|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 08. 14. 17:02:28 | #26886 |
 Karakter: Aron Bydern
Megjegyzés: ~Kagochanomnak~
- Nincs kedved ebédelni velem, mert éhen halok, ma még alig ettem valamit. –Hasam is elkezd morogni.
- Nagyon szívesen, ha tudsz olyan éttermet ahová velük együtt is beengednek. –Mutat nevetve a négylábúakra. - Tudod éppen sétálni, hoztam el őket. – Lemondóan sóhajtok.
- Úgy látszik ma nekem semmi, sem jön össze. – Komolyan elegem van.
- Szereted a hot dogot? – Érdeklődve ránézek.
- Igen, de ez most, hogy jön ide? – Az a legfinomabb.
- A parkon túl van egy, ha neked is megfelel meghívlak rá. – Nő nem fizet a jelenlétemben.
- Szó sem lehet róla én fizetek. – Nem szeretem, ha az fizet akit én hívtam meg.
- Nem vitatkozom. – Hirtelen elindul és lemaradok tőle, persze gyorsan beérem.
Megvesszük a hot dogokat, a kutyák csak virslit kapnak. Leülünk a bódé melletti műanyag székekre, kis ideig csendben eszünk, végül rájövök, hogy értesítenem kéne őt, mert nem elsz esküvő.
- Tulajdonképpen örülők, hogy nem lesz esküvő, ezt az egészet Eliza erőltette, bár most már fogalmam sincs, hogy miért. – Tényleg, kinek akarta elvetetni magát, ha megcsal.
- Hát elég szépen elbánt veled. – mondja kedvesen.
- Á ne is beszéljünk róla. Vesztek be ékszert? – Kérdezem.
- Persze, ha a gyűrűre célzol. Biztos találunk valakit, akinek khm… ilyen érdekes ízlése van. –Tökéletes.
- Csak tréfa volt, azt a rondaságot sohasem tudnád eladni. –Nevetni kezdek. - Mit csinálsz szombaton este? – Van egy tuti programom.
- Ööö ha jól emlékszem ékszer bemutatóm lesz, már ha addig valahogy befejezem a szervezést. Te is eljöhetsz, már persze ha érdekel az ilyesmi. - Hmmm
- Te is fellépsz? – érdeklődöm.
- Én? Dehogy. Sohasem modellkeddem. – halovány piros pír jelenik meg az arcán, amitől nagyon szimpatikus.
- Kár. Pedig sokkal szebb vagy mint a legtöbb modell. – Bókolok neki.
- Ugyan már. – Legyint egyet, mintha nem lenne igaz. - Ne gúnyolódj. – Gúnyolódni én?
- Teljesen komolyan mondtam és természetesen elmegyek a bemutatóra is. Remélem utána végre elhívhatlak egy vacsorára. – A végén emiatt fog megutálni, ha folyamatosan azzal a vacsora meghívással gyötröm.
- Talán…Lehet róla szó. – Hirtelen az órájára pillant - Ideje mennem, még rengeteg dolgom van. – Feláll.
- Egy darabig elkísérlek, sőt haza is viszlek az autómmal. – Ajánlom fel, mert végülis én is arra megyek.
- Ez igazán nem szükséges. – Ha arra megyek, miért ne?
- Nem vitatkozom. – Mosolygok egyet.
Szépen lassan visszasétálunk a parkolóhoz, és döbbenten meredek az autóm hűlt helyére.
- Az a címeres kurva! – Kiáltom el magam és odaszaladok. - Ezt nem hiszem el! Magával vitte az autómat! Nagyon sajnálom. – Fordulok felé, hiszen megígértem, hogy elviszem –Hívok egy taxit neked. – Ajánlom fel.
- Nem kell, nem lakom messze. – Biztos?
- A piszok kis… De megkapja érte a magát, a kocsi az én nevemen van. Fel fogom jelenteni autó lopásért. – Morgolódom.
Ezerszer bocsánatot kérek tőle, végül hívok magamnak egy taxit és hazamegyek, közben a telefonomat szorongatom, hiszen, kit hívjak ilyenkor autólopásért.
Bepötyögöm a rendőrség számát és elmondok nekik minden információt róla, a rendszámát, a jogosítványom számát, a forgalmit, hiszen az nálam van. Mikor láttam utoljára és kb mikor tűnhetett el. Végén meg is kérdezik, hogy szeretnék e feljelentést tenni, erre azonnal rávágom, hogy igen.
Legnagyobb sajnálatomra nincs nálam annyi pénz, hogy a taxi hazavigyen, így marad a séta, ami jó pát kilométer. Érvényes bérletem és jegyem sincsen, amivel megkönnyíthetném az utazási körülményeimet. Magam sem tudom mikorra érek haza, de egy biztos, fájnak a lábaim és menten elalszom. Veszek egy kellemes jó, meleg fürdőt, amitől az izmaim nem fognak fájni, annyira. Amint kimászom a zuhanyzóból, azonnal el is dőlök a nagy ágyon, semmivel és senkivel sem törődve. Egészen reggelig alszom,a telefonom is megszólal, persze a fürdőben hagytam. Kivánszorgok, látom az ébresztő az, kinyomom, azonnal nyújtózkodom egyet, ami nagyon jól esik. A szekrényemhez lépve, most látom meg, hogy eltűntek annak a hárpiának a ruhái. Jól is teszi, mert nem is szeretnék többet vele találkozni. A munkahelyemre, hogy fogok bemenni, az még kérdéses. Amíg morgok ismét megszólal a telefonom, a rendőrség az.
- Ön Aron Bydern? – kérdezi.
- Igen én vagyok. – Felelek gyorsan.
- Megtaláltuk az autóját, egy úr lakása előtt parkol, a neve John Brias. – Ismerős a név. – Ismeri az urat? – kérdezi.
- Igen, a volt mennyasszonyom szeretője, azaz a főnöke. – Közlöm gúnyosan.
- Értem, most vontatjuk el az autót onnan, hová szállítsuk? – A szemeim is felcsillannak.
Gyorsan elmondom a címemet, hiszen égre tudok akkor munkába menni, az ablakhoz sietek és onnan figyelem, hogy mikor hozzák. Beletelik legalább egy órába, mire ideérnek, szerencsére épségben van, ez az egy mázlija van, ettől függetlenül, nem ússza meg a feljelentést. Leviszem a cuccaimat, aláírom a szükséges papírokat, azonnal, megyek is dolgozni, mert nagyon sok műtét vár ma még rám. Az se biztos, hogy el tudok menni a bemutatóra. Amint a rendelőmhöz érek, nagyon sok a páciens és a türelmetlen várakozó. Eliza is itt van, nem is méltatom arra, hogy köszönjek neki, néha azért csak, bepróbálkozik.
- Aron, beszélhetünk? – kérdezi, amikor beadom a kutyusnak az oltást.
- Nem érek rá. – Közlöm nyíltan, azonnal ott is hagyom, mert a másik helységben várnak a nemrég született kiskölykök.
