Reggel arra kelek, hogy az orra az enyémhez ér, és sikerül is megijesztenem. Kis édes… Látom, érzem rajta, hogy hihetetlenül izgatott lett. Mondjuk, meg is értem. Neki most nagyon fontos, hogy másokat is megismerjen a fajtából. Ezért is lep meg, amikor kibújik az ágyból, eltûnik, visszarohan és kiszór valamit az ablakon. Megmosolyogtató. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves lény az én kicsi társam. A Sors fura fintora ez, hiszen én kegyetlen vagyok másokkal, rengeteget öltem, õ viszont ártatlan.

Aztán rám veti magát. Megint… megint… megint eléri, hogy felálljon a farkam, tekintve, hogy alapból hihetetlenül izgató a közelsége, és még ficánkol is. Erre kijelenti, hogy nem akarja… Morr… Meg kell neki tanítanom az efféle felelõsségvállalást is. Nem hagyhat itt többször álló farokkal, és szívem szerint most is hasra vágnám és már át is eveznénk komolyabb vizekre.

Önuralom, Kazue, önuralom. Felsóhajtok, és próbálom megnyugtatni magam, de egy kicsit sem segít a helyzeten, hogy rajtam ül és még ficánkol is. Hihetetlen kis cicus. Azt hiszem, ha egyszer eljutunk a konkrétumokig, lovagoltatni fogom. Úgy látszik, ez a felállás szimpatikus neki. Na, de ha nem akarja, nem szabad erõltetnem. Nem akarom megrémíteni, bántani sem. Letessékelem magamról, mire elõször szomorúan nyüszög egyet, majd, ahogy figyeli, amint igazítom a ruhámat, elém pattan.

- Akkor indulunk? Gyorsan átöltözöm - mondja csillogó szemekkel. Nos, igen. Nem lehetek ennyire telhetetlen. Neki most elsõdleges, hogy lássa a falkát, és bár Mizukinak sem szóltam, hogy vendéget viszek, gondolom csak lesz valami étel neki is. Aztán úgyis csak közbevezetem magunknál, kicsit dumál a többiekkel, aztán bezárkózunk a szobámba, és hajnalban hazahozom.

- Kész vagy, Koji? - kérdezem tõle, mert én már az ajtófélfának támaszkodom. Õ még tesz-vesz, belocsolja a tüzet, ad még enni a madaraknak, aztán megáll elõttem.

- Mehetünk - jelenti ki, és most annyira édes. Az arca kipirult, a szemei csillognak. Nem bírom! Lehajolok, és egyik ujjamat az álla alá vezetetve simogatom, majd kérdezés nélkül hajolok ajkaira. Elõször felnyög, és mintha próbálna eltolni, de utána már a kezeit a nyakam köré fonja. Picit talán vadabb a csók, de nagyon ügyesen veszi fel a ritmust.

Piheg, mikor elválunk, de azt hiszem, ha nem indulunk el azonnal, akkor bizony itt ragadunk, és olyat teszek, amit nem szívesen.

- Változz át és kövess - mondom neki.

- De… de mi van, ha elvesztem az illatodat? - kérdezi kicsit kétségbeesve.

- Akkor én is elvesztem a tiédet, és azonnal megkereslek - kacsintok rá. - És már meg is kezdem az átalakulást. Ijesztõ hangokat tudok produkálni ilyenkor, ahogy õ is. Amikor átváltozva áll elõttem, elõször meglepõdik valamitõl, aztán közelebb jön és a fejét az enyémhez dörzsöli. Igen… pont ahogy emlékeztem. Átalakulva még édesebb.

***

Fél óra rohanással érkezünk meg a völgykapuhoz. Ez az én területem… itt van a temetõ, a kis tavacska, a barlangok, és a házak, ahol lakunk. Mégsem kényszeríthetem õket, hogy barlangokban lakjanak, ahogy az õsemberek. Mindenkinek van egy házacskája, amit többségében magunknak építettünk. Az enyém az egyetlen, ami már itt volt. Egy használaton kívüli, de meglepõen jó állapotban levõ vadászlak. A legnagyobb, ezért itt alakították ki a nõstények maguknak a konyhát, és itt szoktunk enni is.

