te?! – üvöltöm a képébe.
- A végzeted, Caspian – nyögi, és megnyalja az arcomat. Megremegek, nem tehetek róla, kívánom. Viszont Caspian… az meg milyen állatfaj? - Látjuk egymást – kacsint rám, és még mielőtt ellökhetném, vagy felvilágosíthatnám, hogy összetéveszt valakivel, egyszerűen felszívódik, mintha itt se lett volna.
Na jó… Épüljünk csak fel a sokkból, és találjunk ésszerű magyarázatot! Vámpír? Szellem? Démon? Ez nekem az ésszerű? Francba!
Morogva csörtetek be a lakásba, de mivel Mike nincs itthon, kénytelen vagyok elfoglalni magamat. Egy darabig lézengek, vagy éppen a kanapén fetrengek, áldva az eget, hogy zaklatóm nem bukkan fel megint. Mire este Mike megjelenik, hisztis kölyökként vetem rá magamat, de már fel se veszi, hozzászokott a rigolyáimhoz.
- Csak nem félresikerült az akció? – kérdezi, semmi erőfeszítést nem téve arra, hogy lehámozzon magáról, inkább velem együtt telepedik le a kanapéra.
- Úgy ismersz te engem, mint aki nem jár sikerrel? – fújtatom, pár centire az arcától. Felvonja a szemöldökét, jelezvén, hogy akkor várja a magyarázatot. – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy találkoztam egy varázslóval? – Ja igen, ez a legújabb teóriám.
- Azt, hogy kerüld el a cirkuszt, vagy ne szívj többet – vonja meg a vállát, mire morogva gördülök le róla, és terülök el mellette.
- Anyád kínja, komolyan beszélek! A fickó fogta magát, és eltűnt előlem, meg folyamatosan megjelent!
- Nem vagy te lázas? – teszi a kezét a homlokomra, szerencséjére nem lejjebb, mert beleharapnék az értetlensége miatt. Bár… a fene fog most küszködni vele, fáradt vagyok, aludni akarok! Zsörtölődve mászok el fürdeni, majd nemes egyszerűséggel, betelepszem barátom ágyába, ahogy azt már elterveztem. De mivel nem hitt nekem, meg nem dughat! Lemondó sóhajjal tol arrébb, bár kár kínlódnia, az éjszakai forgolódásomnak hála, úgyis elbitorlom majd a legtöbb helyet reggelre.
Másnapra kiverem a fejemből a tegnap történteket, és legújabb ügyfelem megfűzésére koncentrálom minden energiámat. Szexi, gazdag pasi, tengerparti villával, és látszólag mindennel, ami a kielégítésemhez szükséges.
Elég pár perc, hogy lássam rajta, legszívesebben helyben két vállra fektetne, de még húzom kicsit az agyát, hogy haza is akarjon vinni, ne csak a mosdóig jussunk. Már épp belemegy, és indulnánk, mikor egy különös tekintetű férfi sétál be az ajtón, mint akit megbabonáztak.
Nincs időm jobban szemügyre venni a gyanús fickót, valaki megragad, és a következő pillanatban, az utcán találom magam.
Döbbenten pislogok párat, de ekkor robbanás hangzik fel mögöttem. Oda kapom a tekintetem, és meghökkenve szembesülök a kávézó romjaival, amiben az előbb én is ücsörögtem.
- Milyen szép - sóhajt fel valaki mellettem, és az is csak most esik le, hogy aki még mindig a karjai közt tart, nem más, mint tegnapi zaklatóm. - Mennyi halott ember – kuncogja az előbb felsóhajtó, de mikor felé fordulok, azt kívánom, bár ne tettem volna. Egy hegy. Ez bazi nagy, és nem túl vonzó hegy! Nyelek egyet, mikor pillantásunk találkozik, és meglátom a lázas őrületet a szemében.
- Félsz? – kérdezi a harmadik, aki valamivel kevésbé félelmetes, de a kisugárzása miatt, nem tud megtéveszteni a külsejével.
