Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Kezemmel végig siklok a hasán keresztül egészen édes halmaiig. Mutatóujjammal finoman kezdek el körözni. Feltolom a felsõjét és a hasától kezdek végig csókolni, majd amint elérek a melléhez elkezdem nyalogatni és csókolgatni. Kezem közben nadrágjába csúsztatva kezdem simogatni, masszírozni, majd ujjaimmal belé hatolok. Fejét a nyakamba fúrja, majd tenyerét mellkasomnak nyomja. Elkezd õ is simogatni egyre lejjebb már éledezõ farkamig, amikor hirtelen dörömbölést hallok.

Nem veszek róla tudomást, csak tovább folytatom a kényeztetést. Nem akarom, hogy bármi megzavarja ezt a tökéletes napot. A dörömbölés viszont csak nem marad abba és most már hang is társul hozzá:

- Alex, gyere már ki te állat. El fogunk késni baszd meg! – Ez a hang a jó öreg Josh-hoz tartozik. Hiába nem érdekelne Seishin eltol magától.

- Húzzál, a jó kurva anyádat, mer levágom a micsodádat! – sziszeg rám.

- Veled akarok lenni. – nyakába hajtom a fejemet és folytatom, amit akarok. - Te nem akarsz engem?

- Majd folytatjuk. – feleli és hallom a hangján, hogy elmosolyodik, amit már jó hallani.

- Alex, feldugom a kapufát a szaros seggedbe, ha nem dugod ki a képed a kurva ajtón. – morog tovább a kis méregzsák. Nagy nehezen leszállok Seishinrõl és elindulok az ajtófele, de onnan visszanézek. Fenekét a lepedõhöz dörgöli, miközben próbál macskaként dorombolni. Hát így hogy hagyja magára az ember, ha ilyeneket csinál? Felhúz teljesen a látványtól is. Végül csak integetve adja tudtomra, hogy húzzak lefele.

Ahogy leérek, megtudom, hogy egy iszonyatosan fontos meccs lesz és az edzõ is megmondta, hogy aki nincs ott, azt kibassza a csapatból. Na szép. Ennek is annyi a szép napnak. Elkezdem összeszedni a cuccaimat. Nem igaz, hogy egy ilyet elfelejtettem, de elvégre szerelemes lennék, vagy mi a fene nem lehet csodálkozni, hogy ilyenkor az ember nem emlékszik, meg a többi.

Kimegyek a nappaliba, ahol cicát látom, egy száll plédben. Hmmmm, de szívesebben lennék vele most a hálóba, mint meccsre mennék. Odamegyek hozzá a táskával a vállamon.

- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy ma fontos meccsünk van. Mennem kell.

- Kapok magamra valamit és már itt sem vagyok. – fordul, és már menne is, de megragadom a kezét. Úgy látom nem értette, amit magyaráztam neki.

- Ez már a te otthonod is. – érezni akarom édes ajkainak ízét, de elfordul, hát rendben. Így csak homlokára adok csókot. - Kulcs az étkezõasztalon. – magyarázom neki, majd eltûnök az ajtó mögött és már rohanunk Josh-sal a meccsre.

- Most komolyan õ a csajod? – kérdezi és egy kis undort is vélek felfedezni a hangjában.

- Na most tisztázzunk valamit. – megállok és ránézek. – Ha egy rossz szót mersz róla mondani vagy gondol, ne gyere többet a közelembe. – mondom mérgesen. – lehet, hogy nem a legtisztább szájú csaj, de kit érdekel? Én így akarom, ahogy van és semmi közöd hozzá – ugatom le a fejét.

- Jól van. Felfogtam, de siethetnénk? – kérdez, amire bólintok, és már szaladunk is.

Odaérünk, és már öltözünk is át fele. Kapok egy jó kis lelkesítõ beszédet, de kit érdekel. Csak játsszuk le és had menjek haza végre Sei-hez. Nem labdát akarom most kergetni. Kicsit mondhatni kanos vagyok és egy labda nem elégíti ki szexuális vágyamat.

Fellépünk a pályára és már kezdjük is. A kezdõrúgás a miénk. Hát akkor kezdjük. Minden a legtökéletesebben megy azon kívül, hogy a csapatkapitány nem koncentrál, mert éppen otthon az ágyban jár az agyam, ahogy éppen abba hagytuk és még búcsúcsókot sem kaptam tõle. Na majd ha megyek megkapja a magáét le sem fog tudni szedni magáról az egyszer biztos.

3 és fél óra múlva végzünk a meccsel. Ki vagyunk merülve, bár én még hazáig képes lennék futni. Megkapom a szokásos lecseszésemet, hogy nem koncentrálok, de még ez sem érdekel. Megnyertük a meccset így nem tudom mit rinyál.

Fel is kapom a cuccaimat és elindulok haza. Szaladok, hogy minél hamarabb megérkezzek.

Megérkezek és belépek a házba.

- Sei megjöttem. – kiabálom el magam fáradtan. Nem kapok választ. Nincs itthon? – Hahó. Itthon vagy? – kérdezem meg, de nem kapok erre sem választ. Mi a nyavalya folyik itt? Körbe járom a házat. Sem a fürdõbe, a hálóba, a konyhába. Sehol nincs, bár a kulcs is eltûnt vele együtt, amit jó jelnek veszek. Akkor hát várjunk, amíg meg nem érkezik.