Megnézem mindegyiket, egészségesek, kivéve egyet, amit a gazdája is észrevett, sajnos őt el kell altatnom, mert pár hét és elpusztult volna, nem szeretem, ha szenved egy állat. Gyorsan repül az idő, még enni sem volt időm, az a baj, hogy most van itt a kötelező oltások határideje, és az utolsó pillanatban jön mindenki. Legközelebb ki fogom írni, hogy az utolsó pillanatban nem fogok senkit beoltani. Eliza ellátja a többi állatot, addig két másik kollegával, megműtünk egy kutyust, akinek sérve van, szerencsére, fél óra alatt készen is vagyunk. Megmosakszom, végül jön egy kandúr kiherélése. Szegényt megfosztják a férfiasságától. Már este hetet mutat, nekem meg lassan mennem kell, ha oda szeretnék érni a bemutatóra. Leveszem a műtős ruhámat, megmosakszom, kiadok egy két feladatot, ez után távozom is, most erőszakosan vezetek, mert nem fogok odaérni, már így is késem legalább tíz percet, csak nem fog haragudni rám. Keresek egy parkolót és futólépésben sietek, a hatalmas nagy épület felé. Ruhatárat nem szeretném igénybe venni, mégis köteleznek, meg táskával, nem mehetek be. Ezzel is hátráltatják az embert, az agyam már teljesen eldurrant, a sok cécótól, mégis igyekszem higgadt maradni, mert fő a nyugalom és a hidegvér. A sorok között cirkálva találok egy üres helyet, ahol helyet foglalok, hatalmas kivetítőkön mutatják be a kollekciót, ami tényleg gyönyörű, ahogy látom időben el tudott velük készülni. Nagyon borsos az áruk, több mint, amennyit én kifizettem az egyetemre, azt hiszem nem veszek ilyet. A legvégén behívják a tervezőt, akin egy gyönyörű estélyi ruha van, kiemeli gyönyörű alakját, végül meghajol, majd a virággal a kezében mosolyog. Akaratlanul is megmosolygom, miközben tapsolok neki. Hátrasétálok, sajnos egy testőr megállít.
- Oda nem mehet be. – Közli.
- A barátja vagyok. – Összeszűkülnek a szemei, megpillantom Uikot, integetek is neki, egy pillanatra úgy tűnt, mintha észrevett volna, aztán mégsem.
- Még a barátainak sem szabad bemenni. – Mélyet sóhajtok, és kimegyek a főbejárathoz, hiszen egyszer ki kellene jönnie.
Korlátnak dőlve várok… eltelik egy óra… kettő óra… három óra és egyből éjfélt üt. Nos így nem fogom megvárni, holnap dolgozom, majd holnap küldök egy csokor rózsát neki, hogy szép volt a bemutató. Lemondtam az ebédmeghívásról is, mert sosem fog ráérni, pláne, hogy nagyközönség előtt mutatta be a kreálmányait. Az autómba beülve egyenesen hazamegyek.
|
| Barack | 2013. 02. 27. 17:29:51 | #25232 |
Karakter: Aron Bydern
Megjegyzés: ~Kagochannak~
Tekintetéből azt veszem ki,hogy nem tetszik neki az ötlet, hogy eljöjjön velem ebédelni, pedig szívesen beszélgetnék vele, ő sokkal aranyosabb és az érdeklődésemet is felkeltette, ha folyamatos visszautasítást fogok kapni, akkor egy nagy lépést teszek.
- Sajnálom, de az üzlet mellett nem érek rá. – Sejtettem, hogy nemet fog mondani. - Csak nemrég nyitottam és még nem hagyhatom itt hosszabb időre.
- Rendben. – Ha az ebéd nem megoldható, akkor talán? - És egy vacsora? Este nem dolgoznak, ha jól sejtem. – Nézek rá.
- Nem az üzlet 5-kor zár, de utána általában az ékszereket tervezem és néhányukat én is, készítem el. Különben is biztosan szívesebben vacsorázik a menyasszonyával így az esküvője előtt bizonyára sok megbeszélni valójuk lehet. – Fenébe…
- Elizabeth nagyon elfoglalt, ma este is valami értekezletre megy. – Egyedül, meg nem szeretek enni.
- Ma semmiképpen nem érek rá, valószínűleg egész éjjel a jövő heti bemutatóra fogok készülni, tudja elég sok, múlik rajta. Több megrendelés és az üzletet is nagyon fellendítené, tehát azt hiszem én csak egy zacskó chipszet vacsorázom az íróasztal mellett. – Utálom, ha visszautasítanak.
El se köszönök, kimegyek a boltból és tehetetlenül, vagy inkább felszarvazva érzem magam, Elizabeth-el nem olyan a kapcsolatom már, mint rég, ő is megváltozott amióta velem dolgozik. Annyira elmerülök a gondolataimba, nem emlékszem, hogy mit rendeltem az egyik étteremben, a kezembe van a zacskó és várok, azt, hogy kire… A boltot nem ő zárja, hanem egy másik kolléganője, akitől azonnal megkérdezem, hogy merre lakik a tulaj, ugyanis beszédem van vele. Készségesen elmondja nekem, merre találom, elmosolyodva megköszönöm és sietve lépkedek a házáig. Nem találom azt a házat így keringenem kell egy picit. Megtalálom a lakást és csengőre ráfekszem.
- Szép jó estét – Szólok bele a kaputelefonba, amikor világítani kezd. - Említette, hogy nem lesz ideje vacsorázni, úgyhogy gondoltam biztos örülne ennek. – Mutatok fel egy dobozt.
- Nagyon kedves, de igazán nem kellett volna fáradnia. – Szerencsémre beenged, felmegyek az emeltre és meglepődöm, h micsoda biztonsági rendszere van.
- Ez aztán a biztonsági berendezés. – Tényleg meglepő.
- Értékes fémekkel és drágakövekkel is dolgozom, na meg egyéb okok miatt is védem a helyet. – Leteszem az ételt az asztalra, megnézem miket alkot, nem nyúlok hozzá.
- Ön nagyon tehetséges. – Dicsérem meg.
- Köszönöm. – Egy kis pír jelenik meg az arcán ami mégszebbé teszi. – Ööö esetleg nem tegezhetnénk egymást, majdnem egykorúak lehetünk amúgy is. – Ez kedves.
- Persze. Hogy van a kutyus? Használ a gyógyszer? – Kérdezem kedvesen.
- Azt hiszem jól, bár elégé nehéz volt beadni neki, még az étele között is ráakadt, de mivel nem kapott mást kénytelen volt megenni. – Jót nevetek ezen, hiszen a legtöbb kutyus ilyen.
Kerít két tányért, kinyitja a dobozt és ekkor látom, mit rendeltem. Elkezdünk enni, sajnos néma csönd telepedik ránk, ami nem jó jel. Végén én kezdek el neki mesélni a mai naporól.
- A franc… - Picit kinevetem, olyan aranyos.
- Tudod, hogy nagyon aranyos ? – mondom komolyabban.
- Nagyon ügyetlen vagyok ma – Édes nő. - Most jut eszembe, van itt valami a számodra. –Kezembe nyomja a dobozt, amikor kinyitom meglepődöm. – Mit gondolsz tetszeni fog Elizána? – Kérdezi, ami most jelenleg nem érdekel, hogy tetszeni fog e neki avagy sem.
- Nagyon szép. Igen biztosan tetszeni fog neki… - mondom unottan.
- Már ennyi az idő?! – Ki akar dobi.... –Köszönöm a pizzát, de nekem még dolgoznom kell terelgetem kifelé az ajtón.
