|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| oosakinana | 2011. 02. 25. 20:29:08 | #11692 |
Karakter: Kai Taramis
Megjegyzés: (Dzsinnemnek)
Nem akar válaszolni, de látom, hogy erőteljesen gondolkozik. Szerencsére nem az a fajta vagyok, aki emiatt megöl vagy megbüntet egy Dzsinnt, de azért nem baj, ha ezt a félelmet ráhozom, mert még is csak így szerencsés, ha engedelmeskedik számomra.
- Sheiza – feleli végül, amire elmosolyodok. Csak helyén van, az esze ez tetszik. – És mégis mi lesz a kívánságod? – kérdezi egyből, amire én csak elmosolyodok.
- Hé, nem kell elsietni semmit, csak nyugalom – próbálom lehűteni és az ágy felé mutatok, hogy üljön le.
- Inkább nem – motyogja, majd eltűnik a medáljába. Megzárom a fejemet és elkezdem szépen csinálni tervemet kapóra is jön, hogy inkább a medálba ment. Rajzolom a köröket meg veszem elő a füstölőket és egy eléggé érdekes hellyé varázsolom a szobát, de hát erre szükség van. Ez egy eléggé összetett varázslat, amire nagyon vigyázni kell.
Elkezdem dörzsölni a medált és úgy csinálom, hogy pont a körbe érkezzen. Ez sikerül szerencsére. Tovább folytatom és átnézek mindent. Látom értetlen kutakodó szemeit rajtam, de én egyelőre kerülöm tekintetét.
Megpróbál lépni, de nem tud. Ezek után gondolom, tudja, hogy miben áll és hogy éppen mit akarok vele csinálni. Érzem kétségbe esett pillantását, de nem akarom kiszabadítani, hiszem még csak most került oda.
- Ha nem lennél ilyen makacs, talán később teszem meg, de végül is jobb minél előbb! – jelentem ki, majd megállok. Összekulcsolom a kezemet, majd elkezdem mormolni a varázsigét.
Próbálok kitörni a fogságból, de tökéletesen blokkolta az erőm, semmilyen rést nem találok.
Ahogy folyamatosan mormolom a varázsigát erős szorítás lesz úrrá a dzsinnemen. Halom kiabálást, de koncentrálnom kell, nem hagyhatom, hogy valami balul süljön el, mert akkor az életébe is kerülhet majd.
Már egy jó ideje folyik a beavatkozás és már csak nyöszörgést hallok a dzsinntől. Én is alaposan megizzadtam és még mindig koncentrálok, majd a végén hangosabban fejezem be és a kezemet magam mellé csapom és sűrűn veszem a levegőt, mert eléggé kimerített és oxigén hiányban szenvedek.
A dolgok után Sheiza a földre rogy és kapkodja a levegőt meg nagyon elgyötört arca van. Nem tudok mit csinálni sajnos ez egy ilyen varázslat. Nem szólhattam róla, de legalább túlesett rajta és épségben van.
- Miért? Mit csináltál? – zihál nem kicsit ő is. Mellé lépek, majd leguggolok hozzá, bár eléggé fáradt vagyok.
- Sajnálom, de muszáj volt megtennem. Elvágtam néhány láncodat, amik az ősi törvényekhez kötnek, és megalkottam a sajátjaim. Ezentúl bármennyi kérésemet teljesítened kell, de ezen kívül más nem változott, a többi tiltott dolog, továbbra is az! – mondom neki, miközben arcából elseprem izzadt hajtincseit, amik rontják az összképet.
Látom szavaim nem éppen nyugtatták meg. Szemeit könny lepi el, és ahogy ismerem őket, egyből a legrosszabbra gondol, de majd holnap rájön, hogy nem lesz ez olyan rossz, mint ahogy ő azt gondolja.
- Menj és pihenj, ha akarsz a helyeden, de ott az ágy is – bökök az ágyra, majd felállok és a sajátom felé veszem az irányt, majd egyszer rendet teszek. Most túlfáradt vagyok hozzá.
