|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| EclairFleur | 2009. 06. 01. 21:41:58 | #150 |
Karakter: David - Sasaki
|
Samantha
David
|
|
Látom fájdalmát, és bár próbálok ellene tenni, tudom, hogy még nem érzett ilyet, ezért óvatosan bánok vele. Mikor végül teljesen benne vagyok, némán nyögk egyet, ő pedig megrázkódik az érzéstől.
- Lazulj el... Gondolj egy szigetre, amin velem vagy, csak mi ketten... jó? - suttogom a fülébe, miközben simogatni kezdem felsőtestét. Ő bólogat, lassan érzem, ahogy ellazul. Így még egy aprót tudok beljebb csúszni, mire felnyög. Hamarosan megcsókol, én pedig hevesen viszonzom, miközben próbálok még egy kis időt adni neki. Visszadöntöm az ágyba csókunk közben és tovább simogatom, mire a csókba nyög. - Mozoghatok? - kérdezem susogva, hangomat próbálom olyan halkra venni, hogy alig hallja, de kifinomult hallása miatt tökéletesen jól hallja és elpirulva bólint egyet. Nagy levegőt vesz, mikor lassan megmozdulok benne, de még így is felnyögve kapaszkodik nyakamba és lehúzva magához belefúrja fejét a nyakhajlatomba. Ütemesen kezdek mozogni benne, miközben édes hangjait elfúlva hallgatom. Ránézek vágytól égő szemeimmel és megcsókolom, ő pedig zihálva viszonozza, miközben fogaink néha összekoccannak.
- Sasaki - nyögöm felsóhajtva, miközben egyre gyorsabb tempót diktálok magunknak.
- Da..David! - hallom őt, s akaratlanul is el kezdi felém tolni a csípőjét, így aztán egymással ellentétesen mozogva fokozzuk az élvezetet.
Igazából most fogom csak fel, hogy mit mondtam. Szeretem. Igen. És itt vagyok vele, mert miután társammá választottam, nem sokkal később már tudtam, mit érzek.
|
|
2009.05.08 06:58
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-Nekem fontos volt...Hnm-Mondom kicsit lihegve, mert már én se bírom így sokáig.
Közelebb hajolok férfihoz és megcsókolom egész hosszan. Mikor elvállunk a sókból ő megint mosolyogva néz rám, de már rajta is látszanak az izgatottság jelei.
Erősen kapaszkook David vállába, mert a testem is alig tudom megtartani, de érzem, hogy azért ő is fo erősen.
-David!!!-Kiáltom a nevét, mikor kihúzza az ujjait és belémhatol.
Egyészen óvotason bánik velem.Lassan teszi be magát, de nekem ez így is pokoli fájdalmat okoz. Aztán hallom a hangját, hogy a fülembe suttog és megpróbálja elterelni a figyelmem a fájdalomról, ami elég sikeresnek bizonyul, mert csak a hangja is egészen megnyugtat.
Úgy érzem,hogy a karjaiban biztonságban vagyok. Örökre vele akarok maradni!
|
|
2009.05.05 21:26
Samantha
David
|
|
- Sasaki - kuncogom halkan, miközben elveszem tőle a takarót és így végre félénk szemeibe nézhetek. Lehajolok hozzá és mélyen a szemeibe nézve teszek őszinte vallomást.
- Szeretlek, Sasaki.
Megcsókolom, amibe bele is sóhajt, ahogyan én is. Már nagyon akarom...
Szétterpesztem a lábait, majd egyik ujjammal behatolok szűk és forró bejáratába, mire halkan felszisszen.
- Ha fáj, szólj és abbahagyom - súgom neki, de ő nemre ingatja a fejét és hagyja, hogy ujjammal egyre beljebb hatoljak benne. Hamarosan második ujjam is sorra kerül egy újabb szisszenés kíséretében, s lassan ollózni kezdek benne. Sasaki belekapaszkodik a vállamba, és nem szól egy szót sem, pedig jól tudom, hogy mennyire kényelmetlen ez most neki. A biztonság kedvéért harmadik ujjamat is belétolom és most már egyenletesen mozgatom ki be az ujjaimat, mire érzem, hogy kezd ellazulni. Kihúzom az ujjaimat és föléhajolok.
- Miért volt olyan fontos, hogy ezt kimondjam? Vámpír létedre érezhetnéd - mosolygok kedvesen, pedig legszívesebben vadul mozognék, annyira kínzó már így lennem. Pihegve és kipirulva fúrja tekintetét az enyémbe és kissé felemeli a csípőjét.
|
|
2009.05.05 20:42
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-Ah, David ez olyan furcsa. Ne, ott mocskos vagyok!-Mondom, halkan levegő után kapkodva.
Tudom, hogy nem bántana engem, de mégis félek egy kicsit, pedig már régóta erre várok. A szenvedély teljesen felperzselődött ebben a szobában és én szinte már érzem, hogy éget, mégis közben kétségek gyötörnek a fellől, hogy ez helyes lenne. Most egyetlen kérdés kezd el motoszkálni a fejembe, amit hangosan ki is mondok.
-David...Várj kérlek!-Mondom neki, ő pedig értetlenül tekint rám és kicsit rossz néven veszi, hogy leállítom.
Muszáj megkérdeznem tőle, különben ez nem fog menni nekem.
-M..Mit érzél irántam?!-Kérdezem csendesen, hogy ne legyen olyan zavarbaejtő ez az egész.
Az arcom mostmár szinte égővörös és nem is tudok David szemébe nézni, mert szörnyen zavarba vagyok. Biztos nem fogja, csak így kimondani nekem, de akkor is tudnom kell, mert különben nem tudok ilyeneket tenni.
Mikor látom, hogy elmosolyodik, még a takaróta a fejemre is húzzom, mert félreértelmezem ezt a mosolyt. Nem szeretném, ha kinevetne, de már hallom is a kuncogását, ezért a lepedőt teljesen a fülembe gyömöszölöm.
|
|
2009.05.03 22:26
Samantha
David
|
|
- Nyugodj meg, ő csak ellenőrizni jött - mondom fölé hajolva, bár szavaim igazából értelmetlenek, csupán azért jött ki az ajkaimon, hogy megnyugtassam. Nem mintha igazán aggódni látnám effelől, vágyakozva néz a szemeimbe, de nálam jobban biztos nem vágyódhat, ebben biztos vagyok. Megcsókolom, majd elhajolva mosolyogva ismét a szemeibe nézek.
- Azzal vádolt, hogy egy embert tartok a házamban. Mikor látott, tudta, hogy nem vagy az, bár azt sem mondhatnám, hogy már teljesen vámpírnak mondhatod magad - kuncogom, mire értetlenül néz rám, de amint megnyalom az ajkaimat, azonnal felfogja és elvörösödik. Nyel egyet, majd lassan kigombolja magán a ruhát, amiben én segítek neki, miközben a nyakát csókolgatom egyre lejjebb. Mire kigombolom a felsőjét, már a mellbombójánál tartok, amit finoman megszívok és a nyelvemmel görgetek, majd egyre lejjebb haladok. Tudja, hogy most igazán nem állíthat meg semmi, lassan eljutok a tudatom azon határára, amikor már az sem érdekel, ha közben ismét elájul. Ki vagyok éhezve és erről ő tehet, teljesen rám erőszakolta a vágyát, akár csak egy fertőző betegséget. Felsóhajtok, amint kezdeni akar valamit a felsőmmel, de ez nehezebben kezelhető, mint az övé.
- Várj - suttogom, majd nagy nehezen leveszem magamról és vágytól izzó szemekkel tekintek rá. - Vágyom rád... - tartom továbbra is suttogó hangomat, mire örömmámorosan felsóhajtana, ha nem fojtanám belé egy szenvedélyes csókkal. Ölét hozzám dörzsöli, mire halkan felmordulok, de próbálom tartani magam még legalább egy kérdés elejéig, mielőtt felfalom mindenestől. - Ugye már nem is fáj a hátad?
- Nem... - jön elfúló hangja, s erre lerángatom róla a nadrágot, aztán ajkaimmal egyből a férfiassága felé veszem az irányt.
|
|
2009.05.03 22:03
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-Ki volt ez?! Olyan furcsa volt....-Suttogok Davidhez, aki szinte alig hallja a szavam.
A szavaim azért jöttek ki, csak suttogásba, mert gondolataim megint arra az álomra terelődtek, amikor is, Davidet valaki hátbaszúrja. Testem megremeg, még, csak a gondolatól is, hogy elkellene veszítenem Davidet.
-Úgye ő is vámpír volt!? Éreztem rajta, ugyanazt mint rajtad.
Erre a szavakra, már ő is meglepődik, mivel nem gondolta, hogy ilyen hamar megérzem. Közelebb lép hozzám és hátulról gyengéden átkarol.
-Sokat fejlődtél Sasaki.-Mondja kedvesen, hangja nem fenyegető, nem is gúnyos, egyszerűen, csak védelmező.
Olyan jó amikor, így érzem a testemhez simulni, az ő izmos mellkasát, ami oly annyira ki van dolgozva, hogy amikor gerincemnek feszül, kicsit felnyögök, de nem csak a fájdalamtól, hanem még a tegnap esti események gondolatától is. Folytatni szeretném, amit tegnap abbahagytunk, csak nem tudom, hogy ezekután hogyan mondjam el neki.
Viszont nem is kell szólnom neki, mert már érzem is ahogyan felkapja testem és az ágyra dönt. Az arcomon megint halvány pír jelenik meg ettől, mert látom a szemét, amit teljesen elborít a szenvedély, az irántam való vágyakozás.
|
|
2009.05.03 21:48
Samantha
David
|
|
Ahelyett, hogy letolnám, leülök az ágyára és föléhajolok.
- Hogy érzed magad? Ha nincs semmi baj, akkor miért kiáltottál, mi történt? - kérdezem aggódva, mire ő végigsimít az arcomon és mosolyog.
- Semmi baj nincs - mondja, mire én nehezen, de megnyugszom.
- Most már le lehet venni rólad a kötéseket, a sebeid elmúltak - mondom neki, majd lassan lebontom róla az anyagot, s a sebei karcolásokká váltak, ez akkor látszott, mikor már nem volt rajta egyetlen kötés sem. - Ha fáj valamid, azonnal szólj, rendben? Ruhák közül válogathatsz a szekrényből, bár csak fekete, kék, piros és barnás színeket találsz.
Felállok az ágyról és kimegyek a szobájából, majd bezárom az ajtót. Zajt hallok kintről, ezért fáradtan felsóhajtva lépek ki a házból néhány vámpír közé.
- Mit akartok? - kérdezem, de válasz helyett kettő megtámad, melyek úgy látszik, csak kutyákként szolgálnak a harmadik szemében. Azt a kettőt hamar elintézem, mire meglátom a harmadik arcát és elmosolyodom. - Mi járatban errefelé?
- Úgy hallottam, tartogatsz itt egy halandót - feleli, mire felhorkanok.
- Egyetlen halandó sincs a házamban - mondom, mire az ajtóhoz áll.
- Akkor talán megnézhetem, ki van bennt, ugye? - kérdezi, én pedig bólintva engedem be. Mikor a szobámhoz érünk, benyitok Sasakira, aki épp magára öltött egy szép kék ruhát és zavarodottan néz ránk. Az vámpír, aki afféle rendfenntartó, alaposan megnézi magának, mire én morogva állok elé.
- Ő az enyém. Engem szolgál - morgom, mire bólint és tartva tőlem, kilép a szobából, aztán elmegy egy szó nélkül. Mikor újra belépek Sasakihoz, ő érdeklődve támad le.
|
|
2009.05.03 21:21
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Másnap
A sötétség megint feloszlóban van a szemem alól. Szinte végtelenségnek tűnt ez az idő, amit ebben a birodalomban töltötem. Csak egyetlen egy személy jár a fejemben.
-David!!!!!!!!-Kiáltok fel, mert még nem sok mindent érzékelek a külvilágból.
Látni akarom David arcát. Nem akarok mégegyszer ilyen állapotba kerülni, hogy ne láthassam. Ráadásul mindig ugyan az a szörnyű álom. Most viszont meghallotta , amit mondani szeretem volna neki, de valaki leszúrta hátulról és, csak a vérre emlékszem. Igen vérre, rengeteg vér folyt ki David mellkasából. Én meg, csak sírtam és sírtam...BORZALMAS!!
Lassan már kezd kitusztulni a szemem is, már majdnem teljesen tisztán látom a tárgyakat körülöttem. Hirtelen viszont az ajtó kicsapódik és látom Davidet berohanni a szobába. Olyan aggódó képet vág, hogy kénytelenül is, de mosolyognom kell rajta. Tényleg kezdem magam úgy érezni mint egy kisgyerek, akinek anyukája védelmére van szüksége.
-Ne nézz már így! Jól vagyok és bocsánat.-Mondom halkra véve a hangom.
Lesütöm teljesen a fejem, már a letolást várva, amiért ilyen elhamarkodott voltam.
|
|
2009.05.03 21:06
Samantha
David
|
|
- Hé, Sasaki - rázogatom meg, miközben ő halkan felnyög. Kihúzom belőle az ujjamat, majd átölelem, miközben másik kezemmel a homlokára teszem a kezem. A bőre égetően forró, belázasodott, és azt hiszem, lázálma van.
- Hm... - dünnyögök magamban. Ez határozottan nem jó, de nekem kell érte vállalnom a felelősséget. Tudtam, hogy túlságosan fáradt, mégis hagytam, hogy befolyásoljon, és ennek az lett a következménye, hogy a hátán lévő seb felszakadt, a láza pedig körülbelül 39 fokra növekedett. Kiszáradva lélegzik, ezért elengedem, és gyorsan hozok neki vizet és gyógyszert, amit a konyhában tartok. Próbálom megitatni vele, mert bár tudom, hogy általában hiperaktivitást okoz ez a gyógyszer, de be kell vennie, hogy lemenjen a láza. Nem tudja bevenni, a víz kicsorog az ajkain, ezért beveszek a számba némi vizet és a gyógyszert, felültetem és egy csók kíséretében itatom meg vele, így aztán sikerül lenyelnie. Mivel látom, hogy a háta erősen vérzik, leveszem róla a kötést, aztán egy másik gyógyszert hozok, amit fecskendővel a bőrébe szúrok. Megrázkódik a karjaimban, ez most körülbelül úgy fájhat neki, mintha valaki éles tűkkel próbálná agyonszúrkálni a testét, de arra való, hogy a sebe összeforradjon. A vérem szintén benne van ebben az anyagban, ezért holnapra a sebei olyan állapotban lesznek, hogy végre mellőzni tudom az ilyen kis afférokat és nem kell majd kötésekkel bajlódnom, de holnapig még mindenesetre rajta marad és nem engedem ki a házból, bár ennek az is oka, hogy nem tudja mi vár rá. Holnap... holnaptól minden más lesz.
|
|
2009.05.03 13:51
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Még érzem ahogy belémhatol az ujjaival, de a másik percben már minden elhomályusol. Valószínűleg felszakadt az egyik seb a hátamon, mert érzem, hogy valami elég nedves folyik a párnára. Sok vért veszthettem, mert már nem érzékelek semmit sem a külvilágból. Megint ellep az a sötétség, mint akkor amikor leestem a hegyről. Ilyenkor olyan egyedül érzem magam ebben a nagy semmibe, mégis, mintha éreznék valamit. David keze lágyan átölel, igen érzem a teste melegét is. Most biztod haragszik rám amiért nem fogadtam szót neki. Komolyan mostmár kezdem azt érezni, hogy mégegy anyám van, de amit még ő csinált velem előbb.... na olyat nem fogok soha anyámmal.
Teljes sötétség kezd borulni az elmémre. Lassan, de biztosan a gondolataim is kezdenek egyre halványabbak lenni és valamiféle álomba kezdek merülni. Álmomban is minden gondolatom körülötte forog. Teljesen megbabonázott ez a férfi!
|
|
2009.05.01 23:22
Samantha
David
|
|
- Buta kölyök - mosolygok szélesen, majd újra megcsókolom, és magam alá teperem. Nyelvem az állán végighaladva ízleli meg finom ívelésű nyakát, világos bőrét meg-megszívom, mire halkan felsóhajt.
- Nagyon-nagyon ostoba vagy - kuncogom lágyan, miközben kibújtatom pizsamájából és a mellkasára tévednek ujjaim. Érintésem alatt a puha bőr forróvá válik, nyelvem pedig egyre lejjebb haladva ízleli meg minden egyes porcikáját. Nem tudom, hogy a szavai, a tettei, a vágya, vagy csupán az motivál-e, hogy régen nem feküdtem már le senkivel, de szenvedélyem egyre inkább fellobban iránta, és elveszi józaneszemet, ami azt súgná, hogy ne rontsak meg egy ártatlan teremtést. De ő akarta... Egyszerűen vágyom rá.
Egyik mellbimbóját a számba véve, másikat az ujjaim közt morzsolgatva kényeztetem, miközben ölünk összesúrlódik, mivel az övét egyre inkább feltolja az enyémhez. Lejjebb kúszok, s a köldökébe nyalok, mire jólesően felmordul és sürgetően pillant rám. Már eldöntöttem, hogy imádom ezeket a pillantásokat és hangokat, amik ilyenkor megfigyelhetőek. Csókjaimat lassítom, ahogy lefelé haladok, húzva az időt, amivel érzem, hogy megőrítem őt. Hangosan felsóhajt, mikor végre lekerül róla a pizsama alsója. A testéből áradó forróság intenzíven érződik, szíve dobogását is egészen jól hallom, gyorsabb az átlagosnál, de nem mondható hevesnek. Végül buján mosolyogva ajkaimmal súrolom a férfiassága tetejét, ennek következtében egy halk nyögést vélek hallani. Amint nyelvemmel is megízlelem, majd beveszem a számba teljes valójában, egy hangos, szinte nyüszítő nyögéssel rezegteti meg a dobhártyámat. Ha így halad, nem fogok bírni magammal. Természetesen vigyázok arra, hogy a legmélyebb sebbe, ami a combján van, még véletlenül se nyúljak bele, nem szeretnék fájdalmat okozni neki. Hangosan a nevemet sóhajtja, ahogy elkezdem egyenletesen mozgatni rajta a fejem, néha-néha megszívva az érzékeny bőrét. Egy kis előváladék folyamatosan a számba folyik, de meg sem érzem, sokkal inkább a gyönyörű hangjára terelődik a figyelmem. Felemelkedem róla és egy hosszú csókban egyesülünk, aztán leveszem magamról az alsónadrágot - az egyetlen ruhadarabot, ami már így is kényelmetlenül visszaszorította meredt tagomat -, aztán két ujjamat a szájába teszem, amit kézségesen körülnyalogat.
- Ez az első és utolsó alkalom, hogy ilyen könnyen meggyőztél, megértetted? - mosolygok rá perverzen, ő pedig vágytól égő szemekkel bólogat, majd kiveszem a szájából az ujjaimat és az egyikkel behatolok forró belsejébe.
|
|
2009.05.01 22:17
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-David, nekem mondanom kell valamit!-Mondom halkan és kicsit álmosan is.
Nem bírom tovább, eddig, csak álmomban tudtam elmondani neki, de mostmár a valóságban is elkell.
-Én...Öh....Szeretlek!!!
Mikor kimondom ezt, már látom a várva várt mosolyt David arcán, amit nyílván a mondandóm váltott ki belőle. Én egyáltalán nem bánom, hogy kimondtam, sőt valahogy megkönnyebbültem és egyébként is szeretem, ha David mosolyog. Míg én így elmerülök a gondolkodásban, egy forró ajkat érzek az enyémre tapadni, persze én rögtön tudom a tulajdonosát is, akinek az arcára egyre nagyobb mosoly ül és talán kezd egyre perverzebbe váltani.
-David én csinálni akarom, most!-Határozott hangomon jelentem ki.
Lenyúlok, megint arra a gyenge pontjára, amit már kitapasztaltam és simogatni kezdem ott, majd végig futatom a kezem az izmos felsőtestén. Kicsit hozzá is dörgölőzöm, ezzel azt éreztetve, hogy nem várhat vele, mert az ágaskodó férfiasságom az övének simul.
Igen, ezt a férfit akarom és mostmár nem érdekel semmi, ha ő a pokolba kíván menni oda is követem, de ha a mennybe oda is. Soha sem fogok elvállni tőle még, ha le is akar, majd rázni. Mostmár vállalnia kell a felelőséget, hogy magabá zúgatott.
|
|
2009.04.30 23:04
Samantha
David
|
|
- Aludj csak - simogatom meg a haját, majd nemsokára hallom egyenletes szuszogását, s erre én is elszenderedem.
