|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| timcsiikee | 2009. 07. 20. 12:14:16 | #1228 |
Karakter: Haruka(1. helyszín
Haruka:
Sötét van, halk zúgó zene szól, pirosas halovány fények biztosítanak valamilyen kilátást a térre ahol vagyok. Vagyis a bár belső kinézetére. Egész igényes kis hely annak ellenére, hogy nem túl sok vendéget látok. Biztos ez is egy „pénzmosó” üzem, mint egyes étterem… Na de nekem nem ez a lényeg. Hanem hogy kikapcsolódjak. Egy fárasztó forgatás után csak egy kis pihenésre vágyon, esetleg egy kellemes társaságra, akivel kiélhetem minden felgyülemlett feszültségem, persze méltó keretek között.” Koktélom” kevergetem és vagyis benne a jeget, ami nehezen akar olvadni az amúgy is hideg italban, és ügyelek arra, hogy nehogy lelöttyintsem fehér nadrágomat. Unalom… A környéken senkit és semmit nem látok, ami feldobhatná egy kicsit nyugis estémet. Megigazítom fekete ingem gallérját, és már épp kapnám magamhoz fehér kabátom, mikor egy talpig fekete ruhás macsek lép be. Mewww… Farkacskámmal lágyan csapok egyet az ülésre ahogy vagyok. Érdeklődő pillantásokkal jutalmazom, majd felkönyökölök az asztalra és fejemet így támasztom meg. Nagyon helyeskének néz ki, vékonyka és aranyos kis cicafiú. Vajon mit keres ez ilyen helyen?
Körbekémlel, majd ő is leül egy olyan üres boxba mint én, de valahol szélebben. Hófehér farkincámal érdeklődve dobolok az ülésen. Talán még sem lesz olyan uncsi ez az este, csak a megfelelő időt kellett kivárnom. Megiszom maradék italom majd kabátom karomon átdobva állok fel, hogy átsétáljak mellé.
- Ugye szabad ez a hely? – kérdem egy kedves mosollyal, majd kisebb pislogós fáziskésés után válaszol.
- Öhm… persze… - mondja valamelyest határozott hangon, így le is csüccsenek a boksz közepére, hogy azért még se szemben legyek vele. Az olyan messze van…
Fél könyökömmel támasztom most meg fejem, és érdeklődve nézek rá, hogy mit kér inni… bár inkább arcocskáját nézem. Még így közelről is helyeske.
Látom kérdő pillantásait, talán csodálná, hogy ide ültem?
- Tudod magányos voltam ott egyedül, és gondoltam a társaságodban jobb lenne… Vagy zavarok? – megrázza a fejét, és nyugodtan válaszol, hogy nem. Sőt arcán látom, hogy talán örül is nekem. Nocsak? Mondjuk ahogy végig nézett rajtam talán annak örülhet, hogy nem vagyok teljesen ember. Szerencsém van. Átlibbentem egyik oldalamról a másikra fehér farkincám, rá az ő feketéjére, de elkapja onnan. Csak nem Zavarban van? Akkor ideje feloldani a feszültséget. És egy bárban mi lenne jobb feszültség oldó egy kis alkoholnál?
- Ha már ilyen kedvesen idefogadtál szeretnélek meghívni – és intek is Hatorinak aki tudja hogy nem igazán szeretek az italért mászkálni.
- Nem szükséges…
- De én örülnék neki, legalább beszélgetnénk kicsit közben… - megint megeresztek egy nyugtató mosolyt, hogy rávegyem, mire végül biccent. Helyes…
~*~
A sokadik ital után már pár üres pohár borítja az asztalt, és én idióta olyan jól éreztem magam a társaságában, hogy vele együtt ittam, pedig én akartam leitatni. Érzem hogy kicsit kába vagyok, majd ahogy újra felkönyökölök az asztalra, néha inog a tartásom, de igyekszem megmaradni egy helyben. Fél füllel hallgatom meséjét néha meg is rázom kis fülem mikor összemosódni érzek pár hangot, de csak rájövök, hogy egy égy zümmögött bele. Hess innen nem látod hogy zavarsz? Mire kell neked a fülem? Olyan aranyos kis neko fiúcska nyamm…
Közelebb ülök hozzá fokozatosan, eleinte szerencsére észre sem veszi. Mivel egy szélső boxban ülünk, így senki sem lát ránt, csak Hatori a csapos, na felfelé nyújtom magasba a kezem. Miközben arcommal figyelek mondandójára, egyik kezem combjára csúszik észrevétlenül, majd fel le kezdem végigsimítani. Lekapja tekintetét piruló arccal, felsimítok a lényegre, már látom hogy kapná elő hosszú karmait, de lefogom kezét és nagyon mohón csókolom meg vágyamat nem fékezve felé, kicsit neki is nyomom a háttámlának és közvetlen közelébe csusszanok.
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 21:05:14 | #127 |
Karakter: Iro - Touya
|
2008.08.31 10:56
|
|
Hiyahiya
Touya:
Ajkaimmal egyre lejjebb kalandozom, éhségem dagad bennem, s vegyül a kéjes vággyal… felfallak kicsi ordasom…hehe….
Végig kóstolom bőrét, lágyan harapdálom selymes, puha bőrét… kívánatos kis falat, legszívesebben vadul mélyeszteném belé fogaimat, hogy kesernyés vére testemben szétáradva erősítse a bennem tomboló lángokat… bejárok hasfalának hófehér bőrét is, de abbahagyom… ne szaladjunk úgy előre…
Felpillantok, jég kék szemeimmel a gyönyörűen villogó borostyán íriszekbe mélyedek, melyek elé lassan bekúszik a vágy elhomályosító köde… látom bennük a vagy vágyat, a kívánalmat, amit irántam érez…hehe…
Azért meglepő, hogy sebei ilyen hamar begyógyultak, de mit is várhatnék az én kis ordasomtól….
Hirtelen ragadja meg vállamat a farkaska, hogy felrántson magához, s vadul indíthasson támadást ajkaim ellenne. Készségesen nyitok utat neki, s hevesen, szenvedélyesen vívok vele csatát…. Testemmel hozzásimulok, felparázslik bőröm, ahogy hozzám ér, égető lávafolyamként terjed szét tetemben a vágy… megőrjít… Milyen kis türelmetlen…hehe…
Ujjaival lágyan kalandozik végig hátamon, s gatyámat megragadva szabadít meg tőle egy könnyed mozdulattal…ejnye… lassan nem lesz ruhám… mintha zavarna… úgy is csak útban van…
Elszakítom tőle ajkaimat, s perverz vigyorral méregetem csodás, vágytól elhomályosult arcát, s elégedettség kezd éledezni bennem… hamar megadtad magad kis farkasom, az tény és való… de ez csak nekem jó…
Lüktető, merev férfiasságomat az övének dörgölöm, s szinte egyszerre nyögünk fel… testemben elemi erővel tombol erdőtűzként lángoló vágyam, a kéj, ami csak szítja bennem azt a mardosó tűztengert… nincs türelmem, heves vadsággal kapok ajkai után, vadul marcangolom, szinte felfalom… fogaimmal felsértem ajkát a heves csók közben, s vére kesernyés íze még bódítóbbá teszi vad csókunkat, mikor szétterjed számban…
Ő azonban máshogy látja a dolgokat, nem bírja a tétlenséget, melyet magam alá gyűrve kell elviselnie, ezért erőteljesen fordít a helyzeten, s maga alá teperve, testével az ágyba passzírozva csókol tovább, s ujjaival hajamba markolva tart kordában…. Mintha szükség lenne rá… ahhoz képez, hogy milyen zabolázhatatlan vagy kis ordasom, kezdesz kezes báránnyá válni…hehe…
|
|
2008.08.28 23:14
|
|
Ruki
Iro:
Ujjai fekete üstökömbe kúsznak és közelebb húz magához, hogy ismét egy kis harapdálásban részesítse ajkaim. Utat engedek kutató nyelvének, és elfogadom a táncba hívást. Ujjaival végigsimít mellkasomon majd hirtelen körmeit belém mélyeszti. Sóhajtva kapom el tőle a fejemet, majd mint az áldozatra végső csapást súlytó toportyán harapok nyakába, kicsit még a lélegzetet is belészorítva. Te akartad vérszívó. Úgy veszem észre téged cseppet sem zavar a nyakharapdálósdi... Sőt... Esküdni mernék rá, hogy hangosan nyögnél fel, már ha kapnál levegőt... Hehe...
