|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Catgirl | 2013. 08. 22. 21:50:01 | #27015 |
 Karakter: Kertag
Megjegyzés: Zachirámnak~Risa~
Egész nap a várost járom vámpírokra vadászva. Rühellem, az összes máglyán végezné. Felsóhajtok és szétnézek a „sötétebb” részeken. Meglátom a főnököt. Fehérhajú nő, de gyönyörű. Igazán ironikus. Elmosolyodom. Akárhányszor megmozdulok csak egy sárga villanást láthat belőlem. Egészem hazáig követem. Hallani, ahogy tesz, vesz, a házban végül kilép a teraszra. Megint meglát és hirtelen elordítja magát.
- Dilis! – Ordítja el magát. Körbenéz, megint megmozdulok, mire megint ordítani kezd. – Ha maga egy zaklató rohadt gyorsan kopjon le rólam! – Ordítja el magát, arra amerre a villanásomat látta. Majd bemasírozik a házba én meg elvigyorodom. Vicces időszaknak nézünk elébe.
>*-*<
Másnap már a szokásos reggeliző kávézóban vagyok. Látom bejönni a kis drágát mire, elvigyorodom magamban. Nem vagyok, éppen a szépség előhírnöke mivel tele vagyok tetoválással, varratokkal és piercinggel. Szuggerál egész végig. Jézusom ennyire azért nem lehetek ijesztő? Látom, hogy egy csaj lép hozzám rögtön fülelni kezdek.
- Hééé, Za… - Befogja a száját. Mi a fasz van ezzel? Komolyan, mint egy paranoiás plasztikailag felpumpált liba, mint aki fél, hogy leeresztenek az implantátumai.
- Szia, Brigitte! – Kacsint bal szemmel. Brrr… Csak nem olyan jó ötlet megfigyelni. Kissé hibbant…
- Szia, neked is, Hanna. – Mosolyog rá, azzal a 220 wattos mosollyal. – Tegnap annyira hiányoltalak. – Dacosan néz rá.
- Sajnálom, sok dolgom volt. – Bocsánatkérően elmosolyodik. – Épp reggelizek, velem tartasz?
- Naná, ki nem hagynám! – Lehuppannak majd a másik csaj is rendel reggelit.
Pont akkor végzek, amikor a két hibbant tyúk is. Elindulunk nem is igazán figyelem őket. A központba sietek, hogy megtudjam ki lesz az új társam. Érzem a feszültség illatát felpillantok persze, hogy a két kis hülye mögött megyek. Komolyan kezd irritálni azzal a vigyázz, mert megöllek tekintettel. Szegény egyet sem tudna pislogni már kibeleztem… Akárhogy ő a nagyfőnök leszarom… Nem csináltam semmit akkor ne nézzen úgy rám, mint egy gyilkosra… Mikor odaérünk, elébük ugrok és belépek. Hallom, hogy utánam sietnek mire egyetlen barátom oda kiállt.
- Hé Kertag! Tudod már ki az új társad? – integet, oda mindenki más úgy mered rám mintha valakijét megöltem volna még a két csitri is ott van kővé fagyva.
- Még nem most megyek a… főnökhöz. – nézek hátra a főnök szót direkt megnyomva mire a hókefélke felriad rezignáltságából.
- Kertag! Az irodámba. –azzal neki indul a pamaccsal a lábánál. Odaintek, Dicknek majd bemegyek Mrs. Előkelősége után.
- Főnök akkor végre megtudom, kit kapok társamul? – nézek rá kérdőn.
- Mindjárt… - morogja és előkaparja a dossziét és kissé lesápad, amikor bele olvas.
- Gond van? – nézek, kérdőn mire felnéz rám.
- Az én társam leszel. –dobja le a mappát. Mi a fasz? Már csak ez hiányzott az én törékeny lelkemnek… Megkaptam magát a hóhért.
- Értem… Akkor napnyugtakor járőrözés? –kérdezem mire rezignáltan bólint. Sarkon fordulva kiviharzok Dick mikor meglát a nyomomba ered.
- Hé, haver gond van? – néz rám kérdőn.
- Ja… Megkaptam a főnököt társnak. – morgom, hidegen mire megnyúlik a képe, mint valami málló sajt.
- Hát végül is a legjobb gyilkoshoz a legjobb jár… Nem igaz? – mosolyodik el vidítás képen mire nem túl kedves ábrázatot vetek rá.
- Ne hülyéskedj már! Olyan mintha a kaszással smárolnál… Paranoiásabb nálam is… - nyögök fel és szétnézek, az utcán majd cigire gyújtok.
- Na de öregem ne fogd fel ilyen tragikusan. Tuti jól kijöttök majd egymással. –vereget, vállon mire kifújom a füstöt.
- Ja, minta az atombomba és a nukleáris bomba. Kísérletezzünk, melyik robban fel előbb. –szívok megint nagyot a cigiből.
- Na, ez igaz, de ne légy pesszimista minden változhat. – dől neki a falnak.
- Ez nem fog… - nézek mereven előre.
Estig egy csomó papírmunkát elintézek, amivel még lemaradásom volt. Ugyanis előkelőségének is ott sorvadt a kis segge az íróasztalnál. Ezt onnan tudom, hogy éreztem az illatát még zárt ajtó mögött is. Most itt várok cigizve az épület előtt. Mikor kilép a szőrgombóc még mindig lábmelegítőként funkcionál. Amint meglát, a kis démon odarohan és dörgölőzik.
- Szeva pamacs, mizus? – vigyorodok el és megsimogatom fejét mire farok csóválás a válasz.
- Te… Lepamacsoztad Zeepy-t? – marad, tátva a szája mire felnézek.
- Ha nincs elcseszve a hallásod jól hallottad. –dorombolni kezd, a kis dög mire vigyorgok és vakargatom a füle tövénél.
- Ezt még senkinek nem engedte meg… Áruló… - nem zavarja gazdája zsörtölődése.
- Még ma elindulunk vagy még szükségét érzed ott szobrozva elmondani egy Mi Atyának kontra Hiszünk egyet? –nézek rá kérdőn mire villámló tekintettel néz rám, de ide érzem, hogy izgatom a kicsikét. Elnyomom kaján mosolyomat.
- Menjünk. – morogja és megindul. Kis róka addig el nem mozdul, amíg én neki nem eredek. Lépkedek, mellette majd megállok. Mozognak füleim rohanva indulok meg egy sikátor felé.
- Mi van? – rohan mögöttem.
- Kuss és gyere… - sziszegem halkan mikor oda érünk, megtorpanok. Egy kibaszott vérszopó az. Neki eredek, a csaj megmukkanni nem tud, máris megnyúlnak karmaim és megnyúlnak szemfogaim. A vérszopó férfi csak mered rám elszörnyedve szemem fehérje fekete lesz, és a sárga világít. Megragadom, torkát majd kitépem és elég csúnya állapotban tépem szét. Szerintem nem lehetett leányálom a megdöglése, de nem is érdekel… Nem vagyok, véres az a lényeg visszaváltozom, majd a csapattárs felé fordulok, aki kővé váltan néz rám.
- Mi van? Nem láttál még mást puszta kézzel ölni? – mondom felvont szemöldökkel erre a válasz csak annyi, hogy a róka jön hozzám. Úgy látom a kicsike tündeleheletnyi lelkivilágán kárt ejtettem…
Szerkesztve Catgirl által @ 2013. 08. 22. 22:04:16
|
| timcsiikee | 2012. 05. 27. 01:18:09 | #21179 |
 Karakter: Vone Nioros
Megjegyzés: ~ Raumnak
Vone:
Nagyon csend van a szobában így benézek nincs-e valami gond a fiúval. Remélem jól van.
Először észre sem veszem merre van, mert az ágy üres, majd meglátom. A sarokban ül, felhúzott térdeit átölelve. Halvány fény rajzolódik arcára ami a szomszéd szoba lámpájából fakad. Ezek szerint jól van és ébren ha sikerült felkelnie. Ez jó.
Felé lépek, de kisebbre kucorodik össze.
Fél…
Ez viszont kevésbé jó hír.
