Sóhajtva szólok Jarvisnak, hogy elhaladok dolgozni, és minden nyugodt egészen addig, amíg nem kopognak. Nem zavar, úgyis épp csak a beérkezetteket válogattam.
- Chaz? – hallom meg macsek hangját.
- Gyere! – szólok ki neki. Mit szeretne vajon?
- Beszéltem Joshal, és tudod, említette múlthéten a szülinapi bulit, ami most szombaton. Ráérsz aznap?
- Persze, én osztom be a munkám – mosolygok rá. Szeretek velük lenni és amúgy is be akartam menni a plázába.
- Akkor eljönnél a buli elõtt vásárolni velünk a plázába? Josh szerint az úgy lenne vicces.
- Szívesen megyek. Addig pedig, amíg szülinapon van, beülhetnénk egy mozira – dobom be. Van pár érdekes film.
- Oké! Van egy csomó jó film most, majd utána nézek az idõpontoknak, és együtt választunk! Most én állom, megígértem! – lelkesedik fel õ is, de nem ennyi. - Ümm… Ma este elmennék itthonról, ha nem gond…
- Hova? – kérdezem meglepve.
- Tudod, kikapcsolódni…
- El akarsz menni egy bárba, felszedni valakit? - Ezt nem, hiszem el!
- Hát… nos, igen. De ne aggódj, nem hozok ide senkit… hotelbe… csak tudod, szükségem van…
- Macsek, azt hittem tanultál Jared esetébõl – jegyzem meg.
- Jared esetébõl?
- Majdnem megerõszakolt! – morgom idegesen.
- Nem az az általános Chaz… Tudok magamra vigyázni!
- Ha ez így lenne, nem én húztalak volna ki alóla.
- Igenis tudok magamra vigyázni! – dobbant idegesen. – Az elmúlt négy évben is tökéletesen megvoltam a magam erejébõl párkapcsolatok terén!
- Az, hogy összefekszel valakivel egy éjszakára, akirõl nem tudsz semmit, és igenis lehet veszélyes, nem kapcsolat, macsek! – Nem hiszem el, hogy ilyen fogalomzavarral küzd!
- Mert te annyira szakértõje vagy a kapcsolatoknak! – morogja idegesen.
- Tudod mit, Barry? – Még nekem is üt, ahogy kimondom, de nem hagyom, hogy baja legyen! – Azt teszel amit akarsz, nem kell velem maradnod esténként, ahogy megígérted, szórakozz csak valami idegen pasival!
- Nem értesz semmit… - jegyzi meg szomorúan és kirohan. – Az egész miattad van, hogy veled maradhassak, barom! – kiáltja, és kirohan.
Idegességem rögtön felülírja a meglepettség. Az én hibám? Miért?
Utána megyek.
- Macsek? Bejövök! – szólok be neki. Ami bent fogad, az viszont ledermeszt. Bõrönd…? Egy ilyen kis vita miatt? - Macsek – szólítom meg finoman, hiszen sír, de ahogy mellé ülök nem engedi, hogy magamhoz húzzam. – Kérlek, mond el mi a baj! Bármi is a gond, megoldjuk! Együtt menni…
- Nem fog menni! – szakít félbe. – De nem…nem miattad van, az nem volt igaz… Az egész… az egész az én hibám, te pedig…túl-túl megértõ vagy…én meg undortó, és…és… nem maradhatok… - Mi? Nem is értem…
- Macsek…
- Chaz… kérlek, engedj el… Kérlek! Hát nem érted… én-én vonzódom hozzád! Én fe-felizgulok… mikor meztelenül látlak, és vo-vonzódom hozzád! Szö-szörnyû testvér vagyok, ezért…ezért nem maradhatok!

Ellépek tõle, mintha égetne, és borzasztóan meglepve pislogok rá. Õ… õ engem…? Mármint rám…
- Ma… macsek - suttogom.
- Most lenézel, ugye? - szipogja. - Már érted, miért kell elmennem? - Felnéz rám. A szemei könnyesek.
- Nem. Nem értem - jelentem ki szigorúan. - Nem érdekel, hogy mit gondolsz magadról, nem mehetsz el - nézek rá.
- De nem undo… - Nem is hagyom neki végigmondani. Elé ülök a földre.
- Figyelj, ha te õszinte vagy, nekem is annak kell lennem, azt hiszem - sóhajtok fel és a hajamba túrok.
- Mirõl beszélsz? - kérdezi, és a meglepettségtõl még a sírást is abbahagyja.
- Nem mentem ki azonnal, amikor megláttalak - vallom be sóhajtva. - Néztelek, és én is… magamat… - mondom, majd veszek egy mély levegõt.
- Micsoda? - nyögi teljesen ledöbbenve.
- Ugye nem kell megismételnem?! - kérdezem elkeseredetten. - Felizgultam rád, ahogy néztelek! És fogalmam sincs, hogy mit jelent ez pontosan! Nem mehetsz el most! Nem engedlek most el, hogy így felforgattál mindent. Érted?
Hatalmas szemekkel néz rám. Olyan jó lenne most megérinteni. Elindul a kezem az arca felé, õ lehunyja a szemét, de ahogy az ajkait nézem, azonnal rájövök, hogy ezt nem szabad.
- Ez beteg dolog! - szuszogom és felpattanok, majd a szobámig rohanok. Az ajtólapnak támasztom a hátam, és hangosan veszem a levegõt. Percekkel késõbb kopogást hallok.
- Chaz…
- Menj el, macsek - kérem.
- De ezt meg kellene beszélni…
- Mit akarsz ezen megbeszélni? - kérdezem kétségbeesetten, és úgy döntök, hogy inkább beengedem, mert így jobb. Jobb a szemébe nézni. - Nincs mit megbeszélni, macsek! - nézek rá. - Azt sem tudtam biztosra, hogy meleg vagyok-e, erre pont te… pont téged… nem tudom, mit kellene tennem most, macsek. Neked könnyû, te elmész és valakivel… ha akarod… de én? Én nem akarok senkit. Senki más nem jut eszembe, csak te. - Az asztalra ülve a tenyereim közé zárom az arcom. Beteg vagyok…

Végül kiverve a fejembõl a tegnap este történteket, elmegyek a szobájához, hogy ellenõrizzem, megvan-e még. Csak kicsit áll meg bennem az ütõ, mikor nem találom az ágyában.
- Jarvis! Nem találom! – robbanok be a konyhába, ahol már az ebédhez készíti az ételt.
- Ha nincs a szobájában, minden bizonnyal az edzõteremben aludt el – feleli halál nyugodtan. Nem nyugszom, míg meg nem bizonyosodom a dologról, így letrappolok az alagsorba, és az edzõteremben valóban megpillantom, ahogy édesdeden húzza a lóbõrt.

Elmosolyodva guggolok le mellé, és a haját, orrát, fülét kezdem bizirgálni felváltva, õ pedig morgolódva hessegeti el a kezem, majd húzza összébb magát. Felkuncogok a próbálkozásra, de valljuk be, így is elég nagy célpontot nyújt. Ekkor fordul egyet, én pedig a füléhez hajolva ébresztgetem.
- Nem akarsz még felkelni, Chaz? Már fél tizenkettõ van…
Hirtelen pattannak ki a szemei, és fordul felém, mire kis híján fenékre esem, de sikerül felállnom helyette. Így azonban felülnézetbõl tárul elém teljes valójában, és most nem csak meztelen felsõteste, hanem szépen dudorodó alsója is.
Azt hiszem kábé egyszerre pirulunk el, majd õ felpattan és eltûnik a lenti fürdõben, én pedig pánikszerûen fordulok sarkon, és spurizok fel a szobámba.

Egyenesen a fürdõt célzom meg, és égõ arccal, pihegve rogyok le a fürdõkád szélére. Megint…megint…nem hiszem el! Könnyek szöknek a szemembe, de hiába érzem lelkileg nyomorultul magam, a testem nem akar lenyugodni. Végül remegõ kezekkel bontom ki a nadrágom, és hagyom lecsúszni a földre, majd egyik lábamat felrakva a kád szélére, nekiállok könnyíteni magamon.
Lehajtom a fejem, és bár undorodom magamtól, égek a szégyentõl, de nem tudok megálljt parancsolni a képzeletemnek, és miközben elõl is, hátul is magamhoz nyúlok, Chaz jelenik meg csukott szemem elõtt.
Mikor azonban elélvezek, könnyeket kell kitörölnöm a szemembõl, és igen sebesen tûntetem el minden nyomát tevékenységemnek.

Mikor azonban kilépek a fürdõbõl, majdnem rátaposok valami oda nem illõre a földön. Felkapom, és pár pillanattal késõbb riadtan szorítom rá a markom a kis kütyüre. Ez Chaz csipogója… Akkor még tuti nem volt itt, mikor bejöttem, tehát addig járt itt, amíg…
Ne…ne… ez nem lehet! Látta? Mindent látott? De miért… miért kellett neki látnia azt? Most biztos undorodik tõlem… El fog küldeni, és sose látom többé… Ha rájön, hogy mindez miatta, a látványa miatt volt…
Remegõ gyomorral, félve mászom elõ, mikor Jarvis szól, hogy kész az ebéd. A csipogót szó nélkül zsebre vágom, majd a konyhában lehuppanok a Chazzel ellentétes oldalon lévõ székre. Nem merek ránézni, õ azonban nem mond semmit, így én is hallgatok.
- Összevesztek? – kérdezi Jarvis, mikor a desszertig se szóltunk egymáshoz.

- Ne… nem – nyögöm ki bizonytalanul. Minden pillanatban azt várom, hogy Chaz kifakad, és elküld melegebb éghajlatra…
- Egyáltalán nem, csak nincs kedvünk beszélgetni. – Nem merek felnézni… nem megy. Jarvis viszont ennyiben hagyja a dolgokat, aminek nagyon örülök. Ebéd után õ nekiáll pakolászni, én pedig minden bátorságomat összeszedve követem Chazt a nappaliba, és mielõtt kimenne a teraszra, elkapom a csuklóját. Anélkül, hogy az arcára néznék, szó nélkül nyomom a kezébe a csipogót, majd skarlát vörös arccal rohannék is el, de idõben elkap, hogy megakadályozza tervem.
- Nem ítéllek el, ne izgulj. Mindenki szokott ilyet, én is, de nem megyek be többé kopogás nélkül, ne félj. És ha attól félsz, csak egy pillanatra láttam – mondja csendesen, nekem pedig összeszorul a torkom. Kétlem, hogy olyan sokan tennék ezt, miután felizgultak a saját testvérükre, aztán meg rágondolnak közben…

- Én…én… - motyogom. Fogalmam sincs, mit mondhatnék erre, iszonyatosan szégyellem magam. – Kö-köszönöm… - suttogom végül, és óvatosan elhúzom a kezem tõle. Ezúttal elenged, én pedig sarkon fordulva, kényszerítve magam, hogy ne rohanjak, visszasétálok a szobámba.
Ott aztán levetem magam az ágyamra, és arcomat a párnámba temetve, szipogva próbálom visszatartani a könnyeim. Chaz túlságosan megértõ, egyáltalán nem érdemlem meg mindazt, amit tesz értem, miközben én… Nem, gondolnom se szabad rá! Nem engedhetem meg, hogy rájöjjön…
Az lenne a legegyszerûbb, ha elköltöznék, találnék magamnak valakit, és akkor normális testvéri kapcsolat lenne köztünk, mielõtt megsejtené, hogy kire is gondoltam, miközben szépen kielégítettem magam…
De ezt nem tehetem meg vele… Most, hogy olyan kitartóan küzd, hogy ne nyúljon az alkoholhoz, nem hagyhatom magára. Tudom, hogy erõs, de ha eddig nem ment neki egyedül, továbbra is mellette kell maradnom, hogy segítsek neki. Nem lehetek önzõ, és léphetek le, mert nem bírok a vágyaimmal!

Sóhajtva fordulok a hátamra, és a plafont bámulva, igyekszem megtalálni a legjobb megoldást. Végül a telefonomért nyúlva, felhívom Josht. Õ az egyetlen, aki most meg tudja nyugtatni háborgó lelkemet.
- Szia, apa! – kapja fel a mobilt, amit csak azért kapott meg ilyen idõsen, mert elváltunk az anyjától, és így tudom elérni a legkönnyebben. A hangját hallva tényleg megnyugszom, és mosoly kúszik az arcomra.
- Szia, bajnok! Hogy vagy?
- Jól, nem rég értem haza.
- Mi volt a suliban?
- Semmi különös – érkezik a jól megszokott válasz, mire halkan felnevetek, és várok picit. Mint mindig, most is kibukik belõle a bõvített változat. – Írtunk egy dogát töribõl, szerintem jól sikerült, és még Maxnek is segítettem az övében, és Mrs. Baxter nem vette észre. Ez nem csalás, ugye? Oh, és bevettek a baseball csapatba!
- Gratulálok! – dicsérem meg õszinte örömmel. – És ne aggódj, én nem veszem csalásnak, kedves tõled, hogy segítettél. Viszont ne szoktasd rá Max-et, mert nem fogja megtanulni az anyagot, és ha a tanárnõtök rájön, te is bajban leszel.
- Jó, nem fogom rászoktatni – sóhajtja. – Apa, ugye nem felejtetted el, hogy szombaton szülinapra megyek?! – vált hirtelen témát.
- Nem felejtettem el – felelem mosolyogva. – Elõtte elmegyünk ajándékot venni, ha még nem vettetek, jó?
- Még nem vettünk, úgyhogy oké! Hívjuk el Chaz bácsit is a plázába, úgy viccesebb lenne!
- Hát persze… Három pasi a bevásárló központban – nevetek csendesen vele együtt. – Rendben, megkérdezem. Most pedig nyomás házit csinálni!
- Jó, jó – egyezik bele drámai sóhajjal. – Szia apa! Szeretlek!
- Én is téged manó, szia! – Megvárom, míg leteszi, majd elvéve a mobilt a fülemtõl, leejtem az ágyra magam mellé. Meg kell beszélnem Chazzel a szombatot, még ha perpillanat igen kínosnak is érzem a szembenézést vele.