Hangos pukkanás jelzi számomra, hogy Sheiza inkább a medálban alszik. Nem baj, majd egyszer rá fog jönni, hogy az ő érdekeit szolgáltam ezzel nem a sajátjaimat. Lefekszek az ágyra és csak nézek ki a fejemből, miközben arra gondolok, hogy bátyám vajon mit forralhat. Teljesen lefoglalja gondolataimat, de a végén álomba merülök.
~*~
Másnap reggel hatalmas dübbenésre kelek. Kipattanok és látom, hogy valaki, jobban szólva a portás. A medálra nézek és izzik a burok. Szóval meg akarta szerezni? Ezek szerint bátyám egyik csatlósa. Odamegyek, rendet varázsolok a szobába, majd felveszem a nyakláncot és a nyakamba teszem, végül távozok is, minél hamarabb annál jobb.
Ahogy sétálok, egyszer csak megjelenik Sheiza, majd mikor észreveszi, hogy nem a fogadóban vagyunk, rám néz, de egyből elkapja a tekintetét. Szóval még haragszik rám.
- Hol vagyunk gazdám? – kérdezi gúnyosan.
- El kellett jönnünk. – mondom neki. – a bátyám egyik csatlósa meg akart szerezni, de szerencsére a varázslatom működött. – tájékoztatom, de semmi reagálást nem látok, mert háttal van nekem.
- És most hova ráncigálsz magaddal? – kezd egyre pimaszabb lenni, amin csak elmosolyodok, de rendezem vonásaimat és úgy szólalok meg.
- Még nem tudom, egyelőre el kell kerülni a bátyámat és addig jó nekünk, amíg nem találkozunk vele. – mondom neki és csak megrángatja a vállát. Egyszer csak K jelenik meg.
-Ssssssssz. Megehetem? – kérdezi és elkezd felé tekeregni, amiről látom, hogy Sheiza-nak feláll a szőr a hátán.
- K nyughass. – szólok rá. – nem rég reggeliztél. – szólok rá, majd tovább mászik teljesen Sheiza-ra.
- De ssssz. Olyan ennyi valónak nész ki. – mondja, amire elmosolyodok, de Dzsinnem már nem mosolyog a történteken.
- megígérted. – néz rám.
- Ne aggódj K nem bánt. – válaszolom, de nem tágít a félelme mellől. – K gyere vissza. - szólok rá, mire visszabújik a felsőm alá és sétálunk tovább.
Nem szólunk egymáshoz, de egyszer csak egy ismerős hangot hallok meg.
- Taramis! – kiált utánam, mire megfordulok, és előző dzsinnemmel találom szembe magam.
- Szia Tendis. – köszönök neki, mire felém szalad, és a nyakamba ugrik, amin nem lepődök meg.
- Hogy vagy gazdim? – kérdezi, mire Sheiza szája kicsit kitárul.
- Jól vagyok köszönöm. Látom semmit sem változtál. – állapítom meg. Tendis észreveszi társamat, majd ránéz.
- Jéé Sheiza. Régen láttalak. – mondja, vigyorogva szóval ismerik egymást ezek szerint. Odaáll elé. – Hogy hogy a gazdimmal vagy? – érdeklődök.
- Szerinted? Elfogott. – húzza el a száját, majd rá néz. – Viszont te hogy tudod szeretni ezt a mocskot? – kérdezi, amire rám bök. Nem húzom fel magamat, csak figyelem fapofával a beszélgetéseket.
- Miért ne szeretném, hiszen egy tünemény. – mondja lelkendezve, amire csak nagyot sóhajtok és megrázom a fejemet.
- Meg Tendis, te miért nem vagy a gazdáddal? – kérdezi meglepődve, hiszen nincs itt senki.
- Ja, nem mondta még gazdi? – kérdezi, miközben meglepődve néz rám.
- Hát nálam csak a láncaimat módosította meg. – mondja gúnyosan. – meg se kérdezett. Gyűlölöm. – vágja a szavakat, amiket más helyzetekbe felvennék, de tudom, hogy csak a láncai miatt duzzog, így nem figyelek rá.
