- Hát Touya büszke lehet rád –mondja húgi mosolyogva, amivel Julie arcára is mosolyt csal.
- Az vagyok, elhiheted –húzom ki magam büszkén és adok a fejére egy puszit.
Mikor anya bejön, behozza a pezsgőket, de kicsimnek nem ad, amire én is nagyot nézek, és nem tudom mire vélni viselkedését, hiszen az előbb még annyira kedvelte.
- Nincsen semmi baj, úgyse szeretem a pezsgőt – suttogja kicsim és a poharakat figyeli.
- Ne is figyelj anyámra, csak félt és így viselkedik minden új barátnőmmel, mert van egy megállapodásom vele, és folyton rágja a fülem amiatt. – suttogom neki és magamhoz ölelve bújik hozzám.
- Oké. – suttogja, majd kicsim tölt magának inni valót és rám néz. – Menjünk ki – megcsókol, amit viszonzok és elindulunk ki fele, de anyám szavaim megállítanak:
- Na és mondd, csak kincsem, mikor házasodsz meg, juj, most jut eszembe, hogy emlékszel Gina barátnőmre, na az ő lányával lesz holnap egy találkozód, vagy is egy randevúd, hiszen szeretne megismerni – Julie elengedi a kezem,de én csak dühösebb vagyok anyámra.
- Anya, nem fogok semmilyen Gina barátnőd lányával találkozni, mert én ezt a lány szeretem, még ha neked nem szimpatikus is – mondom komolyan és ellent mondást nem tűrő hangon.
- Ugyan kincsem, miből gondolod, hogy nem szimpatikus a kis barátnőd – mondja gúnyosan, amire bennem is felmegy a pumpa.
- Talán abból asszonyom, hogy az iménti pezsgő kiosztásnál, nekem nem hozott, miközben nagyon jól tudta, hogy én is itt vagyok, akkor maga ezt minek nevezi? Milyen hangnemben beszél rólam? – mondja kicsim és neki adok igaza, de anyám csak besértődik.
- Hogy merészelsz velem így beszélni te liba – megy közelebb és felpofozza kicsim, amire bekönnyez én meg még idegesebb vagyok. – Azonnal takarodj ebből a házból, mert nem vagy méltó a fiamhoz – levagyok döbbenve teljesen, majd mikor kicsim odajön hozzám magamhoz ölelem és nem engedem el.
- Anyám, hogy beszélhetsz így Julie-val, hiszen ő a barátnőm és lehet, hogy pont ő lesz a feleségem, így erről a témáról leszállhatnál. – mondom neki, miközben szerelmemet ölelem, hiszen érzem, hogy remeg.
- Úgy beszélek, vele, ahogy a kedvem tartja. – kortyol bele italába és kicsim kiszakadva ölelésemből felmegy. Utána mennék, de apám megállít, hogy had beszéljen ő vele, amibe bele egyezek, addig helyre rakom anyámat.
Lent vitázunk, és eléggé elmérgesedik a dolog, de nem fogok anyámnak engedelmeskedni a saját magam ura vagyok azt csinálok amit akar. Ahogy veszekszünk egyszer csak apám lép közbe.
- Fejezzétek be, mama most azonnal, megyünk, elegem van belőled, hogy csak veszekedni tudsz a fiunkkal, aki tényleg szerelmes ebbe a lányba – próbálja apám észhez téríteni anyámat, mikor észreveszem kicsimet és odamegyek hozzá, majd megcsókolom.
- Ne haragudj – suttogom és magamhoz ölelem.
- Nem haragszom, de jobban járunk, ha megyünk. – suttogja és rám néz, miután ajkaira adok csókot.
- Szerintem is, gyere – összekulcsolom kezünket. Tesómtól elbúcsúzva megyünk ki a kocsimhoz, majd mikor beszállunk, szerelmem felém néz.
- Beszélgettem apukáddal és mondta, hogy meghosszabbítja ezt a szerződésedet 1 évvel, mert megkértem rá, hiszen ki tudja, kit fogsz elvenni – kicsimre emelem tekintetem és elmosolyodok. – Apukád, úgy tekint rám, mintha a lánya lennék – meséli, mire odahajolva csókolom meg.
- Szeretlek Julie – suttogom és elmosolyodik. Megint láthatom mosolyát, amit annyira szeretek.
- De egy kikötése volt apukádnak, hogy legyen fiú unokája, de ezt nem ígérhetem meg én se, meg te se …- megértem, hogy mit mond, amire csak bólintok.
Aznap este szerencsére az éjszakánk veszekedés mentes és nyugalmas. Lefürdöttünk, majd egymáshoz bújva alszunk el nyugodtan.
~*~
Másnap reggel mikor felkelek, kicsim még nagyban alszik. Elmosolyodok, majd úgy döntök, meglepem egy kis ágyba reggelivel. Kimászok óvatosan mellőle és lemegyek. Készítek egy kis meleg szendvicset, közben kimegyek a kertbe és vágok egy vörös rózsát, amit a tálcára fogok tenni.
Félóra alatt elkészülök, és már megyek is fel kicsimhez, aki a párnámat ölelve magához alszik. Leteszem a reggelit és odabújok mellé. Elkezdem simogatni és cirógatni.
- Hercegnőm a reggeli tálalva van. – suttogom és tovább simogatom, majd elveszem a rózsát és elkezdem vele simogatni az arcánál is, amire elmosolyodok.
- Jó illata van a virágnak. – mondja mosolyogva, majd kinyitja a szemét.
- Neked szedtem saját kezűleg. – mondom és odanyújtom neki, majd megcsókolom, amit viszonoz és elkezdi mélyíteni.
- Köszönöm szépen. – jó hogy megint mosolyogni látom meg boldognak, mert így én is boldog vagyok.
- Kérsz reggelit? – érdeklődök, mire elkezd gondolkozni.
- Milyen reggeli van? – kérdezi incselkedve.
- Amilyet szeretnél. – suttogom és megcsókolom megízlelve édes ajkait.
- Akkor téged szeretnélek. – válaszolja, amire elmosolyodok.
- Rendben megegyezhetünk. – válaszolok, végül megcsókolom és bebújok mellé az ágyba teljesen a takaró alá és úgy ölelem magamhoz belemarkolva a fenekébe, mire teljesen közel jön hozzám és a lábát is átteszi rajtam. Most mindent megpróbálok neki megadni, amit az elsőnél elszúrtam.
Elhagyom ajkait és a nyakát kezdem el csókokkal halmozni, miközben élvezem az együtt töltött pillanatokat. Leveszem róla a felsőt és mellére tapadok rá, míg a másikat kezemmel gyömöszölöm finoman, addig ajkaimmal az egyik halmocskáját ízlelgetem, amire halk sóhajokat hallok előtörni ajkaiból. Tovább kényeztetem, majd a kezemet leviszem ágyékához, amit elkezdek simogatni és lábát is széjjelebb nyitja, hogy nagyobb hozzá férést kapjak, aminek nagyon örülök.
Csókjaimmal lejjebb haladok testén, majd bebújok a takaró alá és úgy érem el ágyékát. Leveszem a fehérneműjét, majd ágyékára tapadok és kezdem szívogatni meg ízlelgetni, miközben nyelvemmel is segítek a teljes felizgulásig meg ujjaimat is belé vezetem. Érzem, hogy vonaglani kezd alattam és nyögések sorozata hagyja el ajkait, ami csak az én vágyaimat korbácsolja még, feljebb ha lehet ilyet mondani, de tényleg így van.
Addig kényeztetem, amíg sikeresen el nem juttatom a teljes orgazmusig. Háta ívben megfeszül és érzem, hogy a takarón keresztül próbálja tépni a hajamat, ami reménytelen vállalkozás, de nem baj neki szabad. Tovább kényeztetem, hogy megint izgalomba jöjjön és mikor elég nedvesnek találom, kimászok a takaró alól és szerelmem mosolygós kielégült arcával találom szembe magam.
- Szeretlek. – suttogja, amire megcsókolom.
- Én is szeretlek. – válaszolom, majd előveszek egy óvszert és felhúzom a farkamra, ami már így is úgy áll, mint a cövek, végül óvatosan vigyázva minden rezzenésére hatolok belé. Mivel nem látom, fájdalmat az arcán teljesen beléhatolok, amire jó ízűen nyögünk fel mindketten.
Elkezdek mozogni kicsimben, de vigyázok, hogy ne legyen fájdalmas neki. Egy idő után viszont elveszítem az önuralmamat és gyorsabbra veszem a tempót, de most élvezetes nyögések sorozata hagyja el ajkait, amit csak jó jelnek veszek. Pár perc múlva mindketten felnyögünk és egymást taszítva a mélybe érjük el a célt, amit már olyan régen szerettünk volna elérni.
Mosolyogva nézünk egymásra és puszikkal halmozom el minden fele. Nem sokkal később kicsúszok belőle és mellé fekve ápolom le magamat és kicsimet is, miközben egy csókot adok ágyékára, majd ránézek.
- Most már jöhet valami laktatósabb reggeli is. – jegyzi meg mosolyogva.
- Máris kisasszony. – mondom, majd meztelenül szállok ki az ágyból és viszem oda kicsimnek a reggelijét, mire vágyamon simít végig. Leteszem, majd megcsókolom.
- Szeretnél még egy mentet? – kérdezem viccelődve és mosolyogva, miközben melleire rakom a kezemet és megcsókolom.
- Bevallom én is kezdek beléd szeretni, csak ilyenkor, ha megszeretek valakit és ő ezt megérzi, azonnal elhagy, és nem akarok még egy ilyen csapdába belekerülni…- suttogja, mire a szívem hevesebben kezd el verni, de látom, hogy bekönnyezik, amit nem szeretek, ha mellettem sír.
- Ne aggódj, emiatt, mert soha nem foglak elhagyni, ígérem – közelebb megyek, letörlöm könnyeit, majd lágy csókot lehelek ajkaira, ami még is szenvedélyes.
Befekszek mellé az ágyba, mire elkezd szorosan simulni hozzám, miközben férfiasságom elkezd éledezni. A kezem eleinte a hátán van, de a végén felsője alá csúsztatom, amire érzem, hogy elkezdi mélyíteni a csókunkat. A kezem a fenekére csúszik, majd combjába markolok bele, aminek következtébe a derekamra húzom, így most már kicsit jobban érezheti vágyamat is, amire felnyög, mikor ágyékaink össze is érnek. Mind eközben kicsim a hátamat simogatja és a csókunk is egyre vadabb és forróbb lesz, ahogy a levegő is közöttünk. Szerelmem gondolom, megijed, mert egyszer csak megszakítja a csókunkat.
- Sajnálom…- suttogja, majd bekönnyez, leveszi a lábát rólam és kicsit eltávolodik, amit nem akarok. Magamhoz ölelem, és nem fogom elengedni. Nem fogom így itt hagyni ilyen állapotba.
- Ne menekülj el, ilyenkor kérlek –suttogom akadozva, mire érzem, hogy leheletemtől libabőrös lesz. – Túlságosan őrjítő vagy számomra és nehezen tudok ilyenkor megálljt parancsolni magamnak…- suttogom tovább, majd felemelem fejét állánál fogva. Letörlöm a könnyeit és lágyan megcsókolom. – Hagyd, hogy sodorjon magával ez az érzés, ne félj kimutatni…- suttogom, majd a lábát visszahelyezem derekamra. Elkezdem simogatni, majd a derekánál kezdem, és a nyakáig megyek a mellét is érintve.
Lábaival elkezd, szorosan ölel, aminek nagyon örülök. A kezeimmel combját simogatom, majd a nadrág széléhez simítok fel és elkezdem lehúzni róla. Ahogy elkezd segíteni, levenni magáról a nadrágot a szemei, kipattannak, és csak rám merednek.
- Vizes ruhában mégse, hagyhattalak aludni, mert még jobban belázasodtál volna. – bólint, majd leveszi a nadrágot és félre rakja. Mikor meglátom a cselekedetét, a lábát magamra húzom és tovább ölelem magamhoz. Ágyékaink megint összeérnek, ami már a lehető legjobban izgat, főleg, amikor csípőjét kezdi el mozgatni.
Leveszem a pólóját és látom, hogy takarni próbálja magát kezével és takaróval is, de a hátára döntöm és a szemét figyelve hajolok felé és lábai közé helyezkedek, mire ágyékunk összeér és elkezdem csípőmet mozgatni, amire édes nyögés hagyja el ajkait. Lecsapok édes szájára. Mohón csókolva, kezeim melleire teszem és elkezdem gyömöszölni őket. Kezeit megérzem, ahogy hajamba túr nagyon jó érzés, míg másik keze bokszeremnél jelentkezik, amit segítek sietősen levenni magamról. Visszahelyezkedek felé, majd kezeimmel végig simítom testét és ágyékánál megállapodok, végül elkezdem simogatni, amire érzem, hogy elkezd remegni kezeim alatt. Egyik ujjammal beléhatolok, és háta ívben megfeszül, miközben felnyög egyet. Elkezdem mozgatni, majd nem sokkal később kezeit megérzem farkamon, amire férfiasan felnyögök egyet. Csak fokozzuk egymás vágyát, de mielőtt beléhatolnék, felállok, kimegyek a fürdőbe, majd felhúzom egy óvszert és úgy megyek vissza szerelmemhez, akin látom, hogy kicsit megnyugszik, amire édes nyögés hagyja el ajkait. Visszabújok hozzá, majd lágyan ajkai után kapok, végül lábai közé helyezkedve hatolok belé.
Érzem, hogy kicsit szűk, de azért még próbálkozok. Amikor teljesen beléhatolok, látom, hogy párkönnycsepp elhagyja ajkait, amire kicsit megijedek.
- Ennyire fáj? – kérdezem, mikor látom fájdalmát, amire bólint. Megcsókolom, és szorosan magamhoz ölelem. – Ne haragudj rám, kérlek, abbahagyjam? – suttogom a fülébe és puszikkal is elkezdem halmozni.
- Nem tudom – suttogja és nyakát kezdem el csókolgatni.
- Akkor lazíts – megcsókolom, és ahogy elkezdek lassan mozogni benne, hallom, hogy felszisszen. Nem akarok fájdalmat okozni neki. Lassan érzem, hogy kezd lazulni és élvezné a dolgokat, hirtelen valaki benyit, mire mindenki megijed és odanézek.
- Sajnálom, nem akartam, zavarni – mondja anyám, ami nem tetszik. Mit keres itt? Kicsimre nézek, majd kicsúszok belőle, de nagy fájdalmat okozhattam, mert összegörnyed és a könnyi is elindulnak, amire adok egy puszit az arcára. Mikor kicsim megnézi, mi van, érzem, hogy vaj van. Látom én is, hogy vérzik és ezt én okoztam miattam vannak most fájdalmai.
- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni –suttogom. Odamegyek, hozzá hátulról magamhoz ölelem, és a hasát simogatom.
- Lehet, hogy velem van baj –suttogja, majd szorosan hozzám búj, de takarót nem engedi el.
