|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Garfield | 2013. 12. 27. 20:40:34 | #28711 |
 Karakter: Takei Alyr
- Mit csinálsz? Nem szeretnéd, ha bemennénk? – kérdezi a kezemet finoman karmolászva.
- Nekem jó itt is… - szívom meg a nyakát.
Feláll és felém fordulva ülne az ölembe, de…hmm…ha már így itt áll előttem…Széttolom lábait, és nyelvemmel kezdem kényeztetni. Kicsit rátérdel vállaimra, aztán teljesen rám térdel, mikor ujjaimat is használni kezdem. Imádom mikor így vonaglik, mert tudom, hogy jól csinálom…élvezi…na de megfogja a kezemet, és feláll. Engem meg a kád szélére ültet. A falnak dőlök, és nézem, ahogy letérdel előttem, és szájába csúsztatja merevedésemet.
- Ahh… - túrok a hajába, mikor erősen szív meg - Őrülten szexi vagy… - nézek végig víztől csillogó tökéletes testén, és végig simítok a hátán.
Mellei közé veszi farkamat, de már nem nagyon bírok várni…visszacsúszunk a vízbe…szembe ül az ölembe, de mielőtt még lovaglásba kezdene, muszáj végig csókolnom testét…annyira gyönyörű…Hozzá igazítom merevedésemet, és lassan beleül…egymást ölelve kezd lovagolni. Végig nyitott szemmel csókoljuk egymást…fura, nem szoktuk így csókolnia másikat, de…most valahogy annyira jó nézni minden pillanatban…Egyre gyorsul a tempó, egyre közelebb vagyunk a csúcshoz…és…és…ahh…egymást ölelve megyünk el szinte egyszerre…
De nem bírok magammal…a hálóban is, kicsit kényelmesebb körülmények között, az ágyban is szeretkezünk. Aztán a fürdő felé menet egy széken kötünk ki, ahol folytatjuk a szeretkezést…
- Alyr… - nyögi a nevemet - várj… - mosolyogva fogja meg arcomat.
- Mi a baj szerelmem? – imádom a mosolyát.
- Nincs baj, csak nézz az órára… - fenekébe marva lökök egyet rajta - Már hajnal van, és én fáradt vagyok…
- Ez az utolsó, ígérem. – csókolom meg gyengéden.
Gyorsan kezd mozogni…azt hiszem nem akarja elhúzni a dolgot. De ez annyira jó…túl jó…hamar elmegyünk mindketten, és csak mosolyogni tudok. Annyira boldog vagyok vele…
Veszünk egy gyors zuhanyt, aztán bebújunk a takaró alá. Cirógatom a hátát, ahogy a mellkasomon pihen…de…hmm…
- Mire gondolsz? – vagy csak nagyon lefárasztottam?
- Őszintén? – néz a szemembe - Csak örülök, hogy szeretsz velem szeretkezni, és remélem, hogy maradéktalanul kielégítelek…
- Ezt meg hogy érted? Azért kérdezed, mert nem hagytalak? – csókolom meg lágyan - Nagyon szép vagy, és nehezen engedlek el. Nem tudtam betelni veled, de néha ilyen is kell. Szerelmes vagyok beléd, ennyi az egész. – mosolygok boldogan.
- És nem rémiszt meg, ha azt mondom, hogy hátralévő életedben már csakis velem feküdhetsz le? – mrr…
- Dehogy. – döntöm az ágyra, és fölé mászok - Ez inkább felizgat…De ha elfelejtetted volna, hogy mennyire szeretek veled szeretkezni…Most is benned akarok lenni, érezni akarom a testedet, azt, hogy az enyém vagy… - csókolok nyakába.
- Most alszunk, de mert ilyen jófiú vagy, megnézzük, hogy mit tehetünk érted reggel. – neveti el magát.
Egymás karjaiban alszunk el, de reggel…
- Baby, valami van a babafigyelővel, kelj fel… - mondja a köntösébe bújva.
- Mi történt? – kérdezem ásítva, de csak leesik amit Rena mondott, így gyorsan én is köntöst veszek, és megyek kicsim után.
- Hol van Ryan? – kérdezi, ahogy beérünk a babaszobába - Alyr ez egy nagyon hülye vicc… - mi?
- Vicc? Ez nem vicc, legalább is én nem nevetek. Én nem vittem el őt sehova. – hol a fiam!? mi lett vele!?
- De akkor hol van? Nem tud még egyedül kimászni az ágyból…Istenem, ne… - átnézzük a ház össze szobáját, minden zugát, de Ryan sehol…megpróbálom összeszedni magam, és felhívom a rendőrséget, hogy bejelentsem az eltűnését.
Betörésnek semmi jele, fogalmunk sincs ki vihette el…Renát próbálom vigasztalni….nem adhatjuk fel. A fiunk valahol életben van…De hogy is tudnám megvigasztalni Renát, mikor én is sírok!? Istenem, hol lehet a fiam!?
- Meg kell őt találnunk…- mondja miután elmentek a rendőrök - Vajon ki vihette el? – a kanapén ülünk, és egymás karjaiban keressük a nyugalmat…Egy pillanat. Nem betörő volt, hisz valaki kulccsal jött be…felkapjuk a fejünket…
- Lehet, hogy az…az apám? – felmegy bennem a pumpa - Ha ő vitte el, biztos, hogy visszahozza, de abban is biztos vagyok, hogy előtte még ki akarja élvezni, hogy szenvedünk. – a rohadt állat…
- Alyr, ne csinálj hülyeséget… - szorítja a kezemet - Ha tényleg nála van, csak vissza akarom kapni a fiamat, aztán úgy is elmegyünk, és többé nem talál meg. Beköltözünk egy biztonságos házba, és… - sírja el magát megint….édesem… - Még örülnék is, ha biztonságban lenne, és nem egy beteg alak vitte volna el, aki megölhette, vagy eladta… - Rena…
- Ne mondd ezt! Ryan jól van, és hamarosan újra velünk lesz. – ölelem magamhoz szorosan.
- Mi lesz most? Értesíted a rendőrséget, vagy menjünk el mi az apádhoz?
- Felhívom anyut… - kezembe veszem a telót, és tárcsázni kezdek.
- És ha apád elviszi onnan, ha megtudja, hogy beszéltél anyuddal? – kinyomom a telefont.
- Igazad van…menjünk… - nézek a szemébe – nem lehet máshol… - megfogom a kezét, és elindulunk a kocsihoz.
Idegesen vezetek, mert az apám egy elmebeteg, tuti kitaposom a belét…Rena próbál nyugtatni, simogatja hol a kezemet, hol a combomat…biztos fél, mert gyorsan hajtok…de a fiamról van szó!
Mikor megérkezünk, nem kopogok, csak egyszerűen bemegyünk, és meglátom anyunál Ryant…a konyhában vannak, éppen eteti. Hatalmas kő esik le a szívemről, hogy jól van a pici fiam…de ezt apám nem fogja megúszni…
- Fiam… - néz rám anya – valami baj van? – kérdezi aggódva, mikor apámra nézek.
- Rena…segítsetek anyunak pakolni, kérlek… - mondom, de apámról nem veszem le a szememet.
- De miért? Mi folyik itt? – kérdezi anyu.
- Alyr…
- Fogd a kicsit és pakoljatok anyunak…kérlek… - nézek rá.
Felveszi Ryant, és elindulnak kis hezitálás után anyuval. Apám meg csak vigyorog…elmebeteg…mindjárt nem fog…
- Eljátszottad az utolsó esélyedet…
- Komolyan azt hitted, hogy elviszed az ügyfeleket, és… - a felsőjénél fogva vágom a szekrény oldalának, amiből kipotyognak a tányérok…végre ijedtséget látok a szemében.
- Elraboltad a fiamat!? – emelem feljebb a szekrénynek nyomva – Tönkreteszlek fater…felfogtad!? – üvöltöm, mire Rena jön be.
- Ne csináld…Ryan jól van… - mondja ijedten, de nem jön közelebb…
- Nincs többé apám…egy nagy nulla vagy, az voltál, és az is maradsz… - engedem el, és mennék oda Renához…
- Akkor hasonlítasz rám… - mondja apám…vesztére…mert fordulásból olyat kap, hogy nekivágódik a falnak, és lecsúszik a földre.
- Ha még egyszer a családom közelébe vagy anyu közelébe mész, nem csak tönkreteszlek… - nem akarom Rena előtt befejezni, így is rémülten szorongatja a kezemet, de tuti kicsinálom…
- Menjünk…kérlek… - Rena, kicsim…a derekamat öleli.
- Megyünk. – mosolygok, és homlokon csókolom.
Segítünk anyunak összepakolni, és megyünk is haza…Rena hátul ül a kicsivel, a visszapillantón keresztül néha találkozik a tekintetünk, aztán az egyik piros lámpánál gondolok egyet, és hátra fordulok megcsikizni Ryant…imádom, mikor nevet…olyan édes.
Otthon Rena megkér, hogy vigyem át a kiságyat a mi szobánkba. Míg megfürdeti, aztán lefekteti a kicsit, anyuval beszélek, pár napig marad, szóval a vendégszobát is megmutatom neki.
Mikor Rena lejön, az ölembe húzom, és nyakába bújok. Egy darabig így ülünk, de érzem, hogy nagyon mereven ül az ölemben…
- Kicsim… - mosolygok rá – nyugodj meg, már nincs semmi baj. – simítok ki egy tincset az arcából.
- Tudom… - ugye,nem…?
- Ugye nem félsz tőlem? Titeket soha nem bántanálak… - nem néz rám – hallod, nyuszicsibe? – emelem magamra a tekintetét.
- Sose láttalak ilyennek…kicsit megijedtem tőled… - ohh édesem…
- Szerintem jogosan kapott egyet, és örülhet, hogy ott voltál. – sóhajtva hátra dőlök a kanapén – Most meg félsz tőlem, mert megvédem a családomat…
- Én bízok benned, tudom, hogy nem bántanál minket. – mosolyodik elvégre és hozzám bújva csókol meg – Menjünk fel… - megfogja a kezemet, és felmegyünk.
Elmegyünk zuhanyozni, ahol sokat simogatom, és csókolgatom…hogy hasonlítanék apámra, mikor ilyen nő van mellettem!? Magamra tekerek egy törölközőt, és Renára is terítek egyet, nehogy megfázzon…átölelem a törölközővel, és lágyan, hosszan csókolom meg. Bemegyünk, és míg Rena felöltözik, és bebújik az ágyba, én a kiságy mellett állok, és Ryant nézem…olyan szép…aranyos…Betakargatom, mert mindig lerúgja magáról a takarót, és finoman egy puszit adok a homlokára.
- Nem jössz ide? – kérdezi Rena, mert még mindig itt állok a kiságynál.
- De, csak olyan jó, hogy itt van… - Rena fölé mászok, és megcsókolom. Leesik rólam a törölköző, és ujjai hátamba mélyednek, mikor nyakát kezdem csókolni…
- Alyrhhh… - újra megcsókolom, de megszakítja csókunkat – Itt van Ryan, nem szabad…
- De most alszik, majd csendben leszünk… - mosolygok, és csókolnám meg, de elfordítja a fejét.
- És…azt sem szeretném, ha a szexben vezetnéd le a feszültségedet…
- Rena…sose okoznék fájdalmat…szeretlek…annyira szeretlek… - bújok a nyakába – Hinned kell nekem… - mondom elcsukló hangon…annyira fáj, hogy egy állatnak néz.
- Nyugodj meg… - a hátamra dönt, kapok egy puszit, és hozzám bújik.
Reggel arra kelek, hogy Ryan kelteget édesen. Mosollyal azarcomon nyitom ki a szememet, és puszilgatom agyon a pici fiamat, meg játszok vele, csikizem, dobálgatom a levegőbe…folyton nevet, imádom…Aztán Renára nézek, aki csak mosolyogva néz minket…még nem is kaptam puszit. Felülök, és megcsókolom…hosszan…De azt hiszem Ryannek nem tetszik, hogy nem vele foglalkozom…ütögetni kezd…
- Szép…bántod apát? – nevetek – Reggeliztél már, öcsi?
- Még nem evett.- mondja kicsim a karomon végig simítva…rá nézek, és…ajj most…most nagyon el akarom csábítani…de Ryannel a kezemben mégsem kéne. Azért egy csókot lophatok… - Menjünk enni… - mondja, mikor el akarnám mélyíteni a csókot…ajj de gonosz…
Lemegyünk, és anyu a konyhában reggelit készít…hát…váratlan meglepetés. Régen volt már, hogy anyu reggelivel készült, mire, felébredek.
- Jó reggelt gyerekek. – mondja mosolyogva.
- Anya…nem tudtál aludni? –kérdezem mosolyogva.
- Csak valahogy viszonozni szeretném, hogy pár napig itt lehetek. – ad Rena kezébe egy cumisüveget.
- Erre semmi szükség, Kate. – mondja Rena – Szívesen látunk, addig maradsz ameddig szeretnél. – mosolyog a szépséges feleségem…bár azt látom, csak miattam mondja ezt…
|
| Saya | 2013. 10. 16. 22:59:19 | #27674 |
 Karakter: Rena Yamamoto
-Jó reggelt… - mosolyogva lép be Alyr a szobába, miután köszönök. Közelebb hozzánk.
-Jó reggelt törpe… - viccesen összeborzolja a kicsi haját, majd a nyakamba csókol– Neked is szerelmem… - és még meg is csókol. Jó kezdése a reggelnek.
Fél perc múlva csengetnek, Alyr megy le ajtót nyitni. Rengeteg újságíró fogadja.
-Ezek meg? – ki hívta őket ide? A kicsi is fél…
-Tuti az apám keze van ebben is… - idegesen megy fel az emeletre öltözködni.
-És most hova akarsz menni? – kérdezem aggódva.
-Az apámhoz… - tovább készülődik.
-És itt akarsz hagyni így egyedül Ryan-nel? – tényleg ez a terved?
-Hívok rendőröket és…
-Veled megyünk. – nem csak a mi, de a te érdekedben is így lesz jó. Túl ideges vagy.
-Jól van…
Elég nehezen jutunk át a nyomuló riporterek és a villogó vakuk kereszttüzében, de Alyr megoldja. Az úton odafelé nem is beszélgetünk, csak némán vezet, míg én hátul ülök a picikénkkel. Jó, hogy ő nem fog fel ebből a dologból semmit…
Minden olyan gyorsan történik megérkezésünkkor, Ryan előre ront, én meg próbálom követni a kis Ryannel. Alyr anyja elmondja, hogy az apja melyik szobában van, de megkér, hogy mi várjuk meg őt itt, az anyjával, és elviharzik. Egy darabig várok, de aztán muszáj utána mennem. Mintha végszóra érnék be. Alyr épp a földre löki az apját, és meg akarja ütni, de megfogom a kezét.
-Alyr… - nem akarom, hogy idáig süllyedjen. Látja rajtam a félelmet, ezért leengedi a kezét, de közelebb hajol az apjához.
-Ez volt az utolsó húzásod… -mondja neki, majd elindulunk. Megállok.
-Képes lettél volna…
-A feleségem és fiam nyugalmáért és boldogságáért igen. – megsimogatja az arcomat, majd a homlokomra ad egy puszit – Szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy akár a saját apám belerondítson az életünkbe.
Még elmeséli az anyjának is, hogy mi történt, hogy megértsen mindent. Az anyukája az apjával ellentétben nagyon aranyos Ryannel, őt valóban érdekli, hogy mi van a fia családjával. Mikor Alyr apja is kijön, Alyr felmond, aztán megyünk. Mivel Portland ugrott, irány a régi otthonunk. Hazafelé azért veszünk egy újságot, mert mindenképpen költözni akarunk. Hazaérve rögtön fürdetni viszem az én kis babámat, mert aztán muszáj lefeküdnie aludni. Későre jár, és azért őt is megviselte ez a kavalkád. Mikor a hálóba érek, meglátom, hogy Alyr az ágyon fekve böngészi az újságot. Ráfekszem, és a fülét kezdem el harapdálni.
-Ryan elaludt? – kérdezi. Érzem, hogy tetszik neki ez a fülrágcsálás…
-Ühüm… - hagyom, hogy megforduljon, aztán azt is, hogy megcsókoljon– Menjünk fürdeni…engedtem vizet… - súgom neki.
-Majd utána… - újra megcsókol.
-Mi után? – mit szeretnél baby?
-Hát…gondoltam, hogy majd szeretkezés után. – mosolyog.
-Szerintem inkább menjünk fürdeni… -feltolom magam, és elindulok– Nem jössz? – leveszem a felsőmet.
Utánam jön, és miután leveszem a melltartómat, mögém lép, és nyakamat csókolva melleimre csúsztatja kezeit. Hátra hajtva fejemet megcsókolom, majd miután megfordulok, a fenekembe markol bele. Levetkőzünk, aztán beülünk a kádba. Én Alyr ölébe ülök, miközben ő simogat és csókol. Melleimet gyömöszöli, az oldalamon simít végig, majd combomról lábaim közé csúszik a keze.
-Mit csinálsz? –kérdezem mosolyogva- Nem szeretnéd, ha bemennénk? –mosolyogva karmolászom lágyan azt a kezét, amelyikkel simogat, míg a másikkal egyik mellbimbómmal játszik.
-Nekem jó itt is…-megszívja a nyakamat.
Nem a legjobb dolog vízben szeretkezni, minden mozdulat nehézkessé válik, de bízom Alyrban, hiszen már nem szégyell gyengéd lenni velem, biztos nem fog fájdalmat okozni. Felállok, hogy megforduljak, mert szemben akarok vele lenni, de mielőtt leülnék, széttolja lábaimat. Kissé vállaira térdelek, de azért meg is tart, mert nyalakodni kezd. Ohh igen…ez nagyon jó…Mikor hajába túrok, ujjait is belém vezeti. Muszáj vagyok letérdelni, mert nem bírok már tovább állni. Karjai között vonaglok, aztán meg kell fognom a kezét, mert máskülönben elmennék. Mélyeket sóhajtozva állok fel újra, csak most őt is felhúzom magammal. Mivel sarokkádunk van, le tudom ültetni úgy a kád szélére, hogy a falnak tudjam dönteni a hátát. A kádban elé térdelve kezdek kényeztetésébe.
-Ahh…-a hajamba túr, mikor erősebben szívom meg- Őrülten szexi vagy…-néz végig rajtam, és végig simít a hátamon. Melleim közé veszem merev tagját, ami már nem is lehetne ennél keményebb. Visszacsobbanunk a kádba, bár még szoknom kell a víz jelenlétét. Lovagló ülésbe ülök rá, kicsit hátra dőlök, mert még egyszer végig csókolja a nyakamat, vállaimat, melleimet…Hozzám igazítja magát és végre eggyé forr össze testünk. Őt ölelve kezdek el lovagolni. A víz kellemesen cirógatja oldalamat, ahogy fel és le mozgok. Nem szoktunk nyitott szemmel csókolózni, de most szinte végig így csókoljuk a másikat. Teljesen átölelem őt, mikor elér az orgazmus, és érzem, hogy ő is követ. Ennek az estének viszont itt és most nincs vége…folytatás a hálóban, az ágyon…
-Alyr…-nyögöm nevét, mikor az ágyról valahogy félúton a fürdőszoba felé egy széken kötünk ki, és ott folytatódik féktelen szeretkezésünk- várj…-mosolyogva fogom meg az arcát.
-Mi a baj szerelmem? –újra elmosolyodom kérdése hallatán.
