|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Kita | 2011. 06. 02. 13:23:39 | #14023 |
Karakter: Zoe Kaligaris
Megjegyzés: Nanának
- Annyira… normálisan próbált viselkedni én meg annyira utáltam magam miatta mert annyira bunkó paraszt tahó még nem voltam, mint most este… szemen köpném magam. Szörnyű volt.
Szégyellem magam miatta… próbálom… hát nem éppen finoman rávezetni, hogy akkor sincs jó helyen az a szálló, de hát… egyszerűen nem veszi a lapot, ergo tisztán visszautasított.
Azután meg még szörnyűbb lett az egész. Pedig imádom azt a helyet… életemben talán háromszor ettem itt, szülinapomon meg nemtommikor… de… és erre én…
Teljes mértékében elnyerte ez a tag a csodálatomat, hogy egész idő alatt full komoly volt, sőt… szinte aranyosan normálisnak is nevezhető. Néha el is feledkezek magamról…
Aztán hazavisz. Teljesen haza, mert elkezdett szakadni, ami annyira kínos…
- Aludj jól. Viszlát – int, összecsukja az esernyőt és visszaszáll a csodakocsiba.
Én meg csak állok és nézem, ahogy elhajt.
Nos… Zoe… lehet, hogy most az egyszer cserbenhagyott az emberismerő képességet és tévedtél?
Nem szokásom. Nem szokott. Tudom, hogy valami nem stimmel vele…
Megfordulok és bemegyek a házba, kirázom a hajam és lehányom csuromvizes ruháimat.
Orrig merülök egy kád meleg vízben és azon gondokodok, hogy hogyan lehetne ezt az egész csomós dilemmát kibogozni.
Fájdalmas nyögéssel süllyedek a víz alá a szégyenemmel. Undok voltak. Ilyen pofátlan bánásmódot azért nem érdemelt meg.
***
Másnap mikor felkelek, többé-kevésbé le tudtam győzni a lelkiismeretem, főleg, mivel megcsördül a telefonom. Fájdalmasan nyögve nyúlok ki érte, és beleszólok rekedt hangon.
- ’reggelt – morgok.
- Zoe, szivem, nagy buli van! – hallom Lena hangját és hogy Kostot nevet a háttérben. Felkönyökölök és beletúrok a hajamba.
- Tessék? Hogy?
- Hát… úgy alakult hogy elmehetünk…
***
Fél órával később már egy kész kistáskával állok az ajtóban és bapitól meg ma-tól búcsúzkodok egy hétévégére… azaz négy napra. Úgyis szünet van!
Tíz perccel később meg egy kismotoron robogok a tengerpart felé, elfelejtve minden kellemetlen élményt, kellemetlenkedő alakot, az iskolát…
Négy nap bulizás istenem! Fehér, buggyos forrónadrágban és égkék félujjúban száguldok le a partra, ahol egy komp vár minket; olyan hatan megyünk.
Két szigettel odébb, ami már hatalmasnak számít és ott vannak a világ legeslegmenőbb bulizós helyei és mi abból is a legjobba megyünk, a Luxor-ba!
Nem tudom, hogy intéztél el, de megyünk… istenem!
Az út rohadt hosszúnak tűnt, e alig vártuk hogy a szálláson ledobjuk a táskákat.
- Enyém a fürdő! – kurjant Lena és fogva a törülközőt elrohan, hiába futunk utána, kész kis káosz és verekedés alakul ki.
Én személy szerint felveszek egy fekete térdig érő, buggyosabb nadrágot és egy apró fekete felsőrészt; mintha melltartó lenne de nem az… fekete lógósabb mellény, némi kiegészítő, a hajam sűrű, tépett és kócos hatású tincsekben hullok az arcomba, némi díszt teszek bele és kisminkelem magam.
A tetoválásom kirikít a kezemből, a karpereceim csilingelnek, felveszem a cipőm és éljen, mindenki indulásra kész!
Még otthon megkapom a karszalagot, zsebre dugott kézzel, némi csípőringással megspékelve sétálok oda, felmutatom a kezem, hogy igen, bemehetek!
Csodálatos az a hely: hatalmas táncparkett, nem egy kiugró rész, egyik magasabb mint a másik, ott is lehet táncolni… fent elkerített, szinte elegáns páholyok, vörös bársonnyal, fentről egyhatalmas kristálycsillár lóg, ami az egésznek gótikus hangulatot ad.
Vigyorogva kapaszkodok Lena kezébe és a fiúk megkeresnek egy helyet; az egyik félpáholyt írták ki maguknak, a zene szól és dübörög… élvezkedve nézek az operaszerű teremre, a díszes kandeláberekre és a csillárokra… dübörög a zene, mint minden szívdobbanás.
Táncolni kezdünk; isteni… Nyugodt kiengedve magam túrok a hajamba, kicist feltornyozva táncolok. Fent ül pár ember a páholyokban, nem figyelek rájuk, pár securitys flangál, az egyik felkap és int, hogy felmehtek az egyik magaslatra.