- Dehogy veled, van, lehet, hogy nem húztalak, fel jobban, majd a legközelebbinél, minden jól fog alakulni, megígérem –megcsókolom és a hasát tovább simogatom, miközben még vele vagyok, és nem foglalkozok a kellemetlenkedővel.
Mikor kicsim megnyugszik és a vérzése is eláll, megcsókolom és tovább simogatom.
- Lemegyek, beszélek anyámmal, rendben? – simogatom, amire csak bólint. Csókot adok ajkaira. – Ne szökj, elkérlek. – kérlelem, majd lemegyek és látom, hogy anyám lent vár.
- Fiam még is mi akar ez lenni? – von kérdőre, amire csak nagyot sóhajtok.
- Szerintem láttad. Próbálok teljes életet élni egy olyan nővel, akit szeretek és nem vagyok köteles beszámolni mindenről, mert ez a saját házam és már régen nem lakok veletek. De mond miért vagy itt? – érdeklődök, mire látom rajta, hogy belátja, igazam van.
- Csak szólni akarok, hogy apád azt szeretné, ha végre megházasodnál és lenne egy családod. Tudod, hogy ez volt az ára, hogy megkapd a céged és nem sokára lejár az határidőd. – emlékeztet.
- Tudom és tisztába vagyok vele, de nem megy olyan könnyen, mint ahogy ő szeretné. Nem akarok elsietni semmi. Most van egy nő az életemben, aki remélem, hogy egyszer tényleg ő lesz a feleségem, de nem akarom elsietni a dolgokat. – mondom és itt Julie-ra gondolok.
- Milyen nő? – faggat anyám.
- Akivel az előbb éppen rajta kaptál szeretkezés közben. – válaszolok és látom, hogy elpirul zavarában.
- És mikor akarsz bemutatni minket? – esküszöm, mintha egy vallatáson lennék vagy mi a nyavalya.
- Ne aggódj, anya el fog jönni mindennek az ideje, megígérem. – jegyzem meg és a hajamba túrok, miközben gondolkozok. – De tudod mit? Hétvégén, amikor apumnak a születésnapja lesz, elviszem, és akkor megláthatja mindenki meg addigra hugit is kiengedik a kórházból. – mondom, amire csak bólint, majd végül elköszönünk egymástól és elmegy, haza én meg visszamegyek szerelmemhez, hogy beszéljek vele.
Amint belépek, az ajtón meglátom, hogy a ruháit pakolja a szekrényembe, amit nem fejeztem be. Elmosolyodok, majd odamegyek hozzá és magamhoz ölelem hátulról és a nyakára adok csókot.
- Hogy érzed magad? – érdeklődök, és a hasát simogatom.
- Egy fokkal jobban, bár még mindig fáj egy kicsit. – jegyzi meg, mire lelkiismeret furdalásom lesz.
- Ne haragudj, rám kérlek. Legközelebb jobban fogom csinálni a dolgokat. – mondom neki és szembe fordítom magammal, végül magamhoz ölelem. A hátát meg a fenekét simogatom, de lágyan.
- Nincs semmi baj. – suttogja, majd belebújik karjaimba, amik próbálják a lehető legjobban megvédeni.
~*~
A hétvége elég hamar eljött és kicsimmel megbeszéltük, hogy elmegyünk a szüleimhez. Nem nagyon örült neki, meg az elején nem is akart belemenni, de a végén még is csak sikerült rávennem, hogy eljöjjön velem és bemutathassam a családomnak, hiszen hozzám tartozik az én szemszögemből nézve.
Mikor megérkezünk, szüleimhez becsengetek, de érzem kicsimen, hogy ideges. Jobban magamhoz ölelem és puszit adok a fejére.
- Minden rendben lesz szeretni fognak és kedvelni. – mondom neki, mire csak rám néz.
- Azok után, hogy anyud úgy ránk nyitott? – érdeklődik halkan.
- Nem lesz, semmi baj hidd el ő is zavarban van miatta, de nem lesz semmi gond. – mondom, majd megcsókolom, mikor anyám nyit ajtót. Elválok kicsim ajkaitól és ránézek mosolyogva.
- Szia, anya. – köszönök, majd egy puszit adok a homlokára. – Had mutassam be a barátnőmet Julie Davison-t. – mutatok szerelmemre, aki mosolyogni próbál, de zavara miatt inkább lett vicsor, amin én elmosolyodok. De ekkor meghallom apámat.
- Jól hallottam, hogy Davison-t emlegetett valaki? – néz ki anyám felett és páromat figyeli.
- Szia, apa igen. Julie George lánya. – mondom apámnak, mire csak anyámat megkerülve jön ki.
- Örvendek kisasszony. Már annyira meg akartam ismerni magát. Az édes apja ódákat zengett magáról és nagyon büszke is volt magára. – mondja apám mosolyogva és teljes áhítattak. – Kérlek, engem hívj csak Yukinak és gyere beljebb. – invitálja beljebb és rólam teljesen megfeledkeznek. Csak nagyot sóhajtok és a fejemet forgatom.
- Ön is ismerte az apámat? – hallom Julie hangját, amivel magára szabadította a poklot. Szegénykém valahogy majd ki kell menekítenem onnan.
- Mi az, hogy ismertem a legjobb barátom volt és egyben a legjobb munkatársam. Ebben a családban csak szerettük. Mindig magáról áradozott és mesélte, hogy mennyire hiányzik maga neki, de nem tudta értesíteni magát, de az okokat már nem említette, hogy miért nem és nekünk meg nem engedte, hogy szóljunk magának. – kezdi el magyarázni és mesélni lelkesen miket mondott Julieről az apja, de nem akarom, hogy kikészítsék szerelmemet, de amíg azt látom rajta, hogy mosolyogva és felszabadultan fogadja a híreket és az újdonságokat, addig csak mellette vagyok, magamhoz ölelem és simogatva hallgatom vele együtt. Remélem nem lesz ebből tényleg gond, mert nem szeretném, ha megint sírna vagy szomorú lenne valami miatt, amiről nem szeretne, beszélni vagy mit tudom én.
Ahogy beszélgetünk egyszer csak ajtócsukódást hallok fentről. Hugi. Csak egy villám az agyamba.
- Jövök mindjárt. – mondom kicsimnek egy puszi kíséretében, majd felállok és a lépcső elé megyek, ahol meg látom húgomat. – Szia. – köszönök neki mosolyogva, mire megölel, és nem akar elengedni, de viszonzom az ölelést.
- Jó hogy itthon vagy. – mondja mosolyogva.
- Gyere, be akarok mutatni neked valamit. – válaszolom, majd megfogom a kezét és lassan vezetem a konyhába, ahol meglátja Julie-t és odahajol hozzám.
- Nagyon gyönyörű nő. Hol csípted fel? – kérdezi mosolyogva. Tudtam, hogy számíthatok húgomra.
- Először a repülőn találkoztunk, mikor haza fele siettem hozzád majd a kórházban segítettem neki.
- Aztán vigyázz is rá. – mondja kedvesen.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. – vezetem közelebb és kicsimre nézek. – Julie bemutatom neked a húgomat Ochiyo-t. – mondom szerelmemnek, majd húgomnak. – Húgi bemutatom neked Juliet a barátnőmet. – mondom mosolyogva, mire szerelmem feláll és odasétál hozzánk.
- De nem akarlak zavarni, hiszen itt van a munkád, melyre oda kell figyelned –suttogja, de látom, nem érti, hogy mennyire szeretném, hogy itt maradjon velem.
- Nem zavarnál, hidd el, hogy bizonyítsam be neked, hogy tényleg nem zavarnál, sőt, örülnék a társaságodnak kifejezetten – az arcát kezdem el simogatni, amibe teljesen belesimul.
- Nem kell bebizonyítanod, elhiszem, de – ujjaimat ajkaira teszem, mert nem akarok semmiféle, de-t hallani.
- Nincsen semmi de, de ha menni szeretnél, tessék –leszállok róla, mert nem akarom erőltetni, ha nem akar itt maradni, akkor nem kötelező.
Kimászik az ágyból és összeszedi a ruháit, de én csak állok és figyelem. Mikor feláll a tekintetünk találkozik és egymás szemét figyelve látom, hogy elkezd könnyezni, amit nem akarok, hogy sírjon, mert nem az volt a szándékom, hogy megríkassam.
- Nem akarok elmenni, csak, nem akarok a nyakadon élősködni – suttogja, mire nem bírom tovább. Odamegyek, hozzá magamhoz ölelem és a karjait a nyakam köré fonva viszonozza az ölelésemet, ami nagyon jól esik.
- Higgy, nekem kérlek, ott van apád posztja és helye, mely csak rád vár, így pénzt is tudsz keresni, nem keveset, és legalább a közelemben leszel –suttogom a fülébe és érzem, hogy kirázza a hideg. – Engedd meg, hogy segítsek – nem engedem el egy pillanatra sem, hanem csak jobban ölelem és érzem, hogy mintha kicsit menekülne az ölelésembe.
- Rendben – adja meg magát. Eltávolodik kicsit tőle, de csak annyira, hogy megcsókolhassam, amit viszonoz, de meg is szakít. – De apám posztját, hogy töltöm be, ha nincs olyan végzettségem? Érdeklődöm, és a mellkasát piszkálom.
- Majd munka közben megcsinálod a szükséges képzést, a legjobb embereimtől tanulnál, ne aggódj – megsimítom az arcát.
- Rendben – suttogja – na de most megyek és felöltözöm, hagylak, hogy felöltözz –látom, hogy elpirul, ahogy ágyékom felé tekinget.
Amíg öltözködök, hívnak, hogy menjünk be a céghez, mert lenne pár dolgom, amit el kéne intéznem, mert elmaradtak és az ügyfelek már rágják a fülemet nagyon. Nagyot sóhajtok, majd átsétálok Julie szobájába. Bekopogok, de nem kapok semmi választ, ezért bemegyek és várok. Mikor kijön éppen csak egy melltartóban van és úgy figyelem, de kicsit el is pirulok.
- Ne haragudj, csak, huh… gyönyörű vagy. –bókolom neki és látom, hogy elkezdi takargatni magát. – Egyébként, ha gondolod, bemehetünk ismét az irodába és megmutatok, mindent – ajánlom fel és látom, hogy elkezd öltözködni.
- Rendben, akkor sietek – felkap egy farmert és egy pulcsit, addig én lemegyek a konyhába, de egyből csörög a telefonom.
A telefon még mindig a fülemen van, amikor Julie lejön, odaadom neki a kulcsot és bezárja a házat, aminek nagyon örülök. Beszállunk a kocsiba és elindulunk a cég felé, de még mindig telefonálok és az üzletet próbálom megkötni.
Amikor beérünk, akkorra tudom csak letenni a telefont, amit bánok, hiszen így nem tudtam beszélgetni Julievel pedig annyira szerettem volna.
- Ne haragudj, csak a fülem rágják, egy szerződés miatt – kérek bocsánatot.
- Semmi baj, fontos üzletember vagy – sétálunk egymás mellett, és közben mindenki köszön nekünk.
- Ne bókolj, mert elpirulok –viccelődök, mire egy puszit is kapok az arcomra, ami nagyon jól esik. - Itt van apád irodája. Itt vagyok a másik szobába, így ha gond lenne, gyere át – kacsintok rá, majd hevesen megcsókolom, amit viszonoz.
- Rendben, igyekszem feltalálni magam – válaszolja és elvonulok az irodámba.
Ahogy bent vagyok, csak Julie hiányzik mellőlem annyira megszoktam, hogy velem van, hogy szokatlan, amikor nincs. Egyszer csak hívnak, hogy menjek el megnézni az egyik helyszínt, de sajnos elég messze van és tudom, hogy Julie nem tud nélkülem hazajutni.
Benézek hozzá, de látom, hogy nagyon el van merülve a dolgába. Nem akarom kizökkenteni vagy megzavarni. Kimegyek és megpróbálom hamar elrendezni a dolgokat. Sietek, ahogy csak tudok, de sajnos tovább tart, mint gondoltam.
Mire végzek, már szakad az eső és kicsit én is eláztam, bár inkább csak a hajam. Megnézem az időt és már lassan fél 10 van.
- Basszus ezt nem hiszem el. – amint beszállok, a kocsiba szinte egyből a gázra taposok, és már megyek is Julie-ért. 120-szal száguldok városon belül és most a pirosakról sem veszek, tudomást nem érdekel, ha megbüntetnek csak nyugodtan.
Mikor odaérkezek, meglátom Juliet ahogy a falnak támaszkodva alszik teljesen átázva.
- Julie. – odarohanok és felveszem a karjaimba és egyből bemegyünk a céghez, mert ott van minden, amint bemegyek, és elég ideges vagyok a takarító tudja, hogy bajban van. Felmegyek az irodámba és lefektetem a kanapéra. A dobozt leteszem az asztalomra és betakarom Juliet, akin látom, hogy elkezdett ébredezni, közben egy hajszárítót kértem a takarítótól.
Az arcát simogatom és figyelem, ahogy kinyitja a szemét.
- Julie. Hogy érzed magad? – kérdezem teljesen aggódva.
- Fázok. – mondja dideregve. Megértem, hogy fázik szegénykém. Nem sokára haza viszem. Nem sokára bejön a takarító és mikor Julie meglátja, egyből állna is felfele.
- Feküdj vissza, kérlek. – nyomom vissza finoman az ágyra.
- De nem lehet bent maradni. – beszélni és a homlokára teszem a kezemet, amire érzem, hogy felszökött a láza.
- Itt lehet maradni. – mondom neki, majd visszafektetem és felállok. – Még is mi a fenét csinál maga szerencsétlen? – kérdezem tőle ingerültem. – Ember maga egyáltalán? Ilyen ítéletidőben kiküldeni egy alkalmazottat pláne meg egy nőt.
- Sajnálom uram. – mondja lehajtott fejjel.
- Nem érdekel a sajnálata. Ezzel nincs semmi sem elintézve. Végezze el ma a dolgát és holnap szedje össze a dolgait meg kapja a végkielégítését és távozzon, a cégtől ki van rúgva. – mondom komolyan, majd visszamegyek Juliehez.
- Nincs semmi baj. Maradjon. – mondja halkan.
- Nem kicsim. Nem teheti ezt veled és kérlek, ne haragudj rám, hogy nem jöttem korábban. – kérek bocsánatot, hiszen nekem is eléggé bűntudatom van.
- Nincs semmi baj. A munkád miatt megértem. – mondja halkan és akadozva, majd a lázálomba meríti.
Felveszem a karjaimba a plédestül együtt, majd kiviszem a kocsimba. Beteszem a hátsó ülésre és elindulok hazafele.
Amikor megérkezek, bemegyek és felviszem a hálóba. Lefektetem az ágyra és alaposan betakarom, de előtte a vizes ruháit leveszem róla, majd felöltöztetem az egyik meleg ruhámba, hogy ne fázzon, közben alaposan be is takarom. Megfürdök, hogy ne legyen semmi baj, majd befekszek mellé és lassan, de éberen én is elaszok.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, Julie még alszik, de szerencsére láza már nincs. Átmegyek a vendégszobába és áthozom a ruháját, hogy kipakoljam a szekrényembe úgy is itt marad, mivel tegnap megbeszéltük és nem vagyok hajlandó elengedni ahhoz már túlságosan is belé szerettem. Ahogy pakolok, teljesen el vagyok merengve és nem is veszem észre, ahogy kicsim megébred.