Végül jó fél óra múlva ráveszem magam, hogy felkeljek. Az lesz a legjobb, ha elmondom neki a szombatot, megkérdezem jó-e neki, majd estére elmegyek itthonról… Sose éreztem még ennyire szükségét, hogy együtt legyek valakivel, egyszerûen nem tudom mi ütött belém.
- Chaz? – kopogok a dolgozószobájának ajtaján, miután a nappaliban nem találtam.
- Gyere! – érkezik a válasz, én pedig mély levegõt véve, benyitok. Nagyon koncentrálok, hogy ne látszódjon meg rajtam a zavarom, és ne gondoljak másra, csak amit meg akarok beszélni vele.
- Beszéltem Joshal, és tudod, említette múlthéten a szülinapi bulit, ami most szombaton lesz – kezdem, õ pedig bólint, felém fordulva a székével. – Ráérsz aznap?
- Persze, én osztom be a munkám – mosolyog rám, nekem pedig félre ver egyet a szívem. Basszus…
- Akkor eljönnél a buli elõtt vásárolni velünk a plázába? Josh szerint az úgy lenne vicces – forgatom meg a szemem, de én is elmosolyodom közben.
- Szívesen megyek – feleli. – Addig pedig, amíg szülinapon van, beülhetnénk egy mozira – veti fel, nekem pedig felcsillan a szemem.
- Oké! Van egy csomó jó film most, majd utána nézek az idõpontoknak, és együtt választunk! Most én állom, megígértem! – jelentem ki, õ pedig rábólint. Mosolyogva fordulok, hogy hagyjam tovább dolgozni, de az ajtóban eszembe jut a másik dolog, amiért jöttem.

- Ümm… Chaz – szólalok meg, mire ismét felém fordul. Zavarban vagyok, és kerülöm a tekintetét, csak akkor veszem rá magam, hogy a szemébe nézzek, mikor végre megszólalok. – Ma este elmennék itthonról, ha nem gond…
- Hova? – kérdezi meglepetten, mire kissé elpirulok.
- Tudod, kikapcsolódni…
- El akarsz menni egy bárba, felszedni valakit?
- Hát… nos, igen – kapom félre a tekintetem, mikor elkomorul az arca. – De ne aggódj, nem hozok ide senkit… hotelbe… csak tudod, szükségem van… - Elakadok az amúgy is eléggé zavarossá váló mondandómban, mikor élesen szívja be a levegõt.
- Macsek, azt hittem tanultál Jared esetébõl – mondja csendesen, de feszült hangon. Meglepetten pillantok felé, nem igazán értem a dolgot.
- Jared esetébõl?
- Majdnem megerõszakolt! – morranja.
- Nem az az általános Chaz… - felelem csendesen. – Tudok magamra vigyázni!
- Ha ez így lenne, nem én húztalak volna ki alóla. – Megvillan a tekintetem szavai hallatán, és kezdek a kétségbeesésem mellé, frusztrálttá is válni.

- Igenis tudok magamra vigyázni! – csattanok fel. – Az elmúlt négy évben is tökéletesen megvoltam a magam erejébõl párkapcsolatok terén!
- Az, hogy összefekszel valakivel egy éjszakára, akirõl nem tudsz semmit, és igenis lehet veszélyes, nem kapcsolat, macsek! – vág vissza, kissé megemelve a hangját.
- Mert te annyira szakértõje vagy a kapcsolatoknak! – morranom megbántottan, bár tudom, hogy ezzel megbánthatom. Nem akarom… nem akarom bántani, de a fenébe is, csak azért csinálom, hogy vele maradhassak. Ha máshol levezetem a szexuális feszültségem, mellette is el tudnék lenni.
- Tudod mit, Barry? – Összerezzenek. Nem csak a szárazzá váló hangja, de a tõle igen ritkán hallható nevem miatt egyaránt. – Azt teszel amit akarsz, nem kell velem maradnod esténként, ahogy megígérted, szórakozz csak valami idegen pasival!
Úgy érzem magam, mint akit erõbõl hasba vágtak, és szememet elfutják a könnyek, ahogy komoran elfordul.
- Nem értesz semmit… - csuklom fel fájdalommal, és kétségbeeséssel telve, mire döbbenten fordul felém, és könnyeimet látva, mondana valamit, de megelõzöm. – Az egész miattad van, hogy veled maradhassak, barom! – kiáltom, majd sarkon fordulva rohanok el a szobámba.
Elõkapom a bõröndöm, és az ágyra dobom, majd felmarkolva egy adag ruhát a szekrényembõl, beleborítom. Lépnék a következõ kupacért, de megbotlom a szõnyegben, és elvágódom. Szipogva, a könnyeimet nyelve ülök fel, és hátamat az ágyamnak vetve, térdeimet magamhoz ölelve hajtom rájuk a fejem. Hülye vagyok… mégis hova mehetnék?

- Macsek? – hangzik fel bátyám hangja az ajtó másik oldaláról, mire összerezzenek, de nem nézek fel, nem mondok semmit. – Bejövök! – jelenti ki, és már nyílik is az ajtó. Hallom, ahogy belépve csukja maga után, majd megtorpan.
Csend ereszkedik ránk, amit csak a szipogásom tör meg. Nem emelem fel a fejem, el tudom képzelni, ahogy a nyitott bõröndöt figyeli, vagy éppen engem.
- Macsek – szólít meg halkan, és hallom, ahogy közelebb lépve, leül az ágyamra. Megpróbál felhúzni maga mellé, de elhúzódom, szememet törölgetve csúszom arrébb a földön. – Kérlek, mond el mi a baj! – sóhajtja. Kiérzem a hangjából a kétségbeesést, és egyáltalán nem vagyok büszke magamra, hogy én teszem ezt vele. – Bármi is a gond, megoldjuk! Együtt menni…
- Nem fog menni! – bukik ki belõlem, ahogy hirtelen felé fordulok, és felpattanok a földrõl. – De nem…nem miattad van, az nem volt igaz… Az egész… az egész az én hibám, te pedig…túl-túl megértõ vagy…én meg undortó, és…és… nem maradhatok… - Sírásba fulladnak a szavaim, és hátamat a szekrényemnek vetve, bõszen próbálom letörölni a könnyeim.
- Macsek – szólal meg aggódva, és felállva az ágyról, elém lépve ölel magához. Megmerevedek a karjaiban, és megpróbálom eltolni magamtól, de nem enged.
- Chaz… kérlek, engedj el… - nyöszörgöm, de csak még inkább magához szorít. – Kérlek! Hát nem érted… én-én vonzódom hozzád! Én fe-felizgulok… mikor meztelenül látlak, és vo-vonzódom hozzád! Szö-szörnyû testvér vagyok, ezért…ezért nem maradhatok! – csuklom patakzó könnyekkel, és szememet szorosan lehunyva várom, hogy undorodva ellökjön magától. 

- Ümm… én csak… én… - Érdekes, ahogy hirtelen a szája elé kapja a kezét, majd a csapra pillant, és vissza rám. – Én… én megoldom máshol, bocsi!
Kiszalad, de nekem eszembe jut, hogy mennyire élveztem,. ahogy néz. De ahogy ez eszembe jut azonnal el is hessegetem, és maradék jókedvemet is leölöm a nulla alá. Miért kellene neki egy alkoholista, rideg férfi, aki nem mellesleg a testvére? Ha elmondanám neki gyanítom, nem maradna velem,  menekülne, ahogy csak tud. Ami nem lenne jó, így inkább minden gondolatot kiírtok a fejembõl ezzel kapcsolatban és sóhajtva fejezem be a tisztálkodást.


Amikor végzek Jarvis tájékoztat, hogy Barry a saját fürdõjében van, nagy valószínûséggel zuhanyozik. Azt is megjegyzi viszont, hogy nagyon felkavarhatta a meztelenségem, mert eléggé zavartan rohant el mellette, és bár elpoénkodja azzal, hogy talán edzhetnék többet is, hogy ne zaklassam fel ennyire, nekem megfordul a fejemben , hogy mi van, ha nem a nem tetszés miatt volt. Mi van, ha õ is ezt érzi?
De aztán elméletben fejbe csapom magam. Idióta vagyok…
- Macsek, minden rendben? – kérdezem, amikor már a fürdõ ajtaja elõtt állok. Nem nyitok be. 
- Pe-persze!– Csak hülye mód bekaptam egy adag wasabit magában, és miután azon túljutottam, gondoltam tussolok is.
- Igen, Jarvis mesélte a produkciód – nevetem. De azért örülök, hogy nem lett baja.
- Mi-mindjárt végzek! – kiabálja, én meg úgy döntök, hogy akkor addig miért ne maradhatnék?
Az ágyra ülve konstatálom, hogy mindennek macsek-illata van, de nem is ez a baj. A baj az, hogy ez nekem másképp tetszik, mint egy testvér illata kellene, hogy tetszen. Az csak biztonságot ad, ez az illat valahogy felizgat. Nem izgat fel annyira, hogy fel is álljak, hiszen gyorsan arra gondolok, hogy Jared érintette, és máris lelohad minden lelkesedésem.
Ekkor jön ki a fürdõbõl macsek, és ha nem, lett volna az elõbbi képzelgés, most kifejezetten kellemetlen helyzetben lennék.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni – vigyorgok rá, hiszen látom, hogy megrémült.
- Semmi baj. Miért vártál rám?
- Csak biztosra akartam menni, hogy jól vagy – felelem az õszintét.
- Senki se halt még bele egy kiskanálnyi wasabiba… De Jarvis szerint lehet, háromszor csíp…
Nevetve jegyzem meg magamban, hogy édes, amikor ilyen. Felállok és a hajába túrok.
- Nem te mondtad, hogy szárítsam meg normálisan? - kérdezem vádlón, de nem haragosan.
- Két perce jöttem ki a zuhany alól, még van idõm! Felöltözök, és megszárítom, ne aggódj!
- Rendben. – Elhúznám a kezem, de utána kap, amit nem tudok hova tenni… - Minden rendben, macsek? - kérdezem aggódva.
- Persze, ne haragudj! Szerintem én le is fekszem hajszárítás után. Köszönöm szépen a mai estét, nagyon jól éreztem magam!
- Nincs mit… - válaszolom, és még kérdeznék, de ahogy hátat fordít, a torkomra fagynak a szavak.
A derekára kötött törülközõ rövid, így amikor lehajol, tökéletes rálátásom van nos… mondjuk úgy, hogy a stratégiailag lényeges pontokra. Nyelek egyet. Menekülnöm kell…
- Akkor… jóéjszakát!
- Jóéjszakát!

Szuszogva érek a szobámba, de rögtön rájövök, hogy nem tudok aludni, így inkább lemegyek a konditerembe. Pár óra edzés után viszont annyira elfáradok, hogy a földre, egy szivacslapra fekve alszom el.
Reggel arra kelek, hogy valaki néz. Aztán meg valami birizgálni kezd. Mivel fáradt vagyok, próbálok ignorálni, de nem megy, így felemelem a kezem és megpróbálom elhessegetni az idegesítõ fogalmamsincshogymit. Halk kuncogást kapok válaszul. Ez már gyanús kellene, hogy legyen, de még mindig megoldhatónak hiszem a problémát azzal, hogy fordulok egyet, háttal a fogalmamsincshogymidegyanúsanmacseknak. Megint finom érintés, majd a fülemnél érzem valaki levegõvételeit, aztán belesuttog.
- Nem akarsz még felkelni, Chaz? Már fél tizenkettõ van…
Hirtelen pattannak ki a szemeim és hitetlenkedve fordulok meg. Nincs rajtam póló, ami így nem tudom, hogy õt mennyire zavarja, de ami viszont kifejezetten zavarba ejtõ, hogy nekem most tûnik fel a reggeli merevedésem, amit egy szál alsóban nem is tudok elrejteni. Pír szökik az arcomra, ahogy tekintete arra siklik, majd inkább felpattanok, és egy bocsit elhebegve a kondihoz tartozó fürdõszobába megyek. Hideg vizet engedek, alá állok, és pillanatokkal késõbb már megint minden rendben, de ahogy kimegyek, õ már nincs itt.  