-Nincs baj, csak nézz az órára…-vállába marok, mert fenekembe markolva lök egyet rajtam- Már hajnal van, és én fáradt vagyok…
-Ez az utolsó, ígérem. –megcsókol. Jól van, akkor még egyszer a csúcsra jutunk baby boy…Gyors vágtában kezdem meglovagolni, és bár a testem már fáradt, de még mindig nagyon élvezem. Ő is. Pillanatok alatt lecsap rám az orgazmus, és rá is. Egy darabig még csókolom, érzem, hogy az egész teste lüktet a vágytól, hogy még mindig az orgazmustól remeg minden porcikája. Boldog vagyok, és azt hiszem, hogy ő is épp erre gondol mosolyából ítélve. Régebben szeretkezések után sosem mosolygott, most viszont minden érzelmét felfedi előttem. Néha még most sem hiszem el, hogy a felesége vagyok…
-Mire gondolsz? –kérdezi az ágyban feküdve tőlem. A takaró alatt fekszünk a zuhany után, egymást ölelve melegítjük a másikat. Lágyan cirógatja a hátamat, mert mellkasán pihenek.
-Őszintén? –ránézek- Csak örülök, hogy szeretsz velem szeretkezni, és remélem, hogy maradéktalanul kielégítelek…
-Ezt meg hogy érted? Azért kérdezed, mert nem hagytalak? –pici csókot kapok- Nagyon szép vagy, és nehezen engedlek el. Nem tudtam betelni veled, de néha ilyen is kell. Szerelmes vagyok beléd, ennyi az egész.–mosolyogja.
-És nem rémiszt meg, ha azt mondom, hogy hátralévő életedben már csakis velem feküdhetsz le?
-Dehogy. –az ágyra döntve fölém kerekedik -Ez inkább felizgat…De ha elfelejtetted volna, hogy mennyire szeretek veled szeretkezni…-elmosolyodom, mert tudom mire gondol- Most is benned akarok lenni, érezni akarom a testedet, azt, hogy az enyém vagy…-a nyakamba csókol.
-Most alszunk, de mert ilyen jófiú vagy, megnézzük, hogy mit tehetünk érted reggel. –nevetek. Ölelkezve alszunk el, rég volt ilyen romantikus esténk.
Reggel előbb ébredek, mint ő. Ránézek az órára és…tíz óra? Ryan már végig alussza az éjszakát, de általában nyolc órakor felsír, sőt már dünnyög is szavakat, és arra mi is fel szoktunk kelni. Lehet, hogy tönkrement a babafigyelő? Belebújok a köntösömbe.
-Baby, valami van a babafigyelővel, kelj fel…-simogatom.
-Mi történt? –kérdezi ásítva, de mivel Ryanről van szó, ő is rögtön köntösbe bújik. Megosztom aggodalmamat vele, és elindulunk a kicsi szobája felé. Itt van mellettünk, de még a folyosón sem hallok semmit. Benyitok a szobába, és…
-Hol van Ryan? –üres a kiságya- Alyr ez egy nagyon hülye vicc…-nézek rá kétségbeesetten.
-Vicc? Ez nem vicc, legalább is én nem nevetek. Én nem vittem el őt sehova. –ő is kétségbe van esve, vagyis valóban nem tud semmit.
-De akkor hol van? Nem tud még egyedül kimászni az ágyból…Istenem, ne…-azonnal átrohanok egy másik szobába, aztán egy másikba, majd egy másikba…átnézzük az egész házat, de sehol sincs a kicsi. Alyrban van annyi lélekjelenlét, hogy felhívja a rendőrséget, és bejelentse az eltűnését, de betörésnek semmi jele…
Az életem pokollá vált fél nap alatt. Eltűnt a gyermekem, és abban sem lehetek már biztos, hogy életben van. Úgy érzem, hogy vége az életemnek, és Alyr sem képes megvigasztalni. Az egyetlen, ami miatt még nem veszítettem el a józan eszemet az a remény, hogy visszakaphatjuk a kicsikénket. Alyr sem az a sírós fajta, de ebben a helyzetben még ő sem tudja tartani magát.
-Meg kell őt találnunk…-mondom késő délután, miután a rendőrség elment- Vajon ki vihette el? –Alyr magához ölelve ül velem a kanapén, és ekkor hirtelen egyszerre kapjuk fel a fejünket. Kicsit letisztul a kép, az, hogy valaki esetleg kulccsal jött be, egy valakire utal…
-Lehet, hogy az…az apám? –eltorzul az arca- Ha ő vitte el, biztos, hogy visszahozza, de abban is biztos vagyok, hogy előtte még ki akarja élvezni, hogy szenvedünk.
-Alyr, ne csinálj hülyeséget…-szorítom meg a kezét. Félek, hogy ezúttal nem csak ökölre mennének. –Ha tényleg nála van, csak vissza akarom kapni a fiamat, aztán úgy is elmegyünk, és többé nem talál meg. Beköltözünk egy biztonságos házba, és…-megint elsírom magam- Még örülnék is, ha biztonságban lenne, és nem egy beteg alak vitte volna el, aki megölhette, vagy eladta…
-Ne mondd ezt! Ryan jól van, és hamarosan újra velünk lesz. –szorosan magához ölel.
-Mi lesz most? Értesíted a rendőrséget, vagy menjünk el mi az apádhoz? –elkezdtem reménykedni, hogy a fiúnk „csak” a nagyapjával van. Vissza akarom kapni bárhol is legyen...
Szerkesztve Saya által @ 2013. 10. 19. 15:53:18
|
| Garfield | 2012. 10. 27. 23:49:24 | #23914 |
Karakter: Takei Alyr
- Baby boy, annyira… - persze, miért ne most csörrenne meg a telefon!?
De muszáj felvenni, mert Rena anyja az. És milyen jó, hogy kicsim felvette, mert Ryan-nek hőemelkedése van. Érte kell mennünk.
Megköszönünk mindent a szüleinek. Nagyon rendesek…néha elcsodálkozok, hogy miért ilyen jó fejek velem is, mikor ott akartam hagyni mikor terhes volt a fiammal…fiúnkkal…De mindegy, hisz ez a múlt és talán már most örülnék még egy babának…Nem tudom Rena mit szólna hozzá.
Otthon én viszem a kicsi fiút aludni, miután Rena adott neki valami gyógyszert. Olyan édes…és látom benne Rena vonásait. Nem is tudom, hogy…
- Alyr! – mi történt? Mintha ideges lenne…
- Igen, édesem? – megyek le mosolyogva, és egy újság landol az arcomban…gondolom a benzinkúton vette…
- Az apád egy elmebeteg állat… - mi? Elkezdi olvasni - Ha a fiam meleg, akkor is szeretem. – ez csak a címlap…aztán a cikkhez lapoz - Az unokám születése előtt a fiam nem volt egy mintaapa, persze azóta sokat változott. Volt, hogy férfiakra vetett szemet, legutóbb transzvesztita alkalmazottunkra. Bár mit is várunk el egy olyan embertől, aki egy olyan nőt vett feleségül, aki pusztán férfiak kielégítésére képes, de boldoggá tételükről nem tud semmit… - becsukja az újságot, én meg egy pillanatra lefagyok - Az apád egy vén barom, aki nem tudja, hogy hol a határ! – kiabál. Másodpercek alatt mérhetetlen düh fog el.
- Elintézem… - elindulok a telefonhoz.
- Mit akarsz tenni? – kérdezi.
- Tönkreteszem. - senki sem szívózhat a családommal, még ha a saját apám is az…
- És az anyád? Nem apáddal van most, aki ráadásul el is tartja? – bassza meg! Igaza van…leteszem a telefont.
- Az apámnak tényleg vannak sötét titkai, mégis ő hazudozik rólunk… - sóhajtok, aztán eszembe jut valami - Menjünk el innen örökre. – mondom megszorítva a kezét.
- Mi? Örökre? – tudom, hogy hat hónapról volt szó, de…
- Csak rád és a gyerekeinkre van szükségem, senki másra…Menjünk el oda, ahol senki nem ismer, Portland erre tökéletes. Kedvesek voltak a szomszédjaink, jó a környék…
- Gyerekeink? – vág közbe.
- Hát…én szeretnék kistestvért Ryannek. Tudom, hogy még egy év sem telt el, de úgy gondoltam, hogy a második baba jöhetne korábban. – mosolygok.
- Második…Miért? Szeretnél még többet is? – hááát…
- A négy a minimum. – ölelem magamhoz mosolyogva - Persze nem most rögtön, megértem, hogy ez neked is sok lenne, de…egy kislány…jövőre? – egy pici Rena…nem tehetne jobban boldoggá, ha a gyerekeink rohangálnának körülöttünk. Hűűű…azért ha belegondolok, hogy másfél éve hallani sem akartam semmi ilyenről…
- Ezzel most nagyon megleptél. Azt hittem, hogy Ryan után már nem is… - elfordul. kicsim…
- Ryan megmutatta, hogy mennyire jó apának lenni…apának lenni egy olyan nő férjeként, mint te. Nálad odaadóbb anyát kívánni sem kívánhatna a fiúnk, és azon vagyok, hogy így legyen az apjával is. – finom csókot hintek a nyakára - Te nem szeretnél egy kishercegnőt magunknak? – simítok végig gyengéden az oldalán.
- Fél évre el van intézve a fogamzásgátlás, de… - felém fordulva folytatja - ha március végén is még így gondolod, én benne vagyok. Vagy ne is tervezzük, majd jön, amikor jön…Nem védekezünk, és… - mosolyodik el. Hmm…jól hangzik…
- De addig sem fogsz unatkozni… - lassan húzom le felsője pántját.
- És mi lesz, ha megint kisfiúnk születik? – apró csókokkal borítja közben ajkaimat, de…ajj…hagyjuk ezt későbbre…
- Az nem baj. – hosszan csókolom meg, hogy vegye a lapot, mit szeretnék.
- Mi lenne, ha felmennénk? – kezdi el kigombolni az ingemet, de pár gomb után megáll.
- Vagy akár itt is az enyém lehetsz… - felültetem az asztalra és nyakát kezdem csókolni.
- Menj csak előre, és rögtön jövök én is. – nah jó…
Felmegyek, mert úgysem nyugodna, míg az nem van amit ő akar. Ledobom magamról az inget, meg a zoknit…Rena utálja ha véletlen rajtam marad…Elfekszem az ágyon, és várom, az én szexistennőmet…
Be is libben egy nagyon szexi fehérneműben.
- Szia édes… - feltérdel az ágyra és akkor látom, hogy mi van a kezében. Kamera?
- Hát ez? – nem mondom, hogy nem lepett meg ezzel…
- Gondoltam, hogy felvehetnénk egy éjszakánkat, vagy akár többet is…Emlék…rólad és rólam…unalmas téli összebújós napokra… - leteszi a kamerát a szekrényre, magunkra irányítva. Valakinek nagyon beindult az a perverz fantáziája…ez tetszik…
- Rendben, de felejtsd el a kamerát…úgy is csak mi nézzük vissza, szóval ne játssz meg semmit. – megrázza a fejét, és megnyomja a felvevő gombot.
Lassan kezdi kigombolni a nadrágomat, és az alsóm alól elő is kerül kedvenc játékszere. De valahogy most, ahogy a szemembe néz, csak boldogságot érzek. Jó, persze kívánom, de…nem is tudom…talán azért, mert lesz még egy babánk a közeljövőben…aztán pár év múlva majd még egy…és aztán…Nem tudok tovább álmodozni, mert kicsim kizökkent…
- Édesem, valami baj van? – kérdezi, miközben levesz rólam mindent.
- Nem, dehogy is… - felülök, hogy magamhoz húzva megcsókoljam. Néha muszáj belemosolyognom a csókunkba…olyan…boldog vagyok vele… - Szeretlek… - annyira nagyon szeretlek…
- Én is szeretlek…nagyon… - mosolyog rám.
Aztán feláll az ágyon, és hanyatt fekve nézem végig, ahogy leveszi a magassarkúját, aztán vetkőzni kezd…de ez…csibe nagyon lassan csinálod, nem bírok várni. Egyszerűen lerántom magamhoz. A térdeire érkezik. Hmm…pont jó lesz a póz…
- Alyr… - megijedtél? Nem kell félni, csak megkóstollak…
- Ez sem kell… - rántom meg a bugyiját, aztán le is tépem róla.
- Egy kicsit türelmetlen… - ohh az ám…türelmetlen vagyok. De hamar benne reked a szó, mikor lejjebb csúszva nyelvemmel kezdem izgatni.
Vadul esek neki, persze csak úgy, véletlenül se okozzak neki fájdalmat, mikor már ujjaimat is használom. De ahogy hallom egyre jobban kapkodja a levegőt, ideje lesz leállni…
- Ne hagyd abba… - már késő…mosolyogva mögé térdelek. Ennyire jó volt? Lesz még jobb is…
- Nem mehetsz el nélkülem… - nevetek, közben melleit kezdem masszírozni….
- Mit szeretnél? – kérdezi, de időm sincs válaszolni, lelök az ágyra.
Azt hiszem nagyon nem is kell mondanom semmit, mert rögtön megtalálja merevedésemet. Szájába veszi, és muszáj vagyok hajába túrni…annyira jó…nem tudom levenni róla a szememet. Ahogy ki-be csúsztatja a szájából…de…mi a baj? Vajon mire gondolhat? Nagyon elgondolkodott…
- Nézz rám, kérlek… - magamra emelem a tekintetét.
- Kívánlak…nem érdekel az előjáték, csak…akarom, és kész… - fölém támaszkodva veszi célba a nyakamat…
- Gyere közelebb… - magamhoz húzom, és fordítok a felálláson, hogy én legyek felül – Rena… - mosolyodom el, ahogy kimondom a nevét…nem tudom miért, csak…jól esett…
- Igen? – egy hirtelen mozdulattal telesen elmerülök benne.
- Az enyém vagy…csakis az enyém… - súgom a fülébe. Annyira szerelmes vagyok…
- Igen, egymáséi vagyunk…Szeress… - hogy lehet ezt ilyen szexin mondani!?
Nem tudom visszafogni magamat, azonnal vad vágtába kezdek…a derekamhoz húzom a lábait, hogy újra és újra tövig merülhessek benne. Kicsikém nem tudja visszafogni a hangját, sóhajtózik, nyögdécsel, sikítozik…amikor kicsit hangos, lehajolok hozzá, hogy megcsókoljam. Ryan alszik édesem…De egy idő után már nem tudok elszakadni finom ajkaitól, és csak csókolom.
Nem is kell sok, hogy kicsim felsikítva élvezzen el alattam. Én meg feltérdelve megemelem egy kicsit, mert pár lökés után én is elmegyek…Lassan csókolom végig nyakát és melleit, aztán rá rogyok.
A következő napokban pakolunk, és irány Portland.
Egyik reggel arra ébredek, hogy Rena nincs mellettem. Van egy sejtésem hol lehet, úgyhogy totál kómásan célba veszem Ryan szobáját. Az ajtófélfának támaszkodva próbálom jobban kinyitni a szememet, hogy lássak is valamit.
- Jó reggelt… - köszön mosolyogva Rena. Elmosolyodva megyek oda hozzájuk.
- Jó reggelt törpe… - borzolom össze Ryan kis haját, aztán anyucihoz hajolok és a nyakába csókolok – Neked is szerelmem… - és egy pici csókot lopok tőle.
Fél perc sem telik el, csengetnek. Kérdőn nézek Renára, de ő is csak megvonja a vállát. Ki a halál lehet kora reggel? Na jó, annyira már nincs korán, de akkor is…
Kinyitom az ajtót, egy mikrofont tolnak a képembe és vaku villan a pofámba…Csak nézek, aztán rájuk vágom az ajtót. Jó kis ébresztő…Idegbetegen állok az ajtó előtt és jár az agyam…
- Ezek meg? – kérdezi Rena, Ryannel a kezében.
- Tuti az apám keze van ebben is… - felmegyek az emeletre, és elkezdek öltözködni. Most tuti kicsinálom…
- És most hova akarsz menni? – jön utánam.
- Az apámhoz… - válaszolom és készülődök tovább.
- És itt akarsz hagyni így egyedül Ryan-nel? – megállok.
- Hívok rendőröket és…
- Veled megyünk. – néz rám komolyan. Miért van olyan érzésem, hogy ha akarom ha nem velem fog jönni!?
- Jól van… - fölösleges vitatkozni…
Alig egy óra múlva már úton is vagyunk. Kicsit agresszívnek kellett lennem, hogy kijussunk a házból, de kint vagyunk…Nem is igazán beszélünk egymással, én vezetek, Rena meg hátul van a kicsivel.
Bő egy óra múlva megérkezünk. Tudomásom szerint otthon anyuval. Nem is baj, had lássa milyen egy gyökér férje van…Kopogás minden nélkül rontok be a házba, és kicsim jön utánam Ryan-nel. Anyu meglepetten pislog, de most nem fogok magyarázkodni.
Anyu útbaigazít, hol van az a vén hülye, aki az apámnak meri nevezni magát, én meg megkérem Renát, hogy maradjon itt anyuval és a fiúnkkal.
- Neked elment a maradék eszed is!? – esek neki, ahogy benyitok a dolgozó szobába.
- Szervusz fiam… - ohh ne jópofizz…
- Hogy küldhettél ránk újságírókat? Ha már a saját fiadra nem gondolsz, legalább Ryan legyen a szemed előtt, még nincs egy éves! – támaszkodok az asztalára, szembe vele – És mégis hogy képzelted azt a cikket a feleségemről és rólam!? – lassan feláll, idesétál elém, és a szemembe néz.
- Mintha nem lenne igaz mind egyes szó… - kész, az agyam itt borul el.
- A feleségemről beszélsz te... – be se fejezem a mondatot, az ingénél fogva nyomom a falnak és emelem fel – Most szépen nyilatkozni fogsz, hogy minden szavad hazugság volt, és te vagy ilyen beteg állat…ha nem, én teregetek ki rólad mindent.
- Nem.
- Nem!? – a földre vágom és már ütném meg, mikor valaki megfogja a kezemet.
- Alyr… - néz rám Rena ijedten. Leengedem a kezemet és közelebb hajolok az öreghez.
- Ez volt az utolsó húzásod…
Renával kisétálok a szobából, becsukom az ajtót, mennék tovább, de kicsim csak áll és engem néz.
- Képes lettél volna…
- A feleségem és fiam nyugalmáért és boldogságáért igen. – simogatom meg az arcát, aztán a homlokára adok egy puszit – Szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy akár a saját apám belerondítson az életünkbe.
Anyunak elmesélek mindent. Megért engem, bár utálja az erőszakot, de ezzel a fajankóval másképp nem lehet bírni. Beszélgetünk még, és anyu babázik is, a problémák ellenére, örül, hogy láthatja Ryant. Persze ő bármikor jöhet hozzánk, csak aput hagyja itthon. Ohh és emlegetett szamár…kitámolyog fater is…Azt hiszem ideje mennünk.
Még közlöm apámmal, hogy búcsúzzon azoktól az ügyfelektől akiket én szereztem, mert én felmondok neki…Renával már úgyis beszéltünk arról, hogy talán dolgozhatnék az ő apjánál. Nyugisabb lenne az egyszer biztos, úgyhogy szerintem ez is lesz…
A portland-i házunkba most nem mehetünk, nyüzsögnek ott az újságírók. Marad az itteni otthonunk. Hazafelé veszünk újságokat, mert új házat akarunk nézni. Ahol minden a lehető legnyugisabb…egyikünk sem akarja, hogy Ryan is egy újság címlapján kössön ki.
Otthon, miután lefektetjük a kicsit, egy újsággal a kezemben megyek be a szobába. Hasra vágódom, és nézegetni kezdem, amik megtetszenek, bekarikázgatom…majd Rena is meglesi.
Annyira bele vagyok merülve az újságba, hogy meg se hallom, hogy kicsikém bejött. A szó legszorosabb értelmében rám fekszik, és a fülemet kezdi harapdálni.
- Ryan elaludt? – kérdezem fogaimat összeszorítva…ahh kicsim, ez nagyon jó…
- Ühüm… - akkor jó…míg a hátamra fekszem, megtámaszkodik felettem…Ahogy sikerül a művelet, lecsapok ajkaira – Menjünk fürdeni…engedtem vizet… - súgja a számba.
- Majd utána… - újra megcsókolom.