Ahogy elérjük a szikla peremét, kirajzolódik minden. Kojira pillantok, aki hatalmasra nyílt, csillogó szemekkel mered a hajnali, harmatos tájra. Morgok egyet, mire rám kapja a tekintetét, és amikor elindulok lefelé az ösvényen, követ is. Lassan elérünk a tó partjára, ahol az én házam áll. Már innen, több méterrõl is érezni Mizuki szagát. Gondolom, megint kint ül az avarban és engem vár, ahogy mindig. Állandóan fél, hogy hülyeséget csinálok. Bár tény, sokat köszönhetek neki is, és a párjának, Anne-nek is. Anne tartja egységben azt a néhány nõstényt, aki mellettünk maradt, Mizuki pedig rengeteget segített, amikor még Koji elõtt reggel és este vérszomj gyötört.

nem messze a kis háztól megállok, és bevárom pici cicámat, majd átváltozok, és õ is követi a példámat, majd elém ugrik.

- Ez a hely álomszép - mondja csillogó szemekkel. - Az a sziklaperem… meg itt ez a kis tó… - Még percekig lelkendezik, amikor meghallom, hogy valaki közeledik. Mizuki lesz az, és nem is csalódok.

- Kazue, igazán szólhattál volna, hogy vendéged lesz - hallom meg a hangját, mire Koji is összerezzen, és rá pillant. Mizuki sosem szerette nyírni a haját, így már majdnem a derekáig ér. A testalkata olyasmi, mint az enyém, és az arcán egy nagy seb éktelenkedik. Nos, igen. Akkor döbbentem rá, hogy mit kell tennünk, mikor majdnem elvesztettük õt.

- Mizuki… - morgok rá. Nem szeretem, ha kioktat. - Õ itt Koji. - Az említett cica pedig ijedtében a hátam mögé bújik, mire Mizuki felnevet, én pedig hátranyúlva simítok végig kicsim fenekén, mire ugrik egyet és már elõttem is van.

Olyan édesen nyögdécsel… pedig még alszik. Hát, megérte eljönnöm ide. Mondjuk nem volt könnyû, hogy ki kellett választanom azt az egy bizonyos illatot az erdõ ezernyi illata és szaga közül, de megérte. Azt hiszem, némiképp segítettek az ösztöneim is. Vagy mi…

- Kazue… - nyögi a nevem, már lassan ébren is van. Milyen édes lesz akkor, amikor rádöbben, hogy elszundizott. Bár aggasztó, hogy ennyit olvasott. Valami baj lehet, hogy ennyit keresgélt?

- Bocsánat én… én elaludtam… - Már teljesen felébredt, ijedten karol át. Tényleg nagyon édes, ahogy sejtettem is.

- Semmi baj, látom olvastál – suttogom a fülébe, mire elégedetten morog egyet, és hozzám dörgölõzik. Ez nagyon jó, és brutálisan izgató már az illata és a közelsége is, viszont ha mégis nemet mond…  – És… döntöttél Koji? – térek a lényegre gyorsan, mielõtt meggondolhatná magát, vagy esetleg eleve nemet akarna mondani, de a helyzet magával ragadja. Mondjuk, bitangmód akarom, de nem fogom erõltetni, ha még nem érzi magát késznek. Bár gyanítom, hogy az alku miatt rá fogja szánni magát.

- Megcsinálom – jelenti ki, majd a következõ másodpercben már bizonytalanul, hatalmas, könyörgõ szemekkel néz rám. – De… segíts kérlek. - Ahh, ilyen helyzetben legyek én türelmes… Brr.

- Rendben – egyezek bele, és rá is térek a lényegre azonnal.

Egyik kezét, amivel a nyakam ölelte,az ágyékomhoz vezetem. Mondjuk már eléggé kemény, mondhatjuk, hogy menetkész, amitõl kicsit meg is rémül, de tényleg akarja, hiszen nem kapja el a kezét, tiltakozni sem próbál. Akkor sem, amikor a cipzárhoz terelgetem, sõt a gombot már magától fedezi fel. Kis ügyes cica.

Viszont amikor a farkamhoz ér, felnyögök. Ennyitõl nem szoktam, de a kezei rohadtul hidegek! Vagy csak én érzem annak, mert nagyon fel vagyok izgulva, vagy õ izgatott, hogy sikerül-e neki… bár ezt azt hiszem, nem lehet elrontani. De segítek neki, ahogy ígértem.

- Jól csinálod… - bíztatom kedves hangon, bár ez a helyzet sok mindent eszembe juttat, de a többsége mocskos, perverz… kicsit sem kedves. De lerohanni nem fogom.  – És most… finoman kezdd el masszírozni – adom meg a következõ instrukciót, aminek õ eleget is tesz és lelkesen kezdi el kényeztetni a farkamat. Sóhajtozok, hiszen eszméletlenül jó… vele valahogy sokkal jobb! Az illata és az a tény, hogy itt fekszik alattam, valahogy más megvilágításba helyez mindent. Külön aranyos, amikor nem bírok magammal, és megcsókolom, de ezzel megzavarom a koncentrálásban, és kiesik a ritmusból. Annyira édes és ártatlan… szinte nincs is szívem bemocskolni… de majd megoldom.