- Mit csinálsz? – hallom meg hangját és ránézek.
- Helyet csináltam a szekrényeimben neked és bepakolom a cuccaidat. – mondom neki és látom, hogy kicsit meg van lepődve.
- Miért? – érdeklődik, mire abba hagyom tevékenységemet. Odamegyek hozzá és ajkaira adok egy csókot, majd elkezdem a karját simogatni.
- Mert tegnap megbeszéltük, hogy itt maradsz, és nem akarlak elengedni magam mellől. – válaszolom őszintén.
- Biztos, hogy csak emiatt? – néz mélyen a szemembe és mintha egy kis reményt látnék csillogni a szemébe.
- Nem. Több okom is van rá. – Kezdek bele, de amint látom, hogy milyen nagy kérdő szemekkel néz rám, elmosolyodok és válaszolnom kell. – Mert teljesen beléd habarodtam és képtelen lennék elengedni. – válaszolom, miközben szépséges arcát simogatom.
Mikor megérkezünk a házamhoz. Kiszállunk és bemegyünk a házamba. A lányok leülnek egymás mellé. Nem akarom őket zavarni, ezért intek Julienek, hogy a konyhába leszek, ha valami gond van és keresne.
Bemegyek és elkezdek vacsorát készíteni, hogy legalább ennyi hasznom legyen. Kikésztek minden alapanyagot és készítek egy kis háziasított makarónit. Saját kezűleg készítem el a szószt így hamarabb meg van. A tésztát is kifőzöm, majd egy tálba leszűröm alóla a vizet. Összekeverem, és mikor kimegyek szólni nekik, hogy készen van, a vacsora meghallom a beszélgetésüket.
- A pasim. Igen az a maffia vezér, aki eltette anyáékat láb alól és megrendezte, hogy elvisz tőled, - még én is ledöbbenek a hallottakon.
- Hogy tehetted, ezt velem, tudod, mennyire aggódtam érted?
- Nem érdekel, mennyire aggódtál, most is csak azért vagyok itt, mert idehoztatok – mondja, mire legszívesebben felképelném, csak hát nőket nem bántok. – Merre van a mosdó? – hallom érdeklődését. Mikor meghallom Julie sírását a szívem is elszorul. Nem szeretem, amikor sír. Már megint rosszat tettem ezt nem hiszem el. Dühöngök magamban.
- Jaj, ne sírj már, ha azt hiszed, megszánlak – hallom meg a testvér szavait, amire betelik a pohár és elő jövök rejtekemből.
- Te szánsz, meg engem? – látom Julien, hogy teljesen ki van akadva. – Egy drogos lettél Kate- üvöltök rá.
- Tudom, nem kell, hogy te is a fejemhez vágd ezt. – látom, ahogy az egyik értéktárgyamat akarja elvinni, de nem fogom hagyni, bár az érdekel most a legkevésbé keresztbe font kezekkel dőlök a falnak.
- Tedd, azt le – mondom neki határozottan.
- Kate, kérlek, segíteni szeretnék – Julie próbálkozik. Odamegy és megpróbálja megölelni, ed ellöki magától annyira, hogy be is veri a fejét, ami elkezd vérezni én meg aggódni.
- Ne nyúlj hozzám – mondja és Julie felül nehezen.
- Tudod, mit meghaltál a számomra, takarodj az életemből, ha pénz kell, menj el kurvának, másra úgysem vagy jó – ordítja, mire Kate elmegy és Julie elkezd zokogni.
Odasietek Juliehoz. A karjaimba felveszem és kanapéra helyezem. Aggódok miatta nagyon. Előveszem az elsősegély dobozkát és elkezdem leápolni a fejét.
- Sajnálom – suttogja és lehajtja a fejét.
- Nem tudhattad, hogy a húgod ezt csinálta – próbálom nyugtatni, de sikertelenül.
- Azt akarta, hogy kérjek tőled pénzt és adjam oda neki – kezdi el mesélni.
- Tudom, hallottam mindent, ne haragudj, nem akartam hallgatózni, de mikor szólni akartam, hogy kész a vacsora, meghallottam, a történetet. – mondom neki és őt figyelem, de a fejét még mindig lehajtja.
Még egy kicsit szipog. Megfogom, állánál felemelem a fejét és lágyan megcsókolom. Viszonozza, ami nagyon jól esik és meg is lepődök, amikor mélyíti a csókunkat. Levegőhiány miatt szakadunk el egymástól. Megfogom a kezét és a konyhába vezetem, ahol megvacsorázunk egy édes bort is elfogyasztva mellé. Bemegyünk a nappaliba és ott folytatjuk és beszélgetünk. Látom, hogy Julie egyre közelebb ül hozzám, ami jól esik, de figyelem is, hogy mit szeretne. Miközben beszélek, egyszer csak egy csókkal elhallgattat. Az ölebe ülve kezd el, szenvedélyesen csókol, amit viszonzok, de meg is vagyok lepődve a dolgokon. A nyakamat kezdi el simogatni, majd kezeimet fenekére teszi. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok, de amikor elkezd szenvedélyesen csókolni. Elszakad a cérna és egyre szorosabban ölelem magamhoz, hogy érezze, itt vagyok, és nem fogom magára hagyni.
Egyre szenvedélyesebben csókoljuk egymást. Teljesen fel vagyok tüzelve én is és azt hiszem ez a kis bor elvitte az eszemet Julie-val együtt. Tovább csókolom és elkezdjük levenni a másikról a ruhákat. Kicsim hátát simogatom, és a nyakát csókolgatom miközben édes sóhajok hagyják el ajkait, amiktől az őrületbe kerget egyre jobban. Belemarkolok fenekébe, hogy érezze, mennyire készen vagyok.
- Ahhh…. – hallom kéjes nyögését és a fülemhez hajol. – Menjünk fel. – suttogja, mire kérésének eleget teszek.
Felkapom az ölembe és már megyek is felfele, de út közben meg is állok, hogy tovább csókoljam meg kényeztessem minden egyes porcikáját és élvezze a dolgokat. Megérdemli a kényeztetést, főleg a mai nap után.
Nagy nehezen felérünk a hálómba. Becsukom az ajtót és leteszem az ágyra, de ekkor jut eszembe, hogy a gumi a fürdőbe van, mert egy ideje oda költöztettem át őket. Szenvedélyesen csókolom, majd a füléhez hajolok.
- Várj meg édes. Sietek vissza hozzád. – mosolyogok rá, majd melleire adok puszit, amire csak mosolyogva néz rám.
Bemegyek a fürdőbe és egyből elkezdem keresgélni az óvszert, hogy merre is tettem, de csak nagyon nehezen találom meg. Éppen vinném kifele, amikor látom, hogy Julie elaludt. Elmosolyodok, de kicsit bosszankodok is, hiszen most akkor a farkammal mit csináljak? De nincs más választás, csak a zuhany és a kezem. Visszafordulok. Beállok a tus alá. Elkezdek kézi munkázni, miközben a vizet folyatom magamra.
Mikor végzel magammal meg a fürdetésemmel, felveszek egy bokszert és egy nadrágot, majd bemegyek és odamegyek Juliehez. Ruhában még sem hagyhatom, hogy aludjon meg félig majdnem meztelenül.
Átmegyek a szobájába és áthozom a pizsamáját. Mikor visszamegyek, már szinte befészkelte magát a helyemre és nyugodtan alszik. Egy ideig csak mosolyogva nézem, majd odamegyek és átöltöztetem. Befekszek mellé és egy ideig nem tudok elaludni, csak a mellettem fekvő szépségre tudok gondolni és csak őt látom magam előtt, még ha behunyom a szememet, akkor is, de végül nagy nehezen még is elalszok.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek két nagy kerek és ijedt szempárral találom szembe magam.
- Jó reggelt. – mosolygok rá és puszit adok a homlokára majd az ajkaira.
- Bár jó lenne. – jegyzi meg, majd felül és az arcát a kezébe temeti. Felülök hozzá és megsimogatom a karjait.
- Mi a baj? – érdeklődök, mire csak kisebb sírásba tör ki.
- A tegnapi esti. Nem akartak ennyire letámadni ne haragudj. Csak az ital szólt belőlem. Jobb lesz, ha elköltözök innen. – mondja sírós hangon, mire megállítom felállásába. Lefektetem magam mellé és kicsit felé támaszkodok.
- Julie. Tegnap nem feküdtünk le ha arra gondolsz. – mondom neki, mire csak nagy kerek szemeit látom.
- Nem? – kérdez vissza. – De én úgy emlékszek, hogy volt valami, feljöttünk és utána képszakadás. – vallja be és teljesen elpirul.
- Az azért volt, mert elaludtál. Nem tettem veled semmit. Igaz, hogy kívántalak, de nem akartalak bántani. – mondom neki és megsimogatom az arcát. Nem mond semmit, csak teljesen elvörösödik és elfordítja a fejét is. Annyira szép, amikor el van pirulva. Vissza fordítom a fejét, majd lágy csókot lehelek ajkaira, amit viszonoz kicsit félénken nem úgy mint tegnap,d e legalább viszonozza. Az arcát simogatom meg a karját egyelőre. Nem akarom, hogy kipattanjon mellőlem az ágyból.
A csókot levegőhiány szakítja meg és egymás szemét vizslatjuk.
- Kicsit éhes vagyok. Lemegyünk enni? – kérdezi Julie, mire csak egy puszit kap az orrára.
- Persze, csak kérlek, előtte tégy meg nekem valamit. – nézek rá, mire kíváncsian és értetlenül vizslatja arc kifejezésemet.
- Miről lenne szó? – kérdez vissza kicsit türelmetlenül.
- Maradj itt velem a házba. – mondom ki, amit szeretnék és csak a válaszára várok, hogy neki mi a véleménye, és hogy tetszeni fog-e neki az ötlet, amit szívem mélyén nagyon szeretnék, hogy örökre itt maradjon a házamba és a karijaim között.
- Én is örülök, hogy megismertelek és bearanyozom a mindennapjaid, de nem akarok, itt zavarni – a tea keverésével foglalkozik és azt is figyeli. – A húgom és a szüleim miatt jöttem ide, sajnos még munkát sem találtam és nem tudom, miből fogom a temetésüket finanszírozni, meg neked is meg kell adnom azt a 10 milliót, amit szerintem életem végig fizethetek – suttogja a végét, de teljesen hallok és értek mindent.
- Julie… - szólok neki. Odamegyek, a fejét magam felé fordítom és így meglátom könnycseppjeit, ami lassan végig folynak az arcán. – Nem azért szeretnék, neked segíteni, mert elvárom, hogy visszafizesd, nekem arra a pénzre nincs szükségem, hidd el – letörlöm az arcáról a könnyeit. – A munka miatt ne aggódj, hiszen ott van édesapád állása, azt a posztot bármikor betöltheted, ha szeretnéd, ma be is mehetünk, hogy megnézd, mit csinált – ajánlom fel neki, amit csak remélem, hogy elfogad.
- Rendben – suttogja. Ellépek tőle. Kiveszem a reggelit. Ránézek és látom, hogy nincs minden rendben.
- Minden rendben? – megcsóválja a fejét, majd a kezeit a szája elé rakja. Ez nem lesz így jó. Valamit csinálnom kell. Meg van. – Gyere – felveszem az ölemben. Kiviszem a teraszra és leültetem a hintára, de párnát rakok alá, majd pokrócot is terítek rá, hogy ne legyen gond, végül visszatérek a konyhába. Töltök két pohár teát, majd visszamegyek és odanyújtom neki. Leülök mellé és elkezdem a teát kortyolgatni.
- Nagyon finom lett, rég ittam ilyen jót – iszom tovább és tényleg így van.
- Örülök, hogy ízlik – suttogja, majd ahogy beleiszik a teába, fel is szisszen.
- Mi baj? – leteszi a poharat és kinyújtja kicsit a nyelvét.
- Leforráztam – suttogja. Közelebb hajolok hozzá, kezemmel az állát tartom és mélyen a szemébe nézek.
- Mindjárt meggyógyítom – szemei kitágulnak a megdöbbenéstől, közelebb hajolok hozzá és megcsókolom lágyan édes ajkait.
Ízlelgetem édes ajkait és annyira finom, hogy még többet szeretnék belőle érezni. Nyelvemet finoman ajkai közé dugom, hogy felfedezhessem ajkai minden egyes zugát. Kinyitom a szemet és Julie gyönyörű szemeivel találom szembe magam. Elválok ajkaitól és pirulva nézünk egymásra
- Sajnálom – kérek bocsánatot a tolakodásom miatt, de csak a fejét rázza.
- Legalább nem fáj – suttogja, és megint elkezdi a teát kortyolgatni és látom, hogy elmerül gondolataiba.
Nem mondok semmit és csak mellette ülve figyelem, de hirtelen telefoncsörgés zavarja meg nyugalmunkat és közös pillanatunkat. Eléggé felhúznak, mert valamit elrontottak az egyik építkezésnél és nekem kell megoldanom már megint. Ordibálok egy kicsit a telefonálóval, de igazán megérdemli, mert nem érdekel. Egyszer próbálom magam jól érezni és még akkor is ilyennel zaklatnak fel. Ez nem lehet igaz. Kilépek a házból és még dühöngök kicsit, de amint meglátom Julie-t, dühöm elszáll teljesen és más érzés lép a helyébe, amire még pontosan nem jöttem rá, hogy mi, de azaz egy biztos, hogy csak jó és remélem, mind a ketten csak boldogok leszünk és remélem kicsit, hogy együtt.
- Ne haragudj, csak egy kis gond van a munkahelyemen, így be kell mennem, ha gondolod, csatlakozhatsz – ajánlom fel és csak egy bólintást kapok, aminek nagyon örülök.
Egyből felsietek a házba, mert le akarok tusolni és még sok mindent. Bemegyek a fürdőmbe. Alaposan lecsutakolom magam, de sietnem kell, mert nem akarok nagyobb bajt és sietni kéne. Hallom, hogy valaki elesik. Kilépek a tus alól és Juliet látom meg. Kimászik a fürdőből és én meg csak elmosolyodok, de inkább nem megyek utána, mert nem akarok balhét. Bemegyek a szobámba és elkezdek öltözködni, de csak egy törölköző van rajtam. Ajtócsukódást hallok és odanézek. Julie nekem háttal fordítva sétál egyre közelebb hozzám, míg végül nekem ütődik.
- Úgy látom eltévedtél – mondom neki, de nem csinálok semmit azon kívül, hogy magamhoz ölelném.
- Úgy tűnik, igen – suttogja és csak annyit látok, hogy elkezd körbe-körbe nézni, hogy merre van, de gondolom, felismeri, hogy az én szobámba tévedt, mert hát nem nagy változás van és az illatom eléggé szét van terjedve a szobában főleg most.
- Itt van mellettem a szobád. – mondom kedvesen, majd a derekát kezdem simogatni. – De itt is maradhatsz, ha gondolod. Engem egyáltalán nem zavarsz. – mondom neki és a fejére adok egy puszit.
