Rettegek válaszától. Nem akarom, hogy megint azt kapjam, mint már annyiszor. Az elutasítás, és, hogy Leon esetleg ugyan olyan szemmel néz rám, mint mindenki más, megrémít. Nagyon szeretem õt, és nem bírnám elviselni, ha utálna.

- Jáde, miért utálnálak emiatt, megértelek téged is meg Darkost is, bár arra ne számítottam, hogy erõsebb elszel nálam, ez picit furcsán érint, mégis, örülök, hogy találkoztam veled. – Válasza, megnyugtat, és elmosolyodom. Persze azért belül még kicsit félek, hogy talán csak udvariasságból mondja. De reménykedem, benne, hogy nem.

- Nem akarlak elveszíteni. – Suttogom, halkan és bátortalanul, majd megölelem, hogy érezhessem, közelségét, ami megnyugtat.

- Nem fogsz, ezt garantálom, mert rég voltam már ilyen nyugodtan és kiegyensúlyozott egy társ mellett. – Szavai, egyre nagyobb, megnyugvást hoznak. Félelmem, elszáll, és mikor felemeli tekintetem, haloványan elmosolyodom ismét. Heves szenvedélyes csókját, azonnal viszonzom, és egyre inkább belemélyülök én magam is. Hajába túrok, és érintésére, kissé izgalomba jövök. Az lébe ültet és tovább csókolom. Közben érzem, hogy odalenn, nem csak én érzem a vágyat, hanem õ is tûzbe jön tõlem. Ez nagyon jó érzéssel tölt el, mert így nem csak én kívánom õt, hanem ez viszont is így van. Csípõm, kicsit mozgatni kezdem, persze nem gonoszságból. Az ösztöneim vezérelnek és a vágyam. Az  csillapíthatatlan vágy, amit kizárólag az õ közelében tapasztalok. Érzem, hogy erre egyre hevesebben reagál, amire én tovább mozgatom csípõm és csókolom, hevesen. Fenekembe markol és felemelve, bevisz a szobába. Nem ellenkezem, miért is tenném? Hisz imádom, minden egyes mozdulatát, simogatását. Ahogy eldõlünk, én kerülök, felülre. Kicsit, bizonytalanul és félénken állok, hozzá a dologhoz, de örömet akarok neki okozni, és tudom, hogy ezzel azt fogok okozni. Lassan vetkõztetni kezdem, ahogy saját magam is, majd lassan végignyalok testén, ez nekem is jól esett elõzõ este, gondolom, neki sincs ellenére. Farkához érve, kicsit elbizonytalanodom. Sosem csináltam, még hasonlót sem, de végig nyalok rajta, majd fölé kerekedve, már merevedõ farkába ülök. Kicsit megállok, hisz az érzés igen intenzív, majd mozogni kezdek. Egyre hevesebben mozgatom csípõm, hát még mikor õ is rásegít. Teljesen magamba fogadva, vonaglok, férfiasságán, és nem csak csípõm, de hátam és fejem is sexin mozgatom. Néha kiegyenesítem, gerincem, hogy az érzés még intenzívebb legyen. Egyszerre élvezünk el, és remegve borulok vissza mellkasára, ami fel lejár hevesen. Szívverése, olyan hangos és gyors, hogy az agyamban zakatol. Szinte azonnal kidõlök, és kimerülten szuszogok . Közben persze szépeket álmodom. Miért is ne álmodnék szépeket, hisz annak a férfinak a karjában vagyok, aki a világot jelenti számomra. Az egész éjszakát átalszom, fel sem ébredek, és alig mozdulok meg. Békés és nyugodt vagyok.

Arra ébredek, reggel, hogy Leon nincs mellettem. Rossz így ébredni, mert annyira vágyom rá, hogy hozzá bújjak. Lassan csörömpöléseket, hallok meg a konyha felõl, amin el is mosolyodom.

- Reggelit készít, olyan figyelmes. – Suttogom, persze magamnak, majd kimászom az ágyból és felveszek, magamra egy ruhácskát, amit Leon, nem rég vett nekem. Persze csodásan mutatok, a hosszú ruhácskában, ami csodásan kiemeli gyönyörû alakom. Egyszínû méregzöld, ruhácska. Megnézegetem, magam a tükörben és megigazgatom hajam. Majd kimegyek a mosdóba, hogy rendbe tegyem magam és kimegyek hozzá a konyhába. Hátulról megölelgetem és megpuszilgatom. Szívesen maradnék így vele, akár az örökkévalóságig. Annyira boldog, vagyok, hogy madarat lehetne fogatni velem.

- Jó reggelt. – Sutogja.

- Jó reggelt. – köszönök én is. – Segíthetek? – kérdezem, érdeklõdve és kedvesen.

- Persze, ezeket mosd meg és szeleted fel. – Adja ki az utasítást. Azonnal kiveszem kezébõl a holmikat és neki is látok. Hirtelen kopogásra leszek figyelmes. A munkát nem hagyom ott, mert Leon azonnal oda megy az ajtóhoz.

- Mi történt? – Kérdezi, mikor kinyitja az ajtót. Kicsit megállok és figyelek.

- Lártent elfogtuk, feladta egy illetõ, hogy lányokkal kereskedett, ezért volt, az elmúlt pár napban, eltûnések. – Nagyon meglepõdöm, és lerakom a cuccokat a kezembõl. Megtörlöm a kezem és Leon mellé sétálok. Amiket mondanak Lártenrõl, nagyon meglep. Nem gondoltam, hogy sötét szándékai vannak. Nem szólok bele a beszélgetésbe csak figyelek, de arcomra van írva megrökönyödésem.

- Azonnal zárjátok tömlöcbe, ne engedjetek senkit a közelébe, hamarosan megyek és beszélek vele. – Parancsolja, meg, mire az õrök távoznak, én meg ledöbbenve nézek rá. Hozzá bújok Leonhoz, mert ez nekem kicsit sok. Mikor elenged, még azt sem tudom, hogy mit mondhatnék. Leon, mintha semmi sem történt volna, visszatér a konyhába, én meg utána megyek. Mivel Leon ennyire higgadtan viseli, kezd visszatérni jókedvem, hisz Lártent, amúgy sem ismerem igazán, és csak jó, hogy ez kiderült.

- Ma is megyünk munkába? –Kérdezem és hozzá simulok, miközben mellkasát kezdem simogatni. Annyira jó érezni õt, illatát mélyen magamba szippantom.

- Nem, ma nem, majd egy két nap múlva, most pihenünk, egyébként tessék, a béretek Darkossal. – Feleli, és a kezembe adja a bérünket.

- Köszönöm. – Adok egy puszit és már viszem is a többi közé. Pontosan tudom, hogy mit fogok kezdeni a pénzel, és ezért gyûjtögetem, mint egy kis mókus. Ahogy elrakom, már megyek is vissza szerelmemhez, hogy a reggeli elõkészületeket, segíthessek befejezni. Közben Darkos is eszembe jut, hogy vajon õ most merre kószálhat. Kicsit aggódom érte, figyelembe véve, hogy Lártenrõl mik derültek ki, de félelmem leplezem. Mire kiérek, egy lány áll az ajtóban és Leon, kikerekedett szemekkel néz rá, és kérdezi.

- Segíthetek? – Persze én azonnal felismerem, testvérem és nagyot sikkantok. Nem értem mi folyik itt, de az, hogy Darkos emberré változott, az nekem hatalmas öröm.

- Darkos! – Sikítok és azonnal a nyakába vetem magam. Darkos erre, letól magáról és ad egy puszit.

- Higgadj le Jáde jó? Amúgy Lilith vagyok és nem Darkos. Gyertek elmagyarázok mindent. – Fogja meg kezem és az asztalhoz ültet le. Majd Leonra néz és elmosolyodik.

- Téged nem érdekel? – Kérdezi, mire Leon tátott szájjal ül le velünk az asztalhoz. Lilith, nagy levegõt vesz, mi csak hallgatjuk, de alig bírok magammal. Szó szerint tûkön ülök.

- Szóval, azért mentem el, hogy a hegyekbe menjek, ahhoz a boszorkányhoz, aki azt mondta, tudja, hogyan változzam emberré. Régen elutasítottam, mivel nem akartam emberré válni, de most szükséges volt. Az a fickó, Lárten, miatta lett szükséges. Már egy ideje, figyeltem és feltûnt, hogy nagyon gyanúsan viselkedik. Veled is gyanús volt, éreztem, rossz szándékai vannak veled szemben. Persze ezt hiába is mondtam volna, ezért le akartam leplezni. Tegnap éjjel visszajöttem a városba, már emberi formában és Lilith néven jelentkeztem be. Elmentem a helyi kocsmába és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy Lárten észrevegyen. Úgy tûnik nem volt nehéz, talán tényleg tetszetõs a külsõm. Bár ezt nem tudom megállapítani, legalábbis magamtól nem. Viszont ráharapott. Annyira ügyetlen voltam, hogy még aznap le akart itatni és eladni, egy kereskedõnek. Az õrökért kiáltottam, mert csak megjátszottam, hogy ittas vagyok, így azonnal elfogták, mind a két férfit. És most itt vagyok. – Fejezte be ezzel rövid történetét. Ámulva hallgattam, miket mond. Persze Leon is meg volt lepve, de legalább meg tudott szólalni.

- Ezek szerint te leplezted le Lártent? Uram atyám, hát ez nem semmi, nem is tudok erre, mit mondani, és a külsõdre sem. Csodaszép vagy, nem véletlenül vagytok testvérek. – Simogatja meg kezem, mire felkapom tekintetem és Lilithre nézek.

- Lilith, ezt még meg kell szoknom, és igazad van Leon, csodaszép testvérem van, de nekem sárkány képében is csodaszép volt. – Ölelem meg testvérem, aki azonnal viszonozza egy kedves mosollyal. – És ezt mind értem tetted, mert aggódtál. Én vagyok a leg szerencsésebb, van egy csodás férfi mellettem, ami elfogad olyannak amilyen vagyok. Ráadásnak egy fantasztikus testvér. – Suttogom édesen, majd elengedem. Lilith Leonra néz és bólint.

- Megbarátkoztam veled Leon, és a testvérem, nem mindig téved az körülötte lévõkkel kapcsolatban. Te jó vagy, nagyon is. Örülök, hogy szereted a testvérem, és gondoskodsz rólunk. Hálás vagyok. – Mondja halkan, kissé fáradtan, mert egész éjjel talpon volt.

- Ha ti szerencsésnek érzitek magatokat, akkor minek érezzem én magam. Az, hogy rátok bukkantam, hogy segítettem, életem legjobb döntése volt. És igazad van, nagyon szeretem Jádét, most per pillanat úgy érzem, õ számomra a világ közepe. – Kedvesen magához ölel, mire hozzá bújok. Lilith elmosolyodik és feláll, az asztaltól.

- Ha nem gond én ledõlnék kicsit. Nagyon el vagyok fáradva. – Ad egy puszit nekem, és int Leonnak, majd le akar dõli a szokásos helyére, de ember formában.

- Lilith, ha nem zavar fekhetsz nyugodtan az ágyunkba, estére beszerzünk neked egy saját ágyat, de addig használd nyugodtan. Tudom, nem kényelmes a padló. – Mondja Leon mire Lilith bólint és bevonul a szobába. Ahogy eltûnik, lelkesen fordulok felé és megcsókolva a nyakába kötök ki.

- Annyira boldog vagyok. Darkos, Lilith? Ez maga a csoda, hogy emberré vált, és miattam. El sem tudod képzelni mennyire boldoggá tesz ez engem. Mostanában úgy éreztem, hogy haragszik rám, de valójában, csak figyelt rám. - ,agyarázom lelkesen, mire Leon csókkal csillapít le.