Leülök a kanapéra és csak az ajtót figyelem, mikor fog belépni azon az ajtón, hogy végre megízlelhessem édes ajkait és folytassuk a reggeli kis incidensünket.

Estére jár mire hallom, hogy nyílik az ajtó és belép rajta.

- Merre voltál? – teszem fel neki a kérdést, amire látom megijedt. Mintha nem számított volna rám. Megfordul, és a szemembe néz.

- Mit érdekel? Dolgom volt és kész. – mondja és menne tovább, de nem hagyom.

- A barátnõm vagy így igen is érdekel. – felelem neki.

- Tévedés, csak te beszélted be magadnak, hogy a barátnõd vagyok. – mondja, de ezzel most kicsit felhúzza az agyvizemet.

- Itt laksz nálam és nem csak bebeszéltem magamnak, miért nem tudod elfogadni, hogy az vagy? – kérdezem mérgesen.

- Mert felettem senki sem uralkodik. – mondja még mindig ellenállva.

- Nem uralkodni akarok feledted baszd ki, csak egyszerûen szeretni akarlak, de szart sem hagyod.

- Mert idióta vagy.

- Igen idióta vagyok, mert téged választottalak, de ha tetszik, hanem akkor is ez van és el kell fogadnod. Tudom, hogy te is érzel irántam valamit, csak nem mered bevallani magadnak.

- Szart sem tudsz rólam, ne próbálj meg belém látni, mert kurva nagyot fogsz csalódni.

- És mi van, ha nem? – szegezem neki a kérdést. – Te félsz attól, hogy magam mellett tartalak. Nem én vagyok az idióta. Te rettegsz, hogy attól, hogy még is veled maradok és nem fog sikerülni a terved, hogy elüldözz magad mellõl. – mondom komolyan és határozottan. – És most szólok. Csinálj akármit, de veled fogok maradni. Nem lesz sikeres a manõvered, hogy tönkre tedd a kapcsolatunkat, mert nem fogom hagyni. – mondom komolyan, majd a falnak nyomva csókolom meg mohón és vadul, amit eleinte nem akar viszonozni, de a végére beadja a derekát és végül kezeit a nyakam köré fonva kezdi el mélyíteni a csókunkat.

Nem tudom, hogy mi lesz még kettõnk kell, de csak reménykedni tudok hogy valami jó fog alakulni és mindenki boldog lesz a végére.

- Sei! – dörömbölök az ajtón. - Sei nyisd ki! Azonnal nyisd ki nem hallod? – kiabálok és próbálom robbantani onnan, de képtelenség. Mióta bement oda nem szólal meg és nem is hallok mocorgást. Remélem, nem akar hülyeséget csinálni, mert rátöröm az ajtót.

- Sei… - kérlelem inkább, de még mindig dühös vagyok és ideges. Aggódok érte, mert bezárkózott és nem tudok segíteni. - Gyere ki, kérlek… - nem mond semmit. Rendben legyen. - Én most itt leülök, jó? Itt ülök és megvárom, amíg kijössz. – mondom tehetetlenül. Leülök, és tényleg várok, hogy végre kijöjjön.

Nem akarom így látni egyáltalán nem. Csak azt akarom, hogy boldog legyen végre és hiszem, hogy én meg tudom adni neki a boldogságot, legalább is mindent meg fogok tenni, hogy megkapja.

- Az a ribanc… - szólal meg hosszú idõ után. - a legjobb barátnõm. Chonak hívja magát… nem tudom mi az igazi neve. – kezdi el mondani. - Van egy bandánk… olyan két személyes. Aznap este is… mikor találkoztunk, föllépni voltunk. Cho kurva. És asszem idõközben az lettem én is… - hallom, ahogy sírás fojtogatja. - Most gyûlölsz? – hallom, hogy nem sokára sírni fog.

- Nem. Nem gyûlöllek. – mondom õszintén. - Sosem foglak gyûlölni.

- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani! Én… megfogadtam… megfogadtuk Cho-val hogy sosem öregszünk meg. – fájdalmasan felnevet. - A harmincadik születésnapunkon túllõjük magunkat és vége lesz. Megfogadtuk, hogy nem járunk majd senkivel, hogy csak ketten leszünk. A gettó közepén lakunk egy egérlyukban, ami idõsebb, mint a nagyapán, napjában 10-szer zúg el a vonat az ablak alatt. – nem mond semmit. Felállok és megint az ajtóval szemben állok, hátha meggondolja magát és kijön.

