|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| timcsiikee | 2011. 11. 28. 16:33:37 | #17910 |
 Karakter: Fukunaka Shinonome
Megjegyzés: ~ Senseinek
Shinonome:
- Nem mondanám – válaszol halkan dörmögve. A hangja… olyan különös hatással van rám. Szeretem a mély hangú férfiakat. - De itt, most járok először. – teszi még hozzá, két korty tea között, majd befejezi és leteszi a csészét.
- És elnyerte a tetszését a hely? – újra a kannáért nyúlok, hogy töltsek, pár hantincsem előre bukik a vállamon, de nem zavar. Ez is a „műsor” része. Finoman a fülem mögé terelem a kósza tincseket. Lassan ízlelgetve ezt is elfogyasztja, majd úgy fordítja a csészét, hogy jelzi nem kér többet.
- Hozhatok esetleg valami erősebbet? – épp a tálcáért nyúlva állnék fel, amikor csuklóm után kap és olyan erővel ránt magához, hogy az ölében landolok. A teste forró és olyan kemény az izmoktól, hogy elvesztem az eszem. Az illata megcsap, férfiasan kesernyés parfüm de nem fullasztóan tömény. Olyan… olyan tökéletes. Heves. Amilyen nyugodt volt eddig nem hittem volna, hogy egy szempillantás alatt így megváltozik róla a kép. hajamba túr, beleborzong egész testem, s önkéntelenül felemelem óvatosan kezem, hogy megérinthessem a szobor szépségű arcot.
- Ha azért jöttem volna hogy iszogassak, beülök egy bárba. – dörmögi halkan, s közben ujja bebarangolja ruhám nyílását, figyelem ahogy szemüvege keretében tekintete éhessé válik. Vad… látom rajta az éhséget, és ha meg is rémiszt ez a tekintet, a félelem mégis vággyal tölt el. Érintése… ujjai… megőrülök. Mikor változott meg ilyen erősen a kisugárzása,
- Ahogy óhajtja – rebegem halkan, óvatosan felülök, kezemet nyakára simítom, majd finoman kioldom a nyakkendőt.
Ha az uram úgy kívánja, hogy hagyjuk a formalitások egy részét, megteszem. Hiszen ez a dolgom. Boldoggá tenni az embereket, kielégíteni a vágyaikat, teljesíteni a kívánságaikat. Hogy elégedettek legyenek.
Borzongat a hang, ahogy gallérja ívéből kisiklik a nyakkendő, lendülne kezem, hogy levessem a földre a puha, drága anyagot, de csuklómat lefogva tart vissza.
- Kérlek tegezz! Talán akkor is magázni akarsz majd amikor a nevem sikoltod kéjesen? – érzem hogy arcom megtelik vérrel. Szókimondó, ezt is megjegyzem. Összeszorulnak ajkaim. Ahogy az uram kívánja…
- Nem... nem fogom...
- Meglátjuk… - ez az egyszerű kis mondat egyszerre tűnik ígéretnek és fenyegetésnek. Ha félnem kellene nem vagyok rá képes, mert teljesen elbűvölt.
A szomszédos szobában már úgy tűnik javában a dolgok mélyén vannak, mert hallom ahogy Reiki nyögdécsel kéjesen. A hangja nem hat meg, sosem izgultam igazán másik élvezkődésére. Lehet, hogy ez a velejárója annak, ahogyan élek? Lehetséges…
Mint egy vadmacska, kecses, vadászó mozzanatokkal kerekedik fölém.
- Képzelem hogy lehet itt így aludni... – mély kuncogása egészen velőmig bizserget. Nem… nem hagyhatom, hogy ennyire a hatása alá vonjon engem. Nem tehetem… nem szabad.
- Jobbára sehogy – válaszolom halk pihegéssel. Kiismerhetetlen. Egyik pillanatról a másikra úgy változott meg, hogy félek újra kitörhet belőle valami. Nyugalom… voltam már ennél rosszabb helyzetben is… Azóta válogatom meg igazán a partnereimet.
Lehelete nyakam érzékeny bőrét csiklandozza, felsóhajtok, majd kezemet mellkasán találom, utaló tekintettel övezve.
Egy kézzel óvatosan oldom ki a gombokat, fokozatosan feltárul előttem mellkasa látványa, s az izgalmam csak egyre fokozódik. Lesimítom izmos karjairól az inget, s ahogy lecsusszan róla a könnyed anyag, kezem máris az övbe akad, hogy felkutassam nyitját. Felmorran akár egy vad, nyakamba csókol érzékien, s feltörő éles sóhajom megállíthatatlanul csúszik ki torkomon, kezem elejtem, mintha elszállt volna belőle minden erő.
Ledönt a tatamira, s innentől végleg nincs kiút, nem mintha kerestem volna. Ujjai ismét ruhám résével játszadoznak, de most fokozatosan kezdi szétnyitni, míg el nem ereszti kötelékét, s fel nem fedi előtte testemet. Óvatosan érint akár egy porcelánbabát, és az előbbi vadmacskából most egy finomkodó, sőt már kínzóan lassú alak vált.
Kezem felsiklik mellkasán, elkapom haját, hogy közelebb vonhassam magamhoz, habár már így is teljesen beborít a teste, még ha nem is ér hozzám mindenütt.
- Miért..nhhh...csinálod... ehhzt? – pihegem halkan, ahogy érzéki kóstolgatással halad lefelé testemen. Nem nekem kéne inkább őt kényeztetnem?
- Másképp kellene netán? – bolond vagyok. Megkérdőjeleztem az akaratát, holott ezt nem lenne szabad. Ki vagyok én, hogy azt gondoljam valamit rosszul csinál? Mégis… annyira, de annyira szokatlan az, hogy nem követelik a kényeztetést, hanem kapok is… hogy az egész nem csak az irányított szexről szól, hanem érzéki felvezetésről is. Halkan kuncog, kezemet fogja meg, s olyan érzékiséggel nyal végig az ujjaimon, amit még én is megirigylek. Arcom biztosan olyan vörös, mint a legtöbb párnám színe.
Síkossá tett ujjaimat levezeti fenekemhez, s szólnia sem kell, tekintete és utalása is bőven elég ahhoz, hogy tudjam mit akar. Készítsem fel magamat rá. EZ a kettősség… érzéki mégis domináns pillanatok… egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni. Megőrjít.
Ujjaim köröz bejáratomon majd első ujjpercem be-besiklik. Nem tágíthatom ki magam teljesen, mert a végén még csalódást okozok. Engem néz, tekintete felfal, s közben úgy vetkőzik le, hogy még pislogni is alig látom, csak engem figyel. Testem ég pillantásai tüzében.
