Már pár hete élvezhetem, drága bácsikám vendégszeretetét. Lassan, de biztosan szokom hozzá, az általa szeretetnek és gondoskodásnak nevezett, perverzión, amivel felém közelít. Lelkem és testem, egyaránt kiszipolyozza, mint egy pióca, ami rám telepszik, és nem hagy élni. Mindig is gyûlöltem õt, mert már egész kicsinek éreztem, hogy nem stimmel vele valami. Sosem értettem édesapám miért is dolgozott neki, talán a család miatt, de valószínû õ maga felelõs, szüleim haláláért is. A mocskos stílusa és élete, mindent elvett tõlem, és most az életemre pályázik. Alapvetõen már beletörõdtem sorsomba, és megpróbálom abból kihozni a maximumot, ami jutott. Talán leléphetnék, de mégis mit érnék el vele, vagy meddig jutnék? Fölösleges erõfeszítés, ennél én okosabb vagyok, és most a saját érdekeim kell szem elõtt tartanom. A tanulásra koncentrálok és reménykedem, hogy egyszer rám un, vagy valaki lesz olyan kegyes és elteszi láb alól. Fura erre gondolni, valaki halálát kívánni. Sosem hittem, hogy valaha idáig jutok, most mégis, szinte vágyom, epekedek azért a valakiért, aki fegyverrel a kezében elé mer állni, és sírhantját megásva, a pokolra küldi ocsmány lelkét, ha egyáltalán lakik ilyen a testében. A ház, ahová hozott, nagyon szép, bár nem hiszem, hogy az õ ízlését tükrözné, de jó lakberendezõje van, talán még szeretnék is itt élni, egy más helyzetben. A mai nap az utolsó, hogy itthon vagyok egész nap, mert holnap végre újra mehetek iskolába. Ez nyugtat, mert amíg iskolában vagyok, legalább nem kaphat el, mikor kedve szottyan hozzám. z éjszakát nem töltötte velem, valami emberével ment szórakozni, nem mintha sajnálnám, hisz még az elõzõ este óta is fáj a fenekem. Lassan és életkedv nélkül ülök fel a hatalmas ágyamon és hajamba túrva nézek körül. A nap már ezer ágra süt és visítva kiabál, hogy ébredjek. Nagyon nehezemre esik, szemem dörzsölöm és lomhán fordulok ki ágyamból, szememmel köntösöm keresve, amit még elõzõ éjjel dobtam le valahol. Megpillantva nagyot sóhajtok, de felállok és magamhoz veszem köntösömet, belebújok. Ettõl a mozzanattól fájdalom hasít popsimba, és felszisszenek. A fürdõbe vonulok, és egy hosszú zuhany után, végre életet érzek testemben. Felöltözöm, természetesen teljesen feketébe, hisz gyászolok, de a hangulatom amúgy is a feketét kívánja. Lesétálok az emeletrõl, ki a konyhába, hogy vadásszak magamnak egy kis kávét, a reggeli cigarettámhoz. Kávémat megszerezve indulok kifelé, mikor a kertben meglátom nagybátyám amint valakivel, veszettül beszélget. A pasas jóképû, és nem is öreg. Biztos az egyik gorillája, akivel fontos megbeszélnivalója van, így talán jobb, ha az erkélyen iszom meg a kávém. El is indulnék visszafelé, de pechemre észrevesz és int kezével, hogy menjek ki. Mégis mi a fenének? Talán engem is beleakar rángatni a mocskos ügyeibe? Nem akarom tudni, hogy mivel foglalkozik, vele kapcsolatban inkább a tudatlanságot választanám. Választásom viszont nincs, így lassan megindulok kifelé. Nem kapkodom el, szépen komótosan haladok és mikor kiérek, erõteljes szemkontaktust alakítok ki nagybátyám partnerével, de ez inkább megvetõ tekintet.
- Jó reggelt… - nézek nagybátyámra, és leülök mellé, ahová mutatja és elõveszek egy szál cigit, hogy rágyújtsak.
- Remélem ez az elsõ cigarettád, nem akarom, hogy a szép bõröd lássa kárát. – néz rám és végigsimít combomon. Az apró szõrszálacskák felállnak karomon érintésétõl, de arcomon nem látszik az undor.
- Igen uram, az elsõ, és ahogy kérte nem is szívok többet. – suttogom, mire elvigyorodik.
- Jó fiú. – feleli és visszadõl a kerti pad támlájának. Csendben egy hang nélkül iszogatom kávém és a semmibe merengve, próbálok nem figyelni a társalkodásra, hisz tényleg nem akarok belekeveredni semmi kétes ügyletbe, már épp elég nekem, hogy a házában élek és akaratlanul is látok olyan dolgokat, amik nem épp rám tartoznak.
- Róla beszéltem Todd, az én drága unokaöcsém. Édesapja a könyvelõm, de elsõsorban testvérem volt. Nagy veszteség számunkra, de most nálam lakik, én lettem a gyámja, vagy gondviselõje, és a dolgom, hogy megvédjem bármi áron… - magyarázza a pasasnak, aki bólogatva figyeli. Na persze, még, hogy megvédeni, inkább csak kisajátítani, ez sokkal jobb szóhasználat lenne. A férfi tekintete, rám szegezõdik, szinte belém vájja éles, határozott pillantását. Egy gorilla, mint a többi majom aki itt lébecol, vagy mégsem? Ránézek, mert ha nem is nézek konkrétan rá, szinte érzem tekintetét. Ekkor ismét találkozik pillantásunk, de azonnal el is fordul, vissza nagybátyámhoz, aki veszettül magyarázza, hogy mi is lesz a dolga velem kapcsolatban.
