|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Geneviev | 2011. 03. 25. 12:41:24 | #12511 |
Karakter: Trickster
Megjegyzés: (Midorinak)
- Fogják el! Tolvaj! – kiabálja az a hájpacni, akitől kölcsönvettem az erszényét. Az emberek a piacon próbálnak elkapni, de én sokkal okosabb vagyok náluk, úgyhogy ami után rohangásznak az csak a kivetülésem. Che, persze, majd kockáztatom, hogy elkapjanak, mi? Nem. Ezért is bújtam be egy sötét, szűk sikátorba, és csináltam magamról egy kivetülést, aki… Épp most tűnt el az üldözői(nk) elől. Gyorsan megváltoztatom a külsőmet egy fekete hajú, kalap nélküli fickóéra, és szépen, nyugodtan elsétálok. Heh, jó dolog a varázslás.
Hmm… Ilyen hamar ki is lettem plakátozva a városban? Áááá, ezek a képek meg mik?! Meg sem közelítik a valóságot! Áh, milyen már ez a kalap?! Szegénykém ezt látva biztos sírógörcsöt kap… De most tényleg! Egyrészt narancssárga (NARANCSSÁRGA!!!) a foltozás. Basszus, az én foltozásom ARANY! Nem narancssárga. Aztán hol vannak róla a díszek?! Mármint jó, rajta vannak a kártyák (azok is rosszak), de se a csat, se a kendő, se pedig a kapcsok nincsenek rajta. Szörnyű! Ha most nem bujkálnék előlük, följelenteném őket, hogy hogy jeleníthettek meg rólam egy ilyen képet. Felháborító! És eddig még csak a kalapomat vettem szemügyre. Milyen lehet a többi?!
Ugh… Ez szörnyű! A hajam. Az én gyönyörű PIROS hajam… Rózsaszín. RÓZSASZÍN! Ezt ki kérem magamnak! Biztos azért csinálták ezt a képet, hogy oda menjek hozzájuk, és felháborodva követeljem a képek megváltoztatását, hogy letartóztathassanak. De ez nem fog menni! De nem ám! Túl járok én az eszükön, és nem rohanok bele a csapdába. Akkor se, ha a képen a piercingjeimet rossz helyre rajzolták. És akkor se, ha az én gyönyörű zöld szemeimet kéknek rajzolták meg… Könyörgöm, az csak egy hülye erszény volt egy gazdag ficsúrtól! Biztos van neki több is, mint amennyit elloptam, akkor meg mit rinyál?! Ennyire nem követtem el főbenjáró bűnt, hogy így, ezzel büntessenek! Nem igaz? De így megsérteni az embert, mint ahogy ők tették ezekkel a képekkel… Milyen emberek ezek?! El is megyek innen! Tudják, mikor fogok legközelebb idejönni. Che… Sohanapján. Meg sem érdemlik, hogy itt legyek!
El is húzok a plakát elől. Utamat még sok ilyen szemét keresztezi, de nem foglalkozom velük. Tényleg nem! Amikor odapillantok rájuk, az csak azért van, meeert… Mert piszkosak. Igen, piszkosak, és ez zavar engem. Na jó, kit akarok ezzel beetetni?! Senkit, akkor meg? Igenis, azért nézem a plakátokat rólam, mert idegesítenek.
Hoppá! Csak nem…? De igen, ez az „rendőrség”! Hehe, jó, hogy erre felé van a városból kivezető út. Így egy kis ajándékkal meg tudom lepni azokat a szemeteket, akik ezt tették a kinézetemmel. Mármint a plakátom kinézetével. Ajándékként átváltoztatok egy követ finom, illatozó, és nem mellesleg ehetetlen péksüteménnyé. Egy kis pluszt is teszek hozzá, és az egyik lézengő őrnek adom oda, hogy vigye be a főnökének. Kap tőlem egy ezüstöt, és rohan is. Én csak nyugodtan sétálok tovább a kapu felé. A városból kiérve visszanézek, és pár pillanat múlva gyönyörű látványban lesz részem. A „rendőrség” helyén szép vörös lángokat és színes tűzijátékot látok meg, mire nem tudom visszatartani a kuncogásomat. Még egy ideig vigyorogva figyelem a felhajtást, majd visszaváltozva az eredeti alakomba utamat egy újabb felforgatni való város felé veszem.
--- * --- * --- * ---
Estére egy újabb városba, Werillingbe érek. Ha visszagondolok, még mindig nevetésre késztetnek a délelőtti események. Régen robbantottam már, úgyhogy ez most igazán jól esett, ráadásul az engem ábrázoló képekért is elégtételt vehettem.
Utam egy szállóba vezet, ahol pont van is egy nekem való szoba, sőt, pluszban még kaját is adnak. Szuper!
Mivel semmi kedvem nincs a többi emberrel együtt enni, úgyhogy én a szobámba kéretem a kaját. Nagy nehezen föl is hozzák, és neki látok a sült húsnak, és a burgonyának. Mikor végzek, épp, hogy nem vagyok éhes, olyan kevés adagot kaptam, de most nincs kedvem újat kérni, így egy gyors mosdás után lepihenek, és már alszom is.
--- * --- * --- * ---
Reggel ragyogó napsütésre és madárcsiripelésre ébredek. Hogy a francba! Érzem, hogy már szar napom lesz! Muszáj volt azoknak a repülő, tollas ennivalóknak fölébreszteniük?! Grr…
A morgolódásom után fölöltözök, és lemegyek reggelizni. Mármint mennék, ha egy szép, színes plakát nem hirdetne egy igazán remek dolgot. Már pedig egy nagyon, nagyon csábító ajánlat lebeg a szeme előtt. Na jó, nem lebeg, mert a plakát le van ragasztva, de na! Szóval egy gazdag hapsi árverésre bocsátja ezeket a gyönyörűségeket? Hmm… Ilyen kövecskéim még úgysem voltak, meg kéne őket szereznek… Ó, hogy ezek nem csak szépek, értékesek, de ráadásul még varázs tulajdonsággal is rendelkeznek? Király! De… Miért akarna valaki megszabadulni ezektől?! Érzem, hogy van ebben valami csapda, de nem érdekel! Nekem kellenek azok a kövek!
Mikor jön a szálló tulajdonosa, megkérdezem, hogy hol és mikor lesz az árverés, és amikor választ kapok, már rohanok is, ugyanis nemsokára kezdődik. Jujj, de meg fognak lepődni, amikor kiderül, hogy azok a kövek, amiket el fog adni, csak hamisítványok, mivel az eredeti kövecskék már az enyémek. Hihihi…
A megadott cím egy szép naaagy palotának a címe, ahol elég sok őr áll. Nem gáz, sima ügy, hisz még ennél több őrrel is az lenne. Á, no ego, komolyan!
Szépen, feltűnés mentesen besétálok a házikóba, ahol sok, színes és giccses tárgy, illetve egy halom, puccos ember fogad. Egy kicsit sem vagyok alul öltözve… - nézek végig magamon. Végül is annyira tényleg nem, mert a fekete nadrág az elég ünnepies, illetve a piros-fekete fölső is, meg a kalap is. Na ja, csak nem ebben a stílusban, ahogy én hordom őket… Dee nem gáz. Úgyse leszek itt sokáig.
