|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Levi-sama | 2012. 11. 25. 18:47:00 | #24328 |
Karakter: Jonathan Mordegras
Tárgyalások, megbeszélések, ebédszünet, egy finom Anne-féle kávé, majd újabb tárgyalás. Mielőtt elkezdődik, apám kiszól Anne-nek a belső telefonon, hogy bekérje tőle a múlthavi kimutatást.
- Hagyd apa, majd én behozom – intek neki, és kisietek. Valami furcsa okból kifolyólag ma egész nap őt akarom látni, de amikor az íróasztalához érek, feltűnik hogy mennyire sápadt.
- Jól van, Anne? Valahogy nem tetszik színe.
Kedvesen mosolyog, de nem tűnik őszintének.
- Semmi baj, tényleg. Jól érzem magam. Biztosan a melegtől lehet.
Elindulna a tárgyaló felé, de megfogom a karját, a blúzon keresztül is érzem, mennyire meleg a bőre. Túl azon, hogy ettől magasabb fordulatszámba kapcsol a szívverésem, érzem hogy ez nem jó.
- Uram, az édesapja és Mr. Montreau már várnak minket. Sietnünk…
- Nem. Nincsen jól. Engem nem tud megtéveszteni, Anne.
- Anne?
Elsápad mégjobban, kiesik kezéből a dossziés és a mosdók felé szalad. Amikor utolérem, az ajtón túl is hallom az öklendezés jellegzetes hangjait.
- Anne? Jól van?
- Igehn..
- Bemegyek.
- Ne! – sikkantja, de már ott is vagyok, és bevizezett kezemet a nyaka hátuljára szorítom. Amikor másnaposan okádok, ez általában segít. – Ezt nem kellene látnia. Kérem menjen ki, még maga is rosszul lesz uram.
- Ettől majd jobban lesz.
- Nem kell ezt tennie, Uram. Rendben leszek.
Elhátrál tőlem, a száját törölgeti, a csapnál pedig kiöblíti.
- Látom, hogy rosszul van Anne. Lehet, hogy néha felelőtlen vagyok, de nem vak.
- Nem kell. Megmondom apámnak, hogy halasszuk el a tárgyalást.
- Ne!
- De ilyen állapotban…
- Végig tudom csinálni. Mr. Montreau sem azért jött ide, hogy elhalasszák egy betegeskedő tolmács miatt ezt a fontos tárgyalást. Megcsinálom.
Mennyire makacs! Nem is gondoltam volna róla. Csodálattal vegyes rosszallással csóválom a fejem.
- Biztos benne?
- Igen.
- Rendben, de csak ha utána rögtön hazavihetem. Pihenésre van szüksége.
- Ugyan, Uram, már annyi mindent tett értem, tényleg nem szükséges.
- Akkor azt hiszem... – mordulok, és az ajtó felé fordulok, hogy most azonnal szétkürtöljem mi az ábra, de kedves kis nevetésével megállásra késztet.
- Jól van. Rendben. Hazavihet a tárgyalás után.
- Örömmel hallom.
Kinyitom neki az ajtót, mert látom, hogy rendbe szedte magát, megtörülte az arcát és a haját is megigazította.
- Ugye azt tudja, hogy ez zsarolásnak számít?
Pimasz mosolyomat megvillantom, és ártatlanul lepislogok rá.
- Micsoda? Fogalmam sincs miről beszél.
A tárgyalást hamar lezavarjuk, és amikor kezet rázunk és elköszönünk végre az új cégpartnertől, apám vállát meveregetem, de mielőtt megszólalnék, ő gyorsabb.
- Fiam, azonnal vidd orvoshoz az én Anne-emet!
Szóval ő is észrevette. Mi tagadás, az én faterom egy lángelme, őstehetség és kiváló megfigyelő, ezért tart a cég ott, ahol.
- Mondanod sem kell, apa!
Huss.
*
- Komolyan mondom, Mr. Mordegras, tényleg jól vagyok, erre semmi szükség! – ismétli immár ki tudja hányadszor. Megállítom a kocsit egy piros lámpánál, és rá nézek. Sápadt, verejtéktől csillog a homloka, láthatóan nincs jól.
- Drága Anne, nincs az a pénz, amelyért hagynám, hogy ilyen állapotban egyedül legyen. Apám is látta, ő maga kért meg, hogy vigyem dokihoz, akit már fel is hívtam és minket vár. Jó orvos, kicsi korom óta kezel engem is, ne aggódjon.
- Nem aggódok, de nekem…
És így tovább végtelenül, de inkább megakasztom a feltett lemezt egy kérdéssel.
- A férjét nem kéne felhívni és szólni neki?
- Szó sem lehet róla!
Meglepetten nézek rá egy pillanatra, de nem mondok semmit inkább, mert megérkezünk végre a rendelőhöz. Kinyitom neki az ajtót, kezét fogva finoman kikanalazom a kocsiból, és a derekát is fognám hogy támogassam, de tartózkodóan elhúzódik tőlem. Hát jó, nem erőltetek semmit. Odabent az orvos már vár minket, az asszisztense bekíséri őt, én pedig odaint várok.
Sokáig eltart. Mi van már?
Aggódva sétálok fel és alá a váróban, és amikor végre nyílik az ajtó, maga a doki int nekem. Behív? Jaj, nagy lehet a gáz! Leülök az íróasztallal szemben üldögélő Anne mellé.
- Szóval, doki?
- Sajnálom Johny fiam, de minden tünet ellenére még nem vár gyermeket Anne. Egyszerű kis vírusfertőzése van, néhány napig pihennie és diétáznia kell. Utána ha felépült, próbálkozhattok tovább.
Anne felcsuklik, nekem meg leesik az állam. Kissé zavartan megvakarom az államat, és a vidáman csillogó szemű csinos nőre pillantok, majd vissza a dokira. Azt hiszi, hogy a csajom? Ez most komoly?
- Vírus?
- Igen – bólint a jóságos ősz hajú, idős házidoki.
- Nem kisbaba?
- Nem. Sajnálom. Talán majd legközelebb. Most pedig itt van némi tabletta a tünetek enyhítésére, vidd haza őt szépen, dugd ágyba és hagyd hogy pihenjen. – Felemeli figyelmeztetően a mutatóujját is. – Aztán semmi rosszalkodás! Ha nem javul az állapota, akkor hozd vissza. Rendben, Johny-fiú?
- I-igen… Kö-kösz doki…
Odakint, amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, Anne hangosan kacagni kezd, még könny is csordul a szemeiből.
- Jaj… Jonathan, kérem ne vágjon ilyen arcot, mert nem bírom abbahagyni a nevetést!
Magamhoz térek a kezdeti sokkból, és elvigyorodom végre.
- Hihetetlen jófej az öreg, mi?
- Igen, az – mosolyog édesen. Ujjaim megszorulnak a kormányon.
- Örülök, hogy semmi baja, Anne. Nagyon aggódtam magáért. És most hazaviszem, mert ágyban a helye, jó?
- Köszönöm Jonathan, hálás vagyok a segítségéért.
Jahj, miért kell ennyire szépnek lennie? Ellágyul a mosolyom, tenyerem pedig belesajdul, annyira szeretném megsimogatni. Két éve ismerem, és nagyon kedvelem. Álmaimban sem mertem még arra gondolni, hogy egyszer belezúgok. Belezúgtam volna? Hajaj. Nem tudom mikor és hogyan, talán akkor este, amikor kilibegett az ajtón a kék szaténruhájában és felmosolygott rám, vagy amikor az ingemre kent süteménymaradványt tisztogatta, lövésem sincs… Férje van. Szereti. Tudom. Semmi esélyem nála. Elkomorulok.
- Anne, hívja fel a férjét és mondja el neki mi történt önnel.
Már megint csak a fejét rázza.
- Szó sem lehet róla! Nem akarom, hogy miattam aggódjon, éppen elég gondja van a…
- Anne! Hívja fel, vagy én teszem meg! – mordulok fel, és ráadom a gyújtást az autóra. Felbődül a csillió lóerő. Kilövök a parokolóból, felkanyarodom a többsávos útra, és besorolok a forgalomba. – Megértem, hogy nem szeretné, ha aggódna önért a férje, de ha az ő helyében lennék, nagyon bántana hogy nem szólt nekem. Érti?
Lemondó sóhajjal bólint. Hátrahajol a hátsó ülésen heverő táskájáért, a mozdulata közben elővillan blúzának kivágásából melleinek kerek halmai, és kissé nehezemre esik hirtelen a vezetésre koncentrálás. Visszakapom tekintetem az útra, és hallgatom ahogy a mobilján felhívja a férjét és beszél vele.
