- Nem ittam volna, ha itt van, esküszöm! Most se akartam, csak… Ne haragudj…!
- Nem haragszom, ne aggódj – mosolyog rám. Muszáj közelebb lennem hozzá. Az, hogy itt van, olyan megnyugtató… A hasfalához hajtom a fejem és a csípõjénél ölelem át. Kellemes érzés, de gondolni sem akarok erre. Pedig tényleg… kellemes érzés. Pláne, hogy közben a hátamat simogatja.
- Chaz, történt valami, ami miatt az alkoholhoz nyúltál? – kérdezi hosszú csend után.
- Nem tudom… régóta ez van. De ha kapok munkát, minden rendben lesz… Csak Jared tegnap elutazott…
- Tegnap? – kérdezi meglepetten. 
- Igen. Pedig kértem, hogy hozzon munkát, mire az elõzõt befejezem.
- Ugye tudod, hogy az se megoldás, ha belefulladsz a munkába? – pillant rám.
- Tisztában vagyok vele, macsek. De még mindig jobb, mint…mint amit láttál! Szerinted jó érzés feleslegesen megbántani olyat, aki fontos nekem? Balhékba, vagy kínos jelenetekbe keveredni?
- Oké, akkor tenni fogunk ezek ellen! Elzárom elõled a piáidat, csak a felügyeletemmel és mértékkel ihatsz, és amikor éppen nincs munkád, lefoglallak valamivel!
Meghat a gondoskodása és rájövök, hogy ez hiányzott. Õ. Emiatt kezdtem el. Mert nem volt velem. Mert messze volt.

Zuhany után egy pillanatra összerezzenek, hogy nem látom a nappaliban. Meglep a saját hangom, amivel hívom, de ahogy megjelenik, rögtön megnyugszom.
- Telefonáltam – lép be a teraszról. – Te meg szárítsd meg a hajad, mielõtt megfázol! Méghogy te lennél papi… 
- Nincs hideg – jegyzem meg, és leülök a kanapéra.  
- De annyira meleg se! – Mögém ül, én a lábai közé fészkelem magam és élvezem, ahogy lassú, finom mozdulatokkal masszírozza a fejbõrömet.

Percekig csend van, valami idióta mese megy a tévében. Közben eszembe jut, hogy holnap csak este kapok majd munkát.
- Macsek… te holnap elmész itthonról? - kérdezem halkan.
- Nem, legalábbis nem hagylak egyedül itthon - feleli.
- Akkor megyek veled. Beülök a kocsiba és elfurikázlak. Ha úgy alakul, hívd fel Lorit és menjünk el, vigyük mi haza a suliból Josh-t. Elmegyünk, meghívlak titeket valami cukrászdába - mondom neki, majd a fejem a combjára hajtom és így nézek fel rá.
- Hát, ha nincs más dolgod… - mosolyog rám.
- Felhívok pár embert. Lacoo-nak például mindig van valami baja, de sosem talál normális csontkovácsa. Holnap elmegyünk hozzá.
- Mi? Lacoo? Az a híres énekes? - kérdezi megszeppenve.
- Uhumm. Szoktam neki szövegeket írni. Még van pár ember, akinek szívesen bemutatnálak. Figyelj! Összeállítom a holnapi napodat, rendben?
Mosolyog, majd bólint, és hagyja, hogy elõre lendülve elkapjam a telefont, a papírt és a tollat majd telefonálgatok. Alig egy óra múlva már azt is tudjuk, hogy háromra kell menni Josh-ért, így fél három és öt közé nem tervezek semmit. Belefér a cukrászda is.
- No - fordulok felé. Még mindig ugyanott ül. - Reggel kilencre megyünk Lacoo-hoz, utána még felkeresünk pár embert, itt a névsor - adom a kezébe. Átfutja, majd meglepve néz rám.
- Ez csupa híresség…
- Ha ennyit tudok segíteni, ennyit fogok - mondom. - És ha akarod, kialakíttatok egy kis rendelõt a lakásban, hogy ne kelljen elmenned itthonról. - Igen. Ezt akarom. Nem mehet el. Szükségem van rá… ha itt van, nem iszok. Nem fogok, ez biztos.
- Átgondolom, rendben? - mosolyog rám.
- Oké.  Most viszont együnk valamit.

Jarvis felbukkan. Mint mindig, most is bocsánatot kérek tõle és megbeszéljük, hogy ne neki kelljen most talpalnia, rendelek valamit, mindenkinek, amit szeretne. Jarvis vacsora után elvonul pihenni, mi még tévézünk egy kicsit macsekkal, majd tízkor elvonulunk mindketten.


* * *


Másnak egy kis reggeli után indulunk is. Én vezetek, macsek mellettem csücsül. A visszafogottabb autóval megyünk, azt mondta, azzal szeretne. Nekem meg mindegy, mit vezetek.
Lacoo persze otthon van és megint be van csípõdbe a dereka.
- Szóval az öcséd segíteni tud? - nyögi. - Este fellépésre kellene mennem, jó lenne, ha legalább mozogni tudnék - morogja.
- Persze, ha gondolja, akár most is segíthetek, ide feküdjön le, kérem - mondja macsek. Csak figyelem, ahogy lassan elkezd dolgozni rajta, majd alig fél óra múlva Lacoo már mosolyogva kéri a telefonszámot és lebeszélik a következõ idõpontot is. Én közben jövök-megyek, minek üljek felettük? A kocsiban aztán büszkén mosolygok rá.
- Látod, milyen ügyes vagy? - kérdezem. - Hamar lesznek nagyon jó ügyfeleid. Hamar kell egy rendelõ neked…
- Átgondolom, oké? Este megbeszéljük. - Megszorítom a kezét. Jól esik, hogy megérintem. Nagyon jól esik. Szerintem ezzel semmi baj nincs, a testvérem áll hozzám a legközelebb, persze, hogy szeretek a közelébe menni. Láthatóan õt sem zavarja.

Az út további része kellemesen telik, ahogy a nap is. A beszervezett emberek közül egy nem ad neki fix idõpontot következõ alkalomra, de õ egy híres táncos, és nem mer ígérni, inkább majd csörög, ha kell neki valami. Mire Josh-ért megyünk már betelt a jövõ hete. Mosolyog, néha el-elréved a tekintete, de nem zavarom. Szeretem látni, hogy boldog, ha már ennyire megijesztettem tegnap. Nagyon fontos, hogy ne üldözzem el. Magam mellett kell tartanom. Szükségem van rá…

A suli elõtt megállunk. Josh a barátaival jön ki. Ahogy meglátják a kocsit, meglepve és csodálva szaladnak közelebb, Josh pedig büszkén mutogat mindent, mintha õ már látta volna és elkezd dicsekedni, hogy ez az apukája autója. Bizony. Magamban röhögök, édes kölyök.
- Chaz bácsi! - ugrik hozzám. - Hogy hogy elém jöttetek? - kérdezi, ismét az apja felé fordulva.
- Elviszünk egy cukrászdába - mondja az apja.
- Abba a drágába a körúton? - vonja fel a szemöldökét. - Akár oda is - szólalok meg.
- Ott a legfinomabb a krémes - jegyzi meg Barry.
Szeretek velük lenni…

- Nem beszélhetsz velem így a saját házamban! – üvölti elvörösödve, tekintete pedig ködösnek tûnik. Részeg lenne…?
- Mi van veled? – kérdezem ijedten.
- Takarodj! Hallod?! – Elkerekednek a szemeim, és összeszorul a torkom. Nyitnám a szám, hogy kinyögjek valamit, de a következõ pillanatban megpróbál felállni, és mikor Jared estében elkapja, kiadja magából a gyomra tartalmát. Aggódva lépek közelebb, de Jarvis leint.
- Semmi baj, uram – sóhajtja. - Majd feltakarítom. Jöjjön, feküdjön le szépen. – Gyakorlott mozdulatokkal támogatja el bátyámat, én pedig tanácstalanul, keserûen pillantok utánuk.

Azt mondta takarodjak… Akkor most tényleg el kell mennem? Nem akarok csak így lelépni… muszáj lesz beszélnem vele, mikor józan. De mégis mi ütött belé?
Lefagyott merengésembõl Jarvis zökkent ki, mikor megjelenik egy felmosó vödörrel és rongyokkal. Megint egy intéssel arrébb küld, mikor lépnék közelebb, hogy segítsek.
- Ho-hogy van a bátyám? – kérdezem csendesen.
- Nos, jó pár óra alvás után a régi lesz. Mint mindig – feleli, és szomorkásan rám pillant. – Tekintve, hogy mennyi idõt töltöttek külön, gondolom nem igen tudott az alkoholproblémájáról.
- Ennyire rossz a helyzet? – nyekkenek riadtan, õ viszont befejezi a takarítást, és kiegyenesedik, mielõtt válaszolna.
- Hol igen, hol nem. Sajnálom, hogy megijedt, de ne vegye komolyan, amiket mondott.
- El fogja felejteni, mikor kijózanodik?
- Nem. Mindig emlékszik mindenre, és a gyötrõ megbánás miatt, amit ez ébreszt benne, csak többet iszik. – Látom rajta, hogy nem szívesen beszél errõl, így hagyom, hogy menjen a dolgára, nem faggatom tovább. Én pedig Chaz ébredésére várva, nem mozdulok ki a nap további részében.

* * *

Már este hát felé jár az idõ, mikor Chaz megjelenik a nappaliban. Nyúzottnak, fáradtnak, de sokkal nyugodtabbnak tûnik, ettõl függetlenül kissé megfeszülve figyelem, ahogy közelebb lép. Nem húzódom el, mikor leül mellé, és átölel, csak megkönnyebbülten köré fonom én is a karjaim. Kicsit féltem, hogy felhúzza, hogy nem takarodtam el.
- Sajnálom – suttogja keserû hangon.
- Mi történt? – kérdezem csendesen, igyekezvén megnyugtatni az ölelésemmel.
- Jared nem hozott sürgõs munkát - szuszogja. - Pedig kértem. Mindig kérem, mert ha van idõm, nem bírom ki, hogy ne igyak. Mindig ez van, macsek. – Eltol magától, és könyörgõ pillantást vet rám, amitõl összeszorul a szívem. - Bocsáss meg!
- Nem voltál elvonón? – Nem tudom elrejteni a szomorúságot és csalódottságot a hangomból. Miért nem szólt errõl? Még ha távol is voltunk egymástól, ha segítségre volt szüksége, miért nem kért? Vagy miután visszajöttem? Nem hagyom magára a munkája befejeztével, ha tudom, hogy ez lesz belõle…
- De… többször is. De nem segít. Hiába kértem Jaredet, hogy csak ennyit segítsen, ha nincs munkám, van idõm és ha van idõm, nem bírom ki pohár nélkül – hajtja le a fejét. Jared említésére ugyan feléled bennem a lelkiismeret-furdalás, de mos erõsebb az aggodalom. - Sajnálom amiket mondtam és tettem. Jared holnap érkezik haza New Yorkból, akkor hoz még nekem reklámokat és dalszövegeket sürgõs rendeléssel, akkor helyre áll minden. - Megint hozzám bújik, én pedig kissé meghökkenek a viselkedésében végrement változástól, de túltéve magam a dolgon, a hátára simítok. Jared New Yorkba ment? Ma? - Csak ma maradj velem itthon, kérlek…

- Rendben – sóhajtom. – Amikor csak szükséged van rám, és tudok, itthon maradok. De akkor nincs pia! Te jó ég Chaz… mi lett volna, ha Josh pont itt van?
Elõször nem szól semmit, csak érzem, hogy megfeszül, aztán mély sóhajjal ismét elernyeszti az izmait. Fogalmam sincs, mi játszódik le benne.
- Nem ittam volna, ha itt van, esküszöm! – mormolja. – Most se akartam, csak… - Nem tudja folytatni, én pedig megértem. Gondolom nem igazán van magyarázata egy szenvedélybetegnek se arra, miért teszi azt amit. – Ne haragudj…!
- Nem haragszom, ne aggódj – mosolyodom el halványan, sokadik bocsánatkérésére, de az arcomat nem igen láthatja, mert lejjebb csúszik, arcát a hasamhoz fúrva, a csípõmet karolva át. Nem mondom, hogy nem zavarba ejtõ a pozíció, de a francba is, a bátyámról van szó, egyáltalán nem kell rosszra gondolnom. Ha így megnyugtatóbb neki, hát legyen. A hátát kezdem simogatni, és egy idõre csend ereszkedik ránk.