Pár percet várok az ember tömeggel, majd hirtelen kinyílik egy jó nagy, faragott és aranyozott ajtó, és a tömeg becsődül. Én kivétel vagyok, ugyanis én feltűnés mentesen egy másik, jóval kisebb ajtón surranok be. Egy kis folyosóra jutok, amiből sok ajtó nyílik. Az egyik előtt egy őr áll, szóval feltételezem, amögött az ajtó mögött vannak a kincsecskéim. Az őr mellé lopakodok, aki csak akkor vesz észre, amikor már késő, és épp leütöm. Na, ezzel meg is volnánk… Benyitok az ajtón, és igazam volt! Az ékkövek egy megvilágított talpazaton hevernek, de nem sokáig, mert a táskámban még épp van nekik hely, amit már el is foglaltak. Egy natúr követ kihalászok a tömött táskámból, és a talpazatra helyezem. Végzek rajta egy kis változtatást, és már is úgy néz ki, mint azok a kövek, amik már az én kicsikéim. Egy hangot hallva gyorsan kisurranok a szobából, és már majdnem a folyosó közepén vagyok, amikor egy gyönyörű fiúcska benyit azon az ajtón, amin én akarnék kimenni. Nem vesztem el a magabiztosságomat, hanem megszólalok.
- Öö, helló! Merre van a mosdó? Azt hittem, hogy erre van, de itt csak egy alvó őrt találtam, meg bezárt szobákat. Tudnál nekem segíteni? – kérdezem ártatlanul pislogva. A fiú egy pillanatig megdöbbenve bámul rám, majd karon ragad. Hm, egész finom falatnak tűnik… Fekete hajába szívesen beletúrnék, és a feneke… Aww, azok a kemény gömbök, amikbe úúúgy belemarkolnék. Csak ne ebben a helyzetben találkoztunk volna… De így, mielőtt kilépünk az ajtón, hátulról leütöm, és összecsuklik.
- Na, ciao! – köszönök el illendően, majd az őröket kikerülve eltűnök az utcai forgalomban.
|
| oosakinana | 2011. 02. 28. 20:46:47 | #11833 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Elmosolyodok, amikor meglátom, hogy majdnem tátott szájjal figyeli a dolgokat olyan aranyos, közben nekem is dől, és együtt figyeljük végig a naplementét.
- Hihetetlen, hogy te ezt minden nap láthattad… roppant mód szerencsés voltál.
- Valóban – suttogom, bár most sokkal szerencsésebbnek mondhatom magamat, hogy itt van velem. Megfogom a kezét és összekulcsolom ujjainkat.
- Köszönöm, hogy megmutattad nekem! – mondja kuncogva, majd ajkaimra kapok csókot. Biccentek, majd egymáshoz bújva nézzük végig a teljes naplementét és megvárjuk a sötétséget.
Egy idő után ráfekszünk a motorháztetőre és a csillagokat nézzük meg a csillagképeket. Annyira tökéletes minden bár örökre ilyen maradna ő, a romantika meg én. Lehet, hogy sűrűbben le fogom ide hozni, hiszen szereti a halakat és itt bármikor ingyen láthat.
- Annyira szeretlek…. hogy.. el sem tudom mondani mennyire. – fújja fel a képét.
- Valahogy megértem. – bólintok, mert az érzés kölcsönös és is így érzek iránta.
Elengedem, majd leszállok a kocsiról. A csomagtartóhoz lépek. Kiszedem a csomagokat, majd a partra megyek és leterítem, majd a kaját is mellé teszem, és most már csak kicsikémet várom, aki izgatottan szökdécsel utánam, majd leül mellém és lelkesen csillogó szemekkel figyeli minden mozdulatomat.
- Tengerparti hideg vacsi. – tapsikolja boldogan. Mint egy gyerek, de az enyém és senkinek nem fogom odaadni. Csak az enyém lesz.
- Eltaláltad. – válaszolom mosolyogva.
- Júúúúúú… Hora.. te vagy a világ legjobb pasija – mondja boldogan, majd felé közelítek, hogy megcsókoljam és már a számat is csücsörítem és befejezi a manőver végét.
Felveszi az egyik szendvicset, majd elkezdi enni, közben végig a tengert figyeli. Felveszem én is az egyiket és vele együtt figyelem a tengert.
- Mesélsz nekem a gyerekkorodról sama? – kérdezi halkan, amin meglepődök és elkezdek gondolkozni, hogy mit csináljak. Végül is megérdemli, hogy megtudja.
- A bank, amit vezetek azt apámtól vettem át. – kezdek bele. – 15 éves voltam, amikor egy negyedik stádiumban lévő rákot felfedeztek nála. – emlékszek vissza a szörnyű időkre. – Ahogy diagnosztizálták rá 2 hónapra meg halt. Amíg el nem végeztem az iskolát, addig apám legjobb barátja át a bank vezetését, majd a suli végeztével nekem adta és azóta én vezetem. – mondom neki apám részéről a dolgokat.
- Anyukáddal mi volt? – hallom, hogy kicsit fél megkérdezni.
- Anyukám belebolondult apám elvesztésébe. Megpróbál régebben rám is rám mozdulni, de már akkor tudtam, hogy a saját nememhez vonzódok, ezért nem engedtem neki, hogy bármit csináljon velem. – mesélem és érzem, ahogy elszomorodik. – végül teljesen megbolondult és nem akartam, hogy baja essen ezért az egyik legjobb intézetében van, mert én nem tudok rá vigyázni. – fejezem be mesémet.
- Sajnálom. – mondja és engem figyel, majd magamhoz ölelem.
- Nincs semmi gond. Itt vagy velem, és már tudom, hogy csak boldog lehetek veled. – mondom őszintén és tovább simogatom és ölelgetem, végül elfekszek vele a homokba. Kicsit felé helyezkedek és megcsókolom mohón, amit egyből viszonoz.
Elkezdem simogatni és a felsője alá is becsúszik a kezem. Elkezdem egyre mohóbban csókolni és kezd feléledni a vágyam, hogy végre a magamévá tehessem itt és most. Annyira kívánom. Nem érdekelnek a történtek, csak annyit akarom, hogy most szeretkezhessek az én egyetlenemmel.
Leveszem róla a felsőjét és arrébb teszem, mert most útban van. Ő is leveszi rólam a felsőmet és a végén egy csodálatos szeretkezésben lesz részünk itt a tenger parton, ahova kincsem annyira szeret járni és ahova nagyon sokat fogunk is, mert most már miatta emlékezetes.
Másnap reggel felkelve elindulunk vissza a házamba. Nagyon meg vagyok lepődve, amikor egy nőt találok az ajtómban még pedig egy gyerek társaságában. Megállunk, majd kiszállva, érdeklődve figyelem a jelenlévőket, közben Negai gondolom megijedt, mert macska alakot vett fel én inkább a karjaimban fekszik én meg simogatom.
- Jó napot miben segíthetek? – érdeklődök.
- Szia Horacio. Bemutatom a gyerekedet, Charliet. – mutat a mellette álló kölyökre, amire ledöbbenek. Soha nem voltam nővel, csak pasival voltam 15 éves korom óta. Ez valahol bűzlik, és ki kell derítenem hol.
|
| oosakinana | 2011. 02. 07. 17:09:30 | #11180 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
- Téged! – közli mosolyogva.
Nevetve húzom magamra kincsemet, majd megcsókolom. Terpeszbe rakja lábát és rám mosolyog, majd nyakamat kezdi el csókolgatni.
- Ma mit fogunk csinálni, sama?
- Mihez van kedved cicám?
- Elmehetnénk a tropikáriumba… tudod… ahol.. annyi sok szép halacska van! – elmosolyodok izgalmi állapotán. Annyira aranyos ilyenkor. Tetszik a kis csillogás a szemébe. Jó boldognak látni, amitől én is boldog leszek.
- Hát akkor, kedves Negai… ma elmegyünk a tropikáriumba – mondom döntésemet, majd magamhoz húzva csókolom meg. Viszonozz a csókot felsikkangatva, majd leszáll róla és izgatottan jár fel-alá a házban.
- Mit kérsz reggelire cicám?
- Semmit.. menjünk már! Majd… majd…majd…ott eszünk jó?!
Kincsem hamar felöltözik, majd engem is elkezd sürgetni. Elmosolyodok, majd mikor felöltözök, a tárcámat is felveszem és irány a tropikárium. Beszállunk a kocsiba és már megyünk is a halacskák felé, akikről cicám egész úton annyit beszél, hogy mennyire imádja őket és mennyi milyen fajták vannak.