Hülye lennék kihagyni.
Nyugodtan táncolok, érzem, tudom, hogy dögös vagyok, hogy jól mozgok és ez olyan… frenetikus érzést ad… éneklem a szöveget, már ha van benne, mert ismerem a számot… forgathatom a csípőm, játékosan nyalok végig az ajkaimon, megrázom a hajam…
Felnézek, a szemem feltéved az egyik páholyra; ott a díszes korlátnak dőlve egy olyannyia ismerős arcot látok, aki le se tudja venni rólam a szemét…
Ez megint itt van?
Nem érdekel. Most nem. Most én vagyok, meg a zene. Lásd, hogy mit nem kapsz meg soha, hahh!
|
| oosakinana | 2011. 05. 01. 14:26:01 | #13333 |
Karakter: Adonis LeRouge
Megjegyzés: (Kita-nak)
Haza megyek és leülök dolgozni, mert ahhoz, hogy holnap el tudjak menni a kis pipivel randizni előre, kell dolgoznom és nem kevés papír munka vár rám, amit át kell, nézni meg el kell olvasni. Van olyan, amit meg kell írni és fel kell adni, de azt majd holnap az egyik bejáróm megcsinálja szerencsére.
Egész éjszaka dolgozok és majd olyan hat óra környékén fekszek le aludni.
~*~
Délután négy óra fele ébreszt fel a telefonom, amire kinyitom és felkelek. Hiányzik már egy női test az ágyamból. Valakit össze kell ma este szednem minden féle képpen, különben farkam panaszkodni fog, hogy lyukat akar.
Felveszem az egyik legjobb öltönyömet, ami szürke és hozzá felveszek egy kékes inget. Nem akarok nagyon csicsás lenni, de nem is akarok alul öltözni. Mikor megvagyok, mindennel beszállok a kocsimba és már megyek is. Útközben lefoglalok egy helyet a város legjobb éttermébe és remélem, végre jól fogom érezni magam. Igaz még nem viszem ágyba, de majd mindennek el fog jönni az ideje.
Megállok, majd kiszállok a kocsiból. Látom Zoe, már ott van, és a lábát lóbálja. Odasétálok mellé és megszólalok:
- Milyen csodaszép, nem? – összerezzen és ijedten néz rám, mintha szellemet látna vagy nem is tudom mit.
- A szívbajt hozza rám. – néz rám, majd vissza a lemenő napra, amit tényleg nagyon csodálatos és egyben romantikus is. – Igen, valóban szép. – sóhajt egyet.
Végig nézzük a naplementét, bár jobb lett volna úgy, hogy ha magamhoz ölelhettem volna, és mondjuk, csókjaimmal bombázom, miközben kezemmel éppen lábai között matatok, de akkor el lettem volna küldve a sunyiba.
- Nos, mehetünk? – kérdezem, amire megadóan sóhajt.
- Essünk túl rajta, de ha bármivel is bepróbálkozol, kiheréllek. – mondja komolyan, amin elmosolyodok.
- Ne aggódj nem lesz rám panasz. – válaszolom, bár legbelül a fejemben már nagyon régóta meztelenül látom és éppen alattam nyögdécselve élvezi, ahogy dugom.
- Inkább fogd be és menjünk. – válaszolja, amire eleget teszek. Beszállok a kocsiba és már mehetünk is az étterembe, ami reményeim szerint tetszeni fog neki.
Mikor megérkezünk, segítek neki kiszállni, majd látom, kicsit meglepődik az étterem láttán, de nem fogom a véletlenre bízni a dolgokat.
- Látom, nagyon be akarsz vágódni. – mondja kicsit fancsali pofával, amire elmosolyodok.
- Csak nem szeretem a véletlenre bízni a dolgokat. – mondom mosolyogva.
- Azzal vágódnál be a legjobban, ha a szállodádat máshova építenéd. – mondja kertelés nélkül, amin én elmosolyodok.
- Hát az pedig nem lehetséges. Azt a szállodást oda fogom építeni, mert odakaptam építési engedélyt, meg nagyon jó helyen van. – adok választ fel nem tett kérdésére. – Na de hagyjuk, a munkát inkább menjünk be és érezzük jól magunkat. – adom az ötletet.
- Te lehet, jól fogod magad érezni, de a kényszerből ne várj jó kedvet. – mondja még mindig morogva.
- Esetleg meg sem próbálod? – nézek rá, de ez inkább volt költői kérdés, amire nem kell válaszolni. – Gyere, menjünk be. – nyújtom neki a karomat, de csak elindul nélkülem, amin jót mosolygok továbbra is.