- Hogy a faszba ne félnék! Nézzetek magatokra! – vágom a fejükhöz, bár tény, hogy nem a legbölcsebb megnyilvánulás tőlem, tekintve, hogy ne emberek. A fejemet tenném rá, hogy nem azok! - És egyébként is, mi történt itt?! Az egyik kuncsaftom ott volt! – folytatom a felháborodást, mégis csak egy üzletnek tettek keresztbe!
- Kurva vagy? – kérdezi az egyetlen, akinek nem húznék zacskót a fejére, és még mindig engem tart. Kurva? Anyád az, én üzletember vagyok, kikérem magamnak! Ez is csak üzlet! De a francnak van most kedve elmagyarázni ezt. - A kuncsaftod meghalt. – A fülemhez hajol, és nem kis meglepetésemre, belenyal. - De ha játszani szeretnél, engem megtalálsz, csak hívnod kell – kuncogja, majd hirtelen eltűnik, a másik kettővel együtt. Játszani? Vele? Ezek után? Miért ne? Eh… hülye vagy Adrian! Attól még, hogy piszkosul vonzó, jobb lesz, ha tartjuk a három lépés távolságot.
Faszomatfaszomatfaszomat… nem is, inkább azét a három állatét! Hát illik így a frászt hozni rám? Ugrott a jövő heti szállásom, és kis híján felrobbantam! Valljuk be, az utóbbi jobban sérti az önbecsülésem, arról nem is beszélve, hogy kezdem úgy érezni, bekattantam.
Az ugyanis még az én világomban se természetes, hogy egyesek lazán köddé válnak, majd feltűnnek!
Dühöngve rúgok bele az első lábam elé kerülő törmelékbe, de mivel az véletlenül egy méretes kődarab volt, heves káromkodással nyugtázom a lábamba nyilalló fájdalmat, és bosszúból a másikkal is beletrafálok.
Oh, remek, az Év Idiótája díjat nekem! Most már ez is fáj…
Fújtatva dugok egy cigit a számba, amit némi kotorászás után a zsebemben találtam, csakhogy öngyújtónak híján vagyok, így marad a rágcsálás, miközben arrébb oldalgok a robbantás helyszínéről, mivel a távolban már hallani a szirénákat.
- Ha hallasz seggfej, jobb ha tudod, ezért még számolunk! – jelentem ki félhangosan, nagyjából a magam megnyugtatására, mivel kétlem, hogy itt lenne.
Nem is érkezik válasz szerencsére, az ugyanis már tényleg para lenne. Sietve fordulok be az első sikátorba, amit találok, majd kihasználva megtéveszthetetlen tájékozódási képességem, maradok is az árnyékban, és mellékutcákon közelítem meg Mike lakását.
Szinte rátöröm az ajtót haveromra, így meg se lepődök a konyhából felhangzó csörömpölés, és az azt követő káromkodás miatt.
- Anyádat Adrian! Ma pizzát eszel, vagy felnyalod a padlót! – érkezik a kedves köszöntés, majd barátom is megjelenik, paradicsomszószt törölgetve a teste különböző pontjairól. Milyen jól nézhet ki a konyha.
- Hát majdnem padlót fogtam nem rég, az biztos! Ezt nézd! – Levetődöm a tv elé, és nem is kell sokáig keresgélnem, hamar találok jó pár adót, ahol már benne is van a hírekben az eset. – Ott voltam, és ha nem jelenik meg a multis pasas, ott is maradok. De ha nem jelenik meg, szerintem meg se történik a dolog!
- Okééé…. nem állítom, hogy tudom követni az eszmefuttatásod – húzza el a száját, mellém telepedve.
- Ez nem varázsló, ez démon! És nincs egyedül! – közlöm vele, halálos komolysággal, mire felhorkanva húzza ki a kezemből a távirányítót, és kapcsol másik adóra.
- Kezdek aggódni haver!
- Komolyan mondom, hogy valami nem kóser velük! – pattanok fel, és ragadom meg a ruháját. – És te holnap eljössz velem, hogy kikémleljük őket!
- Eh? Elment az eszed? Egyrészt, ha csak bekattantál, akkor semmi értelme. Másrészt, tegyük fel, hogy igazad van. Na akkor meg életveszélyes a dolog! – ellenkezik hevesen, de nem tágítok, és addig lógok a nyakán, míg végül bele nem egyezik.