Az teljesen rendben van, hogy ma este itt maradjak, ahogy más estéken is, végül is miért ne bírnám ki bározások nélkül egy darabig, de mi lesz vele, mikor dolgoznom kéne? Mármint, mikor van munkája, elvileg rendben van, de holnap például nem lesz még, én pedig ma se mentem el sehova, mert itt akartam lenni, mikor felébred.
- Chaz, történt valami, ami miatt az alkoholhoz nyúltál? – töröm meg a csendet. Hosszú percekig nem kapok választ, kezdem azt hinni, elaludt.
- Nem tudom… régóta ez van – feleli végül, de ezt valahogy nehéz elhinnem. Inkább csak úgy tûnik, nem akar beszélni róla. – De ha kapok munkát, minden rendben lesz… Csak Jared tegnap elutazott…
- Tegnap? – kérdezek vissza, kissé meglepetten.
- Igen – feleli. – Pedig kértem, hogy hozzon munkát, mire az elõzõt befejezem.
Most én nem mondok semmit egy darabig. Jared megváltoztatta volna a terveit, vagy kezdettõl fogva mást mondott Chaznek? De miért hazudott volna a barátjának? Talán azt akarta, hogy ne hajtsa túl magát? De akkor azt is tudnia kellett volna, mi lesz vele, ha elfoglaltság nélkül marad. Mégse szólt nekem, vagy maradt itt vele…
- Ugye tudod, hogy az se megoldás, ha belefulladsz a munkába? – pillantok le rá, és magam felé fordítom a fejét, hogy a szemébe nézhessek.

- Tisztában vagyok vele, macsek – feleli komoran. – De még mindig jobb, mint…mint amit láttál! Szerinted jó érzés feleslegesen megbántani olyat, aki fontos nekem? Balhékba, vagy kínos jelenetekbe keveredni?
- Oké, akkor tenni fogunk ezek ellen! – jelentem ki határozottan. – Elzárom elõled a piáidat, csak a felügyeletemmel és mértékkel ihatsz, és amikor éppen nincs munkád, lefoglallak valamivel!
Meglepetten pislog párat, majd halványan elmosolyodik, és felülve, magához ölel. Nem mond azonban semmit, és a szemében még mindig látom a szomorúságot, de nem fogom hagyni, hogy elutasítsa a segítségem. Ebbõl ki kell lábalnia, mielõtt tönkreteszi magát és az életét is. Még pszichológus képzettség nélkül is meg tudnám mondani, hogy nagyrészben a magány tehet minderrõl.
- Most viszont nem ártana elmenned fürdeni… - tolom el magamtól szelíden, sokatmondó mosollyal. Bólint, és feltápászkodva elsiet a szobája felé.

Én elõkapom a mobilom, amint csukódik mögötte az ajtó, és kisétálva a teraszra, felhívom Jaredet. Õ maga írta bele a számát, míg reggel fürödtem.
- Nocsak, a macsek! Máris hiányoztam? – csendül fel a hangja, mikor szinte azonnal felveszi.
- Honnan…? Mindegy, ne hívj így! – utasítom szigorúan.
- Áh, értem, csak a bátyónak szabad… Akkor cicus? – incselkedik jól szórakozva.
- Nem becenevet kitalálni hívtalak. Hol vagy most?
- Nem olyan messze, hogy ne tudjak ott teremni nálad egy újabb fergeteges éjszakára. – Jó, nem mondom, hogy erre nem forr fel kissé a vérem, de most egészen más miatt hívtam.
- Szóval nem New Yorkban? – kérdezem kissé szárazon. Csend támad a vonal másik felén, ami elhúzódik kissé, mire újra megszólal.
- Szóval megint elvetette a sulykot? – morranja végül.
- Ha tudtad, hogy ez lesz, miért hazudtad azt, hogy elmész, és hagytad itt munka nélkül?! – csattanok fel fojtottan, hogy ne hallja meg senki bent.
- Ugyan már cicus, jobb ha a munka csinálja ki?
- Legalább szólhattál volna! – Sajnos az elõzõ mondatában van valami, én se látom jó megoldásnak, hogy teljesen abba menekül, élet nélkül.
- Nem egyértelmû, hogy azt feltételeztem tudod? – Összeszorul a torkom, mert ez teljesen jogos… Tényleg az lenne a normális, ha a családtagok is tudnák. – Nézd cicus, kiheveri. Mindig kiheveri! Inkább térjünk át kellemesebb témákra, mint például egy újabb…
- Nem – fojtom belé a szavakat. – Segíteni szeretnék a bátyámnak, és amíg nincs ezen túl, nem hiszem, hogy tervezek bárkivel bármit is.
- Eh… ahogy gondolod – sóhajtja. – Ha viszont egy kis kikapcsolódásra vágysz, tudod a számom. Holnap este viszem a hercegnek az újabb munkát. Bye, cicus!

Bontja a vonalat, én pedig sóhajtva eresztem le a telefont, és a korlátra könyökölve, némán nézem egy darabig az egyre sötétebb eget. Mindjárt a csillagok is feljönnek, a tenger is gyönyörû ilyenkor. Jól esik kicsit arra koncentrálni, és nem a történtekre.
- Macsek? – A nappaliból érkezõ hívás zökkent vissza a valóságba, így a telefonomat zsebre vágva, visszasétálok. Chaz frissen zuhanyozva, pólóban és nadrágban álldogál, hajából még mindig csöpög a víz.
- Telefonáltam – magyarázom meg távollevésem. – Te meg szárítsd meg a hajad, mielõtt megfázol! Méghogy te lennél papi…
- Nincs hideg – feleli, leülve a kanapéra.
- De annyira meleg se! – vágok vissza, és fürgén felmászom mögé, és a háttámlára ülve, elkezdem a nyakából leszedett törülközõvel, óvatosan dörgölni a fejét. Hamar ellazul, és lábaim közt a háttámlának dõlve, a tévét bekapcsolva élvezi a törõdést.

- Hány óra? – kérdezem, de a falióra válaszol is gyorsan. – Még van idõm Jared érkezéséig… Uzsonnázzunk! 
- Nem is ebédeltél – mondja.
- De ugye te igen?!
- Igen mami, mivel utasítottad papit, hogy addig ne engedjen felkelni az asztal mellõl, míg meg nem ettem mindent a tányéromról – válaszolja jókedvûen, de én inkább nem szeretnék Jarvis párja lenni ilyen kontextusban sem.
- Helyes. De maradjunk abban, hogy inkább elvállt papi lennék…
- És a normális ember azon akadna fenn, hogy egy 28 éves étkezését még ellenõrzik… Akkor ideje neked is enni, papi!

Mielõtt Jared ideér, még vacsora elõtt egyszer ennie kell, nem is tiltakozik. Már nyugodtan ülünk a nappaliban, mikor hallom Jared hangját.
- Köszönöm Jarvis, de magamtól is megtalálom a herceget!
Belép és persze azonnal lerohanja Barryt, de nem nagyon van kedvem bájcsevegést folytatni, így hamar véget vetek a dolognak és elrángatom a dolgozószobába.
- Na már, miért nem várhat a munka? – morgolódik.
- Nem te akartál minél gyorsabban végezni ezzel, hogy izgalmasabb melót hozhass? – kérdezem, majd zárom az ajtót. Leül és olvasni kezd.
- Ez fasza lett - jegyzi meg, mikor végez. - Elemedben vagy - ugrik fel és a táskájához lép. - De ezekre van három napod, lazíts egy kicsit - paskolja meg a vállam.
- Tudod, hogy direkt kértelek, hogy folyamatosan láss el azonnali munkákkal. Csak így nem kezdek el inni megint. - Szigorúan nézek rá.
- Ugyan, pajti - nevet fel. - Egy kis ereszd-el-a-hajam nem árt senkinek. Majd Jarvis feltakarít - rántja meg a vállát. - Add ki egy kicsit a gõzt, pláne most, hogy a tesód is itt él. nem lehet egyszerû…
- Nincs az öcsémmel semmi baj - morranok.
- Nincs hát, jó pasi, biztos édes is. De érted. Egy kis kikapcsolódás neked is jár…
- Amikor legutóbb rád hallgattam, a detoxban voltam két napig - jegyzem meg.
- Ez így van - bólogatja. - De neked jó volt? Igen. Akkor meg nem le van szarva mindenki?
- Jared… azonnali melót kérek.
- Oké, oké - sóhajt fel. - Ma meg holnap tárgyaláson vagyok New Yorkban, de ha hazajövök, megcsinálom, oké?
Felsóhajtok.
Hát nagyon nem oké…


* * *


Másnap Barry hamar elmegy, én meg dolgozok. A három nappal késõbbi melóimat megcsinálom, így mikor este nyolckor elõjövök, már csak Jarvist találom.
- Barry? - kérdezem.
- Elment. Azt üzeni, ha nincs itthon éjszaka, ne aggódjunk.
Ez szarul jött ki.
Nagyon szarul…

Mire reggel hazaér, már teljesen kész vagyok. Mindenre emlékszem, de nem tudom kontrollálni magam. Jarvis épp teát fõz, hátha jobban leszek tõle.
- Jó reggelt – köszön rám.
- Merre jártál egész éjjel? - morgom.
- Inni, és hát… ümm… üzentem Jarvissal, hogy nem kell aggódni.
- Máris csajoztál? - szakad ki belõlem a kérdés.
- Mi ez Chaz? Kihallgatás? Nem hoztam haza senkit, szóltam, hogy elmegyek, és nincs semmi bajom! Miért vagy mérges?

Idegesen csapok az asztalra. A kemény bükk asztallap két darabba reccsen, mire Barry ijedten ugrik egyet.
- Nem beszélhetsz velem így a saját házamban! - üvöltöm, alkoholtól megjött, erõteljes hangerõmmel.
- Mi van veled? - kérdezi ijedten.
- Takarodj! Hallod?! - Felállnék, de el is esek. Illetve csak majdnem. A pont idõben érkezõ Jarvis elkap, de ahogy a hasamra szorul az egyik keze, nagy adagokban adom ki a napi kaját. Barry azonnal lépne közelebb, de Jarvis leinti.
- Semmi baj, uram - sóhajt fel komornyikom. - Majd feltakarítom. Jöjjön, feküdjön le szépen - kér, majd eltámogat a hálóig és egy lavórt is kapok.