- Tudod, milyen egy sikátorban meghalni Alex? Dehogy tudod. Az tele van patkányokkal. Ha ott elalszol, reggelre megrágcsálnak… az orrod, az ajkaid… kis patkányfog-nyomok lesznek rajtad mindenfelé. Rengeteg a bogár, a féreg, a csövesek oda szarnak és hugyálnak, hánynak. Senki nem érdemli meg, hogy ilyen helyen haljon meg…

- Õ. Beteg volt, selejtes, szemét, kivágták hazulról, mint egy macskát, ami már nem kell. Ott esett össze… egy bûzös, mocskos sikátorban…- tart egy kis szünetet, miközben hallatszik hangján, hogy sír. -… otthagytam a testét a kukák között. Az már nem õ volt… elment. Itt hagyott egyedül az a szemét! - hirtelen ugrom fel, esek neki mindennek. - Hogy tehetett csak így ilyet? Hogy választhatta a könnyebbik utat? – kezd el mindent szétdobálni, amivel megrémiszt. Nagy csattanás és semmi. Éppen aggódva szólnék meg és robbannék át az ajtón, amikor megszólal megint. - Tudtad, hogy Ben megkérte a kezem? – mondja,a mire ledöbbenek. - Még Chonak sem mondtam el. Pedig megkért… és én nemet mondtam. Azt mondtam neki, nem leszek egy haldokló menyasszonya. Hogy kérjen meg újra, ha meggyógyult. – akkor ezért vannak akkora fájdalmai. Meg fogom gyógyítani a szívét és mindent meg fogok tenni érte, legyen bármi és kerüljön bármibe.

- Sei… nyisd ki. – kérem meg halkan. Hallom, hogy kattan a zár, majd óvatosan és nagyon lassan nyitja ki az ajtót. Egymás szemben állunk. Nagyon rossz állapotban van és én segíteni fogok neki. Átölelem, és magamhoz húzva ölelem folyamatosan. Érzem, hogy ujjaival megmarkolja felsõmet, amitõl még jobban és szorosabban ölelem magához, hogy tudja és érezze nincs egyedül. Most már nincs, egyedül én itt vagyok neki.

- Alex…- kezdene bele, miközben könnyei folyamatosan folynak.

- Csss… - csitítom kicsit. Nem kellenek most a szavak. Sírja ki magát arra van szüksége. a hátát simogatom és folytatom. - Én, nem engedlek el.

Tovább ölelem, és tényleg nem engedem el. Elindulok vele a nappaliba. El kell látni a sebeit. Nem akarom, hogy baj legyen. Leültetem, majd hozok egy kis fertõtlenítõt meg törlõkendõt, majd kitisztítom a sebet és le is ragasztom kicsit. A szemébe nézek és látom a fájdalmat, ami ott üvölt benne mélyen. Annyira szeretném most rögtön meggyógyítani meg újabb reményt adni neki, hogy legyen oka miért élni, csak tudom, hogy nehéz.

Megsimítom az ép arcán és egy lágy puszit adok ajkaira, amit viszonoz.

- Pihenjünk le rendben? – kérdezem, amire csak bólint.

Felállok, és magamhoz ölelve vezetem fel az emeletre, ahol a háló is van. Bemegyünk, majd elõveszem egy bokszert és egy pólót, amit odanyújtok neki.

- Vedd fel, addig készítek egy kis inni valót. – mondom kedvesen és megsimítom az arcát. Nem várok választ. Elég, ha most csak kisírja magát és rendbe szedi magát. Lemegyek és készítek neki teát, hátha attól kicsit megnyugszik kicsit.

Már éppen ízesítem, amikor meglátom az ajtóban.

- Minden rendben van? – kérdezem és odasétálok hozzá. Éppen simogatnám az arcát, de megfogja a kezemet és a szemembe néz

- Köszönöm, hogy itt vagy és nem ítélsz el mint a többiek. – mondja õszintén a szemembe. Magamhoz ölelem.

- Ezen nincs mit köszönnöd, inkább én kérek bocsánatot, hogy nem hamarabb jöttem. – mondom halkan, mire megmarkolja a felsõmet.

- Most nem tudom, mi lenne velem nélküled. Mi lenne velem, ha nem futottunk volna össze, akkor abban a buliban. – mondja, és olyan érzésem van, hogy jó emlékkel emlékszik vissza azokra a pillanatokra, amire én is elmosolyodok.

- De összefutottunk és most itt vagyunk egymásnak. – mondom õszintén. – Majd szépen beruházunk meg berendezzük neked is a fürdõt meg a hálót. – mondom õszintén. – Mostantól itt fogsz velem lakni és nemet nem fogadok el. – mondom halvány mosollyal.

- Megmentõm. – mondja és halványan elmosolyodik, de pár könny végig folyik arcán, amiket letörlök.

- Mostantól minden rendben lesz. Itt leszek neked. Bármikor számíthatsz rám a nap minden egyes percében. – mondom neki õszintén és most végre nyugodt körülmények között csókolom meg lágyan, de még is szenvedélyesen, amit viszonoz. Magamhoz ölelem, és jól esik, hogy itt van velem.

Másnap reggel mikor felébredek, még alszik. Lemegyek és készítek reggelit is. Kikapcsolom az összes telefont, bezárom az ajtót, a csengõt is kikapcsolom. Reggelivel elkészülve tálcára teszem és felviszem neki.

Leteszem az éjjeli szekrényre, majd visszabújva mellé kezdem él simogatni és csókolgatni.

- Jó reggelt szépségem. – mondom kedvesen.

