Felkelek, kiropogtatom a hátam majd a szárnyaimmal csapok párat. Levetem magam a szikla tetejérõl, de mire földet érek emberi alakot öltök...vagyis...nagyjából. Elõ bújnak a pircingjeim, itt-ott egykét pikkelyes folt fedi a bõröm, a szemeim is utalnak sárkány mivoltomra és a karmaim is megmaradtak.

Fülelve haladok egyre beljebb az erdõben, általában nem érdekel az ilyesmi, de van benne valami szokatlan ami felkelti az érdeklõdésem.

Gyorsuló léptekkel szelem át az erdõt, mire rá találok. Az egyik vízesés lábánál álldogál... egy lány, méghozzá egy igen csinos lány...

Alig csapok zajt, õ mégis felfigyel rám... ezek szerint nem ember, azoknak nem ilyen jó a hallásuk. Közelebb lépek hozzá, így a hold engem is megvilágít. Arcán a döbbenet, talán egy kicsit az ijedtség és még valami, számomra ismeretlen érzés vegyül. Ki ez a lány? Egészen biztos, hogy nem ember... smaragd szemei és szõke haja földöntúli, sosem láttam még ilyen szépet.

- Ki vagy te? – csak ennyit tudok kinyögni. Oldalra billenti a fejét, vajon érti mit mondok?

- Sairen vagyok. Szerintem, te is nyugodtan elmondhatnád, hogy ki vagy. – a szemeimet fürkészi, én egy lassú szemle után ugyanezt teszem.

- Nexo vagyok. – csak elmosolyodik, majd közelebb lép.

- Nem vagy ember, ha jól sejtem, nekik általában nincs ilyen különleges illatuk mint neked. – hát ez meg... nézek döbbenten – Ennyire meglepõ dolgot mondtam volna?

- Nem meglepõ csak eddig senki sem találta ki, hogy mi vagy esetleg ki vagyok. – mintha kicsit mást várt volna...hm, nõk. Keresztbe fonja karjait. – Mégis egy magadfajta nõ mit keres erre?

- Ezt én is kérdezhetném, Már régóta idejárok, de még soha sem láttam senkit erre. Ez nekem a búvóhely.. te mégis mit keresel erre? – még hogy búvóhely...és még hogy én mit keresek itt?! Több száz éve már annak, hogy a gazdám ide hozott...ez a kis csaj meg lehet kábé 20 éves...vagy még annyi semmiben.

- Az egy másik dologra tartozik..

- Akkor legyen így, de nekem jobb lesz visszamennem a lakókörnyezetembe. –mintha kísértetet látna. Bele szagol a levegõbe mint valami vadászkutya – Emberek.. Mennem kell... sajnálom... – amilyen gyorsan jött, olyan tempóval tûnik el. Furcsa szerzet, de azt hiszem kicsit jó értelemben. Remélem látom még.

Az ellenkezõ irányba indulok el, majd hamarosan újra sárkányként szelem az eget. Éhes vagyok..ideje hát vadásznom.

Teszek egy gyors kört, de nem bírom kiverni a fejembõl így inkább utána megyek. A parttól pár méterre szállok le és változom ismét emberré. Nem kell neki tudnia mi is vagyok valójában.

Sikerül utol érnem, mielõtt eltûnik a víz mélyében...hmm..szóval egy szirén. Érdekes...mosolyodom el.

Az egyik fa vaskos ágára kuporodva várok, hátha felbukkan még, de ehelyett pár hajón akad meg a szemem. Hamarosan elnyom az álom, mivel nem látok mozgást...

Nem tudom mennyit aludhattam, de egy ismerõs hang kelt. Sairen...azt hiszem ezen a néven mutatkozott be... újra énekel..

felkelek és az ág szélére ülve figyelem õt.

Valószínûleg a mûsor végére ébredtem fel, a víz tele van halott vagy haldokló kalózokkal, õ pedig egy sziklán ülve néz egyenest rám.

Csalódtam benne...kellemesen. Azt hittem csak egy kis fruska, de kezdi egyre jobban felkelteni az érdeklõdésem.