Bemegyünk az étterembe, ahol csodálatos látvány fogad és pompa. Leülünk a kiszemelt asztalunkhoz, majd valamiféle beszélgetésbe próbálok vele elegyedni, de iszonyatosan nehéz. Nem nagyon akar társalogni csak minél hamarabb túlesni a vacsin és ezt nem egyszer a tudtomra is adja, de nem fogok meghátrálni, akkor is addig próbálkozok, amíg be nem adja egy kicsit a derekát és elkezdünk beszélgetni, de amint észreveszi magát, hogy mit csinál, vissza fogja beszélőkéjét és szinte csak igennel vagy nemmel válaszol ezzel is megnehezítve az én életemet.
Megesszük a vacsorát és meg kell hagyni igen direkt a legdrágábbat választotta, hogy ne hozzam többet vacsorázni, de kit érdekel. Nem tudja mennyi pénz lapul a zsebemben. Iszogatunk egy kicsit, de csak rostos levet, meg kólát, mivel én vezetek, ő meg nem akar inni. Hát igen azt hiszem fél tőlem kicsit, de majd meglátjuk, hogy mennyire fog, ha betéved az oroszlán barlangjába.
Nem kínzom sokáig, de a beszélgetés végére, mintha feloldódott volna egy kicsit. Lehet, kezd megbízni bennem, vagy belátni még sem vagyok annyira rossz? Majd kiderül, hogy legközelebbi találkozásunkkor hogy fog viselkedni velem. Szépen haza viszem, mert kivételesen megmondta merre lakik, mivel elkezdett esni az eső. Megállok, majd kiszállok és egy ernyőt tartok felé.
- Hát köszönöm a vacsorát. Jól éreztem magam. – mondom udvariasan.
- Van mit megköszönnöd valójában. – mondja a nyers stílusába.
- Rendben, akkor köszönöm és aludj jól. Viszlát. – köszönök el, mielőtt ő maga küldhetne el melegebb éghajlatra. Beszállok a kocsiba, majd elmegyek az egyik bárba, ahol végre felszedek egy jó kis cafkát, akit felviszek magamhoz és alaposan kiélem magam rajta és egész éjszaka végig dugom vele, mert már nagyon kanos vagyok és ki kellett valakin élnem vágyaimat.
Mikor elalváshoz készülődök, olyan gondolatokkal alszok el, hogy vajon ezek után mi lesz Zoe-val és velem, hiszen gyönyörű teremtés és nekem meg szükségem van arra, hogy megszerezzem. Mindent be fogok vetni, hogy ezt meg is tegyem.
Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 05. 01. 14:26:13
|
| Kita | 2011. 04. 25. 16:15:46 | #13191 |
Karakter: Zoe Kaligaris
Megjegyzés: Nanának
-
Le akartam menni a partra délután, suli után, csak olvasgatni egy kicsit az olajligetben, aztán Kostosék úgyis értem jönnének motoron, hogy menjünk le szörfözni… A könyv a kezemben, kezem csípőre vágom.
- Te állandóan követsz engem? Mindig ott vagy, ahol éppen én akarok lenni – morgom a férfinak. Nem kedvelem a fajtáját. És tönkre akarja tenni a partunkat… a szállodája miatt, ami nagyobb tüske a szememben, mint az hogy cigizik, pofátlanul jóképű és éppen ki nem állom.
- Tévedsz, a női mosdóban sosem találkoztunk – kacsint. Összeszorítom az ajkaim.
- Bunkó vagy – mondom ki a nyilvánvalót, és elindulok a kis lépcsők felé, ami levisz az olajligetbe. Utánam kiált, de nem akarok rá figyelni, kopjon ki az életemből!
- Héé, állj már meg – mondja. Nem. Menj innen, hess, sicc… fujfuj!
Mint egy pióca, jön utánam. – Gyere el velem vacsorázni.
Erre megállok és felé fordulva nézek rá, mint egy komplett idiótára. Nem elég nyilvánvaló, hogy a pokolba kívánom?
- Az van rám írva, hogy elment az eszem? – emelem fel a tekintetem.
- Ne kéresd már magad. Tudom, hogy el akarsz jönni.
Erre szinte elönti a mérges vörösség az arcom. Persze. Ez tipikusan az a fajta kan, aki azt hiszi, hogy elég egy mosoly, mindjárt mindenki a bugyijába olvad, mindig mindent jobban tud…
Azonnal elindulok és megfogom a korlátot, hogy lesétáljak a lépcsőn, de elkapja a kezem.
- Szállj le rólam, hülye szatír – morgom neki – Engedjen el. Most.
- Elengedlek, ha eljössz velem vacsorázni – emeli meg a szemöldökét. Van a pillantásában valami, ami miatt legszívesebben kikaparnám a szemét, de ott van az elhatározás; válasszuk a rövidebb ideig tartó, kisebbik rosszat.
- Más választásom úgysem lesz, igaz? – sóhajtok komoran.
- Valahogy úgy.
- Rendben van, akkor holnap este ráérek. – mondom csendesen, hidegen. Két rossz közül a kisebbik. És talán rá tudom szedni, hogy kotródjon el a szigetről. – Mondja meg, hol találkozzunk, és odamegyek. – összehúzom a szemeim, gyanakodva. Nem fogsz rólam többet megtudni, mint ami feltétlenül muszáj, nem fogsz többet látni ezután az életben… Nem fogsz tudni zsarolni semmivel!
