Merészen, nem foglalkozva a következményekkel lesimítok a hátán, majd kissé tovább haladva a feneke domborulatára, ami ebben a fehér farmerben valami õrjítõen feszesnek tûnik. Ahogy az ujjaim belesüllyednek, megállapíthatom, hogy nem csak annak tûnnek, hanem valóban feszes is. Draco sem tartja meg magának a kezeit, a mellkasomon simít végig, az ingen keresztül érzem az ujjai simítását mire beleborzongok a vágyba.

A másik kezem még mindig a tarkóját fogja, és akkor sem engedem el mikor elválnak az ajkaink, hogy levegõt szívhassak a tüdõmbe, de aztán újra csókokkal borítom ezúttal a nyakát, amit elegánsan ölel körbe egy vékony, fényes lánc. Õrjítõ sóhajaival csak olajat önt a tûzre, mely lassan már hatalmas lánggal perzsel meg mindkettõnket. Lejjebb térek, át a vadul verdesõ pulzusa fölött a nyaka és a válla találkozásához, majd vágyakozva mélyesztem bele a fogimat a puha bõrbe, mintha az illata teljesen elvenné az eszem, pedig parfümöt sem érzek rajta. Ez a finoman virágos és friss illat a sajátja…

- Key... Keyron... ha nem fejezzük be, nem vacsorázni megyünk, hanem az elsõ szállodába. – nyögi ki remegõ hangon.

Úgy tûnik neki még tisztább a feje mint nekem, de errõl is csak õ tehet.

- Igazad van, nem rossz ötlet az a szálloda, de majd máskor. – máskor, valamikor mindenképpen - Most vacsorázzunk és majd ha annak is eljön az ideje befejezzük, jó?

Röviden bólint, az arca kipirult, az ajkai csóktól pirosan csábítóbbak, mint valaha. Nyugalom… ma még nem!

Lassan felsétálunk az étteremig, közben a derekát átkarolva tartom, magamban mosolyogva azon amit tegnap mondott. Szerintem nem csak Talán tetszenek neki a férfiak is, hanem biztos. Máskülönben nem reagált volna úgy ahogy.

Odabent az a hölgy fogad minket, akivel telefonon beszéltem mikor lefoglaltam az asztalt. Az asztalunkról gyönyörû kilátás nyílik a völgyre és a környezõ hegyekre.

Megelõzve Draco-t kihúzom neki a széket, lehet hogy számára ez szokatlan, de nekem természetes ez a gesztus a partnerem felé.

Az étlapon valóban nagy a választék, magamnak valami rengeteg húst tartalmazó menüt kérek, míg Draco salátát rendel kevés hússal. Úgy tûnik õ nem annyira rajongója a hús alapú ételeknek, mint én, de ez nem is baj. Az italok rendelésénél kicsit meglep, nem néztem volna ki belõle, hogy szereti a whiskyt. Én csak egy kávét rendelek magamnak.

- Mond csak, hol ismerkedtetek meg Vejránnal? – kérdezem lassan, mikor megérkeznek az italaink.

Draco hamar be is dönti az egészet, amibõl nyilvánvaló, hogy ideges.

- Az általánosban ismertem meg ahol most tanítok, szerelmet vallatom neki, de vissza utasított. – már itt furcsának találom a történetet, hogy mégis hogyan szeretett bele egy olyan hárpiába, de hallgatok - Aztán pár évvel késõbb találkoztunk újra, elhívtam randevúra utána már minden könnyebben ment. Huszonöt voltam mikor összeházasodtunk, rá öt évre jöttek az ikrek, a kihordással nem volt semmi baj. – itt egy kicsit elszomorodik, nyilván jön rosszabbik fele - A baj három évre rá következett be, észre sem vettem, hogy mi történik körülöttem. Egy nap haza mentem ahol a kedves kis feleségem hûlt helyét találtam, csak egy levelet hagyott hátra, amiben mindennek lehordott. Ennek már öt éve, öt év alatt többször is próbálta elvenni tõlem õket. – sóhajtja már-már kétségbeesetten - Egyszer a mostani párjával elvitte õket, két óra múlva hozta vissza, de akkora a fiukban valami megváltozott, sosem mondták el mi történt én meg nem faggattam õket.

Int a pincérnek, aki egy perc múlva hozza is a második italt neki.

- Nem lesz sok az italból? – mosolygok rá, bár megértem, hogy egy ilyen történet után inna egyet.

- Nem fog nyugi. De most te mesélj magadról.

Felsóhajtok, fejben végigveszem, hogy mit kellene elmesélnem elõször.

- Lássuk csak, nem tudom mennyit kotyogott el rólam Varis, de egy építészeti vállalkozást vezetek, ami szerencsére nagyon jól mûködik, ezért is költöztem vissza Maloris-ba, mert legalább egy évre való munkát kaptam. – kezdek bele, majd gyorsan átgondolom mit is mondjak – Olyan hosszú kapcsolatom még nem volt, mint a tiéd… nem tudok különösebb okot a miértre, egyszerûen még nem volt. – vonok vállat.

- Varis igazából nem kotyogott túl sok mindenrõl. – enyhén elpirul miközben meghúzza a poharát – Igazából csak arról beszélt, hogy hogy is nézel kis és megemlítette hogy… meleg vagy. Szerintem elõre eltervezte, hogy majd összeboronálna minket. – motyogja a végére.

Felnevetek, a fejemet ingatva kortyolok a kávémba.

- Igen, szerintem is. Gyakran szórakozik azon, hogy biztos valami családi vonás hogy mindketten a férfiakhoz vonzódunk. – húzom fintorra a számat, mire Draco felkuncog.

Megérkezik az ennivaló is, a pincérnõ elénk pakolja az ízlésesen megpakolt tányérokat, mindkettõ nagyon szépen elkészítve.

- Szóval, mire vagy kíváncsi pontosan? – kérdezem miután elment a pincér.

- Majd vacsora után… addig gondolkodom rajta. – mosolyog, majd a tányéromra pillant – Azt már tudom, hogy szereted a húst.

- Minden mennyiségben. – mondom mosolyogva, majd hozzá is látok ahogy õ is.

Az étterem tényleg rászolgált a hírnevére, mert minden nagyon finom. Tökéletesen átsült, se nem túl fûszeres, se nem túl íztelen, pont jó. A háttérbõl kellemes zene szól és az asztalok is megfelelõ távolságra vannak egymástól, ahhoz, hogy ne legyen zsúfolt a tér, egyszóval tökéletes.

A vacsorát ásványvízzel öblítjük le, majd Draco a maradék alkoholt hörpinti fel és nem vagyok biztos benne, hogy nem árt majd meg neki, mert az arca máris kipirult és most nem zavartól.

- Jöhetnek a kérdések?

- Hát persze. – kényelmesen hátradõlök.

- Van hobbid? Mit csinálsz, ha éppen nem dolgozol?

- Hmm… tulajdonképpen a munkám egy része is hobbi, mert imádok épületeket tervezni, lerajzolni õket, majd felépíteni azt ami a fejemben megszületett. Ha pedig nem dolgozom… szeretek étterembe járni, enni és… sütkérezni a parton. Azt hiszem hobbi terén még fejlõdnöm kell… - mosolygok rá, mert tényleg nincs sok minden, amit munka után csinálok.

- Egyszer lemehetnének együtt a partra… kíváncsi vagyok mi van az ing alatt. – mosolyog csillogó szemekkel a mellkasomat bûvölve.

Felhúzom a szemöldököm, de közben elégedetten elvigyorodom.

- Biztos vagy benne, hogy nem csiccsentettél be?  - kérdezem a szemébe nézve, amik picit kábán csillognak.

- Csak egy icipicit. – mosolyog, az ujjával is mutatva a kis távolságot.

Igazán édes, hisz tudom, hogy azért ivott whiskyt, mert ideges volt, de hogy két pohárka máris megártson? Nem gyakran ihat alkoholt…

- Ha már ilyen szókimondó lettél hirtelen, kérdezz csak nyugodtam. Másnap gondolom úgy is a föld alá akarsz majd bújni miattuk, de legalább ma jól szórakozol. – vigyorgok rá az asztalon nyugvó kezére simítva és finoman végighúzom az ujjaim a törékenynek tetszõ csontok vonalán.

- Nem, nem! – rázza meg a fejét, a felfogatott haja ide-oda röpköd a heves mozdulat közben. – Inkább táncoljunk! Tudsz táncolni Keyron?

Fülelek egy kicsit a zenére, halk és lassú, mint a vacsora alatt is. Lassúzni Draco-val, miközben a testünk összesimul és ajkai túl közel lesznek… veszélyes mutatvány, de én sosem vetettem meg egy kis izgalmat és abból lesz itt bõven.

- Persze. – felállok, majd a háta mögé lépve kihúzom a széket miközben õ is feláll, de azonnal elkapom a derekát és füléhez hajolok. – Csak aztán ne panaszkodj, ha nem bírok neked ellenállni. – harapok a fülcimpájára mire édesen kuncogni kezd és felbátorodva magával húz a parkettre.

- Mehetünk? - biccentek és benyúlok a telefonomért és a ház kulcsaiért, majd indulunk is. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy kocsival megyünk. Én azt hittem majd repülünk de tévedtem.

- Nem repülni fogunk?