- Áruld el nekem Adrian, mi a francra várunk? – morogja Mike, már vagy hatodszorra, az elmúlt egy órában. A felhőkarcolóval szemközti parkban koptatjuk megint a padot, én meg nagyban meredek a főbejáratra, már három karamellás alma pálcikájával a számban.
- Háf av ifsére! – jelentem ki teli szájjal. Felvont szemöldökkel pillant rám, de inkább nem mond semmit. Még vagy egy órát ücsörgünk, nuku történéssel, mire én is megunom, és feltápászkodva nyújtózom egyet. – Lehet ma nem is jön melózni.
- Dehogynem! – pattan fel hirtelen Mike. – Legalábbis volt, és most megy el! – mutat az ajtóra, amin kísértetem sétál ki éppen, majd halál nyugodt képpel indul meg felénk.
- Oh… ez gáz – állapítom meg tömören, majd Mike felé pillantok. – Te most a pasim vagy! – közlöm vele, ellentmondást nem tűrően. Meglepetten viszonozza a pillantásom, de azért elégedetten elvigyorodik.
- Nocsak, máris hiányoztam? Jöttél meglátogatni? – szólal meg a sárgaszemű, mikor elénk ér. Jé, még a nevét se tudom.
- Álmodik a nyomor, haver! – öltök rá nyelvet. – Csak itt volt dolgom – ragadom meg Mike kezét.
- Új kuncsaft? – húzódik hűvös, gunyoros mosolyra a szája.
- Nem kurva, üzletember vagyok! – jelentem ki, a tegnapi tisztázására, majd némi gondolkodás után, hozzáteszem. – Ja, és a Caspian se talált, a nevem Adrian! – Bár nem tudom ezt most miért kellett közölnöm vele. A következő a telefonszámom lesz, vagy mi?
- Nos… nézőpont kérdése! – lép közelebb, mit sem törődve a ténnyel, hogy én most elvileg a pasimmal vagyok itt, akinek nagyban szorongatom a kezét. Mintha észre se venné Mike-ot.
- Hát baromi szar pontot találtál a nézelődésre! – fújom neki, hogy leplezzem némiképp, mennyire nem vagyok elememben a közelében.
- Gondolod? – hajol közelebb, szinte már az ajkaimra duruzsolva. Elakad a lélegzetem, szinte megdermeszt a sárga szempár, pedig ez a tehetetlenség még sose fordult elő velem. Mintha Mike is megérezné, hogy már nem vagyok a helyzet magaslatán, kezemnél fogva magához ránt, kiszakítva ezzel a bűvöletből.
Megrázom a fejem, és fellángol a bosszúvágyam, sértett önbecsülésemet megtorlandó. Már csak azt kéne kitalálni, mégis mivel tehetnék keresztbe. Ömm… ömm… Fene, oda lenne a kreativitásom?
Mielőtt bármit is kinyöghetnék, olyan hirtelen terem előttem, és ragadja meg az államat, hogy nincs időm reagálni. A számra mar, és még fogait is belém mélyesztve csókol meg.
Basszus, kibaszottul izgató, és már reflexszerűen harapnék vissza, ne legyek már adósa, mikor Mike keze megszorul az enyémen, és még az előbbinél is erélyesebben ránt el.
- Menjünk! – szólal meg, és rögtön el is kezd húzni. Eszembe se jut ellenkezni, még mindig a csók hatása alatt vagyok kissé, csak akkor ocsúdom, mikor már a park másik végén hagyott kocsijához érünk.
- Ch. Azt ugyan nem láttam, mennyire démoni, de az biztos, hogy kábító hatással van rád! – morogja barátom, az autónak dőlve.
- Baszki! – reagálom le a dolgot. Igaza van, és ez nem tetszik. – Ki kell találnom valamit, addig nem tudok jól aludni, míg nem tettem keresztbe neki!
- Biztos nem azt akarod inkább, hogy jól megkeféljen? – horkan fel gunyorosan. Meglepetten pillantok rá, eddig még egyszer se volt ilyen, pedig mindig tudott a kapcsolataimról. – Felejtsd el – morogja, mikor kérdeznék rá a problematikájára. – Menjünk haza.