- Nem, ne aggódj, már jól vagyok. Az orvos gyógyszert is adott, azt mondta csak pihennem kell és diétáznom mellé néhány napig. Nem kell eljönnöd, maradj nyugodtan bent… Persze, persze, tényleg jól vagyok, hidd el. Igen… Igen… Jó, akkor este várlak…
Piros lámpa. Megállok, és bosszús sóhajjal nézem, ahogy elteszi a telefonját. Ha megtudnám, hogy a nő akit szeretek nincs jól, nem érdekelne semmi, bármit is mond, akkor is azonnal rohannék hozzá.
- Ezek szerint egyedül lesz otthon estig?
- Persze, de ne aggódjon, ígérem hogy bebújok az ágyba és beveszem a gyógyszert.
Kedves és édes, de nem téveszt meg a mosolyával, mert tudom hogy csak engem akar lerázni.
A házuk előtti kocsifeljáróra kanyarodok, és megállítom a verdát a garázs előtt. Kipattanok az ülésből, kinyitom az ajtót és gyengéden kisegítem.
- Tud menni egyedül, vagy vigyem?
- Jonathan, kérem ne csinálja ezt, tényleg jól vagyok! Már csak az kéne, hogy még cipeljen is, és elsüllyednék a szégyentől.
Kinyitja a bejárati ajtót, kedvesen felmosolyog rám, és én tétován beleborzolok a saját hajamba.
- Hát izé, akkor én most… Hagyom pihenni. Jobbulást kívánok, és várom vissza minél hamarabb.
Legvonzóbb mosolyomat csillantom rá. Megköszöni és integet nekem, amíg el nem gurulok a kocsival a búsba.
*
Minden nap küldök neki virágot egy futárszolgálattal, reggelente én magam válogatom ki a szép rózsákat, és a jobbulás kártyákra apró kis üzeneteket firkálok, viszonylag olvashatóan. Rendkívüli életbölcsességeket, mint például: „Fekvés, nem sütés-főzés!”, meg „Nasit csak akkor küldök, ha már felépült!”, és „Hiányoznak a süteményei!”, meg egyéb badarságok.
Már nagyon várom, hogy újra láthassam. Csak azért nem hívtam fel telefonon, mert az udvariatlan tolakodás lenne, de nagyon nehezemre esett. Anne… Még a hangja is édes, mint az egész nő maga.
*
- Nagyon csöndben vagy, fiam.
Felpillantok a kávés csészémről, az íróasztala mögött ülő apámra.
- Hiányzik Anne és a sütijei.
- Nekem is, ezért tegnap este felhívtam. Jól van, holnap reggel már jönni fog. Elmesélte, hogy minden nap küldesz neki virágot. Igaz ez?
Bólintok.
- Ja.
- Nem túlzás ez? Elvégre ő nem is a te titkárnőd. A végén még félreérti valaki.
Vállat vonok.
- Akkor értsék.
Apám szemei összeszűkülnek, leteszi a csészét.
- Mondanom sem kell, hogy Anne boldog házasságban élő tisztességes nő, és kiváló munkatárs…
- Nem kell mondanod apa, tudom.
Bólint, és tudom hogy nagyon pipa lenne, ha tudná mi jár a fejemben. Szét akarok robbantani egy boldog házasságot, el akarom csavarni egy férjezett alkalmazottunk fejét, és botrányba keverni a családot. Nem, nem akarom én ezt, de Anne… Képtelen vagyok kiverni őt a fejemből. Vissza akarom fogni magam, tényleg.
Vajon milyen lesz holnap reggel? Hogy fog velem viselkedni?
|
| Levi-sama | 2012. 05. 06. 09:15:55 | #20818 |
Karakter: Jonathan Mordegras
Jonathan Mordegras
Magas sebességgel veszem be a széles kanyart az Audi Cabrio kocsimmal. Szeretem, amikor a szél lefagyasztja az arcomat, ugyanakkor a sziklás tengerpart sem utolsó látvány ilyenkor korán reggel.
Felérek a sztrádára, innen már nem látni a napkeltét és a tengert. Persze ez a látvány meg sem közelíti azt, amikor Capri szigetén lévő nyaralónkból lenézhetünk az azúrkék tengerre. Nem sok ideig tart, és végre bekanyarodhatok kocsimmal a Moredgras & son nevet viselő hatalmas üvegezett épület alagsori parkolójához. Az őrnek intek, és napszemüvegem a fejem tetejére tolom amíg leparkolok.
Fel a lifttel a legfelső emeletre. A tükörben beletúrok összekócolódott sötétbarna hajamba, és végignézek magamon. Ma nem vettem öltönyt, apám persze hőbörögni fog, de ma úgysem lesz értekezlet vagy tárgyalás, szóval... Vállat vonok. Világoskék rövidujjú ingem és barna kordfarmerem, a hozzá passzoló bőrcipővel nagyon is kényelmes viselet. Napszemüvegem a mellrészen lévő zsebbe tűzöm, és bőrtáskámat kényelmesen lóbálva lépek ki a liftből. A két igazgatói iroda egymás mellett, előttük pedig két íróasztal. Egyik mögött egy idősebb, a másik mögött egy fiatalabb titkárnő ül.
- Jó reggelt – dörmögöm nekik, és ők mosolyogva viszonozzák. Az idősebb, Magdalena az enyém, a fiatalabb Anne pedig az apámé, mert sokkal képzettebb és több nyelven is beszél, ami rendkívül értékessé is teszi.
Besétálok az irodámba, lehajítom a táskámat és aztán magamat is a főnöki bőrfotelbe, Magdalena pedig már hozza is a kávémat, pont úgy elkészítve ahogy szeretem. Kevés cukor, kevés tej és fahéj a tetejére szórva. Mmm...
- Maga egy kincs, kedves Magdalena.
- Örülök, hogy ennyi év után önnek is feltűnik, fiatalúr – közli maró gúnnyal. Csípős modora van, olyan mintha az anyám lenne anyám helyett, és ezt imádom benne. Szigorú konytban a szőke haja, szigorú szemüvege mögül néz rám szigorú kék szemekkel, és vékony ajkai lekonyulnak ahogy végigméri pimaszul lezser ruhám. Ő bezzeg kék kiskosztümben feszít, mintha egy ötvenes hölgyeknek készített divatkatalógusból lépett volna ki. – Látom megint mosodában van az összes öltönye.
- Ühüm – szürcsölöm pimasz vigyorral a kávém. – Apám megérkezett már?
- Igen, épp ön után kettő perccel ért be, ma ön nyert. Ha végzett a kávéval, az üzenetei az asztalon vannak, utána Mr. Mordegras várja önt az irodájában.
Fejét felvetve, büszkén kisétál, dobok utána egy csókot, majd széles mosollyal megperdülök a fotelben, és az ablakon túli városban gyönyörködöm, amíg elfogy a kávém.
Megperdülök a székemen, leteszem a csészét, felmarkolom a kis kék cetliket, és amíg kisétálok és átvonszolom magam apámhoz, átfutom őket.
- Jó reggelt – dörmögöm, amikor belépek apám irodájába.
- Szerbusz, fiam.
Ledobom magam vele szemben az egyik fotelbe, és elolvasom a maradék cetliket, amíg ő a titkárnőjével beszélget. Még issza a reggeli kávéját.
- Egy kis süteményt, uram?
- Megint sütött egy kis pitét, Anne?
- Igen, adhatok egy szelettel? Tegnap este készítettem, a férjem szerint nagyon finom lett.
Felnézek a papírokról, és ráfókuszálok apám titkárnőjére. Gesztenyebarna hosszú haja összefonva, világosbarna szemei és rokonszenves kis arca van. Kissé molett alakján egyszerű de elegáns világoszöld kosztüm feszül. Halk szavú, kedves teremtés, évek óta férjnél van. Emlékszem, apám még az esküvőjére is elment, és nászajándékot is kapott tőlünk. Hm. Mit is? Nem emlékszem. Én nem mentem el, mivel alig ismerem őt, ráadásul akkoriban volt... Akkoriban volt, hogy tudomást szereztem Elisabeth abortuszáról, és nagyon magam alatt voltam.
- ...uram?
Pislogva térek magamhoz, és az előttem lévő tányérra pillantok.
- Tessék?
- Önt is megkínálhatom egy szelettel, uram? – ismétli türelmesen. Elszáll belőlem a feszültség, kisfiús vigyorra húzom a számat.
- Ezt kérdeznie sem kell. - Lecsapok a sütire. – Mm. Ez iffteni! – nyammogok áhítattal. – Maga egy kincs, Anne!
Apám bólogat, de tele a szája, így nem tud érdemben csatlakozni a dicsérethez. Anne elpirulva süti le szemeit, arcán a halvány pír igazán bájossá teszi őt. Kimegy, és magunkra hagy minket.
- Igazságtalanság, hogy te kaptad a kedveset és sütiset, én meg a morgósat, apa.
- Valóban az. Ezért jó főnöknek lenni.