Hogy alkoholista vagyok? Igen. Hogy akartam-e? Nem. Akkor miért nem teszek ellene? Próbáltam. Az elvonók nem  sokat segítenek, ha nincs, akiért vagy amiért ne csináld. És nekem nem segítenek. Próbáltam munka mögé bújni, egy ideig hozott is állandóan rendeléseket Jared, de már vagy három alkalommal nem, mert szerinte pihennem kell. Hiába kérem, soha nem hallgat rám, pedig mindig ez van. Ha van idõm, és nem kell dolgoznom, mindig elszalad velem a ló, és többet iszok. Soha nem felejtek el semmit, ilyenkor egyszerûen nincs önkontrollom. Sokszor Jarvis mentett meg a nyilvános megszégyenüléstõl, hogy nem engedett el itthonról, inkább behozott és lefektetett. Soha nem értettem, hogy honnan van benne ennyi erõ.
De a helyzet most nem ilyen egyszerû. Most itt van macsek, akinek magyarázattal tartozom. De elõtt eki kell józanodnom. Muszáj…


* * *

Este hétkor kelek fel. Nagyon másnaposan. Ilyenkor mindig sokkal érzelmesebb vagyok, mint általában, így a nappaliban ücsörgõ, engem észrevéve feszülten figyelõ Barry mellé ülök és megölelem. Jarvis már mindent eltakarított, az asztalt is, a hányásomat is.
- Sajnálom - suttogom.
- Mi történt? - kérdezi halkan, de ölel õ is engem.
- Jared nem hozott sürgõs munkát - szuszogom. - Pedig kértem. Mindig kérem, mert ha van idõm, nem bírom ki, hogy ne igyak. Mindig ez van, macsek. - Eltolom és könyörgõn nézek rá. - Bocsáss meg!
- Nem voltál elvonón? - A kérdés annyi csalódottságot és szomorúságot rejt, hogy a szívem megszakad.
- De… többször is. De nem segít. Hiába kértem Jaredet, hogy csak ennyit segítsen, ha nincs munkám, van idõm és ha van idõm, nem bírom ki pohár nélkül - hajtom le a fejem. - Sajnálom amiket mondtam és tettem. Jared holnap érkezik haza New Yorkból, akkor hoz még nekem reklámokat és dalszövegeket sürgõs rendeléssel, akkor helyre áll minden. - Megint hozzá bújok. - Csak ma maradj velem itthon, kérlek… 

- Olyan vagy, mint valami kotlós – nyújtom ki rá a nyelvem szórakozottan.
- Te meg mint valami csontváz – jegyzi meg. Felhúzott szemöldökkel nézek végig magamon. Elismerem, hogy az izomzatom eltörpül az övé mellett, de hé… elfújni nem fog a szél engem se! - Egy kézben fel tudtalak volna vinni este. Te választod ki az ebédet minden nap, és rendesen kell reggelizned és vacsoráznod, nincs vita – int le, mikor ellenkeznék.
- De sosem voltam nagyobb darab – mosolygok rá.
- Nem érdekel. Aggódom érted, és mivel ritkán teszek ilyet, te támogatni fogsz eme jeles tevékenységemben – jelenti ki ellentmondást nem tûrõen, majd elmosolyodik.
- Oké – nevetek fel. Örülök, hogy egyre többször engedi meg magának a mosolygást. - Bár a sétától úgyis fogok fogyni – sóhajtok fel. Sose volt gondom a kilók leadásával, és most a szokásos úszás meg futás mellé, séta is jön.

- Oh, nincs kocsid? – kérdezi meglepetten.
- Eladtam, hogy ne kelljen azt is hozni. – Felkapok egy szelet kenyeret, és rápakolva egy adag zöldséges felvágottat, jóízûen beleharapok.
- Nahát – kommentálja. - És kell egy kocsi?
- Chaz! Nem fogok csak úgy elfogadni tõled egy kocsit, mert nekem nincs – morgok rá, miután majdnem félrenyeltem a falatot.
- Ugyan, nem kell rögtön fújni, macsek. - Szigorúan néz rám, de nem mondanám, hogy különösebben megijedek. - Van egy kocsim, ami nekem túl visszafogott, nem szeretem. De jó lenne, ha valaki karban tartaná és hajtaná, hogy ne rozsdáljon be. Nem kapsz csak úgy egy kocsit, gondját viseled az egyiknek az enyéim közül.
- Rendben, ha így mondod, már oké – egyezek bele mosolyogva. Nem azért, mert nem látok át egy ilyen egyezségen, hanem mert úgyse adná fel, míg bele nem megyek, na meg valójában igen csak megkönnyíti a munkám, tudok házhoz menni.

- Uram, telefonja van – bukkan fel Jarvis az ajtóban, Chaz kezébe nyomva a mobilját.
- Igen, tessék? - szól bele. - Gyere hétre. – És már le is tette.
- Ez aztán gyors volt – jegyzem meg, egy fél zsemle vajazása közben. Még hogy keveset eszek…
- A menedzserem, hétre jön a mai két reklámszlogenért. – Gyorsan elkészít õ is egy szelet kenyeret, majd el is tûnteti. - Megyek és összedobom. Te mész ma valamerre?
- Humm, nem hiszem, csak a neten keresnék valami helyet a praxisom miatt. - Felvont szemöldökkel néz rám, mintha valami rosszat feltételezne. Nem sarkot keresek, hé… - Csontkovács vagyok, tudod.
- Ja, igen – bólogat. Nem tudta. - Oké, ott a nappaliban a laptop, használd, én használom a hálószobait. Ha valami van, kopogj be, a könyvtárban leszek – int, majd elindul befelé. Öh… nekem is van laptopom, de sebaj. - És beszéljétek meg, hogy mi az ebéd – szól még ki, és Jarvisra pillant. - Mától õ dönt, hogy mi az ebéd.
- Értettem, uram – bólint, majd miután Chaz bement, felém fordul. – Mr. Ha… Barry, mi a kívánsága ebédre.
- Hát ehhez nem fogok egykönnyen hozzászokni – nevetek fel. 14 éves korom óta önellátó vagyok, nem szolgáltak ki soha ennyire. – Gondolom nem lenne segítség, ha azt mondanám, önre bízom… - Pillantása mindent elárul. – Ümm… rendben, akkor mondjuk rántott hús és köretnek krumpli, saláta?
- Teljes mértékben megoldható, köszönöm – feleli, majd biccent, és bemegy. Szórakozottan nézek utána, biztos vagyok benne, hogy nagyobb kihívást szeretett volna. Jobb lesz ha elõre agyalok a dolgokon mostantól.

* * *

Chaz három körül jelenik meg újra, pedig ebédelni is hívtam, de meghagyta, hogy én mindenképp egyek, neki Jarvis vitt be valamit, amit gyorsan bekaphatott munka közben.
Felpillantok rá a neten való keresgélésbõl, és félrerakom a laptopot, így ahogy eldõl a kanapén, az ölembe hajtja a fejét.
- Kész vagy? – érdeklõdök, lepillantva rá.
- Ja, és elegem is van.
- Mi volt a téma? – Tudom, hogy a szöveget nem mondhatja el, nem baj, úgyis látni fogom nem sokára a tv-ben.
- Fagyasztott kelbimbó és mosogatógép tabletta – sóhajtja. - Véletlenül sem hasonló kaliber.
- Érdekes lehetett.
- Nem volt az – morogja, és lehunyja a szemeit. Nagyon kimerülhetett, mert pár perc múlva már egyenletesen lélegezve, mélyen alszik. Én továbbra is játszadozom tincseivel, de nem akarom felébreszteni, így nem netezek tovább, inkább egy könyvet veszek a kezembe.
Közben néha letéved a tekintetem az arcára, és meg kell állapítanom, hogy a bátyám remekül néz ki. Nem csak alkatilag, de piszok jóképû is, alvás közben meg még aranyos is… oh, oké, lehet régen voltam bárkivel, ha ezen jár az agyam…

* * * Két órával késõbb * * *

Hirtelen kezd el mocorogni az ölemben, nagyjából két óra múlva, majd fordul egyet, és álmosan felpislog rám.
- Gondolom, nem érzed a lábaidat – ásítja, és lassan felül.  - Bocsi, csak kicsit leszívtak a reklámok…
- Ugyan, nem vagyok olyan gyenge, hogy ennyit ne bírjak – mosolygok rá. – Bár tény, hogy meg se fordult a fejemben, hogy megpróbáljalak elvinni a szobádba – nevetek fel, és nyújtózkodok egyet.
- Hány óra? – pislog körbe, de mielõtt válaszolhatnék, megtalálja a faliórát tekintetével. – Még van idõm Jared érkezéséig… Uzsonnázzunk!
- Nem is ebédeltél – jegyzem meg.
- De ugye te igen?! – fordul azonnal felém szigorúan, mire kiszélesedik a mosolyom.
- Igen mami, mivel utasítottad papit, hogy addig ne engedjen felkelni az asztal mellõl, míg meg nem ettem mindent a tányéromról – felelem. Jarvis tényleg képes volt ellenõrizni, mit eszek és mennyit.
- Helyes – bólintja. – De maradjunk abban, hogy inkább elvállt papi lennék…
- És a normális ember azon akadna fenn, hogy egy 28 éves étkezését még ellenõrzik… - sóhajtok fel drámaian, majd vigyorogva felállok. – Akkor ideje neked is enni, papi!

Végül eléri, hogy mire a menedzsere jön, én is egyek még egy adagnyit az ebédbõl vacsoraként. Ha tényleg minden nap ezt akarja eljátszani, jobb lesz, ha magamtól szokok rá a rendszeresebb étkezésre.
- Köszönöm Jarvis, de magamtól is megtalálom a herceget! – csendül egy férfihang az elõszobába, miután hét körül csengettek, és Jarvis elment ajtót nyitni.
Chazzel a nappaliban ülünk már, és a herceg megnevezésre rávigyorgok, õ meg csak megforgatja a szemét. A következõ pillanatban pedig egy nagyjából Chazzel egykorú pasi jelenik meg a nappaliban, és amint megáll bátyám mellett, meg kell állapítanom, hogy mint tûz és jég. Õ sötét hajú, szinte fekete szemû, és bár szintén kisportolt, az arca sokkal kifejezõbb és nyíltabb, mint testvéremé. Még mindig Chazt mondanám helyesebbnek, de nem tagadom, hogy Jarednek is engednék, ha nem itt, hanem inkább egy bizonyos bárfajtában találkoztam volna vele.
Ráadásul lendületben még engem is lekõröz. Amint észrevesz, elõttem teremve be is mutatkozik, pár mondatban az életemet is kikérdezve, de aztán Chaz eltereli a dolgozószobájába.
- Na már, miért nem várhat a munka? – morgolódik.
- Nem te akartál minél gyorsabban végezni ezzel, hogy izgalmasabb melót hozhass? – hallom Chaz higgadt válaszát, majd csukódik mögöttük az ajtó. Mosolyogva nézek utánuk, aztán én is inkább elvonulok a szobámba.