Elmosolyodok rajta, mert jó hallani, hogy boldog és ennyire élvezi a dolgokat, na meg a másik, hogy velem együtt szeretne menni.
Mikor megérkezünk, cicám egyből kiszáguld a kocsiból. Kiszállok én is bezárom, majd megragadja a kezemet és elkezd húzni a bejárat felé, és a kocsit alig tudom bezárni, de szerencsére sikeresen megy a manőver.
Bemegyünk, és a recepción próbálok érdeklődni, de a nőcske elkezd velem flörtölgetni, de ez kincsemnek nem tetszik, mert morog, és úgy átölel, hogy elmosolyodok és még finom puszit is kapok tőle. Annyira aranyos, amikor féltékeny.
Megkapjuk a jegyeket, majd elindulunk be és kincsem megint mosolyog és rohangál, persze a halak inkább kicsit elfele úsznak tőle.
Mosolyogva sétálok mellette és élvezem a pillanatokat.
- Sama nézd, nézd. – mutat egy nagyon ritka haj fajtára. – ugye milyen gyönyörű? – mondja teljes áhítattal a hangjában.
- Igen nagyon gyönyörű. – mondom mosolyogva, majd fejére adok puszit. Egyből elrugaszkodik, és már szalad tovább. Utána sétálok és a halakat figyelem, miközben kicsit kezd honvágyam lenni. Szeretek a tenger parton lenni és én egy elég tenger partos helyen születtem. El fogom oda vinni cicámat. Szeretném, ha jól érezné magát kicsit és meg látná, hogy is születtem.
- Nem vagy éhes? – érdeklődök tőle, mire rám néz.
- Előbb a halacskák, majd utána jöhet a pocak. – mondja mosolyogva, amin meglepődök.
- Na. Azt hittem, hogy a hasadat szereted a legjobban. – mondom csipkelődve.
- Nincs igazad. – mondja mosolyogva, majd rám néz – A hasamat mindennél jobban szeretem, csak a halacskákat nem látom olyan sűrűn, ahogy a hasamnak enni adok. – mondja mosolyogva, mire elkezdek nevetni.
- Igazad van, én kérek elnézést. – mondom nevetve, majd odamegyek és megcsókolom, amit viszonoz, de most inkább a halakkal van elfoglalva. Mosolyogva figyelem.
Végül elmegyünk enni valamit és mikor megint körbe járja a halakat, haza megyünk. És még csak dél lesz, így simán meg tudjuk járni és még a naplementét is meg tudjuk nézni.
- Lenne kedved elkocsikázni egy helyre? – kérdezem érdeklődve.
- Igen. Hova? – teszi fel az érdeklődő kérdést.
- Meglepetés. – mondom kincsemnek, majd veszünk párkaját és irány a tenger part.
Mikor megérkezünk, kincsemre nézek.
- Én itt nőttem fel. – mondom mosolyogva, majd kiszállok, és a tengerparton állok meg.
- Tényleg? – kérdezi és mellém áll.
- Igen, szerettem volna neked megmutatni, és esetleg ha benne vagy a naplementét is megnézni, mert akkor lesznek itt a csodák. – mondom mosolyogva, amire csak csillogni kezd a szeme.
- Milyen csoda? – érdeklődik.
- Majd meglátom. – megcsókolom, végül a kocsinak dőlök és magamhoz ölelem kincsemet.
Együtt nézzük meg a naplementét, majd nem sokkal később, ahogy a nap a tenger színéhez ár delfinek kezdenek el ugrálni a tengerből és minden másodpercenként ugrálnak. Annyira gyönyörű látvány és ezt az én kincsemmel nézhetem meg.
|
| oosakinana | 2011. 02. 05. 13:42:27 | #11108 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Kincsem egyre jobban ölel magához, aminek örülök, így legalább tudom, hogy tényleg nem haragszik és akar elmenni tőlem és csak velem akar lenni. Ez olyan boldogsággal tölt el, hogy azt elmondani nem lehet.
- Én nem tettem feljelentést, és cáfolom a tényeket, miszerint Horacio tette volna ezt velem. Most azonnal eresszék el, különben értesítem a feletteseiket oktalan zaklatás vádjával. – mondja Nega nagyon határozottan és bátran, amire büszke vagyok, de egyben meg is vagyok lepődve.
Végül még is csak elengednek. Bocsánatot kérnek a kellemetlenségért, majd megfordulnak és távoznak az ajtón. Helyes menjetek is csak soha senkinek nem fogom oda adni cicámat, mert ő az enyém és senkinek nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem vagy akár mit csináljon velem. Ő az enyém.
Szorosan ölel kincsem magához, ami nagyon jól esik, viszont a történtek miatt egy kicsit még le vagyok sokkolva, de nem sokáig fog tartani, mert örülök, hogy velem van és szeretném minden jóban részesíteni, amiben csak tudom.
- Miért nem hagytad, hogy elvigyenek? A tiéd lett volna a ház, és a vagyonom is. Engem pedig egy életre lecsuktak volna, s soha nem kellett volna találkoznod velem.
- Mert, Hora-sama, én azt hiszem…szeretlek! – mikor meghallom szavait szívem nagyot dobban és öröm járja át testemet. Ennyire boldog nem is tudom mikor voltam utoljára. Lehajolok hozzá és hirtelen csókolom, meg azt akarom, hogy ő is érezze, én mennyire szeretem, és odáig vagyok ért és nem akarom, hogy elmenjen többet. Örökre itt akarom tartani magamnál. De a csók sem tart örökké, mert meg fogja a kezemet és elkezd a fürdő felé vinni.
Beszáll a vízbe, ami jó habos és onnan néz ki felém mosolyogva, majd meg is szólal kincsem:
- Vetkőzz sama, és pattanj be mellém, olyan kellemesen meleg a víz. Siess! – Nem is kell több. Leveszem a ruháimat és be is szállok mellé. Odacsúszok hozzá és magamhoz ölelem, miközben testét simogatom és élvezem a közös fürdőt.
- Köszönöm, hogy itt vagy. – suttogom neki és tovább ölelve simogatom. Nem fogom többet elengedni az egyszer biztos és mindig itt lesz mellettem.
- Én köszönöm, hogy itt lehetek újra veled. – mondja, majd most ő tapad ajkaimra és kezd el szenvedélyesen csókolni.
Szorosan ölelem magamhoz, majd a hátamat a kád falénak támasztva húzom ölembe kiscicámat, miközben simogatom egész testét és nem akarom elengedni egy pillanatra ajkaival együtt. Tovább csókolom, és ahogy tudom, mélyítem a csókot is.
Érzem, hogy ő is ugyan annyira vágyik rám, mint én ő rá. Ez nagyon jól esik és jobban fel is izgat. Kezeim vágyára siklik és elkezdem simogatni, amire belesóhajt a csókba. Tovább simogatom, majd rámarkolva kezdem izgatni, hogy minél jobban élvezze a dolgokat. Az ő kis keze is megtalálja, a már félig bevetésre készen álló szerszámomat, és mozgatni kezdi rajta kezét, amire én felnyögve jelzem neki, hogy igen nagyon is jól esik, amit csinál, és ne hagyja abba, mert akkor valami fergeteges baklövés fogja követni.
Tovább csókolom, majd ajkait elhagyva a nyakát halmozom el csókokkal, közben élvezem a vele együtt töltött pillanatokat. Nyakát csókolva hagyom abba vágyának izgatását, majd lejjebb siklok és bejáratába helyezem ujjaimat, hogy elkezdem tágítani. Felnyög és érzem, hogy kicsit meg is remeg karjaimba. Nem baj örülök, hogy ha ilyen kis érzékeny és szereti az ilyeneket csinálni.