- Igen át menni a vendégszobába. – jegyzi meg és menekülne, de mivel magamhoz ölelem, így nem nagyon tud.
- Nem foglak bántani ígérem. – mondom neki és még egy puszit kap a fejére. Az ágyhoz vezetem és leültetem rá így már láthatja, hogy mi van rajtam, és hogy nem akarom bántani. – Bemegyek a fürdőbe felöltözök és jövök nem sokára. – lehajolok, és egy puszit adok az ajkaira.
Bemegyek a fürdőbe és felöltözök, felveszem a szokásos öltönyömet, amit már annyira megszoktak odabent, de hát ez van. Elkezdek közben gondolkozni eszembe jutott valami. Vissza fogom hozni Julie-nak a testvérét, csak még pontosan nem tudom, hogy hogyan, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy rendbe jöjjön az élete és végre mosolyogni lássam állandóan.
Mikor kimegyek, a szobámba látom, hogy az asztalomnál áll és nagyon szomorú arckifejezéssel néz egy képet. Odamegyek mögé és akkor látom, hogy a húgommal készült képet figyeli, amikor az arcomra kapok egy puszit. Elmosolyodok.
- Ő a húgom. – mondom neki és én is a képet nézem.
- Tényleg? – lepődik meg és rám néz, majd vissza a képre. – Inkább mondtam volna a barátnődnek, mint a húgodnak.
- Igaz. Nem nagyon hasonlítunk egymásra, mert én apámra ütöttem Maya meg inkább anyánkra. – magyarázom. – Sokan hitték, hogy a barátnőm, de nem, csak szimplán nagyon erős közöttünk a testvéri kötelék. – kezdem el mondani, de el is szomorodok. – Ami mostanában már annyira nem. – megyek a szekrényemhez és elkezdek pakolászni.
- De miért? – érdeklődik.
- Mert nekem ott van a cég és azzal kell foglalkoznom és nem tudok, annyit elmenni hozzá amennyit szeretnék, meg ott van a focista barátja, akivel szinte minden sosincs itthon és nem tudunk találkozni. – mondom neki és csak nagy sóhajt hallok.
- Sajnálom.
- De majd rendbe fogjuk hozni a dolgokat, csak az kell, hogy letelepedjen a barátja és minden rendben lesz. – mondom neki és ebben én is reménykedek.
Beszélgetünk még, de próbálom terelni a húgomról a témát és megígérem neki, hogy amint tudom be is mutatom neki, mert szeretném, ha megismernék egymást, hiszen tuti nagyon jól kijönnének.
Nem sokkal később elindulunk a céghez, és közben eszembe jut, hogy miként is szabadíthatnám ki Julie testvérét és le is kapcsolják a társaságot. Bemegyünk a cégbe és előveszem, a telefonomat egyik nyomozómat rá állítom az ügyre és csináljon meg mindent, amit csak tud, mert szükségem lenne nagyon a segítségére.
Bent a cégnél mindent megmutatom Julie-nek és remélem, hogy tetszik neki, és remélem mindenben fogok tudni segíteni meg ő is nekem, amint elkezd itt nálam dolgozni.
Nagyon jókat beszélgetünk, és jól érezzük magunkat. Teljesen belefeledkezünk az időbe, de kapok egy telefont, amiben megkapom az infót, hogy megtalálta a drogosokat, és hogy menjünk a lányért, ha nem akarjuk, hogy nagyobb beje legyen.
- Julie. Most mennünk kell sürgősen van egy meglepetésem neked, de ahhoz sietnünk kell. – mondom neki, mire meglepődik, de csak bólint. Megfogom a kezét és úgy szaladunk a kocsihoz.
Amint beszállunk, már hajtunk is a megadott helyszínre, még szerencse, hogy ismerem a környéket így nincsenek gondjaim. Megérkezünk és a nyomozóm már ott van és int, hogy menjünk oda.
- Julie ő a magán nyomozóm és azért vagyunk itt, mert a testvéredet vissza fogod kapni. – mondom neki és csak hitetlen szemekkel találom szembe magam.
- Kérlek, ne áltass. – fordítja el a fejét. Nem mondok semmit, mert már ki is szalad a testvére.
- Julie. – hallom a lány hangját. Kicsim is odakapja a fejét és odaszaladva öleli szorosan magához és sírva fakadnak mind a ketten.
Látom, hogy beszélgetnek és mondanak egymásnak valamit, de azt nem értem és nem hallom.
- Gyerek menjünk, mert nem sokára itt a rendőrség és nem kéne itt lennünk. – mondom nekik. Beszállnak a kocsimba mindannyian és már megyünk is elfele. Haza megyek hozzám, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni és együtt lehetnek végre, mint egy normális család.
- Legalább azt áruld, el, hogy mivel tartozom neked, mert lássuk be te gazdag vagy én szegényesebb mos és hálás vagyok neked, amiért ezt a milliós tételt kifizetted, de sajnos ez csak a kezdet… - a kezét simogatom és gyönyörű szemeit figyelem.
- Higgy nekem, nem tartozol semmivel, nekem az is elég, ha a nevedet elárulod – megsimogatom arcát és látom, hogy jól esik neki, mert szemeit behunyja.
- Julie…Julie Davison – bemutatkozik. Gyönyörű neve van amilyen illik is hozzá.
- Örvendek Julie, engem Naganori Touya-nak hívnak.
- Nem a maga annak a cégnek az igazgatója ahol édesapám dolgozott? – kicsit meglepődök. Az apja nálam?
- Hogy hívják az édesapját Julie? – kérdezem és őt figyelem, mire néha elfordítja a fejét.
- Georgi Davison, azt viszont nem tudom, hogy mit dolgozott, mert nem voltunk jó kapcsolatban.
- Nos, dolgozott nekem egy Georgi Davison nevű férfi – elkezdek gondolkozni. Nem sokkal később elővesz egy fényképet, amin megmutatja apját és meglepődök.
- Ők a szüleim és ő a húgom.- megfogom a képet és közelebbről megnézem, de csak ugyan ő az.
- Milyen kicsi a világ, az édesapja volt az én jobb kezem – mondom, mire látom, hogy meglepődik. – meg kell, valljam, Julie, még szebb, mint ahogy anno az édesapja lefesttette nekem – mondom őszintén, mire elpirul.
- Köszönöm - suttogja. – nem volt édesapámnak zűrös ügye?
- Nos, én nem tudok róla, hiszen minden munkáját én ellenőriztem és maximálisan megbízható volt, anno mondta nekem, hogy egy ilyen férjet szán a lányának, mint én – elmélkedek, majd ránézek. – Oh, ne haragudj, biztos van barátod, így lehet, nem kéne, ezt felhoznom – kérek elnézést, hiszen tiszteletlen voltam.
- Feleslegesen kér elnézést Touya, ugyanis nincs barátom, se férjem… erről is csak álmodni tudok – válaszol őszintén, amire meglepődök.
- Meglepően hallom, hogy egy ilyen szépségnek nincsen – bókolok neki és remélem, nem fogja tolakodónak venni. – De azt nem zárom, ki, hogy bomlanak utánad a férfiak – mosolygok rá kedvesen.
- Megsúgok valamit, ez nem igaz – mosolyog rám és egymást figyeljük.
- Most ha nem haragszik Julie, a testvéremhez felmegyek, mert ő is itt fekszik – felállok és őt figyelem
- Ugyan, nyugodtan, hiszen amúgy sincs, oka itt maradnia velem – felnéz rám gyönyörű szemeivel.
- De még visszanézek, ígérem – adok egy puszit az arcára elég közel ajkaihoz, amire látom, hogy meglepődik.
- Rendben, talán itt leszek még - válaszol, majd távozok.
Bemegyek tesómhoz és beszélek vele párszót. Az orvossal is beszélek, aki azt mondja, hogy holnap haza is engedik, de nagyon figyelnie kell, hogy pihennie szabad csak. Semmi megerőltetés, aminek örömmel fogok eleget tenni.
Visszasétálok Julie-hoz, de már nem találom ott. Megkeresek egy nővért és utána érdeklődök, mire mondják, hogy elment. Megfogom a bőröndjét és beteszem a kocsimba, majd elkezdem megkeresni.
Minden fele járkálok és próbálok a nyomára akadni, de nem olyan könnyű és nem megy olyan egyszerűen a dolog főleg, amikor már besötétedik. Ahogy megyek, egyszer csak észreveszem egy szőke hajú lányt és felismerem Julie-t. Megállok és odamegyek hozzá.
- Julie, de jó, hogy megtaláltalak, mit keresel erre fele? – Kérdezem tőle, mire odamegyek és magamhoz ölelem, mire érzem, hogy hozzám bújik.
- Csak szállást kerestem magamnak meg valami munkát - suttogja – de eredménytelenül – hallom hangján, hogy kicsit sírni készül, amit nem engedhetek meg.
- Gyere el hozzám, nálam aludhatsz és a munkakeresésben se törd magad, ott van, apád helye – próbálom nyugtatni, miközben a hátát simogatom.
- Túlságosan jó vagy hozzám – elenged, és a szemébe nézek.
- Egy angyalhoz mindig – megsimogatom az arcát, mire elpirul kicsit.
- De nem akarlak kihasználni.
- Nem használnál ki, hiszen én hívlak meg magamhoz, na, gyere – magamhoz ölelve megyünk a kocsihoz, ahova segítek neki beszállni.
- Nekem sose lesz ilyen autóm, max ha halálra dolgozom, magam - simogatja meg a műszerfalat.
- Egyszer biztos lesz hasonlód – válaszolom, majd elindulok.
Nem beszélgetünk semmit az út alatt, ami kicsit frusztrál, de nem erőltetem a dolgot. Amint beérünk, az utcába meglátom Jessica autóját és egyből ideges leszek tőle. Megállok a ház előtt és befele nézek.
- Talán rosszkor zavarlak, inkább keresek egy szállást magamnak – mondja, nem fogom engedni, hogy az a nőszemély elüldözze innen Julie-t.
- Ne butáskodj, gyere. – kiszállunk, majd kicsit sietve megyek be a házamba.
Amint beérek, elkezdek üvöltözni Jessica-val, mert már elegem van belőle, hogy ilyen idióta és nem fogja fel a dolgokat.
- Jessica mit keresel itt, bírósági végzést kérjek, hogy maradj távol tőlem végre?
- Ugyan kincsem, most kapod fel úgy a vizet, tudom, hogy vágysz rám, hiszen soha nem tudtál ellen állni nekem.
- Az megint más, de hadd mutassam be neked Juliet. – mondom komolyan és Julie-re mutatok.
- Minek hoztad őt ide, talán hármasban szeretnéd? – undorom ettől a nőtől teljesen.
- Nem, nem azért hoztam ide és leszállhatnál rólam, te hibbant tyúk.
- Jó napot. – Julie-re nézek és látom, hogy Jess becélozta, amitől félek.
- Elmondta neked, hogy én ki vagyok? – csak a fejét rázza. Még szép, hogy nem meséltem róla. – Nos, ennek a dögös pasinak a menyasszonya, és leendő felesége – Mi van? Még az én állam is a padlót verdesi.
- Ez nem igaz te is tudod - mondom Julie-nek, hiszen ez hazugság. – Már 1 éve semmi közöm hozzád, csak futó kufirc vagy nekem, most pedig távozz, örökre – mondom komolyan, majd odamegyek Julie-hez és magamhoz ölelem. - Julie fontosabb nekem, mint te – teszem még hozzá, de kikászálódik az ölelésemből.
- Én…én… inkább megyek – kiszalad a házból. Amilyen gyorsan csak tudom, kirakom Jessicát és elkezdek Julie után szaladni. Nem akarom, hogy baja legyen. Igaz, hogy gazdag környék, de akkor is nem lehet tudni, hogy éppen kimászkál erre és mit talál érdekesnek.
- Julie állj meg – kiáltok utána, mire végre megáll, és felém fordul. – Várj meg kérlek.
- Igen? – kérdezi, mikor megállok kicsit kifulladva kapkodok levegőért. Kijöttem a gyakorlatból. Többet kell edzenem.
- Ne haragudj, ezért a jelenetért, csak ez a nő nem tud leszakadni rólam, bocsáss meg. – próbálok normálisan levegőt venni, de nem igazán megy, amire Julie elmosolyodik ez már egy jó pont.
- Inkább én kérek elnézést, hogy kellemetlenséget okoztam – nem kell mentegetőznie. Megfogom és magamhoz ölelem.
- Remélem, számíthatok a társaságodra most, ma este. – érdeklődök. Elengedem és egy bólintást kapok válasznak.
Visszasétálunk a házba. Szépen körbevezetem, hogy mit merre talál, majd a vendégszobába is bevezetem, ahol aludni fog és természetesen az én szobám mellett van a szobája, hogy ha bármi baj van, akkor tudjak segíteni. Lemegyek a kocsiba és elkezdem felvinni a bőröndjét, amitől lehet megfeledkezett kicsit.
Mikor bekopogok, nem kapok semmi hangjelzést, belépek, és akkor jön ki a fürdőből egy szál törölközővel körülötte, amire kicsit meg lepődünk mind a ketten, de egy ideig csak figyeljük egymást, végül észhez kapok, de azért a pír nem maradhat el az arcomról.
- Öhm. Ne haragudj, csak gondoltam, hogy a bőröndöd esetleg jól jön majd. – mutatom neki, hogy felhoztam.
- Köszönöm szépen. – pirul el ő is és látom, hogy nagyon szorítja a törölközőjét.
- Ide leteszem, ha bármire szükséged lenne, itt leszek a szomszéd szobában. Szólj nyugodtan. – mondom, majd leteszem a bőröndjét és mielőtt kimennék, visszafordulok. – Érezd otthon magad. – mosolygok, majd kimegyek és átmegyek a saját szobámba.
Leveszem a ruháimat és elmegyek, lefürdök én is. Ma már nem hiszem, hogy akár mit is tudnák csinálni. Miután letusoltam, felveszek egy bokszert meg egy alvós nadrágot, majd végül lefekszek az ágyba és pihenek egy keveset, de el is alszok nagyon hamar.
Az éjszaka közepén arra ébredek meg, hogy kiabálást hallok a másik szobából. Egyből felpattanok és átsietek. Mikor bemegyek, Julie vergődik az ágyban és kiabál, hogy ne bántsák és engedjék el. Odamegyek, magamhoz ölelem és elkezdem simogatni.
- Julie. Ébredj fel. – próbálom ébrezgetni, miközben simogatom. Mikor felriad egyből felül és körbe néz.
- Hol vagyok? – hallom sírós hangját, majd el is kezd sírni. Mellé ülök és magamhoz ölelem.
- Minden rendben van. itt vagy nálam. – suttogom és tovább simogatom. – Nyugodj meg. Minden rendben lesz. Segíteni fogok. – válaszolom, majd tovább simogatom. Nem fogom elengedni és eszem ágába nincs. Szorosan hozzám búj és úgy sír. Hagyom, had engedje ki a feszültséget. Tovább ölelem magamhoz, majd ahogy érzem, hogy elalszik, lefektetem, mikor éppen mennék, hogy hagyjam pihenni, megállít a tettemben.
