- Kíváncsi leszek rá, mire jut velük – veszem kezembe inkább az üzemanyagcsövet, mintsem a kis kacsóját.

- Én is örültem…- a hangsúlya azonban nem errõl árulkodik.  –Alábecsül engem… - Nem. Én mindenkit leszarok, ez totál más. Szerencsére nem mond többet, feláll s otthagy, megy nagyapát boldogítani. õ biztos értékeli a segítõkészségben beadott álszentségét. Õ még reménykedik, hisz. Én nem.

- Elege van a rendõrökbõl és minden jelvényes emberbõl. – Ezt tisztán hallom, olyan hangosan mondja a rendõrnõ. Téved. Nekem úgy konkrétan mindenkibõl elegem van. Ne aggódjon, õt is utálom, ahogy mindenki mást. – Természetesen ezt megértem, hiszen megbélyegezték. Ártatlanul gyanúsították, holott volt ott más is, aki inkább lehetne gyanúsított… Ne féljen… én tisztára mosom az unokája nevét. – Legszívesebben felnevetnék ezen a szarságon. Az én nevem már maga a sár, ha mosni próbál rajta valamit, engem töröl el.

Nem érdekel, egyszerûen folytatom a munkámat úgy, ahogy az utána lévõ napokban is. Ez ad valamiféle teljes érzetet. Ha nem dolgozhatok üresek a hétköznapjaim, s túl sok sör úszik le a rossz foci közvetítés közben. Azután nem tudok aludni, valahogy az alkohol így hat rám. Éberen fekszem mindig az ágyban, a koszos s repedezett plafont bámulom s azon gondolkozom vajon mi történt.

Igazából néha már én is elhiszem, hogy én tettem. Nem tudom mikor, hol és hogyan, de annyian mutogatnak rám, hogy ez nem lehet véletlen. Nem akarom elhinni, de vannak rosszabb napjaim, mikor megteszem. Ha nem is a két kezemmel, de valamilyen módon biztosan közöm volt hozzá.  Aztán ki tudja…

¤×פ×פ

Talán több mint egy hét is eltelik a nyomozónõ látogatása óta. Nagy felfordulást csinál a városban, aminek csak én iszom meg a levét. A kis lakom ablakait mind betörik, a messzebb lévõ üveges pedig még nem ér rá. Az itteni persze, hogy nem csinálja meg, még ha pénzem is van rá. Ezért kénytelen vagyok újra nagyapánál aludni, ahol várhatom az újabb téglával bedobott ablakot.

Szombat este van, a munka nagyját már megcsináltuk nagyapával, így a lakásban ténfergünk. Én a konyhában, hogy valami ehetõt üssek össze, míg õ a könyvelést nézi át. Hiába megy mellettem a rádió, így is hallom, hogy kopognak. Elsõnek nem szentelek neki nagy figyelmet, azonban mikor meghallom az ismerõs nõ hangját, aki még a nevemet is mondja, rögtön lehúzom a tûzrõl a levest, hogy odamehessek. Reveno nyomozó épp azt ecseteli a nagyapámnak, hogy nem vagyok bûnös, s erre úgy tûnik lassan bizonyítékot is talál.

- Maga ezek szerint hisz nekem? – bukik ki hirtelen belõlem döbbenten. Nagyapán kívül soha senki nem hitt nekem. Soha.

- Igen hiszek magának és feltehetõleg nem Jessica volt az egyetlen áldozata annak, aki azt tette vele –kezd bele a nõ.  – De a segítségét kell kérnem, ahhoz, hogy még több bizonyítékot szerezzek.

- Mégis miben kellene a segítségem? – kérdezek rá teljesen ledöbbenve. Ugyan mit tudnék csinálni? Semmit. Még a házamban sem tudok normálisan lenni, mert megrongálják.

- Újra el kellene járnia a templomba. Vasárnap elmennénk ketten. Én magam is ott lennék ön mellett és szeretném megfigyelni, kik azok, akik az ön rosszakarói lehetnek, mert arra tudtunk még gondolni a kollégáimmal, hogy esetleg önt szerették volna eltüntetni ezzel az esettel, a többi csak a ráadás volt.

- A többi? – kérdezek vissza egy kis gondolkodás után. Új ez és valahol mélyen örülök neki, de… nos, nem szeretem az új dolgokat. Eddig túl sok jót nem adott egyik se.

- Az erdõben több helyen gondosan elásott holtesteket találtunk. Mind olyan idõs, mint Jessica egy darabig, majd egyre idõsebb és idõsebb. Mind turistaként érkezett ide, vagy átutazóban voltak és mindannyian a Smith birtok közelében haladt el – ecseteli míg a mellkasa elõtt összefonja a két kezét. –Meg kell állítanom ezt az elmebeteget, aki sorra erõszakolja a nõket és öli meg õket.

