|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| vicii | 2012. 02. 12. 19:07:47 | #19170 |
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)
- Minden rendben lesz. Gyere pihenj le.- fogja meg a kezem, majd a hálóba vezet. Gyengéden lefektet, majd már indulna is kifelé, de kezét megragadva megállítom.
Nem akarok egyedül lenni… nem akarom, hogy távol legyen tőlem… soha többé nem akarok távol lenni tőle…
- Kérlek, maradj itt velem.- kérem meg halkan, még mindig könnyes szemekkel.
Befekszik mellém, én pedig szorosan hozzá bújok. Most csak ő kell nekem… senki más… nincs egyébre szükségem…
- Itt vagyok.- suttogja halkan, megnyugtatóan a hátamat simogatva…
A hangja… az érintése… az illata… a testéből áradó melegség… biztonságban érzem magam…
Perceken belül elnyom az álom…
***
Nagyon ki lehettem merülve, ha képes voltam ilyen sokáig aludni…
Mikor kinyitom a szemeimet, Sebbel találom szemben magam… végig itt volt mellettem…
- Layla jól vagy?- kérdi halkan.
- Egy picivel igen.- suttogom elhalóan. A szemem ég a sírástól, és émelygek is kicsit, de határozottabban jobban vagyok. Már az is segít, hogy itt van mellettem. Elgondolkodva rajzolok karikákat mellkasára. – Köszönöm, hogy befogadsz és vigyázol rám.- mondom neki őszinte hálával, a szemeibe nézve.
- Ugyan már ez a legkevesebb.- mosolyog rám, majd gyengéden végigsimít az arcomon s apró puszit ad a homlokomra.
Itt az alkalom… most vagy soha…
Muszáj megtudnom, mit gondol. Hogy mit gondol a gyerekekről… nem vagyok benne biztos, hogy fel van rá készülve. Most éli a legszebb éveit… egy gyerek talán csak elrontana mindent…
- Sebastian.- kezdem halkan, komolyan a szemeibe nézve. – Mi a véleményed a gyerekvállalásról?- teszem fel a kérdést, mire megszeppenten pillant rám.
- Melletted állok mindenben és segíteni fogok felnevelni a picit. Olyan leszek, mintha a sajátom lenne.- mondja halkan.
- De biztos, hogy készen állsz rá?- kérdezek vissza újra. Aggódom, de mikor kedvesen rám mosolyog, minden aggodalmam elszáll.
- Öltözz fel és mutatok valamit.- mondja titokzatosan. Először nem akarok menni, de aztán felkelti az érdeklődésem.
Megfogja a kezem, s először zavarban vagyok, aztán egyre boldogabb leszek. Kézen fogva sétálunk le a tengerpartra.
De amikor megáll, és elkezdi a vizet pacskolni, kicsit meglepődök… ezt meg minek csinálja? Mit akar ezzel?
- Sebastian, mit szeretnél?- kérdezem felvont szemöldökkel.
- Mindjárt meglátod.- mondja, majd eltelik pár hosszú perc, én pedig egyre hülyébben érzem magam…
Aztán nagy fújtatással a felszínre jön egy gyilkos bálna.
Meglepetten lépek hátra. Ez… ez…
- Layla bemutatom Layla-t a kicsi gyilkos bálnát.- mondja mosolyogva. – Őt neveltem, mert nem találta meg a családját és visszajött hozzám. Hozok neki naponta ennivalót meg játszok vele.- tájékoztat, majd elkomolyodva a szemembe néz. – Hidd el, hogy képes vagyok felnevelni egy gyereket és támogatni foglak mindenben, amiben csak szeretnéd.- mondja komolyan.
Egy hosszú percig csak döbbenten nézek rá…
Aztán könnybe lábad a szemem.
- Layla?- lép közelebb aggódva, de csak megrázom a fejem.
- Seb… te olyan jó vagy hozzám… mindig segítesz, ha bajban vagyok, pedig én csak úgy itt hagytalak… és mégis… még mindig annyira kedves vagy…- mondom halkan, könnyeim pedig megállás nélkül potyogni kezdenek. Persze ő rögtön szorosan magához ölel, én pedig arcomat mellkasába fúrom.
- Ne beszélj butaságokat, az a dolgom, hogy vigyázzak rád…- mondja halkan.
Én pedig megállás nélkül zokogok. Eltűnök két hónapra, aztán várandósan jövök vissza… ő pedig ugyanolyan kedvesen ölel meg, mint azelőtt… annyira… annyira gyarlónak érzem magam… mintha kihasználnám…
- Seb…- szólalok meg halkan, miután kissé lecsillapodtam.
- Igen?- kérdi, én pedig lesütöm a szemeimet. Megmarkolom a pólóját.
- Szóval… visszaszámoltam… és nem vagyok benne biztos, hogy a gyerek Michaellé.- vallom be őszintén, mire megütközve néz rám.
- Biztos vagy benne?- kérdi, de csak bólintok.
- Akkor fogant, mikor itt nyaraltunk…- suttogom, halvány pírral arcomon. Ahogy visszagondolok arra a feledhetetlen éjszakára… a vallomásra…
Még mindig hevesebben dobog a szívem.
Sokat gondolkodtam ezen, mikor otthon voltam. Főleg, miután megtudtam, hogy Michael megcsal…
A vallomása rengeteg álmatlan éjszakát okozott nekem. Ő a bátyám, és bűn az, amit teszünk, mégis… jobban szeretem, mint ahogy egy testvért kellene… sőt, még le is feküdtünk. És megbolondulok az érintéséért.
- Seb… én… még mindig nem tudom, mit érzek igazán irántad…- pillantok fel a szemeibe. – De… azt hiszem, képes lennélek szeretni. És boldog lennék, ha közösen alapítanánk családot…- mondom halkan, végül átkarolom a nyakát, felnyújtózok hozzá és lágy csókot lehelek ajkaira…
Majd lehunyom a szemeimet, felkínálva magam neki.
Vajon megcsókol? Vagy eltaszít magától?
|
| oosakinana | 2012. 02. 10. 22:11:42 | #19115 |
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)
Nagyon nehezen telnek a napok, mióta Layla elment Michael-lel. Nem is hívtam fel azóta, de ő sem nagyon keresett. Megpróbáltam visszatérni a régi kerékvágásba, hogy csajozzak ezerrel, olykor meg pasizzak, ahogy éppen jól esik, de ritkán jött össze. Meg is jegyzik nekem jó páran, de nem érdekel. Nem találom a helyemet, amióta itt hagyott, csak vagyok a minden napokban. Szürke lettem és kicsit visszahúzódtam.
Most is éppen a kis eldugott részemre megyek, hogy egyedül legyek és a képeket nézegessem Layla-ról. Amikor megérkezek viszont nem minden napos látvány fogad. Egy bajba jutott bálna fekszik a parton és nem tud beljebb menni.
- Hé kispajtás miért jöttél ide ki? – kérdezem és odamegyek. Megsimítom, de látom, hogy kicsit ki van száradva. – Ez így nem lesz jó. Vissza kell menned a vízbe. – kezdem rálocsolni a vizet, amit nagyon élvez, de azt hiszem, jobban élvezné, ha az egész testét ellepné a víz. – Megpróbállak visszatolni. – mondom neki, majd megpróbálom, de túl nehéz, én meg legyek akármilyen erős akkor sem fogom tudni megmozdítani.
Próbálkozok nagyon sokáig, de csak nem sikerül. Locsolgatom vízzel, hogy ne száradjon ki teljesen, még elmegyek és halat is hozok neki, hogy ne éhezzen meg, amit a szájába dobok és élvezettel falja. Jó látni, hogy ennyire imádja a halat. Nem tudom mióta lehet itt, de ideje lenne már vissza menni.
Most megpróbálom megint visszatolni, mire ő is egyre jobban segít nekem abban, hogy visszakerüljön. Vagy három órás küzdelem, de sikerül visszatolnom a mélyebb vízbe. Beljebb úszok, mire odajön hozzám és megsimogatom.
- Vigyázz magadra és nem szeretnélek a parton többet meglátni csak a mély vízben. – jegyzem meg kedvesen, amire egy hangot ad ki.
Egy kicsit még játszok vele és ő is viszont játszik velem. Elmosolyodok, és nagyon jól érzem magam. Layla-nak nevezem el a testvérem után. Azt hiszem lány, de nem tudom pontosan. Mondjuk nem jelzett, hogy nem az lenne. Meg mióta elment a testvérem most érzem először jól magam és ez furcsa még nekem is, de tetszik. Örülök, hogy itt van velem ez a kis gyilkos bálna. Látszik rajta, hogy még kicsit.
Este fele viszont hazamegyek, mert csak nem maradhatok itt.
~*~
Másnap mikor visszamegyek, még mindig ott látom, amin meglepődök.
- Mi van kislány. Nem találtad meg a családodat? – érdeklődök és odamegyek, megsimogatom, majd hozok neki kaját is, hogy ne éhezzen. Remélni tudom, hogy nem lesz nagyobb baja, mert nem örülnék neki.
Mindin nap itt van és vele foglalkozok, amikor nem dolgozok. Hiányolnak is a buliból, de most vele kell lennem, úgy érzem.
~*~
Már lassan két hónap telt el, mióta Layla elment, de a kis bálnával folyamatosan vagyok, persze az otthoni kis állataimmal is foglalkozok elég rendesen. Most ők töltik ki a minden napjaimat.
Most is a bálnámtól megyek haza, amikor az ajtóm előtt meglátok egy alakot. Feláll és leporolja magát, amikor nagyjából felismerem benne a testvéremet. Tényleg ő lenne? Ezt nem tudom elhinni. Miért lenne itt? És ráadásul bőrönddel.
- Layla? – kérdezem közelebb lépve.
- Seb… én… ne haragudj, hogy ilyen váratlanul ideállítottam… de… fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék… - kezd bele a mondandóba, de érzem, hogy valami gond van, különben nem lenne itt.
- Gyere be, odabent majd beszélünk. – mondom, majd kinyitom az ajtót. Felkapom a cuccait, mire némán követ be a házba. Leteszem a nappali kellős közepén, majd felé fordulok aggodalmasan.
- Mi történt? - kérdezem halkan. Nem válaszol, hanem lesüti a szemét, majd látom rajta, hogy itt a vége és nem bírja tovább tartani magát.
Elkezd sírni.
- Michael elhagyott… elváltunk… én meg nem bírtam ott maradni… és… és… - kezd el zokogni, mire odasétálok hozzá és magamhoz ölelem. Éreztem, hogy volt jó ötlet, hogy elengedtem, de most már késő búslakodni a múlton. Kétségbe esetten kapaszkodik belém én meg szorosan ölelem. Nem fogom elengedni soha többet.
- Minden rendben lesz. Gyere pihenj le. – vezetem fel a hálómba, ahova lefektetem. Már éppen mennék, amikor megfogja a kezemet.
- Kérlek, maradj itt velem. – kérlel, aminek nem tudok ellen állni. Befekszek mellé, ő meg szorosan egyből hozzám bújik.
- Itt vagyok. – suttogom és simogatom a hátát, hogy megnyugodjon.
Nem is beszélünk egyenlőre többet. Majd ha kipihente magát és megnyugodott beszélgetünk addig meg had pihenjen.
Nem is kell sokáig várnom, mert pár perc múlva már mélyen alszik a karjaimban, de úgy fogja a kezemet, mintha az élete múlna rajta. Most viszont már tényleg gyűlölöm Michaelt, hogy ennyire megkeserítette a testvérem életét. Gyűlölöm, és azt akarom, hogy meglakoljon érte. Egyszer menjek el csak hozzá, ígérem, hogy nem fogja épségben megúszni a dolgokat.