Felérve az emeletre látom, hogy Jarvis ebédhez készül.
- Macsek? - vonom fel a szemöldököm.
- A fürdõben.
- Megnézem.
- Rendben, nekem még van egy kis dolgom, utána ebédelhetünk.
Felérve viszont rájövök, hogy bárcsak ne jöttem volna ide. A fürdõbõl félreérthetetlen sóhajok szöknek ki, a résnyire nyitott ajtón bepillantva pedig olyan látvány tárul elém, aminek nem kellene.
Macsek a kád szélén ül, egyik lába felhúzva, és éppen magát kényezteti. Kedvem lenne elrohanni és úgy tenni, mint aki semmit sem látott, de nem teszem. Kukkoló-szintre süllyedve támaszkodom a falnak, és figyelem az arcát, ahogy érinti önmagát, a kezeit, ahogy az egyik a férfiasságával játszik a másik pedig a fenekénél simogatja magát. Merevedésem pillanatokon belül teljes életnagyságban vár valamire, bármire, így akármennyire tûnik helytelennek, az elmém most túl ködös, hogy akármi is eszembe jusson. A nadrágomba nyúlva kényeztetem magam, és ami a legszebb, az után élvezek el, hogy láttam volna az arcát.

Pillanatokkal késõbb azonban spuriznom kell, hiszen feláll a kád szélérõl és az ajtóhoz indul. Kilépve veszem csak észre, hogy valami viszont hiányzik. Még a nappaliban magamhoz vettem a csipogómat, ami viszont most nincs a zsebemben. Felsóhajtva, kudarcom teljes tudatában cammogok le a nappaliba és várom, hogy mondja el, mennyire undorító vagyok, hogy kilestem.

Az ebéd eléggé furcsán telik. Én nem nézek rá sem macsekra, hozzá sem szólok, macsek ugyanígy tesz velem, Jarvist pedig valahol a desszert környékén kezdi ez el zavarni.
- Összevesztek? - kérdezi.
- Ne… nem - nyögi ki macsek.
- Egyáltalán nem, csak nincs kedvünk beszélgetni. - Tekintetemmel sugallom Jarvisnak, hogy jó lenne, ha nem erõltetné a témát és mivel ismer, így nem is teszi. Ahogy végzünk mindennel, õ pakolni kezd, én a teraszra indulok egy kicsit napozni, de macsek elkapja a csuklómat, amikor a nappaliba érünk. Szó nélkül teszi a tenyerembe a csipogót, és mélyvörös színt öltve menekülne is el, de elkapom, és úgy dö9ntök, most bizony hazudni fogok.
- Nem ítéllek el, ne izgulj. Mindenki szokott ilyet, én is, de nem megyek be többé kopogás nélkül, ne félj. És ha attól félsz, csak egy pillanatra láttam. - Rosszul esik hazudni, de neki is jobb, ha nem tudja, hogy ott voltam és mit tettem, hiszen rögtön elmenne innen és gondolom, elõtte rám szedné az eget, amiért ilyen undorító vagyok. 

- Örülök, hogy itt vagy velem – hajtja fejét az enyémre, és jó darabig így nézzük tovább a darabot. Kicsit késõbb megfogja a kezem, és áthúzva a combjára, a tenyeremet kezdi simogatni. Pont úgy, ahogy gyerekkorunkban, mikor valamiért szomorú voltam, ideges, vagy csak ráakaszkodtam, mert kellett a figyelem és törõdés valakitõl, és szüleink ugye nem jeleskedtek ezekben. Most kissé más érzéseket kelt bennem a gesztus, de inkább a darabra koncentrálok, minthogy ezen agyaljak.
Idõvel ki is egyenesedem, mikor elérünk az elõadás tetõpontjához, bár kezemet továbbra is a lábán hagyom, úgy figyelem lelkesen a darabot.
Mikor aztán véget ér, és mi már kifelé haladunk, hasam zajosan jelzi, hogy régen látott ételt.

- Nahát – vigyorog rám, én meg érzem, hogy elpirulok.
- Jól van, éhes vagyok – motyogom, de persze én is mosolygok.
- Étterem?
- Igen – bólogatom vidáman, de azért folytatom. - Valahonnan vegyünk és vigyük haza. Jarvis ne legyen már egész este egyedül…
- Igazad van – sóhajtja. - Úgyis akartam neki vinni sushit. Szereti nagyon.
- Én még nem is nagyon ettem – vallom be némi visszagondolás után.
- Nem?! – fordul felém meglepve, de mielõtt folytatnánk a beszélgetést, beülünk a kocsiba. Kissé zavarba ejtõ, hogy kinyitja elõttem az ajtót, mintha lány lennék, de biztos megszokás. - Akkor keressünk egy sushibárt.
Végül annyi mindent veszünk, mikor találunk egyet, hogy valószínûleg még holnap is ezt fogjuk enni. Szerencsére ízlik, megkóstolhattam párat az étteremben elõre.

Mikor hazaérünk, Jarvis éppen ruhákat hajtogat, de felpillant ránk, mikor belépünk, és abbahagyja a munkát.
- Nahát, kellemes estét. – Tekintete a szatyrokra téved, és elmosolyodik. - Szórólap, uram?
- Igen – morogja Chaz, és letéve a zacskókat, hozzám lép, hogy lesegítse rólam a kabátom. Megint elpirulok, de nem ellenkezek, csak megköszönöm, remélve, hogy nem vette észre. - Na, menjünk és együnk végre!
Jarvis nagyon örül a sushinak, és lelkesen tanítgat az evõpálcikák helyes használatára, majd az ételek megfelelõ elfogyasztására. Hallgatok rá mindenben, és nagyon finom az összes fajta sushi. Felpillantok Chazre, aki profi módjára eszi a sajátját, és boldogan rámosolygok. Remek estét köszönhetek neki!

Vacsora után elmélyülten hallgatom Jarvis magyarázatát a japán konyháról, ami látszólag a személyes kedvence, idõvel aztán elkezdek poénkodni a maradék wasabi egybe lenyelésén.
- Nem ajánlom, mint tapasztalta, elég csípõs… - jegyzi meg, én azonban ha egyszer valamit a fejembe veszek…
- Jó, de ha egyben letolom? – szemezek a zöld masszával. – Vagy kétszer csíp?
- Szerintem akár háromszor is – feleli, mire felnevetek.
- Jó, akkor csak egy kanállal! – határozom el, és mielõtt megállíthatna, benyomok egy kanálnyi adagot a számba. Hát… lehet nem ártana néha hallgatnom mások tanácsára a kíváncsiságom legyõzése miatt, mert ez nem kellemes élmény…
Égõ szájjal pattanok fel, megcélozva a legközelebbi fürdõszobát. Jarvis utánam kiált valamit, de nem igen hallom meg, lendületbõl vágom ki a mosdó ajtaját, hogy aztán egybõl a küszöbre fagyjak, és megfeledkezzek égõ számról.  
- Igen? – szólal meg Chaz halál nyugodtan, annak ellenére, hogy egy szál semmiben, éppen a zuhanyzás közepén tart. - Segíthetek valamiben, macsek? – vigyorog rám. Tökéletesen tisztában van vele, hogy iszonyat jól néz ki…

Érzem, hogy köldökig vörösödöm, és zavarom is az eget veri. Nem kéne ennek így lennie, hisz a bátyámmal állok szemben, és tény, hogy több, mint 10 éve nem láttam ádámkosztümben, de a testvérem…
- Ümm… én csak… én… - Kétségbeesetten keresem a szavakat, de mikor eszembe jut, miért is vagyok itt, újra megérzem a wasabi hatását. Kezemet a szám elé kapva, a csapra pillantok, majd vissza rá, és megismétlem ezt a mozdulatsort. – Én… én megoldom máshol, bocsi! – hadarom el, majd levágva egy sebes hátraarcot, becsapom magam mögött az ajtót.
Meg se állok a szobámig, és az onnan nyíló fürdõben rátapadok a csapra. Pár perc múlva már jobb a helyzet a számban, de akad egy nem kevésbé égetõ problémám…
Arcomat a kezembe temetve, kényelmes terpeszben ücsörgök a csukott WC tetõn, és hirtelenjében fogalmam sincs, mit kéne éreznem. Kezdek kétségbeesni, szégyellem magam, sírhatnékom van, és persze feszít a szükség, ugyanis az elõbb… szépen felizgultam Chaz látványára…

Hosszú percekig gyötröm magam, hogy eldöntsem mit is kéne most tennem, remélve, hogy megnyugszom, de mivel ez sehogy se akar bekövetkezni, végül a ruháimat ledobálva, beállok a zuhany alá, és segítek magamon.
Csak kicsit ég az arcom, mikor kielégülten, arcomat a csempének döntve kapkodok levegõ után. Pár pillanat múlva szipogva, könnyes szemmel csúszom le a padlóra, és hagyom, hogy a meleg víz a hátamat permetezze, és hajamat áztassa.
Hogy lehetek ilyen? Mégis mit mûveltem a bátyámra gondolva? Õ elfogadta, hogy bi vagyok, szó nélkül, mert biztos sose gondolta, hogy ilyet teszek… Szörnyen szégyellem magam, és félek is, mert ha ez így megy tovább, nem maradhatok itt…
Igyekszem összeszedni magam, és az este boldog pillanataira koncentrálva, kiverni a fejembõl a történteket. Oké, férfibõl vagyok, biszex vagyok, és a Jareddel való, egyszeri alkalmon kívül, régen voltam bárkivel is. Chaz pedig tagadhatatlanul egy félisten… khm… a bátyám, de jól néz ki, és csak ezért történt ez az egész!

Hirtelen kopogás zökkent ki a gondolataimból, mire riadtan kapom fel a fejem.
- Macsek, minden rendben? – csendül Chaz hangja az ajtó túloldaláról.
- Pe-persze! – felelem, és örülök, hogy hangom remegése nem hallatszik a vízcsobogás miatt. – Csak hülye mód bekaptam egy adag wasabit magában, és miután azon túljutottam, gondoltam tussolok is.
- Igen, Jarvis mesélte a produkciód – nevet fel.
- Mi-mindjárt végzek! – kiáltok ki, és feltápászkodva a zuhanyzó padlójáról, nekiállok gyorsan befejezni a tussolást. Pár perc múlva már törülközõvel a derekamon, csöpögõ hajjal lépek vissza a szobámba. Kis híján felkiáltok, mikor az ágyon ücsörögve, Chazt pillantom meg.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni – mosolyog rám bocsánatkérõen. Örülök, hogy már van rajta póló, de az alsója mondjuk lehetne egy hosszú pizsamanadrág alsógatya helyett…
- Semmi baj – felelem, kiverve a fejembõl a zavaró gondolatokat. – Miért vártál rám?
- Csak biztosra akartam menni, hogy jól vagy – feleli kedvesen, mire hálásan rámosolygok.
- Senki se halt még bele egy kiskanálnyi wasabiba – felelem, majd elfintorodom. – De Jarvis szerint lehet háromszor csíp…

Elneveti magát, majd felkelve az ágyról, elém lép. Beletúr nedves tincseimbe, és rosszallóan megcsóválja a fejét.
- Nem te mondtad, hogy szárítsam meg normálisan?
- Két perce jöttem ki a zuhany alól, még van idõm – felelem durcásan, de mondjuk meztelen felsõtesttel tényleg nincs meleg, fõleg ha csöpög rá a hajamból a víz. – Felöltözök, és megszárítom, ne aggódj!
- Rendben – húzza el a kezét mosolyogva, de mivel jólesett az érintése, reflexszerûen kapok utána, és csak akkor döbbenek rá, hogy a csuklóját szorongatom, mikor tekintete kérdõvé válik.
- Minden rendben, macsek?
- Persze, ne haragudj! – vágom rá gyorsan, és el is engedem. – Szerintem én le is fekszem hajszárítás után – folytatom, és igyekszem úgy felnézni rá, mintha mi sem történt volna. – Köszönöm szépen a mai estét, nagyon jól éreztem magam!
- Nincs mit… - feleli, de látom rajta, hogy még faggatna tovább, így inkább a szekrényemhez lépve hátat fordítok neki, és elkezdek alvós póló után kutatni. Igazság szerint, ugyan olyan szerelésben alszom, mint õ…

- Akkor… jóéjszakát! – szólal meg kis hezitálás után, mire átpillantva a vállam felett, rámosolygok.
- Jóéjszakát!
Elhagyja a szobát, én pedig nagy sóhajjal rogyok le az ágyamra, és hátrahajtott fejjel állok neki a plafon tanulmányozásának.
Nem kezdhetek ki megint valami alkalmi partnerrel, mert nem akarom megismételni azt, ami Jareddel történt, és Chaznek is megígértem, hogy vele maradok. De akkor mit csináljak…? Bár amíg nem láttam meztelenül, nem volt baj, szóval lehet továbbra se lesz. Csak több idõt kell magamra fordítani néha esténként, és akkor nem leszek kiéhezve… Nem akarok elmenni innen, szóval hamar el kell felejtenem a fürdõs incidenst és a következményét!

- Szereted a színházakat, ugye? - Ugye jól emlékszem?
- Nagyon. 
- Akkor jöhetünk majd sûrûbben, bérletem van.
- Rendben. Én meg majd moziba hívlak meg, azt tudom finanszírozni, és azt is szeretem. 
- Megegyeztünk – mosolygok rá. Olyan… jó érzés vele lenni. Furcsán kellemes érzés.

A szünetben elnavigálom a büféhez.
- Már láttad amúgy? – kérdezi. Neki pezsgõt kérek, magamnak csak vizet. Én vezetek eleve…
- Még nem. Nem sokat jártam színházba mostanában. A bérletet az egyik énekestõl kaptam ajándékba, akinek szöveget írtam…
- Csak nem Chaz Hadent látják szemeim? – hallom meg az ismerõs hangot magam mögött.
- Emlegetett szamár – morgom, de elmosolyodom. Nagyon régen nem láttam.
- Mi? Csak nem rólam beszéltetek? – nevet Franky. – Ez igazán kedves, ezek szerint még tudod ki vagyok… Habár, az elmúlt idõszakban egy szót se hallottam felõled!