Nehezen bírok magammal és szíve, szerint én is kényeztetném õt odalent, de nem akarom ennél is jobban összezavarni. Érzem rajta, hogy fél és bizonytalan. Meg is értem.. az elsõ fajtárs, akivel találkozik, a társa is, egy klán feje, akinek épp kiveri a farkát, hogy elvigye a klánjához. Így belegondolva… mekkora rohadék vagyok. De semmi baj, neki is jó, mert tanul, meg nekem is, hiszen már nyögök is, amit meg végképp nem szoktam. Akkor is alig tudom kinyögni a nevét, amikor elélvezek. Ahogy megremeg a keze, amikor érzi, hogy nekem ennyi volt, megint hihetetlenül aranyos. Itt, helyben meg tudnám zabálni, komolyan! Már azt hiszem, hogy nem tud ennél édesebb lenni, de akkor meghallom a hangját.

- Mi jött ki belõled? – kérdezi halkan, majd meg is nyalja…ahh. Na, errõl ne asszociáljak arra, hogy épp a szájával elégíthetne ki?! Jesszus… de nehéz egy ilyen ártatlan cica párjának lenni! Minden türelmemet próbára teszi.

- Hihetetlen, mennyire édes tudsz lenni – jegyzem meg dicséretképpen.

- Jól csináltam ugye? Akkor végre elmehetek hozzád? Ugye? – Még puszil is. Ez aztán a lekenyerezés…

- Megígértem, ugye? - kérdezem felsóhajtva. - Nem vagyok szószegõ - simítok végig hátán, de ahogy kimondom felpattan, ezzel kikényszerítve, hogy mellé feküdjek, sõt, a hátamra nyom, és rám veti magát. Nehh.

- Tényleg?! - Hatalmas, csillogó szemei és a fennálló testhelyzet miatt olyan gondolatok jutnak az eszembe amik… hm… vajon a pici cica kész van már egy akcióra, élesben? - Mikor indulunk? - zökkent ki gondolataimból. Egy pillanatra értetlenül pislogok. Hova…? Aztán leesik, és derekára vezetem a kezem.

- Reggel. Rendben? Hajnalban, helyesebben, amikor én szoktam - mosolygok rá. - Nincs kedved most aludni egy kicsit? - A szemében látom már a választ, de azért reménykedek.

- Én nem vagyok álmos - mondja csillogó szemekkel. - Most keltem fel - mosolyog rám édesen. Felsóhajtok. Akkor valamivel le kellene fárasztanom? Hm… Azt hiszem, azt nevezik ördögi vigyornak, ami az arcomra kúszik. - Kazue - mondja ki a nevem, és mintha kicsit remegne is a hangja. Kezem viszont szinte magától mozdul, és finoman simítok végig egyik ujjammal ágyékán. Megremeg.

- Azt hiszem, akkor csak annyit kell tennem, hogy kifárasztalak - vigyorgok rá, és mutatóujjamat beakasztom a nadrágja szélébe.

- Mit csinálsz? - néz rám ijedten, bár a vágy ott csillog a szemében, ezért nem is tétlenkedek sokáig. Egy ügyes mozdulattal szabadítom ki pici farkincáját. Megint megremeg, de felnyög, és színtiszta vágyat érzek a hangjában, az illata is ezt árulja el.

- Mutatok neked valamit - kacsintok rá, és elengedem a farkincáját, majd megemelem és magam mellé fektetem az ágyon. Meglepetten nyög fel, de nem tiktakozik sokáig, bár amikor elkezdek közeledni felé, odalent, kicsit megremeg megint.

- Most… most mit fogsz…?

- Ugyanazt, amit csináltunk eddig, csak most a számmal - nézek fel rá biztatóan mosolyogva. - Sokkal jobb lesz, ne félj. - Biztosan nem hiszi, mert a szája elé kapja a kezét. Bár, ha tényleg nem akarná, gyanítom, hogy a farkát védené tõlem. Akkor bele is lendülhetek, gondolom.

Tekintve, hogy sikerült kicsit még lentebb húzni a nadrágját, elõször csak rálehelek, mire összerezzen és felnyög. Nem szól egy szót sem, csak néz rám, szinte éget a tekintete. Pláne, amikor nyelvemmel finoman megérintem a makkját. Hátraveti a fejét, amikor a számba veszem, és finoman szopni kezdem. Jesszus, de jó íze van! Még itt is teljesen más, mint eddig bárki! Sokkal édesebb, sokkal igazibb…

Addig kényeztetem, ameddig tudom, és minden ismert technikámat bevetem, hogy a mennyekig repítsem, és azt hiszem, sikerül is. Nagyot nyög, amikor elélvez, és eszeveszettül remeg, még utána is, hogy minden cseppjét lenyeltem. Kis kezeivel rögtön értem nyúl, és én teljesítem is a kérését. Mellé fekszem és hagyom, hogy hozzám bújhasson.