Kis mozgolódásra ébredek, ezért kinyitom szemeimet, hogy lássam az okát. Elmosolyodok, amint meglátom, hogy Sasaki rajtam fekszik és mozgolódik, hogy még jobban befészkelhesse magát az ölembe. Ahogy nézem, hirtelen felébredhetett, mert egy pillanatra láttam, ahogy kinyitja a szemét, de aztán rögtön vissza is zárja, miközben motyog valamit, amit nem értek. Mikor újra motyogni kezd, már sokkal jobban hallom és értem szavát.
- David... szeretlek... - hallom a szájából, és ez meglepett mosolyt csal ki belőlem, aztán óvatosan felrázom, mire ő felriadva majdnem leesik rólam és egyből az ágyról is.
- Bocsáss meg, hogy felébresztelek, de nem szeretnél inkább átköltözni hozzám? Kétszer ilyen nagy az ágy - mondom neki, de szerintem először nem is fogja fel, így aztán újra megismétlem, mire felvilágosodik és álmoskásan bólint. Szerintem észre sem veszi, hogy rajtam fekszik, de engem nem zavar. Felemelem könnyű, vékony testét és átviszem a saját szobámba.
- Holnap már biztos jobban leszel, úgyhogy elviszlek egy szép helyre - suttogom neki, majd csókot lehelek a homlokára, aztán lefektetem az ágyamba, majd én is mellé fekszem. Bár most több a hely, még így is a közelembe kucorodik, érzem teste melegét, ezért átkarolom. Már azt hiszem, hogy alszik, mikor halkan megszólal, kifejezetten éber hangon.
|
|
2009.04.30 21:14
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Mikor befektet az ágyba és megkérdezi tőlem, hogy maradjon-e, én természetesen rögtön kapva kapok ezen a kis mondaton.
-Igen, kérlek maradj!-Vágom rá egyből, rezzenéstelen arccal.
A takarót felemelem, ezzel is beinvitálva a férfit. Amikor befekszik szorosan hozzá, bújok, de egyébként sem tudnék mást tenni, mert az ágy olyan kicsi, hogy, csak összebújva férünk el rajta. Magamba szívom mélyen az illatát, ami elég erősen parfümös, de mégis kellemes.
-David én.......
Miért nem tudom kimondani, ezt az egyszerű kis szócskát?! Pont mint az álmomban, csak akkor David nem hallotta meg, de én kimondtam. Én, én kiszeretném mondani.....
Még jobban hozzá dörgölőzöm a férfihez és végül magamba folytom ezeket a gondolatok. Azzal nyugtatgatom magam, hogy egyenlőre, csak elég, ha így maradhatok vele, de a szívem mégsem akar megnyugodni, még mindig nagyon hevesen ver és szinte érzem ahogy a vér pumpálódi bele. Ilyen heves érzelmeket még soh senki iránt nem tápláltam.
És ez a vágy is, ami, csak érte ég, mint a tűz, amelyet víz nem olthat ki.
|
|
2009.04.30 13:53
Samantha
David
|
|
- Sasaki... - sóhajtok fel és aztán én is elérkezek a várva várt beteljesedésig. Alig térek magamhoz, csak azt látom, hogy az egyik mély sebéből vér csordogál, közvetlenül a kulcscsontja alatt. Óvatosan magamhoz ölelem, miközben lenyalogatom róla édes vérét, de nem kezdem el szívni. Ő is magához tér egy kicsit, és érzem magamon zavaros tekintetét. Amint végeztem, felemelem a fejem és a szemébe nézek, de nem szólalok meg. Lassan lehajolok ajkaihoz és mélyen megcsókolom. Fogaink néha-néha összekoccannak, főleg attól, hogy vadul kapaszkodik belém és éhesen viszonozza csókomat. Szájából kiszívom a levegőt, és mikor mind elfogyott, alsó ajkát még utoljára megszívom, aztán elválok tőle. Mondanom kéne valamit, de jobb ez az édes csönd, ami kettőnket összeköt és elválaszt egyszerre. Halk zihálása és a zuhanyrózsából való víz csordogálása töri csak meg a csendet, majd felemelem és leteszem a padra. Miután elzártam a csapot, elkezdem megtörölni vékony testét, aztán magamat is, majd újra felvéve az ölembe viszem be a szobájába, és bekötözöm gyógyuló sebeit.
- Melyik sebed fáj még? A combodnál, a mellkasadon és a hátadon, ugye? - ő csak bólint és hagyja, hogy bekenjem a sebe körül egy enyhén csípő fertőtlenítőszerrel, aztán egy kellemesebb, hűsítő krémmel, mely szintén segíti a gyógyulását. Miután kész leszek, befektetem az ágyba.
- Szeretnéd, hogy itt maradjak, vagy inkább egyedül szeretnél aludni?
|
|
2009.04.30 13:30
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-ahhh..David!!
Mondom nagyon zavartan. Ez az egész olyan, mintha valami álom lenne, de abban az álmomban, nem tudtam elmondani Davidnek, hogy szeretem és most félek is emiatt kimondani. Vajon ő mit érez irántam?!
Olyan jó érzés, de én ennél többet akarok. Az akarom, hogy bennem legyen és testünk, lelkünk összeforrjon.
-Dahvidh....Elme..AHHHHH!!!!!!!!!!
Lehet, hogy rosszul döntötem. Számára biztos, csak egy kis játék vagyok, de a szívem valahogy ezt mégsem hiszi el, hisz olyan gyengéd velem.
Kissé kimerülve érem el a csúcsot és sebeimbe is belenyíllal az erős fájdalom. Valahogy, csak nem hagynak nyugodni ezek a kérdések. Hiába, egyszer muszáj lesz feltennem neki, mert akkor soha sem tudom meg a választ.
|
|
2009.04.28 22:17
Samantha
David
|
|
- Nem... még nem... - sóhajtok fel, pedig érzem saját izgalmam követeléseit, de ezt nem így akarom. Nem tudom, miért, de hiányosnak érzem ezt így...
A szivaccsal masszírozni kezdem a tagját, ő pedig pihegve borul rám, és belekapaszkodik a vállamba. Közelebb húzom az ölem hozzá, és kézbe veszem mindkettőnk tagját.
- Ah... - hallom halk nyögését, s megrándulva nyomja közelebb az ölét, mire én is felmordulok. Mozgatni kezdi egy kicsit a csípőjét, de csak épp annyira, hogy ne fájjon neki a mozdulat, miközben kezével a vörödöső arcát próbálná eltakarni, de én nem hagyom neki.
- El sem... hiszem - mondom kissé akadozva, miközben mélyen megcsókolom, és tovább dörzsölöm lüktető tagjainkat. Hirtelen az ő bátortalanul remegő keze is elér hozzánk és segít a szivacs mozgásában, miközben egyre hangosabb nyögéseket hallat. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire felizgult az érintéseimre, én pedig az ő vágyakozó szavaira...
- Ahw - nyögök fel egészen halkan mély hangomon, mire ő még bátrabban és hangosabban adja ki édes hangjait.
- Khö... khözelh... - nyögi szaporán lélegezve, heves szívverése most már egészen jól hallható számomra, bár amiatt mégsem tűnik hangosabbnak, mivel érzékeim csak egyetlen helyre figyelnek, ez pedig egyenletesen mozgó ölem. Vállaimba kapaszkodik ismét, én pedig forró csókokat hintek szét a nyaka mentén.
|
|
2009.04.28 21:54
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Miért kell ott lennie a kezének. Megint ugyanaz a megmagyarázhatatlan érzés lett úrrá rajtam. Én szerelmes lennék belé?! Lehet, hogy eddig nem mertem bevallani magamnak, de én szeretem ezt a férfit, igen ez az érzés a szerelem. Remélem én nem úgy végzem, mint az első szerelme. Ha el kellene válnom, most tőle már úgy is halott lennék, mit számítana akkor, hogy rákos lennék. Örökre vele szeretnék maradni, ezt szeretném, a szívem minden vágya, hogy boldogá tegyem és, hogy ő viszont szeressen.
-Én...szeretném, most csinálni..hn...Ne aggódj, jól vagyok, nem lesz bajom!
Lassan közelebb hajolok az arcához, hogy egy csókot követeljek tőle nyelvemmel. Annyi sok kérdést feltettem magamnak, de a válasz végig itt volt előttem. Hozzádörgölőzök a mellkasához és simogatni kezedem erős karját, izmait. Az arcomon viszont nagyon látszik, hogy zavarban vagyok, hisz eddig még senkivel sem csináltam, nemhogy egy férfival. A szívem ennél hevesebben már nem is verhetne, úgy dübörög mintha ki akarna ugrani a helyéről, szerintem még David is hallja az izgalmam.
-Kérlekh...!
Már a beszéd is nehezen megy. Valahogy a gondolataim menete is kezd akadozni. Bátran és akaratosan nézek a szemébe, választ várva.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:42:20
|
| Samantha01 | 2009. 06. 01. 21:40:59 | #149 |
Karakter: David- Sasaki
|
2009.04.28 16:54
Samantha
David
|
|
Kuncogni kezdek, majd végigsimítok az arcán.
- Igen, voltam. De elég hamar elmúlt, mert az illető sajnálatosan meghalt - mondom kissé bánkódva, bár úgy érzem, nem tűnik ki a hangomból, hogy jobban sajnálom, hogy így történt. - Nem annyira rázott meg, épp csak rájöttem, hogy szeretem, aztán már meg is halt a fiú, mert rákja volt - feleltem, mire nagy csönd kerekedett a szobában.
- De hogy jött ez ide? Talán szerelmes vagy, vagy voltál? - nézek rá, miközben újra felemelem és beviszem a zuhanyzófülkébe. Erős pírját nem tudom nem észrevenni, ezért lágyan ránézve mosolygok, aztán a füléhez hajolok - Még ne szeress belém, egyelőre nem csináltam semmit veled...
Óvatosan lerakom és nekitámasztom magunkat a csempének, s megnyitom a zuhanyrózsát. Egy kevésbé érdes szivaccsal mosom le a sebei mellett, először a nyakánál kezdve, ahol harapásom nyomából már csak két apró pont látszik. Egyre lejjebb haladok a szivaccsal, majd a derekánál megállok.
- Fel tudod húzni a lábadat a derekamig? - kérdezem, mire ő határozottan bólint és lassan felemeli. Segítek neki benne, így aztán meg tudom mosni a lábánál kezdve. Látom rajta, hogy a helyzetünk kissé kényelmetlen, és erősen ki van pirulva, de folytatom utamat a szivaccsal a lábán felfelé. Mikor a térdéhez érek, felszisszen, mire egy röpke pillanatra abbahagyom és rápillantok, aztán, mivel nem látom fájdalom jelét, folytatom kissé lejjebb rakva a lábát. Mikor a combja felénél járok, egy mély heghez érek, amit inkább ujjaimmal tisztítok ki, mint az előtte is tettem, s erre alig érezhetően megrándul. Mire felérek a combján, lába már a talajra ér, s ekkor érzem meg, hogy valami kemény súrlódik a csuklómnak és a derekamnak, amitől meglepődök.
- Hm? - ennyi telik tőlem, miközben ő gyorsan elfordítja a fejét, szőke tincsei így pedig az arcába tódulnak a vérrel együtt, így aztán nagyon is jól látszik vörössége.
|
|
2009.04.28 16:25
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Tényleg még a nevemet sem mondtam el, ezért mivel megkérdezte, még mindig zavarodottan, de odasúgom neki.
-Sasaki...a nevem..
Ekkor elmosolyodik és rám néz. Közben viszont már a kötéseket is levette rólam. Most teljesen meztelenül állok előtte és nagyon szégyellem így magam. Olyan óvatos mozdulatokkal vette le a kötéseim, hogy szinte érezni sem éreztem. Nagyon gyengéd velem, de mégis, mintha lenne egy gonoszabb éne is. Lehetséges-e egyáltalán, hogy volt már szerelmes valakibe, ezt feltétlen meg kell kérdeznem?! Olyan komoran néz néha mintha gondolna valakire, de ilyen személyiséggel mint, amit nekem mutat bárki beleszeretne.....
-David...Öh-Hebegek egy kicsit, mert félek felteni ezt a kérdést.
-Te voltál már szerelmes valakibe?
Már, csak azért is kíváncsi vagyok rá, mert jó lenne, ha megmondaná milyen érzés, az, mert én lehet, hogy....Beleszerettem Davidbe. Ránézek nagyon elpirulva, mintha, csak a szememmel kicsikarhatnám az áhított válaszokat.
|
|
Samantha
David
|
|
- Vigyázhatnál magadra. Így is tele van a tested sérülésekkel - mondom neki, majd elvigyorodok. Hirtelen hangulatváltozásomat nem érti, ezért beletúrok a hajába és magyarázni kezdem viselkedésem okozóját. - Ki kell cserélnem a kötéseidet.
Hirtelen megvilágosodik, ahogy eszébe jut, hogy testének nagy részét, főleg a combját és a mellkasát, kötések fedik. Ellenkezni akarna, de én megnyugtatóan mosolygok és óvatosan felveszem az ölembe. Elindulok vele a fürdőszoba felé és megkérdezem tőle:
- Szeretnél lezuhanyozni, igaz? - ő bólint, aztán belépek vele a helyiségbe. - Akkor segítek. Csak azt kérem, hogy maradj nyugton - mondom ugyanolyan nyugodtan, mire ő kipirulva tekint rám. Sikerül óvatosan letennem egy padként szolgáló tartólécre, s elkezdek vetkőzni. Elvörösödve, kitágult szemekkel dünnyög valamit, de én folytatom tovább, míg teljesen meztelenül nem állok előtte. Odasétálok hozzá és őt is elkezdem vetkőztetni, ám hevesen elkezd ellenkezni, kezeit nem veszi el az anyagtól, így nem tudom lehúzni róla, mert folyton visszarángatja.
- Nyugodj már le! - mondom, de ő nem hajlandó engedelmeskedni, ezért hirtelen elterelem a témát. - Egyébként hogy hívnak? Nem mondtad meg a neved, pedig már itt vagy egy ideje - kuncogom. Ez beválik, mert meglepődésében a keze elernyed, én pedig egy mozdulattal szabadítom meg a ruháitól. Még most sem mondhatja magát meztelennek, mert rajta vannak a kötések, de már nem sokáig. Lassan választom le sebekkel teli testéről a vékony anyagot, először a fejéről, ami szerencsére már begyógyult, aztán a mellkasáról, amin csak a mélyebb hegek látszanak, végül a csípőjéről és a lábáról. Ténykedésemet nem figyeli, zavartan fordítja el a fejét.
- Sasaki - hallom szinte susogó hangját, ezért felpillantok rá.
|
|
2009.04.27 22:41
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-David..?!-Mondom halkan és szemeim alig akarnak kinyílni.
-Olyan nagy hangazavr volt kint, mi történt!?
Nézek mostmár nagy szemekkel a férfire. Közelebb húzom magamhoz egy csókra, mert megint azt az aggódó pofát látom rajta, ami nem tetszik nekem. Még mindig nem értem magam, de amikor a közelemben van a szívem elkezd hevesen verni, mint most is.
-Ne vágj, már ilyen képet. Úgy viselkedsz velem mint egy óvóbácsi!
Rámosolygok kedvesen, majd megpuszilom az arcát mint egy kis gyerek. Nagyon kedves velem. Az elején még, csak nem is sejtettem, hogy ennyire beleszeretek. Mi? Várjunk, most azt gondoltam beleszeretek, lehet, hogy én tényleg......Ő arra kárhoztatott, hogy embereket öljön, de mégis a szívemnek nem tudok tovább parancsolni.
Közelebb húzzom magamhoz egy újabb csókra, de a kezemmel túl erősen fogockodok a hátába és a seb felnyílik a kezemen, én meg felsziszenek. Erre megint jön Davidnek az aggódó óvóbácsi arca. Elkomolyodik az arca és leszid mint egy kisgyereket.
|
|
2009.04.27 20:52
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Kissé duzogok amikor feláll az ágyról és bezárja az ajtót. Nem teheti ezt, én felajánlottam magam és mindenem, csak így itt hagyj felizgulva. Gondolhattam volna, bár tényleg fáj a hátam, de érte kibírtam volna ezt is. A szívem úgy ég a vágytól, kívánom minden porcikámmal. Ilyen hatást kiváltani emberből, komolyan kezdek kételkedni magamban és, hogy mit tegyek most.
Csendben fekszem az ágyban. Azon töröm most a fejem, hogy hogy juthatnék át az ő szobájába, de végül feladom ezt a gondolatot, érzelmeim lecsillapodnak.
Lassan felülök, a pohárét nyúlok megint, mert a nagy elmélkedésben még inni is elfelejtettem.Leverem a poharat a kezemmel, mert túl gyorsan nyúlok érte. Egy üveg szilánk bele ál a jobb tenyerembe. Remek még ez is...-gondolom magamban. Kihúzom az üveg darabot, de a vérzés még mindig nem áll el, ezért óvatosan lenyalom a vért, amit jóizűnek találok.
Megint zajt hallok kintről, de ki az!? Léptek, rohanás és suhanás, mintha valaki megakarna ijeszteni, olyan furcsa.
Végül vissza fekszem az ágyba és nagynehezen megint álom nehezedik szememre, majd elalszok szépen. Megint úgyanaz az álom gyötör.
|
|
2009.04.27 20:34
Samantha
David
|
|
Erősen magamba fojtva nyelem le nyögésem, majd kissé összezavarodva nézek rá.
- Ne csináld... Nem vagy jól - suttogom, miközben kiveszem a nadrágomból a kezét, bár így nem tudok visszafogni egy csalódott sóhajt, testem akarja őt, de elmém győzedelmeskedik felette, így aztán gyengéden, de erősen lefogom mindkét csuklóját és fölé támaszkodom.
- Ha ennyire akarod, majd ha felgyógyultál, megkapod - mondom szilárdan, de ő konok viselkedést mutatva húzza fel a térdét, amivel megböki a herezacskóimat, amivel azt éri el, hogy bele kell harapnom az ajkaimba. - Hallod?
Tekintetem kissé dühösen fúródna az övébe, mire ő megszeppenve néz rám, ezért nem tudom tartósan ezt az arcomat mutatni előtte, s meglágyulva hajolok le és csókolom meg.
Azt állítja, hogy jól van, de pontosan tudom, milyen nagy fájdalmai lehetnének attól, ha ezt folytatnánk, kár, hogy ezt ő nem érti meg. De az a tudat, hogy ennyire nem bír magával, s hogy szívesen tenné meg velem, felhőtlen boldogsággal tölt el.
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy ezt akarom - modom, mire elszontyolodik, ezért gyorsan folytatom - De azt sem, hogy nem akarnám. Korainak és fájdalmasnak tartom. Ebben az állapotodban biztos. Úgyhogy gyógyulj fel hamar és ne hazudj - mosolygok kedvesen, majd szuszogva lehelek egy apró csókot homlokára. Felállok és az ajtóhoz sétálok.
- Majd ha nem leszel ilyen kis erőszakos, akkor bejövök és talán melletted is alszom - kuncogom mély hangomon, majd kilépek és bezárom magam mögött az ajtót.
|
|
2009.04.27 20:16
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Nagyon meglep amikor a pizsamám alá nyúl, de olyan jó érzés ilyen közel lenni hozzá. Amikor abbahagyja a simogatást, én teljesen csalódottan nézek rá. Látom, hogy megint nagyon aggódik ezért, azt mondom neki, hogy jól vagyok. A hátam közben nagyon is nyíllal.
Olyan érzés támadt bennem, amilyen még soha. Most rögtön akarom, hogy magáévá tegyen. Érezni akarom, hogy egyesülünk. Benyúlok az inge alá és én is simogatni kezdem a mellkasát, ekkor érzem, csak, hogy az ő szíve is ugyanolyan gyorsan ver mint az enyém és ez egy kicsit meg is nyugtat. Megcsókolom hevesen, mert ellenkezni próbál.
-Nincs semmi bajom. Kérlek folytasd, amit az előbb abbahagytál.
Az alsója felé visz a kezem útja és bele is nyúlok, hogy végigsimítsak férfiasságán, ami rögtön reagál az érintésemre és ezért bátrabban simogatom ott lent is.
-Kérlek, nem bírok tovább magammal! Ezt akartad nem?!
Kérlelő tekinttel figyelem a reakcióját, a szemem teljesen az övébe fúródik.
|
|
2009.04.26 20:27
Samantha
David
|
|
- Fontos lettél számomra - suttogom egészen halkan, hangomnál úgy érzem, még a légy zümmögése is hangosabb lehet... talán mert nem akarom, hogy tudja, hogy hogyan érzek, én ugyanis gyengepontnak vélem vonzódásomat. Onnan kötvetkeztetek arra, hogy jól hallja, amit mondok, mert a szíve majd kiugrik a helyéről, ahogy karomba bújva átölel. Felemelő érzés érezni magam mellett a jelenlétét, mintha ragaszkodna hozzám, és ez megnyugvással tölt el. Mélyen beszívja illatomat, ahogy én is az övét, s az idilli csöndet megtörve nyúlok álla alá, hogy a szemeibe nézhessek.