Felállok, majd a nappaliba megyek és kipakolok Layla-nak, mert tudom, hogy itt marad, különben nem hozta volna el az összes cuccát. Amint megvagyok a pakolással egy kis meleg kaját csinálok meg teát is, amivel hátha kicsit rendbe jön.
~*~
Ám a várakozásaim ellenére, csak másnap reggel ébred meg. Mellé fekve aludtam az éjszaka, de csak éberen, hogy ha szüksége lenne rám, akkor tudjak egyből kelni és a szolgálatára lenni. Elkezd mocorogni, amire kinyitom a szememet és őt figyelem.
- Layla jól vagy? – kérdezem, amikor kinyitja a szemét.
- Egy picivel igen. – suttogja és a felsőtestemet piszkálja. – Köszönöm, hogy befogadsz és vigyázol rám. – mondja a szemembe nézve.
- Ugyan már ez a legkevesebb. – simogatom meg az arcát és puszit adok a homlokára.
- Sebastian. – néz komolyan a szemembe. – Mi a véleményed a gyerek vállalásról? – teszi fel a kérdést, amire meglepődök kicsit.
- Melletted állok mindenben és segíteni fogok felnevelni a picit. Olyan leszek, mintha a sajátom lenne. – mondom őszintén.
- De biztos, hogy készen állsz rá? – teszi fel a kérdést, amire elmosolyodok.
- Öltözz fel és mutatok valamit. – mondom neki, majd egy kis noszogatásra felöltözik. Megfogom a kezét és kézen fogva sétálunk kedvenc helyemre, ahol szokásosan megint ott vár engem a kis bálna baby. Megállok, majd elkezdem a vizet pacskolni.
- Sebastian, mit szeretnél?
- Mindjárt meglátod. – pár perc telik el, majd egy hatalmas fújtatással meg jelenik a kicsike, amire Layla hátra lép és meglepődve figyeli. – Layla bemutatom Layla-t a kicsi gyilkos bálnát. – mondom kedvesen. – Őt neveltem, mert nem találta meg a családját és visszajött hozzám. Hozok neki naponta ennivalót meg játszok vele. – magyarázom, majd ránézek. – Hidd el, hogy képes vagyok felnevelni egy gyereket és támogatni foglak mindenben, amiben csak szeretnéd. – nézek komolyan a szemébe.
|
| vicii | 2012. 02. 10. 21:17:12 | #19112 |
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)
Ahogy visszamegyek a szobámba, gyorsan felöltözök. Tényleg nagyon fáradtnak érzem magam…
De persze most sincs nyugtom, mert megcsörren a mobilom.
Michael…
Összeszorul a szívem. Ez kélsz téboly. Ez egy érzelmi káosz.
Szeretem Michael, de egyre kevésbé.. és szeretem Sebet, őt viszont egyre jobban…
Muszáj felvennem. Végtére is a férjem.
Sóhajtva veszek fel a telefont.
- Igen?- szólok bele, nem túl lelkesen.
- Layla… én… egész este téged kerestelek.- mondja halkan, érzem a hangján, hogy zavarban van, nem tudja, mit mondhatna. Michael sosem volt a szavak embere… inkább tettekben képes kifejezni az érzéseit…
- Nem akartam veled beszélni.- mondom kertelés nélkül. Az más tészta, hogy a mobilom ebben a szobában maradt, lehalkítva… én pedig Sebbel voltam… de ezt neki sosem kell megtudnia.
- Szóval… én… sajnálom, ami történt. Őszintén megbántam. És szeretném kijavítani a hibámat.- mondja halkan. Felsóhajtok.
- Nagyon megbántottál… de hajlandó vagyok megbocsájtani.- szögezem le végül, ő pedig megkönnyebbülten felsóhajt. Felállok, majd kinézek az ablakon.
- Köszönöm, Layla. Ígérem, mindent megteszek majd.
- Jól van Michael. Gondolkozz el azon, amit csináltál, és hogy fogsz-e változni a testvérem irányába.- mondom halkan.
- Rendben van.
- Tudom, hogy nem így terveztük ezt a nyaralást, de az biztos, hogy ha továbbra is így fogod folytatni, akkor így is fejezzük be.- mondom komolyan, ő pedig érzi, hogy fordulóponthoz ért a kapcsolatunk.
Elköszönök tőle, majd leteszem a telefont.
Ez az egész helyzet egyre komplikáltabb lesz…
Zajt hallok odakintről, mire odapillantok. Seb készül éppen távozni.
Mi? Itt volt…? Akkor talán a beszélgetésünket is hallotta Michaellel…
A francba… miért érzek most bűntudatot?
- Seb?- kérdem aggódva, mire megáll, majd megfordul és rám mosolyog. De ez a mosoly… ez nem őszinte mosoly.
- Nincsen semmi, csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e szükséged valamire.- mondja halkan, kedvesen. Próbál jó képet vágni, de érzem, hogy megváltozott valami…
- Köszi, de mi a gond?- kérdem óvatosan, közelebb lépve.
- Semmi gond sincs.- nyom egy puszit a homlokomra. – Pihenj nyugodtan. Van egy kis dolgom még munka előtt, amit el kell intéznem.
- Rendben.- bólintok. Bántja valami. Talán tényleg hallotta a beszélgetésünket… de nem, Seb nem szokott hallgatózni… de akkor mégis mi?
Elenged, majd hátat fordít és elmegy.
Egyedül hagy a gondolataimmal…
***
Kicsit később Mihcael felhív. Kikönyörgi, hogy találkozzunk. És legnagyobb meglepetésemre, elvisz egy óvodába. Fogalmam sincs, honnan silabizálta ezt ki, de…
Ó istenem…
Ez csodálatos! Ez valami nagyszerű!
Mindenhol aprócska, édes, ártatlan kisgyerek szaladgálnak, akiket még rontott meg ez a világ. A végtelen, naiv őszinteségük és kedvességük egyszerűen boldogsággal tölti el a szívem.
- Köszönöm Michael… ez csodálatos…- mosolygok fel rá, mire csak zavartan a hajába túr.
***
Este elmegyünk a partra, megkeressük Sebet.
Sokat beszélgettünk Michaellel, és végül döntésre jutottam. Ezt meg kell vele beszélnem.
- Sebastian!- kiáltok fel neki, mire komótosan hozzánk sétál. Fáj látnom a szomorúságot az arcán, de… de képtelen vagyok máshogy dönteni.
- Sziasztok.- mosolyog ránk, majd kezet fog Michaellel. – Minden rendben van?- pillant végig rajtunk.
- Igen. Michaelnek volt egy nagyon jó ajándéka, aminek örültem.- mondom boldogan, visszagondolva erre a csodás napra. Csókot lehelek férjem szájára.
Seb elfordítja a fejét. Összeszorul a szívem.
- Viszont beszélni akarok veled. Négyszemközt.- mondom neki komolyan. Bólint, majd megmutatja, merre menjek. Előre megyek, mert ők Michaellel még váltanak pár szót. Némán várok rá.
Mikor felér, felé fordulok és belekezdek mondandómba.
- Tudom, hogy mit mondtam és sajnálom, de rájöttem a nap folyamán, hogy a mi kapcsolatunk…- kezdek bele, de félbeszakít.
- Tudom. Csak annyit kérek, hogy légy boldog.- mondja, majd végigsimít a karomon. Elszorul a szívem.
- De most mennünk is kell.- sütöm le a szemeimet. Látom, ahogy meghökken.
- Miért? Miért ilyen hamar?- kérdi értetlenül.
- Tudom, hogy szeretsz, és nem akarom, hogy lásd, mit csinálunk, meg hívtak a munkahelyemről, hogy be kell mennem dolgozni, mert lebetegedtek az óvónők és szükség van rám.- hadarom el egy szuszra.
- Rendben.- mondja halkan, majd az ablakhoz sétál. – Vigyázzatok magatokra.- búcsúzik.
- Seb…
- Nem fogtok hazaérni időben.- szakít félbe újra. Elszorul a torkom.
Te szemét… legalább nézz rám! Miért teszed ezt velem?!
- Szia bátyó.- búcsúzom végül halkan. Hozzá lépek, fejemet a hátának támasztom és apró puszit lehelek bőrére.
Hagyom, hogy egy könnycsepp legördüljön az arcomon…
Végül távozom. Jobb lesz így… talán tényleg jobb lesz így…
***
Semmi sem lett jobb.
Sőt, minden csak rosszabbra fordult.
Michael megcsalt.
Az életem romokban… benyújtottam a válópert. Egy hónapnyi hosszas veszekedés után pedig sikerült megegyeznünk. Feleztük a vagyont.
Eladtuk a lakást… felmondtam az állásomat…
És most jelenleg egy repülőgépen ülök, ami épp Miamiba tart.
Magamra roskadva bámulok ki az ablakon. Ráadásul… ez mind a legrosszabbkor.
Kezemet lassan hasamra simítom. Életem legszebb pillanata… egyben a legrosszabb is.
Fogalmam sincs, melyiküktől lehet… és lelkierőm sincs találgatni…
Viszont… lehet, hogy a gyerek majd apa nélkül nő fel?
Az lenne a legrosszabb…
Sőt…
Fogalmam sincs, mihez kezdjek. Az egyetlen, ami eszembe jutott, hogy összepakoljam a holmimat és eljöjjek ide. Seb… ő az én egyetlen reményem. Tudom, hogy ezzel csak még nagyobb fájdalmat okozok neki… de mégis…
Mikor leszáll a repülő, hívok egy taxit, és elvitetem magam a lakására. Nincs itthon.
Nekem pedig már nincs erőm keresni. Ezért egyszerűen fogom a csomagjaimat, lepakolok a bejárati ajtó elé és a küszöbön várom…
Mikor megérkezik, és felismer, megdermed. Rámosolygok.
Rögtön látja, hogy baj van.
- Layla?- kérdi bizonytalanul, közelebb lépve. Felállok és leporolom a ruhámat.
- Seb… én… ne haragudj, hogy ilyen váratlanul ideállítottam… de… fogalmam sem volt, kihez fordulhatnék…- kezdek bele.
- Gyere be, odabent majd beszélünk.- mondja, majd kinyitja az ajtót és felkapja a csomagjaimat. Némán követem.
Leteszi a bőröndöket a nappaliban, majd aggodalmasan felém fordul.
- Mi történt?- kérdi halkan.
Egy néma percig lesütött szemekkel állok előtte. Aztán eltörik a mécses.
Sírva fakadok.
- Michael elhagyott… elváltunk… én meg nem bírtam ott maradni… és… és…- zokogom keservesen, mire magához ölel, én pedig arcomat mellkasába fúrom. Kétségbeesetten kapaszkodom belé, pólója felissza könnyeimet…
|
| oosakinana | 2012. 02. 10. 19:11:58 | #19105 |
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)
Felsóhajt vallomásomra, de hosszú ideig nem mond semmit, csak mereng. Végül rám nézve hozzákezd.
- Tudod Seb, ez a helyzet végtelenül bonyolult… azt hiszem, itt most nincs jó döntés. – kezd bele halkan, amire elkomorodok. Tudhattam volna, hogy ez lesz belőle. Jobb lett volna ha befogom a számat.
Felém fordul, majd megfogja az egyik kezemet és magához húzza, lágy puszit ad tenyerembe, végül arcát beleteszi.