- Ez nagyon jó volt - sóhajt fel. - De hova lett az, ami… kijön? - kérdezi, és szinte látom magam elõtt, hogy mennyire piros, tekintve, hogy annyira belefúrta magát a mellkasomba, mint egy kölyök.

- Lenyeltem - közlöm az egyértelmût, mire nyikkan egye, és lassan felemeli a fejecskéjét.

- Nem volt… rossz?

- Nem! Sõt… imádom - mosolygok rá, mire dorombolva bújik vissza.

- Nekem is kellesz ilyet? - kérdezi kicsit remegõ hangon.

- Csak akkor, amikor készen állsz rá, kicsim - felelem, mert tényleg így is gondolom. Akkor fogja csinálni, amikor készen áll majd rá. Bár lehet, hogy a konkrét aktus hamarabb megtörténik majd. - Elálmosodtál, ugye? - Nem felel, csak bólint. - Akkor pihenj.

- De nem akarok - jelenti ki, mire kicsit meglep, és el is tolom, hogy a szemébe nézhessek.

- Miért?

- Félek, hogy mi lesz, ha nem keltesz fel, csak elmész - mondja, és lebiggyeszti ajkait. Hát, zabálnivaló!

- Koji… megígértem, ugye? - Kicsit megszeppen, talán picit durvábban mondtam, de békítõleg simogatni kezdem az arcát. - Ne izgulj. Hajnalban felkeltelek, és indulunk, oké? Velünk maradhatsz egy napig, de aztán hazahozlak, oké? Aztán, ha szeretnél, eljöhetsz máskor is, ismerni fogd az utat.

- De… de mi lesz, ha elfelejtem az utat? - kérdezi kicsit remegõ hangon, picit könnyes szemekkel. Magamhoz ölelem.

- Akkor csak követed az illatomat, és megtalálsz - suttogom a fülébe, és tovább simogatom. Lassan már csak egyenletes szuszogása töri meg a csendet, én pedig mélyet szippantok az illatából. Kicsit félek. Nem azért, mert elárulhat, hiszen õ ahhoz túl jó. Csak a druida miatt. Ha elveszem tõle, talán haragudni fog, bántani akarja. De azt úgysem hagyom…

Piheg, szuszog, majdnem elalszik… legalábbis amíg meg nem szólal, addig azt hiszem.
- Kazue… mesélnél még nekem errõl a társ dologról? Mi ez, amúgy? – Egy percre lefagyok. nem tudom, hogy mondjam el neki annál érthetõbben, ahogy eddig mondtam. De pici mocorgással kikényszeríti, hogy tovább simogassam a hátát.
- Nos… azt már ugye mondtam neked, hogy a társ egy olyan személy, akit neked rendelt a sors, és azonnal tudni fogod ki az, amikor meglátod. - Bólint. - Ez egy életre szóló dolog, szóval, amíg élsz, és amíg élek, mi társak vagyunk. - Tudom, hogy ez most iszonyatosan banálisan hangzik, de akkor is…
- De… nem értem. Hogyan? Hisz… nem is ismerlek, és… - hebegi.
- Én sem ismertelek téged… ez amolyan… szerelem, elsõ látásra, érted? – kérdezem, de megint kicsit értetlenkedik. Mondjuk, megértem. Amikor én ezt elõször hallottam, idegbeteg voltam napokig, hogy én nem akarok szerelmes lenni. De most, hogy itt van az ölemben, valahogy nem bánom.
- Szerelem? Akkor én most szerelmes vagyok? És te is? – kérdezi, majdhogynem kétségbe esve. Nem tudom, hogy ki nevelhette ezt a szerencsétlen fiút, de, hogy eddig majdnem mindentõl elzárva tartották, az fix. Egy druidának kötelessége lett volna azonnal elvinni egy kölyköt a legközelebbi falkához, nem önállóan nevelgetni. Mert annak ez az eredménye.
- Voltál már szerelmes? – kérdezem, így próbálva a helyes irányba terelgetni, bár a választ már így is sejtem.
- Én… nem hiszem… nem tudom. – Én viszont tudom, hogy nem. Kuncogva túrok a hajába, tényleg örülök, hogy az én társam nem egy szétkúrt ribanc, hanem egy ilyen édes, ártatlan kis cukorfalat. Percekig viszont néma csend, õ pedig dorombolva élvezni, ahogy simogatom. Igazi macska-féle. Édes…