- Mi után? – jajj persze, most játszd el, hogy nem tudod miről beszélek…
- Hát…gondoltam, hogy majd szeretkezés után. – mosolygom a választ.
- Szerintem inkább menjünk fürdeni… - feltápászkodik rólam, én meg felülök, és…hmm…most tényleg nem akar velem vadul szeretkezni? – Nem jössz? – leveszi a felsőjét, és elindul a fürdőbe.
Persze, hogy rohanok utána. Elkapom, mikor már a melltartóját veszi le…átölelem hátulról, és nyakát csókolva vezetem kezeimet melleire. Hátra hajtja a fejét, és megcsókol…Lassan felém fordul, így kezem fenekére kúszik, és belemarkolva húzom közelebb magamhoz. Levetkőztetjük egymást…jobban mondva kicsim engem, mert nekem már sok dolgom nincs, csak egy szexi kis tanga van rajta. Aztán beülünk a kádba, úgy, hogy háttal van nekem. Itt se nagyon bírom ki, hogy ne simogassam fürdetés címszó alatt, közben nyakát és vállait csókolgatom. Olyan finom…Sikerül elszakítani kezeimet a melleiről…végig simítom az oldalát, combját, aztán lábai között…hmm…zuhany alatt már csináltuk, de kádban még nem…
Szerkesztve Garfield által @ 2012. 10. 27. 23:51:41
|
| Saya | 2011. 10. 02. 22:01:04 | #17093 |
Karakter: Rena Yamamoto
Először is a sátrat állítjuk fel…állítanánk…Alyr nem igazán boldogul, én meg igazából más felállításában vagyok jó, ha róla van szó, de azért segítek neki. Ketten már csak összehozzuk a táborunkat. És mivel eltököltük az időt, már csak az alvásra van időnk…
Reggel Alyr csókjára ébredek. Kellemes ébresztő, de hát a jót könnyű megszokni.
-Jó reggelt. –mosolyog.
-Neked is…-még hozzá bújok egy kicsit.
-Egész nap aludni akarsz? –jó ötlet, és még a takarómat is magamra húzom- Na jó…amíg elmegyek reggeliért, aludhatsz. –még megcsókol mielőtt elmegy. És tényleg…pedig reméltem, hogy még visszabújik mellém.
A nap folyamán sokat sétálgatunk, nagyon jó végre együtt lenni. Persze azért haza is telefonálok, hogy a mi kicsi Ryan babánk jól viselkedik-e, de minden rendben.
Este Alyr nem igazán boldogul a tűzzel, szóval némi papírral segítek neki. Így most már zökkenőmentesen zajlik a romantikus esti sütögetésünk. Az este azzal zárul, hogy a csillagokat nézzük a fűben feküdve. Jó odabújni úgy Alyrhoz, hogy csak ő és én vagyunk. Hiányzik Ryan, de néha azért jó csak apucival is lenni…
-Szeretlek. –mondja, mire közelebb hajolva csókolom meg.
-Én is szeretlek. –csókolom meg újra, de mikor Alyr fölém támaszkodik, kimászom alóla. –Elmegyek zuhanyozni…-nem tudnék most a természet lágy ölén tovább romantikázni úgy, hogy nem lehet köztünk semmi. Errefelé elég sok ember jár, és bármennyire is bevállalós vagyok, még mindig úgy gondolom, hogy a szeretkezés az csak kettőnkre tartozik.
Ő is elmegy zuhanyozni, de én már nem tudom megvárni, olyan álmos vagyok…
Reggel mivel előbb ébredek, pakolni kezdek. Hazaszólok, hogy ma megyünk haza, de szeretném, ha Ryan ma még maradhatna a szüleimnél. Igazából kárpótolni szeretném a férjecskémet, mert a kirándulás alatt nem tudtunk együtt lenni.. Gyors pakolás után megyünk is haza.
Otthon egy gyors kipakolás után együtt zuhanyozunk le. Mikor Alyr a nyakamba csókol, magamra veszek egy köntöst, és elindulok a konyha felé. Nem adom most csak úgy magam...
Egy derekára tekert törölközőben jön le utánam, de én meg közben egy kis főzőcskébe kezdtem. Hátulról ölel át, és nyakamat kezdi csókolni.
-Alyr…-hiába szólok rá, csak folytatja, sőt köntösömet széthúzva keres utat lábaim közé.- Ülj szépen asztalhoz, mindjárt kész a vacsi…-eltolom magamtól. Enni kell, most jöttünk haza egy kisebb túrából, kell az energia, főleg, ha…
-De én rád vagyok kiéhezve…-megint átölel, de mielőtt mondhatnék valamit, meg is csókol.
-Viselkedj szépen…megvacsizunk, aztán játszunk. –adok egy picike csókot neki, majd az asztalhoz terelgetem Mr. Telhetetlent…
-Játszunk? –a lényeg megmaradt benne- Új szinonima a szeretkezésre? –mosolyog.
-Nem…játszani fogunk…-meglátod édes, és szenvedni fogsz…sokat…
Vacsora után felmegyünk a szobába. Csókolózva érünk az ágyra, de nem, most nem így csináljuk. Állnék fel, de…visszahúz…
-A játék, hogy nem érhetsz hozzám, és nem csókolhatsz meg. –mosolygom.
-Milyen hülye játék ez? –nem tetszik? Gondoltam.
-Teszteljük az önkontrolodat. –elfelejted, hogy én nagyon is érhetek hozzád.
-Ne, most ne…nagyon kívánlak…-meg akar csókolni, de nem szabad.
-Ha játszol velem, még jutalmat is kaphatsz…
Egy nagy sóhaj után megadja magát, és visszafekszik. Okos fiú.
Felkelek az ágyról, hogy lassan lesimogassam magamról a köntöst. Mivel én játszhatok vele, visszamászom rá. Alhasától felfelé haladok, de persze Alyr többször a hajamba akar túrni, csak én nem engedem. Mosolyogva jutalmazom türelmét aprócska csókokkal. Lassan indulok csak újra lefelé, és mikor izmos hasához érek, végig simítok férfiasságán.
-Baby boy, annyira…-kezdenék bele, de megszólal a telefon.
Fel kell vennünk, mert anyám az. Ryan kicsit nyűgös, és van egy kis hőemelkedése is, de nem tudja, hogy milyen gyógyszert adjon neki, nehogy allergiás legyen rá. Azonnal érte megyünk, mert bár nem nagy a baj, mégis jobb, ha itthon van. Megköszönöm anyuéknak az eddigieket, de aztán hazahozzuk a mi kicsikénket.
Az orvos felírt neki egy kanalast, pont az ilyen esetekre, mert most, hogy hűvösebb az idő, többet volt megfázva. Pedig úgy néz ki, hogy egy hónapon belül vissza kell költöznünk Portlandbe, mert az itteni életünk nem olyan békés, mint ott volt. Kalifornia túlságosan nyüzsgő, ráadásul a lapok még most is cikkeznek rólunk. Nem akarom, hogy a fiam így nőjön fel…Ott még hidegebb lesz most, remélem, hogy most majd egy évesen megerősödik a szervezete is. Ahogy nő, úgy hasonlít egyre jobban az apukájára, egyszerűen gyönyörű az én, vagyis a mi kisfiúnk, mert az apját le sem tagadhatná…
Mivel hazafelé megálltunk tankolni is, tudtam venni pár újságot. Az egyikben nagyon kellemetlen meglepetésre bukkanok…
-Alyr! –kiabálok fel, mert ő vitte fel Ryan babát.
-Igen, édesem? –jön le mosolyogva, mire az arcába csapom az újságot.
-Az apád egy elmebeteg állat…-magam felé fordítom a lapot- Ha a fiam meleg, akkor is szeretem. –olvasom fel a címlapot, aztán tovább lapozok a belső oldalon lévő cikkre- Az unokám születése előtt a fiam nem volt egy mintaapa, persze azóta sokat változott. Volt, hogy férfiakra vetett szemet, legutóbb transzvesztita alkalmazottunkra. Bár mit is várunk el egy olyan embertől, aki egy olyan nőtt vett feleségül, aki pusztán férfiak kielégítésére képes, de boldoggá tételükről nem tud semmit…-összecsukom az újságot- Az apád egy vén barom, aki nem tudja, hogy hol a határ! –kiabálok.
Másodpercekig szóhoz sem jut, de aztán…
-Elintézem…-mondja röviden, és elindul a telefonhoz.
-Mit akarsz tenni? –nézek rá értetlenül.
-Tönkreteszem. –mondja ridegen, és tárcsázni kezd.
-És az anyád? Nem apáddal van most, aki ráadásul el is tartja? –kérdezem, ő meg leteszi a telefont.
-Az apámnak tényleg vannak sötét titkai, mégis ő hazudozik rólunk…-sóhajtja- Menjünk el innen örökre. –szorítja meg a kezemet.
-Mi? Örökre? –csak fél évről volt szó.
-Csak rád és a gyerekeinkre van szükségem, senki másra…Menjünk el oda, ahol senki nem ismer, Portland erre tökéletes. Kedvesek voltak a szomszédaink, jó a környék…-várjunk csak.
-Gyerekeink?
-Hát…én szeretnék kistestvért Ryannek. –mosolyogja- Tudom, hogy még egy év sem telt el, de úgy gondoltam, hogy a második baba jöhetne korábban. –mi van veled?
-Második…Miért? Szeretnél még többet is? –kerekedik ki a szemem.
-A négy a minimum. –húz mosolyogva magához- Persze nem most rögtön, megértem, hogy ez neked is sok lenne, de…egy kislány…jövőre? –hűha…
-Ezzel most nagyon megleptél. Azt hittem, hogy Ryan után már nem is…-elfordulok, mert arra gondolok, hogy őt sem akarta igazán az elején.
-Ryan megmutatta, hogy mennyire jó apának lenni…apának lenni egy olyan nő férjeként, mint te. Nálad odaadóbb anyát kívánni sem kívánhatna a fiúnk, és azon vagyok, hogy így legyen az apjával is. –lágyan a nyakamba csókol- Te nem szeretnél egy kishercegnőt magunknak? –kérdezi, majd lassan végig simít az oldalamon.
-Fél évre el van intézve a fogamzásgátlás, de…-megfordulok- ha március végén is még így gondolod, én benne vagyok. Vagy ne is tervezzük, majd jön, amikor jön…Nem védekezünk, és… –mosolyodom el boldogan. Ryan az első együttlétünkön megfogant, pedig védekeztem is…Nem hinném, hogy különösebb nehézségbe ütközne, hogy megint teherbe essek.
-De addig sem fogsz unatkozni…-kezdi el lehúzni rólam a felsőm pántjait.
-És mi lesz, ha megint kisfiúnk születik? –csókolgatom a száját.
-Az nem baj. –csókol meg hosszabban, de nem úgy néz ki, hogy most beszélgetni van kedve…
-Mi lenne, ha felmennénk? –gombolok ki pár gombot az ingén.
-Vagy akár itt is az enyém lehetsz…-tesz fel az asztalra, és újra a nyakamnak esik.
- Menj csak előre, és rögtön jövök én is. –mivel meggyőzően mosolyogom, felmegy.
Gyorsan előkeresem a videokameránkat, mert ma szeretném megörökíteni, már ha neki nem lesz ellenére…De miért lenne? Ez lesz a mi hétpecsétes titkunk…
Egy szexi kis fehérneműben megyek fel. Alyr már az ágyon fekve vár, félmeztelenül.
-Szia édes…-mászok közelebb hozzá a kamerával
-Hát ez? –kérdezi meglepetten.
-Gondoltam, hogy felvehetnénk egy éjszakánkat, vagy akár többet is…Emlék…rólad és rólam…unalmas téli összebújós napokra…-teszem le az ágy felé irányítva a lencsét. Már csak egy igenre várok, hogy benyomjam a felvétel gombot.
-Rendben, de felejtsd el a kamerát…úgy is csak mi nézzük vissza, szóval ne játssz meg semmit. –megrázom a fejemet, hogy nem fogok, mire lenyomja a felvétel gombot.
Lassan kigombolom a nadrágját, és óvatos mozdulattal elővarázsolom hímtagját az alsónadrág alól. A szemébe nézek, miközben kezembe veszem, de…
-Édesem, valami baj van? –húzom inkább le róla a ruhát, hátha nem akarja mégsem ezt a kamerás dolgot, és akkor inkább felajánlok neki egy zuhanyt. Én megértem…én sok mindent megértek…
-Nem, dehogy is…-felül, és megcsókol. Hosszan csókolózunk, de néha érzem, hogy elmosolyodik. Ilyen az, mikor boldog? Nahát…én is boldog vagyok…Mellette egy ideje már ezt érzem, de szeretkezés közben még ezen nem gondolkodtam…-Szeretlek…
-Én is szeretlek…nagyon…-mosolyogom, aztán felállok, hogy levegyem a cipőmet. Oké, talán nem az ágyon állva, Alyr felett kéne, de így izgatóbb neki. Alsó ajkába harapva nézi, ahogy a cipő után távozik a felsőm is, aztán hirtelen térdre ránt.
-Alyr…-megijesztett. Majdnem sikerült az arcába térdelnem, az fájt volna neki.
-Ez sem kell…-tépi meg a bugyimat, aztán egy hirtelen mozdulattal szét is szakítja.
-Egy kicsit türelmetlen…-nem fejezem be, mert lejjebb csúszva alattam nyelvével hatol belém. Tenyeremmel a falnak támaszkodom, és nagyobb terpeszbe helyezkedve élvezem tovább a kényeztetést. Olyan vadul fal, és olyan intenzíven használja ujjait is, hogy el fogok menni…De nem tudom, és nem is akarom leállítani…Megteszi ő. Ne már…
-Ne hagyd abba…-szólok rá a falba karmolva, miközben kimászva alólam mosolyogva mögém térdel.
-Nem mehetsz el nélkülem…-nevet fülembe, miközben melleimet markolja.
-Mit szeretnél? –meg sem várom a választ, csak megfordulok, és lelököm az ágyra.
Számba veszem merev büszkeségét. Lassan gyorsuló ütemben kezdem az orális örömök szerzését. Fura, de még most is olyan kedves, bármennyire is hülyén hangzik…A hajamat simogatja, és olyan áhítattal néz rám, mintha most szopná le valaki először. Leszopni…milyen csúnya szó arra, hogy kielégítjük, vagy legalább is annak közelébe hozzuk a párunkat…Én is fura vagyok, ez kétségtelen. Igen, ilyen az, mikor nem bábként engedelmeskedünk, hanem azért csinálunk valamit, hogy a másiknak jó legyen…
-Nézz rám, kérlek…-biccenti fel közben a fejem, mikor kicsit elmélázok.
Kiveszem férfiasságát a számból, és mosolyogva nyalogatom még egy kicsit.
-Kívánlak…nem érdekel az előjáték, csak…akarom, és kész…-kezdem el csókolgatni a nyakát fölé hajolva.
-Gyere közelebb…-húz magához, hogy aztán átfordítson, és ő kerüljön felülre- Rena…-elmosolyodik, mintha jól esne kimondani a nevemet.
-Igen? –nézek rá, mert várom, hogy mit akar mondani, de ebben a pillanatban megérzem, hogy már bennem van. Tövig merül, és halkan csak annyit súg a fülembe, hogy…
-Az enyém vagy…csakis az enyém…-igen, kétségtelenül megbolondultunk, hogy most tudatosul bennünk, hogy tényleg együtt vagyunk. De most már legalább elhisszük, hogy együtt is maradunk, és most már semmi sem választhat el minket…
-Igen, egymáséi vagyunk…Szeress…-sóhajtok fel elhaló hangon, mert majdnem elmentem attól, hogy belém csúszott.
A szenvedély annyira felkorbácsolja Alyr ösztöneit, hogy a vad vágta végén már derekához húzva lábaimat tart, hogy minden mozdulatával újra és újra tövig merülhessen…Ha nagyobbat nyögök, lehajol, és megcsókol, sőt egy idő után már csak csókol, és úgy mozgatja tovább a csípőjét. Szinte eggyé válunk az ággyal, és egymással is. Alig mozdul meg, mégis nyögök, és sikítozok gyönyörömben. Az orgazmus megkoronázza a szeretkezésünk végét, körmeim lágyan hasítják férjecském bőrét. Fejem hátrahanyatlik, miközben Alyr kicsit megemel, mert pár másodperc után belém élvez…Ha nem lenne fogamzásgátlóm…
Így is jó volt…Lustán csókolja végig nyakam ívét, egészen melleimig, amiket szintén csókokkal borít, miközben teste még mindig erőtlenül remeg karjaiban. Én az ágyra, ő meg rám zuhan, és percekig meg sem mozdulunk. Nem igazán így képzeltem el ezt a felvételt, mert szerettem volna játszani, rosszalkodni, de valahogy tényleg megfeledkeztünk a kameráról, pedig lehetett volna jobb felvételeket is készíteni, ha kézben van. Majd legközelebb…
Pár nap múlva portlandi házunkban ébredek…Álmosan, kócosan mászok ki az ágyból, és indulok el a babaszoba felé. Sokkal nyugodtabb vagyok, mióta itt vagyunk. Nem hiányzik a felhajtás, a címlapok, sem a kíváncsi szemek…Alyr még alszik, de hagyom őt, had pihenjen.
Halkan megyek át Ryan szobájába, de már fent van. A kiságya szélébe kapaszkodva próbál kikukucskálni. A járás még nem megy neki, de mivel lassan már egy éves, próbálkozik vele. Tegnap már dünnyögött is valamit, de nem mondhatóak még igazán szavaknak…
Kiveszem őt, és a karomba véve kezdem el ringatni őt a hintaszékben. Azon tűnődöm, hogy Alyr hogy fogja bírni ezt az életet velünk…Az én kicsi fiam meg egyre jobban hasonlít az apjára…annyira édes…De valamit ki kell találnom, hogy az édes apucikája is a karjaimban maradjon…
|
| Garfield | 2011. 08. 25. 21:13:36 | #16265 |
Karakter: Takei Alyr
Olyan fura érzésem van, ahogy dolgozok az irodában. Egyszerűen nem tudok odafigyelni arra, amit csinálok. Fogom a papírhalmot, beletuszkolom az aktatáskámba és irány haza.
Kicsit váratlan dolog fogad otthon. Apu egyedül a kicsivel. Jó, Ryan alszik, de akkor…Apu azt mondja, hogy vásárolni ment és hamár itt van, mondta, hogy ne keltse fel a picit, majd vigyáz rá addig. Hmm…ez dicséretes…Ahogy lazítok magamon kicsit, és leülök, megjön Rena.
- Kicsim, hamar hazaértél. Mit vettél? – kérdezem mosolyogva.
- Venni? Nem vetem én semmit, és nem is vásárolni mentem. Apád elküldött egy perverz üzletembernek, mert abban reménykedett, hogy aláírja a szerződést, ha cserébe a luxus kurvája leszek… - hogy mi??? - Hol a fiam? – a gyerekszoba felé veszi az irányt.
- Ez komoly? – nézek apámra, aki csak hallgat, és rám se néz… - Nem tudom felfogni, hogy ezt tetted…Rena a feleségem, nagyon szeretem őt…A saját fiadat is kijátszottad volna egy üzletért? – vonom kérdőre ingerülten.
- Ez nem csak egy üzlet lett volna, fiam. Fiatal vagy még, hogy megértsd, bár hogy érthetnél bármit is, ha folyton itthon vagy. – még neked áll feljebb!?
- Nem véletlenül hagyott el az anyám sem…mert te sosem voltál otthon. – ordítom le a fejét.
- Anyádhoz hazajárok, újra felmelegítettük a kapcsolatunkat, de azt hiszem, hogy téged nem érdekel semmi, csak az új családod. Önző voltál mindig is… - pff…
- Önző? Ezt pont te mondod a mai nap után? Le akartat fektetni egy idegennel a feleségemet te szerencsétlen! – ordítok még mindig, közben már kicsim a derekamat öleli…talán nyugtatni akar. De hogy nyugodhatnék meg!?