- Várjon én… én most… most összezavarodtam – mutatok magam elé, a homlokomat ráncolva. Felfogtam mindent, de a kép nem áll össze. Lassan elindulok a nappali felé, kezemben a törlõrongy, amivel lehúztam a tûzrõl a levest. A konyhából kihallatszódik a rádióból szóló zene is.

- Jöjjön csak beljebb – mondja nagyapa a rendõrnõnek. Én már a fotelben ülök, amikor bejönnek s helyet foglalnak.

- Azt mondta többen vannak. A testek vagy a tettesek…? – nézek rá a nõre, aki engem figyel.

- Mindkettõre igaz. A nyomok alapján volt, hogy valaki lefogta a lányokat míg… tudja… - köhint egy aprót, mire én felmordulok.

- Ó, hogy az a kibaszott kurva élet…! – hördülök fel. Megerõszakolták õket. Micsoda gerinctelen szemetek! Kicsik, végtelenek… remélem elkapják õket és halálbüntetés lesz a jutalmuk. Kár, hogy a villamosszéket már eltörölték.

- Rob! – Nagyapa nem értékeli sose a káromkodást, de most nem érdekel. Csak egy szúrós pillantást váltunk, míg én helyezkedni kezdek a fotelben. Õk ketten beszélgetni kezdenek, én azonban elmerülök a gondolataimban. Csak jár és jár a fejem az elmúlt évek történésein, azon, ahogy meggyaláztak s ahogy elveszítettem egy közeli barátot...

- Jessicán nem találtak erõszakra utaló nyomot. Érintetlen volt. Egyszerûen leütötték és ott hagyták – szakítom félbe a csevejt, míg a karfán támaszkodom fél kézzel. – Ez nem stimmel.

- Lehet megzavarták õket… - jegyzi meg Reveno. – Ezt is kiderítem. Csak kérem, járjon templomba. Ez nagyon fontos.

- Megvan még az istentiszteletre járó ruhája, ebben biztos vagyok. Kicsit fogyott is, de akad öv, ugye Rob? – néz rám nagyapa bizakodóan, amire én csak bólintok. Nekem azonban valami nem stimmel ezzel az egésszel kapcsolatban. És ha ez a nõ csak csõbe akar húzni? Nem õ lenne az elsõ. Anya is ebbe halt bele. A szégyenbe, a bizonytalanságba. Nem bírta a gyenge szíve.

- Még átgondolom – felelem végül, majd felállok a fotelbõl.

- Átgondolja? – kérdez vissza a nõ. – Enélkül nem biztos, hogy könnyen tudunk haladni. Nem akarja elkapni Jessica gyilkosait? Azokét, akik az erõdben vannak elásva, akár valami kidobott szemét? Nem akar nekik segíteni? – kezd bele, mire én egy mély levegõt véve felé fordulok.

- Több mint két éve havonta egyszer ablakot cseréltetek, mert valaki még mindig elégedettséget érez, ha beverheti téglával vagy kõvel. A mai napig nem mindig jön össze a normális kiszolgálás a közeli boltokban. Sötétedés után nem járhatok semerre, mert nem egyszer nekem estek már, hogy „mocskos gyerekerõszakoló pedofil disznó”. Én pedig tûrök. Mi ez, ha nem segítség? Van fogalma róla hányszor képzeltem el, ahogy egy kibaszott terepjáróval végighajtok minden szemét emberen, aki belém kötött? – lépek közelebb a kanapéhoz, amin ülnek.

- Rob, ne… most ne… nem a legjobb pillanat erre… - csitít nagyapa.

- Ugyan! – nevetek fel gúnyosan. – Had tudja meg az igazat, hogyha eddig nem is voltak gyilkos hajlamaim, akkor most bõven akadnak.

- Miért nem tette meg eddig? – kérdez rá a nõ nemes egyszerûséggel, nyugodtan. Veszek egy mély levegõt, majd szaggatottan kifújom.

- Két okom is volt rá. Egy. Anyám így is forog a sírjában. Kettõ. Nem fogok nekik igazat adni, hogy ámokfutásba kezdek – teszem még hozzá, majd az egyik kezembõl a másikba rakom a törlõrongyot. – És ha most megbocsát, próbálok valami ehetõt összedobni, mert az étteremben nem hajlandóak kiszolgálni minket, házhoz szállítani meg végképp nem.

- A templom? – szól még utánam a nõ, mire én a nappali ajtófélfájában megkapaszkodva megállok.