Szép lassan enyhítek a szorításon és közben megsimogatom mellkasát. Finom selymes bőr, akár a bársony... Színe mint a sápadt telihold. Nem csoda, hogy megvadít. Kicsit oldalra csúszok számmal és már lágyabb harapásokkal tűzelem tovább. Még az illata is bódító, eszméletlen... Fogaim alatt még vére is kicsordul, és bár szívesen szabadítanám meg tőle, inkább nem teszem. Akár meg is ölhet, amire inkább nem vágyom, ezért inkább fényes csíkot húzva térek át nyaka túloldalára.
Eddig tétlenül kiélvezte a helyzetet, de ő se bír tovább magával. Ujjait két vállamra simítja, majd eltol magától, hogy szabad teret kapjon a játékához. Megfeszítve hasizmait nyúl fel hozzám, hogy mellkasomat kényeztesse csókjaival és lágy harapásokkal. Közben egyik ujjával kis köröcskéket rajzolva tér egyik mellbimbómhoz majd nyelvével is követi a megtervezett útvonalat. Bőröm alatt mintha villámok cikáznának minden egyes érintésére, és heves nyelvcsapásai még lángra is lobbantják a szikrákat, amik vad tűzként emésztenek el.
Bőregér tudja mit csinál...
|
|
2008.08.28 22:25
|
|
Hiyahiya
Touya:
Élvezném kesernyés vér pikáns ízét, azonban a kis ordas oldalra húzza fejét, de nagy hevesen, s én eltávolodva, érdeklődve emelem rá jég kék szemeim. Na mi az? Nem tetszik a terep, amit választottam? Kínos…
Ujjait tarkómra fonja, s úgy irányítja arcomat vészes közelségbe az övéhez…
- A nyakam tabu, bőregér.- köti ki határozottan. Kár… pedig fincsi, kívánatos, és szexi nyakacskád van ordas… szívesen lakmároznék innét, de ha nem hát nem.. alálok én más is…hehe…
Nem sokáig lohasztja le jókedvemet, hamar szélesedik ki vigyorom, s élvetegen pillantok rá. Felfallak ordas.. nem is tudod, milyen kívánatos vagy ilyen kis dühösen…hehe…
- Ha ez feszélyez ordas, jó nekem máshol is...- nevetek fel halkan, s újabb úti célomat keresve rántom szét kabátját, s szemeimmel éhesen térképezem fel, duzzadó izmokkal bővelkedő felsőtestét, s ahogy megpillantom hófehér bőrét elcsúfító, még is ínycsiklandó, és izgató kis sebet, amit még én okoztam neki, hevesen hajolok kiszemelt területemhez, s fogammal karcolva sértem fel újból a sebet… fincsi leszel ordas…
Azonban nem engem sokáig élvezkedni, ugyan is egy erőteljes mozdulattal ordít a helyzeten, s én már gördülnék is tovább, azonban ő térdével megakadályoz ebben… hát jó… nekem itt is jó… hehe…
Elmosolyodom kicsit dorgálóan, de nem hagyom annyiban tevékenységemet…egyszerű mozdulatokkal tűntetem el a kabátot az útból, s hasonló sorsra juttatom min az enyémet… szétterül a padlón békésen… jó helye van ott…hehe…
Lágyan csókkal illeti bőrömet, s én a feltörekvő forró bizsergéstől vezérelve körmeimmel vörös árkokkal gazdagítom hátának tejfehér bőrét… érzem ujjaim alatt, ahogy megborzong, s ez végtelen elégtétellel tölt el…látom te is durván szereted ordas…
- Szét akarsz tépni, bőregér...?- érdeklődik gúnyosan, s fogait finoman mélyeszti államba. Milyen kérdés ez? Én csak játszok egy kicsit…
Vigyorogva túrok ében tincseibe, s hajába markolva húrom közelebb magamhoz, hogy éhesen, vadul ívelhessek végig duzzadt ajkain… lágyan harapdálom meg, csupán egy kicsit sértem fel, épp hogy csak újból megízleljem, s élvetegen nyalom le a kibuggyanó finom bíborszínű cseppecskéket…
Vadul tapadok ajkait a kis játszadozás után, s ő minden ellenkezés nélkül nyit nekem utat, hogy hevesen, lángoló szenvedéllyel mélyítse el a csókot… kéjesen falom, marangolom ajkait, élvezettel birtokolom, s égető bizsergés cikázik végig testemben, a hogy az ő nyelve is beszáll a játékba…
Ujjaimmal játékosan ívelek végig mellkasán, végig rajzolom domborodó izmait, majd vad hirtelenséggel mélyesztem körmeimet bőrébe, s ő felsóhajtva szakítja el tőlem ajkait… na mi az? Szeretnél valamit ordas?
|
|
2008.08.28 21:15
|
|
Ruki
Iro:
Hirtelen körülölel minket a sötétség. Ezzel egy pillanatban, úgy érzem, mintha szöges vasmarokkal szorítanák össze a mellkasomat. A sötétség a fájdalommal együtt szertefoszlik, de már nem az erdőben vagyunk. Körbepillantva a bőregér tanyáján találom magam. Hát így csináltad. Kis ügyes. Bár vigyor mögé rejti, mégse tudja elfedni előlem, hogy neki sem volt kellemesebb az utazás mint nekem.
Nem tudok ezen tovább töprengeni, egy hirtelen, erős mozdulattal taszít rajtam és az ágyra lök. Már megválva kabátjától mászik rám, akár egy kiéhezett ragadozó.
-Megkóstollak, rendben ordas? - kérdezi vigyorogva, de nem hiszem, hogy ez egy percig is vita tárgya lett volna. Nyakamhoz hajol és hegyes fogaival felsérti bőröm, majd élvetegen lenyalja a kiserkenő vért. Ha tudná, milyen hatással van ez egy vérfarkasra, akkor nem a nyakamon lakmározna. Erőszakosan oldalra rántom a fejem, jelezve nem tetszésemet, mire elhajol, és kérdőn pillant rám. Ujjaimat a tarkójára fonom és közelebb rántom fejét arcomhoz.
- A nyakam tabu, bőregér - szögezem le nyomatékosan. Egy kis csalódottság suhan át arcán, de aztán vigyora kissé kiszélesedik.
- Ha ez feszélyez ordas, jó nekem máshol is... - kuncog. Ezzel lehajol és széttűri kabátomat felfedve csupasz mellkasom, egyben a seb, amit wakazashijával vágott a vállamon, is kikandikál. Arcán egy pillanatig éhes vágy tükröződik, majd a sebre vetve magát hasítja fel a még érzékeny bőrt.Túl sok lesz a jóból, bőregér... Átfordítom magunkat, és a lendületet kihasználva lökne is tovább a széles ágyon, de letámasztva térdemet akadályozom meg a további forgolódásban. Egy rosszalló mosolyt villant meg, de "ha már így vagyunk" alapon, simítja le rólam a kabátot, majd hanyagul félredobja sajátja után. Miközben puha csókot lehelek kulcscsontjára, körmeivel mély barázdákat szánt a khátamon. Jólesően borzongok meg az érzésre. Grrr...