- Elég! – szól határozottan mégis halkan, csuklómat megfogja húzza ki belőlem ujjaimat, s az apró kis hangtól megremeg teste. Ködös tekintettel figyelem minden mozzanatát.
- Látom elszórakoztál volna még magaddal egy picit... de most... én jövök. – izmos karja fejem mellett talál támaszt, minden zava úgy zeng visszhangozva a fejemben, hogy beleőrülök. Ez a pasas… eszméletlen.
Hirtelen felkap, és megfordít, szinte hasra csap, de megtámaszkodom.
- Neh.. kérlek..lassabbaaahnnnhh... – kérlelésem hiábavalónak bizonyul, mert be sem fejezhetem a mondatomat, hosszú keménysége azonnal belém siklik, s éles szikrák pattannak fel bőröm alatt, már csak ennyitől eltöltve gyönyörrel.
Mellkasomat átkarolja, szabad kezével csípőmet tartja és megemel, hogy még támaszkodni se legyek képes. Ah… istenem… meg fogok őrülni.
Először csak finomabban siklik bennem ki-be, mégis olyan határozott minden mozdulata. Fejem hátravetem, ahogy cirógató keze mellkasom érzékeny pontjaira talál rá.
Egyre vadabbá válik, elvesztem az eszem, s már csak két testet érzékelek, ami lassan egybeforr vadító ritmussal. Ajkamra harapok, de még így is kicsusszannak a hangok. Miért? Miért élvezem ennyire? Miért ilyen jó?
Én… én még soha… soha nem éreztem ezt ilyen jónak.
Mellkasa hátamhoz dörgölőzik, ágyékomban gyűl a forróság, mintha csak arra a pillanatra várna, hogy mikor adom meg magamat teljesen. Felszakítja bennem az apró kis gátat, mikor péniszemet kényeztetni kezdi, de kezem hiába markol csuklójára nem ereszt. Miért teszi? Miért nem csak a saját testével törődik? Nekem is csak az övével kéne. Hagy nekem egy kis teret így kissé elhúzódhatok testéről, amire eddig ránehezedtem, s lassú, kínzóan lassú mozdulattal fogytatja az eddig heves aktust.
Esküszöm, ha ezt így folytatja meg fogok őrülni.
Hirtelen gyors ritmusba vált ismét, erősen megmarkol, s olyan hihetetlen erővel söpör végig rajtam a gyönyör hogy egész testemben megremegek. A fellegekben repülve zuhanni kezdek amikor rájövök, hogy olyat engedtem meg magamnak, amit nem lett volna szabad. Előbb élveztem, mint Ő.
Ez után hallom meg mély, morajló hangját, s forró magját bennem, így talán kissé megnyugodhatok. Mégsem vagyok rá képes, csak erőtlenül neki dőlve kapaszkodót keresek.
Mély lélegzetvételekkel térek magamhoz, s gyengévé vált végtagjaimba erőt lehelve lemászom róla, s testemet a leborított kimonómban csavarom.
- Hová mész? Az egész éjszakát kifizettem. – még… ő még mindig bírná? Pedig egy ilyen után még engem is lefárasztott, pedig… gyakorlottnak kéne lennem. Hajam libben ahogy értetlenül kapkodom a fejem. Mit… mit mondhatnék erre? Igaza van, mégis… úgy érzem ha nem frissítem fel magam, azonnal elájulok.
- Na nem kell félned, valószínűleg jártányi erőm sincs most. Viszont egy nemrég felajánlott "valami erősebbet" most szívesen elfogadnék. – mosolyogva szólal meg ismét Játszadozik velem? Végül is megteheti, de annyira összezavar néha, hogy kellemetlenül ostobának érzem magam. Pedig ennek nem így kéne lennie.
Biccentek, majd magamra csavarva a kimonót a kis szekrénykéhez lépek, hogy szakét szolgáljak fel neki. Csak az övébe töltök, de amikor ezt észreveszi tölt nekem is.
- Nem… én nem…
- Igyál. Megérdemled. – nem ellenkezhetek vele. Nem igazán szeretem az erős italokat, de ha ezt szeretné, egy aprócska korty nem fog megártani.
Gyorsan ledöntöm, de olyan erősen ingerelni és marni kezdi torkomat az ital, hogy köhögni kezdek, elkap és leteszi az apró poharamat, közelebbről figyel, én pedig próbálok úrrá lenni testemen.
- Mondd csak Shinohome... mióta dolgozol itt? – furcsa kérdés, még soha nem tette fel senki… soha nem is érdekelt semmit.
- Elég régóta… - válaszolom köztesen.
Ez a férfi… érdekes.
~*~
A fürdőben megtisztítom magam, minden zugomat és porcikámat. Különös borzongással tölt el a gondolat, hogy most nem kell könnyítenem magamon. Sok „vendég” gyakran csak azért jön, hogy kielégítse magát, majd ha végzett máris távozik.
De Ő… Ő nem volt ilyen. Törődött azzal, hogy nekem is jó legyen. Miért? Miért foglalkozott velem?
Végig Ő irányított, még esélyem sem volt gondolkodni már csak azon kaptam magam, hogy körbeölel az őrületes szenvedély. Egyszerűen rabul ejtett az egész lénye.
Fel kell készülnöm erre is… nem hagyhatom, hogy elgyengítsen, mert a végén még olyan történik amit végképp nem engedhetek meg magamnak. Már most el kell szigetelnem magam.
Felveszek egy friss, lila színű kimonót, és így sétálok le a hallba, a hajamat egy nagy csattal hátul feltűzöm, majd lassan megszárad. A zuhany szerencsére azt a csepp szakát is kimosta belőlem.
Ahogy letipegek a lépcsőn, szinte mindenki lent van és olyan szemekkel merednek rám, hogy nem bírom ki. Felvonom egyik szemöldökömet és teljesen értetlenül nézek rájuk. Máskor sosem zavart vagy érdekelt mit csinálnak mellettem, de most…
- Shino… mondd milyen a pasi? Piztos eszméletlen.
- Ugye nem várod, hogy komolyan elmeséljem?
- Aah miért nem? Legalább egy kicsit. Mimikoval mindig beszélgetünk.
- Nekem nem szokásom.
- Szerintem ez a pasi jobb lehet a többinél. – szól közbe Yukichi.
- Miből gondolod?
- Nos… olyan hangosan és szenvedéllyel nyögtél, hogy még én is meglepődtem… soha nem vagy ilyen – arcomra úgy szétterül a forró pír, hogy szényenemben azonnal elfordulok, pláne amikor a többiek is helyeselni kezdenek. Gyorsan… el kell szabadulnom innen.