- Ne félj – mondom halkan, de néma tiltakozással válaszol.
- Ne félj tőlem, Daniel. – kicsit megmerevedik majd talán elgondolkodik. Az biztos, hogy nem szólal egy szót sem. Amióta az erdőben rohanva a nevét hallottam egyedül, azóta semmi – Néma vagy?
- Nem – motyogja halkan. Ez jó. Akkor csak félénk még. Nem tudom ezt hogyan fogom majd kiküszöbölni.
- Félsz? – csak bólint. Sejtettem. Ismeretlen környezet és a sok szörnyűség után ismeretlen alak. - Nem kell, tényleg nem akarlak bántani. Hoztam neked enni – behozom neki a tálca ételt, amit előkészítettem - Enned kell, erősödnöd. Nem mérgezett, megeheted. Később hozok egy kis bort, vérpótlónak nagyon jó. – mivel látom hogy nem mer közelebb menni a tálcához míg ott vagyok ezért eloldalgok tőle. Viszont ez sem segít sokat a helyzeten. Talán ennyire szégyenlős. Meglehet.
- Én akkor kimegyek, készítek ki neked ruhát és fürdővizet.
- Nekem? Meg fogsz enni? Nekem csak a vérem finom. A húsom kesernyés. De ha vért kérsz, adok neked – felém nyújtja csuklóját de csak elmosolyodom.
- Nem foglak megenni, csak gondoltam, szeretnél fürdeni és átöltözni. Most egyél, mikor kész a víz visszajövök.
A fürdőben megnyitom a vizet, keresek egy nagyjából rá illő pólót. Ilyenkor jó, hogy alig szelektálok a régi holmijaim közül, így találok olyat is ami egész jó állapotú de rám már kicsi.
Elzárom a vizet, mikor már eléggé tele a kád, a fürdőben kikészítem neki a ruhát, majd visszamegyek a szobába. Talán már végzett az evéssel.
Amikor benyitok, az ajtó közelében ül.
- Miért ülsz a földön?
- Mert... nekem itt a helyem – összeszorul az öklöm a gondolatra. Hogy lehet így bánni egy emberrel? Előre hajolok, hogy felsegítsem, na meg a tálcáért, de hátrálva messzire ugrik. Még mindig nagyon tart tőlem. Annyira nem lep meg, csak nem esik igazán jól.
Felegyenesedem, inkább ráhagyom a dolgot.
- A fürdő a szomszédos helyiségben van. – kimegyek, ő követ egy ideig, majd elfordul az említett helyiségbe, bezárkózva. Kiviszem a tálcát, majd leülök a fotelba, és elmosolyodom, ahogy vízcsobbanást hallok meg.
Türelmesen megvárom, és amikor kilép illatosan a fürdőből, kellemesebb aurát áraszt, és sokkal jobb ránézni. Nem mintha eddig nem lett volna így, de a látvány mégis más.
- Nem tudom a neved – tátogja halkan, és csak nagyon jó hallásomnak köszönhetem, hogy nagyjából értettem - A neved... – ismétli meg, majd amikor nem válaszolok azonnal, lesüti a fejét.
- Gyere ülj le – mutatok a kanapé felé, és mint egy engedelmes, betanított kis kutya leül a szélére. – Nem… rendesen, rá, kényelmesedj el. – Megteszi amire kérem. Így már jobb.
- A nevem Vone. – kezet nyújtok felé, de csak tanácstalanul nézi mancsomat – tudod, így kell bemutatkozni.
- De te már tudod a nevem.
- Ez igaz, de így legalább hivatalos lesz, hogy ismerlek, és te is engem.
- Hivatalos? – visszahúzom magamhoz a kezem.
- Mindegy – mosolygok rá. Kezdetnek már az is jó, hogy tudok beszélni vele. – Tudod, hogy mi történt Daniel?
- Nem tudom. – rázza meg kicsit fejét, amitől pár vizes tincs az arcára tapad, de finoman kisöpri. – vagyis… azt tudom, hogy te elhoztál a mesteremtől. Ugye tudod, hogy dühös lesz? – felhúzza térdeit, és átöleli őket, majd fél arcát a térde mögé rejti. Lehunyja pilláit, hangja remegőssé válik – és ha dühös… engem büntet meg.
- Daniel – nyúlnék felé, hogy megnyugtassam, de elhúzódik, így visszakényelmesedem a fotelba. – Ne félj tőle. Itt nem fog rád találni. Végleg elhoztalak tőle, és megvédelek, ha kell. Te már szabad vagy. Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
Megrázza kis fejét, még mindig lábait ölelve.
Ez azt jelenti, hogy amióta eszét tudja ott élt, fogságban. Ujjaim belemarnak a fotel kárpitozott karfájába.
- Ha szeretnél, alhatsz az ágyamban, úgyis őrködöm az éjjel.
- Nem szeretném elfoglalni a te ágyad… nekem jó lesz itt. – emeli fel végre fejecskéjét, és rám néz. Szép szemeiben az előző félelem könnyei csillognak. Ironikus, de szép.
- Biztos? Nyugodtan használhatod a szobát most éjjel.
- Biztos.
- Hát, jó – felállok, és előkeresek neki egy puha párnát és takarót. A kanapé másik végébe húzódik míg a szélére teszem. Kimegyek a konyhába, addig elkényelmesedik, és mire visszaérek a nappaliba, már összekucorodva fekszik. – Jó éjt – suttogom halkan, és leoltom a villanyt.
Nesztelenül, halkan lépdelek, megállok az erkélyajtó előtt, és a függöny takarásából pásztázom egy ideig mozdulatlanul a környéket. Órákig képes vagyok egy helyben állni, ami mint mindig most is előnyömre van, mert hallom, hogy lassacskán megnyugszik, és egyenletesen szuszog.
Semmi mozgás, vagy rendellenesség nincs a környéken, a szokásos éjszakai életet leszámítva. A házam és környéke le van védve, így nem törhetnek z életünkre, ha mégis, elkapom, bárki is legyen az.
Visszasétálok, és leülök a fotelba, elkényelmesedve, lábaimat is kisebb terpeszben hagyva. A sötétben hosszan figyelem nyugodtan kucorgó alakját. Néha egy félénk nyekkenést hallok. Talán álmodik? Csak remélni tudom, hogy nem valami rosszat, bár sejtem, hogy mégis így van. Hasamon összefonom ujjaimat, majd lehunyom szemem. Az éber alvást sok évig gyakoroltam, így minden baljós neszre felkelek majd, mégis ki tudom magam pihenni valamennyire. Jó kis kombináció.
|
| Rauko | 2011. 07. 15. 12:25:55 | #15101 |
Karakter: Daniel Sholler
Megjegyzés: ~ Timcsimnek
- Hé, fiú - morran rám az egyik őrzőm. - A mester látni kíván, csinosítsd ki magad - néz rám olyan szemekkel, amilyenekkel mindig, mindenki. Lenézően, gúnyosan, hiszen még az ágyasokat is többre tartják, mint engem. Egyszer hallottam, ahogy két őr rajtam nevet, és azt mondják, hogy olyan vagyok, mint egy hűtőszekrény: csak ételt tárolnak bennem.
Nem is az a baj, hogy ezt gondolják rólam... inkább az, hogy ha akarnék, sem tudnék ellene semmit tenni, Még csak remélnem sem szabad, hiszen miért is jönne akárki, hogy megmentsen? Azt őröknek mindig igazuk van... én direkt erre születtem.
Amikor a mester szobája elé érek, kinyílik az ajtó és kilép az egyik ágyasa. Gyönyörű, fiatal lány. Meglát, és a következő pillanatban már csak azt érzem, hogy szembeköp, nevet és elmegy mellettem. Könnyes szemekkel törlöm le az arcomról a félig véres köpetet és undorodva, pityeregve lépek be, de még annyit sem jelentek uramnak, hogy megkérdezze, mi a bajom. Csak int és én engedelmesen mászom az ölébe, hogy ihasson.
Aztán, amikor már eléggé kába vagyok, csak annyit érzékelek magam körül, hogy valaki erőszakkal jött be.