- Szét akarsz tépni, bőregér...? - kérdezem cinikusan és kicsit állába harapok, és nem válaszol, de tekintete és vigyora arról árulkodik, hogy ő is valami ilyesmire gondol.
|
|
2008.08.28 14:35
|
|
Hiyahiya
Touya:
Úgy látszik új neki a dolog, agy épp más indokot talált nem nyílnak meg ajkai… sebaj… lesz még időm rá…hehe…
Ujjaimmal lágyan távolítom el ében tincseit nyakáról, s élvetegen harapok bele finom bőrébe… Csak egy kicsit… ez is csábító pont, lüktető erei csak arra várnak, hogy megízleljem őket, szinte könyörögnek érte…de várok még vele… illata orromba kígyózik, elbódítja érzékeim, arra ösztönöz, hogy még nagyobb hévvel támadjam le őt…meg is fogom tenni…
Ujjai átvándorolnak nyakamra, finom fájdalmat okozva karmolják érzékeny bőrömet… ahh… bevadítasz… tudod-e? Megborzongok a forrón bizsergető érzéstől, élvezem, ahogy a vágy éledezni kezd testemben…
Késztetést, halálos kísértést érzek arra, hogy érezzem őt, hogy megkóstolhassam… testemmel hozzásimulok, ágyékomat az övéhez dörgölöm, s ö felnyögve adja tudtomra menyire nincs ellenére a dolog… hehe… nem sokáig ellenáll a zsákmány, ha velem van dolga, de úgy érzem veled még meg fog gyűlni a bajom…
Ellentámadásba lendül, ajkainak forróságát érzem nyakamon, majd éles fájdalmat, ahogy belém harap… felnyögök a forró, fájdalommal vegyül égető kéjtől, mely elemi erővel hullámzik végig testemen… ahh… hogy te milyen kis ügyes vagy ordas…
A fájdalom csak feltüzel, ujjaimmal hollófekete tincseibe markolok, s fejét felrántva kapok ajkai után… nem ütközök ellenállásba, utat enged nekem, s kissé meg is lepődnék de most van jobb dolgom is…
Nyelvem szájába siklik, s vadul, szenvedélyesen mélyítem el a csókot… marcangolom, falom ajkait, s ahogy megérem, hogy ő is beszáll a „csatába” még hevesebb leszek, érzem, hogy éles fogaim ajkait sértik, kesernyés vér tódul számba, de ettől csak még jobban bevadulok… ő sem rest, belém harap, s így már kettőnk vére keveredik vad csókunk közben…
Testével a fának passzíroz, kezével magához szorít, mintha csak attól félne, hogy elillanok…ugyan… nem lennék képe rá… hehe… de jobb lenne, ha nem itt esnénk egymásnak? Nem gondolod?
Fájdalom és fáradság ide vagy oda, erősen koncentrálva hívom el a fekete árnyakat, melyek égető forrósággal ölelnek körbe minket, hogy pillanatokon belül teljesen beburkolva, fojtogató, tüdőszorító érzéssel szállítsanak a szállodai szobámba…
Megérkezünk, s én széles vigyorral kínomat elrejtve nézek csodálkozó borostyán szemibe, s erős lökéssel penderítem az ágyra…
Játszi könnyedséggel válok meg kabátomtól, s ajkaimat megnyalva mászok az ágyon terpeszkedő ordasomra…hehe… szórakozzunk egy kicsit…jó?
- Megkóstollak, rendben ordas?- érdeklődöm, s nyakához hajolva, finoman karcolom fel puha bőrét, melyből vöröses cseppek buggyannak ki, s én élvetegen kanyarítom el…kesernyés pikáns íz, sokan utálnák de én… nos én szeretem a különleges dolgokat…hehe…
|
|
2008.08.27 23:59
|
|
Ruki
Iro:
Hangtalanul lohol falka az erdő sötétjében. Hűvös tavaszi szél túr ujjaival a bundámba, a vad hajsza izgalma minden tagomat átjárja. Csodás érzés. Az áldozatnak nincs esélye a falkával szemben, hamar leterítjük a vadat. Szinte mindig sikerrel járok, akármelyik falkába csatlakozom is ideiglenesen, de mindig elégedettséggel tölt el egy sikeres vadászat.
Visszatérek, ahol az imént hagytam ruháim. Heh, nem szoktam ilyen gyakran alakot váltani, ma már harmadszorra öltözök. A kis vérszopó sem várat magára sokat, gondoltam, hogy nem hagyja csak úgy annyiban a dolgokat. Felpillantok rá, épp egy fának támaszkodik. Hogy tud valaki ennyit vigyorogni?
- Jóllaktál, ordas? - érdeklődik. Jeges íriszéből kis gúny lángja csillan. De mit várhatnék tőle? Olybá tűnik, ez kinézett magának. Keh, mintha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló.
- Remélem igen, mert most te vagy terítéken... - teszi hozzá és elereszt egy önbizalommal teli kis kuncogást. Felé lépek, és megtámaszkodom feje mellett. Magasabb vagyok nála, így egy kicsit le kell néznem rá.
- Biztos vagy te ebben, bőregér? - kérdezem, megejtve egy gúnyos mosolyt. Vigyora csábító mosollyá szelídül, majd kicsit pipiskedve nyúl fel ajkaimhoz. Kezem a hajába kalandozik. Milyen selymes... Közben nyelvével simít végig ajkamon, majd bebocsátást követelve harap meg egy kicsit. Nem, még nem. Húzom még az idegeidet vérszívócskám. Annyiban hagyja a csalódást, egy megközelíthetőbb célpontot keresve sepri félre a nyakamba lógó hajtincseimet. Szabad utat találva harapja meg óvatosan a nyakam. Jó bőregér. Ha bevadul a dolog, majd élvezkedhetsz, de most minek rontanánk el a pillanatot? Kicsit elmosolyodom. Enyhén szólva egoista alak. De tudja mit akar. És azért én se vagyok olyan kis szerény, hogy ne állapítsam meg, jó ízlése van. Heh...
Hajából a nyakára csúszik a kezem, és éles körmeimmel kicsit megkarcolom bőrét, ahogy végigsimítok rajta. Kicsit megborzong az érintéstől. Érzékeny pontra tapintottam? Sejtettem... Hehe...
Hozzám simul, és ágyékát az enyémhez dörgöli. Melegség cikázik át villámként a testemen, és egy halk morranást csal ki belőlem. Ez visszavágást kíván. Lehajolok és erősebben a nyakába harapok. A várt hatás nem marad el, halkan felnyög. Finom puha a bőre. Orromat telíti a vér és valami édeskés illat. Hmm... Haladjak tovább, vagy ne bíztassam bőregérkét? Egyelőre jó nekem ott ahol vagyok. Harciasan túr a hajamba, majd megmarkolva ében tincseimet ránt ajkaihoz és vad támadást indít az enyémek ellen. Na jó, de csak mert ennyire szeretnéd... szabad utat adok nyelvének a csók elmélyítésére.