~oOo~

A másnap gyorsan eltelik. Nap közben sikerül pár vendéget szereznem, akikhez elmehetek, és remélhetem, hogy állandók lesznek. Az lenne a legjobb, ha saját „rendelõm” lehetne, de lehet elõbb lakásra kéne gyûjtenem.
Délután hazaugrom, de Chaz megint dolgozik, így hamar megunom az egyedül ücsörgést. Szólok Jarednek, hogy elmegyek inni egy bárba, ha nem jönnék haza, ne aggódjanak. Majd némi gondolkodás után, egy melegbár mellett döntök, kiválasztva egy távol esõt Chaz házától. Mehetnék más bárba is, de most valahogy arra vágyok, hogy engem kényeztessenek.
- A kistesó?! – csendül hirtelen mögöttem egy ismerõs hang, szinte azonnal, hogy leültem a pulthoz, és italt rendeltem. Meghökkenve perdülök meg, és Jareddel nézek farkasszemet. Nem tudom hirtelenjében melyikünk van jobban meglepve.
- Barry – préselem ki végül magamból. – Itt Barry, nem kistesó… Apropó, a nagytesó…
- Nem tudja?
- Fogalma sincs…
- És nem akarod, hogy rá…
- Nem terveztem, hogy rögtön elregélem neki.
- Na jó, lakat a számon! – vigyorodik el, majd elfoglalja a mellettem lévõ üres széket, és rendel magának is italt, valamint nekem is még egyet. Most komolyan, mennyi volt annak az esélye, hogy az igen kevés ismerõsöm közül, pont összefutok itt valakivel, és pont azzal, akinek még a bátyámhoz is köze van.

Nem hazudni akarok Chaznek, ha rákérdezne Biszex vagyok-e, beismerném, hogy igen. Sokkolni azonban nem szeretném, ahogy az se érintene jól, ha megutálna miatta.
Mindezt Jarednek is elmondom, ahogy még egész sok mást is az elkövetkezõ órákban. Õ is mesél arról, hogy találkoztak Chazzel, miként futottak be, és magáról is. Jó társaság, és bár eleinte minden idegszálam figyelmeztetõen sikít, hogy nem lehet semmi, a bátyám barátja, minél több pia fogy, annál inkább elfelejtem ezt a fontos tényt.
Már azt se tudom, a végén melyikünk kezdeményez, de azon kapom magam, hogy egy hotelszobában esünk egymásnak, és egy igazán fergeteges éjszaka után, kótyagosan, fájó fejjel és egyéb tagokkal ébredek mellette.
- Basszus… - mormolom, mire õ is kinyitja a szemeit, és rám pillant.
- Ennyire rossz lettem volna? – vigyorodik el, pontosan tudva, hogy nem errõl van szó.
- Fergeteges voltál, de Chaz…óóó basszus! – fejelem le a párnát.
- Nem kell megtudnia. Nem mondom, hogy nem terveznék többet veled, de amirõl nem tud… - Felkönyököl, és várakozóan néz rám, ujjaival kényes helyeken kalandozva.
- Nem tudom – nyögöm õszintén, és elhúzódva az érintésétõl, kimászom az ágyból. Ragadok, muszáj lesz elmennem tussolni, aztán haza kéne mászni… és Chaz szemébe nézni. A franc! – Jared, tényleg király voltál, de már ez után se tudom, hogy kerüljek a bátyám szeme elé. A háta mögött nem szeretnék bevállalni többet a barátjával…
- Ebben van valami – sóhajtja, majd elvigyorodva végignéz rajtam. – Egy búcsú kör a zuhany alatt?
- Hülye, akkor tuti nem sikerülne normálisan járnom, mire hazaérek!

~oOo~

Sóhajtva nyitom az ajtót, és sétálok be rajta 10 körül. Lezuhanyoztam, normálisan járok, de akkor is kétségtelen, mit csináltam az éjjel. Mármint, mindenki azt hinné, hogy csajoztam, én meg nem fogom megingatni õket a hitükben.
- Jó reggelt – köszöntöm Chazt, aki a nappaliban ücsörög. Feléled a lelkiismeret furdalásom, de jól elrejtem. Mikor azonban egészen mérgesen néz rám, hirtelen azt hiszem, megtudta kivel voltam.
- Merre jártál egész éjjel?
- Inni, és hát… ümm… üzentem Jarvissal, hogy nem kell aggódni – felelem, a hajamba túrva.
- Máris csajoztál?
- Mi ez Chaz? Kihallgatás? – szusszanok fel. – Nem hoztam haza senkit, szóltam, hogy elmegyek, és nincs semmi bajom! Miért vagy mérges?

- Én ugyan nem, Lisa annál inkább – jegyzi meg, majd a kanapéra dobva magát, nekem dõl. Nem zavar, miért zavarna? 
- Az kicsit se érdekel, ne haragudj – válaszolom, mert hát ez az igazság. Le se szarom.
- Tudod, el tudok képzelni rosszabb ex-nejt Lisánál. Azért kissé goromba voltál vele, de majd kiheveri.
Morranok egyet jelezve, hogy észleltem, amit mondott, de nem akarom tovább feszegetni a témát, hogy adott esetben vitáig fajuljon.
- Érzem, használod az alagsori konditermet rendesen – tereli el a témát. Nem tudom, hogy ez bók vagy nem, szóval poénként reagálom le.
- Csak nem féltékenységet érzek a hangodban? – heccelem.
- Abszolút lenyúltál minden férfiasságot az örökölni való dolgok közül, mikor megszülettél, ez is csak azért van!
- Hát persze, persze… - vigyorgok rá. – Nincs zárva elõtted se a konditerem, mostantól bármikor csatlakozhatsz, és meglátjuk mire mész vele.
- Ehh…ez gonosz volt. Amúgy is, maradok inkább az úszásnál és a futásnál. Ott a medence is, meg a tenger is… Tényleg elképesztõ házad van! 
- Köszönöm.
- De mindig itthon töltesz minden hétvége estét? Vagy most ennyire sürgõs volt a munka? - kérdezi.
- Néha elmegyek inni. De azt is jobban szeretek itthon. Ha kérsz valamit, a bárpultnál van választék bõven.
- Na és nõk? - Mi van a nõkkel?
- Macsek, megígérted, hogy…
- Nem felejtettem el, ne aggódj, nem hozok ide senkit! De veled mi a helyzet? Van valakid?
- Nincs - válaszolom, és kihagyom azt a részt, hogy nõ nem is igazán lesz valószínûleg. Vagy ki tudja…
Okézza, majd filmezni kezdek, hogy ne kelljen most tovább beszélgetni. Végül macsek elalszik, így a karomba viszem fel. Meglep, hogy mennyire könnyû, talán a válás készítette ki ennyire? Nem tudom. Talán nem volt pénze ételt venni? Ugyan, ez abszurd. Nem koldus volt, csak egy kisemmizett, idióta exférj. Nem is gondolkodom tovább, egy gyors zuhany után már fekszem is le. Álmos vagyok, és holnap meg kell írnom két reklámszöveget.


* * *


Mikor felkelek és lemegyek, csak Jarvist látom.
- Kellemes reggelt, uram.
- Hol a testvérem ezen a mindkettõnk számára szép reggelen? - kérdezem.
- Úszkál. De nem hagyta, hogy reggeliz készítsek neki. Fél, hogy ön megharagszik, ha kisajátít engem - vonja fel a szemöldökét.
- Szót se többet - intem le. - Inkább teríts meg kint, a teraszon.
Így is történtik, nem sokkal késõbb pedig felbukkan macsek.
- Jó reggelt! – köszön rám, mire felpillantva elmosolyodom. Bár elég elszomorító, hogy mennyire vékonyka.
- Neked is. Vegyél fel valamit, mert megfázol! - Az kéne még, hogy ilyen vékonykán még be is nyaljon valami tüdõbajt.
- Nem tíz vagyok már, Chaz – nevet fel, pedig ez rohadtul nem vicces ám. – Kicsit erõsebb az immunrendszerem, mint kiskoromban volt. Oh, de köszi, hogy tegnap ágyba dugtál!
- Nincs mit. Gyere, ülj le enni. 
- De mondtam Jarvisnak, hogy…
- Nem azt mondtam, hogy reggelit se fogadj el tõle – intem meg, majd ellentmondást nem tûrõen a székre mutatok. – Gyerünk! - Enni fogsz, és kész!

A gyümölcslevet örömmel fogadja el. Mindig szerette, tudom én, reggelibõl is van elég sok olyan, amit szeret. Amikor csak szemezget, rámorranok.
- Mi van már? Egyél rendesen!
- Olyan vagy, mint valami kotlós - nyújtja rám a nyelvét.
- Te meg mint valami csontváz - jegyzem meg.- Egy kézben fel tudtalak volna vinni este - morranom. - Te választod ki az ebédet minden nap, és rendesen kell reggelizned és vacsoráznod, nincs vita - intem le.
- De sosem voltam nagyobb darab - mosolyog rám.
- Nem érdekel. Aggódom érted, és mivel ritkán teszek ilyet, te támogatni fogsz eme jeles tevékenységemben - jelentem ki, majd elmosolyodok.
- Oké - nevet fel. - Bár a sétától úgyis fogok fogyni - sóhajt fel.
- Oh, nincs kocsid? - kérdezem meglepve.
- Eladtam, hogy ne kelljen azt is hozni. - Vesz egy szelet kenyeret meg egy olyat, abból a fura, zöldséges felvágottból. Elég furcsán néz ki… mindegy, én maradok a baconnél és a tükörtojásnál.
- Nahát - kommentálom az autónélküliséget. - És kell egy kocsi?
- Chaz! Nem fogok csak úgy elfogadni tõled egy kocsit, mert nekem nincs - morog rám.
- Ugyan, nem kell rögtön fújni, macsek. - Szigorúan nézek rá. - Van egy kocsim, ami nekem túl visszafogott, nem szeretem. De jó lenne, ha valaki karban tartaná és hajtaná, hogy ne rozsdáljon be. Nem kapsz csak úgy egy kocsit, gondját viseled az egyiknek az enyéim közül.
- Rendben, ha így mondod, már oké - mosolyog rám. Szép a mosolya. Jól áll neki.

Hirtelen Jarvis bukkan fel az ajtóban.
- Uram, telefonja van - lép elém és a kezembe adja a mobilomat.
- Igen, tessék? - szólok bele
- Helló, Chaz! Itt Jared, mi a szitu? Mehetek ma este?
- Gyere hétre. - Le is teszem. Mit beszélgessek vele?
- Ez aztán gyors volt - szólal meg egy zsemle készítése közben macsek.
- A menedzserem, hétre jön a mai két reklámszlogenért. - Megkenek még egy szelet rozskenyeret teavajjal, majd ráteszem a bacont, és gyorsan megeszem. - Megyek és összedobom. Te mész ma valamerre?
- Humm, nem hiszem, csak a neten keresnék valami helyet a praxisom miatt. - Felont szemöldökkel nézek rá, és mintha értené. - Csontkovács vagyok, tudod.
- Ja, igen - bólogatok. Fogalmam sem volt. - Oké, ott a nappaliban a laptop, használd, én használom a hálószobait. Ha valami van, kopogj be, a könyvtárban leszek - intek, majd egy pohár teát felfogva elindulok befelé, de aztán még kiszólok. - És beszéljétek meg, hogy mi az ebéd. - Jarvisra nézek. - Mától õ dönt, hogy mi az ebéd.
- Értettem, uram - bólintja komornyikom, én meg haladhatok a dolgomra.