- Gondoltam rá, de aztán arra is, hogy ha a ruhád esetleg nem lesz megbûvölve meztelenül nem fognap beengedni az étterembe. - fejti ki miért is jött autóval, de ahogy vigyorok eltudom képzelni, hogy õt igazán nem zavarná a meztelenségem látványa, inkább csak felcsigázná. A fene esne fantáziámba, kellet nekem elképzeli! Úgy elvörösödök, mint aki itt akar spontán égést gyakorolni. Kinyitja nekem az ajtót, majd õ is be szál. Az utak eléggé kihaltak, nagyon ritkán használunk autót inkább repülünk.

- Szóval étterembe megyünk?

- Igen. Ez még egy átlagos randi, ahol majd szépen kifaggatlak arról, hogy mi az amit szeretsz és legközelebb valami mással leplek meg.

- Legközelebb? Még el sem indultunk, de már eldöntötted? Mi van ha kiderül, hogy egy borzasztóan unalmas vagyok és mégsem akarsz többet randizni? - kérdem mosolyogva.

- Az lehetetlen. - rám pillant – Ez a látvány mindent megér. - új fent elvörösödök a bókjától.

Negyedórát sem kocsikázunk, mire oda érünk. Illedelmesen kinyitja nekem az ajtót, de ha nem csal az emlékezetem még nem vagyunk az étteremnél. Mi a hegy lábánál álltunk meg egy kis sétány vezet fel az étteremhez. Amit csak gyalogosan vagy repülve lehet megközelíteni.

- Mit szólsz egy kis sétához?

- Nem bánom, de ha te már eldöntötted, hogy az étteremben nekem kell beszélnem most rajtad a sor. - lépek mellé egy kis pír kíséretében bele karolok.

- Tényleg?

- Igen. - Kíváncsi vagyok rá.

- Akkor is ha kiderül, hogy egy önzõ, kissé munkamániás sárkány vagyok? - ezzel semmi újat nem mondót, Varis is említette, hogy munkamániás de az önzõ énjét azt nem.

- Munkamániával még nem ijeszt el, én sem hagyok ki egyetlen napot sem az iskolában.- nem is tudnék meg nem is akarok. - De miben is vagy önzõ?

- Biztos, hogy tudni akarod? - hunyorít rá majd megfogja a kezem,

- Nem akarlak majd át engedni senkinek és ki foglak sajátítani. - halál komolyan közli velem, nekem meg megfordul a fejemben, hogy én szépem most itt hagyom a fenébe és minden kapcsolatot megszakítok vele. Mikor nyitnám a számat õ elneveti magát, de ebben mi a vicces? - Vicceltem, nyugi. Hagyok belõled másnak is, de csak egy kicsit. - hát ez viccnek is rossz volt, én meg mér komolyan kezdtem félni tõle. Egy kicsit el gondolkodhattam mert arra leszek figyelmes, hogy maga felé fordítja arcomat és megcsókol. Azonnal vissza csókolok, mert hiányzott ez a szenvedély amit a csókjában érzek, közelebb von magához, hogy még jobban elmélyítse a csókot. Most sem a szüleink, sem a tesóink nincsenek itt, így kiélvezünk minden pillanatot. Végig simít a hátamon egészen le a fenekemig amibe egy kicsit be le is markol, sikkantok egy kicsit de a csókot nem szakítom meg. Én sem vagyok rest, mellkasát simogatom az ingen keresztül is érzem mennyire izmos. Vállaiba kell kapaszkodjak, mert egyre jobban elvesztem a testem fölött az uralmat s olyat teszek amit lehet, hogy késõbb megbánok. Levegõnk elfogytával elválunk egymás ajkaitól, de egy pillanat sem múlik el, már a nyakamat kezdi el finoman ízlelgetni. Apró sóhajok szöknek ki ajkaim közül, de mit csináljak ha egyszer isteni érzés, amikor meg beleharap ott a vég. Ha most nem állunk le azt hiszem nem lesz itt vacsora. -

- Key....Keyron....ha nem fejezzük be nem vacsorázni megyünk, hanem az elsõ szállodába. - minden erõmet össze kel szedjem, hogy be tudjam fejezni amit elkezdtem.

- Igazad van,nem rossz ötlet az a szálloda, de majd máskor. Most vacsorázunk és majd ha annak is eljön az ideje befejezzük, jó? - aprót bólintok, igaza van. Még csak ismerkedünk és nem csak szexelünk. Elindulunk nagy nehezen felfelé, az étteremben nem voltam csak hallatom róla.

Bent egy nagyon kedves hölgy fogad, Keyron asztalt foglalt ahova a hölgy elkísér minket. Húznám ki magamnak a széket de megelõz Keyron, tisztára nõsténynek érzem magam. A pincér gyorsan itt terem oda adja nekünk az étlapot. Szerencsére az az olyanokra is gondolnak akik nem csak a húst eszik, szeretem de azért nem majmolom. Le adjuk a rendelést, az italokat hamar ide hozza. Én az idegeim megnyugtatására egy whiskyt kérek, mivel Keyron autóval jött õ egy kávét kér.

- Mond csak, hol ismerkedtetek meg Vejránnal? - lehúzom a poharam tartalmát az utolsó cseppig. Ez nehéz menet lesz.

- Az általánosban ismertem meg ahol most tanítok, szerelmet vallatom neki de vissza utasított. Aztán pár évvel késõbb találkoztunk újra, elhívtam randevúra utána már minden könnyeben ment. Huszon öt voltam mikor össze házasodtunk rá öt évre jöttek az ikrek, a kihordással nem volt semmi baj. A baj három évre rá következett be, észre sem vettem,hogy mi történik körülöttem. Egy nap haza mentem ahol a kedves kis feleségem hûlt helyét találtam, csak egy levelet hagyott hátra, amiben mindennek lehordott. Ennek már öt éve, öt év alatt többször is próbálta elvenni tõlem õket. Egyszer a mostani párjával elvitte õket, két óra múlva hozta vissza de akkora a fiukban valami megváltozott, sosem mondták el mi történt én meg nem faggattam õket. - intek a pincérnek,hogy hozzon nekem még egy kört.

- Nem lesz sok az italból? - mosolyogva rázom meg a fejem, pedig ha tudná, hogy már a fejembe szált az elsõ is.

- Nem fog nyugi. De most te mesélj magadról.

Nagyon szeretném még látni, ha már a család kiügyeskedte a vacsorát és Draco még csinos is… miért ne?

- Jó, mi lenne, ha holnap tanítás után találkoznánk? Persze ha te is rá érsz! – egyezik bele, én pedig fejben végigfutom a holnapi napomat.

El kell mennem a városi tanácsra megbeszélni a felújítás tervezetét. Õk döntik el, mit akarnak elõször, és fogalmam sincs meddig fog tartani, mert még a privát megrendelõkkel is tárgyalok.

- A holnapi napom nem tudom, hogy alakul. Ez függ sokban a megrendelõtõl, de ha délutánra végzek akkor minden további nélkül találkozhatunk. – estig semmiképpen sem fog elhúzódni.

Dem rondít bele a hangulatba, nem mintha olyan kényelmes lenne így, hogy a család a házból bámul, de azért egy kis diszkréció elvárható lenne.

- Nem akarom megzavarni a turbékoló párocskát, de mi lassan megyünk.

- Azt hiszem ideje nekem is távozni, majd holnap találkozunk. – sóhajtom, amúgy is menni akartam már.

Draco-val együtt bemegyünk és elköszönök mindenkitõl, az öcsémtõl is, aki Dem-mel megy haza a közös házukba, majd Draco kezére is nyomok egy finom csókot, amitõl megint csak édesen elpirul.

Nem lehet ellenállni ennek az arcnak…

***

Másnap reggel kilencre kell mennem a városi tanácsra, ahol megvitatják a középületek felújítását. Hosszas tanakodás, magyarázás és tervrajz konfigurálás után már mindenki elégedett. Természetesen úgy akarják, hogy minél kevesebbe kerüljön a városi kasszának, de a felújítás már nagyon is esedékes.

Tartok egy órás ebédszünetet ahol kifújhatom maga. Egy étterembõl kifelé jövet elmegyek egy virágárus mellet és azonnal eszembe jut Draco. Nem tudom mennyire van oda a virágokért, de egy próbát mindenképpen megér, így legalább tudathatom vele mikor találkozzunk, mert már tudom mikor végzek.

- Egy nagy csokor fehér rózsát kérek. – úgy vettem észre szereti a fehéret.

Megbeszéljük a díszítést, majd fizetéskor kérek még egy kártyát is mellé, amire szépen ráírom az üzenetet.

” Köszönöm a tegnapi vacsorát és az estét. Ötre érted megyek. Csókol Keyron. ”

Egy futárral el is küldetem, egyenesen az iskolához, ahol éppen lennie kellene és remélem, hogy tetszeni fog neki.

***

Egy kis kutatómunka a megbeszélés után és máris tudom a legjobb éttermek nevét a városban, plusz még néhányat, ahová érdemes lehet benézni. Elsõ gondolatom az volt, hogy felhívom Varist és megkérdezem, de aztán inkább letettem róla, mert akkor teljesen bezsongott volna, hogy elviszem valahová Draco-t.