Még épp idõben ugrok le a fáról. Vissza fordul felém és ahelyett hogy a vízbe ugrana megvárja míg oda megyek. Az arcán félelmet látok, csak tudnám miért...

- Szóval ez a szirének ereje? Halálba éneklik az embereket? Miért ölted meg õket? – kérdem érdeklõdve. Semmi rossz indulat, vagy harag nincs benne, hisz én is, nem egy ember életét oltottam már ki eddig.

- Azért mert emberek a magunkfajtát kifogják és mutogatják, ahogy egy darab húst szokás. Rengeteg szirént megöltek és csak pusztítanak minden misztikus lényt vagy olyat, akitõl félnek. Gyilkoló gépek semmi más. – meglep a nyers õszintesége – A férfiak a nõket sem nézik semmiben, ha emiatt elítélsz sajnálom.

- Azt nem mondtam, hogy elítéllek csak igen csak érdekes a szirének gondolkodás és ölésmódja. – mosollyal az arcomon mondom. Örülök, hogy nem csak én látom haszontalannak az emberi fajt, és nem csak engem irritál az ide járó kalóz csõcselék...

- Azt hittem el akarsz kergetni vagy valami hasonló.. összezavarodva.

- Inkább meg akarom érteni a fajodat, szerintem érdekesek vagytok. –döbbenten néz rám, gondolom mindenre számított csak erre nem.

- Hát jó- fújja ki a levegõt- de akkor már én is kérdezek. Miféle szerzet vagy te? Ember biztos nem, az itt élõ fajok nagy részét pedig ismerem- leugrik a sziklájáról majd elindul a part felé, én meg követem.

- Nos, ha már arra rá jöttél, hogy mi nem vagyok, erre is rá fogsz jönni, ha alaposabban megismersz- nem lesz nehéz dolga, ugyanis még így, ebben az alakban is eléggé lerí, hogy sárkány vagyok... annyira még nem megy az alak váltás, hogy teljesen elfedjem magam.

- Arról volt szó, hogy válaszolsz a kérdésemre- vágja be a durcát. Nem értem mint van fennakadva, hisz az elõbb válaszoltam.

Újra az erdõ felé vesszük az irányt, de nem megyünk be a mélyébe csak a peremén sétálgatunk. Hol én figyelem õt fél szemmel, hol õ engem és mikor tekintetünk össze találkozik elkapjuk a fejünk. Nem értem magam... mért zavar, hogy engem figyel? Sosem csináltam még ezt...

A Hold már a horizontot súrolja mikor vissza térünk a partra.

- Azt hiszem ideje vissza térnem a mélybe, sajnos a napfényt nem viselem túl jól, fõleg nem idekinn- tétován bámulja a tengert, majd egy gyors pillantást vet rám- Látlak még?

- Egészen biztos vagyok benne- mosolygok majd közelebb lépek és egy apró puszit nyomon az arcára- csak hogy ne felejts el, és mindenképpen láthassalak még

Pirult arccal néz rám, majd indul el a víz felé. Nem néz vissza, csak mikor már nyakig bele merült és vissza változott. Vigyorogva intek neki búcsút, majd indulok én is a magam dolga után. Nem lett volna szabad elhagynom a helyem, de megérte... nagyon is.
 

Vissza változva kúszok fel a szikla tetejére és tekeredem közé. Karmaim a kivájt lyukakba mélyednek, majd lassan álomba merülök...azaz csak merülnék

- Merre jártál, és ki az a lány?- hallatszik gazdám hangja a fejemben

- Nem fontos, csak egy lány...- részemrõl jobban szeretném lezártnak tekinteni a témát, de persze nem hagyja annyiban.

- Tudod jól, mi a dolgod, és abba nem tartozik bele egyetlen másik lény sem

- Tudom mi a dolgom!- mordulok rá- és egyesekkel ellentétben én teljesítem is!- nem értem mint kaptam fel a vizet, talán rossz ponton érintett a téma, érzékenyen mert róla van szó?