- Nem vagy fáradt? - kérdem, mire ő nemleges válaszként ingatja a fejét. Lágyan tekintek szép szemeibe, melyben tükröződni látom magam. Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de mintha arca még közelebb lenne hozzám... Nem, ő tényleg felém nyújtózkodik, nyitott ajkai az enyémet súrolja, én pedig elmosolyodva nyalom meg azokat, majd közéjük csúsztatom a nyelvem, ami az övével találkozik. Szájának puha belsejét milliméterenként járom át, hogy végül a nyelvével egyesüljön az enyém és egy mély csókba kezdjünk. Alig akarom abbahagyni, pizsamája alá nyúlok és megsimítom az oldalát, s csak azért térek magamhoz kábulatomból, mert halkan felszisszen. Összeráncolom a szemöldököm és óvatosan lecsúsztatom a derekára a kezem, amit nem fed a kötés, s úgy vonom magamhoz még közelebb.
- Bocsáss meg - suttogom ajkaiba, majd egy könnyed csókot nyomok nedves ajkaira. Nem akarok sem sietni, sem fájdalmat okozni, már pedig, most minden mozdulat fáj neki. Mosolyát látom magam előtt, amitől megnyugszom, s ő megszólal.
- Jól vagyok - hazudja, mire én megbököm az orrát.
- Ne hazudj, kérlek! - mondom halványan mosolyogva, miközben szőke tincsei közé túrok. - Pihenj sokat és ígérd meg, hogy nem állsz fel még egy pár napig.
|
|
2009.04.26 16:18
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Daviddel együtt fekszünk az ágyban és én nem tudok parancsolni a szíverésemnek, amit ő észre is vesz.
- Nyugodj meg. Túl nagy lesz a pulzusszámod. Mitől izgulsz ennyire?
Érzem az illatát olyan közel van hozzám, de én még közelebb akarok lenni hozzá. Egybe akarok olvadni vele, eddig még ilyet soha sem éreztem. A karjaiban nyugodtnak érzem magam. Ha ő véd engem, úgy érzem nem bánthat senki. A mellkasához bújok egészen. Elálmosodom kicsit megint, de igyekszem nyitva tartani a szemem, hisz a szívem úgysem engedné, hogy ilyen helyzetben aludjak el.
-Miért aggódsz ennyire értem?-Kérdezem bizonytalanul, mert már valahogy sejtem a választ, de azt mégsem akarom elfogadni.
Én csak egy ember vagyok, akit vámpírrá akar tenni, hogy kitöltsem a szívében az ürt, de mégis, miért dobban a szívem hevesebben amikor ő a közelemben van!? Olyan szörnyű, hogy ilyenek látom, nem akarom soha sem ezt az arckifejezést látni az arcán. Én...Én szeretném, ha boldog lenne és őszintén mosolygna rám.
Teljesen összezavarta az érzéseim. Az elején még nagyon utáltam, de mostmár azt sem tudom mit érezzek.
Szeretnék vele együtt lenni örökre, szeretném, ha testünk örökké egybeforrna, de én még félek. Nem tudom, hogy most mi tévő legyek....
|
|
2009.04.25 08:39
Samantha
David
|
|
- Ha már meg tudod mozdítani a tagjaidat, akkor az azt jelenti, hogy ez az ital segített, de kérlek, ne mozogj - mondom neki kicsit nyugodtabb hangon, s még mosolygok is, de ettől függetlenül nem vagyok teljesen nyugodt. Könnyű testét a karjaimban tartva úgy érzem, mintha része lenne az enyémnek, nem is akarom elengedni, pedig neki különösen sok pihenésre lenne szüksége. Hogy a két dolgot összekomponálhassam, felmászok vele az ágyra és magam mellé fektetem. Bár az ágy nem túl nagy, ez nem okoz gondot, amíg a karjaimban van, addig egyikünk sem fog leesni.
- Miattam sérültél meg, tehát jogos az aggódásom. Hagyd, hogy továbbra is ápoljalak, és akkor rendbe jössz, jó? - hangomat tudom szabályozni, de arcomról bizonyára lerí, hogy pár perccel ezelőtt kétségbe voltam esve. Érzem heves szívverését, ami nyughatatlanul ver a mellkasában, s óvatosan ráteszem a kezem, mire egészen halkan felszisszen, de ezt is csak azért hallom meg, mert elég közel vagyok hozzá. - Nyugodj meg. Túl nagy lesz a pulzusszámod. Mitől izgulsz ennyire? - mosolyom enyhén bújkáló, hiszen pontosan tudom, hogy jelenlétem miatt ver ilyen gyorsan a szíve, mégis szeretem hallani a hangját és látni, ahogy a pír játszadozik az arcán, ahogyan most is. Továbbra is a karomba zárom, fejünk majdnem összeér, a feje búbja azonban csak az orromig ér. Lassan odahajolok hozzá és csókot hintek a homlokára, miközben csupasz derekára fonom a karom. Jó így. Nagyon jó.
|
|
2009.04.24 22:04
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Rettentően imponál az a tudat, hogy amíg betegen, magatehetetlenül voltam ő ápolt engem. Rámosolygok, hogy megnyugtassam kicsit, de ez nem nagyon használ, mert még mindig rémülten fürkész engem és a kötéseim. Megpróbálok feltápászkodni valahogy. A kezemet az ágynak támasztam, de még mielőtt kiszálhattam volna az ágyból már összeesek és ráadásul egyenesen David karjába, aki könnyedén elkapja gyenge, összetört testem. Abban a pillanatban az ölében a szívem gyorsabban kezd el verni, az arcomon enyhe pír jelenik meg. Azt akarom, hogy örökre így maradhassak vele. Valahogy most teljesnek érzem magam, amikor mellette boldogan mennék a halálba. Halk hangon akarok valamiféle választ kinyögni, ami nagyon nehezen, de sikerül.
-...Énh..huhn.. egész jól. Ne aggódj kérlek.
Felnézek rá és látom, hogy mosolyog, ezért én is viszonzom, mostmár bátrabban.
|
|
2009.04.23 22:07
Samantha
David
|
|
Halkan benyitok, vagy legalább is próbálnék halkan, ha ez a vén rozoga ajtó hagyná nekem. Fél kezemben poharat tartok, amiben a véremből és egy gyógynövényes teából összeállított főzet van. Ahogy belépek, látom, hogy már felébredt, előzőleg pedig biztos, hogy már egyszer felkelhetett, hiszen az asztalon lévő pohár tartalmának fele hiányzott.
- Jó reggelt - mondom neki teljesen lágyan és nyugodtan, azt hiszem, arra is számíthatott, hogy dühös leszek majd, amiért nem sikerült épségben felérnie a hegyre, de én nem vagyok olyan, aki leszidná. Szívverése először felgyorsul, majd amint leülök mellé, kissé lelassul, bár még mindig érzem, hogy valósággal izgul azon, vajon milyen szándékaim vannak vele. - Idd meg ezt, beforrasztja a sebeidet. Kicsit kesernyés, de ki lehet bírni - mondom egyenletesen lélegezve, miközben odaadom neki az italt és kisöpröm a szeméből a sok fekvéstől kócos tincsét.
- Bíztál benne, hogy nem hagylak magadra, igaz? - vetek rá egy félmosolyt, két napi nemalvás után ennél többre nem igazán telik, bár mozdulataimon, úgy vélem, szerencsére kevésbé látszik a fáradtságom. Ő bólint, a segítségemmel sikerül felülnie, majd kiissza az italt, bár a szája fintorra húzódik.
- Tudom, nem kellemes. De ha nem akarod, hogy fájjon, akkor ennyit igazán megeteszel. Elég súlyos sérüléseid voltak, két nap alatt azért a többség behegedt. Mikor idehoztalak, utólagos engedelmeddel lemostam a sebeidet, és bekötöztelek. Reménykedtem benne, hogy ma fel fogsz ébredni - mondom, s feltűnően kerülöm a tekintetét. Sajnálatosan a bűntudat érzése azóta is megmaradt bennem, s ezt módomban áll elmondani. - Bocsáss meg. Nem kellett volna ilyen nehéz feladatot rád bíznom, még amúgy sem vagy teljesen vámpír. Remélem, nem szenvedtél maradandó sérülést, és pár napon belül felgyógyulsz. Igazán sajnálom - próbálom érzelemmentesre változtatni a hangomat, de kevésbé megy, mint ahogy azt eredetileg terveztem. Végül felnézek rá és elveszem tőle a poharat, aztán lerakom az asztalra. - Jobban érzed magad?
|
|
2009.04.23 21:38
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Lépteket hallok, halkan, a sötétség kezd feloszlani. Mikor kinyítom a szemem, hirtelen hatalmas fájdalom nyíllal egész testembe, akkor, hogy alig bírom, testem remeg tőle, de még ez a remegés is súlyosbítja. Rettentően megijedek amikor végig nézek magamon. Nem azért mert be vagyok kötözve, ki tudja hány méter gézzel, hanem mert nem sikerült teljesítenem a feladatot.
Zaklattotan nézem a mellettem ülő férfit, aki valószínűleg keveset aludhatott, mert az ágyam szélére hajtotta fejét és békésen szuszog. Nem akarom felébreszteni, ezért inkább megpróbálom valahogy leügyeskedni az éjjeliszekrény szélén lévő poharat, amit sikeresen magamhoz is veszek és még a fájdalmak ellenére is, de megpróbálom magam felé húzni. Belekorttyolok a friss, hideg folyadékba, utána vissza alszom, mert a testem fáradt még, de a lelkem már kipihente magát.
Álmomban, ezen a gyönyörű tájon szedek lilavirágokat, amikor egyszer csak valaki átkarolja derekam, mikor hátranézek, már látom, hogy ki, hisz rögtön felismerem vörös hosszú, csillámló hajáról. David szeretlek, kiáltom neki, de ő olyan mintha nem is hallaná a hangom és csak tovább mosolyog. Az álmomban még többször is elmondtam neki, hogy szeretem, de ő egyszer sem hallotta meg. Aztán újbból felkeltem, folyt rólam a víz. Az álmom végefelé már sírva fakadtam, hogy nem mondhatom el neki az érzéseim, olyan volt nekem akár egy lidérces álom.
Magam mellé néztem automatikusan, de David már nem ült ott. Ekkor viszont lépteket hallok a szoba felé, az ajtó kilincs csak úgy nyikorog, de az ajtó se kutya, meg kéne olajozni a csavarokat benne, az bíztos!
|
|
2009.04.23 20:51
Samantha
David
|
|
Igazából messziről követem a szememmel, amint magabiztosan vág neki, ám egyre fogyó energiával küzdi fel magát a hegy meredek oldalán. Szinte várható volt, hogy a hegy nehezebbik részén mászik fel. Következő pillanat múlva már csak vékony testének egyenletes zuhanását észlelem, majd a tompa puffanás visszhangzik a fülemben. Villámgyorsan odaérek hozzá, ügyes mozdulatokkal húzom föl elernyedt testét, és karjaimba veszem az eszméletlen fiút. Nem kellett volna leesnie. Azt hiszem, bűntudat halvány szikrája mardossa lelkemet, hogy az én parancsomra vágott neki egy olyan dolognak, amit nem tudott, hogy is kezdjen el. Visszaviszem lakhelyemre, a lakhelyünkre. Végül is, megpróbálta, s annak ellenére, hogy mély sebek húzódnak most a testén, büszke lehet magára, hisz teljesítette a feladatát.
A fürdőszobába viszem és levetkőztetem, hogy el tudjam látni újonnan szerzett töréseit. Kitapogatom a bordája mentén, valószínűleg "csak" megrepedt, hiszen csak hangosan nyöszörög önkívületlenül, ahogy benyomom néhány részen, s ha eltört volna valamije, már régen ordított volna minden mozdulattól. Végignyomogatom minden helyen, ahol eltörhet a csontja, vagy belül vérezhet, de a vérhólyagok a helyükön vannak, csak kívülre folyt a vörös nedű. Nem mintha ez nem lenne elég baj, kénytelen vagyok valami gyógyitalt készíteni a vérem hozzáadásával, aminek regeneráló hatása van. Segítek neki beállni a zuhany alá, testét alaposan lemosom, de igyekszem a nyíltabb sebekre kevés vizet engedni. Mikor aztán lefektetem az ágyba, előveszem a gézt és rendkívül óvatosan kötöm be egész testét, aztán selyempizsamát húzok gyönyörű karcsú testére és hagyom aludni. Ha felébred holnap, vagy azután, rettentően szüksége lesz a gyógyitalra, így aztán el kell készítenem.
- Aludj csak nyugodtan. Megérdemled - suttogom, majd könnyed csókot nyomok bekötött homlokára és magára hagyom.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:41:21
|
| EclairFleur | 2009. 06. 01. 21:39:07 | #148 |
Karakter: David- Sasaki
|
2009.04.23 20:11
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Lassan elindulok a hatalmas hegy felé. Teljes mértékben tanácstalanul vánszorgok az első kősziklán keresztül, majd a következőn és a következőn. Végül valahol a hegy negyedén teljesen elfáradok és majdnem összeesek, de még bírom. Nem adom fel, meg kell tennem, hogy megmutassam Davidnek mire vagyok képes. Erőt véve magamon, hatalmas lendülettel folytatom felfelé. Az egyik résznél nagyon kevés volt a hely ahol átmehetem volna, de én mégis neki vágtam és ebből lett a baj. Megcsúszok az egyik kődarabon és elkezdek lefelé zuhani, utána már csak a testem csapódását hallom, lassan elsötétül körülöttem a világ. Utolsó gondolatommal is Davidre gondolok, meg arra, hogy most bíztos csalódík bennem. Kész végem van, a sötétségben ténfergek. Ez lenne a halál, a semmiben kell majd lennem az idők végezetéig?! Nem...még nem halhatok meg, még van miért élnem addig nem adhatom fel!! David...Segíts!!! Telepatikus úton probálok Davidtől segítséget kérni öntudatlan állapotomban, de én magam sem hiszem, hogy beválhat és meghallja.
|
|
2009.04.20 21:14
Samantha
David
|
|
Mögötte állva a fülébe suttogok, de nem lágyan, inkább karakánan, hogy érezze, hogy választ kérek, az előbbi apró kitörésére pedig oda sem figyelek.
- Szeretnél többet is, nem? - kérdem végül, mire látom szemem sarkából, hogy vörös árnyalatot vesz fel az arca. Egy igaz választ kérek, nagy részben ezen és hűségén múlik a további idő, amit tanulással fog tölteni. Messzebb állok tőle, de neki nem akaródzik kibújni a karjaimból, ezért rövidesen látom néma bólintását, nekem pedig ennyi is elég. Magam felé fordítom gyönyörű arcát és forró csókkal jutalmazom őszinteségéért, majd hirtelen már nem is előtte állok, hanem méterekkel mögötte, mire megperdül és értetlenül néz rám.
- Rendben. Akkor mássz fel arra a hegyre - mutatok egész karommal egy gyönyörű hegyre, amelynek teteje magasan az égig nyúlik. Kissé megijedve néz rám, azt hiszem, nem érti, hogy gondolom. - Nem fogok neked segíteni és nem használhatsz segédköteleket - természetesen ezzel a legkevésbé sem nyugtattam meg, ez volt a lényeg. - És lehetőleg kevés fizikai erőt fektess belé. A hegytetőn várlak - mondom neki, aztán eltűnök a szeme elől. Egész gyorsan felérek a tetejére, innen látszik a fiú kicsiny alakja, ahogy egymagában áll, valószínűleg azon gondolkozik, hogy hogyan is fogjon neki. Mivel tökéletesen tiszta az ég, én pedig a hegy csúcsán állok, megeshet, hogy talán lát belőlem valamicskét, bár erősen kétlem. Ha megtanulja, hogyan érjen fel minél gyorsabban ide, akkor már nem lesz nehéz erőt kovácsolni belőle. Abban reménykedem, hogy nem a legnehezebb részén kezd el felmászni, mert akkor majdnem teljesen biztos, hogy leesik. Magamban latolgatom az esélyeit, mire azt veszem észre, hogy nekivág a hegynek. Helyes.
|
|
2009.04.20 18:34
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Nagynehezen befejezem a festményem és elégedetten elhagyom a szobám. A nappaliban már látom Davidet hogy egyedül ül a kanapén, majd amikor oda lépkedek hozzá ő feláll és a bejárati ajtó felé invitál. Kitárja a csapóajtót, miután egy gyönyörű világ tárul a szemem elé. Rengeteg virág nyílik, főképp lil és piros, ami különös szépséget ad a tálynak, na meg azok csoda szép hegyormok amielyek lankáin minimális fehérség látszik. Valószínűleg a hó maradványai, de nekem úgy tűnt, mintha valaki ecsettel belemázolt volna a hegyek vonalaiba.
-Ez gyönyörű, éjjel nem láttam, hogy ilyen szép lett volna...
Miközben így bámulja a tájat, észre se veszi, de David tekintete teljesen rá szegeződik.
-Még soha sem jártam ilyen pompás helyen.
Amikor a férfi átöleli hátulról, kicsit megrezzen, de tovább csodálja a kilátást. Átölelt, tényleg átölelt? Olyan izgatott lettem megint, de még mindig nem tudom, hogy lehet ez egy ilyen férfi közeledésére. Nagyon zavarban vagyok!
Hátra fordulok, hogy megcsókoljam, de valami miatt, megtorpanok. Nem, hagyd abba ezt, ne ringasd magad illuzióba, ő egy hidegvérű gyilkos és emberek vérén élősködik. Teljesen össze vagyok törve érzéseim terén. Csak egy csók és kész! Végül enged a csábításnak és megcsókolja Davidet, de nem hosszan, szinte csak egy szájrapuszit ad, majd elpirul és vissza fordul a tájat nézni.
-Bocsánat...-Mondja egy kicsit ijedten.
|
|
2009.04.19 01:23
Samantha
David
|
|
Amint belépek a szobájába, az a látvány fogad, hogy ő éppen festeget. Mikor belépek, kicsit megrezzen, de tovább dolgozik a félig kész művén, én pedig odaállok mögé, majd lehajolok és a feje mellett nézek a festményére, miközben kezem alulról átfogja az övét.
- Ebből még hiányzik valami - mondom neki halkan. - Mégpedig te magad - felelem egyszerűen, mire meglepetten néz rám. Kezemmel átfogom az övét és belemártom az ecsetet a fehérbe, majd a meleg és a hideg színeket méginkább összemosom, így aztán a képen egy ponton a színek összefolynak. Ahogy ránézek a fiúra, látom, hogy valóban valami ilyesmit képzelt el, elismerően néz rám, én pedig nem nyúlok többet a festményébe. - Igazából ez akár így is készen lehetne, ha valami meleg színnel festenéd be azokat a kimaradt fehér részeket - mondom neki. - Milliónyiszor festettem már, de a házban lévő festmények közül csak az az enyém, ami a nappaliban van, az a nagy szőnyeg méretű. A többit a mesterem és persze egy csomó híres festő festette - fűzöm hozzá, majd hirtelen témát váltok.
- Nem vagy éhes? - kérdezem. Természetes, hogy éhes, ezért azt mondom neki, hogyha úgy gondolja, hogy befejezte a festést, jöjjön a nappaliba, ott leszek. Ezután kimegyek, valóban a nappali felé veszem az utamat, s elpakolok pár dolgot, ami valamiképpen odakerült, aztán leülök és várok. Hamarosan hallom lépteit, így aztán felállok és kitárom előtte az ajtót. Most először láthatja a külvilágot igazán, hiszen éjjel az én tempómmal nem sokat láthatott a táj igazi szépségéből. Ez az ajtó más, mint amin jöttünk, ez kelet felé néz, míg a másik vele ellentétesen nyugatra. Messze látszanak a hegyek, mikor szükségem van a megnyugvásra, mindig saját völgyem szépségeit kémlelem.
|
|
2009.04.19 00:57
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Végül amikor látom, hogy a szekrényben kutat kissé megsértetten, de átmegyek a másik szobába és az ágyra ülök. A szemem ide-oda jár a szobában, de hirtelen megakad valamin.
-Egy festő álvány!
Mondom hangosan kijelentve és már ott is termek előtte. Körülötte ott vannak az ecsetek meg a többi kellék, ezért boldogan leülök az előtte lévő székre. Végre valami ismerős dolgot is találok ezen a helyen. Kisebb koromban rengeteg művészeti szakkörön voltam és festeni is szerettem, de később valahogy kiveszett belőlem valami, már nem tudtam megörökíteni az érzéseim mint addig.
