Lassan mi is elindulunk még mindig a történteken rágódva. Vajon Adam jól van? 
Éjjelre jár mire visszabandukolok a hálószobámhoz. Szergejjel teljesen leittuk magunkat. Csoda, hogy még tudok járni. Az utolsó körnél elkezdett rám mászni, de azért annyit még nem ittam, hogy hagyjam. Ahogy illik lelöktem magamról. 
Kinyitom az ajtót és belépek a szobámba. Mielõtt azonban becsukhatnám két kar fonódik össze a derekamat átkarolva. Meglepõdve fejtem le magamról az ölelést miközben megfordulok, végig arra koncentrálva, hogy megtartsam az egyensúlyom. A sötétben nagy nehezesen kiveszem az én kis angyalom arcát. 
- Ioann! Én annyira... - kezdené, de nem érhet mondandója végére mivel megcsókolom. 
- Mennyit ittál? - kérdezi és kezével végigsimít az arcomon.  - Jól vagy?
- Nem tudom és nem tudom. - suttogom. Súlyommal ránehezedek. Igen, így könnyebb megállni. 
Adam aggódón pillant rám és visz újra az ágyam felé. Újból lefektet és amikor nem akarom elengedni a karját ott marad velem, az ágy szélén ülve. 
- Hogy... kerültél ide? - kérdezem a sötétben.
- Elbújtam és vártam, hogy mikor érsz vissza. De nem jöttél és én csak vártam és... - hallom, ahogy hangja megrázkódik és én lassan felülök. Beletúrok selymes hajába, magam felé fordítom az arcát és megcsókolom. Ezután egyre hosszabb és mélyebb csókokat váltunk, aztán lehúzom az ágyra és fölé magasodok. Élénk zöld szemei szinte világítanak a sötétben, hátborzongató megjelenést kölcsönözve tulajdonosuknak. Várok a reakcióra, de mivel nem történik semmi, ezért lehajolok hozzá és újból megcsókolom, kezemmel megkeresve az övét. Szabad kezével átkarolja a nyakam.
Mikor elszakadok édes ajkaitól oldalra dönti a fejét szabadutat adva nekem a nyakára, amit ki is használok. Mikor nyelvemmel lágy köröket írok nyakára halkan felsóhajt. Szabad kezem ruhája alá csúsztatom és kezdem simogatni felsõtestét. Még jobban szorítja a nyakam. 
Felülök, õ is velem együtt, hogy még könnyebben le tudjam venni a fölsõjét, hagy ajkaimmal szbadon falhassam hamvas bõrét. Mikor mellbimbóihoz érek halkan felnyög. Elõször csak körbenyalom õket aztán mikor váltanék át kicsit durvább stílsban, hirtelen kirántja kezét az enyémbõl és eltol magától. 
- Mi történt? - kérdezem ijedt tekintete láttán. 
- Egy...egy... alak bámult minket az ajtóból. 
- Biztos csak képzelõdsz. - nyugtatom meg és mikor nyúlnék vissza érte átölel és kicsit megremegve nekem simul. 
- Hidd el! Elõször azt hittem, hogy egy tárgy árnyéka, de utána elmozdult és elment. - szorít még erõsebben. - Valaki látott minket... azt... azt hiszem... hogy jobb lesz visszamennem. 
- Nem mész sehova. - jelentem ki határozottan és kibontakozok az ölelésbõl. Felkelek az ágyból és nehezen elsétálok az ajtóig. A folyosón és a tárva hagyott ajtó mellett sem látok semmit és senkit. Bezárom az ajtót, elfordítom a kulcsot és felkapcsolom a lámpát. Mindenhol körbenézek és ameddig nem bizonyosodom meg arról, hogy nincs itt senki addig nem oltom le újra a fényt.
Visszatérek az én világító szemû angyalomhoz, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. 
- Nincs itt senki. - nyugtatom. 
- De jobb lenne, ha visszamennék.
- Nem mész sehova. A végén még találkoznál Baba jagával. - suttogom és megharapdálom a fülét.

- De lehet, hogy így is kizárnak, sõt biztos. Az a valaki biztos, hogy elmondja mindenkinek és kitör a botrány. 
- Nyugodj meg, nem fogja. Van egy tippem arra a valakire... - Szergej... biztos utánam jött. de õ nem tagja a zsûrinek, csak egy vendég. Beszélni nem fog, zsarolni annál inkább, de ezt jobb nem tudnia a kicsi angyalnak. -Majd elintézem. - vonom az ölembe és mélyen belenézek azokba a gyönyörû szemekbe. - De mondd csak, hol is tartottunk? 