Fél öt körül már a ruhaválasztásnál tartok, egy fekete farmer és egy sötétszürke ing mellett döntök, színesebbet nem nagyon hordok, valahogy kényelmetlen. Ez így se nem túl elegáns, se nem túl lezser. Egy kevés parfüm, abból amit direkt sárkányoknak készítenek, mert ezek nem olyan erõsek, hogy bántsák az érzékeny szaglásunkat, majd összeszedem a holmimat és indulok is érte.

Csengetés után nem kell sokat várnom, pillanatokon belül nyílik az ajtó és egy igen csak kicsípett és izgatott Draco fogad. A kék ingje pont olyan színû, mint a szeme, az a fehér farmer pedig csábítóan öleli körbe a formás lábait.

- Még most is gyönyörû vagy. – mosolygok rá, az ékszerei sem maradhattak el.

- Köszönöm! – kapom a pirulós mosolyt. – Te is nagyon jól nézel ki.

Rámosolygok, majd a háta mögé pillantva látom, hogy az anyja éppen befordul a konyhába így finoman Draco tarkójára simítom a kezem és közelebb húzom egy valódi üdvözlésre. Nem túl hosszú, de annál finomabb csók, s mikor elszakadok tõle puhán végigsimítok a nyakán, ami most szabadon van a felkötött haja miatt.

- Mehetünk?

Biccent egyet, majd benyúl a szekrényre a telefonjáért és a kulcsokért és indulunk is.

- Nem repülni fogunk? – kérdezi, mikor meglátja a kocsimat a ház elõtt.

- Gondoltam rá, de aztán arra is, hogy ha a ruhád esetleg nem lesz megbûvölve meztelenül nem fognak beengedni az étterembe. – vigyorgok rá, bár legfeljebb felcseréltem volna a programot.

Draco elvörösödik, mintha lángra akarna lobbanni. Érdekes és nagyon édes reakció ez olyan valakitõl, akinek már két kisgyereke van, de ezek szerint én hozom ki ezt belõle.

Kinyitom neki a kocsi ajtaját, majd én is beszállok. Az autóink csak annyiban különböznek az emberekénél, hogy száz kilométer per óra a legkisebb rajtuk. Az utak elég üresek, senki nem szokott gyalogolni ha repülhet, a reflexeink pedig kiélezettek.

- Szóval étterembe megyünk?

- Igen. Ez még egy átlagos randi, ahol majd szépen kifaggatlak arról, hogy mi az amit szeretsz és legközelebb valami mással leplek meg. – elmosolyodom, de nem veszem le a szemem az útról.

- Legközelebb? Még el sem indultunk, de már eldöntötted? – kérdezi, de hallom a hangján, hogy mosolyog – Mi van ha kiderül, hogy borzasztó unalmas vagyok és mégsem akarsz többet randizni?

- Az lehetetlen. – pillantok rá oldalra – Ez a látvány mindent megér.

Eléggé elcsendesedik ahhoz, hogy tudjam most válthatott színt, de ez az elképzelés inkább mulattat és felcsigáz. Elképzelni, hogy meddig terjed a vörösség, lejjebb a kecses kis nyakán a vállaiig…

Negyedórába sem telik és megérkezünk, kinyitom neki az ajtót, hogy kiszálljon, de még nem az étteremnél vagyunk. Egy kisebb hegy lábánál konkrétan, ahonnan egy sétány vezet föl a tetejére, ahol az étterem van. A sárkányok repülhetnek is, de kocsival nem lehet felmenni.

- Mit szólnák egy kis sétához?

- Nem bánom, de ha már te eldöntötted, hogy az étteremben nekem kell beszélnem most rajtad a sor. – mellém lép, halvány pírral karol belém, de természetesen hagyom.

- Tényleg?

- Igen.

- Akkor is ha kiderül, hogy egy önzõ, kissé munkamániás sárkány vagyok? – kérdezem finoman évõdõ hangon, és közben elindulunk fölfelé a szépen kiépített, napelemes lámpákkal megvilágított sétányon. Édes akácillat árad mindenhonnan, mintha csak egy egész arborétum szakad volna ránk.

- Munkamániával még nem ijeszt el, én sem hagyok ki egyetlen napot sem az iskolában. – mosolyog, látszik, hogy szereti amit csinál. – De miben is vagy önzõ?

- Biztos, hogy tudni akarod? – hunyorítok rá, közben a kezemet az övére simítom.

Mosolyogva biccent egyet.

- Nem akarlak majd átengedni senkinek és ki foglak sajátítani. – közlöm halál komolynak tûnõ arccal, majd az arckifejezését látva elnevetem magam. – Vicceltem, nyugi. Hagyok belõled másnak is, de csak egy kicsit. – ugratom, majd megállok és magam felé fordítva az arcát a szájára csókolok, s mivel azonnal viszonozza is, nekem sem kell több engedély ahhoz, hogy magamhoz húzzam és elmélyítsem a dolgot. Most hogy nem szegezõdik ránk a család szeme, teljesen egyedül vagyunk a félhomályban, nyugodtan kiélvezhetjük a pillanatot mielõtt elvegyülünk az étterem többi vendége között…

- Tényleg. Szerintem gyönyörû vagy Draco. - egy picit megnyugodtam de nem teljesen, kezével lefogja az én tördelõ ujjaimat. Ha szerinte gyönyörû vagyok akkor meg is csókolna? De ez kétlem.
- Meg... meg is csókolnál? - már megint dadogok, elmosolyodik a kérdésemen. Lassan csökkenti köztünk a távolságot, derekamnál fogva húz magához közelebb de hagyva utat, ha mégis meggondolnám magam, amit nem fogok. Lejjebb hajolva érzékien simítja ajkait az enyémre, annyira jó érzés ilyen csókot kapni. Végig simít a hátamon majd vissza a derekamra és közelebb húz magához, szinte magába olvaszt. Ennek hatására egy apró sóhaj szökik ki ajkaimon, karjaiba kell kapaszkodnom, hogy össze nem esek a heves érzelmektõl. Annyira más, annyira szenvedélyes mint egy igazi szeretõ.

Oxigén hiánya miatt megszakítjuk a csókunkat, pedig még úgy folyattam volna még. Kábán és kissé pirosan pislogok fel rá, majd arcomat simogatja meg és kapok még egy apró csókot is. Mint egy nõstény úgy reagálok rá, még mindig nem merem elengedni, mert akkor véget érne ez az érzés és én nem akarom. Most egy kicsit önzõ leszek magamhoz.

- Igen, megcsókolnálak. Bármikor, bárhol, bármeddig. - suttogja fülembe amitõl még jobban elvörösödöm, nekem még ez új, hiába akarom még, de ezt nem lehet. Õ egy igazán parti képes sárkány és nem hiszem, hogy egy ilyen férfi kellene neki mint én.

- Én.. én … - össze vagyok zavarodva. De ezt nem mondom meg neki.

- Tetszett? - aprót bólintok.

- Draco... te biszex vagy? - ez jó kérdés.

- Nem tudom... talán. Még nem próbáltam ki. - motyogom neki.

- Nem érzed rosszul magad a csóktól? -megrázom a fejem majd felnézek rá. - Nem. J-jó volt.- közelebb húz magához ismét amitõl még a légzésem is megáll. Azt hittem megint megcsókol de nem, most csak a fülembe szeretne mondani valamit.

- Ugye tudod, hogy hat szempár szegezõdik ránk az ablakból? - hogy mi van?

- Mi?

- Ne nézz oda. - kuncogja, ezután vissza hajol hozzám. - Draco, találkozzunk máskor is. Csak mi ketten.

- Jó, mi lenne, ha holnap tanítás után találkoznánk? Persze ha te is rá érsz! - nagyon jó volna, talán adhatunk egymásnak egy esélyt, aztán meglátjuk.

- A holnapi napom nem tudom, hogy alakul. Ez függ sokban a megrendelõtõl, de ha délutánra végzek akkor minden további nélkül találkozhatunk. - még mindig a derekamat foglya, csak akkor engedi el mikor Dem egyet köhint.

- Nem akarom megzavarni a turbékoló párocskát, de mi lassan megyünk.

- Azt hiszem ideje nekem is távozni, majd holnap találkozunk. - bekísérem õket,majd elköszönök mindenkitõl. Keyron egy kéz csókkal köszön tõlem amitõl megint piros lámpát játszok.

Amint mindenki elhagyta a háza én is nyugovóra térek. De még elõtte fürdés, a kádat teli engedem majd egy kis kamillás habfürdõt is rakok bele. Amíg telik a kád, levetkõzök az ékszereimet is leveszem, már amelyiket tudom. Kettõt ha akarnék sem tudnák sem le, sem ki venni. Már majdnem tele a kád, amikor elzárom. Be le csüccsenek, kellemesen meleg de lehetne egy kicsivel melegebb is, csak egy nagyon kicsit engedek ki az erõmbõl. Pont annyit ami fel melegíti a vizet. Élvezem a meleg fürdõt és akaratomon kívül a mai estére gondolok, Keyron csókja annyival másabb volt mint Vejrané, Keyron, maga a szenvedély a hevesség, míg Vejrán, az minden volt csak szenvedélyes nem. Újaimat az ajkaimra simítom, szemeimet becsukom úgy gondolok vissza Keyronra, amely nem bizonyult jó ötletnek, mert a testem igencsak reagál rá. Egy szóval állok mint a cövek, nincs mit tennem mert ez magától nem fog le lohadni. Jobb kezemmel elkezdem lassan magamat simogatni, míg a bal kezemmel rá fogok merevedésemre. Elõször csak lassan csinálom, majd ahogy a gyönyör közeledik úgy gyorsítom kezem mozgását. A megkönnyebbülést nem csak a kezemnek köszönhetem, hanem a gondolat, hogy maga Keyron segít.