- Ez nem igaz drágám, a nászajándékunk… - jegyzi meg Veronica.
- De az nem beszél az õ hangján, nem? Áucs, ezt most mi…
- Szóval, azt akarta mondani, hogy nagyon szépen köszönjük az ajándékot, és örülünk, hogy újra látunk – mosolyog rám Veronica és üdvözöl.– Ne haragudj, milyen illetlenek vagyunk! Veronica Singer vagyok, õ pedig a férjem, Frank Singer. Chaz osztálytársa volt gimiben, és énekli a szövegeit. Te pedig? - fordul Barry felé. Mindig Veronica volt a barátkozósabb, Franky ahhozvolt inkább kedves, akit már a kedvese benevelt.
- Oh, én Barry Haden vagyok – fogadja illedelmesen. Franky máris belelkesül.
- Ó, te vagy az öccse!– Párszor mesélt rólad, míg fiatalabbak voltunk, aztán elvonult remetének, és alig állt velünk szóba munkán kívül. Azért adtam neki a bérletet ide, hogy többet lássuk, de szerinted hányszor jött el?
- Frank…
- Hát épp ez az! Egyszer se! Hogy sikerült rávenned, hogy kibújjon a barlangjából?
- Ümm… nem tudom – feleli macsek, de utána Franky hozzám fordul.
- És, hogy vagytok? - kérdezi. - Jaredet nem értem el, akartam hívni, hogy kellene majd egy úgy nagylemez. nem tudom, számíthatok-e rátok… - pillant rám.
- Hát, Jareden keresztül nem fogsz elérni. - Meglepve pislog rám.
- Mi történt? - kérdezi.
- Megpróbálta megrontani az öcsémet, meglopott, és miatta voltak alkoholgondjaim is - sóhajtok fel. Látom, hogy Franky egyre idegesebb.
- Basszus, mekkora gyökér… ezt nem hiszem el! De figyu, majd hívlak akkor téged, aztán koccanunk és megbeszéljük, hogy mikre gondoltam, oké? Van pár zenei alapom is már, azokra is jó lenne valamit írni, oké? - A csengõre persze visszasietnek.
- Bocsánat, hogy elment a szüneted - pillantok öcsémre.
- Ugyan, örülök, hogy találkoztam velük. Mindketten nagyon kedvesek, ne hanyagold el õket! Veronica meghívott minket egy grillezésre is.
- Ha eljössz te is, szívesen megyek – mosolygok rá. Nélküle sehova.
- Örömmel. Köszönöm, hogy elhoztál ide, nagyon boldog vagyok!

A vállamra hajtja a fejét. A közelsége most egy kicsit összezavar, de gyorsan rendbe is teszek magamba mindent és belecsókolok a hajába.
- Örülök, hogy itt vagy velem - hajtom a fejem a fejére, és így nézzük a darab további részét egy ideig. Minden olyan jó… megfogom a kezét is, és a combomra teszem, majd a tenyerét simogatom, ahogy régen, mikor még kicsik voltunk. Szerette akkor is. Ez viszont akkor is folytatódik, amikor elveszem a fejem az övérõl és õ is kiegyenesedik. Mintha õ is élvezné, legalábbis mikor rápillantok, látom, hogy élvezi. Mosolyog. Annyira… szép, ebben a halvány fényben kifejezetten vonzó. Mondjuk õ mikor nem az?

A darab végeztével épp kifelé haladunk, mikor meghallom, hogy aranyosan kordul egyet a hasa.
- Nahát - vigyorgok rá. Õ persze elpirul.
- Jól van, éhes vagyok - jegyzi meg, de mosolyog õ is.
- Étterem?
- Igen - bólogatja. - Valahonnan vegyünk és vigyük haza. Jarvis ne legyen már egész este egyedül…
- Igazad van - sóhajtok fel. - Úgyis akartam neki vinni sushit. Szereti nagyon.
- Én még nem is nagyon ettem - gondolkodik el.
- Nem?! - fordulok felé meglepve. Épp ekkor ér elénk a kocsim, és kinyitom neki az ajtót is, hogy be tudjon szállni, majd körbemegyek és beülök. - Akkor keressünk egy sushibárt.
Egy kisebb családnak elég, amennyit vettem, hiszen én is éhes vagyok, macsek is éhes és Jarvisnak külön szervrendszere van a sushihoz. Mindenfélébõl veszek három adagot, így két szép szatyorral felszerelve nyitunk be. Jarvis épp valamit hajtogat.
- Nahát, kellemes estét. - A kezünkben levõ szatyrokra téved. - Szórólap, uram? - vigyorogja.
- Igen - morgom, és leteszem, amíg lesegítem a kabátot macsekról. - Na, menjünk és együnk végre!

Jarvis nagyon örül a sushinak és lelkesen tanítgatja macsekot, hogy hogyan egyen pálcikával, hogy elõbb a szójaszószba mártogasson, majd rá a wasabi és a többi. Kifejezetten kéri, hogy csak picike wasabit egyen, mert nagyon csípõs, macsek pedig nagyon édesen bólogatva, érdeklõdve teszi, amit mond neki Jarvis. Jól érzem magam velük. Mint egy család… nagyon jó. A tekintetem aztán macsekon pihen meg, és amikor rám pillant, pirulva mosolyodik el. Nagyon… nagyon szép.

Vacsora után õk még mindig beszélgetnek, így nem szólok egyiküknek sem, hogy elszaladok és lezuhanyozok. Már meztelenül állok a vízpermet alatt és tusfürdõzöm magam, amikor kivágódik az ajtó. Odakapom a fejem, mert nem tudom, hogy tévedés vagy baj van-e, de csak macsek az.
- Igen? - szólítom meg, amikor pillanatokkal késõbb is néz. Tetszik, ahogy néz engem. - Segíthetek valamiben, macsek? - vigyorgok rá. Tudom, jó a testem, és kicsit meg is lep, hogy neki is tetszik. 

- Utálsz? – kérdezem suttogva, ölemben pihenõ, egészen pontosan kabátomat markoló kezemet figyelve. Hirtelen megérzem puha érintését az állam alatt, és engedelmesen nézek fel rá, mikor maga felé fordítja a fejem. Meglepõdök, mikor pár pillanat múlva, egyszerûen az ölébe húzva átkarol.
- Sosem tudnálak utálni – mondja, arcát a nyakamhoz fúrva. Felnõtt létemre úgy bújok hozzá, mint egy kisgyerek. Csak most jöttem rá, mennyire sokat jelent, hogy újra vele lehetek, és mennyire féltem attól, hogy elküld. - Sajnálom, ha durva voltam veled. De muszáj volt valahogy kiadnom magamból. Nem haragszom rád. Jaredre és a helyzetre haragszom, amiért látnom kellett téged olyan szomorúnak. Nem utállak, nem haragszom és nem ítéllek el. Egy szóval sem mondtam, hogy homofób lennék vagy hogy én magam ne néznék meg egy helyes férfit. Talán én is biszexuális vagyok, macsek.

Meglepve húzódom hátrébb, hogy az arcára nézhessek.
- Igen – mosolyog rám hitetlenkedõ tekintetemet látva. - Szóval ne izgulj, oké? Semmi baj sincs. De amit Jared tett veled, az borzalmas. Sajnálom, hogy nem értem oda hamarabb.  – Na ez még jobban meglep. Õ kér bocsánatot?
- Ezt nem mondod komolyan… - nyekkenem. - Nem a te hibád! Semmi sem a te hibád! Én..
- Te részeg voltál, azt mondtad, mikor elõször lefeküdtél vele. – Ez így igaz, de nem igazi mentség, ráadásul emlékszem mi történt, és… élveztem. A mostani persze más helyzet volt, komolyan féltem, de az biztos, hogy nem az õ hibája! - Hidd el, én tudom, milyen részegnek lenni. Nem haragszom rád. Jól esett volna, ha elmondod, de így alakult. Nem haragszom. De nem mehetsz senkihez. Amíg nem fejezik be a rendelõt, addig nem engedlek el egyedül senkihez.
Nem tudom mit mondhatnék, szörnyen hálás vagyok neki, és boldog a törõdéséért. Ösztönösen simulok hozzá, megint az ölelésébe bújva.

- De neked is dolgozni kell – suttogom, elég gyenge, és õszintétlen ellenkezéssel.
- Megoldom, ne félts engem. - Kicsit eltol magától, én pedig magam is meglepõdök, hogy mennyire hiányzik máris a közelsége. Ez így nem lesz jó… - Menjünk be, Jarvis csinál nekünk fagyikelyhet. Jó lesz.
Bólintok, és visszamászok a saját ülésemre, majd onnan kiszállok. Bent aztán pillanatok alatt kerül elém a fagyikehely, és meghat Jarvis gondoskodása, és aggodalma, amivel fogad, így igyekszem megnyugtatni, hogy nincs semmi bajom.
- Figyelj, macsek – fordul felém Chaz, mikor kettesben maradunk. - Szeretnék neked segíteni, szóval mit szólnál, ha elmennénk ma valamerre?
- Nem tudom, hogy van-e kedvem – sóhajtom. Most kezd úgy igazán tudatosulni bennem, hogy majdnem megerõszakoltak… Eddig azon aggódtam, Chaz mit fog gondolni rólam, még azt se vettem észre, hogy fáj kissé az arcom, ahol Jared megütött.
- Csak egy kellemes kis színdarab. Páholyba van bérletem. - Rá pillantok, õ pedig bíztatóan elmosolyodik. - Jót tesz a zaklatott léleknek, hidd el.
- Oké – egyezem bele, viszonozva a mosolyát, és befejezve a kelyhet, elindulok zuhanyozni és átöltözni.
- Ha valami baj van, csak szólj, rendben? Bármi… - szól utánam, én pedig õszinte mosollyal bólintok. Akkora sokk nem ért, hogy sokáig tartson a hatása, így igazából szépen meg is nyugszom, mire elkészülök.

Nagy szemekkel, csodálattal nézek meg mindent a színház épületén és épületében, mikor megérkezünk. Mindig is imádtam a színházakat, de ritkán jutottunk el ilyen elõkelõ helyre. Még jó, hogy megkérdeztem Chazt hova hoz, és az alkalomnak megfelelõen öltöztem.
Elvezetnek minket egy szép, arany és vörös színekben pompázó, bársonnyal díszített páholyba, és ahogy belépünk, zárják is mögöttünk.
- Nahát, ketten leszünk? – kérdezem meglepetten, õ pedig felém fordul. Örülök, hogy gyér a világítás, mert azt hiszem kissé elpirultam. Túl jól néz ki, ha lenne még valaki velünk a páholyban, fõleg nõ, biztos nem a darabot figyelné…
- Szeretném, ha felszabadulnál. Vidám kis darab, de most azt hiszem jobb, ha csak ketten leszünk – mosolyodik el. - Na, hova szeretnél ülni?

- Ümm… - egy pillanatba még beletelik, mire összekapom magam, de szerencsére úgy tûnhetett, csak gondolkodtam. – Oda legelõre! – bökök végül lelkesen az a 2 soros páholy elsõ sorára, és gyorsa le is huppanok az egyik kényelmes székre. Chaz mosolyogva követ, és leül mellém.
- Azta, innen kitûnõen lehet látni a színpadot! – pillantok rá boldogan, majd vissza a még függöny mögött lévõ helyre.
- Szereted a színházakat, ugye?
- Nagyon – bólintok, megint felé fordulva.
- Akkor jöhetünk majd sûrûbben, bérletem van.
- Rendben – szélesedik ki a mosolyom, majd halkan felnevetek. – Én meg majd moziba hívlak meg, azt tudom finanszírozni, és azt is szeretem.
- Megegyeztünk – mosolyog vissza rám, nekem pedig egy pillanatra kihagy a szívverésem. Mi a…? Gyorsan fordulok a színpad felé, és szerencsémre a fények is kihunynak, kezdõdik a darab.

Nagyon élvezem az elõadást, minden másról megfeledkezem közben, csak néha terelõdik Chazre a tekintetem, de látszólag neki is tetszik, és jól elvan.
- Már láttad amúgy? – kérdezem a szünetben, miközben elvezet a VIP részleg büféjéhez, és a kezembe nyom egy pohár pezsgõt. Látom, hogy õ csak vizet iszik, ezért büszkén elmosolyodom.
- Még nem – feleli. – Nem sokat jártam színházba mostanában. A bérletet az egyik énekestõl kaptam ajándékba, akinek szöveget írtam…
- Csak nem Chaz Hadent látják szemeim? – csendül vidám hang nem messze tõlünk, megakasztva bátyámat a mondandójában. Egyszerre fordulunk a hang gazdája felé, de a következõ pillanatban már elénk is ér a férfi, oldalán egy csinos, kedves tekintetû nõvel.
- Emlegetett szamár – mormolja maga elé Chaz, de úgy tûnik örül a másiknak.
- Mi? Csak nem rólam beszéltetek? – nevet fel a szõke, kissé extrém színekkel melírozott hajú férfi. – Ez igazán kedves, ezek szerint még tudod ki vagyok… Habár, az elmúlt idõszakban egy szót se hallottam felõled!