Eltünteti a morzsákat is a tányérról, felhörpinti a kávéja maradékát, és elégedetten sóhajtva hátradől. Szemüvege felett ő is végignéz rajtam, miközben én az összemaszatolt ingemen mégjobban szétkenem az almaszószt.
- Már megint így jöttél munkába, fiam?
- Bocs, apa. Az összes öltönyöm a tisztítóban.
- Rosszul hazudsz, mondtam már.
Vállat vonok.
- Ma úgysem lesz semmi, péntek van.
- Remélem nincs programod ma estére.
- Üzleti vacsora?
- Méghozzá egy francia ügyfelünkkel, aki ma érkezik. A hétvégét itt tölti, kiélvezi a tengerparti örömöket, és hétfőn lesz a tárgyalás.
- Az a Montreau...valami fazon?
Csenek még egy szelet süteményt apa asztalán lévő tányérról.
- Pierre Montroux. Igen. A Montroux nagyvállalat tulajdonosa, mezőgazdasági alkatrészek és hadiipari alkatrészek gyártásával foglalkoznak, és terjeszkedni akarnak Amerikában is, mi pedig lecsapunk a lehetőségre, és felvállaljuk a helyi terjesztést.
- Rendben. Akkor ma este? És beszél angolul a fickó?
- Nem. Sajnos nem.
- Tolmács?
- Anne fog majd fordítani nekünk.
- Oké. Na és most jön a feketeleves, ugye? Mit nem mondtál még el?
- Jön anyád is.
Még a rágást is abbahagyom néhány másodpercre a döbbenettől.
- Mi a francnak?
- Montroux felesége és ő barátnők. A szépségfarmon ismerkedtek meg.
A plafonra pillantok, majd vissza apám komor arcára.
- Oké ott leszek.
***
Délután kilépek az irodámból. Magdalena már sehol, Anne ül az íróasztala mögött. Oldalról nézve is bájos. Épp telefonál, úgyhogy türelmesen megvárom amíg befejezi. Nem vesz észre, akaratlanul is hallom mit mond.
- ...sajnálom, szívem. Igen tudom, hogy ez már a második este ezen a héten, de sajnos szükség van tolmácsra, és tudod, hogy én... Nem leszek már otthon, amikor hazaérsz. Igen, sietek haza. Maradt még a tegnapi vacsorából, megtalálod a hűtő alsó polcán, egy kék fedelű dobozban. Melegítsd meg magadnak és edd meg, én pedig majd sietek haza. A süti? Behoztam a maradékot, de majd sütök mást. Igen, van egy kis csokis keksz még a konyhaszekrényben, azt is megeheted. Én is szeretlek, szia...
Összefacsarodik a szívem, mert ilyen kedvesen még sosem hallottam beszélni senkivel, és ezt a mosolyát sem láttam még. Leteszi a telefont, én pedig megköszörülöm a torkomat. Felém kapja a fejét, és elpirul.
- Mr. Mordegras... ó én...
- Nem lehet könnyű élete egy ilyen munka mellett – mosolygok rá melegen. – Bocsásson meg, akaratlanul is hallottam a végét, és sajnálom amiért ismét terhet rakunk a vállára.
- Ó semmi baj, uram. Ez a munkám, és a férjem nagyon megértő. Segíthetek még valamiben?
- Csak az jutott eszembe, hogy esetleg önért mennék a vacsora előtt. Hányra készül el?
A karórájára pillant.
- Félnyolc körül?
Bólintok.
- Rendben, akkor este! Viszlát Anne! Most lelépek, mert még haza kell mennem és előkaparni valami öltönyt magamra.
A lifthez sietek, és mielőtt bezáródik az ajtó, még kedvesen integet is nekem.
***
Pontosan hét óra huszonöt perckor állítom meg a kocsimat Anne háza előtt. Egy kis kertvárosi egyenház, csupán a kiírt házszám különbözteti meg a többi ötventől. Egy gombnyomással felhúzom a Cabrio tetejét, hogy a szépen elkészített frizuráját ne kócoljam össze a menetszéllel, majd kiszállok a kocsiból és becsöngetek a bejárati ajtón.
Amikor kinyílik az ajtó, egy bájos, csinos és aranyos Anne fogad. Világoskék szaténruhája egyenes szabású, szabadon hagyja kerek vállait, és kiemeli gömbölyű melleit, de nem teszi azokat kirakatba. Molett alkatán őszintén szólva fantasztikusan áll ez a cucc. Egyszerű áttetsző kristályköves fülbevaló lóg a fülében, gesztenyeszín haja feltűzve, szemhéján diszkrét szemfesték, ajkain halvány rúzs. Kezében a ruhához passzoló kistáska, lábain magas sarkú cipő.
- Hűha! – mondom a cipőknek, aztán alulról felfelé is végignézem a kínálatot. – Hát hű.
- Ez bók akar lenni, vagy csak nem jut szóhoz a borzalomtól? – mosolyog rám fülig elpirulva.
- Anne, kedves. Maga káprázatosan fest, és ezt mondtam volna hamarabb is, de nem jutottam szóhoz. Nem láttam még így, általában azokban a szürke kis egyenruhákban van.
- Akkor... Köszönöm a bókot – mosolyog rám. Felé nyújtom a karomat, mint egy úriember.
- Indulhatunk?
A kocsiban gyorsan elmesélem neki amit apám mondott. Türelmesen végighallgat, aztán leesik, hogy valószínűleg ő sokkal többet tud a Montroux vállalatról, mint én. Meg is mondom neki.
- Nem is értem miért masszírozom a levegőt a számmal, amikor nyilván ön még többet tud erről a cégről és a fickóról.
- Mi tagadás – kuncog aranyosan. - De nem bánom, szeretem az ön látószögéből is megismerni a tényeket.
- Azt is tudja, hogy anyám is ott lesz?
- Mrs. Mordegras? Valóban? Nos, erről nem tudtam.
Vezetés közben vetek egy gyors pillantást az arcára. Látom nem veti fel az öröm a hírtől.
- Gondolom ismeri őt.
- Volt hozzá szerencsém néhány alkalommal. Gyönyörű asszony.
- Egy szívtelen irigy dög – válaszolom halkan. Nem mond semmit, hallgatásba burkolózik. – Bármit is mond vagy tesz, ne foglalkozzon vele, jó? Ígérje meg nekem, hogy nem veszi a szívére a piszkálódásait.
- Rendben.
Megállítom a kocsit az elegáns étterem előtt, kinyitom az ajtót neki, majd a kocsikulcsot a parolófiúnak adom, hogy beálljon vele, közben bediktálom a nevem is, majd tenyeremet Anne hátára simítom és bevezetem az étterembe. A főpincér az asztalunkhoz vezet, ahol már ott ül anyám és apám. Utóbbi komoran és rosszkedvűen, anyám bezzeg ragyog mint egy százas izzó. Aranyszőke haja mesterséges hullámokban száll körülötte, tökéletes alakján feszül az ekrüszínű, nagyon elegáns ruhája, nyakában és füleiben, csuklóján és ujjain ragyognak a gyémántok.
- Szervusz anya, apa.
- Jonathan – húzódik mosolyra a mesterségesen formált, vörösre festett ajak, és kezét nyújtja nekem, hogy megpusziljam. Bódító parfümfelhő ölel körül. Apámmal is kezet fogok, majd kihúzom a széket és leültetem Anne-t.
- Biztosan emlékszel Mrs. Shanks-ra.
A kéken csillogó szempár Anne felé fordul.
- Ó hát alig ismertelek meg, kedveském. Hogy vagy?
- Köszönöm, remekül, és ön, Mrs. Mordegras?
Felszínes csacsogásba kezd az anyám, Anne pedig udvariasan hallgatja. A francia fickó még nincs itt. Aztán befut ő is, egy másik férfival, akiről mint kiderül, az egyik munkatársa, aki majd a kapcsolattartónk lesz. Kölcsönös bemutatkozás, udvarias köröket lefutjuk, majd visszaülünk és megkapjuk az étlapokat. Anne csendben olvasgatja mellettem, én pedig közelebb hajolok hozzá. Finom virágillat fogad, jólesik a lelkemnek.
- Ön mit eszik? – súgom.
- Még nem tudom – súg vissza.
- Ezen az étlapon minden franciául van. A franc sem érti.
Kuncog egyet.
- Lapozzon hátra, mert angolul is le van írva.
- Ó értem, kösz.
Befejezem a sutyorgást, hátra lapozok és tényleg. Csúcs. Leadjuk a rendelést, amikor Anne bediktálja a borsó krémlevest és a sült kacsát zöldségkörettel, anyám közbeszól.
- Nem lesz az kicsit sok, drágám? Nekünk nőknek vigyáznunk kell a vonalainkra, tudod...
Na jó, most legszívesebben leharapnám az anyám fejét. Anne úgy tesz, mintha meg sem hallaná, sőt.
- Ó igen, és még egy vaníliás erdeigyümölcs-szószos fagylaltkelyhet is kérek, köszönöm.