- Persze…persze. Jó éjszakát. - köszön el. – Ennyire nem lehet velem lekezelő…
- Jó éjt és adja át a jó kívánságaimat a kisasszonynak. Ha bármi gond van a gyűrűvel, csak hozzák vissza bátran és igazítunk rajta. – Nem hallom amit mondd, sietve távozom erről a környékről, mert kicsit feldühített.
Magányosan sétálva a sötét utcákon elmerengek azon, hogy miért is érdekel ennek az ékszerüzletnek a tulajdonosa. Nos aranyos, szimpatikus, és Eliza teljes ellentéte, legalábbis az én szememben, ami nagyon vonzó. Kulcsomat elővéve, a zárat kinyitva , nagy sötétség fogad, nappaliban felkapcsolom a lámpát, és lehuppanva a kanapéra, tévét bekapcsolom és nézem egy darabig. Hajnalig fent vagyok, várom Elizát, aki hajnali háromkor sehol sincs, telefonomért nyúlok, felhívom, valaki felvette, mert furcsa hangokat hallok, mintha valakik éppen vad orgiában lennének.
Mérges leszek, ekkor már tudom mit kell tennem, meglesz tartva az eljegyzés, csak, hogy egy nagy kamu lesz az egész. Meg fogom őt alázni, de keményen.
Másnap reggel frissen zuhanyozva és jól fésülten öltözködni kezdek, amikor kulcscsörgésre leszek figyelmes. Megjelenik Eliza eléggé gyűrött és most keféltem frizurája láttán, egy fintort levágok.
- Milyen volt a megbeszélés? – kérdezem semlegesen, a pólómat felvéve.
- Elment, unalmas volt, jobb is, hogy nem jöttél, halálra untad volna magad. – Hát persze. – Ma nem megyek be dolgozni, inkább pihennék, meg szervezném az eljegyzésünket. – Hülye picsa.
- Ahogy akarod. – Fürdőbe bemegyek, hogy bezselézzem a hajamat, meg befújjam magam, hadd illatozzam.
Bejön Eliza utána, egyenesen a fürdőkád felé veszi az irányt, amikor lehajol és engedi a vizet a köntöse félrecsúszik és a válla kiszabadul, azon pedig foltok vannak, amik nem érdekelnek. Gyorsan felveszem a nyúlcipőt és megyek is dolgozni, mert ha helyette is dolgozni kell, mert kimerítette egy futó kufirc este. Autómba beülve mérgesen csapok a kormányra, hogy miért nem vontam kérdőre, mindegy, jön még kutyára kamion úgy érzem. Beérve azonnal kiveszem a segédeszközöket a fertőtlenítős tartóból, eltörlöm őket, adok az állatoknak enni, meg megnézem a kis betegeket, hogy vannak. Nagyon nagy hangzavarral fogadnak, sokan örülnek nekem, egy két cicus morog is, amit megértek.
Az egész napom egy nagy rohanás, reggelizni sem volt időm, csak annyira, hogy bekapjak két falatot, mert ki kell mennem házhoz egyes betegekhez. Délelőtti rendelésemnek vége van, majd délután folytatódik, ilyenkor a kiszállásokkal foglalkozom. A legutolsó egy idős hölgy, aki a cicája miatt hívott ki, akinek a mancsa közé került egy tüske, és nem tudta kiszedni. Kiszedtem neki, természetesen be is kellett neki kötni. Ilyenkor meghagyom, hogy ne engedje ki a cicát, mert a kötése leszakadhat. Beülök az autómba, veszek egy mély levegőt és elindulok, egy park mellett kell, hogy elmenjek, amikor megpillantom Elizát valami pasival smárolni. Mérges leszek, elönti a szar az agyamat, félreállok, mint egy bika csörtetni kezdek feléjük.
- Eliza! – Ordítom el magamat. – Mit képzelsz magadról? – Kérdezem mérgesen, látom megkövülten áll a pasijával. – Te mocskos kurva. – Szitkozódni kezdek.
- Aron, szivem kérlek. – Elindul felém, de vissza undorral nézek rá.
- Nem vagyok a szived, felejtsd el, hogy lesz eljegyzés, költözz is el tőlem. – Morgok tovább.
- De hová mehetnék. – Kérdezi sírva.
- Gondoltál volna erre hamarabb mielőtt összejössz vele. – Ordítok tovább, mert pipa vagyok.
- Aron. – szipogja a nevemet.
- Rohadtul nagyot csalódtam benned, mire hazaérek ne találjalak otthon. – Megfordulok és visszasétálok az autómhoz és a kerekébe rúgok egyet bele mérgemben.
- Aron jól vagyok? Hallottalak veszekedni. – hallok meg egy csilingelős kis hangot, amikor felnézek, elmosolyodom.
- Uiko, most, hogy látlak jobban érzem magam. – Azért még fortyogok legbelül. – Nincs kedved ebédelni velem, mert éhen halok, ma még alig ettem valamit. – Ha most nem jön el velem, akkor ennél rosszabb napom nem lehet.
|
| Barack | 2012. 11. 12. 16:51:48 | #24187 |
Karakter: Aron Bydern
Megjegyzés: ~Kagochannak~
Az egyetemre való bejárás, a tanulás a sok ZH-ra, komolyan néha azt se tudom, hány felé kellene szakadnom, hogy minden rendbe legyen. Eliza a fülemet rágja, hogy vegyem meg a gyűrűket, nos úgy minek menjek el boltba, ha nem vagyok biztos abban, hogy el szeretném venni. Tegnap este is eléggé furcsán viselkedett, ugye mint fiatal pár, mi is szeretünk összebújni és élvezni egymás társaságát, ehelyett lerázott egy olcsó szöveggel. Amikor hazaért megcsapta az orromat egy férfi parfüm, ami biztos nem az enyém, lehet megcsal? De miért tenné, hiszen mindent megadok neki, így is el van kényeztetve mint a huzat. Nekem több okom lenne őt megcsalni, hiszen felém se néz, talán egy hónapja, vagy több, ki számolja már ezt… Reggel ő szokott elmenni hamarabb munkába, a konyhapulton találok egy cetlit, milyen gyűrűt szeretne. Megnézem és szerintem eléggé ocsmány, de ha neki ez kell, ám legyen. Szerencsémre ma nem kell bemennem órára, mert a tanár lebetegedett, így első utam egy ékszereshez vezet. Már a negyedik boltnál érdeklődöm, hogy csinálnak e ilyen hattyús gyűrűt, amikor kijelenti az eladó, hogy a közelben nyílt egy ékszerészet, ahol készítenek egyedi tervezésűeket. Nem is kell több, azonnal odamegyek a bolthoz, benyitok egy fiatal lány üdvözöl.
- Jó napot. – köszönök.
- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezi kedvesen.
- Az Üzlet vezetőjével szeretnék beszélni. – mondom kedvesen, egyből megy is hátra.
Hirtelen egy nagyon gyönyörű lánnyal, inkább hölggyel találom szembe magamat, aki nagyon csinosan van felöltözve, mondhatom, hogy az ideálomnak megfelelően? Passz.
- Jó napot- mosolygok rá. - Őn az üzletvezető?- kérdezem.