* * *


Háromkor mászok elõ. Mindkettõ elkészült, de a második rohadt nehéz volt. Utálok reklámszövegeket írni, brutális. Ne legyen plágium, legyen különleges és legyen eléggé jó a marketing része is. Blöá. Épp ezért sóhajtok megkönnyebbülten, ahogy meglátom macsekot a kanapén. Most én huppanok le és kihasználva, hogy a laptopot épp letette, az ölébe hajtom a fejem. Kellemes érzés.
- Kész vagy? - kérdezi, lepillantva rám.
- Ja, és elegem is van.
- Mi volt a téma? - kérdezi.  Tudja, hogy a szöveget nem mondhatom el, ha véletlenül más is hasonlót csinálna, baja lehetne belõle, hogy tudta.
- Fagyasztott kelbimbó és mosogatógép tabletta - sóhajtom. - Véletlenül sem hasonló kaliber.
- Érdekes lehetett.
- Nem volt az - morgom, és lecsukom a szemem. õ kicsit elõre hajolva a laptopot bûvöli, de közben a másik kezében a hajammal szórakozik. Idilli… annyira…


* * * Két órával késõbb * * *


Hirtelen pattannak ki a szemeim, mintha nem is lett volna szabad elaludnom. Még mindig ugyanott fekszek, de már arccal a hasfala felé fordulva. Megfordulok, hogy az arcom a másik irányba nézzen, de még álmos vagyok, kicsit az alvás hatása alatt nézek fel rá.
- Gondolom, nem érzed a lábaidat - ásítom, és mégis felülök. Kellemetlen lehet. - Bocsi, csak kicsit leszívtak a reklámok… 

- Igen, uram? – lép bátyám mellé. Oké, nem hittem volna, hogy tényleg ennyire inasos az inas. Mint a briteknél, nagyon komoly.
- Nahát, helló Jarvis! – köszöntöm palástolva meglepettségem.
- Üdvözlöm, Mr. Haden. És önért mit tehetek, uram? – kérdezi Chazt, én pedig a kanapéra telepedve, igyekszem nem elröhögni magam. Uram…
- Jól emlékszem, hogy az unokaöcséd tíz éves?
- Ön sziporkázik, uram. – Hehe, szimpi.
- Megint humorrépa, Jarvis? – vág vissza az említett, mire felkuncogok. - Szóval. Mivel ezek szerint remekül képzett vagy, ha jön Josh, olyan dolgokat fõzz, amilyeneket a tíz évesek szeretnek.

- Természetesen rendben van uram - bólint. - Ha szükséges, akkor szerezhetek egy oklevelet a tíz esztendõs kisgyerekek helyes nevelését illetõen.
- Áh, hagyd csak – inti le, én pedig hirtelenjében nem tudom eldönteni, ez komoly volt-e, vagy poén.
- Mellesleg uram, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezi Jarvis, én pedig mindent értve felpattanok, és vidáman kisietek Joshoz.
A kis ördögfióka éppen a kertet fedezi fel, és mivel ezt még én se tettem meg, csatlakozom hozzá. Utána a ház többi részét is megmutatom neki, míg Chaz visszatér a munkájához, és a partra is kimegyünk. Mondjuk egész vicces, hogy szinte a küszöböt éri a tenger, mégis van medence. Bár tény, hogy az fedett, így rosszabb idõben is használható, de én azt várom inkább, hogy a tengerben úszhassak minden reggel, vagy amikor kedvem tartja.

- Ez a ház isteni Chaz bácsi! - ugrik Josh Chaz elé, mikor estefelé megjelenik õ is a nappaliban. - Annyira tetszik! Még medence is van! Fedett és üveg a teteje, látni lehet rajta mindent!
- Tudom, én csináltattam. A szobádat is láttad? - Lelkesen bólogat. - És nem alszol itt?
- Nem, mert hétfõn nagy tesztet írunk és holnap tanulnom kell. De anyu visszaadja majd a holnapi napot apunak – darálja, én pedig elhúzom kissé a számat, de úgy, hogy õ ne lássa. Mintha itt nem tudna tanulni…
- Hm, rendben. – Felém fordul, következõ kérdését már nekem teszi fel. - Jarvis?
- A szobájában van, pakol – mosolygok rá. Mint kiderült, ez volt az, amit négyszemközt beszéltek meg.
A következõ pillanatban Jarvis meg is jelenik, szinte rögtön, ahogy megszólal a csengõ. Sajnos már azelõtt tudom ki az, hogy némi beszélgetés után, bevezetné a nappaliba.
- Josh úrfi, az édesanyja keresi - mondja tisztelettudóan. Úrfi… ezen majdnem felröhögök, de mikor fiam felpattanva az anyjához rohan, már nem vagyok olyan vidám. Most egy hétig nem fogom látni. Az elõzõ lakhelyünkön vittem néha suliba, meg mentem érte hétköznapokon is, de eladtam a kocsim, hogy legalább azt ne kelljen átküzdenem ide. Miután Josh elsiet a cuccáért a neki kinevezett szobába, Lisa felénk fordul.

- Nahát, milyen szép ez a ház – állapítja meg, majd Chazre pillant. - Maga Barry testvére?
- Nem, a szeretõje vagyok – morogja bátyám, én pedig kissé döbbentem kapom felé a pillantásom. - Ekkora baromságot…
- Már elnézést! - csattan fel ex-nejem, de leinti.
- Én nem szólnék egy szót sem! Ha már volt annyi eszed, kedves Lory, hogy elhagytad az öcsémet, akkor fogd magad és húzz haza az új férjedhez – sziszegi halkan, mert közben Josh már a teraszon keresi a táskáját.
- Hogy beszélsz te velem? Bunkó! - vág vissza Lisa elsötétedõ tekintettel. Nekem megszólal ni sincs idõm, jelenleg a hangomat se találom. - A nevem mellesleg…
- Le se szarom a neved. Takarodj. Legközelebb majd elmegyünk Joshért és haza is visszük, ne gyere ide többet.
- Megvan minden! - jelenik meg Josh, amit kifejezetten megkönnyebbülten fogadok. Lisa szikrázó tekintete viszont nem sok jót ígér, mikor fiam méltatni kezdi a házat és Chazt.
- Megyünk! Jövõ héten jelentkezz, Barry! – jelenti ki, és elkapva Josh kezét, kiviharzik a nappaliból. Követem õket, és mikor Greg kocsija mellett megállnak, elköszönök Joshtól.

- Mégis mit képzel magáról a bátyád? Mit mondtál te neki rólam, Barry? – csattan fel Lisa fojtottan, mikor fiúnk beszállt a kocsiba.
- Hé, én nem mondtam semmi rosszat, oké? – emelem fel védekezõen mindkét kezem. – Elismerem, hogy ez nem volt szép, de egyikõtök se ismeri a másikat, szóval ne kezdj bele te is valami lehordásba!
- Mert te olyan jól ismered õt? Mégis mióta nem találkoztatok? Mikor volt utoljára része az életednek? – vág vissza, mire én is kezdem felhúzni magam. Fõleg azért, mert van abban igazság, amit mond.
- Chaz a bátyám, ha õ nem segítene, nem tudom, hogy oldottam volna meg a költözést, amivel miattad kellett megküzdenem. Ráadásul Josh szereti, jó dolga lesz itt, neked pedig nem kell találkoznod vele! – Ezzel lezártnak tekintem a dolgot, és búcsút intve Joshnak, és vetve egy utolsó pillantást Lisára, meg a vezetõülésen várakozó Gregre, visszatérek a házba.
Chaz a kanapén ücsörög, fejét a támlára ejtve.
- Most utálsz? – kérdezi, mikor kissé rosszalló tekintettel mellé lépek.

- Én ugyan nem, Lisa annál inkább – felelem pár pillanatnyi csend után, és levetõdve mellé a kanapéra, nekidõlök. Rám mindig is jellemzõ volt az érintkezés másokkal, õt meg remélhetõleg én nem zavarom.
- Az kicsit se érdekel, ne haragudj – feleli szárazon, én pedig halkan felkuncogva helyezkedem úgy, hogy háttal a vállának támaszkodom, lábaimat pedig felrakom a kanapéra.
- Tudod, el tudok képzelni rosszabb ex-nejt Lisánál. Azért kissé goromba voltál vele, de majd kiheveri. – Tovább nem is akarom ragozni ezt a témát. Sose voltam halálosan szerelmes Lisába, és bár emberként nincs vele bajom többnyire, az sokkal jobban izgat, Chaz mit gondol Joshról. Õt pedig látszólag elfogadta, és viszont.
Bátyám morran valamit válaszként, de valószínûleg csak azért teszi, hogy jelezze figyelt, mert nem értelmes mondandónak tûnik, utána pedig csend ereszkedik ránk. Nem lök el magától, így még jobban elkényelmesedem, bár az biztos, hogy nem neki van a legpuhább válla…

- Érzem, használod az alagsori konditermet rendesen – állapítom meg vigyorogva, és hátradöntve a fejem, kissé fordítottan ugyan, de ránézek az arcára amennyire tudok.
- Csak nem féltékenységet érzek a hangodban? – mosolyodik el, lepillantva rám. Duzzogva húzom el a számat.
- Abszolút lenyúltál minden férfiasságot az örökölni való dolgok közül, mikor megszülettél, ez is csak azért van! – vágok vissza.
- Hát persze, persze… - szélesedik ki a mosolya. – Nincs zárva elõtted se a konditerem, mostantól bármikor csatlakozhatsz, és meglátjuk mire mész vele.
- Ehh…ez gonosz volt – nevetek fel. – Amúgy is, maradok inkább az úszásnál és a futásnál. Ott a medence is, meg a tenger is… Tényleg elképesztõ házad van!
- Köszönöm.
- De mindig itthon töltesz minden hétvége estét? Vagy most ennyire sürgõs volt a munka?
- Néha elmegyek inni – feleli. – De azt is jobban szeretek itthon. Ha kérsz valamit, a bárpultnál van választék bõven.
- Na és nõk?
- Macsek, megígérted, hogy…
- Nem felejtettem el, ne aggódj, nem hozok ide senkit! – legyintek. – De veled mi a helyzet? Van valakid? – faggatom õszinte kíváncsisággal.
- Nincs - feleli tömören, és úgy tûnik nem is akar róla beszélni többet, így jobbnak látom nem faggatni.
- Értem – ásítom. Még csak kilenc lesz, de kezdek álmosodni. Chaz bekapcsol egy filmet, de én sokáig nem tudok rá koncentrálni, hamarosan elnyom az álom nekidõlve.

A saját ágyamban ébredek, bele is telik pár percbe, mire rájövök erre. Úgy tûnik Chaz becipelt… csak kicsit érzem magam dedósnak ettõl, de segáz, attól még jólesik, hogy törõdött velem.
Az órára pillantok, és megállapítom, hogy még csak 7 óra van. Nagyot nyújtózkodva felkelek, és gyorsan átvedlek egy fürdõnadrágba. Ilyenkor fogok mindig kimenni a partra munka elõtt, egyrészt remek indítás reggelre, másrészt nem égek le fél perc után a napon.
- Jó reggel Mr. Haden – köszönt Jarvis, ahogy belépek a konyhába. Kis híján ugrom egyet ijedtemben, azt hittem még õ is alszik.
- Uh, jó reggelt Jarvis… csak kicsit jött rám a szívbaj.
- Elnézést kérek, Mr. Haden.
- Ne már… - sóhajtok fel. – A válóperemen hívtak így utoljára ennyiszer. Maradjunk a Barrynél, ha lehet!
- Ahogy akarja, Barry – bólint némi gondolkodás után. – Mit adhatok reggelire?
- Köszönöm, de most úszni megyek, és miattam nem kell kétszer csinálni reggelit, kiszolgálom magam. Amúgy is megígértem a bátyámnak, hogy nem sajátítom ki – nevetek fel, majd kisétálok a teraszra, és onnan a kerten keresztül a partra.