|
|
2008.08.27 22:50
|
|
Hiyahiya
Touya:
Gyorsan összeszedi magát, nem hagyja annyiban kis támadásom, s felülve engem is erre ösztönöz… na mi az? Menni akarsz? Milyen kár…
A távolság nem nő, de nem is csökken, ugyan úgy, gyanakodva állunk, de ő halkan felnevet… mi ütött beléd? Komédiázni szeretnél? Én egészen másra vágyom… és meg is fogom kapni…
- Úgy tűnik, mindig félreértesz... Tudod, úgy voltam vele, hogy nincs több dolgunk egymással. De ha már így utánam jöttél...- arcán gúnyosa mosollyal távolítja el végre azt az irritáló tőrnek hívott kis tényezőt. Ha már így utánad jöttem, letámadlak… oké? Nem nagy dolog… egy kis játék, aztán eltűnök.. így szoktam… megölni nem foglak, bár csak tőled függ…hehe…
Ujjaival államra kalandozik, s határozottan szorítja meg azt, s közelebb hajolva perzseli leheltével ajkaimat… el szeretnél csábítani? Ugyan már… előbb eszlek meg reggelire…
- Akár le is téphetném a fejed...- erősebbre fonja ujjai szorítását… ejnye.. hát nem épp a legbarátságosabb fogadtatás… ó jajj… milyen vendéglátó vagy! Rossz ordas…hehe…
Kezemet tolvajügyességgel lopom be kabátja alá, s simítom mellkasára pontosan a szívére. Nem maradok adósod a fenyegetőzésben… abban én is jó vagyok…
- Akár ki is szakíthatnám a szíved...- suttogom, s ujjaimmal lágy szorításban részesítem bőrét… csak hogy tudd.. játszi könnyedséggel tépem ki a helyéről… előbb mint azt te sejtend… érzem, hogy szíve vadul kalapál mellkasába, mintha ki akarna törni onnan… azonban rendezi a kósza kalapálásokat, mintha attól félne, hogy elárulja magát… látom nem felhőtlen a viszonyunk… de hidd el, vadul a legjobb…
nem tétovázok tovább, ahogy tekintetem duzzadt ajkaira siklik rögtön utánuk kapok, de egy gyors, épp hogy csak megkóstolásnak nevezhető csóknál tovább nem jutunk… pedig finom lennél…hehe…
Vadul kap vállaim után, a földre taszít, azt hiszi fogságba ejtett, pedig koránt sem... fekete haja sötét függönyként terít be engem, de nem zavar… széles vigyor keletkezik arcomon, már csak az elégedettség miatt.. lépésre kényszerítem, de egyenlőre semmi több… hiába az ordasok általában makacsok…ej, ej… kár érte…
Borostyánszín szemeit az enyémekbe mélyeszti, nem csinál semmit, csupán engem bámul… na mi az? Szeretnél valamit?
- Ha nem bánod bőregér... - susogja, de csak futólag ízleli meg ajkaim…ejnye… nem éget a tűz olyan hamar… csak akkor ha az egész karoddal belenyúlsz…- most más dolgom akad. Közli, s mintha félne tőlem, egy ugrással távolodik el tőlem. Fárasztó, irritáló ez a játéka, de nem nekem… csak feltüzel vele, nem is vártam tőle, hogy könnyen adja magát… ki várhatná el?
- Mégis mi dolgod lenne, ordas? – érdeklődöm gúnyosan, könyööm pihentetve fejemet. Így elmenekülni… szégyelld magad ordas koma…
- Ami az imént neked... Vadászni! És már várnak...- veti oda flegmán, s így már érthető… korog a kis porcikád? Eszem a szívedet…hehe…
Mintha csak erre a kijelentésre vártak volna, egy csapat hangos vonyítást hallok, melye megtörik, villámcsapásként érik az erőd békés csendjét… nos igen.. kínos, ha a kis falkád vár haza… kis ordas…
- Pá, bőregér! – húzza vidám mosolyra ajkait, s eltűnik a szemem elől. Ejj… nem lógsz meg előlem…
Felállok,s puhaléptekkel követem, de biztos távolban állok meg. Van időm. Nem akarok olyan udvariatlanul a vacsija közben fellépni, és letámadni őt… ennyit megengedhetek neki, ah már úgy is a karaim közé kapom majd… leülök az egyik fa ágára, s a csillagos eget fürkészve várok… hogy lecsaphassak rá…hehe…
*
Megérzem szagát, lépteit hallom, enyhe ér illat kering a levegőben…nem az övé… teljesen mindegy kié, de a vérszomjam elemi erővel tör rám… kevés volt a vacsim… inkább csak uzsonna volt… éhes vagyok még… sebaj… lesz időm, kóstolgatni…hehe… előbb őt kapom el.
Leugrok az ágról, s a fa törzsének támaszkodva nézem, ahogy magára kapja kabátját. Érdeklődve pillant fel, én pedig széles vigyorral intek neki. Hát hogy hihetted, hogy eleresztelek? De naiv vagy… ah egyszer kiszemeltem valamit, nem hagyom futni… nem ám… mert a jó vadász nem engedi azt a zsákmányt, amit kinézett magának… és most te vagy a prédám kicsi ordas…
- Jóllaktál, ordas? – tudakolom gúnyosan, s kék szemeimet az ő borostyán íriszeibe fúrom. Megcsillan bennük a hold sápadt fénye, gyönyörű csillogást adva nekik ezzel… el tudnék veszni bennük, el tudnának kábítani, ah… a nem lennék az aki.- remélem igen, mert most te vagy terítéken…
Halkan kuncogok fel, mire ő csak gúnyosan mosolyogva lép elém, s kezeivel a fa törzsének támaszkodva ejti el előlem a nem kívánt szökés útvonalát.
- Biztos vagy te ebben, bőregér?- susogja, s én csábító mosolyra görbítem ajkaimat… még hogy biztos? Halálosan…
Lábujjhegyre állok, s duzzadt kis ajkaihoz hajolva sajátjaimmal cirógatom meg őket… egyik kezét hajamba mélyeszti, de úgy látszik nem akarja elhúzni fejem. Nem is érdekelne…hehe…
Nyelvemmel végig ívelek kiszemelt testrészén, s élvetegen harapok bele finoman…
|
|
2008.08.27 15:19
|
|
Ruki
Iro:
Az erdőhöz közeledve lassítok a tempón, baktatva térek a fák közé. Felemelt fejjel szimatolok a levegőbe. Itt van. Közel. Hmm, érdekes. Figyelemreméltó képessége van, annyi szent. Nem zavartatom magam a jelenlététől, visszaváltozok és felöltözök. Tisztán hallom, ahogy mögöttem egy macska ügyességével ér földet. Mosolyogva lép közelebb, úgy tűnik őt se sokáig zavarta a vállát átszelő seb. Kíváncsian fürkészem arcát. Puhán végigsimít ujjával a nyakamon. Abból nem eszel...
- Mond csak, ordas... nem gondolod, hogy csúnya dolog volt megszökni előlem? Ejnye... - elvigyorodik és ezzel egy időben a földre taszít. Rögtön rám is veti magát, de már kezemben tőröm és nyakához érintem élét. Alig törődve vele dől előrébb, és így felvágja a hófehér bőrét. Az egészet azért, hogy akadálytalanul simíthasson végig ajkaival a számon. Hm... Eddig nem volt még dolgom férfival, de... kíváncsi típus vagyok. És most, hogy már bevarrtam a tarozást... Ki tudja? Vagy kinyírjuk egymást, vagy elszórakoztatjuk. Mindkét estben számíthatok egy jó kis adrenalin löketre. Heh...
Teljes testsúlyával rajtam nehezedik, mégis felülök, egyúttal őt is ülőhelyzetbe tolva. Orrunk még mindig majdnem összeér, késem kitartóan szorítom nyakához. Elnevetem magam, mire láthatóan meglepődik kissé, de mosolya nem kopik le arcáról.
- Úgy tűnik, mindig félreértesz... - húzódik gúnyos mosolyra a szám. - Tudod, úgy voltam vele, hogy nincs több dolgunk egymással. De ha már így utánam jöttél... - hagyom nyitva a mondatot és leeresztem a kést. Állára fonom ujjaimat és határozottan megszorítom. Közelebb hajolok hozzá, de épp annyira, hogy beszéd közben ajkaim leheletként súrolják az övéit.