Pár percbe bele telik mire végre a gyönyör alább hagy, ki húzom a dugót a kádból, ezután gyorsan lefürdök és felöltözök. Szobámba indulva még egyszer megnézem a fiúkat akik békésen alszanak. Mikor beérek, be állítom az ébresztõmet, ezután én is elszenderedek.

Reggel az ébresztõmre és a két kis rossz csontra kelek, akik azt hiszik, hogy egy trambulin az apjuk.

Rájuk szolok, hogy készülõdjenek mert lassan megyünk a suliba. Egy óra kell mire rendesen elkészülünk, majd indulunk a suliba.

Az iskola területe akkora, hogy biztosítani tudd egy felnõtt sárkánynak elég helyet. Be kísérem õket az osztályukba, majd én is megyek a sajátomba. Sajnos nem taníthatom õket, ez a szabályzat. Meg keresem a mai napi osztályomat, ha jól tudom akkor most fogjuk a repülést tanulni.

A délelõttöm viszonylag nyugisan telik, most a tanári felé tartok. Amint beérek az egyik kollégám széles vigyorával találom szembe magam.

- Draco, kaptál egy szép kis csokrot. Most hozta a futár! - oda sétálok az asztalomhoz, amin egy nagyon szép csokrot találok, az emberek ezt a virágot nevezik rózsának. Egy kis kártyát is találok benne, figyelve veszem ki a kártyát, nehogy megszúrjanak a tövisek.

” Köszönöm a tegnapi vacsorát és az estét. Ötre érted megyek. Csókol Keyron. ”

Randim lesz, szívem a mellkasomból majd kitör. Izgulok, nagyon is. Már alig várom, hogy vége legyen a tanításnak. Hála legyen gyorsan eltelik a maradék óra is, anyámmal még ebéd szünetben lebeszéltem a felvigyázást, már csak a gyerekekkel kell beszélnem. Haza vezetõ úton meg említem neki, hogy ma este a mami fog rájuk vigyázni, mert apunak dolga van.

Délután négy és még nem vagyok kész, azt sem tudom, hogy mit vegyek fel. Kell nekem egy kis segítség azt hiszem.

- Anya! Segíts! - kiáltom el magam, s lõn anyám viharzik be a szobámba.

- Draco, miben kell segítenem?

- Nem tudom mit vegyek fel.

- Jaj te, hát amiben dögös leszel. - gardróbomhoz sétál, majd ki vesz belõle egy fehér farmert és egy sötét kék inget. - Ebben jól fogsz kinézni és nem felejtsd el a kiegészítõket sem. Ezzel távozik is a szobából. Mindent felveszek amit kikészített nekem, az elmaradhatatlan ékszereimet is magamra agatatom. Hajamat most felkötöm, pont befejezem a cicomázásom mikor csöngetnek. Gyorsan leszaladok mert Keyron lesz, anyunak még oda szólok, hogy valamikor jövök és huss már itt sem vagyok. Amint az ajtót kinyitom Keyronal találom szembe magam, igazán ki tett magáért. Végig mérem, ahogy õ is engem.

- Még most is gyönyörû vagy.

A felismerés lassan elér, hogy miért is akarták annyira ezt a vacsorát ilyen hirtelen. Varis és a család többi tagja kerítõt akarnak játszani és bár nem lenne ellenemre, sõt, még élvezném is, de ez akkor sem biztos, hogy jó ötlet.

- Varis, ez nem így megy! – mondom erélyesen - Ha nem vettétek volna észre a nõket részesíti elõnyben, de ha mégis valami csoda folytán történne valami köztünk, nem tudom, hogy tudnánk egymásra nézni ha nem jól sülne el a dolog. Érted?

Ez nem olyan egyszerû, mert a családunk szoros kapcsolatban áll Varis és Dem miatt.

Viszont, örömmel tennék egy próbát, bár nem teljesen úgy ahogy Varis képzeli, nem vagyunk már tinédzserek egyiken sem, hogy lopott csókokkal kérkedjünk.

- De ezt leszámítva nagyon vonzó jelenség, az a sok ékszer amit magán hord, a sárkány szemét önkénytelenül is oda vonzza. – válaszolom a várakozó arcukat látva az igazat - Például, ott van az-az ezüst korongokból álló öve, csak a csípõjét tudom bámulni,vagy a nyakát amit eddig a hajával takart. – csábító… - Egy szóval gyönyörû, de tudom, hogy csak sógorként tekint rám.

Semmi jelét nem adta annak, hogy bármiképpen is vonzódna hozzám, vagy a férfiakhoz. Hiszen mondta is, hogy még soha nem kapott puszit férfitól! Egyértelmû… bár… nem haragudott meg, amiért én megtettem…

- Jaj Keyron! - sóhajt Varis. - Üdv a klubban, te már most bele estél, mint vak sárkány a szakadékba.

Hogy? Én ugyan nem estem bele! Az, hogy tetszik és vonzó, még jelenti azt hogy szeretem is. Ez nevetséges, végül is pár órája találkoztunk.

- Itt a desszert. – lép be Draco.

Mindnyájan elcsendesedünk, ejtjük a témát.

- Dem, kérlek segíts egy kicsit.

Elszedi tõle a desszertes tányérokat és segít neki szétrakni, míg én Draco-ra pillantok, aki szerintem túl látványosan kerüli a tekintetem. Vajon… meghallotta volna?

Mikor nekem nyújtja a kistányért és elveszem, az ujjaink egymáshoz érnek. Csak egy pillanat, de mégis megremeg a keze és elrántja tõlem, én meg éppen csak elkapom a tányért mielõtt rám borulna.

A desszert közben a kicsik átmásznak Draco-hoz, így csak halkan beszélgetünk, mert elaludtak. Míg õ felviszi aludni õket, addig mi átmegyünk a nappaliba. Varis oldalba bök a karjával, vigyorogó arcát, csak egy rosszalló pillantással kommentálom.

- Menj utána!

- Fejezd be Varis! – figyelmeztetem mielõtt felidegesít. – Foglalkozz a saját pároddal és ne velem.

Éppen ezért költöztem külön a családomtól, mert borzasztóan szeretik beleütni az orrukat a magánéletembe.

Hallgatom a beszélgetésüket, de igazából nem figyelek. Azon gondolkodom, hogy talán mennem kellene már, de elköszönnék Draco-tól. És mintha csak gondolatolvasó lenne, már meg is jelenik.
- Ha nem baj, akkor én egy kicsit elrabolom Keyront.

Megletten pillantok rá, de követem õt ki a kertbe. Már teljesen besötétedett, csak a kinti lámpák fénye világítja meg a kertet és a bentrõl kiszûrõdõ fény.

Látom, hogy zavarban van és feszült, így sejtem mi lehet a probléma. Nyilván meghallotta amit az étkezõben mondtam.

- Keyron. – közelebb lép és felpillant rám - Tényleg gyönyörû vagyok, vagy csak viccelsz?

Pislogok egyet, erre a kérdésre számítottam a legkevésbé és nyilván nehezére esett megkérdezni, az arca is kipirosodott zavarában. De ha már megkérdezte…

- Tényleg. Szerintem gyönyörû vagy Draco. – mondom, a kezemmel megfogva az õ ideges babráló ujjait.

Nyel egyet, kék szemei szinte világítanak a sötétben mikor rám pillant.

- Meg… meg is csókolnál?

Elmosolyodom, ezt a kérdést lehet hogy érdeklõdésnek szánta, én mégis felhívásnak tekintem.

Lecsökkentem közöttünk a távolságot, a derekánál fogva magamhoz vonom, hogy a mellkasomon érezzem a szapora szívverését, az ajkaimon a kapkodóvá váló lélegzetét.

Adok rá esélyt, hogy elhúzódhasson, de nem teszi.

Lassan lejjebb hajolok, puhán simítom az ajkaimat az övére, majd lassú édes csókban olvadok össze vele.

Finoman puhatolózva csókolom, a kezemmel végigsimítok a hátán, majd vissza a derekára és teljesen magamhoz húzom. Egy apró sóhaj szökik ki az ajkai közül, érzem az ujjait, amikkel a karomba vájva kapaszkodik, mintha csak attól félne, hogy elhúzódom pedig eszemben sincs.

Lágyan a hajába fúrom az ujjaim, vigyázva a tincseire nehogy meghúzzam, majd a tarkóján állapodik meg a kezem mire megremeg a karomban. A csókja éppen olyan édes mint õ maga, finom barackos ízû az édességtõl…

Elfogy a levegõnk, így kénytelen vagyok elhúzódni. Kába tekintettel néz rám, megsimogatom az arcát, majd az ajkaira is hintek még egy apró csókot. Az orcái kipirultak, a szemei vágyakozón csillognak, a kezei még mindig az ingemet markolják.

- Igen, megcsókolnálak. Bármikor, bárhol, bármeddig. – suttogom a választ a kérdésére.

A szemembe néz és még inkább elvörösödik. Elengedi a karomat is.