- Jaj Sheiza. Előbb ismerd meg a gazdit, majd utána beszélj így róla. – mondja, majd elé áll. – Nézz rám, én már hús vér ember vagyok. Nem teljesítek kéréseket, mert felszabadított. – válaszolja, amire új dzsinnemnek tágra nyílik a szeme. – Gazdi az összes Dzsinnt felszabadítja, akivel találkozik. Mindig három kérése van. Ezt soha nem szokta át lépni, hiába tehetné meg és a harmadik kérése, mindig a felszabadítás szokott lenni. Jó párszor láttam, hogy csinálja, meg mint csinálja. Azzal, hogy a láncaidat meg megváltoztatta, csak neked tett jót, mert más varázslók simán el tudnának venni tőle és akkor rabszolga lehetnél sokáig. – fejezi be, majd Sheiza-ra nézek és reagálását várom, mert tényleg így van, de nekem úgy sem hinné el. Remélem, így viszont kicsit belátja, hogy nem önzőzni akartam és akarok.
|
| Mora | 2011. 02. 20. 13:53:52 | #11541 |
Karakter: Sheiza
Megjegyzés: (Oosakinanának)
Hogy élvezem-e a szabadságot? Ó, igen, nagyon is! Habár nem teljes, de előző gazdám, nem volt elég nagyhatalmú ahhoz, hogy egészen felszabadítson. Csak egy egyszerű halandó volt, akinek becsvágya nem nyúlt tovább, a boldog családi életnél. Az ő kívánságait még szívesen is teljesítettem, ha szabad ezt mondanom, a végén a barátom lett. Csakhogy az emberek élete múlandó, őt is elérte a békés öregkor, és végül a halálos ágyán a kezembe adta börtönöm, habár két gyermeke is arra várt, hogy majd ő kapja meg a medált. De ő inkább rám bízta a sorsomat, és ezért örökké hálás leszek neki.
Mindez pár éve történt, és azóta városról városra járok, és igyekszem találni valami módszert, amivel teljesen felszabadíthatom magam. De sajnos ez a város se hozott több sikert, mint az eddigiek. Már éppen állnék tovább, mikor valaki belém jön.
- Ne haragudjon. – kér bocsánatot udvariasan, de a rosszkedvem miatt, kissé undokabban válaszolok, mint kéne.
- Nem gond, csak legközelebb nézzen jobban a lába elé. – felelem halkan, mire meglepetten vonja fel a szemöldökét, és egy kígyó csúszik elő a ruhája alól.
- Sssszz. Megehetem? – sziszegi a bestia, és mivel dzsinn vagyok, tökéletesen értem.
- Nyugi K, most ettél nem rég. Nyughass. – szól rá az állatra, majd felém pillant. Riadtan figyelem, és gyanúm kezd beigazolódni, minél tovább figyelem. Ne! Egy mágus!
- Te Dzsin van? – érdeklődik halkan, de érzem, hogy már rájött a válaszra.
- Nem. – vágom rá, és kezeimet egymásba fonva magam előtt, elfordulok, hogy minél előbb elmehessek.
- Biztos, hogy nem vagy Dzsin? – kérdi vigyorogva, én pedig különös bizsergést érzek, varázsolt.
- De az vagyok. – nyögöm akaratlanul is, de már későn kapom kezemet a szám elé. Igazmondó varázslat?
- Na, látod így sokkal jobb. – húzza mosolyra a száját, majd megindul felém, de kitérek előle. Nem adom újra más kezébe a sorsom irányítását, a hatalmamat.
- Hagyj békén. – kérlelem kétségbeesetten, és felhúzom a nyúlcipőt. Egy falat varázsol elém, de azon lazán átmegyek, éterivé változtatva a testem. Tovább követ, de aztán egyszer csak eltűnik. Megtorpanok, és gyanakodva figyelek, de mikor megérzem erejét a hátam mögül, már késő, a nyakláncom a kezében van. Azonnal érzem, ahogy a láthatatlan, mágia béklyók megszorulnak rajtam, és hozzá kötnek.