Nem sokáig tágítom, meg nem bírok magammal, de ahogy látom ő sem. Abba hagyjam vágyam izgatását, majd velem szembe ül ölembe, de úgy farkamat magába vezeti, amire mindketten felnyögünk, főleg, amikor már teljesen magam körül érzem. Kicsit úgy marad, hogy megszokja a helyzetet, mert nem mindenki farkam van az tény és való, de azért annyira nem is nagy.
Lassan elkezd mozogni rajtam, mire a hátát simogatom. Fejét hátra veti, és úgy nyögdécsel ölembe. Nagyon jól jön, mert így hozzá férek bimbóihoz. Odahajolva kezdem ízlelgetni és picit finoman harapdálni, amire nagyobb nyögések szakadnak fel belőle.
Fokozza a tempót. Kezeimet fenekére rakva segítek neki, hogy ne csak ő dolgozzon. Mindent meg teszek, hogy ő is élvezze, majd szinte egyszerre hördülünk fel és jutunk el az orgazmus kapujáig.
Magamhoz ölelve pihenünk még egy kicsit. Nyakát csókolgatom, és a hátát simogatom.
- Én is szeretlek Negai. – suttogom a fülébe, mire szorosan megölel, ahogy erejéből telik. Lemászik rólam, majd a szemembe nézve csókol meg.
- Megyünk pihenni? Kicsit fáradt vagyok, mivel nem túl sokat aludtam az elmúlt napokban. – mondja, én meg csak bólintva egyezek bele.
Kiszállunk a kádból, majd adok neki alvós cuccot is. Felöltözök én is egy szál bokszerbe, majd befekszünk az ágyba. Szorosan egymáshoz bújva alszunk el és végre térünk nyugodt álomra, amilyenre, már nagyon régóta várunk mind a ketten.
~*~
Másnap reggel kinyitom a szememet és cicám itt fekszik mellettem. Elmosolyodok és egy kósza hajtincset simogatom ki az arcából. Csak nézem, ahogy a reggeli napfény az arcán terül el. Tovább simogatom és csókot is adok ajkaira, amire lassan elkezd ébredezni.
- Nyau, jó reggelt. – köszön még kómásan, majd nyújtózik egyet, végül megfordul, felgömbölyíti magát és úgy is kinyújtóztatja végtagjait, amin csak jót mosolygok.
- Neked is cicám. – mondom vigyorogva, majd végig simítok a hátán és a fenekébe is belemarkolok kicsit. – Mit kérsz reggelire? – érdeklődök, majd mikor a nyújtózkodást abba hagyja, magamra rántva ölelem és kezdem el simogatni, meg csókolgatni.
|
| oosakinana | 2011. 01. 29. 08:23:30 | #10893 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Mikor kijövök, megint a szobámból sehol nem látom Negai-t. elkezdek körbe menni, de még mindig sehol nem látom. Kezdek teljesen kétségbe esni, hogy vajon merre lehet, és az egész házat körbe szaladgálom, de még mindig nem találom semerre sem.
A szekrényekbe nézek be, de a ruhái is eltűntek. Ezek szerint elment. Nagyot sóhajtva és szomorúan ülök le az ágyam szélére. Elment és én üldöztem el. Teljesen magamba vagyok zuhanva és nem tudom, mit csináljak. El kéne mennem, megkeresni és visszahozni, de annyi féle helyre elmehetett, hogy nem tudom, merre van.
~*~
Hetek telnek el és Negai egyáltalán nem tér vissza és találni sem találom sehol. Nagyon aggódok érte és iszonyatosan hiányzik. Rossz megint az üres és magányos házban élni. Jobb volt, amikor ő velem volt, mert akkor legalább élet is volt a házban meg kezdtem úgy érezni, hogy végre meg szerettem valakit, de sajnos már megint elüldöztem ezért nem való nekem a társ.
Egyiknap találkoztam egy öregasszonnyal és csak annyit mondott, hogy menjek a Royalhoz, mert ott fog várni rám, azaz illető, akit annyira keresek. Nem értek hirtelen semmit, hiszen már feladtam a reményt kicsit, hogy valaha is meg fogom találni, hiszen annyira elüldöztem.
Éjfélnél hamarabb kimegyek, viszek kaját meg pokrócot is, mert ha tényleg jönni fog, akire gondolok, akkor gondolom éhes lesz, és nem akarom, hogy tovább koplaljon miattam. Leterítek, a kosarat is lerakom, végül csak elkezdek gyönyörködni a táj szépségében.
Egyszer csak ismerős gondolatokat hallok meg, ami csak Nega-é lehet. Elmosolyodok, és nagyon boldog vagyok, hogy itt van és még is összehozott minket a sors, mert vele vagyok a legboldogabb. Leül mellém, mire mosolyogva nézek rá, ő meg értetlenül figyel engem.
- Te… hogy kerülsz ide sama? – rázza meg a fejét. – honnan tudtad…?
- Gondolatolvasó vagyok. És persze rettentően hiányoztál is.
- Tudom….de…én…én…
Látom, ahogy elkezd gondolkozni és kezdi felfogni a mondataimat, közben őt figyelem. Mikor meglátom, hogy könny szökik a szemébe, már tudom, hogy felfogta és tudja. Nyakamba ugrik és szenvedélyesen és mohón csókol meg.
Eleinte meglepődök, de a hamar észhez térek, és kicsimet hátra döntöm és szorosan ölel, de én sem engedem el magamtól és nem akarom elengedni. Kicsikém a fülemben meg folyamatosan egy szót ismételget: köszönöm.
- Én köszönöm, hogy visszajöttél hozzám. Sajnálom, amit akkor mondtam nem akartalak magadra hagyni és azt sem akartam, hogy eltűnj az életemből. – mondom őszintén, miközben mélyen a szemébe nézek. – Ne haragudj rám, kérlek. – kérlelem, és az arcát simogatom.
- Nem haragszok, de kérlek, menjünk haza. – kérlel, mire csak bólintok. Felállunk, majd indulunk haza, ahol végre nyugodtan pihenhetünk egymás karjaiba és élvezhetjük a boldog életet, ami ezek után fog ránk várni.
Szinte kéz a kézben sétálunk haza. Negai el sem akarja engedni a kezemet, bár én se az övét. Megérkezve kinyitom az ajtót, mire belép és mintha ugyan azt a fényt látnám csillogni a szemébe, mint mikor először belépett.
- Jó végre itthon lenni. – mondja mosolyogva és rám néz, mire észreveszem, hogy az egész teste teli vannak sebekkel.
- Veled meg mi történt? Ez is miattam van? – kérdezem aggódva, mikor elkezdem vizsgálni épségét.
- Csak az utcai élet átka. – mondja és magát nézi.
- Sajnálom. – mondom halkan és őt figyelem, mire megfogja az arcomat.
- Nincs semmi baj én is annyira vagyok hibás, mint mindenki más. – mondja, majd közelebb lép és megint megcsókol. Egyből viszonzom a csókot és most tűnik fel milyen vékony is lett.
- Előbb rendbe fogunk téged hozni. – mondom neki, majd ahogy leveszem róla a felsőt tényleg nagyon vékony.
- Sajnálom. – mondja és lehajtja a fejét, amit felemelek, és a szemébe nézek.
- Ne kérj bocsánatot, mert nem a te hibád. – mondom neki, majd bevezetem a fürdőbe finom meleg vizet engedek neki, majd felé nézek. Megsimogatom, majd sebein simítok végig óvatosan, mire csak engem figyel. Fejemet maga felé irányítja, hogy a szemébe nézzek.
- Ne edd magad rendben? – néz rám, mire halványan elmosolyodok.
- Amíg te fürdesz, csinálok egy kis finom enni valót neked. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom, végül kimegyek és hagyom. Ekkor viszont csengetnek. Ki a nyavalya akar ilyenkor zavarni?