Estére, lazán kiderítem merre is lakik életem megkeserítője, na meg a nevét is. Mark Dascaron, és egy hatalmas házban lakik, az előkelők negyedében, de jó távol mindenkitől.
Szerkálok magamnak egy motort, és hátrahagyva, még mindig morgós hangulatban leledző barátomat, megcélzom a kikeresett címet.
Lazán átjutok a jól védett kerítésen, és a méretes birtokon osonva, megközelítem a házat. Első ötletem az volt, hogy megdobálom tojással, de most komolyan, ennél dedósabb is nehezen lehetnék. Inkább belógok, kiderítek pár dolgot a cégről, meg Markról, és úgy teszek keresztbe. Na meg hátha találok valami szépet, és…
- Mi a fasz?T Tegyél le! Tegyél le! – kezdek heves hadakozásba, mikor valaki megragad hátulról, és lazán felemel. Még csak pislantásra is alig futja, egy kivilágított, tágas nappaliban találom magam.
- Nézzétek kit fogtam az udvaron! – szólal meg becserkészőm, és hangjában felismerem a kávéházi hegyet, a szobában pedig ott van a másik kettő is. Ciki…
- Hé, Hegyomlás, reális alkat vagyok, szeretek két lábbal a földön járni, tegyél le! – kapálózok kitartóan, kezdve unni, hogy úgy lenget, mint egy zászlót.
- Ez tényleg ő lesz! – horkan fel az anorexiás. – Kétlem, hogy bárki másnak ekkora szája lenne, ilyen helyzetben.
- Héhé, Csonti, akárkivel kevertek is össze, té-ved-tek! –tagolom nekik, majd nagyot nyekkenek, mikor lóbálóm Mark elé pottyant, egyenest a hátsómra.
- Csak nem játszani jöttél? – hajol előre ültében, hogy legalább némiképp egy szintben legyünk.
- Játszani? Sakkot? Pókert? Ki nevet a végént? Kösz inkább kihagynám, még megártana nektek a megsemmisítő vereség! Szóval, megvolt a vizit, császtok! – Talpra ugrom, és megcélzom a legközelebbi ajtót, csakhogy Mark előttem teremve zárja el az utamat. Felnyögök, és átkozom azt a fene jó teleportálási képességük. Merthogy nem vagyok hülye, tuti van nekik olyan. Azt már nem akarom megtudni, mi van még.
|
| Rauko | 2011. 09. 17. 13:17:32 | #16712 |
Karakter: Methos / Mark Dascaron
Megjegyzés: ~ Morámnak
Caspian...
Hol vagy, Caspian...?!
- Methos... - suttogja a fülembe Kronos, az Éhség.
- Mi történt? - kérdezem, és résnyire nyitom a szemeimet, majd fókuszálok. Ő, és Silas, a Halál mellettem ülnek az ágyon.
- Megint Caspian nevét üvöltötted álmodban - sóhajt fel, majd hagyja, hogy felüljek.
- Sajnálom, ha felébresztettelek titeket. - Kikelek az ágyból, és a teraszra lépek. A hajnal első napsugarai épphogy kibukkantak a horizonton, hideg van. Silas lép mögém a köntösömmel, és a vállamra borítja.
- Meg fogjuk találni - suttogja. Megmosolyogtat, hogy ezt a hangot mennyien nem szeretnék soha hallani.
- Tudom - sóhajtom, majd az asztalról elveszem a cigit, és rágyújtok. Nézem a vörösen pislákoló fényt a rúd végén, elmerengek kissé. - Mennyire undorítóan jó találmányai vannak a modern kornak.
- Nem értem, mit szeretsz ebben - fintorodik el a mellénk lépő Kronos.
- Jobb, mint a te drogjaid - morgok rá. - Mai program?
- Nekem be kell soroznom pár halálraítéltet - mosolyog rám Silas.
- Én pedig gyűlésre megyek - nyújtózkodik Kronos. - Te?
- Szokásos - fújom ki a füstöt. - Elmegyek a cégemhez, és tönkreteszek pár életet - kuncogom.