A legvékonyabb ecsettel kezdem, halványan felvázolom művem körvonalait, utána kecses mozdulattokkal festek bele. Keverem a meleg és hideg színek árnyalatait. Mint amilyen ellentétes érzés van most bennem a művem is olyan, de mintha a két szín tipús itt összefojna, mintha a mostani lelkem látnám. Háborgó szívem is bele kéne festenem úgy még hitelesebb lenne.
Megint valaki zajol, de annyira belemerülök a festésbe, hogy nem is érdekel. Órákig ülök szótlanul és ezt a képet készítem. Egészen elmerülök ebben a festményben, és próbálok bele életet lehelni.
Miért jár mindig a fejemben? Lehet csak automatikus reakció lenne a közeledésére? Lehetséges, hogy valaki ilyen hamar beleszeressen a másikba? Rengeteg kérdés tolong az agyamban, de nem merem megkérdezni senkitől sem, mert valahogy a válaszoktól is félek.
Ekkor benyit David és látom, hogy kicsit meglepődik azon, amit ügyködök.
|
|
2009.04.19 00:19
Samantha
David
|
|
Másnap reggel tompultan kelek fel, látásom egy idő múlva tud csak fókuszra állni, ám a zsibbadást a jobb vállamban azonnal észreveszem. Amint meg akarnám tekinteni ennek az okát, és meg akarnám mozdítani, meglátom a fiú fejét ezen a helyen és rosszallva nézek rá egy ideig. Végül óvatosan kiveszem alóla a kezem és felkelek. Mivel meztelenül aludtam, ahogy szoktam, ezért most magamra veszek némi ruhát, mire látom, hogy lassan ébredezni kezd, ezért odamegyek hozzá és leülök mellé, jelenleg felső nélkül.
- Miért olyan képtelenség egyedül aludnod, Csipkerózsika? - gúnyolódok, majd ércelődésem enyhítve fölé mászok és egy röpke csókot nyomok az ajkaira. - Hogy aludtál?
Végigfuttatom a nyakán az ujjaimat, kissé bekalandozva a ruha alá, majd vissza. Én a szemeit kémlelem, amit ő a mellkasomon tart és azt tanulmányozza. Azt hiszem, kissé úgy érzi magát, mintha a szeretője simogatná, holott ilyen kapcsolatról közöttünk szó sincs egyelőre. Míg nem edzi meg a testét annyira, hogy lépést tartson velem, addig nem lehet a társam, nemhogy a szeretőm... És eddig sem volt szükségem szeretőkre, úgyhogy nem hinném, hogy azután lenne. Elmélkedésemből a karjai szakítanak ki, amik óvatosan a nyakamra kulcsolódnak és próbálnak lehúzni egy csókra.
- Még nyugodtan aludhatnál - mondom, de nem hagyom magam lehúzni, karjait viszont még nem fejtem le magamról. - Edzeni is fogsz, ezért nem árt, ha pihensz. Végül is hegyeket fogsz mászni - mondom egy halvány mosollyal, majd végül lefejtem magamról a karjait és tenyerébe nyomok egy csókot, aztán felállok, hogy keressek magamnak egy felsőt a szekrényemből.
|
|
2009.04.18 22:33
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Álmomat ajtócsapódások zaja zavarja meg. Időérzékem elégé kevés, de azt sejtem, hogy még nincs reggel. Nagy nehezen magamhoz térek és kimegyek és körül nézek, de megint semmi. Olyan fáradtnak érzem magam. Amíg törölgetem a szemem kint, észreveszem, hogy David szobája nyitva van résnyire és én kihasználva ezt be is lopózok.
-Ö...Bocs, hogy zavarlak, csak felébredtem valami zajra, bejöttem mert kicsit megijedtem.
Bent David nem reagál semmit a szavamra, valószínűleg már alszik. Én nem tudok parancsolni az édes csábításnak, befekszem az ágyába. Remélem nem haragszik, de én abban a szobában nem tudok egyedül aludni, főleg azért is nem mert egy kicsit félelmetes ez a ház. David hosszú kezére teszem fejem és hozzá bújok, érzem minden egyes lélegzetét. Az arcom nagyon píros lesz érzem, egyszerűen olyan szexi és én egyre jobban vágyom...De miket is beszélek, térj már magadhoz, ő egy férfi! Nem szabad elvesztenem a fejem!!
|
|
2009.04.18 20:05
Samantha
David
|
|
- Nem foglak elkényeztetni... de most először és utoljára itt maradok, míg elalszol. Ha sosem aludnál, amikor nem vagyok veled, akkor hamar meghalnál. Amit ugyebár egyikünk sem szeretne - suttogom az ajkainak, majd a fogadott csókot viszonozva szívok bele nyáltól csillogó, duzzadt ajkain, amik várják, hogy újra közéjük hatoljak. A finom kérésnek eleget teszek, pedig nem szabadna engednem neki, hiszen ezzel is csak azt bizonyítanám, hogy a bűvkör, ami kettőnket összefon, kölcsönösen hat rám is, mint rá. Eszemben sincs csókoknál többet engedni szenvedélyemnek, nem áll még azon a szinten, hogy megtehessem vele, bár sokkal jobban halad felé, mint vártam.
- Előbb meg kell erősödnöd, hogy követhess engem - mondom elválasztva tőle az ajkaimat és visszavezetem az ágyhoz. - Ezért kell aludnod és kipihenned magad.
Szemeimmel követem, ahogy a takaró megérkezik karcsú testére lágy susogással kísérve, majd tekintetem az arcára téved, rajta legeltetem a szemem, ő pedig figyelmesen néz az én szemeimbe. Ajkam ívén mosolyogva végignyalok, mivel látom, hogy tekintete ott időzik sokáig, mire rajta enyhe édes pír jelenik meg, ami csak kiemeli szép arcát. Látom rajta a tényt, hogy elfogadta sorsát: Most már hozzám tartozik. Ezt hangosan is kimondom, mire a pír ostora mélyebben szánt végig az arcán, én pedig mélyen kuncogva hunyom be a szemeit.
- Ezt látom, te is tudomásul vetted, úgyhogy nincs miről beszélnünk. Aludj - mondom neki, s lassan simogatom az arcát, ő pedig halkan sóhajt fel cirógatásomra, majd a lélegzete lassacskán egyenletes szuszogássá válik, én pedig, amikor már biztosra tudom, hogy alszik, átmegyek a saját szobámba és én is álomra hajtom a fejem.
|
|
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
-Várj, maradj kérlek velem!
Kicsit ijedten nézek Davidre, de tudom, hogy ezt most saját akaratamból mondom.
-Ne hagyj egyedül!!
Akaratosan fogom meg ruhája ujját, mint egy anyába kapaszkodó gyerek, de engem nem ilyen érzések fűznek ehhez a férfihez, inkább sokkal elmélyültebb, ami minden egyes másodperccel mélyebb gödörbe sodor.
Közelebb húzom magamhoz és teljesen saját érzésekkel, szenvedélyesen és hosszan megcsókolom. Miért bizsereg mindenem, ráadásul olyan izgatott is vagyok a közelében!
-David nem maradnál nálam, ebben a szobában ma éjjel. Valahogy nem jön álom a szememre, hiába minden nem tudok aludni.
Van egy olyan érzésem, hogy ebben ő is közrejátszik nálam. Oh.. annyi kérdés kavarog a fejemben. Gyülölni sem tudom, pedig rengeteg embert megölhetet már.
|
|
2009.04.17 23:32
Samantha
David
|
|
Hangtalanul lépek be a szobájába, ezért ő észre sem veszi, pedig pont azért nézek be hozzá, hogy alszik-e, de az ágyán nyitott szemmel fekszik, és légzése is arról árulkodik, hogy ébren van. Csak akkor figyel fel rám, mikor puha könnyedséggel siklok mellé és leülök az ágy szélére, mire felnézve rám megrezzen. Számomra úgy tűnik, mintha évtizedekig azt a két gyönyörű íriszt nézném, de valójában tudom, hogy mindez csak másodpercek leforgása.
- Ha nem alszol ma este, az elkövetkező hétben még be is lázasodhatsz - mondom szinte rutinnal a hangomban. Emlékszem még hasonló szavakra, valahonnan a távoli múltamból, s talán ezt az én mesterem mondhatta nekem. Ahogy ránézek, újra elfog az érzés, mint már megannyiszor, hogy szorosan magamhoz vonjam, s addig csókoljam, míg kivész belőle az élet perzselő tüze. Mégis tartom magam, szokásomhoz mérten visszafogom rámtörő hangulataimat és kissé megrovón nézek az arcába. Azok a szemek engem kémlelnek, rajtam pihennek, s tudom, hogy az előbb körülöttem foroghattak a gondolatai. Szemében tanácstalanság látszik, mintha vesződne két válasz között, talán feltett magának egy megválaszolandó kérdést, amire talán én is tudhatom a választ. Nem vagyok túl közel hozzá, csupán az oldalát simítom meg ujjaimmal, ami beleakad a ruhájába. Most veszem csak észre, hogy felvett magára egy ruhát a szekrényemből, ezen elmosolyodok. - Látom, elég jó ruhát választottál magadnak - mondom, majd elveszem tőle a kezem, amit a szeme követ, s leteszem magam mellé az ágyra. Nem sokat hallom a beszédét, de azt hiszem, valamint alaposan elgondolkodhat, hiszen elrévedő tekintetéből ez a mondatom rázza fel egy kissé, de nem túlságosan. Mielőtt megszólalna, ezúttal szélesebb mosolyt villantok rá és kissé közelebb hajolok hozzá. - Gyönyörű vagy benne, neked igazán jól áll - kuncogni kezdek, ám kuncogásommal ellentétben a szavaim igazan árulkodnak, ezt ő is tudja, ezért azonnal észrevehetem arca pirosságát, mire még közelebb hajolok hozzá cseppet sem olvadó mosollyal. Szempillái megrebbennek, mikor végigsimítok az ujjaimmal a nyaka vonalán, ahol két újonnan szerzett, örök sebe mentén haladok el, egyre inkább a válla felé haladva. Másik kezemmel lehunyom a szemeit és végül szeldíen ráparancsolok.
- Aludj.
Majd felállok és az ajtóhoz sétálok. Mikor a kezem a kilincsre fonódik, ő megszólal, s olyat mond, ami megállásra késztet.
|
|
2009.04.17 22:43
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Még hallom ahogy csapódik az ajtó. David elment és én olyan egyedül érzem magam most ebben a nagy házban. Azt mondta bármelyik vendégszobát használhatom, de én mégis a tőle legtávolabbiba megyek. Mikor belépek itt is megkell álljak néhány másodpercre, mert a falat úgyanolyan gyönyörű festmények(talán még szebbek) díszítik mint az előtérben. Elég gótikus ez a szoba is, de mi mást is várhattam volna egy vámpír laktól?
Miután rendesen át tanulmányoztam a szoba minden zegét,zugát, elmegyek a fürdőszobába fürödni.
-Ühm...ez a kád nagyon jó....
Úgy fürdök abban a vízben, mintha még életeben nem láttam volna még kádat. Elmerülök mélyen a habok közé, amikor is hirtelen egy zaj csapja meg fülem. Gyorsan kiugrok a kádból, magamra tekerem a törölközőm és kimegyek az előtérbe.
-Hüm, itt semmi sincs. Bíztos csak képzelődöm. Hehem...Lehet kimerültem?!
Vissza megyek a szobámba miután meggyőződtem arról, hogy minden rendben van. Szekrény tüzetes vizsgálat után találok egy gyönyörű gótikus ruhát(enyhén nőies hozzáteszem) és felveszem.
Egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, ezért unottan ledölök a kényelmes bordóhuzatú ágyra, majd mélyen elmerülök gondolataim szigetén.
Vajon miért ver annyira a szívem amikor a közelemben van? Úgy érzem minden szavától egyre jobban beleszeretek. Szerintem rajtam kivül nincs olyan ember aki ilyen hamar beleszeret valakibe, ráadásul azt se tudom, hogy ez tényleg szerelem-e. Lehet, hogy csak tévedek....
|
|
2009.04.15 21:48
Samantha
David
|
|
Szokatlan megszólalása mosolyra késztet, majd, mikor már jól megraktam a tüzet, felnézek és szórakozottan sétálok elé, kivételesen normál léptekkel. Egy pillanatra megtorpanok, majd még közelebb lépkedek hozzá és megállok előtte, bár közöttünk a hely kissé híján van.
- Ha nem tudnám, azt hinném, nem magadtól mondod ezeket - kuncogok, majd hosszú ujjaimat az állára helyezem, úgy húzom közel az arcát magamhoz. Zavaros tekintete találkozik az enyéimmel, amik színtiszta vággyal vannak tele, azt hiszem, ezt a pillantást ő kezdetektől fogva kiérdemelte, egyrészt a kinézetével, másrészt a lenyűgöző jellemével, ami szinte már hízelgő számomra. Azt hiszem, túl sokáig meredtem a szemeibe, mert érzem egyre gyorsuló szívverését, mint egy vad, aki tudja, hogy az áldozata bármelyik pillanatban elkaphatja és ő nem tehet semmit. És valóban... csak hogy az "áldozat" maga kérte, hogy kapjam el. Egy gyors szájrapuszit adok neki, s mivel egyebet még mindig nem csinálok, hirtelen nyöszörögni kezd és közelebb hajol hozzám. Önelégülten elvigyorodok, majd végignyalok lassan az ajkain, amik azonnal kinyílnak nekem, akár a virág a napfényre. Közelebb húzom magamhoz, s átkarolom a derekát, s nem kell erősen fognom, attól tartva, hogy elszökik. Ujjaimmal, ami eddig az állán pihent, most a karjára csúszik, végigbzsergetem az egész felkarját, majd a vállát kezdem el simogatni, miközben ő egyre jobban várja csókunkat. Szeretek játszadozni, ezt most is alaposan kiélvezem, ha akarnám, most akárhol megérinthetném, még ott is, ahol nem akarja. De én továbbra sem sietek. Végül engedek nagyon halk nyüszögésének és egy émelyítő csókban forr össze az ajkunk. Óvatosan beleharapok az alsó ajkába, majd a nyelvébe is, vigyázva, nehogy a szemfogaimmal felsértsem a bőrét. A pólója alatt megsimítom a hátát, mire belesóhajt a csókba, s én elválasztom tőle az ajkamat. Még végigfuttatom párszor a hátán a kezem, majd elengedem és megsimítom az arcát.
- Most pedig menj aludni. Három vendégszoba is van, azt választod, amelyiket akarod. Én a negyedikben alszom, a folyosó végén - mondom, majd biccentek és elindulok a szobámba.
|
|
2009.04.15 20:51
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Amíg így visz a karjaiban és kicsit megint magamba feledkezem gondolataimmal, meglátom azt a gyönyörű sík területet ahol David is rejtőzik. Egyből tudtam,hogy itt él, nevezük ezt megérzésenk vagy súgallatnak mindegy. Amikor letesz és kinyitja azt a csapóajtót, ami a fű alól bukkan elő, én gyönyörrel nézem az izmait, amint megfeszítve azt kinyítja a csapóajtót. A lenti környezeten úgy meglepődtem, mint egy kisgyermek aki még nem járt még a játszótéren. Egy percre kizökkenek a gondolkodásból amikor feltárja előttem egy tényt, látva álmélkodásomat.
"Ez egy régi bunker volt, a háború elől menekültek ide az emberek."
Mondja, majd előre toszogat egy kicsit.
Olyan szép ez a hely, nézelődöm bentebb is. Látok egy szép képet, valószínüleg 19.századból való nőt ábrázal, akinek selymes arany haja a vállára omlik, és gyönyör lila míderben, sötétkék hosszú ruhában ül egy kis széken. Viszont rá kell döbbennem valamire, ahogy így körül nézek sehol sem találok konyhát.
- Konyha nincs?
Kérdezem kicsit meglepődve, ekkor hirtelen mögöttem terem és amikor átölel testem teljesen elgyengül. Miután jól eljátszadozott érzékeimmel, a kandalóhoz megy begyújtani, én még mindig a szoba közepén álva nézem őt.
-Kérlek csókolj meg.
Mondom, és ezen még jómagam is meglepődök. Ha ilyet mondok nem fog többre vágyni? Kérdezem újból csak magamtól. Azt mondta, hogy én vagyok az első ilyen, én egyszerűen pedig elhiszem neki. Lehet, hogy ez megint a bűvköre hatása lenne? Ez nem lehet, az ez már a saját akaratom, bíztos vagyok benne.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:39:30
|
| Samantha01 | 2009. 06. 01. 21:38:05 | #147 |
Karakter: David - Sasaki
|
2009.04.15 20:15
Samantha
David
|
|
- Hozzám megyünk. A múltbeli életedet megtarthatod, de nálam fogsz aludni. A szálláson minden van, ami kell. És nem kell aggódnod, nem fognak zavarni - mosolygok rá kissé buján, majd inkább az utat figyelem. Érzem meglehetősen erős zavarát, a szíve hevesen ver az enyémhez közel. Forrú leheletét tisztán ki tudom venni a meglehetősen hideg éjszakában, s ez arra késztet, hogy még erősebben szorítsam. Azt hiszem, a gondolatai azon játszadozhatnak végig, hogy vajon hány ember lett áldozatommá. Ha megmondanám neki, azzal segíthetnék neki megnyugodni? Aligha.
- Mielőtt valamit félreértenél, te vagy az első és az utolsó, akit a szolgámmá tettem. És ha minden jól halad, akkor nem is lesz rá szükség, hogy több legyen - mondom. Később suttogva teszem hozzá, mikor már közel a szállásom azokat a szavakat, amiket szinte kötelezőnek tartok elmondani. - De... jobb lenne, ha nem kéne találgatnom a gondolataidat, hanem magadtól közölnéd, ha akarsz valamit. - Amint megismertük egymást közelebbről is, rá fogsz jönni, hogy mi egymás szolgái vagyunk, teszem hozzám magamban. Amint a hegyen túl értünk, egy olyan sima síkság várt ránk, akár a víz tükre. A hely most sötétnek látszik, és nyoma sincs annak, hogy itt bárki is el tudna rejtőzni. Csak én tudom a "Tárulj, Szezám"-ot, senki más. Ahogy a síkság közepére érkezek, karjaimban a fiúval, lassan megállok, majd leteszem őt a talajra, végül egyet suhintok, s a fű eltűnik egy négyzet alakú területről, majd megjelenik egy csapóajtó, amit izmaimat megfeszítve húzok fel.
- Ez egy régi bunker volt, a háború elől menekültek ide az emberek - magyarázom, majd előretessékelem őt. Amint lemegyünk a lépcsőn, fény gyullad, s ez a föld alatti menedék megtelik szinte már melegnek mondható levegővel. Úgy látom, a fiú nagyon élvezi az otthonias környezetet, igyekeztem minél emberibbre tervezni a berendezést. Lehuppanok az egyik fotelben és megvárom, míg körülnéz a szálláson.
- Konyha nincs? - kérdezi csengő hangja, én pedig elmosolyodva termek közvetlenül mögötte és átölelem a derekát.
- Nincs szükség rá, nem szoktam emberi étkeket fogyasztani, maximum étteremben - kuncogom, s érzem, hogy kissé elgyengül, mire én belefúrom a fejem a nyakába. Ajkaimat végiggörgetem a válla vonalán, majd vissza a nyakához és csókolgatni kezdem a füle tövét. Kábultan néz rám, én pedig a fülébe suttogok. - Szeretnél egy csókot, igaz? Ha akarsz, csak kérned kell és adok - mondom búgó hanggal, majd eltávolodok tőle és begyújtom a kandallót.
|
|
2009.04.15 19:32
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Kicsit megijedek a szavaitól, amellyel mélyen a szívembe hatol. Ahogy nézem ezt a férfit és tünődök, észreveszek egy halvány ragyogást a szemeiben. A szemei félelmetesek, de ez a kis fény ami megcsillan rajta, talán a felém táplált reményéből fakad, és ez kicsit emberibé teszi.
-Szeretném folytatni a munkám és az iskolát. Renélem megérted, hogy ezt nem akarom eldobni magamtól. Amint mondtad bármikor megölhetsz, ha elakarnék meneküli, vagy szembe fordulni veled.
A tekintete folyamatosan engem követ, és szinte sűt az irántam érzet vágytól. Kicsit zavarban érzem magam miatta, hisz nem elég, hogy férfi, de vámpír is. Még mindig a jővőmön tünődve oly, annyira belefeledkezem a gondolataimban, hogy már azt észre sem veszem, amit David tenni készül. Az ablak felé vonszol és az ölébe kapva kiugrik az ablakból. Olyan furcsán érzem most magam a karjaiban, az arcom ég a testem remeg a izgalomtól, és mindezt ő váltotta ki belőlem. Hirtelen mélyről jővő vágy fog el, hogy megcsókoljam, de vissza fogom magam, mert tudom, hogy ez nem szülhet jó dolgot. A csóknak mindig van folytatsa, ahol általában az emberek egy ágyban kötnek ki. Felsandítpkrá, és kicsit remegő hangon megkérdezem.