- Elég, ne beszéljetek ki – kisietek az étkező részre, majd inkább a hátsó teraszon kötök ki, a kinti étkezőasztal melletti padon. Összehúzom magamon a ruhát, begubózom a selyem melegébe, és az eget figyelem. Még mindig kellemesen bizserget érintéseinek gondolata. Olyan… heves, intenzív és már csak ré gondolni is izgató.
Ahogy felém hajol kidolgozott mellkasa. A teste, olyan, mint bármelyik más jó testű férfié mégis… azaz aura ami körülveszi… ördögi.
- Meg fogsz fázni. – lép ki Takuya-san, és egy törülköző landol a fejemen. Finom, puha és bolyhos.
- Ezer éve nem fáztam meg – válaszolom, de azért hálás tekintettel köszönöm meg az anyagot.
- Az lehet, de nem most kéne elkezdeni. – na jó, talán igaza van, de most valahogy nem érzem a hideget. Belül olyan elégedett forróság áraszt el, mint sosem.
- Sajnálom, legközelebb előbb megszárítom a hajamat – kapok a törülközőn keresztül egy apró fejsimítást.
- Csak vigyázz magadra – és ezzel magamra is hagy mintha tudná, hogy most egy kis magányra van szükségem.
Ha ez a férfi legközelebb jön, nem hagyhatom hogy mindent ő irányítson, mert a végén még bűnbe esem.
~*~
Százhuszonnégy… százhuszonöt… százhuszonhat…
- Shino! Takuya-san keres! – és százharminc. Minden tincsem selymesre fésülve. Finoman a vállam mögé dobom kibontott hajamat, s ahogy vagyok, fehér fürdőköntösben megyek le Takuya-san elé.
- Miben segíthetek? Remélem nem megint új vendég jön.
- Nem, nem igazán. Aki múlthéten volt itt, Gavin, szólt, hogy ma este újra ellátogat. Gondoltam szólok, hogy felkészülhess.
Neve hallatán érzem hogy szívem gyorsabb ütemre kapcsol. Újra eljön…
Ezen nem kéne meglepődnöm, hisz soha nem volt még olyan vendégem, aki csak egyszer fordult meg nálam, mégis…
- Köszönöm – kicsit meghajolok, és szólok, hogy akkor el is kezdenék készülődni. A héten vettem magamnak egy zöldes-sárgás, levél mintás kimonót, remélem elnyeri majd a tetszését, ahogyan nekem is mikor megláttam. A halvány zöldes alap és a szinte aranyozott sárga minták fokozzák bőröm sápadtságát. Hozzá illően finom olajt kenek testemre, hajamra permetet szórok, kezemet és lábamat krémmel kenem be.
Mivel mindig rend honol nálam, így azzal nincs dolgom, egyszerűen csak a vendéglátásra kell felkészülnöm. Vajon most készítsek teát? Vagy rögtön térjek a lényegre? Múltkor is félbeszakította a szokásos csevejt, látszott rajta, hogy kiéhezett. Vajon ezért is utalt arra legutóbb, hogy ha bírná folytatná még? A gondolatra is e kell sütnöm a szemem, hogy egy mély lélegzetet vegyek.
Vékony pántú szandál-papucsot használok, s végül elkészülve még elkenem az utolsó olajfoltot is a bokámon. Lehet vennem kéne egy szolid bokaláncot, biztosan érzékien hatna, a kérdés, hogy másnak is tetszene-e.
Izgatott vagyok, pedig nem kéne annak lennem mégis… ennyire nyomott hagyott bennem az egyetlen ittléte. Valamit tennem kell ez ellen.
Leérek a hallba, végigsimítom az egyik párnázott széket és máris hallom Takuya-san hangját. Mindig ő kíséri be a házba a vendégeket.
- Oh Shinonome, látom már el is készültél – nevem hallatán meghajolok finoman, akár egy nádszál.
- Üdvözlöm újra nálunk, örülök, hogy újra látom – lágy tavaszi szellőként suttogom a szavakat. Csak formálisan… mindent. – Kövessen kérem. Megfordulok ,és hallom magam mögött a lépteit.
Alig mertem az arcára nézni, mintha… félnék. De nem félhetek tőle.
Nem szól semmit, csak némán követ, cipője kopog a fa lapokon, s szinte egy időben dobban a szívemmel. Egyre gyorsabban és gyorsabban.
Eltolom a szobám ajtaját oldalra, előre engedem, majd bezárom magunk után.
- Szolgálhatok ismét teával? Vagy sakéval. – Leveti a cipőjét, ahogy én is, majd fellépek a szoba belső részére. Ha nem akarom hogy megint Ő irányítson, akkor minél hamarabb el kell kezdenem. – Vagy… ismét szeretné kihagyni a társalgó részt? – lágyabban búgom az utolsó mondatot, finoman karjához nyúlok, csak óvatosan simulnak rá ujjaim, pedig legszívesebben erősebben kapaszkodnék bele.
Talán kissé meglepi, mert kíváncsi arccal fordul felém, arcomat fürkészi, s már csak ettől a pillantástól zavarba jövök. Miért van rám ekkora hatással?
Elengedem, de mint a hurrikán úgy lép felém, közelségétől hátrálni kezdek, elbizonytalanodok, és hátam a keményebb falnak csapódik. Behajtott ujjaival arcomat cirógatja végig, hogy utána hajamba túrhasson, és ismét kezdem érezni azt a kellemes borzongást, mint legutóbb.
Állom tekintetét, nem dacosan de merészen igyekszem tartani magam. Nem hagyhatom, hogy kifolyjon a kezemből az irányítás. Mélyen elmerül szemeimben, arcán sejtelmes kis mosoly ver tábort.
- Most más vagy… - jegyzi meg halkan, hüvelykujja arccsontom feletti résszel játszadozik. Annyira… annyira forró a keze. Kissé megremeg a kezem, de egy sóhaj után felemelem, karján simítok végig az ingen, egészen a válláig, hogy majd beleakaszkodhassak nyakkendőjébe.
- Csak szeretnék a jótevőm kedvében járni – suttogom, ahogy közelebb hajol, elakad a lélegzetem parfümjének illatától. Hajamból ujjai nyakamra siklanak, beleakasztja a kimonóm nyakrészébe.
- Ez új? – kivillanó mellkas részemre terelődik tekintete, fellélegzek, viszont közelsége még mindig bizserget.
