Karakter: Unique Rolland
Megjegyzés: ~ Csemetének
- De apuci, biztos, hogy Yuu kint vár minket? - kérdezi hatalmas szemekkel Texas, amikor végre el tudott szakadni a repülő ablakán való bámulástól.
- Igen kicsim, beszéltem vele a reptéren is, itt lesz - mosolygok rá, mire ő okosan bólint és újra az ablak felé fordul. Folytatja a felhők ilyen közelről történő megfigyelését, ugyanis szerinte innen fentrőkl már nincs is olyan vicces alakjuk, mint lentről.
Yuu a szomszédom volt. Tavaly költözött vissza Japánba, addig ő tanítgatott engem, és azóta Texast is, hiszen mikrofonnal és kamerával minden nap beszéltünk, többször is. Alaptudésom nekem már van, Texas is ismeri a lényegesebb szavakat és kanjikat, de Yuu megígérte, hogy itt sem hagy magamra. Ennek bizonyításaképp ő vette meg a házat, a pénzből, amit átutaltam. Sokat kellett rá spórolni, de szerencsére összejött, és a lakást is el tudtam adni, így induló tőkém is van valamennyi. Texasnak találtam egy nagyon jó, angol nyelvű, de alapvetően japán óvodát, ami pont az ilyen, külföldi gyerekek nevelését segíti a szigetországban. Tanítják őket japánul, a kultúrára is, úgy, hogy közben angolul is beszélgetnek. Minőségi hely és nem is drága! Bár tény, hogy magánóvoda, de az egyik, szintén nem túl drága és hasonló alapelven nyugvó iskolával is szerződésük van, így az óvoda után suli is lesz Texasnak szerencsére. Én folytatom a vállalkozást otthon, hiszen innen is voltak már megrendelőim, Yuu több ismerőse is jelezte, hogy kellene majd neki bábu vagy ruha, hiszen már ruhácskákat is varrok, ha vannak pontos méretek.
Én mondjuk kicsit félek, hogy mi is lesz, de másrészt örülök. Új lappal kezdhetek, senki nem fog rám úgy nézni, mint otthon, Amerikában. Itt különlegesek leszünk, és itt kedvesebbek az emberek. Yuu is egy igazi kis tündér. Tallán még lehetett volna is valami, de Yuu is passzív, így nem tudtunk haladni, de pár csók már elcsattant. Itt nem hiszem, hogy ő lesz az egyetlen, hiszen ez egy teljesen új ország, új emberek, a házunk is csodás, nyugati stílusú, így nem lesz újdonság. Az angol negyed sincs messze, így tudok járni vásárolni, esetleg beszélgetni is, hiszen Texas remekül elvolt már otthon is Yuu-val, és igaz, hogy nem látta már egy éve csak a monitoron, de imádja.
* * *
- Ez a ház csúcsszuper! - örvendezik Texas, ahogy berohan a kertből. A csomagjaink, bútorok, ruhák, amiket konténerekben küldtünk előre már megérkeztek, Yuu felügyelte a pakolást is, és minden úgy van, ahogy kértem. A lakásban van egy kicsi szoba, az Texasé, mellette a konyha, a fürdő, a folyosó másik végén, a bejárat mellett pedig egy nagyobb szoba, az az én hálóm. A másik oldalon egy nagy nappali van, hatalmas terasszal, a kertre nyíló ajtóval. A kert maga szép, egy kis csobogó, japán stílusban elrendezve minden, sziklakert, napágyak, minden úgy van, ahogy a fényképeken láttuk! Remekül néz ki.
- Köszönjük a segítséget, Yuu - mosolygok rá.
- Ugyan, semmi fáradtság nem volt benne - feleli. Vele alapvetően angolul csevegek, de már kicsit keveredik a japánnal is, ha ismerek pár szót, azt már én is, Texas is japánul mondjuk ki. Meg kell szokni ezt is. - Egyébként vettem neked egy yukatát, ha nem baj - mondja elpirulva.
- Apuci, vedd fel! - visít fel Texas, kezében már ott virít a hófehér yukata. Felsóhajtok, és kimegyek a hálómba, hogy felvegyem. Hallom, hogy kint Texas Yuu-t faggatja arról, hogy milyen lesz az óvoda, és milyenek a gyerekek, meg hogy mennyire lakik messze és megígérteti vele, hogy együtt vacsorázunk valamelyik nap.
* * *
Másnap már egyedül vagyok. Texast elvittem az óvodába, Yuu dolgozik, így egyedül maradtam. A Yuu-tól kapott fehér yukata van rajtam, és épp a környéket böngészem egy internetes térképpel, hogy merre lesz a legközelebbi vegyesbolt. De ahogy látom, az óvoda felé épp útba is esik egy, csak nem ismertem fel a kanjik miatt.... még van mit tanulni, az biztos.
Aztán ugrok is egy nagyot, amikor csengetnek. Nem is tudtam, hogy már a csengő is működik!
Zavartan lépek az ajtóhoz, kinyitom, és... egy ismeretlen, fiatal férfi. A haja barna, félhosszú-tépett, de így is látszik, a napszemüvege ellenére is, hogy az alapvető vonásai japánok. Egy szomszéd...?
- Miben segíthetek? - kérdezem angolul, bízva benne, hogy érti.
- Te vagy Unique Rolland? - kérdezi mosolyogva, és alaposan végigmér. Nos, gondolom furcsa lehetek itt szőke hajjal, világos bőrrel.
- Én vagyok - lépek közelebb a kapuhoz.
- Bemehetünk? Írtam neked egy e-mailt pár hete, válaszoltál is és említetted, hogy ezen a címen talállak meg ilyenkor - mondja. Bólintok, kinyitom a kaput és beengedem. Emlékszem, gyerekruhát szeretne egy kislánynak, de nem egyeztünk meg semmiben, mert akkor már költöztem és leírtam neki a címet is, hogy itt inkább fel tud keresni, hiszen ő is a városban él, azt írta. - Érted a japánt? - kérdezi az anyanyelvén, mire felnevetek. Ekkor már bent vagyunk a nappaliban.
- Az azért túlzás - felelem japánul, mire ő is mosolyogni kezd. - Megkínálhatnak valamivel? Esetleg egy tea? Bár nem vagyok jó a teakészítésben őszintén szólva, de másom még nincs itthon - vallom be. - Még csak most próbálom felfedezni a környéket - mutatok félszegen a laptop felé. Talán segítene, kedvesnek látszik, és helyes, de nem tudom, miért nem veszi le a napszemüveget.
|