- Kérlek, maradj itt velem. – hallom halk hangját. Befekszek mellém, mire egyből hozzám bújik, és a mellkasomra fekszik. Szorosan ölelem magamhoz és nem akarom elengedni egy cseppet sem. A hátát simogatom, hogy érezze, tényleg itt vagyok, és nem fogom elengedni soha sem. Pár perccel később, csak mély és egyenletes szuszogását hallom, ami lassan engem is álomba ringat.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, Julie még mélyen alszik. Nem akarom itt hagyni és nem is tudnám. Nem szólok, inkább be tudják, hogy ha nem megyek, akkor annak nyomós oka van. elkezdem simogatni, de mellette hagyom, hogy ki tudja pihenni magát.
Nem sokkal később elkezd mozgolódni, majd mikor észreveszi, hogy rajtam fekszik, felpattan és rám néz.
- Ne haragudj, kérlek nem…. – Nem hagyom, hogy befejezze, majd ujjaimat ajkaira teszem.
- Sssss. Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Vigyázok rád. – válaszolom, majd a kezemet nyújtom felé. – Gyere vissza nyugodtan. Nem fogom hagyni, hogy több baj érjen. – válaszolom, mire szinte kicsit menekülve mászik vissza ölelő karjaim közé, ami nagyon jól esik nekem. Nem fogom soha kihasználni, mert gyönyörű teremtés és nem tudnék neki ártani egy pillanatra sem. A hátát simogatom, és csak úgy fekszünk egymás karjaiban és pihennünk. Nekem is jót tesz ez a kis nyugalom az elmúlt időszakban nem volt valami.
Ahogy pihenünk, szinte egyszerre szólal meg a hasunk, amire elkezdek kicsit nevetni, de látom, hogy most egy picit ő is elmosolyodik.
- Menjünk le reggelizni, rendben? – nézek a szemébe, amire csak bólint egyet. Felállunk és ránézek – Elmegyek átöltözni odalent, találkozunk rendben? – nézek mosolyogva a szemébe.
- Rendben. – átmegyek és hagyom őt is átöltözni. Felveszek egy kis itthoni ruhát. Elkezdek gondolkozni, hogy mi is van itthon, hogy még sem kéne azért felsülni, hogy nem tudom, mi van itthon igaz, hogy megadtam a bejárónőnek, hogy vásároljon be, de nem tudom miket vett. Nem baj. Lemegyek és szétnézek a hűtőben. Van minden tökéletes. Előveszek egy kis meleg szendvics krémet és egy kis sajtot, mikor lépteket hallok a lépcsőről. Finom és nőies lépteket.
Mikor meglátok Julie-t még a lélegzetem is eláll, olyan gyönyörűen néz ki a ruhában, amit felvett.
- Nagyon gyönyörű vagy. – mondom megdöbbenve és tényleg így is gondolom.
- Köszönöm. – elpirul, majd közelebb jön. – Miben tudok segíteni? – néz a szemembe.
- Esetleg ha készítesz egy kis teát, azt megköszönöm. – válaszolom mosolyogva, mire csak bólint. Megmutatom, mit hol talál utána már egyből neki áll a tea főzésének. Elmosolyodok, majd én is tovább csinálom a dolgomat. Beteszem a sütőbe, majd a pultnak dőlve őt figyelem és csak gondolkozok. Nem tudom, hogy miért, de nagyon megfogott a természete meg a kedvessége. A gyönyörű alakjáról ne is beszéljünk. Annyira felvisít, hogy vele vagyok, egyszerűen boldoggá tesz már csak a tudat is, hogy itt van velem. Egy idő után észreveszi, hogy figyelem és rám néz.
- Valami baj van? – érdeklődik, mire csak mosolyogva nézek rá.
- Csak gyönyörködöm szépségedben. – vallom be őszintén. – Nem tudom miért, de nagyon megkedveltelek és boldoggá teszed napjaimat, már a jelenléteddel is felvidítasz. – vallom az őszintén és tovább figyelem. – De nem bánom egyáltalán, hogy megismertelek Julie, sőt nagyon is örülök neki. – beszélek vele őszintén és csak reménykedni tudok, hogy egy kicsit ő is hasonló képpen érzi magát velem kapcsolatosan és várom, hogy mit fog reagálni a mondottakra. Remélem nem fogom elüldözni magam mellől, mert azt nem szeretném, de nagyon nem.
Ma reggel éppen a munkámat intézném, mikor megszólal a telefonom. Felveszem.
- Igen tessék? – szólok bele, és közben a szokásos papír munkát végzem.
- Jó napot kívánok. Dr. Stein vagyok a La Paz kórházból. A húgát 10 perce hozta be az egyik kocsink, mert elájult és per pillanat a műtőben van, mert nem tudjuk mi lehet vele. – mondja az orvos, mire csak felkapom a fejemet.
- A testvérem? Ochiyo? – kérdezem bizonytalanul.
- Igen. Ochiyo Naganori. – mikor meghallom a családnevünket az ütő is meg áll bennem.
- Rendben amint tudok, ott vagyok. – lecsapom a telefont, majd a reptérre megyek és a legelső gépre kérek jegyet, ami odavisz a húgomhoz. Amint felszállok, észreveszem egy gyönyörű szőke hajú nőt, aki elég idegesnek tűnik. Ezért odamegyek hozzá.
- Elnézést jól van? – kérdezem aggódva és őt figyelem, de ő nem néz rám.
-Nem, nem vagyok, jól, csak azt szeretném, hogy induljunk. – érzem rajta, hogy egy cseppet sem nyugodt és zavarja is valamit. Nem faggatom, ha nem akarja.
Hozok neki egy pohár vizet, amit megiszik egy húzásra.
Nem sokkal később felszállunk én meg leülök a helyemre. Próbálok kicsit koncentrálni, hogy tudjak dolgozni, de nem megy. A mellettem ülő szépség miatt sem és húgom miatt sem megy, ami nagyon zavar, mert haladnom kéne, de ha nem hát nem.
Amint megérkezünk, és a gép leszáll, a nőt már sehol sem látom, amin meglepődök, hiszen hova tűnhetett ilyen gyorsan nem tudom.
Beszállok egy taxiba és már megyek is a kórházba. Megérkezek, kifizetem a sofőrt és megyek is be. Megkérdezem, merre van tesóm, de nem engednek be, mert intenzíven van, és oda nem mehetek be, várnom kell egy kis ideig, amíg magához nem tér. Elmesélték, hogy mi történt vele, amire kicsit lesokkolt, de nem mutatom ki. Mikor magamra hagy egy veszekedésre leszek figyelmes és ugyan azt a szőke hajú lányt nyomják a falhoz, akit a repülőn láttam.
- Elnézést uraim, valami gond van? – kérdezem, mire látom a nő megijedt arcát, de nem akarom, hogy őt bántsák, hiszen egy nőt soha nem lehet bántani.
- Nem nincsen, csak beszélgettünk. – eltesz valamit a férfi, majd megfogja a másik nőt és elcipeli. A szőkeségre nézek, és nem tudom, mit csináljak, mikor meglátom könnyeit. Kijön egy orvos és rá néz.
- Sajnálom, Davidson kisasszony, részvétem. – mondja és csak annyit értek, hogy valakije meg hallt, de szerintem pont ennyi elég lesz, ahhoz, hogy mindent értsek, miért is akad ki teljesen.
Hisztérikus zokogásba kezd és a földre borul. Karjaimba veszem és beviszem egy kórterembe, ahova a nővér mutatja. Adnak neki altatót és nyugtatót, amire pár perc múlva el is alszik.
Kimegyek és megkeresem az orvost, mert azt mondták, hogy a szőke lány holnapig tuti aludni fog. Megkeresem húgomat, aki már egy kórteremből mosolyog rám kicsit kábán.
- Mi történt veled Hugi? Hogy kerülhettél ilyen helyzetbe? – kérdezem tőle, mikor leülök mellé és megfogom a kezét.
- Ne haragudj. – mondja halkan és akadozva, mire csak megsimogatom a fejét.
- Nincs semmi baj, csak kérlek pihenj és gyógyulj meg. – mondom neki, bár én magam is fáradt vagyok kicsit.
- Honnan ugrasztottak? – érdeklődik, amit elmesélek neki, hogy jutottam ki oda, meg egyéb dolgok, de a mesém végére el is alszik, amire el kell mosolyognom. Betakarom, egy puszit adok a homlokára, majd felállok és visszamegyek a szőke lányhoz. Leülök mellé és csak figyelem folyamatosan.
Egész éjszaka fent maradok mellette és csak gondolkozok rajta is és a hugomon is. egyszer csak elkezd mozogni és nyöszörögni. Igen rosszat álmodik. Felállok odamegyek és magamhoz ölelve próbálom nyugtatni, ami lassan sikerül. Nem sokkal később hozzám bújik jobban megszorítja a felsőmet és úgy pihen. Nem engedhetem el, mert akkor megint rosszat fog álmodni. Elkezdem finoman simogatni és nem engedem el. Egész éjszaka ott meredok vele, addig, amíg fel nem ébred.
Érzem, hogy elkezd mocorogni és ébredezni. Rám néz és kicsit megijedve ugrik el tőlem, ölelő karjaim közül.
- Ne bántson, könyörgöm. – hallom halk hangját, amire csak odamegyek és magamhoz ölelem lágyan.
- Soha nem fogom bántani. – suttogom és tovább ölelem, miközben a hátát ölelem.
Próbálom nyugtatni, hogy ne kelljen több orvosságot kapni, de ahogy ölelem nem nagyon sikerül, mert elkezd sírni. Gondolom eszébe jutott, hogy anyukája elhunyt és kitör belőle a sírás. Nem engedem el és tovább ölelem, miközben a hátát simogatom.
- Minden rendben lesz. – suttogom, mire csak a fejét rázza, és érzem, hogy mondani szeretne valamit, de a könnyei és a sírás miatt nem tud. Pár perc elteltével jön egy nővér, hogy megnézze, mi van szőke kedvesemmel. Megvizsgálja és egy kis nyugtatót ad neki. Látom, hogy valami mást is adna, de megfogom az ápoló kezét.
- Kérem, ne adjon be neki altatót. – kérem kedvesen, mire csak bólint, és már bent sincs a kórteremben. Leülök kedvesem mellé és rá nézek, - Tudok valamiben segíteni? – érdeklődök.
- Nem. – mondja tömören és megöleli a lábát.
- Biztos nem tudok segíteni? – kérdezem, mire közelebb úlök hozzá és az arcát kezdem el simogatni, mire érzem, hogy belesimul az simogatásomban.
- Senkit nem akarok belekeverni. Ez az én dolgom. Jobban szólva a családomé. – mondja és hallom, hogy szomorú. Éppen válaszolnék, mikor bejön a tegnapi két férfi.
- Na, azt ne mond, hogy te is kórházban vagy. Fogadjunk, hogy ki akarsz bújni a felelősség alól. – mondja komolyan és gúnyosan, ami nekem nagyon nem tetszik. Felállok és odamegyek hozzájuk.
- Fogjátok be rendben? – mondom komolyan, mire farkas szemet néznek velem. – Mivel tartozik ő nektek? – kérdezem komolyan, mire csak elvigyorodnak.
- Mit érdekel az téged? Csak nem a feleségedről vagy a menyasszonyodról van szó? – kérdezi, mire csak rájuk nézek.
- És mi van, ha a feleségem? Valami gond lenne vele vagy mi? – kérdezem tőlük. – Nekem csak azt mondjátok meg, hogy mivel tartozik. – mondom komolyan, mire rám néznek.
- Neee. – hallom kedvesem hangját halkan, mire rá nézünk, mire visszanézek rájuk.
- Na, ki vele. – mondom nekik, mire csak még mindig mosolyognak, és azt hiszem, tudják, hogy én fizetni fogok neki, ha kell.
- 10 millió. – mondja, mire csak meglepődök, kicsit, de nem érdekel a pénz. Előveszem a telefonomat és hívom a bankot, majd odaadom nekik, hogy hova utalják. Mikor végeznek, visszaadják a telómat és rájuk nézek.
- Na, akkor most már 0-án áll a számla. Hagyjátok békén őt is és a családját is. – mondom komolyan, mire csak elvigyorodnak.
- Rendben. Tényleg rendezve van a számla. – mondja elégedett mosollyal a száján, majd fogják magukat és távoznak az épületből.
- Miért avatkoztál bele? – hallom Kedves hangját, mire rá nézek odamegyek és leülök mellé.
- Mert nem akarom, hogy bántsanak, meg ez nekem nem nagy pénz. – mondom őszintén és őt figyelem. – képtelen lennék nézni, hogy bántsanak vagy egy ujjal is hozzád érjenek és bántsanak. – mondom őszintén és csak a szemét figyelem.
- De neked sem fogom tudni vissza fizetni, akkor még is mit vársz el tőlem? – hallom kétségbe esett hangját.
- Sssss. – megfogom a kezét és egy lágy puszit adok kezére. – Nem kell vissza fizetned, ez a tiéd. Ajándék, hogy egy kis jó is történjen veled. – válaszolom, és a szemébe nézek. Remélem, nem akar elküldeni melegebb éghajlatra, mert annak nagyon nem örülnék.
Gyönyörű, napsütéses nyári délelőttünk van, én mégis már előre fáradtan sétálok az utcán. Szombat van, így biztos lehetek benne, hogy ritka nagy forgalom lesz. Minden szombaton így van. Na, nem mintha nem szeretném a munkahelyemet, ennél jobbat keresve sem találnék, csak néha nem igazán van kedvem ott parádézni.
Éppen időben érkezem meg az étterembe. Rögtön a kis öltözőnket célzom meg, ahol már ott van mind a négy munkatársam.
- Szia Keiko – köszönnek szinte kórusban.
- Sziasztok – mosolygok rájuk.
Követem a példájukat, és én is átöltözöm a pincér-egyenruhánkba. Lepakolom a holmimat, aztán kilépek a helyiségből és a főnökünk, Kame keresésére indulok. Az irodájában találok rá.
- Á, Keiko – néz föl, és elmosolyodik. – Jó reggelt.
- Neked is – mosolygok vissza.
Kame az egyik legkedvesebb barátnőm, és – bár a munkaügyben semmiféle kivételezésről nincs szó – neki köszönhetem azt is, hogy itt dolgozhatok. Akkor ismertem meg, amikor teljesen össze voltam törve az új környezet miatt, és fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Se munkám nem volt, se pénzem, ő pedig segített rajtam. Munkát adott az éttermében, és még kölcsönt is kaptam tőle – amit minden ellenkezése ellenére visszafizettem neki.
- Valami baj van? – kérdezi aggodalmasan.
- Nem, minden rendben. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy ma elmehetnék-e esetleg előbb. Már két napja nem volt időm meglátogatni anyát, muszáj lenne bemennem hozzá.
- Szívem – mosolyog rám kedvesen –, így is mindig tovább maradsz, még szép, hogy elmehetsz.
- Köszönöm, Kame – puszilom meg.