- Mondd meg, hol laksz, és elmegyek érted.
Soha! Minden porcikám tiltakozik az ötlet ellen!
- Ne feszítse túl a húrt. Örüljön, hogy beleegyeztem – szorítom össze a számat.
- Rendben, akkor egyezzünk meg abban, hogy itt találkozunk és együtt megyünk az étterembe.
- Maga tervez valamit, de előre szólok, ha bármit is fog csinálni velem a vacsorán kívül, feljelentem – mondom.
Hát, ez elég gyenge fenyegetés volt. És ezt ő is tudja.
- Értettem, és ígérem, nem lesz rám panasz – ebben kételkedem, menőmanó. Elereszti a fogságban tartott csuklóm, azonnal megszorítom a korlátot, és leteszem a lábam az első lépcsőre. – Este hétkor holnap itt! – szól utánam. Oda se nézve emelem fel a kezem intve, lengő copffal sétálok le a meredek lépcsőkön.
Hiányzott ez nekem, mint seggemre a pattanás.
Leülök a fák alá, a kedvenc kiálló gyökeremre, de nem tudok olvasni a betűk teljesen szétugrálnak a szemem előtt, mérgesen csapom be.
Ez a hülye tag, teljesen felcseszi az agyamat… és már kezdek pánikolni az esti cucctól.
Ki tudja, hogy ez a szatír mit akar? Hova visz? Már az a tény, hogy be kell ülnöm vele egy autóba, szorosabban egy légtérbe, felnyomta a vérnyomásom.
Nem igazán akarok semmiféle kontaktust vele. Nem szimpatikus…
Hátrahajtom a fejem a göcsörtös törzsre és lehunyom a szemeim, napfürdőzök, a vékony leveleken megtört, és megannyi árnyékocskát vetett az arcomra…
***
Másnap egész idő alatt csak ültem, magam elé meredve. Sötétkék farmer volt rajtam, fehér gyöngyös felsővel, ujjatlan volt, a hátamon mélyen vágva, de vastag, puha szalaggal kellett a nyakamba kötni. Kékre festett körmeim között forgatom a ceruzát, kopogtatom mint a két végével a fehér papírt, pöttyöket hagyva rajta.
A vállamnál fogattam össze két copfba a hajam, hullámosan omlik végig a hátamon, csilingelnek a karpereceim és megvakargatom a tetoválásomat.
- Valami baj van, Zoe? – ül le mellém Lena. Felnézek rá, kizökkenve a bambulásból.
- Semmi, semmi – motyogom.
- Ugyan, soha ennyire nem voltál még elkenődve…
Lecsapom a ceruzát és hátradőlök, végigsimítva az arcom.
- Emlékszel a múltkori tagra?
- A copfosra – néz rám Lena, kijelentve.
- Arra.
- Aki itt szekírozott téged a suliban?
- Az.
- Mi van vele? – vonja fel a szemöldökét. Előre dőlök, a homlokom megtámasztva.
- Kierőszakoskodta, hogy ma este talizzak vele… elvisz valahova vacsorára – nézek rá szenvedve.
Rám néz, ránézek. Na? Mit fog szólni? Segít? Biztos felháborodik, elmondja mindennek, megtiltja hogy odamenjek, felajánlja, hogy odamegy és lerázza nekem, kibelezi és megeteti a cápákkal vagy akármi…
Na?
- És mit veszel fel?
Kimerednek a szemeim. Én megölöm.
***
A korláton ülök, erősen tervezve, hogy Lenát megfojtom, megetetem a cápákkal… lóbálom a lábam s nézem a lassan vöröslő tengert a lemenő nap fényénél. A hajam egy fogas csattal egyszerűen feltűztem, nem szokásom sminkelni sem magam, fehér pántnélküli egyberuhám harangos szoknyáját tépi a langyos szél, puha anyagból készült.
Felemelem az egyik lábam magam elé, nézem elgondolkodva, ahogy a türkiz köveken és a fehér bőrön megtörik a lemenő nap fénye.
Alig hallom, hogy megáll az autó, vagyis csak nem regisztrálom, harangozok a lábaimmal, a semmibe lógatva.
- Milyen csodaszép, nem? – rezzenek meg magam mellett a hangra, szinte ijedten ránézve.
- A szívbajt hozza rám – nézek rá idegesen, majd vissza a lemenő napra. – Igen, valóban szép.
Sóhajtok egyet. Oké. Essünk túl rajta.
|
| oosakinana | 2011. 03. 08. 00:02:15 | #12076 |
Karakter: Adonis LeRouge
Megjegyzés: (Kita-nak)
Ahogy elsétálok hallom, hogy még a kicsi lány panaszkodik, és elég szépen szaporázza a szavakat, de nem fogom felspannolni magam miatta, meg, ha akarnám, se tudnám, az ilyenek nem tudnak érdekelni. Inkább foglalkozok a saját dolgommal. Beszállok a kocsiba és elhajtok dolgozni.