- Lefeküdni? Nem kellett volna feküdnie, elég lett volna, ha letérdel… - viccesnek találod fater!? Teszek felé egy lépést…igen meg akarom ütni, hogy észhez térjen, de Rena megelőz. Hatalmas pofont kever le neki. Kicsit meg is lepődök…
- Takarodj el innen, és többé ne gyere vissza! Soha többé nem láthatod az unokádat, és szerintem a fiad sem kíváncsi már rád! Tűnj el! – „szépen” kitessékeli az ajtón, aztán az emeletről, az ablakon keresztül szórja ki a ruháit - Tünés! – be is csukja az ablakot, aztán magamhoz ölelem.
- Ne haragudj, nem kellett volna megengednem, hogy…
- Dehogy a tiéd, ne is mondd ezt. Még jó, hogy fele annyira sem vagy olyan, mint ő… - jobban hozzám bújik. De pár perc múlva lehullik rólam a keze…
- Rena? – mi a baj?
- Most…leviszem a kicsit a kertbe. Már nincs olyan meleg, ilyenkor kimehetünk már. – nem értem mi a baj…
Ki akarok menni én is velük, de megkér, hogy csináljam meg Ryan tápszerét. Hát nem megy olyan hű de egyszerűen. Kicsit sokat időzhetek, mert Rena a kicsivel a kezében, bejönnek.
- Tudom, mindjárt kész vagyok… - mondom, mielőtt megszólalhatna.
- Mi most lemegyünk a partra. Hívok egy taxit, viszünk pár dolgot, aztán este felhívlak, és ha gondolod, eljöhetnél értünk. – mi van?
- De miért? Én nem mehetek veletek? Talán nem egy család vagyunk? – fakadok ki kicsit.
- A férjem vagy, a gyerekem apja…de most, hogy láttam az apádat, arra gondoltam, hogy talán a lelked mélyén te is ilyen vagy. Mi lesz, ha egyszer te is kölcsön akarsz adni valakinek? Még egy nyomorult babysittert sem merek felvenni, mert félek, hogy megdöntöd. Bár képtelen lennék egy idegenre bízni a fiamat, mert én nem tudom őt magára hagyni… - ajj…
- Rena, mi ütött megint beléd? Még mindig nem jöttek rendbe a hormonjaid? Édesem, add oda Ryant, tedd szépen be a baba holmikat, addig én hozom a gyerekülést. – nem akarok veszekedni, szóval gyorsan le is zárom ezt az értelmetlen témát.
- Te nem veszel komolyan… - odalépek hozzá, és megcsókolom. Ritkán csókolom ilyen érzelmesen, de most ez kijött…nagyon szeretem, és el kell ezt hinnie nekem. Soha nem hagynám magukra és nem csalnám meg…
- Olyan édes vagy, ha morogsz, hogy nem tudok neked ellenállni. – mosolygok.
- Nem izgatna fel jobban, ha szobalány ruha lenne rajtam, és egy nagy lompos lógna a lábaim között? – én ezt annyira nem találom viccesnek, kicsim viszont annál inkább…
Végülis mikor már nincs akkora hőség, lemegyünk Ryan-nel a partra. Jól is érezzük magunkat…nagyon szeretek a kis családommal lenni…
Aztán elindulunk, de nem haza. Kitaláltam, hogy mivel Rena szülei már nagyon nyúznak minket, hogy elég nagy már Ryan ahhoz, hogy vigyázzanak rá, gazán elvihetnénk…így most el is visszük a hétvégére. Mi addig kettesben lehetünk, főleg a mai nap után. Szerintem most ez lesz a legjobb Renának, és kettőnknek is. Otthon felpakolunk és megyünk camping-ezni.
Első dolgunk a sátor felállítása volt. Hát nem sűrűn csináltam ilyet az előtt, sőt…egyszerűen utáltam a gondolatát is a camping-nek. De most van egy fiam, és mindent meg akarok neki adni, amit a saját apám nem. Legfőképpen azt, hogy sokat legyek vele, ami Renára is vonatkozik. És most neki szeretnék egy olyan hétvégét, amit sose fog elfelejteni.
Szóval sátor felállítás. Nézem a leírást, nézem az alkatrészeket és nem igazodok ki. Rena meg csak áll és néz engem, látom rajta, hogy legszívesebben nevetne, de miattam nem nevet. Inkább segít. Így ketten végre eljutunk odáig, hogy a sátor fel van állítva. Következő, hogy fogom a felfújhatós matracot, és a helyére teszem. Elrendezek mindent a sátorban, és büszke vagyok magamra…jó, ez nagyon hülyén hangzik, de ahhoz képes, hogy soha nem camping-eztem…
Már késő este van, szóval nem megyünk sehova, csak ide a matracra. Mindketten fáradtak vagyunk, úgyhogy hamar elalszunk. Reggel viszont én ébredek először. Kicsit feltámaszkodok, és nézem egy darabig gyönyörű arcát, aztán egy csókkal ébresztem fel.
- Jó reggelt. – mosolygok.
- Neked is… - mondja álmosan, és hozzám bújik.
- Egész nap aludni akarsz? – erre magára húzza a takarót – Na, jó…amíg elmegyek reggeliért, aludhatsz. – persze nem megyek el búcsúpuszi nélkül, bár…szerintem visszaédesgetne aludni ezzel a csókkal amit kapok, de nem…nem azért jöttünk ide, hogy csak aludjunk, úgyhogy megyek kajáért.
A camping területén van zuhanyzó, wc, a mi parcellánkba an tűrakó hely is. És nyugodtan itt lehet hagyni a sátrat meg mindent ha menni akarunk valahova, mert felellőséget vállalnak mindenre ami eltűnik. Szóval megyünk mindenfelé. Nagyon jól érezzük magunkat. Egész nap együtt vagyunk, nem kell aggódni semmi miatt, de azért egyszer Rena felhívja a szüleit, hogy Ryan-ről érdeklődjön. Jó, ez természetes, engem is érdekelt. De megnyugtatnak minket, és azt mondják, legközelebb csak akkor beszélünk, ha megyünk a kicsiért.
Este felé megpróbálkozom a tűzrakással. Vettünk mályvacukrot, szalonnát, hogy süssünk. De ez se megy zökkenőmentesen. Szép kis rakást építek a fákból, de nem akar égni…Aztán megint Rena jön a segítségemre. Fog egy csomó papírt és a fák alá teszi, meggyújtja a papírt és…hűűű ez ég…tábortüzünk van.
Az este nagyon jól telik. Ülünk a tűz mellett, sütögetünk, beszélgetünk, bújunk egymáshoz a csillagokat nézve.
Fekszünk a fűben, és nézzük a csillagokat csendben. Aztán…
- Szeretlek. – töröm meg a csendet. Felém fordul, a mellkasomra hajol, és kapok egy finom puszit.
- Én is szeretlek. – újabb csók, fordítok a felálláson, és fölé támaszkodok. És visszavonulót fúj – Elmegyek zuhanyozni… - kimászik alólam és megy.
Így én is megyek. Mire visszaérek, már a sátorban van. Ilyen hamar elaludt volna? Na, jó…szépen betakargatom, és átölelem.
Arra ébredek, hogy kicsim pakol. Vázolja a tervet. Ma kéne menni Ryan-ért, de felhívta a szüleit, hogy nem lenne-e gond ha még egy éjszakát ott maradna. Azt mondták, akár kettőt is, na de az már nekem is sok lenne.
Kitalálta, hogy hazamegyünk, és otthon töltjük kettesben ezt a napot. Jól hangzik. Segítek pakolni. Valahogy a sátor szétszedés feleannyi időbe se telik, mint felállítani. Bepakolunk a kocsiba, még kicsim átnézi, hogy minden megvan-e és megyünk.
Otthon kipakolunk, együtt lezuhanyozunk, de mikor a nyakába csókolok, kuncogva felvesz egy köntöst és bemegy a szobába. Kis huncut…elzárom a vizet, magam köré tekerek egy törölközőt, és utána megyek. Hol van? Most bújócskázik, mikor ki vagyok rá éhezve!? Na, jó…
A konyhában találom meg, éppen kaját csinál. Hátulról átölelem, és nyakát kezdem csókolgatni.
- Alyr… - nem hagyom abba, sőt a köntöst széjjelebb húzva lábai közé vezetem a kezemet – Ülj szépen asztalhoz, mindjárt kész a vacsi… - elveszi a kezemet, és eltol magától.
- De én rád vagyok kiéhezve… - újra átölelem, megint el akar tolni magától, de nem megy neki. Megfordul, hogy mondjon valamit, de mielőtt ezt megtehetné, megcsókolom – Viselkedj szépen…megvacsizunk, aztán játszunk. – ad a számra egy puszit, aztán az asztal felé taszigál.
- Játszunk? – kérdezek vissza leülve – Új szinonima a szeretkezésre? – kérdezem mosolyogva.
- Nem…játszani fogunk… - mi ez a mosoly? Nem értem…mindegy.
Azt hiszem imád kínozni, mert míg én hamar letudom a vacsit, ő még csak a felénél tart. Kezdek megőrülni, de csak befejezi végre. Aztán felmegyünk a szobába. Megcsókol, közben lefektet az ágyra. De menne is el…naaa…visszahúzom.
- A játék, hogy nem érhetsz hozzám, és nem csókolhatsz meg. – mosolyog.
- Milyen hülye játék ez? – ne csináld már…
- Teszteljük az önkontrolodat. – ezen semmi mosolyognivaló nincs.
- Ne, most ne…nagyon kívánlak… - felülök, hogy megcsókoljam, de a számra teszi az ujjait.
- Ha játszol velem, még jutalmat is kaphatsz… - kis zsarolós…
Nagyot sóhajtok és visszafekszek. Na, kezdjük…
Felkel az ágyról, lassan lecsúsztatja magáról a köntös végigsimítva magán. Kezdem úgy érezni magamat, mint mikor először szeretkeztünk. Lassan felmászik az ágyra, és alhasamtól kezdve halad felfele csókjaival. Nem egyszer indul meg a kezem, hogy beletúrjak hajába, mert nem látok semmit, de nem szabad…Mikor számhoz ér, elmosolyodik, és érzéki puszikat ad ajkaimra. Nem csókolom meg…nem csókolom meg…becsukom a szememet, és csak élvezem. Érzem, hogy elkezd lefelé haladni. Mikor hasamnál jár, végigsimít merevedésemen…ahh…
Miért kell ilyen játékokat kitalálni??
Szerkesztve Garfield által @ 2011. 08. 27. 21:15:34
|
| Saya | 2011. 06. 10. 23:37:45 | #14199 |
Karakter: Rena Yamamoto
-Hát nem tudom…-mi? Kibújok az öleléséből.- ott lesz Ryan is. –mosolyog.
-Olyan kis…-dög vagy, de nem tudom befejezni, mert megcsókol. Igen, én is így gondoltam, hogy bocsánatot kell valamivel kérned.
-Szeretlek, és boldoggá foglak tenni. Sosem fogsz többet miattam szomorú lenni…megígérem. –súgja édesen a fülembe. Bízok benned, ha nehezen is…
Délelőtt el is megyünk sétálni Ryannel. Meglepetésemre Alyr tolja a babakocsit, pedig nem hittem volna, hogy ennyire büszke apuka lesz. Egy tónál állunk meg, de az már kevésbé tetszik, hogy olyan közel viszi a kicsit a tóhoz…
-Ne menj vele olyan közel…-mi lesz, ha mindketten beleesnek? Ryan még nem tud úszni…
-Ne aggódj szívem, vigyázok rá. –a lábára ülteti fiúnkat- Nézd, ott vannak a kacsák. –mondja, de aztán…Nem kezded kicsit korán? –mit nevet?
-Mit? – nem értem.
-Szarik a kacsákra, a kislányt nézi. –nevet Alyr- Micsoda nőcsábász lesz belőled…-ad egy puszit az arcára.
-Anyuci pici fia lesz, nem lesz olyan, mint régen az apukája…-átveszem Ryant Alyrtól.
-Ez azért fájt…-nekem is a múlt, de hagyjuk…
-Nem tisztelted a nőket, csak mindenkit meg akartál dönteni. A lábad között hordtad az eszedet.
-Na és te? Te meg egy pasifaló voltál…-köszi…-de azért valld be, hogy izgalmas volt az irodában, a liftben, a kocsiban…-jó-jó elég lesz. Adok neki egy puszit elhallgatatásáért.
-Az volt a szerencséd, hogy ilyen jó pasi vagy. – de azért ne feszegesd a határokat.
Csak elégedetten mosolyog, hát jó…
Visszateszem Ryant a kocsiba, aztán Alyr megcsókol. Még egy kicsit sétálgatunk, és minden szép és jó is lenne, de ott az a de…
Nagyon idegesítő, hogy megnézik Alyrt. Az jár a fejemben, hogy vajon miért…Lehet, hogy már megvoltak neki? Bár nem nézi meg őket…
-Figyelj. –megáll- Rajtad kívül egy nő sem érdekel. Nem fogok senkit megnézni. Oké? Nyugodj meg, és ne azt nézd folyton, hogy megnézek-e valakit…
-De téged meg mindenki végigmér, csak...
-Mert szerinted téged nem néznek meg a pasik? Nézd, az a csávó is a fenekedet bámulja, míg szét nem ütöm –mondja hangosan, mire a pasi el is tűnik. Kis édes férjecském…-Csak legyél büszke arra, hogy te kaptál meg. Én is büszke vagyok, hogy csak az enyém vagy. –ezért adok neki egy csókot, aztán megyünk haza.
Ryan ágyba kerül, ami jót is fog neki tenni, nagyon elálmosodott a mai nap után. Alyr a nappaliban ücsörög, de nekem még dolgom van. Illetve csak lenne, mert mikor előtte megyek el az ölébe ránt.
-Nem akarsz kicsit apucival is foglalkozni? –kérdezi mosolyogva.
-És mit szeretne apuci? –lovagló ülésbe helyezkedek, és a nyakába csókolok.
-A gondolataimban olvasol…-a fenekembe markol.
Ledobom magamról a felsőt, és Alyr ingét is elkezdem kigombolni. Annyira szexi, nem bírom levenni a tekintettem róla. Alyr fel akar kelni velem, de nem akarok felmenni, nekem jó itt is.
Megérti, és szépen lassan le is veszi a melltartómat. Hosszan csókolózunk, majd nyakára térek át, hogy közben a nadrágját gomboljam ki. Már épp kezdenénk belemerülni, mikor kopogásra leszünk figyelmesek. Jaj ne már…
-Nem lehetne, hogy ne nyissunk ajtót? –mondja nyakamba csókolva- Annyira kívánlak…-ölel még szorosabban. Én is, de akkor is…nem lehet.
-Majd bepótoljuk…-adok neki egy puszit- Menj, nyiss ajtó. –felállok.
-Rendben. –kedvetlenül, de elindul. Addig én gyorsan felöltözök.
Jól hallom, hogy az apja az? Bár innen nem lehetek benne biztos, csak akkor, mikor bejön.
-Rena…hogy vagy? –öhm…Miért kell megölelni?
-Köszönöm jól. –de miért jött? Úgy látszik, hogy Alyr sem tudja.
-Hol az unokám? -kérdezi vidáman.
-Most alszik. –közben Alyr leülteti a vendéget- Hogyhogy itt?
-A közelben szálltunk meg néhány munkatársammal. Üzleti úton vagyunk, és gondoltam megnézem, hogy vagytok. –fura…
Kiderül, hogy szeretne nálunk maradni, ami még furább…De Alyr apja, végül is maradhat.
A vendégszobát kapja meg, ott jól ellesz. Viszont ma este nincs pótlás, így én nem tudok Alyrral szeretkezni, hogy az apja a másik szobában van, bármennyire is nem tetszik ez neki…
Reggel úgy alakul, hogy egyedül maradok Alyr apjával, mert Alyrnak dolgozni kell menni, de az apjának még nem.
-Rena…-szólal meg Alyr apja, mikor a tejet kezdem el melegíteni Ryan-nek.
-Igen? –nézek rá- Kérsz valamit enni, vagy egy kávét, mielőtt elindulsz? –próbálok kedves lenni, ha már az apósom.
-Kérnék valamit, de ez inkább személyes. –csak nézek rá, mert nem értek semmit- Ismered Adam Roberts-et? –hmm…
-Ismerős ez a név, de miért?
-Ő az egyik legbefolyásosabb beszállító, rengeteg kapcsolata van az ázsiai munkatárainkkal. –feleli. De még mindig nem értem.
-Mi közöm van ehhez?
-Még semmi. De Mr. Roberts hallott rólad, és az üzleti sikereidről is. Szeretne veled találkozni. Ez egy nagyon fontos üzlet, Alyrnak is, hiszen ebből van az ő fizetése is. Nem akartam előtte mondani, mert nagyon féltékeny tud lenni, de szeretném, ha találkoznál vele.
-De én már nem dolgozom, Ryan is itt van nekem, nem is tudnám kire hagyni, és egyébként is…-kezdek bele.
-Majd én vigyázok rá. Egy óra alatt megjárnád. Az egyik közeli szállodában szállt meg, taxival 10 perc alatt ott vagy. Gondolj Alyrra…Ő tart el most titeket, megkönnyíthetnéd a dolgát. –Alyr…
-Csak odamegyek, biztosítom, hogy jó üzletet köt veletek, és ennyi? –miért nem szólal meg?
-Igen, ennyi. –bólint kis idő után.
-Rendben van. Megetetem Ryant, aztán megyek. Úgy is aludni fog, de ha mégis felkelne, csak kapcsold be az ágya felett a kis játékát, ami zenél. –rossz érzésem van, de kisfiam megetetése után elindulok.
Mikor megérkezek, egy jóvágású fiatalember fogad. Bemutatkozunk, majd felmegyünk a lakosztályára, mert szerinte ott nyugodtabban beszélhetünk.
-Mindenek előtt el kell mondanom, hogy Takei úr nagyon megbízható. Sikeresen dolgozott már együtt több ismert…
-Ez engem nem érdekel. –mosolyogva nyúl át az asztalon, hogy megfogja a kezemet, de én kihúzom a kezéből.
-Attól tartok, hogy nem értem önt. –félek, hogy nagyon is értem, de nem akarom érteni, legalább is úgy teszek, mint aki ne érti.
-Rena, maga elbájoló. Alig pár hete szült, máris visszanyerte tökéletes alakját. Maga olyan vonzó, elpazarolta erényeit egy szükséges házasságba. –nevet.
Szükséges? Maga el van tájolva…Én boldog házasságban élek a férjemmel, és nem akarok sem mástól, sem a maga fajta undorító, gerinctelen férgektől sem semmit. –sajnálom, de eddig tudtam magamat tartani.
-Az apósa szerint maga igen csak bevállalós. Akkor ezt honnan vette? –megölöm, ha hazaérek.
-Csak át akarta verni magát, hogy megszerezze a szerződést, de valójában a fia nélkül ő sem ér semmit. Pocsék üzletember, ráadásul megbízhatatlan is. Én próbáltam megvédeni, hiszen mégis csak a férjem apja, de semmi értelme. Ugyanolyan bukott ember, mint maga. –elindulok kifelé- Oh és jegyezze meg, attól, hogy arany kanállal született a kezében, nem azt jelenti, hogy nincsenek hűséges asszonyok…szánalmas kis lúzer…-becsapom magam mögött az ajtót, és irány haza. Azt hiszem, hogy Alyrral új céget fogok nyitni…ezért nem szabad belekeveredni családi vállalkozásokba…
-Kicsim, hamar hazaértél. Mit vettél? –kérdezi mosolyogva Alyr.
-Venni? Nem vetem és semmit, és nem is vásárolni mentem. Apád elküldött egy perverz üzletembernek, mert abban reménykedett, hogy aláírja a szerződést, ha cserébe a luxus kurvája leszek…-nagyon ideges vagyok- Hol a fiam? –csak Ryan nyugtathat meg, és aggódom, hogy hogy van, ha egy ilyen beteg emberrel hagytam.