- Átgondolom.

- Menni fog –jelenti ki nagyapa.

- Nem, átgondolom – vágok vissza. – Van rá egy estém, had döntsem el, hogy van e kedvem ahhoz, hogy leköpjenek vagy sem – nézek vissza rájuk a szemem sarkából. – Viszlát.

Nem figyelek semmire és senkire, bevonulok a konyhába, a rádiót jó hangosra veszem, majd folytatom a fõzést. Közben végig az elhangzottak és a megtörtént esetek járnak a fejemben. Döntést kell hoznom, de hamar.

- Én nem úgy… - vágnék közbe, mert teljesen félre értett, de csak felnevet.

- Persze. Egyikük se úgy. Inkább keresgéljen másfelé, mert belõlem már csak a szart tudná kisajtolni, nyomozónõ. S ha megbocsát, dolgom van.

- Rob… - morran fel nagyapja, de én koránt se veszem magamra. Nem ismer érthetõ, hogy az ügy miatt sok negatívum érte és hát… szerintem senki nem tûrné jól ha kiközösítenék. Visszafekszik a kocsi alá, én pedig keresztbe fonva a kezemet rúgok bele a lábába, nem erõsen.

- Utána olvasott, azt mondja. S nem ugrott be valami? – kérdezek rá.

- Nem. Ennyiben jó volt, hogy tudtam, senki nem molesztálta. Én meg végképp nem – feleli.

- Említett egy nevet a jelentésben… egy fiúét… - még én is hallom, hogy felsóhajt. Érzem rajta, minden szavában az ellenállást, de nem fogom annyiban hagyni a dolgot. – Valamilyen Smith…

- Sok erre a Smith. Az öregnek nyolc gyereke volt, s azok is szaporodtak – kezd bele. – S a fiú neve Tom.

- Kijönne, hogy tudjunk normálisan beszélgetni? – érdeklõdök, bár nem sok esélyt látok rá. Így lenne ötösöm a lottón, ugyanis felnevet.

- Nézzük csak… nem. – válaszolja pimaszul én meg nem fogom annyiban hagyni.

- Akadályozza a nyomozást – jegyzem meg.

- Ugyan, kérem! Válaszoltam a kérdésére. Közben szerelek, mert tudja míg magának az a dolga, hogy felháborító s felesleges kérdéseket tegyen fel, nekem az, hogy kocsit szereljek. – Na jó, erre nem tudok visszavágni mert igaza van. Amúgy sem hiszem, hogy hazudna. Az idõs úr arrébb megy, és ott kezd el pakolgatni.

- Rendben. Igaza van. Így is jó.

- Csak nem tudja leszûrni, hogy hazudom e – teszi hozzá. – Higgye el, világ életemben rossz hazudozó voltam, kérdezze meg az öreget.

- Ez igaz – neveti a választ a nagyapja, amire ránézek érdeklõdve. – Mindig izzadt a tenyere, s a földet nézte. Aztán szaladt vasárnap gyónni, de rögtön s azonnal.

- Eljár még a templomba, Mr. Miller? – kérdezem érdeklõdve, bár ennek sok jelentõsége nincs.

- Én vagy az öreg? Bár, felesleges a kérdés. Az incidens óta nem vagyok szívesen látott vendég az istentiszteleteken, a pap inkább házhoz jön. Az öreg meg nem megy miattam, pedig mondtam már neki, hogy nyugodtan. – mondja nekem én pedig igazat kell adnom neki. Felsóhajtok és hallom, ahogy kiszól az idõsebbnek. – Kéne egy új üzemanyagcsõ!

- Hozom is, Rob.

- Addig válaszolna arra, hogy mi volt azzal a fiúval? – kérdezem, miközben leguggolok lába és a kocsi mellé. Érdeklõdve nézek rá. Egy közvetlen természetes testtartást veszek fel, térdemre támasztom kezem és tenyerembe államat.

- A kölyök egy kis falusi paraszt. Az apja alkoholista, az anyja elnyomva. Mindig azt látta, hogy kell verni a lányokat, ha valami nem úgy megy, ahogy õ akarja – kezd bele végre. – Jessicát is bántotta párszor. Megtépte, megrúgta, felpofozta. A tanárok nem tudtak mit kezdeni, hisz mindenki tudta a gond okát.

- S úgy gondolja, õ tehet a lány haláláról?

- Ha nem is tehet róla, õ többet tudna mesélni Jessica rosszakaróiról. Nekem a kislány csak õt mesélte, róla sírdogált. A szülei nem tudtak mit tenni, az apja egyszer elment az idõsebb Tom Smithez. Tudja mit mondott az a szemét?

