Karakter: Usami Masamune
Megjegyzés: (Freyamnak)
- Freya vagyok. – mutatkozik be végre. Csak tudnám miért kellett ezért annyit könyörögni. - És fogjuk rá, hogy ráhibáztam a nevedre. – nagyon szép a mosolya meg kell hagyni. - De ha te vagy Masamune, akkor igaz, hogy te villámokat tudsz szórni? Meg te vagy akkor az Usami család első szülött fia, aki úgy bánik a sakabatoujával, mint más a késével? – kezd el hadarni én meg nem értek semmit. Honnan jött és mit akar tőlem ennyi mindent? - Meg.. édesapádék hogy haltak meg? Mit láttál belőle? – ezek a kérdések viszont már megint kiverik a biztosítékot és nem is egy könnyen fogok válaszolni rá.
- Ki vagy te, és honnan tudsz ennyit rólam? – egyre mérgesebb vagyok, de ő csak a karját nézi, ami meg még jobban idegesít.
- Oké, figyelj, nagyon kevés időm van, csak szeretném hogy válaszolj, aztán eltűnök, ígérem. Nem okozok semmi gondot, senkinek nem mondom el az információkat.
- Előbb tudni akarom, ki vagy és mire kellenek neked pont az én dolgaim. – jelentem ki. Hát igen a makacsságomat apámtól örököltem.
- Ezt.. most nagyon bonyolult lenne elmagyaráznom. – még is mi lehet olyan bonyolult?
- Nekem van időm.
- De nekem nincs! Épp erről beszélek! Csak válaszolj kérlek, ígérem, nem kutyulok össze semmit körülötted. – türelmetlenkedik, de végén elmosolyodik, amit nem értek. Össze zavart teljesen. Hogy került ide és még is micsoda ez a nőszemély? Oké, hogy nekem is van különleges képességem, de akkor sem tudom elhinni, hogy valaki csak így megjelenjen valahol és tudjon rólam egy két mindent.
- Most meg mi olyan vicces?
- Semmi, bocsánat. Oké, bármit megteszek neked ha válaszolsz a kérdésekre.. de tényleg nincs sok időm.
- Bármit? – egyből felhúzom a szemöldökömet. Hmmm. Lehet, hogy jó lesz az éjszakám egy ilyen dögös babával.
- Igen, bármit. – helyes.
- De tényleg nem tudja meg senki más? Mert ha igen, akkor.. – rántom elő sakabatoumat és a nyakához szegezem az élesebbik részével. Ezek olyan dolgok, amiket senkinek nem mondunk el.
- Tudom mi vár a szavaszegőkre. Tanultam pár dolgot a sok diktatúrából, aminek a világ ezeddig szemtanúja lehetett.
- Diktatúra? – komolyan olyan szavakat mond, hogy a falnak megyek.
- Mindegy.. az első kérdés az volt tehát.. hogy. Hmm. Mi van a villámokkal? Tényleg igaz?
Csak ökölbe szorítom a kezemet, majd előtte kinyitom és a villámok máris ott cikáznak a tenyerembe. Mindenki szereti őket nézni, sőt ő még annyira is, hogy át is veszi, ami szokatlan. Senki nem szokott hozzányúlni, mert retteg tőle… ő viszont teljesen más.
- Úristen! – sikít fel, amit nem értek. - És a szüleid? Mi van a szüleiddel? - hadarja. - Hogy haltak meg? Mennyit láttál belőle? Ki tette? Hova temetted őket?
- Te is mágiahasználó vagy? – kérdezem mérgesen. Eddig mindig csak őket érdekelte, hogy hova vannak temetve. - Mire kellenek ezek a dolgok? Ellenem akarod őket fordítani? – nagyon mérges vagyok és ebben az sem segít, hogy eltakarja előlem az arcát.
- Már mondtam, hogy nem haszná.. – nem fejezi be a mondatot én meg értetlenül állok ott. - Jaj ne! Mennem kell!
- Mi? De nem válaszoltál! – nem fogom ennyiben hagyni. Megragadom a csuklóját, ahogy csak tudom, így velem is történik valami nem csak vele. Mit csinálunk vajon és mi lesz ennek a vége?
Amikor végre megállunk egy számomra ismeretlen helyen találom magam. Egy szűk helyiségben vagyok vele, ahol meg wc van. Mi van itt?
- Hol vagyunk? – nézek rá kíváncsian és összezavarodottan.
- Francba ez nem jó. Nagyon nem jóóó. – mondja egyből, majd kinéz a helyiségből.