- Az első akadály, hogy férjnél vagyok. - mondja halkan, amire megrándulok.
- De az egy tapló! – mondom őszintén végre, amit gondolok, de tudom, hogy boldog mellette legalább is azt látom, ezért megbánom, amit mondtam, amire lehunyja szemeit.
- Tudom… azt hiszem, végig tudtam. – vallja be magának.
- Akkor miért mentél hozzá? – nem értem a dolgokat, vagyis csak testvérem gondolkodását nem.
- Mert szükségem volt a szerelmére. Talán furcsa lehet ezt hallani, de… a biológiai órám elindult, Seb. Tudod, miért lettem óvónő? – felnéz rám, de nem válaszolom. Tudom miért lett, mert imádja a gyerekeket. - Szeretem a gyerekeket. És én is szeretnék. Mindennél jobban vágyom egy gyermekre. – suttogja halkan, amire egy kicsit sóhajtok. Tudom, hogy velem nem lehetne, de nincs kizárva. Lehet, hogy egészséges lesz a gyerek. Honnan tudja, ha meg se próbáljuk?
- A második akadály pedig, hogy vérrokonok vagyunk. – tudom, tisztában vagyok vele, de kit érdekel? Az érzelmeknek nem lehet parancsolni. – A bátyám vagy, Seb… a kapcsolatunk… eleve halálra van ítélve. – ezt nem mondhatja. El is kezdek remegni az idegtől. Miért nem ad egy esélyt nekünk? Ezt nem hiszem el. Tudom, hogy ezt kéne tennünk, de nem tudom ezt tenni. Képtelen vagyok. Nem akarom elfelejteni.
- Viszont… - folytatja egy mosolyogva. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem mindazt, amit tettünk. Sőt… mikor még fiatalabbak voltunk, és még anyáéknál laktunk… gyakran megjelentél a fantáziáimban, ebben a szerepben. – ne most kicsit összezavart és tágra is nyílnak a szemeim. – Akkor megijedtem. Úgy gondoltam, nem helyes, amiket gondolok, ezért megpróbáltam elnyomni magamban. Sikerült is, bár nem teljesen. – nevet fel halkan, de még nem teljesen értem, hogy mire akar kilyukadni. – Szeretlek, Seb, bár nem úgy, mint ahogy te engem. Viszont… adok egy esélyt a kapcsolatunknak. – komolyodik el, mire elkerekednek a szemeim és őszintén megdöbbenek, miközben próbálom felfogni a szavait. – Nem tagadom, többet érzek irántad, mint testvéri szeretet… de még nem is szerelmet. – nyomja meg a még szócskát, ami megdobbantja a szívecskémet.
Elengedi a kezemet, majd felül én meg érdeklődve figyelem, hogy mit csinál.
- Ezek szerint, van esélyem? – kérdezem reménykedve, amire bólint egyet. Kezeit a vállamra helyezi, mire hanyatt fekszek. Lábait átveti rajtam és a hasamra ül, miközben a kezével támaszkodik mellkasomon.
Kezeimet combjára helyezem, és éhes szemekkel mérek végig rajta.
- Van esélyed. De tudnod kell valamit: egyenlőre még nem adom vissza ezt a gyűrűt Michaelnek. – mutatja fel a karika gyűrűjét. – Pár napig még nem fog a szemem elé kerülni. Használd ki az alkalmat. – lehajol hozzám. – És bolondíts magadba. – súgja nagyon közelről, majd lágyan megcsókol. Hajába túrok és elvadítanám a csókot, de nem hagyja. Ágyékom is kezd egyre jobban izgalomba jönni. Elszakad ajkaimtól és egy huncut kacsintást ejt meg.
- Lassan a testtel csődör. Elég másnapos vagyok, ezért pihenésre van szükségem. – csitít le, majd feláll és kisétál a szobámból egyenesen a sajátjába.
Szóval még is csak van esélyem és megpróbálhatjuk, ha magamba bolondítom. Elvégre nagyon egyszerű lesz, hiszen a testvérem ismerem jó pár éve és tudom, hogy mit szeretne, meg mire vágyik legjobban. Azt tudom, hogy most is akár egy gyerekre vágyna a legjobb. Sajátot nem tudok neki biztosítani, de el tudom intézni, hogy gyerekekkel legyen összezárva. Fel is hívom az egyik haveromat, akinek a barátnője hasonlóan óvodában dolgozik, hogy be lehetne-e menni, mert lenne egy ismerősöm, aki szeretne gyerek közelébe menni, de most még úgy néz ki, hogy átutazóban van itt nálam. Nem akarom elárulni, hogy a testvérem, mert akkor nagyon megjárnám.
Amint megkapjuk az engedélyt fel is pattanok és átlépek testvérem szobájába, de ekkor hallom, hogy azzal a gyökérrel beszél.
- Jól van Michael. Gondolkozz el azon, amit csináltál, és hogy fogsz-e változni a testvérem irányába. – mondja neki, miközben az ablakban áll. – Tudom, hogy nem így terveztük ezt a nyaralást, de az biztos, hogy ha továbbra is így fogod folytatni, akkor így is fejezzük be. – mondja neki, amire kicsit elmosolyodok, de tudom, hogy szeretne visszamenni hozzá, így meg nem tudom, hogy érdemes-e küzdenem érte, hiszen nem találja jó ötletnek, arról nem is beszélve, hogy neki otthon van a munkahelye meg az élete is.
Mind ezt át gondolva nagyot sóhajtok. Jobb, ha elengedem, akkor lesz igazán boldog, hiszen én nem adhatok meg neki sok mindent, amit Michaeltől megkaphat. Megfordulva mennék a szobából, amikor meghallom Layla hangját.
- Seb? – megfordulok és elmosolyodok.
- Nincsen semmi, csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e szükséged valamire. – mondom halkan, de cseppet sincs olyan ragyogó ábrázatom, mint eddig.
- Köszi, de mi a gond? – kérdezi érdeklődve, majd közelebb lép hozzám.
- Semmi gond sincs. – adok puszit a homlokára. – Pihenj nyugodtan. Van egy kis dolgom még munka előtt, amit el kell intéznem.
- Rendben. – válaszolja, de érzem, hogy cseppet sem tudtam megnyugtatni, de most a jelen helyzetben magamat se tudom.
Elengedem, majd megyek és felhívom Michaelt. Elmondom neki, hogy mit csináljon és hova menjenek, hogy vissza tudja szerezni a húgomat. Ő is meglepődik, hogy segítek neki, de nem tudok mit kezdeni, hiszen így lesz boldog a testvérem.
A parton vagyok egésznap, miközben eléggé kókadt vagyok. A csajok is próbálnának felvidítani, de elhajtom őket. Nincs hozzájuk kedvem egyáltalán.
Estefelé, ahogy a bódéban ülök, egyszer csak meglátom a testvéremet és a görényt kéz a kézben sétálni. Layla teljesen hozzá is simul. Fáj így látnom őket, de így boldog ezért elfogadom.
- Sebastian. – hallom testvérem vidám hangját, mire lesétálok a bódéhoz.
- Sziasztok. – elmosolyodok, majd Michael-lel kezet fogok. – Minden rendben van? – érdeklődök.
- Igen. Michaelnek volt egy nagyon jó ajándéka, aminek örültem. – mondja lelekesen, majd egy csókot ad ajkaira, amire inkább elfordítom a fejemet, de rám néz. – Viszont beszélni akarok veled. Négyszemközt. – mondja nekem, mire csak bólintok, majd mutatom, hogy merre menjen.
Felmegy előttem, de ott maradok, mert a csávóka visszatart.
- Köszönöm. Ezért jövök neked eggyel. – nyújt nekem kezet, amit elfogadom.
- Az a lényeg, hogy Layla boldog legyen, de ne bántsd meg többet. – mondom komolyan, amire bólint. Felmegyek és testvéremre nézek.
- Tudom, hogy mit mondtam és sajnálom, de rájöttem a nap folyamán, hogy a mi kapcsolatunk… - de nem hagyom, hogy befejezze.
- Tudom. Csak annyit kérek, hogy légy boldog. – mondom, majd megsimítom a karját.
- De most mennünk is kell. – Na, erre nem számítottam. Meg is lepődök rendesen.
- Miért? Miért ilyen hamar? – nem értem a dolgokat.
- Tudom, hogy szeretsz, és nem akarom, hogy lásd, mit csinálunk, meg hívtak a munkahelyemről, hogy be kell mennem dolgozni, mert lebetegedtek az óvónők és szükség van rám.
- Rendben. - az ablakhoz sétálok, és nem fordulok inkább meg. Nem akarom, hogy lássa az esetleges kikívánkozó könnycseppjeimet. – Vigyázzatok magatokra. – mondom halkan.
- Seb…
- Nem fogtok haza érni időben. – mondom félbe szakítva mondandóját.
- Szia bátyó. – odajön hozzám, majd a fejét a hátamnak támasztja és puszit is kapok oda. Végül minden szó nélkül megy ki a bódéból, én meg az árnyékból figyelem, ahogy egymáshoz bújva távoznak a kocsijuk felé, hogy kilépjen az életemből. Túl szomorú ez a nap. Túl szép volt, hogy igaz legyen…
|
| vicii | 2012. 02. 09. 12:40:13 | #19073 |
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)
- Azt hiszem, te vagy az egyetlen…- súgom halkan, majd felnyújtózkodom hozzá és az ajkaira tapadok…
Miután elválunk egymástól, a karjaiba vesz majd bevisz a saját hálószobájába, ahol gyengéden az ágyra fektet.
Homályosan követem, ahogy visszalép az ajtóhoz és előrelátóan bezárja. Ó igen… milyen jó pasi is lett belőle…
Én gyorsan megszabadulok utolsó ruhadarabomtól, ami még elválaszt minket egymástól.
Most csak rá van szükségem. Csak arra van szükségem, hogy szeressen…
Mikor visszafordul, meghökken a látványtól. Olyan szemekkel néz rám, mintha bármelyik pillanatban képes lenne rám vetni magát…
- Ez mind a tiéd lehet.- súgom kéjesen, csábos pózba rendezve tagjaimat. Elmosolyodik.
Hozzám lép és forrón megcsókol, én pedig odaadóan viszonzom. Egyik kezével végigsimít rajtam, én pedig a már szemmel láthatóan igencsak szűkössé vált nadrágját kezdem bontogatni.
Gondolkodás nélkül letolom, majd elszakadok édes ajkaitól és merevedését veszem kezelésbe. Először incselkedve leheletemmel cirógatom, mire kéjes sóhajt kapok válaszul… ó igen, ezt minden pasi imádja… meg tudna őrülni tőle…
Megkeresem csodás, szürke szemeit, s miközben kínzóan lassan végignyalok férfiasságán, végig tartom vele a szemkontaktust.
Teljesen elvarázsolódik, ajkai enyhén nyitva vannak, tekintete vágytól izzik, sóhajai őszinték…
Remegő kézzel fejemet simogatja, én pedig lassan teljesen számba veszem, mire hátra vetett fejjel egy mély, férfias nyögés tör ki belőle. Hajamba markolva élvezi tevékenységemet, én pedig mindent megteszek, hogy az őrületbe kergessem.
Azt akarom, hogy felejthetetlen legyen ez az éjszaka…
Kínzóan lassú tempót diktálok, de Seb persze türelmetlenkedik, vágyakozva, gyorsabb tempóra sarkallva mozgatja meg ajkaim között játékszerem.