- Igen – kicsit megigazítja, hogy elcsússzon a vállamon.
- Szép – kiszélesedik mosolya, mintha pontosan arra gondolna, hogy az ő adományából telt nekem erre.
- Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet – újra szemembe pillant mikor meghallja, hogy tegezni kezdtem, arcomhoz hajol, megremeg az ajkam, de csak érzékien arcomon siklanak végig fogai mintha belém harapna, majd így halad lefelé lassan a nyakamig. Tényleg elég kiéhezett… Még le sem ültünk, semmivel sem kínáltam csak magammal, és ki is használja.
Kezem a hátára csúszik, belemarkolok az ingbe, majd ujjaim megfeszülnek az izmokon, támaszt lelve. Finoman nyakamba harap, ujjával egyre lejjebb és lejjebb húzza a kimonó nyakát, majd lefelé vándorol, végig a ruha nyílásán, és beleakad a derekamon lévő összekötő szálra.
Míg ő kioldja az övet, én addig a nyakkendőjét, a susogó hang újfent megborzongat, s most egyből levetem a földre az anyagot.
Most a ruha belő kis szalagjával bíbelődik, közben folyamatosan csókolgat és kóstolgat, megremeg kezem ingje gombjain, de sorra pattintgatom ki őket.
Mellkasának látványa megdobogtatja szívemet, izgalmam hirtelen megugrik, és emlékképek halmoznak el arról, ahogy múltkor, felettem mozgott, ahogy hozzásimultam az izmos, széles mellkasnak. Érzem ahogy kipirulok.
- Leh… legalábbh… üljünk leh… - javaslom akadozva, hisz felsőtestemen már alig van ruha, nyelve megtalálta mellbimbómat, ahogyan ujjai is. Menekülnék egy pillanatra a bódulat elől, de nem enged, mindent tudó mosollyal egyenesedik ki.
- Leülni? Pedig te már készen állsz – szabad kezét a ruhám alsó részén keletkezett kis sátorra simítja, majd finoman alá csúsztatva ujjait megérint, és megugrik tőle a nyomrom. Nem … nem hagyhatom magam elveszni.
Kezem lesiklik derekára, át az övén, hogy én is megérinthessem nadrágon keresztül, a feszülő ágyékát. Meglepetten sóhajt egy aprót, majd mély, morgó hangot hallat.
- Csakh… arra gondoltam… úgy kényelmesebb – kezeit derekamra teszi, erősen megfog.
- Ahogy szeretnéd – felkap, fordít a helyzetünkön, alig egy lépéssel a tatami közelébe ér, majd leül velem együtt, épp az ölében landolok. Olyan könnyen mozgat, akár egy rongybabát, de olyan óvatosan fog mintha porcelánból lennék. Ahogy az ölében ülök, még jobban érzem keménységét nekem nyomódni, kissé mocorog is, mintha éreztetni akarná, mennyire nagy a kívánalma.
Lesimítja rólam a kimonó ujját, kibújok belőle, s ugyan ezt teszem az Ő ingével is. Ujjaim játékosan, felfedező tekintettel vezetem végig az izmos mellkason, de nem hagy sok mozizást, mert visszahajol hozzám, hogy ismét ajkai kényeztetésével bódítson, így csak ujjaimnak marad az élvezet, hogy érinthetem. Finoman hajtincseibe bújok, megsimítom majd eleresztem, oldalát érintem, lassan haladok rajta, kicsit beleakadok a nadrág övébe, majd finoman előre siklanak kezeim, kibontom a csatot, a zipzárt, karcsú ujjaimmal belenyúlok a nadrágba, hogy kiszabadítsam a forró merevedést.
Kéjesen morajlik hangja a fülembe, ahogyan épp belenyal.
- Milyen türelmetlen vagy. – ráfonom ujjaimat, és megsimítom párszor. Élvezettel figyelem ahogyan megfeszülnek izmai. Oldalra fordítom fejem, ajkam pont eléri a füle, és az arca közti érzékeny kis sávot.
Nem hagyhatom, hogy teljesen irányítson… nem hagyhatom, hogy megint annyira elvegye az eszemet, mint akkor… Pedig testem annyira vágyik rá, de nem tehetem. Nem eshet csorba az eddig felépített hamis becsületemen.
- Én csak… szeretnélek… kényeztetni – minden sóhajtott szónál szám érinti a bőrét. Birtoklóan érint viszonzásul, finoman combomba markol, ahogy újabb apró mozdulatot teszek erekcióján – Megengeded? – érzékien megnyalom kiszáradt ajkaimat.
|
| Darky | 2011. 08. 29. 14:04:37 | #16369 |
 Karakter: Duncan Gavin
Megjegyzés: (padavanomnak TD1)
Hűvös nyugalom árad belőlem ahogy belépek a díszes ajtón. Szinte középkorias fogadóterem tárul elém, középen felsorakozva sok-sok csodaszép fiú, lesütött szemmel, kimonóban, némán.
Amikor felhívtam az "intézmény" tulajdonosát olyan mézesmázos hangon beszélt velem, hogy biztos voltam benne, hogy célt fogok érni nála, némi "ajándékkal". Be is jött a dolog persze. Közvetítőkön keresztül jutott el hozzá néhány tömött boríték, ezzel fizettem a hallgatásáért a diszkréciójáért.
Mondanom sem kell, valószínűleg a karrierembe kerülne ha kiderülne hogy a férfiakat szeretem. Hátha még az is, hogy előszeretettel járok bordélyokba, ezekhez hasonló szépségeket keresni. Totál bukás lenne.
De évek óta így megy, én pedig olyan óvatos vagyok, és olyan jó színész, hogy nem tűnik fel senkinek. A látszat csal. Nem tartom magam jó embernek, annak ellenére hogy az értékrendem merőben más mint a többi kollégámé. Viszont én is férfi vagyok, és a vágyaimat, csak egy ideig tudom elnyomni.
***
Mosolyogva sétálok végig a fiúk között.
Egyesével mutatkoznak be, van aki a keze, van aki a kimonója, van aki legyezője mögé rejti piruló arcát.
Imádom nézni ezt. Az izgalmat az arcukon ahogy kiválasztok egyet.
Színes ruhák forgataga, hosszú és rövid, kócos és jól fésült hajkoronák. Egyik fiú se lehet több 25 évesnél. Nem lepődöm meg, ez az ilyen helyeken előírás. Idősebben maximum kísérő lehet, szajha nem.
Mimiko, Reiki, Chika, Yukichi... és végül...
- Üdvözlöm, a nevem Shinonome. Szolgáljon velem.