- Itt a csõ, kölyök – jelenik meg mellettem a nagyapja lenyújtva a csövet és végre kicsúszik a kocsi alól így az arcára tudok nézni. Oldalra döntöm a fejem, hogy jobban láthassa arcomon, a közvetlen érdeklõdés.

- Mit? – kérdezek rá a dologra és jó lenne tisztára mosni a nevét.

- Hogy minden kis szukát meg kellene nevelni arra, hogy hol a helye. A konyában és a férje alatt, szóval örüljenek, hogy a fia ezt megteszi helyettük – a válaszát rezzenéstelen, komoly arccal mondja, de nekem erre még a nem létezõ bicskám is kinyílik a zsebemben és arcomon egy erõteljes undor jelenik meg irányukban. – S nem hallgatták ki, mielõtt rákérdezne. Fel se merült a neve a nyomozás során.

- Hát most ki lesz hallgatva, ahogy az apja is. –mondom komolyan szemeibe nézve és látható a szememben, hogy nekem már meg van a gyanúsítottam és az nem õ. Kezemet nyújtom neki.

- Kíváncsi leszek rá, mire jut velük. –mondja, és mikor kezébe kapja a csövet, visszacsúszik nem viszonozva a kéznyújtásomat.

- Én is örültem…- mondom elhúzva a számat. –Alábecsül engem…- felsóhajtva és felállva rázom meg a fejem. A nagyapjára nézek, akitõl tisztességesen el tudok köszönni, majd ki is kísér a garázs elé.

- Kérem, nézze el Robnak a tiszteletlenségét, csak már elege van…

- Elege van a rendõrökbõl és minden jelvényes emberbõl. –fejezem be a mondatát, amit még Rob is hallhat. – Természetesen ezt megértem, hiszen megbélyegezték. Ártatlanul gyanúsították, holott volt ott más is, aki inkább lehetne gyanúsított… Ne féljen… én tisztára mosom az unokája nevét. –mondom határozottan és kezet fogva fordulok el és indulok meg el onnan.

Ahogy ki érek a kocsimhoz, nyitom ki annak ajtaját és kapom elõ a telefonomat és mondom el amit megtudtam s kérem meg a számítógépes zseninket, hogy keresse meg Tom Smith lakhelyét. Oda megyek õt is kihallgatni, és ha esetlegesen rám támad lesz okom bevitetni. Remélem lesz olyan ostoba, hogy megtegye.

Mikor meg van egyenesen oda megyek, ahol alapból nem jó szemmel fogadnak és mikor megmutatom jelvényemet csak még inkább rontok a helyzeten, hiszen egy ilyen arrogáns degradált bunkó számára sértés ha egy nõ felette áll a ranglétrán. Nehezen enged be a házba és alig tudok belõle kihúzni valamit is, ám viszont sikerül sodrából kihozni, így hivatalos személy ellen elkövetett erõszakos cselekedettel verem bilincsbe és viszem be a kocsimban, ami csak még jobban nem tetszik neki.

Kénytelen vagyok betörni, ugyanis én nem tûröm meg az ilyen embereket. Végig morog és elhord minden kurvának, ami egyik fülemen bemegy, majd ki. A rendõrõrsön kap egy szép kis cellát, majd felmegyek a többiekhez és elmondom mi történt. Nem kicsit döbbennek le õ is, hogy ilyen kijelentés után nem hallgatták ki.

Nem sikerül belõle semmit kihúzni, így kénytelen vagyok elengedni, mert ezzel is csak két napig tarthattam bent. Ahogy kiengedem ciccentve nézem meg a bizonyítékokat, amit a táblára pakoltunk. Egy hét telik el azzal, hogy igyekszem minden nyomot összeszedni a csapattal és az ügyet igyekszünk megoldani, amikor vissza kell mennem Robhoz pár kérdéssel.

Odamegyek a házához, s mielõtt bekopoghatnék, a szomszéd jön oda hozzám.

- Megint mibe keveredett ez a Rob gyerek? Csak a baj van vele! –mondja és süt belõle a rosszindulat. Melleim elõtt fonom keresztbe a karjaimat.

- Egyáltalán nem csinált se a közel se a távoli múltban semmi rosszat… Nem értem maguknak kisvárosiaknak mi örömük van abban, hogy egy elhamarkodott döntés által megbélyegezzenek valakit. Egyáltalán semmi bizonyíték nem volt arra, hogy Õ tette… -morranok fel.

- Maga szerint ártatlan? –vonja fel szemöldökét.