***
Épp az irodámba sietek, amikor előttem egy nagyon szétszórtnak látszó valaki sétál. Megragad az alakja, hiszen... hátulról látom, és ennyire formás feneke Caspiannak volt. Ha nem is ő az, ezt a fiút megszerzem... kárpótlásul magamnak.
Egy gondolatomba kerül, hogy előtte legyek, ő pedig egyenesen nekem sétál. Jó dolog ez a teleportálás. Nem kell a kisujjamat sem mozdítani, és ez az ócska test is nagyon jól bírja egyelőre.
- Elnézést! – pislog fel rám.
Hm.. ártatlanul próbál nézni, de ezek a sárga szemek bennem megint reményeket keltenek, hiszen vagy Caspian, vagy egy démon... igen.
Olyan mocskosul szexis, ahogy egy gonosz lélek megjelenni szokott. Iszonyatosan meg tudnám dugni, most, itt és azonnal, de a sárga szemek miatt minden esély megvan rá, hogy végre megtaláltam Caspiant, de nem ijeszthetem el.
- Semmi. – Nem lépek el előle, így végül ő kerül ki, de tekintetemmel végigkövetem, ahogy eltűnik a folyosón.
Milyen édesen aljas kisugárzása van.
Azonnal a gépemhez lépek, és levédek pár zsírosabb bankszámlát, és nyitva hagyok neki egyet. Tudom, hogy rosszban sántikál, és innen max pénzt lophat, vagy tollat, és szerintem nem jönne be pár cerkáért. Ezt az egyet meg viheti, ha Caspian az, akkor úgyis lekefélem majd vele. Ha nem ő az, akkor is.
Délutánra persze kiül a pánikhangulat.
Kicsit jobban bekavart a kölyök, mint amennyire sejtettem, hogy be tud, de nem baj. Viszont tudom, hol és mikor távozik, de hallom a gondolatait. Kis dög...
- Már mennél is? Részt se veszel a bulin, amit rendeztél? – kérdezem, mikor megjelenik az ajtóban.
- Nem vagyok társasági ember – vigyorog rám. Mocskos kis dög. Annyira, de annyira hallani akarom a nyögéseit, ahogy felveri a fél környéket, és látni akarom, ahogy a lába szárán csorog le a spermám, a vérével keveredve. Megnyalom ajkaimat.
- Nem volt bölcs döntés, pont az én cégemnek bekavarni! – Hangom hideg, hiszen csak meg kell tartanom a menő látszatot.
- Ez volt a soros! – jelenti be, és azt hiszi, meglóghat.
Akkor kicsit mókázzunk.
Lehunyt szemmel követem a jelenlétét, érzem, hiszen gonosz ő is.
Amikor megáll egy pillanatra az egyik kijáratnál, azonnal mögötte termek, és amikor lépne el, a derekára kulcsolom karjaimat.
- Hová sietsz? - suttogom a fülébe, mire megremeg, de mire megfordulna, már elengedem, és nem lát, hiszen egy másik helyre materializáltam magam. Látom, ahogy kissé megrémülve forgolódik, majd megrántja a vállát, és kilép az épületből. Ennyivel viszont még nem vagyok boldog.
Felszáll egy buszra, tudom, hiszen követem.
Ahogy megjelenek a tömegben, tekintete azonnal találkozik az enyémmel. Mikor pislog, újra eltűnök, de még mindig látom, hogy kicsit szaporábban szedi a levegőt. Kuncogok, hiszen vicces kínozni. És tetszik, hogy - bár látszik, megrémült -, nem szaladt el azonnal, hanem próbálja őrizni a látszatot.
Egy házig követem, így fel-felbukkanva, és lassan már az izzadtságcseppek is elkezdenek lefolyni a homlokán. Ám mielőtt beléphetne a házba, mögötte termek, kezem a kifelé nyíló ajtóra támasztva akadályozom meg, hogy beléphessen.
- Ugye, mennyire jó móka volt? - kérdezem kuncogva, mire megfordul. Dühös-félelmetes képet vág.
- Mi a fasz vagy te?! - üvölti.