Azért mit ne mondjak, méretes szerszáma van…
Nem tudom megállni, hogy el ne vigyorodjak, egy rövid időre elszakadok tőle s széles, élveteg vigyorral tekintek fel rá.
Persze nem kínzom sokáig, hamar folytatom kényeztetését, amit ő meg is hálál, melleimet kezdi simogatni. Sűrű nyögései közepette fenekemre is rácsap, én pedig – talán az alkohol teszi, talán nem… - pucsítani kezdek.
- Mutasd, mit tudsz még.- ingerel mély, rekedt hangon, én pedig még feljebb tolom a hátsóm. A mennyekbe repítelek, de csak ha előbb te is adsz valamit…
Egy kis játszadozás után végül megérzek magamban két ujjat, amitől kéjes nyögés szakad fel belőlem…
Igen… ezt már szeretem…
Gyorsítok a tempón, s egymás hajtjuk az élvetek felé. De mikor már elélvezne, abbahagyom kényeztetését. Nem érhet véget ilyen hamar ez az éjszaka…
Csalódottan felnyög, én pedig ingatagon hanyatt fekszem az ágyon, lábaimat csábosan széttárva neki… itt az ideje, hogy te is adj valamit…
Gondolkodás nélkül rám veti magát, és mikor megérzem forró, ficánkoló nyelvét, akaratlanul is feljebb mozdítom a csípőmet s felnyögök. Annyira jól csinálja…
Teljes odaadással kényeztet, a forróság viszont már elviselhetetlen… amit a szenvedély és az alkohol okoz… nem bírom…
Egyre homályosabb minden…
Végül elszakad a külvilágtól, és magába ránt az álom…
***
A másnap reggel fáradságot hoz magával. Amint felébredek, végtelenül fáradtnak és kimerültnek érzem magam.
Ó atyám… rögtön megrohannak az emlékek… először a veszekedés Michaellel… aztán ami utána történt… bár kicsit homályos, mindenre emlékszem…
Atyám…
Oldalra pillantok, s akkor meglátom őt. Bátyám békésen szendereg mellettem, erős karjaival óvón magához ölel. Azt mondta, szeret… vajon tényleg úgy értette?
Amiket műveltünk… ő a bátyám… de mégis, ha visszagondolok a tegnap éjszakára, újra benedvesedek…
Mindketten akartuk. Ráadásul én voltam, aki megtette az első lépést. Vajon most mit gondol rólam?
És atyám… tényleg képes voltam elaludni a közepén? Ezt a szégyent…
Szegénykém… pedig elég alaposan felizgattam. Biztos nem volt neki túl kellemes. Jóvá kell tennem.
Óvatosan felé fordulok, majd kezemmel megkeresem őt. Teljesen meztelen… végigsimítok kidolgozott hasfalán, majd megtalálom, amit keresek. Elkezdem simogatni, s meglepően gyorsan akcióra késznek mutatkozik. Nahát… tényleg ki lehet éhezve.
Fel is ébred lassan, s ahogy kinyitja a szemeit, rögtön engem lát meg először.
- Jó reggelt.- köszönök neki elpirulva. Az alkohol hatása elmúlt… de még így is kívánom.
- Nagyon is jó ez a reggel.- mondja, majd testével teljesen felém fordul és ajkaimra tapad. Olyan szenvedéllyel csókol, amilyet még sosem tapasztaltam… kábultan viszonzom…
- Ne haragudj, hogy bealudtam.- kérek végül bocsánatot, szégyenkezve lesütve a szemeimet. Biztos nagyon rosszul esett neki…
- Nincs semmi baj. Azon csodálkozok, hogy emlékszel, miket csináltunk.- mosolyog rám, miközben egyik kezével rám talál a takaró alatt s izgatóan kezd simogatni. – De örülök neki, hogy tudod a dolgokat. Már nagyon rég óta szeretlek. Valamilyen szinten ezért is költöztem tőled távol, mert azt akartam, hogy teljes életet élj.- vallja be érzéseit, én pedig tágra nyílt szemekkel hallgatom.
De hát… ez…
- Seb én…- kezdenék bele mondandómba, de mosolyogva csendre int.
- Cssss. Most csak élvezzünk.- súgja, majd hanyatt fordít és egyik ujjammal óvatosan belém hatol, hogy folytassa, amit tegnap félbe hagytunk. Újra megcsókol, én pedig kéjesen belenyögök a csókba. Kölcsönösen kényeztetjük egymást, egyre gyorsabban, de végül nála szakad el először a cérna.
Kezemet lefejti farkáról, majd kényelmesen elhelyezkedik lábaim között és egy erőteljes lökéssel belém hatol. Egyszerre nyögünk fel az élvezetektől.
Lábaimat automatikusan dereka köré fonom, ő pedig különös tekintettel néz a szemeimbe…
Ez a pillantás…
Őszinte szerelmes sugall. Nem amolyan testvéri szeretet, hanem igazi, mély szerelmet.
Ezúttal lágyan és gyengéden csókol... zavarba ejtően érzékien…
Végül lassan mozogni kezd… atyám… tényleg hatalmas…
Majd ahogy méreteit is megszokom, egyre gyorsul, hajt mindkettőnket a kielégülés felé, ami kis idő múlva meg is érkezik.
Testünk összetapad, s egymásba kapaszkodva, hangosan nyögve élvezünk el…
Fáradtan rám nehezedik, majd mellém fekszik és arcomat kezdi cirógatni.
- Szeretlek Layla. Teljes szívemből.- suttogja őszintén a szemeimbe nézve, nekem pedig furcsán jól esik a vallomása.
Felsóhajtok.
Ez annyira bonyolult.
Látom arcán a feszült figyelmet. Döntésemre vár.
A plafonra szegezem tekintetem, és egy hosszú, néma percig mozdulatlanul bámulom.
Muszáj higgadtnak maradnom. Ez a helyzet objektív gondolkodásmódot kíván. Amit valljuk be, elég nehéz megvalósítani.
- Tudod Seb, ez a helyzet végtelenül bonyolult… azt hiszem, itt most nincs jó döntés.- kezdek bele halkan, mire kicsit elkomorul az arca.
Újra felé fordulok, majd magamhoz húzom egyik kezét, lágy puszit hintek tenyerébe végül arcomat nagy, meleg tenyerébe simítom. – Az első akadály, hogy férjnél vagyok.- mondom halkan. Érzem, ahogy megrándul.
- De az egy tapló!- bukik ki belőle önkéntelenül, de látom az arcán, hogy azonnal megbánja a szavakat. Lehunyom a szemeimet.
- Tudom… azt hiszem, végig tudtam.- vallom be, magamnak is.
- Akkor miért mentél hozzá?- kérdi értetlenül.
- Mert szükségem volt a szerelmére. Talán furcsa lehet ezt hallani, de… a biológiai órám elindult, Seb. Tudod, miért lettem óvónő?- pillantok fel rá, de nem válaszol. Persze, hogy tudja… - Szeretem a gyerekeket. És én is szeretnék. Mindennél jobban vágyom egy gyermekre.- suttogom halkan, ő pedig nem válaszol. Nos igen, ez rögtön a második akadály is egyben. Mi ketten… kockázatos lenne, ha gyermeket vállalnánk. Mert sosem lehetünk benne biztosak, hogy egészséges lesz-e.
Ezt inkább nem mondom ki hangosan. Tudom, hogy ő is tisztában van ezzel. Ezért inkább a másik okkal folytatom.
- A második akadály pedig, hogy vérrokonok vagyunk.- mondom ki, ami valószínűleg az ő gondolatai között is ott motoszkált, már nagyon régóta. – A bátyám vagy, Seb… a kapcsolatunk… eleve halálra van ítélve.- mondom halkan, keze pedig lassan remegni kezd. Tudom, hogy számított a válaszomra, de a lelke mélyén mégis reménykedett. De őszintének kell vele lennem. Muszáj elmondanom neki, amit gondolok.
- Viszont…- folytatom, arcomra halvány mosolyt kanyarítva. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem mindazt, amit tettünk. Sőt… mikor még fiatalabbak voltunk, és még anyáéknál laktunk… gyakran megjelentél a fantáziáimban, ebben a szerepben.- célzok jelenlegi állapotunkra. Úgy tűnik, ez egészen meghökkenti, tágra nyílt szemekkel néz rám. – Akkor megijedtem. Úgy gondoltam, nem helyes, amiket gondolok, ezért megpróbáltam elnyomni magamban. Sikerült is, bár nem teljesen.- nevetek fel halkan, nos igen, részegen az embernek a tudatalatti is előjön. – Szeretlek, Seb, bár nem úgy, mint ahogy te engem. Viszont… adok egy esélyt a kapcsolatunknak.- komolyodok el, majd őszintén pillantok a szemeibe. Őszinte megdöbbenést és örömöt vélek felfedezni rajta. – Nem tagadom, többet érzek irántad, mint testvéri szeretet… de még nem is szerelmet.- nyomom meg alaposan a „még” szócskát, amelyre felkapja a fejét.
Elengedem a kezét majd felülök, ő pedig érdeklődve figyeli, mit csinálok.
- Ezek szerint, van esélyem?- kérdi reménykedve, én pedig bólintok. Kezemet vállára helyezem, így jelezve, hogy forduljon hanyatt, amely kérésemnek azonnal eleget tesz. Én hanyagul átvetem egyik lábamat a derekán, majd hasára ülök, kezemmel mellkasán támaszkodva.
Látom, ahogy éhesen végigmér, kezei combomra csusszannak.
- Van esélyed. De tudnod kell valamit: egyenlőre még nem adom vissza ezt a gyűrűt Michaelnek.- mutatom fel neki az aranykarikát. – Pár napig még nem fog a szemem elé kerülni. Használd ki az alkalmat.- mondom, majd lehajolok hozzá. – És bolondíts magadba.- súgom, közvetlen közelről szemeibe nézve, majd lágyan megcsókolom… hosszú hajamba túr, s érzem, hogy újra izgalomba jön, de nem engedem, hogy elvadítsa a csókot. Majd mikor elszakadunk egymástól, huncutul rákacsintok.
- Lassan a testtel csődör. Elég másnapos vagyok, ezért pihenésre van szükségem.- csitítom, majd se szó, se beszéd, leszállok róla, átsétálok a saját szobámba és öltözni kezdek.
Hagyom, hadd merengjen egy kicsit…
|
| oosakinana | 2012. 02. 08. 18:04:18 | #19059 |
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)
- Még szerencse… megijedtem. – teszi a szívére a kezét. Pedig tudhatná milyen kemény fejű vagyok.
- Ugyan már, az csak egy kis karcolás… - legyint a hólyag, de itt már betelik tesómnál is a pohár, ami látszik rajta. A következő jeleneten viszont már én is megdöbbenek.
Tesóm odamegy a csávóhoz és felképeli nem kicsit. Soha nem ütött meg még senkit. A parton mindenki őket nézi, én meg inkább csak aggódok Layla miatt.
- Elég volt. Elegem van a nevetséges, gyerekes viselkedésedből! Én nem ehhez a férfihoz mentem hozzá! Tudod te, egyáltalán mit csinálsz?! És ha tényleg megsérül?! – kezd el vele ordítozni, mire a csávó hátrál egy lépést. Helyes. Féljél is csak tőle.
- De édesem… ez csak… én… - próbál magyarázkodni ám haszontalan az egész.
- Takarodj a szemem elől. Nem akarlak látni. Fogod magad, összepakolod a cuccaidat, és ha jót akarsz, pár napig ne merd elém tolni a képed. Fél órát kapsz. – mondja komolyan, mire megfordul, és már távozik is. Nem kicsit meglepődök, de látom rajta, hogy fáj neki. Utána néz, és a könnyeit is letörli, mire felém fordul.