- Szépséged a faszom és hagyj aludni. – mondja a régi hangnemébe, amin elmosolyodok. Megfordul és tovább alszik.

- Akkor én fogom megenni a reggelidet. – mondom mosolyogva.

- Mit bánom én, csak dugulj el. Aludni akarok. – mondja nyûgösen, jobban bebújok mellé. Elkezdem simogatni és csókolgatni. – Látom hajthatatlan öszvér vagy. – mondja, majd nagyot sóhajtva felül és a tálcára néz, amin palacsinta, inni való meg egy szál vörös rózsa van.

- Remélem, tetszik és ízleni fog. – mondom kedvesen.

- Most azt várod, hogy ájuljak el tõle? – néz rám felhúzott szemöldökkel elmosolyodok, majd hátára döntöm és lágyan kezdem el csókolni édes ajkait, miközben agyamban tervezgetem a mai nap terveit. Itthon lenni és pihengetni na meg persze kettesben lenni párommal.

A vásárlást majd holnapra hagyom pár edzést kihagyok, de nem érdekel mennyire leszek lekiabálva, nem fogom magára hagyni fõleg most, amikor a lehetõ legnagyobb szüksége van rám.

- Na jó, megyek haza. – egyszer csak megszólal, és már állna felfele, de megragadom a kezét és nem engedem, hogy haza menjen, inkább rendesen foglaljuk el magunkat. Mondjuk egy randival.

Elég hamar egy kis hangulatos kis pizzázóba kerülünk. Én ülök, de Seishin nem akar leülni. Gyönyörû a kilátás pedig és minden nagyon szép, de õ még is csak makacskodik, de amit elhatároztam azt elhatároztam. Nem fogom elhagyni, akár mennyire is el akar taszítani magától.

- Nem léphetsz le a randi közepén. – mondom neki vigyorogva.

- Ad egy: Ez nem randi, emlékszel? Megbeszéltük, hogy csak egy ebéd. Vili? Semmi több. Ad kettõ: Csak figyelj! – már hagyna is faképnél, de nem engedem el. Megfogom a kezét és visszarántom, aminek következtében egybõl az ölembe landol. Megcsókolom õ meg átkarolja a nyakamat. Érzem rajta, hogy vágyik rám és velem akar lenni, csak valami oknál fogva mindig megmakacsolja magát, de még is miért? Ki fogok mindent deríteni.

- Még mindig alig hiszem el, hogy randizni akartál velem.

- Csak hogy tisztázzuk, annyit kérdeztem akarsz-e velem ebédelni.

- Valami ilyesmi a randi definíciója.

- Baszd meg. – közli és mosolyogva a vállamba bokszol. Ilyennek szeretem látni, amikor mosolyog és kicsit harcias. - Vedd hálaebédnek a korházért.

- Maradnék a randinál.

- Csökönyös egy öszvér vagy te, hallod-e.

- De ezzel az öszvérrel randizol. – vágok vissza mosolyogva és vigyorogva.

- Te jó ég, ilyen mélyre süllyedtem volna? – nagyot sóhajt, majd a vállamra hajtja a fejét. Jó érzés, hogy ennyire itt van velem.

- Aha persze, az idegen szavak szótárából lestél, mi? – kérdezi jókedvûen, majd a pincér meghozza a kaját, addig nem szólunk semmit. Végül én töröm meg a csendet.

- Szóval, mivel is foglalkozol?

- Nem lehetne, hogy nem beszélgetünk ilyesmirõl?

- Akkor mirõl? – megvonja a vállát.

- Idõjárás? – ehh. Jobb téma nem lenne?

- Egyszerûen nem akarom, jó? Nem vagyok jó az ilyesmiben.

- Miért nem hagyod, hogy megismerjelek?

- Miért akarsz ennyire megismerni? – felsóhajt. Ezek szerint még mindig nem érti mi a dolgok tényállása.

- Miért nem tudod megérteni? Fontos vagy nekem. – mondom neki a kis regényemet, de már lázom rossz ötlet volt.

- Tényleg mennem kéne. – zárja le a beszélgetést, majd kiugrik az ölembõl és már a lépcsõ felé is kezd sétálni.

- Seishin! – kiáltok utána, de semmi, csak tovább szalad. Kifizetem a pizzát, majd gyorsan utána megyek, amíg nem lesz semmi nagyobb baja, mert azt nem akarom.

Amikor utolérem, látom, hogy két fickó fogja közre.

- Hé, hagyjátok békén. – szólok oda, mire rám néznek és csak flegmán néznek végig rajtam.

- Kopj le öreg. – mondja gúnyosan, majd vissza fordulnak Seishin-hez, de megfogom a vállukat.

- Jobb, ha ti hagyjátok békén. – szólok rájuk még egyszer, amire nagyot sóhajtanak.

- Alex ne hõsködj. – szól oda nekem Seishin. – Õk nem csak egy szimpla rossz fiúk. – kezdi el nekem mondani, de ez engem hol érdekel.