- Tudom, és látom mennyire boldog vagy. Viszont reggelizzünk meg és nézzük, meg azt a mocskot a börtönben. Tudni akarom, mi volt a célja veled, hogy meg tudjalak óvni. – Fejti ki, ebbe teljesen belepirulok, hisz aggódik értem. Lehajtom fejem és bólintok. Elengedem és megterítve, neki látunk a reggelinek. Elég gyorsan el is fogy, majd kézen fogva sétálunk át a börtönbe. Lárten gúnyosan néz ránk, mikor meglát minket. Szinte ki akar röhögni a szemével. Megállok Leon mellett, aki közelebb lép hozzá. Persze a ketrec kettejük közt van.

- Nocsak, a gerlepárocska. Már mindenki errõl beszél ezen a tetves helyen. Minek jöttetek ide? El akarjátok újságolni, milyen boldogok és kiegyensúlyozottak vagytok? – Nevet rajtunk, gúnyosan, mire én igencsak elszomorodom, hisz hogyan tévedhettem ekkorát? Most mást mutat, mit az elején. Ez nem is, ugyan azaz ember. Nem szólok semmit, csak Leonhoz simulok.

- Nem. Azért jöttünk, hogy megtudjuk, mi volt a célod Jádéval? El akartad adni ez biztos. Mégis miért? Milyen célból? Beszélj, ha nem akarod, hogy az õrök szedjék ki belõled, vagy esetleg én. Ha kettesben maradunk, dalolni fogsz, ezt garantálom. – Most elõször láttam Leont ilyennek. Harcias és vad. Még a tekintete is szikrázik, talán a harag munkál benne. Vagy csak félt engem? Nézek rá nagy szemekkel.

- Fölöslegesen kakaskodsz. Elmondhatom én, hogy mit akartam kezdeni a kis szépséggel. – Kuncogja és megkapaszkodik a rácsokon. A kezével int, hogy jöjjünk közelebb, mire egy lépést test elõre Leon. Persze ezzel maga után, húz engem is.

- Beszélj.

- Nos, nem tudom, mennyire vagy tisztában, azzal, hogy kicsoda ez a kis drága melletted, de nem egy lányka az biztos. Elf és sárkány ötvözésébõl született és a klán, ahonnan elszökött, vérdíjat tûzött ki a fejükre. Mindegy melyiket kapom el, a lényeg, hogy valamelyik pusztuljon, mivel azon nyomban követi a másik is. – Fejti ki. Lesápadva hallgatom, hogy mennyit tud rólunk. Leon értetlenül néz rá, mire lesütöm a tekintetem. Hisz ezt nem mondtam el neki.

- Mégis mirõl beszélsz? – Kérdezi Leon kissé idegesen.

- Szóval van, amit elmondott? Egyes részleteket viszont kihagyott belõle igaz? Akkor én, felvilágosítalak. Egy szíven osztoznak õk ketten. Darkos és Jáde, olyan mintha egyek lennének. Ha az egyik meghal, a másik szintén. Ez igen egyszerû képlet, vagy rajzoljam le?? – Nevet egyre gúnyosabban.

- Én úgy gondoltam, hogy a kis buta lánykát, könnyebb elcsábítani, mint a sárkányt elkapni. Pechemre az a ribanc, lebuktatott. Ha a kezem közé kaparintom!! – Morog.

- Ne merj a testvéremhez érni!! – Kiáltok rá, mire most õ lepõdik meg. Erre Leon kap az alkalmon, és visszagúnyolódik.

- Nocsak, a mindent tudó, démont is meg lehet lepni? Aki lebuktatott a sárkány testvér volt Darkos. És most ki a bolond? – Ez nagyon nem tetszik. Leon hangja, és ez a társalgás, felzaklat. Elengedem kezét, és kirohanok. Leon utánam szól, de meg sem hallom. Friss levegõre van szükségem. Lárten, viszont ettõl erõre kap.

- Milyen érzékeny a kicsike. Azért meg döngettem volna, mielõtt megölöm. Te viszont, megfogtad az isten lábát. Elmondok neked, még valamit. Csak mellékesen. Egy ivarérett, nõstény sárkánnyal és a kicsi testvérével kell együtt élned, ez nem semmi. Láttál már kifejlett hím sárkányt? Hatalmasak, átlag 70 – 80 m-es fesztávolságú szárnyakkal, agresszív természettel, áldotta meg õket az úr. Úgy fognak a kis Darkos szagára özönleni, mint a keselyûk a döghúsra. – Nevet tovább, egyre gonoszabban. – Még pár hét, és ez a falu a sárkányok kedvenc helyévé, fog válni. Ez Darkosra triplán is igaz, hisz úgy hozták õket létre, hogy a sárkányok megbolonduljanak a szaguktól. Aranyapám, jobb, ha felkötöd a gatyád. – Engedi el a rácsot, majd ágyára heveredik, és a plafont nézi.

- Ezt vajon, hogy oldja meg a sokat tudó, Leon? Kíváncsian várom. – Nevet és mintha Leon ott sem lenne, lehunyja szemét.

- Hé, ne csinálj, úgy mintha itt sem lennék, hallod?! Azonnal mond el, hogyan tudom ezt megakadályozni!! – Kezd kijönni a sodrából, de Lárten csak int, és már nem válaszol. Valószínûleg õ maga sem tudja, mit lehet tenni. Persze ezt nem fogja bevallani. Leon feladja és kisétál hozzám. Én a falnak támaszkodva nézek rá. Szemeim könnyesek és tanácstalanul nézek szemébe újra.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el. Én nem tudom, csak nem gondoltam, hogy ez lényeges. – Mondom ki végül, majd lassan odasétálok hozzá és igen közel mellkasához megállok.

- Odabent, nagyon félelmetes voltál. Még sosem láttalak ilyennek, és amiket mondtál… nem is, ahogy mondtad. Ne beszélj úgy rólunk, mintha egy eszköz lennénk, amivel visszavághatsz. Kérlek. – Suttogom halkan és mellkasába fúrom buksim. Szorosan bújok hozzá.

- Félek Leon, nagyon félek. Már biztos tudják, hogy itt vagyunk. Mi lesz, ha ránk bukkannak? Ha idejönnek? Akkor kiraktok minket? Már úgy értem a falu. És ha ez megtörténik, te is elhagysz engem? – Reszketek a félelemtõl, hisz tudom, érzem, csak a problémát vette a nyakába velünk.

Teljesen, elvarázsolódom, csókunktól. Azt sem tudom, fiú vagyok e vagy lány. Testem felforr és jólesõ melegség árad szét testemben, minden egyes érintésétõl. Tudom, ez az amire vágyom, hogy folyamatosan öleljen és csókoljon. Mégis félve teszem fel kérdésem, ami a legtöbb személynek nyilvánvaló lenne.

- Akkor nem akarod, hogy elmenjünk? – Kérdezem nagyon halkan. Rettegek, hogy mégis azt válaszolja, menjek. – Leon én buta vagyok, és nem értek sok mindenhez, de ha elmondod, megértem. Kérlek, csak legyél velem türelmes. - Újból megcsókolom és szorosan magamhoz ölelem.

- Én türelmes ember vagyok Jáde, veled, meg végképp, hiszen sok mindet nem tudsz, de segíteni fogok. – Adja, ezt a megnyugtató választ, és még egy puszit is kapok tõle. Végre lelkem megnyugszik kicsit és elmosolyodva, törölgetem le könnyeim.

- Köszönöm. – Megölelem, mert érezni akarom még egy kicsit, puha ölelését, majd nyakába puszilok, mert onnan igazán finom illat, árad szét, megtöltve orrom. Még kap tõlem egy lágy csókot ajkaira, és hátat fordítva, bemegyek a házba. Darkos érdekesen néz rám, mert szinte szédelgek. Teljesen el vagyok varázsolva, még mindig a csók hatása alatt lebegek.

- Szia Darkos, kicsit fáradt vagyok. Ledõlök. – Suttogom, de amolyan itt sem vagyok stílusban. Belibegek a fürdõbe és a dézsába forró vizet engedek. Egy finom fürdõ után hálóruhámba bújok és beülök az ágyba. Egy darabig a plafont kémlelve sóhajtozom, majd ahogy Leon bejön, felülök, és figyelem õt. Mégy a látványa is izgalomba hoz. Meglátva csupasz felsõ testét, kedvem támad hozzá simulni. Mikor mellém fekszik, azonnal megcsókol, amit örömmel viszonzok. Engedelmesen teszem combom az övére és jólesõ sóhajokat hallatok simogatására. Mintha nem is én lennék. Testem olyan hevesen reagál érintésére. Vérem kezd felforrni, így én is simogatni kezdem. Lágyan, mint õ. Ahogy megérzek a nadrágjába, egy igen kemény valamit, kissé meglepõdöm, de fura mód, ez is jó érzéssel tölt el.

- Leon. – suttogom nevét. Zavarban vagyok, és nem tudom, mit kellene tennem.

- Igen? – Kérdez vissza, de puszilgatásom nem hagyja abba, amitõl már a beszédem is akadozik. Hát még gondolataim, amik amúgy is kuszábbak, mint a gordiuszi csomó.

- Tetszik ez a helyzet. – suttogom félénken. Próbálok õszinte lenni és elmondani, mint érzek, ebben a pillanatban.

- Hát még nekem, de szerintem ezt érzed is. – suttog vissza és fenekembe, markolva kicsit mozogni kezd. Ettõl még inkább érzem, férfiassága keménységét, és még izgatottabbá válok. Egy halk, mégis édes nyögés hagyja el ajkaim.

- Igen. – mondom nyöszörögve. Annyira kivagyok, hogy a külvilág, megszûnik körülöttem.

- Túlságosan is jó érzés. – Nyöszörgöm, és lassan mozgatni kezdem csípõm. Egyre szenvedélyesebbé válok, és már nem érzem feszélyezve magam. Kicsit érzem, hogy odalenn bizseregni kezdek, mintha csiklandoznának. Persze az érzés teljesen új, mégis nagyon kellemes.

- Ne húzz fel kérlek nagyon. – Nyöszörgi, mint aki szenved.

- Miért? – Pihegem. Tudni akarom, mit érez, hisz ez nekem teljesen új, és mindent tudni akarok. Az õ érzéseirõl és persze ezzel az én érzéseim is napvilágra kerülnek, tisztázódnak.

- Mert kívánlak, és ha így folytatjuk, félek, hogy megbánnád a szexet. – suttogja. Hangja egyre jobban akadozik. Bár ezzel én is így vagyok. Kicsit forrni kezd testem.

- Hm… melegem van. –ülök fel és leveszem, háló ruhám, így persze csodálatos testem símul hozzá. Úgy tûnik ez Leont még inkább, lázba hozza, mert ajkaim helyett testemre kezd koncentrálni. Persze nincs ellene kifogásom. Melleim olyannyira érzékenynek bizonyulnak, hogy nyelve és ajkai érintésére, sóhajtozni kezdek. Persze ezzel együtt zavarban s érzem magam. Kezeim kicsit gazdátlanokká vállnak, így haját kezdem cirógatni.

- Mi ez a forróság nálam? – kérdezem, mert úgy érzem, lassan elég testem.

- Ezt, hogy te is kívánsz, ahogyan én is téged. – Válaszolja és lábaim közé, kezdi fészkeli magát. Érdeklõdve figyelem mit csinál, majd ahogy férfiasságával izgatni kezd, újra felnyögök. Eléggé meglep, mikor farka kissé belém csusszan. Furcsa érzés. Farka forró és feszítõen kemény, de azonnal megáll, mielõtt többet érezhetnék. Nagyot nyelek.

