Mohon látok hozzá, hogy a felesleges ruhadarabjait eltávolítsam selymes bõrérõl.  A farmer se takar már túl sokat merevedõ hímtagján. Bármelyik percben elsülhet és õ, mégis míg ilyen feszült helyzetben is képes megtartani az önuralmát.

Heves csókcsatába kezdünk. Én nem bánnám, ha konyhában dugna halálra, de ahogy észreveszem õt igen, ezért felkap, és karjaiban tartva elindul velem a nappaliba. Falnak támasztva már a nyakamon folytatja a kényeztetésemet.

- Olyan mintha azok a régi harapásaim meg se történtek volna. –jegyzi meg halkan nyakamnak suttogva, közben kezeivel a derekamra simít.

 – Istenem olyan jó tested van – pillant fel rám heves kényeztetésembõl.

Utálom, mikor húzza az idõt. Tudja jól, hogy ezzel a hülye szokásából, a világból is ki tud kergetni.

Pár perc elteltével végre a farkát követve és nem az eszét megszabadít az alsó felemet takaró ruhadarabjaimtól.

-          Gondolom, már az idegeidre megyek, de muszáj megkérdeznem. Legalább kitágítsalak, mielõtt beteszem? – kérdezi, miközben már tényleg füstölög a fejem az idõhúzásai miatt. Viszont a kérdésében találok némi igazságot.

-          Rendben, de nehogy ezt is elhúzd nekem egy hétig. – nézek, fel rá morcosan miközben a kanapén fekszem, õ pedig fölöttem tornyosul.

Halkan kuncog majd lehajolt hozzám egy csókért, aminél nem tiltakozom.

Másnap a tágítás ellenére is fájó háttal és fenékkel ébredek. Nyögések közepette ülõ helyzetbe tornázom fel magam, ha az emlékeim nem csalnak vagy háromszor ment el bennem. Lassan oldalra fordulok és õ még mindig az igazak álmát alussza mellettem mosollyal az arcán. Kis perverz.  Utam a konyha felé veszem, hogy kotyvasszak maguknak, de fõleg magamnak egy kis kávét majd levéve az asztalról félig üres cigis dobozomat az erkély felé veszem az utam, hogy a két káros szer hatására feltöltõdjek és regenerálódjak az új hétre.

Már legalább egy órája kint ülök szívva a cigit és néha belekortyolgatva a kávémba a mobilomat pedig megszállottan nyomkodva mikor két erõs kar átkarolja a nyakamat.  Plusz még egy puszit is kapok a támadómtól az arcomra.

-          Kinek írsz ilyen örült tempóban? – kérdezi miközben kivette a kezembõl a félig elszívott cigit és elnyomta a hamutartóban.

-          Hé, azt még csak félig szívtam el. – szólok, rá mérgesen, õ pedig teljesen figyelmen kívül hagyja a hisztimet.

-          Túl sokat szívsz ideje, hogy egy kicsit egészségesebben élj. –  leült a szemközti székbe és az ölébe húzott.

-          Han- al beszélgetek, ha tudni akarod anyuci. – játszom továbbra is a sértett felett.

Elhúzott szájjal néz rám.

-          Szóval megint együtt vagytok?

-          Csak nem féltékenykedsz bogaram? – nézek, rá elégedet mosollyal.

-          Arra a seggfejre ? Már tudom, hogy õ fele annyira se tud kielégíteni téged, mint én.

-          Hû, de magabiztosak vagyunk. – vigyorogtam rá majd csókot loptam tõle. Amit õ készségesen meg is adott nekem.  

Meghitt együttlétünket a bejárati ajtó kicsapódása zavarta meg. Yumei családjának nõi tagjai érkeztek meg hatalmas szatyrokkal megrakodva.

Idejének láttam lelépni, de lányok nem igazán akartak elengedni.  

Folyton faggattak az esténkrõl, ami már szinte megrémített. Mert, hogy semmi közük hozzá még akkor is, ha nagyon kedvelem õket.

Ami mégis jobban meglepett, hogy Yumei apja is a lányokkal jött.  Megvetõen nézett le rám, de tulajdonképpen figyelmen kívül hagyott. Aminek kifejezetten örültem.