Érzem, hogy az idegen engem néz, és a mester is összerezzen. Ki lehet ez a valaki?
- Ereszd el – morog valaki, de nincs erőm odanézni egyelőre... pár pillanat még, és összeszedem magam.
- Gyerünk – szólal meg a mesterem, de nem értem... mi történik? Ki kellene nyitni a szemem.
- Ereszd el a fiút. - Kipattannak a szemeim, és riadtan nézek a férfire. Engem ezért nagyon meg fognak büntetni! Ezt nem szabad!
- És ha Ő nem szeretne tőlem elszakadni? – A mester megérint... ez persze nem nekem szól, hanem az idegennek, de akkor sem tudom... nem értem a dolgot.
És innentől nincs is erőm felfogni. Félek, rettenetesen félek, mert ez a férfi, aki itt van, bántja a mestert! És ha a mestert bántják, mindig engem büntet meg, és nem akarok megint éhezni napokig! Nemnemnemnemnemnem!
Az ölébe vesz... tart engem...
- Hogy hívnak? – kérdez meg, mikor már nem hallom a mestert magam mellett. Miért kérdezi? Miért van itt és miért mentett meg...?
- Daniel – felelem, bár nem tudom, mennyire mérvadó ez.
- Kapaszkodj Daniel, és ne félj… mostantól biztonságban leszel. – Mosolyog. Miért mosolyog? Nem tudom, mi történik!
***
Mikor kinyitom a szemem, borzalmasan megijedek.
Ha csak álmodtam... márpedig nem lehet igaz, hiszen senki sem elég erős, hogy legyőzze a mestert, akkor most hol vagyok? Miért nincs itt senki, és hol vannak a láncaim? Meg az őrök... és nem is pincében vagyok. Nincs dohos szag, és ablakok vannak. Ágy... egy átlagos úgy a szoba sötét, de csak a függönyöktől. Nem merem elhúzni őket, hiszen rég láttam napfényt, éjszaka kellett a mesterhez mennem, nappal lent voltam és aludtam. A pincében meg nem volt ablak.
Nem tudom, felkelhetek-e. Mi van, ha nem szabad? Mi van, ha meg fognak érte büntetni? Sosem szerettem, ha nem kaptam ételt. De ez nem a pince! Akkor itt fel szabad kelni?
Körbenézek a szobában. Egyre kevésbé értem ezt az egészet. Ez nem a kastély! De akkor... talán nem álmodtam?
Viszont akkor ez egy másik vámpír? A nyakamhoz kapok, de nem érzek friss sebet és valamennyire erősebb is lettem, akkor nem vette a vérem, mert a bájital nem hat ilyen gyorsan. De ha nem vámpír, akkor miért akar engem?
Semmit nem értek. Teljesen összezavarodva mászom le az ágyról, ölelem a ruháimat, hiszen legalább az megszokott és az az enyém, majd az egyik sarokba húzódik. Biztosan csak tévedés volt, hogy ágyon feküdtem. Ez nem olyan ágy. A mester is kényelmeset adott, de régit, kiálltak a rúgói. De ez... ez nem régi, és nincsen k kiálló rúgói sem. Alva jártam, azt hiszem. Igen. Csak ez lehet a magyarázat.
Nem tudom, meddig kucorgok a sarokban, amikor nyílik az ajtó, és megjelenik valaki.
Magas, izmos férfi, hosszú hajjal. Akkor... őt sem álmodtam?
- Hol... - pillant az ágyra, majd tekintete körbejár a szobán, és amikor meglát, elmosolyodik, és elindul felém. Én automatikusan húzódnék még hátrébb, szeretném elkerülni, hiszen a mester nem szereti, ha hozzám érnek. - Ne félj - mondja lágy hangon, de csak ingatom a fejem és magam elé teszem a kezemet, hogy ne tudjon közelebb jönni!
- Ne félj tőlem, Daniel - mondja ki a nevem, és összerezzenek, de aztán eszembe jut. Akkor én mondtam el neki. Emlékszem. Mikor kimentünk a teremből. - Néma vagy? - kérdezi és nem tudom eldönteni, hogy gúnyt, vagy kíváncsiságot hallok rezegni a hangjában.
- Nem - suttogom. Régen kellett megszólalnom, mindig csak vittek, csak bólogattam, néha sikítottam, vagy nyögtem, ha fájt, de beszélgetni... az régen volt.
- Félsz? - kérdezi, mire igent bólintok. - Nem kell, tényleg nem akarlak bántani. Hoztam neked enni - mondja, és lép párat, majd egy tálcával tér vissza. Hús és kenyér illatát érzem, és azt hiszem, gömbölyű szilva lehet még. - Enned kell, erősödnöd. - Leteszi, de nem merek közelebb menni. - Nem mérgezett, megeheted. Később hozok egy kis bort, vérpótlónak nagyon jó. - Miért ilyen kedves?
Percekig csak áll és néz, én meg nagyokat nyelek. Ennek az ételnek nagyon jó illata van! De nem ehetek mások előtt, mindig azt mondják, hogy így enni undorító, így hát mindig egyedül szoktam, és neki sem akarok elvenni az étvágyát, ha már ennyire kedves velem.
- Én akkor kimegyek, készítek ki neked ruhát és fürdővizet. - Ahogy kimondja hatalmasra kerekednek a szemeim.
- Nekem? - kérdezem teljesen ledöbbenve. - Meg fogsz enni? - kérdezem. Mi másért akarna megfürdetni? És ez az ételt is magyarázza. Hallottam már emberevő lényekről. - Nekem csak a vérem finom - suttogom. - A húsom kesernyés. De ha vért kérsz, adok neked - mondom halkan, és kinyújtom a csuklómat, de csak kuncog és néz rám. Milyen szépek a szemei! Szebb, mint a mester.
- Nem foglak megenni, csak gondoltam, szeretnél fürdeni és átöltözni. - Megint milyen kedves... hihetetlen. - Most egyél, mikor kész a víz visszajövök.
Mosolyog, és kimegy, én pedig, amint záródik az ajtó, az ételre vetem magam. Nem foglalkozom semmivel, csak tömöm magamba, hiszen nincs itt a bájitalom, és ennem kell, vagy meghalok, ha nem lesz elég vérem!
Amikor végzek, engedelmesen ülök az ajtó előtt, a földön, és várom, hogy jöjjön. Előttem a tálca, üresen. Még a szilvamagokat is lenyeltem.
Benyit, és rám pillant.
- Miért ülsz a földön? - kérdezi.
- Mert... nekem itt a helyem - suttogom. Felsóhajt, de nem szól, csak lehajol, így viszont már túl közel van, és ösztönösen ugrok hátra, ijedten nézve rá. Ő először meglepetten pislog, majd szomorkásan elmosolyodik, feláll és kilép a szobából.
- A fürdő a szomszédos helyiségben van. - Én felállok, bólintok és elmegyek a megadott irányba. Ahogy belépek és zárom az ajtót, meglepetten tapasztalom, hogy tényleg van egy kád víz engedve. Ledobálom a ruháimat és szinte magamon kívül ugrok a vaníliaillatú vízbe! De régen fürödtem már!
Amikor végzek, megtörülközöm, és felveszem a kikészített ruhákat. Egyszerű, kényelmes nadrág és ing. Még a hajam is megmostam, így vizesen viszont nem fonom be újra, hát kiengedem, és kilépek. A férfi a fotelben ül. Rám néz.
- Nem tudom a neved - suttogom, de azt hiszem, nem hallotta, hiszen kérdősen pillant rám. - A neved... - mondom icipicit hangosabban, és automatikusan leülök elé, a földre, így pillantok fel rá.
|
| timcsiikee | 2011. 07. 10. 15:24:50 | #14948 |
Karakter: Vone Nioros
Megjegyzés: ~ Ciccemnek
Vone:
Síri csend, nyugodt éjszaka, a város zaja nem jut fel az ablakomig, pedig tárva-nyitva áll, a szél libegteti csak meg a súlyos függönyöket. Egyetlen hang, ami a fülemben cseng, az a csiszoló kő és a fém súrlódásának hangja minden húzásnál, ahogy egy hosszú pengén végigcsúsztatom az élező eszközt. Megnyugtató, kellemes és borzongató hang is tud ez lenni egyszerre számomra, habár nem vagyok sem izgatott, sem nyugtalan. Csipogóm megrezzen az asztalon, villog párat, ami azt jelzi, hogy üzenetem érkezett. Elteszem hüvelyébe a fegyvert, óvatosan csúsztatom vissza, majd felhajtom a notebook monitorját és bekapcsolom a gépet.