Büszke mosolyra húzódik a szám, ő pedig büszke fejtartással ül a helyén. Rám kerül a sor.
- Én is ugyanazt kérem, amit a hölgy, de nekem dupla adag fagylaltot hozzon.
Anne rám pillant, és bátorítóan rákacsintok.
Amikor elmegy a pincér, apám és a francia fazon beszélgetésbe elegyednek, amelyet Anne tolmácsol. Csendben kortyolgatok egy kis vizet, miközben őket hallgatom. Anyám csalódottan fintorog, hiszen nem jött el a barátnője, így nincs kivel beszélgetni. Velem hiába próbálkozik, nem vagyok vevő rá, apám az üzletféllel foglalkozik, ahogy Anne is.
A vacsora kellemes társalgással csordogál a medrében, majd a francia ügyfél elköszön és lelép. Apám Anne felé fordul.
- Hívassak egy taxit?
- Nem kell, majd én hazaviszem – vágok közbe.
- Jaj fiam, de ne vezess túl gyorsan, még összerázod szegény lányt, ami nem tesz jót a teli gyomornak.
Anyám megjegyzését elengedem a fülem mellett, felállok és elköszönünk tőlük, Anne-t pedig kivezetem az étteremből. Odakint megszólalok.
- Mostmár nem lát minket.
Nagyot sóhajt, leereszt mint egy kis lufi. Már nem merev a mosolya, és nem feszült a testtartása.
- Ne nehezteljen rá, Anne. Túl felszínes, semhogy megértse, mennyire udvariatlan és gonosz tud lenni.
- Ó én nem neheztelek rá, csupán sajnálom szegényt. Nem lehet könnyű elfogadnia a tényt, hogy a szépség nem örök, és az öregség kíméletlenül tönkreteszi.
Kinyitom neki a kocsiajtót.
- Ön egy angyal, Anne. - Bedobom magam mellé a kormány mögé, és ráadom a gyújtást. – És az illata is finom.
A házánál megállítom a kocsit, udvariasan az ajtóhoz kísérem.
- Érezze jól magát a hétvégén, hétfőn találkozunk az irodában. Köszönöm a munkáját, és sajnálom hogy megzavartuk a péntek estéjét.
- Ó ne eméssze magát, uram. Nagyon kellemes volt, és a vacsora is ízlett. Jó éjszakát!
Belibben.
Hazafelé úton egész végig finom virágillat tölti be az autót.
***
Hétfő. Szokásos reggel, szokásos út, szokásos minden. A hétvégét szörfözéssel töltöttem egy barátommal, a vasárnapot pedig olvasással és filmekkel, miközben a tengerparti házam verandáján ringatóztam a függőágyban. Jó is ez.
Az iroda előtt mosolyogva fogad Anne. Magdalena pedig feszes biccentéssel. Megkapom a kávémat, és nem tesz megjegyzést a külsőmre, hiszen ezúttal menő sötétszürke Armaniban feszítek.
Apám az irodájában kávézik, amikor szokásos reggeli sétámat felé lejtem. Már megint tömi a fejét valamivel.
- Jó reggelt, apa, Anne. Mit eszünk ma?
Anne kipirulva mosolyog fel rám, ma is ennivalóan néz ki. Ezúttal világoskék kosztümszoknya, és apró kék virágokkal hímzett gallérú fehér blúzban van. Haja feltűzve, füleiben kék gyöngyfülbevalók.
- Egy kis meggyes lepényt sütöttem. – Már meg sem kérdezi, nyújtja is felém. A süteményeit évek óta esszük, mégis képtelenek vagyunk megunni.
Apámmal megbeszéljük a tárgyalás programját, addig Anne sündörög körülöttünk. Elviszi a csészéket, a tányérokat, majd visszajön egy jegyzetfüzettel és leírja az ötleteinket.
- Akkor ennyi volt. Fél óra múlva kezdjük, addig pedig...
- Ó ne! – szól közbe Anne. Egyszerre fordulunk felé. Kicsike ujjával a mellkasomra mutat. – Leette az ingét, Mr. Mordegras!
Lenézek, és tényleg. Ott egy piros folt pont azon a helyen, amit nem takar a nyakkendő és a zakó sem. Mielőtt megszólalhatnék, az ajtóhoz siet.
- Mindjárt visszajövök és eltüntetjük!
Apám legyint.
- A saját irodádban intézd ezt fiam, nekem még el kell intéznem egy telefonhívást.
- Oké apa!
Az irodámba is követ Anne, kezében nedves törlőkendő és egy tubus valami.
- Annyira röstellem – sopánkodik halkan. – Igazán rossz ötlet volt meggyeset sütni egy ilyen fontos napon...
- Ugyan Anne, én bármikor, bárhol és bármivel összekenem magam. Valószínűleg a színtelen süteménnyel is képes lennék maradandó károkat okozni a ruhámban – vigyorgok le rá. Feloldódik, és mosolyogva noszogat az egyik szék felé. Engedelmesen leülök, és hagyom hogy veszettül súrolni kezdje a mellkasomon az inget. Közel hajol hozzám, teljesen az ingemre koncentrál, én pedig őrá. Az illata most is fantasztikus, és ilyen közelről meglátom, hogy világosbarna szemeiben apró zöld pöttyöcskék csillognak. Megköszörülöm a torkomat.
- Khm. na és hogy telt a hétvégéjük?
- Kellemesen.
Nem tűnt valahogy hitelesnek amit mondott.
- Kellemesen?
- Hát valójában nem... Anyósomnál töltöttük a hétvégét, akinek kissé szúrós a modora.
- Nagyon rémes volt?
- Elviseltem. Már megedződtem, szóval...
- Ezért kezelte ilyen könnyedén az én anyámat is, igaz? – mosolygok rá, és ő felpillant. Közelről néz a szemembe, amitől szívverésem felgyorsul, és valahogy elfogy a levegőm. Elpirulva lesüti a szemeit, felegyenesedik.
- Kész. Már nem is látszik a folt.
- Köszönöm, Anne.
Amikor magamra hagy, még mindig a szék karfáját szorítom. Száguldó szívverésem és felforrósodó testem reakcióit figyelem.
- Ez nem lehet. Kedves, szép, okos és aranyos, de férjnél van... – dörmögöm. – Ez kibaszás...
Szerkesztve Levi-sama által @ 2012. 05. 06. 09:28:27
|
| oosakinana | 2011. 02. 22. 19:47:37 | #11611 |
Karakter: Alex Taylor
Megjegyzés: (Tayloromnak ~ cicának)
Egyszer csak Taylor telefonja megszólal. Csak nem akar nekem összejönni úgy néz ki. Próbálunk nem foglalkozni velem, de engem zavar. Megszakítom a csókot, majd behunyt szemmel mondom neki.
- Fel kéne venned.
- Had csörögjön, most fontosabb dolgom van. – megint egyből ajkaimra tapad és jól esnek szavai, majd kezemet farzsebébe dugom, ahol a telefon van, majd megszakítom a csókot és a kezébe adom a telefonját. Mosolyogva néz rám, majd elveszi és lecsúszik a kocsi motorháztetejéről.
- Gyorsan elintézem. - mondja, majd egy csókot dob felém, amin elmosolyodok, majd figyelem, ahogy arrébb sétálva telefonálgat.
Mikor visszaér lábaim között áll meg. Két kezével megfogva húz magához egy csókra, amit örömmel viszonzok. Kezeivel magához húz, én meg megölelve élvezem a kis hevességét. Levegőhiány miatt elválnak ajkaink egymástól, majd Taylor rám néz.
- Ezt az egész kis dolgot folytathatnánk nálam, nem gondolod? – kérdezi kacéran, amire elmosolyodok.
- Mehetünk. – mondom válaszomat, hasonló kacérsággal. Leszállok a kocsiról, majd az anyós üléshez vezetem. Beültetem végül én is beszállva indulok el hozzá.
~*~
- Csak gyere nyugodttan nincsen kutyám. – mondja nevetve, majd kicsit félénken, de belépek. Elkezdek közbe nézelődni. Nagyon tetszik. Sok féle szín meg egyéniség. Tetszik, hogy pár dolgot boltokban nem lehet látni így gondolom saját maga csinálni, de az elrendezés is valami fenséges.
- Nagyon tetszik a lakásod, fantasztikusan van berendezve. Lakberendező?
- Nem, én rendeztem be egyed egyedül. – mondja büszkeséggel, amit meg is értek, mivel én is az lennék, ha magam rendezném a lakásomat. - A jakuzzi kint van, menny csak addig én hozok italokat. – mondja és már el is tűnt a bárpult mögött.