- Ezt még nem kéne. –Suttogja, persze csak bólintok, mert valójában azt sem tudom, hogy folytatódott volna a dolog. Csókjait újra viszonzom, és felsóhajtok, mikor ismét testem kezdi kényeztetni. Nem tudom, mire készül, de bízom benne, hisz most már biztosra veszem. Szerelmes vagyok Leonba. Ahogy egyre lejjebb halad, testem egyre hevesebben reagál. Már hangomat is nagyon nehezen fogom vissza. Mikor lágyékomhoz és, mér nem is fáradozom. Hangosan nyögök fel, nyelve érintésére. Annyira intenzív az érzés, hogy alig bírok testemmel. Magától vonaglani kezd és gerincem ívbe hajlik, mikor ujját magamban érzem. Ez teljesen más mint a farka volt, de attól még jó. Talán mert tudom az ujja is hozzá tartozik. Nem is kell sok és egész testem forróság önti el. Testem megremeg és halk édes sikollyal élvezek el. Kimerüt és még mindig, vágytól égõ tekintettel nézek szemeibe

- Veled most mi lesz? – kérdezem pihegve.

- Hát, vagy én dolgozom rajta, esetleg belemész, hogy lefeküdjünk, vagy… - Figyelmesen hallgatom, csókjára kicsit elgondolkodom, de azért lassan leesik, és megrázom fejem. Béna lennék, érzem, és nem akarok ügyetlenkedni.

- Inkább a második. – Felelem, kisvártatva. Mosolya megnyugtat, hisz kicsit félek, hogy talán visszautasításnak érzi, amiért nem a számmal akarom kielégíteni. Ahogy ismét lábaim közé kerül, végigsimítok derekán és figyelem, mit csinál. Ahogy farkát ismét megérzem, kicsit megremegek, de igyekszem higgadt maradni. Örömet akarok neki okozni, hisz õ is olyan odaadó velem szemben.

- Ha fájni  fog, szólj. – Csókol meg, mire bólintok. Hajába túrva, próbálom úgy mozgatni csípõm, hogy neki könnyebb legyen a bejutás. Mikor vére bent van, kicsit levegõ után kapkodva, próbálok, lecsillapodni. Kicsit sem fáj, és lassan mozogni kezd. A mozgása lassú és finom, kezdem megszokni, sõt egyre jobban élvezni a helyzetet. Élvezettel teli hangon nyögdécselek, és közben hátát simogatom, néha karmolászom. Hirtelen néhány nagyobb lökést érzek, majd forróságot, ami Leon farkából árad szét. Ez engem is a csúcsra juttat újra. Testem elernyed és kezeim, lesiklanak róla. Kimerültem, mind testileg és lelkileg. Ez viszont jólesõ kimerültség. Leon kicsusszan belõlem és mellém fekve hozzám, bújik. Persze azonnal átölelem és én is bújok, mint egy cicus.

- Szeretlek Jáde. – Erre elmosolyodom, mert nagyon jól esik.

- Én is szeretlek Leon. – Csókolom meg és vállára hajtva fejem, azonnal el is alszom. Annyira szépeket álmodom, és reggel boldogan, jókedvûen ébredek.

~*~

Persze Leon ébred elõször. Lassan nyitom ki szemem, mert szeretnék még álmodni, de rájövök, hogy a fennlét, sokkal jobb mint az álom. Immár a valóság, boldogít. Kinyitom szemem és édes mosollyal fogadom a napot, és persze édes szerelmemet, Leont. Csókkal ébreszt, amit azonnal viszonzok, majd Darkos rondít kicsit bele a meghitt pillanatba, de most ez sem zavar, hisz tudom, nemsokára újra Leon karjaiba lehetek. Adok neki egy csókot és kimászom az ágyból. Azonnal öltözködni kezdek, Darkos viszont szeretné tudni, hogy most mi folyik itt. Leont nézi, érdeklõdve.

- Mielõtt rosszat gondolnál, szeretem õt és kell nekem. – Ez nagyjából kielégítõ válasz számára. Hisz felõlem pontosan tudja, hogy mit érzek. Elõtte nyitott könyv vagyok. Kimegyünk a konyhába. Leon, mint mindig reggelit készít. Persze, már tervezem, hogy megtanulok, fõzni, mint egy jó feleség. Mikre gondolok? Már a felesége akarok lenni? Agyalok ezeken, amíg készül a reggeli. Majd, mint mindig, most is minden elfogy, hisz Leon nagyon jól fõz. Reggeli után együtt megyünk munkába, persze kézen fogva. Az utcán rendesen megbámulnak, hát még mikor a földekre érve, csókkal búcsúzunk. Mondjuk a legtöbben örülnek nekünk, hisz Leont, szeretik és minket is kezdenek megkedvelni. Mindenki kérdezget, csak Lárten húzódik egy kicsit háttérbe. Mondjuk nem is csoda, hisz elvileg ki lett kosarazva. Azt viszont, nem is sejtem, hogy valójában nem kimondottan én voltam a célja. Darkos viszont figyeli õt, folyamatosan, õ érzi, hogy a démon, rosszban sántikál. A nap amúgy remek volt, egészen addig, amíg egy csapat ork horda, meg nem jelenik a földeken. Módszeresen támadnak és az idõsebbeknek, esélyük sincs menekülésre. Mondhatni, kõrbe zárnak minket. Darkos szorosan áll mellettem az orkok pedig közelítenek. Tudom,hogy ezt nem hagyhatom, ezek a lények a barátaink. Darkosra nézek, aki bólint. Lehunyom szemem és testem felfénylik, ahogy Dakosé is. Hamarosan teljes pompánkban, harci mitrillben állok mellette. Darkos fején is van egy vért. Felpattanok hátára és felreppenve a levegõbe, megtámadjuk, a lecsapni készülõ, orkokra. A többiek ámulva néznek. Persze a hír gyorsan elterjed, hogy mi a földeken, harcolunk és óvjuk a dolgozókat. Gabriel ismét Leonhoz megy.

- Leon, Jáde,… Jáde elképesztõ. Darkossal együtt, harcolnak. Gyere gyorsan. – Ragadja meg karját és kihúzza maga után. Persze biztos távolságban maradnak. Lassan elfogynak a szörnyek és Darkossal lejövünk a földre. Mindenki körbe ajnároz minket. Csodálnak, amiért ilyen bátrak vagyunk. Mikor meglátom Leont, aki szóhoz sem tud jutni. Valószínûleg féltett minket és csodálkozik is. Odamegyek hozzá és megölelem. Csodaszépen mutatok vértemben.

- Jáde. – Suttogja, mintha el sem tudná hinni, amit látott. Annyira édes mint mindig. Megcsókolom, hogy észhez térjen.

- Sajnálom, talán ez neked nem tetszik, de ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk mi Darkossal. Azt hiszem, lenne egy két dolog, ami magyarázatra szorul. – Mondom halkan. Megfogom kezét és visszasétálok vele a házához. Vagy esetleg már a mi házunkhoz. Darkos követ minket, de meg sem szólal. A falusiak éjjeneznek minket. Beérve Darkos közli, hogy elmegy sétálni és valószínûleg csak holnap ér haza, mert el akar nézni valamerre. Most belemegyek, kettõnk közül õ az aki megtudja védeni önmagát. Én Leonnal maradok és leülve vele szembe, megfogom kezét.

- Leon, azt tudod, hogy mi Darkossal testvérek vagyunk. Én ugye félig sárkány a másik felünk elf. Viszont azt nem tudod, miért hoztak létre minket, mert nem a véletlen mûvei vagyunk. Népünk, azért teremtett minket, hogy a sárkányok elleni harcokban, segítségükre legyünk. Azért vagyunk, nõk, hogy a hímsárkányokat megzavarjuk. A csatában leginkább hímek vonulnak, de ez mindegy. – Magyarázom.

- Létünk, viszont feleslegessé vált, ki akartak minket iktatni, mint zavaró tényezõket. Elõlük, szöktünk, el jó pár évvel ezelõtt. Harcra születtünk, ezért nem értünk semmi máshoz. – Kezdett hangom halkulni, mert nagyon rettegek, hogy Leon elítél majd emiatt.

- HÛÛÛ… - Mondja kissé elgondolkodva. – Ezek szerint, te egy harcos vagy. Ez nagyon meglep.

- Leon, most utálsz emiatt? Már nem tartasz engem szépnek? – Kérdezgetem félénken, hisz nagyon szeretem õt, nem akarom, amiatt elveszíteni, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolt. Rettegve várom válaszát.

Nagyon szégyellem magam. Még akkor sem mozdulok, mikor Darkos megpuszil. Annyira butának és sebezhetõnek érzem magam, mint eddig soha. Összekucorodom egész picire és közben próbálom, összeszedni, legalább annyira a bátorságom, hogy így bocsánatot kérjek Leontól. A szemébe úgysem tudnék nézni. Közben érzem, hogy sebeim el vannak látva, kicsit ugyan sajognak, de ez ismét melegséget kelt bennem.

- Jáde- hangjára, még jobban összekucorodom, így már tényleg egy kis labdacs vagyok. – Hidd el, nem akarlak bántani. Én is ugyanúgy aggódtam érted, akár csak Darkos. – simogatása, annyira finom. Legszívesebben, megfordulva, azonnal bújnék karjaiba, de persze nem teszem.

- Ne haragudj. – suttogom, egész halkan. Ez a maximum, amit ebben a percben képes vagyok kipréselni magamból.

- Nem haragszom, hidd el, csak többet ne menj az erdõbe, mert az durva hely. – Annyira kedves, még puszit is kapok tõle, amitõl megugrik kicsit, pulzusszámom.

- Ezt miért kaptam? – Ülök fel, és nézek rá kérdõn.

- Csak, hogy tudd, fontos vagy nekem, és mert örülök, hogy itt vagy, meg… a többi nem fontos. – Mondja és felállva, kimegy. Nem szólok utána. Nem is értem magam, hisz azt szeretném, hogy maradjon, és öleljen magához, mégis hallgatok, mint egy sült hal. Darkos jön be, akire szintén nem tudok a szemébe nézni. Persze õ megoldja, hozzám bújik és és csak hagyja, hogy átöleljem. Ebbõl tudom, hogy nem haragszik rám, ami megnyugtat. Lassan el is pilledek, hisz elég kimerítõ napom volt, mind testileg és lelkileg. Kicsivel késõbb, hallom, hogy Leon ismét bejön és odajön hozzánk, de én nem mozdulok.

- Darkos, kint alszol vagy itt? – kérdezi, mire Darkos, valahogy érzi, most nagyon jól esne Leon karjaiban pihenni, ezért kimászik az ágyból, és helyet ad Leonnak. Ahogy bemászik mellém, hozzá is bújok, automatikusan, ez pillanatot sem gondolkodom.

- Ha fázol, szólj. – Suttogja, de hogyan is fázhatnék, mikor kályhaként, lángol a testem mellette.

- Már nem fázom. – Válaszolom, halkan, és lassan álomba, szenderülök. Jó mélyen bealszom, így nem is reagálok, csókjára, csak egy édes sóhajjal, ami mosolyban végzõdik.

~*~

Reggel, viszont elég korán ébredek. Ahogy meglátom Leon arcát, nem is mozdulok, csak arcát kémlelve fekszem tovább, annyira nyugtató õt figyelni, imádom, minden gyes vonását, és grimaszait, amit álmában produkál.  Lassan simogatni kezdem, hisz nem tudok neki ellenállni, de persze nem is akarok. Mikor kinyitja szemét, elmosolyodom.

- Felébresztettelek? – kérdezem, kedves mosolyommal.

- Kicsit. – suttogja, mire még jobban átölel, én pedig készségesen, bújok hozzá, mint egy kis plüss állatka.

- Leon. – Szólalok meg halkan, nem is tudom, kicsit furán érzem magam, és szeretnék, válaszokat kapni. Csak éppen azt nem tudom, hogyan tegyem fl, számomra zavarba ejtõ, kérdéseim.

- Igen? – Kérdez vissza, mire én inkább egy butaságot kérdezek.

- Most amúgy miért is ölelgetsz? – Nyögöm, ki mire felül. Belül, viszont, csak morgok magamra, hisz nem ezt akarom kérdezni, de nem jönnek úgy a szavak, ahogy szeretném.

- te is megöleltél este, nekem nagyon jól esik, hogy téged megölelhetlek, mert sajnos nekem nincsen párom, akivel megosztanék minden szeretetemet, de most te itt vagy és fontos vagy nekem. – Vallja, be, mintha neki jobban jönnének a szavak. Miért vagyok én ilyen bugyuta? Kérdezem magamtól.