Napokig gubbasztok a szikla tetején anélkül, hogy meghallanám azt a jellegzetes énekszót. Vajon mi történt? Elfelejtett vagy történt vele valami? Össze szorul a gyomrom, mikor elképzelem, hogy egy csapat kalóz elfogta és eladta õt... na jó, álljunk csak meg...mégis mit izgatom fel magam egy lány miatt? Nem is ismerem... mégis, valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból vonzódom hozzá...

Nem bírom tovább, felszállok, és ezúttal sárkányként indulok a keresésére.

Alsó ajkamba harapva gondolkodom el azon, hogy vajon milyen lehet egy férfi érintése. Igaz még soha sem voltam szerelmes, de kevtelésbõl már sok hajóst taszítottam a halálba szirén léttemre. Jó egy emberi férfi egy vagy talán jó pár szempontból is másabb mint egy misztikus lény. Sóhajtok rogton el is megy a kedvem a további dalolástól meg az egész misztikus léttõl.

Látok egy sötét alakot megmozdulni mire oda kapom a tekintetemet, egy ág reccsenés majd egy ezüst-fekete színben pompázó hajkoronát és végül... egy férfit látok meg. Meglepõdöm elõször és felpattanok, itt  ég soha sem járt ember! De... várjunk csak.. nem halandó illata van, hanem valami más amit nem ismerek. Tekintetét egyenesen rám szegezi még szemei sem hasonlítanak az emberekére... tuti, hogy földöntúli lény!

-Ki vagy te? – jön az egyzerû kérdés mire félre döntöm a fejemet. Igazán igézõek a szemei annyi szent és még jó képû is ami egyáltalán nem elhanyagolható tény.

-Sairen vagyok. Szerintem, te is nyugodtan elmondhatid, hogy ki vagy. – nézek egyenesen a szemeibe mire látom, ahogy lassan végigmér tetõtõl talpig végül õ is a szemeimbe néz igen csak mélyen.

-Nexo vagyok. – jön a tomor válasz mire egy angyali mosolyt villantok felé. Közelebb lépek hozzá és észreveszem, hogy magasabb nos ez kellemetlen.

-Nem vagy ember, ha jól selytem, nekik álltalában nincs ilyen különleges illatuk mint neked. – szûröm le a következtetésemet mire kissé meglepetten néz rám és ez megmosolygtat nem is kicsit. – Ennyire meglepõ dolgot mondtam volna? – nézek rá kérdõn.

- Nem meglepõ csak eddig senki sem találta ki, hogy mi vgy esetleg ki vagyok. – mondja az egyszerû választ mire keresztbe fonom karjaimat melleim alatt. – Mégis egy magadfajta nõ mit keres erre? – tudakolja tõlem mire felvonom a szemöldökömet.

- Ezt én is kérdezhetném, Már régóta idejárok, de még soha sem láttam senkit erre. Ez nekem a búvóhely.. te mégis mit keresel erre? – tudakolom lassan végignézek rajta. Tényleg iszonyat helyes!

- Az egy másik dologra tartozik.. – mondja majd figyeli õt mire félredöntöm a fejemet és sóhajtokelindulok vissza a vízhez.

- Akkor legyen így, de nekem jobb lesz visszamennem a lakókörnyezetembe. – mondom majd meghallok némi neszelést és beleszimatolok a levegõbe teljesen elsápadok. – Emberek.. – suttogom. – Mennem kell... sajnálom... – azzal elrohanok.