- Tudod, mit nem érdekel. – mondom neki, mire a srácok megelégelik a dolgokat és megpróbálnak nekem esni, de szerencsémre tanultam önvédelmet és meg tudom védeni magamat is meg a barátnõmet is

Elég szépen összeverekedünk és én is kapok pár pofont, de nem érdekel, az a lényeg, hogy Seishin jól legyen.

Mikor végre nem bírnak felkelni, ránézek.

- Te komplett hülye vagy. Erre már rájöttem. – fogja a fejét, mire ránézek.

- Szívesen. Ezt tõled köszönömnek veszem. – vágom rá és felhúzza az orrát.

- Ha nem szólsz bele, akkor is el tudtam volna intézni bazd meg. – elindulna, de megfogom a kezét.

- Ezek a srácok szétrúgták volna a seggedet. – mondom neki, majd folytatom. – ha nem szétrúgták volna, akkor szétbasszák. – vágom komolyan a fejéhez.

- És akkor az téged, hol érdekelne? Nincs semmi közünk egymáshoz. Nem vagy a barátom meg semmi. Szállj le rólam. – próbál meg elküldeni, de nem hagyom, megfogom a kezét, majd a falnak nyomva csókolom meg, amit egybõl viszonoz és a kezével meg átölel.

- Na hát Seishin. Csak nem találtál magadnak egy Ben utánzatot? – kérdezi egy számomra ismeretlen hang. Seishin egybõl ellök magától.

- Fogd be a mocskos pofád ribanc. – mondja dühösen vadóckám.

- Te beszélsz? – kérdezi, fen héjázón. – Aki odaadja magát a pasiknak, csak azért, hogy egy jó kúrást kapjon? – meglepõdök a párbeszéden.

- Még mindig ezen vagy kiakadva? – förmed rá.

- A kis Ben-ed forogna a sírjában, ha látná hova süllyedtél. Szégyellné magát, hogy odaadod magad minden féle hülye embernek, hogy szétbaszasd magad utána meg kapod a vizet és elviharzol. – na, ebbõl elég lesz.

- Fejezzétek be. – szólok rájuk, de inkább a másik egyedre nézek.

- Hülye kurva szétverlek. – kezdi és menne oda, de lefogom.

- Jobb is hogy meg halt így legalább megmutattad az igazi valódat, de most már csak ezt a szerencsétlent sajnálom, akit be tudtál cserkészni. – mondja, mire már én nem bírom.

- Na, jó most már elég legyen. Te nem tudom ki vagy és mit akarsz itt, de jobb, ha eltûnsz, amíg jó kedvemben találsz. – mondom neki komolyan, majd Seishin-re nézek. – te pedig nyugodj le.

- Azt ne mond, hogy neked ez tetszik. – mondja flegmán és undorral a hangjában, mire felé fordulok.

- Tudod mit nem csak hogy tetszik, de kedvelem is. – vágom komolyan a dolgokat. – hiába mondasz róla ilyenek, akkor is többet jelent számomra és nagyon fontos. – mondom komolyan, majd Seishin-re nézek. – Menjünk innen. – mondom neki.

- Úgy sem fogod tudni átvenni Ben-nek a helyét. – mondja, majd Seishin kiszakad kezeim közül és odamegy és elkezdi szétverni a csajt, de leállítom.

- Seishin elég legyen. Nem ér annyit, hogy miatta börtönbe kerülj. – próbálok rá hatni.

- Nem érdekel. Mocskos ribanc. – kiabálja és menne még neki, de erõsen tartom, majd elcibálom onnan. Ki lehet ez a Ben? Nagyon fontos lehetett Seishin számára, ha ennyire kiakadt tõle, de ahogy kivettem a beszélgetésbõl, már halott. Most hogy ezeket megtudtam, hogy él és mik voltak vele, nem fogom elengedni a házamból, ha kell, bezárom és az ablakokra rácsot szeretetek, de nem mehet el tõlem ott fog maradni, ha tetszik neki, ha nem.

- Erõs ütés érte a méhét, amitõl a méhfal megrepedt. Innen ered a sok vér. – mondja a nõ, miután visszahozták szépségemet. - Szerencsére el tudtuk állítani a vérzést, így nem kellett eltávolítanunk. Viszont a sérülése nagyon komoly, ezek utána teherbe esés valószínûsége és a baba kihordásának biztonsága…

- Azt akarja mondani ezzel a kurva körülményes szöveggel, hogy nem lehet majd gyerekem? – mondja durván Seishin, mire a doktornõ megrázza a fejét.

- Kicsi a valószínûsége.

- Nagyon. – kezemet a vállára teszem, hogy érezze, vele vagyok, de csak lerázza a kezemet a válláról. - Nagyon sajnálom. – megvonja a vállát, amin én csak meglepõdök. Nem hiszem, hogy ennyire nem érdekli, mi van vele.

- Ez a nap jó híre doktor Akárki is Maga. Nem kell többet vennem azt a fogamzásgátló biszbaszt. – küld felénk egy vigyort, de átlátok rajta. Ez még mindig csak állca amit magára erõltet ez valójában nem õ.

- Most próbáljon meg pihenni! – mondja a doki, majd kezét a combjára teszi, végül kimegy.

- Jól vagy? – ülök le az ágy szélére és õt figyelem.