A lányok unszolására ott maradtam ebédre velük hisz úgyis hétvége van és az én családom nélkülem is tud enni.  Miközben a lányokkal az ebédet kotyvasztottuk Yumei az apjával a nappaliban beszélgetett. Beszélgetett? Inkább csak tõmondatokban kommunikáltak egymással. Inkább hasonlított a beszélgetésük egy vallatáshoz, mint sem egy békés meghitt apa fia beszélhetéshez.

-          Szóval ezzel voltál este? – kérdezte az öreg megvetõen tõle.

-          Igen, vele. – válaszolta Yumei és inkább bekapcsolta a TV t mintsem, hogy az öregével szemkontaktust vegyen fel.  Valami sport csatornát talált.

-          Szereted õt?

-          Igen. – továbbra is kerülték egymás tekintetét.

Egy pillanatra felhagytam a paradicsom darabolásával és rémülten fordultam a TV felé. Yumei szintén követett. Rossz elõérzetem támadt hirtelen.

Rémülten néztem Yumeire . Azt hittem ez csak valami rossz vicc annak ellenére is , hogy már rég elmúlt április elseje.

A hírnek egy valaki örült, de õ nem is folytatta magában mérhetetlen örömét. Elégedetten dõlt hátra.

-          Ez a probléma is megoldódott.  – nézet fiára az öreg elégedetten miközben felvette az aznapi újságot, hogy nyugodtan átolvasgassa. Kezdtem azt hinni, hogy ebben bizony jócskán benne van az, õ keze is. Csak az teszi boldogá, ha szétválaszthat minket. Undorító egy alak.

Inget vegyek föl vagy csak egy laza pólót?

Egész délutánt ezzel a dilemmával töltöttem el. Suli után csak azon kattog az agyam, hogy vajon miben látna szívesen?  Mert hát ez egy randi nem?  

Még Han-t is felhívtam, aki kedvesen csak kiaszalt.

- Kösz, igazán jó barát vagy. - morgok bele a telefonba.

- Nincs mit. – röhög bele az az idióta.

Az öltözködési téma hamar átterelõdik a téli kupára. Han szerint idén külföldiek is részt vesznek rajta. Egy osztrák csapat már biztos jelen lesz.

-      Han figyelj csak! – talán rossz ötlet lesz felhozni, de muszáj megpróbálni.

-      Hmmm? – bár a hangjából ítélve már valamivel elfoglalta magát.

-      Mennyire elleneznéd azt, ha a téli snowboard hütte partyra Yumeit is elvinném? – nem várok nagy reményeket, de a reggeli beszélgetésbõl ítélve Yumei egyedül töltené az ünnepeket és azt nem akarom.

-        Õszintén vagy hazudjak?

-        Õszintén. – sóhajtok egy nagyot.

-        Akkor, szia!- majd letette. A telefon búgása hallatszódott a szobámban.

Ez se ment túl fényesen, de majd a suliban ismét nyaggatom vele.

Mindjárt 7 óra. Igaz fél 8-at beszéltünk meg, de nem tudtam várni. Ezért már negyed 8 kor az ajtójuk elõtt táboroztam. Nyomnám meg a csengõt, amikor is Yumei már elõbb ajtót nyit nekem. Ezt nevezem gyors vendég, köszöntésnek. Tudtára se adom, hogy itt vagyok, de õ már készségesen invitálna be.

-      Kicsit korán jöttél.. nem gondolod? – néz rám felhúzott szemöldökkel, amit sajna még egy kicsit gyakorolnia kell.

-       Akkor most menjek haza? Szeretnéd. - kérdezem egy cseppnyi gúnnyal a hangomban.

        - Nem, dehogy gyere csak beljebb! – enged be készségesen és figyelmen kívül hagyta a megjátszott sértõdöttségemet.

        - Figyelj.. cora.. izé… - megköszörüli a torkát. Elõre félek a hülységétõl. – így kaja után mit szeretnél csinálni? Mert van pár társas, ha esetleg van kedved hozzá. – mondja mintha 12 éves fiúcskák lennénk és épp a másik szülinapi zsúrján vennénk részt.