A vízig meg sem állok és mikor teljesen belegázolok a vízbe átváltozva úszom beljebb mikor érzem, hogy valaki figyel és hátra kapom a fejemet. Nexo az ami teljesen zavarba ejt. Megrázom a fejemet intek és eltûnök a víz mélye felé és sóhajtok halkan, persze nincs szerencsém mivel fent várnak a szirének kicsit idegesítõ. Próbálják kiszedni belõlem, hogy merre voltam, de letudva õket annyit mondok, hogy néztem éldozatokat és beúszom a barlangomba. Ami persze a szobámat szimbolizálja. Ott elnt ülve azon gondolkodom vajon találkozom-e Nexoval valaha vagy csak amolyan átutazó volt a szigeten? Ami viszont még jobban érdkelene, hogy az emberek mit kerestek a szigeten.. soha nem volt még ember ott. Sóhajtok és úgy döntök, hogy utána járok az egésznek így este nem láthatnak meg, ha éppen a hajót találok. Felúszva újra a felszínre nézek körbe a szigeten és úgy fél órás keresgélés után meg is van amire kíváncsi voltam. Egy teljes flotta van itt, de ezek kalózok és gondolom ide akarják rejteni a kincseiket. Elgondolkodom, hogy mit tehetnék vagy a halálba éneklem õket, vagy megvárom míg elmennek. Mikor a csónakkal visszaindulnak a hajóra elmosolyodom kissé nagyon is gonoszan és megvárva míg mindegyik ember férfi felmászik énekelni kezdek. Persze mindegyik a fedérzetre és nézik a vizet már kábulatban. Csalogatom, hívogatom õket a dalommal míg mindegyik bele nem ugrik a vízbe és szép lassan életüket nem vesztik. A hullákat majd a cápák elrendezik az már nem az én dolgom.. persze rögtön jönnek is ak is galádok én pedig felülök egy sziklára és az erdõ felé nézek, de meglátom az ágon Nexot. Hát szép mûsorban lehetett része nem mondom egy szirén amint egy teljes flottát a halálba taszít aranytorkával. Nézem az uszonyomat végül fel a csillagos égboltra, mondhatni egy termékeny estét zárhattam.. megint mint az utóbbi hetekben állandóan. Újra a férfi felé nézek és sóhajtok, ezek után biztosan nem fog hozzám szólni már, ha itt lesz a szigeten.

Éppen beleugranék a vízbe mikor meghallom az ág reccsenését és felkapom afejemet mivel leugrott és elkezdett kisétálni a part felé. Alsó ajkamba harapok várom, hogy mit akarhat vagy csak elküld a pokolba.

-Szóval ez a szirének ereje? Halálba éneklik az embereket? Miért ölted meg õket? – néz kérdõn és kissé érdeklõdve rám. Szemeibe nézek mélyen úgy szólalok meg.

- Azért mert emberek a magunkfajtát kifogják és mutogatják, ahogy egy darab húst szokás. Rengeteg szirént megöltek és csak pusztítanak minden pusztikus lényt vagy olyat akitõl félnek. Gyilkoló gépek semmi más. – mondom ki a véleményemet. – A férfiak a nõket sem nézik semmiben, ha emiatt elítélsz sajnálom. – mondom hevesen és nézem, ahogy minden hulla eltûnik.

- Azt nem mondtam, hogy elitéllek csak igen csak érdekes a szirének gondolkodás és ölésmódja. – mondja ki az igazat. Oda kapom a fejemet és összevonom a szemöldökömet.

- Azt hittem el akarsz kergetni vagy valami hasonló.. – oldalra döntöm a fejemet kissé nagyon is összezavarodva.

- Inkább meg akarom érteni a fajodat, szerintem érdekesek vagytok. – mondja egyenesen szemembe mire nagyokat pislogok. Nos erre nem számítottam..

Álmomban az éjjel megint anyám házában járok. A kis aprócska lyuk ugyanolyan poros, koszos és áporodott, mint volt. A cigaretta fullasztó szaga teljesen betölti az orrlyukaimat, a füsttõl még a lakás dohos, öreg szagát sem érzem. Nem hiányzott, hogy érezzem, de inkább azt, mint a cigaretta büdös szaga. Utálom.

Az a lakásnak nevezett kis lyuk megrémít. Nem is. Nem a lakás. Az emlékek. Jéggé dermedve próbálok szabadulni az emlékek szorító karmai közül, de nem sikerül. Így inkább feladom, és ismét átélem gyerekkorom rémítõ érzéseit.