- Van olyan nõ, aki tetszik? – fordulok felé. Na jó, ezt tényleg érdekel, hisz nekem nagyon tetszik, és bár megölel, mg fontos vagyok neki, de attól még nem biztos, hogy bármit is érez irányomban.

- Igen. – Válasza, valamiért elszomorít, és elbizonytalanít. Sóhajtok egyet és lemászom az ágyról, hisz biztosra veszem, hogy nem egy ilyen butuska lány tetszik neki, mint amilyen én vagyok.

- Akkor jobb lesz, ha mihamarabb elköltözünk innen, hátha ide fog hozzád költözni. – Suttogom, hisz nem akarok a terhére lenni. Így ha mi itt vagyunk, addig esélye sincs annál a lánynál. Eléggé, meglep, mikor odajön és megölel. Hát még amit mond.

- Félreértettél Jáde, te vagy az aki nekem tetszik. – Ledermedem egy pillanatra, majd kimászom a kezébõl és szembe fordulok neki.

- Miért pont én? – Kérdezem érdeklõdve. Ez számomra, annyira hihetetlen, hisz eddig, mindenhol, szörnyetegként bántak velem.

- Magam sem tudom, de megfogott benned valami. – Mosolyog rám.

- Értem. – Gondolkodom, vagy inkább mélázok el, és kimegyek a szobából. Kicsit, mint akit felbe kólintottak, intek Darkosnak és kivonulva a konyhába, elõveszek, pár dolgot, hogy most én készítsek, valami finom reggelit. Persze, nekem koránt sem megy úgy mint Leonnak. Még ebben is béna vagyok. Hogyan lehetnék így jó társa neki? Õ sokkal jobbat érdemel nálam. Gondolkodom el miközben mellém lép.

- Csak nem reggelit készítesz? – Kérdezi, majd mögém lép.

- De, csak nem jött össze. – suttogom szégyenlõsen, hisz csak jót akartam. A kajának nem nevezhetõ, kotyvalék, persze, hogy a kukában végzi, de nem sajnálom, hisz fogyasztásra, úgy sem volt alkalmas. Leon azonnal el kezd ügyködni, és pillanatok alatt finom reggelit varázsol. Amit mi módszeresen el is pusztítunk Darkossal, aki jólesõen kifújja magát. Persze tudom, hogy még kapok egy kisebb fejmosást Darkostól, de most pont úgy viselkedik velem, mint régen. Viszont valami megváltozott. Már nem fúj Leonra, sõt, barátságos vele. Reggeli után, együtt megyünk ki a földekre. Leon elköszön, tõlünk és mi újra beállunk dolgozni. Serényen és ügyesen. Egész délutánig dolgozunk, megállás nélkül. A földeken, összeismerkedem egy fiatal démonnal, aki nagyon kedves. Persze Darkosnak nem tetszik, neki gyanús, de neki mindenki az, így nem foglalkozom vele. Még haza is elkísér minket, és a sarkon egy kinti cukrászdában, meg is hív egy sütire. Jóízûen eszegetem és közben beszélgetve, jókat nevetgélünk. Nekem eszembe sem jut, hogy ez talán Leonnak nem fog tetszeni, hisz semmilyen hátsó szándékom sincs, mindössze élvezem, hogy közelednek hozzám, és nem tartanak ocsmány mutánsnak. Egy nõnek ez fontos, hogy csinosnak érezze magát. Persze ez sem tudatos bennem, csak annyit érzek, hogy ez jó. A nagy beszélgetésben, azt sem veszem észre, hogy Leon közben hazaér. Nagy sebbel, lobbal, mérgesen csapja be az ajtót, amitõl Darkos megugrik.

- Nem rád vagyok dühös, ne aggódj, csak … -  Darkos, csak néz utána, ahogy elvonul, majd alig fél órára rá én is hazaérek. Belépve mosolygok édesen, mint mindig.

- Szia, meg is jöttem. Leon még nem ért haza? – Kérdezem, hisz azért mert jól elbeszélgettem, még vártam, hogy találkozzam vele.

- De õ is itthon van, de kissé mérges, vagy feszült. Ezt én nem tudom eldönteni. – Mondja nekem, mire igen csak elgondolkodom. – Mérges? Még sosem láttam õt mérgesnek. Mi lehet a baja? – Kérdezem, majd bemegyek hozzá, az olvasószobájába.

- Szia – Mondom édesen és odasétálva megölelem és megpuszilom, mint általában, de most nem azt kapom, vissza, amire számítok. Megölel ugyan, de érzem, hogy feszült. Most még az ölelése, sem olyan finom, mint eddig.

- Szia. -. Mondja elég halkan, majd eltol és a szemembe néz.

- Talán nem kellene így ölelkeznünk, nem is tudom, nem illik. – Mondja, elég rideg hangon, mint aki inkább akar most eltaszítani, mint a közelében tudni. Nem is értem én ezt az egészet. Reggel azt mondja, tetszem neki és fontos vagyok, meg jó megölelni engem. Most meg ez. Valami rosszat tettem? Agyalok.

- Miért? Valami rosszat tettem? – Kérdezem eléggé elkeseredve.

- Nem, dehogy, csak kicsit rossz napom volt, ne is törõdj vele. Inkább mesélj milyen volt a te napod. – Vált újra, ismét kedvesre, de engem nem ver át. Érzem valami baja van, csak nem akarja elmondani.

- Velem semmi, dolgoztam és megismerkedtem egy fiúval. A neve Lárten, egy démon, nagyon kedves. Meghívott sütizni és jókat nevettünk. – Magyarázom, de nem túl lelkesen. Ettõl viszont még inkább úgy tûnök, mint aki nem akar Lártenrõl beszélni, mert tetszik neki, és zavarban van miatta. A nap végére már alig beszéltünk, és Leon teljesen visszahúzódott. Vacsoránál sem igazán beszélgettünk. Ez nagyon fájt, bár magam sem értettem, hogyan tud a csend fájdalmat okozni. Darkos csak nézett és nem értett semmit. Este lefeküdtünk aludni, de Leon továbbra sem beszélt hozzám, még a jó éjt puszim is elmaradt, és hátat fordítva aludt el. Nekem viszont nem jött álom a szememre. Majd egész éjjel fenn voltam, másnap álmosan keltem, de csak a reggeli várt az asztalon, Leon sehol. Reggeli után kimentünk a földekre dolgozni, persze a srác megint megtalált és igyekezett, felvidítani, és mivel nem tudtam, hogy Leon pont miatta viselkedik így, nem is törõdtem vele. Nagyon jól elvoltunk, és megint abban a cukrászdában töltöttük az estét amiben elõzõ este. Pár napig így ment ez. Leon alig beszélt velem, és én egyre jobban kiborultam lelkileg miatta. Jó aranyos volt a srác, de nekem Leon hiányzott, nagyon. Beszélni akartam vele, hozzá bújni. Ezért, mikor a tyúkot etette kint az udvarban, odamentem hozzá.

- Leon, miért vagy velem ilyen? – Kérdezem kétségbeesve, mire lerakja a kis edényt és felém fordul.

- Mégis milyen vagyok Jáde? – Kérdez vissza, mintha nem is lenne másmilyen.

- Hát ez. Nem beszélsz velem, teljesen elzárkózol. Egyik nap azt mondod, tetszem neked. Este pedig már hozzám sem akarsz szólni. Mégis mit tettem, amiért haragszol rám? – Kezdek kicsit kiborulni. A pici testemben felgyülemlett érzelem, most gejzírként tör ki belõlem.

- Játszol velem? Mi vagyok én neked? Egy jó szórakozás?! – Már kiabálok is, nagyon kivagyok, a lelkem ordít a fájdalomtól, amik könnycseppkéni, folynak arcomon végig. Leon csal hallgat, érzelemmentes tekintettel. Úgy tûnik neki jó, így ahogy van, de nekem nem. Megragadom karját és úgy beszélek neki tovább, miközben a szemébe nézek.

- Látom ez téged, nem érdekel. Csak szórakoztál velem, ennyire voltam jó neked! Némi ölelgetésre, hisz egy ilyen buta lány, mint én, aki reggelit sem tud csinálni, csak ennyire való igaz?! – Eresztem el és hátralépek egyet, de könnyeim továbbra is folynak.

- Ez nem igaz. Pont én érzem úgy, hogy játszol velem. Hisz ki az a srác Jáde? Az a vicces, aki folyton megnevettet és sütikre hív meg? Talán inkább most is vele kellene beszélgetned, nem? – Kérdezget, amire azt sem tudom, mit mondjak. Nem érzem ezt az egészet. Ehhez én már tényleg túl buta vagyok.

- Mégis mirõl beszélsz? Lárten? Õ az oka annak, hogy így viselkedsz velem? Talán féltékeny vagy? – Kérdezem halkan, mire elhallgat és elgondolkodik. Talán õ maga sem tudta, hogy féltékeny? – Hát tudj meg valamit Leon. Lehet, hogy neked, természetes, hogy szépnek látsz és úgy gondolod, engem körbeajnároztak mindenhól, de tévedsz. Én félig sárkány, félig elf vagyok a fajom közt, alacsonynak és csúnyának, egész egyszerûen torzszülöttnek számítok. Ebben nõttem fel. így bántak velem. Darkoson kívül senkim sem volt soha. Lehet buta vagyok, mert jólesik, hogy itt mindenki kedves, de ha mondtad volna, hogy nem barátkozzam Lártennel, nem tettem volna, mert nekem te vagy fontos. – Fakadok ki magamból.

- Lehet jobb, ha elmegyünk. – Suttogom végül, és elindulok, mire megfogja karom és visszarántva, magához húz és megcsókol. Ez nagyon meglep, hisz sosem tettek még ilyesmit velem, elõször nem is tudom, viszonozni. Azt sem tudom, hogy kell, de nem csak ezért. Szemeim kikerekednek, és csak pislogok, majd ahogy ajkaim közt megérzem nyelvét, lassan kinyitom ajkaim és átölelve hozzá bújok, és kissé bénán, de viszonzom csókját. Hosszan ölelkezünk, és csókolózunk, amibe szépen lassan kezdek belejönni. Persze azt nem vesszük észre, hogy eközben Lárten figyel minket és igazi gyilkos pillantásokat vet ránk, majd morog egyet és eltûnik. Ahogy lassan elvállunk egymástól letörlöm könnyeim.

- Akkor nem akarod, hogy elmenjünk? – Kérdezem halkan. – Leon én buta vagyok, és nem értek sok mindenhez, de ha elmondod, megértem. Kérlek, csak legyél velem türelmes.

Nagyon gyorsan elalszom, kimerült vagyok, és a puha meleg, ágy is megteszi hatását. Imádok ágyban aludni. Éjjel nagy mocorgásba kezdek, és addig fészkelõdöm álmomban, míg sikeresen, hozzá nem bújok Leonhoz, aki szintén mélyen alszik így nem ébred kel, fészkelõdésemre. Innentõl, már kicsit sem mocorgom, mintha megtaláltam volna a legkényelmesebb és legfinomabb pozíciót, Leon ölelésében. Reggel suttogás kezd ébresztgetni, halk, mégis ismerõs hang, no meg, hogy kicsit fázom, hisz a puha ölelés ugyan meg van, de a meleg takaró, eltûnt.

- Jade. – Hallom ismét a suttogást. Most már kénytelen vagyok tudomást venni, a hangról és lassan nyöszörögve, nyitogatom szemem. Mikor felébredek, döbbenten napasztalom, hogy Leonra fonódtam, mint valami inda, ezen azonnal zavarba jövök és felülök, ekkor pillantom meg Darkost, aki elég morcosnak tûnik.

- Ezt mire véljem? – Nem értem, hogyan kerültem ilyen közel, hozzá, hisz az ágy másik végében aludtam, el, de leginkább Darkos becsmérlõ tekintete, zaklat fel. – Mi történt? – Kérdezgetem, mert szeretném tudni, hogy történt.