Az üzenet tárgya fontos, s amikor elolvasom, csak akkor tudom értelmezni igazán, hogy ez valóban életbevágó.
Razzia a városi főúrnál. Vámpírnagyúrnál.
Ezek szerint végre sikerült megszerezni a tervrajzokat, napirendet, és a besúgó megbízható információval rendelkezett. Vérem felizzik, lassan eltölt az izgatottság. Ennél nagyobb feladatot még nem igazán kaptunk, csak hasonló nehézségűt, és itt a legerősebbnek kell lennie a csapatmunkának, mert szinte az összes vadász jelen lesz, páran maradnak ügyelni szétszórtan a környéket.
Felkészülve mindenre, lesznek páran, akik a csapdára ügyelnek, hogy az egész sikeres legyen, mindenkinek ki van osztva egy feladat. Talán az enyém tűnik a legnehezebbnek, mert minden bizonnyal meg kellesz küzdenem a fővérszopóval. A kis kedvencét kell kimenteni a karjaiból, aki egy speciális tápláléka. Még nem is találkoztam vele, de már innen sajnálom az életét és őt magát. Ezért undorodom már ezektől a lényektől, akiknek semmi sem szent. Persze van kivétel, de ezek nem azok, akiken rajta fogunk ütni.
Az éjszakám azzal telik, hogy a tervrajzokat átnézem, memorizálom, megtervezem a saját útvonalamat, majd beszélek pár olyan tásammal is, akik szintén kaptak efféle feladatot, fedezési stratégiákat ötlünk ki konferenciabeszélgetésben. A fő gondot a nagyúr jelenti, mert egyedül biztosan képtelen lennék legyőzni, lehet, hogy csapatban sem.
Minden a jó tervezésen alapszik.
~*~
A falhoz lapulva figyeljük az árnyak mögött rejtőző őröket. Vannak likantrópok és vámpírok egyaránt, a legtöbben vérfarkasok, hisz ők nappal is képesek őrt állni. Hamarosan eljő a pirakat, akkor jön el a mi időnk is.
- Niel, Lelani, Yve, Duran, Tilner, Staph – mindegyik a neve hallatán suttog egy jelent, és csak biccentek. Remek, mindenki a helyén van. - Yve, te leszel az első, aztán mindenki a saját irányában támad. – Csak biccentés a válasz. Helyes.
Óvatosan lesek ki a fal mögül, látom a helyzetüket, visszapillantok az emberekre, és Yve felé nézve intek fejemmel, hogy induljon meg.
Kivetődik a fal felé, azonnal észreveszik, főleg az első lövése után, majd amint ellentámadásba lendülnek, akkor jövünk mi. Én indulok meg utoljára, mert nekem kell a legmesszebb jutni, és amíg beérek addig fedeznek, betöröm a kaput, bejutok végre és Staph, majd Niel követnek.
Kezeimben két tőr, hullámos pengéjű, kissé horgas, kétélű fegyver, ezüst bevonattal. Ketté szelek vele bármit.
Vetődik felém egy éppen átalakuló farkas, előre hajolva perdülök egyet, és levágom az egyik lábát, nyüszögve küszködik tovább, de én csak futok az egyre szűkebbé váló folyosókon.
Egyet jobbra, kettőt balra, lépcső.
Az alakváltókat a vámpírfajzatos követik, először gyengébb, elfajzottak, majd ahogyan egyre közelebb érek, mindig erősebb támad, de kivédem, hárítom és irtom őket.
Mire észreveszem, hogy elhagytam valahol a többieket, már annál az ajtónál járok, ami az utolsó akadályt jelenti. Két őr van, mindketten a plafonról lógnak le az egyik amint észrevesz rögtön vetődik felém. Oldaltartómból előkapok egy különleges kialakítású fegyvert, ami egyszerre puska és kardként is használható. Lapos, vastag, van éle csak hegye nincs, mert ott süvít ki a golyó.
Lendületesen kapom elő a fegyvert, egy csapással oldalra lököm, a másikra rálövök, keresztbe tartom kezeimet, s mindkettőek a fejébe repül egy-egy ezüstgolyó.
Lábbal rúgom be az ajtót, s a látvány ledöbbent.
Egy fiatal, karcsú, és gyenge fiúcska hátra vetve fejét, piros arccal, összeszorított szemekkel tűri, hogy a felé hajolt férfi, rút pofája nyakára tapadjon. Undorító.
Mintha fel sem tűnt volna neki belépésem ebbe a viszonylag nagy terembe, egy utolsót szív még finoman, majd felemeli fejét, vigyorogva néz rám, s megnyalja vöröslő ajkait. Összeszűkülnek szemeim, homlokomat ráncolna vézek rá komoran, fogaim csikorognak. Megvagy te rohadék.
- Ereszd el – horkanok felé, felemelem a fegyvert, feje felé szegezve. Vicsorog egy kicsit, nem válaszol semmit.
- Gyerünk – hörgi mocskosan, viszont mögöttem csak halálhörgés hallatszik, fröccsenés és húsba mélyedő fém hangja a válasz, most az Ő arca komorul el.
- Ereszd el a fiút – ismétlem meg, az említett csak görcsösen markolja a férfi ruháját, megrettent szemekkel néz fel rám, ajkai is remegnek, ahogyan egész teste.
- És ha Ő nem szeretne tőlem elszakadni? – ujjaival arcát simítja meg, mellkasom megfeszül az ingerültségtől. Nem fog megmozdulni addig, míg nem teszek valamit.
Egy lövés de csak vállát súrolja és a ruhát szakítja csak fel, ami amúgy is csal félig libegett rajta. Nem… tudja, ha csak direkt mellé lövök, ez így nem lesz jó. Pontos vagyok, nem találhatom el a fiút. Csak vigyorog felém, sőt inkább vicsorog, fogait nyalogatja, hogy az utolsó csepp vért is letisztogassa.
- Nincs annyi embered, hogy elfoghass – ez lehet, hogy így van, de nem fogom az orrára kötni. Ráadásul meglep, hogy úgy beszél, mintha mindent én irányítanék. Azt hiszi én vagyok a főnök? El van tévedve. Az ablakban látom ott van Yve, szememmel jelzek neki mire készülök, szerencsére ismeri az összes jelemet, így tudja miről beszélek. Visszanézek a főúrra, és pislogok egyet.
- Azt majd meglátjuk – Pontosan a fejére célzok, vagyis homlokára, maga elé rántja a fiút, de nem találja el a golyó, mert az Yve által eldobott tőr kivédi, s amikor Ő lőne felé, kénytelen elereszteni.
Ez az én pillanatom. Egy ugrással vetődöm felé csak egyetlen lépés és a fiú előtt vagyok.
Érzem a mérhetetlen vérszomjat, csak oldalra fordulok, karom kinyújtva céloznom sem kell azonnal lövök, és gyomrában találom el a férfit, aki visszarepül, de különösebb baja nem esik, talpra érkezik. Csak lelassítottam.
Ekkor toppannak be a többiek.
Ölbe veszem a fiút, óvón tartva egyik kezembe fogok csak fegyvert, a másikkal szorosan tartom, mutatom, hogy kapaszkodjon a nyakamba. Innentől a többiek lerendezik a nagy vérszívót, bár még fél füllel hallom, hogy elmenekül, de innentől nekem már tiszta a terep.
- Hogy hívnak? – kérdezem a karomban reszkető fiútól, aki fél arcát mellkasomba rejti.
- Daniel – nyekergi halkan.