- Igen. –jelentem ki nemes egyszerûséggel. –Most pedig hagyjon dolgozni. –vetem oda neki szemrehányóan és bekopogva a nagyapa nyit ajtót és beenged a házba. Bemenve mondom el neki miért jöttem és ekkor látom meg ahogy Rob ott áll nem messze tõlünk.

- Maga ezek szerint hisz nekem? –kérdezi és arcán látszik a döbbenet.

- Igen hiszek magának és feltehetõleg nem Jessica volt az egyetlen áldozata annak, aki azt tette vele. –mondom elszomorodva. –De a segítségét kell kérnem, ahhoz, hogy még több bizonyítékot szerezzek. –mondom ki és magam elé nézek. Utálok ilyet kérni.

- Mégis miben kellene a segítségem? –kérdezi még inkább ledöbbenve.

- Újra el kellene járnia a templomba. Vasárnap elmennénk ketten. Én magam is ott lennék ön mellett és szeretném megfigyelni, kik azok, akik az ön rosszakarói lehetnek, mert arra tudtunk még gondolni a kollégáimmal, hogy esetleg önt szerették volna eltüntetni ezzel az esettel, a többi csak a ráadás volt.

- A többi? –kérdi mikor eljut a tudatáig, hogy többe számban beszéltem. Komoly arccal megkomolyodva teljesen bólintok.

- Az erdõben több helyen gondosan elásott holtesteket találtunk. Mind olyan idõs, mint Jessica egy darabig, majd egyre idõsebb és idõsebb. Mind turistaként érkezett ide, vagy átutazóban voltak és mindannyian a Smith birtok közelében haladt el. –mondom és keresztbe fonom a karjaimat. –Meg kell állítanom ezt az elmebeteget, aki sorra erõszakolja a nõket és öli meg õket. –jelentem ki határozottan és szemeimben látszik, hogy mennyire is õszinte vagyok jelenleg hozzá.

- Rob hozzád jöttek – szólal meg nagyapa. Nem tudom ki lehet az, fogalmam sincs, de azért kicsúszom a kocsi alól s értetlenül nézek fel az öregre.

- Hozzám? Mégis kicsoda? – érdeklõdöm, míg felállok. Ekkor látok meg egy nõt, nem messze az öreg mögött, kit addig takart a kocsi is. Nincs jó érzésem vele kapcsolatban…

- Jó napot. A nevem Lilien Reveno. A Las Vegasi rendõrségrõl jöttem. Szeretnék feltenni pár kérdést – s már villantja is a jelvényét, én pedig legszívesebben kivágnám a fenébe. Nem kocsi lopás miatt jött le ilyen messzire. Úgy hallottam Jessica szülei leadták a nagyvárosban is az ügyet, mert hogy a helyi seriff nem tudott velem mit kezdeni.

- Nem én tettem. Nem tudom, miért nem tudnak már végre békén hagyni – morgom, míg védekezõen keresztbe fonom mellkasom elõtt koszos kezeimet.

- Uram kérem… én nem gyanúsítom azzal, hogy ön volt. Ez csak a helyi pletykákra alapozott elkapkodott döntés volt a régi nyomozók részérõl. Bizonyíték hiányába nem dönthettek volna így. Én tényleg az igazat szeretném feltárni és az igazi bûnöst megbüntetni – néz a szemeimbe. Ha azt hiszi elhiszem ezt a süket dumát, akkor nagyon naiv kislány. A seriff is ezzel jött. „Csak tisztázunk téged Rob”. Aztán két nap múlva jött az elsõ ablaktörés, téglával…

- Miért vették újra elõ az ügyet? Úgy tudtam azt lezárták – füllentem. Bár, itt lezárták, csak a szülõk nem nyugodtak bele.

- Nem lezárták, csak félre rakták, mert nem tudták megoldani, viszont én most meg szeretném oldani, hogy a szülõk és ön is tudhassa az igazat, mi is történt Jessicával. Olvastam a jegyzõkönyvet a kihallgatásáról, és nem értem, hogy miért nem fogadták el az alibijét, hiszen nagyapja is megerõsítette, hogy együtt voltak a templomban és végig vele volt. Jogtalanul vádolták és én ezt tudom. Szeretnék segíteni azzal, hogy megoldom az ügyet. – Közelebb lép hozzám, míg zsebébe süllyeszti a jelvényét, mintha ettõl jobban bíznék benne. Lehet a las vegasi bûnözõknél ez így megy, de én már annyi jelvényt láttam életem folyamán, hogy minden viselõje az elmémbe ég.