-Hová viszel engem?
Mikor ezt kimondtam egy újabb kérdés kezdi marni elmém, ami egyre hasogatóban akar ki kívánkozni onnan. Vajon hány emberrel tette meg ezt és mi történt velük?! Végül magamban mondom el a kérdést, mert legbelül félek a válaszától, félek attól, hogy nem én voltam az egyetlen és félek, hogy, ha ezt megválaszolja, én nem leszek képes elfogadni az igazsát. Nem akarom szeretni, de már az első pillanatól nem volt választásom, és egyre jobban nem tudom megérteni ezt a vonzódásom.
|
|
2009.04.09 00:10
Samantha
David
|
|
- Annyit jegyezz meg, hogy amíg az enyém vagy, addig úgy bánok veled, mint a társammal. De ha visszaélsz a bizalmammal valamikor is, végig fogod nézni annak a halálát, aki számodra a legtöbbet jelent, utána pedig száműzlek egy olyan helyre, ahol szenvedsz, de meghalni képtelen leszel. Vésd az eszedbe a szavaimat és akkor viszonylag szabad vagy.
Szinte vágyakozó szemeimmel nézek rá, de nem teszek semmit, pedig tisztán érzem, hogy tudja, miként nézek rá. Szíve halk dobogása nyugodtabb, mint volt, a szavai parázsként égnek bele a fejembe és a lelkembe, ahogy kecses ajkain kiejti a "gazdám" szót. Furcsa boldogsággal tölt el, hogy ilyen szemekkel néz rám, tekintetünk mélyen összefonódik, kis csilingelést hallok mélyen a fülemben, mintha az ő gondolatait hallanám. Persze ez lehetetlen, hisz nem vagyok gondolatolvasó, mégis úgy érzem, bódultsága mögött kívánja az ajkaimat, szeme is ezt sugallja, szinte sírva könyörög, hogy jutalmazzam meg őt, amiért ilyen engedelmes. Kissé távolabb húzódok tőle, de a hatás nem változik, annak ellenére, hogy kikerül a bűvkörömből, ezért lassan odahajolok hozzá ismét, ezúttal az ajkaira célozva, s gyengéden végignyalok rajta. Alsó ajka megrángott egy pillanatra, de már résnyire kinyílva engednek nekem utat. Ahogy nyelvemmel végigszántok az övén, vérünk utolsó cseppjei összekeverednek a nyálunkkal, édes ízt adva csókunknak. Nem vagyok követelőző, hisz ráérek még, tengernyi évünk van még hátra. Elszakítom tőle az ajkaimat egy halvány félmosoly kíséretében, majd végigsimítok a karján, és felállok.
- Ha akarsz, élheted az eddigi életed, bár kétlem, hogy ez hosszú távon jót tenne neked. Egy idő után úgy is csatlakoznod kell majd hozzám. Most még választhatsz. Nappal folytatod az iskolát, vagy amit éppen csinálsz, éjjel pedig engem szolgálsz, vagy inkább a kényelmesebb megoldást választva áttérsz arra a filmekbe illő életmódra, hogy nappal alszol, éjjel vadászol, akár egy denevér? - kuncogok gúnyosan, miközben kissé változtatok a helyzetemen, így az ablak mögém kerül, árnyékba borítva az arcomat. Kettőnk közül viszont ő tűnik ijesztőnek... ijesztően gyönyörűnek találom, szebb, mint akármelyik csinos modell, akinek a vérét szívtam. Hosszú szempilláim megrebbennek, miközben karba tett kézzel várom a választ és lenézek rá.
|
|
2009.04.08 23:14
Eclair Fleur
Sasaki
|
|
Én csak ülök az ágyon tehetetlenül, amig ő a nyaki eremen keresztül falatozik az emberek számára életet jelentő vörös nedűből. Most meg fogok halni? Kérdem magamtól, de legbelül tudom, hogy ő nem ölne meg engem. Bárki mást hidegvérrel legyilkolni, ezt tudom, de érzem, valahogy, hogy velem nem tenne ilyet. Elsüllyedek mélyen a gondolataim sötétjében, ám, de most elenged engem, és a véres csuklóját tartja elém, amit saját maga harapott meg. Valami furcsa késztetést érzek, és nem törődve semmivel sem, rávetem magam David csulkójára. Ahogy szívom a vért az ereiből, érzem, hogy az erő visszaszáll belém. Több erőm lesz, mint az valaha is volt. Amikor pedig úgy érzem eleget szívtam elengedem a csulkót, és a férfire nézek akinek a száján még mindig a vérem maradványai vannak. Most, nem tudom miért, de olyan szépnek látom ezt a férfit. Nagynehezen végre kinyögök valamit, ami akaratlanul is kiszökik a számon.
-Most mi lesz gazdám?
Ezt a meggondolatlan kijelentésemet a férfi egy méla vigyorral jutolmazza, és én tudom, hogy mostmár nincs visszaút, őt kell szolgálnom, amég azt megtehetem. Valahogy ebben a pillanatban, beletörődöm a sorsomba, és némán nézem őt, választ követelve,sárga,gyöngyszerű szememmel.
|
|
2009.04.05 13:07
David
|
|
Elégedett mosollyal próbálnám megcsókolni, de elhajol tőlem. Hát jó, legyen, egyelőre nem teszek vele semmit... Egyelőre. Amíg nem tanul meg bízni bennem, addig hagyom, de utána nincs könyörület. Játékos mosollyal, lassan kezdek hozzá beszélni.
- Követned kell, bárhova is megyek. Ez egyfajta kényszeres szerződés, de meglátod, hogy később nem lesz olyan borzalmas és ijesztő a világom, mint amilyennek képzeled.
Lassan végigcsúsztatom az ujjaimat a karján, mire ő libabőrössé válik, de nem tesz ellene semmit, inkább a szavaimra figyel.
- A te élénk fantáziáddal bizonyára el tudod képzelni, hogy mi fog veled történni. Ahogy láttam, tegnap ügyesen jegyzetelgettél... Még hátulról is gyönyörű voltál - suttogom a szavakat, majd végignyalok az ajkamon és finoman nyomkodni kezdem a karját az ere mentén, érzékelve a pulzusát. Szíve gyorsan ver, nem csodálkozom rajta. Hirtelen közelebb hajolok hozzá, így biztos jobban érzi az illatomat, ahogy én az övét. Sunyin nézek a szemeibe és látom, hogy kissé megilletődik, de nem törődök vele.
- Egyfajta vérszerződés lesz közöttünk... Ha ez megköttetik, az azt fogja jelenteni, hogy függsz tőlem. Ha én meghalok, a te életed is véget ér, viszont ha te halsz meg, én életben maradok. De azért ne ölesd meg magad - villantok fel egy félmosolyt. - Fordítsd félre a fejed, nem fog nagyon fájni - mondom most már bujkáló mosollyal és még közelebb hajolok hozzá. Félredönti a fejét, mire én karomat a két oldalára rakom, és felülről közelítem meg, lezárva a menekülsé minden útját. A nyakához ér az ajkam, nyelvemmel végigszántok az ívén, s ő zavartan nézne rám, de én visszahajtom a fejét és kicsit megszívom a bőrét, mieőtt beleharapnék. Végül fogaim belemélyednek a húsba, finom vére a számba folyik. Nem sokat szívok belőle, csak amennyit aztán vissza akarok neki adni az én véremből. Kábultan nyikkan fel, miután elhajolok tőle és megnyalom véres ajkamat. Végül megharapom saját csuklómat és a szájához emelem.
- Igyál - mondom neki, ő pedig engedelmesen kezdi szívni a vérem. Végül elveszem tőle a kezemet, amin hamar eláll a vérzés.
|
|
2009.04.05 12:46
Sasaki
|
|
Mikor leül mellém, meg próbálok hátrébb menni, de a falba ütközöm. Most olyan közel van hozám, hogy az illatát is érzem, ugyanazt az illatot amit a kabátban, nagyon kellemes,bodító. Látom rajta, hogy tudja válaszom, de azért még kérdően tekint rám, pedig azzal a szemekkel tudja minden érzésem.
-Szolgád leszek…
Nyögöm ki nagy nehezen.
-De mit is jelent ez számomra, mi fog velem történi, ha a szolgád leszek?!
Kérdezem zavarodottan, mert van egy halvány sejtésem, aminek még a gondolatát is próbálom kitörölni agyamból.
Hirtelen eszembe jut amit olvastam a vámpírokról.” Nagyon szenvedélyes lények…” Amilyen gyorsan átfut az agyamon ez a gondolat, olyan gyorsan próbálom el is tüntetni.
Huh, de meleg lett itt hirtelen, olyan furán érzem most magam.
Minden az én hibám, most az egyszer elhalaszthattam volna azt a sétát, de amióta meghalt múszáj mindig elmennem ugyanazon az útvonalon. Mintha csak ő akarná, és ezzel kárhoztatna engem azért a hibámért, amit így se tudok megbocsátani magamnak.
Kicsit meglepődök, mert a férfi megfogja a vállam és közelebb próbál húzni magához, ám én sikeresen kicsúszok az öleléséből.
|
|
2009.04.04 18:33
David
|
|
Fél napomat alvással töltöttem, a másik felét gondolkozással és várakozással. Azon gondolkodtam, vajon mit is gondolhat rólam most... Semmi jót, az biztos. Kuncogni kezdek magamban, mikor visszaemlékszek arra, hogy a kabátomban aludt el. Biztos vagyok benne, hogy jól érzi magát, ha érzi a különleges illatomat, s már az új engergiával tölt fel, hogy a két illat mélyen keveredik egymással. Az érzékeim tisztábbak, mint az embereké, így aztán jó emberismerő is vagyok. Tudom, hogy jól választottam. Mesterem a halálakor azt mondta, hogy amint lehet, találjak valakit, akit a szolgámmá tehetek, és viseljem úgy gondját, ahogy ő nekem. Bár ennek semmi köze a választásomhoz, úgy döntöttem, megtartom az ígéretem. Végül is azért választottam őt, mert vonzódok hozzá. Nem sok személyhez vonzódtam életemben, de hozzá most igazán... minden porcikám újjáéled, ahogy meglátom, ez pedig kéjsóvárságomat igazolja.
Mikor végre lemegy a nap, felpattanok az ágyamról és felvillantva a szemeimet, megnyalom az ajkaimat, a vérem pezsegni kezd. Az ablakot használva hagyom el a szobámat, majd egyenesen hozzá visz az utam. Lépteimet szaporítom, s percek múltán odaérek az ablakához. Látom, hogy azonnal meglát, s mivel az ablak résnyire nyitva van, könnyűszerrel belibbenek a szobába. Szemei félelemről árulkodnak, amint meglátnak, azt hiszem, kiszámíthatatlan vagyok számára.
- Itt vagyok, ahogy ígértem - vetek rá egy félmosolyt és közelebb lépek hozzá. Máris ki tudom a szeméből olvasni a választ, a gyönyörű szeme számomra nyitott könyvként mutat érzelmeihez és gondolataihoz. Nem megyek annyira közel hozzá, hogy bekerüljön a bűvkörömbe, de elég közel ahhoz, hogy az arca némi zavart mutasson felém. - Látom, döntöttél. Helyes.
Hangomra megrezdül és hunyorítva néz rám, majd lehajtja a fejét. Még egyet közelebb lépek hozzá, mire autoatikusan hátrálna, de nem tud hova a faltól. Leülök az ágyra és kacér mosollyal nézem az arcán átsuhanó érzelmeket. Gyönyörű... most, hogy ez a feszülős póló van rajta, még jobban tetszik. Ha végre hajlandó felelni, akkor utána közölni fogom vele. Tudja, sőt, érzi, hogy tudom, hogy az életbenmaradást választotta, okos fiú. Halkan és mélyen felsóhajtok, miközben várom a választ. Végre hajlandó megszólalni.
|
|
2009.04.04 15:25
Sasaki
|
|
Másnap mikor felébredek, látom, hogy elfelejtettem befejezni munkám, amit mára kellene leadnom a cégnél ahol dolgozom, de ez most mind jelentéktelené vált számomra, csak azon a férfin járt az eszem akit tegnap láttam, és képes volt a megöllek szót és a tetszel szót egyszerre használni. Hogy történhetett meg pont velem ez, hisz rajtam kivűl még sok millió ember él a földön, és pont velem. Nem gondolkodok tovább, feltápászkodok fáradtan, majd kitámolygok a konyhába és egy csésze forró kávét csinálok magamnak.
Ma nem megyek dolgozni, hisz minek is mennék?! Most választhatok, vagy szolgálom azt a kegyetlen, nyájas vámpírt, vagy meghalok, de én még élni szeretnék, ezért nincs sok választásom. Vajon mi fog következi ezekután velem?! Felszürccsölöm a kávém, és bemegyek lezuhanyozni, mikor mindent megcsináltam lemegyek a boltba bevásárolni, bár azt se tudom, hogy minek, lehet, hogy csak szórakozik velem és mikor leszáll az éjj kegyetlenül meggyilkol, bár ezt valahogy nem tudtam elképzelni, hisz, ha ez lett volna a célja, akkor már rég halott lenék.
Mikor a boltban keresgélek, egy lány megbámul engem, úgy néz mintha valami istent látna, vagy tudom is én, hogy mit. A lány még mindig engem bámul és én rájövök, hogy miért. Azt a felsőt kaptam magamra véletlen, amit még az egyik barátomtól kaptam. Azt mondta nekem:” Sokkal több csaj tapadna rád, ha nem öltözködnél ilyen szürkén.” Nevetek magamban, most legalább kicsit vidámabb lettem ettől a gondolattól. A poló tényleg nagyon szexin tapadt a felsőtestemré, és mikor a lány is észrevette, hogy tudom, hogy bámul engem, rögtön elszaladt. Újabb nevetési hullám tört rám. Ez a vámpír is bíztos csak ezt látta bennem, mint az lány, mondjuk tegnap csak egy egyszerű keki pulóver volt rajtam. Lehet, hogy ez a David nevű férfi meglátja az embereket igazi valójukban?!
Én tudom, hogy nem csak kinézetem miatt vagyok értékes, eddig sem foglalkoztam a külsömmel és most sem szándékozom, főleg nem egy ilyen gyilkosért, de akkor miért pont ez a poló akadt a kezembe!? Amint így gondolkodom, már mint egy automata robot, be is vásároltam. A pultnál az eladó nő is megbámúl, de nem törődöm vele, és elhatározom, hogy ki dobom ezt a polót, túl feltűnő vagyok benne és egyébként sem az én stílusom.
Hazaérek é elütöm az időt a gép előtt, majd megvacsorázom. Felülök az ágyra és összekuporodok, még életemben soha sem éreztem ilyen félelmet, mint most. Nem akarok meghalni, de szolga sem szeretnék lennni, nem leszek egy vámpír ágyas sem. Valamit ki kell találnom! Ahogy így gondolkodóba esem megint, feltüník az ablakomban a férfi, és kélyes, csábító hangján megszólal.
|
|
2009.04.04 12:16
David
|
|
Észrevétlenül követem őt hazafelé, majd az ablakához érve megvárom, míg eloltódik a villany. Látom, hogy a számítógépe be van kapcsolva és valamit nagyon írogat. Próbálok fókuszálni a képernyőre és látom, hogy egy vámpíros oldalon kutat. Helyes. Rólam úgy sem fog sokat megtudni abból, de legalább tudom, hogy érdeklődik irántam. Elmosolyodva nézem, ahogy felásít, majd nem sokkal később kikpacsolja a gépet és lefekszik aludni. Nem tudom levenni róla a tekintetem, pedig ha idenézne, biztosan meglátna. Azonban nem néz ide, lefekszik az ágyára, ami alig nyomódik be alatta, s lehunyja a szemét, arcát pedig felém fordítja, de csukott szemén keresztül nem láthat. Látom, hogy még mindig a kabátomban van, vele alszik el végül. Még nézem szép arcát, aztán elmegyek.
Saját lakásom felé haladok, hallom, hogy egy kutya rámugat, de egy szemvillanással elcsitítom, így aztán nyugodtan mehetek be a házamba. A ablakokon redőnyök és függönyök vannak összehúzva, hogy a fény legkisebb eleme se jöhessen be rajta. Lefekszem nagy franciaágyamra és a plafont kezdem tanulmányozni, de csak rövid ideig, mert aztán az ajtó felé fordulok és lassan behunyom a szemem. Holnap közvetlenül esteledéskor meg fogom látogatni őt, nem lesz nyugta tőlem. Olyan gyönyörű, hogy nem csak én bűvöltem el őt, hanem ő is engem. Magamnak akarom örökké.
Lassan már alig tudok gondolkodni, az álmosság leple engem is körül fog, s hamar elalszom.
|
|
2009.04.03 23:29
Takeshi
|
|
Megcsókolt, ez, az alak megcsókolt engem, és én élveztem. Miért állított választás elé, hisz egyből megölhetet volna, de nem tette. Ennyire tetszenék neki?!
Lassan elindulok a hideg éjszakában haza felé. A kabátját rajtam hagyta, és én bele bújok mélyen. Az illata is benne van ebben a kabátban, olyan émelyítő. Miért kellett talákoznom vele, csak egy ártatlan sétára indultam mint mindig, és tessék, ez lett belőle. Házam elé érve a kulcsomat kezdem, el keresgélni, de mivel nem találom előveszem a pótkulcsot, és bemegyek a meleg, bíztonságos otthonomba.
Mit fogok, most tenni? Mintha első pillanatban bele szerettem volna Davidbe. Teljesen elbűvölt engem.
Lerakom a kabátját a székbe, és leülök a számítógép elé keresgélni néhány dolgot. Kicsikorom óta mindig is nagyon érdekeltek a techinkai dolgok, most ezt kihasználva fogok némi tudást felszedni a vámpírokkal kapcsolatban, hogy valamennyire bíztosítani tudjam magam, ezzel a Daviddel szemben. Kiírok mindent amit találok a vámpírokról, majd lefekszem az ágyra és elalszom az esti tücskök víg zenéjére, ami megnyugtatja kicsit háborgó lelkem.
|
|
2009.04.03 22:22
David
|
|
- Mivel láttál engem, ezért nem engedhetlek el. Választhatsz. Vagy megöllek, vagy a szolgám leszel. Ha nem válaszolsz, akkor megöllek - jelentem be teljes komolysággal. Megretten tőlem, s látom szemein, hogy könyörög, de nem szólal meg. Időt akar nyerni. Megadom magam. - Legyen. Adok neked 24 órát, utána jelentkezem.
Végigsimítok puha, meleg arcán, látom rajta, hogy kissé fázik, ezért ráterítem a kabátomat, amivel remegése valamennyit enyhül. Lassított felvételnek látszik, míg megcsókolom, s lassan bebarangolom a száját éhes nyelvemmel, s úgy érzem, visszacsókol. Lehet, hogy a bűvkörömből adódóan, ám úgy látszik, jól esik neki minden érintésem. Lassan válok el tőle, majd ráteszem ujjamat a nyálunktól csillogó ajkára és halványan elmosolyodok. Mintha ő is el akarna mosolyodni, ez viszont biztosan személyes bűvköröm hatása. Egy lépésre távolodok tőle, előbb elakadt lélegzete újra normálissá válik, majd félmosollyal az ajkamon nézek a szemei közé.
- Tetszel. Nagyon tetszel. Nemsokára látjuk egymást... Fontold meg, nem szeretném, ha egy ilyen szépséget csak úgy meg kellene, hogy öljek - kuncogom, majd felugrom a tetőre, ám ő azt már nem látja, csak halk káromkodását hallom.
|
|
2009.04.03 21:54
Sasaki
|
|
Nagyon zavartan állok emelett a férfi mellett, hisz csábít engem mint méhet a virág, de tudatában vagyok, hogy nem ember és ezzel együtt egy természetes félelem lesz úrrá rajtam.
-E..El ak...Akarom mondani, nem megyek el! Még persze elmennék, egy ilyen alakkal.
Mit tesz ez velem, mintha a tudatom próbálná befolyásolni, úgy csalogat engem mint pók a zsákmányt a hálójábá. Meg kell őriznem önmagam, nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen lová tegyen.
-Mit is akarsz most tőlem? Egyszerű, átlagos ember, értéktelen a magadfajtának.
Kissé hátrébb lépek, hogy megpróbáljak valamiféle láthatatlan hatókörből kilépni, amit ez a David nevű férfi okoz körülöttem.
Miért pont engem, szemelt ki? Mindig tudtam, hogy léteznek másabb lények nálunk, de akkor is meglepődtem ezen, és még mindig fogja vagyok ennek a megrökönyödésnek.
-Elnézést, nekem mennem kell!
Megpróbálok minnél távolabbra menni a férfitől, de hirtelen előttem terem, ezzel el állva utamat.