- Éjszaka valószínû hozzám bújtál én meg megöleltelek, ám reggel a testvéred, ezt nem nézte jó szemmel és lehúzta rólunk a takarót. – Meséli el végül, amire bólintok, hogy értem. Ettõl, mondjuk, megint kellemetlenül érzem magam, hisz csak úgy rámásztam Leonra. Mit gondolhat most rólam? Kimászik mellõlem és kimegy, fogalmam sincs hová megy, de Darkos is távozik, így magamra maradok, gondolataimmal. Ez nem sok jót jelent, folyton Leon jár a fejemben, és arra gondolok, biztos haragszik rám. Ezért kimászom az ágyikóból és indulok utána. Kissé meglepõdöm, mikor meztelen, de a meztelenség számomra természetes, így nem hátrálok meg.

- Jade. – Szól riadtan és takargatni kezdi magát. Hû, talán ezzel is mellé nyúltam, lehet mégsem természetes a meztelenség? Viszont ez a tény még nem jut el teljesen tudatomig, így maradok, mert valami nem hagy nyugodni.

- Szia Leon. – Köszönök, neki kedvesen, és sikerül rendesen szemügyre vennem testét, még egy bizonyos ponton is.

- Mit szeretnél? – kérdezi.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni, hogy hozzád bújtam éjszaka. – Nem szeretném, hogy haragudjon, rám, így is tartozom még Darkosnak is egy bocsánatkéréssel, mert úgy láttam õ kimondottan haragszik emiatt. Bár az okát nem értem.

- Ugyan, ilyenért ne kérj, mert mi tagadás… izé, nekem jólesett megölelni téged. – Hangzik el ez a számomra, nyugtató válasz. Kicsit meg is könnyebbülök. Szívem szerint bevallanám neki, hogy nekem is jól esett, és nem is emlékszem, mikor aludtam ilyen finomat, de valami visszatart, így nem mondom.

- Hát ennek örülök. – Nyögöm, ki a válaszom, majd sarkon fordulok és   ki is megyek, hogy segítsek reggelit, gyártani. Kint a konyhában, megpróbálok, evõeszközöket és tányérokat levenni, de túl alacsonynak bizonyulok, így feltérdelek a pultra, hogy elérjem. Jó esetben Darkos segített volna, de most duzzogott. Nagy kínlódások közepette, sikerül levennem néhány tányért, de megcsúsznak és kiesnek kezembõl, mire Darkos kicsit kinevet. Még mielõtt letudnék mászni, Leon rohan ki, rémült tekintettel.

- Azért vigyázz magadra te lány. – Mondja és odasétálva, felszedi a tányérokat. Addigra én is lemászom a pultról és rendre igazítom ruháimat. – Mit szeretnétek enni? – kérdezi és elkezd pakolászni, erre a kérdésre felcsillannak szemeim.

- Valami finomat. – mosolygok kedvesen és elkezdek megteríteni. Mire Leon elkezd fõzni. Érdeklõdve figyelem tevékenységét, és Darkosra nézek, aki még mindig duzzog. Majd, ahogy elkészül a finom illatos étel leülünk. Leon szed mindkettõnknek. Kicsit furán néz ki a kaja, de csak mert még sosem ettünk ilyet. Leon elkezd enni, így mi is megkóstoljuk, és nagyon finomnak bizonyul így azonnal befaljuk az egészet. Reggeli után Leon elõvesz valamit.

- Jade, azt a pénzt, amit tegnap kaptál, tedd ebbe bele és így vidd magaddal, vagy hagyd itt nyugodtan, hogy ne lopja el senki és ne hagyd el. – Odaadja a kis szütyõt, mire elmosolyodom. Ez is amolyan kedves gesztus, ami nagyon jól esik. Elveszem és azonnal bele is rakom a tallérokat.

- Köszönöm, akkor itt hagyom. – Állok fel és bemegyek a hálóba, leteszem az asztalkára. Gondolom itt jó helyen lesz, majd visszamegyek és már indulásra készen állok meg Leon elõtt. Izgatottan várom a mai napot. A munka nagyon tetszik.

- Menjünk. – Mondja, mire bólintok és el is indulunk. Az utcán, már sürgölõdnek a különféle lények. Indulnak munkába vagy éppen csak bevásárolni. A piactéren is nagy a sürgölõdés, az árusok pakolják portékáikat. Érdeklõdve figyelem õket, miközben a földekre tartunk. A földekre érve Leon elbúcsúzik tõlünk, mi pedig beállunk dolgozni.

                                         ***********************

- Darkos miért viselkedsz velem így? Valami rosszat tettem? – Kérdezem kicsit szomorkásan, mert még sosem volt rám így kiakadva. Persze az õ nyelvét, csak én értettem.

- Még kérdezed? Összebújva henteregtél azzal a démonnal, szégyellhetnéd magad. Nem is ismered. Úgy viselkedsz a közelében, mint egy hibbant liba. Azt hiszed, nem látom? Majd felfal a tekintetével. Nem vagy már kislány! Tudom nem vagy jártas a férfiak terén, de ez nem helyes. Mostanában a véleményem sem kéred ki ezekkel kapcsolatban. – Morog. Ezekkel a szavakkal igazán a lelkembe gázol, és hirtelen újra az a kis pukkancs leszek, mint régen.

- Én nem vagyok liba! Te könnyen beszélsz, ha rád néznek, a sárkányt látják, de én csak egy fél szerzet vagyok, sem sárkány sem elf. Leon kedves, és ha tudni akarod, nem érdekel mennyire helyes e, amit tettem! Jó volt Leon karjában ébredni!! – Kiabálom le, Darkos fejét. Erre persze mindenki felkapja tekintetét, hogy Leonnal összefeküdtem. A részleteket õk nem tudják.

- Igazán, jól esett? Akkor talán, nincs is szükséged rám! Talán el kellene válnunk! – Kiabál vissza, ami kívülrõl, csak fujtatásnak hangzik, de engem teljesen kiborít. Mi mindig együtt vagyunk, és az, hogy nem érti meg mennyire jó érzés nekem, hogy valaki végre nem egy korcsnak lát. Nagyon rosszul esik. Belül szörnyû fájdalmat érzek.

- Hogy mondhatsz nekem ilyet? – Szemembõl, könnyek kezdenek potyogni, és elhomályosítják látásom. A mérhetetlen fájdalom, csontomig hatol és szívem mardossa. Se szó se beszéd, elkezdek rohanni, mindent félbe hagyva, be az erdõbe. Az emberek összenéznek, de nem tudnak mit tenni. Darkos lehajtja fejét, majd felszegezi és felröppenve a keresésemre indul. Az erdõ nagyon sûrû, így nem lát meg engem a magasból. Egyre kétségbe eseten keres engem, mindhiába. Eközben Gabriel megkeresi Leont. Bekopog, és ahogy ajtót nyit, azonnal elmondja, mi történt a földeken. Nagyon aggódott, hisz az erdõ nagyon veszélyes helynek számított.

- Leon meg kell õket találni. Már ide tartoznak, és így óvnunk kell õket. – Magyarázza a kedves hölgy.

- Persze, hogy megkeressük õket. – Mondja Leon ijedten és már szedi is cuccait, hogy a keresésünkre induljon. Ahogy kilépnek az ajtón, Darkos csapódik be a ház elé, nagy sebbel-lobbal és próbál magyarázni Leonnak. Persze ez mindenki számára csak hadonászás.

- Darkos, nem értem. Hiába mutogatsz, mit akarsz mondani? Jáde bajban van?  – Kérdezgeti, mire Darkos megpróbál lehiggadni és fúj egyet. Fejét leszegi, és letérdel, jelezve, hogy Leont, felengedi a hátára, csak segítsen, megtalálni engem. Ez nagy szó volt, tényleg nagyon aggódott, mert rajtam kívül senkit sem engedett még a hátára, és amióta számûztek minket én sem ültem rajta.

- Üljek a hátadra? – Kérdezi, mire bólint. Leon felkapaszkodik és elhelyezkedik, kissé bénán, de Darkos még ezt is elnézi most, csak engem akar, megtalálni, minden áron.

- Gabriel, mond meg a többieknek, hogy visszahozzuk, jádét.- Mondja, mire Gabriel bólint. Darkos hatalmas szárnycsapással, reppen a levegõbe és bár Leon nehezebb, mint én, igyekszik szélsebes lenni. Az erdõ felett kõröz és reméli, hogy Leonnal többet látnak, mint egyedül. Alig egy óra múlva, meg is pillantanak engem, vagyis Leon vesz észre. A mezõn keresztül, menekülök, egy csapat ork elõl. Ruháim, megtépázva és vérzem is, persze küzdök is közben, de túl sokan vannak, nálam pedig nincs fegyver. Mágiám, csak Darkossal együtt hatásos.

- Ott van!! – kiáltja el magát, mire Darkos is észrevesz és zuhanórepülésbe kezd vele. Ez a mûvelet elég félelmetes, pláne, hogy Leon nincs az ilyesmihez hozzá szokva. Nagy robajjal csapódik le a földre, lábai alatt, meghorpad a talaj. Pont lábam elõtt landol, amitõl a fenekemre huppanok.

- Darkos, Leon. –Nézek riadtan. Combom, már teljesen kilátszik, és néhány vércsík húzódik rajta. Darkos egyetlen fújással, változtat körülöttünk lángtengerré mindent, ami azonnal lángra lobbantja az orkokat. Akik életben maradnak, menekülõre fogják. Én pont eddig tartok ki, és a vérveszteség, meg a fájdalom miatt el is ájulok. Csak akkor térek újra magamhoz, mikor már ismét Leon házában vagyunk. Ahogy kinyitom szemem és meglátom õket, nagyon megörülök, de el is szégyellem magam.

- Sajnálom, hogy gondot okoztam. – Suttogom és összekucorodom, egész picire. Darkos Leonra néz és odahajol hozzám, ad egy puszit és kimegy, magunkra hagyva minket.

Szörnyen bénának éreztem magam, de ez zavarom miatt volt, hisz még mindig furcsának éreztem ezt a kedvességet. Én csak testvéremmel voltam eddig ilyen, de Leon ezt hozta ki belõlem. Most vált érthetõvé a mondás, miszerint a kedvesség kedvességet szül.

- Nem vagy béna, ez velem is elõfordul. – Olyan kedves, szinte minden mozdulata lágy és gondoskodó, ez még inkább zavarba hoz, de az viszi a pálmát, mikor megfogja kezem és lenyalja a vérem. Ettõl igencsak kikerekednek szemeim és nagyot nyelek.

 – Jaj, ne haragudj, nem akartam illetlen lenni. – Kér elnézést, én meg sem merek szólalni, csak megfogom kezem és nézem, ahogy visszatér az étel készítéséhez. ~ Jaj kislány, mi a fene van veled? Olyan tudatlan vagy, ez biztos teljesen természetes megnyilvánulás~ Gondoltam itt a vér lenyalogatására, ami valljuk be elég bizarr volt. Néma csend, lesz úrrá rajtunk. Tovább vagdosom a paradicsomot, de az iménti zavarba ejtõ jelenet, újra és újra eszembe jut, amitõl elpirulva nézek magam elé. Fel sem tûnik, hogy munkám végeztével, kezem simogatom. Csak akkor kapok észbe, mikor elveszi elõlem a deszkát. Elengedem kezem és megfordulva kivonulok a konyhából. Darkos, pont akkor kezd ébredezni és érzi rajtam, hogy furán viselkedem, de próbál nem tudomást venni róla és reggeli szokásként hozzám dörgölõdzik, egy testvéri ölelésre, majd Leonra néz és fúj egyet. Nem rosszból, csak megszokta, hogy jobb, ha megtartja a két lépés távolságot. Ide is csak miattam, volt hajlandó bejönni, hogy ne a hidegben éjszakázzam. Az asztalnál foglalunk helyet én a székre Darkos pedig mellettem a padlón. Ahogy Leon lerakja, elénk az ételt felcsillan szemünk, a csodás étel láttán.