- Akár le is téphetném a fejed... - mondom halkan, kicsit erősebbre fogva szorításom állán. Egy halvány kéz simul kabátom alá, egyenesen a szívem tájékára.
- Akár ki is szakíthatnám a szíved... - susogja, majd ujjbegyeivel mellkasomba markol. Szívritmusom egyre gyorsabb, a fokozódó izgalmamtól, de gyorsan visszanyerem felette az uralmat és lassabb tempóra fogom. Egyszer csak ajkaim után kap, de épp csak egy futó csókot váltunk. Ugyanilyen hirtelenséggel döntöm a hátára vállaira támaszkodva, így szorítva le őt a földre. Hajam fátyolként omlik alá, néhány tincs az arcát csiklandozza. Elvigyorodik, azt hiszi nyert. Ó, pedig korán sem. Pár pillanatig mélyen fúrom szemeimet az ő jégkék tekintetébe. Olyan akár egy tükörsima, rezzenéstelen tó. Tisztaságot sejtet, a mélyén mégis vad vágyak, és kegyetlenség lapul. De ne higgye, hogy ezzel megszelídíthet. Vadabb fajta vagyok én annál. Ráadásul... közeledik a telihold.
- Ha nem bánod bőregér... - suttogom és lágy csókot hintek ajkaira - most más dolgom akad - vigyorodom el és már le is ugrok róla.
Láthatóan idegesítem az állandó visszakozzal. Ez van, bőregér. Egy farkast nem ilyen egyszerű elcsábítani.
- Mégis mi dolgod lenne, ordas? - kérdezi még mindig a földön könyökölve, csábító, mégis kissé gúnyos mosollyal.
- Ami az imént neked... - lököm oda. - Vadászni! És már várnak...
Mint egy végszóra, felhangzik a közelben egy farkas vonyítása, amihez hamar több toportyán hangja is társul.
- Pá, bőregér! - mosolygok jókedvűen és egy ugrással eltűnök a sűrűben. Érzem, hogy követ. Vajon ma én terítek le egy vadat, vagy én leszek maga az áldozat? Úgy érzem hamar ki fog derülni.
|
|
2008.08.27 13:59
|
|
Hiyahiya
Touya:
Nem sokáig sajnálkozik a fiú miatt, borostyánszín szemeit az enyémekbe fúrja, belőlük, düh, harag, és bosszúvágy árad…ejnye… hát mit kell sajnálkozni egy kis fiúcska miatt?
- Ki mondta, hogy a kabátomért tartozol nekem? – kérdezi gyilkos tekintettel. Ó jajj… micsoda pillantás…
Eltűnik, villám gyorsan terem előttem, mielőtt még előkaphatnám fegyveremet, ő utána nyúl, s engem megelőzve húzza ki hüvelyéből wakizashim… te rohadék… nem érhetsz csak úgy a fegyveremhez… a düh méregként terjed szét bennem, feszegeti minden porcikámat, ujjaimmal egy szempillantás alatt tépném le nyakáról fejét, de ő mögém kerül, s saját fegyverét szorítja nyakamhoz. Behunyom szemeimet, ahogy a hideg fém a nyakamnak simul… látom nem vagy kezdő… egy jó pont… de meghalsz egy percen belül… előbb…. Szabaduljak ebből a szoros helyzetből…. Testemet újra körülölelő a fájó, égető rézés, s eltűnésemmel egy időben megvágja vállamat, s én felszisszenek ettől… nem jutok messzire, csupán a közeli háztetőre, ugyan is az árnyas cucc és ez a leheletnyi fájdalom sok egyszerre…
Felpillant, mintha tudta volna, hogy hova megyek, s én villámokat szóró szemekkel nézek rá…. Kabátot csinálok belőled ordas koma…
Elmosolyodik, s wakizashimat a földbe mártja… Óvatosan! Drága és értékes…
Nos? Úgy érzed, hogy most már kiegyenlítettük a számlát…? Én pedig úgy, hogy tartozom még neked valamivel…hehe…
Még mielőtt megvárnám, hogy vetkőzés után átváltozzon eltűnik, s sejtéseim szerinti helyen jelenek meg. Halál biztos, hogy az erdőbe jön… felpattanok az egyik fára, s várom, hogy megérkezzen. Nem hagyom, hogy kicsússzon a karmaim közül… egyrészt, mert sértő és barátságtalan volt félbeszakítani a vacsimat ilyen durván…. Hát nem voltam én kedves? Dehogy nem…hehe… kárpótolni akarom magam… csak egy kicsit…
Jól sejtettem, az erdőbe menekül, feltűnik a kis farkas, majd megáll közvetlenül az én fám előtt, s visszaváltozva ötözik fel. Elvigyorodom, s leugorva puhán landolok mögötte. Tudja, hogy itt vagyok, eddig is tudta, még is meglepetten néz rám, mikor megfordul. Ejnye… az én kis árnyacskáimmal nem veszed fel a versenyt…még ha rohadtul fáj, hogy bevetem…
Csábos mosoly terül szét arcomon,s közelebb lép hozzá, csökkentem a köztünk lé távot. túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet… és ami felkelti, azt nem eresztem…
Borostyán szemeivel érdeklődve fürkészi arcomat… felemelem egyik kezemet, s mutatóujjammal ábrándozva simítok végig nyakán… mi lenne, ha megharapnám? Egy kicsit…
- Mondd csak ordas…nem gondolod, hogy csúnya dolog megszökni előlem? Ejnye…- vigyorodom el, s vállát megragadva taszítom a földre. Egy ragadozó éhségével mászok rá, ő már vár, harcra készen előkapja fegyverét, s imát a nyakamhoz szorítja. Közelebb hajolok, s hideg fém felsérti bőrömet, s apró vércseppecskék buggyannak ki hófehér bőröm alól… felsóhajtok a vér szagára, majd vággyal teli szemekkel tüntetem el a köztünk lévő távolságot, s ajkaimmal megcirógatom az övéit. Leheletemmel bőrét simogatom, perzselem, érzem, a hogy megborzong alattam… Élvezettel szívom magamba kellemes, bódító illatát, szinte elkábulok tőle… Nem látszik rajta, de én szinte hallom, ahogy eszeveszett dobogásba kezd szíve… félsz? Nem öllek meg…
|
|
2008.08.27 13:27
|
|
Ruki
Iro:
Elvégzem a teendőimet. Új kabátot veszek és még dolgot elintézek a városban, ha már itt vagyok. Jártamben keltemben megérzem a bőregerem szagát. De egy másik illat is társul jelenlétéhez, friss vér szaga. Sietős léptekkel indulok felé és egy sikátorba befordulva tárulnak elém az események. Egy fiatal fiún lakmározik éppen. Hmm... gúnyos mosoly mögé rejtem idegességemet. Touya felemeli a fejét és rám pillant, a fiú már holtsápadt. Már a kezét is alig tudja felemelni. Túl sok vért vesztett, menthetetlen.
- Csak nem félbeszakítottam a vacsorádat, bőregér? - kérdezem kicsit grimaszolva.
- Ugyan... mindjárt befejezem... ha nem zavar... utána kiszabhatod a "tartozásom" árát... - vigyorodik el és befejezi, amit félbehagyott. Pár perc és a srác végleg elalszik. Kegyetlen elégedettséggel nézi művét, az élettelen porhüvelyt ami az imént még életerős srácból maradt.
- Szóval? Mit szeretnél a kabátodért? - kérdezi, mintha az imént mi sem történt volna. Szememet levéve a fiú testéről az ő jégkék íriszébe fúrom. Egy pillanatra még a fölényes mosoly is eltűnik az arcáról, feneketlen mélységet sugárzó pillantásomat látván.