Majdnem egy órán keresztül úszom, felfedezve a környezõ partszakaszt. Gyönyörû kis öblök vannak erre, lesz még bõven mit megnéznem máskor is, sõt, Josh is imádni fogja. Szerencsére nem örökölte az anyja víziszonyát, és már most remekül úszik.
Végül a kisétálok a vízbõl, és a törülközõmmel megdörgölöm kicsit a hajam, de mivel meleg van, csak a vállamra dobom, majd megszáradok magamtól. Mire felérek a teraszra, Chaz már a kinti asztalnál ül, és reggelizik.
- Jó reggelt! – köszöntöm vidáman. Felkapja a fejét, és rám pillantva, elmosolyodik.
- Neked is – feleli. – Vegyél fel valamit, mert megfázol!
- Nem 10 vagyok már, Chaz – nevetek fel. – Kicsit erõsebb az immunrendszerem, mint kiskoromban volt. Oh, de köszi, hogy tegnap ágyba dugtál!
- Nincs mit – biccent, majd a plusz terítékre bök. – Gyere, ülj le enni.
- De mondtam Jarvisnak, hogy…
- Nem azt mondtam, hogy reggelit se fogadj el tõle – jegyzi meg, és ellentmondást nem tûrõen, a székre bök. – Gyerünk!
Felnevetve huppanok le mellé, õ pedig rögtön a kezembe nyom egy pohár narancslevet. Örömmel veszem át, mindig is imádtam a gyümölcsleveket.

- Remek. És a többi? Tudod magad tartani hozzájuk?
- A kölyköm neve Josh, és mivel õ az oka annak, hogy ezt kérem tõled, nem fogom nõk miatt elveszteni a lehetõségem, hogy a közelében lehessek. Mindig szólok, ha átjön, és ha zavarna, majd találkozom vele máshol. Nem leszünk útban. Bár örülnék, ha találkoznál vele – mondja komolyan.
- Átjöhet, csak szólj! Akkor úgyis találkozom vele – válaszolom. Nem mintha nem érdekelne… csak egy újabb ok rá, ami miatt teljesen eltávolodott tõlem. Nem vagyok hálás érte.
- Nem érdekel túlságosan az életem, mi? Nem baj, megértem. Mindenesetre köszi, hogy lakhatok nálad, majd igyekszem gyorsan találni lakást, csak a pácienseim keresésétõl kezdve, mindent újra kell itt kezdenem.
- Nézd macsek, nem undokoskodni akartam, de nem tudom mit vártál tõlem kilenc év után. Egyikünk se foglalkozott sokat a másik életével.
- Rendben, sajnálom, hogy nem kerestelek! De te se tetted!
- Még mindig nem bírod a piát? - kérdezem, arcát látva
- Hé, mikor legutóbb együtt ittunk, tizennégy voltam, és szerintem már te se emlékszel, miket kevertél össze a poharamban!
- De, emlékszem – felelem halvány mosollyal. – A nagy része gyümölcslé volt, te meg már a tudattól, hogy alkoholt iszol, berúgtál. 
- Gyümölcslé? És te még azt kamuztad, hogy apa fél alkoholos szekrénye benne van…

Ahogy kilépünk, megcsap a kellemes, esti idõ, a tenger sós illata és az, hogy itt van, valahogy csak szebbé tesz mindent.
- Most hol tartózkodsz?
- Egy motelben.
- Elviszlek, szedd össze a cuccod, és azokkal együtt tovább megyünk hozzám. – Elkérem a kocsit és beülve várom, hogy végre becsücsüljön hozzám.
- Most rögtön beköltözhetek?
- Húzni akarod, és feleslegesen fizetni a motelt? – kérdezem. Idióta ötlet lenne.
- Ümm… nem. Chaz… köszi!

A motelbõl nem sok cuccot hoz el, de közli, hogy azért, mert eléggé elszegényedett a váláskor. Hát, kellemetlen. Megtudom, hogy mikor és miért váltak el, de csak abból a szempontból érdekel, hogy így talán visszakaphattam.
- Woooow – csodálkozik el a lakáson. – Komolyan egyedül laksz itt? Nem túl csendes?
- Szeretem a csendet és a nyugalmat. Ez lehet a te szobád, ha átjön a fiad, neki ott a szemközti. Mindkettõhöz van külön fürdõ. Én a tiéd mellettiben alszom, de lent dolgozom. Bármit használhatsz, a dolgozószobából a könyveket is, de mindent oda tegyél vissza, ahonnan elvetted!
- Vettem! Ahhoz képest, hogy gyerekkorunkban milyen kupis voltál…


* * *

Két éjszaka aludt már itt, most meg már hozza is a gyereket. Nem baj, szólt elõtte, én jópofizok vele egy kicsit és visszavonulok. Nincs kedvem társasági életet élni.
- Megjöttünk! – Kilépek hozzá. Vele van a gyerek is, aki eléggé, még külsõleg is hasonlít rá. – Chaz, õ itt a fiam Josh. Josh, a nagybátyád, Chaz.
A gyerek tudálékosan végigmér.
- Szia! Remélem, rád fogok inkább hasonlítani, mikor felnövök, és nem apára! - Mosolygok, ahogy ökörködnek picit, majd a srác kirohan a teraszra. Na igen, szép a kilátás és kellemes a levegõ.
- Bocs, kicsit pörgõs, és nagyszájú, ami mellé lehet nem jó párosítás az eszessége… - néz rám Barry.
- Mintha csak téged látnálak az õ korában. Hány éves pontosan?
- Tíz lett két hónapja.
- Hm… Tényleg eszes gyerek, ha inkább rám akar hasonlítani!
- Naaa, nem vagyok olyan rossz, oké?! – morran fel sértetten, de õ is tudja, hogy nem gondolom teljesen komolyan.

Mosolyogva nézek rá. Kellemes, hogy itt van. Hirtelen eszembe jut valami, így hívom is Jarvist.
- Igen, uram? - lép mellém.
- Nahát, helló Jarvis! - köszönti macsek.
- Üdvözlöm, Mr. Haden. És önért mit tehetek, uram? - kérdezi.
- Jól emlékszem, hogy az unokaöcséd tíz éves? - kérdezem.
- Ön sziporkázik, uram - vonja fel a szemöldökét.
- Megint humorrépa, Jarvis? - vágok vissza, mire macsek felkuncog. - Szóval. Mivel ezek szerint remekül képzett vagy, ha jön Josh, olyan dolgokat fõzz, amilyeneket a tíz évesek szeretnek.
- Természetesen rendben van uram - bólint. - Ha szükséges, akkor szerezhetek egy oklevelet a tíz esztendõs kisgyerekek helyes nevelését illetõen.
- Áh, hagyd csak - intem le.
- Mellesleg uram, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezi Jarvis, mire macsek már ugrik is fel, hogy kimenjen Josh-hoz. - Gondom lenne - ismeri be Jarvisom.
- Mégpedig? - kérdezem.
- A lakásomból el kellene költöznöm. Ha van rá mód, most szeretném igénybe venni a korábbi lehetõséget, miszerint beköltözhetek ide - pillant rám.
- Menj, pakolj össze, a konyha melletti a szoba a tiéd. Két óra múlva küldöm a költöztetõket - mondom neki, mire bólint és hálálkodva elillan.

A délután további része nyugodtan telik. Én visszavonulok, dolgoznom kell, de macsek megmutogat mindent a fiának. Mire én végzek és elõjövök, addigra õk is végeznek. Meglep, hogy a fia nem pizsamában vár, annak ellenére, hogy este van.
- Ez a ház isteni Chaz bácsi! - ugrik elém a kölyök. - Annyira tetszik! Még medence is van! Fedett és üveg a teteje, látni lehet rajta minden!
- Tudom, én csináltattam - vonom fel a szemöldökömet. - A szobádat is láttad? - Lelkesen bólogat. - És nem alszol itt?
- Nem, mert hétfõn nagy tesztet írunk és holnap tanulnom kell. De anyu visszaadja majd a holnapi napot apunak - darálja.
- Hm, rendben. - Macsek felé fordulok. - Jarvis?
- A szobájában van, pakol - mosolyog rám. Mióta ennyire… aranyos a mosolya?
Hirtelen csengetnek, de mielõtt bármelyikünk odaérhetne, megjelenik Jarvis és elindul õ a bejárat felé. Hallom, hogy beszél valakivel, majd megjelenik a nappaliban.
- Josh úrfi, az édesanyja keresi - mondja tisztelettudóan. Josh pakolni kezd és már szalad is, az ekkor belépõ nõ felé.
- Nahát, milyen szép ez a ház - csodálkozik el, majd rám néz. - Maga Barry testvére?
- Nem, a szeretõje vagyok - morgom. - Ekkora baromságot… - forgatom meg a szemem.
- Már elnézést! - csattan fel, de leintem.
- Én nem szólnék egy szót sem! Ha már volt annyi eszed, kedves Lory, hogy elhagytad az öcsémet, akkor fogd magad és húzz haza az új férjedhez - sziszegem, mivel Josh épp a táskáját keresi a teraszon.
- Hogy beszélsz te velem? Bunkó! - vág vissza. - A nevem mellesleg…
- Le se szarom a neved - nézek rá ridegen. - Takarodj. Legközelebb majd elmegyünk Joshért és haza is visszük, ne gyere ide többet.
- Megvan minden! - jelenik meg Josh, és kicsit sem érzékelve elkezdi méltatni a házat és engem is, mire az anyja szikrázó szemekkel néz rám.
- Megyünk! Jövõ héten jelentkezz, Barry!
A kis búcsúzkodás után a kanapé támlájára hajtom a fejem, mikor megjelenik macsek.  Érdekes szemekkel néz rám, így megszólalok.
- Most utálsz? - kérdezem.

- Enyém a felügyeleti jog Barry, így jogom van meghozni ezt a döntést, és meg is tettem. Mi már pakolunk is, és pár napon belül költözünk, mert Gregnek jövõ héten már kezdenie kell az új helyén. Te pedig csinálsz, amit akarsz, Josh láthatóságát nem vonta meg tõled senki.
- Boszorkány! – sziszegem válaszként.
- Éretlen seggfej! – jön a kedves visszavágás, majd szinte egyszerre kinyomjuk a telefont, letudva utolsó jelzõinkkel a köszönést.
Sóhajtva dõlök végig a kanapén, és állok neki bámulni a plafont. Ezt a lakást is bérlem, igen kedvezõ áron, és mivel a váláskor mindent vesztettem, nincs pénzem újat venni. Tény, hogy azóta már 4 év telt el, de ha éppen több pénzem van, mint amit éppen elköltök a mindennapokban, akkor azzal Josht kényeztettem mindig is. Nem hittem volna, hogy hirtelenjében ekkora beruházást kéne kieszközölnöm… Anyámékhoz azonban tuti nem fordulok segítségért, ha beledöglöm se! Így csak egy emberre tudok gondolni, akinek a viszont látását nem is bánnám…

~oOo~

Egy hét telt el, mióta Lisáék visszaköltöztek Los Angeles-be, és pár napja nekem is sikerült elintéznem mindent, és idejönni. Azóta egy motelben lakom, és gyûjtöm a bátorságot egy bizonyos híváshoz. Nem mintha félnék a bátyámtól, de hosszú évek óta nem láttam, az elutasításától tartok inkább. Ahhoz képest, hogy milyen közel álltunk egymáshoz gyerekkorunkban, egyikünk se kereste a másikat. Ebben mindketten hibásak vagyunk, bennem egy idõ után már a makacsság is dolgozott, hogy tõle várjam az elsõ lépést… Nah, nesze nekem!
Sóhajtva tárcsázom az otthoni számát, és ha szerencsém van, az nem változott semmit az elmúlt 8-9 évben.
- Igen, tessék? – Remek, idegen hang.
- Barry Haden vagyok, és Chaz Hadent keresem. Úgy tudom, ez az õ száma… Tudná adni, ha ott van?
- Igen, azonnal adom. Persze.
Megkönnyebbülök egy kissé, legalább jó számot hívtam. Ugyan akkor, most fogom jó rég elõször hallani õt, nem kicsit vagyok ideges.