A nappali… heh, mit nappali? Az a talpalatnyi szõnyeggel leterített földrész, amit nappalinak hívtunk, ugyanolyan komor, mint volt. Falain a penész még jobban elterjedt, szinte nem is látszik alóla az eredeti, piszkosszürke festék. Az egyetlen itt árválkodó fotel még lyukasabb, az idõ során még jobban megrágták a molyok. A poros polc, amin a réges-régi rádió állt, most a földön hever, összetörve. Szilánkjain még látszódik a fekete vér. Vagy csak én látom, hogy rajta van? Nem tudom. De az biztos, hogy én úgy látom, ott van. El is fordítom szemeimet arról a helyrõl, és régi szobámat veszem célba.

Már be sem tudok lépni, túl nagy vagyok ahhoz a szobához, így csak az ajtóból nézek körbe. A koszos, véres ágynemû ugyanúgy van az ágyon, ahogy ott hagytam. Az aprócska, ablaknak nevezett valami, amin keresztül tudtam csak fényforráshoz jutni, most sötéten tátong. Mint egy feneketlen mély kút, ami csak arra vár, hogy valami beleessen, és azt örökre elnyelhesse. Pedig napközben mennyire szoktam neki örülni…

Kimegyek a volt szobámból, mert ennyi bõven elég volt belõle, és anyám szobájába megyek. Kinyitva az ajtót, egybõl megcsap a szex jellegzetes szaga, és anyám kedvenc, émelyítõ pacsulijáé is, amit még a tömény cigarettafüst sem tud elnyomni. Az agyonhasznált lepedõn mindenféle testnedvektõl származó foltok látszódnak, bele sem merek gondolni, miké. Az ágy – matrac – mögötti szekrény nyitva áll, anyám falatnyi kis ruhái özönlenek ki belõle. A mellette levõ tükörben meglátom magamat. Sápadt alakom inkább tûnik szellemnek, mint ez a lakás. Mert ez csak illúzió. Az emlékeim kínzó szelleme. De nem tudok tõle szabadulni. Így inkább folytatom az utam a lakás utolsó állomására, a konyhába.

A konyha szó nem megfelelõ ehhez a helyhez, inkább egy szekrény, amiben van egy tûzhely, egy kis asztalka és egy zuhanyfülke. A zuhanyfülkét mind tisztálkodásra, mind mosogatásra használtuk, bár a sarkokban tanyázó penészektõl egyik dolog sem sikerült túl fényesre.

Az asztal törött – anyám feje törte be. Nem emlékszem, hogy mi történt, mert elájultam, de mikor Raven fölébresztett, már csak anyám törött nyakát, és a vérzõ mellkasomat láttam.

Szemeim elõtt már-már látom anyám szellemalakját, ahogy egy rémült kis gyermeket kerget be a nappaliba, kezében egy késsel, de mikor éppen betoppan fenyegetõ alakja, és a hátam mögötti kis alakra rátámad, fölriadok.

Fölülök a puha ágyamban, és érzem, hogy a bátyám még alszik. Persze, hisz õ nem álmodik anyánkkal. Õt nem rémíti meg rémítõ, õrült alakja. Nem. Õ erõs. Olyan erõs, amilyen én sosem leszek. Hiszen õ ölte meg anyánkat, nem én. Õ nem hagyja, hogy meghaljak. Õ szeret élni. Szeret élni, mert erõs. Én utálok élni, mert gyenge vagyok. De miatta élek. Õ az én egyetlen reménységem, aki miatt még élni is hajlandó vagyok.

- Gond van, öcsi? – kérdezi egy mély hang a fejemben. Nem akartam, hogy fölébredjen, de úgy látszik, anyám árnyától sikeresen fölébresztettem.

- Nem, már nincs. Bocsánat, hogy fölébresztettelek. Aludj csak nyugodtan, hogy este legyen erõd. Hiszen emlékszel, azt mondtad, hogy ma nagy vadra fogsz vadászni – mondom magamban nyugtatóan.

- Rendben, igazad van. De ha bármi gond van, csak szólj. Nem szeretnélek ismét a híd vagy az egyik felhõkarcoló tetejérõl leszedni – mondja dorgálóan. Beleegyezõen sóhajtok, és érzem, ahogy megnyugodva hagy magamra a gondolataim közt, és aludni tér.