- Most mûtöttek jó? Hagyj pihenni. - elhesseget maga mellõl, majd megfordul, és csak néz maga elé. Õt figyelem, a saját ágyamról. Meglátom, hogy kicsit elkezd mozognia válla. Gondolom sír. Szegénykém. Odamegyek és a kezemet a vállára teszem. Leülök mellé, majd megpróbálok befeküdni, mire rám rivall.

- Mi a kénköves picsába baszott lószart csinálsz? – próbál megfordulni, de lefogom.

- Nyughass már egy kicsit! – lefekszek mellé, mire magamhoz húzva ölelem meg, amire végre megnyugszik, és nem pattog..

Nem tudom mikor, és hogy sikerült elaludnom, de sikerült és mikor ébredezni kezdek elég hatalmas veszekedés közepébe csöppenek bele, majd mikor felébredek Seishin-re nézek.

- Ver az isten. – forgatja a szemét, majd felállok, és nem messzire megállok a szüleitõl.

- Jó napot! – köszönök a szülõkre, de Seishin csak elkuncogja magát, amit nem értek. A szülök, rám néznek én meg bemutatkozok. - A nevem Alex Taylor. –nyújtom a kezemet.

- Hiroki Mausu. Kashi édesapja.

- Marta Sandströme. Kashi édesanyja. Ön… - kezd bele az anyuka, de Seishin közbe vág.

- Õ hozott be. – de nagyon sietõs valakinek.

- Nem! – mondja erélyesebben. Tényleg nem szívlelheti a szüleit.

- De azért már lefeküdtetek? – kérdezi az anyja, mire nekem kikerekednek a szemeim, majd teljesen zavarba jövök. Nem hiszem, hogy ezt éppen itt és most kéne megbeszélnünk. - Jaj, gyerekek, ne legyetek már zavarban! Fiatalok vagytok még, ez természetes…

- Mondja ezt az, akit végigkefélt már pár rock banda a rajongótáborukkal együtt. – mondja a férfi, amin meg végképp meglepõdök.

- Na ide figyelje te drogos, iszákos, munkabuszi kurvapecér, ha még egyszer… - kezdenek el veszekedni, amire megértem, hogy szépségem a fejébe húzza a párnát.

Pár napig bent tartották még Seishin én meg végig itt voltam vele, csak a meccsekre mentem el meg az edzésekre kicsit, de hamar visszajöttem hozzá, hogy vigyázzak rá és meg hogy vele legyek és megismerjem, mert nem tudom, miért de napról napja jobban érdekel és szeretném megtudni a dolgok miértjét, amit nem fogok megtudni.

- Kész vagy? – nyitok be és látom, hogy akkor fejezte be az öltözködést. A döntõ lenne ma, de szerencsére tudnak helyettesíteni meg nélkülem is nyerõ a csapat szerencsére. - Hazaviszlek.

- Mondtam már, hogy nem kell!

- De én szeretném.

- De kurva értetlen vagy, hallod-e! Milyen nyelven mondjam, hogy húzzál már arra a kurva meccsedre! Még úgyis van egy kis dolgom.

- Jó, de – egyezek bele a kedvéért. - add meg a számod! – megragadja a kezemet, majd a kezemre írja rá a számát.

- Akkor lennék boldog, ha nem lennél ilyen fene makacs. – morgom, majd leírom a sajátomat és odanyújtom neki. - Bármikor hívhatsz. – adom a kezébe, majd a tarkójánál fogom meg és húzom magamhoz, hogy megcsókoljam. - Hétvégén lesz a döntõ. Tíztõl a Nagy stadionban. Gyere el! – várnék még valamilyen választ, de semmit nem fogok kapni. Elmosolyodok, majd távozok onnan és reménykedni tudok, hogy el fog jönni.

Eljön a hétvége azóta nem hallottam semmit Seishin-rõl, pedig érdekelne, hogy mi van vele és az is érdekelne, hogy jobban vagy-e vagy éppen mit csinál. Az eltelt napokban, amíg bent voltam nála nagyon megkedveltem a makacssága és a ridegsége ellenére is. Érzem, hogy a rideg külsõ alatt teljesen más van. Meg akarom tudni, hogy mi van ott és meg is akarom tartani magamnak.

A meccsen vagyok és a nézõ térre nézegetek, remélem, eljön, és ma végre láthatom, de ha nem, akkor minden féle képpen felfogom hívni, hogy végre láthassam, és a hallhassam a hangját, még akkor is, ha eltaszít magától. Elkezdõdik a meccs. Fent vagyok a pályán és irányítom a többieket, a torkomat is kikiabálom, annyira próbálok irányítani és koncentrálni is a játékra, de nem mindig sikerül, de azért hozom a formámat. Belövök pár gólt és a többiek meg csak örülnek. Olyan helyzeteket hozok vissza, hogy még a kapuig is képes vagyok elmenni csak azért, hogy ne kapjunk gólt.

Mind a 90 percet végig játszom, így mikor vége van nem csoda, hogy kidõlök, ráadásul a nap is nagyon tûzött ránk. Lehet napszúrást is kaptam, de hát kit érdekel? Kimegyek, de csak nem vagyok jól homályosan látok és nem is érzem jól magam, leülök a padra. Elkezdek nézegetni, majd meglátom Seishin-t, amire elmosolyodok. Felállok és elkezdek közelíteni felé.