Az előttem álló fiú hosszú hajú, és törékeny alkat. Kék szemei olyanok akár az őszi égbolt, sötétek és sokat sejtetőek. A többiekkel ellentétben ő nem süti le a szemeit, hanem rám néz, egyenesen a szemembe. Látom ahogy tekintete végigsvenkel rajtam, a tudat pedig, hogy pont ugyanúgy mért végig az előbb, mint ahogyan én őt, valahogy izgalommal tölt el.
Szerintem simán le lehet olvasni az arcomról hogy döntöttem, de azért végigmondom még az ilyenkor kötelező szöveget.
- Mondd, lehetek a jótevőd? - kérdezem a kezem nyújtva neki.
Látom hogy meglepődik, amitől legszívesebben vigyorognék, de moderálom magam.
- Nem… - mondja, majd nagy nehezen nyögi csak ki a végét. - Nem vagyok méltó választására, de tiszteletben tartom és remélem kellően meghálálhatom majd.
Látom hogy csak úgy villognak a főnök szemei, én pedig szórakozottan követem ahogy elindul felfelé egy meredek lépcsőn.
***
A legmesszebb lévő szobába hozott.
Nem tudom azért-e, mert magas rangú vendég vagyok, vagy csak mert ez az ő helye, mindenesetre nagyon szép, elegáns és pazar a berendezés.
Az előtérben szertartásszerűen én is megszabadulok a cipőmtől, és követem be a tágas szobába.
Leül, megvárja amíg helyet foglalok, majd teával kínál.
Elfogadok egy pohárral, közben őt fürkészem, égető pillantásom rajta feledve.
- Először jár ilyen helyen? - kérdezi felpillantva rám, miközben én a kimono ujja alól kibukkanó hófehér bőrén legeltettem a szemem. Egy apró mosoly a szája sarkában jelzi hogy észrevettem. Hmm.. ügyes. Kár hogy rám nem hatnak a trükkjeid.
Gyönyörű fiú, azt meg kell hagyni, de soha, senkinek sem hagytam még hogy úgy csábítson el ahogy ő akar. Nem szeretem kiengedni a kezemből az irányítást.
- Nem mondanám. - felelem nyugodtan, lassan kiélvezve a teát. Rózsával és jázminnal illatosított tea. Remekül illik hozzá. Ő is olyan mint egy csak éjjel nyíló, különleges virág.
- De itt, most járok először. - teszem hozzá lazán megtámaszkodva, miután az apró csészét koppanva teszem vissza az asztalra, egyszer megfordítva a tengelye körül.
- És elnyerte a tetszését a hely? - kérdezi, miközben elveszi a csészét és tölt még egy pohárkával.
Haja az arcába hullik, kecses mozdulattal simítja a füle mögé, amit nem tudok nem megnézni, mégis csak mindent tudóan mosolygok rajta.
Régóta itt lehet már, ismer minden trükköt amivel elérheti a célját. Nagyon ügyes, és nem utolsósorban gyönyörű.
Igazán élvezni fogom a játékot.
Mikor ezt is megittam, feláll és megkérdezi hogy hozhat-e esetleg valami mást, valami erősebbet talán. Kezében a tálcával indulna meg, de egy mozdulattal megragadom a csuklóját és visszarántom, egyenesen az ölembe.
Pihegve néz fel rám, látszólag megleptem... a kötelező körök elhagyásával.
Elégedetten mosolyogva figyelem a combjaimon szétterülő haját, nem állom meg hogy ne túrjak bele. A tincsek selyemként siklanak az ujjaim között, ő pedig felemeli a kezét hogy megérintse az arcomat.
Minden szó nélkül.
Bátor, azt meg kell hagyni.
- Ha azért jöttem volna hogy iszogassak, beülök egy bárba. - jegyzem meg minden szemrehányás nélkül, mutatóujjamat végighúzva a kimonója elején, amitől az picit szétnyílik. Igazán.. provokatív.. ahogy rám néz. Nem tesz semmit, hagyja hagy gyönyörködjem ki magam hófehér bőrében, és elővillanó kulcscsontjának látványában.
- Ahogy óhajtja.. - feleli, és felül velem szemben, csak egyik kezével a nyakamhoz érve, oldja ki nyakkendőmet.
Vajon hányszor csinálhatta már ezt? Hány meg hány férfi látta így..
Valahogy ez eddig még sosem fordult meg a fejemben mikor eljöttem egy ilyen helyre.
Mielőtt elhajítaná az anyagot, megfogom a kezét és magam felé húzom.
- Kérlek tegezz! Talán akkor is magázni akarsz majd amikor a nevem sikoltod kéjesen.. ? - kérdezem nagyon is jókedvű, jóllakott macskás mosollyal.
Dühösen préseli össze a száját.
- Nem,.. nem fogom... - mondja kissé durcásan, mire én halkan felkuncogok.
- Meglátjuk...
***
Mélyről feltörő sóhajok és nyögések szállnak a levegőben, egyenlőre még nem az övéi.
Még.
Kócos, összeborzolt hajjal fekszik alattam, sajnos jelenleg még ruhában, de már nem sokáig.
- Képzelem hogy lehet itt így aludni... - kuncogok fel, ahogy messziről egy éles, kéjjel teli sikoly hasít a levegőbe.
- Jobbára sehogy. - feleli pihegve, szemei tele vannak kíváncsisággal, és izgalommal. Talán kicsit tart is tőlem, de ha így van, remekül titkolja.
Érzem hogy beleborzong ahogy a nyakához hajolok, rögtön megcsap a hajából áradó tömény virágillat. Szinte belefulladok a virágtengerbe, mintha egy százszorszépektől hemzsegő mezőn hempergőznék vele, igazán.. idilli érzés.
Megfogom a kezét, és a mellkasomra vezetem, ingem gombjaihoz. Az öltönykabáttól már megszabadultam az előbb.
"Gyerünk, csináld!" - mondja a tekintetem, ő pedig egyenként pattintja ki a gombokat, olyan kecsességgel, mintha csak egy samisenen (japán pengetős hangszer) játszana.
Őrjítő még csak belegondolni is.
Csigalassúsággal húzza le rólam az inget, véletlennek tettetett mozdulattal simogat végig ahogy az övemhez nyúl, hogy azt is levegye rólam.
Halkan felmordulok, közelebb húzom magamhoz, és ahogy megfelelő távolságba kerül, haját félresimítva harapdálom végig a fülét és a nyakát.
Érzem ahogy összerezzen, ujjai kicsúsznak az övem bújtatójából, mintha meglepődne.