- Igen, tessék, itt Chaz Jaxon Haden – csendül fel az ismerõs, bár kissé megváltozott hang a telefonban, mire majdnem elejtem a mobilom.
- Chaz… - szólok bele kissé bizonytalanul. Fogalmam sincs, mit mondhatnék hirtelen. Jobb lenne, ha nem telefonban hoznám fel a dolgot. Ráadásul látni is szeretném…
- Mit tehetek érted? – Wow, semmi meglepettség, semmi érzelem. Nem mondom, hogy nem esik rosszul az unottság a hangjában. Így már nekem is könnyebb megtalálnom a hangom, mindig is amit kapok, azt adok hangulatú voltam.
- Én… találkozni szeretnék veled. Mikor tudnánk összefutni? – válok határozottabbá.
- Figyelj, macsek. – Jó, most megint majdnem eldobtam a telóm. Viszont ez már kissé kedvesebben hangzik, nem is tiltakozom a becenév ellen, bár párszor éreztem cikinek sulis koromban. - Nem vagyok vevõ ezekre a családösszeterelõ szarokra, és ezt te nagyon jól tudod. Éld szépen az életed, oké?
Naná, hogy tudom. Az esküvõmre is csak beugrott, aztán anyáék kapásból felhúzták, így anélkül lelépett, hogy találkozott volna Lisával, és az akkor már megszületett, csecsemõ fiammal. Azt se tudja, hogy fiú… mármint, meghívtam párszor a szülinapjára, de küldött rá valami drága játékot, egy lányosat és egy fiúsat, és kész. Így egy idõ után hagytam a dolgot.

- Nem, Chaz! Teljesen félreértettél. Szívességet akarok kérni tõled. Nagy szívességet – sóhajtom. Nem szép dolog ez így, de egyrészt ez az igazság, másrészt õ az egyszerûen lerendezhetõ, nem sok macerával járó dolgokat szereti. Egy szívesség pedig gyorsan lerendezhetõ, ellenben egy családösszehozással.
- Pénz kell? – szakít félbe. - Mennyi és hova? Már utalom is.
- Hallgass már végig! – csattanok fel. Azért ennyire ne akarjon már lerázni… - Nem fogom telefonon keresztül elmondani, találkozzunk ma este.
- Rendben – sóhajtja beletörõdõen. - Meghívlak a Makery-be, legyél ott… Fél nyolcra. Ne késs.
- Oké.
Leteszi, én pedig még egy darabig bámulom a telefon kijelzõjét. Ez abszolút fura volt… Egyrészt megvolt a távolságtartást mindkettõnk részérõl, az óvatossággal együtt, de mégis voltak olyan pillanatok, mikor úgy éreztem, újra gyerekként vitázunk valamin.
Legalább vele tartanom kellett volna a kapcsolatot, és nem eltávolodni tõle úgy, mint anyáéktól. Tényleg… hiányzik.

* * *

Kényelmetlenül feszengek az elegáns étteremben, és újra meg újra az órára pislogok. Még van ideje bõven befutni, én értem ide túl korán. Fehér hosszú kabátomat már elkérték, hogy felakasszák, és bár nem lógok ki öltözékemmel a vendégek közül nem szoktam hozzá az ilyen helyekhez. Néha elvittem egy-egy lányt nívósabb helyre, de sokkal jobban elvagyok egy családi étteremben.
Megkönnyebbülök, mikor belép az ajtón. Rögtön felismerem, nem változott túl sokat, talán csak az arca lett kifejezéstelenebb, de még mindig lehengerlõen fest. Kettõnk közül mindig is õ volt a férfiasabb, valószínûleg nem lenne nõ, akinek ne csavarná el a fejét, ha érdekelné ez az egész. Bár ki tudja, lehet már érdekli.
Legszívesebben a nyakába ugranék örömömben, hogy látom, de azt hiszem nem díjazná. Õ nem tûnik túl boldognak, hogy viszont lát, csak int a fõpincérnek, aki a helyünkre vezet minket. Látszik, hogy nem elõször van itt.
- Szóval? – kérdezi kapásból, ahogy leültünk, és rendelt egy üveg bort.  - Mit tehetek érted?

- Nem kell pénz, komolyan mondom – pillantok rá határozottan.
- Akkor mit akarsz tõlem ennyi idõ után? Eltûnsz, élsz boldogan és minden szép meg jó. Erre most, évekkel késõbb felbukkansz és szívességet kérsz?  Nem vagy egy kicsit pofátlan?
- A testvérem vagy és neked ugyanannyi lett volna rám csörögni – vágok vissza, kissé felhúzva magam. Õ is dühösnek tûnik, ahogy elõredõlve, közelebb hajol.
- Én még mindig egyedül élek, macsek, te alapítottál családot – sziszegi, és bár nem értem ez mi alól menti fel, nincs is kedvem vitázni errõl. Egyikünk se jó a családosdiban, ezért tartunk ott, ahol…
- Lényegtelen – legyintek szárazon. Inkább gyorsan a lényegre térek, az a legcélravezetõbb. - A lényeg az, hogy elváltunk és az exem ideköltözik a fiammal. Jönnöm kell utánuk, hogy láthassam.
- Mi közöm nekem ehhez? – vonja fel a szemöldökét. Oh, köszi az együttérzést…
- Nincs pénzem saját lakást venni – mormolom lehajtott fejjel. A bentlakásos suli óta a magam erejébõl oldottam meg mindent. Nem szeretek szívességet kérni, és ha nem Joshért tenném, most is elküszködnék magamban.

- Adjak? Kérdeztem, hogy adjak-e, de azt mondtad, hogy nem kell.
- Mert nem is kell – szögezem le, miközben egy hajtásra ledöntök egy pohár bort. Nem fogok tartozni senkinek, még neki sem! - Soha nem tudnák egy háznyi összeget visszaadni neked.
- Nem értem, mit vársz tõlem, macsek – mondja. Óvatosan pillantok fel rá, de nem érzek gúnyt a becenév használata mögött. Egyszerûen úgy megszokta gyerekkorunkból, hogy számára már ez a nevem. Nem zavar, sõt, talán még jól is esik. Ahogy az is, hogy pontosan azt rendeli, amit régebben és most is szeretek.
- Hozzád akarok költözni – bököm ki végül, mit is akarok pontosan. Egy pillanatra lefagy döbbenetében, de aztán ismét kifejezéstelenné válik az arca.
- Mibõl gondolod, hogy a havonta kért pénzt meg tudod fizetni? – vonja fel a szemöldökét.
- Mert tudom, hogy nem kérnél végtelenül sokat és elviselnél arra az idõre, amíg nem találok saját albérletet kedvezõ áron. – Ráadásul anyától hallottam, hogy hatalmas házban lakik, egyedül, így talán nem lennék teher…
Gondolataiba merülve néz rám, én pedig igyekszem nem mutatni, mennyire izgulok a válasza miatt. Ha nemet mond, fogalmam sincs, mit fogok csinálni.
- Ha egy nõt is felhozol, azonnal kidoblak. – És pasit? Azt hiszem jobb, ha ezt nem kérdezem meg… -  És ha a kölyköd hozod, szólsz elõtte. A munkámban nem zavarsz és nem sajátítod ki Jarvist. – Na, csak nem õ is két csapatban játszik? Valószínûleg látja, hogy nem tudom hova tenni a dolgot, így gyorsan kiegészíti. - Az inasom, Jarvis. Az ÉN inasom. Tudod ezeket teljesíteni?

- Inas? – nevetek fel halkan. – Azt hiszem nem fogok belehalni a hiányába továbbra se, szóval nem, nem fogom kisajátítani!
- Remek – reagálja le semlegesen. – És a többi? Tudod magad tartani hozzájuk?
- A kölyköm neve Josh, és mivel õ az oka annak, hogy ezt kérem tõled, nem fogom nõk miatt elveszteni a lehetõségem, hogy a közelében lehessek. Mindig szólok, ha átjön, és ha zavarna, majd találkozom vele máshol. Nem leszünk útban. Bár örülnék, ha találkoznál vele – teszem hozzá elkomolyodva.
- Átjöhet, csak szólj! Akkor úgyis találkozom vele – feleli. Sóhajtva dõlök hátra a széken, majd kézbe veszem a poharam, amit idõközben az egyik pincér újratöltött.
- Nem érdekel túlságosan az életem, mi? Nem baj, megértem. Mindenesetre köszi, hogy lakhatok nálad, majd igyekszem gyorsan találni lakást, csak a pácienseim keresésétõl kezdve, mindent újra kell itt kezdenem.
- Nézd macsek, nem undokoskodni akartam, de nem tudom mit vártál tõlem 9 év után. Egyikünk se foglalkozott sokat a másik életével.

- Rendben, sajnálom, hogy nem kerestelek – motyogom, majd durcásan bökök rá. – De te se tetted!
Azt hiszem a harmadik pohár bor már nem kellett volna, fõleg, hogy az elém rakott ételhez még nem nyúltam. Érzem, hogy kissé kipirultam.
- Még mindig nem bírod a piát?
- Hé, mikor legutóbb együtt ittunk, 14 voltam, és szerintem már te se emlékszel, miket kevertél össze a poharamban – vágok vissza. Közel se vagyok részeg, mert igenis jól bírom az alkoholt, de az biztos, hogy sikerült felengednem.
- De, emlékszem – feleli, és most elõször mióta találkoztunk, halványan elmosolyodik. – A nagy része gyümölcslé volt, te meg már a tudattól, hogy alkoholt iszol, berúgtál.
- Gyümölcslé? – pislogok rá bosszankodva, majd sértetten esek neki a tányéromon illatozó ételeknek. – És te még azt kamuztad, hogy apa fél alkoholos szekrénye benne van…
Ezzel kissé megtörni látszik a jég, bár a vacsora további része nagyrészt csendben telik, fõleg az evéssel foglalkozunk. Mire végzünk, már kevésbé érzem az alkohol hatását.