- Igen én vagyok. Ioguchi Uiko. Miben lehetek a segítségére? – A neve is nagyon szimpatikus.
- Egy egyedi tervezésű gyűrűt szeretnék, ha lehetséges. – Nyögöm ki nagy nehezen.
- Eljegyzésre lesz?- Ne is mondja, lehet fölöslegesen készíttetem el. kérdezem és nyomatékos pillantást küldők a segédem felé.
- Igen. – Vegyes érzésekkel mondom ezt a szót.
- Ez esetben kérem, jöjjön velem az irodámba, ott majd megbeszélhetjük. – Bólintok egyet.
- Rendben. – Előttem ballag, szemügyre veszem hátulról és farokmerevítő a látvány.
- Foglaljon helyet. – Hátraballagunk és hellyel kínál. - Van esetleg valami konkrét elképzelése a gyűrűt illetően?- Belenyúlok a zsebembe, és előveszem a gyermeteg rajzát, odaadva a kedves nőnek, látom ő se nagyon érti mi van rajta.
- Remélem ki tud venni valamit belőle,a rajzolás mint láthatja nem az erőssége. – Magyarázkodom kicsit miatta.
- Persze nyugodjon, meg láttam már rosszabbat is. – Nézegeti és forgatja, amikor megszólal. - Ez gondolom talán egy hattyú, lehet…- mutat a madárra.
- Igen az. A három pont pedig gyémánt és ha lehet fehér aranyat, szeretnénk. A barátnőm nem kedveli az arany színt. – Mesélem el neki.
- Értem. De kérem, ne vegye tolakodásnak, ha a barátnője tud a gyűrűről talán nem lett, volna jobb, ha ő is eljön? – Tudom, igaza van, de hát hajthatatlan az a nő.
- Azt szeretné, ha meglepetés lenne. – mondom unottan.
- Tudja a gyűrű méretét? – Ezt nem értem, mit?
- Tessék? – kérdezek vissza.
- Tudnom kell, hogy hányas gyűrűt hord, ha nem akarjuk, hogy lerepüljön az ujjáról. Bár talán meg lehet oldani azt is, hogy állítható legyen. A neveket is bele szeretnék gravíroztatni? – Erre nem voltam felkészülve.
- Erről még nem beszéltünk, de majd megkérdezem. – Talán lehet vele beszélni és nem hárpia mostanság.
- Rendben akkor azt hiszem egyelőre mindent megbeszéltünk. – Felállok és indulni készülök, amikor megállít. - Csak még egy pillanatra uram. Kéne a neve és egy telefonszám, amin elérhetjük. – Benyúlok a belső zsebembe és adok neki egy névjegykártyát.
- Tessék itt a névjegykártyám. – nyújtom át a lapocskát.
Elköszönök, és távozom is a kis boltból, mert a rendelési idő mindjárt kezdődik és még sehol sem tartok. Beülök az autóba, azonnal a rendelő felé veszem az irányt, útközben megejtek pár szót a gyógyszer céggel, akik mindig kedvezményesen szállítanak nekünk vakcinákat. Egy negyed óra késéssel ,meg is érkezem, tele van a váró terem, a kollegám már munkába állt, a feleségem is itt van, kap az arcára egy puszit és kész. Egyből belecsapok a lecsóba, újszülött kiskutyákat hoznak be, akiket megvizsgálok. Másodiknak egy vemhes macskát, akinél elindult a szülés, de vajúdik nagyon, természetesen azonnal megműtöm, hogy ne essen baja. Beöltözöm és világra segítek két porontyot. Eliza elviszi őket a gondozóba és ellátja őket, majd a néninek oda is adhatja. Nagyon sokan oltásra hozzák a kutyákat, macskákat, daganatos öreg kutyust behozza Ted, akitől mindig friss házi tojást kapunk. Nem jósolok sokat az ebnek sajna, pedig nagyon aranyos. Épp végzek, amikor meghallom, hogy szólít Eliza kimegyek és megpillantom azt a nőt, akivel a gyűrűt beszéltem le. Elizának nem szabad erről tudnia, hogy ő az a végén még féltékenységi jelenetbe kezdene.
- Engem szólított? – érdeklődöm.
- Igen. A hölgy kutyája nagyon rosszul van, azt mondja, fuldoklik. – Nős azonnal megnézzük.
- Mindjárt megnézzük.- Odamegyek a kutyushoz, felveszem, jó nehéz a drága. - Huha jó nagyra nőttél. – mondom nagy nehezen és beviszem.
- Vele mehetek? – kérdezi, ám ez a nő lerendezi eléggé gorombán.
- Sajnálom, de jobb, ha itt marad. – Leteszem, és a kutyus farok csóválva figyel engem.
- Szép vagy. – Simogatom a fejét, lefektetem és leborotválva a szőrét a nyakáról, meg ultrahangozom, hogy lássuk mi lehet ott.
Körbe körbe mozgatom rajta, nem találok semmit, végül elaltatom, és egy kis kamera segítségével megnézem élesben a torkát, ahogy megyek lejebb észreveszem, hogy be van gyulladva a torka. Felírok neki egy kis antibiotikumot, majd elkezdjükl felébreszteni a kutyust. Amikor kezd magához térni, Eliza gondjaira bízom,leveszem a gumikesztyűt, és kimegyek hozzá, aki egyből felkapja a fejét.
- Szia. – köszönök kedvesen, leülök mellé.
- Mi a baja? – kérdezi gyorsan és aggódva.
- Csak be van gyulladva a torka, semmi komoly, felírtam neki egy antibiotikumot, ha minden nap adsz neki belőle kettőt egy hét kutya baja. – mondom kedvesen, elveszi a receptet tőlem és zsebre teszi.
- Ennek örülök. – Sóhajt egy nagyot.
- Viszont, mivel elaltattam, most kicsit kótyagos még, és be is zárunk, arra gondoltam, hogy hazaviszlek titeket, hiszen mégsem cipelheted ezt a nagy mackót. – Elgondolkodik.
- Aron, úgy volt együtt vacsorázunk. – Hallom meg az ajtónál Eléizát.
- Nem megyünk vacsorázni a páciensem fontosabb már megbocsáss, ezt te is tudhatnád. – Erre duzzogva bevonul.
- Bocsánat. – Kérek elnézést miatta.
- Hadd találjam ki, ő lenne a menyasszonya. – Fintorogva bólintok.
- Látom dúl a love. – Elmosolyodom ezen aranyos kis mondaton.
- Őszinte leszek, részemről nem nagyon. – Suttogom, amikor megjelenik Eliza a kutyával, aki elrántja és egyből a gazdájához sétál.
- Jól vagy? – kérdezem drágaságomtól, akit felsegítek.
- Megvagyok, akkor hazamegyek. – Fordul egyet és bevágja az ajtót.
- Nem kell hazavinnie, haza tudunk sétálni, meiattunk ne mondja le a vacsorát. – Feláll és őt figyelem.
- Nem fáradtság egyáltalán, mindjárt jövök. – Bemegyek és egyből öltözni kezdek, ekkor odajön.
- Most komolyan, mi bajod van? – kérdezi tőlem.
- Nekem semmi, te vagy ma zizi. – Őszintén szoktam vele beszélni, amiért sokszor haragszik rám.
- Nem is, az a liba fontosabb a nyamvadt kutyájával, mint én. – Dörren rám, most lett elegem, mert minden nap ezt kapom.