Mi ezen a meglepő? - próbálok gondolkodni kissé ködös aggyal, de miután az agyam legsötétebb bugyraiban és a "szex", "most", "akarom" és "kell" kezdetű mondatok dominálnak, nem igazán jutok messzire.
Ez neki kötelesség. Munka, ha úgy vesszük. És mint munkát, nem kötelező élveznie.
Mégsem úgy tűnik, mint aki színlel. Vagy csak, orbitálisan jó színész. Nos, előbb utóbb kiderül.
Játszani is lehet velem, egy bizonyos pontig, onnantól viszont: én irányítok.
Hajába markolva húzom hátra a fejét, nem durván, de épp elég erősen ahhoz, hogy azt tegye amit akarok.
Aztán egyetlen jól irányzott mozdulattal döntöm a tatamira, hogy végre ott legyen ahol lennie kell: alattam.
Egy vadászó nagymacska győzelemittas mosolyával nézek végig rajta, kezem kimonójának kivágásába csúsztatva húzom végig egyre lefelé, amitől az anyag végre szétnyílik és elém tárul, teljes valójában.
Gyönyörű teste van. Sötét hajához ez a világos bőrszín, mintha tejszínes vaníliafagylaltot ennék, a tetején csoki öntettel, minden ízében édes, és én szeretem az édességet.
Belemarkol a hajamba ahogy lehajolok hozzá, fodrász által tökéletesre kreált frizurám most teljesen kócos és zilált, ő pedig tépi, cibálja a tincseket, sóhajai pedig a fülemben csengenek, ahogy haladok egyre lejjebb és lejjebb.
- Miért..nhhh...csinálod... ehhzt? - kérdezi halkan, szemében a szenvedély ködén átsejlik az a kérdő tekintet.
- Másképp kellene netán? - kérdezem halkan kuncogva, felemelve a kezét nyalom végig az ujjait lassan és érzékien, hogy már a látványtól nyel egyet, és ha lehet mégjobban elmélyül a pír az arcán.
Nahát, a legtökéletesebb szajhájuk.. és mégis elpirulni látszik? Nocsak.
Talán nincs hozzászokva ehhez a játékhoz. Végülis.. nem tudom hogy megy ez náluk. Bejön az ügyfél, rögtön a falhoz dönti és a lényegre tér? Én jobban szeretem lassan kiélvezni.
A fenekéhez vezetem a kezét, szavak nélkül utasítva rá, hogy csinálja magának.
Reszketve engedelmeskedik. Megnyalom kiszáradt számat, a látványtól olyan kemény leszek mint a kő. Mondjuk, nem mintha nem lettem volna az...eddig is.
Ténykedését figyelve, egy pillanatra sem fordítva el a fejem, szabadulok meg a nadrágomtól, és a többi ruhadarabomtól. Oda sem nézve sikerül, talán a gyakorlat teszi. Nem kockáztatnám meg ugyanis, hogy egy pillanatot is elszalasszak ebből a műsorból amiben részem van.
- Elég! - csendül mély hangom a csendben, amit csak alig hallható zihálása tört meg eddig. Elkapom a kezét, és finom mégis erőteljes mozdulattal húzom el, míg meg nem hallom azt a halk cuppanást, amibe beleremeg a belsőm, és szinte erővel kell visszafognom magam hogy ne vessem magam rá "ittésmostésazonnal".
- Látom elszórakoztál volna még magaddal egy picit... de most... én jövök. - kuncogok fel halkan, lehelete cirógatja a bőröm ahogy megtámaszkodom a feje mellett.
Egy édes mocskos szajha, olyan hanggal ami egy atomrobbanást is képes lenne érzéki örömmámorrá varázsolni az embernek. Persze csak ha ő úgy akarja.
Értem már miért őt hagyták utoljára. És hogy miért került ennyibe az "all inclusive" szolgáltatás.
Majdnem nevetni kezdek ha erre a frappáns névre gondolok.
De végül a feltörő kacagást visszafolytja bennem a vágy, hogy rajta, benne legyek végre.
A virágmintás kimonó szétterül alatta ahogy felrántom magamhoz, és egy mozdulattal megfordítom. Izzadó ujjai meg-meg csúsznak a selymen, hogy próbál megkapaszkodni, egyenlőre hasztalanul.
- Neh.. kérlek..lassabbaaahnnnhh... - nyöszörgi nyögésbe fulladva, ahogy kőkemény farkam végre belé csúszik.
Haja végigfolyik a hátán, jut belőle a földre, a kimonójára, és a kezemre is.
Egyik karommal a mellkasát átfogva rántom fel magamhoz, egészen a mellkasomhoz szorítva.
Teste ívben meghajol, szinte könyörögve dörgöli magát hozzám, amitől önkéntelenül is remegni kezdek, le kell fognom őt, mert nem akarok még elmenni. Neeehhmm..
Egyik kezemmel a mellkasát, másikkal a derekát tartva kezdem el ostromolni, egyre erősebb és hevesebb lökésekkel. Nem engedem hogy megmozduljon, hogy bárhogyan is hozzámérjen, ingerelve a már ígyis pattanásig feszült testemet, de hosszú selymes haja ígyis úgy simogat minden egyes mozdulatra, mintha egy selyemkendőt húznának a végig a végletekig felingerelt ágyékomon.
Őrjítő érzés..
A karomba kapaszkodik, fejét hátrahajva vállamra, újra és újra megfeszül, ahogy testét tartva, simogató kezem hozzáér a mellbimbójához.
Olyan őrjítően szűk, annyira mély és bársonyos.. hogy képtelen vagyok elhinni hogy előttem több tucat férfi dugta már meg, a kedvét lelve benne.
Ahogy újra és újra elmerülök benne, őrjítő ritmusban csusszanva ki és be, miközben ő az ajkába harapva igyekszik visszatartani a kéjes nyögéseket, ez egy olyan mámor, amiben tényleg ritkán van részem. És ritkán élvezem ennyire.
Egész testében remeg, ahogy végletekig felhergelt teste után a farkát ragadom meg, és kezdem el masszírozni, döbbent nyögésre késztetve ezzel őt. Talán azt szokta meg, hogy ezt magának kell csinálnia, hogy neki is jó legyen, mindenesetre én nem hagyok rá lehetőséget, ezt pedig csak néhány eleve felesleges próbálkozás után fogja fel.
Persze nem bírja sokáig nyugton. Engedem hogy elhúzódjon, épp csak annyira, hogy nedveitől csillogó farkam még ne húzódjon ki teljesen belőle, hogy aztán egy erőteljes mozdulattal húzzam újra vissza magamra, amitől rekedt nyögéssel remeg meg, újra és újra.