- Én… én…

- Tetszett?

Zavartan bólint.

- Draco… te biszex vagy? – kérdezem óvatosan. Ezt senki sem mondta így, de ha figyelembe veszem ezt a csókot és azt, hogy nem akadt ki, plusz Varis „bátorítását”…

- Nem tudom… talán. – motyogja. – Még nem próbáltam ki.

- Nem érzed rosszul magad a csóktól? – puhatolózom.

 Megrázza a fejét és felpillant. – Nem. J-jó volt…

Mosolyogva húzom közelebb, hallom, hogy elakad a lélegzete, de most csak a füléhez hajolok.

- Ugye tudod, hogy hat szempár szegezõdik ránk az ablakból? – az egész család mozizhatott.

- Mi?

- Ne nézz oda. – kuncogom, visszahajolva a tûzvörös arcocskáját látom. – Draco, találkozzunk máskor is. Csak mi ketten. – kérem, kicsit elkomolyodva.

- Mi a következõ dolog? - fejemben rengeteg kép kezd el lejátszódni, hogy mi a következõ dolog, például, hogy felpakol a konyha pultra és egy fullasztó csókot kapok tõle. De mért jár ezen az agyam? Ennyire régen voltam valakivel, igen vagy három éve nem volt semmilyen kapcsolatom.

- Ho..hogy? - aj még dadogok is!

- A sütemény... kész van? - szóval ez az a dolog.

- Nem, még nem. Ööö... rá kell kenni a tejszínhabot és míg megvacsorázunk pihennie kell a hûtõben. - mondom neki és vissza is fordulok a sütihez, gyorsan elsimítom a tetején a habot és még egy kis csokit is reszelek a tetejére. Majd beteszem a hûtõbe pihenni. Keyronon látom, hogy alig várja, hogy megszabaduljon a köténytõl, így leveszem én is. A konyha szekrényembõl elõ veszem a legszebb porcelán étkészletemet.

- Várj, majd segítek. - lép közvetlen mellém, ami egy kicsit feszélyez, ha csak vissza gondolok az elõzõ kis puszira elvörösödök.

- Nem kell, igazán. Te vagy a vendég és már így is befogtalak sütni. - próbálom menteni ami menthetõ, de õ ragaszkodik, hogy segítsen.

- Majd én fogom azokat, te pedig szétrakhatod. Nem egyszerûbb úgy? - van benne igazság, na jó segíthet.

- Jó, de utána már nem segíthetsz többet. - nézek rá szigorúnak szánt szemekkel. - Leülsz egy székre és csak nézel, mint a többi normális vendég. - sétálok be az étkezõbe, Keyron kezeiben rázkódnak egy kicsit a porcelánok, nem vesz komolyan.

- Ahogy parancsolja Uram! - hátrapillantok rá majd elmosolyodom, fejemet csóválva veszem el tõle egyesével a tányérokat. Szépen elhelyezem õket, ezután jöhetnek a ezüst evõeszközök, a kristály poharak és a szalvéták. Keyron szó fogadóan leült egy székre, érzem magamon a tekintetét amitõl egyre jobban zavarba jövök.

- Tudod... azt a nézel engem kijelentést nem szó szerint értette ám. - mondom neki mikor még egyszer végig néztem az asztalon. Arcom még mindig piros a nézésétõl, kislányos zavaromban a hajamat a fülem mögé simítom.

- Tudod, csak még sosem láttam ennyi ékszert egy helyen. De nagyon jól áll. - és még bókol is.

- Köszönöm. Imádom õket.

- Draco, kész van már? Éhen halok! - kiabál Dem, de nem õ lenne ha ne halna éhen.

- Igen, jöhettek! - szólok nekik vissza, zavart mosollyal pillantok Keyronra.

Pár perc kell, hogy mindenki bejöjjön és helyet foglaljon. Mindent úgy készítettem, ahogy Dem mondta. Csináltam rostélyost, sült húst, steaket és rengeteg köretet és tésztát Nem tudtam ki mit szeret, a kicsik nyers húsit kapnak felkockázva. Amint látom mindenkinek ízlik minden és meg is dicsérik, Keyron a tésztával nem kötött szoros barátságot azt látom.

A vacsora igazán kellemesen telik, sok mindenrõl beszélgetünk. Anya és apa is nagyon jól érzik magukat, a fiuk is végre megnyugodtak. Egyedû talán én érzem egy kicsit szomorúan magam, ahogy elnézem a két szerelmes tubicát. Finom vacsora mellé dukál egy nagyon jó ízû bor is, persze a kicsik is akarnak de õk nem kapnak csak vizet.

A desszertér gyorsa beszaladok a konyhába, kiveszem majd kistányért is veszek magamhoz. Épen az étkezõbe tartok amikor elcsípek egy beszélgetést Dem, Varis és Keyron között.

- Tetszik neked? - kérdezi Dem Keyrontol. Lélegzett vissza fojtva várom a választ, de mért is várom?

- Nagyon kedves és gondoskodó. - ez igaz is.

- Tudod, hogy nem úgy érti! - ez Varis. Ha tetszik, mint férfi, akkor én a helyedben behajtanám azt a kötényes csókot mielõtt elmész innen. - innen fúj a szél, ezek ketten össze akarnak hozni vele, de én nem tudom, hogy akarom- e ezt. Nem tagadom néha elkalandozik a tekintetem más sárkány férfin de ezt eddig, csak irigységre fogtam.

- Varis, ez nem így megy! Ha nem vettétek volna észre a nõket részesíti elõnyben, de ha mégis valami csoda folytán történne valami köztünk, nem tudom, hogy tudnánk egymásra nézni ha nem jól sülne el a dolog. Érted?

- De ezt leszámítva nagyon vonzó jelenség, az a sok ékszer amit magán hord, a sárkány szemét önkénytelenül is oda vonzza. Például, ott van az-az ezüst korongokból álló öve, csak a csípõjét tudom bámulni,vagy a nyakát amit eddig a hajával takart. Egy szóval gyönyörû, de tudom, hogy csak sógorként tekint rám. - oh a franc, hogy menjek ki? Végig hallgattam amit mondott, ha rá néznék akaratlanul is pirosodnék.

- Jaj Keyron! - sóhajt Varis. Üdv a clubban, te már most bele estél mint vak sárkány a szakadékba. - most jött el az idõ, hogy kimenjek. Lassan sétálok be az étkezõbe, Keyron pont hátal ül nekem így nem látja, hogy jövök.

- Itt a desszert.- mutatom fel a jénai tálat ami az egyik kezemben van. - Dem, kérlek segíts egy kicsit. Elveszi tõlem a kistányérokat, majd mindenki elé tesz egyet. Elõször Varis szüleinek szedek, utána jönnek anyámék, Keyron és végül a fiatalabbak. Mikor Keyronnak nyújtom át a tányér az ujjain össze érnek, egy pillanatra megremeg a kezem és majdnem Keyron ölébe pottyantom a sütit.

A desszert után a fiukat is felviszem a szobájukba, mert az ölemben aludtak el. Óvatosan le teszem õket az ágyra és nyakig betakatom a két rossz csontot. Addig míg én fönt voltam az emeleten a többiek át rakták a székhelyüket a nappaliba.

- Ha nem baj, akkor én egy kicsit el rabolom Keyront. - az említett egy kicsit megszeppenve néz rám , majd ki jön velem a kertbe. Kezeimet tördelve szedem össze az összes bátorságomat, hogy feltegyem azt a kérdést ami egész desszert alatt foglalkoztatott.

- Keyron. - elé lépek. -Tényleg gyönyörû vagyok, vagy csak viccelsz? - most vagy ki nevet vagy nem.

A felismerés átsuhan az arcán, ebben a felfordulásban biztos teljesen megfeledkezett a muffinokról.

- Azt hiszem tényleg le kell menni.

Odalent a nappaliból az összes szempár ránk szegezõdik, mindenki olyan furcsa, réveteg mosollyal bámul, amit nem tudok hová tenni. Most miért néznek így?

- Nagyon sajnálom az elõbbi kitörésemet és a muffinokat is. – kér elnézést a többiektõl.

- Jaj, prüntyõke, hányszor mondjuk már el neked nincs semmi baj, egyébként annak a bestiának kellet egy kis helyre rakás, ott bent az agyában, ha van neki egyáltalán olyan.

Prüntyõke??

- Anya! Már mondtam, hogy ne hívj így! – sipítja Draco édesen elpirulva.

Megrándulnak az ajkaim, talán nem illik, de mégis alig bírom visszatartani a nevetést.

- Két kis unokám szépen ide jön hozzám. – parancsolja az asszony, mire a kicsik már rajta is lógnak - Addig a két fiatal. - néz az öcsémékre - Ki mentek megnézitek a kertet, ha valami eltört dobjátok ki, és ti ketten irány a konyha. – mutat végül rám és Draco-ra.

Anyámékra pillantok akik mosolyogva hallgatnak, a két kicsi sárkányt dédelgetve, hiszen ha van amit õk is sajnálnak, az az, hogy nem lesznek unokáik.

- Gyere prüntyõke, menjünk desszertet csinálni, ha már az elõzõ szénné éget.

Alig bírom visszafogni a nevetést, olyan viccesnek hat ez a kis becenév Draco-ra, de azért hogy ilyen szépen elpiruljon megéri kimondani.