***
Éppen az egyik ügyfelemmel beszélgetek, akivel az egyik iskola előtt beszéltük meg a találkát. Már éppen kezdenénk belemelegedni a beszélgetésbe, amikor meglátok egy érdekes alakot kijönni a suliból.
- Nocsak, a kisasszony – lépek a csajihoz, miután elnézést kérek a fickótól és megkérem, várjon meg, mert vele sürgősen beszélnem kell.
- Nocsak, a szeméremsértő úr – vonja fel a szemöldökét. Olyan aranyos így végig nézve rajta. Haja egy copfban van feltornyozva fejére. Gyönyörű és szexi top van rajta meg egy kis szoknya, ami alá simán alá lehet nyúlni. Tetszik ez az összeállítás. Igazán szexi.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Persze – fintorog. – Viszlát. – elindul, de utána lépve próbálom meg megállítani.
- Szemtelenség bemutatkozás nélkül lelépni – mondom neki vigyorogva, de ő csak felhorkan.
- Mondja az, aki név nélkül lesmárol bárkit! – zsörtölődik. Szóval még a csók a gondja én jót nevetek rajta. Előveszem a cigimet, majd rágyújtok. Kettőt szívok belőle, majd kikapja a számból és rátapos.
- Hé! – nézek rá. Ez az én cigim.
- Nem szeretem – vonja meg a vállát. – Valamit valamiért.
- Zoe – mondja ki végre édesen csengő nevét, majd megrántja a vállát és felemeli kezét jelezve elment és nem óhajt velem most tovább csevegni.
Ha nem lenne sürgős dolgom az egyik üzletfelemmel nem sikerülnie így lezárnia az egyszer már tuti. Meg amúgy is az ágyamban fog kikötni, csak az a kérdés mikor és milyen állapotban.
~*~
Késődélután a partra megyek le egy jó kis numera után a titkárnőmmel. Élveztem nagyon főleg, hogy már kanos voltam. Nyugodtan állok meg parton és kezdek el cigizni, mire érdes hangokat hallok meg magam mellől, de annál ismerősebbeket.
- Te állandóan követsz engem? Mindig ott vagy ahol éppen én akarok lenni. – mondja szúrós hangon, mire mosolyogva fordulok felé.
- Tévedsz, a női mosdóban sosem találkozunk. – kacsintok rá, mire nagyon fújtat.
- Bunkó vagy. – jegyzi meg, majd fordul és elmenne. Elnyomom a cigit, majd utána megyek.
- Héé állj már meg. – mondom neki, de csak nem akar megállni. Rendben akkor sétáljunk. – Gyere el velem vacsorázni. – mondom neki, mire rám néz.
- Az van rám írva, hogy hülye vagyok? – kérdezi elég flegma hanghordozásban.
- Ne kéresd már magad. Tudom, hogy el akarsz jönni. – mondom neki, majd megfordul és tovább indul.
- Szállj le rólam. Hülye szatír. – mondja nekem vágva a szavakat, majd meg fogom a kezét. – Engedjen el. – mondja, és szúrós szemekkel néz rám.
- Elengedlek, ha eljössz velem vacsorázni. – adok neki kompromisszumot, amire nagyot sóhajt.
- Más választásom úgy sem lesz igaz? – néz rám lemondóan.
- Valahogy úgy. – mondom vigyorogva.
- Rendben van, akkor holnap este ráérek. Mondja, meg hol találkozzunk és odamegyek. – mondja, mire nekem vigyor jelenik meg a képemen, ami levakarhatatlan.
- Mond, meg hol laksz és elmegyek érted. – ajánlom fel neki.
- Ne feszítse túl a húrt. Örüljön, hogy beleegyeztem. – vágja tovább hozzám a szavakat.
- Rendben, akkor egyezzünk meg abban, hogy itt találkozunk, és együtt megyünk az étterembe. – nézek rá ő meg nagyon gyanús szemekkel vizslat.
- Maga tervez valamit, de előre szólok, ha bármit csinálni fog velem a vacsorán kívül. Feljelentem. – mondja komolyan én meg csak jót röhögök a markomban.
- Értettem és ígérem nem lesz rám panasz. – kacsintok rá, majd elengedem, és már indul is. – Este 7-kor holnap itt. – kiáltom utána, mire csak int. Elvigyorodva szállok be a kocsimba és végre kicsit nyeregben érzem magam.
|
| Kita | 2011. 03. 01. 21:55:31 | #11855 |
Karakter: Zoe Kaligaris
Megjegyzés: Nanának
- Ami azt illeti, igen – mondja olyan vigyorral, ami ha nem lennék paprikás kedvemben, még szimpi is lenne, igazi rosszfiús bájvigyor.
Aztán persze kiderül hogy egy farokrázó fasztarisznya, akinek a remény már akkor elfogyott amikor az apja az anyjára még csak gondolt, mustrál mint egy darab húst, vááh… te cápacsali!