Természetesen nem tud megválni a tudástól, ami egy ilyen helyen beleéghetett már, mert olyan könnyedén jön rá melyik az a mozdulat, az apró simítás amitől az őrület legfelső fokáig hajszol, hogy az már tényleg komoly tapasztalatra hajaz.
Szinte kínozva az előbbi heves, vad lökések után, egészen lassan tolom magam vissza belé, ő pedig rekedt sikollyal feszül meg a karjaimban, ahogy még ezt tetézve erősen rámarkolok a farkára.
Az orgazmus nem pár másodpercre tartja fogva, hanem újra is újra elborítja, ahogy mostmár mindenről elfeledkezve adom át magam én is a gyönyörnek.
Már csak egy fáradt sóhajra van ereje, ahogy én is belé élvezek, és hajamba kapaszkodva dől zihálva a mellkasomnak.
Nehezen tudom leplezni, hogy alig kapok levegőt.
Az a négy hónap kihagyás tehát ezt tette velem.
A kampányidőszak alatt nem nagyon tehettem be a lábam ehhez hasonló helyekre, és a kielégítetlenség az eszméletvesztésig fokozta a vágyamat.
Jóleső, lusta macskás mosollyal figyelem ahogy feltápászkodik, testét egy bemocskolt ékszer módjára takarja el a gyűrött kimonójával.
- Hová mész? - kérdezem felkönyökölve, elégedett arckifejezéssel. - Az egész éjszakát kifizettem.
Látom rajta hogy meglepődik, haja meglibben a mozdulatra ahogy elkapja a fejét.
Pont úgy fest mint aki össze van zavarodva.
Pedig megszokhatta volna már.
Kész rejtély ez a fiú.
- Na nem kell félned, valószínűleg jártányi erőm sincs most. Viszont egy nemrég felajánlott "valami erősebbet" most szívesen elfogadnék.
A zavar egy pillanat alatt tűnik el az arcáról.
Fél kézzel csavarja magára a kimonót, hogy vállait szabadon hagyja. Nem zavarja hogy mocskos és gyűrött, szinte királyi léptekkel vonul el a kis szoba másik végébe és nemsokára egy tálcával tér vissza, rajta egy kancsó szakéval és két csészével.
Tölt nekem, majd letepszik velem szemben, lábait maga alá húzva, az előbbi odaadó szeretőt meghazudtoló szűziességgel.
Mivel magának nem töltött, megteszem én, amin újfent meglepődik.
- Nem.. én nem..
- Igyál. Megérdemled. - suhan át az arcomon egy mosoly.
Úgy látszik úgy dönt, nincs értelme vitatkozni, mert ledönt egy pohárral, majd fintorogva köhögni kezd.
Elkapom a karját mielőtt eldőlne, üres poharát az asztalra teszem.
Érdeklődve fürkészem az arcát, de pont olyan kifürkészhetetlen, mint amilyen álarcot én tartok a világ felé.
- Mondd csak Shinohome .. - kérdezem néhány perc csend után. -... mióta dolgozol itt?
- Elég régóta.. - hangzik a diplomatikus válasz. Sejtem hogy mi a szabály, nem beszélhetnek erről. Kár érte. Szívesen meghallgatnám, a történetét.
***
A kocsiban ülve aztán, csodálkozom magamon.
Nem szokott érdekelni egy kurva élete.
Úgy alapból, nem szokott érdekelni egyetlen partnerem múltja, vagy jövője sem.
Mégis, a tudatalattimban már az a kérdés motoszkál, mikor szabadulok el a munkából újra, hogy eljöhessek.
Akár egy jótevő, tetemes összeget hagytam az "intézmény" főnökénél.
Ez az összeg persze azon felül van, amit kifizettem neki, mint "szolgáltatási díjat".
Végülis, én akartam a jótevője lenni.
Ugyan tudom hogy ez csak egy szöveg, és ilyen csak a régi korokban volt, mégis valahogy perverz örömmel tölt el, hogy majd azt a ruhát viseli, amit abból a pénzből vett, amit én adtam neki.
Beteges vagy sem.. elégedettség fog el a gondolattól.
Szinte nevettem mikor távozóban a "társalgóban" ücsörgő többi fiú úgy megbámult, mint akik szellemet látnak.
Lövésem sincs miért, de nem hinném hogy a sztátuszomhoz van köze.
Valamiért úgy érzem.. Shinohoméhoz több köze van.
És ahogy ismerem magam..rá fogok jönni erre..
|
| timcsiikee | 2011. 06. 20. 12:26:13 | #14372 |
Karakter: Fukunaka Shinonome
Megjegyzés: ~ Senseinek
Shinonome:
Hah… vajon mennyi időm lesz még itt? Nem… nincs bajom a környezettel, viszont annyira nem is ragaszkodom igazán. Talán… csak az emberek hiányoznának, azok a sorstársak, akik körülvesznek. Nincsenek sokat, nem is beszélek velük sokat, de azt hiszem rövid ideig hiányoznának. Persze ezen még jó ideig felesleges lesz gondolkodnom is, hiszen az „adósságom” koránt sem közelíti meg az alacsony szót. talán a felénél járhatok még, ami azt jelenti, hogy sok évem van hátra, ha nem jön közbe valami. A jótevőim már nem látogatnak olyan gyakran mint kezdetben, viszont annak ellenére, hogy sokan választanának engem… Egyik sem olyan, aki igazán megfelelne az ízlésemnek. Mára már ránézésre megmondom ki az, akinek a személyisége olyan, amit a szívem még elvisel.
Az ebéd során Takuya különös bejelentést tesz.
- Figyeljetek… a délután folyamán egy befolyásos ember érkezik. Olyan, aki még nem járt nálunk, és a lehető legnagyobb diszkrécióra számít. – vajon ki lehet ez? – Arra kérnélek titeket, bárkit is választ, ne mondjatok neki ellent. – felvonom egyik szemöldökömet.
- De Takuya, ez ellenkezik a szabályainkkal. – szólalok fel finoman, s szúrós tekintettel kezd méregetni nem csak Ő, hanem a többiek is.
Habár nem Takuya az igazgató, de elég magas beosztású, ráadásul tudom Ő és az igazgató titkát. Persze ezzel semmit nem érek, csak hogy tudok róla.
- Lehetséges, viszont ezt kell most tennetek. Ráadásul nem hinném, hogy bármelykőtök ellent mondana neki.
- Valóban? Kiről lenne szó? – pont nekem mondja ezt, aki a legtöbb férfit utasította vissza? Felemelem teáscsészémet, és aprókat kortyolok.