- Kérdezzen, de nem tudok mást mondani, mint amit akkor mondtam – jelentem ki, majd folytatom. - Nem láttam aznap a templomban Jessicát és nem találkoztam vele azon a héten.

- Nem ezekre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy látott-e valakit Jessicával, akit nem ismert elõtte és nagyon legyeskedett a lány körül, vagy olyat, aki nagyon figyelte távolról esetleg a templomi közösségbe. Vagy a pap nem volt vele túl közvetlen, mint esetleg más tizenéves lányokkal? – teszi fel egyszerre az összes kérdést, míg én gondolkozni kezdem.

- Nem… nem vettem észre ilyen dolgokat. A papunk mindenkivel közvetlen – felelem, de még mindig töröm a fejemet, hátha eszembe jut valamit. Azonban semmi. Pontosan azért rázott meg annyira, mert semmi elõjele nem volt.

- Ismert bárkit is Jessica barátai közül, esetleg mesélt önnek valamit, ami arra utalna, hogy valaki a közvetlen környezetébõl tehette ezt vele. Esetleg a mostoha apja, vagy valaki, aki igazából közel állt hozzá. Nem mesélt önnek esetleg arról, hogy valaki megelõzõleg molesztálta? Hozzáért vagy kétértelmû célzásokat tett felé? – faggat tovább, de ez már kevésbé nem tetszik.

- Molesztálni? Ez egy kis közösség, minden kiderül, ha lehúgyozom a bank falát, másnap mindenki errõl beszél! – fakadok ki. Az öreg közelebb lép, látja rajtam, tudom, hogy látja rajtam. – Jessica egy egészséges kislány volt, nem volt érezhetõ rajta, hogy molesztálták volna. Miután meghalt, utána olvastam az interneten annak, milyen tünetei lehetnek annak, ha valaki… ha valaki úgy ér hozzá – sziszegem. – A könyvtáros nõ beköpött a seriffnek, egy estét bent töltöttem. Révén, hogy nem gyerek pornót néztem, nem tarthatott bent.

- Én nem úgy… - szeretne közbeszólni, mire én felnevetek.

- Persze. Egyikük se úgy. Inkább keresgéljen másfelé, mert belõlem már csak a szart tudná kisajtolni, nyomozónõ. S ha megbocsát, dolgom van.

- Rob… - morogja nagyapa, de nem érdekel. Visszafekszem a kocsi alá, s próbálok úgy tenni mintha nem lenne ott senki. Nem sokáig megy, ugyanis valaki megböki lábával az enyémet.

- Utána olvasott, azt mondja. S nem ugrott be valami? – kérdez rá a nõ.

- Nem. Ennyiben jó volt, hogy tudtam, senki nem molesztálta. Én meg végképp nem – felelem.

- Említett egy nevet a jelentésben… egy fiúét… - felsóhajtok, nem igaz, hogy nem tudja befejezni. – Valamilyen Smith…

- Sok erre a Smith. Az öregnek nyolc gyereke volt, s azok is szaporodtak – kezdek bele. – S a fiú neve Tom.

- Kijönne, hogy tudjunk normálisan beszélgetni? – érdeklõdik a nõ, de én csak felnevetek.

- Nézzük csak… nem. – Igaz, hogy csak matatok a kocsi alatt, semmi érdemlegesre nem jutok, de nagyon is jól esik megmutatni neki, hogy hiába van jelvénye, kitörölheti vele a csinos hátsóját.

- Akadályozza a nyomozást – jegyzi meg.

- Ugyan, kérem! Válaszoltam a kérdésére. Közben szerelek, mert tudja míg magának az a dolga, hogy felháborító s felesleges kérdéseket tegyen fel, nekem az, hogy kocsit szereljek. – Nem felel semmit, de el se megy, nem hallom senki lépteit. Az öreg matat valahol, magunkra hagyott, úgy gondolhatta, hogy a kocsi alól nem tudok annyira bunkó lenni.

- Rendben. Igaza van. Így is jó.

- Csak nem tudja leszûrni, hogy hazudom e – teszem hozzá. – Higgye el, világ életemben rossz hazudozó voltam, kérdezze meg az öreget.

- Ez igaz – neveti az említett. – Mindig izzadt a tenyere, s a földet nézte. Aztán szaladt vasárnap gyónni, de rögtön s azonnal.

- Eljár még a templomba, Mr. Miller? – kérdezi a nyomozónõ.

- Én vagy az öreg? Bár, felesleges a kérdés. Az incidens óta nem vagyok szívesen látott vendég az istentiszteleteken, a pap inkább házhoz jön. Az öreg meg nem megy miattam, pedig mondtam már neki, hogy nyugodtan. – Sikerül megtalálnom a hibát, az ujjaimmal kitapintom a felül elmállott csövet. – Kéne egy új üzemanyagcsõ!