Tudtam! Úgy tudtam. Nem csalódtam benne, ha õ nem lenne, kitalálni se lehetne. Egyszerûen a hülyeségnek is van határa, de õ képes átrúgni. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de képes rá.

Elõször csak értetlenül majd döbbenten végül megtörten néztem rá. Azt hittem ott helyben én magam teperem le és erõszakolom meg. Már 2 hónapja vagyunk együtt, de ha a tegnapi beszélgetésünk és célzásaim után az õ agya csak társas játékra képes gondolni, akkor ez a csávó reménytelen helyzet és még én se tudom megmenteni, de mire való a szerelem, ha nem erre?

Teljesen nyugodtan álltam és sétáltam elé. Nem mondtam semmit csak leguggoltam elé és elkezdtem kioldani a sliccét.

-    Mit csinálsz? – kérdezte rémülten.

-    Újra el kell sajátítanod az alapokat. - válaszolom majd kiszabadítva a farkát lassú, de mély torokjátékba kezdem.

-     Alapok? – nyög párat és kezével megpróbál eltolni, de nem engedek neki.

Lassan, de mélyen torkozok. Közben tiltakozása is kezd megszûnni. Helyette a hajamba túr és fejét hátra szegezi. Egy pillanatra félbehagyom a kényeztetését.

-      Ez a társasjáték megfelel? – kérdezem önelégült vigyor kíséretében.

Nem válaszol, csak liheg. Szemében ott csillog a vágy és nincs szívem tovább várakoztatni. Rég csináltuk már. Mindenkinek vannak testi szükségleteik. Amit, idõnkét ki is kell elégíteni.

Ezért ajkaimmal visszatérek a félig kemény barátunkhoz.

Elég sokáig töltötte ki a számat, de mikor végre elsült fáradtan dõlt hátra a székében. Pár levegõ vétel után pedig…

-        Már megint nem bírsz a véreddel. – vigyorog, rám majd az ölébe húz.

-         Nincs mit tennem. Egy totálisan hülyével áldott meg az ég muszáj néha helyre tennem.

-         Szóval nevelésre szorulok? kérdezi.

-         Abszolút. válaszolom megjátszott fáradsággal.

-         Értem. akkor ideje, hogy egy kicsit hátul is rendbe szedjelek, nem gondolod?

-         Már azt hittem sose térünk rá a lényegre. Játszod itt magad, mint egy kis szûz pedig alig vártad, hogy ismét belém élvezhess. - közlöm vele a tényeket.

-         Cora! – szól rám enyhe pírel az arcán.

Csak hangosan felnevettem és neki láttam, hogy megszabadítsam az ünnepi öltözékétõl. Türelmetlenül adtam a tudtára, hogy ma bizony sex lesz akár tetszik neki akár nem.

Már majdnem a házhoz értünk, amikor megragadott és nem túl durván, de határozottan egy téglafalkerítéshez nyomott. Kicsit hideg volt, de most valahogy nem érdekelt. Eleve a tél fia vagyok, mit számít ez nekem.

-          -Cora… - szólít, meg majd közelebb hajol. Lehelete csiklandozza az orromat.

-         - Igen, Yumei? – nézek fel rá pislogva közben kezeimmel a mellkasára simítok. Olyan jó így. Remélem, semmi hülyeséggel nem rontja el ezt a békés hangulatot.  Közben kezeivel,

Átkarolja, a derekamat én pedig beleborzongok az érintésébe.

-         - Esetleg van kedved eljönni velem? Egy olyan… normális randevúra? Csak mi ketten és oda megyünk, ahova csak szeretnéd.  Na, mit szólsz? – néz rám. Hangjában egy kis idegességet vélek. Majd lágyan rámosolygok.

-         - Francba, már azt hittem megkéred a kezem. – játszom meg a csalódott kis gyereket, de gyorsan válaszolok is rendesen, mert látom, megint az idegeivel játszok.

-          -Persze, hogy van kedvem. Igazából azt nem értem mi tartott eddig? – simítom meg az arcát majd felnevettem.

-          -Cora! – emelnéd fel a hangod, de inkább ráhagyod. Sajna én már csak ilyen pimasz maradok.