- Kapaszkodj Daniel, és ne félj… mostantól biztonságban leszel. – próbálok gyorsan egy megnyugtató mosolyt kanyarintani arcomra, nem tudom mennyire sikerül, mert koncentrálnom kell a környezetre.
Felső ablak, a nap fokozatosan veszi át uralmát az égen, még csak hajnal van, de az ég narancssárgán jelzi, hogy hamarosan fényárban lesz része a világnak.
Beérek a biztonságos gyűrűbe, ahol már a védő rácsok is állnak, nem beszélve a többi emberről, de kevesebben vannak, mint kéne. Mi történt?
Lenézek az ölemben csimpaszkodó fiúra. Elaludt… Nos, már fél órája szaladtam és ugráltam vele, biztosan kimerülhetett, ha egész éjszaka fent volt.
- Mi történt? – kérdezem Jonah-t, aki aggodalmasan hallgatja a fülesét.
- Megtámadták a központot, de már biztonságos, csak folyik még a harc. Valaki tudta, hogy ma mire készülünk. – Valaki… ez azt jelenti, hogy ha a célpont nem is, akkor valaki más… a besúgó vajon hány irányba dolgozik?
A harmadik fél valószínűleg az „oszd meg és uralkodj” elvet követi. Ez még annál is mocskosabb, mint amit az előbb láttam.
- Akkor nem mehetünk oda – konstatálom nagyon okosan, és csak biccent válaszként. – Viszont itt sem maradhatunk. – Valószínűleg utánunk fognak eredni, és ha megtalálják ezt a fiút, magukkal viszik bármi áron. Nagyjából ismerem a szokásaikat. – Hazaviszem.
- Biztos vagy benne? – kérdi felvonva egyik szemöldökét.
- A lakásom be van biztosítva, rejtett helyen van, és ha kellő ideig fedeztek, senki nem talál oda.
- Rendben – biccent rá végül, és meg is indulok.
- Elég egy ember – szólok még utána, de már nem várok reakciót.
~*~
A szoba félhomályban leledzik, a sötét függönyök kevés fényt engednek beszűrődni, a hálószobába is. Teljes nyugalom, az egyetlen, ami ma végre örömet szerez. Meg persze hogy biztonságban érezhetem ezt a fiút. Az akció sikeres volt. Lefektetem az ágyba, a ruháihoz nem merek nyúlni, viszont a nyakát letörlöm egy vizes ronggyal, a rátapadt vér miatt. A sebét nem ragasztom le, mert apró és jobb ha levegő éri. Nem tudom milyen gyakran szívhattak belőle, mindig más helyet használnak, és másak a sebek.
Betakarom, oldalára fordul, hosszú haja szétterül az ágyon. Kisimítok homlokából egy tincset, majd magára hagyom a szobában, az ajtót résnyire nyitom. A nappaliban elnyúlok a kanapén, nem alszom csak pihenek, a következő napokban nagyon ébernek kell lennem. Remélem a többiek is sikerrel jártak, mint én.
|
| oosakinana | 2011. 05. 24. 15:30:12 | #13817 |
Karakter: Keromal (Cat)
Megjegyzés: (Kain-nek)
Másnap reggel ébredek fel, bár éjszaka rosszul alszok, mert sokszor eszembe jut, ami történt és mintha újra átélném a fájdalmakkal együtt, amit akkor éreztem. Állandóan megébredek és zilálva meg izzadva nézek a plafonra, mert felülni nehezen tudok. Fáj mindenem, amikor kicsit megmozdulok.
Nem akarok tovább feküdni. Sétálni akarok és rohangálni. Nagy nehezen fájdalmak között felállok, de már ebbe elfáradtam. Elkezdek kicsit sétálni. Az ajtóig jutok, amikor látogatóm van.
- Cat, te miért nem fekszel? Fel fog szakadni a sebed. – mondja aggódva Kain.
- Nem akarok ott feküdni állandóan, miközben sétálhatok is. – mondom egyszerűen. – kérlek, engedj ki. – mondom neki és a szemébe nézek.
- Nem engedhetlek ki. Vissza kell feküdnöd.
- Engedj ki, vagy máshol megyek ki. – mondom tovább. – Akkor is ki fogok menni, ha te nem akarod és ellenzed. – mondom makacsul, amire nagyot sóhajt.
- De akár hova mész elkísérlek. – mondja, amire nem mondok semmit. Inkább csak fáradtan és kimerülten. Minden lépésnél majd összeesek. – Cat. Ne csináld ezt. – kérlel, de nem érdekel.
- Az én életem. – magyarázom neki, majd tovább sétálok.
- Cat ne légy már ilyen makacs. – próbál megállítani. – Nem vagy jól ezt még a vak is látja. Menjünk és vissza és feküdj le pihenni.
- Ki akarok menni a szabadra és sétálni akarok. A Nekok-nak ott a helyük. A bezártságtól egy Neko meghal. – magyarázom neki.
- Kain hagyd, had menjen. Igaza van. – halljuk meg Ayame hangját. – tényleg szabadságra van szüksége. Vagy segíts neki vagy engedd, hogy egyedül menjen. – mondja végre segítségemre sietve.
Nem tudom mi lesz tovább velem, de azt tudom, hogy egyedül kell lennem a szabadban és végre szabad lehetek. Nem leszek négy fal közé zárva.
|
| Hentai Chibi | 2011. 05. 23. 18:24:13 | #13799 |
Karakter: Kain
Megjegyzés: Cat-nek
Nem bírom ezt a várakozást. Az éjszakaszinte semmit sem pihentem. Biztos minden rendben van? Rendbe jön? Tudom hogy Ayame azt mondta igen, de ... Olyan kiborító ez a várakozás!!! Közelebb megyek hogy hallgatózzak, Ayame most bent van.
- Azt nem Kain adta. Ő az életedet mentette meg. - hallom Ayame lágy hangját. Ezekszerint Cat azt hitte én lőttem meg? Ez hülyeség! Még meghálálom Ayame-nak hogy elmagyarázta neki a dolgokat.
- De miért? - erre nem bírom ki hogy ne szóljak közbe és menjek be, így lebuktatva magam.
- Mert, ahogy mondtam nem akarlak megölni, és mert szeretnélek megismerni. - döbbenten néz rám. Meglepődtél mi, neko?
- Most magatokra hagylak. - nem állíttom m eg Ayame-t, had menjen. Így legalább nem kellett nekem kérnem, hogy kimenjen.
Közelebb megyek hozzá, de ő végig figyeli minden egyes mozdulatomat. Nem bízik bennem ez biztos. Mellé ülök, de látom nem igazán tetszik neki. Nekok...Ezekszerint még könnyen el lehet veszteni a bizalmukat. Ezt az eszembe vésem. Nem akarom őt ilyen hülye félreértések miatt elvesztení. Nem szólok semmit és ő sem. Kínos csend telepszik körénk, ami zavaró.
- Hogy érzed magad? - kérdezek rá, de nem csak a zavaró némaság miatt hanem mert tényleg érdekel is.
- Fáj az oldalam, de amúgy a helyzethez képest nagyon jól. - ad választ kérdésemre. - Köszönöm, hogy megmentettél. - nem kellene, hiszen ez természetes. Akit kedvelsz azt megvéded. Ráadásul Ayame többet tett mint én.
- Valójában Ayame gyógyított meg. - mondom és a szemébe nézek. Meg kell neki magyaráznom mi történt, hogy nem az én hibám és én nem akarom őt elveszteni. - Cat, amit ott hallottál az nem volt igaz. Én soha nem bántanálak téged.
- Kain kérlek. - de nem érdekel. Nem számít hogy elege van ebből, muszáj megmagyaráznom.
- Hallgass meg. - de nem várok választ, csak folytatom. - Elindultam, hogy megkeresselek, mert magamra hagytál. Csak megtalálni akartalak. Nem bántani, vagy ketrecbe dugni. Csak kérlek, ne haragudj rám. - Amaya jön vissza. Gyors volt. Biztos vagyok benne hogy hallgatózott, de nem számít. Ha hallotta hát hallotta.
- Kain. Gyere ki, kérlek Cat-nek pihennie kell. - nem szívesen mennék ki, de igaza van. Cat-nek hogy minnél hamarabb rendbe jöjjön pihennie kell és épp ezért távozok.