- Tudod mit holnaptól keress más munkahelyet magadnak, többet itt nem dolgozol! – Emelem fel a hangomat vele szembe, ami nagyon ritka.
Felveszem a sálamat, a táskámat, kiérve a váróba nem találok ott senki, amint kilépek a hidegbe megpillantom őket.
- Mehetünk. – Odavezetem őket az autóhoz, a kutyusnak leterítek egy pokrócot, majd hagyom hadd ugorjon be.
Beszállok, ő is beszáll mellém, mélyet sóhajtok, amit észre is vesz, de nem kérdezi meg, amiért hálás vagyok, beindítom a motort egyből fűteni kezdek. Ahogy elindulunk elkezdi mondani halkan merre menjek.
- Karácsonyra megvettetek mindent? – érdeklődöm, hiszen még két hét van addig.
- Nem, időm sincs elmenni venni valamit. – mondja halkan.
- Én se vettem semmit, lehet nem is fogok. – mondom komolyan, majd megállok a megfelelő háznál.
- Nos köszönjük, hogy elhozott minket. – Kiszáll, a kutyus is kiugrik, integet egyet, nyomban el is megyek onnan, hiszen nagyon elfáradtam ma, van egy olyan érzésem, hogy fejmosást is kapok tőle.
~*~
Szerencsére az este ki tudtunk békülni, belátta, hogy igazam volt, csak mert meg fog neki jönni és hisztisebb a kelleténél. Megbeszélem vele a gyűrűt, ő odaadja az egyiket, amit hordani szokott, én meg szépen elteszem a zsebembe. délelőtt bemegyek órára, ahol kikapcsolódhatok, mert itt nem nyaggat senki sem. Dél körül végzem, beugrok abba a kis ékszeres boltba, ahová leadtam a rendelést és hazavittem Inoguchi Uiko-t ha jól emlékszem a nevére. Leparkolok, belépve a boltba pont vele találom szembe magamat, ám éppen valamit nagyon ír.
- Jó napot. – köszönök neki.
- Jó napot. – Amint felnéz elmosolyodik.
- Hoztam a gyűrűt, hogy mekkora kell neki. – Előveszem és odaadom, ő pedig figyeli, forgatja.
- Ez egy 5 ös méret. – Bólintok.
- Remélem tegnap nem volt gond, hogy elvitt hazáig. – Néz rám.
- Dehogy, szívesen máskor is, esetleg meghívhatom ebédre? – Szegezem neki a kérdést, látom zavarba jön és elmélkedik kicsit a kérdésemen.
Szerkesztve Barack által @ 2012. 11. 12. 20:49:04
|
| oosakinana | 2011. 05. 23. 08:15:22 | #13786 |
Karakter: Emily
Megjegyzés: (Vincentnek)
Arra ébredek fel, hogy lágy és meleg ajkakat érzek homlokomon. Kinyitom a szememet és egy fél arcot látok, ami Mr. Graystly-hoz tartozik. De be kell vallanom nagyon jól esik meleg ajkainak érintése.
- Mr. Graysly… - kinyitom szemeimet újra és úgy pillantok fel reá. Elmosolyodik és annyira elkábít, hogy az én arcomra is mosolyt csal.
- Lady Emily. Hogy érzi magát? Tehetek Önért valamit? – érdeklődik kedvesen, de csak finoman rázom a fejemet. Nagyon ki vagyok merülve és pihenni szeretnék. – Akkor engedelmével elhagyom a szobáját. Pihenjen! Üzenni fogok, s érdeklődöm az egészségéről.
- Hálás… köszönetem. – válaszolom még neki, majd visszacsukom szempilláimat és végül visszaalszok.
De sajnos pihenésem nem tart sokáig, mert megjelenik a családi orvos, hogy megvizsgálja állapotomat. Követem az utasítását és mindent megteszek, hogy segítsem a gyógyulásom előmenetelét. Nem talál semmit, csak egy enyhe agyrázkódást, de nincs semmi komoly bajom. Néha lehet, megszédülök, vagy csak rosszul fogom érezni magam, de ennél több nem lesz, ahogy kiveszem a doktor szavaiból.
Éppen az ágyba helyezkedek vissza, amikor édesapám benyit a szobámba.
- Doktor úr, hogy van a lányom? – kezd el aggódni, ami igazán jól esik. Most látom rajta először, hogy mennyire aggódik értem.
- A hercegnő jól van felség. – hajol meg előtte. – Egy enyhe agyrázkódása van, amitől lehet néha szédülni fog, vagy rosszul létek fordulhatnak elő, de más nem. – mondja az orvos nyugtatóan.
- Értem. Köszönöm szépen a segítségét és hogy ilyen hamar idefáradt. – mondja apám, majd az orvos meghajolva távozik a szobámból.
Édesapámmal és nagyon sokat beszélgetünk és ez az első alkalom, hogy nem szalad ki egyből a szobámból, hanem itt marad és vigyáz rám. Édesanyám halála óta nem beszélgettünk ilyen jót és ez nekem remekül esik.
***
Másnap még az ágyamban pihenek orvosi meg szülői utasításra, pedig már jobban érzem magam. Ahogy fekszek és olvasom kedvenc könyvemet, egyszer csak kopogást hallok és a szolgám jelenik meg. Egy levelet nyújt át, amit elveszek, majd miután egyedül maradok kinyitva olvasom a kellemes sorokat.
Lady Emily hercegnő!
Engedje meg, hogy drága perceiből felhasználhassak néhányat. Remélem az Önt ért baleset nem túl komoly. Kérem, bocsássa meg, hogy nem értem oda előbb!
Mikor szobájába vittem úgy feküdt karomban akár egy gyermek. De egy gyönyörű gyermek… könnyed fürjei lángokként takarták be karjaim. Még most is felidézem a pillanatot.
Faragatlanság a részemről ilyesmit írni, tudom. De ezt – mint oly sok mindent – kérem, nézze el nekem, egy hóbortos művésznek.
Megtisztelve érezném, ha kiengesztelés képen lefesthetném csodálatos alakját.
Mély tisztelettel
Vincent Leonard Graysly
Elmosolyodok a levél olvasása alatt. Tetszik az ötlet, hogy egy festmény készüljön rólam, hiszen csak gyermek kor festmények vannak, amik a házat díszítik. Elteszem az éjjeli szekrényembe a levelet, majd felállok és megkeresem édes apámat, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.
***
Apám egy kis gondolkodás és győzködés után belemegy a festésbe. Elmosolyodok és boldog leszek tőle nagyon, amiért, meg ő örül, hogy sikerült örömet okoznia nekem.
Három nappal később írok vissza Mr. Graysly-nak, hogy örömmel fogadnám munkáját és amint tudok, ellátogatok hozzá, hogy a részleteket megbeszéljük. Elküldöm a levelet, majd lemegyek és sétálok egyet a kertben, ebben a gyönyörű szép télies időben, miközben hullik a hó.
Mindig is szerettem nézni a hóesést. Talán azért, mert édesanyám is télen halt meg, amikor esett a hó. Legalább is nekem a szolgák mindig ezt mesélték. A hóesés ráemlékeztet. Igaz csak fényképekről láttam, de akkor is tudom, hogy ő vigyáz rám és szemmel tartja minden lépésemet, mint egy őrangyal.