Lassan kinyitom a szemem és érzelmek nélkül pillantok szét a társaságon. Már minden szócséplésnek vége. Nagyszerû.
- Ioann? - vonja fel szemöldökét édesapám, amikor meglátja, hogy fel állok. - Vélemény?
- Én csak zsûri tag vagyok. Ha rajtam múlna semmi fölösleges hercehurca nem lenne a versennyel.
- Ezt mégis, hogy érti Ioann úrfi? - emeli fel a hangját egy pocakos szervezõ.  Sóhajtva visszaülök és fejem kitámasztva elkezdek magyarázni, mintha evidens dolgokat mesélnék túlkoros gyerekeknek.
- Elõször is, azt eszik, amit kapnak. Oroszországban vagyunk, örüljenek, ha kapnak enni. Másodszor, versenyezni jöttek, nem szórakozni. Harmadszor, ahelyett, hogy a terem díszítésével foglalkoznának, inkább találnának egy termet, aminek van akusztikája. Egy rossz akusztikájú terem rontja a versenyzõk eredményét, legyenek bármilyen tehetségesek is. - mondom halkan, vészjóslóan és a pocakos, öntelt fickó csak tátogni tud, apám csak mosolyog. - Részemrõl ennyi. Ha nem tetszik el lehet húzni a földünkrõl. Addig is haladéktalanul javítsák ki a hibákat! - lassan felállok, kurtán elköszönök és elmegyek. Az ülés részemrõl befejezve.

A lakosztályom fele veszem az irányt, leginkább a kisebb folyosókon sétálok. Már néhány versenyzõ megérkezett, nem óhajtok egyikkel sem összefutni.  
Az egyik folyosón haladva megtorpanok. Egy jól ismert dallam kúszik be a fülembe. A zene szobából jön. Odamegyek az ajtóhoz és kinyitom. Egy idegen hegedül a terem közepén, teljesen átadva magát a zenének. Jó... lassan odasétálok a zongorához és leülök. Felnyitom majd bekapcsolódom egy szem hiba nélkül a játékba. Felkapja a fejét, de nem érdekel, ha zavarom. Jó érzés, ahogy a két hangszer csodás hangja összefonódik és hullámzik a térben...
 A játék végéhez érve a fiú megáll és mosolyog. Aztán felém fordul és elragadtatva néz rám.
- Köszönöm. Csodálatos dal volt. - elrakja a hegedûjét.- Te is aversenyre jöttél? -kérdezi.
Én csak állok és ridegen nézem. 
- Kicsit tehetségesebb vagy, mint az átlag és jó, hogy nem zavar meg a játékodban semmi, de... a technikád pocsék. - foglalom össze röviden nem válaszolva a kérdésére. Megütközve néz rám és én lassan lecsukom a zongora fedelét és felállok. Már nyitnám az ajtót, amikor felébred döbbenetébõl. 
- Mit mondtál? - kérdezi, de én elengedem a fülem mellett. 

Már a folyosón sétálok újból, kényelmesen, nyugodtan, de õ utánam fut és beér. 
- Ismételd meg mégegyszer! Mégis ki vagy te, hogy csak így megszólod a játékom?
- Mielõtt mástól kérdezed, hogy kicsoda, illik bemutatkozni. - szögezem le hûvösen és várok. Nagyon morog magában, de belátja, hogy máshogy nem tud velem szótváltani és meghajol akaratom elõtt.
- Adam Engelt, az egyik versenyzõ. Most te jösz... - húzza el a száját, de ahelyett, hogy válaszolnék ráteszem a kezem a fejére. 
- Kis angyal... ha hazugságot szeretnél, kopogtass máshol. Tehetséges vagy, de rosszul játszol. - mondom mosolyogva és lenézõen, de õ csak pislog rám, mitn borjú az új akpura. Leveszem róla a kezem és minden további szó nélkül elmegyek. 
- Mégis ki a franc vagy?! - kiabál utánam felháborodva.
- Minden kiderül a maga idejében. - szólok hátra és elmegyek a lakosztályomba, hogy kipihenjem magam még a holnapi nap elõtt.