Ayame-val aztán kint csak a felhős eget bámulom. Nem szólok hozzá és szerintem ő sem tudja mit mondjon. Bár kicsi korunk óta jóban voltunk ilyesmikről sose beszélgettünk. Én nem úgy tekintettem rá mint egy lányra, hanem mint egy nagyon jó barátra.
- Amit mondtál ... Miért szeretnéd ennyire megismerni? Vagy hogy akarod megismerni? - látom az őszinte döbbenetet az arcán. Hogy hogy? Furcsa, hogy most pont erről kezdünk el beszélni.
- Nem tudom, csak vonzz, úgy mint még soha senki. - mondom lehajtott fejjel.
- Mint még soha senki?
- Pontosan. Még egy tündér sem volt rám ilyen hatással.
- Értem.
- Na és te? Miért szöktél meg? - kérdezek rá. Muszáj témát válltanom.
- Mert férjhezakartak adni, de én nem szeretemaz illetőt.
- Ennyi? - lepődök meg. Ilyen miatt megszökni?
- Ez nem elég? Mást szeretek már régóta.
- Mást? - erre mélyen elpirul.
- Igen. - néz rám. Csak azt ne mondd hogy engem!
|
| oosakinana | 2011. 05. 23. 08:55:33 | #13788 |
Karakter: Keromal (Cat)
Megjegyzés: (Kain-nek)
Lassan elkezdek ébredezni, de vajon hol vagyok? Kinyitom a szememet, de nem ismerős semmi. Elkezdem oldalra forgatni a fejemet, mert a fájdalmam még nagy és nem tudok másra koncentrálni.
- Hahó. – szólalok meg halkan, mire egy nő jön oda hozzám.
- Hogy érzed magad Cat? – kérdezi, és a nevemen szólít? Honnan tudhatja?
- Te ki vagy? – kérdezem tőle, mire elmosolyodik
- Ne aggódj jó kezek között vagy. Meg fogsz gyógyulni. – válaszolja még mindig bársonyos hangján. – Szeretnél beszélni Kain-nel? – mondja ki azt a nevemet, amit nem akartam hallani.
- Hogy megöljön? – fordítom el a fejemet.
- Ugyan már Kain? – kérdezi meglepődve és elkezd nevetni. – Ő még a hangyának sem tudna ártani. – mondja, amire kicsit meglepődök.
- De hisz a társa mondta neki, aztán meg kaptam is az oldalamba egy kis meglepetést. – emlékeztetem.
- Azt nem Kain adta. Ő az életedet mentette meg. – mondja, amire most kicsit nagyot nézek.
- De miért? – nézek a lányra, de ekkor meghallom Kin hangját.
- Mert, ahogy mondtam nem akarlak megölni, és mert szeretnélek megismerni. – válaszolja, amire ránézek.
- Most magatokra hagylak. – áll fel a csaj és magunkra hagy.
Lassan közelebb jön és leül mellém, de szemeimmel végig követem, miközben a füleimet is lelapítom kicsit. Most kelleni fog egy kis idő, hogy megint megbízzak benne. Igaz, ha megmentette az életemet, akkor nincs miért félnem tőle, de sokan vertek már át. Magam se tudom, mit csináljak, annyira tanácstalannak érzem magam, hogy azt elmondani sem lehet.
- Hogy érzed magad? – teszi fel a kérdést hosszú hallgatás után.
- Fáj az oldalam, de amúgy a helyzethez képest nagyon jól. – válaszolok azért illedelmesen. – Köszönöm, hogy megmentettél.
- Valójában Ayame gyógyított meg. – mondja és rám néz és egy kis szünet után folytatja. – Cat, amit ott hallottál az nem volt igaz. Én soha nem bántanálak téged. – kezd el magyarázkodni, de most nem akarom.
- Kain kérlek. – mondom halkan.
- Hallgass meg. – néz rám könyörögve, de meg se várja válaszomat és folytatja. – Elindultam, hogy megkeresselek, mert magamra hagytál. Csak megtalálni akartalak. Nem bántani, vagy ketrecbe dugni. – magyarázza. – Csak kérlek, ne haragudj rám.
Gondolom Ayame hall mindent, mert egyszer csak belép a szobába.
- Kain. Gyere ki, kérlek Cat-nek pihennie kell. – mondja neki, amire nagy nehezen feláll, és mind ketten kimennek.
Nem tudom mire vélni a dolgokat. Most bízzak meg benne vagy sem? Vagy mi legyen? Majd az idő eldönteni, de én most alszok egyet az egyszer biztos. Le is hunyom szemeimet és szépen lassan el is alszok.
|
| Hentai Chibi | 2011. 05. 21. 12:11:50 | #13729 |
Karakter: Kain
Megjegyzés: Cat-nek ~ Oosakinana-nak
Aritomo-nak igaza van, ez lenne neki a legjobb. De hogyan? Én nem vagyok képes tündért ölni. Akkor mit tegyek? Hogyan oldjam meg?
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy visszakerüljek a klánba, azért járom az erdőket, hogy találjak egy tündért, akit meg tudok ölni és utána visszatérhessek. - próbálok határozott lenni. Nem is tudom miért mondom ezt. T alán azért hogy higyjenek még bennem ... Talán ... Nem tudom, de mindenesetre most az kell hogy valahogy vissza jussak közéjük.
- Helyes Kain. Ez kell a klánunknak, hogy végre talpra állj és visszatérj hozzánk. - meglep, hogy ő még hisz bennem, pedig neki is hatalmas csalódást okoztam. Együtt tanultunk, csapattársak voltunk és én magára hagytam. Ő pedig most itt van és hisz bennem. Miért? Az apró zajra felkapom a fejem.
- Cat! - kiálltok utánna. Most miért menekül el? Nem akar már velem lenni? Miért nem? Utánna rohanok, mire Aritomo sietve követ. Mit akar? Miért jön? Hagyjon engem békén! Cat állj meg! De ő csak fut. Hova és miért? Gyors egy neko az már egyszer biztos.
Mire beérem már teljesen elfáradok. Próbálom rendezni lélegzetvételemet, de ez csak nehezen megy.
- Cat! Cat merre vagy? - keresem, de nem látom. Aritomo megáll mellettem. Miért nem megy vissza a társaihoz? Lehet úgy nekem is könyebb l enne előcsalogatni Cat-et. Nem értem miért futott és bújt el. Mert annyira messzire nem juthatott, tehát el kellett hogy bújon. De hova?
- Kain. Miért nem ölöd meg azt a fura lényt és viszed el apádnak. Sokkal szebb, mint a tündérek biztos megbocsájtana apád. - mi van? Mondd, hogy ez csak valami rossz vicc! Ezt te sem gondolhatod komolyan Aritomo! Ha egy tündért nem tudok megölni akkor Cat-et hogy lennék képes?? Én nem akarom megölni őt!
Hirtelen előugrik és fújtatni kezd, mint valami macskaaki igyekszik védekezni.
- Szóval csak hazugság volt, hogy engem nem tudnál megölni? Átvertél, hogy magadhoz édesgess. - kiabál velem. Nem ... Ezt félre érti, én nem akarom megölni. Eszem ágában sem volt őt bántani, csak szerettem volna ha velem lesz. Ezt meg kell neki magyarázom ... Muszáj, mert nem akarom elveszítteni.
- Cat kérlek…
- Nem. Nem vagyok kíváncsi a további hazugságaidra és kifogásaidra. Elegem van. - fut fel a legközelebbi fára és menekülne. Mielött még felfognám mi is történik ő már le is esik a fárólegy nyillal az oldalában. Ne!!
- Cat! - majd afelé a barom felé fordulok. - Aritomo ezt most miért csináltad? - nem értem, miért tette. Hogy volt erre képes? Bántani egy olyan lényt ami számomra fontos. Hát mégsem egy oldalon állunk?