- Layla… - próbálom kitalálni mit mondjak, de csak megrázza a fejét.
- Sajnálom, Seb… most szükségem van egy kis magányra. Muszáj gondolkodnom. – mondja halkan, majd felveszi a ruháit. Szegénykém. Jobb szeretnék most vele lenni, de ha ezt kérte, akkor megkapja. – Este találkozunk. – küld felém egy halvány mosolyt, de nem nyugtat meg.
A fiúkkal, pedig meglátogatjuk a csávót és elmagyarázzuk neki, hogy ha még egyszer megpróbál a tesóm közelébe menni verés lesz a vége és hogy hagyja békén. Meg mondtam neki, hogy nem akarom sírni, látni miatta és még is megtörtént.
***
Amint elrendeztük a dolgokat estefelé, haza megyek megnézni, hogy van testvérem, de ami fogad nem kicsit megdöbbent. Tágra nyílt szemekkel figyelem, hogy ami még reggel teli üveg vodka volt, most már cseppet sem az.
- Layla…? – kérdezem döbbenten, mire csak csuklással válaszol.
- Bááátyuuus… azt hittem, már sosem érsz haza…- mondja lassan és elnyújtva a dolgokat. Lehúzza a vodka végét is. Nem csodálom, hogy csatak részeg, hiszen nem kicsit üt, ő meg nincs hozzá szokva a piához. Le is esti az üveget, ami arrébb gurul.
Négy kézlábra támaszkodik és botladozva mászik hozzám.
- Jézusom, te teljesen részeg vagy… - állapítom meg, mire csak felkauncog.
- Igen, azt hiszem… de ez most nem számít… bááátyuuus… annyira szomorú vagyok! – biggyeszti le a száját, miközben a nadrágomat markolja meg. Letérdelek elé és elkezdek gondolkozni, hogy mit csináljak. Így nem tudom elengedni sehova, de nem is akarom. Örökre itt akarom tartani magam mellett. Szeretem a húgomat és nem akarom, hogy többet nélkülem legyen. Itt van a vissza nem térő alkalom. Most vagy soha.
- Annyira szerencsétlen vagyok… még a férjemet sem tudom magam mellett tartani… valahogy nem szívlelnek a pasik… mondd, mi a baj velem? – kérdezi könnyes szemekkel.
- Csak az alkohol beszél belőled… - mondom zavartan, mire csak megrázza a fejét.
- Sebastian… szeretsz? – kérdezi kétségbe esetten. Érzem rajta, hogy fontos neki a válaszom és erre csak egyet tudok válaszolni. Szerelemmel.
A szemébe nézek és válaszolok neki nagyot nyelve. Ne tudom, hogy miként fogja értelmezni, de remélem, hogy jól.
- Persze, hogy szeretlek. – válaszolom halkan, mire megmarkolja a pólómat.
- Azt hiszem, te vagy az egyetlen… - súgja halkan, majd felnyúl hozzám és ajkaimra tapad, amire nem kicsit meglepődök, de jól esik. Erre vágytam, már nagyon régóta. Ezért is költöztem tőle távol, mert nem tudtam mit érez és nem tudtam, hogy miként felejtsem el, de most már nem kell és ezt is megtudtam.
Elszakadok ajkaitól, majd felveszem a karjaimba és egyenesen a hálómba viszem. Lefektetem, majd visszamegyek az ajtóhoz, hogy bezárjam, mert nem akarom, hogy bárki ránk nyisson. Mikor megfordulok, Layla-n már egyáltalán nincs semmi féle ruha én meg csak nagyokat pislogok, azok a mellek. És az a test. Nézem, mint egy kiéhezett fene vad.
- Ez mind a tiéd lehet. – mondja csábosan, amin elmosolyodok.
Odasétálok hozzá, majd megcsókolom és végig simítok felsőtestén, mire nadrágomat kezdi el kibontani, mert a felsővel felesleges babrálni, főleg, hogy nincs is rajtam. Le is tolja egyből, majd elszakad ajkaimtól és lejjebb hajolva farkamat veszi a szájába. Eleinte csak leheletével megy végig rajta, amire felsóhajtok. Nagyon jól tudja a dolgát, hogy korbácsoljon fel két másodperc alatt.
Lassan nyal végig a hozzám, miközben folyamatosan a szemembe néz kajánul. Ajkaim nyitva vannak picit és úgy sóhajtozok, miközben a fejét simogatom. Úgy szeretem, ha dolgoznak rajtam, hogy ezt elmondani nem tudom. Élvezem minden egyes pillanatát, amit csak csinál. Nem kell sokat várnom s végre szájába veszi, amire felnyögök és a fejemet is hátra vetem. Belemarkolok a hajába, majd ahogy elkezd mozogni, nem akarok nagyon lassú tempót, hanem inkább megmozgatom a szájába a kis nyalókáját. Kiveszi hatalmas cuppanással a szájába, majd olyan kaján vigyorral néz rám, hogy ha nem tudnám, hogy foglalkozik még velem, akkor menten elélveznék.
Megint a szájába veszi, mire lejjebb hajolva melleit kezdem el gyömöszölni, miközben nyögések csak úgy jönnek belőlem. Fenekére is rácsapok egy kicsit, mire elkezd pucsítani.
- Mutasd, mit tudsz még. – mondom neki, mire tovább tolja a fenekét felfele és rendesen bepucsít.
Rácsapok a fenekére, majd megpróbálom elérni a bejáratát, amit meg is találok, majd ujjaimat belévezetem. Felnyög az élvezettől, miközben még mindig a farkamat szopja. Annyira jól csinálja. Soha senki nem cumizott még le ilyen jól, mint ő. Egyre gyorsabban csinálja és már majdnem elérném a csúcsot, amikor abba hagyja. Csalódottan felnyögök, de amikor elfekszik az ágyon és a lábait is szétteszi értem, hogy mit szeretne.
Lába közé hajolva vetem magam az édes paradicsomba. Barackját kezdem el nyalni és kényeztetni, mire felemeli csípőjét kicsit és felnyög. Annyira jó ezt hallani. Sokáig akarom még hallani. Ahogy folytatom és hajtom az élvezetek felé, egyszer csak meg üti a fülemet valami… a nagy csend. Kimászok a lábai közül, majd ahogy felnézek, meg látom, azt ami soha nem tesz jót egy pasi önbizalmának… Elaludt.
Végül is ha azt a mennyiséget nézzük, amit megivott nem csodálom, de azért még is jó lett volna, ha végig bírja, főleg, hogy olyan merevedésem van miatta, hogy már fáj a farkam. Felállok, majd a tusolóba megyek és könnyítek magamon egy kicsit, hogy ne fájjon ennyire a férfiasságom. Soha nem szerettem a masztit, de most nem volt más választás, mert nem akartam a tudta nélkül meg fektetni, majd holnap, hátha lesz belőle valami.
Nem veszek fel semmit, mert feleslegesnek találom, inkább befekszek testvérem mellé, majd szépen magamhoz ölelve betakarom magunkat és már alszok is.
~*~
Másnap reggel arra ébredek, hogy valaki a farkamat simogatja. Kinyitom a szememet és testvérkémmel találom szembe magam.
- Jó reggelt. – Köszönt kipirosodva.
- Nagyon is jó ez a reggel. – fordulok felé és csókolom meg szenvedélyesen, amilyennel még nőt soha nem csókoltam meg… és ami a legjobb az egészben, hogy ő is viszonozza.
- Ne haragudj, hogy bealudtam. – kér bocsánatot csókunk után, elszégyellve magát.
- Nincs semmi baj. Azon csodálkozok, hogy emlékszek, miket csináltunk. – mondom mosolyogva, miközben a testét kezdtem simogatni. – De örülök neki, hogy tudod a dolgokat. – mondom őszintén. – Már nagyon rég óta szeretlek. Valamilyen szinten ezért is költöztem tőled távol, mert azt akartam, hogy teljes életet élj. – mondom őszintén.
- Seb én… - kezd bele, de most nem akarok rosszat hallani.
- Cssss. Most csak élvezzünk. – mondom mosolyogva, majd megcsókolva fektetem a hátára és hatolok bele az ujjammal, hogy elkezdjem tágítani, amit már tegnap este is elkezdtem.
Belenyög a csókba és egyre sűrűbben kezd mozogni az ő keze is a farkamon. Ez tetszik nagyon is. Egyre jobban belemerülünk a dolgokba, amikor már nem bírom tovább. Leveszem kezét ékességemről, majd lábai közé helyezkedve hatolok belé egy lökéssel. Mindketten felnyögünk az élvezetektől. A lábait a derekam köré fonja, majd a szemébe nézek szerelmes szemekkel, végül lágyan megcsókolva kezdek el mozogni benne, hogy végre azzal szeretkezzek, akit valóban szeretek és ne csak dugjak olyannal, akihez semmi közöm.
Lassan mozgok eleinte, majd ahogy belemelegszünk és ő is megszokja a méreteimet kezdek felgyorsulni, hogy hajtsam az élvezetek vele együtt. A testünk összeér és nyálunk is nem kicsit keveredik csókunk közben. Annyira imádom, hogy elmondani nem lehet. Fokozom a tempót még jobban, majd mind a ketten megfeszülünk és egy hangos nyögés kíséretében élvezünk el.
Kicsit ráfekszek, hogy pihenjek, de inkább kicsúszok belőle, és mellé gördülve simogatom arcát, ami olyan szép az élvezet közben.
- Szeretlek Layla. Teljes szívemből. – suttogom őszintén a szemébe nézve és most már szívesen meghallgatom az ő véleményét, hogy mit gondol ezek után rólam.
|
| vicii | 2012. 02. 07. 19:55:32 | #19039 |
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)
Kényelmesen süttetem magam a napon, mikor is bátyuskám megjelenik, és fölém hajolva rám mosolyog.
- Na indulhatunk versenyezni?- kérdezi, mire azonnal felpattanok.
- Naná! Erre vártam egész délután.- vigyorgok rá szélesen, majd a víz felé vesszük az irányt. Persze Seb minden szívfájdalom nélkül belegázol, engem viszont kiráz a hideg, ahogy a bőrömhöz ér…
Egek… ez aztán hideg!
Lépésről lépésre araszolok befelé. Persze Sebastian úszkál, mint egy hal, majd felém fordul.
- Ennyi az akaraterő? Nem is mersz belejönni. – gúnyolódik, én pedig durcásan kiöltöm rá a nyelvem.
- Had szokjam már meg. – mondom fázósan, mire egy szó nélkül mellém lép és a karjaiba kap.
- Segítek megszokni.- mosolyog le rám, majd befelé kezd sétálni. Én persze meglepetésemben nekilátok sikoltozni meg kapálózni, aztán már csak a vicc kedvéért teszem. Megpróbálom meggyőzni, hogy tegyen, de persze makacs, mint mindig. Aztán mikor már elég mély a víz, egyszerűen beledob.
Mikor felbukkanok, a röhögéstől pukkadozó feje az első, amit meglátok.
- Ezt még megjárod. – fenyegetőzöm, majd gonosz vigyorral próbálom lenyomni a víz alá. Persze én leszek az, aki megint a rövidebbet húzza… egek, visszasírom azokat a régi szép időket, mikor még csak pár centivel volt magasabb nálam és közel ugyanannyit nyomtunk…
Végül versenyzünk egyet, és persze, hogy lenyom. Úgy úszik, mint egy hal… bár erre számítottam, mégis meglepődöm.