Kinyitom az ajtót és csak meglepődve figyelem az előttem álló rendőrökre.
- Jó estét miben segíthetek? – kérdezem értetlenül.
- Velünk kell jönnie, mert feljelentették és el kell vinnünk. – mondják, mire meglepődök.
- Mi van? Miről beszélnek? – kérdezem őket, mintha németül beszéltek volna.
- Le van tartóztatva, mert bántalmazott egy ártatlan állatot. – mondják komolyan. Ezek szerint nem rendes rendőrök, hanem varázslények.
- Nem megyek sehova. – mondom határozottan és Negai ekkor lép ki a fürdőből és amint meglátják, a sebeit tényleg megrovóan néznek rám.
- Őt bántotta. Feljelentették önt és velünk kell jönnie. – mondja, de még mindig nem hagyom.
- Én nem megyek sehova. Tudják, maguk kivel beszélnek? – kérdezem tőlük, mire csak felvonják a szemüket.
- Nem érdekel, de a törvény mindenkire vonatkozik. – mondják komolyan és már raknák a bilincset a kezemre, mikor odajön cicám.
- Ne vigyék el, könyörgöm. – mondja, és a kezemet fogja meg hozzám bújik.
- De nézzen már magára. Teljesen szétverte az állítólagos gazdája, még is miért akar itt maradni nála? Ennyire szereti, ha kínozzák magát? – kérdezi tőle és látom, hogy értetlenül néz és gondolkozik. – Örüljön inkább, mert lecsukjuk egy életre és megkapja a házát, ahol nyugodtan élhet és ahol senki nem fogja bántani és még a pénzéhez is kap hozzá férést. – mondják neki én meg cicámat nézem. Már megint el akarnak vinni tőle, amit nem akarok. Vele akarok lenni és csak kényeztetni akarom meg a közelemben tudni. Mi lesz most velem?
|
| oosakinana | 2011. 01. 16. 14:07:26 | #10553 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Egyre csak csókolom és érzem, ahogy lábait felhúzva enged magához közelebb, hogy jobban hozzá tudjak simulni és ezzel is tovább fokozva nem az ő vágyát, de az enyémet is. Tovább csókolom és egyszerűen nekem is fergeteges ez a csók, mert nem tudtam elképzelni, hogy valaha valakit is így fogok tudni csókolni és egyáltalán ennyire kedvelni, hogy már egyszerűen… szeretem.
Ám ennek a pillanatnak hamar vége szakad, mert ellök magától, amire értetlenül nézek rá. Mi történ, hiszen az előbb még hagyta magát és nem is tiltakozott, most meg ellök magától. Én tettem volna valami rosszat? Próbálok a gondolataiba olvasni, de csak kétségbe esést hallok semmi mást.
Gyorsan hasra vágja magát és az arcát a párnába fúrva kezd nyöszörögni.
- Még is mi a baj? – kérdezem értetlenül.
Válaszul megint csak nyögést kapok. Elkezdek gondolkozni, majd lassan leesik mi történhetett vele, amire elmosolyodok. Holnap azt hiszem nyíltan elmondom neki, hogy mi is vagyok én konkrétabban, és hogy mennyire kívánom néha, bár a második részét még meggondolom. Elfekszek az ágyon, de Nega-t magamhoz ölelem, és nem engedem el.
- Jó éjt Nega – mondom, majd még jobban magamhoz ölelve fúrom a fejemet a nyakába és úgy próbálok pihenni. Valami dünnyögés szerűséget hallok, ami gondolom, én a viszont akar lenni.
~*~
Reggel mikor felébredek, Nega-t már nem találom magam mellett. Mia szösz. Pedig úgy hinné az ember, hogy a Nekok szeretnek lustálkodni, akkor ő, hogy hogy nincs még az ágyban. Nagyot nyújtózkodok, majd kiszállva a ágyból felveszek egy nadrágot, végül kimegyek és lemegyek a lépcsőn.
Finom illatok csapják meg az orromat.
- Jó reggelt. Köszönök Nega-nak, amikor leérek a konyhába. Rám néz, és ahogy a gondolatiba a tegnap történtek megjelennek, elpirul és el is fordítja a fejét.
- Jó reggelt. Készítettem egy kis reggelit. Remélem ízleni fog. – mondja, mire közelebb sétálok hozzá.
- Biztos ízleni fog. – mondom kedvesen és puszit adok a fejére. – Jössz te is enni? – kérdezem, mire bólint és elindul az asztalhoz.
Leülünk és csendben folyik, az evés nem szól senki a másikhoz. Ma nem fogok menni, dolgozni elvégre mindenem itthon, van, és ha telefonálnak, akkor meg előttem lesz minden, amire szükségem van.
- Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezem tőle, miközben befejezzük a reggelit és elkezdek összepakolni.
- Nem tudom. Inkább csak egyedül lenni és pihenni. – válaszolja, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben, ha ezt szeretnéd, akkor legyen. – a mosogatóba pakolva kezdek el mosogatni. – Ha valamire szükséged lesz, akkor az irodámba leszek, és ott bármikor meg fogsz találni. – mondom neki, majd tovább mosogatok.
- Oké. – feláll, majd a nappaliba megy. Bekapcsolja a tv-t és azt kezdi el nézni.
Miután befejezem a mosogatást, megtörlöm a kezemet és bemegyek a dolgozó szobámba, elkezdek iratokkal foglalkozni bár most legszívesebben inkább Nega-val foglalkoznák, hogy vele lehessek, simogassam és kényeztessem, de ha ő nem akarja, akkor nem fogom magamat ár kényszeríteni, mert az nem lenne jó se neki sem pedig nekem, mert félő lenne, hogy megint egyedül maradnék, az pedig nem lenne a legjobb, mert gyűlölök magányos lenni.
~*~
Annyira elgondolkozom az időt, hogy már lassacskán este van. Nem hiszem el, hogy ilyen hamar eltelt az egész nap. Felállok és kimegyek a nappaliba, ahol látom Nega-t, ahogy alszik teljesen összekucorodva. Gondolom, fázik.
Hozok egy plédet és betakarom, majd a fülét kicsit megvakarom, amire nyávog egyet. Elmosolyodok, majd ott hagyva megyek be a konyhába és kezdek el vacsorát készíteni. Valami nagyon finomat, amit Nega pocakja is szíves örömest befalna. Elkezdek gondolkozni végül annál, maradok, hogy egy kis házi készítésű pizzát csinálok neki, aminek remélem örülni fog.
Mikor beteszem a sütőbe készítek egy kis inni valót is hozzá, majd megterítek mindkettőnknek, bár nem akarom, hogy z legyen megint mint reggel. Nem akarom, hogy csendben üljük végig a dolgokat, így az én tányéromat elveszem és inkább a dolgozó szobámba fogok enni, mert nem akarom megzavarni és elrontani a mai napját.
Pont mire megsül ébred fel kis cicusom is, mire nyújtózkodva lép be a konyhába.
- Mi a vacsi? – kérdezi mosolyogva.
- Pizzás csináltam. Remélem, megfelel. – mondom kedvesen, majd a tányérjára teszem az övét, végül az enyémet és elindulok, mire Nega kérdőn néz rám.
- Hova mész Gazdi? – kérdezi, amire nagyon sóhajtok.
- Csak az irodámba. Nem akarom elrontani a napodat. Pihenést kértél meg egyedül létet, így meg fogod kapni. – mondom neki kedvesen halvány mosollyal az arcomon, bár cseppet sem vagyok boldog, hiszen nagyon megkedveltem ezt a kis szőrcsomót.
|
| oosakinana | 2011. 01. 02. 00:19:05 | #10213 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Mikor beleegyezik összeszedjük az otthoni cuccainkat, majd elindulunk a bankba. Mindenki köszön nekünk és nagyon kedvesen beszélgetünk. Amint figyelem egy Negai-nak is tetszik és büszke rám, amiért csak én vagyok hálás és ezért még mosolygósabb leszek. Végül bemegyünk az irodámba. Összeszedem a cuccaimat. Elteszem a táskába, végül már mehetünk is a bevásároló központba.