- Kazu. Majd… mikor mutatod meg nekem a klánodat? Még sosem láttam olyanokat, mint én… rajtad kívül… - Témánál vagyunk, a fenébe is!
- Nem is tudom… - válaszolom felsóhajtva.
- Kééérleeek – kezd udvarolni. – Annyira szeretném, kérlek! - Hatalmas szemekkel pislog, nekem meg legyen józan ítélõképességem. Bár, ha már szóba került…
- Tudod, kicsi Koji, mindennek ára van - vigyorgok rá.
- Ára? - néz rám meglepve. - Ezt hogy érted?
- Ahogy sejted! Kérek valamit cserébe, hogy elvigyelek. - Álla alá nyúlva magam felé fordítom szép arcát. - Holnap találkozzunk ugyanitt, ugyanekkor. Addig van idõd dönteni - kacsintok rá.
- De… mit akarsz, mit tegyek?
- Melegíts fel - suttogok a fülébe, mire megremeg, ezen felbuzdulva pedig nyakát kezdem csókolgatni.
- Úgy értedh? - nyögi.
- Úgy bizony. Ahogy én tettem ma veled. - Hangom vidám, ahogy én is. Megtehetném, hogy a földre nyomom és megerõszakolom, de nem fogom. megtehetném, hiszen erõsebb vagyok nála, sokkal, de ha tényleg õ a társam, nem marhatom el magam mellõl, mert azt a falka nem nézi el nekem. - Képes vagy rá, Koji? - suttogok kéjesen a fülébe, mire megint megremeg.
- Ih…igenh… - válaszolja engedelmesen, mire kuncogva eltolom magamtól.
- Akkor bemutatlak majd a falkának is - mosolygok rá, majd magamhoz húzom, egy gyors csókra. - Mennem kell, picur.
- Máris? De még csak hajnalodik. - Milyen kis édes, ahogy így, lebiggyesztett ajkakkal pislog rám, kipirult arccal, nedves, vörös ajkakkal.
- Máris, hiszen vissza kell érnem, mire ébredezni kezdenek a többiek. - Gyors puszi, és fel is állok. - Nem fogom erõltetni holnap sem. Ahogy ma sem tettem - vigyorgok rá, neki pedig azonnal az ágyékomra téved a tekintete, ami még mindig kegyetlenül merev.
- De… én…
- Pssszt, nem kell - mosolygok rá, és azonnal átalakulok, majd futni kezdek. Megint követ, megint érzem a szagát. Most tovább hagyom neki, de amikor már vészesen közel vagyunk, rákapcsolok, és megint csak a szomorú hangot hallom a hátam mögött. Milyen kis édes!

***

Mint minden felnõtt, rohadtul felizgult egyednek, nekem is kellett valaki hajnalban. A falu mellett találtam egy fiút. Azt mondta, árva. Elhittem hazavittem, de nem öltem meg. Csak megdugtam. Nem vitt rá a lélek, hogy megöljem, de kivágtam a nyelvét. nem kell, hogy eljárjon a szája. Amikor már elájult a vérveszteségtõl, a helyi banditák egyik szállása mellett tettem le. Hadd higgye csak mindenki, hogy azok a dögök tették ezt vele.

De be kell vallanom, fel sem ért a vártakkal. Kojit akartam, és most is csak rá vágyom… ez a fiú nem hozta meg, csak a testi kielégülést, azt is nehezen. Egyszerûen nem tudtam annyira felizgulni, hogy el is tudjak élvezni. Végül úgy sikerült, hogy pici, fekete cicámat képzeltem a fiú helyébe. Így már siker. De akkor sem volt olyan… viszont hol van még az, amikor valósan megdughatom Kojit? Bár… ez nem is helyes szó. Szeretkezni akarok vele. Olyat mondjuk még én sem csináltam soha, de vele ezt akarom. Kényeztetések, csókok, simogatások… és csak az, amit a másik fél akar.

Alig tudom kivárni, hogy megint éjszaka legyen. A nappalok már annyira nem tudnak lázba hozni, hogy hihetetlen. Együtt vagyok a falkával, segítek, ha kell, de nem érdekel. Csak az éjjelt várom. Epekedve várom, és amikor végre elindulhatok, már remegek.
A szokottnál gyorsabban érek a folyópartra, a nagy fához, de nincs itt senki… és most az illatát sem érzem. Vajon… nem jön el?