-          -És van is valami konkrét ötleted?  Vagy csak elindulunk és lesz, ami lesz? – kérdezem és csókolnám, meg amikor egy rántást érzek, és valaki kegyetlenül kirángat Yumei karjaiból. Hápogni sincs idõm és már fordulok is a sötét alakhoz, hogy elküldjem egy melegebb éghajlatra, amikor is tudatosul bennem, hogy a bátyám rontott el mindent.

-          -Ne zaklasd szexuálisan a kisöcsémet. – mondja, miközben farkas szemeznek Yumei-vel.

-         - Nem zaklatom, szeretgetem. – közli Yumei a valós tényeket.

-          -Kiskorú. – sziszegi, David. Nagyon fárasztó vagy direkt csinálja vagy csak egyszerûen feléledtek benne a késõi báty „aggodalmak”.

-         - Figyelj David most energiám és kedvem sincs rád. És Cora szintén így érez, ha jól látom. – mondja Yumei, de David egyik fülén be a másikon ki.  Végig ráncigál a megmaradt úton hazáig miközben egy megszokott testvér vitánkba kezdünk. Futólag még vissza, nézek Yumei-re és küldök neki egy csókot õ szórakozottan elkapja. Egy utolsó vigyor kíséretében odakiabálok, hogy akkor holnap. Csak visszaint és figyeli a távolodó alakomat.

Otthon még vagy egy órát kiabálok David-del majd fáradtan elvonultam a szobámba. Ha nem lenne a testvérem én már rég elástam volna. Mindegy is holnap úgyis ismét Yumei- vel lehetek. Eme gondolattal a fejemben aludni tértem.  Álmomban épp a randevúra próbáltunk eljutni. Ilyen felettébb szórakoztató álmom se volt az elmúlt idõszakban az biztos.

Másnap reggel kipihenten, fitten kezdtem el készülni a suliba. Bár megint késésben voltam most mégis örömmel rohantam.  A metrón még gyorsan átolvastam a meg nem tanult témazáró anyagot, hogy legalább egy 4- est tudjak belõle írni. Na, igen ezért sokan megköveznek, de aki zseni annak egy 4 –est kell írnia. Csak 5 percet késtem az óráról. Lehuppanva a padomra neki is kezdem írni. Éreztem Han tekintetét a hátamon, de most nem volt rá idõm.  És 45 perccel késõbb letéve a tollamat, nagyot nyújtóztam. A csengõ hangjára a diákok, mint a frissen szabadult rabok egyszerre rohamoztak meg az ajtót én inkább vártam, hogy ne kelljen préselõdnöm nagy tömegben. Han, pedig leült mellém. Nem szólt semmit csak unottan figyelte a sok lökdösõdõ diákot.

-          -Na, hogy ment meg lesz az a csillagos 5- ös szinted? – kérdezi egy kis néma csönd után.

-         - Azt azért nem csak 3 – szor tudtam elolvasni a metrón így csak egy 4- es átlagot nyújtottam ma. – közlöm vele a szomorú tényeket.

-         - Hát ez szörnyû. – fordul, felém majd egy nagy vigyor terül el az arcán. Vissza, mosolygok rá. Hiába a sok konfliktus, vita fájdalom, amiket az elmúlt hetekben éltünk át  együtt õ mégis a legjobb barátom. Nem tudjuk elfelejteni a másikat.

-         - És mi a helyzet a királyoddal? – kérdezi, miközben elõhúzz két szál cigit a zsebébõl és az egyiket felém nyújtja. Készségesen elfogadom. Idõközben a tanár is elhagyta a termet és mivel egy órás szünetünk lesz, van egy kis idõm, hogy elszívjak vele egy cigit.

-          -Megvagyunk. épp egy randi terven gondolkodunk. – válaszolom, miközben kifújom a cigi füstöt.

-         - Tudtok élni. Elõször szex és csak aztán randi. - mosolyog rám.

-         - Élni tudni kell! – vigyorgok vissza rá.

-         - Kösz a cigit, de most lépek, hogy a királyommal lehessek. – mondom majd meg se várva morgását otthagyom.