Amíg egy kocsit szermányolok, Nega teljesen körbe ugrál és alig bír magával. Bemegyünk és mindent megnéz. A kajákat halomra és szinte csorgó nyállal figyeli, míg a tv-ket, főleg a nagy széles vásznúakat.
A műszaki részleg ellőt áll és nagy áhítattal nézi a tv-ket és már a gondolatiban látom, hogy akar egy ilyet. Meg fogja kapni idővel, csak nem most már is azonnal.
- Nega menjünk – rántom magam után, mire csak elfancsalodva lépked.
- Akarok egy ilyent szülinapomra – mondja ki vágyát is, amire én csak elmosolyodok. Belépünk az édesség részlegre, amire már tényleg éppen, hogy nem csordul ki a nyála. Elkezd körbe-körbe szaladgálni és mindenből vesz, amiből rosszat sejtek. Egész este pörögni fog és nem fog tudni aludni sem.
- NEKEM AZ KELL!!! MEG AZ IS…MEG EZ IS! – végül megáll a kosár előtt és angyali szemekkel néz rám, hogy beletehesse és vegyük meg. Nagyot sóhajtok, majd biccentek, hogy legyen.
- Nem fogsz tudni aludni…
- Nem igaz! Csak sajnálod tőlem, mert mindet te akarod megenni! – mondja fülig érő szájjal, amire csak mosolyogva csóválom meg a fejemet. A pénztárhoz lépünk. Kifizetem a dolgokat, majd szépen a kocsiba betéve indulunk haza. Nega egész úton csak az édességekkel foglalkozik, és azokat tömi magába, de úgy, hogy mire hazaérünk, már semmi nem marad belőle.
Végül nekem lesz igazam. Kicsikém egész este pattog és nem képes leállni. Engem figyel, miközben én egy filmet néznék a pattogó cicuskám mellett.
- Te sammaaaaa – hozzám bújik, és a fülembe kezdi el duruzsolni a kérdését.
- Tessék? – sandítok rá.
- Honnan tudtad?
- Mit? – kérdezem tőle, úgy téve, mintha semmiről nem tudnék.
- Hogy ilyen leszek a cukortól. – mikor meghallom, szavait felnevetek halkan.
- Hát… mondhatni… megérzés.. – engem figyel és úgy mintha valami nagyon nagy híresség lenne. Elmosolyodok, rajta és a filmet próbálom meg nézni, de hátha neki is jobb lenne, ezért elkezdem a fülét vakargatni, mivel tudom, hogy mennyire jól esik neki és mennyire szereti. Elmosolyodok és a füle vakargatásával sikerül elérnem, hogy a fajét az ölembe hajtsa, és csak elkezd dorombolni. Nagyon jó hallani a dorombolását.
Egy idő után meg a hasát simogatom, mivel hátára fordult és a kezemet a hasára tette. Mosolyogva simogatom, miközben még mindig dorombol, nagyon aranyosan néz ki és egyszerűen észbontóan tud dorombolni. Teljesen elveszi az eszemet. Egésznap képes lennék simogatni, hogy a dorombolását hallgathassam.
Késő este az ágyba fekve próbálok pihenni, de sajnos a cicusom még mindig hiperaktív a nagy csomó cukorkától. Elkezd ugrálni az ágyon.
- Naaa Saamaaaa ne legyen már ennyire fáradt, hiszen itt van még az egész éjszaka előttünk. Kelljen fel és ugráljon velem. – mondja, mire megfogom a kezét és lehúzom magamhoz.
- Kérlek, szépen inkább aludjunk. Holnap, ha akarod, egésznap veled foglalkozok, csak most hagyj pihenni. – kérek meg, mire csak duzzogva teszi keresztbe a kezét.
- Csak holnap foglalkozna velem? – kérdezi gyerekes duzzogással, amire csak elmosolyodok.
- Nem csak holnap, hanem bármikor, amikor szeretnéd.
- Helyes válasz. – mondja vigyorogva, majd befekszik és odabújik hozzám, mire átkarolom őt és magamhoz ölelve próbálok pihenni. Már éppen aludnék el mikor meghallok egy hangot.
- Sama alszol már? – kérdezi, mire fél szememet kinyitom.
- Már majd nem. – mondom álmos hangon.
- Holnap mit fogunk csinálni? – kérdezi, mire nagyot sóhajtok.
- Aludjál most és megtudod. Holnap. – válaszolom és megint csend telepszik ránk.
Már megint az alváshoz kerülök közeli állapotba, mikor megint megszólal Nega.
- De most tényleg mit fogunk holnap csinálni? – kérdezi.
- Kérlek szépen, aludjál már.
- De olyan izgatott vagyok sama. Áruld el mit fogu… - nem hagyom, hogy befejezze, mert a hátára fordítom, és ajkaira tapadva csókolom meg lágyan, de még is szenvedélyesen, miközben várom reakcióját.
|
| oosakinana | 2010. 12. 31. 09:49:18 | #10181 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
- Te velem akarsz együtt lakni?
- Hát… azt hiszem az imént neked ajánlottam fel.
- Nem is ismersz!
- Ahogy te sem… de megpróbálhatnánk.
Egy ideig csak elkezd nézni, végül bólint egyet és neki kezd a kajájának, mire csak őt figyelem. Remélem ez tényleg igent jelent, de azért rágondolok, mert most jelen pillanat a kaján kívül semmi másra nem gondol.
- Tehát maradsz?
- HÁT EZ A KAJA ISTENI!!! – mondja maszatos arccal, ami aranyosan áll neki.
Elmosolyodok, majd leülök vele szembe és elkezdek én is enni, de nekem a sajátom elég lesz, de ahogy látom ez nem mindenkire igaz. Elmosolyodok, amikor a tálból is kieszi az összeset, de meg is lepődök, hogy hova tudja elrakni azt a nagy csomó kaját. Végül hátra dől és elkezdi a hasát simogatni dorombolva.
- Imádlak… Hora-sama… Isten vagy… ha mondom.. ISTEN!
Felnevetek szavaira. Nagyon aranyos kis cicus tuti, hogy mellette nem fogok unatkozni, ami nem is zavar annyira, mert jó végre tudni, hogy valaki van itthon. Felállok én is és amíg kicsi cicám elmegy fürdeni, addig én elmosogatok.
Mikor lejön, én még mindig mosogatok, majd hallom, hogy megérkezett, mert gondolataival figyelem kicsit.
- Sama, kölcsön vettem a köntösöd, ha nem gond.
Rápillantok, és kicsit letaglóz a látvány. Egyszerűen túl szexin néz ki. Ha továbbra se fog fel venni semmit, félő, hogy le fogom támadni. Annyira jól áll neki, hogy az valami fergeteges.
- Áhhh… - nyögi, mikor rájön mi a gondom. - Kölcsön kérhetek egy inget, és egy alsót?
- Persze… keress a szekrényben.
- Köszönöm sama. – meghajol, majd felmegy az emeletre.
Mikor elkészülök, mindennel felmegyek az emeletre, ahol már az átöltözött és jóllakott cicával találom szembe magam. Nagyon jól néz ki a cuccaimban is. Lefekszek mellé és az arcát fürkészem, bár az agyába bele látok és mindent tudok, amit gondol, de akkor is jó nézni nyugodt arcát.
- Maradok sama.
- Hogy mondod? – nézek rá, mikor elfekszek mellette és a plafont kezdem el vizsgálni.
- Szeretnék veled maradni… nekem.. így még jó. Legalább.. addig maradok, ameddig gyengélkedsz.
Mondja, de nagyon jól tudom, hogy nem csak addig fog maradni jobban szólva tenni fogok róla, hogy ne addig maradjon itt nálam.