Amikor mélyíteni akartam, mert már egyre erõsebben markolászta a merevedésemet, eltolt… és én nem tudom miért, de engedtem. Valahogy az volt a fontos, hogy neki jó legyen. És most pislog rám, centikre az ajkai az enyémektõl.
- Mi… mit csináltál? – kérdezi olyan édesen, hogy komolyan… ahh, kikészít!
- Megcsókoltalak… nem tudod mi az? – kérdezek vissza érdeklõdve. Ennyire kezdõ lenne? Mint egy bárányka.
- De… de én fiú vagyok – jegyzi meg halkan, nekem meg röhöghetnékem támad. Remélem, nem jön azzal, hogy ez természetellenes, mert a fejem fogom a vízbe verni.
- Tudom, de attól még megcsókolhatlak.
- Tényleg? – Bólintok. Mit részletezzem? Ha valaki elkezdi szidni emiatt, úgyis észreveszem rajta.
- Talán nem volt jó? – Hangomból süt a vágy… olyan jó lenne újra megcsókolni. Aztán kiemelni a vízbõl is… ahh! Elkalandoztam!

- De – szakít ki hangja az elmélkedésembõl.  – De még sosem csináltam ilyet – vall õszintén, mire majdnem felnevetek. Kicsit sem lepett meg ezzel, de õ láthatóan zavarba jött. Azt meg csak nem kellene, hiszen ez olyan kellemes idõtöltés.

Álla alá nyúlok, és magam felé fordítom az arcát. Eleinte ellenkezik, de aztán hagyja. Ugye,hogy ugye! Jó cica.
- Szeretnéd újra megpróbálni? – De arra, hogy bólint, és kezdeményezi is, nem számítok… mégis, annyira édes, ahogy csücsörítve felém hajol, hogy itt, helyben meg tudnám zabálni! És milyen kis engedelmes… hagyja, hogy kicsit vadabbul csókoljam, elmélyítve.

Magam után húzom, azzal a szándékkal, hogy még kábítom egy kicsit a csókkal, aztán kiemelem a vízbõl és valamit biztosan csinálok vele, de remegni kezd. Tény, hogy már a nyakát csókolgatom, de remegnie nem kellene.
- Mi az? – kérdezek rá, mikor már teljesen hozzám bújva vacog.
- Én… fázom… - suttogja, és átmászik rajtam, majd a partra ül. De kis édes, ahogy ott összekuporodva ücsörög. Nem is várok sokáig.

Kimászok a vízbõl, és egy pillanatra átalakulok. Õ csak pislog, de célom van. A ruhám visszarendezõdik, viszont már száraz lesz. Mesteri ötlet, és így is alakul. Intek neki is, hogy csinálja, és meg is teszi. Így legalább rajta is száraz a ruha, és ahogy sejtettem, valami varázslat van az õ cuccain is. Biztos a druida.

Mikor újra emberként állok pont elõtte, hatalmas szemekkel néz rám. Leülök a fához, és intek, hogy jöjjön oda. Feláll, de megáll mellettem.
- Ülj le - mutatok a saját ölembe. - Nem kellene, hogy megfázz. Bújj ide - mosolygok rá, mire õ is mosolyog, felcsillannak a szemei, bólint, és leül. Irányítom édes kis popsiját, így nem az ágyékomra ül, ami nekem kifejezetten jó, mert még mindig félmerev vagyok. Magamhoz ölelem, és így melegítem, amennyire tudom. - Jobb? - kérdezem a fülébe suttogva.
- Igen - sóhajtja. - Mit értettél azon, hogy nagyon úgy tûnik, hogy én vagyok a társad?
- Azt, hogy én eddig nem hittem abban, hogy nekem van - simítok végig a gerince vonalán. - Azt gondoltam, hogy én egyedül halok meg majd egyszer - mosolygok kínosan és oldalra is fordítom a fejem, de egy kósza, remegõ ujjacskát érzek az arcomon, és mikor oda fordulok, egyenesen a tenyerébe simul az arcom. Milyen kellemes…
- De ha nekem te vagy a társam, akkor neked csak én lehetek, nem? - kérdezi okosan pislogva, kicsit kipirult arccal.
- De… igazad lehet… - Megint az ajkait bámulom. - Megengeded, hogy megcsókoljalak? - kérdezem, mert azért letámadni nem akarom.
- I…igen - hebegi, de nekem nem is kell több. Ajkaira tapadok, és közben már automatikusan mozdul a kezem is. Ahogy ágyékára simítok, õ felnyög és eltol, én viszont magamban mosolygok. Félig merev volt õ is. Milyen édesen pici farka van! - Kazue, mit csinálsz? - kérdezi ajkaimra szuszogva.
- Felmelegítelek - felelem neki halkan kuncogva, és már a nadrág alatt is van a kezem. Õ ijedten kapja oda a sajátját. - Csak egy esélyt adj. Meglátod, percek múlva meleged lesz - kacsintok rá, mire még mélyebben elpirul, de amikor elkezdem a nyakát csókolgatni, elveszi a kezét és a tarkómra vezeti. Milyen kis édes…