- Ez nem igaz drágám, a nászajándékunk… - szólal meg mellette a fiatal nõ megrovó hangon.
- De az nem beszél az õ hangján, nem? – érkezik a visszavágás, mire a nõ, aki ezek szerint a felesége, belecsíp a karjába. – Áucs, ezt most mi…
- Szóval, azt akarta mondani, hogy nagyon szépen köszönjük az ajándékot, és örülünk, hogy újra látunk – mosolyog Chazre a nõ kedvesen, és közelebb lépve hozzá, puszit nyom az arcára. Egy pillanatra összeszorul a gyomrom, de még mielõtt ledöbbenhetnék ezen a reakciómon, felém fordul. – Ne haragudj, milyen illetlenek vagyunk! Veronica Singer vagyok, õ pedig a férjem, Frank Singer. Chaz osztálytársa volt gimiben, és énekli a szövegeit. Te pedig?
- Oh, én Barry Haden vagyok – fogadom el a felém nyújtott kezét, majd a férfivel is kezet rázok, aki nevem hallatán kizökken karja fájlalásából.
- Ó, te vagy az öccse! – rázza meg lendületesen a kezem. – Párszor mesélt rólad, míg fiatalabbak voltunk, aztán elvonult remetének, és alig állt velünk szóba munkán kívül. Azért adtam neki a bérletet ide, hogy többet lássuk, de szerinted hányszor jött el?
- Frank… - morogja Chaz a szemét forgatva.
- Hát épp ez az! Egyszer se! – folytatja a másik zavartalanul, méltatlankodó hangon. Õt hallgatva mosoly kúszik az arcomra, és kifejezetten megnyugszom. Úgy tûnik, feleslegesen aggódtam, van a bátyámnak barátja, lehet még több is, mint nekem, csak meg kell tanulnia ápolnia a kapcsolatait.

- Hogy sikerült rávenned, hogy kibújjon a barlangjából? – kérdezi Frank közelebb hajolva.
- Ümm… nem tudom – felelem zavartan, de mielõtt újabb kérdést tehetne fel, a felesége megragadja a fülénél, és hátrébb húzza.
- Ne zaklasd már szerencsétlent, bele se tudott inni a pezsgõjébe! Kérdezd meg inkább a remetét magad! Ne haragudj Barry, a férjem sose szûnt meg gyerek lenni – fordul felém Veronica bocsánatkérõ mosollyal.
- Semmi gond, tényleg! – mosolygok vissza rá, és mivel Frank nekiáll beszélni Chazzel, halkan folytatom. – Megkönnyebbültem, hogy olyan barátai is vannak a bátyámnak, mint ti… Igaziak.
Egy pillanatra meglepetten néz rám, majd kissé elkomorul a tekintete.
- Jared? – kérdezi halkan. Felkapom a fejem, és hezitálva bólintok. – Történt valami?
- Nos… sok minden, és mint kiderült, nem csak hazudott Chaznek, de me-meg is lopta, valamint nem igazán mondanám, hogy törõdött vele… És Chaz most mégis engem vigasztal… - Valahogy úgy érzem, mindezt elmondhatom neki.
- Az a seggfej… - morogja válaszként, kissé meg is lepve. – Oh, elnézést, csak… Tudod, mindig is éreztük, hogy valami nem stimmel vele, de Chaz nagyon bízott benne, egy idõ után szinte csak rajta keresztül lehetett elérni. Erre most ez… Lesz egy két szavam hozzá, ha látom!

- Örülök tényleg, hogy találkoztunk ma veletek! – mondom õszintén.
- Hát még mi! – feleli mosolyogva, de a szünet végét jelzõ csengõ megzavar minket. – Jaj, menni kell vissza! Ezt azonban még folytatni kell, üljünk össze egyik este grillezéshez, és akkor te is meséld el Barry, hogy milyen csodát mûveltél, hogy elõcsalogattad Chazt. Meg magadról is!
Bólintok, õ pedig vidáman ragadja meg a férje karját, és búcsút intve elhúzza maga után.
- Viiiiszlát! – kiált utánunk Frank, mire kap egy taslit a feleségétõl, hogy legyen csendesebb. Halkan felnevetek, és Chaz arcán is mosoly jelenik meg, majd felém fordul.
- Bocsánat, hogy elment a szüneted.
- Ugyan, örülök, hogy találkoztam velük – mosolygok fel rá. – Mindketten nagyon kedvesek, ne hanyagold el õket! Veronica meghívott minket egy grillezésre is.
- Ha eljössz te is, szívesen megyek – feleli mosolyogva, miközben mi is elindulunk a páholyunk felé.
- Örömmel – felelem õszintén, és miután helyet foglaltunk, a vállára hajtom a fejem. – Köszönöm, hogy elhoztál ide, nagyon boldog vagyok!

 - Elvigyelek? – kérdezem.
- Most van munkád, igaz? Akkor dolgozz rajtuk nyugodtan, és majd ha délután hazaértem, félreteszed õket, és filmezünk vagy ilyesmi!
- Rendben! – Valamiért dobban egyet a szívem. Nagyon… jó lesz.

Minden rendben megy, mióta beszéltünk. Elõ sem vettem a poharat, minden szép és jó. Jarvis arca kisimult, mióta nem iszok, hiszen nyugalom van. Ha otthon vagyok, de macsek nincs, akkor dolgozom, telefonálok és írok, ha itthon van, filmezünk, közösen csinálunk mindenféléket, vagy elmegyünk Josh elé. Jared hiánya viszont zavaró. Mármint… nem is hívott azóta, pedig egy hétvége is eltelt. Josh végre itt aludt és jól is érezte magát. Reggel kapott karamellás tejet, ami kifejezetten ízlett is neki. Jó kis hétvége volt. Családias. Már gondolkodom, hogy a következõn valamerre el kellene menni. Szombat délelõtt összeszedjük Josht, utána vidámpark vagy állatkert… vagy az az új élménypark. Na, majd megbeszélem macsekkal, hogy mi lenne jobb.

Az egyik este, filmezés közben megcsörren a telefonom.
- Jared? –kérdezem meglepetten.
- Helló herceg. Ne haragudj - sóhajtja.
- Oké. Miben segíthetek?
- Fájok - nyaffantja. Elmosolyodom, aranyos… - Van egy idõpont Barry-hez?
- Persze. Holnap délután háromra?
- Király. Várom, holnap este meg majd átmegyek, oké?
- Igen. Szia. - Leteszem.
- Jared volt? – kérdezi macsek.
- Igen, úgy tûnik már nem haragszik. Plusz kért egy idõpontot hozzád, és mivel ha jól emlékszem, a holnap délután 3-órásat lemondták, felajánlottam neki azt. Nem gond?
- Ne-nem. Köszönöm.
- Örülök, hogy ez is rendezõdött – sóhajtok fel. Jól esik a tudat, hogy Jared nem haragszik már.

Másnap eldöntöm, hogy átnyálazom a könyvelést. Nem vagyok zseni ezen a téren, de érdekelnek a részletek. Meglep, hogy pár óra után nem kevés pénzt nem találok. Nem egyezik a megrendelések száma és a kapott összegek. Több munkát csináltam meg, mint amennyiért itt elszámolás van. Meg kellene kérdeznem Jaredet, mielõtt elkezdek gyanakodni, így szólok Jarvisnak, és a kocsiba ülve elhajtok hozzá.

Meglep, hogy nem találom õket, csak egy zárt szobaajtó mögött. Benyitok, de amit látok, azt nem tudom azonnal feldolgozni.
Macsek alul, Jared rajta, lefogja, és nem tudom másképp értelmezni. Most… miért? Mit?
- Mi folyik itt?! – bukik ki belõlem a kérdés, de macsek kétségbeesett tekintetét látva teljesen elborul az agyam. Odalépve lerántom róla Jaredet.  
- Mégis mit mûvelsz?
- Ch… semmi olyat, ami ne tetszene neki, és lenne hozzászokva… - Hogy beszélhet róla így?! Persze, hogy megütöm. – Cseszd meg! Azt hiszed én akartam bemocskolni, vagy ez az elsõ alkalom? A te drága kis öcséd közel se szent! Hidd el, legutóbb még örömmel tárta szét nekem a lábait… - Nem beszélhet így róla…! Akkor sem.
Barryre nézve látom, hogy zavart, így összeszedek mindent.
- Hazamegyünk! Magam után rángatom macsekot, de az ajtóból visszafordulok. – Azért jöttem, hogy a könyvelés hibáiról beszéljek veled, de már mindegy. Ki vagy rúgva!

Kint a kocsiba nem lököm be macsekot, hiszen, bár meg kell ezt beszélnünk, nem tudok rá haragudni. A helyzetre haragszom, amiért látnom kellett azt a félelemmel teli, iszonyatosan kiszolgáltatott tekintetet.
- Kocsival vagyok – szólal meg, de nem érdekel. Most nem. Majd visszajövök. - Meleg vagy? – kérdezem egy kis idõ után. Nem nézek rá.

- Biszexuális – válaszolja. – De csak mióta elváltam… El akartam, mondani, de-
- És lefeküdtél Jareddel? – szakítom félbe.
- Egyszer. Nem akartam, mert azt hittem a barátod, de berúgtam, és…és megtörtént. Ne haragudj Chaz! Kérlek, bocsáss meg! El akartam mondani, mindent, de egyszerûen nem ment… Rettegtem attól, hogy mit fogsz gondolni rólam…
- Ezért inkább hazudtál? – világítok rá a fájó pontra.
- Ne-nem! Csak nem mondtam el mindent… Bocsáss meg! Kérlek… Azt hittem így a legjobb… Ha csak elfelejtem ami történt, és késõbb mondom el a szexualitásom, ha már tudom mi a véleményed a fajtámról… Nem ezt akartam! Ne haragudj!

Hallom, hogy sír. Leparkolok a ház elõtt, kikötöm magam és felé fordulok.
- Macsek… - szólítom meg halkan, próbálva finom hangot megütni.
- Utálsz? - kérdezi suttogva, de nem néz fel. Az álla alá nyúlok és felemelem a fejét. Szép, de könnyes arcát látva összeszorul a szívem és magamhoz húzom. nem kicsi autó, bõven elfér az ölemben.
- Sosem tudnálak utálni - mondom, a nyakába hajolva. - Sajnálom, ha durva voltam veled. De muszáj volt valahogy kiadnom magamból. Nem haragszom rád. Jaredre és a helyzetre haragszom, amiért látnom kellett téged olyan szomorúnak. - Szipog. - Nem utállak. nem haragszom és nem ítéllek el. Egy szóval sem mondtam, hogy homofób lennék vagy hogy én magam ne néznék meg egy helyes férfit. Talán én is biszexuális vagyok, macsek.
Meglepve néz rám.
- Igen - mosolygok rá. - Szóval ne izgulj, oké? Semmi baj sincs. De amit Jared tett veled, az borzalmas. Sajnálom, hogy nem értem oda hamarabb.  - Hitetlenkedve néz fel rám, pedig komolyan gondolom. Ha vele megyek vagy hamarabb érek oda, akkor nem lett volna baj.
- Ezt nem mondod komolyan… - néz rám. - Nem a te hibád! Semmi sem a te hibád! Én..
- Te részeg voltál, azt mondtad, mikor elõször lefeküdtél vele. Hidd el, én tudom, milyen részegnek lenni. Nem haragszom rád. Jól esett volna, ha elmondod, de így alakult. Nem haragszom. De nem mehetsz senkihez. Amíg nem fejezik be a rendelõt, addig nem engedlek el egyedül senkihez.
Ahogy hozzám simul és a mellkasomhoz bújik, megérzem a haja illatát. Ha nem az öcsém lenne… nagyon szép férfi. Félelmetesen vonzó. De az öcsém, a testvérem.
- De neked is dolgozni kell - suttogja.
- Megoldom, ne félts engem. - Kicsit eltolom. - Menjünk be, Jarvis csinál nekünk fagyikelyhet. Jó lesz.
Bólint, majd kimászik az ölembõl és kiszáll a saját oldalán. Ahogy mászik kifelé, nem tudok nem ránézni a testére. Megértem, hogy bevadította Jaredet… undorít a gondolta, hogy bántani akarta, de megértem. Ritka az annyira arányos férfi, mint a testvérem.

Bent Jarvis rögtön meglátja, hogy baj van, de nem kérdez, csak körbeugrálja macsekot. Kapunk fagyikelyhet, sok tejszínhabbal, gyümölccsel, csokireszelékkel… kedvelem, hogy Jarvis ennyire jól bánik az emberekkel.
Amikor kettesben maradunk, macsek felé fordulok.
- Figyelj, macsek. Szeretnék neked segíteni, szóval mit szólnál, ha elmennénk ma valamerre?
- Nem tudom, hogy van-e kedvem - sóhajtja.
- Csak egy kellemes kis színdarab. Páholyba van bérletem. - Rám pillant. - Jót tesz a zaklatott léleknek, hidd el - mosolygok rá.
- Oké - mondja mosolyogva és elindul felfelé öltözni. Eszembe jut valami, utána is szólok, mire megáll és rám néz.
- Ha valami baj van, csak szólj, rendben? Bármi… - Elmosolyodik és bólint.
Milyen szép a mosolya..