- Oké, menjünk. Gyere. – húz maga után a szépen berendezett konyhába.

- Kedves kukta segédem, most pedig csinálunk egy igazán könnyû kis sütit, amihez nem kell használni a sütõt. – felém nyújt egy kötényt.

Akkor elõször jut eszembe az egész este alatt, hogy talán nem is kellett volna eljönnöm mikor egy rózsaszínû kötényt tart elém. Utálom ezt a színt, mindig is túlságosan kislányosnak és virágosnak tartottam. Egyáltalán nem akarom fölvenni.

- Ne néz így rám, én is kaptam. – morogja.

- De ez rózsaszín, kitõl kaptad te ezeket? – ki venne rózsaszín holmit egy férfinak?

- Varistól kaptam szerinte jól áll, eleinte nekem sem tetszett, de most nagyon is találóak amik rá vannak írva. – hát persze hogy a szédül öcsémtõl kapta! - A tiéden, a legjobb szakács felirat van, az enyémen pedig ha jól emlékszem akkor, csókot a szakácsnak, ha jót fõzött. Viszont most álljunk neki a sütinek, ha nem kopott meg az emlékezetem akkor van itthon minden.

Hmm és a feliraton szerepelteket be kell tartani?

A sütés nem az erõsségem, bár fõzni jól tudok sütögetni nem szoktam, inkább megveszek pár szelet krémes süteményt, ha jólesik. Így hát türelmesen követem Draco utasításait, adom amit kér, kibontom amit kell, õ pedig összeállít valamit a piskótákból, a félbevágott barackokból, de mikor a tejszínhabra kerül a sor egy pillanatra megfeledkezem arról hol is vagyok.

Az ajki sarkában maradt pici tejszínpehely túl vonzó ahhoz hogy otthagyjam, így közelebb hajolva puhán legcsókolom onnan az édes krémet.

Draco rám pillant azokkal a ragyogó kék szemeivel és eszembe jut, hogy õ gyakorlatilag a sógorom. Talán nem kellett volna…

- Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, csak nagyon hívogató volt a tejszínhab az ajkaidon. – mondom õszintén, hogy félreértés ne essék.

- Nem baj... csak eddig még nem igazán kaptam férfitól puszit. – motyogja elpirulva és közelebb lépve lehajtja a fejét, hogy ne is lássam.

- Akkor megtiszteltetés, hogy férfiként én lophattam el az elsõt. – mosolygok rá, az ujjaimat az álla alá simítva felemelem a fejét. - Mi a következõ dolog?

- Ho-hogy?

- A sütemény… kész van?

- Nem, még nem. Ööö… rá kell kenni a tejszínhabot és míg megvacsorázunk pihennie kell a hûtõben. – mondja, majd sietve vissza is fordul az ovális üvegedényhez és egy kanállal egyenletesen elsimítja a tetején a habot és reszel rá egy kevés csokit is. A végére valóban ínycsiklandóan néz ki, mintha nem is tíz perc alatt készült volna el.

Beteszi a hûtõbe, majd mikor leveszi a kötényt, végre valahára én is megszabadulok tõle.

Ha a munkahelyemen láttak volna így, a barátaim jót röhögtek volna rajtam, az biztos.

- Várj, majd segítek! – lépek hozzá, mikor egy halom tányért leemel a felsõ polcról.

- Nem kell, igazán. Te vagy a vendég és már így is befogtalak sütni. – mosolyog, de nem engedek.

- Majd én fogom azokat, te pedig szétrakhatod. Nem egyszerûbb úgy? - azt a sok tányért kockázatos egy kézzel tartani, annak ellenére, hogy elbírná.

- Jó, de utána már nem segíthetsz többet. – néz rám, szigorúnak szánt szemekkel. – Leülsz egy székre és csak nézel, mint a többi normális vendég.

Utána sétálok, óvatosan tartom a tányért, hogy a nevetésemtõl ne rázkódjanak a kezemben, de nem tudtam megállni.

- Ahogy parancsolja Uram!

Hátrapillant, majd õ is elmosolyodik és a fejét csóválva egyesével szedi el tõlem a tányérokat és rakja szét a megfelelõ helyre.

Miután a porcelán elfogyott a kezembõl, szófogadóan leülök az étkezõben az egyik székre és õt figyelem amint szétrakja az ezüst evõeszközöket, a vékony kristálypoharakat, szalvétákat…

Egyre csak nézem, figyelmes alapossággal, de nem azért mert szó szerint ezt kérte, hanem csak… úgy. Mert csinos, szép.

Van rajta mit nézni a csillogó ékszereket leszámítva, bár van közöttük kifejezetten elõnyös is. Például az a korongokból álló öv kiemeli a karcsú csípõjét. Valósággal odavonzza az ember tekintetét. A nyaklánctól és a benne lévõ kék drágakõtõl szinte a csillog a szeme, a fülbevaló pedig…

- Tudod… azt a nézel engem kijelentést nem szó szerint értettem ám. – mondja mikor ismét körbeért az asztalnál.

Az arcára pillantok, ami enyhén kipirult. A haját a füle mögé simítja ezzel még többet fedve fel a karcsú nyakából. Tényleg nagyon szép.

Milyen kár, hogy nem egyezik az érdeklõdési körünk. Akkor komolyabbra is fordíthatnánk a kapcsolatunk annál, mint amit a sógori viszony jelent.

- Tudom, csak még sosem láttam ennyi ékszert egy helyen. De nagyon jól áll.

- Köszönöm. Imádom õket. – mosolyog.

- Draco, készen van már? Éhen halok! – kiáltja valahonnan Dem.

- Igen, jöhettek! – szól vissza Draco egy zavart kis mosollyal pillantva rám.

Lassan mindenki beszállingózik, az ételek is sorban kerülnek az asztalra. A menüben rengeteg a hús, pont ahogy én is szeretem. Van rostélyos, sült húsok, steak, köretek, tészta, a kicsiknek külön felkockázott nyershús falatok, húsleves… mintha valóságos lakomán lennénk.

Draco igazán kitett magáért és meg is kapja érte a dicséretet bõséggel.
A vacsorát jó hangulatba fogyasztjuk el, minden nagyon finom, egyedül a tésztát hagyom ki, mert azt nem szeretem, de a többi húsfélét mindet megkóstolom.

A fõfogás után érkezik a bor is, mindenki azt iszik kivéve a kicsik, akik vizet kapnak helyette. Míg mi az asztalnál borozgatunk Draco eltûnik a desszertért, de szinte amint hallótávolságon kívül kerül mindenki csendben lesz. Nem értem addig míg Dem nekem nem szegezi a kérdést.

- Keyron? Mit gondolsz Draco-ról?

- Hogy érted? – kérdezek vissza óvatosan.

- Tetszik neked? – vigyorodik el, pedig még nem mondtam semmit.

Kicsit meg is lep ez a kérdés, fõleg ilyen hirtelen. Már miért kérdezné ezt mikor egyértelmû, hogy Draco a nõkhöz vonzódik?

- Nagyon kedves és gondoskodó. – mondom, még mindig óvatosan a korlátok között maradva, mert nem értem mire akar kilyukadni.

- Tudod, hogy nem úgy érti! – kontrázik rá Varis türelmetlenül – Ha tetszik, mint férfi, akkor én a helyedben behajtanám azt a kötényes csókot mielõtt elmész innen! – vigyorog, én meg enyhe döbbenettel és értetlenséggel nézek rá, és a többi sejtelmesen mosolygó családtagra.

Mi ez az egész?

- Draco, kérlek gyere ki, Keyron nem haragszik.

- Hogy mehetnék ki? Vejránnak köszönhetõen, nem csak a családja elõtt ásztatot el, de még elõtte is.

- Bátyám! Kérlek, gyere ki, senki nem haragszik, hidd már el. - akkor sem fogok, hogy nézzek most a szemükbe?

Dem egy kis idõ után megunja a kicsábításomat, amint meghallom a távolodó lépteit, könnyeim úgy kezdenek el potyogni. Azt nem szeretném, hogy sajnáljanak. A saját sajnálatomból Keyron kopogása és hangja hozz vissza.

- Draco... kérlek gyere elõ, nem kell elbújnod. - Vejran nem hívót sosem ilyen kedvesem, õ csak parancsokat osztogatott.

- Sajnálom..

- Semmi gond, komolyan! Elvégre ez egy családi vacsora lenne, nem kell szégyenkezned elõttem, nincs rá okod. - még, hogy nincs. Az egész család elõtt szégyenben maradtam. De tényleg nem maradhatok örökké a fürdõben, megmosom arcomat, még se látszódjon, hogy sírtam. Amint kinyitom az ajtót Keyron és a két kicsikém állnak velem szemben.

- Én tényleg sajnálom! Borzasztóan... - és még folytatnám de az ajkaimra simítja ujjait, így fojtva belém a szót. Megszeppenve pislogok egyet, mikor egy kosza könnycseppet is letöröl.

- Segítenél, kérlek? Már nem érzem a karomat... - emeli fel a karjait, amin még mindig az én kis rossz csontjaim csüngnek, el is feletkeztem róluk,

- Hé .. semmi baj, elment. Most már nem kell félnetek, nem fog bántani titeket. - simogatom meg a hátukat nyugtatás képen.