Szerencsére jól van, még mindig alszik, így visszamegyek.
-Nem tudom felfogni, hogy ezt tetted…-mondja Alyr csodálkozva- Rena a feleségem, nagyon szeretem őt…A saját fiadat is kijátszottad volna egy üzletért?
-Ez nem csak egy üzlet lett volna, fiam. Fiatal vagy még, hogy megértsd, bár hogy érthetnél bármit is, ha folyton itthon vagy. –mondja az apja.
-Nem véletlenül hagyott el az anyám sem…mert te sosem voltál otthon. –kiabál most már Alyr.
-Anyádhoz hazajárok, újra felmelegítettük a kapcsolatunkat, de azt hiszem, hogy téged nem érdekel semmi, csak az új családod. Önző voltál mindig is…-mondja lenézően az apja.
-Önző? Ezt pont te mondod a mai nap után? Le akartat fektetni egy idegennel a feleségemet te szerencsétlen! –még jó, hogy becsuktam a babaszoba ajtaját. Egyik kezemmel a babafigyelőt szorongatom, másikkal Alyr derekát ölelem, hogy nyugtassam valamennyire.
-Lefeküdni? Nem kellett volna feküdnie, elég lett volna, ha letérdel…-ez szerinte tényleg vicces, hogy elröhögi magát? Nem tudom, hogy viccelt-e, de Alyr elindul felé. Szerintem meg akarja ütni, de nem hagyhatom, hogy a saját apját megüsse…Viszont én…
Hatalmas pofont keverek le neki.
-Takarodj el innen, és többé ne gyere vissza! Soha többé nem láthatod az unokádat, és szerintem a fiad sem kíváncsi már rád! Tűnj el! –egyszerűen kilököm az ajtón, aztán felszaladok az emeletre, hogy az ablakon szórjam ki a ruháit- Tünés! –kiabálom még le, aztán bezárom az ablakot is.
-Ne haragudj, nem kellett volna megengednem, hogy…-ölel Alyr magához, de nem hagyom folytatni.
-Dehogy a tiéd, ne is mondd ezt. Még jó, hogy fele annyira sem vagy olyan, mint ő…-kicsit jobban bújok hozzá, mert egy pillanatra felvillan emlékeim között az a kép, mikor őt sem érdekelte, hogy mi van velem. Miért gondolok még mindig erre? Mintha két énem lenne…az egyik szereti, mint férjet és gyermekének apját, a másik gyűlöli azért, amilyen volt…
-Rena? –néz rám, mikor egyszerűen lezuhan a karom karjairól.
-Most…leviszem a kicsit a kertbe. Már nincs olyan meleg, ilyenkor kimehetünk már. –elindulok Ryan szobájába. Alyr ki akar velünk jönni, de megkérem, hogy inkább készítse elő a baba ételét. Én meg Ryan addig kimegyünk a kertbe.
-Gyere édesem, szépen lefekszünk ide a kis takaródra. –mosolyogva fektetem le, és kezdek vele játszani. Már nagyon érdeklik a külvilág zajai, a színek, a formák…Olyan kis aranyos, ahogy néha elmosolyodik, vagy legalább is valami nagyon hasonló. Olyan sokat kell várni Alyrra, mert ahogy látom az ablakból, nem nagyon boldogul azzal az egyszerű bébiétellel.
-Mi lenne, ha nem várnánk meg a papát, és inkább lemennénk a partra? –felveszem a kicsit, és bemegyek a házba.
-Tudom, mindjárt kész vagyok…-jól van Alyr.
-Mi most lemegyünk a partra. Hívok egy taxit, viszünk pár dolgot, aztán este felhívlak, és ha gondolod, eljöhetnél értünk.
-De miért? Én nem mehetek veletek? Talán nem egy család vagyunk?
-A férjem vagy, a gyerekem apja…de most, hogy láttam az apádat, arra gondoltam, hogy talán a lelked mélyén te is ilyen vagy. Mi lesz, ha egyszer te is kölcsön akarsz adni valakinek? Még egy nyomorult babysittert sem merek felvenni, mert félek, hogy megdöntöd. Bár képtelen lennék egy idegenre bízni a fiamat, mert én nem tudom őt magára hagyni…
-Rena, mi ütött megint beléd? Még mindig nem jöttek rendbe a hormonjaid? Édesem, add oda Ryant, tedd szépen be a baba holmikat, addig én hozom a gyerekülést. –csak ennyit tudsz mondani? Komolyan csak ennyit?
-Te nem veszel komolyan…-sóhajtok, mire közelebb lép és megcsókol. Olyan mélynek és érzelmesnek érzem…nem egy szimpla szájra puszi…
-Olyan édes vagy, ha morogsz, hogy nem tudok neked ellenállni. –mosolyog.
-Nem izgatna fel jobban, ha szobalány ruha lenne rajtam, és egy nagy lompos lógna a lábaim között? –nevetem el magam. Most már nekem is jó kedvem van, még ha Alyr kárára is.
Késő délután mégis csak lemegyünk a partra. Nagyon szép idő van, még egy kicsit napozni is van időnk, bár én főként babázok.
Estefelé elindulunk haza, vagyis…nem éppen úgy tűnik, mintha haza mennénk. Alyr meglep egy csodás ötlettel. Mivel a szüleim már nagyon nyúztak, hogy had legyen kicsit velük is Ryan, elmegyünk hozzájuk. Bennük teljesen megbízom, hiszen engem is ők neveltek fel…már ameddig hagytam, mert ugye utána…Mindegy.
Ameddig Ryan a szüleimmel van, addig van időnk kettőnkre. Egy kis sátorozásra indulunk. Otthon felpakolunk mindent, ami a két nap alatt kelhet, aztán irány kocsival a legközelebbi camping. Vajon milyen lesz? Alig várom a hosszú, csendes éjszakákat. Imádom nézni a csillagokat…Bután hangzik, de szeretnék egy kis hercegnő lenni Alyr mellett…Remélem, megadja nekem…akkor én is jó leszek hozzá…Úgy szeretem őt…
|
| Garfield | 2011. 05. 20. 21:15:06 | #13717 |
Karakter: Takei Alyr
- Megmutatod? Mit mutatsz meg? – mosolyog az ágyra térdelve.
- Hogy mennyire tetszel…hogy örülten kívánlak… - magamhoz rántom, hogy belecsókolhassak a nyakába, és egyik kezét farkamra tegyem, hogy megmutassam, még nem is csinált semmit, de már fel vagyok izgulva.
Belenyúl a boxerembe, megfogja merevedésemet, és mozgatni kezdi rajta a kezét, közben édes csókokat is kapok. Istenem…ez annyira jó, és úgy hiányzott már…
- Hogy bírtad eddig? Mert ugye megcsalni nem csaltál meg… - szorosabban markolja meg férfiasságomat. Megrázom a fejemet, mert megszólalni nem tudok…nem tudom tudja e de imádom mikor ezt csinálja… - Akkor volt egy kis kézimunka? – kérdezi a fülemet rágcsálva. Időm nem volt még gondolni sem rá…
- Semmi kézimunka… - nyögöm ki.
- Köszönöm, hogy vártál rám, hogy türelmes voltál…szeretlek! – megcsókol.
Együtt sikerül levenni a boxeremet, aztán megszabadítom hálóingétől. Annyira nem bírok az előjátékra koncentrálni, eleget vártam már. De úgy tűnik kicsim igenis akar előjátékot…Az ágy támlájának dönt és az ölembe mászva csókol meg. Mikor számba harap kinyitom a szememet…olyan gyönyörű arca van…bár…nem csak az arca az.
Végig csókolja felsőtestemet, aztán rögtön a lényegre is tér. Imádom mikor cuppog a farkamon…hajába is túrok, hogy tudja nagyon jó amit csinál, bár biztos tisztában vele…eszembe jut mikor a kocsijában kívánt meg és tartottuk meg az előjátékot…olyan izgalmas volt.
Mellei közé veszi merevedésemet és csúcsát néha megnyalva kényeztet tovább. Nem fogom már sokáig bírni. Túl régóta várok már egy kis actionre…
- Rena…Rena… - sóhajtom nevét mikor elélvezek. Már tényleg nem bírtam…
- Csak egy pillanat… - mondja miután ad az orromra egy puszit. Most hova megy? Mit csinál a fürdőben? De nem kell sokat várnom és itt is van. Ohh…lemosta magát… - Itt is vagyok…hiányoztam? – visszamászik az ölembe.
- Nagyon… - felelem és fenekét markolva húzom közelebb magamhoz, hogy melleit csókolhassam.
Miközben melleit csókolgatom, szívogatom, nyalogatom, elkezd ringni az ölemben. Kicsim ha ezt így folytatod, újra el fogok menni…így inkább lefektetem az ágyra. Lassan cikázok végig nyelvemmel gyönyörű testén, majd lábai közé is lesiklok.
- Baby boy…ez nagyon jóh… - tényleg? Akkor nézzük ez hogy tetszik…ujjaimat is bevetem. Vállaimba mar, és kis idő után fel akar ülni, de én még nem fejeztem be. Nem engedem, neki is jónak kell legyen az előjáték…
- Maradj csak… - mondom mosolyogva és folytatom amit elkezdtem.
Nem is kell sokat várni, felnyögve élvez el karjaimban. Összezárja lábait, és így pihen egy kicsit.
- Szeretlek…annyira gyönyörű vagy… - mondom ki az első gondolatomat, mikor fölé támaszkodom.
- Én is szeretlek… - a világ legszebb mosolyát kapom. Annyira szép…
Feje alá nyúlva szétterítem haját az ágyon. Útban volt, a nyakát szeretném csókolgatni nem a haját enni. Újra izgatni kezdem ujjaimmal, közben nyakát csókolom. De nem bírok már magammal…elmondhatatlanul kívánom. Elhelyezkedek lábai között, és hozzá igazítom magamat. Olyan gyorsan ver a szívem, annyira izgatott vagyok, hogy újra vele lehetek…
Lassan hatolok be. Istenem, ez a forróság, ez z érzés ami bennem van…
- Ohh Rena…mindjárt elmegyek… - nyögöm ki. És tényleg…
- Állj meg egy picit… - súgja, és beleharap érzékien a fülembe.
Tövig merülök benne, és egy csók erejéig megállok. Annyira szenvedélyes ez a csók…a végére már alig kapok levegőt. Lassan mozogni kezdek. Egyre gyorsabban, de nem ez életem leghosszabb menete. Annyit kellett várnunk már egymásra, hogy hamar a csúcsra juttatom kicsimet, ahova én is követem pár lökés után.
Pihenünk egymást ölelve, én már aludnék, de Rena kivonszol a fürdőbe. Finom, simogató mozdulatokkal fürdetjük meg egymást, aztán Rena magára kapva egy köntöst, megy megnézni Ryant. Utána megyek és átölelve nézem én is kicsi fiúnkat.
- Nem hittem, hogy egyszer boldog leszek melletted, de az vagyok… - elmosolyodom.
- Tényleg nem? – kérdezem a vállára támasztva a fejemet.
- Ne beszéljünk erről… - felém fordul és megcsókol. Sokszor bántottam meg, tudom…de jóváteszek mindent.
- Szeretlek…mindkettőtöket, nagyon. – szorosabban ölelem magamhoz.
- Én is szeretlek. És…holnap el szeretnék menni sétálni…Vajon csak engem fogsz nézni? – hogy kérdezhetsz ilyen butaságot?
- Hát nem tudom… - hatásszünet, ki is bújik ölelésemből és szúrós szemekkel néz rám - ott lesz Ryan is. – mondom mosolyogva.
- Olyan kis… - nem hagyom, hogy befejezze, inkább magamhoz húzom és megcsókolom.
- Szeretlek, és boldoggá foglak tenni. Sose fogsz többet miattam szomorú lenni…megígérem. – súgom a fülébe.
Úgy döntünk, hogy délelőtt megyünk sétálni Ryan-nel, mert ilyenkor még nincsenek sokan a parkban és nincs is olyan meleg. Úgyhogy reggeli után el is készülünk, és irány a park.
Sokat sétálunk, büszkén tolom a babakocsit, nekem van a világ legédesebb fia és a leggyönyörűbb felesége. Egy tóhoz érve kiveszem Ryant a kocsiból és odaviszem a tó széléhez, hogy közelebbről lássa a kacsákat.
- Ne menj vele olyan közel… - Rena…
- Ne aggódj szívem, vigyázok rá. – leguggolok a tónál, Ryant a lábamra ültetem – Nézd ott vannak a kacsák. – mosolyogva mutatom neki, de nem sokáig köti le. Mit néz? Ohh…egy kislány – Nem kezded kicsit korán? – kérdezem tőle nevetve.
- Mit? – kérdezi Rena mellénk lépve.
- Szarik a kacsákra, a kislányt nézi. – mondom nevetve – Micsoda nőcsábász lesz belőled… - adok pici fiam arcára egy puszit.
- Anyuci pici fia lesz, nem lesz olyan, mint régen az apukája… - átveszi tőlem a picit.
- Ez azért fájt…
- Nem tisztelted a nőket, csak mindenkit meg akartál dönteni. A lábad között hordtad az eszedet. – hmm…köszi édesem.
- Na és te? Te meg egy pasifaló voltál…de azért valld be, hogy izgalmas volt az irodádban, a liftben, a kocsidban… - be sem fejezhetem, inkább kapok egy puszit a számra.
- Az volt a szerencséd, hogy ilyen jó pasi vagy. – ohh még a végén elpirulok.
Hát nem mondok semmit, csak vigyorgok, miközben visszafekteti Ryant a kocsiba. Miután beköti a babát, lopok tőle egy finom csókot. Tudtam én, hogy jó pasi vagyok, de tőle más hallani…olyan jól esik…nem tudom.
A séta nagyon jó ötlet volt. Kicsi fiam nagyot alszik a levegőn, mi meg sokat beszélgetünk és nevetünk. Jól érezzük magunkat, bár azt látom, hogy mikor elmegy mellettünk egy nő, Rena azt nézi, hogy utána fordulok e vagy megnézem e valakinek a fenekét, de nem érdekelnek. Megváltoztam, már csak Rena érdekel, nincs nála szebb nő, de azért kicsit idegesít, hogy ennyire ellenőriz. Mikor újra elmegy mellettünk egy nő és rám néz, már nem bírom szó nélkül hagyni.
- Figyelj. – megállok, így ő is megáll – Rajtad kívül egy nő sem érdekel. Nem fogok senkit megnézni. Oké? Nyugodj meg és ne azt nézd folyton, hogy megnézek e valakit…
- De téged meg mindenki végigmér, csak…
- Mert szerinted téged nem néznek meg a pasik? Nézd, az a csávó is a fenekedet bámulja, míg szét nem ütöm. – emelem fel a hangomat, mire csávókám kapcsol és már itt sincs. Visszanézek Renára, és látom mosolyog – Csak legyél büszke, arra, hogy te kaptál meg. Én is büszke vagyok, hogy csak az enyém vagy. – megcsókol és tovább megyünk.
Otthon Ryant az ágyába fektetjük, had aludjon csak tovább.
A nappaliban ülök, de Rena folyton csinál valamit. Ez az utolsó napom itthon, holnap már dolgoznom kell, vele akarok lenni…Mikor előttem megy el, az ölembe rántom.
- Nem akarsz kicsit apuci is foglalkozni? – mosolygok.
- És mit szeretne apuci? – kérdezi lovagló ülésben elhelyezkedve rajtam és nyakamba csókol.
- A gondolataimban olvasol… - mondom a fenékét markolászva.
Leveszi a fölsőjét, és elkezdi kigombolni az ingemet végig a szemembe nézve. Alsó ajkába harapva néz végig rajtam, és simogatja le rólam az inget. Fel akarok állni vele, hogy a hálóban folytassuk, de nem engedi. Hát rendben. Kikapcsolom a melltartóját, amit utána lassan vesz le. Istenem már ettől kezd éledezni a farkam. Csókolózni kezdünk, aztán nyakamat veszi célba, míg nadrágomat gombolja szét. De várjunk csak…kopogás? Rena is hallja, meg is áll a műveletben.
- Nem lehetne, hogy nem nyitunk ajtót? – dörmögöm nyakába, és bele is csókolok – Annyira kívánlak… - ölelem jobban magamhoz.
- Majd bepótoljuk… - ad egy puszit mosolyogva – Menj nyiss ajtót. – felkel az ölemből.
- Rendben. – sóhajtok és káromkodva elindulok az ajtó felé.
Kinyitom és nem hiszek a szememnek.
- Fiam! – ölel át…apa?
- Szia…hát te? – kérdezem meglepetten.
- Be sem hívsz? – ohh…
- De…gyere… - a nappaliban már Rena felöltözve ül a kanapén, és mikor meglátja apámat, ő is meglepődik.
- Rena…hogy vagy? – jól van apu, nem kell mindenkinek a nyakába borulni…
- Köszönöm jól. – kérdőn néz rám, de én csak széttárom a kezemet, hogy nem tudom mi ez a hírtelen, bejelentetlen látogatás.
- Hol az unokám? – kérdezi tök jókedvűen.
- Most alszik. – mondom leültetve – Hogyhogy itt? – kérdezem.
- A közelben szálltunk meg néhány munkatársammal. Üzleti úton vagyunk és gondoltam megnézem hogy vagytok. – és nem lehetett volna előtte idetelefonálni?
A beszélgetésből kisül az, hogy igazából azért is jött, mert utálja a szállodákat, és hogy itt tölthetne-e pár napot. Őszintén szólva nem igazán örülök neki, de hát az apám, nem dobhatom ki. Szóval míg itt van dolguk itt marad. Remélem nem fog semmi hülyeséget csinálni, mert hiába az apám, ha megbántja Renát, kicsinálom…
Rena megmutatja neki a vendégszobát, ott lecuccolhat.
Így lőttek a szeretkezésnek…engem nem zavar, hogy itt van apám a másik szobában, de Renát nagyon is, így nem akarja. Remek…de megértem…
Reggel dolgoznom kell, felajánlom apunak, hogy elviszem ahova kell, de még nem kell indulnia. Hát rendben…bár nem szívesem hagyom itthon Renával…nem tudom, csak nem igazán tetszik nekem ez az egész látogatása…
|
| Saya | 2011. 03. 10. 22:27:17 | #12160 |
Karakter: Rena Yamamoto
Egy jó ideig állunk ott. Hiába mondják az orvosok, hogy menjünk, egyikünk sem akar menni. Van, hogy a váróban ülünk, és van, hogy az üvegnél állunk.
Késő estére már én is kimerülök, akaratomon kívül is elalszom Alyrra dőlve a váróban.
Arra ébredek, hogy a székeken fekszem, magamon egy takaróval. Felkelek.
-Nem veszíthetlek el, mert abba én…-mondja Alyr, mikor odaérek hozzá. Átölelem a derekát, és hozzá simulok. Megfordul, magához ölel, én is megölelem őt. Szeretném, hogy pihenjen ő is, de ő nem akar.
Reggel Alyr telefonál, hogy nem tud bemenni dolgozni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy nem hagy cserben. Alig eszek valamit annak ellenére is, hogy nem történik semmi. Aztán…
-Jó híreim vannak. A fiú állapota stabilizálódott. –mosolyog az orvos- Az egyikük bemehet hozzá pár percre. Persze a kellő védőruhában.
-Köszönjük. –mondja Alyr, én meg annyira boldog vagyok! Elmegy az orvos.- Látod!? Mondtam, hogy minden rendben lesz…az én fiam…-felkap, és megpörget örömében.
-Menj be hozzá. –mondom neki. Nem tudom megfosztani ettől.
-Nem, az anyukájára van szüksége. –kapok a számra egy puszit- Menj, és mondd meg neki, hogy apa nagyon szereti! –jól van.
Mielőtt bemehetnék, egy védőruhát adnak rám. El sem hiszem, hogy megérinthetem, még ha csak így is. Leülök mellé, és simogatni kezdem a kezecskéjét meg a fejecskéjét.