Fölkelek az ágyról, és a tiszta, csillogó-villogó fürdõszobába startolok. Minden más itthon. Még csak az emlékét is el akartam kerülni annak a lyuknak, ezért vettünk Ravennel egy nagy lakosztályt, tiszta és új bútorokkal. És élvezem. Most szeretek itthon lenni. Kimenni innen kevésbé. Ezért vagyok csak itthon, és hagyom Ravennek a bevásárlást, és a szórakozást. Én csak nagy ritkán hagyom el a lakást, de csakis olyankor, amikor muszáj megjelennem egy-egy pofaviziten.

Zuhanyzás után megfésülöm a hajamat, és összekötöm a lila szalagommal. Beteszem a lila kontaktlencséimet, és fölveszem a festékes, valaha fehér fölsõmet és a háromnegyedes fekete nadrágomat. Zoknit nem húzok, épp eléggé melegít a padlófûtés. Még mielõtt bemennék a mûterembe, gyorsan bekapok pár falatot, aztán egy üdítõs üveggel bemegyek az én kis saját termembe. Raven ide nem lép be, utálja a festékszagot. De általában nem szól érte, de csakis azért, mert én sem szoktam szólni, amikor mosdás nélkül beszédül az ágyba, és reggel bagófüstös, fekete hajjal és a kezeimre száradt vérrel kelek. Na igen, jól mûködnek nálunk a kompromisszumok… Igazából csak kompromisszumokkal tudunk élni. Hiszen teljesen mások vagyunk. De nem gond. Akinek testvére van, az tudja, milyen… Ha szeretjük egymást, al kell fogadni, milyen a másik, hogy tudjunk együtt élni. Nálunk egyedül annyi más, hogy egy testben élünk ketten.

---*---*---*---

Éjjel, miután Thris elaludt, újra az utcákat járom. Két hétig nem tettem, mert túlságosan nagy port kavart az elõzõ gyilkosságom. De most, hogy nagyjából elült a por, most ismét az utcákat járom. Thris szõke haját fölváltotta az én fekete hajam, egyedül lila szemünk egyezik meg. De teljesen különbözõek vagyunk. Nem is gond… Az õ lelke nem bírná el a gyilkolást. Pedig olyan mámort semmi sem okozhat. Az a kéj… Ahogy kínok közt meghalnak az emberek. Ahh… De most nem „egy” embert fogok megölni. Nem. Hanem „az” embert. Mr. Montgomery, városkánk polgármestere visszatért nyaralásából. Hogy miért kell meghalnia? Mert mókás bejutni a jól õrzött kastélyba. Meg, persze mert az én drága öcsikém miatta élt úgy, ahogy. Ez a pöcs, aki embernek nevezi magát, meghágott egy kurvát, akinek született tõle egy porontya, miközben felesége és gyerekei voltak. Az a kurva pedig a drága édesanyánk lenne. Tehát azért kell meghalnia, mert gazdag baromként nem vette magához Thristant. Persze… Ha úgy nézzük, hogy akkor én sem születtem volna meg, akkor jó, hogy nem vette magához, de… Így mondhatjuk azt, hogy van okom megölni.

Gondolkozás közben elérem a lakhelyének gondosan õrzött kerítését. Heh, na persze… Gondosan õrzött, mi? Simán beugrok a kerítésen, és azokat a „vérebeket”, amiket apuci tart, jó barátként simogatom meg. A fegyveres õrök közt elszlalomozok, és egy nyitott ablakon beugrok. Heh, hát lehet ilyen szerencsém, hogy pont apuci szobájába ugrottam be?

Igen, lehet. Mert tudtam, hogy ez a szobája. No, mindegy.

- Ki van ott? – kérdezi ijedten egy hang az ágyból. Oh, apuci ébren van? Ez vicces lesz…

- Én – mondom, és fölkapcsolom az ágy melletti kisvillanyt. – Nem tudod, hogy ki vagyok, igaz? – kérdem, de tudom, hogy nem. Persze, hogy is tudná? – A fiad vagyok. Akit egy hülye kurvánál hagytál, hogy megöljön. Nem sikerült… Én öltem meg õt – mesélem rémült szemeibe nézve.