-Hagyj engem, kérlek!
|
|
2009.04.03 20:36
David
|
|
David:
- Bocsáss meg, a nevem David Quency. Csak úgy láttam, azok után, amit láttál, nem kell különösebb magyarázat. Vagy ha nem láttad, annál jobb - szokásom szerint egy csábos mosoly kíséretében meghajolok előtte, éles szemfogaim kivillannak egy pillanatra, ám úgy látom, hogy ő ezt nem vette észre, így hát odahajolok hozzá és ellenállhatatlanul bűvösen súgom oda neki újból.
- Lenne kedved eljönni velem vacsorázni? Tetszel - vigyorgok bágyadt tekintetébe. Személyes vonzerőmet kifejlesztettem olyanra, akár egy bűbáj, így ennek egy halandó sem tud ellenállni, ha túl közel kerülnek hozzám, mind elvarázsolódik. Lassan elhajolok tőle, s úgy veszem észre, hogy szeme kitisztulva és értetlenül néz az enyémbe. - Nyugodtan tegezhetsz, bár körülbelül 210 év különbség van közöttünk - kuncogok, s ő mintha nem venne komolyan, ám igazamról bizonyosságot adva elvigyorodok és szemfogaim is előtűnnek. Úgy látom, kissé megrémült, szeretem az ilyen tekinteteket, mindig izgalomba hoznak... Utolsó cseppjei nyalom le a szemfogam végéről, majd mögötte teremve suttogom a fülébe, miközben érzem, hogy szavaimra újra ellazul.
- Nem kell félned, eszemben sincs bántani téged. Csupán azt kértem, hogy vacsorázz velem. És szeretném megtudni a nevedet.
Játszadozok az érzékeivel és a tudatával, egyik pillanatban csak az én hangomat hallja, a másikban már a város zajait is, ami mellett eltörpül a halk hangom. Végül szembe állok vele és várom a válaszát, miközben lassan végignézem. Elég magas, ahhoz képest, hogy még gyereknek néz ki, ha az arcát figyelem. Tekintetem lassan siklik rajta végig, szinte perzselve őt, leszedve róla a ruhát. Zavartan pillant felém, én pedig újra az ő szemeibe nézek.
|
|
2009.04.03 19:01
Sasaki
|
|
Mikor így sétálgatok mindig arra gondolok, hogy milyen kicsi is a világ, rengeteg ismerősömmel találkozok, csak egy séta közben is, de a most megszólít egy ismeretlen alak, és ráadásul annyira kiráz tőle a hideg, mintha tél lenne és én nem tudnám türtőztetni testem remegését. Nem ez most más, mintha nem magától az embertől félnék, hanem a lelke sötétjétől.
-Tessék, ismerem magát?!
Még soha sem találkoztam hasonló alakkal, szóval bíztos vagyok benne, hogy nem ismerem. Mi a francot képzel ez magáról, hogy csak így elmegyek vele vacsorázni, legalább bemutatkozhatna?!
-Nem kéne először bemutatkozni, vagy valamit mondani?
Éppen csak itt sétálgatok, erre meg leszólít egy ilyen ijesztő hapsi, remélem nem valami gyilkos!
Az utcán végig söpör egy szellő ami kellemesen felborzolja hajam, és most már nem csak ettől a férfitől futkos a hideg rajtam.
|
|
2009.03.27 23:06
David
|
|
Az emberek közt az éjszaka... sokkal világosabb. Nem azért, mert lámpák sorakoznak minden ház sarkában. Nem is azért, mert tele van élettel és a hold bevilágítja a házak tetejét, amin egyenletesen lépkedek egyre lejjebb épületekre érve. Azért ilyen világos, mert az emberek aurája is sokkal viágosabb az enyémnél. Mikor érzem a talpam alatt a betonnal öntött utat, a hold különös csillogást ad vörös szemeimnek. Utálom, ha ilyen tiszta az ég. Forr a vérem valami után, amit több, mint száz éve keresek, s tudván, hogy örökre elveszett, lelkem csupán a semmiben lebeg, gondolataim véres hullák és égő házak között kutatnak valamit, ami hosszú esztendőim során az egyetlen nyomasztó emléket rám fűzte. Az emberek már éjjel is kimerészkednek otthonukból, így a járőkelők sokaságának csak egy tizede tűnt el. Fiatal lánykák árulják magukat az egyik utca sarkán, egy magas lánykához odalép egy férfi és karonfogva, vigyorogva vezeti el. Unottan bámulom az elém táruló látványt, különösebben nem akad meg semmin a szemem. Tovább haladok, néhány autó megy el mellettem, de nem is figyelek rá. Találnom kell egy alkalmas áldozatot, s nem hinném, hogy azt egy autóban vagy szajhák között találhatnám meg. Végül rátapad a tekintetem egy fiúra. Hamarosan el is kapom, s veszettül kezdem szívni nyaki erénél a vérét. Frissítőként szolgál finom vére, miközben önelégülten nézem riadt arcát, ahogy próbál kaplózással szabadulni kezeim közül. Mikor aztán lélegzete hirtelen elakad, fogaimat és ajkamat elhúzom a nyakától és hagyom, hogy ernyedt teste halkan lehulljon a kemény beton szürke rétegére. Körülnyalom ajkamat, hogy lemossam vele a vörös nedűt, mikor nem messziről, mindössze az utca másik oldaláról meglátok egy fiatal fiút, ahogy mereszti rám a szemeit... Szőke haját finoman fújja az éjjeli szél, kissé megriadt, ezt már szeretem. Elvigyorodva nézek rá, miközben ott termek előtte. Imádom az emberek kifejező arcát, s ennek a fiúnak különlegesen szép arca volt a holdfény ragyogásában. Nem mentem hozzá túl közel, mégis éreztem, hogy nem kedvel engem, bár ez természetes volt számomra, tőle viszont valamiért szokatlanul nyugtalan lettem. Bűvös mosollyal léptem még egyet közelebb hozá, végül kissé hízelgő hangnemben megkérdeztem tőle:
- Eljössz velem vacsorázni?
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:38:28
|
| Darky | 2009. 06. 01. 21:20:45 | #138 |
Karakter: Miles- Seraph
|
2008.10.08 13:17
|
|
Levi-sama
Miles:
Meglepetten pillant le rám, hitetlenkedve.
- Nem baj, valahol el kell kezdeni... - súgja a fülembe. Elkezdeni? Jesszus... lángol az arcom...
Halkan felnevet, bizonyára jól szórakozik, de ez akkor sem... Neki nem lenne szabad.
- Nem félsz attól, hogy megbüntetnek? Hiszen...te... - mondom, de nem merem befejezni, nem akarom megbántani azzal, hogy kioktatom.
Mosolyogva rázza meg a fejét.
- Ugyan miért félnék? Nálam jobban senki sem tudja milyen szabályokat kéne betartani, hiszen az Angyalok Tanácsának tagja vagyok. Azt hiszed ezen a helyen bárki is törődik vele, hogy mit mondanak a szabályok? Ha bajban vannak, akkor talán, hiszen azok által találnak kibúvót, de egyébként nem nagyon. - mondja. Nahát...
- Nekem nem olyan izgalmas az életem mint a tiéd. Még csak nem is látok mindennap olyan szépet mint te. - teszi hozzá mosolyogva. Hogy én szép? Már megint zavarba hozott... Még soha senki nem beszélt és nem bánt velem így, ahogy Ő...
- Menny semmivel sem különb az emberek világánál, azzal a különbséggel hogy nekünk kell rendet tenni, ha valami elszabadul odalent. Erősek vagyunk, de mi sem vagyunk Szentek. És ha nincsen semmi gond, akkor mind arra vagyunk kárhoztatva hogy üljünk a babérjainkon. Pár évszázad alatt ezt is meg lehet unni nem gondolod? - folytatja, és szavaitól ledöbbenek. A Tanács... minden angyalok felett álló rend... és tagjai ilyen dolgokat engednek meg maguknak? Furcsa... De abban igaza van, hogy a semmittevés nagyon idegőrlő tud lenni. Félénken nézek fel rá. Vajon miért mondta el ezeket nekem?
- Ne félj, nem leszidni akartalak. - cirógatja meg arcom. - Csak akartam hogy tudd, hogy működnek itt a dolgok. Ha a Tanács tudomást szerez arról hogy itt vagy akkor megbüntetnek igen. Engem, és nem téged. Komolyan ennyire aggódsz miattam? - mosolyog rám kedvesen.
- Akkor nem kéne ezt tenned...nem félsz? - kérdezek vissza.
- Nem. Sosem féltem semmitől. Nem úgymint te, igaz...Miles...? - ahogy a nevem mondja...mintha belülről simogatna meg valami... - ...hiszen most is félsz tőlem...
Megérinti ajkaimat ujjaival, és lassan végigsimítja. Hogy félnék tőle? Nem... nem igazán.
- Csak nem értelek. - mondom őszintén. Tényleg fogalmam sincs miért jó az neki, hogy szabályokat megszeg, pusztán unalomból. Számos dologgal lehet elütni az időt. Nekem is rengeteg hobbym van, és egyik sem ütközik a szabályokkal, mégis élvezetesek.
- Nincs is ezen mit érteni. 24 óráig a védenceid még védve vannak a pajzsom által, addig itt maradsz. Veheted büntetésnek is akár, mert nem jól végezted a dolgodat, de akár jutalomnak is. Ahogy vesszük. Viszont holnap, mikor elengedlek, sokkal erősebb leszel, mert legközelebb nem akarom hogy elbukj. - jelenti ki a világ legtermészetesebb hangján. Mintha csak azt mondaná: azt a képet oda teszem, mert a beszűrődő napfényben jobban érvényesül. Tárgyilagosan, egyszerűen.
Adni akar nekem erőt? Ez csak azt jelentheti, hogy megosztja velem a sajátját. Miért tenne ilyet? Hisz semmi érdeke nem fűződik a küldetésemhez... Ráadásul a saját erejéből veszít akkor... és egyáltalán...
- De miért? - bukik ki belőlem.
Elmosolyodik.
- Nem a miért a nagy kérdés...sokkal inkább a hogyan. - mondja, és olyan hirtelen tapasztja száját az enyémre, hogy ellenkezni sincs időm... Nyelve a számba hatol, és megremegek ettől a különleges, de kellemes érzéstől. Észhez térve próbálom ismét eltolni magamtól, de semmi esélyem.
- Ne ellenkezz...nem bántalak... - leheli ajkaim közé, majd a mellkasomra siklik a szája. Mikor nyitotta szét a ruhámat...? Mellbimbóimon megérzem meleg ajkait... hihetetlenül jó érzés...Soha nem gondoltam volna...
- ...nhh...neh...kérlek... - sóhajtom reszketegen, pedig...
- ...csss... - érzem meg ujját a számon. - Ne mondj olyasmit, amit te sem gondolsz komolyan! - súgja, és szájával megcsippenti mellbimbómat. Ahh... végigszalad testemen valami vibráló érzés...
- Mmhh... - nyögöm, és rémülten eszmélek fel. Ez én voltam? Atya ég...! Szám elé kapom a kezem... nagyon zavarban vagyok...
- Honnan tudod, hogy nem úgy gondolom? - térek észhez. Képes olvasni a gondolataimban?
- Legyen elég annyi hogy tudom.
- A fejembe látsz? - nyílnak tágra a szemeim.
- A fejedbe, a lelkedbe, mindenhova beléd látok. - súgja. Félelmetes. Ilyen erős angyallal még nem találkoztam. Csak magamfajta őrangyallal, akikből nagyon kevés van, illetve talán hírvivőkkel.
Halk reccsenéssel szakad le rólam az ingem, ahogy lehúzza. Elégedetten néz végig rajtam sötétlila szemeivel, ajkain sejtelmes mosollyal. Arcomba szökik a vérem, ha megpróbálom elképzelni mikre gondolhat most...
Végignéz az ágyon szétterülő szárnyaimon, majd felemelkedve hunyja be a szemeit. Hatalmas ereje felkavarodik, és szellőként lengi körül testét. Ezüst hajtincsei lágy hullámzással tekergőznek. Szárnyai vakítóan felragyognak, majd apró fénygömbökké porladnak szét. A kis pislákoló gömbök lebegnek körülöttünk, beragyogva minket. Mutatóujjammal óvatosan megérintem az egyiket, és az belém olvad. Bizsergető áramlik belém, ami felér egy erős imával. Nahát...
- Mi ez? - érdeklődöm csodálkozva. Újra rám nehezedve néz a szemembe, ezúttal mélykék szemekkel, mint a nyári óceán. Lehajol hozzám, és ajkaimba susog.
- Én vagyok. - csókol meg. Szenvedélye és a hév ahogy csókol végigáramlik testemen. Nyakamat kezdi finoman harapdálni, és szárnyaim megrebbennek a bizsergető érzéstől...
- Azok a gömbök az erőmből vannak. Szépek igaz...? - súgja a nyakamba. Forró leheletének cirógatásától megborzongva hunyom be szemeimet...
- Sz...szépek... - sóhajtom, és hajába bújnak ujjaim. Milyen selymes... Kéjesen markolok bele, ahogy nyelvével végig szánt a mellkasomon... Kellemes érzés... olyan...olyan...bizsergető... meleg és lágy... finom...
Mi ez? Ah jézusom! Benyúlt a nadrágomba, és ah...
- ...kérlek... kérlek... - nyöszörgöm.
- Igen? Mit szeretnél? - búgja mély hangján, mint a morajló óceán... ahh istenkém...
- ...legalább...áruld el... - keze még beljebb siklik nadrágomba. - ...ahh...a...neved...
Mosolyogva puszil meg.
- Seraph... - súgja. - Seraph-nak hívnak.
- Seraph... - lehelem kábán, karjaim nyaka köré fonódnak. Behunyom a szemem, és remegve engedem be forró nyelvét ajkaim közé. Felsóhajtok, ahogy végigsimít hajamon, oldalamon, és megrebbenő szárnyaimon.
Úgy érzem, lelkem szárnyal... Csodálatos ez a csók. Perzselő és mégis oly lágy.
Testem felforrósodik. Bátortalanul érintem meg az arcát, és puha bőrén végigsiklanak ujjaim. Bársonyos... Haját is megérintem, és selymesen lágy tincsei borzongatóan simogatják tenyeremet. Jó érzés...
Halkan sóhajt bele a csókba, és felemelkedve rólam kezd el vetkőzni. Óceánszín mélykék szemeivel ez enyémbe nézve tart fogva. Meg sem bírnék moccanni, ha akarnék sem...
Felszabaduló mellkasára, hasára, karjaira kalandozik pillantásom. Nagyon szép, izmos teste van. Igen, Ő egy harcos angyal. Nem magamfajta kis gyenge...
Fölém hajol újra, és belecsókol puhán a nyakamba. Megérintem mellkasát. Milyen kemény izmai vannak... és forró a bőre...
Ismerkedem vele. Életemben először érek hozzá másik angyalhoz. Különös érzés...
Végigsimítom karjait is, Ő mosolyogva hagyja, és az arcomat figyeli közben.
Az apró fénygömbök még mindig körülöttünk kavarognak, és ha hozzámérnek, belém olvadnak.
Már értem. Így ad nekem erőt.
Hasának kockát követem ujjbegyeimmel... jó érzés megérinteni. Olyankor bizsergő forróság árad ujjbegyeimen keresztül testembe, és a hasam alatt koncentrálódva forrósodik fel a...
- Szóval ilyen érzés... - nézek fel rá. - ...a vágy.
Megcsókol.
- Tetszik? - pillant le rám szép szemeivel.
- Igen, még ha nem is helyénvaló... - válaszolom, és nyakát átölelve húzom közelebb magamhoz. Csókja már nem gyengéd... szenvedélyes és követelőző... Halkan felnyögve simulok közelebb hozzá, és nadrágjainkon keresztül érzek valami keményet nekem nyomódni. Az Ő vágyának jele. Még soha nem szeretkeztem, de mindent tudok róla...
Felnyögve hunyom be szemeimet, ahogy forró bizsegés cikázik végig rajtam.
Lesimogatja rólam maradék ruháimat, és felegyenesedve néz végig rajtam. Félénken remegve takarnám el szemérmem, de lefogja kezeimet, a szárnyaimra szorítva, így megakadályozva, hogy esetleg azokkal próbálkozzam.
- Ne mozdulj... - súgja lágyan. Mélyen elpirulva sütöm le szemeimet, és hagyom, hogy fölemelkedve nézzen végig rajtam.
- Álomszép vagy... - hallom mély, simogatóan lágy hangját. Ujjbegyeivel finoman végigsimít mellkasomon, hasamon, combjaimon.... beleremegek az érzésbe, és felsóhajtva nézek fel rá. Zavarban vagyok...nekem nem szoktak ilyeneket mondani...
Ledobja magáról ő is a nadrágját, és a látványtól pihegve kapaszkodom meg a lepedőben. Nagyon szép teste van... és ágaskodó férfiasságának látványától mély zavarom ellenére is bizsergető forróságot érzek végigcikázni testemen.
Hozzám simul újra, és felsóhajtok, olyan borzongatóan jó érzés... csupasz bőrünk forrósága összemosódik... Hosszú ezüst haja az arcomat simogatja, ahogy nyelvével finoman végigsimít ajkaimon... Kezei siklanak végig testemen, és ahol csak megérint, bizsereg a bőröm.
Kezeim maguktól mozdulnak, és hátának izmait feltérképezve lassan cirógatom bőrét. Megremegve sóhajt fel. Megismétlem a mozdulatot, és érzem ahogy belemosolyog a csókba.
Milyen furcsa, hogy neki nincsenek szárnyai... A helyüket sem érzem, csak a sima bőrt.
Merevedését az enyémhez érinti, és felnyögve kapaszkodom meg a lepedőben. Olyan furcsa érzés... és olyan izgató...
Csókokkal borítja testemet, és egyre lejjebb haladva rajzol nedves, bizsergető köröket bőrömre. Kábán figyelem érzéki mosolyát, vágytól sugárzó mélykék szemeit. Megérinti férfiasságomat, és tenyerembe nyögve takarom el szégyenlősen arcomat. Istenem de kínos...és mégis annyira jó érzés... forró és nedves...
Ahogy elködösíti tudatomat és szeméremérzetemet a bennem duzzadó, dagadó feszültség, úgy vetkőzöm le lassan a gátlásaimat is. Bátortalanul nyúlok felé, vállait megsimogatva, majd haját... Sóhajaim és halk nyögéseim ajkaim közül maguktól törnek a felszínre, de már nem számít ez sem...
Remegek és bizsergek...
Vergődöm a gyönyörtől, és hosszú hajam lágyan úszva a levegőben követi mozdulataimat, mindent beterítve... Mindjárt felrobbanok, úgy érzem...
- S...Seraph... - próbálok felülni tétován, de csinál valamit, és én sóhajtva hanyatlom vissza... - Nehm... bírom... nhhh... úgy érzem...elég a testem... ah...
|
|
2008.10.04 17:43
|
|
Darky
Seraph:
Szökni szeretne, látom a kétségbeesést a szemeiben. Ugyan...hiszen ez csak egy csók volt. Elpirult... földöntúli..ezüstös pír ömlik szét az arcán. Gyönyörű...
Kár hogy nem találtalak meg előbb. - gondolom magamban.
Szinte látom mi jár a fejében. Nem kellenek hozzá a képességeim, anélkül is rögtön kiszúrom. Zavar... ijedtség... és még valami...
- Engedj el kérlek... - pihegi alig hallhatóan. Nagyon szépen kérted... de mégsem akarom.
- Nem. -felelem egyszerűen, és beléfolytom a szót egy csókkal. Belesóhajt, ahogy végigharapdálom az ajkait és nyelvemmel végigsimítok rajta. Tehát mégis élvezed... tudtam én.
Hirtelen ijedten pattannak fel a szemei. Látszólag most tudatosult csak benne mit teszek. Megpróbál eltolni magától, de ahhoz nem elég erős. Elfordítja a fejét, nem is sejtve hogy így remekül hozzáférek nyakának puha bőréhez. Csak úgy hívogat az a bársonyos fehérség.
Megremeg ahogy hozzáérnek az ajkaim.
- Ezt nem szabadna... Ezért hoztál ide...? Miért csinálod ezt? Hisz még a nevedet sem tudom... -hallom édes hangját, ahogy tiltakozik.
Ugyan, hidd el nagyon jól fogunk szórakozni. Nem szabadna? Teszek rá.
Mikor ezt vele is megosztom, ijedten pillant fel rám.
- Szórakozás? - kérdezi ártatlanul. - De hiszen ezek tiltott dolgok...
Azok hát, és pont ettől olyan jók.
-Nem hallottad még azt a mondást, hogy tiltott gyümölcs a legédesebb a világon? -kérdezem halkan kuncogva.