- Vegyetek nyugodtan, azért van, annyit egyetek amennyit szeretnétek. – Ezt nem kell kétszer mondania, elmosolyodom, és azonnal szedek, testvéremnek és persze magamnak is. Azonnal neki látunk, elfogyasztani a sok finomságot.

 - Köszönjük, ez nagyon finom, Leon, mit felelsz a kérdésemre? – Térek vissza a konyhában, feltett kérdésemre, hisz választ nem kaptam, és a tétlenséget, nem szeretem. Ráadásul, nem akarok a terhére lenni.

- Ne haragudj, melyik kérdésedre? – Kérdez vissza, mintha nem is fogta volna, a konyhában feltett kérdésem, de végül is kapcsol és, megismétli kérdésem, amire bólintok.

- Hogy egy magam fajta lány, mit tudna ezen a helyen dolgozni, hogy  a saját lábán megálljon? – Gondolkodik el.

- Mihez ért Jáde? – Majd újabb kérdést tesz fel, amire nem is tudom, mit mondhatnék, hisz leginkább semmihez sem értek.

- Fegyverforgatáshoz. – Felelem, kisvártatva.

- Fegyverek gyártását, majd csak késõbb fogjuk elkezdeni, de jelenleg, a földekre kellenek emberek. Esetleg be tudnak téged és Darkost tanítani, hogy mit kell csinálni, ha szeretnéd, még am munkába állhatsz. – Ajánlja fel kedvesen és segítõkészen. Én nekem bármi megfelem így bólintok rá, hogy megfelel.

- Köszönömjük. A szállást, meg majd megoldjuk valahogyan. – Nézek Darkosra, hisz tudtam, még ha én szívesen is maradnék, õ nem bízik Leonban, és kényelmetlenül érzi magát.

- Ez ügyben lenne egy ajánlatom. Itt maradhattok, de cserébe megtanítanálak olvasni és írni is, természetesen, ha elfogadod. – Ajánlatára, még a paradicsom is kiesik kezembõl. Darkos is meghökken, hisz mi ebben az üzlet számára? Szállást ad és még tanítani is szeretne? Vagy ez így normális itt? Nem tudom eldönteni. Darkosra nézek, de õ is tanácstalan.

- E…ez… most komoly? – kérdezem kissé butus arcot vágva. Ahogy hátra dõl, kicsit elgondolkodom..

- Igen, amint úgy érzitek, hogy megálltok a saját lábatokon, nyitva áll az ajtó a távozásra. – Kapom válaszát, mire kicsit megnyugszom és elmosolyodva teszem le villámat.

- Rendben, én benne vagyok… - Mondom kedvesen, mire Darkos, megböki oldalam, hisz nem tudja, ez valyon, csak rám, vagy rá is vonatkozik e. Mondjuk egyértelmû, hogy ha õ rá nem vonatkozik, akkor én sem maradok. – Darkos is velem lehet?

- Természetesen, bár, ha nagyon jó erõben van lehet segítenie kéne majd a várfal erõsítésében, természetes csak rám kéne hallgatnia, senki másra, mert biztosan kapna beszólásokat. – Persze ez Darkosnak, már nem tetszik. Nem a munka ellen van kifogása, de tudja, ha én máshol lennék, pocsékul érezné magát. És persze nem szívesen teljesítené, mások utasításait.

- Nem tetszik neki, ez, mert velem szeretne maradni. – Felelem, kissé félénken, mert nem szeretném magunkra haragítani, hogy segít is, mi meg válogatunk, de ez van, összenõttünk.

- Nem gond, melletted lehet, nem erõszak, hogy segítsen. – Mosolyog – Ha végeztünk a reggelivel, el is viszlek Gabrielhez, nagyon kedves öreg nénike, aki a terményekkel foglalkozik, hogy mibõl mennyi lesz, és õ tartja számon. Ha kérdez tõled valamit, hogy tudsz e számolni, mondd azt, hogy folyamatban van, mert ma este elkezdhetjük, ha szeretnéd. – Nagyon figyelek arra, amit mond és hevesen bólogatok, hogy megértettem.

- Nekem minden megfelel, azért, hogy itt lakhassunk, megcsinálok mindent, amit csak kérsz, bár kicsit béna vagyok. – Felelem és elveszek egy szelet almát, amit azonnal majszolgatni kezdek.

- Ugyan, majd idõvel belejössz és hidd el, ha kérsz tõlem segítséget, megkapod. – Feleli és felállva, elkezd rendet rakni az ékezõben. Persze én is reagálok és amíg Darkos visszaheveredik a tûzhöz, én odalépek Leon mellé.

- Köszönöm Leon. – Ölelem meg kezét, mert nagyon hálás vagyok neki. Nem értem ugyan miért segít ennyit, de belül melegség árad szét testemben, ha a közelében vagyok. Jó érzés, amit folyton érezni szeretnék.

- Nincs mit Jáde, a ruhákkal meg ne foglalkozz, hozatok neked ide. – Magyarázza pakolászás közben, mikor valaki kopog, erre Darkos kicsit összerezzen, megsimogatom fejét, hogy nincs gond. – Na gyertek, menjünk. – Lép oda egy szütyõhöz és, ételt rak vele, majd átnyújtja nekem, bólintással köszönöm meg és már indulunk is. Odakinn, csodálatos, verõfényes napsütés fogad minket. Leon folyamatosan magyarázza, hogy nagyjából mit fogunk, csinálni, legalábbis elgondolása szerint. Szinte iszom szavait, édesen figyelek rá, miközben Darkos kissé kedvtelenül kullog mellettem. Érzi, hogy valami nem stimmel velem, hogy megváltoztam kicsit, és túlbizalmaskodó, vagyok Leonnal.

- Értem, igyekezni fogunk, ígérem. – Teszem még hozzá, miközben kiérünk a földekre, ahol, már nagyban dolgoznak a különféle lények. Némelyikrõl meg sem tudnám állapítani, hogy micsoda. Csupa fura alak. Egy öreg görnyedt hátú és õszes hajú nénike sétál oda hozzánk, mikor meglát minket.

                                                 ***************

- Szép jó reggelt Leon. Csak nem új munkaerõt hoztál nekem? Ránk fér a segítség. – Mondja kedves hangon és végigmér minket, majd megsimogatja arcom.

- Micsoda szemrevaló teremtés, és egy sárkány? Nagy segítség lesznek, már elõre látom. – Folytatja, erre kicsit egymásra nézünk Darkossal.

- Igen, segítségnek hoztam õket, de még õk is segítségre szorulnak. Nem ismerik a szokásokat, még újak, ezért legyél velük kicsit elnézõ. Õ itt Jáde, a sárkányt pedig Darkosnak hívják. Hát akkor én magatokra is hagylak titeket. –Fejezi be mondandóját és hozzám lépve, megfogja kezem, amitõl megint elönt a forróság.

- Köszönjük Leon, este találkozunk. – Felelem és igyekszem nem kimutatni zavarom, persze nem túl nagy sikerrel. Csak nézek utána, ahogy elmegy, szívesen tartanék vele, de összekapom magam és visszafordulok a hölgyhöz.

- Köszönjük szépen, hogy dolgozhatunk, igyekezni fogunk, hogy ne hozzunk szégyent Leonra. Igaz Darkos? – Darkos erre csak fúj egyet és durcásan fordítja el tekintetét, persze tudom, ha munkára kerül, a sor azt fogja tenni, amit kell, de az én drágám, mogorva természet volt, és ha Leonról volt szó, ez duplán lett érvényes.

- Jól van gyermekeim, gyertek velem. Megmutatom mi lesz a dolgotok, ez kicsit megerõltetõ fizikailag. Darkos gondolom, bírni fogja, de te olyan vékonyka vagy drágám, biztos menni fog? – Kérdezi aggódva, és kezdem úgy érezni, itt tényleg nagyon sok kedves lény él. Elmosolyodom és bólintok.

- Persze, erõsebb vagyok, mit amilyennek látszom. – Bólintok, és ahogy ezt kimondom egy horolót nyom Gabriel a kezembe, amire kissé furán nézek.

- Elnézést, ez mi? Mit kell vele csinálni? – Nézegetem az eszközt, és kicsit megforgatom, hogy rendesen szemügyre vegyem. Darkos még meg is szagolgatja, mert még õ sem látott hasonlót.

- Ez kedvesem egy horoló. – Neveti el magát. – Ezzel kell a veteményesbõl, eltávolítani a gazt, ma a paradicsomokat kell kigazolnod, Darkos, addig veteményez. Van egy halom vetõmagunk, csak munkaerõ nincs hozzá. Megfelel a munkakör? – Kérdezi tõlünk kedvesen, mire rápillantok és bólintok.

- Persze, tökéletes. A paradicsomok azok, amiken azok a fehér virágok vannak? Azokat nem szabad kiszedni ugye? – Kérdezem, mire Gabriel bólint, hogy ez pontosan így van. Darkos is elégedetten szemléli a szütyõt, amit a nyakába akasztanak, és mind ketten beállunk dolgozni. Néhány kisebb bakit leszámítva, egész ügyesnek bizonyulunk, és tényleg keményen dolgozunk, mind a ketten. Egészen estig dolgozunk, persze ebédszünetet tartva. Ahogy a nap kezd alá bukni, Gabriel kiveszi kezembõl a szerszámot és megsimogatja arcom.

- Mára eleget dolgoztatok. Üzenem Leonnak, hogy hatalmas segítség vagytok, mind a ketten, és holnap szeretettel várlak titeket újra. – Mondja, majd zsebébe, nyúl és ad két tallért, amire csak nézünk, mert nem értjük.

- Köszönjük, de ezt miért kapjuk? – Kérdezem kíváncsian.

- Ez a fizetség a kemény munkátokért. Hát mit gondoltatok? Talán ingyen dolgoztatlak titeket? – Kérdez vissza, erre ugyan mit mondhatnék? Semmit, csak megköszönöm és elbúcsúzva Gabrieltõl, már indulunk is Leon házához. Út közben többen ránk köszönnek, mint új lakosokra, mi pedig visszabiccentünk. Bár Darkos nagyon kimerült így nem is vágyik másra, csak elterülni a finom meleg kandalló elõtt.

 Belépve Leon házába, azonnal ezt is teszi. Leon persze, a konyhában fõz és én nagy lelkesen rohanok be hozzá, hogy elmeséljem a mai napom. A házban finom illatok terjengtek, de túl lelkes vagyok, hogy felfogjam, talán inkább segítenem kellene a fõzésben fecsegés helyett.

- Szia. Most végeztünk, képzeld Gabriel megdicsért minket, azt üzeni neked, hogy jó munkaerõ vagyunk és holnap is szívesen lát minket, még ezt is adta. – Kapom elõ az érméket és adom oda nagy lelkesen Leonnak.

- Képzeld, itt fizetnek azért, hogy dolgozol. Ilyen pénz nevû dologgal, ez annyira érdekes. – Magyarázom lelkesen, mint egy kisgyerek, aki most fedezi fel a világot. Leon mosolyogva hallgatja, és közben tovább fõz.

- Örülök, hogy jól érezted magad, ez pedig így normális. A munkáért fizetséget érdemelsz, ez társadalmunk lényege. Segítjük egymást és nem kihasználjuk. – Magyarázza, miközben elkezd teríteni, ekkor esik le, hogy talán nem ugrándozni kellene mellette, hanem segíteni.

- Jaj de bunkó vagyok, ne haragudj, segítek. Veszek le poharakat és segítek megteríteni, ha már a fõzésrõl lemaradtam.