-Apuci üzeni, hogy nagyon szeret, mindketten nagyon szeretünk téged. Meg kell gyógyulnod…minél hamarabb kicsikém…-mosolygom rá.
Sajnos nem maradhatok túl sokáig, de már ez is valami. Bár ha a fiamról van szó, telhetetlen vagyok. Minél többet akarok vele lenni, és azt, hogy végre teljesen jól legyen.
Minden nap bemegyek hozzá, Alyr pedig az ablakon keresztül figyel minket. Mikor már kézbe vehetem, közelebb viszem őt, hogy jobban láthassa. Egyre jobban van.
Egy hét múlva haza is mehetünk. Miközben mi készülődünk, Alyr a patikába megy le a gyógyszerekért. Készen is leszünk, mire felér. Odaadja a gyógyszereket, Ryant pedig átveszi tőlem, miután a buksijára puszit ad.
-Ezt reggel és este kell adni neki, annyi cseppet, ahány kiló most, a másik meg…-oké.
-Rá van írva…-mosolygom- Menjünk haza. –adok neki egy puszit.
Hazaérve Alyr teljesen elkényezteti Ryant. Le sem teszi a kezéből, játszik vele, és még a gyógyszereket is segít beadni neki. Később megfürdeti és a hálóba viszi.
-Nem alhatna ma velünk? –kérdezi Alyr. Hááát…
-Alyr…-mosolyogva nézek rá.
-Csak ma. Léci, úgy hiányzott….-öleli magához a kicsit.
-Jó, de csak ma… ne szoktassuk hozzá, mert nem fog majd aludni a saját ágyában. –magyarázom.
-Rendben. –ad egy puszit nekem, és lefekteti a fiúnkat.
Mellé fekszik, és hamarosan el is alszik, mert mire beérek a fürdésből, már mindketten alszanak. Óvatosan én is ledőlök melléjük, egy kicsit még nézegetem az én pici családomat, aztán elalszom.
Reggel viszont előbb kelek, és a baba is. Na ki a leglustább? Persze, hogy a papa…
-Nézd, apa is felébredt. –mondom Ryannak, mikor meglátom, hogy Alyr is felébred.
-Jó reggelt. –meg akar csókolni, de csak puszi lesz belőle.
-Ne Ryan előtt…-tényleg nem kéne, ehh…
-Szia öcsi! –elveszi tőlem a babát- Hogy van apuci kicsi fia? –mosolyog.
A délelőtt Ryannal megy el, egész végig csak vele vagyunk, és sokat nevetünk.
Ebéd után lefektetjük aludni a fiúnkat. Mikor elalszik, Alyr velem akar kicsit lenni. Átmegyünk a hálószobánkba, úgy is van babafigyelőnk. Az ágyra fektet, a hasamra. Leveszi a felsőmet, kikapcsolja a melltartómat, és masszírozni kezd testápolót alkalmazva.
Kis idő múlva már rajta sincs felső, és a masszázs helyett csókolózunk. A nadrágját akarom kigombolni, mikor meghalljuk Ryant gügyögni. Még egy utolsó csókot adok neki a hajába túrva, aztán kimászom alóla, felkapom a felsőmet és irány a másik szoba.
Oh, szóval bepisiltél…hát ezért vagy nyűgös. Mikor a pelust cserélem, Alyr is megérkezik.
-Tőlem örökölte…-ölel át.
-Mit? –hogy bepisil? Hehe.
-Neki is olyan nagy szerszáma lesz, mint az apjának –neveti el magát.
-Miért, neked nagy? –ezt muszáj volt, imádok gonoszkodni vele.
-Nézd meg…talán már el is felejtetted milyen érzés, mikor benned vagyok…-lágyan a derekamba marva közelebb húz. Jó értelemben végig fut a hátamon a hideg erre a mondatra.
-Alyr…-ne csináld ezt velem.
-Hiányzol. –ohh…
-Te is nekem, de most nem lehet…dobd ezt ki. –adom a kezébe a pelenkát.
Alyr egész nap Ryannal játszik, így miután Ryan az ágyba kerül, ő is lefürdik és befekszik az ágyba. Én is letusolok, de fogmosás közben eszembe jut valami…Mi lenne, ha meglepnél valamivel? Igen, felveszem a szexibb hálóingemet.
-Szia…-köszönök neki.
-Szia…fárasztó nap volt…-a szeme még mindig csukva van.
-Ennyire fáradt vagy baby boy? –megállok a fürdőszoba ajtajában.
-Baby boy? –felül- Régen hívtál…-még a szava is elakad egy pillanatra- így. –fejezi be.
-Tetszem? –közelebb megyek.
-Ohh nyuszicsibe…-mosolyog- Gyere ide, megmutatom mennyire tetszel. –látom én, hogy már most fel vagy izgulva.
-Megmutatod? Mit mutatsz meg? –az ágyra térdelve mosolyogva nézek rá.
-Hogy mennyire tetszel…hogy örülten kívánlak…-egy rántással húz magához és csókol a nyakamba, miközben kezemet férfiasságára teszi. Mit is kérdeztem, hogy nagy-e? Igen, nagy, és tudom, hogy ez csak jobb lesz.
Benyúlok érte az alsójába, és szépen kihúzom. Rámarkolva kezdem mozgatni a kezemet, miközben csókolgatom Alyr édes száját. De rég csináltam már ezt…jut eszembe…
-Hogy bírtad eddig? Mert ugye megcsalni nem csaltál meg…-kicsit erősebben szorítom meg, gyorsan meg is rázza a fejéét, hogy nem. Persze ezt én tudom, hisz a nap 24 órájából 24-et együtt vagyunk, és amúgy is bízom benne, de így viccesebb volt. Szeretek én irányítani, és egy kis kínzás sem árt neki néha.- Akkor volt egy kis kézimunka? –nevetve harapdálom a fülét, közben tovább mozgatom a kezemet.
-Semmi kézimunka…-mert nem volt rá időd? Láttam, hogy sokszor hogy nézett rám, de csak a babánkkal foglalkoztam. Ideje kárpótolnom mindenért.
-Köszönöm, hogy vártál rám, hogy türelmes voltál…szeretlek! –még egy csókot adok neki, aztán együtt levesszük az alsóját. Engem is vetkőztetni kezd, türelmetlenül szabadít meg mindentől. Neki döntöm az ágy támlájának, és az ölébe mászva csókolni kezdem. Kinyitom a szemem, és a szája harapdálásával elérem, hogy Alyr is kinyissa. Eszméletlen jóképű, annyira szerelmes vagyok! Lejjebb mászva végig csókolom minden porcikáját. Nem akarom húzni az időt, hamar a lényegre térek.
Megfogom, aztán lassan nyalok végig merevedésén. Körbe nyalogatom, játszadozom kicsit vele, lejjebb golyóira is rácuppanok. Nyögéseiből ítélve nagyon élvezi, főleg mikor a számba csúsztatom kemény tagját. Lassú, ütemes mozgással kezdem, amit fokozatosan gyorsítok. Fel-felpillantok rá, mikor hajamba túr, mosolyogva figyelem élvezetének kiteljesedését.
Fentebb helyezkedve melleim közé veszem merevedését, és puha kebleimmel kényeztetem tovább, miközben néha megnyalom a csúcsát. Emlékszem, hogy az első kis kalandunknál is ezt csináltam. Mosolyt csal az arcomra az irodai szeretkezésünk emléke. Sosem hittem volna, hogy egyszer a felesége leszek és lesz egy közös fiúnk. Valami megváltozott a betegsége után, mikor rájöttem, hogy mennyire tudok érte aggódni. Küzdöttem ellene, de menthetetlenül beleszerettem. Tökéletes szerető, megértő férj, és példás apuka…majdnem tökéletes, de az apróbb, megmaradt hibák már nem is számítanak. Az enyém, és csak ez számít.
-Ohh…-nézek rá meglepetten, mert hirtelen melleimet beteríti testnedve. Azt hittem, hogy nem megy ilyen gyorsan, de biztosan a hiány is közrejátszott.
-Rena…Rena…-sóhajtja nevemet. Rögtön mosolyogva fölé támaszkodom, megpuszilom a nóziját, aztán kimászom az ágyból.
-Csak egy pillanat…-beállok a zuhany alá, hogy lemossam magam. Mégsem várhatom el, hogy ő nyalogassa le…Három perc alatt megvagyok, éppen csak megtörölközöm, és sietek is vissza, nehogy elvesszen az ihlet, de meredező férfiassága nem erre utal.
-Itt is vagyok…hiányoztam? –kérdezem kacéran, és visszamászom az ölébe.
-Nagyon…-fenekemnél fogva húz közelebb magához, majd kebleimet kezdi nyelvével kényeztetni. Ringatni kezdem magam az ölébe, hogy mindkettőnknek jó legyen, miközben végig Alyr szemébe nézek. Kis idő után eldönt az ágyon, én meg engedelmesen fekszem el.
Megrezzenek, mihelyst forró nyelve bőrömhöz ér, lassan cikázik végig az egész testemen.
-Baby boy…ez nagyon jóh…-nyögöm kéjesen, mikor nyelve lábaim közé ér. Ujjait is beveti, miközben én vállaiba marok. Még ilyenkor is szeretem nézni…buta szó, és nem is a legmegfelelőbb szó ez egy férfi arca, de olyan szép, annyira helyes.
Fel akarok ülni, hogy az ölébe üljek, és neki is jó legyen, de gyengéden visszatart.
-Maradj csak…-mosolyog fel rám, és folytatja a műveletet. Nem bírom tovább, nem megy…mikor megszív, és ujjait mélyebbre nyomja, nyögve élvezek el. Már rég nem éreztem ezt…
Pihegve fekszem az ágyon, lábaimat összezárom, nehogy Alyr csak úgy folytassa a dolgokat. Egyik kezem homlokomon pihen, másikkal a lepedőbe kapaszkodom görcsösen. Furcsa érzés ez a rég nem érzett gyönyör. Újra csak egy nő vagyok, nem pedig egy terhes anyuka. Alyrnak ne kéne vigyáznia rám annyira, mégis nagyon gyengéd volt a szülés utáni szeretkezésekkor. Már nem tárgynak érzem magam, ha vele vagyok. A torkomban dobog a szívem, és bár fáradtnak érzem magam, mégis…akaratlanul is mosolygom.
-Szeretlek…annyira gyönyörű vagy…-mondja fölém támaszkodva.
-Én is szeretlek…-mosolygom.
A fejem alá nyúlva teríti szét a hajamat. A nyakamat kezdi csókolgatni, miközben ujjaival izgatni kezd. Neki már nincs szüksége izgatásra, mert kényeztetésem közben újra keménnyé vált. Csókolózni kezdünk, és hozzám igazítja magát. Egyetlen lassú mozdulattal belém csúszik, és én a hátába kapaszkodom. Ez az érzés leírhatatlan…nem csak testileg, hanem lelkileg is. Határozottan tetszik ez a mostani Alyr, sokkal jobban, mint amilyen régen volt.
-Ohh Rena…mindjárt elmegyek…-nyögi szokásos mély, férfias hangján. De ez még korai…
-Állj meg egy picit…-súgom, és harapok lágyan a fülébe. Mélyre löki magát, aztán megcsókol. Teljesen összekócolom a haját csókolózás közben, aztán mikor újra mozgásba lendül, a hátát karmolgatom.
Ez az együttlét elég rövidre sikeredik, de nem azért, mert rossz, hanem, mert annyira jó…nagyon jóóó…Pár lökés különbséggel követ Alyr a csúcsra…ez életem egyik, hanem a legjobb orgazmusa.
Kicsit pihengélünk egymás karjaiban, de aztán a zuhany mellett döntök, ahová Alyrt is behúzom. Felveszem a köntösömet, aztán átmegyek megnézni Ryant a szobájában.
Békésen alszik. Alyr is csatlakozik, és engem ölelve nézi Ryant.
-Nem hittem, hogy melletted egyszer boldog leszek melletted, de az vagyok…-töröm meg a csendet.
-Tényleg nem? –a vállamra teszi a fejét.
Most kezdjem el megint, hogy hányszor fájt, mikor másokra nézett, sőt egy pasira is rá akart mozdulni, akire azt hitte, hogy nő? Nem, mert el fogok szomorodni. Vagyis…már az is vagyok egy kicsit…
-Ne beszéljünk erről…-sóhajtok, aztán felé fordulok és lágyan megcsókolom.
-Szeretlek…mindkettőtöket, nagyon. –mondja nekem, és közelebb húz magához.
-Én is szeretlek. És…holnap el szeretnék menni sétálni…Vajon csak engem fogsz nézni? –együtt voltunk Mexikóban is, mikor másokat is megnézett, nem is kicsit feltűnően. Észrevenné, ha eltolnám a babakocsit mellőle egyáltalán? Mi lesz, ha megbámul valakit?
Félek…félek Alyrral lenni…még mindig félek…
|
| Garfield | 2011. 03. 07. 22:09:29 | #12072 |
Karakter: Takei Alyr
- Én… - hezitál ez nem jó…
- Fogadják szeretettel házunk specialitását. – jön oda hozzánk a pincér vezetője.
Sok finomságot hoznak nekünk, de…sajnos még nem ünneplünk semmit. Mindegy, egy szót sem szólok, csak visszaülök enni…Mikor végzünk, fogunk egy taxit és megyünk haza. Magamhoz húzom és pocakjára teszem a kezemet a kocsi hátsó ülésén. Bár még mindig nem beszélünk…nem is tudom mit gondoljak. Hezitált…talán ezt vehetem nemnek is…de azért…
- Még nem válaszoltál. – fogom meg a kezét, mikor már a lakás ajtaját nyitná.
- Tudom… - egy pillanatra a szemembe néz, aztán bemegyünk.
Nagyon jó, szóval tudja…és én akkor törődjek bele, hogy nem jön hozzám…A konyhába megy, és leül én is mellé. Még reménykedem, hogy azt mondja, hogy igen, szeretne a feleségem lenni, de…
- Úgy megkívántam a fagyit… - most komolyan? Inkább válaszolhatna a kérdésemre…Na de mindegy…
- Van itthon csokoládé fagylalt, rögtön adom. – felpattanok és már hozom is… - Nem kéne valami táplálóbbat is enned? Mindjárt összeütök valamit, jó? – adok egy puszit a homlokára és kinyitom a hűtőt...nézzük csak…Még ki sem vettem semmit, Rena nyöszörögni kezd és integet, hogy menjek oda…mi történt? - Mi a baj, mi a baj? Félrenyeltél? – kérdezem ijedten.
- Nem! – a hasára teszi a kezemet…mozog…Ryan mozog…kicsi fiam… - Rugdos. – igen…
- Mozog a fiam… - átölelem finoman a pociját és fejemet is odateszem, hogy még jobban érezzem.
- Igen… - büszkén rá nézek, aztán visszahelyezem a fejemet a hasára - Úgy értem, hogy igen. – mi? Mi igen? Csak nem…? Ez most válasz a leánykérésre? Megfogom a kezét, és valami megerősítésre várok…bólint…de azért a biztonság kedvéért felteszem újra a kérdést.
- Leszel a feleségem? – közben a gyűrűt is előveszem.
- Igen, nagyon szeretnék az lenni. – mosolyog.
Felhúzom a gyűrűt az ujjára és boldogan csókolom meg. Szóval csak átgondolta…nagy kő esett le a szívemről.
Mindketten egyetértünk abban, hogy még Ryan születése előtt össze kell házasodnunk, így egy hét múlva sor is kerül rá. Gyönyörű abban a fehér ruhában. Olyan boldog vagyok, mikor kimondja, hogy „igen”.
Portlandbe költözünk, mert munka szempontjából is és Ryan szempontjából is itt lesz a legjobb. Munka…úristen…soha nem gondoltam volna, hogy magamtól megyek majd dolgozni, most meg van egy gyönyörű állapotos feleségem…
És képeket is csinálok Renáról, hogy majd a kisfiam lássa hol is lakot születése előtt…anya pocakjában…
Nagyon nagy havazások vannak, és már 1 hét sincs Ryan születéséig. Én szerettem volna, ha az utolsó két hétben már befeküdt volna a kórházba, de nagyon makacs. Még én sem bírok vele…
Egyik este…
- December 20-a van… - mondja Rena az ablak előtt állva.
- Igen, tudom. Már csak pár nap és hárman leszünk. – mondom mosolyogva, aztán mögé lépve csókolok nyakába.
- Tegnap este, miután szeretkeztünk lefeküdtem az ágyban, a hátamra, ahogy szoktam, de a baba nem mozgott, sőt egész nap nem éreztem a rúgásait. Midig mocorog, ha többet mozgok én is, de most kicsit sem. Ma sem mozdult meg… - aggódva néz rám…ne ijessz meg… - Szerinted valami baj van? – dehogy, nem szabad ilyenekre gondolni…
- Nem, biztosan nem. De talán jobb lenne bemenni a kórházba. Lehet, hogy már pihen a születésére. Mit gondolsz? – simizem a hasát.
- Jól van, lezuhanyozom, és mehetünk. – rendben.
Addig én elkezdek néhány cuccot bepakolni a táskába. Mindent szépen ellenőrzök, hogy megvan-e, mikor…
- Alyr! Elfolyt a magzatvizem! – kiabál kétségbeesve…jól van, semmi gond…
- Jól van, nyugalom. Máris indulunk, nem lesz semmi baj. –kisegítem a zuhanyfülkéből.
A picsába ebbe a hóba. A garázs előtt el kell lapátoljam a havat…De eszembe jut valami. Ryan mindig nyugodt volt, ha szólt a zene…lefektetem Renát az ágyra, és egy fülhallgatót teszek a pocakjára és bekapcsolom a zenét. Remélem beválik, míg kiállok a kocsival…
A lehető leggyorsabban lapátolom a havat, aztán rohanok vissza Renához.
- Jól van kicsim, mehetünk is. – felkapom és a karjaimban viszem ki a kocsihoz.
- Ma szülők leszünk. – fogja meg a kezemet mikor éppen a biztonsági övet csatolom be rajta.
- Igen, és én már annyira várom… - adok ajkaira egy puszit és már ülök is a volán mögé.
Olyan gyorsan megyek, ahogy csak tudok, de nem merek gyorsabban menni, mert eléggé csúsznak az utak. Pedig elég aggasztó azt hallanom, hogy hátul Rena szenved a fájásoktól…
Végre megérkezünk, és máris mehetünk a szülőszobába, mert a doki azt mondja, hogy nagyon ki van tágulva. Mindenképp bent akarok lenni a szülésnél, szóval bent is leszek, hiába mondja kicsim, hogy nem lesz szép látvány…
Természet módon szüli meg a babát, szóval ott vagyok mellette és folyton bíztatom, hogy ügyes, meg hogy nyomjon, mindjárt vége. Próbálom oldani a feszültséget, ami sikerül is, így neki is könnyebb a szülés. Nekem meg úgy a könnyebb, ha nem nézek a derekától lejjebb, mert csupa izé minden…
Mikor már abba marad minden, Rena is megkönnyebbülve zuhan vissza az ágyra, arra várunk, hogy Ryan felsírjon. És igen…de édes hangja van…Az orvos megtörölgeti, aztán Renának adják oda, de látom elkél a segítség, szóval segítek neki tartani ezt a kis csöppséget. Istenem de szép…
- Köszönöm. – súgom, aztán homlokát csókolom meg - Nagyon ügyes voltál. – simogatom meg, aztán ismét Ryanben gyönyörködöm.
- A baba nevéhez mit írjunk? – kérdezi a doki.
- Ryan…Ryan Takei. – az én nevemet kapja…azt hittem nem akarja majd…ennél boldogabb már nem is lehetnék.