Elõször a termében kerestem, de ott Jinbei útmutatása szerint, na, megint hol lehet? Na, hol? Hát, persze hogy a kosárpályán. Hol máshol?

-          -Azért velem is legyél ne csak a kosárlabdáddal. szólok oda neki miközben épp egy új kosarat dobott be. Fáradtan és verejtéktõl csillogó arccal néz, rám majd fut is oda hozzám, de mielõtt magához húzhatna, és megcsókolhatna, kezeimmel hárítok.

-          -Ácsi, zuhany aztán smaci! – ragacsosan nehogy már nekem essen!

Felnevet és az elõbbi figyelmeztetésemet telibe szarva. Átölel, majd lehajol és egy apró csókot add. Épp, hogy csak az ajkaimhoz ér. Suliban nem szeret túlságosan nekem esni, de megértem.

-          -Direkt csinálod, igaz? – nézek rá morcosan, persze nem komolyan.

-          -Abszolút, hisz tudom, hogy így szereted.

Válaszként csak egy nyelvnyújtást kap tõlem.

-          -Ma este 8 órakor nálam vacsora. Mindenkit elzavartam otthonról így kettesben tudunk lenni. – közli, velem az új infókat miután elengedett az ölelésébõl.

-         - Esetleg van-e kedvem hozzá kérdést kifelejtetted!

-          -Ilyet fölösleges kérdeznem. Hisz tudom rá a választ.

-          -Jogos, és mit vigyek?

-          -Magadat.

-          -Egyéb mást? – kérdezem, mert látom, nem érti a célzást.

-          -Nem kell hoznod. - kacsint rám, mert végre leesett neki milyen tárgyakra is gondoltam.

-          -Majd én gondoskodom róla. – mosolyog rám.

-          -Na, de tényleg elmegyek, egy gyors zuhanyra elkísérsz, persze szigorúan csak meg kell várnod.

-          -Semmi fantázia nincs benned. – sóhajtok pedig ennél extrémebb helyen aligha csinálhatnánk egy jó kis szexet, de ha ilyen kis gyáva nincs, mit tenni inkább csak megvárom. Azzal az öltözõk felé vettük az irányt. Közben elmeséltem neki a valószínûleg 4-es témazárómmal kapcsolatos elvárásaimat és, hogy Han- nal is újra szóba állunk. Az utóbbi nem igazán tetszett neki.

Nem tetszésemet fejezném ki neki, de Lucy közbe szól:

-          -Meddig játsszátok, ezt a nem akarlak, de mégis játékot? – néz ránk szúrósan, de a választ meg se várja.

-          -Komolyan rossz nézni. Nem mintha nekem annyi pasim lett volna, hogy tudjam, hogy is megy ez, de a vak is látja, hogy szeretitek egymást. És a zavaró emberek se tudnak igazán szétválasztani benneteket. Csak legfeljebb egy kis idõre.

-         - Na, látod, nem értesz, hozzá szóval ne szólj bele. – szól rá Yumei.

-          -Nem, hozzád beszélek. - néz Lucy mérgesen vissza rá.

-          -Mégis többes számban beszélsz. - válaszol Yumei.

-          -Oké, fejezzétek be. – már az agyamra mennek minden apró vitájuk miatt ezért jobbnak láttam, ha lelépünk.

-          -Mi megyünk! – szorítom meg Yumei kezét majd elköszönve Lucy-tól és Jinbei-tõl tovább állunk.

Lucy szemszög:

-        -  Az agyamra megy, ha nem lenne Cora párja már rég kicsináltam volna. – sziszegem magamnak miközben az utolsó kortyot is kiiszom az italomból.

-         - Persze, majd pont te. - gúnyolódik játékosan Jinbei miközben közelebb ül hozzám.

-          -Mondtál valamit?- nézek vissza rá nem túl õszinte mosollyal.

-          -Gyere el velem egy randira. – teljesen természetesen mondta. Mintha már egy hete ismernénk egymást. Sugárban köptem ki az italt és néztem eleinte döbbenten maga elé majd rá.

-          Hát, ez nem volt túl nõies. – közli megjátszott undorral.