- Most hol tartózkodsz? – kérdezi, mikor kilépünk az étterembõl.
- Egy motelben – felelem, és nagyot nyújtózkodva szippantok bele az esti levegõbe. Közel a tengerpart, érezni a sós víz illatát, és a vékony kabátom se árt a hûvös szellõ ellen.
- Elviszlek, szedd össze a cuccod, és azokkal együtt tovább megyünk hozzám. – Meglepetten pillantok rá, de õ már a kocsiját veszi át a parkolósráctól, és bepattanva a nem semmi járgányba, várakozóan néz rám. Magamhoz térve ülök be az anyósülésre.
- Most rögtön beköltözhetek? – fordulok felé, mikor már az úton vagyunk, és elkérte a motel pontos címét.
- Húzni akarod, és feleslegesen fizetni a motelt? – néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Ümm… nem – ismerem el. – Chaz… köszi! – Hümmög egyet válaszként, majd csend ereszkedik ránk.
A motelnél kipattanok, és gyorsan összepakolom a cuccaim. Egy bõrönddel, és egy masszázsággyal térek vissza az autóhoz.
- Ez minden? – kérdezi hitetlenkedve.
- A költöztetõk még utánam hoznak pár dobozt a jövõ héten, de mivel a válásnál kábé mindent vesztettem, sok cuccom nincs – vonom meg a vállam.

- Miért nem kérted meg anyáékat, hogy fogadjanak neked egy jó ügyvédet?
- Nem tudom, mennyit beszélsz velük, de nem vagyunk túl jó viszonyban – felem, már ismét a kocsiban. – Megharagudtak mikor gimi után dolgozni kezdtem egyetem helyett. Azóta már szereztem diplomát önerõbõl, de megfogadtam, hogy nem fogok rájuk és a pénzükre támaszkodni. Végül is, nem arról volt szó, hogy nem láthatom Josht, az anyjától elszakítani se akartam, szóval… jó volt ez így.
- Miért váltatok el?
Kissé meglep, hogy ennyire érdeklõdik, de örülök, hogy már nem úgy kezeli a társalgásunk, mint valami terhet.
- Nem dúlt sose annyira a szerelem, aztán az a kicsi is hamar kihunyt, Josh miatt voltunk együtt, de aztán Lisa megtalálta álmai férfiját. Közös döntés volt végül, és már 4 éve.
- 4 éve? – ismétli meglepetten, de nem kérdez tovább, így én kezdem el faggatni, de nem túl egyszerû bármit is kihúzni belõle. Tudom, hogy dalszövegeket ír, szoktam is hallani a számokat, de a magánéletérõl nem beszéltek sehol, és most õ se nagyon teszi, így egyelõre feladom.

Amikor aztán megérkezünk, alaposan eltátom a számat. Tényleg nagy házban lakik, közvetlenül a tengerparton, és tök egyedül…
- Woooow – adok hangot csodálatomnak, mikor bent is körbevezetett. Nem vagyok trehány én sem, de nála aztán rend és tisztaság van, habár ez valószínûleg az inasának köszönhetõ. – Komolyan egyedül laksz itt? Nem túl csendes?
- Szeretem a csendet és a nyugalmat – feleli, kitárva elõttem egy ajtót. – Ez lehet a te szobád, ha átjön a fiad, neki ott a szemközti. Mindkettõhöz van külön fürdõ. Én a tiéd mellettiben alszom, de lent dolgozom. Bármit használhatsz, a dolgozószobából a könyveket is, de mindent oda tegyél vissza, ahonnan elvetted!
- Vettem! – bólintok, letéve a cuccaimat a szobában. – Ahhoz képest, hogy gyerekkorunkban milyen kupis voltál… - mormolom magam elé, bekukkantva a fürdõszobába is. Nos, mindketten változtunk, de remélem újra tudunk majd olyan kapcsolatot kialakítani, mint amilyen régen volt köztünk.

~oOo~

Két napja lakom Chaznél, pontosabban két éjszaka, és egy teljes napja, de mivel egész nap hivatalos ügyeket intéztem tegnap, nem találkoztam nagyon vele, meg az inasával se. Mára viszont megkértem, hogy hagy mutassam be neki Josht, így most vele együtt tartok a házhoz.
- Megjöttünk! – kiáltom el magam, amint beléptünk. Pár pillanat múlva Chaz jelenik meg a nappaliban, és bár kifejezéstelen az arca, örülök, hogy megteszi ezt. – Chaz, õ itt a fiam Josh. Josh, a nagybátyád, Chaz.
Fiam félrebillentett fejjel, kék szemeivel komolyan fürkészni kezdi bátyám arcát, majd elvigyorodva kezet nyújt neki.
- Szia! Remélem, rád fogok inkább hasonlítani, mikor felnövök, és nem apára!
- Hé! – csattanok fel, barackot nyomva a feje tetejére.
- Most miért? – jajdul fel, visszahúzva a kezét, amit a kissé meglepett Chaz már megrázott. – Sokkal férfiasabb, mint te!
- Azt hittem én vagyok a példaképed!
- Úgy tûnik, most már Chaz bácsi lesz! – vág vissza nyelvet öltve, majd felcsillannak a szemei, mikor a terasz ajtón túl meglátja a tengert. – Kimehetek megnézni? Gyorsan visszajövök! – és már huss, el is tûnik mellõlünk.

- Hálátlan kölyök… - morgom magam elé mosolyogva, majd bocsánatkérõen Chaz felé fordulok. – Bocs, kicsit pörgõs, és nagyszájú, ami mellé lehet nem jó párosítás az eszessége…
- Mintha csak téged látnálak az õ korában – jegyzi meg, és a terasz felé fordul, amin túl látni lehet fiam szõke buksiját a kerti növények közt. – Hány éves pontosan?
- Tíz lett két hónapja.
- Hm… - reagálja le. – Tényleg eszes gyerek, ha inkább rám akar hasonlítani!
- Naaa, nem vagyok olyan rossz, oké?! – pillantok rá sértetten, de el is felejtem a dolgot, mikor látom, hogy halványan mosolyog.

- Jarvis! - ordítom el magam. Kedves, középkorú inasom már jön is. Na nem bentlakó. Reggel jön, este megy.
- Igen, uram? - lép be a szobába, és elkezdi összeszedni a papírgalacsinokká gyûrõdött lapokat.
- Hívd fel nekem kérlek Jaredet - sóhajtom. - Felvonja a szemöldökét, majd mellém lép, elveszi a kezem mellõl a telefont és tárcsáz, majd a kezembe adja.
- Köszönöm - morgom, tudván tudtam, hogy itt van, de nem volt kedvem elõre lendülni.

A telefonban megbeszélem Jareddel, hogy még vissza tudja mondani, de fizetni kell egy pár millás büntetést, ami nem gond. Az elõzõ szöveggel sokat kerestem, abból lecsippentem. Ahogy elindul az én Jarvisom kifelé, megcsörren a telefon, rutinosan lép vissza az ajtóból és veszi fel.
- Igen, tessék? - Szemöldökfelvonás. - Igen, azonnal adom. Persze. - Felém nyújtja. - Uram…
- Ki az? - kérdezem.
- Barry Haden - jegyzi meg, mire egy pillanatra bennem reked a levegõ is, de az arcomra semmit sem hagyok kiülni.
- Igen, tessék, itt Chaz Jaxon Haden.
- Chaz… - A hangja változott. Mintha komolyabb, érettebb lenne. Nem is értem az okát, hiszen jó élete van, nem? Akkor meg minek zaklat engem?
- Mit tehetek érted? - kérdezem unott hangon.
- Én… találkozni szeretnék veled. Mikor tudnánk összefutni? - Hm, ez érdekes.
- Figyelj, macsek - hívom a régi becenevén. Mivel Jarvis kiment, elmosolyodom. Szeretem ezt a becézést használni. - Nem vagyok vevõ ezekre a családösszeterelõ szarokra, és ezt te nagyon jól tudod. Éld szépen az életed, oké?
- Nem, Chaz! Teljesen félreértettél. Szívességet akarok kérni tõled. Nagy szívességet.
- Pénz kell? - szakítom félbe. - Mennyi és hova? Már utalom is.
- Hallgass már végig! - csattan fel. - Nem fogom telefonon keresztül elmondani, találkozzunk ma este.
- Rendben - sóhajtok fel. - Meghívlak a Makery-be, legyél ott… - Az órámra nézek. Öt. Lezuhanyozok, elkészülök. - Fél nyolcra. Ne késs.
- Oké.
Leteszem, sóhajtok. Ordítok Jarvisomnak, mire megjelenik, fáradt sóhajjal kérdezi, hogy mit tehet értem.
- Megyek fürdeni - jelentem ki és felállok.
- Nehéz lesz idehozni a fürdõkádat - sóhajtja gondterheltséget színlelve.
- Humoráfonyát ettél, kedves Jarvis? - lépek mellé vigyorogva.
- Nem hiszem, de legalábbis nem tudok róla - mosolyodik el. - Engedem a vizet, uram.
Bólintok és én a gardróbba megyek. Egy hálónyi méretû helyiség, tele márkás és elõkelõ cuccokkal. Kezemben a telefon, és asztalt foglalok két személyre.


* * *


Majdnem izgatott vagyok, ahogy kiszállok a kocsiból és a kulcsot odaadom a srácnak, hogy parkolja be valami jó helyre. Kap egy kis aprót is, érezze jobban magát. Ahogy belépek látom, hogy már itt van. Odalépek hozzá, majd intek a fõpincérnek, aki elnavigál minket a helyünkre.
- Szóval? - kérdezem, és rendelek egy üveg, márkás vörösbort. - Mit tehetek érted?
- Nem kell pénz, komolyan mondom - néz rám.
- Akkor mit akarsz tõlem ennyi idõ után? Eltûnsz, élsz boldogan és minden szép meg jó. Erre most, évekkel késõbb felbukkansz és szívességet kérsz?  Nem vagy egy kicsit pofátlan?
- A testvérem vagy és neked ugyanannyi lett volna rám csörögni. - Dühömben elõre hajolok, és úgy felelek.
- Én még mindig egyedül élek, macsek, te alapítottál családot - sziszegem.
- Lényegtelen - int le. A jelleme néha még mindig idegesít. - A lényeg az, hogy elváltunk és az exem ideköltözik a fiammal. Jönnöm kell utánuk, hogy láthassam. - Mintha azt várná, hogy megértem, felvont szemöldökkel nézek rá.
- Mi közöm nekem ehhez?
- Nincs pénzem saját lakást venni - mondja, lehajtott fejjel.
- Adjak? Kérdeztem, hogy adjak-e, de azt mondtad, hogy nem kell.
- Mert nem is kell - szögezi le és iszik egy pohárral. Húzóra. Nahát… el lehet keseredve. - Soha nem tudnák egy háznyi összeget visszaadni neked.
- Nem értem, mit vársz tõlem, macsek - mondom, majd intek és leadom a rendelést. Tökéletesen jól tudom, hogy mit szeretett gyerekkorában és az enyhe mosolyból ítélve jó, tippeltem.
- Hozzád akarok költözni.
Bumm.
Egy pillanatra lefagyok, a pohár megáll a kezemben, de aztán visszavarázsolom arcomra a kifejezéstelenséget.
- Mibõl gondolod, hogy a havonta kért pénzt meg tudod fizetni? - vonom fel a szemöldököm.
- Mert tudom, hogy nem kérnél végtelenül sokat éls elviselnél arra az idõre, amíg nem találok saját albérletet kedvezõ áron.
Gondolkodva nézek rá. Végülis… õ az egyetlen, aki közel áll hozzám, elviselem egy ideig, ameddig kell, viszont…
- Ha egy nõt is felhozol, azonnal kidoblak. És ha a kölyköd hozod, szólsz elõtte. A munkámban nem zavarsz és nem sajátítod ki Jarvist - szögezem le, de a kérdõ tekintetre gyorsan hozzáteszem, hogy félre ne értse. - Az inasom, Jarvis. Az ÉN inasom. Tudod ezeket teljesíteni?