- Örülök, hogy így döntöttél. – válaszolom, majd mindketten, ahogy vagyunk, elalszunk egymás mellett.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek a kiscica hozzám bújva szuszog nyugodtan. Elmosolyodok, és a fülét kezdem el vakargatni, végül simogatni és egyszer csak annyit hallok, hogy elkezd dorombolni. Elmosolyodok. Nagyon jó hallani a dorombolását, mert az csak jót jelent remélem.
Nem sokkal később elkezdi nyitogatni a szemeit.
- Jó reggelt. Nyaú. – köszön, majd nagyot nyújtózik, végül a hasára fekszik, és úgy nyújtóztatja ki végtagjait és a fenekét az égbe emeli, majd az ágyamba karmol bele, bár kicsit aggódok, hogy ki fogja lyukasztani, de remélem tévedni, fogok.
- Neked is jó reggelt. Hogy aludtál? – kérdezem.
- Kellemesen és a reggeli kis simogatást meg köszönöm. Jól esett. – mondja vigyorogva, majd feláll és elmegy a fürdőbe. Felállok, majd átöltözök.
- Lent leszek a konyhába. – szólok neki. Lesétálok, és mivel van palacsinta bekeverve, ezért előveszem és jósokat kisütök, mert el fog kopni úgy is. Ahogy sütögetek egyszer csak gondolatokat hallok meg, de lépteket nem. Ehhez valamiért nem tudok hozzászokni, hogy olyan nesztelen nem is hallom. Kicsit azon reménykedek, hogy nem tanulja meg elzárni előttem a gondolatait, mert akkor halálra is rémiszthet kedve szerint.
- Mit eszünk? – kérdezi beleszagolva a levegőbe. – Fincsi palacsintát. Nyami. – mondja és a hasa is meg kordul, amin elmosolyodok.
- Ha megterítesz már is ehetünk. – mondom kedvesen, mire csak bólint és a tányérokat keresve kezd el kirakni, majd a szószokat is hozzá, végül a palacsintát az asztalra teszem. – Jó étvágyat. Mondom kedvesen, majd elkezdünk enni, bár Negai eléggé habzsol, de nem baj neki szabad.
- Mit fogsz ma csinálni Hora-sama? – kérdezi evés közben.
- Be kell mennem a bankba… - kezdenék bele, mire rám néz.
- Betegen? Nem emlékszel, hogy nem rég karmoltalak össze, vagyis tegnap? – morran rám kicsit.
- Ne aggódj nem lesz semmi bajom, meg, ha gondolod, elmehetsz vásárolni ha, szeretnél. – ajánlom fel. – Állom a költségeidet. – mondom kedvesen.
- Nem. – mondja makacsul. – Vagy veled megyek vásárolni vagy sehogy. – jelenti ki, amire elmosolyodok.
- Akkor csak bemegyek és elhozok pár papírt az irodámból, végül elmegyünk vásárolni, mit szólsz hozzá? – teszem fel a másik ajánlatot.
- Egy fokkal jobb, de miért nem maradhatnánk inkább itthon, hogy te pihenjél?
- Mert fontos papírok vannak benn az irodában, amire szükségem van ha bármikor csörög a telefonom. – adok teljes körű választ kérdésére. – Nos, akkor vásárlás? Veszünk finom enni valókat is, meg nasit. – mondom, neki hátha erre már beadja a derekát és eljön velem vásárolni is.
|
| oosakinana | 2010. 12. 23. 20:40:35 | #9937 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak~cicámnak)
Hallom minden gondolatát, hogy meglepődött meg próbálja találgatni, hogy honnan tudom a történetét, mikor ő nem szólt semmit. Leül mellém és érzem vívódását is, hogy itt hagyjon-e vagy sem. Úgy döntök, nem szólok közbe, had döntse el magának, hogy mit fog tenni, hiszen nem szeretem ráerőltetni magam a másikra. Végül örömömre úgy dönt, hogy segít hazajutnom.
- Hol laksz? – teszi fel a kérdést, amire csak a fejemmel bólintok, hogy merre induljon el. Éppen kezdenék bele a magyarázatba, hogy elmondja, merre kell menni, de lepisszeg.
- SSS… ne beszélj.. ki fog meríteni.
Eleinte elmosolyodok halványan, amikor azt kezdi el gondolni, hogy a ne ájuljak el, mert akkor gond lesz. Nem szólunk egymáshoz, de én még is vele beszélgetek, jobban szólva a gondolataival.
Mikor meghallom, a környékkel való gondolatait kuncogni támadna kedvem. Nem olyan rossz itt élni. Lehet, hogy Elit környék meg egyéb dolgok, de legalább csendes és nyugodtan lehet pihenni. Nincsenek régi kocsik, amik nagyon nagy hanggal járnak és nincsen semmi, sem ami megzavarhatná nyugalmamat kivéve a szomszédok felesleges gondolatai, amiktől örömmel megszabadulnék.
De a legnagyobbat akkor is azon nevettem volna el magam, ha tudom, amikor arról kezd el fantáziálni, hogy a nem létező családom, akikről fantáziál, hogy fogják megnyúzni. Szegényke elég rossz lehetett akkor még annál is, mint amit elmesélt. De aminek örülök, hogy nem futamodik meg.
Felsegít a lépcsőn, majd a kulcsomat előkotorászva nyitja ki a zárat. Beljebb megyünk, majd látom, hogy tetszik neki a látvány, amit lát. Hát igen saját ízlésem, de kevés ember az, akinek tetszik.
- Merre van a háló? – kérdezi, miközben megigazít a vállán, hogy be tudja zárni az ajtót.
- Az emeleten. – adom a választ, de egyre inkább érzem, hogy nehezednek a szemhéjaim.
Felvisz a hálóba, kicsit nehézkesen, de nem csodálom, hogy elfáradt, de kicsit elbánt velem, de hát megértem az indokait, ezért sem neheztelek rá egyáltalán.
Amint felérünk, letesz az ágyra, majd egyből a fürdőbe megy az elsősegély kis dobozkáért. Kezében a dobozzal tér vissza, de én nem sokára itt alszok el komolyan, bár a gondolataiban nagyon szégyelli magát, amit nem akarom, hogy így legyen, ezért nagyon hamar rendbe kell jönnöm, hogy megnyugodjon.
- Én.. nem akartam…bocsánat. – mondja suttogva, majd ahogy a gondolatait hallgatom, be kell látnom, hogy engem érdekel ez a cica és nem csak azért, mert senkinek nem kell, és szívesen befogadnám, mert gyűlölöm a magányt, hanem, mert gyönyörű teremtmény. Elkezdem vizsgálni a testét, meg, ahogy előkészíti a terepet, majd rám néz.
- Picit csípni fog.
És sajnos, ahogy mondta úgy is lett. Iszonyatosan csíp és próbálok elhúzódni előle, de nem megy. Nagy nehezen meg számomra kínszenvedés után lefertőtleníti a sebeimet és betakargat.
- Pihenj sama. – nyom vissza az ágyba, amikor megpróbálok felállni, hogy segítsek neki. – Csak aludj… - alaposabban betakargat, majd magamra hagy, amit nem akarok, de nem tudok ellene mit tenni, mivel szinte egyből elnyom az álom.
~*~
Mikor felébredek, már jobban vagyok egy fokkal és már nincsenek olyan fájdalmaim, mint eddig voltak, de remélem ez így is fog maradni, mert valahogy mindent eltűrök, de a fájdalmat nem. Felállok, majd lesétálok a földszintre, mert ott hallok hangokat a tv-ből.