Elmosolyodok, majd kimegyek és leveszem a nadrágot, ami alatt egy fürdőnadrág van. Még szerencse, hogy gondolkoztam rajtam le kéne menni, úszni a partra. Nem sokkal később Taylor is kijön és egy nagyon szexi fürdő ruci van rajta, majd kiesik, a szemem úgy bámulok és még kicsit a szám is tátva marad. Annyira dögös, hogy mindjárt betámadom, de látom, neki is tetszik a látvány, mert eléggé méreget.
Megérkezik elém. Kiveszem a kezéből az italokat, majd hevesen és nagy szenvedéllyel kapok ajkai után, amiket egyből elkezdek csókolni és nem érzek tiltakozást, csak döbbenetet, majd viszonzást, aminek nagyon örülök. Hajába túrok, majd felkapom, mire lábait derekam köré fonja. Helyes. Pont ezt akartam. Belépek a jakuzziba, de a csókot még mindig nem szakítottam meg. Leülök, és úgy csókolózunk hevesen és egyre jobban kezdünk belemelegedni a dolgokba. Lábait leveszi derekamról, de még mindig velem szembe ül az ölembe széttárt lábakkal, amikre egyből beindul a fantáziám. A csókot viszont levegőhiány miatt kénytelenek vagyunk megszakítani, mert így is lihegve nézünk egymás szemébe.
- Gyönyörű vagy.. – mondom neki két levegővétel között, miközben arcát fürkészem. Elmosolyodik és látom, hogy még nincs teljesen itt velem.
Elkap a nyakamnál, majd hosszan elkezd csókolni, amit viszonzok, de egy idő után áttérek a nyakára és fokozatosan haladok lejjebb, majd melleire is adok csókot. Kikötöm a felsőjét, majd a Jakuzzin kívülre teszem és betámadom melleit. Kezeimmel gyömöszölöm finoman, majd ajkaimmal is elkényeztetni. Bimbóihoz érve elkezdem szívogatni, mire érzem, hogy megremeg tettemre. Belemarkol hajamba, majd haladok lejjebb és már a hasánál tartok, amikor végre észhez térek és a szemébe nézve figyelem.
Látom, ahogy nem érti a helyzetet és csak engem figyelve markolja a hajamat még mindig és elkezd gondolkozni, majd felteszi a kérdést, ami a fejében motoszkál.
- Mi történt? Valamit elrontottam? – néz szemembe megijedve, mire egy halvány mosolyt megengedek magamnak.
- Nem dehogy is! Te mindent tökéletesen csináltál. – mosolygom, miközben végig a szemét figyelem.
- Akkor? Mi a baj? Nyugodttan elmondhatod, én nem haragszom meg. – végig simít arcomon egyenesen a nyakamig, miközben mosolyogva néz engem. Én viszont annyira nem vagyok nyugodt. Idegesen túrok a hajamba és lefele nézek.
- Csak annyi,hogy ezt én nem így szeretném!.. Nem így szeretném intézni…- mondom komolyan, majd felemelem a fejemet és a szemét figyelem. - Te sokkal jobb, kedvesebb, és gyönyörűbb vagy, mint akikkel előtted voltam. Tudod.. eddig szinte minden kapcsolatom a szexszel indult,és sosem ismertem eléggé az illetőt. Szeretném, hogyha előbb jobban megismerhetnélek, és csak azután feküdnénk le egymással.,.. – mondom komolyan, ami a fejemben van, és amit valójában akarok.
Elgondolkozik szavaimon, majd közel hajol hozzám és az arcomra teszi a kezeit, amit elkezd simogatni.
- Nincsen semmi baj.. Ez jó ötlet, én is szeretnélek téged sokkal jobban megismerni, és lelkileg is közelebb érezni magamhoz. – megsimogatom arcát, majd közelebb hajol hozzám, várom, hogy megcsókoljon, de még az ölemből is eltűnik. Ránézek döbbenten és félek elrontottam valamit, de ekkor meglátom a mosolyát, amiből tudom, hogy csak játszik.
- Na, várj csak! – mondom kacéran, majd megfogom a derekánál megpördítem és megdöntve csókolom meg szenvedélyesen, hogy érezze mit is érzek már most az ismeretségünk elején.
A csók után magamhoz ölelve ültetem le magam mellé. A koktélokért nyúl, majd odaadja az egyiket, amit elkezdünk kortyolgatni. Nyakánál ölelem magamhoz és nézzük a csillagokat, ami nagyon jól esik és nagyon romantikus is.
~*~
Köntösben fekszik Taylor nappalijában. Ő a mellkasomon fekszik én meg a derekánál tartom magamhoz minél közelebb. Nem tudom mikor éreztem ilyet utoljára, de nagyon jól esik, hogy itt van velem.
Érzem, hogy a nyakláncomat piszkálja, amire lenézek és elmosolyodok.
- Szeretnéd? Neked adom.
- Ohh nem, nem azért néztem, csak nagyon tetszik és… - kezd el magyarázkodni, de nem baj. Szorosabban ölelem magamhoz. Kiveszem, majd átrakom neki és végig is simítok rajta egészen a dekoltázsáig.
- Neked sokkal jobban áll. – mondom komolyan és tényleg jobban áll rajta. Szeretném, ha lenne egy kis emléke tőlem, hogy ne felejtsen el. Ahogy alaposan megvizsgálta a nyakláncot rám néz és egy hatalmas mosoly terül el az arcán, majd nagy erővel borul a nyakamba, amitől hátra vágódunk, de szorosan ölelem magamhoz, hogy neki nagy baja ne legyen.
- Köszönöm. – suttogja fülembe, amire megborzongok. – Maradsz éjszakára? – teszi fel a kérdést, amire örömmel válaszolnék igennel, de sajnos nem lehet.
- Sajnos nem lehet. Holnap kora reggel edzésem lesz, mert este meccs van. Tényleg!! Eljöhetnél.
- Nagyon szívesen. – mind a ketten felülünk, majd édes csókot adok. Jó lesz, a meccs már előre tudom, hiszen ő is ott lesz.
Búcsúzáskor éppen a kocsimnál állunk és magamhoz ölelem.
- Holnap akkor 10-re jössz hozzám vagy 11-re a pályához? – érdeklődök, miközben a derekát simogatom.
- Várjál, had gondolkozzak. – tetteti a gondolkozást. – Azt hiszem, hozzád megyek. – mondja végül, amire elmosolyodok.
- Rendben, akkor, ha gondolod hamarabb is jöhetsz. – mondom mosolyogva, majd lehajolva apró csókot lopok ajkairól. – várni foglak. – mondom mosolyogva.
- Ott leszek. - válaszolja, majd ő hajol közel hozzám és ajkaimra ad csókot, amit viszonzok, és kicsit elmélyítem és hosszítom, de a végén csak meg szakítom.
- Akkor várni foglak. – mondom mosolyogva, majd egy búcsúcsók. – addig is szia. – köszönünk el, majd beszállok a kocsiba és haza hajtok.
~*~
Másnap reggel korán kell kelnem, mert be is kell melegítenem, bár ott is lesz bemelegítés. Megiszom a szokásos energia bombámat, majd eszek pár falatot is. Nem szeretem ilyenkor túlenni magam, mert félő, hogy a sok futkározástól visszajön.
Ahogy szaladgálok a lakásba egyszer csak csengetést hallok. Gondolom Taylor az. Kinyitom az ajtót és tényleg ő.
- Szia, szépségem. – köszönök, majd megcsókolom és magamhoz ölelem, amit egyből viszonoz.
- Neked is szia focistám. – mondja mosolyogva. Ahogy bejön, becsukom az ajtót.
- Foglalj helyet, érezd otthon magad, nem sokára itt vagyok. – hadarom el, és a szobámba szaladok fel. Szerencsére mindennel elkészültem így már nincs több gondom és dolgom. Lepakolom a cuccomat és már kincsem mellett is termek, aki a kanapén foglalt helyet. Leülök mellé és magamhoz ölelem.
- Hogy aludtál? – érdeklődök kedvesen és kedvesen mosolyogva néz rám.
- Jól bár lehet jobb is lehetett volna. – mondja kedvesen és mosolyogva.
- Igen? – kérdezem huncut mosollyal, majd végig fektetem a kanapén és úgy nézek vigyorogva a szemébe. – Akkor majd ma teszünk róla, hogy jobb legyen. – válaszolom vigyorogva, majd ajkai helyett inkább most nyakát csókolgatom kicsit és a kulcscsontját. Elkezdi tarkómat és nyakamat simogatni, ami nagyon jól esik. Jó lenne valami izgit csinálni, de én mondtam neki tegnap, hogy meg akarom ismerni, akkor nem akarom megszegni a szavamat.
Végül abba hagyom cselekedeteimet és inkább elkezdem simogatni, miközben beszélgetést kezdeményezek, mert ez a terv mindkettőnk részéről.
~*~
Fél 11 körül beszállunk a kocsimba és már repesztünk is a pályára. Kiszállunk, majd a vállamra dobom a táskámat, míg másik oldalamról megfogom Taylor kezét és összekulcsolom a sajátommal.