- Ki mondta, hogy a kabátomért tartozol nekem? - kérdezem továbbra is tartva a kontaktust. Villámgyorsan termek előtte, és legnagyobb meglepetésére őt megelőzve rántom ki wakazashiját a tokjából. Mérhetetlen düh villan szemében, akárcsak a hirtelen feltámadt, mindent elsöprő hurrikán. De engem nem hat meg, kitérek nyakam után kapó kezétől. Tapasztalt harcos, de én is az vagyok. Saját tőrömet is előkapom, és a bőregér mögé ugorva szorítom nyakának a pengét. Nem mozdul, sejtem mire készül. Mielőtt köddé válna, hasonló sebet ejtek vállán saját wakazashijával mint amit én kaptam tőle. Ezt az utolsó pillanatban teszem meg, már eltűnik. Érzem, hogy még a közelben van, és reflexszerűen pillantok fel az egyik háztetőre. Karját a vállára szorítva áll ott, és dühödt szikrákat szór a szeme.
Kedélyesen elmosolyodom, és egy kecses mozdulattal a földbe vágom a kezemben maradt wakazashit. Nem vagyok én tolvaj, hogy elvigyem. Most kvittek vagyunk. Üzenik szemeim. Levetem kabátomat, és a másodpec tört része alatt veszek fel farkasformát. Termetem jóval meghaladja a normális farkasokét. Ebben a formámban, kezem nem lévén, fogaim közé veszem az átváltozás közben lecsúszott ruhadarabokat, és felszerelésemet, majd még egy utolsót pillantok a bőregér felé. Már nincs a tetőn. Lassú ügetésbe kezdek, majd hamar átváltok vágtázásba. Egy vámpír sem tud ilyen gyorsan haladni, hacsak nincs a feneke alatt egy motor. Heh...
Útközben elhaladok pár ember mellett, és akik felfogják, hogy mit láttak rémülten sikoltozva tudatják ezt az egész várossal. Nem is jön rosszul. Ha a bőregér még éhes, nehezen fog eledelt találni magának.
|
|
2008.08.27 12:41
|
|
Hiyahiya
Touya:
Állja tekintetem, sőt! Mosolyogni is képes, ami nagy szó, ha épp egy vámpír mászik az emberre…hoppá…farkaskára…
- Csak nem erre vágysz, bőregér?- érdeklődik, s fejét oldalra döntve szeme elém tárul lüktető, vérrel teli nyaki ere… nem is tudja, hogy mi vámpírok milyen jó látjuk ezt… kísértést érzek, hogy megharapjam egy kicsit, hogy felfedezzem milyen íze is lehet… aztán vagy megöljem vagy futni hagyjam… attól függ okos fiú lenne-e…de azért… finom falat lennél tudod-e? Hehe…
De legnagyobb sajnálatomra finom kis nyakacskáját újra elfedi hollófekete haja, ahogy fejét visszahajtja…Ejnye… nézni csak szabad! Nem harapok rögtön… milyen házigazda lennék?
- Ki kell ábrándítsalak, állítólag a fajtámnak keserű a vére mint a méreg. Bár, mindez lehet, hogy csak szóbeszéd.- közli könnyedén. Igen? Na ne mondd…. Hallottam már róla… de hát nem is ezrét szeretjük ennyire a hozáshasonlókat ordas koma… azért egy kis pikáns íz mindig jöhet… az újdonság sosem árt…hehe…
Azonban még az ilyen gondolatokat is elkergeti, ünneprontó módon áll fel, ezzel engem távolodásra ösztönözve. Na mi az? Zavar, hogy szívesen megennélek reggelire?
Az erkély felé lépked, látom nem szívesen maradna itt velem… én annál inkább… tudod…nem csak a vérre éhezem…hehe…
- Máris elmész?- érdeklődök gunyorosan, arcomon csípős mosoly, még sem hagyhatom szó nélkül a menekülését…
Visszafordul, mintha hadat szeretne üzenni enyémhez hasonló mosolyával, s én állok elébe…
- Bocsáss meg, ha megzavartalak a sziesztátban.- jegyzi meg…fanyar fintor ül ki arcomra,a, ugyan már! Egy kis szórakozásra mindig van energiám… főleg ha ilyen finom falatról van szó, mint te ordas koma…
Nem érdekli túlzottan reakcióm, kinyitja az erkély ajtaját, ahonnan halvány fény szűrődik be egyenesen rám…heh…kedves…
- Egyébként... tartozol nekem eggyel – utal az ő drága vérrel áztatott kabátjára. Nem szeretnéd kiszabni a „tartozás” feltételeit? A végén még nem úgy sül el, ahogy te szeretnéd…hehe…- Bőregér.
Ó ez most nagyon szíven ütött… komolyan! Máris sírva borulok az ágyra…
Leugrik a teraszról, én pedig érdeklődve pillantok le rá… érdekes kis farkas vagy az már biztos… nem most találkoztunk utoljára azt garantálom…hehe…
*
Sármos, lehengerlő mosollyal figyelem, ahogy a legújabb áldozatom kis kezét az enyémbe csúsztatja félénken, édesen elpirulva… ha nem lennék ilyen éhes, játszanék veled, de most inkább eszek… kár érte, aranyos srác…
Élvezem, ahogy vékony ujjainak szorítását erősebbre fonja kezemen, látom kissé fél, nem arra számított, hogy egy elhagyatott utcán fogok vele „randevúzni”.
Úgy döntöttem tovább maradok, a megbízom egyik szerencsétlen vadbarma elvitte a csomagot, így nekem temérdek szabad időm és pénzem maradt…hehe…
Tettetett kedvességgel, jóságos, bájoló maszkot magamra öltve pillantok le rá, s zöld szemeibe nyugodtság költözik… tudom, hogy milyen hatással vagyok az ilyen ártatlan kis fiúcskákra…lánykákra…
Egyre éhesebb vagyok, finom illata felébreszti bennem a „vadász ösztönt”, a vérszomjat…
Elkapom vállait s azoknál fogva húzom magamhoz, kis testét szinte magamba préselem, s ő megilletődve, cékla vörösen néz föl rám…ejnye… mire ez a nagy izgalom?
Szadista mosoly kúszik arcomra, lehullik az álarc, s ő halálra váltan figyeli éles szemfogaimat… Meglepetés!
Nyakára hajolok, s borzongva ívelek végig nyelvemmel puha, bársonyos bőrén… majd durván, vadul mélyesztem belé fogaimat, s élvetegen kortyolgatom kiserken édes, ízletes vérét… finom…
Azonban ismerős szagot érzek, amihez nem sokára egy magas alak is társul, kinek arcán irritáló, gúnyos mosoly terül szét… elválok zsákmányom nyakától, s a fiúcska remegve, rémülten nyújtja kezét a farkaskám felé…mindig rosszkor jön…
- Csak nem félbeszakítottam a vacsorádat, bőregér?- kérdezi csípősen, mie én megnyalintom ajkaimat, s a fiúcskára pillantok…
- Ugyan… mindjárt befejezem… ha nem zavar… majd utána kiszabhatod a „tartozásom” árát…- vigyorgok, majd újra áldozatom nyakára vetem magam, s élvetegen szipolyozom ki a maradék vért kis remegő kis testéből…
Mikor végzek elengedem, s a srác holtan rongybab módjára hullik a földre. Kegyetlen fény csillan szememben, s véres arccal pillantok az én kis ordasomra…
- Szóval? Mit szeretnél a kabátodért?- érdeklődök csevegő hangnemben, mintha az elébb senkit sem gyilkoltam volna meg.
|
|
| Hiyahiya | 2009. 06. 01. 20:50:19 | #119 |
Karakter: Xalar-Touya
|
2008.08.18 15:34
|
|
Ruki
Xalar:
Nevem hallatán kissé elgondolkodik, mintha az emlékezetében kutatna, majd elmosolyodik és felveszi az ékszert. Szenvtelenül figyelem minden mozdulatát.