Azzal vissza is térek a munkához. Segítek a lányoknak megteríteni az asztalokat, és pontban kilenckor kinyitunk. Tíz perc sem kell, és már meg is érkeznek az első vendégek. Mindannyian hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy még ezer és ezer másik követi őket.
***
Délutánra már majdnem félholtnak érzem magam, és ezzel a többiek is így vannak. Egész nap özönlöttek az emberek, szinte egy percnyi nyugtunk sem volt. Hiába, ez a népszerű éttermek átka.
Reménykedve tekintek az órára, de az még csak negyed négyet mutat. Felsóhajtok. Egy vendéget még mindenképpen ki kell szolgálnom. A pulthoz lépek, ahol éppen most készült el az egyik asztalom rendelése. A tálcára teszem a tányérokat és az asztalhoz sétálok, ahol két fiatal srác ül. Leteszem eléjük a rendelésüket, aztán kedvesen rájuk mosolygok.
- Szolgálhatod még valamivel? – kérdezem udvariasan.
- A számoddal, bébi – vigyorog a dekoltázsomba az egyik.
Fáradtan felsóhajtok. Pimasz kölykök. Kedvem lenne a fejére borítani a tányérja tartalmát, de megőrzöm a hidegvérem, és anélkül, hogy válaszolnék, visszamegyek a pulthoz.
- Minden oké, Keiko? – vonja föl a szemöldökét a szakácsunk.
- Persze, csak néhány kisfiúban túlteng az adrenalin – nevetem el magam.
Elvigyorodik, aztán visszatér a munkájához. Én pedig megkönnyebbülve veszem észre, hogy ideje távoznom. Gyorsan az öltözőbe sietek, hogy visszavegyem a rendes ruhám. Szépen összehajtogatva a polcra helyezem az egyenruhámat, aztán a vállamra kapom a táskám, és kimegyek. Elköszönök Kamétől és a többiektől, aztán sietve elhagyom az éttermet.
Az utcára kiérve amilyen gyorsan csak tudok, leintek egy taxit, és egyenesen a kórházhoz vitetem magam. Aztán kifizetem a fuvart, kiszállok, és a bejárat felé indulok. A gyomromban már érzem azt a nagyon ismerős görcsöt, ami mindig kínoz, ahányszor csak idejövök. Hiszen sosem tudhatom, hogy mikor várnak azzal a hírrel, hogy anya állapota rosszabbodott…
Nagy levegőt veszek, és belépek az épületbe. Megcsap az ismerős kórházszag, és a nagyon fehér, nagyon steril környezet. Az aktuális recepciós lány kedves mosollyal integet nekem. Nem csoda, elég ismerős vagyok már, ahányszor megfordulok itt.
- Szia Keiko!
- Szia – intek vissza, és már én is mosolygok.
Ha mosolyogva várnak, akkor minden a legnagyobb rendben. Egyenesen az édesanyám szobájába megyek, már fejből tudom az utat. Benyitok a helyiségbe, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Lehunyt szemekkel fekszik az ágyon, de tudom, hogy ébren van. Nem szeret aludni, mert fél, hogy nem fog már fölébredni. Leülök az ágy szélére, és megsimogatom a kezét.
- Keiko – nyitja ki a szemeit. – Szervusz, édesem.
Arcára halovány, de őszinte mosoly ül ki. Ilyenkor még sápadt, beesett arcán is látszik, hogy egykoron milyen gyönyörű nő volt. Bár én mindig szépnek látom..
- Szia anya – hajolok le, és megpuszilom a homlokát. – Hogy érzed magad?
- Soha jobban – feleli ironikusan. Szemeit, amelyek ugyanolyan zöldek, mint az enyém, aggódva emeli rám. – Fáradtnak tűnsz, kislányom.
- Egy kicsit sokat dolgozom mostanában. De ne aggódj, nincs semmi baj – szorítom meg finoman a kezét.
- Menj, igyál egy jó kávét a kedvemért. Még a végén elájulsz itt nekem.
Rámosolygok, aztán újra megpuszilom. Nem vitatkozom vele, hiszen tudom, hogy nem érdemes.
- Nemsokára visszajövök.
Ő bólint, én pedig kimegyek a szobából, le a büféhez. Anyának már megint igaza van, egy kávé lesz most a legjobb gyógyszer. Megcélzom a kávéautomatát, csakhogy ezzel nem vagyok egyedül. Éppen velem egyszerre ér oda még valaki.
- Hölgyeké az elsőbbség, csak utánad – hallok meg egy gyomorremegtetően mély férfihangot.
Felnézek – igen fel, ugyanis egy fejjel biztos, hogy magasabb nálam –, és szembe találom magam egy valódi álomképpel. Egy széles vállú, izmos testalkatú férfi áll velem szemben. Elegáns inget, nyakkendőt és öltönyt visel. És azok a sötét szemek... Istenem, de jóképű. Na jó, jobb lesz, ha visszafogom magam egy kicsit.
- Köszönöm – mosolygok fel rá, bár kissé megakadok, mert fogalmam sincs, kinek is kellene köszöntet mondanom.
- Szólíts Ryuunak.
- Az én nevem Keiko – mutatkozom be én is.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Keiko.
Mindezt egy olyan mosollyal mondja, hogy én inkább minden figyelmemet a kávéautomatának szentelem. Utánam ő is kiszolgálja magát, és csak ekkor veszem észre a kezén lévő vékony gézkötést.
- Mi történt? – kérdezem meglepve.
- Apró munkahelyi baleset – legyint. – És mondd csak, mit keres egy ilyen gyönyörű hölgy a kórházban?
- Az édesanyámnál vagyok látogatóban – felelem.
- Értem.
- Azt hiszem jobb is lesz, ha visszamegyek hozzá. Nem akarom megvárakoztatni.
És nem biztos, hogy a térdeim még sokáig bírják, ha így néz rám..
- Rendben – mosolyodik el kedvesen. – Örültem a találkozásnak.
- Én is – mosolyodom el.
Aztán el is indulok vissza.
- Keiko! – szól utánam.
- Igen? – torpanok meg megfordulva.
- Ha van kedve, ma este eljöhetne a Clubomba. – A kezembe ad egy kis kártyát. – Szívesen látnám ott.
- Köszönöm az ajánlatot, ígérem, meggondolom – mosolygok rá.
Visszamosolyog, aztán folytatom az utam anya szobája felé. Közben elgondolkozva nézem a kártyát. Dragon Heart? Az az ő Clubja? Egek.. mindenki dicséri azt a helyet, de nem igazán az én köreimnek való..
Bár, ha jobban belegondolok, egy valamiért biztosan megérné. Ha másért nem is, Ryuu miatt talán érdemes lenne elmenni.
Ahogy visszaérek anyához, ő furcsa mosollyal néz rám.
- Mi történt, kislányom?
- Semmi, mi történt volna? – ülök le az ágya szélére.
- Mikor kimentél, olyan voltál, mint a mosott rongy. Most pedig a szemeid is csillognak, és titokzatosan mosolyogsz.
- Az előbb.. találkoztam egy férfival. Egy nagyon megnyerő férfival – vallom be elpirulva.
- Majd feltétlenül mutasd be!
- Anyu – nevetem el magam –, még most láttam először. Az sem biztos, hogy lesz belőle valami.
- Ugyan már! Olyan gyönyörű vagy, kicsikém, bolond az a férfi, aki nem akar téged.
- Egy elfogulatlan anya véleménye – simogatom meg a kezét mosolyogva.
***
Este kilenckor már a taxiban ülök. Lehet, hogy életem legrosszabb döntését hoztam meg, de az is lehet, hogy a legjobbat. A dolog kétesélyes. Meglátjuk mi sül ki belőle…
A forgalom elég gyér, csak a Club körül kezd sűrűsödni. Tényleg jól mehet a hely. Szólok a sofőrnek, hogy nyugodtan álljon meg, ne kelljen a sok autó között szenvednie. Kifizetem a taxit, aztán kiszállok. A hátralévő tízegynéhány métert gyalog teszem meg.
Egy kicsit zavarba ejt, amikor pár csavargó egyértelműen a dekoltázsomba bámul, de tudom, hogy magamnak köszönhetem. Az egyik kedvenc, zöld, fűzőszerű felsőm van rajtam, ami, hát, nem sokat bíz a képzeletre.
A Clubba belépve megkönnyebbülten látom, hogy nem öltöztem túl. Az enyémhez hasonló, elegánsabb öltözékben van mindenki. Egy kicsit bátrabban megyek beljebb, és tekintetemmel Ryuut kezdem keresni.
Remélem Jackson válla már helyrejött és Maina hazaengedi.. de még sempaival se akarok találkozni. Ha lehetne, az egész kórházat úgy, ahogy van elkerülném. Hamar lefekszek aludni, de csak naaaagy nehezen sikerül elaludnom. Keveset aludtam, de órám kérlelhetetlenül csipog, így lenyomom és letusolok. Nem szeretek a kórházban fürdeni.
Apám bevisz a kórházig és nagyon komoly arccal kérdi:
- Tudsz olyanról, hogy ma is túlóráznod kell???- Megrázom fejemet.
- Nem nem tudok, de ha van valami, akkor majd szólok. Elég korán van, ezért reménykedek abban, hogy elkerülöm doktornőm. Vidáman nyitok be az öltözőbe, de ledermedek. Ott áll sempai előttem és komoran néz rám. Teljesen leblokkoltam. Mit csináljak, mit csináljak, mit csináljak???
- Jó reggelt Katsu-chan!- köszön rám kimérten.
- Nyugí, nem kell izgulni- mondom neki, miközben lefogom kezeit és vigyorgok rá. Maina pe-dig pont ebben a pillanatban bökte bele a tűt. Jacksom felordít kínjában és teljes testében megfeszül. - Bassza meg Ez nagyooon fááááj!- Ejnye! Hol tanulhatta ezt a csúnya beszédet? – Vizet, és valami fejfájáscsillapítót, de kurvagyorsan, mert már nem bírom tovább! – Maina- samára nézek, de ő elrobog mellettem. Biztos gyógyszert hoz neki.
Mielőtt még azonban leteremthetném a fiúcskát csúnya beszédéért, amíg várunk rá, már vissza is ér és ad neki egy fájdalomcsillapítót egy pohár vízzel együtt. Szemeim kistányér méretűre tágultak. Valóban doktornőm az, aki kedves mosollyal nyújt át Jacksonnak egy pohár vizet fájdalomcsillapí-tóval???? Vagy a Wc tartájból merítette a vizet, mint néhány speciális igényűnek nevezett betegé-nél és azért hozta ő maga? Neem. Azoknál az eseteknél szélesebben szokott vigyorogni.
- Tessék. Igyál! – Hallom meg doktornőm félreismerhetetlen hangját. Nee. Álmodom. De ez a valóság nem? Hogyhogy ilyen kedves ezzel a fiúval? Ennyire jó hatással lehetek rá? Várjunk csak… Nincs a tablettán felirat. Akkor csak placebó. Igen. Biztos, hogy Maina áll előttem. El is mosolyodok leleményességén. Nem is volt a fiúnak semmi baja, ha már nem kiabál, de a sok gyógyszertől biztos jobban károsodtak volna szervei.
- Köszönöm!. – Egyik ledöbbenés után a másik. Doktornőm segít neki inni és ez a gyerek megköszöni? – és bocsánat az előző letapizásomért. EZ EGY BOCSÁNATKÉRÉS VOLT?
Akkor az előbb biztos csak fáradt volt Jackson. Jót tett neki az alvás. Sokkal jobban tetszik, amikor ilyen kedves. El is pirulok, amikor odalépek elé és megszólalok:
- Ugyan már nem történt semmi.. – Muszáj jobban megnéznem. Nagyon jól néz ki ezzel a mo-sollyal.
Nézelődésemből kopogás riaszt fel és az, hogy belép az igazgató bácsi egy Jacksonhoz na-gyon hasonlóan kinéző ember. Úgy látom, nekik is aludniuk kéne, mert nagyon fáradtnak tűn-nek.
- Kérem hölgyeim fáradjanak ki egy kicsit. – mondja az igazgató. Biztos nem akarja hogy lássuk, amint a kedves apuka megöleli fiacskáját. Majd biztos ki fogja késöbb fejezni háláját doktor-nőmnek. Nagyon keményen dolgozott a fiúcska egészségén. Doktornőmmel kimegyünk, majd ő be is csukja az ajtót. Nem értem, tényleg nem értem, miért kell kijönnünk, ha a kórházigazgató meg bent maradhat. Neki mi köze Jacksonhoz????
- Katsu-chan! – szólal meg doktornőm. – Nézd meg légy szíves a többi fekvőbetegünket, amíg vá-rakozunk rájuk. – kér meg. Nagyon fájhat a feje, de ő ezzel a külföldivel ellentétben nem is pa-naszkodik. Majd hozok neki egy fájdalomcsillapítót.
- Örömmel mondom szélesen vigyorogva. Pördülök még egyet, majd elszökdelek a kórtermek felé. Nézzük akkor a betegeket.
- Jó napo……- itt nincs is senki… Hmm. El is felejtettem, hogy Maina-sempai minden betegét ha-zaküldte még tegnap. Szerintem ezt ő is elfelejtette. Lehet, hogy a fejfájása miatt??? Futok is vissza hozzá, csak előbb hozok a raktárból egy fájdalomcsillapítót. Üdítőt majd az automatánál veszek neki, de most nem tudom, hogy narancsosat, vagy kólásat kívánna. Neem akarom, hogy megint rámpriccentse, csak azért, mert nem ilyet kívánt, mint amit vettem.
- Aprópénz keresése közben érek vissza a magánszoba elé, de senkit nem találok itt. Hol van kedvenc doktornőm??? Aggódok. Ugye nem az igazgató szidja éppen valamiért. Áhh biztos csak elment az apuka és folytatja a vizsgálatot.
- Maina - senpai, Maina-senpai!! Itt vagy? – Kiáltok és már rontok is be hozzá. Nem akarom, hogy egyedül kelljen szenvednie a vizsgálattal, de egy nagyon fura kép tárul szemem elé. Kedvenc doktornőm Jackson alatt fekszik és köpenye tárva nyitva. Ohh hát nem a fiúcska fekszik dok-tornőm mellein? Mi ez? Anyakomplexusa lenne és cicizni akar??? De azok ott akkor is az én sze-retett doktornőm mellei. Háhh már be is indult látványukra a nyálelválasztásom. Nézem tekinte-tét a gyereknek, de nem tudok megszólalni. Pedig most elsírnám magam legszívesebben, hogy doktornőm nekem nem, de ennek az idegennek megengedett egy mellmasszázst. Gonoszul mo-solyog rám, de mielőtt dühösen futnék el, a kezét nyújtja felém:
- Nem lenne kedved csatlakozni hozzánk? – Kérdi, mire Maina-sempai ráakaszkodik hátulról. Mit akar vele csinálni? Meglovagolni? Szerintem a gizda testével még az egyik mellét se bírná el. Doktornőmre nézek sértődötten és megbántottan, de ő is megszólal, hívogató hangon:
- Igen Katsu, most megvan az esélyed rá, hogy megkóstold a melleim, hiszen mindig is ez volt a vágyad. Puha halmai úgy vonzzanak magukhoz, mint nektár a pillangót. Még mindig haragszom erre a fiúra, de azért engedem neki, hogy felhúzzon az ágyra. Megpördült velem a világ, ahogy maguk közé emelt. Azért ahhoz képest, hogy a válla sérült elég erős legény. Vagy csak sok sportszeletet evett ma??? Nem sok időm van a csodálkozásra, mert szeme-im kinyitva az tűnik fel, hogy Jackson ajkaim nyalogatja… Hmm. Ezt közvetett csóknak ve-szem Maina- sama melleitől. Áhhhhhhh. És ő hogy került a nyakamra?? Teljes testemet el-önti a forróság, ahogy nyalogatjahh bőrömet.