- Semmi baj, te sokat dolgoztál ma, csak pihenj. – Annyira kedves Leon mikor megfogja, kezem újra elönt a forróság és mosolygásra késztet. Kicsit zavartan ülök le újra az asztalhoz és szedek az ételbõl. Újra csend telepszik ránk, vagyis inkább rám, mert folyton az a reggeli jelenet jár újra a fejemben. Nem értem mi az oka, de képtelen vagyok elfelejteni, vagy csak nem gondolni rá. Darkos hulla, arra van ereje, hogy fujtatás és rosszalló, tekintet nélkül megegye, amit elé rakok majd egy ölelés után kidõl és azonnal elalszik.

- Kimerült. –nyögöm ki végül, majd, hogy tereljem zavarom eszembe jut, hogy azt ígérte Leon, tanítani fog ma. Így ezt a témát kezdem feszegetni.

- Igen azt látom, biztos te is kifáradtál.

- Nem én nem, nekem könnyebb munkát adtak, hiába mondtam, hogy bírok annyit, mint Darkos, ez valahogy nem látszik rajtam. Viszont, nem akarlak kihasználni, vagy ilyesmi, de azt mondtad, tanulunk ma. – Bököm ki végül és ujjaimmal játszadozom.

- Igen, persze tanulhatunk. Gondoltam ma a számokat tanítom meg neked, legalább 10-igy jó?

- Igen nagyon. – Mondom, lelkesen mire Leon elmosolyodik és felállva az asztaltól elkezd pakolni, persze azonnal mellé állok és segítek én is. Ahogy befejezzük, Leon elõvesz egy füzetet és papírt, majd leül mellém, karja az enyémhez súrlódik, ami megint csak azt a melegséget kelti bennem. Nem húzódom el, mert jól esik, de ettõl még nagyban figyelek arra, amit mond, és igyekszem jó diákként, meg is jegyezni. Egész jól meg így 20-ig meg is tanulom a számokat, alig egy óra alatt és az összeadások is nagyon jól mennek, de Leon úgy dönt, hogy mára elég ennyi. Nem akarja, túlterhelni a buksim.

- Holnap folytatjuk, rendben? – Kérdezi mire bólintok.

- Jó, és nagyon szépen köszönök mindent. – Felelem kedvesen, majd felállva, segítek szépen rendet rakni. Darkos eközben a füle botját sem mozgatja, annyira ki van merülve. Egy pokrócot hozok és betakargatom vele, majd egy puszit adok fejére és visszatérek Leonhoz. Aki szemmel láthatóan mondani szeretne valamit.

- Jáde, nem akarok tolakodó lenni, és persze nyugodtan mondhatsz nemet, de egy hálószobám van, és a padló nem túl kényelmes. Nekem nincs olyan kemény és vastag bõröm, mint Darkosnak és a derekam is megsínylette a tegnap éjszakát. Mi lenne, ha ma veled aludnék az ágyban? Persze tisztes távolságot tartva. – Néz rám kérdõn, mire én igencsak elgondolkodom és nagyokat pislogok. Nem tudom illik e ilyesmit csinálni, de ez az õ háza az õ otthona, és valahogy mégis úgy érzem õ feszeng a kérése miatt.

- Szerintem nincs akadálya, gondolom ez nem annyira fura. Én ugyan még sosem aludtam egy ágyban senkivel, de a padló tényleg nem lehet kényelmes és ez a te otthonod, sokat segítesz nekünk, így azt mondom, legyen. – Mosolyodom el és megfogom Leon kezét, majd besétálok vele a szobába, és lassan vetkõzni kezdek. Szégyenlõs az nem voltam, eszembe sem jutott, hogy ez talán Leonra kicsit zavarba ejtõen hathat. Csodaszép formás testem van, gyönyörû keblekkel, amik teljes valójukban mutatkoznak meg, vetkõzés közben. Miután felveszem a tõle kapott hálóruhám bemászom a takaró alá, Leon pedig követ.

- Jó éjt. – Suttogom.

- Szerintem nem azért utaztatok ennyit, hogy a célban feladjátok. – Mondja, határozottan, amitõl igencsak elgondolkodtat, hisz még jó, hogy nem ezért vagyunk itt, de akkor is, nem vagyunk hozzászokva, hogy csak úgy segítsenek.

- Igen, nem azért utaztunk ennyit, hogy elhajtsanak minket. – Válaszolok végül, bár lehet kicsit modortalanra, sikerül, de ez van, az illemet messzirõl sem ismerem.

- na látjátok, akkor enged meg, hogy segítsek, ahogy az õr mondta, majd én vigyázok rátok. – Mondja és közben a papírra néz. A kérdéseire igyekszem válaszolgatni. Hazudni ugye nem akarok, így néhány választ inkább amolyan körülírással mondok el. Darkos feszülten figyeli az eseményeket és kissé ideges, nem szereti, ha róla kérdezgetnek.

- Rendben, végeztünk, akkor most már bejöhettek, szállást pedig keressetek magatoknak. – Mikor végre végzünk megkönnyebbülten sóhajtok és követem a férfit, Darkos közvetlenül mellettem halad, de le sem veszi a szemét a férfiról, neki nagyon gyanús.

- Köszönjük szépen. Akkor majd találkozunk. – Persze azért én illendõen, megköszönöm a segítséget, hisz mégis csak bejutottunk, és Leon nélkül ez biztos nem ment volna. Intek és még egy halovány mosolyt is megengedek magamnak, majd szállást kezdünk keresni.

Ez a város nagyon szép, bár kicsit gyanakodva néznek itt is ránk, legalább beengedtek. Már napját sem tudom mikor aludtam utoljára ágyban. Akad némi pénz a zsebemben, amit még nem volt lehetõségem elkölteni, így most megteszem és veszek két szem almát. Darkos egy falásra megeszi és jóízût sóhajt.

- Ugye milyen finom? Majd meglásd, jóra fordul, az életünk én érzem. –Magyarázom neki bizakodva mire csak hozzám bújik, és fejét vállamra teszi. Tovább sétálva, rendesen kõrbe nézünk, már amennyire ez lehetséges, hisz vihar közeleg. A dörgés és Darkos csontjai már jelzik, hogy fedezéket kell keresnünk, így inkább szállás után érdeklõdünk. De minden hol visszautasítanak. Én rendben lennék, de Darkost nem akarják beengedni sehová, az idõ pedig sürget. Esni kezd és a buksimon hatalmas esõcseppek kopognak, majd összegyûlve lefolynak arcomon. Darkos igyekszik nekem védelmet nyújtani, hisz minden honnan visszautasítanak, már odáig jut, hogy közli, õ inkább alszik a csûrben csak én egyek végre melegbe, de errõl szó sem leget. Egy másik házhoz kopogok be, ahonnan egy nagydarab, kövér férfi lép ki, hatalmas bajuszát megpödöri. Ugyan azt a szöveget nyomom, mint eddig minden háznál, de már bõrig ázott ábrázatom miatt elég nyomorultan festek. Mikor még a jég is rákezd, felnézek az égre, hogy mégis mivel érdemeljük ezt. Fázom és fáradt vagyok. Már bármi megfelelne, csak meleg legyen. A kövér férfire nézek könyörgõen, Darkos még mindig szárnyát tarja fölém, hisz a jég meg sem kottyan kemény bõrének.

- A sárkány nem aludhat a házamban, talán a csûrben, te leány, a kedvemre lehetsz. – Mondja dölyfösen mire kicsit Darkos felé lépek és fura gondolataim támadnak, ami arcomra is kiül. ~ Mit akarhat?... A kedvére? Ezt hogy érti? Talán meg akar enni? Elég nagydarab, de biztos másra gondol, de mégis mire?~ Kicsit sem értem mit akar, de Darkos sem mégis mind a ketten rosszat sejtünk, és már mondanám, hogy inkább kint éjszakázom, mikor Leon közbevág.

- Mi folyik itt? – Riadtan fordulok a hang felé, mert ez a hangnem és a kérdés általában nekünk rossz. Igazán meglep a látvány, de gyorsan megrázom hajam, mintha attól félnék így nem tetszem majd neki, még az is megfordul a fejemben, hogy milyen buta vagyok, és mégis miért akarnék tetszeni neki?

- Uram, csak … csak én…. – kezd el dadogni a dagadt.

- Darkost nem engedte volna be a házába, csak a csûrbe, mivel õ a testvérem, nem hagyom magára, ahogyan õ se engem. – Fordulok teljesen Leon felé és az ázott hajamtól szemeim még hatalmasabbnak tûnnek.

- Gyertek hozzám lakni, éppen készül a leves és nálam nem a csûrben aludna a testvéred. – Ahogy ezt kimondja a nagydarab fickó elmegy, ettõl meg is könnyebbülök. Viszont, ezt a kitûnõ ajánlatot nem merem elfogadni. Leon nekem nagyon szimpatikus, de Darkosnak nem, és nekem õ a testvérem, mellette kell állnom.

- Köszönjük szépen, de megállunk a saját lábunkon is. – Próbálok illedelmes lenni és finoman vissza, utasítani õt, hisz azért nagyon kedves volt velünk, még meg is hajolok kicsit, de szívem szerint vele tartanék.

- Át vagytok fagyva és csurom vizesek vagytok, én felajánlottam a segítségemet, ha nem kell, akkor hagyhatjátok el, ezt a helyet. – Közli a tényeket, érzem õszinte, felé fordulunk és Darkosra nézek, megsimogatom arcát, jelezve, hogy ezt most le kell nyelnie.

- Kérlek, ne haragudj. – suttogom. Darkos azonnal reagál, mozdulatára és fúj egyet, de intek neki, hogy ne tegye, fedél kell a fejünk fölé, és Leon kedvesnek tûnik. Mikor viszont átölel, gyanúsan nézem a kezét. Még sosem volt férfi ilyen közel hozzám, maximum halála elõtt, a harcban.

- Nem haragszom, meg nem mindenkinek segítek ám. – Nagyon új volt nekem ez a segítõkészség, de valamiért bíztam, vagy bízni akartam Leonban. Darkos persze mint egy kis vaddisznó csörtetett a meleg kandallóhoz és leheveredett, ezen el is mosolyodtam, majd ahogy Leon elenged, megállok a szoba közepén és nézek körbe, nagyon tetszik ez a lak, meleg és barátságos. – tessék, öltözz át nyugodtan a vizes holmiaidat meg hozd ki, hogy megszáradjon. – Bólintok, és elveszem a ruhákat, majd elindulok az ajtó felé. Bent a szobában lassan elkezdek vetkõzni, rendesen libabõrös vagyok a hidegtõl, de ahogy felveszem a száraz ruhákat, testem kezd felmelegedni.

Darkos eközben kint kényelmesen heverészik és melegíti átfagyott csontjait, mikor Leon odalép hozzá, felmordul, hisz õ kicsit sem bízik benne.

- Nyugalom nem akarlak bántani, csupán megtörölni. – Darkos csak morog és csanusan kémleli Leont, támadásra készen, de mivel hallgat rám, így csak fenyeget, és nem tesz egyebet. A törölközõre néz és beledörgöli, orrát majd fúj még egyet és visszaheveredik. Mikor felöltözöm, azonnal kijövök. A ruha, amit adott csodásan mutat rajtam, szexi és csábító, fõleg, hogy kivillannak belõle, combjaim.

- Nagyon takaros kis házad van. – Nézek kõrbe újra és tényleg így gondolom.

- Köszönöm, azt megkérdezhetem, hogy miért nem tudsz olvasni és írni? – Kérdésére felkapom fejem és ránézek, de nem akarom elmondani mi az oka, hisz, bár ez egy kellemes és békés hely, minket üldöznek, persze tudom, valamit mondanom kell, így mikor leülünk enni és elkezdek falni, csak egy egyszerû válasszal reagálok.

- Mert nem tanultam soha, semmit. – Szemmel láthatóan éhesek vagyunk mind a ketten, mondjuk ez nem csoda, már nagyon rég nem ettünk normális ételt, így szinte azonnal befaljuk az egészet, mikor végzünk, lerakom a kanalat, Darkos pedig visszatér a meleg kandallóhoz.