- Szerinted? Hogy visszakerülj a klánba. Vedd a válladra és végre húzzunk haza. Út közben úgy is megdöglik. - megdöglik? Hogy mondhat ilyet? Ha Cat-et elvesztem akkor azt hiszem többet nem jut haza, mert meg fogom ölni, még akkor is ha egykor barátok voltunk.
- De ő egy élőlény és mi tündérekre vadászunk nem Nekok-ra. - meg sem próbálom leplezni dühöt. Apró cafatokra foglak szétszedni!!
- És akkor mi van? Kivételt mindenki tehet.
- Csak hogy én nem fogok!! - Cat felé nézek, már nincs magánál.
- Ne pofázz! Fogd és menjünk!
- Azt hiszem barátok vagyunk, de tévedtem Aritomo. Olyan szánalmas vag mint a többiek. Nincsenek érzéseid, csak egy báb vagy! - rántok kardot. - Dögölj meg Aritomo!!
Mire minden kitisztul már ott állok felete, kezemben a véres kard ... Mit tettem? A többiek még nincsenek itt, csupán a drága Ayame néz rám döbbenten.
- Sa-sajnálom ... én ... Ayame kérlek segíts nekem. - térdelek Cat mellé. - El kellene látni ... Ő nem halhat meg ...
- Jobban félted ezt az apró lényt, mint a saját fajtád?
- Ayame kérlek! Mindketten tudjuk, hogy te is más vagy és én is. Könyörgöm neked...
- Rendben, de tünjünk el innen gyorsan, mert a többiek is mindjárt itt lesznek.
Aggódva figyelem Ayame minden egyes mozdulatát. Már kicsinek is másokvoltunk. Ő sem akart őlni és mivel nő, Ayame gyógyíttást tanult és emiatt is került csapatba. Ha netalántán az egyik harcos megsérülne ő el tudja látni. szerencsés ... Nekem erre nem volt lehetőségem.
- Na? - ülök le mellé mikor végez és letörli a vért kezeiről.
- Hát ... Nem tudom. - néz a szemembe. - Ez az éjszaka kritikus lesz, de azt hiszem rendbe jön.
- Köszönöm, nagyonszépen köszönöm. - ölelem meg. - És maradsz? Vagy vissza mész?
- Nem akarok vissza menni... Maradhatok veletek? - kérdezi. Miért ennyire szomorú? Mit akartak tőle ami miatt most ő is elmenekül a kötelezettségei elöl?
- Persze, maradhatsz.
- És hogy ismerted meg ezt a neko-t?
- Te tudod mi ő?
- Még szép, sokat olvastam róluk. Na mesélj. - kéri. Egy kicsit habozok, majd egy mély levegő után neki kezdek mondókámnak.
- Egy pataknál láttam meg, de akkor elfutott és utánna rátaláltam és ő velem tartott. Aranyos neko, kedvelem.
|
| oosakinana | 2011. 05. 14. 13:33:48 | #13616 |
Karakter: Keromal (Cat)
Megjegyzés: (Kain-nek)
- Észak felé. Állítólag sok a tündér arra. – mondja és nem is telik bele sok idő, már megint úton vagyunk.
Már egy ideje sétálunk, de nem szólunk a másikhoz. Vajon miért akar tündéreket keresni, meg egyáltalán miért akarta, hogy vele jöjjek, hiszen csak egy állat vagyok.
- Miért keresünk tündéreket? – teszem fel hirtelen a kérdést, amire felém fordul, de én csak kérdőtekintettel nézek a szemeibe.
- Mert tündérvadász vagyok. És mivel a klánomat el kellett hagynom és a családom is kitagadott bizonyítanom kell. – sóhajt egyet, de nekem valamiért olyan érzésem van, hogy talán engem is megölne, ha már nem vagyok elég érdekes számára?
- És hogy akarsz bizonyítani? – kérdezek rá a biztonság kedvéért, hátha valamit megtudok belőle, ami jó infó számomra.
- Meg kell ölnöm egyet. – megtorpanok, kicsit amint meghallom szavait. - De amilyen szerencsétlen vagyok, nem hiszem, hogy menni fog.
- Miért? Még nem öltél tündért? – kérdezem meg, amire csak bólint egyet. - Miért nem?
- Mindent arra tanítanak, hogy ez a sorsunk, de én más vagyok. Vannak fajok, mint a tündérek és ők elvarázsolnak engem. Gyönyörűnek találom őket és nem vagyok képes bántani...
- És kik a különlegesek? – kicsit habozva, de még is rákérdezek.
- A tündérek és mos tmár ti neko-k .. pontosabban te, mint Neko. – mondja, amire megnyugszok, és kicsit fellélegzek. Akkor szóval nem kell attól tartanom, hogy megölne helyes. Ahogy tovább sétálunk, viszont megkordul a hasam. Hát igen sűrűn éhes vagyok. - Éhes vagy?
- Egy kicsit. – kicsit elpirulok, majd nem sokkal később kaját is kapok. - Köszönöm. – megköszönöm és már el is kezdem enni. Megállunk és én tovább eszek, majd leülök a fa tövében és úgy kajálok. Valamit hall, meg én is, de kaja közben nem foglalkozunk mással. Szól, hogy maradjak a helyemen, majd elmegy.
Megeszem a kajámat, de még Kain nem tért vissza. Még is merre van már ilyen sokáig. Felállok és elindulok a megkeresésére. Valami hasonló emberkével beszélget, mint ő és amikor megjelenek rám szegezi szemeit és mintha megijedne tőlem.
- Ez meg ki? – teszi fel a kérdést.
- Velem van, hagyd. – teszi a kezét a vállára. - Csendesült a helyzet már a faluban? – kérdezi érdeklődve. Szóval ő a társa lenne.
- Nem, de az apád beteg. – mondja, amire mindketten ledöbbenünk. Felugrok a fára és onnan figyelem a dolgokat, meg körbe is, hogy mi van. - Kain, apád meg fog halni. – ledöbbenek teljesen és folytatja. - Sajnálom. De jóváteheted talán. Azt ajánlom, ne hagyd veszni. Apád is békében nyugodna, ha tudná, hogy mégiscsak van örököse. – amint ezeket meghallom, magam elé nézek. Akkor vissza kell mennie. Akkor megint egyedül fogok maradni, de végül is neki van hova tartoznia nekem nincs egyedül.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy visszakerüljek a klánba, azért járom az erdőket, hogy találjak egy tündért, akit meg tudok ölni és utána visszatérhessek. – mondja határozottan. Nagyot sóhajtok. Már megint csalódnom kell. Pedig már kezdtem megkedvelni.
- Helyes Kain. Ez kell a klánunknak, hogy végre talpra állj és visszatérj hozzánk. – mondja a srác. Szóval ezért nem akarta, hogy kövessen, és ide jöjjek utána. Hát rendben. Elkezdek ugrálni a fákon.
- Cat! – hallom Kain hangját, de nem érdekel. Nem akarom még jobban megkedvelni, hogy utána meg szenvedjek, mert elhagy. Elegek kínoztak már életemben. Nem fogom hagyni, hogy ez a kis ficsúr is úgy kezeljen, mint egy rongyot.
Tovább szaladok bár hallom hangját. felveszem a leggyorsabb tempómat és jó bőven lehagyom.
Nincs is kedvem semmihez. Egyedül akarok lenni. Már megint ugyan abba a hibába estem, mint eddig. Miért kell ilyen hiszékenynek és naivnak lennem? Megérkezek egy tóhoz. Leülök a szélére. A képemet nézem, miközben fülem lekonyulva és a farkam is csak fekszik inkább a földön.
- Cat! – hallom meg a hangját, amire csak elbújok. Azzal a társával jön elő, akivel beszélgetett. – Cat merre vagy? – kiabál tovább.
- Kain. Miért nem ölöd meg azt a fura lényt és viszed el apádnak. Sokkal szebb, mint a tündérek biztos megbocsájtana apád. – na, ez nekem már sok. Előugrok és mérgesen fujtatok rájuk.
- Szóval csak hazugság volt, hogy engem nem tudnál megölni? – kiabálom csalódottan. – Átvertél, hogy magadhoz édesgess. – kiabálok vele továbbra is.