- Engedjétek el szépen Keyront, mert én is szeretnék egy ölelést. -rám pillantanak és már ugranak is rám, szorosan karjaimba zárom õket, nem fogom õket sosem az anyuknak adni. Vejran nem anya õ egy szívtelen dög.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk!

- Szívesen.. de azt hiszem le kellene menni, mert történ egy kis baleset a desszerttel. - a muffinok!

- Azt hiszem tényleg le kell menni.

Leérve mindenki minket néz, mindenki arcán sejtelmes mosoly ragyog. Keyron miatt van, ami Demnek nem sikerült az neki igen.

- Nagyon sajnálom az elõbbi kitörésemet és a muffinok miatt is.

- Jaj, prüntyöke, hányszor mondjuk már el neked nincs semmibaj, egyébként annak a bestiának kellet egy kis helyre rakás, ott bent az agyéban, ha van neki egyáltalán olyan.

- Anya! Már mondtam, hogy ne hívj így! - vörösödve hajtom le a fejem. Elmúltam már öt éves.

- Két kis unokám szépen ide jön hozzám. - a fiuk már anyám karjain lógnak, ez gyors olt. - Addig a két fiatal. - néz a két szerelmesre. - Ki mentek megnézitek a kertet, ha valami eltört dobjátok ki, és ti ketten irány a konyha.

- Gyere prüntyöke, menjünk desszertet csinálni, ha már az elõzõ szénné éget. - nem lehet ilyen, most mindenhol hallgathatom, hogy prüntyöke. Keyronon is látom mindjárt elröhögi magát, csak én miattam nem neveti el magát.

- Oké, menjünk. Gyere. - fogom meg a kezét és húzom magam után a konyhába. Ha eddig nem tükrözõdik a lakáson, hogy ki-é, akkor itt nagyon is fog. Az ezüst és a kék színek a dominánsak. Egyedül a két rózsaszínû köténykém a kivétel, amit most Keyronnak is kötelezõen viselni-e kell.

- Kedves kukta segédem, most pedig csinálunk egy igazán könnyû kis sütit, amihez nem kell használni a sütõt. - nyújtom át neki a köténykét, mikor meglátja mi van rá írva a homlokát igen csak össze húzza.

- Ne néz így rám, én is kaptam.

- De z rózsaszín, kitõl kaptad te ezeket?

- Varistól kaptam szerinte jól áll, eleinte nekem sem tetszett, de most nagyon is találóak amik rá vannak írva. A tiéden, a legjobb szakács felirat van, az enyémen pedig ha jól emlékszem akkor, csókot a szakácsnak, ha jót fõzött. Viszont most álljunk neki a sütinek, ha nem kopott meg az emlékezetem akkor van itthon miden.

- A piskótákat bonts fel létszíves. - adom a kezébe. - addig én kibontom a barackot rejtõ konzerv dobozt.

Minden rendben megy míg a cukrász habot nem kezdem el keményre habosítani, mikor már látom, hogy elég kemény megkóstolom, arra viszont nem számítok, hogy a szám szélén is marad egy kis habocska, amit Keyron a saját ajkaival tünteti el. Még sosem éreztem ennyire zavarban magam mint most, az-az aprócska csók amit kaptam nem váltott ki belõlem undort. Sõt, jól esõ érzés futott végig rajtam, minden tagom egyszerre kezdte felmondani a szolgálatot, így az ingébe kapaszkodok.

- Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, csak nagyon hívogató volt a tejszín hab az ajkaidon.

- Nem baj... csak eddig még nem igazán kaptam férfitõl puszit. - pirulásomat elrejtve, mellkasába fúrom arcomat.

Türelmesen várok, nem szabad siettetni õket és látom is, hogy még jobban Draco-hoz húzódnak. Mennyi idõsek lehetnek?

Hét éves korukig nem váltanak alakot, de ha értik mirõl beszélünk, akkor nem lehetnek már sárkány bébik.

- Ne féljetek, nem bánthat, itt vagyok. – súgja Draco a kicsiknek.

Óvatosan elõre nyújtják a lábaikat, a szárnyukkal egyensúlyozva átlépkednek a karomra. Elmosolyodom az óvatos, gyanakvó tekintetükön. Még kicsik, mégis felmérnek, hogy vajon bízhatnak-e bennem. Képesek rá, mert a sárkányok ösztönei nagyon kifinomultak.

Miután megbizonyosodtak róla, hogy nem akarom bántani õket már sokkal bátrabban szaglásznak körbe, még a hajam alá is bebújnak. Furcsa, hiszen ezelõtt sosem foglalkoztam ilyen kicsi lényekkel, de egyáltalán nem zavarnak.

Míg a vacsora készül engedek a húzásnak és kimegyünk a kertbe. Elég barátságosak ahhoz képest, hogy két perce találkoztunk és fogalmam sincs, hogy kell sárkánygyerekekkel játszani. A golflabda nagyságú bõrlabda csak úgy repked a levegõben ahogy egymásnak dobálják és a karmos lábaikkal elkapják. Az veszít aki leejti.

Úgy tûnik csak azért csaltak ki, hogy nekem is megmutassák milyen ügyesek. Én csak nézem õket, de egyszer sem ejtik le a labdát, mindaddig, míg két számomra ismeretlen sárkány fel nem bukkan a fák közül.

- Sziasztok kicsikéim! – mondja a nõ farkas vigyorral bámulva rám és a két apróságra. A sárkányok élesen felvisítanak majd szinte hozzám csapódva bújnak el, mintha még látni sem akarnák az érkezettet. Ismerik?

Draco pillanatok alatt megjelenik, elõbb a kicsiket veszi szemügyre, majd a furcsa nõt is. A szemében harag szikrázik mikor feléjük lép.

- Mit keresel itt Vejran?

- Tudod te azt nagyon, a gyerekeimet akarom most azonnal! – sivítja, irritálóan éles hangon.

Ez a nõ az anyjuk?

- Nem fogom odaadni õket, ezt már egyszer megbeszéltük. – feleli Draco határozott, szigorú hangon.

- Nem beszéltünk meg semmit, vagy csak az új szeretõd jelenlétében nagy a szád? – pillant felém.

A szemöldököm felszökik erre, nem mintha tudnám mi folyik itt és nem is akarok beleavatkozni, de ha nem vette volna észre én férfi vagyok, és Draco nyilvánvalóan nem a férfiakhoz vonzódik.

- Látom a gyerekeket is az ujjai köré csavarta, nagyon tudhatsz valamit Draco! – fröcsögi tovább, a mellette álló magas férfi meg sem mozdul.

Õ beszél szeretõrõl, holott õ ölelget itt valaki mást. Szégyellhetné magát, hogy a saját gyerekei menekülnek tõle pedig a legtöbb sárkánynõ annyira védelmezõ, hogy egy apró sérülésért is ölne.

- Mit képzelsz magadról Vejran, ide jössz a házamba, sértegeted a vendégeimet és még engem is megsértesz!

Egy pillanat alatt szabadulnak el mindketten, a testüket körbelengõ füstbõl egy erõs sárkány teste lép elõ, de nem sokáig maradnak a helyükön. Ösztönösen is közbeavatkoznék hogy segítsek, de a kicsik miatt nem is tehetném, meg aztán eszembe jut, hogy ez nem az én dolgom. Nem avatkozhatom bele.

A harc nem tart sokáig, egy hím sárkány általában erõsebb a nõsténynél, kivéve mikor az a kicsinyeiért harcol. Draco rövid viaskodás után elkapja a nyakát és a sárkány erõs állkapcsával addig szorongatja a nõstény nyakát míg kénytelen lesz visszaváltozni. A nõvel érkezett másik férfi teljes nyugalomban nézi végig a jelenetet, egyáltalán nem tûnik haragosnak amiért a társát bántják. Remek lehet a kapcsolatuk…

Draco is visszaváltozik, ugyanott áll ahol eddig, ökölbe szorított kezekkel mered a ziháló nõre.

- Most pedig takarodjatok! – felém fordul, s ahogy elpillant mellettem most tûnik csak fel, hogy a család többi tagja is ott áll mögöttem. - Nagyon sajnálom, ezt nem kellett volna látnotok.

Nyitnám a szám, hogy megmondjam, semmi gond, nem számít, de még azelõtt a szája elé kapja a kezét és elrohan. A többiekhez fordulok, a kicsik még mindig a karomra fonódva bújnak, még a farkukat is rám tekerték, hogy ne essenek le.

- Õ volt a kicsik anyja?

- Teljes életnagyságban. – fintorog Dem és arra felé pillant amerre az öccse elszaladt.

- Ez a nõ egy valóságos nõstényördög. Már akkor tudtuk, hogy valami nincs rendben vele, mikor randizni kezdtek, de Draco-t teljesen az ujja köré csavarta – meséli az anyjuk szomorúan, majd odajön hozzám és a kicsik hátára simítva nyugtatja õket, míg el nem eresztenek egy kicsit, de nem mennek sehová.

- Értem, de… ha szabad kérdeznem… a kicsik miért ijedtek meg tõle? – mégiscsak az anyjuk…

- Mert az a gonosz nõ egyszer már el akarta lopni õket az apjuktól. Megnézem Draco-t, addig menjetek vissza be.

Dem elszalad, mi pedig visszamegyünk a nappaliba. A kicsik még a nagyapjuk unszolására sem hajlandók elengedni a karom, azt hiszem nincs mit tenni, de talán majd a vacsorához megjön a kedvük.