Nem is várok tovább. Benyúlok az alsója alá, és mikor közvetlenül érintem meg a farkincáját, belenyög a csókba, de nem válik el tõlem. Másik kezem eközben a hátát simogatja, néha a fenekére tévedve.
- Ez jó - nyögi zabálnivaló hangon, mikor elkezdem a makkját simogatni, felfogva az örömcseppjeit, ezzel benedvesítve kicsit. Hátravetett fejjel nyög fel, én meg azonnal betámadom a nyakát, azt csókolgatom, néhány ponton megszívva, de nem hagyva nyomot, miközben ujjaim farincájával játszanak. Õ már dorombol is, ahogy akaratlanul szinte löki magát a tenyerembe, én meg engedelmesen kényeztetem, magammal nem foglalkozva. Rá kell vezetnem arra, hogy a szex jó. Nem akartam ilyesmit csinálni a második alkalommal, de túl erõsen hat rám. Ha nem kezdem el tanítgatni, félek, elvesztem egyszer a fejem és fájdalmat okozok neki. Azt nem akarok… semmiképp!
- Kazue… - nyögi a nevem. - Olyan furah… - suttogja, mire kuncogva hajolok arcához.
- Hogy furcsa? Meséld el…
- Nem tudom…ahh…megfogalmazni! De ne hagyd abbah… - parancsol rám, és most még édesebb! Pedig mást, ha parancsolni mer nekem… de õ nem olyan, mint az átlag. Neki szabad.
- Nem hagyom - suttogom fülébe, és rágcsálni kezdem fülcimpáját, mire hangosan felnyög. Érzem az illatán, a remegésén, hogy már nincs neki sok, ezért ajkaira tapasztom a sajátjaimat, és vadul csókolom, miközben a kezemmel kegyetlen tempóban hajszolom. Folyamatosan a számba nyög, de ettõl csak még izgatóbb… aztán, amikor elválik tõlem, hátraveti a fejét, és nagyot sóhajtva élvez el, annyira szép. Az arca kipirult, liheg, a levegõben mindenhol az õ illata… és nekem már fájóan kemény a farkam. De nem fogom kényszeríteni, inkább magamhoz ölelem.
- Na, ugye, hogy már meleged is van? - kérdezem nyugodt hangon, próbálva nem éreztetni vele, hogy nekem lassan tényleg fizikai fájdalmat okoz a merevedésem…

Amikor már mellettem van, érzem, hogy fészkelõdik, és egyre közelebb vackolja magát. Ohh, ez így nem jó… nagyon, nagyon nem jó!
És csak folytatja. Én meg még azért hisztiztem, hogy a feje a hasamnál van?! Most körülbelül milliméterekre fekszik a farkamtól. Ami már ettõl is félmerev, hiszen szimplán az illata elég volt, hogy elinduljon bennem valami. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy õ a párom. Ahogy abban is, hogy ennyire ártatlan. Tudja, hogy alfa vagyok, egy falka legerõsebb tagja. Nem lenne olyan hülye, hogy a tüzet piszkálja. Igen. Õ szimplán ennyire ártatlan.