Elindulunk befele, majd ahogy a haverok meglátnak, egyből intenek, és mikor meglátják mellettem Taylort, elvigyorodnak, majd le is támadják kincsemet. Faggatják, érdeklődnek mindenről. Látom Taylor-on, hogy ad se tudja, hova kapja a fejét. Ilyenkor jó, hogy kapitány vagyok.
- Fiúk. – füttyentem el magam, mire végre rám figyelemnek. – 1. Taylor az én barátnőm így le lehet róla szállni. – mondom komolyan, majd folytatom. – 2. nektek nem meccsre kéne bemelegítenetek? – mondom úgy hogy hallják benne a parancsot is, hogy edzenek.
- Mi van csak nem féltékeny vagy? – hallom Josh hangját.
- Josh inkább fogd be és a saját csajodra koncentrálj. – mondom, mire mindenki röhögésben tör ki. – Na gyerünk tünés. – mondom nekik, mire búslakodva, de távoznak vissza a pályára és Taylor felém néz.
- Szóval a te a barátnőd vagyok? – kérdezi mosolyogva, mire magamhoz ölelem.
- Még szép. Attól, hogy tegnap mit mondtam, még igen is a barátnőm vagy. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom, amit viszonoz.
- Hééé. Alex. Inkább menjetek szobára, de majd a meccs után. Gyere már. – hallom meg másod kapitányom hangját és egyben legjobb barátomét, Matt-ét.
- Menjél nyugodtan. – mondja kedvesen aranyom.
- Rendben, addig menj az edző mellé nyugodtan. Onnan fogod nézni a meccset. – mondom neki, amire csak bólint. Még egy csók, majd táskámat is elveszi én meg szaladok a srácokhoz. Passzolgatunk egymásnak, közben jókat röhögünk, de már kezdek komolyodni, ahogy megérkezik az ellenfél csapat is. Lemegyünk a pályáról.
Lassacskán kezdődik a meccs és érzem a szokásos nyomást, ami miatt szeretem csinálni a dolgokat. Kincsem odajön, és a hátamat simogatja, mire ránézek. Örülök ,hogy itt van legalább akkor felengedek, amikor mellettem van.
- Ügyesek legyetek. – mondja, majd csókot kapok, amit egyből viszonzok is.
- Beleadunk minden tőlünk telhetőt és győzni fogunk. – ígérem kincsemnek.
- Helyes, de vigyázz is magadra. – mondja, amire természetesen csak bólintok. Megcsókolom nyugtatóul, mire ezer vaku kezd el csattogni. Hát na ez a hírességek minden napja. Holnap reggel már a címlapokon leszünk.
Elválok kincsem ajkairól és a csapatot vezetve megyünk fel a pályára. Kezet fogunk az ellenfél csapattal, majd feldobják az érmét. Miénk lesz a nyugati pálya. Beállunk a szokásos rendbe én kezdek, meg középcsatár is vagyok egyben. Mondom mindenkinek, mi van, mi lesz.
Elkezdődik a meccs. Nálunk a labda. Nagyon nyomatjuk a dolgokat. Szaladunk kifulladásig és közben kiabálunk is egymásnak, mi a terv. Nagyon szoros a küzdelem. Mi is lövünk gólokat, de sajnos napunk is.
Már közeledik a félidő éppen nálam a labda. Elkezdem vezetni, majd az egyik ellenfél csapattag jön és kigáncsol, mire nagyon csúnyán a vállamra esek. Iszonyatosan fáj és fetrengek is a földön egy ideig. Minden csapattag odajön. Sikerül felállnom, majd felemelem az ép kezemet és jelzem, jól vagyok, mire a tömeg, őrjöngésbe kezd. Nagyon fáj a vállam, de végig kell csinálnom. Én vállalom a szabadrúgást. Beállok és próbálok nem a vállammal foglalkozni. Neki iramodok, de ahogy elindulok és lendítem, a kezemet belehasít a fájdalom. Behunyom a szememet és úgy rúgok bele a labdába, majd megállok, és a vállamat fogom, mert piszkosul fáj. Viszont szerencsénk van, mert bemegy a labda és így most már 5 ponttal vezetünk.
Szerencsémre félidő van. Lemegyek, és Taylor egyből odasiet hozzám, bár még a pályán vagyunk.
- Alex jól vagy? – hallom aggódó hangját.
- Minden rendben van. Ne aggódj csak egy kis sérülés. – mondom mosolyogva és másik kezemmel magamhoz ölelem, és úgy megyek le vele a pályáról.
- Alex a második félidőben Matt veszi át a helyedet. – halom az edző szavait.
- Nem! – mondom határozottan. – Végig fogom csinálni a meccset. – mondom komolyan, majd odajön.
- Még is hogy? – hallom dühös hangját. kicsit megemeli a kezemet, amire elordítom magam, mert veszettül fáj. – Nem tudsz futni és lehet eltört a kulcscsontod. – mondja komolyan, majd Matt-re néz. – Matt állj be.
- Nem! – tiltakozok még mindig.
- Alex kérlek. – szólal meg megint Taylor.
- Rendben leszek, ígérem, de ezt a meccset végig kell csinálnom. – mondom csillagomnak, majd az edzőre nézek. – adjon fájdalom csillapítót, a többit, majd én elintézem. – mondom komolyan, amire nagyot sóhajt. Tudja, hogy hajthatatlan vagyok, csak gondolom reménykedett benne, hogy ha Taylor itt van, akkor rá hallgatni fogok.
Hoz nekem fájdalom csillapítót, amiből jó párat beveszek, hogy ne legyen gondok, majd kincsemet ölelem fél kézzel, hogy megnyugodjon, ő meg bújik hozzám nagyon. Gondolom nem kicsit félt, csak vagy nem mer szólni, vagy nem akar velem összetűzést, mert nagyon elszántnak lát.
Megkezdődik a második félidő. Egy csókkal válok el Taylortól, majd mosolyogva, nézek még vissza rá, miközben a pályán felállunk. A bíró belefúj a sípjába és kezdünk is. Rohangászunk, bár kicsit vesztettem tempómból, de próbálom tartani az ütemet. A labdát még eddig meg tudom tartani, de a rálövést másra bízom inkább.
Tovább szaladgálunk és érzem, kezd kimenni a pirula hatása, mert fáj a kezem és nem bírom mozgatni sem. Behunyom a szememet a fájdalomra, majd rálépek a labdára és egy hatalmasat esek megint úgy szint a vállamra, de most már nem bírok felkelni. Fekszek a földön és a vállamat fogom, miközben mindenki aggódik miattam. Egyszer csak Taylort látom meg magam mellett.
- Alex. – hallom aggódó hangját, mire kinyitom a szemem.
- Ne haragudj, nem tudom teljesíteni az ígéretemet. – mondom fájdalommal teli hangon, miközben a vállam veszettül fáj. Mozgatni sem bírom egyáltalán. Közben kihívják a mentőket is, hogy kórházba vigyenek, közben kicsim a kezemet fogja én meg az övét. – Sajnálom. – suttogom és a könnyektől nedves szemeit figyelem.
|
| oosakinana | 2011. 01. 17. 10:17:35 | #10575 |
Karakter: Alex Taylor
Megjegyzés: (Taylornak ~ cicának)
Nagyon jó a buli és iszonyatosan élvezi mindenki, aminek a legjobban örülök. Én is kezdem jól érezni magamat, de már csak egy személy kéne, de őt már egy jó ideje nem láttam. Annyira élvezetes lenne a karjaimba tartani. Látom, hogy a haverjaim miként ölelik magukhoz a csajokat. Féltékeny vagyok rajuk, én is szeretném magamhoz ölelni, de csak egy csajt akarok, még pedig Taylort. Egyszer csak meglátom és elkezd felém sétálni. Egyből elmosolyodok és nézem izgalmas testét és járását. Iszonyatosan szexi. Ahogy közelebb jön nagyon maga biztos és úgy néz ki, mint egy valódi vadmacska, de agyszer megbotlik valamibe és elkezd esni, viszont a gyors reflexeimnek szerencsére nem esik el.
- Vigyázz, nehogy összetörd magad itt nekem. Még a végén engem vonnának felelősségre. – mondom neki mosolyogva.
- Áhh ugyan dehogy. Én nem vagyok olyan – feleli és rám mosolyod édesen.
- Nincs kedved sétálni egyet a parton? – kérdezem tőle kedvesen.
- De! Nagyon szívesen. – nagyon örülök és elindulunk a part felé.
~*~
- Olyan ismerős vagy nekem. Nem láttalak már valahol? – kérdezi miközben a szandáját a kezében húzva sétálunk a parton.
- Hát igazából profi focista vagyok, a Toronto Argonauták-nál. Én vagyok a csapatkapitány. – felelem neki, hiszen büszke vagyok a múltamra, de nem vagyok beképzelt szerencsére.