- Szia. – köszönök neki, de csak keresztbe rakja a kezét.

- Ne gondold, hogy azért jöttem ki, mert veled akartam találkozni. Jobb, ha teljesen kivered, a fejedbõl értve vagyok? – mondja megint bunkó stílusba, amire elmosolyodok.

- Ér…tem. – mondom, majd elájulva esek össze a földön.

Mikor elkezdek ébredezni annyit látok, hogy egy Seishin van az ágyam mellett és valami borogatás szerûséget tesz a homlokomra.

- Végre, hogy felébredtél. – mondja egybõl nekem esve. – Még is mi a szart csináltál? Tudod mennyire aggódtak a haverjaid miattad? – ugrik egybõl a torkomnak.

- Örülök, hogy látlak Seishin. – vallom be neki az igazat.

- Fejezd be a marhaságaidat oké? Szart se tudsz rólam. – vágja hozzám, majd feláll, de megfogom a kezét.

- Kérlek… ne menj el. – kérlelem és rám néz.

- Meg még is mit a kurva életet gondolsz? Azért, mert te hülye voltál is bent maradtál velem a kórházban nekem nem kell megtennem ugyan azt. Kár hogy a fejed nem verted be. – mondja még mindig, amire csak elmosolyodok, de a kezét nem engedem el.

- Örülnék, ha tudnánk beszélgetni. – mondom neki.

- Fog már be a szád és csak feküdj abba a rohadt ágyba. – mondja hasonló hangnembe és a kezét is kitépi a kezem közül, majd kimegy a hálóból. A borogatást a vízbe teszem, majd felállok, bár nem a legbiztonságosabb a falnak kell dõlnöm, hogy meg tudjam tartani magam.

Az ajtóhoz érve Seishin lép vissza a szobába, majd meglát engem.

- Kezdesz nagyon az agyamra menni. Nagyon gyorsan húzz vissza abba tetves ágyba megértettél? – kiabál rám.

- Értettem, csak azt hittem elmentél. – válaszolom, mire visszatámogat, majd szinte lebasz az ágyra.

- Lehet, hogy köcsög vagyok meg bunkó, de érzéketlen nem teljesen. – mondja és leül mellém, mire a fejemre teszi megint a rongyot. Kezemet a lábára teszem, de elveszi. – Felejtsd el még akkor is ha baszhatnékom van. – mondja komolyan, majd félre dobja a kezemet, de nem érti, mit akarok.

- Kérlek gyere ide. – nyöszörgöm kicsit erõtlenül.

- Minek? Aludj. – mondja, majd megint felállna, de szerzek egy kis erõt utána kapva rántom vissza, mire rajtam lendül teljesen a mellkasomon.

- Maradj itt velem az ágyban és had ölelhesselek, kérlek. – mondom neki, mire nagyot sóhajt.

- De, csak mert kurva beteg vagy és szerencsétlen. – vágja hozzám, majd leszáll rólam és átlépve rajtam fekszik másik oldalamra. Magamhoz ölelem, és nem akarom elengedni. Szorosan tartom, amennyire erõmbõl telik.

Nagyon jól telik az este és én is élvezem, de ahogy észreveszem a simogatásom meg a kényelem neki is jól esik, mert lassan elalszik itt a vállamon pihenve, amin jókat mosolygok. Nagyon tetszik, hogy ennyire bújós még annak ellenére, hogy nem kedves. Mintha lassan kezdene megváltozni velem kapcsolatosan. Nem fogom békén hagyni. Addig fogok utána menni, amíg be nem adja teljesen a derekát és végre az enyém lesz. Azt akarom, hogy csak én birtokolhassam és ne érjen hozzá senki. Legyen itt velem és bármikor megölelhessem, amikor én akarom.

Nem érdekel, hogy csúnyán beszél, és az sem érdekel, ha éppen kitaszít a saját házamból. Csak azt akarom, hogy végre boldog legyen, mert látom rajta, sokat szenvedett és sok keserûség van a szívében, amit ha törik, ha szakad, de akkor meg fogom változtatni, ha másokkal szemben nem is, de le fogom rombolni a falat, amit a szíve köré épített és mindent meg fogok tenni.

Teljesen hozzám simulva fal fel mindjárt ajkaival, de nagyon tetszik a szitu meg kell, hogy valljam. A falnak nyomom és úgy élvezem tovább a pillanatokat. Kezeimmel felsõje alatt kezdem el simogatni. Karjai nyakam köré kerül és szorosabban húz magához. Átölelem karjaimmal és magamhoz ölelem, akkor viszont felsikít. Megijedek, nem kicsit. El is engedem és hátrálni kezdek pár lépést, hogy megnézzem mi történt mit csináltam rosszul.

Térdre esik, és a mellkasát fogja, mintha valamije fájna nagyon. Nem tudom mi tévõ legyek, pedig valamit csinálnom kell.

- Mi történt? Minden rendben? – letérdelek elé és a kezemet a vállára rakom.