Eközben Cora- nál:

Kezdett sötétedni ezért Yumei felajánlotta, hogy ismét haza kísér. Most már egyértelmûen én vagyok a lány a kapcsolatunkban. Nem, mintha ez eddig se tudtam volna csak hát, no. A nem szõke hercegem ismét oltalmába vett.

Csendben baktatunk egymás mellett. Már ne fogjuk egymás kezét, de nem is vagyunk eltávolodva egymástól. A nagy csöndet végül mégis csak õ töri meg.

-         - A kávézóban történtek….- kezdené, de én félbe szakítom.

-          -Nem, minden okés ne aggódj. Elfogadom a döntésed. Így lesz, a legjobb idõ kell még mindenhez. – nézek fel rá mosolyogva.

-          -Cora…- vissza, mosolyog.  Megborzolja festett fürtjeimet majd magához húzva átkarol és így sétálunk tovább a kihalt utcákon.

-          -Szerinted Jinbei összejön Lucy val? – kérdezem.

-          -Azt nem tudom, de ha a gyanúm igaz, akkor épp most hívja el egy randira. – mosolyog.

-          -Tényleg? – nézek ré döbbenten majd hangosan felnevetek.

-          -Elõbb tudnám elképzelni õt egy pompom lánnyal, mint egy ilyen szókimondó csajjal.

-          -Egyetértek. Totálisan nem illenek össze, de végül is mi se. – nevet fel velem együtt. Majd az új gerle, párt kezdtük el kibeszélni.

Eközben a kávézó egy eldugott kis asztalánál érdekes beszélgetést folyt le.

-          -Oké, csak, hogy tisztázzuk, nem tudom ,milyen anyagot szívsz, de õszintén nem is érdekel ez a te magán ügyet, de kérlek mihamarabb fordulj orvoshoz, na szia. – felálltam és otthagytam volna, ha õ nem kapja el a karomat.

-          -Várj! Komolyan mondom. Miért ne próbálhatnánk meg? – néz rám kérdõen. A kezemet még mindig nem engedte el.

-          -Soroljam?- nézek rá mérgesen miközben a kezemet kitéptem az övébõl.

-         - Kérlek!- teljesen nyugodt mintha még élvezné is, hogy az agyamra mehett. Ez ám a pasi.

-         - Akkor:  Mert nõcsábász, egoista, paraszt, bunkó, nem törõdõ, egyszerû, nagymellû imádó vagy és még tovább is van, csak nem jut eszembe.- egy szúszra mondom. 

-          -Neked kicsi a melled mégis kedvellek. – közli teljesen õszintén én meg paradicsom vörössé válok, mert most már az egész kávézó tudomást szerzett róla. Azt hittem nyílvánosan megütöm bár õszintén a meggyilkolása is megfordúlt a fejemben.

-         - Ezzel a csészével vágjalak, pofán vagy csak kérjek egy jó forró kávét, amivel csak azt az irritáló arcocskádat égethetem szarrá?- kérdezem agyali mosollyal tõle. 

-         - Egyik se hangzik túl kellemesnek.

-          -Nem is az állt szándékomban, hogy kellemes emlékekkel hagyd el ezt a helyet.

-         - Nagyon nehéz veled. – sóhajt fel Jinbei.

-         - Ó, én kérek elnézést. – azzal otthagytam és ki rohantam a kávézóból. Csak szaladtam miközben a szívem úgy vert mintha az életem múlna rajta és nem futás miatt az tuti.

-           

- Öhm… hát nem vagyunk együtt. – tekintetemet ráemelem, hogy vajon mit szól hozzá, de õ még mindig csak a kavicsos utat bámulja.

- Még nem nyitottam ki a dobozt. Talán ki is dobom mivel, hogy tõle van. – talán, ha egy kicsit bosszantom, észrevesz. Közben az említett tárgyat a zsebemben szorongattam.

A tervem sikerült, mert végre rám nézet. Nem mondott semmit, de rám nézet. Ez már boldoggá tett. Megpróbáltam rámosolyogni, de erre õ ismét csak az utat kezdte el fürkészni.