- A végzeted, Caspian - nyögöm ki a nevét, és megnyalom az arcát. Megremeg, de a név ellen nem tiltakozik. Akkor talán... mégis? - Látjuk egymást - kacsintok rá, majd egy szempillantás alatt eltűnök, de már nem a közelében jelenek meg. A Kronosszal és Silasszal közös, hatalmas házban materializálódom.
Ahogy megjelenek, Silas rám pillant.
- Túl vidám, vagy - teszi le a könyvet, amit olvasott. Megjelenik Kronos is.
- Mi történt? - kérdezi izgatottan utóbbi. - Megtaláltad?
- Nem tudom - vallom be. - Sárga a szeme és olyan szemtelenül erotikus, mint Caspian. De nem emlékszik, így nem tudhatom - sóhajtok fel.
- Miért nem kényszerítetted, hogy megharapjon? Akkor kiderült volna - kérdezi Kronos.
- Mert ha ő Caspian, akkor azt akarom, hogy magától tegye meg. Hogy már ebben az alakjában is kívánjon engem annyira, hogy belém mélyessze a fogait. Azt akarom, hogy amikor a vérem szétárad a szájában, magától döbbenjen rá, hogy ki is ő - mosolyodom el.
Tudom, hogy nem értik, hiszen ők nem szeretők.
Kronos olyan, akár egy éheztetett árva. Iszonytatóan vékony, szinte rémisztően az. Fekete, hosszú haja szinte vastagabb, ha össze van fogva, mint ő maga, zöld szemei pedig akárkiből előcsalják a szánalom érzését.
Silas magas, félelmetes alak. Hófehér bőre szinte már beteges, kopasz fején pedig a hold és a nap fénye is ugyanolyan észveszejtően csillog. A szemeiben őrület ül, így hát nem meglepő, hogy csak mi ketten lettünk szeretők Caspiannal. Kronos és SIlas nem rendelkeznek a szükséges... külsővel. Ennek ellenére mindketten szeretnek szexelni, kényszeríteni fiatal lányokat ls fiúkat, hogy élvezzék, hiszen nekünk nem nagy varázslat akárkire rákényszeríteni az akaratunkat.
Éjszaka, meglepő módon nem kelek fel Caspian nevének üvöltésére, vagy az emiatti ébresztgetésre. Reggel ezt szóvá is teszik a fiúk, de nem reagálok, csak mosolygok.
- Szórakozni akarok - jelentem be.
- Mire gondolsz? - kérdezi Silas. Ő és én mindig együtt játszunk, hiszen a háború és a halál kézen fogva jár.
- Nem tudom - rántom meg a vállam. - Egy kisebb terrorakció - nyalom meg ajkaimat, majd egy csettintésemre megjelenik egy démon. Sokkal alacsonyabb rendű, mint mi, de arra tökéletes, hogy megszálljuk vele valaki testét.
- Indulj - parancsolok rá, mire bólint, és eltűnik. Pár perc múlva mindhárman érezzük, hogy célt ért, így hát odamegyünk.
Egy arab férfi, mint mindig...
Egy kávézóhoz irányítjuk, ahol viszont meglátom Caspiant, pillanatokkal a robbanás előtt.
Azonnal ott termek, és átkarolva jelenek meg vele Silasék mellett újra. Ő meglepetten pislog, majd egy picit megremeg a robbanás miatt.
- Milyen szép - sóhajt fel Silas. - Mennyi halott ember - kuncogja, mire Caspian rákapja a tekintetét, Ahogy összenéznek, kicsikém nyel egyet.
- Félsz? - kérdezi Kronos.
- Hogy a faszba ne félnék! Nézzetek magatokra! - rikkantja. - És egyébként is, mi történt itt?! Az egyik kuncsaftom ott volt!
- Kurva vagy? - kérdezem, de nem felel. - A kuncsaftod meghalt. - A füléhez hajolok, és picit belenyalok. - De ha játszani szeretnél, engem megtalálsz, csak hívnod kell - kuncogom, majd eltűnünk mindannyian. Nem messze, egy ház tetején jelenünk meg mindhárman, Caspian pedig ott áll, a kávézó romjai előtt.
- Ez lenne ő? - kérdezi Kronos.
- Szerintem lehetséges - rántja meg a vállát Silas.