Nem kell sokat a korházi levegőt szívni, mert minden rendben van, mehetünk haza. Otthon azonnal magamhoz veszem Ryant és ringatni kezdem. Bár nagyon félek, hogy megszorítom, vagy rosszul fogom meg, mert olyan pici…elveszik a kezeim között. De nagyon ráérzek a babázásra, a következő napokban én foglalkozom a picivel. Fürdetem, etetem, tisztába teszem…na igen, itt voltak némi gondok, de csak sikerült, minden segítség nélkül rájönnöm, hogyan is kell pelenkázni. Mindennek utánanéztem, olvastam mindenről kivéve a pelenkázásról…
Szenteste napján, díszíteni kezdem a fát, addig Rena és Ryan is pihen…legalábbis én ezt hiszem. Meglátom, hogy babázik…nagyon aranyosak, de nem hinném, hogy jót tenne neki ennyit is emelgetnie, de azt mondja nem lesz baj…jól van.
- Nézd csak, a papa most teszi fel azt a hatalmas gömböt…ohh, nagyobb, mint a pici fejed. – mondja nevetve a picinak, és kicsim is pakol fel néhány kisebb díszt.
- Bizony, és már jövőre elég nagy leszel, hogy te is segíts. – és kész is a fa.
- Pici lesz még akkor is. – mondja, közben lefekteti a kiságyba.
- Az én fiam már akkor is egy kis vasgyúró lesz. – beizzítom az égősort és odamegyek kicsi családomhoz.
- Boldog karácsonyt szerelmem! – kapok egy dobozt, amiben…ohh…amiben az az aranyóra van, amit meg akartam venni magamnak…de édes - Már vagy két hónapja, hogy meg akartad venni, de helyette inkább a babának vettél ezt-azt. Hát most akkor vedd úgy, hogy ezt tőlem és Ryantől is kapod. – ő teszi fel az órát a kezemre. Nagyon tetszik…
- Köszönöm. – adok is neki egy csókot - Ez életem legszebb karácsonya, a lehető legboldogabb. A legtökéletesebb ajándékot már az óra nélkül is te adtad, amitől többet kérni sem kérhetnék. – nézek Ryanre - Neked is boldog ünnepeket! – most az én ajándékom jön. Megvettem neki azt a karkötőt, amit kinézett magának.
- Köszönöm. – most én kapok egy finom csókot.
Lassan eltelik életem legboldogabb karácsonya. Ryan egyre nagyobb és egyre jobban hasonlít Renára…szerintem…Átesett élete első költözésén is, mert Kaliforniába kellett költöznünk a munkám miatt.
Már 3 hónapos a pici, és…valahogy eltávolodtunk Renával. Mindig, minden egyes percben Ryan jár a fejében. Én megértem, hogy vigyázni akar rá, mert én is, de néha azért egymással is foglalkozhatnánk…
Egyik nap, kint a kertben játszunk a picivel. Nagyon aranyos, és kicsim is nagyon édes, de még mindig nem vagyok a legboldogabb…
- Mi bajod van? – kérdezi hírtelen, nem éppen jó kedvvel.
- Semmi, csak… - mindegy…
- Csak mi? Nem tetszik valami? Mehetsz, nyitva a kapu, ha nem akarsz velünk lenni! – ne már Rena…
- Nem erről van szó, te is tudod. Ryan a mindenem, ő a fiam, te meg a feleségem, csak ti számítotok, de… - nem akarok vitázni…
- Mi de? Nem mersz valamit kimondani, és ez idegesít… - rendben, akkor tessék.
- Már három hónapos a baba, de te még most sem teszed le őt egy fél percre sem. Vagy velem, vagy veled van, de mi valahogy ketten együtt csak akkor, ha ő alszik, ami valljuk be, hogy nem tesz ki túl hosszú szakaszokat. Két hete már, hogy utoljára szeretkeztünk, mert Ryan nem maradhat egyedül. Nem alszol rendesen, enni is alig eszel, mindig a baba körül forognak a gondolataid. – aggódom érted…
- Ez a bajod? Akkor miért nem húztál óvszert? Egyáltalán minek jössz haza? Egy gyerekre mindig figyelni kell, én belehalnék, ha vele valami történne. Miért nem találsz ki olyan programokat, amikben ő is részt vehet? Elköltöztünk Portlandból Kaliforniába, és miért? Mert te itt kaptál állást, és szerinted itt a babának is jobb. De akkor tulajdonképpen minek is kellettünk, miért nem mondtad, hogy maradjunk? Most itt és, és ott is van egy lakásunk, de minek a lakás, ha egyikben sem élhetünk szeretettel? Van egy gyereked Alyr, ő nem egy kiskutya. Neki mindent nekünk kell megtanítanunk, ránk van utalva, érted? Egy kisbaba, nem egy önellátó felnőtt. – magához öleli Ryant, aztán… - Ryan lázas… - nézegeti aggódva.
- Mi? – én is megnézem és tényleg lázas - Most hosszan el tudnám mondani, hogy semmiben sincs igazad, de most maradjunk ennyiben, inkább vigyük be őt. – mondom aggódva.
- Inkább vigyük orvoshoz! – rendben.
- Igazad van, hozom a kocsit. – megyek is gyorsan.
Kis idő múlva már a kórházban is vagyunk. Ha valami komolyabb baja lesz a fiamnak, nem éli túl az a másik orvos, aki szerint csak egy gyomorrontás Ryan baja…
- Mr és Mrs Takei… - na végre…
- Dr Gray, nah végre! Magához akartam őt vinni, de az orvos, akinél voltam, meggyőzött, hogy nincs komoly baj…Mi baja van a fiamnak? – kérdezi aggódva Rena.
- A fiúkat infúzióra kellett kötnünk – hogy mi?
- Mi? De miért? Hiszen az előbb még… - édesem…
- Rena, nyugodj meg. – adok a homlokára egy puszit, hogy megnyugodjon, bár én sem vagyok az, de nem törhetek össze - Mi baja a fiamnak? – kérdezem az orvostól.
- A kisfiúk egy gyermekbetegséget kapott el, ezért is kellett infúzióra kötnünk, mert kissé kiszáradt. A rotavírus okozta a hányást és a hasmenést is nála, de már megkapta a szükséges kezelést, innentől kezdve minden a kis Ryan szervezetén múlik. Azonban mivel még nagyon kicsi, a gyógyulás sajnálatosan nehezebb. De mivel önök is megfertőződhettek, kérem, hogy vessék alá magukat a kezelésnek. A nővér elkíséri önöket, ahol kapnak egy oltást, és gyógyszereket is.
- Be akarok menni a fiamhoz. Látnom kell, szüksége van rám! – én is be akarok menni hozzá kicsim, de muszáj ez a vizsgálat…
- Sajnálom, de ez most nem lehetséges. Egy üvegfalon át megnézhetik, de előtte kérem… -okéoké…
- Tudjuk, és köszönjük. – és megyünk is a nővér után.
A vizsgálatok után muszáj bemennem a mosdóba. Valahogy le kell vezetnem a bennem lévő feszültséget, úgy, hogy Rena ne lássa…Ököllel kezdem ütni a falat…olyan kicsi…miért? Miért történik ez vele??
Kicsit sikerül lenyugodnom, és mikor kimegyek, Renának csak azt mondom, mikor megkérdezi, hogy az a zaj csak a kuka volt, mert véletlen felrúgtam…
- Olyan kicsike még, olyan pici a teste, és mindenféle cső áll ki belőle… - mondja már az üvegnél, amin keresztül láthatjuk a fiúnkat, és tenyerét neki nyomja - Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? – dehogy vagyok az…
- Én sem vagyok nyugodt, de miattad próbálom tartani még magam, mert most csak neked tudok segíteni, a fiúnknak nem… - ráteszem a kezemet az üvegen lévő kezére.
- A kezed… - ohh…
- Nem számít. – átölelem a derekát, és érzem, hogy egyre inkább enm tudom tartani magamat… - Úgy hiányzol Rena, és most már a fiúnkat sem ölelhetem magamhoz… - nem akarom, de elkezdenek folyni a könnyeim…
- Kérlek ne törj össze te is, bíznunk kell…Egy vagy talán másfél hét a kritikus időszak, de aztán jól lesz…Ugye jól lesz? – erősebben szorítja magához a kezeimet. Gyerünk Alyr, szedd össze magad…
- Jól, mert erős fiú, a mi fiúnk, és bár még nagyon kicsi, már ő is tud harcolni… - súgom, és nézem tovább a kicsi Ryant.
Legszívesebben zokognék tovább a vállára borulva, de nem tehetem. Csak állok Renát ölelve és nézem a fiúnkat…küzdj kicsi harcos…
Az orvosok mondják, hogy nyugodtan menjünk haza pihenni, de persze egyikünk sem akar, úgyhogy hol a váróban ülünk és várunk valami orvos féleséget, hogy mondjon valami jót, hol az üvegen keresztül figyeljük Ryant.
Egész nap itt vagyunk…csak várunk és várunk, de semmi. Késő este Renát ölelve ülök a váróban, mikor észreveszem, hogy elaludt…a nővér hoz is egy takarót, így szépen vízszintesbe helyezem, hogy pihenjen kicsit, én majd figyelem a picit. Már egy ideje ott állok és nézem, aztán látom, hogy kicsit megmozdul…már kezdenék örülni, hogy jobban van, de valami gép elkezd sípolni. Egy nővér azonnal be is rohan, aztán egy orvos is. Mi történik? Kétségbeesve esve nézem, hogy vizsgálják, és hogy valamit még raknak az infúziójába. Mikor kijön az orvos, azonnal letámadom.
- Mi történt? Jobban van? – nézek rá reménykedve.
- Semmi jót, nem tudok mondani, sajnálom… - ne…
- Nem mehetnék be hozzá? Csak pár percre…kérem…szüksége van a szüleire… - mondom már könnyes szemekkel.
- Talán holnap, a fiú állapota stabilizálódik. De jobb lenne, ha ön is pihenne a feleségével. – és elmegy.
- Ryan… - fordulok felé – muszáj küzdened fiam…muszáj, érted? – eszem az üvegre a kezemet – Nem veszíthetlek el, mert abba én… - ekkor valaki hátulról átöleli a derekamat és a hátamhoz simul. Rena…
Megfordulom és magamhoz ölelem. Jól esik az ölelése, megnyugtató. Nem szólunk semmit, csak állunk így egy darabig, aztán megfogja a kezemet, és a váróba visz, hogy én is pihenjek, de nem megy…
Másnap reggel telefonálok ,hogy egy darabig nem megyek dolgozni, bár Rena mondja, hogy menjek, ő majd itt marad, de nem fogom egyedül hagyni. Tudom, hogy szüksége van rám.
Valamikor délelőtt hozok kicsimnek valami kaját, muszáj ennie. Még a végén miatta is aggódhatok majd. Alighogy visszajövök a büféből, jön az orvos is.
- Jó híreim vannak. A fiúk állapota stabilizálódott. – mosolyog bíztatóan – Az egyikük bemehet hozzá pár percre. Persze a kellő védőruhában.
- Köszönjük. – mondom boldogan, a doki biccent egyet, és odébb áll – Látod!? Mondtam, hogy mindenrendben rendben lesz…az én fiam… - felkapom Renát, és megpörgetem örömömben.
- Menj be hozzá. – mosolyog rám.
- Nem, az anyukájára van szüksége. – adok a szájára egy puszit – Menj, és mondd meg neki, hogy apa nagyon szereti!
Mielőtt bemenne, a ruhájára kell vennie valami olyasmi cuccot, mint amiben műteni szoktak, még gumikesztyűt is, csak utána mehet be. Leül a kicsi mellé, és simogatja a kis kezét meg a buksiját. Látom, hogy beszél is hozzá, de nem hallom.
Később bemegy a nővér, hogy most már ki kell jönnie Renának.
Rena minden nap bemehet hozzá. Úgy néz ki, hogy jobban gyógyul, mióta kicsim bemehet hozzá. Egy hét múlva ki is engedik a kis harcosomat. Míg csibém Ryannel van és készülődnek, hogy hazamehessünk, a dokitól kapok recepteket. Le is megyek a patikába, hogy kiváltsam. Valami cseppeket kapott…ráírják, hogy miből mikor, és mennyit kell adni neki.
Mire felérek, már menetre készen állnak. Adok is Ryan buksijára egy puszit, és kiveszem Rena kezéből. Odaadom neki inkább a gyógyszereket…
- Ezt reggel és este kell adni neki, annyi cseppet, ahány kiló most, a másikat meg…
- Rá van írva… - mosolyog rám – Menjünk haza. – kapok egy puszit.
Otthon le sem teszem a kezemből. Mindenhova magammal cipelem. Játszok vele, sőt a gyógyszereket is segítek beadni neki. Megfürdetem, aztán a mi hálónkba viszem.
- Nem alhatna ma velünk? – kérdezem nyuszikámtól.
- Alyr… - néz rám mosolyogva.
- Csak ma. Léci,úgy hiányzott… - kérlelem magamhoz ölelve Ryant.
- Jó, de csak ma…ne szoktassuk hozzá, mert nem fog majd aludni, a saját ágyában. – jó, értem.
- Rendben. – adok Renának egy puszit, és lefektetem Ryant.
Közöttünk fog aludni, nehogy leessen az ágyról. Mellé fekszem, óvatosan átölelem, és nem sokra rá el is alszom. Rena még vissza sem jött a fürdésből mi már húzzuk a lóbőrt.
Reggel arra kelek, hogy édesem a kicsivel gügyög.
- Nézd, apa is felébredt. – mondja Ryannak, mikor észreveszi, hogy őket nézem.
- Jó reggelt. - megcsókolom Renát, vagyis csókolnám, mert csak egy puszit kapok.
- Ne Ryan előtt… - ohh, bocs.
- Szia öcsi! – veszem el Renától a babát – Hogy van apuci kicsi fia? – kérdezem mosolyogva.
Egész délelőtt nagyon jól elvagyunk, sokat nevetünk. Ebéd után, mikor Ryant lefektetjük aludni, végre van idő, hogy a feleségemmel is foglalkozzak. Az ágyra fektetem, a hasára, és hozok testápolót. Leveszem róla a fölsőjét és kikapcsolom a melltartóját és masszírozni kezdem. Nagyon feszült volt az elmúlt héten…
Aztán azon kapom magam, hogy már rajtam sincs fölső, és fölötte támaszkodva csókolózunk. Már a nadrágomat gombolná ki, mikor Ryant halljuk meg gügyögni…Most igazán felébredhetett volna később…Hajamba túrva húz le magához még egy csókra, utána kimászik alólam, felkapja a fölsőjét, és megy Ryanhez.
Mire én is Ryan szobájába érek, már Rena pelenkázza.
- Tőlem örökölte… - mondom Renát átölelve.
- Mit? – na vajon?
- Neki is olyan nagy szerszáma lesz, mint az apjának. – nevetem el magam.
- Miért, neked nagy? – fúúú, te gonosz…
- Nézd meg…talán már el is felejtetted milyen érzés, mikor benned vagyok… -finoman a derekába marok és közelebb húzom magamhoz.
- Alyr…
- Hiányzol. – vágok a szavába.
- Te is nekem, de most nem lehet…dobd ezt ki. – adja a kezembe a koszos pelenkát.
Estére nagyon elfáradok, sokat játszok Ryannel…imádok vele lenni. Nagyon megijesztett, hogy majdnem elvesztettem…minél több időt akarok vele lenni. Miután lefektettem Ryant és én is lefürödtem, bedőlök az ágyba.
- Szia… - köszön Rena.
- Szia…fárasztó nap volt… - mondom csukott szemekkel.
- Ennyire fáradt vagy, babyboy? – mi?
- Babyboy? – ülök fel - Régen hívtál… - a fürdő ajtajában áll egy nagyon szexi hálóingben…alig takar valamit –így. – fejezem be a mondatot. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű!?
- Tetszem? – kérdezi egyre közelebb lépkedve hozzám.
- Ohh nyuszicsiba… - mosolygok – Gyere ide megmutatom mennyire tetszel. – máris szűkül az alsóm.
|
| Saya | 2010. 12. 07. 13:58:14 | #9668 |
Karakter: Rena Yamamoto
Éjszaka felébredek, de Alyr sehol sincs, üres az ágy mellettem. Felülök, körbenézek, de a szobában sincs. Úgy döntök, hogy felkelek, és körülnézek. Nem kell sokat keresgélnem, megtalálom a nappaliban. Mellette alkohol és pohár…
Mikor meglát, feláll, és magához ölel.
-Mit csinálsz itt kint? –kérdezem, miközben még mindig nem enged el.
-Nem tudtam aludni…jár az agyam…-közben már a nyakamhoz bújik.
-És az alkohol segít gondolkodni? –nem hinném, hogy igen.
-Nem ittam…nézd csak meg, száraz a pohár és ki se bontottam a piát. Rád gondoltam és letettem…Látod?! Érted bármiről le tudok mondani vagy szokni. –pár pillanatnyi néma csend, és egymás bámulása után Alyr újra kifelé kezd bámulni. –Neked még így is Carlos kell, bár ő lenne a baba apja…ezt mondtad, igaz? Nem tudom, mit csináljak még, hogy bízz bennem, hogy elhidd, hogy szeretlek…-tényleg szenved? –Mindegy…menjünk aludni…-elindul vissza a szoba felé, de mikor mellettem menne el, megfogom a kezét. Hozzá bújva csúsztatom kezeimet a derekára, majd egy idő után felbiccenti a fejemet, hogy megcsókoljon. Nem tudom nem viszonozni, így kicsit hosszúra kerekedik.
Alyr az ölébe kapva csókol tovább, és visz be az ágyra. Letesz, majd újra megcsókol, aztán a nyakamat. Kezével combomon simít végig, ami már derekánál van. Jó lenne ezt folytatni, de mindketten tudjuk, hogy milyen áron…A baba most a legfontosabb, szerencsére Alyr nem is tesz semmi mást. Felhúzza a pulcsimat, puszilgatja is, és úgy kezd el beszélni a picihez.
-Mindig vigyázni fogok rád kicsi Ryan…és anyára is. Ígérem, megpróbálok olyan ember lenni, amilyet anya is mindig szeretett volna maga mellé. Még Carlost is el fogja felejteni, meglátod…egyszer majd büszke lesz arra, hogy én vagyok az apukád…-a hasamra teszi a fejét, és átöleli a derekamat. Ha tudnád, hogy már most büszke vagyok rá. Mindig csak téged szerettelek, és csak neked szülnék gyereket is. Tudom, hogy már nincs mitől félnem.
Addig simogatom, míg el nem alszik, csak akkor tudok már én is elaludni.
Reggel korábban ébredek, mint ő, ezért miután kicsit rendbe hozom magam, és megcsinálom a reggelit is, simogatva ébresztem őt.
-Jó reggelt. –adok neki egy puszit.
-Jó reggelt…-olyan aranyos ébredés után.
Miután megreggelizünk, elküldöm Alyrt bevásárolni, mert mostanában nagyon fáradékony vagyok, még ehhez is. Mikor hazajön, elmondja, hogy este szeretne elvinni vacsorázni. Biztosan a békülésünk miatt, szóval beadom a derekamat, sőt még éttermet is segítek választani.
Este próbálok a lehető legcsinosabb lenni, hogy tetszem Alyrnak. Azért megmutatom magam neki, hogy valóban tetszem-e…
-Te vagy a leggyönyörűbb kismama…bár egy valami még hiányzik rólad. –a kezembe tesz egy hosszú dobozt.
-Ez meg mi? –hm…
-Nézd meg. –mosolyog.
-Ez nagyon szép…-egy csodás nyaklánc lapul a dobozban.
-Segítek felvenni…-mögém lépve teszi a nyakamba, amibe bele is csókol.
-Miért kaptam? –kérdezem tőle.
-Csak úgy, mert szeretlek. –kapok egy puszit a számra- Jól áll…-mondja, aztán indulunk.
Az este remekül sikerül, annak ellenére is, hogy megviccelem kicsit őt, és úgy fordítom az ételek nevét, hogy azt kapja, amit nem is szeret. Vicces látványt nyújt, mikor kihozzák.