A színház kifejezetten impozáns. Ahogy a jegyellenõrhöz lépünk, egy nagyobb címletet csúsztatok oda neki, amikor macsek nem látja és megkérem, hogy maradjunk ketten a páholyban. Eleve nem sok ember van ott általában, de most nem szeretném, ha más is lenne. Ahogy belépünk, zárják is az ajtót.
- Nahát, ketten leszünk? - kérdezi, és ahogy ránézek, simét meg kell állapítanom, hogy ez az öltöny nagyon jól áll neki. A szabása miatt kiemeli karcsú alakját és nagyon jól passzol az arcához is a színe. Nem egyszerû, fekete, fehér csíkok vannak benne. Nagyon szép.
- Szeretném, ha felszabadulnál. Vidám kis darab, de most azt hiszem jobb, ha csak ketten leszünk - mosolygok rá. - Na, hova szeretnél ülni?

- Baj van?
- Nem. Mármint de, épp ezért gondolkodtam – magyarázza. -  Át akarom venni Jaredtõl a munkák beérkezésének fázisát. Nem fog neki tetszeni, de legalább magamnak osztom be az idõmet. Ha dolgozol dolgozok én is, ha itthon vagy, nyugodtan vagyok. Nem kell dolgoznom ha Josh itt van, tudunk menni mindenfelé, tudok veletek is lenni, ha igényeled persze. Nem utolsó sorban ha jól osztom be az idõmet, le leszek foglalva, ha egyedül vagyok, és akkor nem nyúlok alkoholért, és nem lesz ilyen, hogy Jarednek el kell utaznia és nem tud munkát hozni. – Elgondolkodva, hümmögve hallgatom. Hát persze, az utazása…
- És akkor mi maradna Jared kezében? – kérdezem pár pillanat múlva.

- A könyvelés – feleli. - A pénzügyeimet rábízom, bízom benne. Sosem hazudott még nekem, nem vert át soha, nem félek attól, hogy lopná a pénzemet. – Egy pillanatra kiül az arcomra a keserûség és rosszallás, de aztán gyorsan eltûntetem róla. Valahogy egyre kevésbé érzem Jaredet megbízhatónak, éppen ezért aggodalommal tölt el a helyzet.
- És mikor szándékozik ezt közölni Jareddel, uram? - kérdezi Jarvis.
- Még ma visszahívom és beszélek vele. Minél elõbb, annál jobb.
Hát, ezzel valahogy nem értek egyet… Most valahogy meglettem volna nélküle, de Jarvis már áll is fel, hogy bátyám kezébe adja a telefont.
- Gyere vissza. Most – vág rögtön a közepébe Chaz, és már le is teszi. Kissé ledöbbenve pillantok rá, érdekesen intézi a beszélgetéseket… - Maradsz velem, amikor beszélek vele? Szeretném, ha tudnál errõl is – fordul felém.
Fenébe…
- Persze – mosolygok rá, kissé erõltetetten. Valahogy nem jó irányba haladnak a dolgok, én pedig nem vágyom semmiféle konfliktusra mostanában.

- Nem hiszem el - csap az asztalra Jared. - Miért nem bízol már bennem?
Némán ücsörgöm a kanapén, a kezdõdõ vitát hallgatva. Nagyon nem szívesen vagyok most itt, de Chaz kérésére nem mondhattam nemet. Igyekszik változni, azért hoz meg radikálisnak tûnõ döntéseket, nekem pedig kötelességem támogatni!
- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned – jegyzi meg nyugodtan, láthatólag ezzel még inkább felhúzva Jaredet. - Magamnak kell beosztanom az idõmet. Te nem tudsz megfelelõen segíteni, de már itt van macsek, fontos, hogy tudjon segíteni nekem és ezzel támogatom. Ha õ dolgozik, én is fogok, ha õ szabad, én is szabad leszek. Josh-al is többet tudok beszélgetni, ha nem dolgozom, amikor itt van. Az öcsém sokkal fontosabb nekem, mint a te lelkivilágod, Jared. És ettõl még a könyvelésem a tiéd marad, így fizetést továbbra is kapsz, de a rendelésekhez kapcsolódó belépési kódokat megváltoztatom. Nem mintha nem bíznék benned, de jobb így. Magamnak válogatok, magamnak csinálom a beosztásomat és így, valamint az öcsém segítségével le fogom tenni az alkoholt.

Valahol megértem Jared dühét, de a viselkedését nem. Egy barátnak el kéne fogadnia a dolgokat, ha az segít a neki fontos személynek, õ azonban meg se próbálja.
- Rohadj meg, érzéketlen faszkalap - sziszegi.
- Jared…
- Leszarlak, érted?! Miért cseszel így ki velem? Alkoholista fasz!
Itt már elvesztem én is a türelmem, és felpattanva, elé lépek.
- Menj innen. Most – utasítom szárazon. Nem fogom hagyni, hogy így beszéljen a testvéremmel, és elárulja a barátságát!
Haragtól izzó tekintettel néz velem farkasszemet, láthatólag sok minden kikívánkozna még belõle de végül felciccenve megpördül, és sértetten elviharzik. Úgy viselkedik, mint egy óvódás…
Felsóhajtva huppanok vissza a kanapéra, miközben Chaz a laptopján matat valamit.
- Ne foglalkozz vele – mosolyog rám. - Idegesen mindig ronda dolgokat mond, de majd megnyugszik. Bár rég láttam ennyire idegesnek, de be fogja látni, hogy nekem is jobb így, mert a barátom. A barátok fontosak egymásnak, és most nekem van gondom. Segíteni fog, tudom – mondja teljes bizalommal, mire összeszorul a torkom. Miért érzem úgy, hogy nem egészen úgy állnak a dolgok, ahogy õ hiszi?

* * *

Másnap reggel nem ébredek túl korán, mert elfelejtettem bevinni magammal a telefonomat a szobába, és bekapcsolni rajta az ébresztõt. Szerencsére még bõven van idõm elindulni.
- Valami Jared hívott éjszaka, kint hagytad a mobilodat – tájékoztat Chaz, amint köszöntöttük egymást. Egy pillanatra megáll bennem az ütõ. - De nem üzent semmit, letette rögtön. Nem is mondtad, hogy van Jared nevû ismerõsöd – mosolyog rám. Rosszabbul már nem is érezhetném magam… Persze simán lehetne másik Jared nevû ismerõsöm, ahogy sok név akad még az ismeretségi körömben, akiket nem reklámoztam neki, de ez most más. Nem ismerek más Jaredet. - Milyen kicsi a világ… Na és, merre mész ma?

- Csak a megbeszélt emberekhez – felelem, felkapva a dohányzóasztalról a mobilom. – Összesen három házhoz, így viszonylag korán végzek majd.
Lelkiismeret furdalásom még mindig élénken ég bennem, mikor a kezemben tartott készülékre pillantok. Talán most kéne elmondanom neki…? De mégis mivel kezdhetném? Hé, bátyó, meleg vagyok, és lefeküdtem a haveroddal, akirõl kezdem azt hinni, hogy nem is annyira a barátod…? Szépen hangzik…
- Elvigyelek? – zökkent ki kérdése a gondolataim közül, mire kissé összerezzenve kapom rá a tekintetem.
- Most van munkád, igaz? – Bólint. – Akkor dolgozz rajtuk nyugodtan, és majd ha délután hazaértem, félreteszed õket, és filmezünk vagy ilyesmi!
- Rendben! – mosolyog rám, amit felszabadultabban viszonzok, a telefont pedig a zsebembe süllyesztem. Egyszerûen… nem alkalmas rá az idõpont…

De valahogy az elkövetkezõ napokban, egyszer se találok alkalmas idõpontot. Napi rutinná válik számunkra, hogy együtt reggelizünk, és utána meglátogatok pár pácienst, hol többet, hol kevesebbet, és miután hazaérek, vele töltöm a nap további részét.
Van, hogy elmegyünk Joshért, vagy simán csak filmezünk, olvasunk egymás mellett, esetleg úszunk, többnyire a tengerben. Õ edzeni is szokott, én ezalatt általában futok pár kört a környéken. Valahogy túlságosan békésen és nyugodtan zajlik minden, még egy hétvége is eltelik a fiam itt létével. Leszámítva egyetlen problémát, rendbe van minden…
- Mondtam már, hogy ne hívj! – sziszegek a telefonba köszönés helyett. Amióta egy hete Chaz átvette tõle a menedzselést, Jared nem jött át újra, de naponta párszor megcsörget. Általában kinyomom, mielõtt Chaz észrevenné, de most éppen fürdik, így kijöttem telefonálni a partra.
- Még mindig ilyen hideg vagy, cicus? Pedig azt hinné az ember, megesik a szíved valakin, akit nem is olyan rég rúgtak ki… - sóhajtozik drámaian.
- Nem kirúgtak, én pedig megmondtam, hogy egyelõre nem akarok semmit! – Tény, hogy néha azon kapom magam, hogy érdekes szemekkel vizslatom a bátyám, mert túl jól néz ki, de ez csak a kissé kiéhezettségemnek köszönhetõ, amit még lazán kibírok.

- Hát persze, mert te most a bátyust pátyolgatod… - morranja.
- A barátja vagy, neked is segíteni kéne!
- Heh… látszólag nem kér a segítségembõl. Nem rémlik, hogy elvette a munkám, mondván, hogy majd õ megoldja? De nem izgat, csinálja. Viszont tényleg otthon akarsz maradni mindig, ahelyett, hogy kissé kényeztetnéd magad is?
- Még hogy nem izgat? Mégis milyen barát vagy te? Egy hete nem is beszéltél vele a vitátok óta, pedig õ nagyon bízik benned!
- Csak mond azt, hogy hiányzom, és menjek át, cicus! – nevet fel, tovább bosszantva. – Gondodat viselném, külön figyelmet fordítva a farkincádra, addig kényeztetve, míg szépen nem dorombolsz…
- Seggfej! – morranok fel, és bár kissé elpirultam, dühösen nyomom ki a telefont, és sétálok vissza a nappaliba, hogy ott várjam meg Chazt a filmezéshez. Mivel már úgyis késõ van ahhoz, hogy Josh újra hívjon, és beszéltem is vele ma, kikapcsolom a mobilom.

Hamarosan Chaz is megjelenik, és mosolyogva ül le mellém, majd indítja el a filmet. Én a lábaimat felhúzva, mellé kucorodva dõlök neki. Békésen telik az idõ, de nagyjából a film közepénél megcsörren a telefonja.
- Jared? – szól bele kissé meglepetten, miután leállította a filmet, én pedig megfeszülve, aggodalmasan pillantok fel rá. Az arcán azonban nem látok se sokkot, se undort vagy döbbenetet, miközben beszél, szavaira azonban képtelen vagyok koncentrálni.
- Jared volt? – kérdezem összeszoruló torokkal, mikor letette.
- Igen, úgy tûnik már nem haragszik – mosolyodik el. – Plusz kért egy idõpontot hozzád, és mivel ha jól emlékszem, a holnap délután 3-órásat lemondták, felajánlottam neki azt. Nem gond?
- Ne-nem – felelem. - Köszönöm.
- Örülök, hogy ez is rendezõdött – sóhajtja, és megkönnyebbülten magához ölel. Különös melegség járja át a testem, de viszonzom a gesztust, még ha nem is tudok ugyan úgy örülni a dolognak. Ha viszont nem vállalnám el Jaredet, az gyanús lenne. Kár, hogy a rendelõ még nincs kész, így én megyek hozzá…

Másnap délután hamar kiderül, hogy nem tévedtem, mikor rossz érzéssel csöngettem be Jaredhez. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem a masszírozását, szépen maga alá tepert.
- Hogy te mekkora seggfej vagy! – sziszegem, nekifeszülve a mellkasának, hogy eltoljam magamtól. – Miért nem fogod fel a nemleges választ?
- Ugyan már, cicus, valójában te is akarod – kapja el a kezeim, és a fejem mellé nyomva õket, megnyalja a számat. – Miért fogod vissza magad a herceg kedvéért?
- Mert most õ a legfontosabb! – felelem, és kicsit bánom, hogy általában csak egy alsó marad a férfi vendégeimen masszírozásnál, mert világosan látom, mennyire ráizgult a helyzetre. Máskor nekem se lenne ellenemre, de õ már elvette a kedvem magától, és amúgy is, mostanában más se mozgatja meg a fantáziám, csak… Oké, ezt felejtsük el!
- Meg a faszt! – morranja. – Miért jár minden neki?
Elkerekednek a szemeim, szavait hallva, majd kifejezetten sötéten nézek fel rá. Valahol éreztem mostanában, hogy errõl van szó…
- Féltékeny vagy rá! – állapítom meg szárazon. – A sikerére… mindenére! Pocsék barát vagy Jared!
- Mégis ki lenne féltékeny egy alkoholista, hûvös faszra, aki világéletében egyedül volt? Én vagyok az egyetlen barátja! – sziszegi, fájdalmasan rászorítva a csuklóimra.
- Ne beszélj így róla! – csattanok fel. – Már gyógyul, és egyáltalán nincs egyedül! – És nem…nem Jared a barátja, hanem sokkal inkább Jarvis.
- Háh, persze… most ott van neki a drága kisöccse – vigyorodik el gunyorosan. Már egyáltalán nem is tartom helyesnek. – De mi marad neki, ha elveszlek tõle? – hajol lejjebb, és egy kézzel feszítve a fejem fölé a csuklóim, a másikkal a nadrágomba nyúl.