Ahogy a haját simogatom, magamban konstatálom, hogy mennyire selymes, és lassan már észre sem veszem azt a hihetetlen görcsöt és ciklikus remegést, amit érzek, amikor megérintem. A szívem ki akar ugrani, és ahogy meghallom, hogy a nevemet suttogja, az már tényleg kínzás!
- Kazue… ugye? – Milyen édes, majdnem elfelejtette a nevemet! Valamiért nem tudok rá haragudni ezért, pedig mást már megöltem volna ekkora tiszteletlenség miatt. – Most elmondod nekem mi volt az tegnap? Tudod… - Megint megérintem, mire borzongani kezd.  – Mint ez… - suttog.
- Jó kérdés – felelem, amikor újra rám néz. A válasz ugyan nem arra irányul, hogy nem tudom, mitõl van ez, hanem arra, hogy okos fiú, de azt hiszem, félreértette.
- Akkor te sem tudod? – Ugye? Mondtam…
- De igen – mosolyodok el, és már megint csak a szenvedõ alany vagyok… ugrik egyet, egyenesen az ölembe. Amivel azon kívül, hogy még hevesebben ver a szívem, azt éri el, hogy a merevedésem lassan fel akar majd robbanni, ugyanis édes, fokhagymacikk seggével pont az ágyékomra ült és töretlenül ficánkol is. Na, most van az, hogy vagy megfektetem, vagy… van más opció?! Valami kell, hogy legyen!
- És nekem is elmondod? Nagyon szeretném tudni… olyan sok mindent nem tudok… kérlek… - Annyira közel van, annyira édes, annyira csábít, annyira… ficereg. Felsóhajtok, ahogy egyre keményebb vagyok odalent, õ pedig, mintha ösztönösen azon lenne, hogy az õrületbe kergessen, simogatni kezdi a mellkasomat.
- Szállj… ahh... le rólam - parancsolok rá, de csak hatalmas, ártatlanul csillogó szemekkel pislog rám.
- Rosszat csináltam? - hajtja oldalra a fejét érdeklõdve.
- Én fogok rosszat csinálni, ha nem mész egy kicsit távolabb - felelem neki, de már csak az ajkait nézem, és legnagyobb meglepetésemre õ is az enyémeket. Nem! Ha tényleg õ a társam, nem dughatom meg a második találkozásnál. Az olyan… bunkó dolog lenne. Kiindulva abból, hogy ezt a kis édest senki nem érintette még, különben képtelen lenne ennyire ártatlanul szexisen viselkedni.
- Kazue - sóhajt fel, és már csak pillanatok választanak el attól, hogy összeérjenek az ajkaink, de nem! Ezt nem hagyhatom! Ha megcsókolom, nem fogok tudni ellenállni neki. Nem akarom bántani, de ha ennyire felizgulok, mint most, akkor mindig bántom a partneremet szex közben, és õt nem akarom.

Az ötlet hirtelen jön, akár egy villámcsapás, vagy az az undorító érzés, amikor ránézek. Mozdulok, leemelem magamról, és ruhástól beállok a folyóba. Itt keskeny a víz, kicsi a sodrás és köves az alja, nem kell félnem, hogy elnyel az iszap.
- Hova…? - nyögi meglepetten.
- Fürödni akarok - válaszolom nyugodt hangon, közben belül a fejem verem egy nem létezõ falba. Mikor puskáztam én el egy isteni dugást, egy szûz segget, csak azért, mert szegény kölyök?! Igazán megkérdezném, hogy mi a fasz van velem, de a baj az, hogy úgyis tudom…
- Hát, rendben… végülis, jó az idõ és biztosan kellemes a víz - mosolyog rám a folyópartról, és megindul befelé. Nem vetkõzik õ sem. Okos fiú. Ha most itt állna mellettem a vízben, teljesen meztelenül, minden bizonnyal megõrülnék. - Mond csak… amikor az öledben ültem, valamire ráültem? - Hogy…MIAFASZ?! - Volt valami kemény a fenekem alatt. Talán valami kés van nálad? - kérdezi, és tényleg fogalma sem lenne? Õszintén csillog a szeme, kíváncsi…
- Te… mond csak. Kivel is laksz? - terelek azonnal, hátha.
- Rannal, a druidával, a falu mellett. De nem válaszoltál - néz rám morcosan.
- Koji. Az nem kés volt. - Egy pillanatra kikerekednek a szemei, és én már tényleg elhiszem, hogy értette, amikor felém röppen a vízben, és hozzám bújik.
- Akkor valami más fegyver? Mutasd meg - nyafog, és elkezd simogatni, az õ fogalmával élve gondolom keresi a fegyvert.
- Fejezd be - szólítom fel, kicsit remegõ hangon, de csak tovább kutat, bennem meg megint elpattan valami. - Legyen akkor így! - Megragadom a kezét, és egyenesen a farkamra vezetem, ami már tényleg fájóan merev, és ahogy kis keze végigsimít rajta a nadrágon keresztül, megszeppen.
- Ez… ez a te… - nyögi összezavarodva, piros pofival. - Hogyhogy?
- Kérdezted, hogy miért. - Közelebb húzom, és elkezdek az ajkai felé közeledni. - Van olyan ebben a fajtában is, hogy társ. Valaki, akit neked rendelt a sors. Ha megtalálod, már az illata is izgat, a szíved ki akar ugrani a helyérõl, meg ilyenek. - Már csak milliméterek, de most nem visszakozok. - Nekem te vagy az, nagyon úgy tûnik - sóhajtok fel, majd ajakira tapadok. Nem vagyok vad, durva és akaratos, csupán lágy és finom. Gondolom, ez lehet az elsõ csókja, de azért kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja mindezt lereagálni. Én szeretnék még találkozni vele..