- És mit keres egy magad fajta itt? - vált át csevegősebb hangnemre. Tudja, hogy kivel áll szemben. Ha egy egyszerű halandó lennék már nem élnék. De hát nem vagyok az... Hehe...
- Szórakozom - mondom vidáman. A legtöbben rettegnek és rimánkodnak a közelemben, de ő nem. Ez tetszik.
- Sok szerencsét hozzá! Itt biztosan jól érzed majd magadat! De ami azt illeti... nekem van fontosabb dolgom is. Még nem fejeztem be a vacsorámat... - a következő finom falatjára gondolva elvigyorodik és hátatfordít nekem. A kis merész. Nem szabadulsz olyan könnyen. Előtte termek. Csak egy pillanatra áll meg, majd kikerül és az embereket kezdi vizslatni. Kényelmes utána eredek, akár az árnyék.
Már ki is nézte következő áldozatát. Csak egy elküldött suggalatomba kerül, és a fiú azonnal felénk pillant. Megréműlve rohan el, mikor meglátja a kivillanó vámpírfogakat.
Páciensem szikrákat hányó pillantással fordul felém. Újra rávillantom vigyoromat. Megragadom a karját, és úgy rántom beljebb a sikátorba, ahogy azt ő akarta azzal a fiúval. Testemmel egy pillanat allatt a falnak szorítom. Képzett harcos, azonnal szabadulni próbál, de vámpírereje meg se kottyan. Kezét a feje felett szegezem a falhoz és míg meglepett és dühös szemeket mereszt rám, vigyorom csak szélesedik.
- És mi lenne, ha te kerülnél terítékre? - susogom, és megnyalom a fülét. Közben árnyakat engedek el, amik bekúsznak ruhája alá, át a testén, és úgy tapogatom meg lélekenergiáját velük, mintha egy szilárd tárgy lenne. Ettől olyan érzése támad, mintha összeszorulna a mellkasa, ezért egy pillanatig levegőt se vesz. Rendkívül erős, finom falat lenne... De kár lenne egy ilyen jó banditáért... Visszahúzom az árnycsápokat és rögtön megered a nyelve.
- Mit művelsz?! - kérdezi idegesen. Nem csodálom indulatát, nem szokhatta meg, hogy ilyen egyszerűen lefogják.
- Szórakozom... - búgom gonosz vigyorom mögül.
|
|
2008.08.18 14:49
|
|
Hiyahiya
Touya:
A másodperc töredéke alatt tűnik el szemeim elől, mintha csak a föld nyelte volna el.. Ujjaimat rögtön wakizashim markolatára fonom, s várok… hol bukkansz fel? Jó kis játék… de még koránt sem laktam jól, és ilyenkor kissé morcos vagyok…
- Szép kis csecse-becse.- hallom a hátam mögül, s villámgyorsan megfordulva, az idegen nyakához szegezem a fegyveremet, de nem úgy tűnik, mint, akit zavarna. Hmm… érdekes figura.
Bíbor szemeivel a zsákmányomat méregeti, de nekem kezd elfogyni a türelmem… ne idegesíts fel, mert bárki is vagy megöllek…
Zsebembe csúsztatom szabad kezemet, s mivel nem hajlandó megszabadulni az ÉN szerzeményemtől, torkát készülök elvágni egy egyszerű mozdulattal, de ő könnyedén tér ki előle…
Követem őt tekintetemmel, s földre dobja az ékszert, aminek én nem nagyon örülök… ha megsérül, kevesebbet fizetnek érte. Bár… jó a meggyőző képességem…
Vörös szemeit az enyémekbe fúrja, melyekből eltűntetek minden érzelmet. Minek is ide? Ha egy ilyen idegesítő fickóval találom szemben magamat, nem érdemes bármit is megmutatni neki… élete utolsó dolga, amit látni fog az a jegesen kék szempár…
Némán nézünk farkasszemet, mint két ragadozó, akik bármelyik pillanatban magukra vethetik egymást, s halálos küzdelmet vívhatnak… de én nem ijedek meg tőle. Nincs rá okom. A sötétség teremtménye nem fél semmitől. Tőle sem.
- A nevem Xalar.- jelenti ki vigyorog. Xalar? Miért olyan ismerős ez nekem… apámtól rémlik róla valami… a kapzsiság és a tolvajlás démona. Illene emlékeznem rá, de tulajdonképpen nem hat meg. Démon! És? Semmi oka beleavatkozni az ügyeimbe. Hisz pont azt csinálom, amit ő elvár a „gonoszoktól”.
Széles mosoly kúszik arcomra, s lehajolok a fejdíszért… nem hagyom itt, ha már elemeltem. Az enyém…
Felegyenesedem, s fesztellenül mélyesztem tekintetem az övébe. Lássa csak, hogy nem félek tőle. Miért tenném?
- És mit keres egy magad fajta itt?- érdeklődöm, miközben ujjaim között megforgatom a fejdíszt, majd egy észrevétlen mozdulattal rejtem el zsebemben. Itt nagyobb biztonságban van…
- Szórakozom.- jelenti ki jókedvűen, vérvörös szemeit zavartalanul hordozza végig rajtam. Na mi az? Találtál valami érdekeset rajtam?
- Sok szerencsét hozzá! Itt biztosan jól érzed majd magadat! De ami azt illeti… nekem van fontosabb dolgom is. Még nem fejeztem be a vacsorámat…- vigyorodom el, a hátat fordítva neki indulok a sikátor kijárata felé, hogy keressek egy a lánykához hasonló finom falatot.
Ő azonban hirtelen előttem terem, ezzel elállva az utat előttem. – talán körbevezesselek? Ha igen, el kell, hogy keserítselek, de várnod kell, míg vadászok egy kicsit…
Nem várom meg a reakcióját, kikerülöm, de ő a nyomomba szegődik. Idegesítő…
Megállok a sikátor fala mellett, s neki támaszkodva kutatom szemeimmel a járókelők sokaságát. Hmm… mennyi finom falat… csak az a kár, hogy a legtöbben párban vannak… nem hiányzik nekem, hogy az egyik veszettül sikongasson… bá élvezném… de nem szeretném, ha ez miatt kapnának el.
Felém közeledik, egy fiatal kis fiúcska, ártatlanul, kissé félve néz körül, láthatóan fogalma sincs, hogy hol van? Eltévedtél? Segítek neked…
Elér a sikátorhoz, kartávolságon belül van, épp nyúlnék, hogy elkapjam, észre sem vesz, már a számban érzem édes vérének ízét… de ekkor, hirtelen megriad, felém pillant, s rémülten, az embereket félre lökve szalad el.
Ez a…
Hátra fordulok, s gyilkos tekintetekkel pillantok a mögöttem vígan vigyorgó démonra. Úgy látszik, ma nem eszek többet…
|
|
2008.08.18 02:00
|
|
Ruki
Xalar:
Unatkozom. Csinálni kéna valami... szórakoztatót. Az árnyak közt suhanva járom a néptelen utcákat. Az az egy két ember még gy se vesz észre, ha nem változom láthatatlanná. Megtorpanok az egyik sarkon. Egy suggalattól vezérelve nézek oldalra, és nocsak, most sem csaptak be a megérzéseim. Egy tetőn egy tolvajt pillantok meg. Rögtön felismerem hivatását, mégis csak én lennék ebben a műfajban a "mester". Méghozzá vámpír. Érdekesnek ígérkezik. Láthatatlanná válok és egy árnylépéssel máris mellette termek. Nem vesz észre, pedig egy karnyújtásnyira guggolok mellete. Közelebbről megvizsgálva még jobban felkelti az érdeklődésemet. Jégkék szemeivel egy ablakon figyel befele. Ezüstös haja csillog a halvány holdfényben, karcsú testére rásimul bőrkabátja. Széép...