- Hozom is, Rob.

- Addig válaszolna arra, hogy mi volt azzal a fiúval? – guggol le a kocsi mellé Reveno, én pedig kilesek a lábaira.

- A kölyök egy kis falusi paraszt. Az apja alkoholista, az anyja elnyomva. Mindig azt látta, hogy kell verni a lányokat, ha valami nem úgy megy, ahogy õ akarja – kezdek bele. – Jessicát is bántotta párszor. Megtépte, megrúgta, felpofozta. A tanárok nem tudtak mit kezdeni, hisz mindenki tudta a gond okát.

- S úgy gondolja, õ tehet a lány haláláról?

- Ha nem is tehet róla, õ többet tudna mesélni Jessica rosszakaróiról. Nekem a kislány csak õt mesélte, róla sírdogált. A szülei nem tudtak mit tenni, az apja egyszer elment az idõsebb Tom Smithez. Tudja mit mondott az a szemét?

- Itt a csõ, kölyök – jelenik meg nagyapa is, mire én kicsúszok a kocsi alól, így pont rá tudok nézni a rendõrnõre.

- Mit? – kérdezi érdeklõdve.

- Hogy minden kis szukát meg kellene nevelni arra, hogy hol a helye. A konyában és a férje alatt, szóval örüljenek, hogy a fia ezt megteszi helyettük – felelem rezzenéstelen arccal, azonban a nõ szemeiben undor gyullad fel. – S nem hallgatták ki, mielõtt rákérdezne. Fel se merült a neve a nyomozás során. 

Ma is egy átlagos nap elé nézek. Reggel kávémmal megyek be az irodába a csapatomhoz, akik hasonlóképp álmosak és fáradtak. Tegnap sikerült lezárnunk egy régi aktát. Ma azonban új után kell nézni, hogy ne legyen unalmasak a munkanapok. Beszélek velük pár szót, hogy valami könnyedebbet szeretnének, azonban ezt nem tudom nekik garantálni.

A lezáratlan ügyek raktárába megyek és ott kezdek el nézelõdni mikor észreveszek egy olyan bizonyítékos dobozt az iratokkal, amin egy kislány neve van. Azt veszem le és bemenve az irodámba és kinyitva a dobozt a kellõ papírmunka elvégzésével kiveszem az aktákat és olvasni kezdem.

Az idõ telik én pedig egyre jobban belemélyedek, és már tudom, meg van az új ügyünk. Jessica Hortent megerõszakolták és megfojtották egy kisvárosban, gyanúsított volt, de nem volt semmi bizonyíték ellene, se más ellen. Az akkor 18 éves srácot is csak a kisváros lakói miatt gyanúsították. Alaposan végig nézem a bizonyítékokat is, majd összehívva a csapatot tárom fel eléjük az új ügyünket. Nekik is felcsillan a remény, hogy ez valami könnyebb ügy lesz, de én már ebben nem bízom, azonban látom rajtuk az elszántságot, hogy kiderítsük a szegény 13 éves Jessica halálának szálait és megbûnhõdjön a tettes.

Elemezni kezdjük a nyomokat, amik vannak és kiosztva a feladatokat egyedül megyek el a régi gyanúsítotthoz. Kocsiba pattanva jelvényemmel és fegyveremmel pattanok autóba és keresem fel az utolsó ismert lakhelyét, ahol csak egy idõs férfi fogad.

- Jó napot kívánok uram. A Las Vegasi nyomozó irodából jöttem. Lilien Reveno vagyok nyomozó. –mutatkozok be és mutatom a jelvényemet is. - Egy Rob Miller nevû férfit keresnék. – mondom mire látom lesápadni.

- Jó napot! Az unokám nincs itthon. Elköltözött és nem tudom, hol van. Miért keresi? –kérdezi, eléggé megremeg a hangja így tudom, hogy valamiben hazudik.

- Jessica Horten halála ügyében nyomozok. Mai napon újra elõkerült az aktája és szeretnénk felgöngyölíteni az ügyet, hogy megkapja a büntetését a valódi tettes. –mondom el õszintén, mire csak elutasításba ütközök.

- Mind mondtam, nem tudom, hol van az unokám és kérem hagyják békén. Épp eleget szenvedett az ügy miatt. Õ ártatlan. –mondja nekem a nagyapa amire csak felvonom a szemöldökömet és zsebre dugom hüvelykujjaim.