Lucy szemszög:

-Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. – suttogom Jinbei- nek nehogy az az idióta Yumei meghallja.  Szemünk sarkából figyeljük a párost. A dolgok jelenleg nagyon rosszul alakulnak.

-Mégis mit vártál?  Yumei csakis kizárólag a saját feje után megy.

-Attól még idióta. – közlöm vele a tényéket. Idõközben megérkeztünk a kávézóba. Kerestünk egy asztalt, ami viszonylag nem volt annyira szem elõtt és leültünk. Az ülésrend szerint én Jinbei mellett Yumei pedig Cora mellett.  Az utóbbi párosnak Yumei tagja nem volt túlzottan elragadtatva, de mi ezt Jinbei –el pont leszartuk. Cukik együtt és pont. Újra egymásra találnak, mert én azt mondtam.

-Yumei nem szándékozol valamit mondani Cora- nak? – kérdezem miután leadtuk a rendelésünket, vagyis négy kávét.

-Nem, értem mire gondolsz. – közli hidegen és tekintetét inkább a többi vendégre szegezi.

-Yumei, ne akard, hogy megüsselek. - az agyamra megy, a lelkem kiteszem, hogy megint faljá,k egymást erre csak ezt kapom.

Nem, válaszol továbbra is csak bambul.

-          Yumei! – szólal meg elég halkan Cora. Nem cincogott csak egyszerûen a szokotnál kicsit halkabban beszélt.

Az említett nem válaszolt.

-Sajnálom. – hadarja el gyorsan Cora és kezeivel feszülten belemar az ülésbe a pad alatt. Tekintetét nem emeli fel Yumei-re.

Közben a pincér is visszatért rendeléseinkkel így a csönd tovább fokozódott, de miután lelépett Jinbei- re néztem.

-El kell mennem wc-re. – közlöm, és már állok is fel.

-Jinbei gyere velem. – mondom és megragadom a karját.

-Várj! Te lány vagy. – közli rémülten.

-Észrevetted? – néztem rá megjátszott meglepõdöttséggel.

-De, de én nem tudok bemenni a lány wc- be.

Erre nem válaszolok, csak elráncigálom a két jómadártól.

Most, hogy leléptek óvatosan ránéztem Yumei-re. Õ végre viszonozta a szemkontaktust, de még mindig nem adott semmilyen választ. Már épp szóltam volna , hogy csessze meg még ezt se értékeli, amikor végre beszédre nyitotta a száját.

-Mit sajnálsz? – egyszerû kérdés, de nagyon bosszantó.

-Szerinted? Azt, hogy a kismacska szõrös és nem borotválkozik. – megütöm, ha tovább idegesít.

-Tényleg nem tudom. – közli hûvösen.

Eddig bírtam.

-Akkor bocs, hogy raboltam a drága idõdet. Én haza megyek. –állok fel és hagynám ott, amikor megragadta a karomat. Ezt a játékot már korábban is eljátszotta. Nem fordulok vissza hozzá. nem is rántom ki a kezemet az övbõl. Egyszerûen csak várom mégis mit fog most lépni?

- Szeretsz még egyáltalán? – kérdezi. Olyan könnyû kérdés mégis olyan nehéz rá válaszolnom. Még mindig szorítja a kezem. Én meg mindjárt elsírom magam.

- A választ te is tudod. – suttogom magam elé.

Pár percig nem szól semmit.

-          Nem, sajna nem tudom. – semmilyen érzelmet nem hallok ki a szavaiból.

Rémülten fordulok felé. Tekintetünk összetalálkozik. Majd ránt egyet rajtam, hogy az ölébe esek. Kezeivel szorosan tart.

-Mert én mindennél jobban szeretlek. – mondja, miközben kezeivel a fejemet simogatja.

-De elfogsz, menni. Itt fogsz hagyni. A srácok mondták, hogy ki lépsz a suliból. És eltûnsz akár a szürke a szamár a ködben. – mondom, kétségbeesetten miközben a megszorítom a pólóját.

-Én, nem akarlak elveszíteni. – szipogok halkan, hogy azért ne vonjuk magunkra figyelmet. Még jó, hogy ez egy ilyen kis eldugott asztal.