-Nevess nyugodtan…-köszi, hogy megengeded, már úgy sem bírtam vissza fogni- Annyira édesen tudsz nevetni…-áthajol hozzám és megcsókol.
-Ülj szépen vissza és rendelünk neked valami mást. –mosolygom rá.
-De most már olyat, amit meg is fogok enni…-na jól van.
Eszünk, beszélgetünk is, minden jó ma este.
-Ne haragudj, ki kell mennem a mosdóba. –kiszaladok, hogy kicsit rendbe hozzam magam. Még a szemfestékem is elkenődött, annyit nevettem, hogy még a könnyem is kicsordult.
Alig érek vissza, Alyr máris furcsán kezd viselkedni.
-Szeretnék kérdezni valamit. –nagyon komolyan hangzik.
-Mit? –kérdezem mosolyogva, hogy oldjam a hangulatot. Ő meg letérdel előttem.
-Tudom, hogy sokszor okoztam fájdalmat, amikért nagyon utálhatsz…De bármit megtennék azért, hogy mindig velem maradj. Sosem találkoztam még ilyen szép nővel, mint te...teljesen beléd szerettem. Szeretném, ha elhinnéd…-Alyr a zsebébe nyúl, közben a zenekar egy lassú, szerelmes dalt kezd játszani. Egy doboz kerül elő. –Szeretném, ha a kicsi egy boldog családban nőne fel, veled és velem…Ha csak egy kis esélyt is látsz erre, megtehetnénk az első lépést…-ahogy kinyitja a dobozt, meglátom benne a gyűrűt- Lennél a feleségem? –oh te jó ég! Hol Alyrt, hol a gyűrűt nézem. Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, csak azt, hogy mindjárt kiugrik a szívem a helyéről.
-Na, mi a válaszod? –kérdezi mosolyogva, miközben a kezemet fogja.
-Nem tudom…-felelem.
-Én viszont tudom…veled akarom leélni az életemet, mert szeretlek! Veled vagyok boldog és szeretnélek én is boldoggá tenni téged…szeretnék jó apja lenni Ryannak. –maga felé fordítja arcomat- Szeretlek…gyere hozzám kérlek…
-Én…-mit mondjak, mikor a szívem mást súg, mint az eszem?
-Fogadják szeretettel házunk specialitását. –jön oda hozzánk az étterem vezetője két pincér társaságában, akik finom ételeket tálalnak fel elénk. Csak ez ment meg attól a válaszadástól, aminek ég én sem tudom, hogy mi lett volna a vége.
Alyr nem szól nekik, hogy még nem válaszoltam, ő is érzi a bizonytalanságomat. Így még mindenki azt hiszi, hogy igent mondtam, mi csak csendben eszünk…
Taxival megyünk haza, de még ott sem nagyon beszélgetünk. Viszont Alyr a mellkasához húz, hogy pihenni tudjak. Keze a hasamon pihen, tudom, hogy a babára is gondol, nem csak rám. Ilyenkor mindent megadnék érte, hogy így maradhassunk…
-Még nem válaszoltál. –fogja meg egy pillanatra a kezemet, mikor nyitom az ajtót.
-Tudom…-sajnálom. Egy pillanatra a szemébe nézek, aztán megint a zárra. Sikerül kinyitni és bemenni.
A konyhába megyek, leülök az asztal mellé, Alyr mellém. Nem szólok semmit, csak kattog az agyam. Még mindig hiszek neki…hiszek abban, hogy szeret minket, és abban is, hogy ártatlan az eladónőt illetően. De félek…félek hozzákötni az életemet egy olyan emberhez, aki miatt már ennyit szenvedtem. Nem akarok soha többé bánkódni, nem akarom, hogy fájjon a szívem, boldog akarok lenni a kisbabámmal. Talán az apjával is…
-Úgy megkívántam a fagyit…-szólalok meg a hasamat fogva. Nem tehetek róla, mostanában többet eszek. Nem is baj, mert nem nagyon akar nőni a pocakom.
-Van itthon csokoládé fagylalt, rögtön adom. –kiveszi a hűtőből, és elém teszi- Nem kéne valami táplálóbbat is enned? Mindjárt összeütök valamit, jó? –egy puszit ad a homlokomra, aztán tovább akar kotorászni a hűtőben, de nyüszögni kezdek, és hevesen integetek a kezemmel, hogy jöjjön vissza.
-Mi a baj, mi a baj? Félrenyeltél? –néz rám ijedten.
-Nem! –nyelem le végül a fagyit, aztán hasamra teszem a kezét, hogy ő is érezze…-Rugdos. –mondom mosolyogva, persze addigra már ő is megérzi.
-Mozog a fiam…-gyengéden átöleli a hasamat, fejét is rá teszi, hogy jobban érezze a kicsi Ryan mocorgását.
-Igen…-mondom, mire egy pillanatra rám néz, de aztán visszadől- Úgy értem, hogy igen. –még mindig nem érted? Pár pillanat kell neki, hogy felkeljen, és megértse, most válaszolok neki az étteremben feltett kérdésre. Kezébe veszi a kezemet, és néz rám, mintha azt kérdezni, hogy megkérdezheti-e újra. Bólintok.
-Leszel a feleségem? –közben a dobozka is előkerül, ami még mindig nála van.
-Igen, nagyon szeretnék az lenni. –felelem mosolyogva.
Felhúzza ujjamra a gyűrűt, és az ígéretünket csókkal is megpecsételjük.
Megegyezzünk abban, hogy még a baba születése előtt összeházasodunk, így nagyon szűk családi körben egy hét múlva meg is tartjuk a menyegzőt. Bár arról álmodtam, hogy nem nagy hassal fogok férjhez menni KATT , mégis most sokkal boldogabb vagyok, hogy nem csak ketten, de hárman vagyunk, akiről szólhat ez a nap.
Az év végét már az Oregon állam béli Portlandben töltjük, ugyanis úgy néz ki, hogy itt le tudunk telepedni. Közben a hasam is szép nagyra növekedett, Alyr nem győzött képeket készíteni rólam, hogy Ryan majd lássa, milyen is volt, míg a mamája hasán belül lakott.
Az év azon szakaszában vagyunk, amikor ráadásul nagy havazások is vannak. Kicsit félek, mert 25-ére vagyok kiírva, és már most figyelmeztettek, hogy gyakran nem tudnak kijönni a mentők sem, ha baj van. Alyr szerette volna, ha befekszem a kórházba az utolsó két héten, de meggyőztem arról, hogy nem lesz baj. Reméljük…
-December 20-a van…-állapítom meg kifelé bámulva az ablakon.
-Igen, tudom. Már csak pár nap és hárman leszünk. –áll mögém Alyr és csókol a nyakamba.
-Tegnap este, miután szeretkeztünk lefeküdtem az ágyban, a hátamra, ahogy szoktam, de a baba nem mozgott, sőt egész nap nem éreztem a rúgásait. Midig mocorog, ha többet mozgok én is, de most kicsit sem. Ma sem mozdult meg…-rá nézek- Szerinted valami baj van?
-Nem, biztosan nem. De talán jobb lenne bemenni a kórházba. Lehet, hogy már pihen a születésére. Mit gondolsz? –simogatja a hasamat közben.
-Jól van, lezuhanyozom, és mehetünk. –mondom mosolyogva, és indulok is.
Zuhanyozás közben valami furcsát érzek…Egy villanás elég, hogy megtudjam, hogy mi az.
-Alyr! Elfolyt a magzatvizem! –kiabálok bepánikolva.
-Jól van, nyugalom. Máris indulunk, nem lesz semmi baj. –rohan be, közben kisegít a fülkéből.
Sajnos a kocsit ki kell szabadítani a garázsból, ugyanis a hó mindent ellepett. Amíg erre várok Alyr furcsa ötlettel áll elő. Mivel Ryan általában megnyugodott, ha zenét hallgattam, a pocakomra teszi a fülhallgatót. Először butaságnak gondoltam, de ez tényleg beválik, ugyanis a fájásokat meglepő módon kevésbé érzem. Mintha a baba még bent akarna maradni…
-Jól van kicsim, mehetünk is. –jön be pár perc múlva Alyr. Az ölébe vesz, és úgy visz ki.
-Ma szülők leszünk. –szorítom meg a kezét, mikor betesz a hátsó ülésre, és óvatosan beköti a biztonsági övet.
-Igen, és én már annyira várom…-egy apró csókot kapok még, aztán máris robogunk a kórház felé. Vagyis túlzás, hogy robogunk, inkább vánszorgunk, mert mire beérünk, már szinte folyamatosak a fájásaim.
A doktornő elképed, ugyanis szerinte kész csoda, hogy nem szültem meg a kocsiban, annyira kitágultam. Így aztán megkaphatom az érzéstelenítőt. Maga a beadás nagyon rossz érzés, de utána jön a megváltás, hogy nem érzek fájdalmat. Alyr bent szeretne lenni, bár mondom neki, hogy ez nem lesz szép látvány, mindenhol vér és ilyenek, de ő ragaszkodik a maradáshoz. Nagyon örülök neki, hogy nem kell egyedül végig csinálnom.
Szeretném, ha a kicsi természetes módon születhetne meg. Nem kell több plasztikai műtét nekem, amivel eltűntethetnék a műtét nyomait. Alyr végig bíztat, hogy csak nyomjak, majd pihenek szülés után. Sikerül jó kedvre is derítenie, ami megkönnyíti a nehéz pillanatokat is. Lefelé nem nagyon mer nézni a sok vér láttán, de legalább a kezemet szorongatja mindvégig.
Egy másodpercnyi csend után aztán végre…Meghallom Ryan síró hangocskáját. Az orvos megtörölgeti, leméri, megnézi, hogy minden rendben van-e, miközben én is, és Alyr is kicsit elpityeredünk. Olyan gyönyörű szép, egyszerűen tökéletes. Aztán a kezembe vehetem, vagyis Alyr is segít tartani, mert még elég gyenge vagyok.
-Köszönöm. –súgja halkan Alyr, majd egy lágy csókot ad a homlokomra- Nagyon ügyes voltál. –simogat meg, majd újra a babára figyel.
-A baba nevéhez mit írjunk? –néz rám a doktornő.
-Ryan…Ryan Takei. –Alyr kicsit meg is hatódik, ahogy kimondom a kicsi nevét. Egy darabig én sem voltam benne biztos, hogy Alyr nevét kéne kapnia, de most, hogy már én is azt viselem, sokkal könnyebb volt a választás.
Szentestére már haza is vihetjük a kicsit, mivel ő is, és én is jól vagyok. Nagyon picike még, ezért letakarva viszem őt, hogy ha kiérünk a szakadó hóesésbe, nehogy megfázzon a csöppség.
Alig, hogy hazaérünk, Alyr máris ringatni kezdi. Ő eteti meg, ő teszi tisztába, nekem szinte semmi dolgom azon kívül, hogy pihenjek. Úgy döntöttem, hogy nem fogom szoptatni, mert ha már eddig nem változtak a melleim, ezután se változzanak. De bébiételből amúgy is fel vagyunk szerelkezve, Alyr annyit vásárolt, mintha a következő nap kitörne a háború, és nekünk hónapokig a lakásban kéne maradni, minden vásárlás nélkül. Mikor drága férjem a fát kezdi díszíteni, végre a picihez jutok, és ringathatom én is, bár Alyr szerint még korai ennyit is emelnem. De hisz olyan nagyon-nagyon kicsi, nem lesz semmi bajom.
-Nézd csak, a papa most teszi fel azt a hatalmas gömböt…ohh, nagyobb, mint a pici fejed. –mondom nevetve a kis Ryannak a fa mellett állva, közben én is teszek fel kisebb díszeket.
-Bizony, és már jövőre elég nagy leszel, hogy te is segíts. –teszi hozzá Alyr, miközben az utolsó dísz is a fára kerül.
-Pici lesz még akkor is. –mondom, miközben óvatosan a kiságyba helyezem az én szemem fényét.
-Az én fiam már akkor is egy kis vasgyúró lesz. –jön oda ő is hozzánk, miután meggyújtja az égősort.
-Boldog karácsonyt szerelmem! –adok neki egy kis dobozt, amiben egy arany karóra lapul.
-Már vagy két hónapja, hogy meg akartad venni, de helyette inkább a babának vett ezt-azt. Hát most akkor vedd úgy, hogy ezt tőlem és Ryantől is kapod. –mosolygok, miközben felteszem az órát a csuklójára.
-Köszönöm. –kapok egy csókot- Ez életem legszebb karácsonya, a lehető legboldogabb. A legtökéletesebb ajándékot már az óra nélkül is te adtad, amitől többet kérni sem kérhetnék. –néz be a kiságyba. –Neked is boldog ünnepeket! –egy újabb dobozka kerül elő, amit most én kapok. Az a karkötő van benne, amit egyik sétánk alatt láttam meg. Be akartam menni, hogy megvegyem visszafelé, de útközben rosszul lettem, és mire másnap mentem, már nem volt meg. Most már tudom, hogy miért…
-Köszönöm. –mosolygom, majd lágyan megcsókolom.
Hosszú percekig csak nézzük a babánkat, a mis kicsikénket, majd a kivilágított fában gyönyörködünk. Sosem gondoltam volna, hogy létezik ekkora boldogság, amit most a szívemben érzek. De létezik, és itt van…itt van életem két legfontosabb személyének képében, akiket nagyon szeretek. Még csak most jön ugyan a neheze, de velük sikerülni fog.
Ahogy lassan elteltek az ünnepek, és az első egy-két hónap, körvonalazódni látszott a szürke és komor valóság. Bár végre visszanyertem eredeti alakomat, és végre eltűnt a pocakom is, úgy éreztem, hogy Alyr számára még ez is kevés. Kevésbé szeret, mióta a baba megvan, vagy csak én vagyok érzékenyebb?
Egyik nap a kertben játszunk Ryannal, pontosabban ő élvezi a napsütést, én meg azt, hogy vele lehetek, de Alyr mintha feszéjezve érezné magát.
-Mi bajod van? –nézek rá szúrós tekintettel.
-Semmi, csak…-csend.
-Csak mi? Nem tetszik valami? Mehetsz, nyitva a kapu, ha nem akarsz velünk lenni! –más vagy, amióta velünk van a kicsi.
-Nem erről van szó, te is tudod. Ryan a mindenem, ő a fiam, te meg a feleségem, csak ti számítotok, de…-már megint csend.
-Mi de? Nem mersz valamit kimondani, és ez idegesít…-tényleg ideges vagyok.
-Már három hónapos a baba, de te még most sem teszed le őt egy fél percre sem. Vagy velem, vagy veled van, de mi valahogy ketten együtt csak akkor, ha ő alszik, ami valljuk be, hogy nem tesz ki túl hosszú szakaszokat. Két hete már, hogy utoljára szeretkeztünk, mert Ryan nem maradhat egyedül. Nem alszol rendesen, enni is alig eszel, mindig a baba körül forognak a gondolataid. –igen? Igen???
-Ez a bajod? Akkor miért nem húztál óvszert? Egyáltalán minek jössz haza? Egy gyerekre mindig figyelni kell, én belehalnék, ha vele valami történne. Miért nem találsz ki olyan programokat, amikben ő is részt vehet? Elköltöztünk Portlandból Kaliforniába, és miért? Mert te itt kaptál állást, és szerinted itt a babának is jobb. De akkor tulajdonképpen minek is kellettünk, miért nem mondtad, hogy maradjunk? Most itt és, és ott is van egy lakásunk, de minek a lakás, ha egyikben sem élhetünk szeretettel? Van egy gyereked Alyr, ő nem egy kiskutya. Neki mindent nekünk kell megtanítanunk, ránk van utalva, érted? Egy kisbaba, nem egy önellátó felnőtt. –magamhoz ölelem Ryant, hogy felálljak és bevigyem, de forrónak érzem az arcocskáját- Ryan lázas…-aggódva nézem, hogy milyen a tekintete, nincs-e komolyabb baja.
-Mi? –Alyr is megnézi, és bólint- Most hosszan el tudnám mondani, hogy semmiben sincs igazad, de most maradjunk ennyiben, inkább vigyük be őt.
-Inkább vigyük orvoshoz! –mi van, ha komolyabb a baj?
-Igazad van, hozom a kocsit.
Fél óra múlva már a kórházban vagyunk a kicsivel. Igaz, hogy mostanában kicsit betegeskedett, hányt, és menta hasa, de az orvos szerint csak egy kis gyomorrontás. Miért is vittem el egy mezei orvoshoz? De a mi doktorunk szabadságon volt, én meg hittem neki, és most…
-Mr és Mrs Takei… –jön ki a dokornő.
-Dr Gray, nah végre! Magához akartam őt vinni, de az orvos, akinél voltam, meggyőzött, hogy nincs komoly baj…Mi baja van a fiamnak? –kérdezem idegesen a doktornőt.
-A fiúkat infúzióra kellett kötnünk. –kezd bele.
Mi? De miért? Hiszen az előbb még…
-Rena, nyugodj meg. –Alyr egy puszit ad a homlokomra, hogy megnyugtasson- Mi baja a fiamnak? –néz az orvosra.
-A kisfiúk egy gyermekbetegséget kapott el, ezért is kellett infúzióra kötnünk, mert kissé kiszáradt. A rotavírus okozta a hányást és a hasmenést is nála, de már megkapta a szükséges kezelést, innentől kezdve minden a kis Ryan szervezetén múlik. Azonban mivel még nagyon kicsi, a gyógyulás sajnálatosan nehezebb. De mivel önök is megfertőződhettek, kérem, hogy vessék alá magukat a kezelésnek. A nővér elkíséri önöket, ahol kapnak egy oltást, és gyógyszereket is.
-Be akarok menni a fiamhoz. Látnom kell, szüksége van rám! –erősködöm.
-Sajnálom, de ez most nem lehetséges. Egy üvegfalon át megnézhetik, de előtte kérem…
-Tudjuk, és köszönjük. –biccent Alyr, aztán elindul velem a nővér után.
Egy óra múlva az üvegfal előtt állunk mindketten. A szívem szakad meg, csak sírok és sírok.
-Olyan kicsike még, olyan pici a teste, és mindenféle cső áll ki belőle…-nekitenyerelek az üvegnek- Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? –szólok hátra Alyrank.
-Én sem vagyok nyugodt, de miattad próbálom tartani még magam, mert most csak neked tudok segíteni, a fiúnknak nem…-ráteszi a kezét a kezemre, és meglátom, hogy az öklén lila foltok díszelegnek.
-A kezed…
-Nem számít. –átöleli mindkét kezével a derekamat, aztán csak a Ryant nézi.
Amikor a mosdóban volt, és azt mondta, hogy felrúgta a kukát, valójában a falba vert bele? Istenem…annyira rossz apának hittem, miközben ugyanúgy szenved ő is. Sokat van ő is a babával, meg kellett volna értenem, hogy velem is el akar tölteni egy kis időt.
-Úgy hiányzol Rena, és most már a fiúnkat sem ölelhetem magamhoz…-a vállamon megérzek valami nedveset. Sír?
-Kérlek ne törj össze te is, bíznunk kell…Egy vagy talán másfél hét a kritikus időszak, de aztán jól lesz…Ugye jól lesz? –gyengéden belemarok a kezébe, nem akarom, hogy elengedjen.
-Jól, mert erős fiú, a mi fiúnk, és bár még nagyon kicsi, már ő is tud harcolni…-súgja.
Mi lesz, ha…nem, ezt még gondolatban sem tudom kimondani…Megsemmisülök, ha nem épül fel, egyszerűen megszűnök létezni, ha ő nincs. Rémisztő még belegondolni is, de most először akár örökre elveszíthetjük szerelmünk édes gyümölcsét, a fiúnkat…
Ryan…tarts ki, csak még egy kicsit, míg nem lehetünk helyetted is erősek…
Ne hagyj itt, nem vagyok képes elbúcsúzni…nem megy…
Szerkesztve Saya által @ 2011. 03. 01. 03:41:46
|
|