Nagyon jól érzem magam a vízben, de Michael durcázik, mint egy kisgyerek. Kezd komolyan idegesíteni… mióta idejöttünk, teljesen kifordult önmagából.
- Nem jöttök játszani? – kiabál be nekünk, én pedig felsóhajtok. Hihetetlen, hogy egy percet sem bír ki nélkülem…
- Nem sokára megyünk. – kiáltok vissza, majd még úszkálunk egy picit. De az öröm nem felhőtlen, mert Michael egyre türelmetlenebb, így végül kénytelenek vagyunk kimenni.
A srác is megérkezik, akit Seb hívott, így nekiállunk játszani.
Persze én vagyok Michaellel, Seb pedig a másik sráccal alkot egy csapatot.
Először egész kellemes a játék, de aztán Michael kezd bedurvulni…
Mintha direkt a bátyámat célozná meg a labdával…
Egek… ennyire már tényleg nem lehet gyerekes!
Lassan kezd nagyon elegem lenni belőle… kihúzza a gyufát. Először még elviseltem a gyerekes viselkedését, de ez már túltesz mindenen…
Végül megtörténik a baleset: a labda Sebastian fejét találja el, ő pedig kiterül a földön.
Ijedten ugrok oda hozzá.
- Sebastian, jól vagy? – kérdem aggódva, remélem, nem esett komolyabb baja…
- Persze. Keményebb a fejem, mint azt hiszed. – mosolyog rám, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtok…
- Még szerencse… megijedtem.- teszem a kezem a szívemre, nem is tudom, mit tennék, ha valami baja esne.
- Ugyan már, az csak egy kis karcolás…- legyint Michael a hátam mögött.
Összeszorítom az ajkaimat.
Sebastian már észrevette rajtam, hogy már dühösebb vagyok, mint valaha…
Elég. Ezzel kihúzta a gyufát.
Felállok, majd lassan odasétálok férjemhez, és szó nélkül lekeverek neki egy pofont.
Mindenki megnémul. Még Sebastian is meghökken, mert tudja, hogy eddig még soha nem ütöttem meg senkit. Mindenki a parton minket kezd bámulni.
- Elég volt. Elegem van a nevetséges, gyerekes viselkedésedből! Én nem ehhez a férfihoz mentem hozzá! Tudod te, egyáltalán mit csinálsz?! És ha tényleg megsérül?!- kezdek vele üvöltözni a part kellős közepén. Michael sem látta még ezt az oldalamat, ezért akaratlanul hátrál egy lépést.
- De édesem… ez csak… én…- próbál magyarázkodni, de már túl késő.
- Takarodj a szemem elől. Nem akarlak látni. Fogod magad, összepakolod a cuccaidat, és ha jót akarsz, pár napig ne merd elém tolni a képed. Fél órát kapsz.- adom meg neki a kegyelemdöfést, ő pedig szó nélkül megfordul és sietve távozik.
Egy kis ideig még nézem távolodó alakját. Összeszorul a szívem.
Gyorsan letörlöm kibuggyanó könnyeimet, majd bátyámhoz fordulok.
- Layla…- keresi a szavakat, de csak megrázom a fejem.
- Sajnálom, Seb… most szükségem van egy kis magányra. Muszáj gondolkodnom.- mondom halkan, majd gyorsan magamra kapom a ruháimat. – Este találkozunk.- küldök felé egy apró mosolyt, majd távozom.
Egek… most mihez kezdjek? Azért jöttünk ide, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Ehelyett minden csak rosszra fordult…
***
Hangosan felcsuklom.
Egyedül ülök a sötétben, kezemben egy üveg vodka, aminek már igencsak kevés van az alján. Forog a világ… melegem van…
Ülök a földön, gyakorlatilag egy szál tangában, és hangosan a férjemet szidom.
És ekkor kinyílik az ajtó, és belép Sebastian.
Majd amint megpillant, megtorpan a nappali ajtajában és tágra nyitott szemekkel mered rám.
- Layla…?- kérdi döbbenten, én pedig csak egy csuklással válaszolok.
- Bááátyuuus… azt hittem, már sosem érsz haza…- mondom, igencsak lassan pörgő nyelvvel, majd lehúzom a vodka maradékát is. Az üveget hanyagul a földre ejtem, amely nagyot koppan, majd kényelmesen odébb gurul.
Majd lassan négykézlábra támaszkodom, és botladozva odamászok hozzá.
- Jézusom, te teljesen részeg vagy…- állapítja meg döbbenten, én pedig felkuncogok.
- Igen, azt hiszem… de ez most nem számít… bááátyuuus… annyira szomorú vagyok!- biggyesztem le ajkaimat, miközben megmarkolom a nadrágját.
Ő letérdel mellém, és látom az arcán, hogy gondolkodik, de ez most nem érdekel…
- Annyira szerencsétlen vagyok… még a férjemet sem tudom magam mellett tartani… valahogy nem szívlelnek a pasik… mondd, mi a baj velem?- kérdem kétségbeesetten, könnyes szemekkel.
- Csak az alkohol beszél belőled…- mondja zavartan, de megrázom a fejem.
- Sebastian… szeretsz?- kérdem kétségbeesetten, ebben a kérdésben benne van minden fájdalmam.
Egy pillanatig a szemembe néz, majd nyel egyet.
- Persze, hogy szeretlek.- válaszolja halkan, én pedig megmarkolom a pólóját.
- Azt hiszem, te vagy az egyetlen…- súgom halkan, majd felnyújtózkodom hozzá és az ajkaira tapadok…
|
| oosakinana | 2012. 02. 07. 16:19:55 | #19027 |
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)
Egésznap a parton vagyok. A csajok csak úgy döglenek utánam, ami ellen egyáltalán nincs kifogásom. Örülök neki, hogy ennyire bejövök nekik, bár jobban örülnék, ha most a húgom lenne itt körülöttem, nem a csajok. A csajokkal bármikor tudok lenni, de a testvéremmel nem. Ki kell valahogy találnom, hogy szedjem szét egy kicsit Michael-lel, mert teljesen lefoglalja őt és semmi teret nem hagy neki, aminek nagyon nem örülök.
- Héj! Seb! – hallom meg testvérem hangját, aki felém integet és mellette a kis pökhendi idiótával. Lerázom a csajokat és már mellettük is termek.
- Örülök, hogy mégis lejöttetek. – mosolyogok testvéremre, aki visszamosolyog rám.
- Végül sikerült rávennem Michaelt, hogy jöjjünk le. – meséli, amire magamban kárörvendően mosolygok. Elkezdi kivenni a plédet és leteríti, amíg mi az ernyőt állítjuk fel.
- Mikor jár le a műszakod? – kérdezi kíváncsian.
- Nemsokára. – válaszolom, mire örömet látok az arcán. Legalább ő örül neki, még ha az a görény nem is.
- Szuper! Akkor megint versenyt úszhatunk, mint a régi szép időkben! Én pedig újra legyőzlek majd! – nevet fel. Jó hallani a nevetését. Régen hallottam és jól esik.
- Azt lesheted, húgi. Ezúttal én fogok győzni. – kacsintok rá, amire elneveti magát. Hát igen. Most már jobban tudok úszni, mint anno. Itt meg kellett tanulnom gyorsan úsznom és még az izmom is rásegít egy kicsit.
- És velem mi lesz? Engem ki akartok hagyni a jóból? – szólal meg a hólyag az árnyékból.
- De Michael, te nem is tudsz úszni… - végre egy jó hír, amit hallok róla. Nem tud úszni. Ám ekkor a labda felé bök, ami a hóna alatt van.
- De strandlabdázni igen. És megígérted nekem, hogy játszani fogunk. – jár tovább a szája, mire testvérkém odamegy és egy csókot ad ajkaira, ami engem rosszul érint. Nem tudom miért, de féltékeny vagyok erre a kis görényre.
- Rendben, úszás után röpizünk. Ha kerítünk még valakit, akkor tudunk két csapatban játszani. – rám pillant testvérkém, amiből már értem is mit szeretne.
- Rajta leszek. - kacsintok.
- Remek! Akkor ezt meg is beszéltük! Addig is napozok egyet, amíg még dolgozol! – feláll és leveszi a ruháját. Végig nézem, ahogy leveszi a felsőjét és előbuggyan hatalma mellei, és ahogy a nadrágját leveszi, kerek feneke is megcsillan előttem. Olyan jól néz ki, hogy elmondani nem tudom.
- Fiúk, segítene valaki bekenni a hátam? – pillant ránk, mire kicsit gyorsabban reagálva veszem ki testvérem kezéből a napolajat, hogy férje helyett, most én simítsam meg testvéremet.
- Majd én. – bekenem alaposan, hogy ne legyen baja és mindent igyekszek kiélvezni, bár látom, hogy ez a drága férjecskének nem tetszik, de éppen leszarom. Amint meg van egy törölközőt vesz, és arrébb fekszik, minket kettesben hagyva, ami nem éppen szerencsés dolog, mert még a végén szétverem.
- Szóval nem adod fel. – néz rám, elég szúrós szemekkel.
- Nem tudom mi bajod van, és miért vagy rám féltékeny, mikor semmit nem mondok rólad Layla-nak. Ha ő boldog egy ilyen görénnyel, mint te vagy akkor nem fogok beleszólni. – tisztázom a dolgokat. - Viszont nekem nem kell szeretnem téged. Ismerem a fajtádat és tudom, hogy milyen vagy, de nem szólok bele, mert ő szeret és boldog veled. Így egyszerűbb, ha mi békén hagyjuk egymást és nem próbálod meg választás elé állítani. – mondom komolyan.
- Azt hiszed nagy menő vagy? Azt hiszed, annyira ismersz, mint te azt gondolod? – kérdezi nagyképűen. – Semmit nem tudsz rólam és azt sem tudod, hogy milyen ember vagyok. – jelenti ki komolyan. – Szóval szépen fogadd el, hogy kevesebbszer fogod látni a testvéredet.
- Hiszem, ha meg tudod tenni. Layla hagyja irányítani magát egy ideig, de utána nagyon hárpia tud lenni… De tudod mit, kívánom hogy tapasztald meg. – mondom neki, majd még egy ideig veszekszünk csendben, de felállok, mert vége van a munkaidőmnek és ideje, hogy leadjam a stafétát a kollégának, majd odasétálok húgihoz.
- Na indulhatunk versenyezni? – kérdezem tőle mosolyogva, mire egyből felpattan.
- Naná. Erre vártam egész délután. – mondja fülig érő szájjal, majd neki indulunk a víznek. Én hozzá vagyok szokva, hogy felhevült testtel beleugorjak, de húgi még annyira nem, neki így több idő, hogy belejöjjön, addig én legalább bemelegítek, majd őt figyelem.
- Ennyi az akaraterő? Nem is mersz belejönni. – cukkolok kicsit, mire csak rám ölti a nyelvét.
- Had szokjam már meg. – kéri meg, mire elmosolyodok, majd odamegyek hozzá, felkapom.
- Segítek megszokni.
Beljebb viszem a karomba, mire sikítozni és nevetni kezd, meg kiabálni, hogy tegyem le, mert nem akar így belemenni. Amint elég mélységben vagyunk, fogom és belehajintom a vízbe. Jót nevetek a dolgokon, főleg, amikor feljön tiszte vizes fejjel.
- Ezt még megjárod. – jön felém és elkezdünk bunyózni kicsit a vízben, jobban szólva, megpróbál lenyomni a víz alá, de ő kicsit többet kerül oda, mint én.