- Akkor mostantól én leszek a gazdád. – vigyorodik el elégedetten, a szépen megmunkált rubintot figyelve.
- Igen is gazdám. – hajook meg kényszeredetten, de képtelen vagyok llenszegülni az ősi dzsinn kötő mágiának. – De remélem, a kígyódat távol tartod tőlem. – teszem hozzá, kifejezetten utálom őket.
- K. miatt ne aggódj. Nem fog bántani erről én kezeskedek. – feleli széles mosollyal, majd elmormol valami varázslatot a nyakláncra. Birtok mágia, így szinte lehetetlen ellopni tőle, a nála gyengébb mágusoknak.
- És még is milyen kérésedet teljesítsem? – kérdem monoton unottsággal. Hosszú évszázadok, ismétlődő eseménye.
- Ennyire ne ujjong, azért mert új gazdád lett. – szólal meg, felhúzott szemöldökkel. Kis híján keserűen felnevetek. Amióta elfogtak, azért küzdök, hogy szabad legyek. Mégis miért kéne örülnöm, hogy most a pillanatnyi önállóságomat, ismét felváltja a rablánc?
- Nem mindegy az neked, hogy mennyire örülök? Örülj inkább annak, hogy kérhetsz hármat, amit teljesítek, de nem ölhetek embert, nem hozhatlak össze senkivel és nem is kérheted, hogy támasszak fel valakit, mert ezeket tilos. – vágok vissza, kissé dühös hangon, elhadarva a szabályokat.
- Állj már le. Éltem már annyit, hogy tudok a szabályokról és arról is hogyan kerüljem meg, hogy többet kérhessek. – feleli fensőbbségesen, mire sóhajtva oldalra szegem a fejem.
- Akkor, ha tudsz mindent, hagyj békén. – suttogom fáradtan.
- Csak egy segítség kell tőled, utána majd meglátom mi lesz veled. – jelenti ki, és elindul. Mikor látja, hogy nem követem, visszafordulva, keményebb hangon utasít. – Gyere már!
Kelletlenül követem. Egy fogadóba tér be, és kér egy kétágyas szobát. Felesleges, ha már úgy is rab vagyok, visszatérek majd a börtönömbe, a rubint medálba. Felérünk a szobába, ő pedig letelepszik az ágyra, és várakozóan rám pillant.
- Jut eszembe az én nevem Kai Taramis, és a gazda szó helyett használd inkább a Taramis-t. – szólal meg hirtelen. Elhúzom a számat, de nem felelek, most nem muszáj. – Téged hogy hívnak?
Nem felelek rögtön, mozdulatlanul álldogálok a szoba közepén. Ha egy dzsinnt a gazdája utasít, nem köteles engedelmeskednie, ha a parancs nem kívánság. Viszont ajánlatos, mert nagyon sok mágus, kitűnően ért hozzá, hogyan bosszulja meg az engedetlenséget.
Ő nem ilyennek tűnik, de a látszat néha csal, jobb lesz, ha vigyázok vele.
- Sheiza – felelem végül kelletlenül, mire elégedetten elmosolyodik. Naná, tetszik neki az engedelmesség. – És mégis mi lesz a kívánságod? – érdeklődök türelmetlenül. Minél hamarabb túlesek rajtuk, annál hamarabb szabadulok meg tőle. Reményeim szerint.
- Hé, nem kell elsietni semmit, csak nyugalom – hűt le és a szemközti ágy felé int, hogy foglaljak helyet.
- Inkább nem – motyogom magam elé, majd bordón gomolygó, csillámló füstté válva, eltűnök a medálban. Ha akarom, így is tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mi zajlik körülöttem, de most inkább megpróbálok pihenni, és nem figyelni semmire.
Hamarosan azonban megdörzsöli a rubintot, és érzem, hogy szólít. Makacsul próbálok ellenállni, de hiába kapaszkodok, a gazda parancsának hatalma túl nagy, kénytelen vagyok megjelenni előtte.