- Én nem nagyon nézek focit, de ezután biztos, hogy fogok. – válaszolja, és kacéran rám kacsint, amire elmosolyodok.
- Te is ismerős vagy nekem! ..Még a neved is! Taylor… - elkezdek gondolkozni, majd mintha egy villanykörte gyúlna a fejem felett megvilágosodok. – Te vagy Taylor Thomas, az egyik legelismertebb modell, és ha jól tudom, akkor mostanában az énekesi pályával is kacérkodsz. – mondom neki minden tudásomat beleadva.
- Igen jól mondod. – felei szerényen. - Olyan csodaszép a tenger ilyenkor éjjel. –mondja ábrándosan, amire elmosolyodok, de igaza van.
- Igen, tényleg nagyon szép, és békés. – helyeselek, majd Taylorra nézzek és elmosolyodok, mire rém néz és viszonozza a mosolyomat. Akár mintha a másik tükörképe lennénk. Nagyon aranyos bájos arca van. Egyszer csak leül, a homokba mire szinte egyből mellé ülök, kicsit szorosabban. Egyszer csak egy rózsát húzok elő a hátam mögül, amit már amúgy is magammal hoztam, csak nem vette észre, szerencsémre, majd odanyújtom neki.
- Tessék. Nem olyan szép, mint te, de azért remélem, tetszik. – mondom kedvesen és lágyan.
- Köszönöm. Nagyon szép. De honnan tudtad, hogy ez a kedvenc virágom? – elmosolyodok, de nem válaszolok inkább, de látom, foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon honnan szedtem.
Egymásra mosolygunk, majd szépen lassan elkezdek közel hajolni hozzá és látom, hogy ő is csökkenti közöttünk a távolságok. Furcsa módon a szívem a torkomban dobog. Nem sűrűn éreztem még ilyet, de érzem, hogy ebből csak jó fog kisülni.
Kezemmel arcát simítom meg és elkezdem, lefele simogatom egészen a nyakáig. Érzem, ahogy megborzong érintésembe, ami csak még jobban tetszik nekem. Nyakánál fogva húzom magamhoz és lágyan megcsókolom, amit viszonoz. Nem sokkal később, már ajkait is kitárja, hogy édes nyelvcsatára hívjam érzékeny és ízletes finom nyelvét
Nem sokkal később annyit érzek, hogy a nyakamba karol, hogy bírja az ütemet, majd az ingemnél fogva kezd el húzni magához, miközben ú egyre jobban hátra dől. Isteni ez a csók és élvezem minden egyes percét.
Mikor már vízszintesbe van, elhagyom ajkait és a nyakát kezdem el csókolgatni. Kezeivel fürjeim közé túr és úgy simogat, miközben mind ketten élvezzük a helyzetet. Tovább haladok csókjaimmal egyre lejjebb és lejjebb haladok, egészen addig, amíg a ruhája meg nem gátol a tovább haladásomban, mert olyan feszesen tartja, hogy nem tudok tovább haladni.
Óvatosan a háta alá nyúlok. Felemelem magamhoz, végül szorosan magamhoz ölelve a fejét a vállamra teszi én meg elkezdem kibontani a fűzőjét, hogy hozzá férhessek azokhoz a nagyon ínycsiklandozó mellekhez. Ahogy egyre többet megkapok belőle, többet is követelek. Iszonyatosan be vagyok már rágerjedve. Egyszerűen nagyon akarom és kívánom őt.
- Alex merre vagy? – halljuk meg egyik haverom hangját. szétrezzenünk, majd Taylor a fűzőjével foglalkozik, miközben én csak szitkozom, hogy minek jött és hagyjon már békén minket, mert éppen valami kellős közepén tartottunk.
- Alex tudnál jönni egy kicsit? Van egy kis gond. A srácok fociztak bent, és lerúgtak egy igen értékes vázát. – mondja Scott elég zavarban. Gondolom rájött, hogy éppen nagyon zavar. Elegem van, ebből a srácból meg fogom fojtani egyszer, esküszöm.
- Mégis melyiket? – kérdezem nagyon mérgesen és visszaindulunk a házba.
~*~
Reggel mikor felébredek szerencsére nincs senki nálam. Felállok, felveszem a nadrágomat, majd átmegyek a vendégszobába, ahol látom, hogy Talyor édesen alszik. Elmosolyodok és kicsit az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy nyugodtan alszik. Elmosolyodok és tényleg gyönyörű nő. Szeretném, ha lenne közöttünk valami. Becsukom az ajtót, majd lemegyek és egy kis reggelit kezdek el készíteni.
Nem sokára dübögést hallok az emeletről. Gondolom felébredt. Nem sokára jön le a lépcsőn egyenesen a konyhában, ahol a fincsi reggelit készítem kettőnknek.
- Jó reggelt! – köszön, majd a bárszékre és ránézek mosolyodva.
- Neked is jó reggelt. Jól aludttál?
- Ömm.. Igen, de.. a többiek hol vannak? És mért aludtam itt? Csak nem….? – még mielőtt bármit mondhatna, közbe vágok, hogy megnyugtassam.
- Nem dehogy!! Nagyon fáradt voltál már este, és felajánlottam az egyik üres vendégszobát. A lányok és a fiúk mér elmentek. Már 11 óra. - mondom neki kedvesen és nyugtatóan.
- Jézusom!! – kiált fel, amire majdnem én is ugrok egyet. - 11? Délben fotózásom lesz!! Jó ég el fogok késni! – kezd el kapkodni, mire megfogom a kezét és visszaültetem a székre, mikor megpróbál felállni.
- Héj nyugi. – tartom vissza mosolyogva. - Addig még van egy teljes óránk és el is viszlek haza, hogy átöltözz, és utána meg a fotózásra, de most… – nyúlok a rántotta felé, majd oda tolom elé. – reggelizzünk.
Mosolyogva néz rám és beadja a derekát, aminek én csak örülök, így legalább több időt lehetek vele és a végén hátha sikerül még össze is jönnünk.
Megreggelizünk, közben nagyon jókat beszélgetünk és nevetgélünk. Jól érzem magam Taylor-ral és szeretnék még több ilyen napot is. Reggeli után beszállunk a kocsimba és irány hozzá. Elnavigál, ami nagyon jól jön, mert egy kicsit eldugott utcán lakik, de legalább nem olyan nyüzsis, mint az enyém.
- Bejössz? – kérdezi bájosan.
- Szerintem, most ide kint megvárlak, de legközelebb tuti be fogok menni. – mondom neki, hiszen én már csak így gondolkozok.
- Rendben. – kacsint rám, de látom, nem zavarja a jövő idő magyarán akkor neki is vannak terveim vele. Ez jó jel.
Kiszáll a kocsiból és elindul befele a házba. Odakint megvárom, addig elkezdek zenét hallgatni és valami hangulathoz illő zenét próbálok meg berakni. Mikor megtalálom a cd-met, csak várok, és közben hallgatom.
10 perc múlva visszaér és bevágódik a kocsiba, ahol egy éppen kellemes mondhatni kedvenc számom megy.
- Gyors voltál. – mondom kedvesen, majd mikor meglátom, mi van rajt, teljesen elámulok és az állam szinte a padlót verdesi.
- Jól vagy Alex? – kérdezi kicsit kuncogva.
- Nagyon dögösen nézel ki. – jegyzem meg és szinte uralkodnom kell magamon, hogy ne támadjam el már itt a kocsiban.
- Köszönöm a bókot. – mondja, majd elindulunk és megmondja hova kell mennie.
Próbálok a leghosszabb úton menni, hogy legalább addig is beszélgetünk és ismerkedünk, meg mi egymás. Nagyon jól érezzük magunkat, de sajnos meg érkezek a végállomáshoz. Megállok, majd ránézek, és nem akarok elszakadni tőle.
- Figyelj, mit szólnál, ha bejönnél. Esetleg végig néznéd a fotózást, majd utána meg lemennénk valamerre. – ajánlja fel, aminek nagyon örülök.
- Rendben. Köszönöm a meghívást. Mondom kedvesen és szállna ki, mikor megfogom a kezét. – várj egy kicsit, kérlek. – kérlelem, mire felém fordul.
- Mi az? – kérdezi értetlenül, majd a kezemet a arcára simítom, majd a tarkójára és elkezdek közelíteni felé. A szívem már megint a tarkómban dobog érzem, hogy ő is akarja, mert elkezd közelíteni felém, de ekkor kopognak a kocsim ablakán.
- Taylor végre megjöttél. – hallok egy sipítozó hangot, amire bocsánatkérően mosolyog rám, végül kiszáll a kocsiból. Ezt nem hiszem el. Csak velem történhet meg egymás után kétszer.
Kiszállok és látom, hogy elkezdenek trécselni, majd befele vezeti a kis nőci, aki egy akkora pláza cica, hogy életemben nem láttam még olyat. Megállok, és a kocsimnak dőlök, mire Taylor hátra néz.