- Majd kiderül - nyalom meg ajkaimat, majd a fejét forgató, gyanítom, minket kereső alakot nézem. Olyan szép... annyira különlegesen szép most is! Mint mindig...
|
| Mora | 2011. 08. 12. 22:54:04 | #15803 |
Karakter: Adrian Spencer
Megjegyzés: (Raumnak)
Morogva tornázom magam ülőhelyzetbe, és a szememet dörzsölve mérem fel a terepet. Jé már, ez ismerős, ritka alkalmak egyike, itt visszatérő vendég vagyok. Ez ugyanis egyik legjobb haverom - már-már barátomnak is hívhatnám -, lakása.
Feltornázom magam a kanapéról, és kivágva a szobája ajtaját, betrappolok, hogy szolidan jelezzem neki, ideje felkelni és megetetni. Franc se fog a reggeli elkészítésével bajlódni, mikor egy főzőguru a haverja.
- Mike! Hasadra süt a nap, és mindjárt én is ráülök, ha nem tárogatod fel a csipáidat! – közlöm vele emelt hangon, megállva az ágya mellett. Morog valamit az anyámról, meg az összes felmenőmről, de kár a gőzért, egyik megsértését se fogom a szívemre venni. Azt már sokkal inkább, hogy egyszerűen fordul egyet, és hortyog tovább.
Ráérősen sétálok át az ágy másik oldalára, és feltérdelek a szabad részre. Nekigyürkőzőm, és lendületből letolom a földre. Nagyot nyekken, és a következő pillanatban, egy felháborodott szőke fej bukkan fel a matrac szélénél.
- Anyádat, Adrian! – morogja, miközben igyekszik visszatornázni magát az ágyra, és kimászni a takarója fogságából.
- Köszöni jól van, már ha van még valahol – vigyorodom el. – Csinálj nekem reggelit! – váltok át hisztis gyerekbe.
- Ezek után? Nem félsz, hogy hashajtót teszek bele? – tápászkodik fel, és a redőnyökhöz lépve, felhúzza őket.
- Ugyan, nem rontanád el a tökéletes, világhírű omlettedet, még csorba esne a hírneveden, ha kidőlnék tőle! – Hízelgek, és ugratom egyszerre. Tudom, hogy nem fog nemet mondani, azt elég kevesen tudnak nekem.
- Baszki, meg vagyok én veled áldva! – morogja, de már húzza is a pólóját. – Egyébként is, vagy egy hete nem hallottam rólad, erre éjjel beesel, mikor már félkómás vagyok. Hol voltál eddig?
- Valami pacáknál – dőlök el az ágyán. Ez mennyivel puhább, mint a kanapé… beköltözöm mellé, felőlem még meg is fektethet végre, ezért megéri.
- Megdugattad magad? – húzza el a száját, rosszalló vigyorral. Ugyan, csak az fáj neki, hogy vele nem csinálom. Már majdnem a barátomként tekintek rá, és mivel én nem tervezek kapcsolatot, neki meg kéne - ismerem ennyire-, tönkrevágná a dolgot.
- Nem, sakkoztunk – vágom rá vigyorogva. Felnevet, gondolom elképzelte a dolgot. Ezt bírom benne, semmin se agyal sokáig, és nem tesz szemrehányást a kicsapongó életmódomra, meg a cseppet se veszélytelen „munkámra”. Habár ő se a tisztesség mintapéldánya, egy maffiózó fiatalabb fiaként…
- Na, megyek fürdeni – lövöm ki magam a zuhany felé, mielőtt beelőzhetne. Ha nem csövezek aktuális pasiknál, nőknél, haveroknál, nála vagyok, tehát a cuccaim itt vannak, és általában beszállok a költségekbe, bár azzal nem igen kell foglalkozni, a lakást illetően, mert az apjáé. Csak a személyes igényeinket álljuk.
Reggeli után, elégedetten telepszem le mellé a tv-hez, amiben éppen az egyik nagy multi cég újabb sikerét taglalják. A hírt hallgatva, egyre élénkebben csillog a tekintetem, és lassan szélesedik a vigyorom.
- Inkább nem kérdezem meg, mi jutott eszedbe – nyög fel Mike, mikor élénken kiegyenesedem ültömben.