- Cat kérlek… - kezdené el, de nem. Nem akarok több hazugságot hallani.
- Nem. Nem vagyok kíváncsi a további hazugságaidra és kifogásaidra. Elegem van. – mondom, majd felmászok a fára és megpróbálok elszaladni.
Ekkor viszont hatalmas fájdalom hasít az oldalamba. Le is esek a fáról és csak nyávogok, meg éles fájdalmaim vannak. Egy nyíl van az oldalamban.
- Cat! – hallom Kain aggódó kiabálását. – Aritomo ezt most miért csináltad?
- Szerinted? Hogy visszakerülj a klánba. Vedd a válladra és végre húzzunk haza. Út közben úgy is megdöglik. – hallom kegyetlen szavait. Lehet, jobb lenne.
- De ő egy élőlény és mi tündérekre vadászunk nem Nekok-ra. – kezd el vele veszekedni.
- És akkor mi van? Kivételt mindenki tehet. – mondja, de a beszélgetést kezdem egyre rosszabbul hallani. Kezdem elveszíteni az eszméletemet a fájdalom és a szenvedés miatt. végül lehunyom a szememet és többre nem emlékszem, mi történik velem.
|
| Hentai Chibi | 2011. 05. 07. 17:46:40 | #13462 |
Karakter: Kain
Megjegyzés: Cat-nek
Nem válaszol a kérdésemre. Gondoltam, hogy nincs kedve velem jönni.
- Majd meglátjuk, de most megyek, szerzek magamnak kaját. - ezzel el is tűnik. Gyors neko az már egyszer biztos. Utánna eredek. Értetlenül követem. Most mit csinál?
Nem értem. Hosszú ideig követem, össze-vissza futkosmíg a víznél megáll. Farkát ide-oda mozgatja ... Macska...Furcsa faj ... Csak nézem, de nem bírom ki hogy ne kérdezzem meg mit tesz.
- Most mit csinálsz? - mérgesen néz rám. Most mi rosszatt tettem? Nem értem.
- Most zavartad el a reggelimet. - oh...hát...bocsi.... Esküszöm nem tudok kiigazoni ezeken a neko-kon. Amilyen figyelem felkeltőek számomra, olyannyira furcsák is. - Hogy akarod, hogy veled tartsak, amikor arra sem vagy képes, hogy csendben maradj? - förmed rám. Héhéhé!!! Vegyél vissza kisöcsi! Lehet hogy csodállak de így nem beszélhetsz velem. És mi az hogy nem tudok csöndben maradni? Igenis tudok!
- Ne haragudj. - nézek mélyen a szemébe, mire csak sohajt. Tényleg sajnálom, nem tudtam.
- HA nem kapok kaját morgósabb vagyok. - hát ezt azért könnyen megoldhatjuk. Ha kaja, hát az akkor mindig van nálam. Csak elvonul és leül a fűben. Na már, ezt nem szeretem. Előkeresem a kaját és oda sétálok hozzá. Remélem megfelel neki. Ha az utitársam lesz gondoskodnom kell róla és szeretnék is.
- Igen nem hal, de azért remélem ezt is szereted. - nagy szemekkel néz rám, majd elveszi tőlem.
- Köszi. - és már fent is van az egyik fa tetején és jóízűen falatozza. Ennyire izlik neki vagy ennyire éhes? Lehetetlenség eldőnteni, de azért örülök hogy ízlik neki.
Mindenesetre nekem indulnom kellene. Még mindig nem találtam egy tündért sem. Pedig ha megölök egyet akkor haza mehetek. Én azt hiszem haza akarok menni és bebizonyíttani hogy a klánomba tartozok mint vadász és nem vagyok más.
- Ha meg vársz, szívesen veled megyek. - heee? Hirtelen állok meg. Most az én fülemmel van a baj és nem hallottam jól vagy azt mondta amire gondolok? Tényleg velem jönne? Azta. Csak döbbenten nézek rá, ő meg befejezi a kaját és leugrik elém. - Hova megyünk? - hát akkor tényleg komolyan gondolta. Huh...hát akkor azt hiszem ...
- Észak felé. Állítólag sok a tündér arra. - indulunk el ismét.
Órák óta gyaloglunk, én nem fáradok, ő nem mutatja hogy elfáradt volna. Nem beszéltünk, egyikönk sem kérdezet semmit a másiktól, de aztán ő megtöri a csendet.
- Miért keresünk tündéreket? - f elé fordulok és kérdő tekintettel néz rám.
- Mert tündérvadász vagyok. És mivel a klánomat el kellett hagynom és a családom is kitagadott bizanyíttanom kell. - sóhajtok. Nem tudom érdekli-e, de elég ha ennyit mondok neki. Ha kérdez úgyis válaszolok.
- És hogy akarsz bizonyíttani? - kis édes. Elgondolkodok a válaszon, hiszen nem akarom megijeszteni. A nap már magasan fent ragyog, lassan dél van.
- Meg kell ölnöm egyet. - erre nem szól semmit csak megtorpan. - De amilyen szerencsétlen vagyok nem hiszem hogy menni fog.
- Miért? Még nem öltél tündért? - hogy fején találta a szöget. Nem szólok csak bólintok. - Miért nem?
- Mindent arra taníttanak hogy ez a sorsunk, de én más vagyok. Vannakfajok, mint a tündérek és ők elvarázsolnak engem. Gyönyörűnek találom őket és nem vagyok képes bántani ...
- És kik a különlegesek? - egy kicsit habozik mire rákérdez, de én csak kissé elmosolyodok.
- A tündérek és mostmár ti neko-k .. pontosabban te mint Neko. - gondolom fellélegzett, mert lehet eddig azt hitte ha már nem kell akkor megölöm.
Pedig nem tudnám őt bántani. Csak szótlanul sétálunk, mikor meghallom gyomra kordulását. - Éhes vagy?
- Egy kicsit. - látom hogy kissé ugyan de zavarba jött. Aranyos. Ismét elmosolyodok és adok neki kaját. - Köszönöm. - és már enni is kezd. Megállunk és én elnyújtozom. Hol vagytok már tündérek? Csak egy, egy kevésbé különleges jöjjön erre. Zajt hallok mire jelzem neki hogy maradjon és legyen csendben. A hang irányába kezdek futni. Ez meg??
Kardot rántok és már támadok is. Nem érhet egy újjal sem a tündérhez. Nem engedem! Harcolni kezdünk. Gyors, nagyon is gyors pont mint én. A fának szoríttom, kardom torka elött.
- Aritomo? - nézek rá meglepetten. - Hogy kerülsz te ide? - engedem el.
- Vajon mit, talán vak vagy? vadászok, ha hagynád te szerencsétlen! - mordul rám.
- Héj! - fogom rá ismét a fegyveremet.
- Nyugi van öcskös, csak tudod jól hogy nem szeretem ha megzavarnak.
- Tudom. - eresztem ismételten el. - Nektek nem erre van a vadászterületetek. Vagy tévednék?
- Errefelé indultak meg a tündérek, így mi is elindultunk.
- Ti? Hányan? - informálom le és hallom is kis neko-m lépteit. Megkértem direkt hogy maradjon.
- Én és még páran. Chie, Ayame, Chikao, Doi és Gennai. - Hirtelen ragad fegyvert mikor megjelenik Cat. - Ez meg ki?
- Velem van hagyd. - teszem kezemet vállára. - Csendesült a helyzet már a faluban? - érdeklődöm. Remélem már igen, hiszen olyan hosszú idő telt el.
- Nem, de az apád beteg. - csak állok döbbenten és szinte fel sem fogom. Cat közben már mellettem van és Aritomo ugyanúgy néz rá ahogy én mikor még nem tudtam mi ő.
Apám beteg? De ugye nem? Az nem lehet hogy meghaljon mielött még én bizonyíttanék.
- Kain, apád meg fog halni. - mintha a fejemben olvasna. Kezét vállamra helyezi. - Sajnálom. - sajnálja? Én vagyok a hibás! - De jóvá teheted talán. Azt ajánlom ne hagyd veszni. Apád is békében nyugodna ha tudná hogy mégiscsak van örököse.
|
|