- Akkor ne ide építkezzen! – kiabálok. El akarja venni a partunkat, a hullámainkat!
- Pedig oda fogom, fel a szirtre! – mutat fel. Kikaparom a szemed!
- Nem érdekel! Tőlem lehetsz akárki, akkor is csak egy hülye vagy – sziszegem neki.
Látni hogy rosszul aludtam az este, nyűgös vagyok, a jókedvem oda, egy ilyen civilizált befektető miatt, akinek kényes a segge lépcsőt mászni, ezért liftes szállodával akar mindent kitömni… Kis okos.
- Tetszik a hozzáállásod, hogy nem félsz. Ez ritka. – vigyorog. Összehúzom a szemeim.
Kellett nekem megszólítani, már rég a napon dögölhetnék.
- Már megint mi a csodát vigyorogsz ennyire? – nézek rá gyanakodva – Valami baj van a fejeddel? – kopogtatom meg a halántékom, épp csak fütyülni nem fütyülök mellé.
- Ne aggódj, nem vagyok az.
Ebben azért kételkedek.
- Fogsz még látni – ettől szívesen eltekintek. – Ezt garantálom, édes.
Az a jó anyukád az édes, az.
Hirtelen az ajkamra tapasztja az ajkait, én pedig elkerekedett szemmel figyelem a fejem fölött szteppelő lila egereket, az ördögszekérről ne is beszélve. Amikor elenged, ujjaimmal a haja után kapok, hogy na most de megtépem, mire elsétál.
Kiabálok rá mindent, hogy jó hogy nem feketedik meg a nyelvem, még akkor is, mikor már autóba ült és elhajtott.
- Zoe, kislány, nyugalom!
- Nem nyugszok meg, ez a farok lesmárolt! – tombolok.
- Más is le fog! – vigasztalnak, mire behúzok neki egyet, hogy seggre ül.
***
Épp jövök ki a suliból, amikor ismét meglátom az orv-smaci-pasit és megforgatom a szemeim. Remek.
- Nocsak, a kisasszony – lép hozzám, sürgősen befejezve a beszélgetést, amiben javában benne volt.
- Nocsak a szeméremsértő úr – vonom fel a szemöldököm, magamhoz szorítva a füzettartóm. Térdig érő kék szoknya, fehér top és szandál a viseletem, hajam egy magas copfba tornyozom, tépett és mindenfelé lóg.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Persze – fintorgok. – Viszlát.
Két lépés távra jutok, amikor utánam lép.
- Szemtelenség bemutatkozás nélkül lelépni – mondja, mire felhorkanok.
- Mondja az, aki név nélkül lesmárol bárkit! – füstölgök. Jóízűen felkacag, cigarettára gyújt. Várom, hogy pöfékeljen kettőt, aztán kiszedem a szájából és eltaposom.
- Hé! – néz rá.
- Nem szeretem – vonok vállat. – Valamit valamiért.
- Zoe – rántom meg a vállam és felemelem a kezem elköszönve tőle. A nevem megkapja, és cserébe nem fújja a pofámba a füstöt. Megrázom a fejem.
Ahogy a fajtáját ismerem, úgyis összefutunk még… akárhol. És szerintem előbb vagy utóbb a nevét is elmondja, hogy legyen mire elnyomni a csikket.
|
| oosakinana | 2011. 01. 26. 21:59:45 | #10819 |
Karakter: Adonis LeRouge
Megjegyzés: (Kita-nak)
Ma reggel egy másik nő mászik ki az ágyamból, akiről azt se tudom kicsoda. Letusolok, de tusolás közben megzavar, a telefonom csörgése nem hiszem el, hogy nem hagyják az embert békén nyugodtan tusolni sem. Bosszankodok magamban, végül, magam köré tekerem a törölközőt és felveszem.
- Mond, gyorsan mit akarsz, mert nem állok jót magamért. – mondom durcásan, mire csak egy ijedt hangot hallok meg a telefonban.
- Ne haragudjon uram, hogy zavarom, de azt mondta, hogy szóljak 9 órakor, mert el akar menni, megnézni a telket, ahova építkezni fog. – mondja, mire az órára nézek.
- Rendben. Megyek nem sokára, de ha 5 perccel később hív, akkor jobban örültem volna. – förmedek rá, majd kinyomom a telefont és visszamegyek, befejezem a fürdést, ami olyan jól esik.
Felveszem az öltönyömet tusolás után, végül lemegyek, beszállok a sport kocsimba és már megyek is a telek megfigyelésére. Könnyen odatalálok, hiszen a tenger mellett van, ami csak még jobbá és szebbé fogja tenni a szállodát, amit odakészülök építtetni.
Kiszállok, majd elsétálok teljesen a domb széléig, ahol kellemesen érint a szélnek a fújása. Meggyújtok egy cigit és elkezdek füstölögni, miközben gondolkozok, hogy is lenne jó még jobbá és szebbé varázsolni ezt a helyet, és csak úgy cikáznak az ötletek a fejemben.