- Már csak itt lennél velem anyám. – nézek az ég felé és behunyom a szememet.
- Ő mindig önnel van hercegnő. – hallom meg a kertész lágy hangját, amire elmosolyodok és ránézek.
- Ön itt dolgozott már akkor, amikor édesanyám még élt? – kérdezem kedvesen.
- Igen hercegnő. Én gondoztam a királyné kertjét és még mái napig gondozom, bár a király megtiltotta, hogy bárki belépjen abba a kertbe, de én még is gondját viselem, hogy fent tartsam az emlékeket. – mondja kedvesen és mosolyogva.
- Kérem, vezessen a kertbe. – kérem meg, amire bólint, és öregesen komótosan mutatja az utat édesanyám kertjébe. – Meséljen még róla, kérem.
- Életerős és gyönyörű nő volt, akár csak kegyed. Mintha megint őt látnám, amikor önre nézek. Nagyon szerette a virágokat. A kedvence a rózsák voltak. Mindennap órákat sétált közöttünk, amíg a felség, tárgyalásokat folytatott. – meséli tovább, miközben megérkezünk a kertbe.
- Ez nagyon gyönyörű. – adok hangot csodálatomnak.
- Köszönöm. – hajol meg, de látom a mosolyt az arcán.
Beljebb sétálok és eszembe is jut valami, hogy mi legyen a festménnyel meg édesanyám kertjével. Meg lesz örökítve minden. El kell mennem Mr. Graylsy-hez és beszélnem kell velem.
- Köszönöm, hogy megmutatta a helyet, de most mennem kell. – mondom, majd meghajol és én meg kisétálok a kertből. Szólok az egyik szolgának, hogy fogassa be a lovakat, mert van egy dolog, amit el kell intéznem.
Éppen szállnék be a hintóba, amikor apám megjelenik.
- Emily. Merre készült kislányom? – kérdezi, amire elmosolyodok, majd odamegyek, és egy puszit adok az arcára.
- Mr. Graylsy-vel kell egy fontos dolgot megbeszélnem.
- Mi lenne az a fontos dolog?
- Meglepetés. – mondom röviden, majd puszit adok az arcára és felszállok a hintóra, végül integetek apámnak és már nem is vagyok otthon.
Fél óra lovas kocsi út után érkezek meg a műhelyhez, ahol éppen Mr. Graysly található. Megállok az ajtó előtt és éppen kopognék, amikor ajtó nyílik.
- Üdvözlöm Lady Emily. Örülök, hogy eljött. – fogad mosolygósan Vincent.
- Üdvözlöm Mr. Graysly. – mondom, és a kezemet nyújtom, amire egy csókot kapok.
- Kérem, fáradjon beljebb hercegnő. – elmosolyodok, majd beljebb lépek. – Hogy szolgál kedves egészsége? – érdeklődik. Leveszem a kesztyűmet, de elkezdek nézelődni a képek között.
- Köszönöm kérdését nagyon jól. – fordulok felé. – Köszönöm a levelét is és szeretném megbeszélni a továbbiakat. – mondom kedvesen.
- Persze. Kérem, foglaljon helyet. – hoz nekem oda egy széket udvariasan. – Mire gondolt kisasszony? – teszi fel illendően a kérdést.
- Először is lenne egy olyan kérdésem, hogy hajlandó lenne-e két képet festeni rólam? – Látom, hogy kicsit megcsillannak azok a szép szemei.
- Örömmel Lady.
- Örülök, de a második festményt, majd csak tavasszal fogjuk tudni megcsinálni és az édesapám születésnapjára lenne, így azt nem mondhatja el senkinek. – mondom komolyan, amire bólint.
- Rendben Lady Emily. Nem fogom senkinek sem elmondani. – mondja ő is komolyra váltva a szót.
- Tudom. Különben kénytelen lennék saját kezűleg elfenekelni. – mondom, de nem bírom tovább és elkezdek kuncogni, amiből tudja, hogy csak vicceltem és velem együtt nevet.
Megbeszéljük még a továbbiakat és azt is, hogy mikor fog jönni a kastélyba. Látogatásom végeztével visszaszállok a kocsiba és végül hazamegyek.
Édesapám próbál faggatni, de csak a felét mondom el annak, amit kiterveztem és megbeszéltem Mr. Graysly-vel.
~*~
Lassan, de biztosan megérkezik a tavasz. Azóta megtapasztaltam, milyen csodálatos festményeket készít Mr. Graysly. Sok időt töltünk együtt és nagyon jól érzem magam a társaságában. Sokat beszélgetünk és nevetünk is. Egyre jobban kezdek valami furcsaságot érezni a mellkasomban. Mintha kezdenék beleszeretni, de nem tudom az milyen érzés, így nem tudok vélekedni róla.
Most is éppen a kertben sétálunk, mert annyira jó idő van. Meg mára beszéltük meg a kerti képet. Körbe nézek, majd Vincentre nézek.
- Elhozott mindent? – kérdezem tőle halkan, mire ő is körbe néz.
- Igen Lady Emily a kertészt kértem meg, hogy pakolja be a kertbe, amiről beszélt nekem, ami a királynéé volt. – mondja, amire elégedetten bólintok.
- Akkor kérem, kövessen. – mondom mosolyogva és boldogan, majd elindulok hátra egy kis tiltott zugba, ahol anyám virágos kertje található. Megérkezünk, és amikor meglátom Vincent kitágult szemeit elmosolyodok. Nekem is ez volt az első reakcióm, amikor megláttam tavasszal kinyílt virágokkal.
- Festői hely. Ilyen gyönyörűt még nem láttam. – mondja csodálattal hangjában és arcán. Leülök a helyemre, majd a festőmre nézek, aki még mindig a tájat csodálja.
- Mr. Graysly elkezdhetjük? – kérdezek rá ezzel is visszahozva a valóságba.
- Elnézést Lady Emily, csak elcsodálkoztam a táj szépségén. – ejti ki szavait ajkain teljes áhítattal.
- Semmi gond, de kérem, kezdjük. – mondom, majd megállok a rózsák mellett és mosolyogva nézek rá. Meg sem mozdulok. Várom, hogy lefessen és meglegyen édesapámnak a tökéletes ajándék, amit csak adhatok neki.
Nem tudom, mennyi ideje állhatok itt, de kezdek kicsit elgémberedni, meg be is borult, aminek következtében rossz előérzetem kezd lenni. Megérzek pár cseppet az arcomon, mire megmozdulok és Mr. Graysly felé megyek.
- Kérem, vigye a festményt száraz helyre. Nem szeretném, ha valami baja legyen, majd ha kitisztul az idő, folytatjuk. – mondom neki, amire bólint. Beviszi a képet az egyik kis bódéba. Megvárom kint, de nincs szerencsém, mert nem sokkal később egyből elkezd szakadni az eső, mintha dézsából öntenék. Szaladok a ház fele, de teljesen elázok és még a ruhám és a hajam s csurom vizes lett. Ám nem csak én áztam el, hanem az éppen mellém érkező Vincent is.