- Fogjuk rövidre, a dolgod, hogy reggelente iskolába szállítsd, és délután hazahozd nekem, teljes épségben. Nem bízom a sok rohadékban, akik körül veszik, és itt a diákokra meg a tanárokra célzok, mind beteg perverz állatok. Mindent összevetve, a Johann nagyon fontos nekem, úgy vigyázz rá, mint a saját életedre, vagy még annál is jobban… - fejezi be és italába kortyok. Én eközben elszívtam cigarettámat és elnyomva a csikket lerakom a csészét az asztalra. Ekkor, mint egy varázsütésre érzem meg karját derekam körül és visszahúzva magához ölel, egy csók erejéig, amit viszonzok. Viszonoznom kell, ha nem akarom megjárni, márpedig nem akarom, de a hányinger kerülget ajkai érintésétõl. Nem csak azért, mert az apám lehetne, ráadásul a rokonom, de emberként is visszataszítónak találom. Lassan elenged és elmosolyodik.
- Értem uram, ne aggódjon, mindent megteszek, hogy az unkaöccse biztonságban legyen. – milyen szépen fejezi ki magát, ez nem megszokott ebben a közegben.
- Tudom, bízom benned, ezért is választottalak téged erre a fontos feladatra. Persze ettõl még elvárom, hogy a mi ügyeinkkel is maximálisan foglalkozz, mint eddig. – fordul vissza a férfi felé, majd újra vissza hozzám.
- Nagyon izgató vagy… Menj szépen föl és várj meg, addig még váltok pár szót Toddal… - simít arcomra. Kicsit sem titkolja, ez elõtt a Todd elõtt, hogy milyen viszonyban is van velem. Bólintok és felállva elindulok befelé. A férfira már rá sem nézek, de miért is tenném, fogom látni még eleget, ahogy szavaikból kivettem. Elsétálok és vissza se nézek, fölérve szobámba, vagy cellámba, már nem is tudom minek nevezhetném, azonnal elterülök az ágyon és csak bámulok a semmibe. Nem kell sokat várnom és nagybátyám jelenik meg, perverz vigyorral a képén. Felülök és elkezdek vetkõzni, pontosan tudom mit akar, már volt lehetõségem megtapasztalni. Ahogy felém közeledik, szemem lecsukom és hagyom, hogy azt tegyen amit csak akar. Hozzám simul, teste még mindig bûzlik az elõzõ este felcsípett srác kölniétõl, már magam sem tudom eldönteni, hogy ennyire erõs kölnit használt, vagy arra sem méltatott, hogy lefürödjön, mielõtt hozzám ér, bár valójában ez sem lényeges. A nap hátralévõ részét, vele kell eltöltenem az ágyban, de a tudat, hogy holnaptól megszabadulok tõle pár órára még mindig erõt ad, ha ezt elvennék tõlem, nm is tudom mihez kezdenék. Nincsenek öngyilkos hajlamom, de a depresszióm biztos felemészteni lelkem utolsó morzsáit is.

Másnap kora reggel kelek, nagybátyám karját úgy fejtem le magamról, mert egész éjjel úgy ölelt akár egy plüssállatot, ezért nem is tudtam kipihenni magam.
- Hová mész? – kérdezi nyöszörögve, miközben kinyitja szemét.
- Iskolába… - suttogom, mire bólint és visszadõl.
- Todd a halba fog menni érted, ott várd meg… - teszi hozzá, majd visszaalszik. Tudomásul veszem, de nem szólok egy szót sem, csak szekrényemhez lépek, hogy magamra kapjam egyenruhámat, mert ez a suli ugyan már fõiskola, de az egyenruha kötelezõ. Felöltözve cuccaim magamhoz veszem és lemegyek, hogy a halban várjam meg sofõröm és börtönõröm, hisz nyilvánvaló, csak rövid pórázon akarnak tartani, nehogy véletlenül félre menjek, valamelyik csoporttársammal. Leülök a kanapéra és addig amíg várok kicsit lehunyom szemem. Csak pihentetni akarom, de sikeresen bóbiskolok be és Todd hangjára, no meg, hogy vállam rázogatja, riadok fel.
- Johann… Johann ébredj… lekésed a sulit… - megugrom és fel is pattanok.
- Mi , hol, hogyan? – nézek rá teljesen zavart ábrázattal, mint akit legmélyebb álmából riasztott fel egy bomba robbanása.
- Ja… igen… - kapom fel táskám és megdörzsölve szemem elindulok kifelé, nem köszönök, még csak hozzá sem szólok. Beülök az autóba és mikor beszáll még tekintetem is más felé fordítom, majd órámra nézek és még van idõm bõven, a reggeli kávém pedig nagyon hiányzik.
- Majd álljon meg a suli melletti kávézónál – suttogom, miközben elõeszek egy szál cigit, és rágyújtok.
- Nem úgy van, hogy csak a kávé mellé dohányozhatsz? Akár hogy is számolom az már kettõ lesz, ha a nagybátyád rájön, nem kerülsz bajba miatta? – fejti ki véleményét, amivel valószínûleg nem piszkálni akar, de nem akarom, hogy egy gorilla mondja meg mit kellene  tennem. Elõre hajolok és bunkó mód az arcába fújom a füstöt.
- Nagyon ért a matematikához azt látom, de nem az a dolga, hogy seggem miatt aggódjon, csak el kell juttatnia A-ból B-be… matematika rémlik? – teszem hozzá gúnyosan és visszadõlve cigizek tovább. Nem szoktam ilyen bunkó lenni, de otthon rendesen befogom a szám és teszem amit kell, talán egy csak emiatt érzem úgy, hogy valakin ki kell töltenem a felgyülemlett feszültségem és undorom, amit a bácsikám gerjeszt bennem.