Látom a tekintetén, hogy nem tetszik neki, hogy megpróbálok ellenszegülni. Unottan pillantok körbe, de kis híján leesik az állam, attól, amit látok. Kábé egy órán keresztül lehettem a medálban, de a szobát teljesen átrendezte, nehéz varázslatok helyszínéül szolgáló helységgé. Van itt minden, a földre rajzolt mágikus körtől kezdve, a füstölőkig.
Megpróbálok lépni egyet, de képtelen vagyok mozogni, és lepillantva rá is jövök, hogy miért. Dzsinnek elfogásához használt varázskör. Kétségbeesetten pillantok fel Taramisra, ő azonban kerüli a pillantásom.
- Ha nem lennél ilyen makacs, talán később teszem meg, de végül is jobb minél előbb! – jelenti ki, majd összekulcsolja maga előtt a kezét, és szemét lehunyva, kántálásba kezd.
Próbálok kitörni a fogságból, de tökéletesen blokkolta az erőm, semmilyen rést nem találok.
Szép lassan felerősödik a hangja, és semmiből felizzó fények kezdenek keringeni körülöttem, és árnyékukként megjelennek a láthatatlan láncaim.
Fáj és éget, pont mikor régebben elkaptak, képtelen vagyok bármit is tenni, csak levegő után kapkodok. Pár lánc árnyéka semmivé foszlik, de helyette újjak jelennek meg, és mint a prédájára lecsapó kígyók tekerednek körém. Nem kapok levegőt, úgy érzem összeroppantnak. Ilyen lehet tehetetlen halandónak lenni, akit megtámadott egy számára legyőzhetetlen ragadozó.
Nem tudom meddig tart, de küzdök, hogy ne veszítsem el az eszméletem, és küzdök a láncok ellen. A mágus arcán izzadság gyöngyözik, nagyon erősen koncentrál, és végül kezét maga mellé csapva, elkiáltja az utolsó szót is.
A földre rogyok. Eltűnnek a fények, megszűnik a fojtogató érzés, de érzem, hogy új láncaim helye, még sokáig égni fog a bensőmben.
- Miért? Mit csináltál? – zihálom elkeseredetten. Mellém lép, és leguggol mellém. Fáradtnak tűnik, de kihunyt a szemében a hideg, távolságtartó fény.
- Sajnálom, de muszáj volt megtennem. Elvágtam néhány láncodat, amik az ősi törvényekhez kötnek, és megalkottam a sajátjaim. Ezentúl bármennyi kérésemet teljesítened kell, de ezen kívül más nem változott, a többi tiltott dolog, továbbra is az! – feleli fáradt hangon, kikotorva csapzott tincseimet az arcomból.
Könny szökik a szemembe, hisz ezzel akár örökre magához láncolhat, és már semmi, de semmi önállóságom nem maradt vele szemben.
- Menj és pihenj, ha akarsz a helyeden, de ott az ágy is – bök az említett hely felé, majd ő is elindul a sajátjához, biztos elszívta az erejét rendesen a varázslat. Lehajtom a fejem, majd dühös pukkanással füstté válok, és eltűnök előle. Ezt nem fogom egyhamar megbocsátani neki, vagy feldolgozni magamban. De igaza van, innentől már csak az övé vagyok, amíg mást nem mond!
|
| oosakinana | 2011. 01. 24. 16:47:47 | #10753 |
Karakter: Kai Taramis
Megjegyzés: (Dzsinemnek)
Egy újabb bujdosással teli nap. Nem igazán csípem ezt az életmódot, de nem sokára, ahogy a jóslat is megmondta fel fog bukkanni bátyám és még nem vagyok teljesen felkészülve az érkezésére. Éppen estére próbálok szállást keresni, mikor beleütközök valakibe.
- Ne haragudjon. – kérek bocsánatot, mert most tényleg én voltam a hibás.
- Nem gond, csak legközelebb nézzen jobban a lába elé. – válaszolja, mire csak felvont szemöldökökkel nézek rá és kígyóm is előjön.