Egyenlőre felfüggesztem a szemlélődést, esemény van. A szobából kimentek, figyelmem tárgya azonnal mozgásba lendül. Hangtalanul jut be az épületbe, egy párduc ügyességével. Kényelmesen megelőzöm, és pár lépéssel előtte haladok. Pár őr áll egy teremtől nem messze, ami valószíneg a célja. Na mit lépsz? Egyszerűen átsuhan közöttük. Ügyes. Ismét előre megyek. Árnylépéssel bent is vagyok a teremben kíváncsian körbeszemlélek. Egy szörny áll itt őr. Na szépen vagyunk. Mögé lépek és láthatóvá válok. Árnyékok kúsznak ki ruhám alól, és rátapadnak a lény lapockájára. Egy pillanat és már a kezemben van a zöld fényben csillogó életeszencia és a szörny holtan esik össze. Összeszorítom a markom és magamba szívom az erejét. Megmozdul az ajtó. Belép rajta a kollega. Nem látja a szörny testét, ahogy engem sem, mindkettőnket árnyak fedik.
Hamar megtalálja amit keresett, pár papíros meg egy fejdísz. Miután begyűjtötte zsákmányát elillan a helyszínről. Magamban visszaszámolok. Három... Kettő... Egy... őrök hangja harsan fel. Kuncogok egy kicsit, majd elindulok a vámpír után.
Komótosan haladok, de biztosan. Pont akkor fejezi be a vacsoráját, mikor odaérek. Remek. Előlépek az árnyak közül, és szándékosan belerúgok egy eldobott üvegbe. Vegyen csak észre. Felém fordul és érdeklődve pillant rám. Ajkain kis folt maradt a vacsi után. Lenyalja rózsaszín kis nyelvével... éédes...
- Ki vagy? - kérdezi. Ez jó mókának ígérkezik. Egy vigyor kúszik az arcomra és lépek egyet. Láthatóan idegesítem. Hehe...
- Válaszolj!- kiáltja. Nocsak, azok a hideg szemek több türelmet sugallnak. Játszadozzunk egy kicsit. Válasz helyett eltűnök a szeme elől. Egy árnylépés és már a kezemben is van azesti zsákmánya. Fel se tűnik neki, mikor elveszem. Háta mögött tűnök fel újra.
- Szép kis csecse-becse - állapítom meg vizsgálgatva az ékszert. Rögtön megpördül és torkomnak szegez egy tőrszerű fegyvert, de rá se pillantok, tovább fixírozom a fejdíszt. Amint meglátja, hogy nálam van, zsebére csúsztatja a kezét.
Megunta a válaszra való várakozást, a nyakam felé szúr a rövid karddal. Könnyedén lépek arrébb. Dühös tekintettel fordul ismét felém én meg a földre hajítom a fejdíszt. Szemeivel jegesen fúrja tekintetét az enyémbe, de az én lángoló tekintetem bármilyen jeget felolvaszt. Állja a pillantást, pire ismét elvigyorodom.
- A nevem Xalar.
|
|
2008.08.18 01:07
|
|
Hiyahiya
Touya:
Figyelek. Hallgatózok, s jég kék szemeimmel a bent lévők minden rezzenését figyelemmel követem. Hideg esti szél fúj, itt a tetőn, még fagyosabb, de engem nem zavar. Minek is zavarna?
Megvárom a megfelelő pillanatot, mikor elmennek… ez az! Egy macska ügyességével, nyitom fel a tető egyik ablakát, s könnyed mozdulatokkal jutok be. Puhán érek földet, s az árnyékban rejtőzködve nézek körbe. Sehol senki. Ha lennének… akkor sem érdekelne. Megölném őket. Gyenge emberek. Nem tehetnek ellenem semmit.
Óvatosan osonok a kijelölt terem felé. Valami vacak, számár létfontosságú dokumentumot kell elemelnem… de azt hiszem, beiktatok egy kis saját zsákmányt is.
Elérek a teremig, az őrök, nagy benga állatok, észre sem vesznek, olyan gyors vagyok… úgy suhanok, mintha egy szellem lennék… számukra láthatatlan.
Halkan benyitok, egyik kezemmel wakizashim markolatát érintem meg. De senki. Eszementek… felügyelet, jó felügyelet nélkül hagyni a főnök szobáját? Ejnye…
Az asztalhoz osonok, s kihúzom az egyik fiókot. Lázasan kutatni kezdek, s nem sokára meg is van a papír köteg… hmm ez az!
Elégedett vigyor terül szét arcomon, s zsebre vágva a dokumentumot, valami számomra értékesebb után nézek… a fal mellett, egy üveg tartóban megpillantok egy igazán értékesnek tűnő, antik arany fejdíszt…hmm… elviszem!
Ott termek, s egy mozdulattal lekapom az üveg fedelet, s kiveszem alóla a „zsákmányomat”. Nem is rossz. Nem is pénz fogok érte kapni…hehe…
Ugyan úgy, ahogy bejöttem, észrevétlenül osonok ki, s csupán akkor hallom meg az őrök, és egy visító hang kiáltozását, mikor már rég pár tetővel arrébb járok. Szerencsétlenek…hiába. Emberek.
Szemeimmel a lenti utcát fürkészem, ami azt illeti kissé éhes vagyok…
Nem is kel sokat keresnem, egy fiatal lányka épp, akkor sétál be az egyik sikátorba, valami macskát keresve. Macskát keresel? Itt vagyok helyette én…
Hangtalanul kerülök a háta mögé, észre sem veszi, hogy fölé magasodom, csupán akkor rémül halálra, mikor nekem hátrál. Megdermed, majd félelemtől kitágult szemekkel fordul felém…
Szadista élvezettel figyelem arcocskáját, ahogy kiszáll belőle mindenszín, szemei éles szemfogaimra siklanak… futni készülne, de elkapom kezét, s a falhoz penderítem.
- Ha nem ficeregsz, nem fog fájni…annyira…- lehelem, s szép, tejfehér nyakához hajolok, s nyelvemmel élvetegen ívelek végig a bársonyos bőrön… magamba szívom, felém áramló rettegését, szinte tapintani lehet a jeges félelmét…
Élvezettel mélyesztem fogaimat a puha nyakába, s rögtön inni kezdem a kibuggyanó, forró ízletes vért…hmmm… kifejezetten finom a vére… úgy iszom az éltető nedűt, mintha valami drog lenne… érzem, ahogy testemben szétáradva, eltölt engem ennek a kislányka az életereje..
Görcsösen markolja ruhámat, azonban ujjai egyre gyengülnek, s végül keze erőtlenül hullik alá…
Elengedem, ahogy az utolsó csepp vérét is kiittam, s az innét még élő leányzó, most már üveges tekintettel mered a csillagos égboltra. Elégedetten vigyorodom, el de hirtelen zajt hallok a hátam mögül.. megpördülök, s érdeklődve figyelem a sötétből előlépő furcsa alakot. Ki lehet ez?
Lángvörös haja szinte világít a sötétben, bíbor szín szemeivel élvezettel kutat engem.
Lenyalom ajkaimról az ott maradt vért, és lenéző tekintettel nézek az ismeretlenre. Nem ember az biztos.
- Ki vagy?- kérdezem minden fajta udvariasságot mellőzve, mire ő csak vigyorogva tesz felém egy lépést.
Nem válaszol, csupán méreget, s kezd elfogyni a türelmem. Mondj már valamit!
- Válaszolj!- kiáltom.
|
Szerkesztve Hiyahiya által @ 2009. 06. 01. 20:59:30
|
|