Lenézek a tengerre és meglátok egy halom szörföző embert. Elmosolyodok és egy briliáns terv ötlött ki a fejemből. Viszont, meg akad a szemem egy nagyon aranyos lányon, amennyire meg tudom állapítani a távolságból. Szőke haja van és gyönyörű teste. Ennyi bőven elég. Több nem is kell.
Lesétálok hozzájuk, mikor látom, hogy kijönnek a partra, jobban szólva csak a kiszemeltem jön ki a partra. Odasétálok hozzá, amíg a hűtőtáskájában kutat, majd mikor felegyenesedik, teljesen közel állok meg hozzá, mire a kezét a csípőjére teszi.
- Segíthetek? – kérdezi elég csípősen, ezzel is visszarángatva a valóságba, hogy végre rá figyeljek ne pedig színpompás és ínycsiklandozó melleire.
- Ami azt illeti igen. – mondom vigyorogva, amiktől általában el szoktak ájulni a nők.
- Szedd le azt a bájvigyort a képedről és esetleg szóba állok veled, máskülönben felejtsd el. – válaszolja flegmán és mélyen a szemembe nézve, amire nem kicsit meglepődök, hiszen eddig még doha, de soha nem utasítottak vissza egyetlen egyszer sem. Meglepő. Felettébb meglepő, de annál inkább érdekel ez a kis csaj. Nem a szokásos kis csitri, akikkel eddig dolgom volt. Ez véres harc lesz, úgy érzem, pedig meg fogom, szerezi, ha törik, ha szakad.
- Értettem. – mondom neki és most csak szimplán mosolygok.
- Látom nem ejtettek a fejedre a születésednél. – mondja, mikor már nem a csábító mosolyom van rajtam. – És még is mit akarsz itt? Meg egyáltalán tőlem mit akarsz? – kérdezi felvont szemöldökkel és engem mustrál.
- A szirtre fogok építeni egy szállodát és ki akarom kérni a véleményedet meg majd a többiekét is, hogy mivel lehetne egy kicsit feldobni. Hátha tudtok jó ötleteket adni. – mondom, mire mérgesen néz rám.
- Ember maga meg van húzatva? – kérdezi felháborodva. – Nem igaz, hogy nem tudja. Tele van sziklákkal a hely, és ha ez nem lenne elég, akkor még ráadásul ott vannak a cápák is, akik néha erre járkálnak. Ennek akarja kitenni a turistákat? – kérdezi még mindig a torkomnak ugorva.
- Hé, nem azt kértem, hogy oktass ki, csak annyit mondtam, hogy mond el, mivel tehetem jobbá. – mondom neki, kicsit mérgesebben.
- Akkor ne ide építse. – mondja nekem.
- Pedig oda fogom fel a szirtre. – mutatom neki meg.
- Maga egy elmebeteg állat, aki nem képes józanul gondolkozni. Elvakítja a pénz és mások nem érdeklik. – mondja nekem még mindig kiakadva és engem osztva.
- Hé, álljon meg a menet. Tudod, te egyáltalán kivel beszélsz? – kérdezem tőle egyre mérgesebben.
- Nem érdekel. Tőlem lehetsz az akár ki, akkor is csak pénzsóvár hülye vagy. – vágja még mindig és el akarna menni, de megfogom a kezét.
- Na, ide figyelj. Engem te csak ne sértegess. Sokkal több mindent megéltem, mint te és sokkal jobban tudom a dolgokat, mint ezt elképzelnéd. – mondom neki mélyen a szemébe nézve.
- Most komolyan azt hiszed, megijedek tőled? – kérdezi összehúzott szemöldökökkel és rám néz. – Ha bántanál egy lányt, akkor tényleg egy olyan köcsög vagy, mint amilyennek elmondtalak az előbb. – válaszolja, amire csak elmosolyodok. Egyre jobban tetszik ez a dolog.
- Tetszik a hozzá állásod, hogy nem félsz. Ez ritka. – mondja vigyorogva.
- Már megint min a csudán vigyorogsz ennyire? – néz rám értetlenül. – valami gond van a fejedben? – kérdezi és mutogatna is, ha nem fognám a kezét.
- Ne aggódj, nem vagyok az. – de annál inkább akarlak az ágyamba, hogy a farkamat is beléd dugva élvezhessem, ahogy a nevemet nyögdécselve sikongatsz a vágytól. – fogsz még látni. Ezt garantálom édes. – válaszolom neki vigyorogva, majd megcsókolom.
Eleinte mintha egy kicsit lefagyna, majd elengedem és látom, hogy kitörni készül, a vulkán elengedem, majd megfordulva szépen lassan elsétálok onnan, de hallom édesen becézgető szavait, amikkel engem illet.
Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 01. 26. 22:49:26
|
| Kita | 2011. 01. 26. 20:22:18 | #10815 |
Karakter: Zoe Kaligaris
Megjegyzés: Nanának
Reggel éppen hogy ki bírtam nyitni a csipáimat, amikor már szélesen mosolyogtam a vékony türkizkék paplan alatt. Nyújtózok, de arra már nem volt lelki erőm, hogy a párnáim közül egyiket ne rántsam a fejemre.
Csak még öt percet had… csak szunyókálok, pihentetem a szemeim, isten bizony…
- Zoe, ébresztő! – csattogott be nagyikám abban a szörnyeteg papucsban, aminek dallama olyan kellemes ébresztő, mint egy alapos gyökértömés. Ennél még a meccskürt vagy akár a vizes lepedő is jobb…
- Csak még tíííííz percet haaaad – nyüszögtem a lepedőrengeteg alól, de jött a kegyetlenebb része.
A takarólerántás, a vizes vödör és a kegyelemdöfés: teregesd ki, hogy megszáradjon.
Ott feküdtem elázva, elesetten. Hát nincs isten?!
***
Ha volt is, nem találtam meg. Felvertek, el kellett mosogatnom, mosnom, kivinni a szemetet, ki kellett teregetnem a vizes ágyneműt és ha már lúd, legyen kövér, fel kellett mosnom a tapasztást.
És végre. VÉGE. The End, meg minden más.
Kimehetek a partra. Végre. Elsírom magam örömömben. Lent már vártak a haverok és örömkönnyekkel a szememben vetem feléjük magam.
- Zoe, mi tartott eddig? – érdeklődik Lena.
- Eeegen, majd egy órát késtél. Ez nálad új rekord. Csak egy órát késtél! – röhög Kostos, mire agresszív és bosszúálló, borvörös köd borul a szememre és felé lendítek a hirtelen felkapott szörfdeszkámmal. Elfordul és vihogva fut a part felé.
- Hogy peregne le a deszkájáról a viasz – szuszogom – De majd csak lelököm, jaj de nagyon lelököm!
A deszkát a fejem fölé tartom és úgy megyek le, derekam körül csak egy fekete átlátszó virágmintás izével, ami anno csipke volt, most már sziromszabású szoknya, felül meg csak a fehér-kék fürdőruci volt.
Hajam a fenekem csapkodja, egy kék kendővel kötöm le a fejem, hogy a szemembe ne lógjon, mert az irritáló és kacagva megyünk le a lépcsőkön, amit még mi csináltuk ilyen-olyan kövekből még ki tudja mikor… Régi szép emlékek, mindig itt maradnak.
Fentre szereltünk még annak idején egy korlátot, a kicsik vagy a turisták számára, hogy támaszkodni tudjanak, fából még padot is meg mindent… tök kényelmes. És ahogy megy le a víz fölött a nap… Ha az ember figyelmes, hallja is a csobbanást, ahogy a nap forró golyóbisa a tengerbe csobban…
Felnézek csak úgy, megszokásból, hátha ismerős ül fent, akinek lehet köszönni, integetni, lehívni beszélgetni, esetleg ha van nála bor és húúú, micsoda buli lenne abból!
De nem. Egyáltalán nem ismertem a furcsa tagot, aki kint támasztotta a fakorlátot, szigorú irodamókus olyan kicsit leélt, öreges rockos séróval, amitől egy gyenge lelkületű leányzó szívrohamot kapott volna, de hál istennek én nem vagyok gyenge lelkületű hölgyike.
Sanda a pillantása. Tervez valamit – nem szimpatikus.
Belefutok a vízbe, magasra emelve a lábaimat, a karkötőim csilingelnek és elfelejtem a tagot. Csak a hullámok kötnek le, a szaltók és a fordulatok, a vízpermet az arcomon és a hajamon… ahogy remeg alattam a deszka, ahogy a tölcsérbe fordulunk és egy necces tarajon kifut az ember lába alól a szilárd pont. Sikítva-nevetve csapódok a vízbe, de visszadobom magam a szörfre és hanyatt vetem magam rajta, pihenve, pihegve. Nincs ennél jobb.
Felnézek a szirtre: a furcsa férfi még mindig ott áll, látom a körülötte gomolygó felhőből, hogy cigizik. A civilizáció átka.
Kihajtom magam a partra és beleszúrom a halványkék és fehér, összemosódott és virágmintás deszkát a homokba majd lehajolok a hűtőtáskához, hogy igyak egy kortyot.
Mikor felemelkedtem hirtelen, farkasszemet néztem a fura idegennel, de nem ijedten meg, bár meghökkentem; nem hátráltam el.
Beletaposol az intim szférámba, te fasztarisznya.
Még mindig tartva a szemkontaktust ittam a palackból és hátradobom a csapzott fürtjeim, majd csípőre teszem a kezem, ujjaim alatt érzem az átvizesedett fekete csipkét, ahogy a csípőmre tapad.
- Segíthetek? – kérdezem kicsit csípős hangsúllyal. Ki ne essen a szemed.
|
|