- Duncan Gavin. Ez a név azt hiszem a viszonylag ismerős számotokra. – még épp idejében teszem le csészémet, mert biztosan kiejtettem volna.
- Ugye most csak viccelsz? – arcáról egyből leolvasom, hogy teljesen komolyan beszél. Egyszer láttam tévében azt az embert… - Gondolom nekem is részt kell vennem ebben – a többiek értetlenül kapkodják hogy felém, hogy Takuya felé tekintetüket.
- Kötelező jelleggel – csalódottan sóhajtok. – És ha téged választ, szépen elfogadod.
Most rajtam a sor szúrós tekintet részéről, de tudom, hogy semmit sem érek el vele, csak nem tetszésemet fejezem ki. Végül is… még változhat a véleményem, ha meglátom élőben, de nem látok rá sok esélyt.
~*~
Rózsaolajos fürdőmből mászom ki, kifésülöm hajam, és egy sötétszürke, vörös kamélia mintás kimonót veszek fel. A Délután további részét főként hajam fésülésével és kenegetésével töltöm, nemsokára megérkezik a vendégünk.
Ha engem választana… nem vagyok biztos benne, hogy szeretném. Máskor ez egyáltalán nem zavart, sőt soha, hiszen bármikor visszautasíthattam őket, de most… ki van kötve, hogy ezt nem lehet. Remélem csak merő dacból gondolom ezt, s remélem, hogy elkerülhetem a kellemetlenségeket. Azt is megtehetném, hogy megbánja ha engem választ, de annak sokkal rosszabb vége lenne, mintha nemet mondanék.
Most szinte teljesen kiengedve hagyom hajamat, halántékaimnál besodrok egy-egy vastagabb tincset lazán és hátratűzöm őket, pár apró egyenes fürt arcomba, sőt szemembe hull, de ez pontosan elég ahhoz a cselhez, hogy mindig, finoman és kecsesen a fülem mögé próbáljam simítani. Sokszor megvesznek már csak ennyi mozdulatért, főleg ha kivillan a csuklóm is.
Megszólal az ajtó csengője, Takuya-nak szólni sem kell, én már elindulok lefelé, lassú, komótos léptekkel. A többiek előttem érnek le, az ő szobáik közelebb van a bejárathoz, direkt kértem olyat, ami távolabb i, csendesebb és szép kilátást biztosít. Az egyik ablakon kinézve látom, hogy már sötétedik.
Lassan recsegnek lábaim alatt a fa lépcsőfokok, magas cipőm halkan koppan minden lépésemre, a levegő lágyan cirógatja arcomat, még tincseimen is látom mozgásom kecses lendületességét.
- Shinonome, gyorsabb is lehetnél – torkol le visszafogottan Takuya, szokásához híven. Nem véletlenül nem siettem el. Beállok a sorba, miközben hallgatom, ahogy a megcsonkított szabályokat mondja el a férfinek. Csak akkor nézek rá, amikor már fegyelmezetten állok a helyemen.
Magas, izmos és hihetetlenül elegáns, markáns megjelenés, arcán cseppnyi kedvesség honol csak, s komolyan figyeli a mellette álló beszélő pasast, aki alacsonyabb nála. Ahogy arcát jobban megfigyelem hihetetlen kékséggel rendelkező szemek kábítanak el pár pillanatra, viszont szemüveg nyomát látom orrnyergében, Tehát látása nem tökéletes, viszont a külseje ezt teljesen ellensúlyozza. A kisugárzása számomra elég különleges.
Egy politikustól azt várná az ember, hogy meg sem kockáztat egy ilyen helyet, okosnak és végtelenül kiegyensúlyozottnak mutatja magát, s sérthetetlennek minden szavát.
Már csak fél füllel hallom beszélgetésüket, Takuya még kissé ki is pirul az átható tekintettől, viszont lelkesen mondja a sablonszövegét, megfűszerezve egy kis… seggnyalással. Komolyan… ezt azért tőle sem vártam volna.
Felénk int, s végre megkezdődik a nem várt ceremónia, amikor kiválaszt minket. Én állok a sor végén, egyesével mutatkozunk be neki.
Mimiko, Reiki, Chika, Yukichi, végül én következem. Csak egyetlen pillanatra áll el a lélegzetem, mikor találkozik tekintetünk. Talán mintha még közelebb is lépne felém.
- Üdvözlöm, a nevem Shinonome. Szolgáljon velem – biccentve, kicsit testem is megdöntve sütöm le a szemem egy hosszú pillanatra. Ugyan azt mondom mint a többiek, csak a saját nevemet mondva.
Végignéz újra mindenkit, felém lép, s talán még egy finom mosollyal is megáldoz tekintetével együtt.
- Mondd, lehetek a jótevőd? – úgy látszik Takuya ezt is szépen betanította neki. A hangja velőmig megborzongat. Szívem izgatottan kalapál, s az első szó ami kicsusszan a számon…
- Nem… - egy pillanatra szájzárat kapok, szemem sarkában látom hogy Takuya mérhetetlenül idegesen puffog, s az előttem álló magas férfi is meglepetten méreget. Muszáj folytatnom – Nem vagyok méltó választására, de tiszteletben tartom és remélem kellően meghálálhatom majd – újabb meghajlással fejeződik be a kiválasztás – Kövessen – elindulok előtte, szobám felé vezetem, senkire nem nézek rá, miközben elhaladok előttük, s a lépcsőn végig visszafogott lélegzettel csak előre figyelek. A falakat, a képeket, a szőnyeget. Még szerencse, hogy erre is felkészültem, és előkészíttettem a hálómat és az előszobámat is. A kettőt csak egy vékony fal választja el, és a papír ajtó ki is van húzva. Felkapcsolok egy halvány fényű lámpát, az előtéri részen levetem cipőmet, s előre vezetem, hogy foglaljon helyet. A tea és a füstölő már ki van készítve mire felérünk.
Nem… nem azért tettem, mert tudtam, hogy engem választ. Csak a lehetőség, hogy talán mégis… ez késztetett erre, viszont nem sokban különbözött volna egy szokásos nyugodt estémhez azt leszámítva hogy csak egy csésze lenne az asztalomon.
Megvárom míg leül, majd helyet foglalok én is egy bársonypárnán.
- Tölthetek? – bólint így kinyújtom karjaimat, ujjaim csak most először bukkannak elő széles ujjú ruhámból, de csuklómat fedve hagyom előtte.
Nos… kezdődjék az este diskurzussal telő szakasza.
- Először jár ilyen helyen?
|
|