- Sssszz. Megehetem? – kérdezi, mire elnevetem magam.
- Nyugi K, most ettél nem rég. Nyughass. – szólok rá, majd az alakra, aki csak rémült szemekkel néz rám. Vagy tudja, hogy ki vagyok vagy a kígyótól ijedt meg ennyire. De ahogy alaposan megnézem, feltűnik nekem valami.
- Te Dzsin van? – kérdezem tőle sejtelmesen.
- Nem. – hazudja, majd el is fordul keresztbe tett kezekkel, amire csak elmosolyodok. Mondok rá egy varázslatot, amitől csak igazat mondhat.
- Biztos, hogy nem vagy Dzsin? – kérdezem vigyorogva.
- De az vagyok. – meglepődik saját szavain, majd a kezét a szájára rakja.
- Na, látod így sokkal jobb. – válaszolom mosolyogva, majd elkezdek közeledni felé és megpróbálom megszerezni, de gondolom, tudja, mit akarok, és csak megpróbál elhajolni.
- Hagyj békén. – mondja és próbál menekülni, de nem engedem neki. Varázsolok egy falat elé, amin keresztül megy. Mi a csuda? Elmosolyodok, mikor meglátom, hogy ez egy sokkal erősebb Dzsin. Akkor más eszközöket fogok bevetni.
Tovább szaladok utána, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve eltűnök a háta mögött, amit észrevesz. Halkan a háta mögé lopózok és lekapom róla a nyakláncot és elkezdek nevetni.
- Akkor mostantól én leszek a gazdád. – mondom vigyorogva, majd elkezdem figyelni, a kis küzdelem árán megszerzett nyakláncot.
- Igen is gazdám. – hajol meg előttem, de érződik rajta, hogy nem örömmel csinálja. – De remélem, a kígyódat távol tartod tőlem. – mondja félelemmel a hangjában.
- K. miatt ne aggódj. Nem fog bántani erről én kezeskedek. – mondom mosolyogva, majd mondok egy kis varázslatot a láncára, hogy senki ne tudja elvenni tőlem és senki más ne szerezhesse meg, mert ő mostantól mindig az enyém és nem engedem át senkinek. Csak és kizárólag az enyém.
- És még is milyen kérésedet teljesítsem? – kérdezi unottan, mint egy rossz betanult szöveget.
- Ennyire ne ujjong, azért mert új gazdád lett. – válaszolom neki felhúzott szemöldökkel.
- Nem mindegy az neked, hogy mennyire örülök? Örülj inkább annak, hogy kérhetsz hármat, amit teljesítek, de nem ölhetek embert, nem hozhatlak össze senkivel és nem is kérheted, hogy támasszak fel valakit, mert ezeket tilos. – mondja a szabályokat.
- Állj már le. Éltem már annyit, hogy tudok a szabályokról és arról is hogyan kerüljem meg, hogy többet kérhessek. – mondom neki, amire csak nagyot sóhajt.
- Akkor, ha tudsz mindent, hagyj békén. – mondja és látom, hogy semmi kedve nincs hozzám, se ahhoz, hogy velem mászkáljon és engem szolgáljon.
- Csak egy segítség kell tőled, utána majd meglátom mi lesz veled. – válaszolom, majd inkább elindulok, mert kezd rossz előérzetem lenni. Megfordulok, de ő még mindig áll. – Gyere már. – szólok rá határozottan és kicsit keményen, amire meglepődik, de még nem is voltam annyira határozott, mint amilyen szoktam lenni.
Nagy nehezen megindul és követ betérek egy fogadóba, ahol kérek egy kétszemélyes szobát. Meg is adják. Felmegyünk és lepakolok, végül a dzsin-re nézek.
- Jut eszembe az én nevem Kai Taramis, és a gazda szó helyett használd inkább a Taramis-t. – mondom neki, de csak elhúzza a száját, majd tovább állok vele szembe. – Téged hogy hívnak? – érdeklődök és várom, hogy válaszoljon.
|
|