Amikor lemegyek csak annyit látok, hogy a kis cicám, aki megmentette az életemet elaludt. Olyan aranyosan alszik nincs szívem megzavarni édes álmát. Fogom az egyik plédemet és betakarom vele, hogy ne fázzon meg. Halványan és finoman végig simítom az arcát is, hogy ne keltsem fel, majd felegyenesedek és visszamegyek az emeletre, hogy felvegyek egy normális itthoni ruhát, amiben kényelmesebben tudok mozogni, meg kikészítek neki is.
Leviszem, és lerakom mellé egy törölköző kíséretében, ha szeretne megfürdeni, végül a konyhába kötök ki és készítek egy kis vacsorát, mert már elég későre jár, de akkor is éhes vagyok, a fájdalom a lehető legjobban készíti ki a szervezetemet.
Előveszek minden féle szépet és jót a hűtőből, majd egy kis makarónit kezdek el összedobni. Szerencsére ezt az egy ételt teljesen jól el tudom készíteni és ami a legfontosabb finom.
Félóra szöszmötölés után készen vagyok. És elkezdem tálalni, majd kimegyek a nappaliba és látom, hogy az ébredező kiscicus nyújtózkodik.
- Szia. – köszönök neki, mire rám néz.
- Te hogy hogy nem alszol még? – kérdezi és még mindig aggódik, annak ellenére, hogy próbálja magát győzködni az ellenkezőjéről, de egy kérdés is felmerül benne, amit hamarosan fel is fog tenni, ezért nem lövöm le a poént.
- Mert kipihentem magam és hogy nézne már az ki, hogy a házi gazda alszik, amíg a vendége meg éhezik. – mondom kedvesen és látom, hogy egy kicsit elpirul, majd felemeli a fejét és rám néz.
- Honnan tudod, hogy milyen sorsom volt? – kérdezi, amire csak halványan elmosolyodok.
- Nem csak neked vannak képességeid. – mondom neki, majd a falnak támaszkodok, mert nem akarom, hogy megint szétszedjen a körmeivel, amint megtudja az igazságot. – Gondolatolvasó vagyok. – fejezem be teljesen a gondolatmeneteimet. Először teljes megdöbbentséget átok rajta, a végén hátat fordít nekem.
- Szállj ki a fejemből. – mondja durcisan, amire elmosolyodok és a fejében is szid eléggé, hogy hogy képzelem.
- Erről nem tehetek. Ezzel születtem. – mondom neki. – És sajnos kontrolálni sem tudom, de olyankor viszont örülök, hogy van, amikor hazudni próbálnak nekem, mert akkor mindent megtudok. – mondom kedvesen. – Amúgy Horaciónak hívnak. – mutatkozok be neki. – Neked mi a neved? – kérdezem, de még mindig meg van sértődve.
- Ha tudsz a gondolataimban olvasni, akkor találd ki. – mondja sértetten.
- Tőled szeretném tudni. – mondom neki és őt figyelem, mire nagyot sóhajt.
- Negai vagyok. – mutatkozik be, aminek nagyon hálás vagyok és halványan elmosolyodok.
- Nagei, ha gondolod, összeütöttem egy kis vacsorát szívesen ennék veled. – mondom, majd bemegyek a konyhába és előveszek két tányért, majd evőeszközöket is és mire végzek, megjelenik az ajtóba és engem figyel.
- Tényleg készítettél nekem is? – kérdezi kicsit szerényen, majd a tálra mutatok.
- Neked is jut bőven, amennyi csak beléd fér és nálam meghúzhatod magad, hiszen nagy a ház és rossz egyedül lenni. Örülnék, ha lenne valaki, akivel együtt lakhatnék. – mondom neki és szedek neki is, de a válaszát várom, hogy mire fog jutni, miközben megdöbbent gondolatait hallgatom, meg egy kis mintha gyanakvó is lenne, de be fogom bizonyítani, hogy nem akarom bántani csak segíteni, akarok meg nekem is jól lenne egy társ, akivel megoszthatnám az életem egy részét.
|
| oosakinana | 2010. 12. 20. 05:36:24 | #9857 |
Karakter: Horacio
Megjegyzés: (Negainak)
Már megint a munkahelyemen vagyok. Nem tudom elhinni, hogy állandóan szinte reggeltől estig csak itt szenvedek, és nem tudok egy kicsit kikapcsolódni. Az emberek gondolati is, kicsit kikészítik agyamat, de hát nincs mit tenni, ez ezzel jár, ha az embernek különleges képessége van.
Mikor nagy nehezen végre képes vagyok abba hagyni a munkát, hogy ne dolgozzam magamat halálra. Felállok és elmegyek sétálni egyet úgy is rám fér, meg a friss levegő is, különben abba fogok meghülyülni, hogy az emberek anyagi gondjai zsongnak a fejemben.
Felveszem a vállamra a zakómat és elindulok a közeli parkba. Szép verőfényes napsütés van, aminek örülök, hiszen így nem kell se esernyő, sem pedig nagykabát, ha a hó esne véletlenszerűen. Leülök és elkezdem nézegetni a játszó gyerekeket, miközben felszabadult gondolataikat hallgatom, amik engem is megnyugtatnak. Nem olyanok, mint a felnőttek tele gonddal és bajjal.
Egyszer csak felfigyelnek valamire. És egyből oda kezdenek el nézelődni.
- Nézzétek, de szép cica. – mondják, majd felállok és odamegyek, mert én onnan inkább gondolatokat hallok, mint szimpla nyávogást.
- Hagyjatok, békén kérlek. Had menjek. – mondja, de nem értem, hogy a kicsik miért nem lepődnek meg, mikor a gondolataikban hallom, hogy csak nyávogást hallanak, meglepődök kicsit. Odamegyek közelebb és a kicsik közé lépek.
- Engedjétek elenni. – mondom, mire a macskára nézek, aki rám emeli gyönyörű pirosan izzó szemeit, amikből tudom, hogy nekem van igazam.
- De olyan aranyos cicus. Kérlek bácsi, had simogassuk. – kérlel aranyosan egy kis lány, de ahogy hallom a cica gondolatait nem nagyon akarja, amint elmosolyodok.
- Ne haragudj, de a macska nagyon menni szeretne. – mondom neki, mire elszontyolodik, majd a teremtményre nézek.
A gyerek elmennek, majd amikor a macska is elindul még hallom gondolatait, amiken elmosolyodok és megyek utána, mert beszélni szeretnék vele. Mikor meghallja, hogy utána megyek, elkezd sietni, majd elkezd szaladni, amire követem. Befordul egy zsákutcába, ahova én is követem, majd feláll.
- Ne aggódj nem foglak bántani, csak beszélni akarok veled. – mondom, neki mikor megérzem félelmét.
- Persze te is bántani akarsz. – mondja, mire közelebb megyek hozzá, de ekkor nagyon rosszul járok, mert elkezd karmolni, amire felszisszenek, de nem hátrálok egyáltalán és hagyom, hogy egy idő után megbízzon bennem.
- Nem… akarlak… bántani. – mondom neki hajthatatlanul akadozva, mert a karmolásai csak elég erős fájdalmat okoznak nekem.
- Hagyj békén. – mondja, majd egyszer csak elfáradva hagyja abba a karmolászást és elég szépen elintézett a mellkasom véresre karmolta és a karom is szenvedett tetteiből, de hát meg kellett tennem. Kicsit megrogyok, amikor abba hagyja, és a falnak kell támaszkodnom.
- Csak tényleg beszélgetni akarok veled. – mondom halkan és kicsit alig élve, de őt figyelem.
Látom, hogy rám néz és elkerekedik a szeme
- Miért nem álltál el az utamból?
- Mert nem akarlak bántani csak megismerni. Tudom, hogy sokat szenvedtél. Elmeséltél nekem mindent, amíg karmoltál, de hidd el én, nem akarlak bántani. – mondom még lassan, majd leülök a földre, mert hirtelen nem tudom megtartani magamat és a testemet. Sűrűn veszem a levegőt is, de próbálom nem elveszíteni lélekjelenlétemet.
|
|
