Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Koji:

Velem szemben a kandalló világít, közepes láng pattog, hogy felém küldje a belõle áradó fincsi meleget. Nincs hideg, bár az õszi éjszaka egy ilyen völgyes-erdõs területen, nem a legmelegebb. Még szerencse, hogy ennyi a fa az erdõben. Hehe.
Hasra fekszem a kanapén, mancsaimat, azaz most kezeimet keresztbe teszem egymáson, fejemet pedig gazdám ölébe hajtom, hogy kiköveteljem magamnak a kis simogatást.
Mrrr… ezt már szeretem.
- Koji – morogja halkan gazdám, miközben szabad kezével egy könyvet lapozgat, s oldalra fordítva fejem, kíváncsian pislogok fel rá. Ide sem kell néznie, tudom, hogy érzi tekintetemet. – Holnap el kell utaznom. Megleszel egyedül? – elõször csak meglepetten pislogok párat, kinyújtóztatva tagjaimat domborítom hátamat, majd négykézláb maradva a kanapén kerülök vele majdnem szemmagasságba.
Nagy cicaszemekkel nézek rá.
- Muszáj? – kicsit a karjához dörgölõdöm.
- Nagyon fontos lenne számomra, és veszélyes lenne magammal vinnem téged.
- Mmm… - leülök rendesen mellé, a kanapé elõtt heverõ kis asztalkára meredek, majd a szemben lévõ fotelra. Talán… nem is rossz. Igaz nem szeretek annyira egyedül lenni, de a kaját megoldom, ráadásul nem kell majd elkéredzkednem, ha ki akarok menni valahova. – Jól van, megleszek egyedül is. De siess vissza.
- Majd meglátom – kikerekednek szemeim, és visszafordulok felé.
- Mi? – tenyerét fejemre teríti, majd visszanyomja ölébe, halkan kuncogva. Nem szeretem, amikor ilyenekkel viccel, te elkábultan fekszem vissza, és el is felejtek mindent, amikor fülemet óvatosan vakargatva altat el. Mrrr…

~*~

Mire felkelek reggel, már nincs sehol. Teljes testemet ki tudom nyújtani a hatalmas kanapén. A tûz kialudt, mégsem fázom, mert az ablakon beszûrõdõ napsugár úgy melenget akár egy takaró. Fürdök kicsit a fényben, majd feltápászkodom, hogy egy kis reggeli után nézzek. Persze nem csak a reggelit keresem, hanem gazdámat is, de mikor sehol nem találom, be kell látnom, hogy már el is ment itthonról. Ez azt jelenti, hogy egyedül vagyok, de persze nem sokáig. Elcsipegetek valamit reggelire, majd rögtön a faluba sétálok, s a napomat egyszerû nézelõdéssel töltöm el.

Délután otthon szundítok megint, pocakom tele van azzal a finom kaláccsal, amit a kedves árus nénitõl kaptam. Nagyon aranyos, mindig el tudok vele beszélgetni, és ha épp van pár felesleges sütije, azt nekem adja. Ezért is szeretek lemenni, az itteni emberek olyan kedvesek. Vajon máshol is ilyenek? Kíváncsi lennék, hogy máshol milyen emberek élnek. Persze a legjobban annak örülnék, ha találkozhatnék még egy olyan fajtával, mint én. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen? Ran sosem mesél nekem ilyenekrõl, mindig azt hajtogatja, annak örüljek, ami van. Örülök én, de… kíváncsi is vagyok. Lehet, vannak még rajtam kívül, csak nem akarja, hogy tudjam. Hm…

~*~

Éjszaka feléled bennem újra a vadászkedv, a pincébe rohanok, ahol nincs semmi, csak egy kis tér az átváltozássomnak. Már hozzászoktam, a ropogás fel sem tûnik füleimnek, bizsereg mindenem, ahogy nyúlik a testem. Mindenemet lassan elfedi a fekete szõr, végül négy lábra huppanva támaszkodom meg. Bal elülsõ lábam felsõ részét kicsit megnyalom, halkan morogva fülelek minden neszre, és fülem meg is rezzen abban a pillanatban, amikor meghallok valamit. Megdermed testem, felemelem fejem, és az ajtó felé meredek, majd pár szökelléssel máris az emeleten, majd a házon kívül találom magam.
Rohanva szelem a levegõt, a szél süvít, de nem érzem a hideget, bundám megvéd mindentõl. Tekintetem teljesen más, mint reggel emberként, mindent élesen látok annak ellenére is, hogy éjszaka, és holt sötét van. A Hold az égen vékony csíkú kifli formában világítja be a sûrû, fákkal teli erdõt, amiket könnyen kerülök ki. Olyan apró volt az a nesz az elõbb, azt hittem egy nyuszit kergetek, de most hiába nézek bármerre, sehol semmi.
Újabb suhanás, de ez más, mint a szél, a hang irányába fordítom fejem, és megállok. Egy árny suhant át jó pár máterre tõlem. Mi lehetett az? Olyan… olyan ismerõs, mégsem láttam még ilyet.
Gyorsabban kapkodom lábaimat, de nem érem utol, megfeszítem minden izmomat, de hirtelen fékeznem is kell, tappancsaim karcolja a homok, persze nem sebzi fel.
Elértem a falu határát.
A faluba nem léphetek be ilyen alakban, de mégis… tudni akarom, hogy mi volt az a valami, amit eddig üldöztem.

Visszaváltozom nem kis nehézségek árán, hisz a Hold ereje már ilyen gyenge állapotban is hatással van rám. Ruháim visszasimulnak bõrömre, hál annak a mágiának, amit Ran tett rájuk. Ha nem csinálta volna ezt, folyton elszakadnának a ruháim, és vehetne újakat. De így vicces is, szerintem. Leporolom fekete felsõmet, majd kilépek a fák közül, már látom is a házak tetejét a dombról, és elkezdek lefelé futni. Ilyenkor örülök, hogy az erõm nem hagy emberi alakban sem cserben, úgy érek le a faluba, hogy egyszer sem esem el, vagy nem ingok meg. A levegõbe szaglászom a kicsit, gyenge, de finom, édes illatot érzek, és olyan, mintha hívogatna engem. Újra szaporázom lépteimet, meglátom ismét azt a suhanó árnyat és kergetni kezdem. Két tûzfal között sötétség borul a kis zsákutcára, az árnyék olyan fekete, hogy még a körvonalakat sem látni. Így emberi szemmel én is csak alig veszem ki egy állat vonalait.
Egy állat? De hisz…
Lesokkoltam állok, s úgy figyelem ahogy a hatalmas párduc alak, lassan emberi formát ölt magára, átalakulásának zaja olyan akár az enyém. Szívverésem felgyorsul.
Végre… találkoztam egy olyan lénnyel… mint én. Vagy csak képzelõdnék? Nem, ez túl élethû.
Kilép az árnyékból a gyenge Holdfénybe, láthatom Õt emberi alakban, s eltátott szájjal a lábától egészen fejéig alaposan végigmérem. Egy férfi… és milyen szép. De ahogy arcát figyelem, különös érzés kerít hatalmába… Olyan… mintha szívem majd kiugorna a helyérõl, édes illat vesz körül, s aurája csak úgy vonz maga felé. Furcsállód mégis sok-sok érzéssel tekintetében figyel rám, megszólalnék, de kiszáradt torkomon egy hang sem csúszik ki. Nyelek egyet, még pislogni sem hagyok magamnak idõt, csak csodálattal nézek fel rá, közelebb lépek hozzá, s még jobban érzem vonzerejét… Olyan… olyan különleges.
- Ki… ki vagy te?