- Hol vagyunk? – teszem fel megint a kérdést neki. Tudni akarom hova hozott és mi akar lenni ez a kis utazás vagy mi volt ez.
- Csssss. – teszi az ujjait az ajkaimra. – Nyugodj meg kérlek és maradj csendben. – suttogja. – Mindent el fogok mondani, csak előbb had jutassam ki innen magunkat. – folytatja, és legszívesebben nem tennék eleget a kérésének, de valami azt súgja, hogy még is tegyem meg.
Hát hagyom, hogy kommandósat játszva kivigyen az illem helyiségből, de olyan sok emberrel vagyunk körbe véve, ahogy kijutunk, hogy én csak nézek mi történik itt. Körbe járnak a szemeim és nem is veszem észre, hogy eltűnt a szemem elől. Elvesztettem és itt vagyok egyedül.
Elkezdek járkálni és emberekbe is belebotlok, de olyan mások, mint én. Kimegyek az utcára, ahol esik az eső miért is ne. Mindenki csak szalad én meg egyedül kóborlok. Egy sötét sikátorba is belépek, ahol két fickó megpróbál rám támadni.
- Add ide az aprót öreg. – mondják én meg nem értem mit hadoválnak.
- Mi van? – nézek rá értetlenül.
- Add ide a lóvét. – mondja másképpen, de még így sem értem, hogy mit akarnak. – Add ide, vagy levágjuk a fejedet. – veszik elő a kis kést, de én ekkor a sakabatomat rántom elő, amire kicsit megriadnak.
- Hagyjatok békén. – szorítom össze a kezemet és ekkor egy hatalmas villámlás keletkezik az égen, amire még jobban megijednek.
- Menjünk inkább tényleg. – fogja meg az egyik a másiknak a kezét és elrohannak, mint a nyulak, de hát nem baj az.
Elteszem a kardomat és csak tovább sétálok.
- Masamune. – hallok meg egy kiáltást, majd elkezdek körbe nézni és akkor látom meg azt a nőt, aki ide hozott. – Végre, hogy meg vagy. – valamit a fejem fölé tesz, ami hasonlít az esernyőre, de nekem nincs rá szükségem.
- Merre voltál? – teszem fel a kérdést neki miközben kiállok az esernyő alól.
- Gyere az esernyő alá, mert meg fogsz fázni, meg azt hittem követsz. – mondja d valahogy kételkedek a dolgokban. – Gyere velem. – fogja meg a kezemet és elkezd húzni maga után.
Próbálom faggatni út közben, de csak siet és nem mond semmit. Annyira próbálja lezárni az ügyet, de én nem hagyom, mivel eléggé érdekelnek a dolgok, főleg, hogy azt se tudom hol vagyok, meg milyen évet írunk.
Végül megérkezünk egy házhoz, amibe be is visz, majd eltűnik én meg értetlenül nézek körbe. Hol vagyunk és mi ez a hely? Ki lakik itt, meg minek hozott engem ide? Csak úgy kavarognak a fejemben a kérdések.
Nem sokkal később vissza tér egy törölközővel, amit felém nyújt.
- Törölközz meg nehogy meg fázz.
- Most már válaszolsz a kérdéseimre? – nézek rá kicsit mérgesen és türelmemből kifogyva. Nagyot sóhajt, majd felém fordul végre.
- Mire vagy kíváncsi? – kérdezi, amire összeszedem a gondolataimat.
- Hol vagyok? Ki vagy te? Milyen időszámítást írunk és még a többi, amiről tudnom kell. – mondom komolyan.
- Freya-nak hívnak és most az én házamban vagy. – válaszol, de csak az első két kérdésemre. – De most már ha itt vagyunk te a többi kérdésemre is válaszolhatná. – állapítja meg mosolyogva és mintha az ő szemei is felcsillannak.
- Már így is túl sokat tudsz rólam én meg túl keveset rólad. Ez így nem jó játszma. – állapítom meg. – Tudni akarok én is mindent rólad, ha már te is tudni akarsz rólam mindent.
- Rendben akkor játszunk egy olyat, hogy kérdezek egyet válaszolsz és utána te kérdezhetsz egyet. – veti fel az ajánlatot.
- Benne vagyok, de én kezdem a kérdezősködést. – beleegyezése jeléül bólint egyet. – Milyen lény vagy, mert az biztos, hogy nem sima halandó különben a villámlásaimtól sikítva menekültél volna el. – vonom le a következtetéseket és várom a válaszát.
|