Jackson olyan szinten tapad az ajkaimra, hogy alig kapok levegőt. Muszály nyögdécselnem. Szerencssére Maina-sama arrébb lökte. Hehhh hehh hehh- pihegek. Véégre oxigén. Miiért má-szik fölém Dokinőm??? Nem tudom, de most valahogy nem is érdekel. Így permier planban nézhetem melleit, amiket a fiúcska kihámozott kedvenc melltartójából és köpenyéből. Gyönyö-rű ez a látvány. Muszáj felsikkantanom. És Jackson is olyan édes, ahogy mint valami éhes kis-cica kezdi el szívogatni melleim. Vagy ennyire éhes?? És ez a morgás, amit megereszt köz-ben… Teljes testemben beleremegek. Doktornőm pedig már kissé szétálló kontyával olyan, mint egy anyatigris, ahogy felém magasodik és elkapja államat. Kedves doktornőm ajkaimat simizi szájával. Pedig olyan csikis vagyok ott. Megeresztek egy mosolyt. Ezek szerint most biz-tos szabad alapon gyömöszkélni kezdem Maina-sama melleit. Nekem annyira jó, amit Jackson csinál, úgyhogy megpróbálom leutánozni mellein a mozdulatokat, hogy Mainának is jó legyen.
Csókra nyújtom ajkaim, amire becsúsztatja számba selymes és puha nyelvét. Még erősebben próbálom erre melleit simogatni. Annyira jól esik ez a csók és ahhogy közben melleim masszí-rozzák. Egész testemben bizsergek, főleg lábaim között. Remélem, nincs semmi baj se velem. Sempai nyelvét muszály megérintenem és táncra hívnom nyelvemmel. Most mi van? Mi tör-tént? Miért hagysz itt én szeretett mesterem? Nem voltam jó? Panaszosan sírok utána, mint kisgyerek a cumijáért:
- Maiiiiinaaa. Sennnnpaaaiiiii! – Kedvesen néz rám és símogatja meg arcom. Iggen. Hajolj már vissza! Így nem érem el melleid. JÁTSZANI AKAROK VELÜK! Nem ér, hogy csak a fi-úcska szórakozhat.
- Nem megyek messzire, csak mutatni akarok valamit… - szólal meg megnyugtató hangján. Hát jó. Remélem, hamar visszatérsz hozzám. Addig is, amíg nem tudom melleit, Jackson buksiját simogatom. Olyan puha és selymes a haja… De azért puhasága Maina-sama melle-iével semmiképp se ér fel. Nyújtom is feléjük a kezemet, de nem érem el őket. Az ágy vé-gébe megy.
Uuugye nem akar itt hagyni? Jó ez a helyzet, de egyben félelmetes is. Azt se tudom, mit kéne tennem. Nem látom már sempait, de megérzek egy kezet a combomon. Csak ő lehet, mivel be nem jött senki, Jackcon meg továbbra is melleimmel játszik. Muszáj sikkantanom, ahhhogy doktornőm bőrömhöz ér. Olyan hidegnek tűnik a keze ahhoz a forrósághoz képest, amit most érzek. Ááááhh ilyen nincs. Mi ez a fura érzés ott? Miért lett nedves bugyim Maina-sama simo-gatásától???? Majd késöbb szerintem biztos megkérdem tőle, de most rá bízom magamat. Egyszerűen még jobban akarom érezni őt. Úgy nézem, ő is ezt gondolhatta, mert felnyúl dere-kamig és lehúzza bugyikám. Olyan lassan csinálja azonban, hogy érzem, még nedvesebb let-tem azon a helyen.
Ááááhhhh. Ez a kettős érzés. Teljesen kikészülök. Huhh. Így mégse jobb, hogy Jackson már nem maszírozza melleim. Sőt… Most rosszabb lett. Muszály maszíroznom nagamnak, mert így sokkal jobban érzem magam. Egyre jobban. A fiú sempait nézi, én meg nem látom, mit csinál-hat ott Maina-sama, de egész testemben megfeszülve dőlök hátra ahogy ujjai végigsimítanak érzékeny pontomon. Tényleg beteg leszek? Mi ez az érzés. Jackson is olyan ilyesztő, ahogy betegen vigyorogva nézi sempaiom.. és miért bólintott????
Mielőtt azonban idegességemben rákérdeznék… Muszáj felsikítanom, mert megérzem sze-mérmemnél Maina-sempai nyelvét. Egyre kevesebbet tudok a külvilágról, de azt még érzéke-lem, hogy a fiú sempai felé ment el. Brrr. Ez a vigyor. És ahh. most semmiképp se tudok vele foglalkozni… Mainaahh- semmpai… Annyira ügyesen kényehheztet… Muszály mozgatnom csí-pőmet, amiért nem szól rám, de elkapja, hogy ne tudjam mozgatni. Sikításaim és sempai kiál-tásai, Jackson hörgéseivel kiegészítve kész koncert.
Bele belesikkant sempai piciny virágomba, amitől én egyre ködösebb tekintettel látom a vilá-got. Melleim is már két kézzel kell maszíroznom egyre gyorsabban, sempai nyalásának ütemé-re. Valamiért tényleg egyre jobban érzem magam, majd egy sikítás közepén megfeszülök és gyönyör fut végig egész testemen.
Egy kis ideig csak fekszem, kábultan és hallgatom, ahogy Maina gyorsabb tempóra ösztökéli az ifjút. Mit csinálhatnak? Kíváncsian ülök fel és nézem őket. Hú mekkora penis. Szegény Maina-sama! Azért sikongat és nyög, mert az az álmokfutó be betolja neki és fáj??? És miért néz ki így? A betegeknek, akiket ápolok sose szokott ilyen lenni.
- Ne bántsd sempait! – sikkantom el magamat és szemeimben könnyek gyülekeznek. – Ő itt töri magát az egészségéért, amit azzal hálál meg ez a kis mitugrász, hogy így megkínoz-za??!!!
Abbahagyja Maina bántását és kérdő tekintettel néznek egymásra, majd rám. Most mi van??? Mi ez az együtt érző nézés? Mi rosszat csináltam????
Maina lemondóan sóhajt és megrázza a fejét, míg Jackson elvigyorodik és kihúzza magát sempaiból. Áhhh. Így még félelmetesebb. Megindulnak felém, miközben Maina-sama megszólal:
- Nyugodj meg Katsu-chan! Nem fogunk bántani! – Már hogy nyugodhatnék meg??? Egyikük arca se tetszik. Olyan furán néz ki még kedvenc doktornőm is. Olyan koncra leső dögevők érzésem támad, ha rájuk nézek. Nem is tudom őket sokáig bámulni, még a szememet elle-pő ködfátyolon át se.
Hamar leugrok az ágyról mielőtt elérnének és kifutok az ajtón. Az ajtót becsukva megtámaszko-dom. Nem tudok tiszta fejjel gondolkodni. Bugyimat sem kaptam fel, de már nem megyek vissza érte. Hallom, hogy megindulnak az ajtó felé, ezért, amilyen gyorsan csak tudok elrohanok az öltö-zőbe. Szerencsére elég késő van, így senki nem lézeng a folyosókon. Nem láthatja senki se, hogy sírok, ezért hagyom könnyeimet, hadd follyanak szabadon.
Beérek az öltözőbe, de itt se hagynak békén. Valaki keres telefonon.
- Szia picim! – hallom a kórházigazgatótól, megint túlóráztál, de már ugye végeztél?- derűt erőltetek hangomra és úgy szólalok meg:
- Igen, mára ennyi. Megint sok embernek tudtam segíteni. – Nem értem, miért nevet azon, amit mondtam. hozzáteszem még sietve:
- Mindjárt ott vagyok! – És leteszem. Nem tudom, hogy utánnam jönnek-e, ezért olyan gyor-san öltözök át és futok le apámhoz, amilyen gyorsan csak tudok. Most, hogy őt látom, jó-kedvem is visszatér és már örömmel mesélem neki a nap naagy eseményeit.
Nevet és vidáman bólogat, hallgatja elbeszélésem, még akkor is, amikor otthon már másod-szorra mesélem ugyanezt anyukámnak is. Egy valami azért nagyon bánt.. Holnap újra be kell mennem dolgozni. remélem Jackson válla már helyrejött és Maina haz
Csak nem beindult a szopó reflex, nem fog tej jönni belőle tényleg….hát nem megtalálta a mellbimbóim, felsikkantok, és nyüszögve élvezem, ahogy nyelve elszórakozik vele, miközben másik kezének ujjaival hasamon kezd el körözni, ép csak, hogy hozzám érintve ujjait, én meg kapaszkodók a lepedőbe, mint fuldokló az utolsó mentőövbe. Talán abba kéne hagyni itt ahol most vagyunk, vagy nem lesz megállás a lejtőn, legalábbis nekem. Megejtek egy gyenge próbálkozást, hogy tiltakozzak, mire egy heves nyelvroham a válasz a mellbimbómon, el sem hiszem, hogy itt reszketek a vágytól egy ilyen bakfis karjai között egy szál bugyiba.
- Maina - senpai, Maina-senpai!! Itt vagy? – robban be a köztudatba Katsu-chan, szegény most már biztos megáll a fejlődésbe, pedig bennem volt a remény, hogy egyszer majd legalább feljön a 10 évesek szintjére. Hangja előbb ért el, mint a kép, akkorára nyitva búzavirágkék szemeit, mint két hatalmas tányér, szájacskája tátva-nyitva. Zavartan fordítom el fejem, kontyba feltűzött hajamból több tucat rakoncátlan tincs kandikál ki, mire az a dög még direkt Katsu-chan előtt megnyalintja egyik bimbóm, szám elé kapom kezem, és így nézek Katsu-chanra. Döbbent csend tölti be a szoba eddigi fülledt légkörét. Külföldire nézek, és nagyon nem tetszik ez a mosoly, felemelkedik rólam, és Katsu-chan felé nyújtja a kezét:
- Nem lenne kedved csatlakozni hozzánk? – nah végre valami használható ötleted támadt, ezért muszáj megjutalmaznom, hozzásimulok pöré hátához cicimmel, és nyaka köré fonom karjai, és füle mellől hívogatóan szólok:
- Igen Katsu, most megvan az esélyed rá, hogy megkóstold a melleim, hiszen mindig is ez volt a vágyad.
Mint méhecske a mézre megindul felénk, igaz bizonytalanul, de mégis közeledik, és nőies kis ke-zét belehelyezi a külföldi kezébe. Ezzel megpecsélődőtt sorsa. Farkasok között a széttépet piroska köpeny, olyan lesz a mai délután számodra Katsu-chan.
Közénk rántja ápolónénik, édes kis sikkantás hallat, Jackson rögtön kezelésbe veszi hamvas kis rózsaszín ajkait, de engem sem kell félteni, pióca-módba tapadok nyakacskájára.
Fojtott édes kis nyögésekkel hálája meg kényeztetésünk, még jó, hogy tud, mivel küldföldi olyan lelkesedéssel falja ajkait, mintha legalábbis valami nagyon finom cukorkát szopogatna. Na vége a gyereknapnak, arrébb lököm Jaksont, hogy megízlelhessem azokat a hamvas kis ajkakat. Mérge-sen morran rám, de mikor látja, hogy én készülök lehajolni Katsu-chan kipirult ajkaihoz, vigyorog-va figyeli mozdulataim, és már le is csap ápolónénink egyenruhájának gombjaira, vadul szaggatva szabadítja ki melltartó fogságában szenvedő mellecskéit. Elégedetten morran, majd lecsap rá, mint kisgyermek a nyalókára. Katsu-chan felsikkant, én meg kihasználva a helyzetet, két kezem-be fogom pofiját, és gyengéden végigsimogatom ajkaimmal az övét. Először megdermed, majd elmosolyodik, már tenyerében érzem melleim, és vígan gyömöszölni kezdi, miközben ajkacskáit csókra nyújtja. Felnyikkanok a hirtelen jött ingerre, majd óvatosan nyelvemet felfedező útra indí-tom Katsu-chan csöpp kis ajkai között. Meg sem lepődik, inkább simogatni kezdi kebleim, és szenvedélyesen és kissé viszonozza huncut nyelvjátékom. Félszemmel külföldi irányába pillantok, le sem lehetne robbantani Katsu-chan kemény kis halmairól, élvezettel falja, kóstolgatja…
Lassan elválok Katsu-chantól és kissé távolabb húzódok, mire nyüszörögve mondja nevem:
- Maiiiiinaaa. Sennnnpaaaiiiii! – kedvesen mosolyodok el, majd végigsimítok puha kislányos arcán, belenézek felhős égkék szemeibe és megnyugtatólag közlöm:
- Nem megyek messzire, csak mutatni akarok valamit… - hatalmas cicaszemekkel piheg, egyik kezével Jackson selymes hajába túrja, jobban szorítva száját, éppen kényeztető helyére, másikat felém nyújtja. Az ágy másik végébe sétálok, úgy hogy éppen enyhén szétvetett Katsu-chan lábai-hoz tudjak térdelni. Kényelmesen elhelyezkedek előtte, majd ujjbegyemmel körültekintően, vé-gigsimítom belső combját fehér combfixén keresztül, meztelen bőréhez érve halkan felsikkant, nem tudom ettől vagy inkább külföldi kényeztető nyelvétől, apró köröket rajzolok bugyiján, mire egy nedves kis folt jelenik meg vékony ujjaim nyomán. Vajon ott lenn is olyan édeskés, mint szá-jacskája? Egy módon tudhatom meg, szoknyája alatt felcsúsztatom kecses ujjacskáim a fehér-neműje széléig, majd lassan elkezdem lehámozni róla, segítőkészen emeli fel csípőjét. Magam mellé teszem gondosan a bugyikáját, és gyöngéden cirógatom meg apró szőrtelen csíkocskát, nedvesség csillog ujjacskámon, ajkaim közé veszem, és nyelvecskémmel lenyalintom róla. Hmmm finom, mosolyodok el elégedetten, huhuuu milyen tekintettel követi mozdulataim egy szem hímnemű egyedünk. Férfias vigyorral nézi ténykedésem, és elégetten bólint egyet. Katsu-chan hamvas combjai közé temetem arcom, és próbaképpen végighúzom nyelvem vénuszdomb-ján, felsikkant, nyelvem édes kis résébe dugom, így kóstolgatva őt óvatosan. Csukott szemmel ízlelgetem, ekkor valakinek a kezét megérzem csípőmön, megszorítja majd, köpenyemet felhajt-va, popsim kezdi el masszírozni, élvezettel nyögök Katsu-chan ennivaló kelyhecskéjéba, feltekin-tek és élvezettől dobálva magát, ezért két kezem combjai köré fonom így tartva őt egyhelyben. Erős kezek csúsznak hasam alá felrántva térdelő állásba, majd térdelő állásba félrehúzza bugyim, és így hatol belém, miközben én Katsu-chan combjaiba kapaszkodom. Felkiáltok a felém nyomuló kemény férfiasságtól, alig fér belém, de még is olyan jó, ahogy teljes egészében kitöltve tör ma-gának utat forró, puha nedvességembe. Homályos szemekkel még látom, ahogy Katsu-chan apró kezei melleit simogatják…..