- Ne is, jobb ha csak siker esetén tudod meg! – nevetek fel, majd felpattanok, és az előszobába caplatok cipőt húzni. – Majd egyszer csak jövök! – jelentem be, az ajtóig kísérő haveromnak, és a válaszát meg se várva eltűzök.
Elmélázva üldögélek a hatalmas felhőkarcolóval szemközti parkban az egyik padon, kólát szürcsölgetve, másik kezemben karamellás almával.
Azt már kitaláltam, hogyan jutok be, az elcsórt beléptető kártya itt lapul a zsebemben, már csak azt kell kitalálnom, mit is akarok pontosan. Pénzt csórni, persze, de az már olyan uncsi, és egy ekkora multi cég meg se érzi. Bedöntöm inkább a tőzsdepiacát, pár félreküldött információval!
Megcélzom a pohárral az ösvény, paddal ellentétes oldalán elhelyezkedő kukáját. Csont nélkül. Betolom az alma maradékát tartalmazó pálcikát a számba, és felpattanva, megcélzom az üvege ablakoktól szikrázó épületet.
Mivel magabiztosan közelítem meg az épületet, és vígan lóbálom az elcsórt kártyám, és dugom be minden riasztó rendszerbe, senki se állja utamat. Bent pedig már fel se tűnök, és nem csak azért, mert ma szolidabban öltöztem, mint máskor. A hangyabolyként szorgoskodó tömeg is el tud rejteni rendesen.
Végül a már ki tudja hányadik emeletet járom be, hogy felfedezzem kicsit a dolgokat, mikor túlságosan elbambulok, és nekisétálok valakinek.
- Elnézést! – pillogok fel ártatlanul az előttem állóra, el ne kezdjen gyanakodni, de mikor találkozik a pillantásunk, kissé meglepődök. Nem gyakran találkozok sárga szemekkel, a sajátomat leszámítva. Márpedig ennek az ürgének minden kétséget kizáróan az van, csak éppen sokkal féken tartottabb, és számítóbb fénnyel ég, mint az enyém.
- Semmi – tudja le tömören a dolgot, de nem moccan, így végül én kerülöm ki, hogy minél távolabb kerülhessek tőle. Feláll a szőr a hátamon, ettől a pacáktól. Pedig bitang helyes, csak a kisugárzásában van valami, amitől falra tudnék mászni. Túl fensőbbséges, azt nem bírom. Nem tudnám beetetni valószínűleg…
Végül fél napi kóricálás után, a cég tőzsdéjének irányításáért felelős szinten, lehuppanok az egyik géphez, és pillanatok alatt leszakítok magamnak egy adag pénzt, majd megpiszkálva a papírokat, keverek némi zűrt.
Már az alsó szinten járok, mikor az egész épület felbolydul, aktívabban, és pánikszerűbben, mint eddig. Elvigyorodom, és már lépnék ki a lengős üvegajtón, mikor a mellette falat támasztó pasira pillantok. Tekintetünk találkozik, és nem sokon múlik, hogy lenyeljem az almás pálcikát, amit unalmamban kezdtem megint rágcsálni.
- Már mennél is? Részt se veszel a bulin, amit rendeztél? – szólal meg hűvös nyugalommal. Baszki, honnan jött rá ilyen hamar, hogy én voltam. Mondjuk már mindegy lenne tagadni.
- Nem vagyok társasági ember – vigyorodom el. Összehúzza a szemeit, és végigmérve, ellöki magát a faltól, hogy közelebb léphessen. Nem igazán tetszik a helyzet, de ennyivel nem fog ki rajtam.
- Nem volt bölcs döntés, pont az én cégemnek bekavarni! – jegyzi meg hidegen. Akaratlanul is felcsillannak a szemeim, és csak szélesedik a vigyorom. Személyesen reklamál a cég vezetője? Király!
- Ez volt a soros! – közlöm vele, pofonegyszerűen. Megvillannak a szemei, de én már kezdem unni a diskurzust, úgyhogy csókot dobva neki, behátrálok a tömegbe, és pillanatok alatt felszívódom. Irány az egyik kijárat, a sok közül.
|
|