- Igen, persze. – mondja és próbál felállni, de nem megy neki, amire összevonom a szemöldökömet. - Tényleg jól vagyok, oké? Semmi bajom! Bocs, a zavarásért. Lépek. – mondja, és már menne is el, mikor megfogom a kezét, de csak rám förmed elég csúnyán. - Á, baszki! Lehetne, hogy inkább nem érsz hozzám?

- Na ide figyelj szépfiú! Kurvára semmi közöd hozzá, úgyhogy engedd el szépen a karom és hagyj élni az életem!

- Ide jöttél, úgyhogy nagyon is van közöm hozzá.

- Nem, nincs. – nem érdekel, mit mond. Felhúzom egy mozdulattal a felsõjét és látom, hogy teli van zúzódásokkal, mire lecsapja a kezemet.

- Baszki, mi a fészkes kurva gecibe fürösztött francot képzelsz? Azt mondtam ne érj hozzám!

- De most komolyan baszki, leszoplak, csak szálljál már le a témáról!

- Te mindig így intézed a dolgaidat? – húzom el a számat, mert nem ez a megoldás semmire sem. - Be kéne menned a korházba.

- Na, ne mond baszd meg, már orvos is lettél? – elfordul tõlem. - Minden rendben van. – mondja, de nem hiszek neki. Mögé lépek és a kezeimet a vállára teszem.

- Ha akarod, beviszlek. – mondom neki kedvesen, mire bólint. Végre valami, amiben egyet értünk.

Felveszem a kulcsaimat és már megyünk is. Beültetem óvatosan a kocsimba és megyünk a kórházba. Nem szólunk egymáshoz egy szót sem, de szerintem semmi értelme nem lenne, mert csak megint veszekedés lenne belõle. Lassan olyanok vagyunk, mint egy rossz házas pár azok sem veszekednek ennyit, mint mi ez alatt a két találkozás alatt, ami volt.

Megérkezek. Kiszállok és segítek Sei-nek is. Bemegyünk és kérek egy orvost, de azt mondják, várjunk, majd késõbb tudnak fogadni, mert éppen oda vannak ebédelni. Na, remek igazán. Leülünk, majd ránézek.

- Kérsz valamit inni vagy enni? – kérdezem kedvesen.

- Nem. – mondja röviden és tömören, majd lehajtja a fejét és a kezével kezd el játszadozni. – Még is miért segítesz nekem? – teszi fel a kérdést, amire még magam se nagyon tudom a választ.

- Nem tudom. Csak nem akarlak magadra hagyni. Valami megfogott benned, csak nem tudom mi. – mondom õszintén.

- Bár ne kérdeztem volna. – jegyzi meg, majd visszajönnek az orvosok és mehetünk is be a szobába. Segítek neki bemenni, hogy annyira nagy fájdalmai ne legyenek, de sajnos engem az orvos kiküld.

Pár óra telik el így hogy nem tudok semmit, csak küldik minden hova szegény Sei-t és vizsgálgatják. Szeretném végre tudni, hogy mi van vele. Egyszer csak ágyben cipelik be egy kórterembe.

Bemegyek én is és értetlenül nézek.

- Még is mi folyik itt doktor úr? – kérdezem, mire rám néz.

- Nos, a kisasszonynak belsõ sérülései vannak, amik miatt bent tartjuk megfigyelésre, mert lehet belõle komplikáció, meg van pár törött bordája. – mondja, mire csak bólintok.

- Rendben. Bent maradhatok vele? – kérdezem az orvost.

- Úgy hiszem, hogy nincs semmi akadálya, ha gondolja magának is hozatunk egy ágyat és akkor bent is aludhat.

- Azt megköszönném. – mondom hálásan, mire az orvos kimegy.

- Nem kell bent maradnod. Nem vagyok csecsemõ, hogy vigyázni kelljen rám. – mondja a szokásos hangnemébe, de elengedem, a füle mellett tudom, hogy jó érzés, ha van bent valaki.

- Holnap hozok be neked pár ruhát, hogy ha maradnod kéne. – mondom neki, mire rám néz.

- Te teljesen süket vagy, vagy csak ennyire szereted hülyének tettetni? – kérdezi és megpróbál felülni, de reménytelen eset, mert fáj a bordája, amire felszisszen. Visszafektetem.

- Nyugi nem foglak magadra hagyni akár mennyire meg próbálsz elküldeni. – mondom komolyan. – úgy hogy jobb, ha megbarátkozol a gondolattal, hogy itt leszek veled éjjel nappal. – tájékoztatom a dolgokról, amikre nem válaszol. Elfordítja a fejét és csak néz maga elé.

Az éjszaka sajnos nem megy minden zökkenõmentesen, mert Sei-nek fájdalmai lesznek. Úgy látszik a belsõ sérülései sokkal súlyosabbak, mint gondoltuk. Az orvos egybõl jött és vitte is a mûtõbe, mert belsõ vérzése gyanakodnak, ami nekem nagyon nem tetszik. Nem engednek be a mûtõbe, ezért kint állok a mûtõ elõtt és csak aggódok érte, de nagyon.