- Kérem, hozzanak törölközőket, amikbe meg tudjuk törölni magunkat. – szólok a szolgálónak, aki bólint, majd Mr. Graysly felé nézek. – Köszönöm szépen a munkáját és kellőképpen meg fogom hálálni, ígérem. – mondom mosolyogva és mélyen a szemébe nézek.
|
| oosakinana | 2010. 12. 24. 20:13:28 | #9956 |
Karakter: Emily
Megjegyzés: (Vincentemnek)
Reggel mikor felébredek, a szokásos rutin következik, ami mindig van. A szolgák körbe sürögnek és szinte mindent megcsinálnak helyettem. A hajamat felkontyolják a ruhámat is rám adják és teljesen rám igazítja, hogy tökéletesen álljon.
Nem igazán szeretem ezeket a dolgokat. Néha azt kívánom, hogy bár ne lennék hercegnő, mert akkor magamnak csinálhatnám a dolgokat és azt választanám férjemül, akit megszeretek, de ezt sajnos képtelenség.
Felállok az öltöztető asztalomtól és lassan az ablakhoz sétálok, amit kinyitok így a friss levegő megcsapja orromat. Mélyet szippantok, majd a tájat, vagyok a kertünket figyelem. Szólok, az egyik szolgának, hogy hozza a kedvenc cipőmet, mert ki fogok menni a kertbe egy kicsit levegőzni. Megkapom, majd kecsesen, ahogy tanították elkezdek a hatalmas, de nagyon üres folyosókon sétálni. Szeretnék egy kis életet a palotába, de édesapám munkájának nem tenne jót a zsivaj.
Lassan leérek a kertbe, ahol gyönyörű szép hófehér minden, a frissen lehullott hótól. Elindulok a festőnkhöz, aki éppen a kertet festi, mert édesapám utasította, hogy gyakoroljon és fejlessze képességét, aminek örömmel tesz eleget. Odalépek a háta mögé és szép látvány fogad. Nagyon szépen fest és még a vonal menete is nagyon finom. Órákig el tudnám nézni, ahogy a festmény készül, de tovább folytatom az utamat.
Kezemet hatalmas szoknyámra rakva pihentetem, miközben sétálok és a csodálatos látványt figyelem, ami elém tárul. Megfordulok, és ahogy a palotát figyelem, látom, hogy a szolgák éppen kívülről díszítik, hogy még szebb legyen és karácsony alkalmával még a meghitt idill is eljöjjön a palota számára is. Ahogy a házat díszítőket figyelem elmerülök gondolataimban.
Édesapám nagyon azt szeretné, ha végre választanék egy herceget, akihez hozzá mennék, mert mindig azt mondja, hogy gondolnom kell a jövőnkre és a népre. Nem szabad hagynom őket, hogy azt érezzék, gond van a palotába, mert akkor ők is eléggé kényelmetlenül fogják érezni magukat és fellázadhatnak ellenünk, aminek nem lenne jó következménye, mert sokan meghalnának. Nagy teher nyomja a vállamat, de ezzel is meg kell birkóznom, ahogy az eddigi nehéz döntésekkel, amit édesapám szabott ki rám.
Egyszer oldalra pillantok, és a dadám jelenik meg, aki felnevelt és mindig vigyázott rám. Mosolyogva nézek rá. Mikor megérkezik, meghajol előttem.
- Hercegnő az édesapja hívatja az irodájába.
- Köszönöm szépen, hogy szólt. Megyek. Távozhat. – mondom neki kedvesen, mire meghajol, és már távozik.
Felállok, és apám irodájába veszem az irányt. Kecsesen és illedelmesen lépdelek, egyenesen kihúzva magam, mert tudom, hogy apám így szereti. Bekopogok és mikor engedélyt kapok a belépésre kinyitják előttem az ajtót és belépve meghajolok apám előtt.
- Hívatott édesapám. – mondom neki még mindig meghajolva.
- Igen lányom. Kérlek, állj fel. – mondja, és ő is feláll, majd odajön hozzám és egy csókot kapok a homlokomra.
- Miben lehetek szolgálatodra apám? – nézek fel gyönyörű szemeibe.
- Ma este egy karácsonyi fogadásra kaptunk meghívást, amit Lady Kathrin tart. – tájékoztat édesapám. – Kérlek légy nagyon szép az estére.
- Értettem apám. – meghajolva válaszolok, majd távozásra int, mert jön a következő ügy fele. Felállok és kinyitják előttem az ajtót, majd visszamegyek a szobámba és elkezdek lassan készülődni az esti estélyre, hogy ne hozzak szégyent apámra és a népünkre sem.
~*~
Éppen az ünnepségen sétálok és beszélgetek az emberekkel, akik nagy mosollyal fogadnak és sűrűn meghajlanak előttem, de inkább hovatartozásom előtt. Ahogy sétálgatok, észre kell vennem, hogy nagyon meleg van így kimegyek kicsit az erkélyre, ahol már egy férfi van kint. Nagyon fess fiatalember, és ahogy a ruházatot figyelem rá kell jönnöm, hogy ő is nagyobb beosztásban van.
- Uram, remélem az egészségével minden rendben. – kérdezem tőle érdeklődve, mire felém fordul és látom meglepettségét arcán, amit hirtelen nem tudom, minek tudhatom be. Vagy azért, mert itt vagyok, vagy azért, mert tudja, hogy ki vagyok és csodálkozik, hogy szóba állok vele.
- Hölgyem… - illedelmesen meghajol előttem, amikor feleszmél csodálkozásából, míg én egy fejbólintással köszönök neki. – Köszönöm a kérdését, de nincs miért aggódnia. Minden rendben, ahogy annak lennie kell… Oh, milyen faragatlan vagyok. Még be sem mutatkoztam önnek. A nevem Vincent Leonard Graysly. És önben kit tisztelhetek? – mikor megtudom a fiatalember becses nevét, mosolyra húzom ajkaimat, mert ismerem a nevét. A legyezőmmel a szál előtt legyezek, és úgy nézek rá.
- Az én nevem Emily Dashwood. Igazán örvendek. – válaszolok én is udvariasan.
- Öh… - Mikor meglepődik, hogy ki vagyok, és honnan származok, rájövök, hogy első meglepettsége a szépségem miatt volt. Elveszi a tekintetét rólam és a tájat kezdi el tekingetni.
- Kérem, uram ne habozzon rám nézni. – mondom neki, de a hangom most kicsit megtör, hiszen mindig mindenki így viselkedik, amikor megtudják, ki vagyok és ez egy kicsit zavar, de a rangommal ez jár. – Tudja, volt szerencsém hozzájutni egy ön által készített porcelánbabához. Az édesapám ajándékozta nekem. Megtisztel, hogy találkozhattam magával Mr. Vincent. Meg kell, mondjam, elbűvölnek a művei.
- Komolyan mondja? – kérdezi, úgy mintha rossz lenne a füle és nem hallotta volna jól, de tovább folytatja gondolatait. – Enyém a megtiszteltetés, hogy dicséretében sütkérezhetek Lady Emily. Ha valóban tetszésére vált, a legnagyobb örömmel készítek egy újabbat.
Éppen elégedettségemet fejeztem volna ki és megkértem volna, hogy ha lehetséges, akkor készítsen nekem még egy porcelánbabát, amit alaposa meg is fizetünk, de édesapám jön ki a teremből és felénk tart.