- Uram én koránt sem gyanúsítottam az unokáját, pusztán beszélni szeretnék vele az ügyrõl, hogy õ mit tud nekem mondani, amin talán elindulhatunk. Szeretném, ha a valódi tettest kerítenénk kézre és koránt se adok egy kisváros szóbeszédére, miszerint Rob Miller tette. –jegyzem meg az igazat és õszinte vagyok, teljesen komoly. –Tudom, hogy hazudik abban, miszerint nem tudja, hol az unokája. Kérem… ha ártatlan, akkor én tisztára moshatom a nevét.

Látom arcán a hezitálást és a döbbenetet miszerint átlátok rajta. Éles látó vagyok és jó megfigyelõ. Nehéz átejteni kis hazugságokkal, nagyokkal pedig végképp. Egy kicsit még ott állunk az ajtóba mire kilép és elindul a garázs felé.

- Jöjjön velem asszonyom. –mondja és látszik, hogy ideges és aggódik.

- Köszönöm, de még nem vagyok asszony. –teszem hozzá és utána megyek. Kérem, hívjon Liliennek. –mosolyodom el kedvesen. Jobb szeretem a tegezést, hiszen az sokkal közvetlenebb és kötetlenebb, mint a magázódás.

- Elnézést Lilien kisasszony. Azt hittem már férjnél van. –jegyzi meg és bemenve a szerelõ mûhelyben ott van egy férfi az autó alatt. –Rob hozzád jöttek. –szól oda neki aki kicsúszik az autó alól és felnézve zavartan pillant nagyapjára.

- Hozzám? Mégis kicsoda? –kérdezi döbbenten és felállva lát meg engem. Egyenesen rám néz.

- Jó napot. A nevem Lilien Reveno. A Las Vegasi rendõrségrõl jöttem. Szeretnék feltenni pár kérdést. –mondom jelvényemet felmutatva, de a srác arcán már most látom, tudja mirõl van szó.

- Nem én tettem. Nem tudom, miért nem tudnak már végre békén hagyni. –morranja és keresztbe fonja a karjait.

- Uram kérem… én nem gyanúsítom azzal, hogy ön volt. Ez csak a helyi pletykákra alapozott elkapkodott döntés volt a régi nyomozók részérõl. Bizonyíték hiányába nem dönthettek volna így. –mondom nyugtatásképp. –Én tényleg az igazat szeretném feltárni és az igazi bûnöst megbüntetni. –mondom szemeibe nézve komolyan, de látszik, nem tetszik neki a dolog.

- Miért vették újra elõ az ügyet? Úgy tudtam azt lezárták.

- Nem lezárták, csak félre rakták, mert nem tudták megoldani, viszont én most meg szeretném oldani, hogy a szülõk és ön is tudhassa az igazat, mi is történt Jessicával. Olvastam a jegyzõkönyvet a kihallgatásáról, és nem értem, hogy miért nem fogadták el az alibijét, hiszen nagyapja is megerõsítette, hogy együtt voltak a templomban és végig vele volt. Jogtalanul vádolták és én ezt tudom. Szeretnék segíteni azzal, hogy megoldom az ügyet. –mondom ki teljesen õszintén és közelebb lépek hozzá eltéve a jelvényemet és újra farmerom zsebébe dugom be hüvelykujjaimat.

- Kérdezzen, de nem tudok mást mondani, mint amit akkor mondtam. Nem láttam aznap a templomban Jessicát és nem találkoztam vele azon a héten. –mondja egybõl védekezõn és megrázom a fejem.

- Nem ezekre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy látott-e valakit Jessicával akit nem ismert elõtte és nagyon legyeskedett a lány körül, vagy olyat, aki nagyon figyelte távolról esetleg a templomi közösségbe. Vagy a pap nem volt vele túl közvetlen, mint esetleg más tizenéves lányokkal? –kérdezem érdeklõdve, amire láthatóan elgondolkodik, és talán oldottabbá változik.

- Nem… nem vettem észre ilyen dolgokat. A papunk mindenkivel közvetlen. –mondja és láthatóan még mindig agyal a kérdésen. Alsóajkam harapom be és felsóhajtok.

- Ismert bárkit is Jessica barátai közül, esetleg mesélt önnek valamit, ami arra utalna, hogy valaki a közvetlen környezetébõl tehette ezt vele. Esetleg a mostoha apja, vagy valaki, aki igazából közel állt hozzá. Nem mesélt önnek esetleg arról, hogy valaki megelõzõleg molesztálta? Hozzáért vagy kétértelmû célzásokat tett felé? –teszem fel következõ kérdésemet, melyben egyáltalán nem gyanúsítom, hanem szeretném feltárni azt, amit a lány érezhetett, és elmesélhette neki.