- Mit akarsz tõlem? Ha pénz kell, tudok adni! – mondja remegõ hangon. Én csak lassan megrázom a fejem, és ciccegõ hangot kiadva felé sétálok. Bõr felsõm belsõ zsebébõl kivegyem a késemet, és végighúzom az élén az ujjamat.

- Nem kell a pénzed. Az életedet akarom! – jelentem ki, és négykézláb fölmászok az ágyára. Ijedten próbál belepasszírozódni a falba, de nem sikerül neki.

- SE…! – akarja kiáltani, de még idõben befogom a száját. A nyakán levõ kendõt leoldom, és lekötöm vele a száját. Próbál valamit mondani, de valamiért nem hallom. Mintha… valami befogná a száját – nevetek föl pszichopatán. Kezeit is kikötöm az ágyhoz, az azon levõ bilinccsel. Ccc, mégis ki a fene tartja a szexuális játékszerét az ágyon, ahol bárki megláthatja?Ilyet…

A kötözés után drága késemet földobom, majd elkapom, és lendületbõl áthasítom a mellkasát. Az apukáknak osztozniuk kell a gyerekek fájdalmán, nem igaz?

-Ohh, ez csak egy kis vágás. Semmi baja nem lesz tõle. Hisz én is túléltem, nem igaz? – kérdezem könnyedén, és most a combját veszem célba. Bevágok a combja belsõ felébe, amit nem takar az alsó nadrágja, de vigyázva, hogy ne hasítsam át az artériáját. Még nem akarom megölni… Ahhoz elõtte szenvednie kell. Mondjuk most is elég szépen nyüszít a fájdalomtól… Che, csalódtam benne. Pedig, ha jól hallottam, machohista. Nem épp élveznie kéne?

No, mindegy. Inkább a másik lábát kezdem el vagdosni. Szép, egyenletes bemetszéseket ejtek a combjába, aztán amikor megunom, a hasát hasítom fel. Ez olyan… Kiábrándító. Az ember azt hinné, hogy végre valami móka, erre se kihívás, se ellenkezés, csak az artikulátlan üvöltés. Gáz. Szóval most inkább a hasában kezdek el kurkászni, hátha attól valami jóbb hangot ad majd ki, de semmi.

Elájult. Ó, hogy a jó kurva életbe! Most meg mi a faszt csináljak?! Egy ájult hapi nem szórakoztató… Franc… Most öljem meg?! Ennyi?!

Ehh, na jó.

Késemet, ismét a kezembe véve, beleszúrom apuci szívébe, és megforgatom benne jóóó alaposan. Mint anyánk Thris szívében a szavakat.

-Kezeket fel! Rendõrség! – törnek be a szobába. Hogyan?! Rendõrség? Bassza meg! – gondolom, és kiugrok az ágyból. Az egyik hapi ránéz a drága polgármesterére, és majdnem elhányja magát. Hát ilyenek a rendõrök?! Ha igen, ezekkel simán elbánok! Késemet tartó kezemet leejtem, mint aki beletörõdik, de aztán egy gyors ugrással rájuk vetem magam, és egy vágással átvágom két rendõr nyakát. Már fordulnék a harmadikhoz, mikor meghallom a lövés zaját, és megérzem a hasító fájdalmat a mellkasomban. Hát… Ennyi volt. Sajnálom, Thris – gondolom, és megérzem, hogy õ is felébred, és elborzadva néz körül a szememmel.

- Mit tettél, Raven? – kérdezi. Erre csak egy válasz létezik:

- Megöltem magunkat. Bocsáss meg nekem, kérlek – válaszolom, és lehunyom szemem. Még mielõtt meghalnék, egy fájdalmas nyögés hallok meg, és egy gyengéd érintést érzek meg az arcomon. Már majdnem magába ránt a sötétség, amikor megérzek egy égetõ érzést a nyakamban.

Ez már a Pokol tüze lenne?