Úszunk egy versenyt is, de látom, hogy Michael, már nagyon türelmetlenkedik a parton és szeretné, ha kimennénk, amit szóvá is tesz.
- Nem jöttök játszani? – kérdezi egyből, mire nagyot sóhajt tesóm.
- Nem sokára megyünk. – kiált vissza tesóm, majd egy kicsit tovább úszkálunk, de csak kimegyünk, mert már nyaggat minket nagyon, és akit beszerveztem a röpibe, az is megérkezett. Egyik legjobb haverom, aki nagyon jó röpis szerencsére.
Kimászunk a partra és megtörölközünk nagyjából, de kellemes a nedvesség ebben a nagy forróságban így nincs okunk a panaszra. Beállunk két csapatba, mivel én ismerem a haveromat így mi vagyunk ketten egy csapatban, míg Michael, meg Layla a másikban. Kíváncsi leszek, hogy mi fog kisülni ebből, mivel a drága férj szeme, mintha egy kicsit vérben forogna.
Elkezdünk játszani és minden jól megy, egészen addig, amíg azt nem kezdem érezni, hogy Michael, direkt engem céloz olykor a lecsapott labdáival, mert van pár, ami eltalál, de vannak, ami elől simán kitérek. Azt hiszem ennek meg lesz a böjtje még, mert látom, hogy Layla-nál kezd betelni a pohár, aminek örülök is, meg nem is. Nem akarom, hogy boldogtalan legyen, de ha ez a gyökér arra fogja az itt töltött idejüket tölteni, hogy engem szapuljon, akkor rosszul fog járni nem kicsit, mivel ezt én sem fogom hagyni és Layla sem.
Addig szórakozik Michael, a fejemnél el nem talál én meg a földre kerülök és Layla egyből hozzám siet.
- Sebastian, jól vagy? – hallom aggódó hangját, majd meglátom az arcát, amikor kinyitom a fejemet. Egy kis pukli lesz a fejemet úgy érzem.
- Persze. Keményebb a fejem, mint azt hiszed. – mondom mosolyogva, majd felülök, de látom, hogy Layla-nál most jött el az a pont, amikor ki fog törni a vulkán és elfogja mondani a véleményét az ő drága férjének és egy időre leépíti rólam, vagy az ellenkezője lesz, de majd kiderül hová fognak fajulni a dolog.
|
| vicii | 2012. 02. 06. 20:58:43 | #19018 |
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)
- Gyertek be. A csomagokat ráérünk még behozni.- invitál be minket Sebastian, én pedig örömmel sétálok be a hűvös lakásba.
Sebastian beteszi újonnan beszerzett kis kígyóját a gyűjteményébe, én pedig sóhajtva nyújtózók egyet. Tényleg megviselt kicsit az utazás, elég fáradt vagyok…
Persze Seb rögtön észreveszi rajtam.
- Gyertek, megmutatom a szobátokat, ahol le tudtok pihenni.- invitál minket, Michaellel pedig készségesen megindulunk utána.
Benyit, én pedig mosolyogva sétálok be. Csodás lesz itt lakni! Milyen hatalmas szoba!
- Segítesz behozni a bőröndöket?- kérdi Michael a bátyámat, Sebastian pedig bólint.
- Én is segítek.- ajánlkozom lelkesen, de Seb csak megrázza a fejét. Puszit nyom a kobakomra, majd közli, hogy pihenjek, ez a férfiak dolga.
Rendben, nem is tiltakozom, amúgy is túl fáradt vagyok…
Sóhajtva leveszem a cipőmet majd elterülök az ágyon. Ahh… annyira puha… szinte küzdenem kell, hogy ne ragadjanak le a szemeim…
Azért remélem, Michael és Sebastian jól kijönnek egymással…
Miket beszélek, persze, hogy kedvelik egymást! Egyszer talán még jó barátok is lehetnek. Milyen szép is lenne… a férjem és a bátyám, a két legfontosabb személy az életemben… hmmm…
Álmodozásaimat az ajtó nyitódása zavarja meg. sebastian jön be, kezében bőröndökkel. Rámosolygok.
- Mi tartott ilyen sokáig?- kérdem álmatagom, kezemet bátyám felé nyújtva. Ő leül mellé, és nagy, meleg kezével a fejemet kezdi simogatni… mmm… milyen jó érzés…
- Csak beszélgettünk egy kicsit.- mondja gyengéden, majd lehel a homlokomra.
Ekkor Michael is betoppan, lerakja a bőröndöket majd Sebre pillant.
- Sebastian magunkra hagynál, kérlek. Szeretnénk pihenni.- mondja kedvesen, bátyám pedig visszamosolyog rá.
- Persze. Pihenjetek csak.- válaszolja, majd kapok még egy puszit és távozik.
Michael beteszi utána az ajtót, majd bebújik mellém.
- Öröm látni, hogy jól kijöttök egymással.- mondom neki, miközben fölém térdel és forrón megcsókol. Neee… én most ehhez túl fáradt vagyok…
- Aham. Egész jó fej.- mondja nem túl meggyőzően, majd a nyakamat kezdi csókolgatni.
- Michael… előbb aludjunk…- kérlelem, de nem enged.
- Ugyan már, szivi, pihenni később is tudsz…
***
Mikor felébredek, Michael már ébren van, épp a konyhában tevékenykedik hogy főzzön egy kávét.
- Szia drága. Sebastian merre van?- kérdem, miközben körbe pillantok, ugyanis minden kihalt.
- Fogalmam sincs, gondolom, dolgozni ment.- vonja meg a vállát, én pedig elgondolkodom. Ez érdekes. Nem jellemző Sebre, hogy csak úgy minden szó nélkül lelépjen… mindig hagy üzenetet vagy egy cetlit.
Hmm…
- Mindegy… akkor menjünk le mi is a partra, jó? Kedvem lenne fürdeni egyet, meg már amúgy is olyan rég láttam Sebastiant…- kérlelem, de csak elhúzza a száját.
- De szívem, ez a mi nászutunk, nem? Azért jöttünk, hogy kettesben legyünk és jól érezzük magunkat…
- De…- tiltakoznék, azonban mutatóujját szám elé tartja. Összehúzom a szemeimet.
- Meg amúgy is, rettenetesen megfájdult a fejem… ha most napra mennék, az csak súlyosbítaná a helyzetet… miért nem ülünk be valahova?- kérdi lelkesen, majd derekamnál fogva magához húz.
- De mi lesz Sebastiannal?- erősködöm. Michael lágy csókot hint a vállamra.
- Ő el lesz egyedül is. Na gyere, csípd ki magad és mulassunk egy jót…
***
Későn érünk haza. Sebastian már „mélyen elmerült az élvezetekben”, ezért halkan beosonunk a saját szobánkba…
***
Reggel én ébredek elsőnek, ezért magamra kapok valami lenge cuccot és lemegyek a konyhába. Épp kávét főzök, mikor Sebastian is megjelenik, persze egy szál boxerban, kómás fejjel. Azért mit ne mondjak… jól karban tartja magát. Biztosan tapadnak rá a nők…
- Szia húgi.- köszön, majd megkapom szokásos puszimat a fejem tetejére.
- Szia Seb. Hallottam hosszú és élvezetes volt az éjszakád.- jegyzem meg, valamiért fura arra gondolnom, hogy a bátyám más nőkkel szeretkezik. Valamiért… furcsa a gondolat…
Áhh, hülyeség! Ez is biztos csak a fáradtság miatt! Michael miatt tegnap éjszaka sem aludtam túl sokat…
- Igen. Este voltam egy buliba és ott felszedtem.- mondja, miközben kávét tölt magának. – Tegnap miért nem jöttetek le a partra? Még cetlit is hagytam, hogy ott leszek, mert dolgozok.- kérdi kicsit szemrehányóan, de csak felvonom a szemöldököm.
- Én mondtam tegnap Michaelnek, hogy menjünk le, de nem volt kedve, meg fájta feje is, de cetlit nem találtam sehol. – rázom meg a fejem, biztosan elfelejtette… vagy csak mi nem vettük észre…
- Értem.- mondja elgondolkodva, de aztán gyorsan témát vált. – És ma lejöttök? Déltől megint kint leszek úszómester, most meg lemegyek, csak úgy úszkálni. – mondja a kávéját kortyolgatva.
- Persze lemegyünk. – jelentem ki gondolkodás nélkül, már csak a part gondolatától is lelkesedek! És amúgy is, olyan rég láttam az én szeretett bátyuskámat!
- Kicsim elmegyünk ma szétnézni a városba? – jelenik meg Michael, én pedig elkeseredetten pillantok rá.
– Jaj ne haragudj nem vettelek észre. Jó reggelt. – köszön mosolyogva Sebastiannak is.
- Mi lenne, ha inkább a partra mennénk le? Holnap is eltudunk menni szétnézni és Sebastian is eltudna kísérni minket. Ő jobban ismeri a környéket. – próbálom rávenni, annyira le szeretnék ma menni vele a partra!
- Kicsim nézd már meg milyen szép idő van, és ha holnap nem lesz ilyen jó idő? – vonja fel a szemöldökét Michael, és azzal a kérlelhetetlen tekintettel néz rám, aminek sosem tudok ellent mondani.
Felsóhajtok.
- Jól van, akkor menjünk várost nézni. – egyezek bele, majd bátyámra pillantok. – Ne haragudj Seb.
- Ugyan már. A ti nászutatok érezzétek jól magatokat.- mosolyog rám, majd leteszi a poharát és ellöki magát a pulttól. – Lent leszek a parton, ha még meggondolnátok magatokat.- búcsúzik, majd felkapja a cuccait és lelép.
Felsóhajtok.
- Michael, tudom, hogy végtére is nyaralni jöttünk ide, de egy kis időt Sebastiannal is eltölthetnénk. Végtére is a bátyám.- mondom neki makacsul, olyan rég nem láttam… és már itt vagyunk egy ideje, de alig beszéltünk…
Látom, ahogy felsóhajt és megforgatja a szemeit.
- Édesem… ez a mi nászutunk… nem a bátyádé, rendben?
- De… én őt is szeretem…- motyogom halkan, keresztbe font karokkal.
- Jobban, mint engem?- vonja fel a szemöldökét.
- Michael, ez gonosz volt! Nem várhatod el, hogy válasszak közted és a bátyám között!- akadok ki, ez azért övön aluli húzás volt.
- Jólvanna, ne haragudj… gyere ide…- nyújtja felém a kezeit, én pedig megint engedek. Magához húz, majd kapok egy forró csókot.
- Na öltözz szépen, aztán menjünk, jó? És ha ennyire szeretnéd, később lemehetünk a partra is.- adja be végül a derekát, s ez mindjárt jobb kedvre derít.
- Akkor megyek öltözni.- nyomok egy puszit a szájára, majd kibontakozok öleléséből és felszaladok az emeletre. Felveszem a kedvenc bikinimet, a rózsaszín csíkosat, fölé pedig egy extra rövid farmer nacit, egy kockás inget, amit megkötök a hasamon és az elmaradhatatlan kalapomat. Ez mutatja, hogy Texasból jöttem.
***
A város csodálatos, rengeteg helyet megnéztünk már. Ebédre beültünk egy egész kellemes kávézóba is, majd kézen a kézben sétálunk le a partra.