Elpirul erre mondatra. Naná hogy tudja, csak nem akarja elfogadni. Sosem gondoltam volna hogy létezik manapság olyan, aki ennyire hisz azokban az elavult szabályokban. Hiszen még maguk a főangyalok sem tartják be őket. Vajon hány világ omlana össze benne ha megtudná. Mindezidáig úgy viselkedett ahogy megkövetelték tőle, és ahogy kellett. Soha egyetlen hibát sem vétett, kivéve a mai napot. Hát sajnálom...de most én leszek a lehető legnagyobb hiba az életedben. Remélem nem bánod nagyon.
Kéjesen elmosolyodom.
Végighúzom a kezem hosszú haján, ami beteríti az ágyamat. Gyönyörű. És nem csak a haja az. A simogatást a testén folytatom, bár még van rajta ruha, azért ígyis érzi annyira, hogy halk, kéjes sóhaj hagyja el az ajkait.
-Neh... én még soha...
Soha mit? Nehogy azt mondd nekem hogy....
Oh te jó ég...te még tényleg teljesen ártatlan vagy. Egy igazi.. tiszta angyal, olyan amilyen csak a mesékben létezik. El sem hiszem.
- Nem baj, valahol el kell kezdeni... -jegyzem meg halkan, a fülébe suttogva a szavakat. Mégjobban elpirul erre, kacagnom kell rajta. Annyira édes.
- Nem félsz attól hogy megbüntetnek? Hiszen...te... - néz fel rám kétségbeesetten.
Elmosolyodom és megrázom a fejem.
- Ugyan miért félnék? Nálam jobban senki sem tudja milyen szabályokat kéne betartani, hiszen az Angyalok Tanácsának tagja vagyok. Azt hiszed ezen a helyen bárki is törődik vele hogy mit mondanak a szabályok? Ha bajban vannak, akkor talán, hiszek azok által találnak kibúvót, de egyébként nem nagyon. Nekem nem olyan izgalmas az életem mint a tiéd. Mégcsak nem is látok mindennap olyan szépet mint te. - mosolygok rá.
Lesüti a szemét és mégjobban elpirul.
- Menny semmivel sem különb az emberek világánál, azzal a különbséggel hogy nekünk kell rendet tenni, ha valami elszabadul odalent. Erősek vagyunk, de mi sem vagyunk Szentek. És ha nincsen semmi gond, akkor mind arra vagyunk kárhoztatva hogy üljünk a babérjainkon. Pár évszázad alatt ezt is meg lehet unni nem gondolod?
Ijedten pislog rám.
- Ne félj, nem leszidni akartalak. - simogatom meg az arcát. - Csak akartam hogy tudd, hogy működnek itt a dolgok. Ha a Tanács tudmást szerez arról hogy ittvagy akkor megbüntetnek igen. Engem, és nem téged. Komolyan ennyire aggódsz miattam? -kérdezem kedvesen, utalva az előző mondataira.
- Akkor nem kéne ezt tenned... nem félsz..?
- Nem. - felelem mosolyogva. - Sosem féltem semmitől. Nem úgy mint te, igaz.... Miles...?
Olyan jól esik kiejteni a nevét..mintha varázsereje lenne.
- ...hiszen most is félsz tőlem... - simítok végig az ajkain lágyan.
- Csak nem értelek.
- Nincs is ezen mit érteni. 24 óráig a védenceid még védve vannak a pajzsom által, addig itt maradsz. - jelentem ki egyszerűen. - Veheted büntetésnek is akár, mert nem jól végezted a dolgodat, de akár jutalomnak is. Ahogy vesszük.
Viszont holnap, mikor elengedlek, sokkal erősebb leszel, mert legközelebb nem akarom hogy elbukj.
- De miért?
- Nem a miért a nagy kérdés... sokkal inkább a hogyan. - nézek rá mosolyogva, és megcsókolom. Még egy döbbent nyögésr sincsen ideje, olyan gyors voltam. Nyelvem gyengéden veszi birtokva a száját, nincs ereje ellenkezni, bár a kezeit még mindig megfeszíti, de nem tud vele akkora erőt kifejteni hogy képes legyen eltolni magától.
-Ne ellenkezz... nem bántalak.. - súgom a szájába, és kibontom a ruháját a mellkasán. Édes istenem milyen gyönyörű. Fel bírnám falni, itt és most.
Elszakítom tőle az ajkaimat és a mellkasát célzom meg velük, és kis rózsaszín mellbimbóit.
-...nhh...neh... kérlek...
-..csss.. -teszem ujjam a szájára. - Ne mondj olyasmit amit te sem gondolsz komolyan! - súgom a bőrébe, finoman összezárva az ajkaimat az egyik bimbó körül. A hajamba markol, és folytottan felnyög...majd ijedten kapja a szája elé a kezét.
- Honnan tudod hogy nem úgy gondolom? - kérdezi halkan pihegve. Elmosolyodom arcának látványán.
- Legyen elég annyi hogy tudom.
- A fejembe látsz?
- A fejedbe, a lelkedbe, mindenhova beléd látok. - felelem halkan. Nem vagyok messze az igazságtól, mert belepillanthatnék a gondolotaiba is, ha akarnék, de jelen pillanatban éppen elég ránéznem az arcára és kéjesen remegő testére az enyém alatt hogy tudjam hogy nem gondolta komolyan amit mondott.
A háta alá nyúlok hogy lehúzzam róla a felsőt. A puha anyag úgy hasad el az erőteljes mozdulatra, hogy azt már biztos nem tudja felvenni többet.
Teste légiesen karcsú, és csodaszép. Még sosem láttam ilyen szép fiút mint ő. Hófehér szárnyai ügyetlenül egyensúlyoznak a csúszós selymen. Nem akarom elvenni tőle őket, hiszen ő így gyönyörű, engem viszont zavarni fognak a szárnyaim. Egy pillanatra behunyom a szemem, hogy előhívjam az erőm, ami eddig csak szunnyadt a felszín alatt. Lágy fuvallatt kavarja fel a szoba levegőjét, a szárnyaim pedig apró fénypontokká esnek szét, amik aztán ott szálldosnak a levegőben mint az apró szentjánosbogarak.
Mikor kinyitom a szemem, már egészen sötétkék mindkettő. Lenézek rá, és mosolyogva figyelem ahogy az ujjával kiváncsian megbök egy apró fénylő pontocskát, mire az beleolvad a testébe.
- Mi ez? -kérdezi csodálkozva. Megdörzsöli a tenyerét ahol az apró gömböcske belecsapódott. Bizonyára kellemesen bizsereg ott a bőre.
- Én vagyok. - súgom az ajkaiba és megcsókolom. Kezeim felfedezik a testét, majd mikor már kezd elfogyni a levegőm elszakítom tőle a szám, és a nyakát kezdem el harapdálni. - Azok a gömbök az erőmből vannak. Szépek igaz..?
-Sz..szépek... - nyögi halkan, és megmarkolja a hajam. Végignyalom a kulcscsontját, egész le a mellkasáig, közben kezem óvatosan a nadrágja alá csúsztatom. Hallom hogy levegő után kap, és még erősebben szorítja a hajam.
-..kérlek.. -sóhajtja halkan. -.. kérlek...
- Igen? Mit szeretnél? - duruzsolom a fülébe mély hangon, mintha csak dorombolnék.
-... legalább... áruld el...ahh...a... neved...
Elmosolyodom, és egy futó csókot lehellek a szájára.
-Seraph.... -súgom halkan a fülébe. - Seraph-nak hívnak.
|
|
2008.09.04 16:09
|
|
Levi-sama
Miles:
Megbűvölve figyelem Őt, ahogy előttem áll és engem néz. Haját lágyan lebegteti a szél, úgy kavarog körülötte mint valami pókselyem, hideg hófuvallatként ölelve körül az alakját. Gyönyörű akvamarin kék szemeiben szinte elmerülök...
-A jószerencse nem elég ahhoz hogy túlélj egy ilyen helyzetet. - válaszolja mély bariton hangján -Vakmerő vagy, de túl gyenge ahhoz hogy győzz egy ilyen csatában. Szerencséd, hogy épp erre jártam.
Lehajtott fejjel hallgatom szavait. Valóban hatalmas szerencsém volt...
Elfordul tőlem, és Maggie elé lép, megnézi őket. Ugye milyen szépek? - akarnám kérdezni, de visszafogom magam. Nem lenne bölcs dolog feldühíteni...
- Mi a neved? - fordul felém. Szemei ezúttal olyan szürkék, mint a szürkületi égbolt.
- Miles... - válaszolom megszeppenve.
Ő egy nagy hatalommal rendelkező Tanácstag. Látta ahogy elbukom a feladatomat végezve, ezért könnyen lehet, hogy itt és most kiszabja rám a büntetésemet. A mai napig nem ismertem a testi fájdalmat... Könnyen lehet, hogy én is olyan ítéletet kapok, mint egyszer egy társam, akit a Tanács előtt kínoztak meg. Mondjuk Ő nagyon nagy bűnt követett el... Beleszeretett fiatal fiú védencébe és bemocskolta a testét egy szexuális aktussal. Azért az én bűnöm nem ekkora, de ha Nicholas meghalt volna... Jaj ebbe belegondolni is szörnyű...
Vajon mit tesz velem? Átad a Tanácsnak?
Eltakarja a ruháján lévő szimbólumot kezével.
- Tekintsünk el attól, hogy milyen minősítésben vagyok itt. Ezt nekem sem lett volna szabad megtennem, épp ezért nem kell aggódnod, nem szólok egy szót sem. - mosolyog rám kedvesen, és smaragdzöldszín szemei szinte szikráznak.
Valóban... akkor miért lépett közbe? Nem merem megkérdezni tőle, csak csendben figyelem, ahogy megsimogatja Maggie arcát. Keresztet rajzol a homlokára, és hirtelen ezüstös-szürke aura ömlik a baba és anyja köré. Mi ez? Ó...
- Ez az erőtér 24 órán át védi őket mindentől. - válaszolja meg kimondatlan kérdésemet.
- Köszönöm. - hajtok fejet előtte tisztelettel, ahogy rangjának kijár. Sápadt keze az állam alá nyúl, bőre hideg mint a jég, körmei kristályosan csillognak. Kortalan, porcelánszépségű arca ilyen közelről nagy hatással van rám... Szívem hevesen dobogni kezd... Szemei most fakókékek, mint a kietlen hómező, vagy a téli égbolt.
Összerezzenek, ahogy megérinti ujjával az ajkaimat és végigsimít rajtuk. Elenged, és megfogja a karomat.
- Gyere velem. - utasít mély hangján, majd a magasba emelkedve magával húz.
Mi? Mi? És a védencem? - kapom fel rémülten a fejemet, és már tiltakoznék, de megszólal.
- Miattuk ne aggódj, a pajzsom védi őket. - mondja. Olvas a gondolataimban...? - Neked viszont pihenned kellene, hogy visszanyerd az erőd. Egy gyenge őrangyal teljességgel használhatatlan és ezt te is tudod. Meggyógyítalak, de ilyen gyengén nem maradhatsz itt.
Igen, gyenge vagyok... Mi őrangyalok szinte már nevetségesen sérülékenyek vagyunk. Nem vad démoni csatákra teremtettek bennünket. A régi szép időkben, amikor az emberek nagy része hívő volt, a földön nem járkáltak csak úgy az emberek között ilyen veszélyes lények, nem volt rá szükség hogy erősek legyünk. Nekünk csak a káros lelki befolyásolásoktól kellett védelmeznünk a gyermekeket.
Érzem, ahogy lábaim alá siklik a karja, és a karjaiba vesz. Nem merek ellenkezni, csak lesütöm a szemem zavaromban. Ez a csata valóban kiszívott belőlem minden erőt, de azért repülni még tudnék azt hiszem...
- Hova viszel? - nézek fel mélykék szemeibe. - ...nem hagyhatnám itt a földet ameddig a feladatomat végzem. - emlékeztetem az Angyalkódex negyedik fejezetére. Hiba volt... még megsértem...hiszen Tanácstagként Ő sokkal jobban ismeri a szabályokat.
- Akkor tekintsd parancsnak. - néz rám mosolyogva. Könnyed szárnycsapásokkal emelkedünk a magasba, ezüst haja arcomat csiklandozza, ahogy a szél belekap, és ruhájából átható tömjénillat árad felém. Kellemesen bódító... erős karjaival szorosan tartja testemet.
Megérkezünk a Menny Tornácához, és a kapun átröppenve gyengéden tesz le a földre. Kissé megrebbentem elgémberedett szárnyaimat, majd újra összecsukva nézek fel rá.
- Kövess... - mondja halkan, és elindul a lépcsőn. Hű, gyönyörű ez a palota... minden hófehér és arany színben pompázik...
Csendben követem Őt a széles márványlépcsőn, majd egy hosszú folyosóra kanyarodunk. Sehol nem találkozunk senkivel, mintha teljesen üres, kihalt lenne az épület. Furcsa...
Ránézek, és ahogy előttem halad légiesen könnyű léptekkel, végre van rá lehetőségem, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Nagyon magas, erős, izmos férfi. Mindhárom pár szárnya összecsukva pihen a hátán. Kisugárzása is hatalmas erőket sugall...
Benyit egy ajtón, és követem. Egy hatalmas helyiségbe lépünk, a bútorzat alapján meg merem kockáztatni a feltevést, hogy ez az Ő lakosztálya. Hatalmas ablakain beszűrődik a napfény, ezüst, arany és bársony függönyök keretezik. A szobában mindenhol ez a színösszeállítás. Igazán elegáns és impozáns. A szoba közepén egy hatalmas ágy, ezüst és fehér színű ágynemű, baldachin...
A falakon festmények, szentképek és tájképek vegyesen. Mind nagyon szép.
Az ágyhoz vezet és leültet rá.
- Maradj itt...mindjárt visszajövök.
Szót fogadva üldögélek, és figyelem, ahogy átmegy egy másik helyiségbe, majd tovább nézelődöm. Nekem nincs lakosztályom az őrangyalok palotájában, mert nincs rá szükségem. Szinte soha nem jövök fel a mennyekbe, mindig az emberek között vagyok. Mindenesetre ha lenne is, tized ennyire sem lenne szép és ízléses. Mi értéktelen kis angyalok vagyunk, és aki csak teheti feljebb lép a ranglétrán. Soha nem értettem miért, amikor én imádom ezt csinálni...
Karrier. Ez a dolog mételyezi meg az emberi társadalmat is.
Hű de szép ez a kép... Körbe sétálva alaposabban szemügyre veszem a festményeket, és hosszan gyönyörködöm bennük. Sokat járok múzeumokba, de emberi kéz még nem alkotott ilyen gyönyörűt...
Hallom ahogy visszatér, és rápillantok. Szemei borostyán sárgán ragyognak le rám.
- Nem hiszem, hogy itt kéne lennem... - nyilvánítom ki kétségeimet. Még Ő is bajba kerülhet, hogy idehozott egy őrangyalt, akinek semmi keresnivalója itt.
- Hidd el, ennél nem lehetnél jobb helyen. Ülj le! - mosolyog rám. Kissé zavartan nézem, ahogy az ágyra mutat. Hát jó, leülök. Mégis csak magas rangú angyal...
Megfogja a sérült karomat, feltűri a ruhaujjat. Mire készül?
- Ne félj, nem bántalak. - nevet rám kedvesen. Megfog egy kristályüvegcsét, amiben áttetsző folyadék van. Idáig érzem a belőle áradó bizsergető erőt. Szenteltvíz... nem is akármilyen. Bekeni vele a vágást, és a belém nyilalló fájdalomtól összeszorítom a szemem. Uhh... csíp. Hirtelen megszűnik a fájdalom, és kinyitom a szemeimet. A sebemet érinti meg ajkaival. Összerándulok, és meglepetten kapom fel másik kezem, hogy eltoljam, de amikor hajához érek, beledermedek a mozdulatba, amitől egy félénk kis érintéssé szelídül.
Kattan az ajtó. Talán benézett valaki? Ha meglátnak minket itt, ahogy az ágyán ülök, komoly bajba kerülhetünk. Nekem sok vesztenivalóm nincs, de neki igen.
- Nem lesz baj belőle, hogy itt vagyok? - kérdezem halkan. Rám villannak az ametiszt-lila szemek. Elképesztő... vajon hányféle színűre képes változtatni? Tudatosan csinálja vajon?
- Édes vagy, hogy értem aggódsz, de nem szükséges. Még sosem kaptam büntetést semmiért. Te viszont az önzetlenséged mellett lehetnél elővigyázatosabb is. - válaszolja komoly arccal.
Nem tudom mit válaszoljak erre...
Felegyenesedve lép egy márványasztalhoz, leteszi az üveget és újra felém fordul. Szemeinek halványlila árnyalata hirtelen elsötétül... kitárja szárnyait és felém lendül. Rémülten figyelem, és mire felfognám mit is látok, ajkait az enyémre szorítva áll előttem, kezeivel hajamat és szárnyaimat simogatja. Meleg nyelvével végigsimít ajkaimon, majd közéjük siklik. Nem állok ellent, nem is tudnék, annyira meglepődtem. Testemen végigzsizseg hatalmas erejének kisugárzása, és ahol csak hozzámér, mintha tollpihék simogatnának...
Egyik kezét a vállamra teszi, és gyengéd de határozott nyomással dönt a puha ágyra. Ajkaink elszakadnak egymástól, és pihegve kortyolom az éltető levegőt.
- Ez nem helyes... - nézek fel a mélykék szemekbe. Testem remegését képtelen vagyok palástolni, arcom felforrósodik. - ... a legjobb, ha én most elmegyek.
Próbálok kibontakozni a karjaiból félénken, de nem tudok. Nagyon erős, szinte rendíthetetlen, mint egy kőszikla. Szárnyaimmal is megpróbálom eltolni, de Ő végigsimít az egyiken, ajkain sejtelmes mosollyal.
Szívem úgy zakatol, mint még soha, és megszeppenve nézek fel rá. Mire készül?
- Engedj el kérlek... - pihegem, de ő csak élveteg mosollyal néz le rám.
- Nem. - hajol le hozzám, és újra megcsókol. Gyengéden harapdálja alsóajkamat, és felsóhajtva borzongok meg. Ez nem helyes... az angyalok nem tehetnek ilyen dolgokat...
Ha ez kitudódik...
A büntetés pokoli lesz mindkettőnknek.
Ez a gondolat jegesvízként hat rám, és azonnal magamhoz térek. Kezeimet mellkasának feszítve próbálom eltolni magamtól, elfordítom a fejem, de ő a nyakamat kezdi csókolgatni. Bizsergek és remegek...
- Ezt nem szabadna... Ezért hoztál ide...? Miért csinálod ezt? Hisz még a nevedet sem tudom... - hadarom rémülten, és szabadulni próbálok.
- Mert felkeltetted a figyelmem. - válaszolja mosolyogva. - És egyébként is...... olyan unalmas itt az élet. Néha nekem is elkél egy kis szórakozás.
- Szórakozás? - nézek meglepetten a kékes-zöld szemekbe. - De hiszen ezek tiltott dolgok...
Mélyen elpirulok attól a tekintettől, amit most látok, és lesütöm a szemeimet.
Újra megcsókol...lassan, lágyan ízlelgeti ajkaimat, nyelvével finoman játszadozik. Bele-bele remegek a kéjbe, de ellenkezésem még nem lankadt. Kábán püfölöm a mellkasát, egyre ernyedtebb kezeimmel, és halkan nyöszörögve próbálom nemtetszésemet kifejezve ellenkezni, de...
Végigsimít az ágyat beterítő hajamon, majd a ruhámon keresztül testemen is.
Belesóhajtok a csókba...
-Neh... én még soha... - lehelem kábán.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:21:04
|
| Levi-sama | 2009. 06. 01. 21:19:14 | #136 |
Karakter: Miles- Seraph
|
2008.09.01 21:14
|
|
Darky
Seraph:
Unottan bámulom magam előtt a tájat. A mennyek kapuja előttem, mindenfelé virágzó fák és nyövények, és ez a fullasztó édes illat. Unatkozom. Már megint.
A társaim biztosan hatalmas kaliberű ügyekről tárgyalnak megint, mint amilyen az egyenruhánk megváltoztatása is, olyan „nagy” horderejű kérdések hogy inkább nem avatkozom bele. Sehol egy küldetés, vagy bármi ami elvonja a figyelmem. Az elmúlt időben lényegesen lecsökkent a földre látogató démonok száma, ami szerintem közelgő katasztrófát jelez, a többiek szerint csak paranoiás vagyok. Heh, legyen az ő gondjuk.
Felállok a padról, ahol eddig feküdtem a kertben. Az ülőalkalmatosság négy emberre lett tervezve, de ígyis éppen hogy elférek rajta hosszában. Összecsukom a szárnyaimat és nyújtózva elindulok a kapu irányába. Úgy döntöttem leruccanok kicsit a lenti világba. Ott biztosan sokkal több érdekes dolog történik mint itt.