A konyhából azonban valami furcsa égett szag szûrõdik elõ és Varis fel is pattan mellõlem, hogy megnézze.

- Hát, a muffinok totálkárosak. – sóhajtja miközben az égett süteményt kiönti a kukába.

- Draco pedig nem akar elõjönni. – szólal meg Dem a szobába lépve. – Szegény nagyon szégyelli magát, hogy elõtted történt mindez.

Ezért zárkózott be? De hát én nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek, fõleg nem úgy, hogy a részleteket sem tudom.

- Megmondanád merre találom?

- Az emeleti fürdõben… jobbra a második ajtó.

Más választásom nem lévén a kicsikkel együtt megyek fel, õk meg sem moccannak csak kapaszkodnak. Már kezd zsibbadni a karom.

Megállok az ajtó elõtt és bekopogok, de nem kapok választ. Érzem, hogy még mindig bent van.

- Draco… kérlek gyere elõ, nem kell elbújnod.

- Sajnálom…

- Semmi gond, komolyan! Elvégre ez egy családi vacsora lenne, nem kell szégyenkezned elõttem, nincs rá okod. – mondom nyugodtan az ajtó elõtt állva.

Egy percig nem válaszol, majd motoszkálást hallok és lassan kinyílik az ajtó. Könnyes szemei még világosabbnak tûnnek most, de sokkal szebbek, mikor vidámság csillog bennük.

- Én tényleg sajnálom! Borzasztóan…

Az ajkaira simítom az ujjaim, hogy elhallgattassam. Megszeppenve pislog egyet mikor letörlöm a könnyeit, de nem szól semmit.

- Segítenél, kérlek? Már nem érzem a karomat... – mosolygok rá, s mintha csak most venné észre, hogy a két kis csomag még mindig rajtam csüng, óvatosan hozzájuk fordul.

- Hé… semmi baj, elment. Most már nem kell félnetek, nem fog bántani titeket. – megsimogatja a hátukat mire érzem, hogy enged a szorítás, a vérkeringésem pedig újra megindul a karomban. – Engedjétek el szépen Keyront, mert én is szeretnék egy ölelést.

A kicsik erre hátrapillantanak majd elrugaszkodva tõlem Draco mellkasához csapódnak, aki mindkét karját köréjük fonva nevetve megszorongatja õket.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk!

- Szívesen... de azt hiszem le kellene menni, mert történt egy kis baleset a desszerttel.

- Jól van, de legközelebb anyáékhoz hívod meg! - Demel, most már jó a kapcsolatunk. Mióta Vejran elhagyott minket a családom összetartóbb lett mint valaha.

Kedves kicsi öcsém vacsora vendégeket hívott meg hozzám, ezzel nincsen semmi baj, azzal viszont igen, hogy ezt a vacsora kezdete elõtt pár órával közli. A lelkemre kötötte a menüt, ami rengeteg húsból kell állnia. Ez még nem is nagy probléma, viszont a be szerzéséhez az emberek világ kell mennem, ami párhuzamos a mién kell.

- Fiúk! - kiáltok fel hozzájuk az emeletre. - El megyek vásárolni, estére vendégeink lesznek. Jön majd Dem bácsikátok és Varis is, meg a szüleik is.

- Rendben apa! Menjél csak mi el leszünk. - imádom õket, annyira megértõek,mióta nincs velünk az anyuk sokkal harmonikusabb a kapcsolatunk.

Egy óra elteltével vissza is érek a házban, ami még mindig egyben van. Le pakolom a hússal teli szatyrokat, majd megyek átöltözni. Egy egyszerû világos kék nadrágot és egy fehér inget választok az elmaradhatatlan kiegészítõket sem hagyom ki. Neveztek már hiúnak is de nem vagyok az, csak imádom õket. Fõzéshez még egy is rózsaszín kötényt is magamra veszek, nem szeretnék szószos lenni. A fiuk már alszanak, most van a délutáni alvászat ideje.

Már a desszertnél járok mikor hallom a bejárati ajtó nyitódását és csukódását, biztos most jött meg meg Varis bátya.

- És akkor ki is a házigazda? - õ biztosan Varis bátya lesz.

- Ó, az Draco. Egy perc és itt lesz csak...

-... betettem a desszertet a sütõbe. - megyek ki ha már engem keresnek. A hangomra egy igazán jó képû, magas férfi fordul meg. Röpke pillanatra elkalandozik tekintete rajtam, ha nõstény sárkány lennék most köldökig pirulnék a nézésétõl. De mivel nem vagyok az így be tudom annak, hogy még nem látott ilyen csili-vili sárkányt mint én.

- Örülök, hogy megismerhetlek, a nevem Keyron. - mutatkozik be, hím létére nagyon kellemes hangja van.

- Én is örülök, Draco vagyok. És Varis nekünk is áradozott ám rólad! - rá mosolygok Varisra aki vörösödve pislog a bátya felé.

- Remélem csak jókat. - fordul vissza felém. - Ezt neked hoztam. - nyújt át nekem egy kis fadobozkát, ha jól látom a motívumokat, akkor egy nagyon különleges bonbonokat rejteget magában.

- Ó, nem kellett volna, de azért köszönöm. - elveszem tõle az ajándékot, önkénytelenül is végig simítok rajta. Sosem kaptam férfitõl ajándékot. Az idilli pillanatot a két kis rossz csont fiam éles visítása töri meg. Keyron homloka ráncba szalad amin halványan mosolygok, most azt hiszi, hogy Dem és Varis kicsinyeinek a hangját hallotta.

- Elnézést, csak egy pillanat. - szabadkozok elõttük. A dobozkát leteszem az asztalra, sietõs léptekkel szaladok a fiuk szobája felé.

- Apa, ki ez az idegen itt a házunkban? Még sosem éreztem a szagát.

- Õ Keyron, Varis bátyja, nem akar elvenni tõlem nyugi, azt úgy sem hagyom. - az anyuk egyszer el akarta tõlem venni õket, azóta félnek az idegen szagoktól, sárkányoktól.

- Gyertek ismerjétek meg õt is. - karjaimra másznak úgy megyünk le. Mikor le érünk, mindenkin végig néznek.

- Azt hiszem õk sem akartak kimaradni. - mosolygok Keyronra, majd elé lépek. - Õk itt a fiaim, Sammael és Michael. - fiacskáim félve néznek rá és közelebb húzódnak hozzám. Nagyon jól tudom most Keyronnak kell bizonyítani nekik, egy pillanatra le hunja szemeit a következõ pillanatban megérzem a sárkánya jelenlétét. Hatalmas, erõs sárkány én sem vagyok valami gyenge de õ erõsebb. Amint ki nyitja szemeit, íriszei izzanak, Sammael és Michael láthatja a benne lévõ sárkányt. Keyron ki nyújtja felém a karjait.

- Szabad? - ez nem rajtam múlik.

- Ne féljetek, nem bánthat, itt vagyok. - két kicsikém nagyon óvatosan másznak Keyron karjaira, amint a karjaiban vannak rájuk mosolyog. Gyakrabban kéne mosolyognia, nagyon jól áll neki. A saját kicsinyeivel is így bánhat, fõleg ha van mellette egy nagyon kedves nõstény. Nekem sem ártana egy igazi társ, aki nem csak a jó módot látja bennem, de ez nekem nem adatott meg. Öröm õket nézni, egy kicsit még játszik is a kicsikkel, én addig a Varissékal és a szüleivel foglalkozom. Egyszer csak Sammael éles sikítását hallom meg a kertbõl, azonnal kisietek hozzájuk. Az anyuk áll velem szemben az új párjával, Sammael és Michael, Keyronhoz bújnak.

- Mit keresel itt Vejran? - fog csikorgatva mondom ki neki a szavakat,Keyron elõtt nem szeretnék leégni.

- Tudod te ezt nagyon, a gyerekeimet akar most azonnal! - szavak amit ajkai közül kiszöknek, egytõl egyik hazugság, nem a gyerekeket akarja, hanem a pénzt amit kapna utánuk.

- Nem fogom oda adni õket, ezt már egyszer megbeszéltük.

- Nem beszéltünk meg semmit vagy csak az új szeretõd jelenlétében nagy a szád. - néz Keyro felé, én meg õ mint szeretõk, hogy nem sül le a képérõl a bõr. - Látom a gyerekeket is az ujjai köré csavarta, nagyon tudhatsz valamit Draco!

- Mit képzelsz magadról Vejran, ide jössz a házamba, sértegeted a vendégeimet és még engem is megsértesz. - Vejran paprika vörös fejjel néz rám, szemei szikrát szórnak, a következõ pillanatban már sárkány alakjával nézek farkas szemet. Én sem fogom magam vissza, azonnal sárkány alakot öltök. Nekem esik de nem tud bennem kárt tenni, nyakár harapok majd addig szorítom míg emberi alakjára vissza nem változik. Eszméletlen testét oda lököm a mostani párjának.

- Most pedig takarodjatok! - kiáltok rá. Keyron és az egész család a kertbõl nézték a viaskodásunkat.

- Nagyon sajnálom, ezt nem lett volna látnotok. -kérek bocsánatot, majd beszaladok a fürdõbe hogy lecsillapítsam egy kicsit az idegeimet.