- Nem jössz? – kérdezi, mire elmosolyodok.
- Inkább megvárlak ide kint. Nem akarlak zavarni a munkádban, meg utána úgy is elmegyünk egyet randizni. – kacsintok rá mosolyogva, bár látom, hogy a válaszomtól nem boldog.
Tudom, lehetne egy kis eszem, hiszen meghívott egy olyan fotózásra, amire sok férfi áhítozna és én meg kihagyni, de nem csak a testébe akarok bele bolondulni, bár az már meg van, hanem szeretném megismerni konkrétabban belülről is. El is terveztem hova fogom vinni a randinkon és mit fogok csinálni meg mit fogunk nézni.
~*~
Mikor végez én ugyan ott álok, mint amikor bement. Mosolyogva nézek rá és amint meglát, még szélesebb mosoly terül az arcár és mintha megkönnyebbülést is látnék az arcán. Remélem nem gondolta egy pillanatig sem, hogy itt hagynám. Soha nem tennék ilyet vele.
A nagy boldogosától vagy, csak mert így hozta kedve, de odajön elém és a nyakamnál megölel, miközben fejét a nyakamba fúrja. Jól esik az ölelés, ezért a derekánál fogva ölelem magamhoz és eszem ágába nincs elengedni. Egy puszit adok a fejére.
- Akkor mehetünk? – kérdezem kedvesen, és kicsit eltolom magamtól, de csak annyira, hogy édes gyönyörű szemeibe nézhessek.
- Ühüm. – válaszol. – Hova megyünk? – kérdezi, miközben a tarkómat simogatja és teljesen olyan érzésem van, ahogy így állunk, mintha már egy pár is lennénk.
- Meglepetés, majd meglátod, de sietnünk kell. – mondom kedvesen, majd mintha megint felvillanyozódna. Elenged, majd megy a kocsim másik oldalára. Beszállok én is és a tenger part mellett haladok el, ahol már lassacskán látni a lemenő napocskát.
- Szép lenne megnézni a naplementét. – mondja ámuldozva, amire elmosolyodok. Még szép, hogy azt megyünk megnézni együtt közösen. Megállok a kedvenc részemnél a kocsi is a naplementét nézi. Kiszállok, majd kint intek az elámult Taylor-nak, hogy szálljon ki. Kiszáll és odajön mellém.
Egymás mellett ülünk a kocsim motorháztetején és most az sem érdekel, ha majd le kell políroznom, mert össze karcoljuk, most csak egyedül Taylorral akarok foglalkozni. Nézzük a naplementét, közben a kocsimban szól ugyan az a zene, mint mikor először.
Kezemmel átkarolva ölelem magamhoz, mire közelebb csúszik és a fejét a vállamra hajtja. Elkezdem simogatni a karját és a fejemet az ő fejének döntöm.
- Annyira gyönyörű. – jegyzi meg, mire rá nézek.
- De nem annyira, mint te. – mondom bókolva, mire rám emeli tekintetét.
Kezemet arcára helyezem és végig simítok rajta, majd közelebb hajolok hozzá. Látom, behunyja szemeit és várja, mit fogok csinálni. Megszüntetem teljesen a távolságot és édes ajkaira tapadok. Szorosan ölelem magamhoz, miközben ajkait csókolva érzem teljesen boldognak magam és remélem sok ilyen alkalmunk lesz még együtt, mert ha mi összejövünk sokszor fogunk naplementét és felkeltét nézni a tenger részemen az egyszer biztos.
|
| oosakinana | 2011. 01. 15. 17:10:06 | #10522 |
Karakter: Alex Taylor
Megjegyzés: (Taylornak ~ cicának)
Reggelre már megint be van tervezve egy focimeccs a haverokkal. Még szerencse, hogy nyár van. Ilyenkor ki tudjuk kunyerálni az edzőtől, hogy engedjen el minket pár napra, mert szeretnénk élvezni, aminek örömmel tesz eleget, mert így legalább ő is tud pihenni, meg a családjával lenni.
Család. Jó is lenne. Nekem is kéne már egy csak hát nem olyan egyszerű normális lányt keresni. Sajnos az eddigiek csak a pénz látták bennem, nem a férfit, akit esetleg szeretni kell, de nem baj. Ilyen az élet. Ezt kell szeretni és ennek kell örülni.
Rendbe szedem magam otthon, majd elindulok le a partra. Egy laza és kényelmes nadrág van rajtam, amiben könnyen tudok szaladgálni, meg egy izom trikó, ami kiadja az alakomat már, mint izmos felsőtestemet.
A haverok már nagyban melegítenek és rugdossák a labdát, mire leérek.
- Sziasztok. - köszönök, majd mindenkivel kezet fogok.
- Azt hittük már nem is akarsz jönni. – mondja csapat társam Scott.
- Ugyan már egy ilyen meccset azt hiszed, ki hagyok? Soha bizony. – mondom nevetve, mire mindenki elneveti magát.
Összeállítjuk a csapatokat és már kezdődhet is a meccs. Már nagyon belelendültünk. Látszik, hogy nagyon tudunk, mert olyan cseleket csinálunk, hogy csak mindenki les és nem tudják, mi van. A lábunkat is alig látják, amiken mi csak jót röhögünk.
Nem tudom, mennyi ideig játszunk, de már kellő képpen le vagyunk izzadva. Fogom és leveszem a felsőmet. Ekkor az egyik haverom úgy elrúgja a labdát, hogy eltalál egy éppen kocogó lányt. Bakker. Ez nem lesz valami jó, ráadásul olyan szépen néz ki. Oda megyek és inkább bocsánatot kérek tőle.
- Ne haragudj, a haverom kicsit túlságosan beleélte magát a játékba. – kérek bocsánatot, mikor odaérek. Rám emeli gyönyörű szemeit, ami szinte egyből magával ragad.
- Nincs, semmi baj előfordul az ilyen. – adja vissza a labdát.
- Köszönjük, és tényleg ne haragudj. – mondom neki bocsánat kérően.
- Ne edd már magad. – mondja nevetve, majd látom, hogy kicsit végig néz rajtam és a haverjaimon is.
- Figyi, nem lenne kedved eljönni hozzám? Tartok ma egy bulit a haverokkal, ha gondolod, elhozhatnád pár barátnődet is. – ajánlom fel kedvesen, mire rám néz mosolyogva.
- Rendben, miért is ne. Hova kéne menni? – érdeklődik, mire leírom neki a kezére a címemet, meg a számomat is. Még szerencse, hogy mindig van nálam toll.
- Pont ide. – mondom mosolyogva és rákacsintok, amire mintha egy kicsit elpirulna. Nagyon aranyos lány.
- Rendben, akkor ott leszünk barátnőimmel 8-ra, ha úgy meg felel.
- Tökéletes lesz.
- Hééé. Alex, jössz már? – kiabálják a haverok.
- Hogy hívnak téged? – kérdezem, és nem foglalkozok haverék kiabálásával.
- Taylor. Gondolom téged meg Alex-nek hívnak. – mondja a kiabálásból következtetve.
- Talált süllyedt, de akkor majd este még dumálunk. – mondom, majd elköszönve tőle megyek a haverokhoz és tovább focizunk, de még tovább.
~*~
Este fele már készülődök mindennel, hogy a lehető legjobb legyen. Zene, pia, kaja, esetleg kártya. Minden törékenyt elteszek, hogy baj ne legyen meg előkészítem a vendégszobákat, mert szokott olyan lenni, hogy ilyen esetekben nálam alszanak páran.
Lassan 8 óra környékén elkezdenek jönni az emberkék. Először haverjaim jönnek, majd amikor megint csengetnek és ajtót nyitok egy halom csajjal találom szembe magam, de Taylorral az élen.
- Sziasztok, már vártunk titeket. – mondom mosolyogva, majd arrébb állok. – Gyertek beljebb. – mondom, majd a lány hadsereg elkezd befele özönleni.
- Te hívtál minket, mi csak jöttünk. – áll meg előttem Taylor, majd két puszit kapok, amit viszonzok.
- Mi meg örömmel fogadunk titeket. – mondom vigyorogva. Becsukom az ajtót, majd megállok, és a többiekre nézek. – Kaja a konyhába. Pia is ott, zene a hifiben érezzétek jól magatokat és kezdődhet a buli. – mondom, mire mindenki hangos őrjöngésbe kezd, és tényleg kezdődik a buli én meg elkezdek házi gazdálkodni, de azért az ivászatból én sem maradok ki, főleg, hogy mindenkivel kell majd innom, de azért, majd Taylor-t is be kéne cserkésznem, mert irtó jó bőr, főleg ebben a ruhában, ami most van rajta. Szinte egyből forr a vérem tőle. Olyan szexi és vadító. Remélem nekem öltözött ki ennyire.
|
|