Maina:
- Tudom…..jó lesz ápolókat hívni, hogy befektessék egy külön szobába…- két ujjammal fáradtan dözsölöm halántékom – nem hinném, hogy a többi beteg elviselné…- keblem között továbbra is ott dörgölőzik Katsu-chan.
Odalopódzik az alvó csipkejózsikához Katsu-chan, és alaposan megvizsgálja, miért van az az ér-zésem, hogy nem orvosi szempontból érdeklődik utána. Derűsen figyelem, ahogy ennek a tapizós görénynek ki-kifolyik a nyála, olyan mint egy fogazó óriáscsecsemő, kissé oldalra billentem a fe-jem, igazából így ha alszik egész kellemes teremtés, csak amikor fenn van olyan mint egy igazi barom, nagy kár. Katsu-chan lelkesen szinte ujjongva törölgeti kifolyó nyálát, mikre nincs gusztu-sa, miattam bele is fulladhatna, élvezettel ütném ki a defibrivel. Ez a röffentés-szerű horkantás, még rám is a frászt hozta, fénysebességgel száguld Katsu-chan a melleim közé, ezt sem értem, miért érzi pont ott biztonságba magát. Fáradtan sóhajtok, kezdem nagyon unni:
- Ha befejezted a bohóckodást, akkor szólj az ápolóknak!- kicsit noszogatva tolom el magamtól, ideje lenne cselekedni.
- Már futok is! – ugrándozva elfut, már csak a becsapódó ajtót látom, amíg egyedül vagyok a szo-bába, én is megnézem magamnak ezt a pasit. Közelebb lépek, egy ideig kiütve fog feküdni, mert amit beadtam neki, attól minimun 2 órán keresztül nyáladzó zombit csinál egy habzó szájú 150kg-os őrültből is. Ujjaimat finoman végighúzom a karakteres állán, majd kisimítok egy tincset az ar-cából. Helyes ezt el kell ismernem, végigjáratom szemem testén, egy gramm zsír sincs rajta, el-ismerően csóválom a fejem, hát igen! Megint arcát tanulmányozom, egy nyálbuborék készül ki-pukkadni szájánál, azt hiszem jobb lesz, ha hátrébb állok. Pár pillanatra rá megérkeznek a beteg-ápolók is és, úgy látom Katsu-chan már fel is világosította őket a teendőkről. Nyugodt szívvel ha-gyom, hogy átköltöztessék egy magánszobába, igaz infúzió nem lett volna szükséges, ártani nem fog neki, akkor meg teljesen mindegy. Még váltok pár szót az ápolókkal, majd ismét hármasba maradunk. Immár nyugodtan lépek oda a külföldihez, és megtapogatom a kérdéses vállat, elég csúnya ficam, hogy lehet valaki olyan szerencsétlen, hogy golf közben húzza meg? Áhh sóhajtok lemondóan. Azért biztos, ami biztos, elrendelek egy lumbálást, engem senki ne gyanúsítson azzal, hogy nem vagyok alapos. Ha már humánus nem vagyok….
Katsu-chan miközben vizsgálom szórakozottan ugrándozik, és csillogó szemeivel csak úgy falja testét, azért ennyire nem hoz lázba engem. Kérek egy gumikesztyűt, lumbálásnál, fontos a sterili-tás, Katsu-chan kérdő pillantásárá közlöm éppen mire készülök:
- Lehet hogy nem csak húzódás. –közönyös hangon mondom, látom, hogy ébredezik, annál jobb, mert ez igen fájdalmas lesz fiacskám, azt garantálom. - Felébred, úgyhogy fogd le, mert meg kell lumbálnunk. – előkészítem a tűt, és lefertőtlenítem a gerince vonalába azt a helyet, ahová szúrni fogok. Közben még hallom Katsu-chan nyugtató szavait, ahogy egész közel hajolva külföldi arcá-ba, magyaráz neki, miközben erősen megragadja kezeit:
- Nyugí, nem kell izgulni—ez az én végszavam, és döfök, zene füleimnek keserves ordítása. Nézd, csak csapkodna össze-vissza, de miután lecsapoltam már húzom is ki a tűt.
- Bassza meg Ez nagyooon fááááj!- úgy vonyít, mint a választási malac, na szépen vagyunk – Vizet, és valami fejfájás-csillapítót, de kurva gyorsan, mert már nem bírom tovább! – én ilyet még nem láttam haldokló betegeknél sem, ezt az agóniát még hallani is rossz, hogy is mondjam, erotikus hangja van…..bassza a fülem! Inkább elmenekülök, mintsem hallgassam, amit nyafog nekem, el-indulok a gyógyszerraktárba.
Kinyitom kulcsommal a raktárt, és egy ideig keresgélek a gyógyszerek között, csak nem gondolja, hogy fájdalomcsillapítót adok neki, keresek egy Aspirinre kísértetiesen hasonlító placebo tablet-tát, ugyan semmilyen hatása nincs, csak a hisztis betegeknek szoktuk beadni, hogy végre elhall-gassanak. Gondosan bezárom az ajtót, majd kérek egy poharat, az egyik betegápolótól, és a mos-dóba engedek bele hideg vizet, nehezen veszem rá magam, hogy gyerekes lenne beleköpni a víz-be, nagyon, de nagyon nagy a kísértés, végül mégse teszem meg. Belépek a szobába és odame-gyek hozzá, majd az orra alá dugva mondom neki magamra erőltetett kedvességgel:
- Tessék. Igyál! – hogy fulladnál bele! Istenem miért versz ilyen bénákkal? Remegő kezét elnézve ez sem tud inni magától, ráfonom ujjaim kezére, hogy ne mozogjon, apró áramütés szalad végig rajtam, persze nem adom jelét, hogy bármi is történt volna.
- Köszönöm!. – első értelmes mondatod a mai nap folyamán, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gazdag ficsúrok is ismerik ezt a szót - és bocsánat az előző letapizásomért. –ha előbb tudom, hogy be kell szedálni, hogy normális legyél, már bemutatkozás előtt megtettem volna…
Hátrébb lépek, mire beúszik a képbe az örökvidám Katsu-chan és enyhe pirrel válaszol a külföldi-nek:
- Ugyan már nem történt semmi.. –jó darabig egymás szemébe néznek, már épp szólnék, hogy a részemről mennék is mikor kopogtatnak az ajtón és belép az igazgató egy idegen férfivel.
- Kérem hölgyeim fáradjanak ki egy kicsit. – miattam, én már úgyis menni készültem, most meg itt kell várakoznom az ajtónál, mert van egy olyan rossz érzésem, hogy az igazgató úrnak lesz még egy- két keresetlen szava hozzám.
Kisétálunk az ajtón, odakinn Katsu-chant elküldöm, hogy nézze meg a többi beteget, legalább ő ússza meg a dorgálást, bár ahogy ismerem az igazgatót, csak megsimogatná a buksiját, hiszem olyan édes, hogy az már fáj. Hát igen kinek mi adatott. Egyedül várakozók, egy idő után, kissé sá-padtan kitámolyog az igazgató, hát ezt meg mi lelte, csak nem megvonták a támogatást? Kérdőn pillantok rá, félrevon és a lelkemre köti, hogy csak most az egyszer legyek kedves a támogató fiához, mert különben elúszik a támogató, és ez katasztrofális lenne a kórház költségvetésére nézve. Nem nagyon hat meg rimánkodása, bármikor találnék más állást, már csak a nevem miatt is, de szeretem ezt a kórházat, messze van apámtól, végre beilleszkedtem, most meg menjek el? Nem, inkább biztosítom, hogy mindent megteszek, annak érdekében, hogy az a ficsúr jól érezze magát. Hálásan ragadja meg vállaim, szánalmas vagy ember! Majd betessékel az oroszlánbar-langba.
Úgy lépek be, mint akit akasztani visznek, úgy pattan fel, mint a bolha a kutyáról, most bezzeg nem fáj semmid mi? Elém ugrik, és megragadja a kezem és szájához érinti, szerintem én minjárt orrba verlek:
- Nagyon örülök, hogy eljött doktornőm! – én már kevésbé, de roppant mód örülnék, ha levennéd rólam a mocskos kezed, kibillenek lelki egyensúlyomból, de hangom ezt nem mutatja:
- Ne szórakozzon velem, s kérem engedje el a kezem, mielőtt baj lenne belőle! – baj alatt azt ér-tem, hogy legközelebb olyan injekciót adok be amitől, impotens is leszel, persze azért az udvarias keretek között maradok. Ez meg minek örül ilyen roppant mód? Elkapja vállaim, és már zuhanok is a kórházi ágyra, zavartan pislogok, majd kelnék fel, ennek elmentek otthonról. Kezemmel megtá-maszkodok az ágyon és nyomnám fel magam, mikor rám ugrik, így kényszerít maradásra. Téged anyád sem szeret!!! Éppen nem úri nőhöz méltó szavakat vágnák fejéhez, de számra tapasztja te-nyerét, megakadályozva, hogy bármit is mondhassak:
- Na idefigyeljen… eleget szórakozott velem korábban, pedig az, hogy utál, még nem hatalmazza fel arra, hogy egyszerűen belémdöfjön valami szart, csak azért mert az ápolónőt tapizom. Megje-gyezte?.. Most el fogom engedni a száját, de csak ne is próbáljon meg kiabálni, úgysem fog senki jönni a „megmentésére”. –rettentően elégedett magával, csak úgy csillognak öntelt szemei, amíg hallgatom értelmetlen szónoklatát, felmegy bennem a pumpa, és most már az sem érdekel, ha kirúgnak, de én akkor is megnyuvasztom ezt a taplót! Lassan fejti le ujjait rólam, majd hátrálni kezd, ezt nagyon jól teszed, fuss, amíg el nem töröm a lábaid, villámló szemekkel pattanok fel az ágyról. MEGÖLÖM! MEGÖLÖM! MEGÖLÖM! Egyetlen cél lebeg a szemem előtt: őt felkoncol-ni…Miből gondolja, hogy mi nők csak teljesen védtelenek lehetünk, csak és kizárólag akkor va-gyunk azok, amikor éppen szárad a körömlakk a kezünkön.
- Soha… soha többet az életben ne merjen így beszélni velem. Maga csak egy paraszt, tahó pasi. Nincs joga így beszélni. Főleg nem velem… - na te taknyos anyád helyett, anyád leszek és olyat lebaszok, hogy körmérkőzést játszanak, majd a fogaid a bennmaradásért! De elkapja csuklóm, és kikuncog. EZZZ rajtam?!?
- Megmondtam kislány- kislány? Ne zavarjon, hogy idősebb vagyok nálad, te elmeroggyant, -hogy ne próbálkozz semmivel, ma az enyém leszel, akár tetszik akár tetszik, akár nem. – meg ahogy azt a kisfiú megálmodta… Popsimat gyömöszölve húz magához közelebb, és ajkamat kezdi el ostro-molni, egy ideig ellen tudok állni ficánkoló nyelvének, majd megunja ostoba közeledését, engedek neki, és kissé szétnyitom ajkaim. Ezt biztatásnak vettem, mert olyan erővel nyomul be, mintha legalábbis hun lenne és éppen a kínai Nagyfalat készülne ledönteni. Ha nem fogná le kezeim már rég hulla lenne, végigsimogatja nyelvével egész számat, próbálja játékra hívni az enyémet is, de én nem adom magam ilyen könnyen.
Egy ideig nincs rám semmilyen hatással, végül mégiscsak kellemes bizsergés mászik fel gerin-cem vonalában. Kezd elszivárogni belőlem a gyilkos indulat, még nem éreztem ilyet, bármelyik férfinél sem, lehet nem kellett volna, olyan hamar feladnom? Lassan én is elkezdem viszonozni nyelvének hízelgését, kezeimből kiszáll az erő, és már csak arra eszmélek, hogy ernyedten lógnak oldalam mellett. Melegséget érzek lecsordogálni ágyékomnál, egészen elpirulok, szenvedélyesen tapadva ennek a tetűnek az ajkaira, utálom, hogy ennyire ki tud használni. Kábán nézek ki a fe-jemből, mire mit kell látnom az ő elégedett képét. Ha nem citeráznának lábaim biztosan bokán rúgnám, de ledöntve nem éppen instabil lábamról, zuttyanok vissza a betegágyra.
- Rossz doktornéni voltál, nagyon rossz. Ezért büntetést érdemelsz. – próbálom visszatartani kitö-rő röhögésem, látom fiam te is sok pornófilmet nézel, szinte megjelenik szemem előtt, igencsak lengén öltözött nő orvosi köpenybe, mire belép egy drabális állat pasi és jól elintézi! Inkább ne beszélj! Becserkésző nagyvadként mászik fel az ágyra, én meg figyelem ebből mi fog kisülni, le-húzza feje fölött a kórházi pólóját, ez kezdésnek jó. Élvezettel nézek végig izmos testén, de sajnos nincs sok időm, mert visszatalál ajkaira, elbódítva engem tüzes csókjával, ha ez így megy tovább, lángra kapok és leég az egész kórház, vagy ami még rosszabb könyörögni fogok, hogy tegyen ma-gáévá. Ujjai elkalandoznak testemen, szakértően cirógat végig, mintha egy nagyon érzékeny hangszeren játszana. Rögtön megtalálja melleim, van egy olyan érzésem, hogy tetszenek neki, mivel különösen részletesen kényezteti. Addig nem van esélyem, amíg meg nem találja mellbim-bóim, mert az az egyik fő erogén zónámnak számít. Kapkodva veszem a levegőt, mikor elválik aj-kaimtól, és nyakamat kezdi el dögönyözni, apró sóhajok szakadnak fel torkomból, szívogatja és harapdálja, lassan egész folyó csordogál a bugyimba, ez elég kínos. Ellenkezés nélkül tűröm, ahogy lecincálja rólam orvosi köpenyem, gombjaim szakadva hullanak mindenfelé, és már csak a melltartómmal van rajtam, hátravetett fejjel élvezem, ahogy perzselő forróság cikázik végig nya-kamon, hangos reccsenéssel adja meg magát a fehérneműm, napvilágra tárva mellecskéim. El-szakad nyakamtól, és mint éhes kölyök veti magát rá. Csak nem beindult a szopó reflex, nem fog tej jönni belőle tényleg….hát nem megtalálta a mellbimbóim, felsikkantok, és nyüszögve élvezem, ahogy nyelve e