- Ezért megerõszakolsz? – horkanok fel. Nem mondom, hogy nem riaszt meg a helyzet, de nem mutatom ki a félelmem, szenvtelenül nézek a szemébe.
- Nem erõszak, ha te is élvezed – feleli magabiztosan, de pár perc múlva ingerültség költözik a tekintetébe, mivel hiába próbálkozik, makacsul küzdök az ellen, hogy reagáljon rá a testem. – Ostoba kis szajha! – morran fel dühösen, lekeverve egy pofont. – Csinálhatjuk úgy is, hogy fájjon!
Összeszorított szájjal, égõ arccal hunyom le a szemem, felkészülve, hogy valóban bedurvul, ekkor azonban hirtelen ajtónyitódást hallok meg.
- Mi folyik itt?! – Az ismerõs hangra ledermedve pattannak ki a szemeim, és kétségbeesetten pillantok Chazre. Az õ arca azonnal elsötétedik, és mellettünk teremve rántja le rólam Jaredet. – Mégis mit mûvelsz? – kiált rá, megállva kettõnk közt.
- Ch…semmi olyat, ami ne tetszene neki, és lenne hozzászokva… - feleli a kérdezett, mire Chaz kapásból behúz neki. Jared káromkodva esik hátra, vérzõ orrára szorítva a kezét. – Csezz meg! Azt hiszed én akartam bemocskolni, vagy ez az elsõ alkalom? A te drága kis öcséd közel se szent! Hidd el, legutóbb még örömmel tárta szét nekem a lábait… - Bamm, Chaz bevitt még egy ütést, ami után nyöszörögve inkább a földön maradt.

Bátyám utána rám pillant, én pedig szégyentõl égve kerülöm a tekintetét, igyekszem megigazítani magamon a ruháimat.
- Hazamegyünk! – jelenti ki tömören, és a csuklómat megragadva, cuccaimat felkapva, elkezd kihúzni, majd az ajtóban megtorpanva, visszapillant Jaredre. – Azért jöttem, hogy a könyvelés hibáiról beszéljek veled, de már mindegy. Ki vagy rúgva!
Azzal hátat fordít neki, és maga után húzva, kisétál a kocsijához. Némán nyitja nekem az anyósülés oldali ajtót, és beültetve, rám zárja.
- Kocsival vagyok – jegyzem meg csendesen, mikor õ is beszállt. Nem felel, csak ráadja a gyújtást, és a gázba tapos.
Nagyon rosszul érzem magam, ideges vagyok és félek is… Nem így akartam a tudomására hozni a történteket, ez a lehetõ legrosszabbul alakult. Ha most kirak, egy szavam se lehet, még ha nincs is hova mennem. Pedig nem akarok elválni tõle…
- Meleg vagy? – kérdezi hirtelen, megtörve a ránk telepedett csendet. Összerezzenve pillantok rá, de õ mereven az utat figyeli.

- Biszexuális – felelem csendesen. – De csak mióta elváltam… El akartam, mondani, de-
- És lefeküdtél Jareddel? – vág a szavamba, még mindig ugyan azon a monoton, valahogy félelmetesen nyugodt hangon.
- Egyszer – motyogom. – Nem akartam, mert azt hittem a barátod, de berúgtam, és…és megtörtént – hadarom, nem szívesen hozva fel az alkohol témát. – Ne haragudj Chaz! Kérlek, bocsáss meg! El akartam mondani, mindent, de egyszerûen nem ment… Rettegtem attól, hogy mit fogsz gondolni rólam…
- Ezért inkább hazudtál? – pillant végre rám, és bár kifejezéstelennek tûnik az arca, látom a mély megbántottságot, és valami mást is a szemében.
- Ne-nem! – vágom rá, a fejemet ingatva. Érzem, hogy a szemembe pedig könnyek szöknek, így lehajtom a fejem, hogy ne lássa õket. – Csak nem mondtam el mindent… Bocsáss meg! Kérlek… Azt hittem így a legjobb… Ha csak elfelejtem ami történt, és késõbb mondom el a szexualitásom, ha már tudom mi a véleményed a fajtámról… Nem ezt akartam! Ne haragudj! – szipogom, mire kezei rászorulnak a kormányra, de nem felel semmit, hamarosan pedig megállunk a ház elõtt.

- Sikerült megszoknod az új sulit? – kérdezi macsek tõle.
- Persze, már barátaim is vannak. Kaptam szülinapi meghívást is, de nem hiszem, hogy elmegyek.
- Miért? 
- Hát, hétvégén van – motyogja Josh, mire elmosolyodom. Édes. . 
- Josh, ha szeretnél, nyugodtan elmehetsz. Majd én viszlek el, és megyek érted. Rendben?

A cukrászda tetszik nekik. Én is rendelek valami édes-krémes borzalmat, de utána inkább maradok a kávénál. Sok nekem ez a cukor. Túl sok.  Josh teleeszi magát, macsek csak fagyizik. Szereti a fagyit? Akkor be kell szereztetnem Jarvissal. Régen is szerette? Mert ha igen, elfelejtettem.
- Ha fájni fog a hasad, kapok anyádtól a fejemre.
- Az édesség sose árt meg! Még külön rekesze is van!
- Igen, ezt már hallottam párszor – mosolyog rá macsek, majd felém fordul. – Bocsi, hogy a tiédet is benyomta.
- Áh, csak kárba ment volna – intem le.
Nem kerüli el a figyelmemet az engem bambuló pincérnõ, de nem érdekel. Miért kellene, hogy érdekeljen? Itt van velem macsek és Josh, nem érdekel most más.


* * *



- Nem gondolkodtál még rajta, hogy te kérd a felügyeleti jogot? – kérdezem tõle, miután hazavittük Josht. – Nagyon szereted, igaz? És mikor ott kellett hagynod, igazán szomorúnak és magányosnak tûntél.
Láthatóan meglepõdik, de nem értem, hogy min. Természetes, hogy észreveszek rajta mindent. Az arcán, a hangján. Az évek alatt az érzelmeinek kifejezõdése semmit sem változott.
- Tényleg nagyon hiányzik – feleli.  – Azonban az õ korában még az anyjára van leginkább szüksége egy gyereknek. Lisa pedig imádja, ahogy õ is az anyját. Greget is szereti, ráadásul õ sokkal stabilabb életet tud nekik biztosítani, így ez Joshank a lehetõ legjobb most. Ha késõbb úgy döntene, inkább velem akar élni, hát örömmel fogadom. Ezért akarok keményen dolgozni, hogy otthont biztosíthassak neki.
- Tudod macsek, nálam bármeddig maradhatsz, sõt… Mire jutottál a rendelõvel kapcsolatban? - terelem el a témát.
- Hmm… Sose fogom tudni viszonozni mindezt, de szeretném elfogadni az ajánlatod – mondja, mire legszívesebben ugrálnék. Akkor velem marad!
Jared érkezése nem lep meg, de örülök, hogy végre van munkám. Nem sokat hozott most sem, de már vannak ötleteim. Csak macsekkal meg kell vitatnom. De addig is van egy reklámszöveg és egy dalszöveg, amit meg kell írnom.

Este macsek kér, hogy menjek ki vacsorázni, amit meg is teszek.
- Ne csináld ki magad a munkával! – szól rám.
- Akkor nézel velem filmet vacsora után? 
- Persze!
Leülünk, Jarvis is velünk eszik. Mert miért ne, és rá is tartozik, amit mondani akarok.
- Gondolkodtam. - Mindketten rám néznek. Macsek szólal meg.
- Baj van?
- Nem. Mármint de, épp ezért gondolkodtam. Át akarom venni Jaredtõl a munkák beérkezésének fázisát. Nem fog neki tetszeni, de legalább magamnak osztom be az idõmet. Ha dolgozol dolgozok én is, ha itthon vagy, nyugodtan vagyok. Nem kell dolgoznom ha Josh itt van, tudunk menni mindenfelé, tudok veletek is lenni, ha igényeled persze. Nem utolsó sorban ha jól osztom be az idõmet, le leszek foglalva, ha egyedül vagyok, és akkor nem nyúlok alkoholért, és nem lesz ilyen, hogy Jarednek el kell utaznia és nem tud munkát hozni. - Macsek hümmög, majd pár pillanat múlva megszólal.
- És akkor mi maradna Jared kezében?
- A könyvelés - felelem. - A pénzügyeimet rábízom, bízom benne. Sosem hazudott még nekem, nem vert át soha, nem félek attól, hogy lopná a pénzemet. - Macsek arca furcsán változik, de nem tudom, miért, így nem is kérdezem. Lehet, hogy nem kedveli Jaredet, vagy épp ellenkezõleg, és fél, hogy haragudni fog, hogy elveszem a munkája egy részét? Mindegy is.
- És mikor szándékozik ezt közölni Jareddel, uram? - kérdezi Jarvis.
- Még ma visszahívom és beszélek vele. Minél elõbb, annál jobb. - Igen, így lesz a legjobb.
Jarvis feláll és a kezembe adja a telefont.
- Mi a helyzet? - szól bele Jared.
- Gyere vissza. Most. - Le is teszem. Macsek meglepõdve néz rám. - Maradsz velem, amikor beszélek vele? Szeretném, ha tudnál errõl is.
- Persze - mosolyogja feszülten. Nem szereti a konfliktust, régen sem szerette.


- Nem hiszem el - csap az asztalra Jared. - Miért nem bízol már bennem?
- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned - jegyzem meg. - Magamnak kell beosztanom az idõmet. Te nem tudsz megfelelõen segíteni, de már itt van macsek, fontos, hogy tudjon segíteni nekem és ezzel támogatom. Ha õ dolgozik, én is fogok, ha õ szabad, én is szabad leszek. Josh-al is többet tudok beszélgetni, ha nem dolgozom, amikor itt van. Az öcsém sokkal fontosabb nekem, mint a te lelkivilágod, Jared. És ettõl még a könyvelésem a tiéd marad, így fizetést továbbra is kapsz, de a rendelésekhez kapcsolódó belépési kódokat megváltoztatom. Nem mintha nem bíznék benned, de jobb így. Magamnak válogatok, magamnak csinálom a beosztásomat és így, valamint az öcsém segítségével le fogom tenni az alkoholt.
Jared dühösen néz.
- Rohadj meg, érzéketlen faszkalap - sziszegi.
- Jared…
- Leszarlak, érted?! Miért cseszel így ki velem? Alkoholista fasz!
Én már ugranék, de macsek áll fel és Jared elé lép.
- Menj innen. Most.
Jared durva tekintettel néz rá, nem tudom, mi lehet a baja, hiszen csak rám haragszik. Még szisszen egyet, majd durcásan elindul kifelé. Mivel ismerem a dühét azonnal az ölembe veszem alaptopot és belépve a rendszerbe, megváltoztatom az alapvetõ jelszót, hogy be se tudjon lépni. Macsek felsóhajt.
- Ne foglalkozz vele - mosolygok rá. - Idegesen mindig ronda dolgokat mond, de majd megnyugszik. Bár rég láttam ennyire idegesnek, de be fogja látni, hogy nekem is jobb így, mert a barátom. A barátok fontosak egymásnak, és most nekem van gondom. Segíteni fog, tudom - mondom.

Nem sokkal késõbb macsek elmegy lefeküdni, én maradok még kicsit, válogatok a munkák közül. Éjfél körül csörög valami. Meglepve látom, hogy macsek itt hagyta a telefonját. Odanyúlok érte, és felemelem. Egy Jared nevû valaki? Hm. Érdekes, lehet, hogy neki is van ilyen ismerõse? Az én Jaredem miért hívná õt? Felveszem.
- Ez Barry Haden telefonja. A testvére vagyok, de õ már sajnos alszik. Üzenne neki valamit?
Válasz helyett egy pillanat múlva leteszi. Meglepõdöm, de nem foglalkozom vele.


* * *


Reggel, amikor macsek elõjön, szólok is neki a hívásról, hiszen már ébren vagyok. Kávé, aztán irányulok is a laptophoz, munkákat válogatni.
- Valami Jared hívott éjszaka, kint hagytad a mobilodat - mondom neki. - De nem üzent semmit, letette rögtön. Nem is mondtad, hogy van Jared nevû ismerõsöd - mosolygok rá. - Milyen kicsi a világ… - Sóhajtok egyet. - Na és, merre mész ma?

- Nem, legalábbis nem hagylak egyedül itthon – felelem. Nem tudom még, hogy oldom ezt meg, de õ fontosabb, mint a munka.
- Akkor megyek veled. Beülök a kocsiba és elfurikázlak. Ha úgy alakul, hívd fel Lorit és menjünk el, vigyük mi haza a suliból Josh-t. Elmegyünk, meghívlak titeket valami cukrászdába – mondja, és fejét a combomra hajtva, felnéz rám. Azt hiszem most felesleges felhozni, hogy az ex-nejem neve Lisa, és nem Lori… Fogadni mernék, hogy tudja.
- Hát, ha nincs más dolgod… - mosolygok rá szelíden.
- Felhívok pár embert. Lacoo-nak például mindig van valami baja, de sosem talál normális csontkovácsa. Holnap elmegyünk hozzá.
- Mi? Lacoo? Az a híres énekes? – bukik ki belõlem megszeppenve. És õ csak úgy felhívja?
- Uhumm. Szoktam neki szövegeket írni. Még van pár ember, akinek szívesen bemutatnálak. Figyelj! Összeállítom a holnapi napodat, rendben?
Látom rajta, hogy örül, hogy csinálhat valamit, így mosolyogva bólintok, és hagyom, hogy elõre dõlve, tollat, papírt és telefont ragadjon. Én végig ott maradok a kanapé támláján, és a térdemre könyökölve nézem a tévét, fél füllel a beszélgetéseit hallgatva.