- Emily. Látom megismerkedtél Mr. Grayslyvel. – Édesapám a vállamra helyezi a kezét. - Az ön neve elég ismert a városban. Már magam is meséltem önről a lányomnak. Teljesen el volt ragadtatva a művével. Habár én nem értek az ilyesmihez, a lányomat igen csak megörvendeztette. Hálám jeléül meghívom önt és mélyen tisztelt Mesterét egy teára. Ott kellőképpen mesélhetne a foglalkozásáról.
- Köszönöm szépen, a Mesterem nevében is. – Látszik arcán a boldogsága, amire halványan elmosolyodok. Illedelmesen meghajol előttünk, ahogy az illem is tartja.
- Most ideje indulnunk. Isten áldja Mr. Graysly. – köszön el édes apám, majd biccentve felé egyet én is elköszönök, amire meghajol, előttünk végül távozunk apámmal az ünnepségről is, mert holnap egy nagyon fontos tárgyalása lesz a tábornokkal.
~*~
Másnap apám egy kocsit küldet Mr. Grayslynek és mesterének, hogy minden gond nélkül el tudjanak jönni. Mikor behajt, a kocsi a kertben sétálok éppen a bejárat felé. Megállok, majd megvárom, amíg kiszállnak a kocsiból. Elmosolyodom, amikor meglátom a helyes Mr. Grayslyt. Odajönnek hozzám és illedelmesen meghajolnak.
- Üdvözöljük hercegnő. – köszönnek, majd a kezemre is adnak egy csókot, amire elpirulok.
- Én is üdvözlöm önöket. – biccentek feléjük egy keveset, majd a szolgához fordulok. – Kérem, értesítse édesapámat, hogy a vendégek megérkeztek és a nappaliban leszünk. – kérem meg kedvesen, mire bólint, majd meghajolva távozik apámhoz. – Milyen volt az útjuk ide fele? – kérdezem, majd mutatom, hogy erre jöjjenek és elindulunk.
- Köszönjük hercegnő nagyon kényelmesen utaztunk. Hálásak vagyunk édesapjának a hintóért, amit értünk küldetett. – köszöni meg apám nagylelkűségét. – És Lady Emily, hogy szolgál kedves egészsége? – teszi fel érdeklődő kérdését.
- Köszönöm szépen nagyon jól vagyok. – Beérünk a nappaliba, majd mikor helyet foglalok, mutatom a vendégeknek, hogy foglaljanak helyet. – Mit szeretnének inni? – kérdezem kedvesen és Mr. Grayslyt figyelem, mert mióta megjött, mintha kicsit nem a társaságunkban lenne, hanem valamerre a gondolatai mélyében. - Mr. Graysly. Jól érzi magát? – érdeklődök mosolyogva, mire úgy látom, visszatér közénk a gondolataival együtt.
- Ne haragudjon Lady Emily faragatlanságomért. – kér bocsánatot, de csak elmosolyodok.
- Nincs semmi baj. – mondom kedvesen. Felteszem még egyszer a kérdésemet. – Mit hozathatok önöknek?
- Csak egy kérnénk. – mondják összenézve, majd rám, mire elmosolyodok, majd intek a szolgának.
- Kérem, hozzon 4 csésze teát és egy kis teasüteményt is. – kérem meg, mire bólintva és meghajolva távozik. Egyszer csak az ajtó felől elegánsan lépkedve közeledik édesapám. Felállunk és meghajol előtte mindenki. Mosolyogva nézek rá, majd odalép hozzám a szokásos homlok csókot kapom köszönés képpen, majd a vendégekre néz.
- Ne haragudjanak, amiért megvárattam önöket, de egy fontos megbeszélésem volt. – kér elnézést apám.
- Nem történt semmi gond Felség. – hajolnak meg mindketten, majd mikor helyet foglalunk ők is leülnek.
- Remélem kellemes telt az útjuk. – néz rájuk kedvesen, de még is hivatalos arckifejezésével.
- Köszönjük kérdését. Kellemesen utaztunk, hála felséged nagyszívűségének. – válaszolja alázatosan, majd elkezdünk beszélgetni.
Édesapám és a mester beszélget csak, én meg lopva Mr. Grayslyre nézek, nagyon sármos és ahogy egyre többet találkozunk és látom, őt egyre jobban megtetszik. Kicsit el is gondolkozok, és apám szavai hoznak vissza a valóságba:
- Emily, lennél kedves játszani nekünk a zongorán?
- Természetesen apám. – bólintok, majd felállok és a zongorához lépek. Leülök mellé és a kedvenc darabomat kezdem el játszani (Beethoven: Holdfény szonátájának az első tételét). A szívemet és a lelkemet beleadom a darabba, hiszen édesanyám kedvenc zongora darabja volt, amit a legjobban szeretett, mert ezzel ki tudta az összes érzelmét fejezni, ami csak meglapult benne.
Mikor ezt a darabot játszom, mindig eszembe jut és legszívesebben felidézném hogyan is nézett ki, de sajnos sosem láthattam anyámat, ami bántja a szívemet és nem tudta senki betölteni azt a nagy űrt, ami az ő hiánya okozott.
Érzem, hogy a szobába megtelik nyugalommal és semmi izgatottság nincs benne, ami eddig jelen volt. Csak a nyugalom és béke van a szobában, aminek nagyon örülök, hogy ezt az érzést ki tudtam váltani ezzel a zenedarabbal.
Mikor befejezem tapsokat hallok. Felállok és meghajolok, majd apám feláll.
- Mr. Montgomery, velem tartana az tárgyaló szobámba? A következő munkájáról szeretnék önnel beszélni. – kérdezi, mire a Mester feláll.
- Természetesen Felség. – feláll, majd édesapám rám emeli szemeit.
- Emily, addig kérlek, vezesd körbe Mr. Grayslyt.
- Igenis édesapám. – hajolok, majd mikor távoznak, kicsit szomorkás vagyok, mert úgy érzem, hogy apámnak csak ilyenkor vagyok jó, amikor valakivel beszélgetnem kell vagy éppen játszanom a zongorán. Mikor felegyenesedek, mosolyogva nézek Mr. Grayslyre.
- Kérem, fáradjon utánam. – kérem meg, mire feláll és utánam sétál. – Mit szólna, hogy kilovagolnánk? – kérdezem meg udvariasan.
- Örömmel kísérem el önt hercegnő. – mondja, majd ránézek.
Kisétálunk az istállóba, ahol felnyergeltetek két csődört, közben meg folyamatosan beszélgetünk, és nagyon jól érezzük magunkat. Egy kicsit még el is felejtem, hogy milyen nagy rangunk van, mert egyszerűen annyira jól esik a társasága.
Megkapjuk a lovakat és felülve rájuk elkezdünk kilovagolni a szép hóban. Kicsit félek csődörön lovagolni, de most a kancákat nem hozhatjuk ki, mert akkor megfáznának, meg amúgy is vemhesek és nem lehet kihozni.
Egyszer csak nem veszem észre, hogy a lovam mitől ijed meg, de felágaskodik és elkezd velem vágtatni. Nem tudom meg tartani és csak sikítozok, meg nem tudom kezelni, amikor elszabadul. Az egyik akadálynál úgy felágaskodik, hogy lesek a lóról és beverem a fejemet, aminek következtében elveszítem az eszméletem.
|
|