- Köszönöm szépen, én is és Darkos is hálásak vagyunk, amiért befogadtál minket. Az étel a szállás a tiszta ruha, és a kedvesség, ez több mint amit, valaha is tettek értünk. –mondom kedvesen, majd Darkosra nézek. Aki jóllakott pocakkal már be is verte a szunyát.

- Szívesen segítek. – Mondja kedvesen és mosolyogva.

- Nézd el nekünk, hogy nem vagyunk túl kedvesek, fõleg Darkos, sokat bántották és nem bízunk az emberekben, vagy bárkiben. De én bízom benne, hogy végre otthonra fogunk ezen a helyen találni. – Kicsit szégyenlõsen oldalra pillantok, mert nem tudom, mit mondhatnék, a társalgás sem éppen az erõsségem.

- Semmi baj, sárkányhoz képest, elég kedves és meglehetõsen kicsi a mérete, ez is furcsa. Mitõl ilyen kicsi? – Kérdezi, amire megint csak nem tudok mit mondani, de ebben legalább kihagyva, részleteket elmondhatom õszintén.

- Nos, Darkos a testvérem. Ikrek vagyunk, egy anya szült minket, tudom, ez furán hangzik, de mikor azt mondom testvérem, azt szó szerint gondolom. Kérlek, ne kérdezz többet, mert hazudni nem szeretnék. – Vallom be õszintén. Majd kis ásítás hagyja el ajkaim, és szemeim s kezdenek álmoskásak lenni.

- Elnézést kicsit fáradt vagyok, hosszú volt ez a nap, nem lenne gond, ha most lefeküdnék aludni?  Jó éjt. – Kérdezem félénken, - Semmi baj, tényleg nyugodtan. - Majd felállok és odalépek Darkoshoz és mellé akarok feküdni, eszembe sem jutott, hogy ágyat is kapok, de persze Leon azonnal rám szól.

- Jáde, ezt nem gondolhatod komolyan! Darkosnak sajnos ágyat nem tudok biztosítani, de neked igen. Gyere velem. – Fogja meg újra kezem és bevezet egy szobába, amiben egy csodás baldaines ágy található, minden annyira csodaszép, pont amilyenrõl álmodtam. Ámulva nézem a szobát és kihúzom a kezem Leon kezébõl, kicsit újra elpirulok.

- Nem tetszik? – Kérdezi.

- De tetszik, csodaszép. Tényleg szabad? – Nézek hatalmas szemeimmel majd, ahogy bólint odasétálok az ágyhoz, még visszanézek rá és kezem végigsiklatom az ágynemûn. – Puha. – Nevetek kicsit és óvatosan belemászom, pedig szívem szerint, belevetném magam. Magamhoz ölelem a párnát és ráfekszem.

- Köszönöm. – Suttogom, de már szinte el is aludtam, ahogy a párna visszakerül, helyére én azzal a lendülettel alszom el, látszik tényleg kimerültem és a kényelmes puha ágy megtette, hatását. No meg a meleg is. Darkos is mélyen szuszog odakint. Reggelig nem sok vizet fogunk zavarni. És valóban, egész reggelig úgy alukálok, mint a bunda. A nap sugarai ébresztenek és mosolyogva ébredek. Nagyot nyújtózom és felülve kimászom az ágyikóból. A konyha felõl zajt hallok így kimegyek megnézni, mit ügyköd Leon, de elõtte még Darkost nézem meg, aki még alszik. Adok egy puszit buksijára, mire csak a fülét rázza, de mást nem reagál. Kiérve a konyhába Leon épp reggelit készít, nagy serényen.

- Jó reggelt. Segíthetek? – Kérdezem kedvesen és mellé állok. – Jó reggelt neked is. Kialudtad magad? Á ezt megoldom, de ha felvágod, a paradicsomot azt megköszönöm. – Hangzik válasza. Bólintok és kezembe véve a kést darabolni kezdem.

- Leon kérdezhetek valamit? Mit tud csinálni ezen a helyen egy magamfajta? Tudom már nagyon sokat tettél értünk, de dolgoznom kellene, mégsem lakhatunk itt örökké nálad. De nem tudom hová mehetnék. – Magyarázom, miközben darabolom a paradicsomot, segítséget sem kértem még soha így eléggé zavarban vagyok és hirtelen megvágom kezem elég rendesen.

- Auuuu …. De béna vagyok… - Szorítok kezemre, ami elég rendesen vérzik.

Azóta vagyunk úton testvéremmel, mióta megszöktünk, sorsunk elõl. Szüntelen vándorlunk, hogy megleljük azt a békés helyet, ahol letelepedhetünk és talán családra, otthonra találunk. Elvileg a remény hal meg utoljára, és mi lassan kezdünk erõnk végéhez érni, ha nem lenne Darkos, már feladtam volna, de õ még mindig erõt ad. Egy ideig a hegyekben tartózkodtunk, de az elfek ott is megtaláltak, mintha nem lenne hely számunkra ezen a bolygón, egy perc nyugtunk sincs. Éjszakára mindig megállunk pihenni és csak másnap indulunk tovább, így megy ez.  A falvakat messzirõl elkerülve haladunk, de most a napokban hallottam, hogy van egy királyság, távol az elfek területétõl, ahová befogadják a vándort és a leg különbözõbb fajok élnek, mondhatni békében. Erre a lehetõségre mi is felfigyelünk, így az irányt ebbe a királyságba vesszük. Séta közben beszélgetünk, vagyis csak én beszélek, Darkos, csak morog, de én értem minden egyes szavát, mordulását.

- Jó lesz Darkos, majd meglátod, valahol nekünk is van helyünk, én tudom, kicsit legyél optimistább, hisz eddig te tartottad bennem a lelket, nem adhatod fel most. – Magyarázom neki, kicsit furán festetünk, hisz én egyfolytában beszélek, míg õ csak sétál mellettem. Nem ülök fel a hátára, mióta leszereltek minket és nem kívánatos személyek lettünk, Darkos úgy döntött ez megalázó számára és én tiszteletben tartom. Így szépen sétálva kicsit lassabban haladunk célunk fel. Lassan leérünk a hegyekbõl és a táj is kimondottan barátságossá válik. A virágok egyre színesebb formában mutatkoznak meg.  A színes pompa és az illatorgia, megbabonáz mindkettõnket. Nem is tudunk, ellen állni azonnal berontunk a mezõre és nevetgélni, játszani kezdünk, akár a gyerekek.

- Darkos ez csodaszép. – Kiabálom és vidáman nevetgélek miközben Darkos rám veti magát és nagy birkózással vezetjük le fölös energiánkat, hisz abból akad bõven.  A nagy játékban, elõször észre sem vesszük, hogy egy csapat sétál el az ösvényen mellettünk, rendesen meg bámulva minket. Darkos kapja fel tekintetét rájuk és hátrálva tolat kicsit, nem szereti az idegeneket.

- Nyugi, nem elfek – Mondom halkan, de én is megállok és gyorsan kiszedegetem hajamból a kósza növényeket, amik birkózás közben ragadtak tincserimre. A csapatban kiszúrok egy szemüveges srácot. A faját nem tudnám meg mondani, de érzem nem ember. Ahogy figyelem hosszú hajam kicsit arcomba fújja a szél így ki kell sepernem és így felvillannak csodás szemeim, ahogy a nap megcsillan bennük. A hajam, fülem mögé helyezem és figyelem, elvonulásukat majd nagy lendülettel Darkos felé fordulok és mosolygok.

- Elmentek, lehet nekünk is indulnunk kellene, már nem lehetünk messze. – Intek mosolyogva Darkos fúj egy kis füstöt, jelezve, hogy õ bizony nem félt, csak óvatos. Ezen el is kuncogom magam és útnak indulunk. Pont abban az irányba, amerre a csapat sétált, de kicsit kikerülve õket, hisz Darkos még ideges, nem véletlen neki van nagyobb félni valója. Már több királyságból is azért küldtek el, mert egy sárkány az útitársam. Pár óra séta után meg is érkezünk a királyság bejárata elé. Egy hatalmas faragott kapu, néhány õrrel, akik a biztonságért felelnek, és távol tartják az illetéktelen személyeket.

- Megjöttünk. – Nyelek egy hatalmasat és elindulunk a kapu felé. Két õr azonnal odalép hozzánk és marcona kiállással, megállít minket.

- Hová ilyen sietõsen? Nem úgy mûködik az. – Szól ránk az egyik, amitõl megállunk. Már várjuk mikor mondják. Sárkányoknak ide nem.

- Amíg nem írták alá, ezen nyilatkozatot addig sehová. A sárkány helyett persze önnek kell aláírni. – Magyarázza cudar tekintettel, ez az ok teljesen letaglóz minket. Én meg szólalni sem igazán tudok, csak tátott szájjal figyelek és makogni kezdek. Persze volt még egy problémám. Nagyon kellemetlen, de nem tudok írni. Kicsit matatok, ujjaimmal majd megköszörülöm torkom.

- Hát az igazat megvallva, én nem tudok írni. –Bököm ki végül, nagy nehezen. Persze, hogy nem tudok írni, hisz harcra teremtettek és nem olvasgatásra, iskolába sosem jártam. Az õr a fejét kezdi vakarni, hogy akkor most mi legyen, hisz az elõírás az elõírás és mindenkivel be kell tartatni a törvényt. Összedugja fejét a másik õrrel és tanakodnak, a sorsunk felõl. Szomorúan Darkosra nézek és megcsóválom fejem, hisz számomra nyílván való, hogy ide sem fogadnak be minket. Már indultam volna, hogy tovább álljunk, mikor megfordulva, a szemüveges férfi áll velem szembe. Kicsit neki is koccanok és csodás tekintetem újra szemébe mélyesztem.

- Elnézést. – Suttogom, és már lépnék el, mikor megfogja karom és visszahúz, erre Darkos, már mozdulna, de felemelem kezem, hogy ne tegye.  Érdekelt mit akar ez a férfi.

- Semmi baj. Mi a gond fiúk? Miért nem engeditek be ezt a csodás teremtést. Nyílván nem invázióra készül és a sárkány sem túl nagy méretû. Szóval? – Kérdezi, és úgy tûnik, az õrök nagyon jól ismerik õt. Ebbõl azonnal leszûröm, hogy a falakon belül lakik.

- A hölgy nem tud írni! Pedig a papírokat bizony alá kell írni, hisz nem akár milyen társadalom vagyunk. Most azon tanakodunk, hogy mi a megoldás ebben az esetben. Te tanult démon vagy Leon. Mit tennél a helyünkben? – Nagyon figyelek a férfi válaszára. Mindenesetre azt már megtudtam, hogy démon. De miért fogja még mindig a karom? Ez máskor nagyon zavarna, most mégis hallgatok és várok.

- Ez egyszerû. Kitöltöm én! – Veszi ki a papírt a kezükbõl és tollat ragad, majd felénk fordul. Karom ekkor már elengedi, de még mindig képtelen vagyok megszólalni, Darkos egyre idegesebb és noszogat, hogy mondjak már valamit. Az õrök összenéznek.

- Jól van, de akkor a te felelõséged, ha balhét csinálnak! – Mondja az egyik, mire a férfi csak legyint és rám mosolyog. Ez a mosoly, valamiért nagyon ellen állhatatlan és akaratlanul, visszamosolygok. Még sosem láttam hozzá foghatót.

- Megtudhatom a neveteket? – Kérdezi, de csak arra tudok gondolni. Miért segít? Választ viszont magamtól nem kapok, így végre hangot adok magamnak és közbevágok, elbûvölõ mosolyába. Nehogy azt higgye, hatással van rám.

- Én Jáde vagyok, a testvérem Darkos! Ki vagy te, és miért segítesz? – Kérdezem kicsit kiakadva, mit aki vádol, pedig még nem is követtek el bûnt ellene.

- Emlékszem rád az útról. Mi a célod ezzel a nagy segítõ készéggel? – Egyre jobban figyelek, és már kezd átragadni rám, Darkos idegessége, aki egyenlõre igyekszik tartani magát.