Mikor odaérünk, már messziről kiszúrom az én drága bátyámat, aki egy szál szexi fürdőnadrágban feszít, körülötte pedig kisebb női tömeg…
Hozza a formáját…
- Héj! Seb!- kiáltok neki távolról, majd mosolyogva integetek felé. Azonnal kiszúr minket, könnyedén lerázza a körülötte legyeskedő nőket és könnyedén mellettünk terem.
- Örülök, hogy mégis lejöttetek.- mosolyog rám, én pedig visszavigyorgok.
- Végül sikerült rávennem Michaelt, hogy jöjjünk le.- mesélem, majd nekilátok, hogy előhalásszam a plédet, amit magammal hoztam. Leterítem a homokba, miközben a fiúk szakértően felállítják a napernyőt.
- Mikor jár le a műszakod?- kérdem bátyámtól érdeklődve.
- Nemsokára.- mondja, én pedig nem átalkodom kifejezni örömömet.
- Szuper! Akkor megint versenyt úszhatunk, mint a régi szép időkben! Én pedig újra legyőzlek majd!- nevetek fel belé karolva, ó igen, milyen szép is volt régen…
Bár nem hiszem, hogy még most is gyorsabban úsznék nála… nemhiába lett úszómester.
- Azt lesheted, húgi. Ezúttal én fogok győzni.- kacsint rám, én pedig jókedvűen felkacagok. Ezt már szeretem. Ez az én bátyám!
- És velem mi lesz? Engem ki akartok hagyni a jóból?- szól közbe Michael is, kényelmesen letelepedve a napernyő árnyékába.
- De Michael, te nem is tudsz úszni…- jegyzem meg, mire a labda felé bök, amit eddig a hóna alatt cipelt.
- De strandlabdázni igen. És megígérted nekem, hogy játszani fogunk.- nyafog, én pedig négykézláb odakúszom hozzá, majd puszit hintek a szájára.
- Rendben, úszás után röpizünk. Ha kerítünk még valakit, akkor tudunk két csapatban játszani.- pillantok sokatmondóan Sebre, aki fogja az üzenetet.
- Rajta leszek.- kacsint rám.
- Remek! Akkor ezt meg is beszéltük! Addig is napozok egyet, amíg még dolgozol!- állok fel, majd nekilátok vetkőzni. Pillanatok alatt ledobom a ruháimat, majd előhalászom a naptejet.
- Fiúk, segítene valaki bekenni a hátam?- pillantok a két heverésző egyénre. Mindketten mozdulnak, de Seb egy hajszálnyival gyorsabban reagál.
- Majd én.- mondja, kiveszi a kezemből a naptejet és már serénykedik is. Miután kellő védelmet kaptam a Naptól, fogok egy törölközőt és kicsit odébb kiterítem a napra. Ideje lesz pihenni egy kicsit…
|
| oosakinana | 2012. 02. 06. 18:51:46 | #19011 |
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)
Egy újabb átmulatott éjszaka után vagyok túl. Most érkeztem haza és már feküdnék le aludni, amikor csengetnek elég hosszan. A Francba. Elfelejtettem, hogy jönnek meg a tesómék hozzám a második nászútjukat tölteni. Akkor ma sem lesz alvás. Na nem baj, majd bepótolom.
Felkapom a nadrágomat és nyitom is ajtót.
- Sebastian! – kiáltja boldogan, majd két másodpercen belül már a nyakamban is található, ami egyáltalán nincs ellenemre, főleg, hogy milyen gyönyörű. Michael egy szerencsés hülye, aki pont kifogta a húgomat.
- Jó téged újra látni, Layla! – nevetek boldogan, mire egy puszit is kapok az arcomra.
- Téged is, bátyó. Képzelődöm, vagy megint magasabb lettél? – vonja fel a szemöldökét, amire a drága férje már kezdi is a húgom szívatását, amit nem szeretek benne, de eltűröm. Még szerencse, hogy jó színész vagyok.
- Ez csak azért van, szívem, mert most szandál van rajtad és nem magas sarkú. – próbál poénkodni az emberke, amire testvérem nevet is. Én csak mosolygok rajta, hogy ne legyek bunkó, de nem megy más.
- Az meglehet. – von vállat testvérem, majd kezet fogunk. Nem vagyok bunkó, hogy ne tegyem meg, meg a testvérem szereti így el kell fogadnom. - Oh! Majdnem elfelejtettem, hoztam ám neked valamit. – kacsint rám, majd behajol a kocsiba én meg végig pásztázom a testvéremet. Nagyon formás a feneke és hmmm… de nem szabad, hiszen a testvérem… vagy nem is tudom.
- Parancsolj. – nyújt nekem egy lyukas dobozt amit érdeklődve bontok ki. amikor kibontom egy édes kis kígyócskát látok meg benne. Testvérem az egyetlen, aki nem ijed meg a gyűjteményemtől. Mindenki más frászt kap az én kicsikéimtől.
- Layla! Köszönöm! – vigyorgok rá.
- Egy texasi patkánysikló. Vigyázz vele, a kicsike megnőhet akár 2 és fél méterre is. – bök a legújabb kicsikémre, aki most még kellemesen szundikál a dobozkájában.
- Gyertek be. A csomagokat ráérünk még behozni. – invitálom beljebb őket, majd az akváriumhoz megyek, ami vadi új és már teszem is bele a szépségemet.
Bejönnek, de húgomon látom, hogy mintha kicsit fáradt lenne.
- Gyertek, megmutatom a szobátokat, ahol le tudtok pihenni. – mondom nekik, mire követnek.
Kinyitom az ajtót, majd ahogy bemennek, Michael rám néz.
- Segítesz behozni a bőröndöket? – látom a szemében, hogy valami nincs rendjén.
- Én is segítek. – egyből ajánlkozik fel a testvérem, de csak egy puszit adok a fejére és megkérem, hogy pihenjen csak ez pasi dolog és majd elintézzük.
Amint lemegyünk, már tudom, hogy téma lesz, de akkor kezdem én, mikor felém fordul.
- Figyelj lehet, hogy te vagy a testvérem férje, de ha bármivel bántani mered vagy szomorú lesz, mert félre nézek, akkor esküszöm, hogy úgy fog kirúgni a házamból, hogy öröm lesz nézni. – mondom komolyan.
- Te meg ne merj bele szólni a házasságomba. Szeretem a testvéredet. Nem tudom mi bajod van velem, de amíg ő azt nem mondja, hogy hagyjam békén, vagy menjek el, addig igen is elfogsz tűrni és nem szeretném ha túlságosan a közelébe mennél. – a végén meglepődök és felhúzom a tekintetemet, majd közelebb lépek hozzá.
- Te kis mit ugrász. Nem érdekel, ha a seggedet a földhöz is vered, de ha nekem kedvem van a húgomhoz, akkor vele leszek. Ha reggeltől estig a nyakán fogok lógni, akkor ott fogok lógni. –mondom komolyan. – Ja és mellesleg megjegyzem, hogy az én birtokom van. Te itt nem ismersz senkit, úgyhogy ne merj fenyegetni, mert egy magam leverlek. – mondom komolyan, majd kikerülök és a kocsihoz sétálva fogok meg két bőröndök, majd beviszem és felviszem a szobába, ahol testvérem már bóbiskol, de rám nézve elmosolyodik.
- Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezi, mikor felém nyújtja a kezét én meg odamegyek hozzá és leülök az ágy szélére, miközben a fejét kezdem el simogatni.
- Csak beszélgettünk egy kicsit. – mondom kedvesen és puszit adok a homlokára, miközben megjelenik, azaz idióta is.
- Sebastian magunkra hagynál, kérlek. Szeretnénk lepihenni. – mondja az eltávolító szöveget kedvesen, amire csak ráemelem tekintetemet. Szóval így játszunk, hát rendben. Benne vagyok a játékba.
- Persze. Pihenjetek csak. – adok még egy puszit Layla fejére, majd felállok, és magukra hagyva fekszem el az ágyamon, hogy végre én is kipihenjem magam, mert délután mennem kel dolgozni és már nem sok időm van pihenni, meg este megint parti lesz.
~*~
Két órával később ébredek fel, majd felöltözök és átmegyek, megnézi tesómat és azt a görényt. Kinyitva az ajtót látom, hogy be vannak takarózva a ruhák meg nem éppen rendeltetésszerűen rajtuk, hanem inkább a földön. Jól van, ha hozzá tud nyúlni ehhez az idiótához legyen. Nem keltem inkább fel testvéremet hagyok neki egy cetlit, hogyha akarnak, akkor délután jöjjenek le a partra, mert ott fogok dolgozni.
Ahogy kimegyek a csajok, csak úgy ragadnak rám és próbálnak flörtölgetni velem, amit néha fogadok, néha viszont annyira el vagyok merülve a testvéremmel, hogy nem tudok rájuk figyelni. Egésznap várom őket, de nem jönnek le. Pedig azért jöttek Miami-ba, hogy szórakozzanak, akkor miért nincsenek itt.
Este megyek haza, de akkor már nincsenek otthon. Egy cetlit találok, hogy elmentek bulizni. Ez nekem nagyon furcsa. Michael tényleg nagyon ügyködik rajta, hogy ne találkozzak a testvéremmel még egy pillanatra sem. Hát rendben. Elmegyek én is bulizni és a bulin egy olyan csajt szedek fel, hogy ihaj csuhaj. Haza is viszem, ahol egy kényelmes estét töltünk együtt több menettel, ami után haza is küldöm a kiscsajt.
~*~
Másnap reggel mikor felkelek, és eléggé álmos vagyok. Lesétálok egy szál bokszerben, a konyhába, ahol testvéremet találom kávét főzni.
- Szia húgi. – köszönök neki és puszit adok a fejére.
- Szia Seb. Hallottam hosszú és élvezetes volt az éjszakád. – szavaiban, mintha egy kis féltékenységet is hallanék, vagy csak bemagyarázom magamnak?
- Igen. Este voltam egy buliba és ott felszedtem. – töltöm ki a kávémat, majd felé fordulok. – Tegnap miért nem jöttetek le a partra? Még cetlit is hagytam, hogy ott leszek, mert dolgozok. – jegyzem meg, mire értetlenkedve néz rám.
- Én mondtam tegnap Michaelnek, hogy menjünk le, de nem volt kedve, meg fájta feje is, de cetlit nem találtam sehol. – mondja értetlenkedve, amit most már értek.
- Értem. – raktározom el magamban a dolgokat. – És ma lejöttök? Déltől megint kint leszek úszómester, most meg lemegyek, csak úgy úszkálni. – nézek rá, miközben megiszom a kávémat.
- Persze lemegyünk. – mondja csillogó szemekkel, mire megjelenik a hólyag.
- Kicsim elmegyünk ma szétnézni a városba? – kérdezi egyből, majd rám néz. – Jaj ne haragudj nem vettelek észre. Jó reggelt. – Tuti, hogy kihallgatott minket.
- Mi lenne, ha inkább a partra mennénk le? Holnap is eltudunk menni szétnézni és Sebastian is eltudna kísérni minket. Ő jobban ismeri a környéket. – kezdi el kérlelni.
- Kicsim nézd már meg milyen szép idő van, és ha holnap nem lesz ilyen jó idő? – kezd el nyavalyogni, amire nagyot sóhajt húgocskám.
- Jól van, akkor menjünk várost nézni. – rám emeli a tekintetét. – Ne haragudj Seb.
- Ugyan már. A ti nászutatok érezzétek jól magatokat. – teszem le a poharat és lököm el magamat a pulttól. – Lent leszek a parton, ha még is meggondolnátok magatokat. – felkapom a cuccimat és elköszönve tőlük megyek a partra.
|
|