Intek a kapuban álló két őrnek, akik meghajolnak nekem. Ezen a kapun csak a tanácstagok közlekedhetnek, hiszen a Mennynek ez a szöglete az Agyalok Tanácsának területe, nem léphet be ide akárki, mégis őriztetik. Nem értem miért. Hiszen harcosok vagyunk mindannyian.
Szárnyaimat kitárva levetem magam a mélybe.
Zuhanok.
A felhők nedves cseppekkel borítják be a ruhámat és a testemet, kitárom a kezeimet, és megfelelő távolságban fékezek le a föld fölött. Egy lámpaoszlop tetejére szállok le.
Nappal van most éppen...kellemes meleg... egyáltalán nem olyan idő, amiről azt gondolná az ember hogy kezdez bármi rossznak. Azok általában éjszaka történnek.
Előhívom az erőmet a testemből és a kezemben tartva egy apró fénygömböt, más természetfeletti lények után kutatok vele. Apró pontokként csapódnak bele a gömbömbe a közelben lévők erői. Épp csak olyan minimális mennyiség hogy észrevegyem őket.
Nocsak, egy angyal. De nem valami erős. -nyitom ki a szemeimet. A furcsa csiklandós érzés ami felszalad a karomon hasonló erőt jelez.
Vajon mit csinál idelent? Hírvivő? Vagy csak egyszerű közvetítő?
Úgy döntök megnézem.
Szárnyaim halk surranással szelik a levegőt. Mivel ilyen hatalmasak, könnyedén kormányzom magam velük, és olyan könnyedék szállok mintha nem is lennék akkora amekkora valójában vagyok.
Egy park..zöld terület mindenfelé. Érzékeim kiélesítve követem az erőt..mint a kutya a szagot. Erősödik kicsit. Nocsak..mi lehet az?
Egyenletes szárnycsapásokkal lebegek 7-8 méterrel a föld fölött. Nem láthatnak, mert elrejtem az erőmet, és halandó szemnek egyébként is láthatatlan vagyok.
Egy őrangyal... na nézd már... azt hittem azokból már nincs is... Mindegyik feladta ezt a lehetetlen küldetést. Ráadásul milyen gyenge. -mérem végig.
Egy nőt látok, és egy gyermeket a karjában. Értem már, bizonyára a gyermeket védi. Elég ritka ez manapság. Az emberek hite sem a régi.. egyre kevesebben hisznek már az úrban ésa teremtményeiben. De ezek szerint ez a nő igen.
A mellére veszi a gyermeket hogy megetesse. Sosem nyűgöztek le az ilyen dolgok, de most mégsem állom meg hogy ne nézzem..pedig nincs benne semmi érdekes. Boldog család és az őrangyaluk.
Végignézek a fiún. Karcsú, és kecses, haja hihtetelenül hosszú, és ezüst akárcsak az enyém. Arca nőies, vonásai igazán angyaliak. Szemei égszínkékek, mint az égbolt a mennyből nézve. Nos igen, minden valamire való hívő így képzel el egy angyalt.
Mégha gyengécske is, csak úgy sugárzik belőle a szeretet a védence felé. Látom hogy megöleli őket és szárnyaival betakarja melengeti az embereket. Hát, ez már tartozik a hatáskörébe, ezért igazán meglep. Még sosem láttam őrangyalt ennyire ragaszkodni a védencéhez. Érdekes....
Ereje nőttön-nő ahogy a nő imádkozik, de még ígyis elenyészően kevés ahhoz képest amihez szüksége volna hogy túléljen egy igazi csatát, Van egy olyan érzésem hogy kevés vért látott még életében.
Figyelem őt, ahogy beszél hozzájuk valamit, de innen nem értem mit mond. Viszont a kedves mosoly sejtetni engedi szavai tartalmát.
Egy galamb száll felém, én pedig elhesegetem. Ezek a lények a hírvivők az angyalok között, hiszen a földön sem feltűnőek. Olyanok mint valami kis postások. De most nem érdekel mi miatt akarnak megint visszahívni. Nagy ívből teszek rá.
Messziről megérzem a gonosz energiát... egy démon közeleg. Hát mégsem fogok unatkozni. Megnézem mit kezd a kis angyalka magával.
Megérzésem nem csalt..ez egy démon..méghozzá az aljasabbik lélekvadász fajtából. Nem túl erős... nekem..de neki még ígyis halálos.
Látom hogy megpróbálja elriasztani, kevés sikerrel. A kis dög tudja mit akar..fincsi tiszta lelket.
A kis őrangyal csatába száll vele, de esélye sincs. Megsebzi, amin meglepődök. Hiszen a védence még csecsemő...olyan gyenge mint a harmat...
A démon által használtkard pengéje megvágja a karját. Uh, ez fájhat. A démoni fegyverek az angyaloknak olyanok mint démonnak a szenteltvíz. Éget és kínoz az a seb amit vele okoznak. Én már csak tudok.. harcoltam már pár ennél randább döggel is.
Beszélnek valamit, de nem hallom ilyen magasból. Csak az angyalka hangját ahogy egyre kiáltozza hogy Nem!.
A démon remekül bánik a fegyverrel. Rossz nézni ezt a csatát. Csúnya váge lesz. Ráadásul ha megölik a feladata teljesítése közben a tanács büntetést is szabhat ki rá. Feltéve ha az ő hibája mert nem volt óvatos. Ez természetesen erre a helyzetre nem igaz... de ez úgysem érdekelne senkit. A felső világiak úgyis csak azzal törődnek hogy hány emberélet veszett kárba és hogy ki miatt. Pláne ha hívő volt az illető. Az ilyet meg kell becsülni ebben a komor világban. Egyre kevesebben vannak.
Utolsó erejével a gyereket próbálja védeni. Látom hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Ha eddig nem is akartam közbelépni, ez hat, mert megmozdulok és egy pillanat alatt leterítem a démont mielőtt az hozzáérhetne. Utálom ha sír valaki... túlságosan emlékeztet valakire a múltamból, valakire aki miattam sírt.
Zuhanórepülésben vetem magam rá, és a mellkasába nyomom a kezemből tőrként kiáramló elektromosságszerűen szikrázó erőmet. Ennyi elég is neki, holtan esik össze, mint akit leszúrtak. Undorodva nézem a fekete füstöt amivé szétfoszlik.
Meglibbentem a szárnyamat, mire a füst felkavarodik és eltűnik végleg, majd az angyalkára nézek. Szemeimben eltűnik a dühös vörösség és a mély kéknek adja át a helyét.
Szemei csodálkozással tekintenek végig rajtam. Látom hogy rajta hogy tudja mi vagyok, de azt nem miért léptem közbe. Egy az hogy nem szabadna, a másik pedig hogy nagy bajban lenne ha egy másik tanácstag is tudna róla hogy hibázott. De mivel én is vétettem a szabályzat ellen, így tekintsünk el ettől az apróságtól.
Angyalkódex hetedik fejezet. Nem avatkozhatok más munkájába, mégha életveszélyben van sem. Az angyalok úgysem halnak meg, hiszen örök életűek. Ha hibáznak akkor pedig épp elég büntetés saját haláluk és újbóli visszatérésük az életbe.
Elfolytok egy káromkodást. Ez meg mire volt jó? Nem úgy volt hogy csak bámészkodni jövök? De egyszerűen..nem hattam őt csak így... nem csak miatta... hanem mert... a babára nézik aki mit sem sejtve gügyög. Komolyan ellágultam volna egy gügyögő gyerektől meg egy alig angyaltól akinek annyi ereje sincs mint egy hírvivőnek. Miért nem akartam hogy sírjon? Arhhg kit érdekel! Nem fogok most megint ezen rágódni!
Halk hangja térít magamhoz a gondolataimból.
-Köszönöm. -mondja alig hallhatóan és lesüti a szemét.
-A jószerencse nem elég ahhoz hogy túlélj egy ilyen helyzetet. -felelem komoran. -Vakmerő vagy, de túl gyenge ahhoz hogy győzz egy ilyen csatában. Szerencséd hogy épp erre jártam.
Hát ez nagy hazugság volt, de tekintsünk el tőle.
Odasétálok a két emberhez. Nem láthatnak, de én tökéletesen látom őket. Az anyuka éppen énekel valamit a babának.
-Mi a neved? -fordulok az angyal felé.
-Miles.. -feleli halkan.
Ijedten pislog rám, láthatóan attól fél hogy büntit kap tőlem, mint a nagy csúnya tanácstagtól. Hehe. A mellkasomhoz emelem a kezem és letakarom vele a címert a ruhámon amit néz.
-Tekintsünk el attól hogy milyen minősítésben vagyok itt. Ezt nekem sem lett volna szabad megtennem, épp ezért nem kell aggódnod, nem szólok egy szót sem. -mosolygok rá bíztatóan. Megsimogatom a nő arcát, és ujjammal egy keresztet rajzolok a homlokára. Ezüstös füstszerű aura veszi körbe a két embert, amiről még a legyek is visszapattognak.
Csodálkozva figyeli. Naigen..ő ilyet még nem tud. És ha ennél a munkánál marad, nem is fog.
-Ez az erőtér 24 órán át védi őket mindentől. -jegyzem meg előzékenyen mielőtt megkérdezné.
-Köszönöm. -feleli fejet hajtva. Mellé lépek és az álla alá nyúlva megemelem a fejét hogy a szemébe tudjak nézni. Mesés égkék tekintet. Miért vonz ennyire..hiszen a legtöbb angyalnak kék a szeme. De egyiknek sem ilyen kifejező. Tetszik igen..kimondottan tetszik...
Hüvejkujjammal végigsimítom az ajka vonalát. Milyen puha...
Lepillantok a karjára amit a démon megsebzett. A seb szélein vörösre gyűlt a megkínzott bőr, ehhez nem elég a szenteltvíz hogy rendbehozza.
-Gyere velem. -nézek rá, és a karjánál fogva felhúzom magammal a magasba. Ijedten kapja felém a fejét, majd az emberekre tekint aggódva.
-Miattuk ne aggódj, a pajzsom védi őket. Neked viszont pihenned kellene hogy visszanyerd az erőd. Egy gyenge őrangyal teljességgel használhatatlan és ezt te is tudod. Meggyógyítalak, de ilyen gyengén nem maradhatsz itt.
A lábai alá csúsztatom a kezemet és felemelem. Nem mintha nem tudna repülni magától is, de így nem kérdezik majd az őrök hogy kicsoda micsoda. Amúgy sem mernek szinte megszólítani sem, félnek tőlem..talán egyszer megbüntette őket valamelyik tanácstag.
-Hova viszel? -kérdezi halkan. -...nem hagyhatnám itt a földet ameddig a feladatomat végzem. -vilígosít fel. Nem mintha nem tudnám.
-Akkor tekintsd parancsnak. -nézek rá és elvigyorodom. -Szárnyaim lassú csapásokkal emelnek minket a felhők közé. Milyen meleg a teste. És milyen könnyű...
Haja óhatatlanul is a kezem alá kerül..érzem a puha selymességet az ujjaim között. Átlépek a kapun és leteszem őt a földre. Az őrök fel sem nézve hajolnak meg. A hófehér tornyú palota felé veszem az irányt.
-Kövess... -szólok neki, és elindulok fel a lépcsőn.
A hosszú folyosó amin végighaladunk néptelen, mert a többiek ilyenkor a tanácsteremben vannak, vagy alszanak.
Benyitok egy ajtón. Hatalmas lakosztály..kényelmes ággyal, fekvőhellyel, puha párnákkal mindenütt. Az arany függönyök csak szűrve engedik be a napfényt. Olyan mintha alulról sütne a nap, sugaraival megvilágítva ezt a világot.
Látom hogy körülnéz, lenyomom az ágy szélére.
-Maradj, itt...mindjárt jövök.
Átsétálok a párhuzamos szobába. Végigkutatom a polcot, míg meg nem találom amit keresek. Apró üvegcse, színes szívárványszínű üveg dugóval. Felkapok egy tiszta ruhát is és kisétálok vele. Éppen a falon nézeget egy képet, és felém fordul mikor belépek.
Szemeim sárgán villannak rá.
-Nem hiszem hogy itt kéne lennem...
-Hidd el ennél nem lehetnél jobb helyen. -nézek rá mosolyogva. -Ülj le! - mutatok az ágyra.
Zavartan pillant arra, majd engedelmeskedik. Okos, elvégre felette állok rangban.
Egyik kezemmel elkapom a csuklóját és magam felé húzom a karját. Feltűröm rajta a puha anyagot, ami elszakadt a démon fegyvere nyomán. Szemei élénken fürkésznek.
-Ne félj, nem bántalak. -nevetem el magam. Ráöntöm a szenteltvizet a rongyra és végighúzom a felsebzett karján. Ez biztosan csípi mert behunyja a szemét. Ez a víz a legtisztább forrásból való és egy főangyal szentelte fel, így gyógyítja a démonok által szerzett sebeket. Fekete füst száll fel a sebből és a szemem láttára kezd el gyógyulni. Végül már csak apró kis heg marad a helyén. Lehajolok hozzá és ajkam végighúzom a seb szélein, mire az eltűnik. Érzem hogy megremeg az érintésre, keze a hajamat érinti a fejem tetején. Szárnyaim elzárják a kilátást, így nem láthatja hogy becsukom az ajtót az erőmmel. Csak a kattanást hallja.
-Nem lesz baj belőle hogy itt vagyok? -kérdezi halkan.
-Édes vagy hogy értem aggódsz de nem szükséges. Még sosem kaptam büntetést semmiért. Te viszont az önzetlenséged mellett lehetnél elővigyázatosabb is. -nézek rá komolyan.
Órákig el bírnám nézni az arcát. Olyan gyönyörű...
Meg kell csókolnom... csak kipróbálni hogy milyen.
Kát szárnycsapással közel kerülök hozzá, ő pedig már csak akkor kap észbe mikor ajkaim már az övén vannak.
Végigsimítok a haján és a szárnyaim. Olyan törékeny hozzám képest. Törékeny és csodaszép...
|
|
2008.08.30 21:24
|
|
Levi-sama
Miles:
http://www.youtube.com/watch?v=hitAHKGqJZI
A kis Nathaniel felsír. Mi az? Fölé hajolok és finoman megsimítom a homlokát. Érintésemtől lecsillapszik.
- Éhes vagy? - mosolygok le rá kedvesen, habár nem látja. Imádom ezt a kisfiút. Őszintén örültem, amikor nagymamája a halálos ágyán őrangyalt kért, és én hallottam meg először a fohászt.
Maggie, az anyukája kiveszi a babakocsiból, és azonnal mellre helyezi. Körülpillantok a parkban. Csak kevesen vannak ezekben a délelőtti órákban itt ilyenkor. Furcsa érzés... mintha figyelnének.
Bizsergető erőt érzek felém áramlani, és azonnal elfelejtkezem a különös érzésről.
Ó... Maggie imádkozik szoptatás közben...!
Elnézem őt, ahogy a padon ülve mosolyog le szeretettel a kis Nathanielre. Mögé lépek, és átölelem őket. Nem érzik, de a biztonságot... ezt a meleg érzést igen. Boldogan szívom magamba az ima erejét, és testem felragyog, ahogy feltöltődöm általa. Földig érő ezüstszínű hajam hullámzik testem körül, hófehér szárnyaim kitárulnak. Lassan magunk köré hajtom.
Csodálatos...
Ha Nathaniel így fog felnőni, különleges felnőtt lesz belőle... én pedig erős őrangyallá válok, amíg mellette leszek.
- Majd én vigyázok rád kicsi Nathaniel... - mondom lágyan.
Véget ér az ima, és sápadt bőröm ragyogása elhalványul. A szoptatás is befejeződött, így elengedem őket és imádattal figyelem az alvó csecsemő dundi kis arcát.
Fájdalmas hideg hasít a csontjaimba, és azonnal felkapom a fejem. Egy lélekvadász démon... és ide tart!
Már látom is, ahogy sötét ködös külalakkal közeledik felénk. Megérezte az ima erejét... És éhezik. Idáig érzem vad éhségét...
Védenceim elé állok, és kitárom szárnyaimat. Testem felragyog, szemeim szivárványszínekben szikráznak.
- Itt nincs keresnivalód! - zengem lágy hangomon, és felemelem fehéren izzó kezeimet. Erődemonstrációnak tökéletes. Talán megriad, és elmegy... ha harcolnom kell, könnyen veszíthetek... még gyenge vagyok, mert Nathaniel is az.
- Állj félre az útból. - hörgi mély hangján, és lassan kirajzolódik valódi alakja. Teljesen átlagos sötéthajú férfinek látszik, talpig fekete ruhában. Csak teljesen fekete szemgolyóján látszik, hogy nem átlagos.
Erős... érzem az erejét. Szinte hasogatja a csontjaimat.
- Nem. - nézek rá elszántan, és kezeimben megjelenik a fehér lándzsám, melynek vége hegyes. Szánalmas kis fegyver, de nekem csak ilyenem van. Amíg Nathaniel meg nem tanul önállóan imádkozni és én nem leszek erősebb, csak ilyenre telik az erőmből.
Felemeli a kezét, de én azonnal támadásba lendülök, megelőzve őt. Sikerül megsebeznem, és fájdalmas kiáltással esik nekem. Két hatalmas fekete kardja van, és mesterien bánik velük... fenébe. Ha legyőz, a kis Nathanielből és anyjából minden lélekerőt kiszív... Ha Maggie életben is marad, a kicsi belehal. Nem engedhetem... Ő nekem most a legfontosabb.
- Megállítalak, bármibe kerül! - zengem, és egy gyors imát mormolva fénygömböt lövök ki rá kezemmel. Sok energiámba került, de csak megsebezni tudtam vele az egyik kezét.
- Ahogy elnézlek, sokba fog neked ez kerülni őrangyalka. - nevet fel mély, hörgő hangján. - Esélyed sincs ellenem.
Felém ugrik, és kardjait meglendíti. Ügyesen félreugrom az útból, de egyik kardjával megvágja bal karomat. Felkiáltok a fájdalomtól. Ez...ez...pokolian fáj... Még soha nem sérültem meg, pedig harcoltam már párszor. Igaz, ez akkoriban történt, amikor Mikey-t egyik védencemet védtem meg egy ártó szellemtől. Mickey akkor már majdnem felnőtt volt, erős hittel, így erőm teljében voltam akkor. Valószínűleg ezzel a démonnal akkor sem tudnék elbánni... De nem érdekel.
A kis Nathaniel mindennél fontosabb.
- Na mi van? - kérdezi a démon vigyorogva. - Még sosem éreztél fájdalmat?
- Hallgass... - nyögöm, és fél kézzel fogva lándzsámat erőm utolsó morzsáit összekaparva újra támadásba lendülök.
Félreugrik az útból, és reszelős hangon felnevet.
- Kicsi angyalka. Ajánlatot teszek neked, mert jól elszórakoztattál. Életben hagyom a kis védencedet, csak egy kis erőt szívok ki belőle. Nekem a nő kell. Benne vagy?
- Soha! - kiáltom. - Ha kell, az életem árán is megakadályozom, hogy bántsd őket! - felelem, és testem vakítóan felragyog.
A végső támadásom... ha elbukok, vége mindenek.
Felemelem remegő kezeimet, két marokra fogom lándzsámat, és felé lövök egy újabb, de sokkal nagyobb és erősebb fénygömböt.
Erőtlenül rogyok a földre, és felpillantok. Sikerült elhárítania a támadást, és szélesen mosolyogva néz le rám. Utolsó erőmmel a babakocsi elé kúszom, és kitárt szárnyaimmal védelmezem...
Mit tehetnék...?
Behunyom a szemem, és várom a halálos csapást. Bárhogy is, meghalni nem fogok, de pokolian fájdalmas lesz, ahogy testem szétszakad apró fénypöttyökre és a mennyben egyesül majd újra.
A legfájdalmasabb Nathaniel elvesztése lesz...
Egy könnycsepp folyik végig az arcomon, és szárnyaimat teljesen kifeszítve takarom el védencemet.
Hangos dörrenést hallok, és meglepetten nézek fel. Valaki leterítette egy csapással a démont. Fekete felhő képében foszlik semmivé.
Döbbenten mérem végig megmentőmet.
- Egy mesterangyal? - suttogom. Magas és erős... hosszú ezüst haja combjáig ér, szemei kékeszölden ragyognak. Arca angyalian szép... Ezüstös ruhában van, három pár szárnya hatalmasak. Hű...ez egy tanácstag! A ruháján lévő mintázat szerint legalábbis.
Le néz rám, és alaposan végigmér. Szégyenkezve sütöm le szemeimet. Nem tudtam megvédeni Nathanielt. Értéktelen vagyok...
- Köszönöm. - mondom halkan, és összecsukom a szárnyaimat.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 21:19:37
|
|