- No – fordul felém, nagyjából egy óra múlva. - Reggel kilencre megyünk Lacoo-hoz, utána még felkeresünk pár embert, itt a névsor – adja a kezembe a lapot a címekkel. Átfutom, és egyre nagyobra nyílnak a szemeim csodálkozásomban.
- Ez csupa híresség… - nyögöm ki. Még ha nem is vagyok otthon a sztárvilágban, a nagyrészüket ismerem hallásból.
- Ha ennyit tudok segíteni, ennyit fogok – mondja határozottan. - És ha akarod, kialakíttatok egy kis rendelõt a lakásban, hogy ne kelljen elmenned itthonról.
- Átgondolom, rendben? – mosolygok rá. Hálás vagyok mindazért, amit értem tesz, de még mindig bennem van az évek alatt kialakult makacsság, hogy márpedig én nem fogok másra támaszkodni a boldogulásomért! Most viszont neki is szüksége van rám, ez valahogy más…
- Oké.  Most viszont együnk valamit. – Szinte alighogy kimondja, Jarvis már meg is jelenik, így elnézést kérhet tõle a reggeli dolog miatt. Aztán rendel vacsorát, és utána némi tévézés után, mind elvonulunk aludni.
Még egy kis ideig némán fekszem az ágyban, és a plafont bámulva igyekszem helyre rakni magamban a ma történteket. Még mindig rosszul érzem magam, hogy nem mondtam el Chaznek, ami Jareddel történt, de még csak azt se, hogy bi vagyok. Most viszont egyszerûen nem tehetem… Ha elküld miatta, és nem lesz aki figyeljen rá, megint az alkoholhoz nyúl, és ki tudja mikor viszi halálosan túlzásba. Nem tehetem meg, hogy a saját fizikai kielégülésem miatt, veszélybe sodrom…

* * *

Másnap reggeli után indulunk, kérésemre a szolidabb kocsival, mert bár Chaz vezet, nem tudok hozzászokni a drága sportkocsijára szegezõdõ tekintetekhez. Az elsõ páciensem Lacoo, akinek úgy néz ki a dereka van becsípõdve.
- Szóval az öcséd segíteni tud? - nyögi. - Este fellépésre kellene mennem, jó lenne, ha legalább mozogni tudnék.
- Persze, ha gondolja, akár most is segíthetek, ide feküdjön le, kérem – mutatok a masszázságyamra. Ez nem kihívás, sokszor csináltam már ilyet, így alig félóra múlva elégedetten fel is kelhet. Lebeszéljük a következõ idõpontot, megadom a számom, majd csatlakozok Chazhez, aki eddig fel alá téblábolt a közelünkben.
- Látod, milyen ügyes vagy? – mosolyog rám büszkén. Örülök a dicséretnek, de igazából sose kételkedtem a képességeimben… Lehet ez beképzelte hangzott, de mindig elégedettek voltak a szolgáltatásaimmal.  - Hamar lesznek nagyon jó ügyfeleid. Hamar kell egy rendelõ neked… - Áh, szóval errõl van szó.
- Átgondolom, oké? Este megbeszéljük – felelem mosolyogva. Még nem döntöttem el, mit akarok, és perpill nem is azon agyalok, inkább aggódva figyelem az utat, mert egyik kezével az enyémet szorítja, és nem igazán a vezetésre koncentrál… Az érintése viszont jólesik.

A nap további része gyorsan és nyugodtan telik. Chaz vendégtõl vendégig visz, és mindenkivel sikerül számot cserélnem, a legtöbbjükkel még idõpontot is beszélek le következõnek. Tényleg nagyon hálás vagyok a bátyámnak, és elkezdem komolyan fontolóra venni a rendelõs ajánlatát. Ha lenne egy a háznál, nem kéne magára hagynom. Viszont a legtöbb páciensnek kényelmesebb, ha házhoz megyek. Bár még mindig csinálhatom mindkettõt egyszerre. De ha elfogadom az ajánlatát, tényleg túl sok mindennel fogok majd tartozni neki… Bár ha rávenném magam, hogy felelevenítsem a pszichológiai tudásom, és szakszerûbben tudnám kigyógyítani az alkoholizmusból, azzal talán részben visszafizetném neki a dolgokat.
Kizökkenek a gondolataimból, mikor leparkol Josh sulija elõtt. A gyerkõcök csillogó szemekkel bámulják meg a kocsit, és ez még a visszafogottabb…

- Chaz bácsi! - ugrik kicsi fiam a bátyámhoz, miután köszöntött engem. - Hogy hogy elém jöttetek? – fordul ismét felém. Tény, hogy suli idõben elvileg mindig az anyja jönne érte itt, de elõzõ lakhelyünkön nagyon sokszor szedtem fel én is. De itt kissé messzebb lakom az iskolától, mint õk.
- Elviszünk egy cukrászdába – felelem mosolyogva.
- Abba a drágába a körúton? - vonja fel a szemöldökét, de mikor látom a szeme csillogását, nincs kedvem rendre utasítani. Sose szokott elkényeztetetten, vagy követelõzõen viselkedni, mivel világéletünkben igen normál körülmények közt éltünk. Aztán mondjuk Lisa házassága Greggel sokkal jobb anyagai helyzetet teremtett nekik, de szerencsére ez nem lett hatással Josh személyiségére.
 - Akár oda is – szólal meg Chaz.
- Ott a legfinomabb a krémes – jegyzem meg, hálás mosolyt vetve a bátyámra. Biztos vagyok benne, hogy Josh az iskolában hallott arról a helyrõl, ide ugyanis sok gazdagabb családnak jár gyereke.

- Akkor mehetünk? – kérdezi Chaz mosolyogva, Josh pedig vidám kiáltással pattan be a kocsiba. Persze mint mindig, most is elõször az anyósüléssel próbálkozik meg, de megint hátra paterolom. Akkor se ülhet ott, ha ketten vagyunk, mert elvileg az a legveszélyesebb hely a kocsiban, plusz még nincs olyan magas, hogy szabad legyen neki.
- Sikerült megszoknod az új sulit? – fordulok hátra hozzá, mikor Chaz már beindította a kocsit.
- Persze, már barátaim is vannak – feleli lelkesen. – Kaptam szülinapi meghívást is, de nem hiszem, hogy elmegyek.
- Miért?
- Hát, hétvégén van – motyogja válaszként, én pedig rögtön megértem. Olyankor tud velem lenni a legtöbbet.
- Josh, ha szeretnél, nyugodtan elmehetsz. Majd én viszlek el, és megyek érted. Rendben? – mosolygok rá bátorítóan, és látom, hogy alaposan megfontolja a választ, mielõtt elmosolyodva rábólint. Jól esik, hogy ennyire fontosnak tartja a velem töltött idõt, ideje is lenne kitalálni valami programot, mikor velem van.

A cukrászdázás nagyon jól sikerül, mind a hárman jól érezzük magunkat. Josh egy süteményt, és egy fagyi kelyhet is benyom, plusz Chaz maradékát is megeszi, aki látszólag még mindig nincs oda annyira az édes dolgokért. Inkább kávét iszik feketén. Én maradok a fagyinál, azt még mindig imádom.
- Ha fájni fog a hasad, kapok anyádtól a fejemre – morgom Joshnak, aki éppen jóllakottan tolja el magától az üres tányért.
- Az édesség sose árt meg! – jelenti ki, teljes meggyõzõdéssel. – Még külön rekesze is van!
- Igen, ezt már hallottam párszor – nevetek fel, majd Chaz felé fordulok. – Bocsi, hogy a tiédet is benyomta.
- Áh, csak kárba ment volna – feleli mosolyogva, és látom, hogy a mellettünk elhaladó pincérlány majdnem elesik a saját lábában. Heh… nem értem miért nincs senkije, mikor bárkit megkaphatna. Viszont legutóbb mikor kérdeztem, nem akart errõl beszélni, így nem állok neki faggatni.
Miután mindent elpusztítottunk, Chaz ragaszkodik hozzá, hogy õ fizessen, utána pedig hazavisszük Josht. A kocsi mellett köszönök el tõle, és megvárom, míg eltûnik a házuk ajtaja mögött, egy rövid intéssel Lisát is üdvözlöm, aki kinyitotta neki, aztán visszaülök a kocsiba.

- Nem gondolkodtál még rajta, hogy te kérd a felügyeleti jogot? – kérdezi Chaz, beindítva a kocsit. Kissé meglepetten pillantok rá, nem tudva hova tenni a kérdést. Felém fordul, és megmagyarázza a dolgot. – Nagyon szereted, igaz? És mikor ott kellett hagynod, igazán szomorúnak és magányosnak tûntél.
Meghökkenek szavait hallva, majd halkan felnevetek. Négy éve elváltam, és sose bánkódtam a házasságom miatt, egyedül az fáj még most is, hogy távol vagyok a fiamtól. Mégis, soha senki, egyik partnerem se tudta ezt megérteni hosszú távon, vagy észrevenni mi játszódik le bennem. Megtanultam ugyanis, hogyan mutassak más, mint amit valójában érzek.
- Tényleg nagyon hiányzik – szólalok meg végül. – Azonban az õ korában még az anyjára van leginkább szüksége egy gyereknek. Lisa pedig imádja, ahogy õ is az anyját. Greget is szereti, ráadásul õ sokkal stabilabb életet tud nekik biztosítani, így ez Joshank a lehetõ legjobb most. Ha késõbb úgy döntene, inkább velem akar élni, hát örömmel fogadom. Ezért akarok keményen dolgozni, hogy otthont biztosíthassak neki.
- Tudod macsek, nálam bármeddig maradhatsz, sõt… - Nem fejezi be, és mikor kíváncsian felé pillantok, témát vált. – Mire jutottál a rendelõvel kapcsolatban?
- Hmm… Sose fogom tudni viszonozni mindezt, de szeretném elfogadni az ajánlatod – felelem, õ pedig mosolyogva bólint. Az út hátralévõ részét a rendelõ megtervezésével töltjük.

Nem sokkal azután, hogy hazaértünk, Jared is befut. Tartózkodóan köszöntöm õt a kanapéról, amit vigyorogva viszonoz, majd eltûnik Chazzel a dolgozószobájában.
Lehet jobb lenne, ha nem lennék itt mikor kijön, de azt meg megfutamodásnak érzem, amire nincs okom. Világosan megmondtam neki, hogy jelenleg nem akarok tõle semmit. Chaz barátja, meg fogja érteni.
- Ilyen érdekes a könyv, cicus? Meg se hallottál! – szólal meg hirtelen közvetlenül a fülem mellett, és a háttámla fölött, hátulról átkarol, egyik kezét kapásból bedugva felülrõl a pólóm alá.
- Mi a…?! – nyekkenem, és elhúzódva tõle riadtan pillantok körbe a nappaliban.
- Ne aggódj, már neki is állt a melónak, nem szokása kikísérni – nevet fel, látva a pánikolásom. Sötét pillantást vetek rá, és lehámozom magamról a karjait.
- Majd én kikísérlek! – jelentem ki, elég egyértelmû célzással a távozását illetõen.
- Nem vagy egy kicsit hideg, cicus? – vet rám világfájdalmas képet, mikor kitessékelem az ajtón.
- Megmondtam, hogy egyelõre nem akarok semmit, igaz? – sziszegem. – Erre pont a bátyám házában mászol rám?
- Mondtam, hogy már dolgozik – vonja meg a vállát, majd közvetlenül elém lépve, megfogja az állam, és felemeli kissé a fejem, hogy a számra suttoghasson. – Mi lenne, ha addig mi is dolgoznánk egymáson, nálam? Vagy ha egyszerûen kiteregetnéd elõtte a lapjaid? Vagy megtegyem én?
Felciccenek, és leszedve magamról a kezét, megragadom a felsõjét mindkét kezemmel, és lehúzom magamhoz. Nem ám azért, hogy megcsókoljam, bár a szája elõtt torpanok meg.
- Ha egy szót is szólsz Chaznek, elintézem, hogy ne csak nekem ne tudd betenni többet, de másnak se! – sziszegem, bûbájos mosollyal.
- Még hogy cicus… inkább vadmacska – húzódik el vigyorogva. Lehet nem vette komolyan a fenyegetésem, de úgy tûnik mára feladta. – Várok ám a hívásodra, egyszer úgyis megunod az apáca életet. Egy ilyen éhes macsek inkább elõbb, mint utóbb.
- Ne hívj így! – kiáltok utána, mikor jókedvûen elsétál a kocsijához, majd morogva becsukom az ajtót, és visszatérek a nappaliba. Szerencsére se Chaz, se Jarvis nem járt erre.

Sóhajtva dõlök el a kanapén, arcomat az egyik párnába fúrva, és jó sok ideig úgy is maradok. Végül azért tápászkodom fel, mert kész lett a vacsora. Bevállalom Jarvis helyett, hogy szólok Chaznek, aki pár perc múlva meg is jelenik a konyhában.
- Ne csináld ki magad a munkával! – figyelmeztetem, õ pedig mosolyogva bólint.
- Akkor nézel velem filmet vacsora után?
- Persze – vágom rá lelkesen. Egy jó film megnézésére mindig kapható vagyok, pláne kellemes társaságban.